Elnök. − A következő napirendi pont a Stauner asszony által a Költségvetési Ellenőrző Bizottság nevében az egységes belső ellenőrzési keretrendszerre irányuló bizottsági cselekvési tervről (2008/2150(INI)) készített jelentés (A6-0022/2009) rövid ismertetése.
Gabriele Stauner, előadó. – (DE) Elnök asszony, biztos úr, hölgyeim és uraim, a hatékony belső ellenőrzés elve az egyik legfontosabb költségvetési alapelv, amelyet a Bizottságnak tiszteletben kell tartania a költségvetés végrehajtása és a pénzösszegek felhasználása során. Az Európai Számvevőszék és az Európai Parlament évek óta a költségvetési források hatékony, eredményes ellenőrzésére szólít fel, és az Európai Számvevőszék számos kísérletet és javaslatot tett, különösen arra törekedve, hogy a Bizottság helyesen és gazdaságosan használja fel ezeket a forrásokat. Az Európai Számvevőszék mindazonáltal évek óta nem tudott pozitív megbízhatósági nyilatkozatot adni a Bizottságnak. Elég csak arra emlékeztetnem a Házat, hogy pár évvel ezelőtt milyen szabálytalanságok fordultak elő a Leonardo program végrehajtásával összefüggésben, illetve más támogatási területeken, amelyek mindig nagyon hajlamosak voltak a szabálytalanságokra, sőt, akár a csalásra is.
A Bizottság 2006. januárban cselekvési tervet fogadott el egy egységes belső ellenőrzési keretrendszerről, ismét azzal a céllal, hogy pozitív megbízhatósági nyilatkozatot szerezzen az Európai Számvevőszéktől. Amint a jelentésünkben is kijelentettük, a Bizottság kétségtelenül komoly erőfeszítéseket tett a cselekvési terv kidolgozása érdekében. A Parlament számára ugyanakkor elég egyértelmű, hogy az intézkedések végrehajtása jócskán el van maradva a tervezettől. A Bizottságnak ezért jelentős mértékben fel kell gyorsítania az előirányzott intézkedések végrehajtását, hogy a pozitív hatások belátható időn belül megjelenhessenek az Európai Számvevőszék éves jelentésében, és az Európai Parlament képviselői tiszta lelkiismerettel adhassanak mentesítést a költségvetésre vonatkozóan.
Nem akarok részletesen beszélni az intézkedések még mindig nem kielégítő végrehajtásáról, de szeretném hangsúlyozni, hogy a hatékony ellenőrzési tevékenységekre most még nagyobb szükség van, tekintettel arra, hogy a gazdaságélénkítési csomaggal összefüggésben a támogatási intézkedések végrehajtására vonatkozó kritériumok közül szinte mindegyiken jelentősen enyhítettek, többek között a gyors segítségnyújtás érdekében. Elég, ha csak a strukturális alapok követelményeinek tervezett enyhítésére és az EU Globalizációs Alapjára vonatkozó támogathatósági alapelvek jelentős módosításaira emlékeztetem Önöket.
Természetesen tudjuk, hogy az összes támogatási intézkedést, különösen a strukturális alapok területén, a tagállamokkal szoros együttműködésben hajtják végre, ami létfontosságú ahhoz, hogy garantálják a kiadások hitelességét, ugyanakkor jelentős problémákat generál, amikor a Bizottság általi ellenőrzésre kerül a sor.
Évek óta tudjuk, hogy a Bizottság nem mindig tud úgy közelíteni az ilyen ellenőrzésekhez a tagállamokban, ahogy talán szeretne, és ahogy a költségvetési elvek és az Európai Számvevőszék elképzelései diktálják. A Parlament nagyon nehezen rakja össze a végső képet, különösen a nemzeti szintű éves összefoglalók és igazgatási nyilatkozatok esetében, amelyeket a Bizottság első alkalommal 2008. február 15-én nyújtott be nekünk, mivel a dokumentumok nem egységes kritériumok szerint készülnek.
Ezért a jelentésünk – amelyet a Költségvetési Ellenőrző Bizottság is egyhangúlag fogadott el – arra szólít fel, hogy a tagállamokra folyamatosan nyomást kell gyakorolni annak érdekében, hogy a közölt adatok egyszerre legyenek teljes körűek és érthetőek. Buzgón remélem, hogy a Bizottság továbbra is komolyan fogja venni azt a feladatát, hogy a jövőben bevezesse a belső ellenőrzési keretrendszert. Köszönöm szépen.
Jacques Barrot, a Bizottság alelnöke. − (FR) Elnök asszony, köszönöm Stauner asszonynak a jelentését és a Parlamentnek a konstruktív párbeszédet, amely azóta folyik, hogy a Bizottság vállalta a mentesítésre irányuló cselekvési tervet egy pozitív megbízhatósági nyilatkozat reményében.
A Bizottság ezzel összefüggésben úgy érzi, hogy a Számvevőszék által a 2007. évre kiadott megbízhatósági nyilatkozat a legjobb, amit valaha is elért. A cselekvési terv hozzájárult ehhez a fejlődéshez. Elégedetten mondhatom Önöknek, hogy a Bizottság február 3-ára előrehozta az elért előrehaladásról szóló, legfrissebb jelentésének elfogadását. Amint azt Stauner asszony a jelentésében kérte, ezáltal Önök ezt a jelentést is figyelembe vehetik a mentesítésről szóló állásfoglalásban.
Február 3-i közleményünk bemutatja a cselekvési terv hatásáról szóló, 2008. december 31-i kezdeti értékelést. Azt állapítja meg, hogy a jelenlegi Bizottság hivatali ideje alatt jelentős előrehaladást sikerült elérni. Az ebben szereplő pontok közül többet is meg fogok említeni.
Ami az egyszerűsítést illeti, a világosabb és könnyebben alkalmazható támogathatósági szabályok szerint elköltött költségvetés aránya a költségvetés 25%-ára emelkedett. A gazdaságélénkítési terv keretében más egyszerűsítési intézkedéseket is javasolunk, különösen a strukturális alapokra vonatkozóan.
A Számvevőszék javulásról számolt be a bizottsági szolgálatokról szóló, a 3. intézkedés alapján véglegesített éves tevékenységi jelentések világossága és megbízhatósága terén.
A Bizottság megerősítette a pénzügyi korrekciókat – a 11. intézkedés a strukturális alapokban –: 2008-ban 1 milliárd 500 milliós összeget hajtottak be. Az összehasonlítás kedvéért: a 2007-ben behajtott összeg 288 millió volt.
A bizottsági szolgálatok egyre inkább közös szabályokat alkalmaznak az ellenőrzési módszerekre, biztosítva a jobb koordinációt és az eredmények megosztását. Ez hozzásegít az adminisztratív teher csökkentéséhez, és lehetővé teszi az ellenőrzési eredmények jobb felhasználását.
Tovább erősítjük a tagállamok felelősségét a megosztott irányításért – 5. intézkedés –, és éppen most kaptuk meg második alkalommal az éves ellenőrzési összefoglalókat. A Bizottság tovább folytatja ezeket az intézkedéseket, az ellenőrzési keretrendszer javítására irányuló más kezdeményezésekkel együtt.
Stauner asszony jelentése hangsúlyozza a tolerálható kockázat fogalmának kulcsfontosságú szerepét a jövőbeni fejlesztési lehetőségek keresésében. E fogalom célja, hogy politikai szinten határozza meg az elfogadható egyensúlyt az ellenőrzések eredménye és ezek költségei között. A nullaszázalékos hibaarány nyilvánvalóan lehetetlen, és logikusnak tűnik, hogy a hibaarány a vizsgált területnek megfelelően változhat.
Az erről a fogalomról folytatott intézményközi párbeszéd a Bizottság közelmúltbeli közleménye alapján zajlik. Kallas alelnöknek januárban lehetősége nyílt arra, hogy ezt itt a Parlamentben vitassa meg. Szeretném hangsúlyozni e kezdeményezés fontosságát, amelynek segítségével a mentesítésért felelős hatóság jobban tudja majd értékelni a Bizottság által bevezetett kockázatkezelés minőségét.
Utolsó jelentésünk bemutatja Önöknek, hogy a Bizottság teljesítette a különféle intézkedéseket. A Számvevőszék a 2008-as éves jelentésében fogja elkészíteni saját értékelését a különféle intézkedések hatásáról.
Köszönöm Stauner asszonynak ezt a jelentést, amelyben számviteli keretrendszerünk további fejlesztésére szólít fel.
Elnök. – A napirendi pontot ezzel lezárom. A szavazásra holnap kerül sor.
Írásbeli nyilatkozatok (az eljárási szabályzat 142. cikke)
Louis Grech (PSE), írásban. – Ez a jelentés, amelynek célja, hogy javítsa az európai kiadások átláthatóságát, hatékonyságát és elszámoltathatóságát, fontosabb, mint eddig bármikor, hogy az EU költségvetését a hatékony és eredményes pénzgazdálkodás elveinek betartásával hajtsuk végre. Az átláthatóság és a hatékony belső ellenőrzések mellett tett valódi kötelezettségvállalásra van szükségünk, hogy politikáinkból és prioritásainkból a lehető legnagyobb hasznot tudjuk kihozni. Emellett teljes mértékben támogatom azt a nézetet, miszerint ha egy intézkedést a költségek és a kockázat szempontjából nem lehet kielégítően végrehajtani, akkor újra át kell gondolni. A jelenlegi gazdasági helyzetben nem engedhetjük meg magunknak az európai alapok pazarló vagy helytelen felhasználását. Ugyanakkor az intézménynek kevésbé összetett jogi követelményekre van szüksége. Egyszerűsíteni kell az uniós pályázókra és kedvezményezettekre háruló adminisztratív és pénzügyi terheket, különösen azért, mert a szükségtelen bürokrácia sok esetben akadályozza a hatékony politikai végrehajtást. A nehéz feladat a helyes egyensúly megtalálása.