Az ülések szó szerinti jegyzőkönyve

2008. november 19., Szerda - Strasbourg

3. Az Európai Unió válasza a Kongói Demokratikus Köztársaságban romló helyzetre (vita)

  Elnök. − A következő napirendi pont a Tanács és a Bizottság nyilatkozata a Kongói Demokratikus Köztársaság (KDK) keleti részén tapasztalható, egyre romló helyzetre adott európai uniós válaszról.

  Jean-Pierre Jouyet, a Tanács soros elnöke. − (FR) Elnök úr, biztos asszony – kedves Benita –, hölgyeim és uraim! Tudom, hogy Önök – csakúgy, mint mi – rendkívül aggódnak a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén fennálló, egyre romló helyzet miatt, és emlékszem, hogy a kérdéssel kapcsolatos korábbi eszmecserénk során, amikor októberben felvetettük a kérdést az Önök Külügyi Bizottságában, csak tovább nőtt az aggodalmuk.

November 10-én az Unió külügyminiszterei részletesen megvitatták a kérdést az Általános Ügyek és Külkapcsolatok Tanácsában, és az elnök úgy határozott, hogy a kérdést az Általános Ügyek és Külkapcsolatok Tanácsának következő, december 8-i ülésének napirendjére is felveszi, ahol Louis Michel úrral és Benita Ferrero-Waldner asszonnyal a Bizottság is képviselteti magát.

El kell mondani, hogy a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén sokat romlott a helyzet augusztus óta, amikor Laurent Nkunda, a lázadók vezetőjének irányításával a CNDP támadást indított a kongói hadsereg ellen. Az utóbbi nem tudta feltartóztatni a támadókat, aminek következtében a lakosságnak már csak a MONUC, azaz az ENSZ békefenntartó missziója nyújthat védelmet.

A lázadók egészen Goma, Észak-Kivu tartomány fővárosának határáig eljutottak, és sikerült jelentősen növelniük a befolyásuk alá tartozó területeket ebben a Ruandával határos tartományban. A folytatódó válság ismét megmutatta, hogy a lázadó csoportok jelenléte milyen mértékű instabilitást okozhat a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén: és nem csak a CNDP-ről van szó, hanem az FDLR hutu felkelőiről is.

A kongói hadsereg szétverése szintén rámutat, hogy ez az összetett válsághelyzet nem oldható meg katonai erővel, és a helyzet fenntartható rendezéséhez politikai megoldásra van szükség, amely a helyi és a regionális szereplőket egyaránt figyelembe veszi. Erre nemsokára még visszatérek.

A válság elmélyülésekor és a Laurent Nkunda lázadó erői által indított offenzíva idején az Európai Unió határozott intézkedéseket tett, a nemzetközi közösség többi része pedig szintén hasonlóan cselekedett. A legsürgetőbb feladat az volt, hogy megakadályozzák Goma elfoglalását és megpróbálják stabilizálni a helyzetet. Louis Michel biztos ekkor személyesen utazott a régióba, hogy felmérje a kilátásokat. November 1-jén és 2-án a Tanács soros elnökeként Bernard Kouchner, illetve David Miliband követte.

Mindkét miniszter mérsékletre szólított fel Kinshasában, Kigaliban és Dar es Salaamban. A miniszterek Gomába is ellátogattak, hogy ott, a konfliktus közepette felhívják a figyelmet arra, hogy szorosan nyomon követjük a válság eseményeit, továbbá felbecsüljék a lakóhelyüket elhagyni kényszerült civilek szükségleteit és találkozzanak a humanitárius szervezetekkel, mivel – mint ahogy mindannyian tisztában vagyunk vele – a harcok kiújulásának első áldozata a civil lakosság lesz.

A harcok miatt hatalmas mértékben romlott a humanitárius helyzet. Becslések szerint további 250 000 ember kényszerült elhagyni otthonát a legdrámaibb körülmények között, így ma egyedül Észak-Kivu tartományban összesen több mint egymillió menekült van. A lázadók csoportjai emellett súlyos emberi jogi jogsértéseket követnek el: azonnali kivégzésekért, széles körben elkövetett szexuális erőszakért, gyermekkatonák toborzásáért és fosztogatásért felelősek, amelyeket nem csak ők, hanem a kongói fegyveres erők bizonyos elemei is elkövetnek.

A harcok kiújulása a Kongói Demokratikus Köztársaság és Ruanda között 2007 novemberében aláírt, „nairobi folyamat”-ként ismert megállapodások végrehajtását is megzavarta. Ennek az Önök által is ismert folyamatnak a legfontosabb célja az FDLR milícia keretében a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén tevékenykedő ruandai hutu lázadók elleni küzdelem. A kongói kormány, illetve a kongói lázadó csoportok, többek között a Laurent Nkunda által vezetett CNDP között 2008 januárjában létrejött megállapodás, az ún. „gomai folyamat” szintén kisiklott.

Jelenleg a legfontosabb feladat a humanitárius vészhelyzet kezelése, valamint az, hogy el lehessen jutni az otthonukból elmenekült emberekhez. A MONUC – rábízott feladatnak megfelelően – ebben alapvető szerepet tölt be. Az ENSZ-misszió most az Észak-Kivu tartományban végrehajtott intézkedéseinek megszilárdításán dolgozik, mi pedig arra buzdítjuk, hogy folytassa az ez irányba tett erőfeszítéseket. Az ENSZ főtitkára további erőforrások biztosítását kérte ehhez a misszióhoz, valamint megbeszélések kezdődtek a Biztonsági Tanácsban, amelyeket – reményeink szerint – gyorsan le tudnak zárni.

A válságra reagálva az Európai Unió jelentős mértékben fokozta humanitárius erőfeszítéseit. Számos tagállam és a Bizottság kivételes vészhelyzeti hozzájárulásokat tett, hogy támogassa a nem kormányzati szervezetek és az ENSZ-ügynökségek – például a Világélelmezési Program – és a menekültügyi főbiztos intézkedéseit. Több mint 43 millió euro értékű további hozzájárulással (amelyet a légi szállításhoz nyújtott például az Egyesült Királyság, Belgium és Olaszország) magasan Európa vált a válság megoldása érdekében tett humanitárius erőfeszítések első számú támogatójává.

Most új lendületet kell vennünk, amellyel fenntartható megoldást érhetünk el a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén tevékenykedő illegális fegyveres csoportok kérdésében. Ennek minden illegális fegyveres csoportot érintenie kell, legyenek azok kongói vagy külföldi erők, mert tudjuk, hogy a válság nem oldható meg katonai úton, és hogy minden megoldásnak része kell, hogy legyen a gomai és a nairobi folyamat folytatása, amelyekre korábban már utaltam, és amelyek megfelelő keretet biztosítanak ahhoz, hogy tartós stabilitás jöjjön létre ebben a kongói tartományban.

A Kongói Demokratikus Köztársaság és Ruanda közötti párbeszéd és együttműködés folytatása alapvető fontosságú, és elismerésemet szeretném kifejezni Roeland Van de Geer úrnak, az EU az Afrikai Nagy Tavak régiójáért felelős különleges képviselőjének a párbeszéd újbóli elindítása érdekében tett intézkedéseiért. Ezek azok a célok, amelyek megvalósításáért az elmúlt néhány hétben megmozdult a nemzetközi közösség, és különösen az Európai Unió.

Ezen erőfeszítéseknek már megvannak az első eredményei: miniszteri szinten újból megindult a párbeszéd Kinshasa és Kigali között, illetve november 7-én – a Nagy Tavak régiójához tartozó államok és az Afrikai Unió kezdeményezésére – nemzetközi csúcstalálkozót szerveztek Nairobiban, amelynek témája a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén kialakult válsághelyzet. Ezen a csúcstalálkozón többek között a kongói és a ruandai elnök, Joseph Kabila és Paul Kagame is részt vett.

E csúcstalálkozó legfontosabb eredményei között meg kell említenünk a régió államainak kötelezettségvállalását, miszerint szükség esetén békefenntartó erőket küldenek a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részébe, és ha a helyzet úgy kívánja, magas szintű támogató csoportot neveznek ki, amelynek tagjai Obasanjo úr, korábbi nigériai elnök és Mkapa úr, korábbi tanzániai elnök lennének.

A Dél-afrikai Fejlesztési Közösség (SADC) november 10-én rendkívüli csúcsértekezletet tartott Johannesburgban, ahol kinyilvánította, hogy szükség esetén készen áll arra, hogy békefenntartó erőket küldjön a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részébe. Az Európai Unió üdvözli az afrikai államok elkötelezettségét, és továbbra is eltökélt szándéka, hogy a válság megoldása érdekében folytassa az együttműködést az ENSZ-szel, az Afrikai Unióval és a Nagy Tavak régió országaival. Mindazonáltal le kell szögezni, hogy a válság csak akkor oldható meg, ha megerősítik a béke stabilizálását célzó erőforrásokat, különös tekintettel az ENSZ ilyen célú forrásaira.

  Benita Ferrero-Waldner, a Bizottság tagja. − (FR) Először is, egy gyors reagálás van Buitenen úrnak: tudomásul vettem az általa elmondottakat és üzenetét továbbítom a kollégáimnak, akik holnap mindenképpen választ adnak kérdésére.

Elnök úr, tisztelt képviselők, a Tanács tisztelt soros elnöke – kedves Jean-Pierre! Ma Louis Michel biztos urat helyettesítem, aki egészségügyi okok miatt sajnos nem tud jelen lenni a mai ülésen és ezért elnézésüket kéri.

Önök tudják, hogy Michel biztos úr mennyire komolyan foglalkozik az Afrikai Nagy Tavak régiójának problémájával. Amint azt a Tanács elnöke is említette, Michel biztos volt az első, aki ellátogatott a Kongói Demokratikus Köztársaságba és Ruandába – legutóbb október 30-án és 31-én – a válság tetőfokán, és megpróbált megoldást találni a problémára. Ezen árnyékdiplomáciai küldetés során merült fel a nairobi konferencia ötlete. Az ott levont gyakorlati következtetések ma új kilátásokat jelentenek számunkra a válságból való kilábaláshoz.

Ami pedig a Bizottság válaszát illeti, szeretném megosztani Önökkel a helyzet két különböző szempontból történő elemzését, jóllehet ezek nagyon hasonlóak a Tanács elnöke által említettekhez.

Elsőként a humanitárius szempontról szeretnék szólni. A nemzetközi közösség, beleértve az Európai Uniót is, jelenleg is dolgozik azon, hogy választ adjon a válságra. A Bizottság késedelem nélkül 6,3 millió eurót bocsátott rendelkezésre a legsürgetőbb szükségletek kielégítése céljából. Ugyanakkor továbbra is szorosan figyelemmel kísérjük az eseményeket, hogy módosíthassuk ezt az összeget, ha változik a helyzet. A humanitárius szükségletekről általában véve gondoskodni tudnak Kivu tartományban, és rendkívül jó együttműködés alakult ki a humanitárius szervezetek között.

A Bizottság és a tagállamok november 14-én Marseille-ben új, összesen 43,5 millió euro további hozzájárulást jelentettek be a válság kezelése céljából.

A legnagyobb problémát azonban továbbra is az jelenti, hogy elérjék a lakosságot azokon a területeken, ahol folyamatosak a harcok a kongói hadsereg, annak Mai-Mai szövetségesei és az FDLR, illetve a CNDP között, mivel egyik fél sem tartja tiszteletben a tűzszünetet.

Másodszor, ami a politikai és a katonai szempontokat illeti, a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén a katonai erő nem lehet célravezető. Az egyetlen járható út a párbeszédre épülő, kiegyensúlyozott politikai megoldás. A november 7-i nairobi csúcson a régió országai is emellett érveltek, és ami a legfontosabb, ez az a megoldás, amiben a CNDP lázadói és a kinshasai politikai erők nagy része – például a nemzetgyűlés – is reménykednek.

A Bizottság ezért rendkívül elégedett a Nagy Tavak régióhoz tartozó országok államfőinek csúcstalálkozóján levont következtetésekkel, különösen azzal a döntéssel, hogy az afrikai diplomáciát magasabb szinten bevonják a válság megoldásába, és hogy egy ellenőrzési mechanizmust vezetnek be, amely lehetővé teszi a régió államfői számára, hogy szorosan nyomon kövessék az eseményeket és azt, hogy időben megtehessék a szükséges válaszlépéseket.

E tekintetben reményt keltő az a látogatás, amelyet Obasanjo úr nemrég tett a régióban. A látogatás során biztosítottak bennünket a régió egyes országai részéről történő katonai beavatkozás lehetőségeiről. Ezenkívül Kabila elnök garanciákat fogalmazott meg arra vonatkozóan, hogy Kinshasa kész meghallgatni a CNDP követeléseit és párbeszédet folytatni. A látogatás során a CNDP sérelmei is meghallgatásra kerültek, és Nkunda tábornok megerősítette, hogy kész betartani a tűzszünetet és mindent megtenni annak érdekében, hogy elősegítse a humanitárius segélyek eljuttatását az ellenőrzése alatt álló területekre.

Ezért alapvető fontosságú a jelenlegi politikai lendület fenntartása, és hogy megtegyünk minden tőlünk telhetőt annak biztosítása érdekében, hogy a konfliktus különböző szereplőinek kijelentései megvalósuljanak a gyakorlatban. Tehát itt az ideje, hogy foglalkozzunk az ország keleti részén dúló válság alapvető okaival, amelyek mindannyiunk előtt ismertek – az FDLR jelenléte, az ásványi erőforrások szervezett módon történő kifosztása, a közösségek és kisebbségek politikai sérelmei –, és összehangoljuk az elképzeléseket.

E kérdés kapcsán az egész nemzetközi közösség számára rendkívül fontos, hogy támogassák a nairobi csúcstalálkozó nyomán tett diplomáciai erőfeszítéseket, és hogy a nemzetközi intézkedéseket oly módon hangolják össze, hogy Obasanjo és Mkapa elnök uraknak elegendő terük maradjon a tárgyalások folytatásához.

Mindenképpen ki kell még emelni a MONUC szerepét. Nem a MONUC az, amely felelősséggel tartozik a hatalommal való visszaélés különböző eseteiért. A MONUC nagyon fontos munkát végez, dacára korlátozott hatásköreinek, és annak, hogy mennyire kevés erőforrást biztosítanak számára. A MONUC olyan feladatot is ellát, amelyet nehéz lenne pótolni: a pusztító háború helyett a békét erősíti.

Ugyanakkor még ennél is fontosabb a mandátumának megerősítésére irányuló erőfeszítések támogatása akkor, amikor az elkövetkező napokban a Biztonsági Tanács mérlegelni fogja ezt a kérdést. A mandátumot véleményünk szerint ki kell terjeszteni, hogy az magában foglalja például a természeti erőforrások kifosztásának kordában tartását, és ami a legfontosabb – ahogyan a Tanács elnöke is említette –, hogy növeljük azokat a forrásokat, amelyek segítségével a szervezet képes e feladat ellátására.

  Jürgen Schröder, a PPE-DE képviselőcsoport nevében. – Tisztelt elnök úr! Jelenleg olyan pénzügyi válságot élünk át, amely szerepelni fog majd a történelemkönyvekben. Mindazonáltal, mindössze néhány hét alatt sikerült megszervezni egy G20-as találkozót, amely konkrét eredményekkel zárult. Ezek közül a leginkább figyelemreméltó a GDP 2%-ának a gazdaság ösztönzése és a pénzügyi ágazat megsegítése érdekében történő felhasználására irányuló döntés volt.

Másrészről nem sikerült eleget tennünk azon kötelezettségvállalásunknak, hogy a GDP 0,7%-át fejlesztésre használjuk fel. Ha ezt tettük volna, a Kongói Demokratikus Köztársaság bizonyosan sokkal fejlettebb lenne és talán ez az egész konfliktus sem alakult volna ki. Nézzünk szembe a tényekkel. Most nincs idő megvitatni Kivu tartomány fejlesztését: a térségben humanitárius válsággal kell szembenéznünk. Az elmúlt hetekben további 250 000 embert volt kénytelen elmenekülni otthonából. A harcok közvetlen vagy közvetett következményeként emberek halnak meg, és betegségek – például kolera – terjednek nagy gyorsasággal.

2005 óta az ENSZ elfogadja a védelmi felelősség elvét. Az ENSZ a MONUC békefenntartó erőt küldte a Kongói Demokratikus Köztársaságba. A 17 000 fős MONUC a legnagyobb békefenntartó misszió a világon, amely egy erős, az ENSZ alapokmányának VII. fejezete szerinti mandátum alapján folytatja tevékenységét. De mit tehet a MONUC? A katonák képzetlenek és gyenge a felszereltségük, a KDK pedig óriási. Ezért határozottan támogatom a MONUC megerősítésre irányuló felhívást, bár, ha reálisan nézzük a dolgokat, hónapokba telik majd, amíg ez ott, a terepen is érezhető lesz – értékes hónapok telnek el, mialatt emberek halnak meg. Ezért azt javasolom, hogy küldjünk ideiglenes európai erőket azzal a feladattal, hogy gyorsan stabilizálják a helyzetet a régióban addig, amíg a MONUC megerősítése meg nem történik és a misszió a terepen is bevethetővé válik.

  Alain Hutchinson, a PSE képviselőcsoport nevében. – (FR) Elnök úr, a Tanács tisztelt soros elnöke, biztos asszony, hölgyeim és uraim! E csendes viták közepette, ebben az igen kellemes légkörben, személyes tapasztalatom alapján szeretném felvázolni Önök előtt a valós képet. Az elmúlt néhány hónapban három alkalommal voltam a helyszínen.

Mialatt mi itt tanácskozunk, a Kongói Demokratikus Köztársaságban erőszak uralkodik, nőket erőszakolnak meg, emberek halnak meg. Azok számára, aki a világ e rettenetes szegletében élnek, ez jelenti a mindennapokat. Ezért most nincs idő szónoklatokra, tettekre van szükség! Ez a szégyenteljes háború véleményem szerint nem etnikai kérdésekről szól, mint ahogyan azt egyesek tudni vélik. Az etnikai háború kényelmes nekünk, európaiaknak, mert ha ilyen jellegű összecsapásokról beszélnek, az azt jelenti, hogy afrikaiak harcolnak egymás ellen, ami pedig nem a mi problémánk. De ez nem így van. E háború gyökerei a bányákban keresendők – a gyémánt-, tantalit- és aranybányákban –, amelyek a mészárlások ellenére továbbra is zavartalanul és hatékonyan működnek. A bányákból kitermelt ásványi anyagokat az ENSZ-erők orra előtt szállítják külföldre a gomai repülőtérről vagy indítják el a Kigali felé vezető úton, néhány embert nagyon gazdaggá téve. Erről szól a háború.

Ahhoz, hogy véget vethessünk ennek a háborúnak, először ezt a kérdést kell megvizsgálni. Milyen módon zárhatók be ezek a bányák, és milyen intézkedésekre van szükség e becstelen kereskedelem megállításához? Újból alkalmazhatnánk például a Kimberley-folyamatot, amelyet a gyémánt tekintetében vezettek be. Úgy vélem, néhány képviselőtársunk fog erről beszélni.

Körülbelül az elmúlt tíz évben – bár ezt néhányan vitatják, de biztosíthatom Önöket, hogy ezt az adat könnyen igazolható – több mint 5 millió kongói halt erőszakos halált ebben a régióban: ezek az emberek vagy a háború közvetlen áldozatai vagy a háborúval járó pusztításba, például betegségekbe haltak bele. A kérdés tehát az, hogy kinek jó ez a háború és kinek áll érdekében ennek folytatása. Véleményem szerint ez a legfontosabb kérdés.

Ami az Európai Uniót illeti, nekem és képviselőcsoportomnak az a véleményünk, hogy három fontos kérdés van. Először, mindenképpen támogatnunk kell a béke helyreállítása érdekében folyamatban levő erőfeszítéseket, amelyek nem az elmúlt néhány hétben kezdődtek, hanem már egy ideje folynak. Malu Malu apátot jelöltük a Szaharov-díjra, mivel ez a nagyszerű ember már nagyon régóta elkötelezett amellett, hogy békés megoldást találjon e régió problémájára. Gomában a CNDP mellett – amely eljött, elment, visszajött aztán megint elment – összehozta az összes lázadó mozgalmat és a KDK kormányát. Ezt nagyon fontos eredménynek tartom. Emellett ott van még a nairobi folyamat és a közelmúltban megrendezett nairobi csúcstalálkozó, amelyre a biztos asszony is utalt.

Természetesen támogatni kell ezeket az erőfeszítéseket és biztosunkat, Louis Michel urat, aki – és ezt szocialistaként mondom, pedig ő liberális – igen komolyan fáradozik e probléma megoldása érdekében.

Másodszor, a lakosságot mindenáron meg kell védenünk. Az mondják, hogy a MONUC nem azért van ott, hogy háborúzzon, hanem hogy őrizze a békét. Talán így van, de a MONUC mandátuma a VII. fejezeten alapul. Nem ugyanaz a helyzet, mint ami 1994-ben Kigaliban volt, amikor semmit sem lehetett tenni, amikor ott álltunk és tehetetlenül néztük, ahogyan tömegeket mészároltak le. De most, a VII. fejezet szerinti mandátummal a MONUC feladata az, hogy megvédje a civil lakosságot. Nos, a lakosságot jelenleg gyilkolják és a MONUC meg sem mozdul. Nemrég történt, hogy Kiwanja közeli faluban – a neve most hirtelen nem jut eszembe –, a MONUC tábor határában, valódi öldöklés zajlott.

A MONUC-ot ezért európai haderővel kell kiegészíteni – ez a képviselőcsoportom véleménye. Mi mindenesetre elő fogunk terjeszteni egy erre irányuló módosítást.

Végül, úgy gondolom, és már csak nagyon rövid időm maradt, hogy tovább kell lépnünk és meg kell hoznunk azokat a döntéseket, amelyek megakadályozhatják az ásványkincsek kifosztását és kereskedelmét, mivel alapvetően ez az elkövetett vérontások oka.

  Thierry Cornillet, az ALDE képviselőcsoport nevében. – (FR) Elnök úr! Biztos asszony! A világ e szegletén úgy tűnik, átok ül, és amint azt Alain Hutchinson nagyon helyesen mondta, az 1990-es évek kezdete óta a háborúskodásnak csaknem ötmillióan estek áldozatul.

E térségben mindennapos lett az erőszakos halál – tömeges gyilkosságok Észak-Kivuban, Ugandában, Ruandában, Burundiban – és ez ma is tart. Minden évben újra kezdődnek az öldöklések. Tudom, hogy ugyanazok az okok mindig azonos hatást váltanak ki; azért vannak etnikai konfliktusok, mert azok a határok, amelyeket kijelöltünk, gyakran mesterséges határok voltak. Létezik a nacionalizmusnak egy eltúlzott formája: mindenki kis III. Napóleon akar lenni és egy mexikói kalandot akar, hogy országának a problémái elfelejtődjenek. Persze ott van azért a pénz utáni áhítozás is, amint azt Alain is említette, e térség sokszor mérhetetlen gazdagsága. Meg van őrület is, hiszen hogyan másként tudnánk minősíteni az Úr Ellenállási Hadseregének tetteit?

Mit tehetünk hát? Emellett szeretném felhívni figyelmüket Michel biztos ténykedésére, aki már régóta foglalkozik ezzel a problémával. Láthattuk a kigali és a kinshasai fellépését, amely a nairobi folyamat megvalósulását eredményezte. Ott van még a SADC és Obasanjo. Ismét nagy diplomáciai csúcstalálkozóknak nézünk elébe. Ez tehát az oka annak, hogy kizárólag a diplomáciára támaszkodunk? Egy rendkívül súlyos humanitárius válsággal nézünk szembe.

A Parlament humanitárius segélyezéssel foglalkozó előadójaként november elején Kinshasaba utaztam, hogy találkozzak Botswali Lengomo úrral, az új szociális ügyi és humanitárius cselekvésekért felelős miniszterrel. Rajta kívül találkoztam Apollinaire Malu Malu apáttal is, akinek majdnem odaítéltük a Szaharov-díjat, és aki az Amani programot irányítja. És ami a legfontosabb, nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy milyen jelentős humanitárius erőfeszítéseket kell megtennünk.

De mit is teszünk valójában? Biztosak vagyunk abban, hogy megteszünk mindent, ami tennünk kell? Mit tesz a MONUC? Teljesen helyénvalónak tűnik. 17 000 ember, amelyből 6000 a térségben tartózkodik, ami egyenlő egy tankokkal felszerelt fegyveres hadosztállyal. Ki fogja elhinni, hogy ez nem elég ahhoz, hogy garantálható legyen a humanitárius segítségnyújtáshoz való hozzáférés, még ha én nagyon is jól tudom – csakúgy mint Önök –, hogy milyen óriási területeket kell megvédeni?

Az ügyet természetesen diplomáciai úton kell megoldani. Támogatnunk kell az afrikai megoldást, feltételezve, hogy képesek leszünk végrehajtani. Nyilvánvalóan biztosítanunk kell, hogy a tűzszünet tartós legyen annak érdekében, hogy a humanitárius segítségnyújtás hozzáférhetővé váljon. Ezen előfeltétel megvalósulása nélkül a humanitárius segélyek nem fognak átjutni. A bevételi forrásokat szintén el kell apasztani. Persze mondanom sem kell, hogy be kell zárni a bányákat, és talán elkezdhetnénk bírálni azokat a nyugati vállalatokat, amelyek megvásárolják a tantalitot és az egyéb ásványokat, ezzel lehetővé téve a fegyverek beszerzését. Természetesen maximálisan támogatnunk kell a békekezdeményezéseket azáltal, hogy – az időnként határozatlan hozzáállás helyett – folyamatos politikai érdeklődést mutatunk.

Végül, a béke stabilizálása érdekében sokkal erőteljesebb katonai jelenlétre szólítok fel – ez viszont olyan dolog, amit csak az ENSZ tehet meg. Tudomásom szerint az Európai Uniónak korábban már sikerült meggyőznie az Egyesült Nemzeteket arról, hogy mit kell tennie.

  Seán Ó Neachtain, az UEN képviselőcsoport nevében. – (GA) Tisztelt elnök úr! A Kongói Demokratikus Köztársaság keleti régiójában fennálló helyzet napról napra romlik, és ez nagyon aggasztja a nemzetközi közösséget. Kivu tartományban több mint másfél millió ember volt kénytelen elhagyni otthonát, ami jól szemlélteti a probléma komolyságát.

Támogatom Roeland Van de Geer úrnak, az EU az Afrikai Nagy Tavak régiójáért felelős különleges képviselőjének, illetve a korábbi nigériai elnöknek, Obasanjo úrnak az erőfeszítéseit, akik komoly tárgyalásokat folytattak az erőszakért felelős politikai és katonai csoportokkal.

Arra kérem az Afrikai Uniót, hogy tegyenek további intézkedéseket annak érdekében, hogy biztosítsák a békét az Afrikai Nagy Tavak régióban.

A ruandai és a nairobi kormány 2007 novemberében békemegállapodást írt alá a két ország közötti ellenségeskedés feloldása érdekében. Biztosítani kell e megállapodás végrehajtását, de először véget kell vetni az erőszaknak.

Az Európai Unió a világ minden más országánál vagy szervezeténél több pénzt ad a Nagy Tavak Régiónak. Arra kérem Louis Michel, európai fejlesztési biztost és a Tanácsot, hogy tegyenek erőfeszítéseket annak érdekében, hogy véget vessenek a harcoknak és ismét béke legyen.

  Frithjof Schmidt, a Verts/ALE képviselőcsoport nevében. – (DE) Tisztelt elnök úr! Kelet-Kongóban a kegyetlen harcok nem csak a polgárháború keretében zajlanak: ez számos szomszédos országot is érintő regionális konfliktus is egyben. Emellett szerepe van az olyan stratégiai jelentőségű nyersanyagoknak mint például a tantalit, amelyet mobiltelefonok, DVD-lejátszók és számítógépek gyártásához használunk fel. És még ott van az arany, a gyémánt, a kobalt és a nemesfa. Ezek az ellenségeskedés mélyebb okai. Mit tehetünk és mi az, amit tennünk kell? Az ENSZ-t meg kell erősíteni, hogy képes legyen ellátni feladatát, azaz azt, hogy megvédje a civil lakosságot a régióban aktív fegyveres csoportoktól. Az Egyesült Nemzetek Szervezete Kongói Demokratikus Köztársaságbeli Missziójának (a MONUC-nak) egyértelműbb mandátumra, valamint több felszerelésre és emberre van szüksége. Az Európai Unió tagállamai az elmúlt években már többször elutasították a MONUC felszereltségének bővítésével kapcsolatos kéréseket, ugyanakkor éles kritikákkal illetik a MONUC-ot hibái és mulasztásai miatt. Ezt a kettős mércét meg kell szüntetni. Nincs szükség egy kifejezetten uniós katonai kontingensre – inkább a MONUC felszereltségét kell a kívánt mértékben bővíteni. Érdeklődve és egyetértéssel hallgattam, amint a Tanács és a Bizottság is ezt az irányt jelölte meg kívánatosnak.

Másodszor, nemzetközi szinten szigorúan ellenőrizni kell a nyersanyagok kongói bányászatát és kereskedelmét. Azokat a nemzetközi vállalatokat, amelyek részt vesznek ebben a kereskedelemben, és amelyeknek nyereségük származik a kongói nyersanyag-kitermelésből, ellenőrizni kell és kötelezni kell arra, hogy átláthatóan működjenek. Természetesen létezik már egy hivatalos ENSZ szakértői bizottság, amely a természeti erőforrások Kongóban folyó illegális kitermelésével foglalkozik. Ez a szakértői bizottság számos ajánlást terjesztett elő, például az ilyen illegális kitermelésben részt vevő személyekkel és vállalkozásokkal szembeni szankciókról. Az Európai Uniónak erőteljesen támogatnia kell ennek az ENSZ-ajánlásnak a végrehajtását, ideértve különösen az – és ez egy olyan terület, ahol cselekedni tudunk –,az EU-ba irányuló behozatalt, mivel ez olyan terület, ahol önállóan léphetünk fel és ahol aktívan végrehajthatjuk ezeket az ENSZ-ajánlásokat.

Harmadszor, támogatni kell a Nagy Tavak régióról szóló nemzetközi konferenciára irányuló kezdeményezést. Csak a politikai együttműködés és a régió gazdasági integrációja hozhat tartós békét a térségben. Ebben Európa központi szerepet vállalhat, illetve kell is ilyen szerepet vállalnia!

  Tobias Pflüger, a GUE/NGL képviselőcsoport nevében. – (DE) Tisztelt elnök úr! Számos szomszédos ország konkrétan érintett ebben a háborúban, de mindenekelőtt a kongói kormányerők, a miliciával és az angolai csapatokkal együttműködve, illetve Nkunda tábornak, a tuszi katonák – ruandai támogatással kiegészülve – állnak egymással szemben. Ez egy regionális háború, amely nem korlátozódik Kelet-Kongó területére.

A legfontosabb szempont teljesen világos: a kongói kormány eddig nem volt kész arra, hogy közvetlenül tárgyaljon a lázadókkal. Ez az a pont, amelyre nyomást kell gyakorolni. Fontos, hogy megvizsgáljuk a konfliktus valódi hátterét. Maga a német szövetségi elnök is tényként hivatkozott arra, hogy a konfliktus a nyersanyagokról szól: a kőolaj, az arany, a gyémánt, a réz, a kobalt, a tantalit, a cink, az ón és más nyersanyagok nagyon fontos szerepet játszanak az ellenségeskedésben.

De mindenekelőtt arról szól a konfliktus, hogy ki birtokolja az engedélyeket e nyersanyagok kitermeléséhez. E vállalatokkal szemben mindenképpen fel kell lépni. Szeretném megnevezni az egyik ilyen vállalatot: a nürnbergi székhelyű Gesellschaft für Elektrometallurgie mbh egyértelműen a közvetlen tulajdonosa az egyik központi bányának, amely miatt a harcok folynak.

Mondanék néhány szót az Egyesült Nemzetek Szervezete Kongói Demokratikus Köztársaságbeli Missziójának (MONUC-ról) szerepéről, mivel a Tisztelt Házban úgy tűnik, hogy mindenki a MONUC felszereltségének bővítése mellett érvel. Amit én olvastam, aszerint a MONUC a probléma része, nem pedig a megoldásé, mivel maga a MONUC úgy jellemzi helyzetét, hogy már négy fronton folytat harcokat. A MONUC-nak teljesen más szerepet kellene betöltenie. Időközben a Human Rights Watch kiderítette, hogy indiai vagy pakisztáni MONUC-katonák közvetlen fegyverkereskedelmet folytatnak irreguláris katonai csoportokkal és kétségkívül érintettek a nyersanyagok miatt folyó konfliktusban. Nem engedhetjük, hogy ez történjen. A MONUC-nak egy ettől teljesen eltérő és semleges szerepet kell betöltenie. Ezt viszont egyáltalán nem segíti, ha csupán a MONUC felszereltségét bővítjük.

Ismét rámutatnék, hogy Kongó fontos szerepet játszott egy korábbi európai uniós műveletben. Akkor a választások biztonságának biztosítása volt a feladatunk, és Kaliba urat választották meg elnöknek – azt az embert, akinek a csapatai most jelentős mértékben hozzájárulnak a helyzet fokozódásához. Ezt szem előtt tartva, szigorúan meg kellene vizsgálni, hogy az EU milyen szerepet játszott Kaliba úr beiktatásában. Az, amit az EU akkor tett, igencsak vitatható. Világosan ki kell jelenteni, hogy Kaliba urat és csapatait e tekintetben bírálattal kell illetni.

A Frankfurter Allgemeine napilap helyi tudósítója – aki fogságba esett – igen szemléletesen jellemzi a helyzetet. Beszámolójában nagyon jól felvázolja a konfliktus lényegét, és leleplezi a hivatalos és a nem hivatalos csapatok közötti kapcsolatokat. Ezt látván viszont értelmetlenné válik az, ha csupán a MONUC felszereltségének bővítésére szólítunk fel, mivel elsősorban a konfliktus alapvető okait kellene megoldani.

  Bastiaan Belder, az IND/DEM képviselőcsoport nevében. – (NL) Tisztelt elnök úr! Tegnap éjjel lehetőségem volt közvetlenül beszélni egy tapasztalt segélymunkással a Kelet-Kongóban dúló háborúról. Ez az ember úgy ismeri az észak- és dél-kivui válságot, mint a saját tenyerét. Az ő beszámolója – anélkül, hogy elkendőznék a régió jelenlegi gyötrelmes helyzetét – némi reményre ad okot. Az egyik ilyen reménysugár az, hogy több mint egy hete a kongói elnöki gárdának – a rendőrséggel együttműködve – sikerült elfognia fosztogatásokban részt vevő kormánykatonákat. Ez annak a biztató jele, hogy a kongói kormány végre elkezdi a jogrend érvényesítését, és olyan fejlemény, amely őszintén megérdemli az európai ösztönzést és támogatást.

A másik reménysugár az, hogy a lázadók vezére, Nkunda tábornok – hatalmi törekvései keretében – eddig nem tudta mobilizálni és csapataiba bevonni a dél-kivui tuszikat. Kapcsolatom véleménye szerint ez annak a kifejeződése, hogy a tuszik a kongói állammal és a civil lakossággal azonosulnak.

Reményteljes fejleményeknek tekinthetők továbbá a helyi és tartományi szintű vallási békéltetési kezdeményezések. A megválasztott vezetők ugyanolyan tevékenyeken részt vesznek ezekben a platformokban, mint a tradicionális és a törzsi vezetők. Észak- és Dél-Kivuban ezek a platformok kettős európai támogatást érdemelnek: pénzügyi és szakmai támogatást a konfliktusok megoldása érdekében. Ahhoz, hogy a két kivui tartományban eredményesek legyenek a humanitárius segélyek, rendkívül fontos a helyi hatóságok bevonása, ami magában foglalja a helyi vezetők mindkét csoportját: a tradicionális törzsi vezetőket és a megválasztott képviselőket.

Kapcsolatom – saját tapasztalatira hivatkozva – hangsúlyozza, hogy a háborús konfliktusok és a lakosság menekülése ellenére ezek a meglévő hatalmi struktúrák továbbra is érvényben maradnak, és ez indokolja azt a kérését, hogy sürgősen bocsássanak rendelkezésre készpénzt az észak- és dél-kivui falvakban menekült tömegek számára, és maguknak a falvak lakóinak is. A forrásom szerint: „Ha van pénzed, tudsz szerezni élelmet. Meglepő módon valahol mindig piaci nap van. Kongóban tökéletesen működnek a készpénz-kifizetések. Ez nem teszi függővé az embereket, mivel ők maguk dönthetik el, hogy mire költik a pénzt. Ugyanakkor lökést adunk a helyi gazdaságnak és a forrásokat azonnal felhasználhatjuk. Ahhoz, hogy ez problémamentesen működjön, beszélünk a falvak megválasztott testületeivel, akik elmondják, kik a leginkább rászorultak.”

E fejtegetést követően, és Európának a megbékélésre irányuló, együttérző erőfeszítései láttán, kell, hogy Észak- és Dél-Kivunak és Kongó egészének jövője legyen. Ezért őszintén kérem a Tanácsot, a Bizottságot, az Európai Parlamentet és az európai intézményeket, hogy tegyenek meg minden szükséges intézkedést.

  Koenraad Dillen (NI). – (NL) Tisztelt elnök úr! Nincs sok értelme most azt fejtegetni, hogy mennyire tragikusnak is látjuk a Kelet-Kongóban fennálló kétségbeejtő helyzetet. Nevezzük a nevén a dolgokat, és tegyük fel azt a kérdést, hogy vajon Európának – és különösen az olyan országoknak mint Franciaország és Belgium, amelyeknek különösen rossz hírük van a régióban – katonai értelemben be kell-e avatkozniuk. Részemről a válasz nem, mert milyen következtetést is vonhatunk le? Kongóban Európa ismét sikeresen bizonyította megosztottságát és gyengeségét, és azt, hogy illúzió lenne azt gondolni, hogy közös kül- és biztonságpolitika lehetséges lenne ebben a szakaszban. Sőt, emlékezzünk vissza arra, hogy Párizs, azaz a Tanács soros elnöksége, nemrég Németországban letartóztatta Kagame ruandai elnök protokollfőnökét a Habyarimana elnök ellen 1994-ben elkövetett gyilkossági kísérlet miatt. Úgy vélik, hogy része van a kialakult konfliktusban. Még a saját hazám, Belgium sem őszinte: épp tegnap történt, hogy a belga külügyminiszter, Karel De Gucht élesen kritizálta a fejlesztésért és humanitárius segélyezésért felelős biztos, Louis Michel politikáját, konkrétan az utóbbi Kongóval kapcsolatos politikája miatt. Idézem Karel De Guchtot: „Amennyiben a Kongóban jelenleg fennálló helyzet Michel politikájának következménye, akkor ez tényleg valami. Ilyen aggasztó még sosem volt a helyzet.”

Hölgyeim és uraim, e szavak a biztos egyik politikai szövetségesének szájából hangzottak el. Ebben a hangzavarban csak arra a következtetésre juthatunk, hogy az Afrikai Unió és a kongói ENSZ-misszió elsődleges feladatának a polgári lakosság védelmének kell lennie, amelyet támogatni kell. Ezért Európa jobb, ha nem küld saját csapatokat abba a régióba.

  Colm Burke (PPE-DE). – Tisztelt elnök úr! Kollégáimhoz hasonlóan mélységesen megrendítőnek tartom, hogy kiújultak a harcok a kongói hadsereg és a lázadó milíciák között a KDK Észak-Kivu tartományában. Az erőszak fokozódása Észak-Kivuban komoly többletterhet jelent az országban tevékenykedő ENSZ békefenntartó misszió (a MONUC) számára.

A humanitárius helyzet különösen súlyosnak mondható: több mint 1,5 millió olyan ember tartózkodik Kivu tartományban, aki kénytelen volt elmenekülni otthonából. A Világélelmezési Program és más nem kormányzati szervezetek műveleteit nagymértékben korlátozza az erőszak, és igen elterjedtté váltak a lopások, a civilek ellen elkövetett nemi erőszak és gyilkosságok, mind a kormányerők, mind pedig a lázadók részéről.

A MONUC mandátuma az ENSZ alapokmányának VII. fejezetén alapul, és feladata az, hogy megvédje a civil lakosságot a fizikai erőszak közvetlen veszélyétől, ugyanakkor nem rendelkezik az e feladat végrehajtásához szükséges erőforrásokkal, illetve a kellő számú katonával. A nemzetközi közösségnek és az ENSZ Biztonsági Tanácsának meg kell erősítenie az MONUC-ot azzal, hogy biztosítják számára a megfelelő anyagokat és személyzetet, amelyekkel képes ellátni feladatát. Látva, hogy az Európai Unió nem akar lépéseket tenni egy másik EBVP-misszió érdekében, amely az erőszak fokozódásával foglalkozna a KDK-ban, sürgetem az Európai Uniót, hogy a lehető legnagyobb mértékben fokozza a MONUC-misszióval folytatott együttműködését.

A jelenlegi francia szövegezésű ENSZ BT határozat a MONUC katonai erejének összesen 2785 katonával történő, ideiglenes növelésére tesz javaslatot. A MONUC jelenleg is a legnagyobb ENSZ-békefenntartó erő a világon, és ezzel a létszámnöveléssel a bevetett katonák és rendőrök legnagyobb megengedett száma éppen meghaladná a 20 000-et egy megközelítőleg Nyugat-Európával azonos méretű országban.

Nyomatékosan kérem az ENSZ Biztonsági Tanácsát, hogy a lehető leggyorsabban szavazza meg ezt a határozatot, tekintettel a KDK-ban zajló események súlyosságára. Gyalázatos, hogy gyilkosságokat, emberiség elleni bűntetteket követhetnek el, lányokat, asszonyokat erőszakolhatnak meg a KDK keleti tartományában! Felszólítom az összes vonatkozó nemzeti és nemzetközi hatóságot, hogy állítsák bíróság elé az elkövetőket.

  Ana Maria Gomes (PSE). – (PT) A két kivui tartományban elkövetett rémtettek és az, hogy a nemzetközi közösség nem képes ezeket megakadályozni, ugyanolyan megdöbbentő, mint a ruandai és a kongói vezetők kapzsisága, akik álladósítják e szervezett káoszt azzal a céllal, hogy elfedjék a régió természeti erőforrásainak aljas kifosztását.

Mit tehet az Európai Unió? Mit tehet egy olyan országért, ahol már számos különböző EBVP (azaz európai biztonsági és védelmi politikai) missziót hajtottak és hajtanak végre, és ahol az első demokratikus választásokra nem kerülhetett volna sor Európa támogatása nélkül? Mit tehet egy olyan országért, amely számára milliókat juttat fejlesztési és humanitárius segély formájában? Mit tehet egy páratlan stratégiai jelentőségű országért, ahol ötmillió ember lelte halálát az elmúlt évek legkegyetlenebb erőszaksorozatában?

Az Európai Uniónak sokkal tovább kell mennie annál, mint amit azelőtt elhatározott, hogy elkezdődött volna a fegyveres konfliktus legutóbbi fokozódása. Nem elég, ha növeljük a humanitárius segélyezést és olyan diplomáciai kezdeményezéseket indítunk, amelyek keretében századszor is jóhiszemű nyilatkozatokat tesznek, és ígéretek hangzanak el a fegyverletételre.

Az Európai Uniónak sürgősen meg kell erősíteni a MONUC-ot (az Egyesült Nemzetek Szervezete Kongói Demokratikus Köztársaságbeli Misszióját), hogy az visszanyerhesse elvesztett hitelességét és hatékonyságát. Ezért nem elengedő határozatokat előterjeszteni a Biztonsági Tanácsban. Az Európai Uniónak haladéktalanul társulnia kell a DPKO-val (az ENSZ Békefenntartó Műveletek Főosztályával), és felszerelést és – szükség esetén – katonákat kell biztosítania a MONUC keretében tapasztalható hiányosságok megszüntetése érdekében.

Végső megoldásként, ha a New York-i események és a régióban fennálló helyzet ezt indokolttá teszi, az EU nem zárhatja ki annak a lehetőségét, hogy az EBVP keretében katonai missziót küldjön ki. A mi felelősségünk, hogy védelmezzük a védtelen civileket, akinek veszélyben az életük, és akik azonnali nemzetközi védelemre szorulnak.

Ilyen soha többé nem történhet! Megfontoltnak kell lennünk, és nem hagyhatjuk, hogy a ruandai népirtás és a kongói öldöklések újból megtörténjenek.

  Luca Romagnoli (NI). – (IT) Tisztelt elnök úr, hölgyeim és uraim! A Tanácsnak és a Bizottságnak a súlyos kongói válságra adott uniós válasszal kapcsolatos nyilatkozatai – mint ahogy azt már megszokhattuk – álszentek és hatástalanok. Laurent Nkunda mögött ott áll Ruanda és Uganda – olyan országok, amelyeket mindig is érdekelt a régió, olyannyira, hogy a nem túl távoli múltban többször is megtámadták: a föld mélyében rejlő erőforrások és a KDK más erőforrásai túlságosan értékesek ahhoz, hogy mások kezében hagyják azokat.

Január óta háromszor annyi fegyvert vásároltak, mint 2007-ben, és ezek egy részének – amennyire a ruandai övezet érintett – Laurent Nkunda lázadóvezér volt a címzettje. Az eredményeket magunk is láthatjuk. Ennek ellenére Washington évekig elsősorban a Nagy Tavak régióra összpontosította figyelmét, különösen Ugandát és Ruandát támogatva. Afrikában például a legnagyobb amerikai követség Kampalában van; Ugandában és Ruandában semmi sem történik az Egyesült Államok beleegyezése nélkül.

Most pedig, az Európai Uniónak azzal kapcsolatos gyors véleményváltozása, hogy lehet-e békefenntartó erőket küldeni a régióba, – mint mindig – nem jó üzenetet közvetít, mert mi inkább a diplomáciát helyeznénk előtérbe, mintha a diplomácia elegendő lenne meggyőzni egy olyan kellemetlen ügyfelet, mint Laurent Nkunda, hogy vonuljon vissza. Szokás szerint, vitáink nem visznek sehová, aztán meg hallgathatjuk Michel biztost, amint Nkunda tábornokot dicsőíti. Köszönjük!

  Geoffrey Van Orden (PPE-DE). – Tisztelt elnök úr! Mindannyiban tisztában vagyunk azzal, hogy mennyire összetett a Kelet-Kongóban jelenleg fennálló borzasztó helyzet, amely etnikai alapú és amelynek gyökerei Ruandába, Burundiba és Ugandába nyúlnak vissza.

A lehető legrövidebb időn belül hatékony mediációs folyamatot kell elindítani Ruanda és a KDK között. Tűzszünetet kell kötni, és azt megfelelően be kell tartatni, továbbá védelmet és sürgős humanitárius segítséget kell biztosítani a civil lakosság számára.

Emlékszem arra, amit az Afrikai Unió Brüsszelhez delegált állandó képviselője a közelmúltban mondott a Parlament Biztonsági és Védelmi Politikai Albizottságában, miszerint kívánatosnak tartja, hogy Afrikában az afrikaiak foglalkozzanak a kontinens biztonsági kérdéseivel. Ezért nagyon örülök annak, hogy az EU nem igyekezett lehetőségként felhasználni a kongói tragédiát arra, hogy EU-s címkét nyomjon egy újabb ún. uniós katonai műveletre. Elsősorban az afrikaiak feladata, hogy megoldást találjanak a jelenlegi helyzetre, de ehhez meg kell adnunk nekik minden lehetséges segítséget az Afrikai Unión és az ENSZ-en keresztül.

Ugyanakkor van némi félreértés a MONUC mandátumával, tevékenységének szabályaival és az erőszak általa történő alkalmazásával kapcsolatban. A MONUC parancsnoka, Vicente Díaz de Villegas altábornagy, nemrég – hét heti munka után – lemondott tisztségéről. Mindezt személyes okokkal indokolta, bár kíváncsi lennék, nem szakmai frusztrációról volt-e szó.

Ugyanakkor biztató jel, hogy november 6-án Goma közelében ezerfős dél-afrikai haderő vonult fel a MONUC részeként. A MONUC vezetőjének állítása szerint utasítást kaptak arra, hogy szükség esetén tüzet nyissanak. A MONUC-nak képesnek kell lennie megvédeni a lakosságot az erőszaktól. Nem vitás, hogy jelentős mértékben növelni kell az ENSZ és az Afrikai Unió Kelet-Kongóban állomásozó katonáinak számát, világossá kell tenni e katonák származási országát – olyan sok ország van, amely hozzájárulását adhatná, de jelenleg nem teszi meg.

Ha a nyugat nem tesz meg minden tőle telhetőt annak érdekében, hogy segítse a Kongóban folyó műveleteket, lesznek más, kevésbé nemes szellemű önként jelentkezők, akik már most alig várják, hogy beavatkozhassanak.

  Genowefa Grabowska (PSE). – (PL) Tisztelt elnök úr, biztos asszony, Jouyet úr! Tagja vagyok az AKCS-EU Közös Parlamenti Közgyűlésnek, és a legutóbbi ülés alkalmával, amelyre a ruandai Kigaliban került sor, meghallgattuk Paul Kagame elnök urat, aki arról beszélt, hogy stabilizálni kell a helyzetet Közép-Afrikában. Elmondta, hogy békét akar. Ugyanakkor a Kigaliban töltött idő során ellátogattam a holokauszt múzeumba, amely emléket állít annak a több millió tuszi áldozatnak, akiket mindössze három hónap – száz nap alatt – mészároltak le. Ez 1994-ben történt.

Most pedig végignézzük, hogy ez újra megtörténik? Ezt nem engedhetjük meg. Ez kötelességünk. Véleményem szerint az Európai Uniónak többet kell tennie. Nem tudom, hogy további csapatok kiküldése megoldja-e majd a helyzetet. Személy szerint ezt kétlem, de én úgy látom, hogy nagyon alaposan meg kell vizsgálnunk azokat a pénzügyi forrásokat, amelyek a kongói természeti erőforrások kiaknázásából származnak – amint ahogyan ezt tisztelt képviselőtársam is megjegyezte – és amelyeket ezt követően nem kisbefektetőkhöz és ismeretlen egyénekhez juttatnak el, hanem még az európai piacokra is eljutnak. Ez a problémának a forrása és a megoldása is egyben.

Most pedig beszéljünk a humanitárius helyzetről, amely kezd kezelhetetlen méreteket ölteni. Ez az a terület, ahol mi is léphetünk, és ez az a terület, ahol az Európai Uniónak meg kell tennie mindent, hogy megvédje azt az 1 600 000 embert, akinek ivóvízre, élelemre, takarókra, sátrakra és ellátásra van szüksége. Foglalkozzunk ezzel a problémával!

  José Ribeiro e Castro (PPE-DE). – (PT) Elnök úr, a Tanács tisztelt soros elnöke, biztos asszony, hölgyeim és uraim! Ebben a pillanatban a világ hatalmai a nemzetközi pénzügyi rendszer problémáival próbálnak megbirkózni. Próbálják minél hamarabb kézbe venni a rendszer irányítását. Most viszont talán egy másik problémát is meg kellene oldanunk, amelyről már évtizedek óta beszélünk.

Éveken át hallgattuk az erőforrások szégyenteljes kifosztásáról szóló történeteket. Hányszor hallottuk már – mint most Kongó esetében –, hogy emberek vére folyik? Itt az ideje, hogy felelősségre vonjuk ezeket a vállalatokat, véget vessünk ennek az aljas kereskedelemnek és befagyasszuk azokat a számlákat, amelyeken az emberek vére és szenvedése árán megszerzett ásványi erőforrásokból származó becstelen nyereséget tartják.

Nem értem, hogy ezeket a vállalatokat miért nem gyűjtik össze listákon, a terrorszervezetek feketelistájához hasonlóan. Nem értem, hogy a nemzetközi közösség miért képtelen arra, hogy törvény elé állítsa ezeket az üzletembereket – akik nem is igazi üzletemberek, hanem gazemberek, akik veszélyeztetik a régió és a világ biztonságát.

Nyomatékosan felszólítom a francia elnökséget és a Bizottságot, hogy indítsanak nemzetközi kezdeményezést e kérdésben.

  Ioan Mircea Paşcu (PSE). – Tisztelt elnök úr! Az 1960-as évek elején, amikor gyerek voltam, olyan nevek éltek a köztudatban, mint Lumumba, Mobutu, Chombe, Dag Hammarskjöld és Katanga. Ötven évvel később, Kongót – mai nevén a Kongói Demokratikus Köztársaságot – ismét belső békétlenség sújtja, amely félő, hogy polgárháborúba csap át. Most azonban a KDK keleti részein dúló háború azt követően, illetve annak ellenére történik, hogy az EU – pénzügyi támogatás, programok és a helyszínre küldött missziók, ezen belül katonai missziók, továbbá erőteljes diplomáciai lépések révén – már komoly erőfeszítéseket tett.

A KDK-ban jelenleg uralkodó helyzet ezért nem csak egy újabb válság. Sokkal inkább annak a tesztje, hogy az EU képes, illetve hajlandó-e felvállalni azt a nemzetközi szerepet, amelyet állítása szerint a világpolitikában betölt, mivel az Unió szerint ő maga képes a legjobban kezelni e válság elemeit, amely Afrikában zajlik, és amelynek geopolitikai jelentősége exponenciálisan növekszik.

  Bart Staes (Verts/ALE). - (NL) Tisztelt elnök úr! Hutchinson úr a vita elején azt mondta, hogy a beszéd helyett cselekednünk kellene. Szerintem nagyon igaza van. Engedje meg, hogy kiemeljem a vita két fontos elemét.

Először is, ami a legfontosabb, végre kell hajtani az ENSZ szakértői bizottságának a KDK természeti erőforrásainak illegális kitermeléséről szóló ajánlásait, és szankciókat kell alkalmazni azon személyek és vállalatok ellen, akik az erőforrások kifosztásában bizonyítottan részt vesznek. Az EU-nak a tettek mezejére kell lépnie.

Másodszor, határozottan meg kell állítanunk az illegális kitermelést, illetve követési és eredet-meghatározási rendszereket kell létrehoznunk az arany, az ón, a tantalit, a kobalt, a gyémánt, a piroklor és a faanyag tekintetében, hogy beszüntethessük ezt a véres kereskedelmet.

Konkrétan azt szeretném kérdezni a Tanács soros elnökétől, Jouyet úrtól és Ferrero-Waldner biztos asszonytól, hogy ezzel kapcsolatban milyen kezdeményezéseket dolgoznak ki a következő néhány hónapban? Úgy vélem, jogunk van arra, hogy választ kapjunk erre a kérdésre.

  Jim Allister (NI). – Tisztelt elnök úr! Egyáltalán nem tekintem magam a Kongói helyzet szakértőjének, és kész megoldásaim sincsenek, de azt tudom, hogy ha az elmúlt 20 évben ötmillió ember halt meg, az mindannyiunkat nyugtalansággal tölt el.

Különösen nyugtalanítónak találom, amikor a térségben tevékenykedő számos nem kormányzati szervezet szigorú bírálatát olvasom. Néhány napja például azt olvastam, hogy az Amnesty International – egy olyan szervezet, amellyel nem mindig értek egyet – a következőket mondta az emberi jogok helyzetéről, és különösen az Észak-Kivu tartományban zajló humanitárius tragédiáról: „Az ENSZ Biztonsági Tanácsa, az Európai Unió és az Afrikai Unió nem tesz semmit. Nem biztosították az ENSZ békefenntartó erők számára az ahhoz szükséges utánpótlást és felszerelést, hogy hatékony védelmet nyújthassanak a civilek számára.”

A viták során mindig azt vártam, hogy választ kapjak e bírálatra. De őszintén megmondom, hogy nem igazán hallottam ilyet. A diplomácia jó dolog, de önmagában nem fogja megadni az összes szükséges választ.

  Jas Gawronski (PPE-DE). – Tisztelt elnök úr! Számunkra az lenne a legegyszerűbb, ha – figyelembe véve saját gazdasági nehézségeinket –elfelejtenénk Afrika gondjait. De ezzel szörnyű hibát követnénk el.

Véleményem szerint nyomást kell gyakorolnunk az Afrikai Unióra, hogy végre felismerje, mik a feladatai a régióban. Ha az Afrikai Unió egyszer ugyanolyan komolyan veszi a helyzetet, mint az EU, akkor a szavakat tettekre kell váltania – ezt azonban érdekes módon eddig nem tette meg, például Zimbabwe esetében. Nekünk pedig – az olyan országok esetében mint a KDK – a hosszú távú kereskedelmi és segélyezési kapcsolataink fenntartását habozás nélkül az emberi jogok tiszteletben tartásához, a felelősségteljes kormányzáshoz és az átláthatósághoz kellene kötnünk.

Ennek fényében remélem, hogy a Bizottság megújítja a nyersanyag-kitermelő iparágakkal kapcsolatos átláthatósági kezdeményezés (EITI) iránti támogatását.

  Anne Van Lancker (PSE). - (NL) Elnök úr, a Tanács tisztelt soros elnöke, biztos asszony! Az eddig elhangzottak figyelembevételével a következőket szeretném elmondani Önöknek. Mindketten hangsúlyozták a tényt, hogy ez a konfliktus nem oldható meg katonai úton. És jóllehet ezzel magam is tökéletesen egyetértek, semmi rosszat nem látok a gomai vagy a nairobi megállapodásokban. Nincs semmi baj a most újjáélesztett folyamattal, kivéve, hogy a megállapodásokat soha sem tartják be. Mondanom sem kell, hogy Európának nyomást kell gyakorolnia azért, hogy a MONUC erősebb és hatékonyabb mandátumot és több katonát kapjon. Ugyanakkor fel kell tennünk magunknak azt a kérdést, hogy vajon a MONUC – a meglévő VII. fejezet szerinti mandátummal – sikerrel járhat-e mindenféle európai beavatkozás nélkül? Jouyet úr, azt szeretném kérdezni Öntől, hogy az EU miniszterei milyen helytálló indokok alapján mondtak nemet az ilyen jellegű európai beavatkozásra?

  Jean-Pierre Jouyet, a Tanács soros elnöke. − (FR) Tisztelt elnök úr! Tisztelt képviselők, Ferrero-Waldner biztos asszony! Nagyon köszönöm ezt az érdekes vitát.

Mindannyian jól ismerjük azt a Parlamentben elhangzott kérést, hogy az Európai Unió küldjön katonai missziót a Kongói Köztársaság e régiójába. Ugyanakkor úgy érzem, hogy rá kell mutatnom, hogy az Európai Unió már eddig is sokat tett a Kongói Köztársaságért: először is 2008-ban 50 millió euro értékben közösségi támogatást nyújtott, majd 6 millió euro összegű sürgősségi segélyt biztosított, amint azt Benita Ferrero-Waldner asszony is említette. Két EBVP misszió támogatja a kongói rendőrség és a hadsereg reformját, amelyek felkészületlensége és hatástalansága végzetes volt, mint ahogyan azt láthattuk. Ezenkívül az Európai Unió már korábban is tett intézkedéseket, amikor 2003-ban kiküldte az Artemis nevű katonai missziót. A körülmények viszont mások voltak, mivel akkoriban az Európai Unió feladata az volt, hogy előkészítse a terepet az érkező ENSZ-misszió számára.

Ezért – a szavakon túl – hogyan reagálhatunk a régióban zajló tragédiára? A humanitárius válság megoldására a leggyorsabb megoldás a meglévő intézkedések – más szóval a MONUC – megerősítése lenne, szélesebb körű mandátum és további katonák biztosítása által. Franciaország például készen áll arra, hogy részt vegyen ebben e megerősítésben, mert ha megvárjuk az uniós misszió kiküldését, azt kockáztatjuk, hogy időt veszítünk. Mint Önök is tudják, az Unió már Csádban és a Közép-afrikai Köztársaságban is szerepet vállalt, tehát itt van a bevetés problémája, és hogy világosan fejezzem ki magam, a Tanácson belül számos tagállam jelen pillanatban nem lenne képes részt venni a MONUC megerősítésére irányuló műveletekben.

Mint ahogyan több felszólaló is említette, a MONUC megerősítése előnyökkel járna, mivel mandátuma az ENSZ alapokmányának VII. fejezetén alapul. Figyelembe kell vennünk azt is, hogy Nkunda tábornok támadásának október 29-i feltartóztatása után lehetővé vált a MONUC számára, hogy megkezdje az átcsoportosítást. Az ENSZ-misszió számára a következő lépést az elit csapatokkal – különösen az indiai gurkhákkal – történő átszerveződés jelenti, amely várhatóan ebben a hónapban megtörténik. A már jelen levő 17 000 főt további 3000 fővel kell kiegészíteni, és az adta meg a lökést azokhoz a lépésekhez, amelyekről az elmúlt néhány napban, New Yorkban, a Biztonsági Tanácsban határoztunk.

Ugyanakkor – ahogyan azt több felszólaló is jelezte – nem szabad egyedül a katonai helyzettel foglalkozni, mivel a kegyetlenkedések miatt, amelyek – mint többek is elmondták – már így is hosszú ideje tartanak, kiemelten kell kezelni a politikai megoldást, hogy lehetővé váljon, hogy a régió szereplői között újra feléledjen a kapcsolat. Ezt a célt Michel biztos, Bernard Kouchner és David Miliband látogatásai is jól szolgálták. A gomai és a nairobi folyamatok felélesztése érdekében kiemelten kell kezelni az afrikai keretek között, azaz az Afrikai Unió, a SADC vagy a Nagy Tavak Konferencia keretében folytatott tárgyalásokat.

Mivel Kongó jelenleg nem rendelkezik valódi hadsereggel, mert jelenlegi hadserege teljesen lepusztult állapotban van, hosszabb távon az Uniónak segítenie kell a Kongói Köztársaságnak egy valódi hadsereg felállításában, annak érdekében, hogy biztosíthassák e hatalmas és nehezen ellenőrizhető ország biztonságát és elejét vegyék újabb humanitárius válságoknak.

Egyetértek azokkal, akik szerint a konfliktus okait kell megszüntetnünk, és a Tanács pontosan ezt tette november 10-én, amikor felszólított arra, hogy küzdeni kell a régió természeti erőforrásainak illegális kitermelése ellen, amelyért elsősorban a felkelő csoportok felelősek. De a MONUC-ra kell-e bízni az illegális kitermelés elleni küzdelem ellenőrzésének feladatát? Ez nyitott kérdés, de most, amikor egy humanitárius válsággal állunk szemben – és mások is hangsúlyozták ezt –, a MONUC-nak elsősorban a civil lakosság védelmét kell ellátnia. Úgy vélem, hogy az a fontos – és erről is esett szó –, hogy az erőforrások kifosztásának egyik megoldását regionális szinten kell megtalálni, hogy megállítható legyen ezen erőforrások kitermelése és az országainkba történő exportálása.

Végül megjegyzem, hogy végre kellene hajtanunk azokat az ajánlásokat, amelyeket az ENSZ-bizottság e kérdések kapcsán kidolgozott.

Ezek azok a kiegészítések, amelyeket ismertetni kívántam a Tisztelt Házzal.

  Benita Ferrero-Waldner, a Bizottság tagja. − (FR) Tisztelt elnök úr, tisztelt képviselők! A vitákból kiderült, hogy mindannyian egyetértünk abban, hogy gyorsan kell cselekednünk, nagyon gyorsan, ebben a rettenetes helyzetben.

Ami európai erők a KDK keleti részébe történő kiküldését illeti, úgy vélem, nyilvánvalóvá vált, hogy a régió országai csak egy olyan európai erőt fognak elfogadni, amelynek kizárólag a humanitárius helyzet biztosítása a feladata. Ez azt jelentené, hogy a konfliktus valamennyi résztvevőjének humanitárius tűzszünetet kell életbe léptetnie, ezzel lehetővé téve, hogy segélyeket juttassanak el a frontvonal közelében élőkhöz. A Nagy Tavak országai pontosan ezt akarják, és számukra abszolút és azonnali prioritás a tűzszünet kihirdetése és a humanitárius segély szállítása.

E tekintetben jelezték a feltárandó területeket: ezek a politikai tárgyalások és mindenekelőtt a MONUC megerősítése – és ez az, amit mi is említettünk. Mialatt a humanitárius helyzet fokozatosan ellenőrizhetővé válik, néhány tagállam úgy tűnik, nem zárja ki egy KKBP-misszió lehetőségét. Ugyanakkor addig nem lesz erről végleges döntés, amíg nincs egységes európai támogatás e kérdésben és amíg az ENSZ Biztonsági Tanácsa nem ismerteti az ezzel kapcsolatos hivatalos álláspontját.

Ami a MONUC megerősítését illeti, Louis Michel úrhoz hasonlóan úgy vélem, hogy erre mindenképpen szükség van. A MONUC építő jellegű és objektív elemeket hoz ebbe a konfliktusba, de nem kérhetik arra, hogy olyan dolgokat tegyen, amelyek nem tartoznak a feladatkörébe. A MONUC-nak békefenntartási feladatokat kell ellátnia egy meghatározott és jóváhagyott kereten belül, és nem szabad rákényszerítenie a békét az érintett felekre katonai eszközök alkalmazásával. Néha ezt nehéz megérteni, de úgy érzem, fontos ez az árnyalatnyi különbség.

Másrészről egyértelmű, hogy figyelembe véve Kongó nagyságát és a probléma összetettségét, a MONUC nincs megfelelően felszerelve (ezt mindannyian említették, és ez igaz is): nem elegendőek az erőforrásai és talán a mandátuma sem megfelelő. Ezért az, hogy az ENSZ főtitkára több erőforrás biztosítását kérte, ezen belül további 3000 fő katonát, kétségkívül indokolt.

Ezenkívül a MONUC mandátumának kiterjesztése, különösen a természeti erőforrások illegális kitermelésének ellenőrzése terén – amely, mint Önök is mondták, a háború valódi mozgatórugója –, rendkívül fontos, mint ahogyan sok felszólaló is helyesen mondta. Fontos ahhoz, hogy hatást tudjunk gyakorolnia konfliktusra. Ha ismét béke lesz, a nemzetközi közösségnek meg kell vizsgálnia a kérdést.

A Kimberley folyamat példája minden bizonnyal új, feltárandó utakat nyit meg ebben az értelemben, és – ha a dolog gyakorlati oldalát nézzük – a Bizottság már felszabadított 75 millió eurót a Kelet-Kongóban végrehajtandó programhoz, a kormányzati struktúra (például az igazságszolgáltatás és a rendőrség) újbóli felépítéséhez, valamint az erőforrások kitermelésével kapcsolatos ellenőrzés újbóli beindításához. E program végrehajtása folyamatban van és remélem, hogy az első eredmények hamarosan láthatók lesznek.

ELNÖKÖL: KRATSA-TSAGAROPOULOU ASSZONY
alelnök

  Elnök. – Hat állásfoglalásra irányuló indítvány⁽¹⁾ érkezett hozzám, amelyeket az eljárási szabályzat 103. cikkének (2) bekezdésével összhangban terjesztettek elő.

A vitát lezárom.

A szavazásra 2008. november 20-án, csütörtökön kerül sor.

Írásbeli nyilatkozatok (az eljárási szabályzat 142. cikke)

  Alessandro Battilocchio (PSE), írásban. – (IT) A Kongói Köztársaságról szóló állásfoglalás jelzi, hogy az Európai Unió egyértelmű kötelezettségvállalásokat tett a világ e részében. Most azonban, tekintve a válság súlyosságát, a mi feladatunk annak biztosítása, hogy a szavakat tettek is követik. Az ENSZ – mint mindig – most sem igazán tud megoldásokat adni. Legyen az Európai Unió az, amely kezdeményező szerepet vállal, és megkísérel közvetíteni a konfliktus felei között a béke érdekében.

Szeretnék köszönetet mondani a Bizottságnak azért, hogy az elmúlt hetekben különösen nagy jelentőségű intézkedést tett a KDK tekintetében: 75 millió euro összegű támogatást bocsátott rendelkezésre egy olyan program tekintetében, amelynek célja az ország közigazgatási és kormányzati struktúráinak újjáépítése, ideértve az igazságügyi és a rendvédelmi rendszert. Ez rendkívül fontos lépés, mivel a jövőt szolgálja, és foglalkozni kezd a konfliktus mélyén rejlő problémával: Kongó természeti erőforrásainak kiaknázásával, ami miatt jelenleg igen éles és szabályozatlan összecsapások folynak különböző harcoló csapatok között.

(1) Lásd a jegyzőkönyvet.