Az ülések szó szerinti jegyzőkönyve

2008. december 4., Csütörtök - Brüsszel

3. A klíma- és energiacsomagra vonatkozó tárgyalások állása (vita)

  Elnök. – A következő napirendi pont a Tanács és Bizottság nyilatkozatai a klíma- és energiacsomagra vonatkozó tárgyalásokról.

  Andris Piebalgs, a Bizottság tagja. − Elnök úr! A mai vita nagyon fontos, mert közel állunk ahhoz, hogy a klíma- energiacsomaggal kapcsolatban megállapodásra jussunk. Szeretnék külön köszönetet mondani Turmes úrnak, Niebler asszonynak, az árnyékelőadóknak és a vélemények előadóinak remek munkájukért. Nagy hatással volt ránk az érintettek komolysága és konstruktív megközelítése, aminek alapvető szerepe volt abban, hogy ilyen közel kerülhettünk a megállapodáshoz.

Az irányelvről folytatott legutóbbi háromoldalú egyeztetés ma, hajnali fél kettőkor ért véget. Nagyon nagyot léptünk előre, és úgy tűnik, hogy már csak néhány megoldatlan kérdés maradt. Ez azt jelenti, hogy közel járunk ahhoz, hogy elfogadjuk a megújuló energiaforrások keretszabályozását, ami valódi változást jelent majd az ellátás biztonsága, Európa versenyképessége és a fenntarthatóság szempontjából is.

Rendkívül jók a kilátások arra vonatkozóan, hogy az elkövetkező néhány nap során képesek leszünk megerősíteni a megállapodásunkat, miszerint 2020-ban 20%-ban állapítjuk meg a megújuló energiaforrások részarányát a Közösségben. Képesek leszünk egyértelművé tenni, hogy ez a célkitűzés hogyan lesz a tagállamok számára jogilag kötelező erejű célokra lebontva, ami biztonságot jelent majd a beruházások számára. Képesek leszünk megállapodni a rugalmassági és az együttműködési mechanizmusokban, amelyek lehetővé teszik a tagállamok számára, hogy céljaikat költséghatékony módon, szoros együttműködésben valósítsák meg. Képesek leszünk megállapodni a közlekedési ágazatban felhasznált megújuló energiaforrások 10%-os célértékéről, valamint az elektromos járművek által felhasznált második generációs bioüzemanyagokra és az elektromos gépjárművek által használt megújuló energiaforrásokra vonatkozó bónuszokról. Képesek leszünk arra, hogy – e cél elérése érdekében – a világon egyedülálló fenntarthatósági kritériumokat állapítsunk meg a bioüzemanyagokra vonatkozóan. Képesek leszünk számos olyan intézkedést tenni, amelyekkel lebonthatjuk a megújuló energiák elterjedése előtt álló igazgatási akadályokat és biztosíthatjuk ezen energiáknak a villamosenergia- és energiahálózatokba való betáplálását. Két vagy három évvel ezelőtt még elképzelhetetlen volt számunkra egy ilyen cél elérése. Valóban fontos lépéseket tettünk az európai energiapolitikai célkitűzések megvalósítása érdekében.

Említettem az együttműködési mechanizmusokat. Úgy tűnik, hogy a tárgyalásokon a legfontosabb megoldatlan kérdés az, hogy vajon sor kerüljön-e e mechanizmusok valamilyen felülvizsgálatára 2014-ben. A Bizottság teljes mértékben meg tudja érteni a Parlamentnek a felülvizsgálattal kapcsolatos aggodalmát, tekintettel arra a tényre, hogy az irányelv egyik alapvető célja egy világos és biztos jogi keret létrehozása a beruházások számára. Ugyanakkor tudatában vagyunk annak, hogy az irányelvben előírt rugalmassági mechanizmus tartalmaz néhány, még nem ki próbált elemet. Nem állíthatjuk biztonsággal, hogy kidolgozottságuk minden szempontból teljesen tökéletes lenne. Ezért nem ellenezzük, hogy e mechanizmusok működéséről felülvizsgálat készüljön, de magát a célt nem akarjuk megkérdőjelezni. Ugyanakkor, ha megállapodás születik arról, hogy sor kerüljön egy ilyen felülvizsgálatra, szeretném hangsúlyozni, hogy az semmilyen módon sem kérdőjelezheti meg az irányelvben meghatározott célokat vagy az azok által képviselt szintet.

Biztos vagyok abban, hogy az intézmények képesek lesznek megfelelő megoldást találni erre a jelenleg is fennálló problémára. A folyamat egészét tekintve büszke vagyok arra – és úgy gondolom, hogy erre Önök is büszkék lehetnek –, hogy a Tanács és az elnökség együtt dolgozik és nagyon sok mindent elért. Az irányelv az egész Unió számára lehetővé teszi majd, hogy megfeleljen azoknak a normáknak, amelyeket ez idáig csak nagyon kevés tagállamnak sikerült fenntartani. Ez jó eredmény és fontos lépés abba az irányba, hogy az EU továbbra is úttörő szerepet töltsön be abban a rendkívüli fontosságú feladatban, amit az éghajlatváltozás elleni küzdelem jelent, és a jövő évben példát mutathasson Koppenhágában.

Tekintettel a nemrégiben elfogadott energiabiztonsági csomagra, ez az irányelv fontos előrelépést is jelent az energiaellátásunk biztonságának javítását célzó erőfeszítéseinkben. A megújuló energiaforrásokról szóló irányelv kidolgozása rendkívül izgalmas munkafolyamat volt az intézmények között, amiben a Parlament teljes körű szerepet játszott. Közeledünk e folyamat végéhez, és a kialakult egyetértésből világosan látszik, hogy az eredmény kitűnő lesz. Várom, hogy az elkövetkező napokban sikerüljön beteljesíteni ezt a folyamatot.

  Stavros Dimas, a Bizottság tagja. − (EL) Szeretném megköszönni Önnek a lehetőséget, hogy felszólalhatok e rendkívüli fontosságú kérdés kapcsán. A Bizottság által javasolt klíma- és energiacsomag az egyik legfontosabb kezdeményezés, amelyet az Európai Unió az elmúlt évek során elindított. Ezekkel az intézkedésekkel az Európai Unió nemcsak a környezetvédelmi céljait tudja majd teljesíteni, de ezzel egyidejűleg meghatározó módon fog hozzájárulni az éghajlatváltozás elleni küzdelemmel kapcsolatos új nemzetközi megállapodásokhoz. A klíma- és energiacsomag elfogadása szükséges ahhoz, hogy az Európai Unió fenntarthassa nemzetközi hitelességét.

A mai vita egybeesik a lengyelországi Poznanban tartott, éghajlatváltozásról szóló nemzetközi kongresszussal. Ezért egyértelmű, hogy a mai napon a hallgatóság része legyen az Európai Unió, a poznani tárgyaló felek és általánosságban a nemzetközi közösség is. Az intézkedések megkönnyítik majd az Európai Unió áttérését egy alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaságra. Továbbá, az európai ipar részére megteremtik annak lehetőségét, hogy nemzetközi viszonylatban vezető szerepet játsszon a tiszta technológiák területén, ami versenyelőnyhöz fogja juttatni.

A jelenlegi gazdasági válság nem lehet indok a közömbösségre; ellenkezőleg, még inkább arra ösztönöz minket, hogy intézkedéseket hozzunk az éghajlatváltozással kapcsolatban. Az olyan időkben, mint amilyen a jelenlegi pénzügyi válság, arra van szükség, hogy a természeti erőforrások és termékek felhasználását és előállítását költséghatékonyabbá és hatékonyabbá tegyük. Emellett, ha energiát takarítunk meg és javítjuk energiaellátásunkat, megerősíthetjük az Európai Unió energiabiztonságát azáltal, hogy csökkentjük a kőolaj- és a földgázbehozatalt. Az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaság irányába való elmozdulás ösztönözni fogja az innovációt, új beruházási lehetőségeket és új zöld munkahelyeket teremt. Ez az oka annak, hogy a klímaváltozási intézkedéscsomag részét képezi a mai válság megoldásának. Alapot biztosít egy új, zöld program számára, amely nemzetközi szinten javítani fogja az európai ipar versenyképességét.

Szeretném megköszönni az Európai Parlamentnek, az elnökségnek és a Tanácsnak a Bizottsággal folytatott kiváló együttműködést, mind az éghajlat-változási és energiaügyi intézkedéscsomaggal, mind pedig a gépjárművekre és szén-dioxid-kibocsátásra vonatkozó javaslatokkal, illetve az üzemanyagok minőségéről szóló irányelvvel kapcsolatban. Jelentős előrehaladás történt több, bennünket érintő kérdésben, és biztos vagyok abban, hogy első olvasatban sikerül megállapodásra jutnunk. A végső megállapodásoknak teljes összhangban kell lenniük a bizottsági javaslatok és a környezetvédelmi céljaink keretével, valamint biztosítaniuk kell a tagállamok közötti erőfeszítések méltányos megosztását.

Szeretnék egy rövid megjegyzést tenni az üvegházhatást okozó gázok kibocsátáskereskedelmi rendszerének felülvizsgálatával kapcsolatban. Környezetvédelmi céljaink megvalósítása érdekében a kibocsátáskereskedelmi rendszer plafonértékeinek a 2005-ös szintekhez képest 21%-os kibocsátáscsökkentést kell 2020-ig garantálnia. Ez kulcsfontosságú pontja a Bizottság javaslatának.

Szeretnék néhány szót szólni a szén-dioxid-kihelyezés veszélyének kérdéséről. Az éghajlatváltozásról szóló nemzetközi megállapodás a leghatékonyabb módja annak, hogy kizárjuk ezt a veszélyt. Bármilyen megoldásokban is állapodunk meg az intézkedéscsomagon belül, azoknak egyrészről támogatniuk kell a nemzetközi megállapodást, másrészről működőképesnek kell lenniük. A Miniszterek Tanácsa, az Európai Parlament és Bizottság között gyors ütemben haladnak az e kérdéssel kapcsolatos megbeszélések. Úgy gondolom, hogy sikerül olyan kielégítő megoldást találni, amely teljes egészében tiszteletben tartja a bizottsági javaslat környezetvédelmi céljait.

Ami a kereskedelmi rendszeren kívüli tagállamok között az erőfeszítések megosztása érdekében működő rendszert illeti, a Tanács és az Európai Parlament jelentős előrelépést ért el számos kérdésben. A megbeszéléseink egyik fő témája az volt, hogy megfelelő egyensúlyt sikerüljön találni célkitűzéseink rugalmas és hatékony végrehajtása között. A Bizottság a tiszta fejlesztési mechanizmus éves határát 3%-ban határozta meg, mert ilyen módon sikerül egyensúlyt teremtenie a rugalmasság és a kibocsátáscsökkentés között az Európai Unión belül. Ez a határ azzal a képességgel együtt, hogy a tagállamok között kereskedni lehet a kibocsátási egységekkel, lehetőséget biztosít majd az országoknak céljaik megvalósítására. A Bizottság úgy gondolja, hogy a tagállamok céljaik megvalósításához szükséges rugalmasságnak szorosan kapcsolódnia kell egy átlátható és hatékony megfeleltetési rendszerhez. Ezt az elvet már sikeresen alkalmazták az Európai Unió kibocsátáskereskedelmi rendszerénél.

Végezetül, jelentős előrelépés történt a szén-dioxid elkülönítésével és tárolásával (CET) kapcsolatos jogi keret módosítására irányuló bizottsági javaslat esetében is. Ami a CET finanszírozását illeti, ezzel a kérdéssel kapcsolatban a Parlament különös érdeklődést tanúsított, és már folynak a megbeszélések arról, hogy a kibocsátáskereskedelmi rendszerhez csatlakozó vállalatok esetében hogyan történjen a tartalékok felhasználása. Ez pozitív fejlemény, ami a megoldás irányába mutat. Nagyon szépen köszönöm és érdeklődéssel várom véleményüket.

  Martin Schulz, a PSE képviselőcsoport nevében. – (DE) Elnök úr, mint látja Solana úr nincs jelen. Ugyanakkor a mai vita legfőbb témája az, hogy egy összefoglaló jelentést akarunk a háromoldalú egyeztetésekről. A háromoldalú egyeztetések keretében a Bizottság, amely most részletesen szólt, már befejezte munkáját, egyenlőre – legalábbis jelentős részben. Érdemi kérdésekben folynak tárgyalások a Tanács és a Parlament között. Ma délelőtt nagyon sok képviselő, aki sem előadóként, sem pedig egyéb szerepkörben nem érintett a tárgyalásokban, lehetőséget kaphatna arra itt a plenáris ülésen, hogy meghallhassa, hogy mi az aktuális helyzet, és hogy véleményt nyilváníthasson ezzel kapcsolatban – az Elnökök Értekezlete is ezért akarta ezt a vitát.

Hallottam, hogy most szállt le a Párizsból érkező repülőgép. Borloo úr ide tart. Már azon a véleményen vagyok, hogy függesszük fel a vitát addig, amíg Borloo úr meg nem érkezik, majd hallgassuk meg a Tanácsot, és azt követően folytassuk a vitánkat, mert nem akarom, hogy mindez csak színjáték legyen. Szeretném ma délelőtt hallani a Tanácstól, hogy mi az aktuális helyzet. A Tanács azt szeretné, ha a Parlament december végéig egy rendkívüli eljárás keretében megtárgyalna egy teljes csomagot. Ez rendben is van, de akkor legyen szíves és jelenjen meg pontosan, hogy ismertesse a véleményét a Parlamenttel. Ezután majd megbeszélhetjük a dolgokat

  Elnök. – Köszönöm szépen Schulz úr. Az ügyrend kimondja, hogy Borloo úr, valamint Dimas úr és Piebalgs úr ismét felszólal majd a képviselőcsoportok elnökeinek beszéde után. A vita végén pedig ismét szót kapnak.

Hadd mondjak el még valamit Önnek, Schulz úr: az Európai Parlament a plenáris üléseinek napirendjét nem a résztvevők napirendjéhez igazítja. Azoknak a képviselőknek, akik részt vesznek a plenáris ülésen, azoknak kell napirendjüket a Parlamenthez igazítaniuk. A következő felszólaló az Európai Néppárt nevében...

(Tiltakozások)

Már lezártuk a kérdést, Schulz úr.

(Tiltakozások)

  Hartmut Nassauer, a PPE-DE képviselőcsoport nevében. – (DE) Elnök úr! Egy ügyrendi kérdést szeretnék előterjeszteni és ezért kérem engedje meg, hogy szóljak.

Azt kérem, hogy függesszük fel az ülést Borloo úr megérkezéséig, ne változtassuk meg a napirendet, egyszerűen függesszük fel az ülést egy rövid időre, amíg Borloo ide nem érkezik. Ez a kérésem.

  Elnök. – Hölgyeim és uraim! Éppen az imént mondtam el Önöknek, hogy a Parlament a napirendjét nem a résztvevők napirendjéhez igazítja. Ennek a Háznak a méltósága nem engedi ezt meg, és az intézmények közötti kölcsönös tisztelet is ellene szól.

Meghallgattam az Önök ügyrendi felszólalásait és arra a döntésre jutottam, amit az imént már elmagyaráztam Önöknek. Borloo úr a képviselőcsoportok után fog beszélni, majd a vita végén fog ismét felszólal.

  Graham Watson, az ALDE képviselőcsoport nevében. – Elnök úr, Ön nem teheti azt, hogy csak tudomásul veszi ezeket az ügyrendi kérdéseket. Az ülésteremben jelenlévőknek egyértelműen az az akarata, hogy Borloo úr itt legyen és meghallgassuk mondanivalóját még a vita előtt, tehát várjunk.

(Taps)

  Elnök. – Hölgyeim és uraim, emlékezzenek arra, hogy a plenáris ülés szuverén. Tekintettel e tényre, szavazásra teszem fel a kérdést. Arról fogunk szavazni, hogy felfüggesszük-e a Parlament plenáris ülését Borloo úr megérkezéséig.

(A Parlament elfogadja a javaslatot)

(Az ülést 8.50-kor felfüggesztik, és 9.05 kor újra megnyitják)

  Jean-Louis Borloo, a Tanács soros elnöke. − (FR) Elnök úr, hölgyeim és uraim! Először is szeretnék elnézést kérni, amit remélem mindenki elfogad, amiért tévesen ítéltem meg a brüsszeli forgalmat.

Szeretnék köszönetet mondani Önöknek, Piebalgs úr és Dimas úr azért, hogy lehetővé tették számunkra, hogy megtartsuk ezt a vitát, valamint az energia- és -klímacsomaggal kapcsolatos intenzív együttműködésükért, ami Bali után, a szlovén elnökség alatt kezdődött el, majd augusztusban a Tanács nem hivatalos ülésén St. Cloudban, és ennek az elnökségnek az öt hónapja során is folytatódott. Közösen elkötelezettek vagyunk amellett, hogy első olvasatban sikerüljön megállapodásra jutnunk, egy olyan időkereten belül, amely összeegyeztethető a nemzetközi kötelezettségekkel és az európai parlamenti választásokkal.

A vita során alapvetően az Önök mondanivalóját szeretném meghallgatni, mielőtt újra csatlakoznék az Európai Környezetvédelmi Tanácshoz, amelynek ülése jelenleg is folyik és egész nap tart. Beszámolok majd kollegáimnak a megbeszéléseinkről és az észrevételeikről. A lehető legjobban sikerült koordinálni a munkánkat és hálás vagyok Önöknek ezért a meghívásért, ami tanúbizonysága annak a közös törekvésünknek, hogy az energia- és klímacsomagról sikerüljön egy átfogó megállapodást tető alá hoznunk.

Valóban, a jelenleg zajló poznani konferenciával a célegyenesbe értünk. Ennek a konferenciának kell kiköveznie az utat a 2009 decemberében tartandó koppenhágai tárgyalások előtt egy olyan időszakban, amikor a világ még mindig nem tudja eldönteni, hogy melyik utat válassza, és amikor a tagállamok állítják, hogy – habár nem önmagukban, de – hajlandóak kötelezettséget vállalni az átalakulás felgyorsítására, feltéve hogy az finanszírozásban részesül vagy ha támogatást kapnak hozzá, valamint arra, hogy felülvizsgálják termelési módszereiket és fogyasztási mintáikat, ha az nem veszélyezteti versenyképességüket. A világ szeme ebben a hónapban, 2008 decemberében, Európán van, mivel az elkövetkező napokban, Európában végbemenő események egyfajta főpróbáját, ízelítőjét jelentik majd annak, amire a jelentős, világszintű tárgyalásokon fog sor kerülni. Én mindenesetre remélem.

Az energia- és klímacsomag egy „hogyan” csomag, amely egy hatalmas, de szabályozott energiaügyi, gazdasági és technológiai áttérésről szól, egy mindenki egyetértésével találkozó működési mód mentén, különböző szolidaritási mechanizmusok és módszertanok alkalmazásával. Mindez pedig a 27 országból álló Unió keretei között megy végbe, amely országok mindegyike demokratikusan elkötelezi magát e célok mellett.

A modern kori történelemben talán ez az első alkalom, hogy különböző gazdaságok egy időben és együtt próbálják meg a paradigmaváltást. A gazdasági fejlődés még sohasem függött ilyen mértékben ezektől az energetikai feltételektől. Hölgyeim és uraim, ez az a feladat, amit a történelem ma ránk osztott. Ami az energia- és klímacsomagot illeti, ez a világon az első gazdaság – 450 millió fogyasztóval és 15%-os üvegházhatásúgáz-kibocsátással –, amely annak bebizonyítására tesz kísérletet, hogy a fenntartható fejlődés még 27 ország szintjén is lehetséges, annak ellenére, hogy ennyire különböző az ipari, éghajlati, földrajzi és gazdasági hátterük.

A többi kontinensnek ez azt is jelzi, hogy az egyik fő partnerük már elkötelezett; ami bizonyíték arra, hogy mindez lehetséges. Jól ismerik a három célkitűzést: a híres háromszor húsz százalékos célkitűzéseket. Hagyományosan így hívják ezeket annak ellenére, hogy az egyik 20%-os célkitűzésnél a szóban forgó szám valójában 20 vagy 30%. Ezért, a háromszor húsz a következő: az üvegházhatásúgáz-kibocsátás 20%-os csökkentése az 1990-es szinthez képest, 20% a megújuló energiaforrásokból és az energiahatékonyság 20%-os növelése. A Bizottság ezeket a célkitűzéseket öt fontos rendelettervezetté alakította át. Ezek a következők: az ETS-irányelv avagy a kibocsátáskereskedelmi rendszer az ipar és energiaszolgáltatók számára, amely az ipari kibocsátások 21%-os csökkentését célozza 2020-ig; az erőfeszítések megosztásáról szóló irányelv, amelynek célja az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának 10%-os csökkentése 2020-ig a kibocsátáskereskedelmi rendszer hatálya alá nem tartozó ágazatokban, mint az építőipar, a közlekedés és a mezőgazdaság; a megújuló energiaforrásokról szóló irányelv, amelynek célja, hogy ezen energiaforrások részarányát a 2006-os alig több mint 8%-ról 20%-ra növelje, egy 10%-os csökkentés megvalósításával a közlekedési ágazatban; a szén-dioxid elkülönítéséről és tárolásáról szóló irányelv, amely meghatározza a szén-dioxid tárolásának feltételeit; és végül a gépjárművek CO2-kibocsátására vonatkozó jogszabály, amelynek célja, hogy 2006 és 2008 között a CO2-kibocsátást 160-ról 120 grammra csökkentse.

Mielőtt belemennék a tárgyalások részleteibe, amelyek természetüknél fogva képlékenyek, négy általános megjegyzést szeretnék tenni.

Először is, ez a csomag, amely összetett, egy összefüggő, független és elfogadható egészet alkot, amelyben mindenki megtalálhatja a maga helyét, és amelyhez hozzájárulhat a saját ipari, energiaügyi vagy földrajzi jellegzetességei szerint. Hadd köszönjem meg a Bizottságnak és a korábbi elnökségeknek ezeket a rendkívüli közös erőfeszítéseket. A célunk világos: egy ilyen méretű csomag megvalósításához általában több évre van szükség.

A nemzetközi menetrend miatt – gondolok itt az európai parlamenti választások ütemtervére, valamint a Poznanban és Koppenhágában tartott konferenciákra – minden fél arra törekedett, hogy még az év vége előtt sikerüljön tető alá hozni egy megállapodást. Ez egyértelműen egy nagyon nehéz feladat, de mindenképpen teljesíteni kell. Ez a célkitűzés, amelyet az Európai Tanács ülése még a német elnökség alatt tűzött ki, és Sarkozy úr elnöksége alatt októberben megerősítésre került annak ellenére, hogy bizonyos tagállamok – a válságra való tekintettel – aggodalmukat fejezték ki és minden döntést el akartak halasztani. Kétségtelen, hogy a dolgok feszültté váltak és Sarkozy elnök úr nagyon komoly elkötelezettségére volt szükség ahhoz, hogy ezen a területen további előrelépéseket tudjunk tenni.

Az októberben elért megállapodás tehát megerősítette azt, amit a német elnökség alatt megvalósítanunk. Először is, Önök már mára vagy tegnapra előre kívánták hozni a szavazásukat. Ez a reakció, ez a kérés jelentős lendületet, jelentős lökést adott egy olyan időszakban, amikor az aggodalmak az éghajlatváltozásra összpontosultak, és ennek nagyon pozitív hatása volt. Önök – a képviselőcsoportok elnökei, előadók és bizottsági elnökök – találkozni akartak velünk és Jouyet úrral, és együtt megbeszéltük, hogy melyek azok a legkedvezőbb feltételek, amelyekkel megkísérelhetjük tető alá hozni a megállapodást még az év vége előtt. Úgy gondolom, hogy mi mindannyian javasoltuk ezt a részletekbe menő mai vitát – ezért szeretnék Önöknek köszönetet mondani –, valamint a mai viták következtetéseinek délutánra való halasztását a Tanácsban, a Tanács december 11–12-i ülését, egy háromoldalú egyeztetést a következő hétvégén, majd ezt követően egy vita megtartását – reményeim szerint szavazással együtt – december 17-én.

El szeretném mondani Önöknek, hölgyeim és uraim, lehet, hogy ez a megállapodáshoz vezető út fordulópontjaként fog majd a történelemben szerepelni, ami továbbra is közös célunk marad. A tárgyalások kulcsfontosságú szakaszába léptünk. Ezzel a témával kapcsolatban a tagállamok részéről nem lehet szó politikai szerepjátszásról vagy politizálásról. Nem olyan tárgyalásokat folytatunk, mint ahogyan az néha előfordul, hogy a felek azért foglalnak állást valami kapcsán vagy képviselnek egy álláspontot, hogy különleges előnyökhöz jussanak. Egyfajta pozitív ellentmondásban vagyunk. Tudatában vagyunk annak, hogy lépéseket kell tennünk, mivel ez egy létfontosságú kérdés, de ezt olyan módon kell megtennünk, hogy minden egyes irányelv társadalmilag, pénzügyileg és gazdaságilag is elfogadható legyen az Unió egésze és külön-külön az egyes tagállamok számára is.

Ma, a tárgyalások kritikus szakaszba értek. A háromoldalú egyeztetések a várakozásoknak megfelelően jól haladnak; valójában a háromoldalú egyeztetések magas színvonala és a felek közötti bizalom tette lehetővé, hogy kicsit változtassunk az ütemterven. Már nincs sok időnk ahhoz, hogy következtetésre jussunk: valójában kevesebb, mint két hetünk van. A háromoldalú egyeztetések alapján, amelyek közül néhány még tegnap késő éjjel is zajlott, képesnek kell lennünk a szöveg 90%-ának véglegesítésére, amit ezt követően az Unió összes nyelvére le lehet fordítani.

Előretekintve a Tanács december 11–12-i ülésére, a környezetvédelmi miniszterek tanácsának mai és az energiaügyi miniszterek tanácsának december 8-án, hétfőn tartott üléseire, ezek azokkal a kérdésekkel foglalkoznak, amelyek esetében még lehetségesnek tűnik a tagállamok közötti megállapodás.

Ma délután az elnökség további eredményt próbál meg elérni több olyan pontban, amelyek azzal a négy szöveggel kapcsolatosak, amelyek a szó szoros értelemben ezt a csomagot alkotják.

Ismertetni fogom majd a könnyű haszongépjárművek CO2-kibocsátásáról és az üzemanyagok minőségéről szóló rendeletre irányuló javaslattal kapcsolatos megállapodásukat is.

Ezek után javaslatot fogok tenni a Bizottság erdőirtásról szóló közleményével kapcsolatos tanácsi következtetések elfogadására. Az erdőirtás és erdőpusztulás elleni küzdelem, valamint az erdők fenntartható megóvása és az erdőgazdálkodás az éghajlatváltozással kapcsolatos jövőbeni nemzetközi megállapodás kulcselemei. Ezekről a szempontokról sok vitát folytatunk afrikai barátainkkal.

Emellett, remélem sikerült egységes következtetésekre jutnunk a géntechnológiával módosított szervezetekkel kapcsolatban.

A hétvégén egy végső háromoldalú egyeztetést tartunk, a Tanács december 11-i ülésének vége és december 17-e között. Természetesen ennek ütemezése oly módon történik majd, hogy lehetőségünk legyen felkészülni a december 16–17-én tartott plenáris ülés vitáira és a szavazásra.

A korábbi háromoldalú egyeztetések, amelyek közül a legutolsóra tegnap este került sor, technikai szempontból rendkívül jól haladtak. Őszintén szólva, néhány héttel ezelőtt a dokumentáció még technikailag megoldhatatlannak tűnt. Azt kell, hogy mondjam hogy minden fél és az állandó képviselők, valamint a COREPER, megbirkóztak a kihívásokkal és nagyszerű munkát végeztek. Természetesen szeretnék köszönetet mondani a Parlament képviselőinek is, akik a különböző üléseken és különösképpen a háromoldalú egyeztetéseken vettek részt.

Pozitív előrehaladás történt, a szöveg nagyon jól alakul az érintett kérdések nagy többsége esetében. Különösen az általános szerkezet és az egyes tagállamokra vonatkozó nemzeti célok élveznek széles körű támogatottságot.

Ugyanakkor számos bonyolult kérdésről még mindig vita folyik a Tanácson belül, illetve a Tanács és a Parlament között. Egyértelmű, hogy a kibocsátáskereskedelmi irányelv keretei között – ami valószínűleg a legnehezebb irányelv – olyan progresszivitási és pénzügyi szolidaritási rendszereket kell találnunk, amelyek biztosítják, hogy a leginkább szénalapú gazdasággal rendelkező országok más energiaforrásokra térjenek át.

Az ipar energiateljesítménye Európa-szerte eltérő, egytől háromig, az adott országtól függően. A szén-dioxid-kibocsátás pedig egy és négy között van, sőt, egyes ágazatokban akár öt is lehet. Ennek alapján elképzelhetik, hogy milyen nehézségekkel nézünk szembe, de megállapodásra kell jutnunk, hogy fenntartsuk Európa gazdasági és ipari versenyképességét. Emellett folyamatosan kapcsolatban voltunk az európai iparágazatokkal.

Igen, villamosenergia-árveréseket kell szervezni, de egy olyan szabályozási módszert kell találnunk, ami a végső fogyasztók számára nem jelent nagyarányú áremeléseket, legyen szó akár a háztartásokról vagy az ipari fogyasztókról. Jelenleg is folyamatban van ennek az áttéréshez vezető útnak a feltérképezése, úgy, hogy közben ne alakulhasson ki a tisztességtelen verseny veszélye a belső piacon.

Tekintettel a szén-dioxid-kihelyezés veszélyére, két alternatíván dolgozunk, amelyek nem zárják ki kölcsönösen egymást: az árverések progresszivitása; és egy olyan szénfelvételi mechanizmus, mint amilyet az Egyesült Államokban terveztek saját csomagjuk keretei között.

Az az érvelés, hogy ez veszélyeztetné a kereskedelem szabadságát, véleményem szerint nem helytálló. Mindenesetre a mechanizmusok közötti választásról egyszerűen egy későbbi szakaszban kell dönteni. Addig is alapvetően azt kell megteremtenünk, ami megfelel azoknak az ágazatoknak, amelyek különösen sebezhetőek a versenyképességgel összefüggő, esetlegesen nagyon magas többletköltségek és a szén-dioxid-kihelyezés kockázatának való kitettségük miatt.

Egyesek, mint például a német barátaink, csak az egyik kritériumot akarják megtartani és a progresszivitást ki akarják hagyni. Olyan megoldást kell találnunk, amely mindannyiunk számára elfogadható. Röviden, a tárgyalások jelenlegi szakaszában, három fő csoportosulás alakult ki.

Az első elsősorban a balti országokból áll, amelyek a Szerződés rendelkezései – vagy legalábbis az egyik rendelkezése – értelmében kötelessége az atomerőművek leállítása, és amelyek a sajátos földrajzi fekvésük révén egy valóságos energiaszigetet alkotnak. Ezek az országok jogosan helyeznek hangsúlyt számos sajátos technikai, gyakorlati és pénzügyi kérdésre.

A következő csoportosulás azon országokból áll, amelyek ipara az energia szempontjából kevésbé hatékony és jelentős mértékben függ a széntől. A legnyilvánvalóbb példa erre Lengyelország. A mi feladatunk, hogy ezen országok számára olyan progresszivitási rendszereket találjunk, amelyek semmilyen körülmények között sem változtathatnak a globális célkitűzéseken vagy a végső határidőn, nevezetesen a 2020-on, de amelyek még elfogadhatóak a többi ország számára. A rendszer progresszivitását prioritásként kell kezelni ezekben az esetekben.

Végül, a harmadik csoportosulás országai, habár ezeknek nincsenek súlyos vagy hasonló jelentőségű aggályaik ezzel a folyamattal összefüggésben, komoly figyelmet fordítanak az általunk elvárt szolidaritás költségeire és a különböző árverésekből származó bevételek felhasználására, különösképpen az utólagos kiosztás melletti döntésre.

Két nap múlva – december 6-án – Gdanskban, várhatóan egy találkozóra kerül sor Sarkozy úr, illetve Lengyelország, a Cseh Köztársaság, Magyarország, Szlovákia és a balti országok, valamint Románia és Bulgária állam- és kormányfői között.

Meggyőződésem, hogy megtalálják majd annak módját, hogy megállapodásra jussanak az általuk jogosan alapvető fontosságúnak ítélt témákban. Ennek az első szakasznak a folyamata végén, mielőtt a Parlament ismét összeülne, mindenképpen elkerülhetetlen, hogy az állam- és kormányfők határozott elkötelezettséget vállaljanak.

Valóban, ez a csomag nem tud működni anélkül, hogy a tagállamok ne lennének egységesen elkötelezettek mellette. Ez az, ami a kezdettől fogva egyértelmű volt. Nem javasolhatunk egy ilyen változást, ami a 450 millió európai polgár életének gazdasági és társadalmi alapjait érinti, ha nem létezik egy rendkívül erőteljes politikai folyamat.

Elkerülhetetlen módon az összes nemzeti parlamentben erős kísértés van arra, és talán néhányukban is itt, hogy elutasítsák a kihívást, hogy azt gondolják: „Mi értelme? Várjuk meg Koppenhágát, várjuk meg, amíg megalakul az új amerikai kormány”, vagy akár, tekintettel a pénzügyi, ipari és társadalmi válságra azt gondolják, hogy „nem ez a megfelelő időpont”. Ez azonban azt jelenti, hogy nem értik azt meg, hogy amit ma nem teszünk meg, azért nagy árat fogunk fizetni a hatékonyság és a versenyképesség szempontjából a jövőben. Ha nem lépünk ma olyan feltételekkel, amelyeket gazdaságaink és demokráciáink még mindig tökéletesen el tudnak viselni, akkor visszafordíthatatlan, elviselhetetlen helyzettel kell majd szembenéznünk, és lehetetlenné válik mindenféle előrelépés. Kudarcot vallunk azon országok szemében, amelyeknek szükségük van ránk ahhoz, hogy meglegyen a saját fejlődésükbe vetett hitük. Kudarcot vallunk azon országok szemében, amelyeknek szükségük van ránk ahhoz, hogy meglegyen a saját fenntartható fejlődésükbe vetett hitük. Kudarcot vallunk a saját gyermekeink szemében. Mindenesetre, hogyan tudnánk találkozni afrikai tárgyalópartnereinkkel, akikkel sikerült egy közös Európa-Afrika platformra jutnunk, mint ahogy az néhány nappal ezelőtt Addisz-Abebában megerősítésre került, majd elmenni Koppenhágába, hogy a globális paradigma megváltoztatásáról beszéljünk, ha Európa, amely tetszik vagy sem, egy megmentő ebben az ügyben, mint ahogyan a Baliban megrendezett konferencián is az volt, nem fogadja el ezt a csomagot? Nem látom, hogy Koppenhágában hogyan lenne lehetséges a megállapodás ezen elengedhetetlen előfeltétel nélkül.

Másrészről azonban, ha a 27 országunk – amelyek között bevallottan még mindig jelentős jólétbeli egyenlőtlenségek mutatkoznak és ebből fakadóan eltérő ipari- és energiaháttérrel rendelkeznek, valamint éghajlati viszonyaik is eltérőek –, képesek megállapodni egy nyilvános folyamatban, amely értékelhető, igazolható és finanszírozható, amely által egy történelmi tendenciaváltást indítanak el, akkor úgy hiszem, hogy ez reménnyel tölthet el bennünket, Koppenhágát és a bolygónk jövőjét illetően.

Meggyőződésünk, hogy az együttdöntés, amely jellegénél fogva egy rendkívüli lehetőség – mivel nem hiszem, hogy a demokrácia egyetlen alkotóeleme is képes lenne önmagában eredményt elérni e keretek között –, továbbra is nélkülözhetetlen szabály marad egy ilyen nagymértékű változás esetében.

Véleményem szerint ezért fogjuk természetesen a lehető legnagyobb hasznát venni a még ma délelőtt, vagy akár a kora délután elhangzó vitáknak és véleményeknek, és remélem, hogy ezzel az együttdöntési eljárással lehetővé válik számunkra, hogy megtegyük ezt a jelentős lépést, egy olyan lépést, amire az európai polgárok várakozással tekintenek. Ez egy felelősségteljes lépés, egy lépés a remény irányába.

(Taps)

  Joseph Daul, a PPE-DE képviselőcsoport nevében. – (FR) Elnök úr, Borloo úr, Piebalgs úr, Dimas úr! Hölgyeim és uraim!

Ma délelőtt a vitánkat a napjainkban „energia- és klímacsomag”-ként közismert csomagnak szenteltük, egy politikai csomagnak, amely tartalmazza a 27 ország vezetői által 2007 márciusában meghatározott fő célkitűzést. Számos kapcsolat van az öt szöveg között, ezért kell ezeket egy egységes politikai egészként kezelni. A szövegek egyidejű vizsgálata kihívást, és az egyes intézményeink számára komoly leterheltséget jelent. Szeretném megköszönni minden érintett félnek, az elnökségnek, és különösen Borloo úr csapatának a fáradozásukat.

Ez a munka már a pénzügyi válság kirobbanása előtt is nehéz volt. Most azonban rendkívül nehéz azok miatt a gazdasági és társadalmi feszültségek miatt, amelyek komoly aggodalmat okoznak polgáraink számára mindennapi életük során. De ennek ellenére, e nehéz és súlyos körülmények között nem vallhatunk kudarcot. Kötelességünk, hogy a siker minden esélyét megadjuk magunknak. Ez azonban nem jelentheti azt, hogy bárkire is rákényszerítsük az akartunkat, hanem azt jelenti, hogy meggyőzőnek kell lennünk és meg kell tennünk a szükséges erőfeszítéseket annak biztosítása érdekében, hogy kiegyensúlyozott, előremutató döntéseket lehessen hozni.

Meg kell ragadnunk ezt a történelmi lehetőséget, hogy megfordítsuk az éghajlatváltozás irányát. Azon az úton kell haladnunk, amely megment bennünket, hogy egyenesen katasztrófába rohanjunk. Az éghajlatváltozás elleni küzdelem és az ökoinnovációk előmozdítása középtávon egyben Európa gazdaságának és iparának fellendítését is jelenti. Jelenti továbbá a beruházásaink megtervezését ma, annak érdekében, hogy holnap megóvjuk a munkahelyeket, és ehhez kell a polgárok támogatását megszereznünk.

Az Európai Néppárt (Kereszténydemokraták) és az Európai Demokraták Képviselőcsoportja kitartóan dolgozott az energia- és klímacsomagon azzal a szilárd meggyőződéssel, hogy ez egy alapvető fontosságú strukturális politika, és e politikát mindenekelőtt történelmi jelentőségűnek tekintve, ami óriási felelősséget jelent a jövő nemzedékeivel szemben. Az öt javaslat egyikéről, a gépjárművek CO2-kibocsátásáról szóló rendeletről a héten már sikerült megállapodásra jutnunk.

Képviselőcsoportunk, a jobbközép számára, ez erős politikai üzenetet tartalmaz és ösztönzést jelent a munkánk folytatására. Ennek ellenére a csomag egészének a kiegyensúlyozottsága a tét és erről fogunk a következő plenáris ülésen szavazni. A mi feladatunk az, hogy meghallgassuk egymást, és hogy megtegyük a szükséges erőfeszítéséket annak érdekében, hogy megteremtsük a kompromisszumhoz szükséges feltételeket. Mindenekelőtt azonban az a feladatunk, hogy megnyugtassuk a polgárokat a jövőjüket illetően és hogy megszerezzük támogatásukat Európa középtávú stratégiai alternatíváihoz.

Úgy érzem, elmondhatom, hogy ebben az egyértelműen jóindulatú légkörben megadjuk magunknak azt az esélyt, hogy sikerrel járjunk a néhány nap múlva Poznanban, és jövőre Koppenhágában megrendezésre kerülő, alapvető fontosságú konferenciákon is.

  Martin Schulz, a PSE képviselőcsoport nevében. – (DE) Elnök úr, nem az én feladatom, hogy belemenjek a jelenleg tárgyalt jogszabály részleteibe. Megpróbálok a képviselőcsoportunk számára egy nagyobb keretet felvázolni, amelyben ezt a klímacsomagot el kell helyeznünk. Örülök annak, hogy a Tanács soros elnöke megérkezett, így figyelmesen végighallgathattam a beszédét. Az éghajlatváltozás, ahogy jogosan mondta, komoly kihívást jelent mindannyiunk számára: az állam- és kormányfők Tanácsa, az Európai Parlament és a Bizottság számára is.

Sok nagyszabású címet hallottunk, 20% – 20% – 20%. Csak a nagyon kemény, részletekbe menő munka zajlik itt a Parlamentben. A főcímeket az állam- és kormányfők gyártják. A részletek kidolgozásával kapcsolatos nehéz munka itt a Parlamentben zajlik. Joseph Daul helyesen mondta, hogy már van egy elsődleges megállapodásunk a gépjárművek kibocsátásáról szóló irányelvről. E sikerért a Parlamentet illeti dicséret. Ezért ennek a jogalkotási eljárásnak a főcímében, amellyel kapcsolatban sikerült elsődleges megállapodásra jutnunk, nem a Sarkozy, hanem a Sacconi névnek kellene szerepelnie.

(Taps)

Ezért tehát ennél az eljárásnál fogok maradni, amelyről sikerült megállapodásra jutnunk. Ez nem a szokásos eljárás. Az Európai Parlament hajlandó volt a Tanáccsal és a Bizottsággal közösen egy szokatlan utat választani. Egy nem hivatalos, háromoldalú egyeztetés lezárása, majd azt követően az erről történő szavazás, ez rendben van. Mi itt azonban hat különböző jogalkotási eljárás esetében hatályon kívül helyezzük a szokásos parlamenti eljárást. Ez azt jelenti, hogy a Parlament nagyon sok képviselője nem tud részt venni a részletes egyeztetéseken, és mindössze arra korlátozódik a parlamenti munkájuk, hogy a legvégén egyfajta ratifikálás keretében „igen”-t vagy „nem”-et mondanak az elért eredményekre.

Ez a parlamenti jogok súlyos semmibevételét jelenti. Egy kicsit meglep, hogy azok, akik máskülönben mindig az átláthatóságról és részvételről beszélnek, egy laza mosollyal átsiklanak e felett. Mindennek ellenére, különleges helyzetekben a döntést annak alapján kell meghozni, hogy azokat indokolttá teszik-e az előttünk álló kihívások. A képviselőcsoportunk erről részletekbe menő vitát folytatott. Egyetértettünk abban, hogy a kihívás olyan nagy, hogy jelen esetben ezt az utat kell választanunk.

Borloo úr! Ön jogosan mondta, és a mi határozott meggyőződésünk is az, hogy ez az évszázad kihívása. Most nem fogjuk megoldani az évszázad összes éghajlatváltozással kapcsolatos problémáját. Ha azonban nem oldjuk meg a most előttünk álló kihívásokat, akkor még ebben az évszázadban összeomlás vár ránk. Ez az alapvető oka annak, amiért azt mondjuk, hogy most akarjuk lezárni ezt az eljárást.

Nem gondolom, hogy a Tanács részéről az volt a legbölcsebb döntés, hogy jogot formáljon és fenntartsa magának annak jogát, hogy a végső döntést az állam- és kormányfők szintjén hozzák meg, mivel az egyhangú döntéshozatal elve érvényesül az állam- és kormányfők Európai Tanácsában. Már jelezte, hogy Sarkozy elnök úrnak még nyolc vagy kilenc országgal kell külön tárgyalásokat folytatnia. Sok sikert kívánunk! Reméljük, hogy ezek kimenete sikeres lesz. A Parlament azonban nem bocsátott ki biankó csekket azzal az eljárással, amit mi itt alkalmazunk. Ez nem jelenti azt, hogy ez a Parlament végeredményben hajlandó lenne bármely tagállam bármely különleges kívánságát elfogadni, amit még zárt ajtók mögött ki kell dolgozni.

Egy nem hivatalos háromoldalú egyeztetés esetében a végén mindennek összhangban kell lennie. A Tanács egységes álláspontjának, a Parlament egységes álláspontjának és a Bizottság egységes álláspontjának. Nem lehetséges, hogy mi most itt részletekbe menő vitát folytassunk csak azért, hogy aztán az Európai Tanács azt mondja, hogy nos, még ezt kell megoldanom, és még valamit kérnem kell ott, és a végén a Parlamentnek azt mondják: tetszik, nem tetszik, ez van! Ez semmiképpen sem lehet így. Éppen ezért azt ajánlom Önnek, Borloo úr, a Tanács soros elnökének, és Sarkozy úrnak: olyan eredménnyel álljanak elő, amely mindenki számára elfogadható.

Ezért semmilyen akadályoztatásra sem kerülhet sor, sem az Európai Tanácson belül, sem pedig a külön tárgyalások során. Minden előkészületet megtettünk annak érdekében, hogy a jövő hét utáni héten szavazni tudjunk. Az Európai Parlament hozzájárult ahhoz, hogy még ebben az évben áldását adja erre a csomagra, amennyiben ez lehetséges. Sarkozy úr úgy gondolja, hogy ez nagy győzelem lesz a számára. Ezért tehát itt és most azt mondom, hogy amennyiben ez sikeresen fog zárulni, akkor az a siker mindenekelőtt az európai parlamenti képviselők kemény munkájának lesz köszönhető. Büszkék lehetünk, és ha jól sikerül, akkor a Tanács soros elnöksége is az lehet.

(Taps)

ELNÖKÖL: ONESTA ÚR
alelnök

  Graham Watson, az ALDE képviselőcsoport nevében. – (FR) Borloo úr, úgy tudjuk, hogy repülővel jött Párizsból. Ha így történt, akkor legközelebb utazzon vonattal. Ez garantálná, hogy pontosan érkezzen és a zöld hírnevét is megőrizné.

Elnök úr! Lehetséges, hogy az éghajlatváltozás elleni küzdelemben az Unió már csak pár napra van egy történelmi áttöréstől. A nemzeti vezetőink szeretnek a zöld árnyalataiban beszélni, de most már a pénzük színét is látni fogjuk. Tavaly márciusban megállapodtak abban, hogy 2020-ig 20%-kal csökkentik a szén-dioxid-kibocsátást, és most pedig azt halljuk, hogy a Tanácsnak máris hideglelése van ettől. A mi feladatunk az, hogy jól befűtsünk nekik.

Ahogy azt Ön is mondta, elnök úr, az éghajlatváltozás a legnagyobb előttünk álló kihívás. Noha vannak olyanok, akik azt kiabálják, nem engedhetik meg maguknak, hogy olyan mértékben csökkentsék a szén-dioxid-kibocsátást, mint ahogyan abban megállapodtak, Olaszország részéről felelőtlenség azt állítani, hogy ez az energiaszámlák 17,5%-os emeléséhez vezetne. A megújulóenergia-termelés csökkenteni fogja a számlákat, és nemcsak pénzt fog számunkra megtakarítani, de életeket is meg fog menteni.

A megállapodással kapcsolatban láthatóak a haladás jelei. Egy valóban a piac által vezérelt plafon és kereskedelmi rendszert beindítására készülünk, amely figyelembe veszi a tagállamok szükségleteit és ugyanakkor céljait is megvalósítja, de elvárjuk, hogy a Tanács még egyszer erősítse meg azon kötelezettségvállalását, hogy a megújuló energiák részaránya 2020-ra 20% lesz; elvárjuk a Tanácstól, hogy térképezze fel azt az utat, amely az erőfeszítések elszámoltatható és átlátható megosztásához vezet azokon a területeken, amelyek nem tartoznak a kibocsátáskereskedelmi rendszer hatálya alá; és kötelezze el magát olyan kutatások mellett, amelyek révén kihasználhatóak lesznek a zöld technológiában rejlő olyan lehetőségek mint például a szén-dioxid elkülönítése és tárolása.

Lépnünk kell annak biztosítása érdekében, hogy az ipari lobbitevékenység és a nemzeti önérdek kombinációja, amely már kárt okozott nekünk a gépjárművek kibocsátása kapcsán, ne hiúsíthassa meg a jövő hét történelemi lehetőséget. Európának most esélye van arra, hogy a világban élen járjon a szén-dioxid-kibocsátás csökkentéséhez vezető úton, és hogy a jövő nemzedék érdekeit szolgáló valódi változásokat valósítson meg. Mikor volt korábban ennyire elérhető közelségben egy ilyen nemes kihívás? A Tanácsnak állnia kell a szavát.

  Claude Turmes, a Verts/ALE képviselőcsoport nevében. – (DE) Elnök úr! Obama elnökkel most olyan vezetőnk van az USA-ban, aki előrelátásról és bátorságról tanúskodik. Obama elnök a zöld technológiákat, a megújuló energiaforrásokat és a hatékony gépjárműveket fogja az amerikai gazdaság újjáépítésének a középpontjába helyezni.

Ennek az országnak az etikai újjáépítéséről is szó van, amelynek gazdaságát, békepolitikáját és etikáját Bush elnök a csőd szélére sodorta. Ugyanakkor azzal, hogy ilyen óriási történelmi lehetőséggel rendelkezünk, mi, itt Európában, mi, akik mindig is vezető szerepet játszottunk a nemzetközi klímapolitika irányának kijelölésében, most annak veszélyével nézünk szembe, hogy hosszú távú elképzeléseinket lefékezik a legnagyobb szennyezést kibocsátó vállalkozások és azok cinkosai. Ez történelmi tévedés lenne és minden diplomáciai hitelességünket elveszítenénk, ha a Parlament nem nyújtana segítséget ahhoz, hogy ezt a csomagot a jövő csomagjává tegyük.

Ez a politikáról szól, és büszke vagyok arra, hogy tegnap este a megújuló energiaforrások kérdésében sikerült haladást elérnünk a liberálisokkal, a szociáldemokratákkal és a konzervatívokkal is, bár ők nagyon határozatlannak bizonyultak. Egy konzervatív áll még az utamban, és az Berlusconi úr.

Ez a klímacsomag a politikai jövőről is szól. Örülök annak, hogy Rasmussen úr személyében egy olyan szociáldemokrata vezetőnk van, aki haladást és zöld szociális politikát akar, nem pedig visszatérést az 1970-es évekhez, mint ahogyan más szociáldemokraták. Örülök annak, hogy Watson úr a zöld-liberális irányt követi, és az lesz most az izgalmas kérdés: mit fogunk tenni a természetvédelem érdekében? Hol van az etika a Néppártban, a legnagyobb európai pártban? Tényleg meg akarjuk engedni itt a Parlamentben, hogy az olyan konzervatívok, mint Tusk úr, Berlusconi úr, Merkel asszony és cinkosaik megakadályozzák, hogy Európa történelmi előrelépést tegyen polgárai és a világ érdekében?

  Alessandro Foglietta, az UEN képviselőcsoport nevében. – (IT) Elnök úr, hölgyeim és uraim! Az éghajlatváltozás elleni küzdelemben Európa célkitűzéseit összegző új 20/20/20 képlet egy ambiciózus kötelezettségvállalás, amely alapján Európa kétségtelenül vezető szerepet kapna ebben a globális küzdelemben. Őszintén szólva, szeretném kiemelni ennek a célkitűzésnek az egyetemes jellege és Európa kötelezettségvállalásainak egyoldalú megközelítése közötti különbséget. Véleményem szerint vennünk kell magunknak a bátorságot és be kell ismernünk, hogy képességeinknek e kinyilvánítása haszontalan is lehet a környezetre nézve és tönkreteheti iparunkat, amennyiben ez nem válik többoldalú tárgyalások témájává.

Természetesen mindannyian támogatjuk a környezet védelmének célját, de ahhoz, hogy ezt megtehessük, meg kell határoznunk azokat a leghatékonyabb eszközöket, amelyek széles körű támogatottságot élveznek. Elengedhetetlen, hogy összekössük ezt a két feltételt, mivel az egyik a másik nélkül hiábavalóvá tenné minden erőfeszítésünket, sőt akár helyrehozhatatlan következményekkel is járhat az iparunkra nézve. Éppen ezért feltétlenül szükség van egy költség-haszon elemzésre. Szeretném kihangsúlyozni, hogy egy ilyen megközelítés semmiképpen sem azt jelenti, hogy latolgatnánk vagy megkérdőjeleznénk a bolygó megóvásának jelentőségét; egyszerűen csak azt gondolom, hogy a klíma- és energiacsomagot alkotó eszközöket – mindenekelőtt az ETS-irányelv felülvizsgálatát – alaposan értékelni kell, többek között az üzleti vállalkozásainkra és az állami költségvetésre nehezedő gazdasági vagy bürokratikus terhek, valamint az európai feldolgozóipar versenyképessége szempontjából, különös tekintettel a kis- és középvállalkozásokra.

Indokolt az ilyen érvelés, különösen egy olyan időszakban, amikor a globális gazdaság a gyenge gazdasági légkör fogja, és szükségessé válik a csomag filozófiájának új elemzése: itt a nemzeti célkitűzések kiszámításánál használt kritériumok felülvizsgálatára utalok. Mindenekelőtt feltétlenül szükség van arra, hogy teljes mértékben kihasználjuk az úgynevezett rugalmassági mechanizmust, és csak ebben az esetben remélhetjük, hogy világszinten versenyképesek tudunk maradni. Befejezésképpen hangsúlyozni kívánom, hogy még sohasem volt olyan fontos mint most, hogy megakadályozzuk az ipar védelmezői és a környezetvédelem bajnokai közötti megosztottság kihasználására tett próbálkozásokat.

  Umberto Guidoni, a GUE/NGL képviselőcsoport nevében. – (IT) Elnök úr, hölgyeim és uraim! Borloo úr, Piebalgs úr, Dimas úr! Egyesek azt mondják, hogy az európai 20/20/20 irányelv túlságosan magas költségeket ró az Európai Unió gazdaságára. Ezt mondja az olasz kormány is, amely kétszeresére becsülte a költségnövekedést anélkül, hogy becsléseit bármilyen meggyőző bizonyítékkal alátámasztotta volna. Az ilyen álláspontok azonban alulbecsülik a fosszilis üzemanyagok jövőbeni árát, és nem veszik figyelembe a megújuló energiaforrások gyors elterjedéséből fakadó előnyöket: ilyen például az energiaellátás biztonsága, de mindenekelőtt az új munkahelyek teremtése egy recessziós időszakban, amikor több ezer munkavállaló szorul ki a termelési folyamatokból.

A nagyobb energiahatékonyság és a megújuló energiaforrások széles körű használata jelentik a gazdasági válság megszüntetésének kulcsát. Az, hogy az állami pénzek jelentős részét a bankok támogatására fordítják, azt jelenti, hogy ugyanazt a gazdasági modellt vezetjük újra be, amely kizárólag pénzügyeken alapul, és amely ahhoz a válsághoz vezetett, amit most próbálunk megoldani. Nem tudjuk kezelni a gazdasági helyzetet, ha nem változtatunk a stratégiánkon. Az uniós irányelv az innovációt helyezi a középpontba, és elsősorban azt a zavart próbálja meg orvosolni – még időben –, amit a jelenleg végbemenő éghajlatváltozás okoz. Ez olyan probléma, amely egyre nagyobb súllyal nehezedik az európai polgárok életére és a tagállamok gazdaságaira. Ezért nem szabad állami beruházásokat eszközölni megint a hagyományos ágazatok fenntartása érdekében, hanem olyan területekre kell összpontosítani, amelyek új megoldásokat hoznak az energia és a környezetvédelem területén.

Az elosztási hálózatok kiépítése és a hozzájuk való elsőbbségi hozzáférés biztosítása kulcsfontosságú tényezők a megújuló energiák ágazatának növekedése szempontjából. Az 1960-as és 1980-as évek között a nagyméretű központosított rendszerek infrastrukturális hálózatára fordított hatalmas kiadásokat a fő állami beruházások biztosították. Ugyanerre lenne szükség ahhoz, hogy biztosítsuk a megújuló energiaforrásokon alapú rendszerek jövőjét. Ezért kell új technológiákon alapuló, megújuló energiaforrásokat hasznosító erőműveket működtetnünk. Ezért van szükségünk beruházásra, kutatásra és a technológiák fejlesztésére. Sürgősen el kell fogadnunk ezt a csomagot első olvasatban a decemberi plenáris ülésen, mint ahogy azt az európai polgárok elvárják. Nem engedhetjük meg, hogy bizonyos államok rövidlátó, önös érdeke és bizonyos gazdasági érdekek akadályozzák ezt a folyamatot.

  Johannes Blokland, az IND/DEM képviselőcsoport nevében. – (NL) Elnök úr! Az elmúlt hetekben teljes erővel dolgoztunk a klíma- és energiacsomaggal kapcsolatos tárgyalásokon. Nagyon sok időt fordítottunk erre, de én úgy gondolom, hogy minden egyes perce megérte. Szeretném elsősorban az előadóknak megköszönni az általuk tett hatalmas erőfeszítéseket, és arra bátorítanám őket, hogy továbbra is tegyenek meg mindent az elkövetkező két hét során az ambiciózus megállapodás érdekében. Hasonlóképpen szeretnék köszönetet mondani az elnökségnek és a Bizottságnak a tárgyalások során tett töretlen erőfeszítéseiért.

Néha az a benyomásom, hogy a tartalmat illetően az elnökségnek nagyon nehezére esik közeledni a Parlament véleményéhez, ami viszont károsan hathat a klímacsomag kitűzött céljaira. Teljes egészében tudatában vagyok annak, hogy nehéz feladatot jelent a soros elnökség számára, hogy egyezségre jusson a Tanácson belül, főleg most, hogy egy sor tagállam ürügyként használja a pénzügyi válságot, az éghajlatváltozás és az energiaügy területén tett erőfeszítéseinek gyengítésére. Ez sajnálatra méltó körülmény.

Ha halogatjuk a célkitűzéseinket, az sokkal többe fog nekünk kerülni. Most van itt az ideje annak, hogy megoldásokat találjunk. Arra kívánom felszólítani az elnökséget, hogy tartson ki azok mellett az ígéretes erőfeszítések mellett, amelyeket 2007 és 2008 tavaszán, az Európai Tanács ülésén fogadtak el. Tekintettel a Poznanban tartott klímaváltozási konferenciára, ami ezen a héten kezdődött, és amin egy uniós küldöttséggel együtt mi is részt fogunk venni, rendkívül fontos, hogy ragaszkodjunk a kitűzött céljainkhoz.

Baliban ígéretet tettünk a világ többi része számára, hogy egy nagyszabású klímacsomaggal fogunk előállni, és nem okozhatunk nekik csalódást. Ha csalódást okozunk, megrendül a bizalmuk az Európai Unióban, ami viszont kihatással lesz azon tárgyalások előmenetelére, amelyeket egy új, klímaváltozásról szóló szerződésről folytatnak majd. A Föld bolygó megőrzése az emberiség feladata. A mi feladatunk az, hogy – ahol csak lehetséges – helyrehozzuk azokat a károkat, amelyeket a világnak okoztunk.

  Roger Helmer (NI). - Elnök úr! Kétségtelen, hogy az életem során látott legnagyobb válsággal állunk szemben, de a fenyegetést nem a globális felmelegedés, hanem a globális felmelegedésre adott politikai válaszaink jelentik. Való igaz, hogy a Föld az elmúlt 150 év során enyhén és időszakosan felmelegedett, de ez a változás teljes mértékben összhangban van az évezredek során kimutatott, jól megalapozott, hosszú távú természetes éghajlati ciklusokkal. Láttuk a holocén felmelegedési ciklusát, láttuk a „római optimum éghajlat” időszakát, a középkori meleg időszakot. Úgy tűnik, hogy most egy új, XXI. századi klímaoptimumba lépünk be.

Tény, hogy a tengerszint nem emelkedik gyorsabban, mint ahogyan az évszázadok során emelkedett. Tény, hogy a teljes globális jégtömeg nagyjából változatlan. Tény, hogy a szélsőséges időjárási események nem gyakoribbak ma, mint száz évvel ezelőtt, a jegesmedve pedig messze áll attól, hogy veszélyeztetett faj lenne, sőt az elmúlt néhány évtized során drámai mértékben megnőtt a populációja.

Igaz, hogy a szén-dioxid egy üvegházhatást okozó gáz, habár egy sokkal kevésbé fontos üvegházhatást okozó gáz, mint a vízgőz, de az éghajlatra gyakorolt hatása nem lineáris. Ez a csökkenő hozadék törvénye. A légkörben található jelenlegi 380 ppm szintről, ha tovább is növekszik a CO2, annak elenyésző hatása lesz.

Ugyanakkor a politikáinknak pusztító gazdasági hatása lesz. Óriási lesz a kár. A megvalósíthatatlan megújuló energiaforrásokkal kapcsolatos célkitűzéseink, különös tekintettel a szélenergiára, valójában az áramellátásunk biztosítását veszélyeztetik.

A politikák meg fognak bukni, éppúgy ahogy Kiotó is megbukott. Még ha a Nyugat csökkenti is a kibocsátását, nyilvánvaló, hogy Kína és India feltörekvő piacai nem fogják. A CO2-szintek még legalább ötven évig emelkedni fognak. Tény, hogy emberemlékezet óta 1998 volt a legforróbb év és az elmúlt tíz évben a világ hűvösebb lett. A mai napon megvitatott intézkedések nem jelentenek mást, mint a valaha is látott legnagyobb közös megfutamodást a valóság elől.

  Elnök. - Hölgyeim és uraim! Egy rövid, eljárással kapcsolatos bejelentést kívánok tenni. Mint ahogyan Önök is tudják, a Parlament úgy döntött, hogy megvárja, hogy leszálljon a Tanács gépe, mielőtt ezt a fontos vitát elkezdené. Ez azt jelenti, hogy az ütemtervhez képest jelentős késésben vagyunk, de figyelemmel kell lennünk arra is, hogy kötelességünk teljesíteni a vendégeinkkel szembeni kötelezettségeinket.

Ahogy azt Önök is tudják, 11.30-ra várjuk a Parlamentbe a Dalai Lámát. Természetesen 11.30-kor megtartjuk az ünnepélyes ülést.

Ez azt jelenti, hogy a mostani vitát biztosan nem tudjuk 11.30-ig befejezni. Az utolsó felszólaló ezért az ünnepélyes vita után fog szót kapni, ezért a szavazások órája is csúszni fog. Természetesen mindez a képernyőjükön is látható lesz.

Most arra kérem a felszólalókat, hogy szigorúan tartsák be felszólalási idejüket.

  Werner Langen (PPE-DE). - (DE) Elnök úr! Néhányunk még mindig fáradtnak tűnik, mert még hajnali 2-kor is tárgyaltunk. Egy globális megállapodást akarunk, de ehhez természetesen szükség van arra, hogy az összes fontos érintett bekapcsolódjon ebbe: Kína, India és mindenekelőtt az USA. Az ő részvételük nélkül, még Európa legnagyobb erőfeszítései ellenére sem lesz lehetséges az éghajlatváltozás elleni küzdelem. Kétségkívül lemaradásunk van a 2020-as célokhoz képest, de mi nemcsak az éghajlatváltozásért, de a munkahelyek megtartásáért és a gazdaságunk versenyképességéért is felelősek vagyunk. Ezzel a dilemmával találjuk magunkat szembe, és csak azt tudom mondani, hogy a Bizottság javaslatai nem voltak számunkra elég jók ahhoz, hogy el tudjuk őket fogadni.

Most azért vitatkozunk és tanácskozunk olyan intenzíven, mert a nyilatkozatokkal ellentétben a Bizottság javaslatai nem voltak kellő figyelemmel ezekre a szempontokra. Ezért úgy gondolom, hogy – Schulz úrnak igaza van – tiszteletben kell tartanunk a részvételi jogunkat és semmilyen biankó csekket sem állíthatunk ki. Ugyanakkor a gépjárművekre vonatkozó közbenső eredményeket például, ahol egy olyan felelősségteljes kompromisszumot sikerült találnunk, amely ugyan nem felel meg az iparnak, de egy megfelelő átmeneti időszakot biztosít, amit támogatni tudunk, még akkor is, ha néhány Zöld képviselő tiltakozik ellene, illetve ha egy különböző érdekeket képviselő egységes lobbicsoport becsmérelni próbálja ezt a használható kompromisszumot.

A megújuló energiaforrások kapcsán arról van szó, hogy feltárjuk az összes lehetőséget, de arról is, hogy a technológiai innovációkat se zárjuk ki már a kezdetektől fogva. A legkényesebb kérdés, azaz a kibocsátáskereskedelem esetében el kell kerülni a munkahelyek áthelyezését. A szabályozásnak egyszerűnek kell lennie, megfizethetőnek a fogyasztók és az ipar számára, és meg kell akadályoznia a verseny torzulását a tagállamok között. Ez a mi célunk. Amennyiben ezt sikerülne megvalósítani, akkor el tudjuk fogadni a csomagot.

  Linda McAvan (PSE). - Elnök úr! Először is szeretnék köszönetet mondani a francia elnökségnek, hogy elkötelezett egy megállapodás létrejötte mellett, mint ahogy mi is azok vagyunk. Ahogy azt már egyesek elmondták, ez nem lehet egy akármilyen megállapodás.

A kibocsátáskereskedelmi rendszernek én vagyok az árnyékelőadója a PSE képviselőcsoportban, és számos dolgot akarunk. Biztosítani akarjuk, hogy az erőfeszítések túlnyomó többségére Európán belül kerüljön sor, nem pedig ellentételezéssel. Az ellentételezést szigorú minőségi ellenőrzésnek kell alávetni; nem lehet egyszerűen csak akármilyen projektet bevonni. Azt akarjuk, hogy azonosított források legyenek az éghajlatváltozás enyhítésére. Nem mehetünk bele a nemzetközi tárgyalásokba úgy, hogy a fejlődő országok pénzügyi támogatásával kapcsolatban csak homályos ígéreteket teszünk. Azt akarom, hogy a Tanács most lépjen tovább a forráselkülönítés kérdésében. Egy kis lendületre van szükség. Nem mehetünk a tárgyalóterembe lemeztelenítve. A szén-dioxid-kihelyezéssel kapcsolatban világos kritériumokra van szükségünk ahhoz, hogy bizonyosságot nyújtsunk vállalkozásainknak, és garantáljuk azt, hogy nem kerülnek hátrányos helyzetbe.

Borloo úr, Ön beszélt arról, hogy néhány nehéz helyzetben lévő ország esetében különleges intézkedésekre van szükség. Úgy gondolom, hogy ez elfogadható, feltéve ha ezek időben korlátozottak és nem ássák alá a projekt teljes szerkezetét. Ez a képviselőcsoport – ilyen feltételek mellett – támogatni fogja ezeket a különleges intézkedéseket.

Sokan beszéltek a vezető szerepről ma reggel, arról, hogy Európa vezető szerepet játsszon. Tegnap néhányunk találkozott kínai és amerikai kulcsfontosságú szereplőkkel, akik Poznanban és Koppenhágában is jelen lesznek. Őszintén szólva, meglehetősen szkeptikusak Európának az éghajlatváltozásban játszott vezető szerepét illetően és egyértelművé tették, hogy ha mi nem játszunk vezető szerepet, akkor nekik megvan a saját tervük. Tehát Európának választania kell: vagy vezető szerepet játszunk, vagy pedig úgy kell táncolnunk, ahogy ők fütyülnek.

Említette a gazdasági válságot. A pénzügyi intézmények szabályozásának elmulasztása okozta ezt a válságot – ez hiba volt mind a politikusok, mind a bankok részéről. Ne kövessük el mi is ugyanezt a hibát az éghajlatváltozással kapcsolatban. Ha elkövetjük, akkor az egyszerű emberek fognak fizetni a hibánkért, éppúgy ahogy ma megfizetik a bankválság terén elkövetett mulasztások árát.

  Chris Davies (ALDE). - Elnök úr! Egy dolog 27 tagállamtól jóváhagyást kapni nemes szavakhoz, viszont sokkal nehezebb a gyakorlati lépésekhez megszerezni a támogatást. Úgy gondolom, hogy a gépjárművekkel és a szén-dioxid-kibocsátással kapcsolatos megállapodás megmutatja, hogy igazából ennél ambiciózusabb intézkedést is elképzelhettünk volna. De ha nem sikerül jelentős előrehaladást tennünk minden területen, akkor legalább olyan technológiáknak kell figyelmet szentelnünk, ahol szerintem több eredményt lehet elérni. Tudni fogják, hogy itt elsősorban a szén-dioxid elkülönítéséről és tárolásáról beszélek.

Úgy gondolom, hogy a Tanácsnak valóban méltányolnia kell, hogy milyen mértékben képes ez a technológia óriási változást előidézni a szén-dioxid légkörbe való kibocsátásának csökkentésében. Ha egy nemzetközi megállapodást akarunk elérni, ha meg akarjuk szorongatni Kínát – amely villamos energiájának 80%-át szénből állítja elő –, akkor foglalkoznunk kell a nagy erőművek, a fosszilis tüzelőanyagokkal működtetett és szén-dioxidot termelő, nagy erőművek problémájával.

Az első lépést a technológia kipróbálása és kifejlesztése jelenti. A demonstrációs projekteket végre össze kell állítanunk, és el kell indítanunk. Ezért nagyon örülök annak a támogatásnak, amit az elnökség és a Bizottság tanúsít most annak az elvnek a kapcsán, hogy ETS kibocsátási egységek egy részét a szükséges támogatás finanszírozásra használnánk fel. De a bírálat egyértelmű. Az a pénz, amit a Tanács az asztalra tesz, nem elég. Nem fog teljesülni a kormányfők által tavaly tett ígéret, miszerint 12 demonstrációs projektünk fog működni 2015-ig.

Ez a technológia óriási változást hozhat. Az elkövetkező két hét során lehetőségünk lesz tárgyalások útján megállapodni arról, hogy ez a technológia a gyakorlatban is megvalósuljon.

  Rebecca Harms (Verts/ALE). - (DE) Elnök úr, hölgyeim és uraim! Megint csak ez az alapvető kérdés merül fel: összeegyeztethető-e a környezetvédelem, az éghajlatvédelem, valamint a pénzügy- és iparpolitika? Olyan érzésem van, hogy a vitában valójában visszafelé haladtunk és mindig azzal az érveléssel találkozom, hogy az iparra és a gazdaságra tekintettel kell lenni a nehéz időkben, és nem lehet semmit sem követelni tőlük, mert ellenkező esetben megtorpan a haladás.

Langen úr, az Ön véleménye szerint ki a felelős azért, hogy pontosan a gépjárműiparban nem mennek jól a dolgok? És világszerte ez a helyzet. Mindenhol értékesítési válság van. Véleményem szerint ez a rossz vezetésnek, a hibás ipari stratégiáknak az eredménye, és bizonyosan nem amiatt van, hogy a gépjárműiparban előretekintő környezetvédelmi politikát hoztak volna létre.

(Taps)

Hol vannak azok a hatékony gépjárművek, amelyeket az európaiak tömeges méretekben akartak bevezetni piacon a jövőben? Most azt olvasom, hogy európai kutatási létesítményekre lenne ahhoz szükségük, hogy technológiai haladást tudjanak elérni. De a vállalatok rendelkeznek a környezetbarát gépjárművekhez szükséges technológiával. Nekünk a keretet kell biztosítanunk ahhoz, hogy ezeket a környezetbarát gépjárműveket végre el is lehessen adni. Mit csinálunk most? Újra csak elhalasztunk egy olyan szabályozást, amit már 1995-ben is értelmesnek tartottunk. 1995-ben megbeszéltük, hogy 120 gramm legyen a cél 2012-re! Most ezzel a szabályozással pedig azt engedélyezzük – és ez hihetetlen –, hogy az újonnan gyártott európai gépjárművek átlagos kibocsátása 2012-ben magasabb legyen, mint amilyen ma.

(Tiltakozások)

Azt, hogy ki hazudik, Langen úr, nem Ön dönti el egyedül, de majd ki fog derülni.

(Taps)

Úgy gondolom, hogy ebben az Európai Parlamentben azt kell eldöntenünk, hogy tényleg tudunk-e változtatni azon a módon, ahogyan eljárunk a gazdasági ügyekben, ami a túlfogyasztáson, a „feleslegen” és az „egyre nagyobb” filozófiáján alapul. A probléma lényege, hogy a pénzügyi válság, a klímaválság és a világszerte létező szegénység, a túlfogyasztásunkkal és az iparosodott országok óriási kapzsiságával magyarázható. Ha képtelenek vagyunk ezen változtatni, Langen úr, akkor sivár jövő vár ránk. Ebben az évszázadban senki sem fog majd Európában emlékezni a klímapolitika vagy a válságpolitika szakaszára.

  Bogdan Pęk (UEN). – (PL) Elnök úr az, az hogy Európai Unió megpróbálja elfogadtatni ezt a fejlesztési stratégiát, amely feltételezi, hogy emberi tevékenység által kiváltott szén-dioxid-kibocsátás drasztikus csökkentésének jelentős hatása lesz a ciklikus éghajlatváltozásra, és hogy megpróbál egy ilyen stratégiát az egész világra rákényszeríteni, ez korunk legutópisztikusabb elképzelése.

Olyan adatokat fogok említeni, amelyek teljes egészében megmutatják ennek a feltételezésnek az abszurditását. Például a Nemzetközi Energiaügynökség fenntartja, hogy a szén-dioxid-kibocsátás 50%-os csökkentése a világnak megközelítőleg 45 milliárd dollárba fog kerülni 2050-ig, és ez a pénzösszeg – idézem – „0,02 fokkal” fogja csökkenteni a hőmérsékletet, azaz kisebb mértékben, mint a statisztikai hibahatár, aminek semmilyen hatása sem lehet a ciklikus éghajlatváltozás alakulására. Egyben, ez az emberi civilizáció fejlődésének gyors hanyatlását fogja eredményezni.

  Roberto Musacchio (GUE/NGL). - (IT) Elnök úr, hölgyeim és uraim! Egy jelentésben, ezúttal egy rövid jelentésben, néhány nappal ezelőtt az éghajlatváltozással foglalkozó kormányközi munkacsoport bejelentette, hogy a CO2-kibocsátás az előrejelzésekhez képest megint gyorsabban kezdett emelkedni. Ezért fel kell gyorsítani döntéseinket, és gondoskodnunk kell azok megfelelőségéről. A Parlament, ahogy erre egyes képviselőtársaim rámutattak, értelmesen, hozzáértően, sőt mondhatom szenvedélyesen dolgozott, és a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottságban már fontos szövegeket is elfogadtak.

Elvárjuk a Bizottságtól – és nincs kétségem efelől, mivel tisztelem Dimas úr munkáját – és a Tanácstól, hogy ismerjék el ennek a munkának az értékét. Együttdöntési eljárás keretében dolgozunk, és ezért be kell tartani a határidőket és megállapodásra kell jutnunk még a következő, Strasbourgban tartandó ülés előtt. Nem áshatjuk alá kötelezettségvállalásainkat, támogatnunk kell a Parlament által képviselt alapvető pontokat, mint például a hatékony kibocsátáscsökkentést, a 20%-ról 30%-ra való automatikus átállást, egy alkalmazkodási alap létrehozását, valamint a harmadik országok részére történő technológiaátadást. Európának meghatározó szerepet kell Poznańban játszania, nem megfeledkezve többek között arról, hogy Európa saját érdeke, hogy sikerüljön egy Kiotó utáni megállapodást létrehoznia Kínával és az USA-val.

Olasz állampolgárként mélységesen elszomorít, hogy országom kormánya és a Confindustria, elsősorban az országomnak ártó, haladásellenes és káros álláspontra helyezkedett. Ostobaság azt mondani, hogy a gazdasági válság miatt lehetetlenség lépéseket tenni az éghajlatváltozással kapcsolatban. Éppen ellenkezőleg! Az éghajlatváltozás elleni küzdelemnek kell hivatkozási alapként szolgálnia a zöld ipari szerkezetátalakításhoz, és ebben a drámai válságban ennek kell intézkedéseink középpontjában lennie. A környezet nem problémát jelent a gazdaságnak, hanem a megoldás kulcsát, a válság egy másfajta társadalmi megközelítésével együtt, amely válság pontosan egy olyan beteg gazdaságnak a következménye, amely károsan hat a környezetre és a foglalkoztatottságra.

  Hanne Dahl (IND/DEM). - (DA) Elnök úr! Nagy örömmel követem figyelemmel azt a megújult érdeklődést, amit a pénzügyi válság kirobbanása óta a zöld növekedés iránt tanúsítanak. Azonban, mint minden új politikai jelenség esetében, az új zöld hullám esetében is szükség van egy adag egészséges szkepticizmusra. Az embernek nagyon olyan érzése van, hogy ez inkább az idejétmúlt nehézipar támogatásához teremt alibit, és nem arról van szó, hogy valóban éghajlat-változási politikát akarnánk folytatni. Ha igazából egy kicsit szemtelenek lennének, akkor azt is mondhatnák, hogy ez a régimódi protekcionista iparpolitika újbóli bevezetésére tett kísérlet, amelynek keretében az EU nagy országai, amelyek gazdasága a gépjárműipartól függ, arra kapnak engedélyt, hogy állami támogatást nyújthassanak. Én azonban nem vagyok ennyire szemtelen! Ezért üdvözlöm az új zöld irányvonalat, és azt szeretném mondani, hogy egy igazán előrelátó jövőképre van szükségünk. Arra kellene összpontosítanunk, hogy Európa gépjárműiparát a megújuló energiákkal meghajtott, elektromos gépjárművekre állítsuk át. Európában, a CO2-kibocsátás egyötöde a közlekedési ágazatból származik. Ha az erőfeszítéseinket erre a területre összpontosítjuk, akkor valóban képesek leszünk tenni valamit a CO2-kibocsátással és a zaj- és porkibocsátás csökkentésével kapcsolatban.

  Philip Claeys (NI). - (NL) Elnök úr, miközben összességében támogatom a célkitűzéseket, különös tekintettel a klímatervre, azaz arra a célkitűzésére, hogy csökkentsük a CO2-kibocsátást és az Európai Unión kívülről érkező energiaimporttól való függőséget, meggyőződésem, hogy reálisabbnak kell lennünk az előterjesztett konkrét célkitűzések tekintetében. A megújuló energiaforrások részarányának meghatározásánál a legfontosabb normát a tagállamok bruttó nemzeti terméke jelenti és nem az, hogy milyen természetes potenciállal rendelkeznek e megújuló energiák előállításához.

Flandria, az Európai Unió jövőbeni tagállama e tekintetben hátrányos helyzetben van. Mivel nagyon rövid a partvonala, nem rendelkezik a tároló tartályokhoz szükséges lehetőséggel, kevés a napsütés, kevés a nyílt terület és így tovább, teljes rejtély hogy hogyan lehet 2020-ig a megújuló energiaforrások részarányát alig 2%-ról 13%-ra növelni. Így a klímaterv megvalósításának módja rendkívül kemény diót jelent mind a flamand ipar, mind pedig a flamand fogyasztók számára, akiknek például magasabb villanyszámlákkal is szembe kell majd nézniük.

  Avril Doyle (PPE-DE). - Elnök úr! Egyetértek azzal a véleménnyel, hogy a politikusok a rövid távú következmények miatt mindenütt félnek a hosszú távú döntésektől. Ahogy David Puttnam a közelmúltban Dublinban mondta, a hatalmon lévő politikai erő természeténél fogva konzervatív és tart a hirtelen változásoktól helyi, regionális és nemzeti szinten egyaránt – és hozzátenném, hogy európai szinten is.

Az éghajlatváltozásról szóló jogszabályok esetében azonban nincs választásunk. Politikusként tartozunk azzal a közösségeinknek, minden közösségnek, a jövő közösségeinek, hogy itt és most kiálljunk a véleményünk mellett.

A tudományos ismeretek adottak. Tudjuk, hogy mit kell tennünk: már egy éve, hogy a Bizottság elfogadta a klíma- és energiacsomagot, és már sok munkát elvégzett. A francia elnökség prioritásként kezelte, és közösen, keményen dolgozunk azon, hogy az év végére egy jó megállapodás jöjjön létre; ami valaha még csak lehetségesnek tűnt, most már valószínűnek látszik.

Mivel az elmúlt években számos hasztalan éghajlat-változási konferenciának voltam közvetlen szemtanúja, mindig is hittem annak szükségességében, hogy Európának kell vezető szerepet játszania e folyamatnak az előmozdításában, mint ahogy azt Baliban is tettük, továbbá a Koppenhágában megrendezésre kerülő, a klímaváltozással foglalkozó 15. ENSZ-konferencia (COP 15) esetében is időben kell lépnünk.

De figyelmeztetem Önöket: nem fogunk akármilyen megállapodást „aláírni”. Ezt nagyon világossá tettem a francia elnökség számára és egyetértés van arról, hogy az Európai Parlamentet nem fogják kész tények elé állítani. A Parlament nem fogja hagyni, hogy az állam- és kormányfők legyenek az „aláírók”. Biztosak lehetnek efelől. Mindenféle aláírásra csak a francia elnökség és az Európai Parlament közötti következő háromoldalú egyeztetésen kerülhet sor.

Ugyanakkor szeretném hozzátenni – és kérem Borloo miniszter urat, hogy közvetítse ezt és tegye nagyon világossá Sarkozy elnök úr számára –, hogy az árverésből származó bevételek tekintélyes százalékát a fejlődő országokban végbemenő alkalmazkodásra és az éghajlatváltozás enyhítésére kell előirányoznunk, mert bőkezű finanszírozás nélküli jogszabályokkal nem lehet egy globális megállapodást tető alá hozni. Efelől biztosak lehetnek.

Igen, a súlyos világméretű gazdasági recesszió és pénzügyi válsággal kapcsolatos, 2012 utáni csomagunkról folytatott megbeszéléseinken és vitáinkon minden olyan mélyreható irányításra, vállalkozói hajlamra és tudományos innovációra szükségünk lesz, amit csak fel tudunk sorakoztatni. Beruházások, munkahelyek, fizetések, fogyasztás és a bolygónk megmentése – ezek mind egyenértékű dolgok –, és a saját képességünkön fog múlni, hogy a szén-dioxidot kiontó fosszilis tüzelőanyagokról áttérjünk a fenntarthatóbb energiaforrásokra, és hogy rá tudjuk venni kollégáinkat a világ minden részéről, hogy üljenek le velünk az ENSZ asztalánál.

  Robert Goebbels (PSE). – (FR) Elnök úr! Ritkán fordul elő, hogy az Európai Parlament olyan témákkal foglalkozzon, amelyeknek olyan messzemenő hatása van Európa népeire, mint az energia- és klímacsomagnak. Ahelyett azonban, hogy ezt a témát átlátható módon kezelnék, minden erőfeszítést megtesznek annak érdekében, hogy ehhez a létfontosságú csomaghoz – a Parlament szokásos demokratikus eljárásainak megkerülésével – biztosítsák a támogatást.

Természetesen az illetékes szakbizottságok elmondhatták a véleményüket, de ez a Parlament sohasem volt képes úgy állást foglalni, hogy sérült volna az egyes képviselőknek a Bizottság javaslatainak módosításához való joga. Miközben megállapodtak a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság és az Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság közötti megerősített együttműködésben, mindössze csak az egyik szakbizottságban tartott szavazást vették figyelembe a nem hivatalos háromoldalú egyeztetés keretében zajló tárgyalásokon. Tényleg rá kell mutatnom arra, hogy ez a szavazás nem feltétlenül tükrözi a Parlament többségi véleményét?

Ezen túlmenően, az illetékes bizottságok által elfogadott álláspontok rendszerint csak angolul állnak rendelkezésre, ami több képviselő számára nem teszi lehetővé, hogy ténylegesen megértse a javasolt intézkedések jelentőségét. A demokráciának ezt a semmibevételét Európának az a kívánsága is igazolta, hogy jó példát akar mutatni a világ többi országának a poznańi konferencián. Az az igazság, hogy ennek a konferenciának már rég vége lesz mire az állam- és kormányfők megállapodásra jutnak. Borloo úrnak igaza van, amikor az állam- és kormányfői szintű megállapodás szükségességét hangsúlyozza, de nem tekinthetünk el az Európa népei által közvetlenül megválasztott képviselők hozzájárulásától sem.

Ennek ellenére a Parlamentet fel fogják szólítani arra, hogy támogassa az Európai Tanács következő ülésén az elnökség által megtárgyalt kompromisszumokat, ami stílusgyakorlattá alacsonyítja a Szerződésekben lefektetett együttdöntési eljárást. Ez elfogadhatatlan. Megállapodást akarok, de nem akármilyen megállapodást. Demokratikus átláthatósággal elért megállapodást akarok. Remélem, hogy 2009-ben, Koppenhágában, egy átfogó megállapodást fogok látni, de az európai erőfeszítések kiigazítása ennek az átfogó megállapodásnak a keretei között nem történhet komitológiai eljárással, ahogyan azt a Bizottság javasolja, és ahogy azt különösen a Zöldek/az Európai Szabad Szövetséghez tartozó képviselőtársaim akarják. Egy ambiciózus klímapolitikáról elnök úr, nem lehet zárt ajtók mögött, a polgárok tudta nélkül dönteni.

  Lena Ek (ALDE). - (SV) Elnök úr, közeledünk az éghajlatváltozásról – az EU-klímacsomagról – szóló tárgyalások végéhez, és a francia elnökség felelőssége, hogy időre elkészüljünk. Az Európai Parlament álláspontja már szeptemberben világos volt. Nem fogunk egy felhígított javaslatot elfogadni. Az együttdöntési eljárás mindenkire vonatkozik, beleértve Lengyelországot is.

Tárgyaljuk az energiacsomagot is. Az energiacsomag rendkívül fontos az átláthatóság és a működőképes piac számára. Ugyanakkor foglalkozni szeretnék bizonyos részeivel, amelyek a kibocsátási jogok kereskedelmét érintik. Először is a szennyezőnek kell fizetnie. Ezért az árveréssel kapcsolatban nem lehet szó kompromisszumról, és teljes őrültség lenne mindent ingyen odaadni. Másodszor, ha az intézkedések Európán kívülre kényszerítik a vállalkozásokat a szén-dioxid-kihelyezésen keresztül, akkor természetesen kompenzálni kell őket. Egy nemzetközi szintű egyezmény azonban minimalizálja ezt a kockázatot. Ezért nem szabad túlságosan elhamarkodottnak lennünk és áldozatokat kijelölnünk még a koppenhágai klímakonferencia előtt. Szeretnék rámutatni arra, hogy léteznek a kis- és középvállalkozásokra és a kapcsolt hő- és villamosenergiára vonatkozó szabályok, amelyek nagyon fontosak az ipar számára.

Az éghajlatváltozással kapcsolatos intézkedésekből származó pénzt is az éghajlatváltozással kapcsolatos intézkedésekbe kell fektetni. Következésképpen a bevételeket meghatározott célokra kell elkülöníteni. A szegény országok aggódnak. Ezekben az országokban pénzre van szükség az éghajlatváltozás enyhítésére és a segélyekre; mi 27-en vagyunk, és ők 77-en vannak.

Végezetül szeretném emlékeztetni a francia elnökséget arra, amit egyszer de Gaulle tábornok mondott, hogy a politikában nem a szándék, hanem sokkal inkább az eredmény számít. Most még van 24 óránk a Parlamentben, és ott van a kibocsátási jogok kereskedelméről szóló háromoldalú egyeztetés arra, hogy lépjünk.

  Satu Hassi (Verts/ALE). - Elnök úr, most beszélek először angolul ezen a plenáris ülésen annak reményében, hogy a francia elnökség figyelni fog rám. Sajnos az erőfeszítések megosztására a Tanács által javasolt jelenlegi modell azt jelentené, hogy az Európai Unió a kibocsátást a tiszta fejlesztési mechanizmus, illetve a közös végrehajtás révén főként az EU-n kívül csökkentené. Ez azt jelentené, hogy a kibocsátáscsökkentés közel 70%-át máshova vinnénk el, elsősorban a fejlődő országokba. Ez teljes egészében aláásná a klímapolitikánk hitelességét. Az ellentételezésre a Parlament maximum 50%-os korlátot engedélyezhet, ami biztosítaná, hogy a kibocsátáscsökkentésünk többségére itthon kerüljön sor.

Ez az 50%-os korlát, a kiotói tárgyalások hosszú évei során, mindig is az EU klímapolitikájának sarokköve volt. A Tanács által javasolt, a tiszta fejlesztési mechanizmusra vonatkozó magas kvóta 180 fokos fordulatot jelentene az EU klímapolitikájában. Ez túlságosan könnyű érvet szolgáltatna mindazok számára, akik kisebbíteni vagy befeketíteni akarják az EU klímapolitikáját.

Az IPCC szerint az iparosodott országoknak jelenlegi szintjükhöz képest 25%-től 40%-ig, a fejlődő országoknak pedig 15% és 30% között kell a hazai kibocsátásukat csökkenteni. Nem lehet kétszeresen elszámolni a kibocsátáscsökkentést. Amennyiben ellentételezni akarjuk a kibocsátáscsökkentésünk többségét, akkor tulajdonképpen többet követelünk a fejlődő országoktól, mint önmagunktól. Nagyon nehéz belátni, hogy ez hogyan segíthetné a nemzetközi tárgyalásokat, és igazán remélem, hogy a francia elnökség megérti a nemzetközi klímapolitikának ezt az alapvető szempontját.

  Zdzisław Zbigniew Podkański (UEN). – (PL) Elnök úr, most már gyakorlatilag mindent elmondtunk az energetikai és a klímaváltozásról. Tudjuk, hogy változik az éghajlat, de azt is tudjuk, hogy a múltban egy sokkal jelentősebb globális felmelegedés ment végbe. Tudjuk, hogy a természetes környezetben a szén-dioxid-kibocsátásra jórészt emberi beavatkozás nélkül kerül sor. Az embernek a szén-dioxid-kibocsátáshoz való hozzájárulása csak 4% körül mozog. A CO2 legfőbb forrását az óceánok jelentik, amelyek 50-szer több szén-dioxidot tartalmaznak, mint a légkör.

Az egyes országok eltérő mennyiségű szén-dioxidot bocsátanak ki. Nagy mennyiségeket bocsátanak ki a fejlődő országok, mint például Kína és India. Amennyiben ezek nem csökkentik kibocsátásukat, Európa egyedül nem lesz képes a probléma megoldására. A problémát az sem fogja megoldani, ha korlátozásokat vezetünk be a jelentős szén-dioxid-kibocsátási szinttel rendelkező országokra. A Lengyelországhoz hasonló gazdaságok még hosszú ideig szénből származó energiára és bioüzemanyagra fognak támaszkodni. Ezek az energiaforrások jelentik továbbra is gazdaságuk fő hajtóerejét.

A CO2-kibocsátásnak a javasolt feltételek alapján elvárt, 2020-ig történő 20%-os csökkentése tönkre fogja tenni ezeket a gazdaságokat. Az a terv, hogy 2050-re 80%-kal csökkentsék a CO2-kibocsátást, az energiagazdaság összeomlását fogja eredményezni nemcsak Lengyelországban, de sok más országban is, és kétségtelenül teljes gazdasági katasztrófához fog vezetni.

Ezért a probléma alaposabb tanulmányozására és óvintézkedésekre van szükségünk. A megoldáshoz biztos, hogy nem fogunk közelebb kerülni azáltal, ha kétoldalú megbeszélések folynak Oroszország és Németország között a többi tagállam mellőzésével. Ez egy olyan kérdés, amit közösen kell megvitatnunk, és amire közös megoldást kell találnunk. Remélem, hogy a poznani és az azt követő koppenhágai találkozón egy mindannyiunk számára előnyös megállapodás és megoldás fog születni.

  Dimitrios Papadimoulis (GUE/NGL). – (EL) Elnök úr! A poznani és az egy év múlva tartandó koppenhágai megbeszéléseknek sikerrel kell zárulnia. Nincs már több idő okoskodásra, vagy bármilyen egyéb időhúzásra. Éppen tegnapelőtt, az Európai Parlament kimagasló többséggel, szinte egyhangúlag a firenzei jelentés mellett szavazott, ambiciózus célkitűzéseket, megfelelő finanszírozást és közvetlen intézkedéseket követelve, de a Tanácson és Bizottságon belüli korrupt szövetség megpróbálja keresztülhúzni és aláásni ezt az erőfeszítést.

Elfogadhatatlan, hogy a Tanács aláássa a Parlament szerepét csak azért, hogy Berlusconi úr és az Európai Unió néhány új tagjának a kedvében járjon. Az európai polgárok érdekének, és az Európai Unió történelmi érdekének kell az első helyen állnia. Az Európai Uniónak továbbra is vezető szerepet kell játszania ebben a törekvésben. és meg kell akadályoznia, hogy az Európai Parlament hozzájárulási szándéka veszélybe kerüljön.

  Urszula Krupa (IND/DEM). – (PL) Elnök úr! Amennyiben az energia- és klímacsomagban szereplő drasztikus intézkedéseket rákényszerítjük az Európai Unió tagállamaira, amelyek mindössze 15%-át adják a globális szén-dioxid-kibocsátásnak, akkor az nemcsak Lengyelországra, de Európára és az egész világra is káros hatással lesz.

Miközben a régi uniós tagállamok megközelítőleg 3%-kal csökkentették a szén-dioxid-kibocsátásukat, Lengyelországban az ipari szerkezetátalakítás és a modernizációs folyamat következtében megközelítőleg 30%-kal csökkent a kibocsátás. Ennek ellenére az Európai Unió további csökkentéseket követel, amelyek a szolidaritást és a tehermegosztást hivatottak képviselni, de amelyek biztos, hogy az iparunk összeomlásához és a költségek óriási növekedéséhez fognak vezetni.

Ezen túlmenően, ellenezzük a közelmúltban bevezetett CET-irányelvet. Ez lehetetlenné teszi Lengyelország számára a geotermikus energia alkalmazását és annak a célkitűzésnek a megvalósítását, hogy a megújuló energiaforrások részaránya elérje a 20%-ot. Éppen ellenkezőleg, ez egy környezeti katasztrófának lehet a kiváltó oka a környezetvédelem biztosítása helyett. A szén-dioxidnak a föld kőzeteiből való felszabadítása az élőlények halálához, valamint tektonikus mozgásokhoz és földrengésekhez vezethet.

  Andreas Mölzer (NI). - (DE) Elnök úr! Európa a globális átlagnál gyorsabb ütemben melegszik. Egy évtized alatt, ahogy azt Ön is tudja, a természeti katasztrófák által okozott károk kétszeresére, évi közel 14 milliárdra nőttek. Ezért kell a következő lépéseinket nagyon alaposan végiggondolnunk. Pontosan ez az, ahol még mindig problémánk van.

Ha most fontolóra vesszük a kibocsátáskereskedelem alóli mentességet, akkor nem szabad arról megfeledkezni, hogy az energetikai vállalkozások szégyentelenül felszámították a fogyasztóknak az ingyenes tanúsítványt, csak hogy még több haszonra tegyenek szert. Nem engedhető meg, hogy ez még egyszer előforduljon. Nincs szükségünk a zöld üzemanyaggal kapcsolatos fiaskóhoz hasonló, további meggondolatlan, elsietett lépésekre sem. Az elektromos járművek állítólagos zéró kibocsátásának semmi értelme sincs, ha az energia szénerőművekből jön.

Véleményem szerint azonban ilyen körülmények között elég nevetséges az atomenergiát környezetbarátként dicsőíteni. Amennyiben azokat a milliárdokat, amiket éves szinten elfüstölünk, megújuló energiákra fordítanánk, akkor talán egyáltalán nem lenne többé energiaproblémánk és valóban fontos lépést jelentene a CO2-csökkentése szempontjából.

Ezzel összefüggésben továbbá nem szabad megfeledkezni arról, hogy hosszú távon ösztönöznünk kell a tömegközlekedés és a vasúti áruszállítás támogatását.

  Péter Olajos (PPE-DE). – (HU) Köszönöm, elnök úr. Mindannyian elkötelezettek vagyunk amellett, hogy megállítsuk az éghajlatváltozást, hogy megakadályozzuk az emberiséget fenyegető globális környezeti katasztrófát. Természetesen azt is tudjuk, hogy ennek komoly költségei vannak, amelyet nekünk állampolgároknak kell így vagy úgy előbb vagy utóbb megfizetnünk.

Tudjuk azt is, hogy minél később cselekszünk, annál nagyobb lesz a kár, annál visszafordíthatatlanabbak lesznek a folyamatok, annál többet kell fizetnünk. A kérdés az, hogy egyfelől elég bátrak vagyunk-e elsőnek cselekedni és meghozni a szükséges áldozatokat, másfelől, hogy miképp osztjuk el a különböző társadalmi és gazdasági szereplők között a terheket.

Az előttünk lévő jogszabálycsomag azt mutatja, hogy az Unió elkötelezett a cselekvés tekintetében, másrészről azt is mutatja, hogy sajnálatos módon részrehajló, következetlen és kettős mércét alkalmazó a végrehajtás tekintetében. Egyes tagországoknak megengedi, hogy többet bocsássanak ki 2020-ban, mint amit Kiotóban 2010-re megígértek. Míg másokat, a korábban jól teljesítőket nem ösztönzik kellőképp.

Miért nézzük el azt, hogy egyes tagországok fittyet hánynak ígéreteikre, míg mások hatalmas áldozatokat vállalnak. Az sem érthető, hogy miért kell kétszer annyit csökkentenie a cementiparnak, mint a hulladékiparnak vagy a közlekedésnek. Nem az a bátor kormány, miniszter úr, aki meg meri keményen büntetni a cégeket, az a bátor, aki magával szemben is hasonló szigorral jár el. Nem az a bölcs kormány, amelyik CDM formájában külföldre viszi az állampolgárai pénzét, hanem amelyik otthon, az EU-n belül fekteti be, csökkentve az energiafüggőségünk létrehozva új, piacképes, tiszta technológiákat.

A jelenlegi globális gazdasági recesszió nem ok a nem cselekvésre, éppen ellenkezőleg, egy lehetőség a kitörésre. Európa történelmi felelőssége és lehetősége is egyben ebben a harmadik ipari forradalomban való úttörő szerep vállalása. Köszönöm szépen a figyelmet.

  Guido Sacconi (PSE). - (IT) Elnök úr, hölgyeim és uraim! Szeretnék köszönetet mondani képviselőtársaimnak, elsősorban képviselőcsoportom elnökének, Schulz úrnak, aki helyesen emelte ki a múlt hétfőn elért eredményt, azaz hogy megállapodás született a gépjárművek CO2-kibocsátásának csökkentésére vonatkozó követelményeket meghatározó rendeletről.

El szeretném mondani, hogy miért – szándékosan és egyetértésben a francia elnökséggel, amely csodálatos munkát végzett (barátilag akartam elmondani) –, szóval hogy miért gyorsítottam fel ennek a megállapodásnak a megvalósítását, hogy úgy mondjam, miért léptem rá a gázra. Ennek két oka volt: az első, hogy a csomag szempontjából fontosnak tartottam, hogy legalább egy kérdésben legyen előrelépés, hogy megmutassuk, hogy valóban lehetséges – nehéz ugyan de lehetséges – a különböző követelmények összeegyeztetése: a környezetvédelem és az éghajlat elleni küzdelem egyrészről, a versenyképesség gazdasági dimenziója és a szociális kérdések, valamint a foglalkoztatottság másrészről. Tisztában vagyunk a gépjárműiparban tapasztalható jelenlegi válság mértékével, és azzal, hogy ha most ezt megtesszük, annak rendkívül fontos jelzésértéke van.

Ugyanakkor egy másik ok miatt is ráléptem a gázra. Úgy gondoltam, hogy sokkal jobb lenne még az Európai Tanács jövő heti ülése előtt lezárni ezt a dokumentumot, hogy – nyersen fogalmazva – senki se üthesse bele az orrát. Egyetlen állam- vagy kormányfő se tudja rátenni a kezét erre a rendeletre. Azokhoz a képviselőtársaimhoz szólok, akik Davis úrhoz hasonlóan bírálták ezt a megállapodást, de nem ismerték fel, hogy jobb lett volna, ha a többi dokumentumot is – mint amilyen Davis úré, ahol minden feltétel adott ahhoz, hogy egy megállapodás születhessen – már lezártuk volna. Szeretnék mondani valamit Önnek Borloo úr, ha még kaphatnék egy percet: nekünk nem sikerül mindig egyhangú döntést hoznunk itt, ezért kérem, hogy ne engedje meg, hogy még egyszer a tegnapihoz hasonló helyzet alakuljon ki a megújuló energiaforrásokkal kapcsolatban, amelynek során egy ország, sajnos pont az én hazám, megvétózta a javaslatot, aminek következtében lehetetlenné vált a megállapodás.

  Johannes Lebech (ALDE). - (DA) Elnök úr, nagyon érdekes volt részt venni klímacsomagról folytatott vitában, először a szakbizottságon belül, majd pedig a háromoldalú egyeztetéseken, ahol mint az erőfeszítések megosztásáról szóló irányelv árnyékelőadója veszek részt. Mi itt a Parlamentben nagy hajlandóságot mutattunk arra, hogy sikerüljön kompromisszumokra jutni, és olyan elképzelésekkel álltunk elő, amelyek javíthatnak a Bizottság javaslatain, mert mindannyian tudatában vagyunk annak, hogy ha azt akarjuk, hogy a kiotói egyezménynek komoly utóhatásai legyenek, akkor egy ambiciózus javaslattal kell előállnunk, amikor majd Koppenhágában találkozunk.

Most a Tanácsra várunk. Szeretnék néhány kulcsfontosságú problémát megvilágítani. Fontos, hogy a Tanács megértse azt, hogy ha a tagállamok rugalmasságot akarnak, akkor garantálni kell a célok megvalósulását beszámolók formájában, annak meghatározásával együtt, hogy milyen következményekkel jár az, ha a célok nem teljesülnek. Az üres ígéretek nem fogják lefékezni a globális felmelegedést. Azt is világossá kell tenni, hogy nem vásárolhatjuk meg egyszerűen a teljes csökkentésünket az EU-n kívülről. Az erőfeszítéseink nagy részének Európán belül kell megvalósulnia. Minden más megoldás komolytalan és hiteltelen, ha tényleg el akarunk érni egy nemzetközi klímamegállapodást, mivel az ilyen magatartás úgy is értelmezhető, hogy mi már elvégeztük a mi feladatunkat, és már semmi többet nem tudunk tenni. Hasonlóképpen, ösztönöznünk kell az energiatechnológia modernizálását Európában és ezzel a csomaggal biztosítanunk kell az előrehaladást egy olyan jövő irányába, ahol az energiafelhasználásunkat a CO2-semleges energiaformákra alapozzuk. A múlt év során az Európai Unió állam- és kormányfői ígéretet tettek arra, hogy vezető szerepet fognak játszani az éghajlat területén – ez pedig elkötelezettséget jelent. A Parlament készen áll. Most a Tanácsnak kell azon szándékáról tanúbizonyságot adnia, hogy eredményeket érjen el, hogy aztán majd közösen tudjunk örülni a klímacsomagnak, ami a legjobb karácsonyi ajándék lesz idén.

ELNÖKÖL: DOS SANTOS ÚR
alelnök

  Caroline Lucas (Verts/ALE). - Elnök úr! Osztom mindazok dühét és ingerültségét, akik jogosan bírálják azokat az embereket itt a Parlamentben és a Tanácsban, akik megpróbálják lerombolni egy ambiciózus klíma- és energiacsomag iránti elkötelezettségünket.

Az EU most a saját 30%-os kötelezettségvállalását kérdőjelezi meg, és megpróbálja ellentételezni a saját maga által kitűzött csökkentésre vonatkozó erőfeszítést, félresöpörve a villamosenergia-ágazat és szinte az összes többi iparágazat árverési igényét, olyan gépjármű-hatékonysági szabványokat határoz meg, amelyek a jelenlegieknél rosszabbak, és bűnös módon nem biztosítja a pénzügyi támogatásokat a fejlődő országokkal való szolidaritáshoz. Mindez azt jelenti, hogy az EU klímacsomagja egyre üresebbnek tűnik, és Európa politikusainak nem fogják megbocsátani ezt a politikai vezetés részéről elkövetett óriási mulasztást.

Szeretnék megkérdőjelezni egy véleményt, amit ma többször is megismételtek. Nem kell választanunk a gazdasági válság kezelése és a klímaválság kezelése között. A pénzügyi válságot egy lehetőségként kell felhasználnunk arra, hogy teljesen újraformáljuk a gazdaságunk szemléletét és irányát, hogy egy valóban fenntartható gazdaságot hozzunk létre, amely tényleges környezeti és gazdasági előnyökkel fog járni. Ez egy kritikus próbája magának az egész uniós projektnek, és nem engedhetjük meg magunknak azt, hogy ezt elbukjuk.

  Mieczysław Edmund Janowski (UEN). – (PL) Elnök úr! A mai eszmecsere az energiáról és környezetvédelemről folyik. Az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának az éghajlatváltozásra gyakorolt hatása valós, jóllehet a többi tényezőt jelenleg alábecsüljük.

Szeretném kihangsúlyozni, hogy ebben az ügyben hozott minden intézkedésnek globális méretűnek kell lennie. Ellenkező esetben mi lesz a drasztikus kibocsátáskorlátozásunk eredménye, ha a többi ország nem ugyanígy jár el? Egyszerűen ahhoz fog vezetni, hogy az európai termékek versenyképtelenné válnak, és a piacainkon azok lesznek erőfölényben, akik nem vezettek be ilyen korlátozásokat.

Figyelembe kell vennünk olyan országokat is mint Lengyelország, amelyek villamosenergia-termelő ágazata jelentős mértékben szénalapú. Helyénvaló lenne elismerni azt az óriási haladást, amit ezek az országok a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése terén a közelmúltban elértek.

Az energia- és klímacsomagnak ezért hát ésszerűnek kell lennie és ezzel egy időben meg kell felelnie a szolidaritás szellemének. Innovatívnak kell lennie, és támogatnia kell a gazdaságot és a környezetet, miközben biztonságot biztosít és a jövőbe tekint, ami különösen fontos most, e súlyos gazdasági visszaesés időszakában.

  Eva-Britt Svensson (GUE/NGL). - (SV) Elnök úr! 2007 márciusában az EU állam- és kormányfői ígéretet tettek arra, hogy 2020-ig 20%-kal fogják csökkenteni az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását. Ez a kötelezettségvállalás önmagában nem elegendő ahhoz, hogy megállítsuk a felmelegedést a bűvös 2 ºC-os határnál, amit a kutatások alapján szükségesnek tartunk. Ennek ellenére, ez egy ígéret volt a polgáraink felé, és egy lépés a helyes irányba. Ezért nagy aggodalommal látom most, hogy e cél megvalósításának eszköze, a klímacsomag, minden egyes eltelt nappal egyre használhatatlanabbá válik.

Múlt hétfőn informális megállapodás jött létre a francia elnökség és a Parlament nagy képviselőcsoportjai között arról, hogyan fogjuk csökkenteni a gépjárművek szén-dioxid-kibocsátását. Az eredmény rendkívül könnyen összegezhető: a gépjárműiparban minden marad a régiben. Teljesen érthetetlen! Még egészen régen, 1995-ben a Bizottság azt javasolta, hogy a szén-dioxid-kibocsátást 120 grammra korlátozzák. Most, 13 évvel később, a célt megint egy későbbi időpontra halasztották. Ez az előírásoknak megfelelő gépkocsik fokozatos bevezetésében és a kevéssé hatékony pénzügyi szankciókban megmutatkozó joghézagok eredménye.

Elegem van abból is, hogy a pénzügyi válságot kifogásként használják arra, hogy ne vállaljanak felelősséget az éghajlatváltozásra gyakorolt hatásért. A gépjárműiparnak több mint egy évtized állt rendelkezésére, hogy áttérjen a zöldebb technológiára. Ez nem a pénzügyi válság eredménye; sokkal inkább a folyamatos túltermelésnek és annak a következménye, hogy a gépjárműipar nem hajtotta végre a változtatásokat.

A kibocsátáskereskedelemről folytatott tárgyalások is végső szakaszukba léptek. Ezek sem tűnnek kedvezőnek az éghajlatváltozás szempontjából. Tipikus példa erre a tiszta fejlesztési mechanizmussal kapcsolatos projektek. Természetesen támogatnunk kell az éghajlatváltozással kapcsolatos projekteket a fejlődő országokban, de ezt a mi saját kibocsátás-csökkentésünkön felül, nem pedig azok helyett kell megtenni.

  Sylwester Chruszcz (NI). – (PL) Elnök úr! A nemes környezetvédelmi célok ürügyén a leggazdagabb államok és vállalkozások egy olyan klímacsomagot erőltetnek át, amely a kevésbé jómódú európai tagállamokat fogja hátrányosan érinteni. A világválsággal összefüggésben támadást intéztek több ország, ideértve Lengyelország bányászata és a villamosenergia-termelése ellen, veszélyeztetve a gazdasági növekedést és tömeges elbocsátásokat okozva. Én is támogatom a szén-dioxid-kibocsátás csökkentését Európában és a világon, de nem bármi áron.

Nem zárhatjuk be máról holnapra a szénerőműveket vagy a szénbányákat. Még nincs késő ahhoz, hogy egy minden állam számára elfogadható, bölcs kompromisszumot dolgozzunk ki. De csak abban az esetben lesz lehetőség egy ilyen kompromisszumra, ha a nemzeti gazdaságok sajátos jellemzőit is figyelembe vesszük. Ellenkező esetben egy diktátummal és igazságtalan helyzettel fogunk szembesülni, de ehhez nem szabad hozzájárulnunk.

  Karsten Friedrich Hoppenstedt (PPE-DE). - (DE) Elnök úr! A szén-dioxid elkülönítése és tárolása csak egy kis fogaskerék a teljes klímacsomagban. De a kis fogaskerekeknek és kis kerekeknek is megvan a maguk jelentősége. Ezért olyan fontos, hogy mi és az Európai Unió megtisztítsuk az utat a demonstrációs projektek kidolgozása és létrehozása előtt, mert egy teljesen új iparágat, egy átmeneti technológiát lehet a CO2-tárolására kidolgozni úgy, hogy a legfontosabb erőfeszítéseket nem kell máshol minimalizálni.

Három fő demonstrációs projekt létezik a világon, amelynek más a célja, azaz az olaj- és gázkitermelés felgyorsítása. Nekünk azonban szükségünk van a saját demonstrációs erőműveinkre, mert felelősek vagyunk a bányákért, a technológiáért, de azért a szabályozási keretért is, amit a bányabezárásokat követő időszakban kell Európában működésbe hoznunk.

Problémáink vannak a finanszírozással, legálabb is ezt mondják. Nem gondolom, hogy ezek valós problémák lennének. Mi – és a szám helytálló – 1 800 milliárd eurót költöttünk a vállalkozásokra és bankokra, valamint a vállalkozásoknak nyújtott tőkeinjekciókra. 1 800 milliárd – és most nincs 10 vagy 5 milliárdunk arra, hogy új technológiákat próbáljuk ki, amelyeknek világszintű jelentősége lehetne.

Épp most érkeztem vissza Kínából. Itt most beszéltünk a CET-technológiákról, miközben Kína a jövőben, energiájának 60%-át szénből állítja elő. Dél-Afrikának, Amerikának, az USA-nak és Oroszországnak mind szüksége van ezekre a technológiákra, és mi Európában nem indítjuk be ezeket a technológiákat. Úgy gondolom, hogy nekünk és a Tanácsnak is arra kell törekednünk, hogy bármelyik lehetséges eszközön keresztül pénzügyi forrásokat szerezzünk, legyen szó az ETS-ről vagy másról, hogy világviszonylatban úttörő munkát végezhessünk pontosan ebben a technológiában.

  Dariusz Rosati (PSE). – (PL) Elnök úr! Az éghajlatváltozás problémája jelenti az emberiség előtt álló egyik legnagyobb kihívást. Az Európai Unió egy ambiciózus programot dolgozott ki a szén-dioxid-kibocsátás 2020-ig történő 20%-os csökkentésére, az energiahatékonyság javítására és a megújuló forrásokból származó energiák részarányának növelésére.

Ezek a tervek megmutatják, hogy az Unió akarja a világot vezetni az éghajlatváltozás elleni küzdelemben, de az Európai Unió nem egy sziget, és nem tud egyedül cselekedni. Ha nem győzzük meg partnereinket világszerte arról, hogy ugyanilyen ambiciózus kiigazításokat hajtsanak végre, akkor jelentős erőfeszítéseink ellenére sem leszünk képesek a problémát kezelni.

A javasolt változtatásokat a leghatékonyabb módon kell kidolgozni, hogy minimalizáljuk azt, ami mindenképpen óriási költséget fog a gazdaság számára jelenteni és ennek következtében csökkenti majd az emberek terheit. A Bizottság javaslatának ezen keretek között történő értékelésekor két veszélyre kívánok rámutatni.

Először is, mivel az energiatermelő létesítményeknek árveréseken kell megvásárolniuk a szén-dioxid-kibocsátási engedélyüket, ez jelentős energiaár növekedéséhez fog vezetni, főleg azokban az országokban, ahol a szén játssza a vezető szerepet a villamosenergia-termelésben. Ezekben az országokban ennek negatív hatása lesz a háztartások pénzügyeire és a vállalkozások versenyképességére. A problémát a referenciaértékek meghatározása csak részben oldja meg. Ez a módszer a leghatékonyabb megoldásokat díjazza a saját tüzelőanyag-kategóriájukban, ami által lehetővé válik, hogy a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésének célkitűzése egy lényegesen alacsonyabb költség mellett valósuljon meg.

Másodszor, a kibocsátási jogokra vonatkozó most javasolt kiosztási rendszer jelentős mértékben a szén-dioxid-kihelyezés veszélyének kitett iparágaknak kedvez a hő- és áramfejlesztők kárára. Valójában ez a gazdagabb országokat hozza kiváltságos helyzetbe, ami nem tűnik tisztességes megoldásnak.

A kiosztási rendszert olyan módon kell kidolgozni, hogy a többiekhez képest a kevésbé gazdag országokat ne érje veszteség. Az tűnik a legméltányosabb rendszernek, ahol az árverésekből származó bevételek a bruttó hazai termék alapján kerülnek elosztásra.

Felszólítom a Bizottságot és a Tanácsot, hogy találjon egy bölcs kompromisszumot arra vonatkozóan, hogy miközben e célok megvalósítására törekszünk, ne ássuk alá gazdaságaink versenyképességét és ne essen vissza az életszínvonal.

  Fiona Hall (ALDE). - Elnök úr! Az előadó eltökéltségének köszönhetően hatalmas előrehaladást értünk el a megújuló energiaforrásokkal kapcsolatos tárgyalásainkon. Csalódást jelentett, hogy nem sikerült végleges megállapodásra jutnunk tegnap este, de a még kérdéses egyetlen záradék nem csak arról szól, hogy változatlan maradjon a 2020-ig 20%-os csökkentés megvalósítására irányuló célkitűzés: az európai parlamenti képviselők sokat és keményen dolgoztak annak biztosításán, hogy jogbiztonság legyen a rugalmassági mechanizmusokban, amelyeket a tagállamok arra használhatnak, hogy segítse őket a megújuló energiaforrásokkal kapcsolatos célkitűzéseik megvalósításában. A rugalmassági mechanizmus 2014-ben történő felülvizsgálatával fennáll annak veszélye, hogy semmissé teheti az eddig elvégzett jó munkát. Fennáll annak veszélye, hogy aláássa a megújuló energiaforrások nagyszabású fejlesztését és a zöld munkahelyeket, amelyek újjáéledést ígérnek az olyan európai térségek számára, mint amilyen a sajátom, Északkelet-Anglia. Ezért nem tudunk belemenni abba a megfogalmazásba, amelyhez kizárólag egy tagállam ragaszkodik.

Ugyanakkor sok pozitív eredményt értünk el a megújuló energiaforrásokról szóló irányelvvel kapcsolatban. Sikerült egy erős szöveget kidolgoznunk a bioüzemanyagokra vonatkozóan, és ami rendkívül fontos, a közvetett földhasználat megváltoztatását – a Parlament kitartó kérésére – most már figyelembe fogják venni. Örülök annak, hogy a tagállamoktól elvárják, hogy energiahatékonyságra törekedjenek annak érdekében, hogy könnyebben tudják megvalósítani a megújuló energiaforrásokkal kapcsolatos célkitűzéseiket.

Ezen a ponton nagy figyelmet kell szentelnünk a megújuló energiaforrásokról szóló irányelvnek – éppúgy, ahogy valójában az egész klímacsomagnak. Ennek a jogszabálynak az EU szempontjából sikeresen kell működnie, de egyben komoly ajánlatot is kell, hogy jelentsen a nemzetközi tárgyalások során.

  Marie Anne Isler Béguin (Verts/ALE). – (FR) Elnök úr! Európa korábban is úttörő szerepet játszott és Koppenhágában is vezető szerepet kíván betölteni.

Természetesen a világ szeme ma rajtunk van, de az Obama-adminisztrációt is figyeli. Jogosan merül fel bennünk az a kérdés, hogy az amerikai elnök vajon jobb munkát végez-e, mivel még mindig elmaradunk a várakozásoktól ezen a területen. Elmaradunk a várakozásoktól a szennyező anyagokat illetően, és akkor, amikor végül az energia- és klímacsomag megtárgyalását a tagállamokra hagyjuk. Személy szerint én minden hitemet elveszítettem. Eredménytelenül kongatjuk a vészharangot már egy jó ideje. Az Atlanti-óceán túloldalán a világ legnagyobb kibocsátója bejelentette, hogy 2020-ig, a kibocsátásokat az 1990-es szintre fogja csökkenteni, más szóval 60%-kal fogja kibocsátását csökkenteni. Továbbá, kibocsátási egységeinek 100%-át akarja közvetlenül árverésen értékesíteni. Azt kérdezem Önöktől: hol van ebben a hiba? Természetesen, hátba veregetjük magunkat a jelentős erőfeszítéseinkért, még ha tényszerűen is tudjuk, hogy messze elmaradunk attól, amit az éghajlatváltozással foglalkozó kormányközi munkacsoport tudósai követelnek.

Az Egyesült Államokban a szakszervezetek támogatták az alacsony szén-dioxid-kibocsátásra való áttérést. Ennek igazán ösztönzőleg kellene hatnia gyártóinkra, akik azzal foglalkoznak, hogy a környezeti, pénzügyi és gazdasági válságot a munkaerő elbocsátására használják fel, miután a több éven keresztül képződött nyereség nem került újraelosztásra a munkavállalók között, és azt követően, hogy több éven keresztül tárgyalásokat folytattak a szennyezésről szóló önkéntes megállapodásokról, amelyek ugyanúgy kudarcot vallottak.

  Leopold Józef Rutowicz (UEN). – (PL) Elnök úr! A legfőbb éghajlati változásokat a nap hőkibocsátása befolyásolja, ami bolygónk hőellátásának megközelítőleg 96%-át adja. A túlzott CO2- és metánkibocsátás negatív hatást gyakorol a környezetre, ezért ezt csökkenteni kell.

Ahhoz hogy kikerüljünk ebből a patthelyzetből, olyan radikális műszaki és szervezeti intézkedéseket kell meghoznunk, amelyek felgyorsítják a megújuló energiaforrásokból történő villamosenergia-termelést, növelik a tiszta energiák előállítását, valamint felgyorsítják mindazon intézkedéseket, amelyek fokozzák az energiahatékonyságot és energiamegtakarítást.

Ez kétségtelenül megkívánja majd a kiadások szerkezeti átalakítását, az ilyen intézkedésekhez rendelt pénzeszközök mobilitásának biztosítását, de nem vezethet a villamosenergia-árak drasztikus növekedéséhez. Ez elfogadhatatlan lenne az európai társadalom vagy az európai ipar számára. Ezért a csomag jelenlegi változatát jelentős mértékben át kell dolgozni.

  Martin Callanan (PPE-DE). - Elnök úr! Nagyon örülök annak, hogy lehetőséget kaptam arra, hogy hozzászóljak ehhez a mai vitához. Én elsősorban a PPE-DE képviselőcsoport nevében vettem részt Sacconi úr a gépjárművek CO2-kibocsátásáról szóló jelentésében és a háromoldalú egyeztetésen, és szeretném itt most elismeréssel illetni a munkáját, amellyel elősegítette, hogy megállapodás jöhessen létre erről a jogszabályról. Beszámolhatok arról, hogy a PPE-DE képviselőcsoport tegnap este megállapodott abban, hogy a plenáris szavazáson támogatni fogja a megállapodástervezetet.

A jogszabállyal kapcsolatban most már egyetértés van, ami biztosítja, hogy tisztább, zöldebb és hatékonyabb gépjárművek gyártására bátorítsuk a járműgyártókat, ami remélhetőleg fenntartható módon fog megvalósulni, és nem veszélyezteti a munkahelyeket és az iparon belüli fellendülést sem. Hall asszonyhoz hasonlóan én is Anglia északkeleti részét képviselem, és az én térségemben több ezer munkahely függ a gépjárműipartól; remélem, hogy ezek közül egyetlen egyet sem fog érinteni ez az új jogszabály.

Hadd mondjak néhány szót a folyamatról. Engem különösen az aggasztott, hogy a jogszabály kidolgozásának üteme sokszor indokolatlanul gyors volt mind a Tanács mind a Parlament esetében. Többször előfordult, hogy a 60 oldalas dokumentációt mindössze egy órával a hivatalos háromoldalú egyeztetés előtt kaptuk meg. Sőt, a hétfői legutolsó háromoldalú egyeztetésnél, a Bizottság néhány perccel a tárgyalások megkezdése előtt még technikai kiigazításokat nyújtott be a szöveggel kapcsolatban.

Nem hiszem, hogy ez lenne az eljárás helyes módja. Rossznak tartom, hogy sem a Tanácsban, sem a Parlamentben nem vizsgálták meg megfelelő alapossággal ezt a fontos jogszabályt. Úgy hallottam, hogy ugyanez a helyzet a többi dokumentációval kapcsolatban is. Igazán fontosnak tartom, hogy megfelelő alapossággal vizsgálják meg mindezen jogszabályokat, és hogy mindenki esélyt kapjon arra, hogy hozzájárulhasson a vitához. Mindent el kell követnünk annak érdekében, hogy jó legyen ez a nagyon fontos jogszabály, és ne legyenek benne hibák, amik csak utólag derülnek ki számunkra.

  Hannes Swoboda (PSE). – (DE) Elnök úr, hölgyeim és uraim! Engem ért az a megtiszteltetés, hogy a képviselőcsoport nevében én válaszolhattam a Barroso elnök úr által javasolt klímacsomagra. Akkor azt mondtam, hogy képviselőcsoportom részéről teljes szívből támogatom a klímapolitikával kapcsolatos célkitűzéseket. Még mindig támogatom azokat. Ezzel kapcsolatban nem változtathatjuk meg a véleményünket. Ugyanakkor, már akkor utaltam a szén-dioxid-kihelyezés problémájára, és már akkor világos volt számomra, tisztelt biztos urak, hogy a Bizottság túl keveset tett ezen a területen. Most pedig van mit bepótolni.

Köszönöm az elnökségnek, hogy kétségtelenül megpróbál megoldásokat találni a parlamenti képviselőkkel közösen. Nem arról van szó, hogy lemondunk a célkitűzéseinkről, hanem arról, hogy a legújabb környezetvédelmi technológiákat használó iparágaknak is megfelelő kezdeti előnyt kívánunk nyújtani, és nem arra akarjuk ezeket az ágazatokat rávenni, hogy hagyják el az Európai Uniót a munkahelyeikkel és a környezetszennyezésükkel együtt.

A referenciarendszernek, amelyről már szó esett, szintén megfelelő formát kell adnunk. Itt arról is szó van, hogy lehetővé váljon a megbízható tervezés. Nincs sok értelme annak, hogy meghatározzuk most az elveket, majd évekre, egészen addig elhalasztjuk megvalósításukat, ameddig a Bizottság ki nem dolgozza a részleteket. A vállalkozásoknak megbízható tervezésre van szükségük ahhoz, hogy már most beruházhassanak.

Egy utolsó, nagyon fontos tényező: az emelésekből származó bevételeket környezetvédelmi célokra kell tulajdonképpen újra felhasználni, vagy a saját iparunkon belül, hogy korszerűsítéseket hajthasson végre és ezáltal képes legyen szembenézni az előtte álló környezetvédelmi kihívásokkal, vagy pedig az Európai Unión kívül. Nem tartom megengedhetőnek, hogy a pénzügyminiszterek eltűnhessenek ezzel a pénzzel. Ezt a környezetvédelemre kell felhasználni.

  Holger Krahmer (ALDE). - (DE) Elnök úr! Az EU környezetvédelmi politikája most van tesztelés alatt. Európában összeomlóban van a gazdasági teljesítmény, és mi itt azt latolgatjuk, hogy hogyan tudnánk újabb akadályokat állítani az iparunk elé.

A kibocsátáskereskedelemnek valójában a kibocsátásokat kellene csökkentenie, de mindenekelőtt a költségeket fogja növelni. Ezzel megnő annak a veszélye, hogy exportálni fogják a munkahelyeket. Eközben a világ többi része nyugodtan figyel bennünket. Kínának csak ki kell várnia az alkalmas pillanatot, és akkor többé már nem Európában, hanem ott fogják az acélt előállítani.

Nem ok nélkül tüntetett 11 000 acélmunkás a héten Brüsszelben a munkahelyük megtartása érdekében. Nagyon üdvözlöm, amit Swoboda úr az imént mondott a referenciarendszerről, de a szociáldemokraták éleslátása nagyon megkésve érkezett.

Meggyőződésem, hogy roppant módon túlértékeljük a jelentőségünket, ha azt gondoljuk, hogy politikai eszközökkel jelentős mértékben képesek vagyunk befolyásolni a globális éghajlatváltozást. A XXI. században azok a társadalmak lesznek sikeresek, amelyek két kérdésre tudnak értelmesen válaszolni: honnak származik az energiánk, és hogyan tudjuk azt hatékonyan felhasználni? Egy CO2-t elkerülő, kifejezetten drága és elméleti politika, mint amilyet jelenleg Európában működtetünk, nem fog sikerre vezetni.

  Angelika Niebler (PPE-DE). – (DE) Elnök úr, a Tanács tisztelt soros elnöke, tisztelt biztos urak, képviselőtársaim! Úgy gondolom, hogy a klímavédelmi csomag jó úton halad. Ma a két percemet arra szeretném felhasználni, hogy a kibocsátáskereskedelemről szóljak, mert ez áll legközelebb a szívemhez.

Engedjék meg, hogy ezzel összefüggésben egy pillantást vessek az óceán másik oldalán található Egyesült Államokra. Mit csinálnak az amerikaiak? Barack Obama előterjesztette az „Új energiát Amerikának” programját. Amikor az ember elolvassa, akkor örül, mert az ebben megfogalmazott célok azonosak a mi céljainkkal. Az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának csökkentése 2020-ig, a megújuló energiaforrások részarányának növelése, az energiafogyasztás csökkentése, a kőolajfogyasztás csökkentése, és az egymillió, árammal működő hibrid jármű 2015-ig történő bevezetése. Ezek mind olyan projektek és célok, amiket jól ismerünk, és amiket csak támogatni lehet.

Ugyanakkor a nagy kérdést az jelenti: hogyan fogják az amerikaiak mindezt megvalósítani? És itt van a nagy különbség ahhoz képest, amit mi itt Európában csinálunk. Az amerikaiak komoly beruházásokat hajtanak végre az iparban. Az amerikai kormány egy gazdaságélénkítő programot dolgoz ki, amelynek értéke 500 és 700 milliárd USD között van, és azt mondja, hogy ennek a pénznek a nagy részét a megújuló energiaforrások, és a zöld technológiák fejlesztésére fogja fordítani. Ha megnézzük az amerikaiak választási kiáltványának részleteit, akkor abban is az áll, hogy több milliárd támogatást fog az ipar kapni annak érdekében, hogy elérje a világpiaci szintet.

És mit csinálunk mi? Amikor megnézem a kibocsátáskereskedelmet, mi éves szinten 70 milliárd EUR adóval sújtjuk az iparunkat. 70 milliárd euró további adó az iparunk számára. Úgy gondolom, hogy indokolt az a kérdés, hogy hogyan tud versenyképes maradni a közösségi iparunk, és hogyan tudjuk megakadályozni a munkahelyek Európából való áthelyezését.

Csak olyan szabályozást tudok a klímavédelmi csomagban támogatni, amely garantálja, hogy nincs szén-dioxid-kihelyezés, és amely a közösségi iparunkat Európában tartja.

(Taps)

  Atanas Paparizov (PSE). – (BG) Szeretném megjegyezni, hogy számomra és képviselőtársaim számára fontos, hogy eredményt tudjunk elérni a klíma és energiatárgyalásokon azért, hogy Európa vezető szerepet játszhasson a nemzetközi megállapodásról folytatott tárgyalásokon. Ugyanakkor szeretném sajnálatomat és csalódottságomat kifejezni amiatt, hogy a közép- és kelet-európai országok számára egyik legfontosabb kérdésben nem sikerült előrelépnünk, nevezetesen, nem történt meg a jogos elismerése azon erőfeszítéseknek, amelyeket ezek az országok a Kiotói Jegyzőkönyv aláírása óta a napjainkig eltelt időszakban a kibocsátás csökkentése terén tettek. Úgy vélem, hogy megoldást kell találni arra a kártalanítási mechanizmus keretei között, hogy figyelembe vegyék azokat az erőfeszítéseket, amelyeket ezek a országok tettek, valamint a gazdasági fejlettségük szintjét, és azt, hogy ezekben az országokban a gazdaság szerkezetátalakítása az elmúlt években meglehetősen aktuális kérdés volt.

Örülök annak, hogy Borloot úr említést tett a jövő héten tartandó találkozóról, amely előrelépést hozhat ebben a kérdésben. Nagyon fontos, tekintettel a villamos-energia kereskedelmi kvótákra, hogy ez a folyamat figyelembe vegye, hogy a különböző országokban mennyire integrált ez az ágazat. Egyes országokban hosszú távú megállapodások vannak érvényben, ezért e kvóták fokozatos bevezetése jó megoldás lesz azokban az országokban, ahol a piac még nem integrálódott megfelelő mértékben a kibocsátáskereskedelmi rendszerbe. Nagyon örülök annak, hogy keresik a szén-dioxid-kibocsátás megoldását, és úgy vélem, hogy a Bizottságnak ezzel a kérdéssel kapcsolatban kiadott naprakész tájékoztatása hozzájárul majd ahhoz, hogy egy olyan megoldást sikerüljön találni, amely megvédi azon országok iparát, amelyek versenyhelyzetben vannak az Európai Unión kívüli szomszédos országokkal.

  Adina-Ioana Vălean (ALDE). - Elnök úr! Az EU-nak megvan a lehetősége, hogy globális vezető legyen az éghajlatváltozás elleni küzdelemben, és ezt polgáraink is elvárják tőlünk. Ezért kulcsfontosságú, hogy a klímacsomaggal kapcsolatban első olvasatban sikerüljön megállapodásra jutnunk, nemcsak azért, hogy megfeleljünk ezen elvárásoknak, de azért is, hogy egységes állásponttal menjünk Koppenhágába. Szeretnék köszönetet mondani kollégáimnak, akik fáradhatatlanul dolgoztak ennek megvalósításáért.

Fontos, hogy megtartsuk ambiciózus célkitűzéseinket, ugyanakkor nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a drámai hatást, amelyet a pénzügyi válság az európai ipar versenyképességére gyakorolt, és amelyre jelentős mértékben kihatott. Tekintettel erre az új gazdasági környezetre, még fontosabb figyelembe venni azt, hogy a tagállamokban mennyire különbözőek az ipari infrastruktúrák, és el kell ismerni, hogy némelyiküknek sikerült gyors és széles körű átszervezést és modernizációt megvalósítaniuk.

Ezért kell ésszerű és megfelelő rugalmasságot felajánlanunk a tagállamoknak és az iparágaknak ahhoz, hogy megvalósíthassák a CO2-kibocsátás csökkentésére vonatkozó célkitűzéseiket.

  Anders Wijkman (PPE-DE). - Elnök úr! Miközben mi arról beszélünk, hogy 2020-ig 20%-os vagy a legjobb esetben 30%-os legyen a csökkentés, egyre több tudós mondja nekünk, hogy ennél sokkal többet kell tennünk. E vélemények alapja az IPCC jelentéseket követően közzétett legújabb ismeretanyag, és az az üzenet, hogy az éghajlatváltozás gyorsabb és súlyosabb, mint ahogy azt a szakértők akár néhány évvel ezelőtt is gondolták.

A legriasztóbb új információ az éghajlatrendszerek, az óceánok és a szárazföldi ökorendszerek közötti kölcsönhatásról szól. Az óceánok és a szárazföldi növényzet eddig leplezték a felmelegedést azáltal, hogy az emberi tevékenység által okozott kibocsátások több mint felét felszívták. Ezt a tároló kapacitást most veszélyezteti a globális felmelegedés, amit még tovább súlyosbít a legfontosabb ökoszisztémák túlzott kihasználása és rombolása, különösen az erdők vonatkozásában. Miközben a kibocsátásokat tudjuk ellenőrizni, a bolygórendszerünkkel kapcsolatos pozitív visszajelzések felett nem tudunk ellenőrizést gyakorolni. Ezért, véleményem szerint az erőfeszítésünk túlságosan csekély mértékű. Mindezek ellenére azonban döntenünk kell annak reményében, hogy a világ több részével együttműködésben, lépésről lépésre fokozni tudjuk majd erőfeszítéseinket.

Ami a csomagot illeti, aggodalommal tölt el, hogy megkérdőjelezik az árverést. Szükségünk van az árverésre ahhoz, hogy serkentse az innovációt és növelje a fejlődő országokban történő zöld beruházásokhoz és az alkalmazkodáshoz alapvetően fontos támogatáshoz szükséges bevételeket. Aggódom a javasolt ellentételezési szint miatt is. Véleményem szerint ezzel egy későbbi időre halasztjuk a szükséges technológiai átalakulást a világ ránk eső részén.

Különösképpen érintett voltam a megújuló energiaforrásokról folytatott tárgyalásokban. A legnehezebb területet a fenntarthatósági kritérium jelentette. Itt tegnap este sikerült áttörést elérnünk a Tanáccsal arra vonatkozóan, hogy a bioüzemanyagok használatakor még ambiciózusabbak legyenek az üvegházhatásúgáz-megtakarítások, és hogy az életciklus-elemzésbe bekerüljenek a közvetett földhasználati hatások. Úgy gondolom, hogy ez felelősségről ad tanúbizonyságot.

Engedjék meg, hogy egy utolsó megjegyzést tegyek. Az éghajlatváltozás különbözik az összes többi általunk tárgyalt kérdéstől. Tárgyalhatunk például a költségvetések részletes szintjéről, de a természettel nem alkudozhatunk.

  Libor Rouček (PSE). – (CS) Hölgyeim és uraim, ez a klíma- és energiacsomag, amelyről ma vitatkozunk, kompromisszumot jelent. Ez egy olyan kompromisszum, amely az iparág érdekei, a környezetvédelem és természetesen a foglalkoztatottság szükségessége, valamint összefüggésben a jelenlegi gazdasági válsággal, az egyre súlyosabb problémát jelentő európai munkahelyek megőrzése között alakult ki. A klíma- és energiacsomag egy kompromisszumot jelent az Európai Unió iparilag fejlett országai és Európa azon országai között is, ahol az ipar nem játszik olyan jelentős szerepet. Mint minden jó kompromisszum, ez is ésszerű engedményeket feltételez minden érintett fél részéről. Határozott véleményem, hogy sikerül egy minden tagállam számára megfelelő kompromisszumra jutnunk, legyen az régi vagy új, kicsi vagy nagy, iparilag fejlettebb vagy kevésbé fejlett iparilag, legyen az Európa nyugati vagy keleti, északi, déli vagy középső részén. Végső soron ez a gépjárművek CO2-kibocsátásáról szóló rendeletjavaslatokkal és a megújuló energiaforrásokból származó energiáról szóló irányelvekkel kapcsolatos megállapodás eredménye.

Hölgyeim és uraim, az Európai Unió az élet több területén modellként szolgál a világ többi országa számára. Ez az energia- és klímapolitika területére is vonatkozik. Létfontosságú érdekünk, hogy a lehető leggyorsabban elfogadjuk a klíma- és energiacsomagot, és hogy az új amerikai kormány mellett jövőre vezető szerepet játsszunk Koppenhágában.

  Samuli Pohjamo (ALDE). - (FI) Elnök úr! A megújuló energiaforrások jobb felhasználása és a fenntartható fejlődés előmozdítása pozitív lépéseket jelent a térség számára. Nemcsak hogy kedvező hatással lesznek az éghajlatra, de új munkahelyeket is teremtenek majd, és javítani fogják az energiához való hozzáférést is. Azonban jobban figyelembe kell venni a régiók közötti különbségeket. Például az észak hideg éghajlatát és az erdőgazdálkodás kulcsfontosságú jelentőségét jobban meg kell jeleníteni a végső döntésekben. Szeretnék rámutatni arra is, hogy északon sok lecsapolt mocsár található, ahol az előállított fának és a fenntarthatóan kitermelt tőzegnek rendkívül fontos szerepe van az energiatermelésben. Remélem, hogy ezt is figyelembe fogják majd venni, amikor véglegesítik a döntéseket.

  Jerzy Buzek (PPE-DE). – (PL) Elnök úr! Gratulálni szeretnék a francia elnökségnek azért a komoly figyelemért, amit az energia- és klímacsomagnak szentelt. Mindenekelőtt szeretném az elnökségnek megköszönni, hogy meghallgatta észrevételeinket, amelyeket mi, itt a Parlamentben folyamatosan hangoztattunk, de amelyeket nem kezeltek kellő komolysággal.

Képviselőtársaim! Az Európai Unió ez idáig a lehető legnehezebb körülményeket is képes volt kezelni. Most is egy ilyen nehéz pillanathoz érkeztünk. Létfontosságú, hogy meghallgassuk egymást és nyitottak legyünk az ellenérvekkel szemben is. Mindig is sikerült ezt tennünk.

Szeretném megragadni ezt az alkalmat arra, hogy megnyugtassam Turmes urat. Ami az én országomat illeti, mi teljesen készen állunk arra, hogy mielőbb elfogadjuk ezt a csomagot. A Parlament nagyon is tisztában van a javasolt módosításokkal. Ezek semmilyen módon sem veszélyeztetik a csomag fő célkitűzését, ami a kibocsátások csökkentése.

Feltétlenül szükségünk van a klímacsomagra, és minél előbb van rá szükségünk. Senki sem tudja ezt Lengyelországnál jobban. Felelősek vagyunk az éghajlat-változási egyezményekről folytatott tárgyalásokért, és tudatában vagyunk annak, hogy a csomag nélkül nem leszünk képesek a globális tárgyalásokon haladást elérni. Én egy olyan csomagra gondolok, amely az összes javasolt célkitűzést megvalósítaná, megismétlem, az összes célkitűzést 2020-ig, de amit az európai gazdaságaink könnyebben tudnának elfogadni.

Csak egy ilyen jellegű csomag tud modellként szolgálni mások számára, és mi egy ilyen csomagra gondolunk. Sőt mi több, csak egy erős gazdaság, amit semmilyen veszély sem fenyeget, lesz képes beruházni a környezetvédelembe. Ha meggyengítjük gazdaságainkat, akkor honnét lesznek pénzeszközök az éghajlatváltozás elleni küzdelemhez? Ezért ilyen fontos ez a vita és ezért olyan fontos, hogy meghallgassuk egymás érveit.

  Riitta Myller (PSE). - (FI) Elnök úr! Szeretném hangsúlyozni azt, amit itt már sokan mások elmondtak, hogy most, amikor a tárgyalások alatt álló döntésekről beszélünk, nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy ezek a döntések mindössze az állam- és kormányfők által 2007 márciusában meghozott döntések végrehajtását fogják eredményezni. Sőt, azt a törekvést tűzhetjük ki célul magunk elé, hogy végrehajtsuk a már meghozott döntéseket.

Ebben az értelemben rendkívül fontos, amit Dimas biztos úr a rugalmasság és a hatékony végrehajtás közötti kapcsolatról mondott. Intézkedésekre van szükségünk az Európai Unión belül, és szeretném támogatásomról biztosítani az előadót, Satu Hassi asszonyt, amikor azt mondja, hogy kötelességünk a döntéseket az Európai Unión belül meghozni. Csak ebben az esetben tudjuk biztosítani azt, amiről sokan beszélünk, hogy az ökoinnováció, valamint az új technológiákba és új fejlesztésekbe való beruházások révén győzzük le a gazdasági válságot. Amennyiben nem gondoskodunk arról, hogy ezek a követelmények ránk is vonatkozzanak, akkor az ipar nem érez majd ösztönzést arra, hogy új technológiák fejlesztésébe kezdjen. Éppen ezért egy kicsit aggódom amiatt, hogy egyes országoknak engedélyezzünk-e különleges rugalmasságot, mivel ekkor a legrosszabb esetben vesztesként kerülnek majd ki, ami azt jelenti, hogy nem fognak hozzájutni azokhoz a technológiai előnyökhöz, amelyekhez a többi uniós ország hozzájut.

  Mariela Velichkova Baeva (ALDE) – (BG) A megújuló energiaforrásokból származó energiák felhasználására vonatkozó nemzeti és európai-szintű politikák hosszú távú folytonossága, illetve a beruházások hosszú távú folytonossága kulcstényezője a zöld energiapiac fenntartható fejlődésének és a 2020-ra megállapított célkitűzések gazdaságilag hatékonyan módon történő megvalósításának. Annak érdekében, hogy a zöld technológiák különböző portfolióit felhasználhassuk, az eszközök széles körére van szükség. Hogy ez a díjrendszerek, a beruházások támogatása a vagy egyéb formában jelentkezik-e, az a fejlesztések szintjétől és az alternatív források felhasználásától fog függni. Ennek alkalmazása nem árthat az energiaágazat különböző piaci szereplői közötti versenynek. Egy ilyen komplex stratégiában benne rejlik annak lehetősége, hogy hatással legyen a káros kibocsátások csökkentésére és az energiabiztonság növelésére. Ez alapvető feltétele a gazdaság hatékony működésének és annak, hogy biztosítani tudjuk polgáraink nyugalmát.

  Françoise Grossetête (PPE-DE). – (FR) Borloo úr, Piebalgs úr, Dimas úr! Hölgyeim és uraim! Először is a francia elnökségnek szeretnék gratulálni azokhoz az erőfeszítésekhez, amelyeket ennek a klímacsomagnak a lezárása érdekében tesz.

Nos hát itt van: mialatt az éghajlatváltozás kihívásáról vitatkozunk, nem más jelenik meg a tárgyalóasztalon, mint a pénzügyi válság. Pontosan a gazdasági válságnak és a nyersanyag-erőforrásaink csökkenésének kellene lehetővé tennie egy igazi fenntartható ipari forradalmat.

Ezért tehát „igen”-t mondok a háromszor húsz célkitűzésére; „igen”-t a tiszta motorokra; „igen”-t a megújuló energiaforrásokra – más energiaforrások mellett; de „nem”-et mondok a szén-dioxid-kihelyezésre és „nem”-et az áthelyezésekre. Támogatnunk kell tehát a kutatást és az innovációt, és segítenünk kell vállalkozásainkat és gazdaságunkat abban, hogy a lehető legkisebb fájdalommal tudják átvészelni ezt az átmeneti időszakot.

A gépjárművek CO2-kibocsátásáról szóló megállapodás jól elvégzett munka volt annak ellenére, hogy szerintem a büntetések modulációja még mindig nem megfelelő. A szén-dioxid elkülönítést és tárolást illetően még várjuk a finanszírozással kapcsolatos megállapodást. A kibocsátási egységek kérdésével kapcsolatban alapvetően fontos, hogy méltányos és reális előrevezető utat találjunk. Üdvözlendő a számszerűsített küszöbérték bevezetése. Tudjuk azonban, hogy még sok munka vár ránk. Feltétlenül szükség van arra, hogy első olvasatban megállapodjunk. A vállalkozásaink és iparágaink elvárják, hogy mielőbb képet kapjanak a jövőbeni kötelezettségvállalásokról. Meg kell tervezniük beruházásaikat.

Mit mondanának az emberek az Európai Unióról, ha nem sikerülne év végéig tető alá hoznia egy megállapodást? Az az Európai Unió, amely szereti azt gondolni, hogy ilyen példát mutat az éghajlatváltozás elleni küzdelemben. Az az Európai Unió, amely olyan ambiciózus ebben az éghajlatváltozás elleni küzdelemben. Nem is merek arra gondolni, hogy mennyire abszurd lenne, ha Európa nem tudna megállapodásra jutni, de ennek ellenére jövőre Koppenhágában mindenkit arról akarna meggyőzni, hogy igaza van.

Ezért szeretnék a francia elnökségnek szerencsét kívánni és még egyszer gratulálni az elvégzett munkájához.

  Edite Estrela (PSE). – (PT) Elnök úr! Az éghajlatváltozás jelenti korunk nagy problémáját. Sürgősen lépni kell a globális felmelegedés lelassítása érdekében. A koppenhágai konferencia jelenti az utolsó esélyt az összeomlás megakadályozására egy olyan időszakban, amikor pozitív jelek érkeznek az Egyesült Államoktól. Obama elnök megválasztásával az Európai Uniónak hiteles és ambiciózus javaslatokkal kell előállnia annak érdekében, hogy a többi térséget is mozgósítani tudja.

Ami a tehermegosztást illeti, ez olyan kérdés, amelyet az Európai Parlamentben a szocialista képviselőcsoport árnyékelőadójaként szorosan figyelemmel kísértem, és amellyel kapcsolatban remélem, hogy sikerül megállapodásra jutunk. Úgy gondolom, hogy a tagállamoknak a CO2-kibocsátás csökkentését saját országukon belül, és nem csak külső hitelek terhére kell megvalósítani. A gazdasági válság, mint ahogy egyesek itt mondják, nem a környezetvédelmi politikák következménye: azt a rossz vezetés okozta, és valószínűleg léteznek olyan ügyek, amelyek a rendőrségre és nem a politikusokra tartoznak.

Az Európai Parlament végzi a saját dolgát: és csak remélni lehet, hogy a Tanács is ugyanezt teszi, és nem enged a nemzeti önzésnek és a hamis érveknek. Az új technológiák fejlődése lehetőségeket nyújt a gazdaság és a munkahelyteremtés számára is.

Befejezésül, tisztelt Borloo úr és kedves képviselőtársaim, azt kérném, hogy mindannyian tegyünk erőfeszítést annak érdekében, hogy első olvasatban sikerüljön megállapodásra jutnunk. A világnak szüksége van egy nemzetközi megállapodásra és a polgárok pedig elvárják tőlünk, hogy intézkedéseket hozzunk.

  Vladko Todorov Panayotov (ALDE). – (BG) Az éghajlatváltozás sokkal gyorsabb ütemben megy végbe, mint amire számítani lehetett. Amennyiben az Európai Unió vezető szerepet akar játszani abban, hogy az ENSZ 2009-ben tartandó koppenhágai ülésén egy globális megállapodás szülessen a 2012 utáni éghajlatváltozás elleni küzdelemről, akkor az Európai Unión belül csökkenteni kell az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását. Annak érdekében, hogy az új tagállamok hatékonyan tudják csökkenteni a káros kibocsátásokat, érdemes lenne megfontolni egy 100%-os árverés fokozatos bevezetését a villamosenergia-termelés ágazatában, valamint az átmeneti időszakok meghosszabbítását. Az új tagállamok még mindig jelentős mértékben függnek a széntől, mint fő elsődleges energiaforrástól. Ezekben az államokban az alternatív energiaforrásokra való áttérés lassúbb ütemben halad, ezért a káros kibocsátások csökkentését célzó kemény intézkedéseknek nemkívánatos társadalmi hatásai lehetnek. Felszólítom a Bizottságot és a Tanácsot, hogy vegye figyelembe, hogy ez idáig milyen mértékben teljesültek a kiotói jegyzőkönyvben vállalt kötelességek, valamint az egyes tagállamok valódi felkészültségét ahhoz, hogy a megállapított intézkedéseknek hatásuk legyen.

  Pilar del Castillo Vera (PPE-DE). – (ES) Elnök úr! Először is szeretném megköszönni mindazoknak a munkáját akik felszólaltak, beleértve a Bizottságot, az elnökséget és a képviselőtársaimat is, és köszönöm, hogy ilyen készségesen álltak ehhez a kérdéshez.

Először is négy olyan megjegyzésem lenne, amelyeket alapvetően fontosnak tartok a probléma megoldásával kapcsolatban. Az első, hogy a szénfogyasztásunk szüntelenül nő azon nyilvánvaló okokból kifolyólag, hogy a bolygó korábban érintetlen, nagy kiterjedésű területeit fejlesztik. Másodszor, ennek a nagyobb szénfelhasználásnak a következtében növekszik a CO2-kibocsátás is. Harmadszor, nem szabad elfelejtenünk, hogy az iparágak versenyképességét most már globális viszonylatban mérik. Negyedszer, és ez éppoly fontos, sohasem szabad megfeledkeznünk arról, hogy amikor a gazdaságról beszélünk, akkor mindenekelőtt emberekről beszélünk. Ez azért van, mert ha rendben van a gazdaság, az emberek jóléte is rendben lesz, ha viszont nincs rendben, akkor pont az ellenkezője lesz igaz.

Ezen utóbbi két tényező tehát azt jelenti, hogy nem szabad feleslegesen rontani az európai gazdaság versenyképességén ebben a rendkívül nehéz időszakban, amikor a világ más részein ugyanezekre az iparágakra nem vonatkoznak nemzetközi szabályok és követelmények. Az első két tényező pedig azt jelenti, hogy realista, életkepés és ezáltal hatékony nemzetközi megállapodásra van szükségünk, amely magában foglalja a nagy CO2-kibocsátó országokat, amelyek éppen ezért nagy szénfogyasztók is. Egy ilyen megállapodás nélkül nem tudjuk hatékonyan megvalósítani végső célunkat, a CO2-kibocsátás csökkentését.

Tisztelt elnökség, biztos urak, hölgyeim és uraim! A vezető szerep alapvetően abból áll, hogy olyan formulákat javasolnak, amelyek lehetővé teszik számunkra céljaink megvalósítását. A többi már csak képzeleterő kérdése.

  Justas Vincas Paleckis (PSE). – (LT) Egyetlen uniós tagállamnak sem kellett még olyan léptékű problémákkal szembenéznie, mint amilyenek Litvánia előtt állnak a következő egy év során. Itt az energiaipar problémáira utalok. Az uniós csatlakozási szerződés értelmében Litvániának le kell majd állítania az Ignalina atomerőművet, amely az ország villamosenergia-igényének 70%-át állítja elő. A Bizottság javaslata engedélyezte Litvániának, hogy 2005-höz képest csekély mértékben növelje az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását, de a javaslat nem veszi figyelembe az Ignalina atomerőmű bezárását, és hogy ezt követően a litván erőművek ezeket a gázokat valójában kétszer ilyen mennyiségben fogják előállítani. 2009 után Litvánia lesz az egyetlen olyan új uniós tagállam, amely nem fog kibocsátási engedéllyel rendelkezni. Mindez negatív hatással lesz az iparra és az egész gazdaságra, valamint a magánfelhasználókra. Várható, hogy a villamosenergia-árak a jelenlegi szinthez képest kétszeresére nőnek, vagy ennél is nagyobb mértékben fognak emelkedni.

A fosszilis energiaforrások növekvő mértékű felhasználása évi 5 millió tonnával fogja növelni a kibocsátást. Ezért Litvánia reméli, hogy mentességet fog kapni, ami nagyjából megfelel a kibocsátáskereskedelmi rendszer szabályai szerinti éves, nem értékesíthető kibocsátási engedélyek nagyságának, egészen addig, amíg egy új erőmű nem épül fel. A klímacsomag rendkívül fontos és érzékeny. Értem, hogy minden országnak megvan a maga feladata és sajátossága. Nagyon szomorú lenne, ha a kivételek iránti kérelmek felborítanák ezt a nagyon törékeny dokumentumot, amire olyan nagy szüksége van Európának és az egész világnak. Ugyanakkor a litván helyzet valóban drámai és egyben egyedi is, mivel nincs összeköttetésünk a nyugat-európai villamosenergia-hálózattal. Arra bíztatom a háromoldalú egyeztetés résztvevőit, hogy legyenek erre tekintettel.

  John Bowis (PPE-DE). - Elnök úr! A tekintetek és gondolatok most a kulcsfontosságú kérdésekre irányulnak, ezért is gondolom, hogy eredményeket érünk el. De miniszter úr és biztos úr, Önök nem hallották ma azt a véleményt, amit szerintem hallaniuk kellene, és ez pedig az alacsony jövedelmű országok véleménye. Néhányan közülünk most tért vissza a Pápua Új-Guineában megtartott AKCS-ülésről és tudjuk, hogy az alacsony jövedelmű országok a múltbeli növekedésünk legnagyobb áldozatai, és szükségük van a támogatásunkra.

A Csendes-óceáni-szigeteket a szó szoros értelemben ellepik a hullámok. A globális felmelegedéssel új betegségek jelennek meg, a szúnyogok maláriát és dengue lázt terjesztenek ebben a térségben. Itthon nagyon hasonló dolgokat hallunk Európa tengeri peremterületeivel kapcsolatban. Kétségbeesetten várják, hogy lépéseket tegyünk az ő támogatásuk érdekében is.

Az AKCS ülésén megvizsgáltuk, hogy milyen következményei lennének annak, ha nem sikerülne megelőzni és kezelni az éghajlatváltozást. Még ha el is érjük a 2 °C-os célkitűzést, a rendelkezésre álló vízkészletek 25%-kal csökkennek; ez azt jelenti, hogy 21%-kal visszaesik a gabona-terméshozam; 50 millióval több ember lesz kitéve a maláriának; 10 millióval több ember lesz kitéve a tengerparti árvizek veszélyének; és drámai mértékben fognak növekedni a légzőszervi, a szív- és érrendszeri, valamint a kórokozók terjesztette betegségek, a bőrrák és látással kapcsolatos problémák.

Ha nekik nem sikerül, akkor nekünk sem fog sikerülni. Az ő betegségük már a mi betegségünk is. Az ő migrációjuk a mi migrációnk is lesz. Az ő kétségbeesésük a mi kétségbeesésünkhöz vezethet majd, amikor átáramlanak a határainkon, és az ő érdekük, éppúgy ahogy a mi érdekünk is, hogy minél gyorsabban segítsünk nekik haladást elérni.

  Britta Thomsen (PSE). – (DA) Elnök úr, biztos úr, hölgyeim és uraim! Engedjék meg, hogy először is megköszönjem előadónknak, Turmes úrnak, a megújuló energiaforrásokról szóló irányelvvel kapcsolatban végzett figyelemre méltó munkáját. Hasonlóképpen szeretném megköszönni a Parlament különböző titkárságainak, a szakértőknek és a munkatársaknak a munkáját is. Sajnos az éjszaka folyamán nem tudtuk lezárni a Tanáccsal folytatott tárgyalásokat annak ellenére sem, hogy mi, a Parlament részéről megállapodásra törekedtünk, és hajlandóak voltunk engedményeket tenni. Azonban, mint ahogy tudják, kettőn áll a vásár, és mindkét félnek akarnia kell azt, hogy létrejöjjön a megállapodás. Az Európai Parlament szocialista képviselőcsoportjának ezzel az irányelvvel foglalkozó előadójaként azt vártam, hogy ma reggel egy teljes mértékben megtárgyalt csomaggal állhatok itt. Egy olyan csomaggal, amely egyértelműen tükrözi álláspontunkat. Ez az irányelv forradalmasítani fogja Európa energiapolitikáját. Lehetővé teszi majd számunkra, hogy véget vessünk a több mint száz éve tartó, kőolajtól és gáztól való függőségnek. Egy függőség, amely megkárosította a környezetet és világon mindenhol háborúkhoz, zavargásokhoz és egyenlőtlenséghez vezetett. Ezért alapvetően fontos, hogy véglegesítsük a megállapodást, és pont kerüljön az i-re.

Arról már gondoskodtunk, hogy a gépjárműveinknél használt bioüzemanyag termelésére világos és szigorú fenntarthatósági követelmények kerüljenek megállapításra. Gondoskodtunk arról, hogy korlátozzák az épületek jelentős energiafogyasztását, és arról is, hogy a szélerőművek és a napelemek előállítói garanciákkal rendelkezzenek arra vonatkozóan, hogy Európa a megújuló energiaforrásokba fog befektetni. Az utolsó akadályt azt jelenti, hogy még mindig kitartunk a 2020-ra kötelezően teljesítendő összes cél mellett. Az a gond, hogy egyetlen egy tagállam hátráltatja a megállapodást. Ezért nem tehetek mást, mint hogy nyomatékosan felszólítom a Tanácsot, hogy értékelje újra álláspontját annak érdekében, hogy lehetővé váljon Európa számára, hogy létrejöhessen az energiával kapcsolatos megállapodás, amire olyan nagy szükségünk van.

  Gunnar Hökmark (PPE-DE). - (SV) Elnök úr! Európának és az Európai Uniónak most az az egyik legfontosabb feladata, hogy nemzetközi szintű elkötelezettséget biztosítson arra vonatkozóan, hogy a klímapolitikával kapcsolatos globális célokat komolyan veszik. A svéd elnökség egyik legfontosabb feladata annak biztosítása lesz, hogy a koppenhágai konferencián megszerezzük ezt a nemzetközi elkötelezettséget.

Fontosnak tartom, hogy amikor ezekről a kérdésekről beszélünk, ne feledkezzünk meg arról, hogy egy Koppenhágában elért siker – széles körű nemzetközi elkötelezettséggel – sokkal többet jelent, mint a csomag különböző részletei, amelyekről most itt vitatkozunk. Ezért olyan fontos annak biztosítása, hogy most egy olyan klímacsomag szülessen meg, amely megvalósítja az általunk meghatározott célkitűzéseket.

Fontosnak tartom, hogy pragmatikusak legyünk a különböző eszközök tekintetében. Ha pragmatikusak vagyunk a különböző eszközöket illetően és ezzel egy időben biztosítjuk a célok megvalósítását, akkor azt is garantálni tudjuk, hogy széles körű támogatást kapjunk ahhoz, amit meg kell tenni, és biztosítani tudjuk azt is, hogy az egyes tagállamok olyan kitartó akarattal rendelkezzenek, amellyel képesek teljesíteni a különböző kötelezettségvállalásokat. Ez az ami fontos, és ebből a perspektívából kiindulva kell a különböző típusú erőfeszítéseket továbbra is megtennünk.

Szeretném hangsúlyozni, hogy egy dologgal tisztában kell lennünk, nevezetesen azzal, hogy mindig teret kell adnunk azon kezdeményezéseknek, amelyek a legjobb eredményt biztosítják. Ez azt jelenti, hogy teret kell adnunk azoknak a beruházásoknak, amelyekre más országokban kerül sor, ahol a legnagyobb eredmény érhető el. Ez nem jelenti, hogy alacsonyabb igényeket támasztunk önmagunkkal szemben, hanem azt jelenti, hogy alapvetően fontos felismerni, hogy arra kell összpontosítanunk, hogy mit tehetünk más országok megsegítése érdekében.

Végezetül, az árveréseken keresztül most felszabadított erőforrásokat a tagállamoknak kell juttatni, hogy az egyes országok különböző eszközökkel tudjanak élni.

  Dorette Corbey (PSE). - (NL) Elnök úr! Most, hogy az utolsó simításokat végezzük a klímacsomagon, elszabadulnak az indulatok. Egyesek azt állítják, hogy az éghajlattal várni kell, amíg a válság véget nem ér, de ez nem jó ötlet. Először is, feltétlenül azonnali lépéseket kell tennünk a globális felmelegedés megelőzése érdekében, ami állítólag gyorsabb, mint ahogyan azt előre jelezték. Másodszor, kezdünk kifogyni az olajból. Egy fenntartható energiaellátás irányába kell feltétlenül előrelépnünk. Harmadszor, a hatékony klímapolitika egy jó fegyver a recesszió ellen.

A fenntartható energiába, a zöld energia infrastruktúrájába és az épületek energiahatékonyságába történő beruházások több millió munkahelyet teremtenek, és ez nem megvetendő. Magától értetődő, hogy gondoskodnunk kell arról, ne kerüljenek külföldre az acél-, a papír- és a gépjárműipari munkahelyek. A dolgok jelenlegi állása szerint, a csomag a helyes irányba halad, habár biztosítanunk kell, hogy ne váljon egy tartalom nélküli üres formává.

Mindenesetre elégedettek lehetünk az üzemanyagokról szóló irányelvvel. A kinyeréstől a tankolásig végzett elemzés alapján a CO2 10%-os csökkentése, egy pozitív és határozott üzenetet küld, főleg egy olyan időszakban, amikor az olajvállalatok egyre több energiát fordítanak a benzin- és dízelolaj-termelésre. Az üzemanyagokról szóló irányelv ezáltal fontos lendületet ad a kibocsátások és az elégetések mértékének világszintű csökkentéséhez, a villamos energia fokozottabb alkalmazásához a közúti szállításban, valamint olyan hatékonyabb bioüzemanyagokra való áttéréshez, amelyek szigorú fenntarthatósági követelményeknek felelnek meg. Ezáltal Európa lesz a meghatározó. Az Egyesült Államokban is hasonló kezdeményezésekre került sor, és már látható a benzin utáni korszak.

  Karl-Heinz Florenz (PPE-DE). - (DE) Elnök úr! Nagyon köszönöm a Bizottságnak és a Tanácsnak, hogy előterjesztette ezt a klímacsomagot. Szerintem egyetlen számot, egyetlen célkitűzést, sőt egyetlen százalékot sem kell megváltoztatni ebben a csomagban. Ugyanakkor, Borloo úr, tökéletesen tudatában vagyok annak, hogy nagyon szorít minket az idő. Nem elég az idő ahhoz, hogy két percben választ adjak.

Szeretnék kitérni egy Ön előtt is ismert dologra: szeretném felhívni az Európai Unió figyelmét arra a kérdésre, hogy vajon valóban el kell-e kezdenünk ezt a határozottan eltökélt árverést már rögtön 2013-ban, amikor nagyon jól tudjuk, hogy amerikai barátaink, illetve indiai és kínai barátaink ekkor még nem fognak ilyen eszközökkel rendelkezni. Én azt javasolom, hogy ezeket a szabályozásokat a II. Kiotói Jegyzőkönyvben vagy Koppenhágában fogadjuk el, és itt Európában azon a napon kezdjük meg ezt az árverést, amikor a Koppenhágai vagy Kiotói jegyzőkönyv elfogadásra került.

Kérem, hogy ne vegyék el a vállalkozásoktól azt a tőkét, amit jelenleg nem kapnak meg a bankoktól. Szükségünk van erre a tőkére a kvóta feltöltéséhez. Ezt különösen akarjuk – és 2012-re. Nem tartom jónak, ha mi itt az EU-ban ólomcipőben küldjük ki az európai ipart a világpiacra, miközben az amerikai barátaink edzőcipőben vannak Indiában. Ez nem tisztességes. Ennek nem szabad megtörténnie. Mindannyiuknak hasonló cipőt kell viselnünk. Szenvedélyesen szorgalmazom ezt, pontosan azért, hogy megvalósítsuk céljainkat.

Meglehetősen nyilvánvaló számomra, hogy pénzre van ahhoz szükségünk, hogy Európán kívül, a latin-amerikai országokban is legyen kompenzáció. Ez nem is képezi vita tárgyát. Ugyanakkor a kibocsátáskereskedelem eszközeit oly módon kell megalkotnunk, hogy az ipar egyenlő feltételekkel rendelkezzen. Ezt támogatom, anélkül hogy egyetlen paramétert is megváltoztatnánk. Ezt azért akartam megismételni, mert vannak olyanok ebben a Házban, akik arra célozgatnak, hogy meg akartuk változtatni a célkitűzéseket. Ezt, Dimas úr, nem akarjuk.

  Åsa Westlund (PSE). - (SV) Elnök úr! A Tanács és a Parlament végül is a klímacsomagról tárgyal most. Miközben az együttműködésnek fantasztikus eredménye lenne, ha még karácsony előtt sikerülne ezt elfogadni, el kell mondanom, hogy aggályaim vannak azzal kapcsolatban, amilyen irányba haladnak a tárgyalások. A legutóbbi kutatások szerint, a kibocsátást nagyobb mértékben kellene csökkentenünk, mint amit a klímacsomag előír. Ennek ellenére, a Miniszterek Tanácsa és főleg az ebben képviselt számos jobboldali kormány a csomag felhígításának irányába mozdul el.

Ráadásul svédként nehéz szívvel veszem tudomásul, hogy a svéd konzervatív többségű kormány az egyik főszereplő annak megakadályozásában, hogy az EU haladást érhessen el a klímacsomagban. Számos oka van annak, hogy az EU kibocsátáscsökkentése nagy részének hazai földön kell megvalósulnia: először is, mert erkölcsi felelősségünk a saját kibocsátásunk csökkentése; másodszor, mert a vezető szereppel és annak bebizonyításával, hogy a csökkentett kibocsátás összeegyeztethető a magas gazdasági növekedéssel tudjuk azt elérni, hogy a többi ország is támogasson egy nemzetközi klímamegállapodást; harmadszor pedig mert rendelkeznünk kell egy ösztönzővel, ha azt akarjuk, hogy az iparunk kifejlessze azokat az új zöld technológiákat, amelyek szükségesek ahhoz, hogy versenyképesek legyünk a jövőben.

Ezért követelem, hogy a Parlament helyezkedjen szembe a svéd kormány álláspontjával és követelje, hogy a kibocsátáscsökkentés nagy részének Európán belül kell megvalósulnia és azt, hogy a kibocsátáskereskedelemből származó bevételek egy része a fejlődő országokba irányuljon. Ekkor leszünk hitelesek, és ekkor tudunk majd egy nemzetközi klímamegállapodást elérni Koppenhágában, 2009 őszén.

  Paul Rübig (PPE-DE). - (DE) Elnök úr! Szeretnék köszönetet mondani Borloo úrnak, a Tanács soros elnökének. A következő hónap és évek során Önök a munkanélküliség és a szegénység ellen fognak küzdeni. Ezért egy ésszerű csomagra van szükségünk. Nincs szükségünk arra, hogy szén-dioxid-kihelyezés által érintett iparágazatokban a kiosztás 100%-ban ingyenes legyen – 100%-os kiosztásra van szükségünk és ex ante referenciaértékekre. Azon vállalkozások esetében, amelyek nincsenek kitéve a szénkihelyezés veszélyének, úgy gondolom, hogy a 20/20-as megoldás a legjobb, így 20%-os növekedésekkel tudunk indítani és 20%-os növekedésekkel a célt is el tudjuk érni.

Azt is akarjuk, hogy itt a kis- és középvállalkozások mentességet élvezzenek, különösen a 25 000 tonnás vállalkozások, amit majd 50 000 tonnára kell emelni. Ebben az esetben a kkv-k 80%-a még mindig kívül marad, amelyek mindössze a CO2 27%-át adják. Törekednünk kell arra is, hogy a pénz a vállalkozásokban maradjon és ne adóztassuk meg, ne küldjük külföldre. Sürgősen szükség van a pénzre a vállalkozásokban annak érdekében, hogy elő lehessen mozdítani az innovációt és a kutatást. Kérem, hogy a csökkenő értékcsökkenést is tegyék lehetővé, hogy így a vállalkozások gyorsan és jó időben tudjanak ezeken a területeken beruházni.

A nemzetközi megállapodásban szükségünk van egy olyan képletre is, amely abszolút számként a 30%-ig terjedő mértéket és nem a 30%-ot írja elő. Világos elképzeléssel kell rendelkeznünk arról is, hogy mit tartalmazzon egy nemzetközi megállapodás. A hőszivattyúk esetében azt kérném, hogy valóban biztosítsuk, hogy a levegő-levegő hőszivattyúk is ennek megfelelően bekerüljenek, mert így a napenergiával együtt jelentős mennyiségű CO2-kibocsátást tudunk természetes módon megelőzni.

Továbbá azt is kérem, hogy az európai atomenergia-ipar számára tegyük kötelezővé a nemzetközi atomenergia-biztonsági normákat, és legyenek független szabályozó hatóságok Európában, amelyek a biztonság garantálása érdekében részt vehetnek a többi tagállam döntéshozatalában.

  Gyula Hegyi (PSE). - Elnök úr! Az 1980-as évek végét és a régi ipar összeomlását követően, Magyarországhoz hasonlóan több új tagállam csökkentette az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását. Ennek a folyamatnak a következtében minden hatodik magyar – mintegy egy millió ember – elveszítette munkahelyét. Mivel a jelen javaslatban a csökkentésnél 2005-öt és nem 1990-t veszik alapul, néhány régebbi tagállam következmények nélkül emelhette a kibocsátási értékét. Ez nagyon tisztességtelen az új tagállamokkal szemben. A gazdasági veszteségeinkért cserébe méltányos kompenzációra van szükségünk.

A távfűtés sok új tagállamban elsősorban szociális kérdés. A Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság döntése, amely a távfűtés számára ingyenes kiosztást biztosít, alapvető jelentőségű számunkra és ezt az eredményt a háromoldalú egyeztetések során is meg kell őriznünk.

Úgy gondolom, hogy szén-dioxid elkülönítést és tárolást a piacnak és a versenynek kell megítélni, és óvatosabbnak kell lennünk, mielőtt közpénzekkel támogatnánk.

Az utolsó megjegyzésem az, hogy egy megfelelő szankcionálási rendszer nélkül az egész csomag meg fog bukni. Ha nem kényszerítjük a tagállamokat a kibocsátási határértékek betartására, akkor minden erőfeszítésünk kárba vész. Ezért arra kérem ezt a Parlamentet, hogy ragaszkodjon a szankcionálási rendszerrel kapcsolatos eredmények megőrzéséhez, mert a szankcionálási rendszer nélkül egyáltalán nem lesz működőképes a rendszer.

  Elnök. − Hölgyeim és uraim, figyelmüket kérem. Jól lehet nagyon közel járunk a vita végéhez, mégis meg kell szakítanom, Önök által is érthető okok miatt. A következő napirendi pont az ünnepélyes ülés 11.30-kor Őszentségével a Dalai Lámával; majd az ünnepélyes ülést követően folytatjuk ezt a vitát. Már csak két felszólaló szerepel a listámon, illetve bárki, aki a „catch-the-eye” eljárás szerint kíván felszólalni, valamint a Tanács és a Bizottság képviselői. Miután befejeztük a vitát a klíma- és energiacsomagra vonatkozó tárgyalások állásáról, a szokásos módon fog sor kerülni a szavazásra.

(A vitát az ünnepélyes ülés miatt 11.30-kor felfüggesztik)

ELNÖKÖL: PÖTTERING ÚR
elnök