Az ülések szó szerinti jegyzőkönyve

2009. január 12., Hétfő - Strasbourg

2. Az elnök nyilatkozata

  Elnök. − Hölgyeim és uraim, az elnökök értekezlete arra kért engem, hogy nyilatkozzak a közel-keleti eseményekkel kapcsolatban. A vitára szerda délután kerül sor, amelyen részt vesz majd Schwarzenberg cseh külügyminiszter, a Külügyminiszterek Tanácsának elnöke is. Ezt azért említem, mert eddig ez nem volt egészen egyértelmű. Komoly erőfeszítéseket tettünk ennek érdekében, ő pedig késznek mutatkozott részt venni ezen a vitán még ha rövid időre is, annak ellenére, hogy még ugyanazon a napon Dél-Afrikába kell utaznia, szeretném megragadni az alkalmat és ezt őszintén megköszönni a cseh elnökségnek.

Hölgyeim és uraim, miközben mi plenáris ülést tartunk az újév elején, a Közel-Keleten emberek halnak meg.

Személy szerint nekem, és biztos vagyok abban, hogy ez szinte mindenkire érvényes, keserű déjà vu érzésem van, amikor a televízióban látom a képeket.

Az Európai Parlament nevében szeretném kifejezni legmélyebb sajnálatomat az Izrael és a Hamász között kialakult gázai konfliktus eszkalálódása miatt.

Kategorikusan kijelentem: elfogadhatatlan, hogy népek szenvedjenek, hogy az erőszak folytatódjon, és hogy az ENSZ alkalmazottak fegyvertűzbe keveredjenek. Mennyi időnek kell addig eltelnie, amíg a józanész és az értelem győzedelmeskedik az erőszakspirál fölött?

Az erőszaknak, mindkét oldalon azonnal véget kell vetni. Teljes mértékben elfogadhatatlan és a legélesebb bírálattal kel illetni azt a tényt, hogy a Hamász izraeli városokra és településekre lő rakétákat, és nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a Hamász volt az, aki megszegte a tűzszünetet. Ugyanakkor, nem hagyhatjuk figyelmen kívül a válaszlépés során bevetett eszközök arányosságának kérdését sem.

A Közel-Keleten minden ember ugyanannyit ér. Egy állam önmaga megvédéséhez való elidegeníthetetlen joga nem igazolja az erőszakos akciókat, aminek elsődleges következménye a polgári lakosság szenvedése.

A Gázai-övezet lakosságának azonnali segítséget kell nyújtani. A palesztinok ugyanannyit érnek, mint az izraeliek, az európaiak vagy az amerikaiak – a földön minden ember egyenlő. Nem engedhetjük meg, hogy továbbromoljon a humanitárius helyzet!

Felelős politikusokként meghatározó mértékben kell hozzájáruljunk ahhoz az útkereséshez, ami rövid távon, tartós kiutat talál ebből az erőszakspirálból.

Az a törekvés, hogy a biztonság kérdését kizárólag katonai szempontokra vezessék vissza, véleményem szerint eleve kudarcra van ítélve. Ezért a közel-keleti problémára nem lehet kizárólag katonai megoldást találni. A végső megoldásnak politikai megoldásnak kell lennie. Ez egyben azt is jelenti, hogy levontuk a korábbi sikertelen megközelítések tanulságát. Ezért tehát olyan intézkedéseket kell tenni, amelyek nemcsak életképesek de mindenekelőtt fenntarthatóak is.

Az elmúlt napokban, telefonkapcsolatban voltam Shimon Peresszel, az izraeli elnökkel, Salam Fayyaddal, a Palesztin Nemzeti Hatóság elnökével, Dalia Itzikkel, a Knesszet elnökével, és természetesen Javier Solanával, az az EU közös kül- és biztonságpolitikai főképviselőjével, aki már egy jó ideje a térségben tartózkodik.

Kapcsolatban voltam továbbá az Euro-Mediterrán Parlamenti Közgyűlés alelnökével, mivel jelenleg én töltöm be ennek a Közgyűlésnek az elnöki tisztét, Abdel Hadi Al-Majalival a jordán parlament elnökével, az olasz képviselőház elnökével, Gianfranco Finivel és a marokkói parlament elnökével, Mustapha Mansourival.

E megbeszélések során mindig egyértelművé tettem, hogy az Európai Parlament teljes mértékben kiáll azon követelések mellett, amelyeket az Európai Unió nevében a Miniszterek Tanácsa fogalmazott meg, és amelyeket az ENSZ Biztonsági Tanácsának 2009. január 8-i határozata megerősít.

Nyomasztó, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának ezt a jogilag kötelező erejű határozatát, amelynek az elfogadását az amerikai tartózkodás tette lehetővé, a konfliktusban résztvevő egyik fél, azaz Izrael és a Hamász sem tartja be.

Egy azonnali és tartós tűzszünetnek kell életbe lépnie. A tűzszünetet Egyiptom közvetítésével és minden érintett fél bevonásával kell létrehozni. Biztosítani kell a humanitárius segély azonnali és akadálytalan bejutását, valamint az ENSZ Segélyező és Munkaközvetítő Hivatala a Közel-Keleten (UNRWA) akadálytalan működését. És hadd tegyem hozzá: nemcsak napi három órában!

Amikor már a humanitárius szervezetek és az ENSZ sem tudja már ellátni munkáját, mert a hadban álló felek nem tartják tiszteletben semlegességét, akkor a nemzetközi jog és az emberiség olyan mélypontjára süllyedtünk, ami elfogadhatatlan.

A harmadik követelést a békefolyamat megerősítése jelenti. A tartós béke egyetlen életképes alapja jelenleg és a jövőben is, a kétállamos megoldás Izraellel és Palesztinával, mint két biztonságos határral rendelkező szuverén állammal.

Az Európai Uniónak a Közel-Kelettel foglalkozó kvartett tagjaival, a mérsékelt arab partnerországokkal és a konfliktus minden érintett résztvevőjével közösen, sürgősen újra kell kezdenie a béketárgyalásokat az ENSZ égisze alatt. Egy átfogó megoldáshoz azonban, egyértelműen szükség van megbékélésre és különösen a palesztin frakciók közötti megbékélésre.

Mára meg kell kérdőjeleznünk azt a módszert, amelyet idáig használtunk az úgynevezett „békefolyamat” során. Még néhány héttel ezelőtt is azt feltételezhettük, hogy a tárgyalások helyes úton haladnak, a nehéz körülmények és az alig érzékelhető előrelépés ellenére. A nemzetközi közösség és mindenekelőtt mi, mint Európai Unió, támogattuk ezeket a tárgyalásokat határozott kötelezettségvállalásunkkal és pénzügyi segítséget is nyújtottunk a palesztin állam létrehozásához szükséges alapvető feltételek megteremtéséhez.

De politikailag elég erőteljes volt-e a kötelezettségvállalásunk? Fel kell tennünk magunknak ezt a kérdést. Most megint eszkalálódik a helyzet. Érthető, hogy válságkezelés esetén hajlamosak vagyunk rövid távon gondolkodni. Most rögtön, azonnali tűzszünetre és izraeli csapatok teljes kivonására van szükség, amelyet az ENSZ biztonsági tanácsi előírásának megfelelően kell végrehajtani.

Az elmúlt évtizedek tapasztalataiból megtanultuk, hogy a Közel-Keleten nem lehet béke, ha azt kizárólag a térségre bízzuk. Azonban az is igaz, hogy csak abban az esetben lehet béke, ha megbékélés jön létre a konfliktusban szembenálló felek között.

Ezért a nemzetközi közösségnek mindent el kell követnie – jobban mint eddig bármikor – a közel-keleti béke előmozdítása érdekében, hogy a múlt évtizedek fájdalmas eseményei ne maradhassanak fájdalmas tapasztalatok az elkövetkező évtizedek számára.

A nemzetközi erők tudnak segíteni, de segíteniük is kell a tűzszünet fenntartásában. Ezért mindannyiunknak mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a Gáza határainak biztosítását célzó nemzetközi mechanizmus bevezetésére vonatkozó egyiptomi-francia terv sikeres legyen, amelyet természetesen alá kell rendelni annak a prioritásnak, hogy véglegesen megszűnjön a Gázai-övezetbe való fegyver- és rakétacsempészet. Az Európai Unió már az annapoliszi folyamat kezdetén világossá tette a stratégiai dokumentumában, hogy ilyen módon hajlandó a közreműködésre.

Engedjék meg, hogy kiemeljek egy dolgot: elképzelhető, hogy az európai és nemzetközi biztonsági erők bevetése rövid távon nem garantálja a tűzszünetet. Olyan világos politikai célt kell követni, ami mind az izraeliek, mind a palesztinok biztonságának garantálásával megteremti a béketárgyalások befejezéséhez szükséges bizalmat. Ez azt jelenti, hogy a csapatok bevetésével – amire csak egyhangú meghatalmazás esetén kerülhet sor – mindkét félre nagyobb politikai nyomás fog nehezedni egy békés megoldás érdekében.

Nem csak a gyakran hangoztatott béke iránti elkötelezettségünkre van szükség, amelyet a múltban már oly sokszor meghatároztunk célként. Amire szükségünk van, az nemcsak a béke iránti hajlandóság, de annak megvalósítása is mielőtt az évtizedek során felhalmozott gyűlölet tovább eszkalálódna és háborúk kirobbanásához vezetne.

Befejezésképpen, szeretném emlékeztetni Önöket, hogy a 2008-as év a kultúrák közötti párbeszéd európai éve volt. Szeretném továbbá arra is emlékeztetni Önöket, hogy mi, mint az Európai Parlament mennyit tettünk azért, hogy ez az év a remény éve legyen és olyan politikai prioritásokat fogalmazzunk meg, amelyek hangsúlyozzák, hogy a kultúrák közötti összecsapás nem felel meg a természet törvényének.

A gázai háborúval kapcsolatos világszerte megnyilvánuló reakciók megmutatják, hogy milyen gyorsan semmissé lehet tenni a kultúrák közötti párbeszédre tett kísérleteket, ha azokat a hírekben naponta látott képek realitása elnyomja. Ami még ennél is rosszabb, hogy ez a valóság azoknak a szélsőségeseknek és fundamentalistáknak a kezére játszik, akiknek nem a béke, hanem a konfrontáció spiráljának fenntartása a célja.

Az erőszak további erőszakot szül. Ezt a koncepciót nem lehet elég sokszor elismételni. Csak a párbeszéd és a tárgyalások tudják megmutatni a válságból kivezető utat. Ezek önmagukban nem jelentenek célokat, de bátorsággal kell lefolytatni őket, hogy az izraeli és palesztin nép valódi biztonságban, békében élhessen és hogy emberi méltóságát tiszteletben tarthassa.

(Taps)