Maria Petre (PPE-DE), írásban. – (RO) Az Erasmus program működésének első szakaszában elért siker mindnyájunk részéről elismerésre méltó. A működés második fázisában hozzáadott módosítások kitűnőek, a harmadik országok felvétele jó ötlet. Ugyanakkor visszaesést tapasztalunk a programban részt vevő fiatal nők százalékát tekintve.
Úgy gondolom, az együttműködési program részeként tovább kell vinni a legszínvonalasabb képzés biztosításának célkitűzését, az európai egyetemi oktatók személyes fejlődésének támogatását, a társadalmi kohézió elősegítését, az aktív állampolgárság és az egyenlőség ösztönzését, a társadalmi nemi sztereotípiák megszüntetésével. Úgy vélem továbbá, hogy a programnak elő kellene segítenie a vidéki területeken és a gazdasági szempontból hátrányosabb helyzetű régiókban élő fiatal nők, illetve a tanulási nehézségekkel rendelkezők hozzáférését.
Csak így tudjuk hosszú távon leküzdeni a megkülönböztetés minden formáját, és fellendíteni a fiatalok és a nők részvételét hazájuk társadalmi, gazdasági és politikai életében. Ez fogja majd lehetővé tenni, hogy valódi, hasznos tartalommal ruházzuk fel ezt a programot, az európai és a harmadik országokban működő iskolák valamennyi diákját megcélozva.