23. A férfiak és nők közötti egyenlő bánásmód elvének a munkavállalás, a szakképzés, az előmenetel és a munkakörülmények terén történő végrehajtásáról szóló 2002/73/EK irányelv átültetése és alkalmazása (rövid ismertetés)
Elnök. – Következő napirendi pontunk a Riera Madurell asszony által a Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság nevében benyújtott, a férfiak és nők közötti egyenlő bánásmód elvének a munkavállalás, a szakképzés, az előmenetel és a munkakörülmények terén történő végrehajtásáról szóló 76/207/EGK tanácsi irányelv módosításáról szóló 2002/73/EK irányelv átültetéséről és alkalmazásáról szóló (2008/2039(INI)) jelentés (A6-0491/2008).
Teresa Riera Madurell, előadó. – (ES) Elnök úr! A jelentésben említett irányelv egy azonos tárgyú, 1978-as irányelv módosított változata, amely az Amszterdami Szerződés, az Európai Közösségek Bíróságának ítélkezési gyakorlata, és az új társadalmi realitások fényében született. Ez olyan változat, amely tartalmazza a nők jogaiban bekövetkezett pozitív változások e jelentésben is értékelt, fontos elemeit.
A jogi szöveg megadja a közvetlen és közvetett megkülönböztetés, az erőszak és a nemi erőszak fogalmát. Megköveteli továbbá a tagállamoktól, hogy a munkáltatókat olyan intézkedések elfogadására ösztönözzék, amelyek kizárják a nemek közti megkülönböztetés minden formáját; a szöveg védi továbbá a munkavállalók jogait az anyasági vagy apasági szabadság után is.
Ezen irányelv végrehajtásával a tagállamok nemcsak olyan jogegyenlőségi testületek létrehozása mellett kötelezik el magukat, amelyek erősítik, értékelik, végrehajtják és segítik az egyenlő elbánást, de – megtervezetten – felvállalják a munkahelyi egyenlő elbírálás kollektív szerződések általi előmozdítását célzó szociális párbeszédre ösztönzést is. Ugyancsak elkötelezik magukat a nem kormányzati szervezetek által az egyenlőség előmozdításában játszott szerep megerősítése, az irányelv rendelkezéseit figyelmen kívül hagyók szankcionálását célzó hatékony intézkedések megállapítása, valamint az áldozatoknak segítséget nyújtókhoz kapcsolódó védelmi intézkedéseknek végrehajtása mellett.
Amennyiben a Bizottság képes lett volna összeállítani azt a jelentést, amelyre az irányelv szerint is minden negyedik évben kötelezett lenne, akkor a mi értékelő munkánk is viszonylag egyszerű lett volna. Mindehhez az is kellett volna, hogy valamennyi tagállam a megadott határidőkön belül átültesse az irányelvet, tegye ezt megfelelően, és adjon meg minden információt a Bizottságnak. Mi viszont nem ilyen helyzetben találtuk magunkat munkánk kezdetekor.
Amikor lejárt az irányelv átültetésének határideje, kilenc tagállam nem adott tájékoztatást az általuk az átültetés tekintetében elfogadott intézkedésekről. Ekkor a Bizottság jogsértési eljárást kezdeményezett, tavaly májusban pedig az eljárás még nem zárult le két tagállam esetében. Ezen túlmenően az irányelv összetettsége és az abban szereplő új elemek miatt a Bizottság 22 tagállamban észlelt gondokat az átültetéssel összefüggésben, noha remélte, hogy a kérdések többsége párbeszéd útján megválaszolható.
Egy alapos, hasznos, és a lehető legteljesebb jelentésre törekedve magunk is több adatra kívántunk támaszkodni, és ezért úgy döntöttünk, tájékoztatást kérünk a tagállamoktól. A Bizottság által nyújtott, a tagállamoktól – jogegyenlőségi testületeiken és nemzeti parlamentjeiken keresztül – érkezett információkkal, valamint a különböző munkacsoportokban tevékenykedő kollégáktól kapott hozzájárulások segítségével tudtuk ezt, az egyes tagállamokban az átültetési folyamat előrehaladásáról világos képet festő jelentést összeállítani.
A tapasztalatok fényében hangsúlyozom, hogy a nemzeti parlamentek és az Európai Parlament közötti együttműködés alapvetőnek bizonyult munkánk megfelelő színvonalon történő elvégzése tekintetében. A parlamentek és a jogegyenlőségi testületek által közölt információk nélkül nem lettünk volna képesek összeállítani e jelentést, vagy legalábbis nem olyan alaposan, mint végül is ezt tehettük; amint a Bizottsággal kialakított kölcsönösségre épülő együttműködés nélkül, továbbá a Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság szolgálatai, saját irodám, és parlamenti képviselőcsoportom segítsége nélkül sem vált volna ez lehetségessé. Szeretném kifejezni köszönetemet az így érintett összes hölgynek. Ugyancsak köszönöm az árnyékelőadóknak hozzájárulásukat és fáradozásukat.
Kezdetektől fogva az volt a célunk, hogy munkánk során ne csak alaposak, és hasznosak legyünk, de a lehető legszélesebb alapokon nyugvó egyetértésre is törekedtünk, mert pontos képet akartunk kapni az átültetési folyamat előrehaladásának mikéntjéről. Maga az irányelv igen fontos, hiszen ez vértezi fel az Európai Uniót olyan hatékony eszközökkel, amelyek lehetővé teszik a tagállamok számára a munkahelyi egyenlő bánásmóddal kapcsolatos jogszabályaik megerősítését, ami viszont alapvető ahhoz, hogy elérjük az általunk, mint európaiak által kitűzött célokat.
Nem feledhetjük, hogy az Európai Unióban még ma is 28,4%-os különbség mutatkozik a férfiak és nők foglalkoztatottsága között, hogy messze vagyunk attól a lisszaboni céltól, hogy 2010-re elérjük a 60%-os női foglalkoztatást, ezenfelül pedig a nők – átlagosan – 15%-kal keresnek kevesebbet, mint a férfiak.
Amennyiben e jelentéssel sikerül a tagállamokon belül tovább erősíteni az emberek ez irányú gondolkodását, akkor kétszeresen is elégedettek lehetünk.
Androulla Vassiliou, a Bizottság tagja. − Elnök úr! A Bizottság üdvözli a Parlamentnek ezzel a fontos kérdéssel foglalkozó jelentését, és köszönjük Madurell asszony állhatatos munkáját.
A 2002/73/EK irányelv fontos eszköz a nemek között a foglalkoztatáshoz, a szakképzéshez, az előléptetéshez való hozzáférés, a munkafeltételek javítása tekintetében meglévő megkülönböztetés elleni küzdelemben. A megkülönböztetés típusainak egyértelműbb meghatározásával, számos újszerű jogi megoldással, az irányelv jelentős mértékben hozzájárult a kérdéskört érintő közösségi jog megerősödéséhez. Olyan intézkedések köszönhetők annak, mint a várandós és a szülési szabadságon lévő nők védelme, a szociális partnerek és nem kormányzati szervezetek bevonása a nemek közötti egyenjogúságnak a munkahelyen való biztosításába, vagy a jogegyenlőséget vizsgáló testületek létrehozása.
E jelentés különös jelentőséggel bír azért is, mert a foglalkoztatás területén még tekintélyes egyenlőtlenség érvényesül a férfiak és nők között. Felhívja a tagállamok és a Bizottság, a szociális partnerek és a civil társadalom figyelmét az irányelv kulcsfontosságú rendelkezéseire, és kiemeli ezek teljes körű végrehajtásának szükségességét. Így képes hozzájárulni az irányelv magasabb fokú betartásához, a férfiak és nők közötti egyenlő bánásmóddal foglalkozó közösségi jogszabályokkal kapcsolatos erőteljesebb tudatossághoz.
A Szerződések őreként a Bizottság továbbra is figyelemmel kíséri az irányelv tagállamokbeli végrehajtását. A jogsértési eljárásokkal összefüggésben az irányelv megfelelő végrehajtásának biztosítása céljából folytatja a párbeszédet a tagállamokkal.
Az irányelvben előírt jelentési kötelezettsége teljesítéseként, a Bizottság ez év első felében tervezi az irányelvnek a tagállamok mindegyikében történő alkalmazásával foglalkozó jelentésének elfogadását, és azt közölni fogja a Parlamenttel és a Tanáccsal.
Elnök. – A vitát berekesztem.
A szavazásra csütörtökön kerül sor.
Írásbeli nyilatkozatok (142. cikk)
Proinsias De Rossa (PSE), írásban. – Az Ír Esélyegyenlőségi Hatóságot a helyes gyakorlat modelljének tekintik. Mégis az ír kormányzat a közelmúltban mintegy 43%-kal csökkentette annak költségvetését, és vitte véghez gyorsított eljárással a Hatóság decentralizálását akkor, amikor a kormány köztestületi decentralizációs programját éppen felfüggesztették.
Niall Crowley úr, az Ír Esélyegyenlőségi Hatóság vezérigazgatója lemondott posztjáról, mondván: „az Esélyegyenlőségi Hatóság életképtelenné vált azon döntés következtében, hogy forrásait 43%-kal megkurtították, és folytatódott munkatársi gárdájának decentralizálása”, továbbá, mert „(A)z Esélyegyenlőségi Hatóság tevékenységét végzetes módon ellehetetlenítették”. Emellett a Hatóság testületének további hat tagja nyújtotta még be lemondását.
Ez a jelentés arra buzdítja a tagállamokat, hogy erősítsék meg a 2002/73/EK irányelvben előírt, az egyenlő elbánás és a nemek közötti esélyegyenlőség előmozdításával foglalkozó testületek kapacitásait, és biztosítsanak azok számára megfelelő forrásokat. Megerősíti az irányelv azon követelményét, hogy e testületek függetlenségét garantálják.
Az ír kormány nyíltan jogsértést követ el, hiszen nyilvánvalóan nincs szándékában sem megfelelő forrásokkal ellátni, sem függetlenségét biztosítani egy olyan hatóságnak, amelynek költségvetését már szinte megfelezte, és ezzel vezető testülete tagjainak felét lemondásra kényszerítette.
Louis Grech (PSE), írásban. – A férfiak és nők között a foglalkoztatottság mértékében, a bérekben, és a vezetői posztokhoz való hozzájutás lehetőségeiben megmutatkozó, tartósnak bizonyuló szakadékok láttán, felszólítom a tagállamokat, hogy gyorsítsák fel a 2002/73/EK irányelv végrehajtását, biztosítva mindeközben azt, hogy annak rendelkezéseit maradéktalanul és hatékonyan átültetik a nemzeti jogszabályokba. A kibontakozó válság aggodalommal tölt el azt illetően, hogy az irányelv lassú és alacsony szintű végrehajtása csak fokozza a nemek közötti egyenlőtlenséget, veszélyezteti a lisszaboni stratégia céljainak teljesítését, és ellehetetleníti az EU gazdasági képességeinek teljes körű kibontakoztatását.
Ugyancsak sajnálatos, hogy egyes tagállamok csak korlátozzák a megkülönböztetés tiltott fajtáinak alkalmazási területeit, és így csupán részlegesen tesznek eleget a 2002/73/EK irányelvben foglaltaknak. Kiábrándító, hogy számos, e tárggyal foglalkozó tanulmány ellenére, egyes nemzeti jogalkotók még mindig figyelmen kívül hagyják a megkülönböztetésnek, és a szexuális zaklatásnak a munkavállalói morálra és termelékenységre gyakorolt, romboló hatásait.
A megkülönböztetésellenes és erőszakellenes gyakorlatok megfelelőbb végrehajtásához az kell, hogy az érintetteket a legalsóbb szinten bevonjuk ebbe tájékoztató kampányok, a nem kormányzati szervezetek közreműködése, és a kollektív szerződésekbe építendő különleges rendelkezésekhez hasonló formálisabb jogi eszközök, továbbá a nemek közötti esélyegyenlőséggel foglalkozó nemzeti jogszabályok révén.
Zita Pleštinská (PPE-DE), írásban. – (SK) Egy európai jogszabály elfogadása automatikusan elindítja az irányelv átültetésének és alkalmazásának folyamatát az összes tagállamban. Az Európai Parlament pedig közelről figyeli az irányelvek átültetését, amint erre példát szolgáltat a Teresa Riera Madurell képviselőtársunk által készített, a férfiak és nők közötti egyenlő bánásmód elvének vizsgálatáról és alkalmazásáról szóló jelentés.
A Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság fáradhatatlanul arra törekszik, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy a társadalmi és politikai élet számos területén érvényesül még a nemek közötti megkülönböztetés gyakorlata. A 2002/73/EK irányelv lassú és alacsony színvonalú végrehajtása veszélyezteti a lisszaboni stratégia eredményeit, és az EU társadalmi és gazdasági kapacitása teljes körű potenciáljának kibontakoztatását.
Felszólítom a Bizottságot és a tagállamokat, alkalmazzanak világos, részletes, és mérhető egyenlőségi mutatókat és normákat, hogy értékelni lehessen a nemek közötti kapcsolatokat. Úgy hiszem, hogy a tevékenységét hamarosan megkezdő, a nemek közötti témákkal foglalkozó intézet, tevékenységén keresztül nagyban elősegíti majd a nemek közötti egyenlőséget.
Határozottan úgy vélem, hogy ennek az irányelvnek sikeres átültetése úgy érhető el, ha megosztjuk egymással a legsikeresebb gyakorlatokat, illetve pozitív intézkedéseket hozunk azokon a területeken, ahol a megkülönböztetés fellelhető.
Rovana Plumb (PSE), írásban. – (RO) Örömmel olvastam az Európai Parlament weboldalán, hogy a nők és férfiak egyenlő kezelésének kérdése 2008-ban az előkelő harmadik helyet foglalta el a legolvasottabb hírek között. A téma iránti hatalmas érdeklődés azonban azt is jelzi számunkra, hogy még sok a teendőnk, főként a nők és férfiak között a foglalkoztatáshoz, a szakképzéshez és az előléptetéshez való hozzáférés tekintetében az egyenlő bánásmód terén. E tekintetben Teresa Riera Madurell jelentése sikerként könyvelhető el, és köszönet illeti, mert egyértelművé teszi a munkáltatók és a civil társadalom szerepét az esélyegyenlőség előmozdításában.
Úgy gondolom, a Bizottságnak rendkívül fontos szerep jut abban a küzdelemben, amely azért folyik, hogy a munkahelyeken a férfiak és nők egyenlő elbírálásban részesüljenek. Elsősorban azokat a módszereket kell vizsgálnia, amelyek révén az uniós tagállamok pozitív lépéseket tettek azokkal a hátrányokkal kapcsolatban, amelyeket a nők szakmai pályafutásuk során tapasztaltak. Egyben utalok arra is, hogy az esélyegyenlőség elvének elfogadását és követését, a tagállamoknak a közigazgatási és politikai döntéseknél is érvényesíteni kell.
Ugyanakkor, amikor négyévente benyújtják jelentésüket a Bizottsághoz, valamennyi tagállamnak koherens módon be kell mutatnia azokat a konkrét szankciókat is, amelyeket az irányelv megsértőivel szemben alkalmaz, mivel ez segítheti jelentősen a tapasztalatcserét, és a helyes gyakorlatok megismerését!