Viták

2009. január 12., Hétfő - Strasbourg

20. Államháztartások a gazdasági és monetáris unióban – 2007-2008 (rövid ismertetés)

  Elnök. – A következő napirendi pont a Gottardi asszony által a Gazdasági és Monetáris Bizottság nevében benyújtott, „Az államháztartások a gazdasági és monetáris unióban – 2007-2008 címmel (2008/2244(INI)) című jelentése (A6-0507/2008).

  Donata Gottardi, előadó. – (IT) Elnök úr, biztos asszony, hölgyeim és uraim! Pontosan egy évvel ezelőtt hoztunk döntést az államháztartásokról szóló 2007. és 2008. évi jelentések összevonásáról. Ennek akkor legalább két oka volt: a folyamat felgyorsításának igénye és a végbemenő változások figyelembe vétele. Akkor nem voltunk tudatában a változások teljes méretének, de már nyilvánvaló volt, hogy a két év egyidejű elemzésével átfogóbb és pontosabb értékelést nyerhetünk. És igazunk volt! A holnap szavazásra kerülő jelentés ugyanis folyamatosan frissítésre került.

Az államháztartások és a pénzügyi és gazdasági válság közötti szoros kapcsolat világos. Vegyük pusztán azokat a forrásokat, amelyeket a kisegített bankoknak és nagyvállalatoknak nyújtottunk, az iparnak adott támogatást, illetve vegyük figyelembe a főként kis- és közepes vállalkozásoktól érkező kéréseket és a polgárok védelmét a recesszió hatásaival szemben. Mindezen intézkedésekről az európai intézmények és az egyes tagállamok tájékoztatást kaptak, de ezzel együtt nem áshatják alá illetve nem gyengíthetik meg szemléletmódunkat és a jövőbeni nemzedékekkel kapcsolatos elkötelezettségünket.

A jelentés legalább két szintet érint: azt, amely általános, tartós, és minden helyzetben egyaránt érvényes; és azt, amelyen a jelenlegi válságra adott vészhelyzetben adott reakciónk megjelenik. Az alapelv továbbra is érvényes, sőt, megerősítést nyert: a jó minőségű, fenntartható államháztartások elengedhetetlenek nemcsak az egyes országok, de a gazdaság megbízhatósága és az európai szociális modell tekintetében is. A bevételeket illetően, lépéseket kell tenni az adóalap kiszélesítésére anélkül, hogy lazítanánk a progresszív adózás elvének gyakorlatán, illetve mérsékelnünk kell a munkára nehezedő adó-nyomást, mindenekelőtt a közép- és alacsony szintű fizetések, valamint a nyugdíjak esetében. A kiadások terén lépéseinknek ki kell terjedniük a lakosság kontextusának, igényeinek és összetételének értékelésre, miközben megfelelő figyelmet kell fordítani a nemek közti egyenlőségre és a demográfiai változásokra. Ahelyett, hogy átgondolatlan csökkentéseket vezetnénk be, arra kell törekedni, hogy részben a költségvetési tételek átcsoportosításával, és a közigazgatás korszerűsítésével alakítsuk át a kiadásokat.

A fentiek megvalósításának egyik járható útját az esélyegyenlőségen alapuló költségvetés jelenti, ami egy, az Európai Parlament által már hosszabb ideje támogatott és szorgalmazott módszer, amely azonban normává még nem vált. E módszer révén fokozható az átláthatóság és összehasonlíthatóság, a polgárok könnyebben felismerik, így pedig bizalmat ébreszt és a tulajdonlás érzetét is kelti.

Napjaink példátlan gazdasági instabilitása határozott fellépést követel. Ha már a közszféra beavatkozása ismét központi és alapvető jelentőségűvé vált, akkor nem ismételhetjük meg ugyanazokat a hibákat, mert az még megbocsáthatatlanabb lenne. Inkább a válságot egy új – mind környezetvédelmi, mind társadalmi szempontból – fenntartható fejlődési modell felé kell fordítani.

Amikor európai koordinációról beszélünk, akkor saját, a ciklikusság hatásait ellensúlyozó irányítási modellünkre kell gondolnunk, amely az együttes, egyazon irányba történő fellépésre, az adókijátszás és az adóparadicsomok elleni fellépés fokozására, valamint a nemzeti tervek összekapcsolására épül. A vállalkozásokat támogató beavatkozásunk során, fel kell mérnünk lépésünknek a versenyre, az egyenlő versenyfeltételekre, és a belső piac működésére gyakorolt hatását, szavatolva a felügyeletet, az elszámoltathatóságot, a korlátozásokat, és a következetes magatartást. A Stabilitási és Növekedési Paktum felülvizsgálata kontrolált rugalmasságot tesz lehetővé, amelyet megfontoltan, a hosszú távú szempontok szerint kell alkalmazni.

A stratégiai, előre meghatározott ágazatokban újra be kell indítani a makrogazdasági politikákat és a közös beruházásokat. Ennek során támaszkodhatunk olyan eszközökre, mint az euró-kötvények, miközben szorosan szem előtt tartjuk a nemzeti szint alatti és regionális stabilizálási terveket. A jelentést a Gazdasági és Monetáris Bizottság széles körben támogatta, miután a képviselőcsoportok többsége egyetértett annak szemléletével. Nagyon remélem, hogy e dokumentum a holnapi sikeres szavazás nyitányaként kezelhető.

  Androulla Vassiliou, a Bizottság tagja. − Elnök úr! A Bizottság üdvözli a Gottardi-jelentést, hiszen annak tartalma egybevág a Bizottságnak két korábbi, „Államháztartások a gazdasági és monetáris unióban” témájú, 2007-ben, illetve 2008-ban közzétett jelentésével. A Bizottság ugyancsak egyetért az előadó legutóbbi, január 7-én benyújtott módosításaival is.

Az Európai Parlament jelentése megerősíti azt, hogy a módosított Stabilitási és Növekedési Paktum eddig az elvárások szerint működik. Sok tagállam tett tekintélyes erőfeszítéseket a Paktumban foglalt kötelezettségek teljesítésére. A Stabilitási és Növekedési Paktum reformja óta mind a korrekciós, mind a megelőzési eszközök teljes mértékben a reformpaktum rendelkezéseivel összhangban kerültek alkalmazásra, és a végrehajtás során pedig nem merült fel gyengeség.

A jelentés azonban kiemeli azt is, hogy 2009-re mind az EU-ra, mind az euró-zónára nézve nagyon kedvezőtlenek a gazdasági kilátások. A növekedés jelentős mértékben lelassult, idén lényegében egyértelműen recesszióba torkolva. 2010-re az általános gazdasági kilátások ugyancsak nem bátorítóak, így a Bizottság egyetért az Európai Parlamenttel abban, hogy most alapvető feladat a kereslet diszkrecionális pénzügyi eszközökkel való támogatása.

Mindazonáltal a fiskális politikát fenntartható keretek között kell tartani, erősítve azokat az elvárásokat, hogy a válságot sikerül rendezett körülmények között leküzdenünk. E tekintetben a Bizottság osztja a Parlament aggodalmait az államháztartások hosszú távú fenntarthatóságát illetően, és továbbra is hangsúlyt fektet azok értékelésére.

A Bizottság 2009 őszén teszi közzé az uniós államháztartások hosszú távú stabilitásával foglalkozó új jelentését. A Bizottság ugyancsak azonosítja magát az Európai Parlament azon álláspontjával, hogy az állami kiadások minőségének – a lisszaboni stratégiával összhangban álló – javítása érdekében, az állami kiadásokat új irányokba kell terelni. A költségvetési politikának ez az irányváltása tulajdonképpen illeszkedik az Európai Tanács által elfogadott integrált politikai iránymutatásokba. A Bizottságnál folyik az államháztartási folyamatok minőségének még rendszeresebb értékelésével kapcsolatos munka, amelynek során szem előtt tartjuk a teljesítményalapú költségvetés-készítés szempontjait is.

  Elnök. – A vitát berekesztem.

A szavazásra kedden, 12.00 órakor kerül sor.

Írásbeli nyilatkozatok (142. cikk)

  Silvia-Adriana Ţicău (PSE), írásban. – (RO) 2006 tavaszán 12 tagállamot érintett a túlzott hiány esetén követendő eljárás. A Tanács által, a túlzott költségvetési hiánnyal rendelkező országokkal kapcsolatban kiadott ajánlások és határozatok végrehajtásának következtében, most, két és fél évvel később, a túlzott hiány esetén követendő eljárás alá vont tagállamok száma a nullához közelít. Ez a 2006-os és 2007-es kedvező gazdasági környezetnek köszönhetően volt elérhető. A 2008–2009-es időszakban olyan gazdasági válsággal nézünk szembe, amely számos tagállamban már a gazdasági recesszióhoz, a munkanélküliség emelkedéséhez, sok vállalat – és különösen sok KKV – csődjéhez vezetett. Az európai gazdaságélénkítési terv jelentős, közlekedési és energiaipari infrastrukturális fejlesztésekhez kötődő állami beruházásokat ír elő. A tagállamok programokat dolgoznak ki a KKV-k támogatására, hogy tevékenységeiket folytathassák. E feltételek között az euróövezet tagállamai, amint a többi tagállam is, csak nehezen tudja majd teljesíteni a konvergenciakritériumokat. Úgy gondolom, hogy európai szinten kell fellépni annak érdekében, hogy a tagállamok megfelelhessenek napjaink olyan kihívásainak, mint az elöregedő népesség, a migráció, az éghajlatváltozás stb., hogy a konkrét állami politikák hasznosnak bizonyuljanak az uniós gazdaságfejlesztés kulcsterületein, így a mezőgazdaságban, az oktatás- és az egészségügyben, a közlekedésben, de az európai polgárok életminősége tekintetében is.