Az ülések szó szerinti jegyzőkönyve

2009. március 12., Csütörtök - Strasbourg

6. A tibeti felkelés 50. évfordulója, valamint a dalai láma és a kínai kormány közötti párbeszéd (vita)

  Elnök. – A következő napirendi pont a Marco Cappato, Marco Pannella és Janusz Onyszkiewicz által a Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért Képviselőcsoport nevében, valamint Monica Frassoni és Eva Lichtenberger által a Zöldek/az Európai Szabad Szövetség Képviselőcsoportja nevében a Bizottsághoz intézett, a tibeti felkelés 50. évfordulója, valamint a dalai láma és a kínai kormány közötti párbeszédről szóló szóbeli választ igénylő kérdés (O-0012/2009 – B6-0012/2009).

Hadd tegyek egy rövid, szermélyes megjegyzést: őszintén hiszem, hogy mai vitánk a tibeti polgárok szabadságához járulhat hozzá, és nem pedig egy állam vagy egy vallás dominanciájához.

  Marco Cappato, szerző. – (IT) Elnök asszony, osztozom ebbéli reményében. Azt sajnos nem remélhetjük, hogy a Tanács soros elnöke él a mai vita és megbeszélés lehetőségével, hogy ezáltal is segítse az Európai Unió álláspontjának megerősítését. A cseh elnökség nyilvánvalóan úgy gondolja, hogy a közös európai politika csak akadályozza saját nemzeti államaink nagyszerű külpolitikáját. Kína hálás ezért, Oroszország szintén, s az elnyomó és antidemokratikus országok világszerte köszönetet mondanak Európának, amiért nincs jelen, amit egyébként az is remekül illusztrál, hogy az elnökség itt, ebben a Házban sem képviselteti magát.

Szeretnék rámutatni Ferrero­Waldner asszonynak – mivel együtt foglalkozunk e kérdéssel –, hogy mi az én szememben a legfontosabb kérdés: ez nem csupán törvény és rend kérdése – vagyis, annak figyelése, hány szerzetest tartóztattak le, és hány tibetit öltek meg a közelmúltban a brutális kínai elnyomás során, reménykedve abban, hogy a végeredmény kevesebb lesz, mint egy éve volt. Azt szerettem volna mondani a Tanácsnak, amit most a Bizottságnak fogok mondani, vagyis, hogy ki kell adnia egy véleményt az alapvető politikai ponttal, vagyis a Kínai Népköztársaság és a dalai láma követei közötti párbeszéddel kapcsolatban, e tárgyalások céljáról és arról, hogy miért függesztették fel azokat, illetve, hogy miért futottak zátonyra – hacsak nem tudjuk még életre kelteni őket.

Két ellentétes álláspont létezik: egyfelől, a kínai rezsim álláspontja, amely azt mondja, hogy a dalai láma egy erőszakos nép élén álló erőszakos ember, és hogy a száműzetésben élő dalai láma és tibeti kormány szeretné elérni a tibeti nemzeti állam függetlenségét, amely viszont összeütközésben áll a kínai területi egységgel. Ez Peking véleménye. Másfelől, ott a dalai láma, a száműzött tibeti kormány, valamint a dalai láma követei, akik azt mondják, ők valami mást szeretnének, hogy ők erőszakmentesen szeretnének küzdeni, és hogy ők egyszerűen csak valódi autonómiát szeretnének, amely autonómia kultúrájuk, hagyományaik, nyelvük és vallásuk megőrzését jelenti. Ez az üzenete a dalai láma tibeti követei által kiadott nyilatkozatnak, amelyet a kínai rezsim elé terjesztettek. Ez a kéréseiket tartalmazó nyilatkozat meg is jelent.

Ezen a ponton az Európai Uniónak el kell döntenie, melyik oldalra áll. Két ellentétes álláspont van: az egyik fél hazudik. Az EU döntő lehet az igazság megkeresésében. Mi, radikális pártként a passzív rezisztenciát, az igazság keresését, mint kollektív, globális politikai kezdeményezést javasoljuk. Az Európai Uniónak be kellene vetnie diplomáciai eszközeit – Ferrero­Waldner asszony, kérem, mondja ezt el Barroso elnök úrnak – találkoznunk kell a dalai lámával, és meg kell őt tisztelnünk azzal, hogy lehetőséget adunk neki arra, hogy szóljon, hogy ily módon fényt deríthessünk az igazságra. Pekingnek van igaza, amikor azt állítja, hogy a tibetiek erőszakos terroristák, akik függetlenséget akarnak, vagy a dalai lámának, aki azt mondja, hogy ők egy tisztességes, méltóságteljes, autonóm államot szeretnének? Európa nem nézheti szótlanul ezt a konfliktust.

  Eva Lichtenberger, szerző. – (DE) Elnök asszony, a kínai hadsereg 50 évvel ezelőtt mérte a végső csapást a tibeti ellenállásra. A tibetiek azóta elmondhatatlan erőfeszítések árán menekülnek a Himaláján át, határokon át más államokba. Egészen a mai napig évente több ezer ember – mind menekült – teszi meg az óriási erőfeszítést, hogy átkeljen az 5000 méter magas hágókon. Ha a kínai kormány állítása, miszerint a tibetiek helyzete csodás, igaz lenne, semmi okuk nem lenne a menekülésre, és azt sem igazolná semmi, hogy újságírókat, nyugati embereket, és megfigyelőket már hónapok óta egyáltalán nem, vagy csak szigorú kísérlet mellett engednek be ebbe az országba. Az újságírónőket még a mosdóba is bekísérik a titkosszolgálat női megfigyelői, nehogy valami tiltott dolgot tegyenek.

Ezért felmerül a kérdés: mi a feladatunk, nekünk, az Európai Uniónak? Valamilyen módon újra kell élesztenünk a sino-tibeti párbeszédet, amelyet azonban új alapokra kell helyezni. Eddig csupán annyi történt, hogy Kína ugyanazokat a vádakat és követeléseket hajtogatta, anélkül, hogy a legcsekélyebb mértékben is megpróbálta volna megérteni a tibeti képviselők magyarázatát, miszerint nem elszakadni akarnak Kínától és nem független államot akarnak, hanem autonómiát szeretnének.

Biztos asszony, miként kezeljük azt, hogy az internet ellenőrzése Tibetben szigorúbb, mint Kína akármely másik területén, és hogy európai vállalatok biztosították az eszközöket ahhoz, hogy ez az ellenőrzés ilyen hatékony lehessen? Tennünk kell valamit. Otthon arra kérnek bennünket, hogy kezdjünk párbeszédet.

  Benita Ferrero-Waldner, a Bizottság tagja. − Elnök asszony, nagyon örülök, hogy ma mód nyílik erre a vitára, amelyet egy olyan témáról folytatunk, amely már régóta sokunkat aggaszt, különösen az egy évvel ezelőtti, szomorú tibeti események óta. Ennélfogva úgy vélem, nagyon jó, hogy nyílt vitát tartunk, hogy ismét megnézzük, mit lehetne tenni.

Mielőtt még rátérnék mindazokra a kérdésekre, amelyet az Önök által benyújtott közös állásfoglalás tartalmaz, hadd szóljak egy pár szót Kínához kötődő kétoldalú kapcsolatainkról. Az EU Kínával kapcsolatos politikáját az elkötelezettség jellemzi. Stratégiai partnerségünk erős, amely lehetővé teszi, hogy minden kérdéssel foglalkozzunk, beleértve a legkényesebb kérdéseket is. A magas szintű interakció hatásos kereteit sikerült kidolgoznunk, amely keretek közt rendszeresen felvetjük mindazokat a globális változásokat, amelyekkel polgárainknak szembe kell nézniük, anélkül, hogy kerülnénk azokat az ügyeket, amelyekben nézeteltéréseink lehetnek. Tibet kérdése is ezek közé tartozik. Hadd legyek világos – Tibet tekintetében nem értünk egyet Kínával, és ahogy ezt Önök is említették, még mindig valós és jogos az aggodalmunk a tibeti emberi jogi helyzettel kapcsolatban; azzal kapcsolatban, hogy az elmúlt egy évben Tibet gyakorlatilag zárva volt a nemzetközi média, a diplomaták és a humanitárius szervezetek előtt; valamint azzal kapcsolatban, hogy a dalai láma képviselői és a kínai hatóságok közti megbeszélések holtpontra jutottak, annak ellenére hogy tavaly az egyeztetések három fordulója is lezajlott.

Ezek a kérdések tavaly az EU számos vezetője és a kínai vezetők közötti kétoldalú megbeszélések napirendjén is a leglényegesebb témák közt szerepeltek. Igyekeztünk közös nevezőre jutni Kínával e kényes kérdés kapcsán, és mindig nagyon egyértelművé tettük álláspontunkat, amikor Tibet kérdését vitattuk meg Kínával.

Hadd említsem meg ismét az EU álláspontját, amely semmiképp sem félreérthető. Először is, támogatjuk Kína szuverenitását és területi egységét, Tibetet beleértve. Másodszor, mindig is támogattuk a kínai hatóságok és a dalai láma képviselői közötti párbeszéden keresztül történő békés rendezést. Emlékszem, hogy amikor odalátogattam a Bizottsággal, Barroso elnökkel és néhány más kollégámmal, számos személlyel külön erről a témáról is folytattam megbeszéléseket. Mindig is fenntartottuk azt az álláspontunkat, hogy békés párbeszédre van szükség, és hogy folytatni kell a párbeszédet.

Ennek a párbeszédnek konstruktívnak és tartalmasnak kell lennie, ennélfogva természetesen sajnáljuk, hogy mindeddig nem járt igazán értékelhető eredménnyel. Mindig azon az állásponton voltunk, hogy a párbeszédnek a legfontosabb kérdésekkel kell foglalkoznia, úgymint Tibet kivételes kultúrájának, vallásának és hagyományainak megőrzésével, valamint azzal, hogy meg kell teremteni Tibetnek a kínai államon belüli tartalmas autonómiájának lehetőségét. Mindig azt mondtuk, hogy ennek a párbeszédnek arról is kell szólnia, hogy minden tibeti részt vehessen a döntéshozatalban. Így hát üdvözölni fogjuk, ha mindezek a kérdések bekerülnek Kína jövőbeni nemzeti emberi jogi cselekvési tervébe.

Tibet számunkra emberi jogi kérdés, ennélfogva csakis így lehet megközelíteni. Ezt az üzenetet kínai partnereink felé is folyamatosan továbbítottuk, és figyelmesen meghallgattuk ezzel kapcsolatos nézeteiket. Minden erőnkkel azon voltunk, hogy a kölcsönös tisztelet szellemében megértsük álláspontjukat, de az emberi jogok egyetemes jellegűek, így a tibeti helyzet méltán ad okot a teljes nemzetközi közösség, és különösen az Európai Unió jogos aggodalmára. Ezt hangsúlyozza az is, hogy több mint egy fél évszázada léteznek az emberi jogok védelmére szolgáló eszközök a nemzetközi jogban.

Önök az állásfoglalásukban ragaszkodnak a sino-tibeti párbeszéd folytatásához. Amint azt mindannyian tudják, a tárgyalások utolsó fordulójában, a kínai kormány kérését követően a tibeti fél benyújtott egy nyilatkozatot, amelyben valódi autonómiát kér Tibet számára. Véleményem szerint ez a dokumentum tartalmaz néhány olyan elemet, amely alapul szolgálhat a későbbi tárgyalásokhoz. A kultúráról, oktatásról és a vallásról szóló bekezdésre gondolok.

Az is bizakodásra ad okot, hogy a tibeti fél most először fejezte ki írott dokumentumban azon határozott szándékát, hogy nem az elszakadás vagy a függetlenség a célja. Úgy vélem, ez lényeges a párbeszéd továbbvitele szempontjából. Annak is örülök, hogy a dalai láma tavaly decemberben e Ház előtt megerősítette a középutas megközelítés és az iránti elkötelezettségét, hogy csakis párbeszéd útján lehet elérni mindkét fél részére elfogadható, tartós megoldást.

Végezetül hadd osszam meg Önökkel személyes meggyőződésemet. Politikai és személyes karrierem során mindig is erősen hittem, hogy elkötelezettséggel és párbeszéddel még a legbonyolultabb kérdések is kezelhetők, és remélhetőleg, a megfelelő időben meg is oldhatók. Ennélfogva szeretném arra kérni Kínát és a dalai láma képviselőit, hogy az első kínálkozó alkalommal, megfelelő nyitottsággal kezdjék újra ezt a párbeszédet, annak érdekében, hogy tartós megoldást találhassanak Tibet számára. A mi részünkről garantálhatom, hogy egy ilyen folyamatot teljes szívből támogatni fogunk. Ez a mi álláspontunk, és ezt közvetítjük a kínai fél felé is.

  Charles Tannock, a PPE-DE képviselőcsoport nevében. – Elnök asszony, az EU mottója az „Egység a többféleségben”. Ez az elv jó szolgálatot tesz nekünk.

Egy ilyen elképzelés azonban, sajnos, egyáltalán nem hangzik jól a Kínai Népköztársaság tekintélyelvű kommunista diktatúrája számára. A sokféleséget inkább elnyomják, minthogy támogatnák. A kisebbségek, amelyek a fősodortól, a párt által szentesítettől bármiképpen eltérő módon szeretnék kifejezni magukat, rutinszerűen marginalizálódnak, és üldözötté válnak. Ez az irányvonal figyelhető meg számos vallási kisebbséggel, többek közt a keresztényekkel, a muzulmánokkal és a Fálun Gong gyakorlóival való bánásmódban, és mindenekelőtt a Kínai Népköztársaság Tibethez való viszonyulásában is.

A kommunista erők 1950-ben megszállták Tibetet, minek következtében a dalai láma 50 évvel ezelőtt száműzetésbe vonult. Tibet azóta Peking fennhatósága alatt áll. A hagyományos tibeti kultúrát, amely évszázadokon át elszigetelten létezett, mostanra erősen felhígították a kormány lépései, amely fáradságot nem kímélve igyekezett meggátolni a tibeti nacionalizmus bármely formájának újbóli felszínre kerülését. A tibeti kultúra szisztematikus és olykor brutális elnyomása azonban valójában csak újra lángra lobbantotta a tibeti identitást, és ráébresztette a világot, milyen helyzetben van Tibet népe.

A dalai láma ihletett vezetése biztosította, hogy Tibet jövője továbbra is a nyilvános viták központi kérdése maradjon, jóllehet, a Kínai Népköztársaság jelentős erővel igyekezett megdorgálni azokat, így például a Tanács előző soros elnökét, Nicolas Sarkozy-t, aki meg merte kérdőjelezni Peking álláspontját.

Mi itt a Parlamentben mindig határozottan kiálltunk a tibeti nép autonóm jogainak védelme érdekében, amely nem jelenti automatikusan az önmeghatározáshoz vagy a függetlenséghez való jogukat. Ekképpen nem áll szándékunkban provokálni Kínát, vagy fellépni ellene. Mindazonáltal, el kell ismernünk, hogy bizonyos értékek – az emberi jogok, a demokrácia, a jogállamiság és a lelkiismereti szabadság – melletti elkötelezettségünket nem választhatjuk el a különben kétségkívül lényeges gazdasági stratégiai partnerségtől, amelyet az EU Kínával folytat.

A Ház másik oldalán helyet foglaló Kína-párti hangok is szóhoz fognak jutni a mai vita során, de Tibet népétől oly sokáig tagadták meg a szólás jogát, hogy most fel kell szólalnunk a nevükben.

  Glyn Ford, a PSE képviselőcsoport nevében. – Elnök asszony, a Szocialista Képviselőcsoport aggódik a kínai emberi jogi helyzet miatt. Míg elismerjük, hogy a helyzet jelentősen javult az elmúlt tíz év során, még mindig számos terület van, ahol nem megfelelően és nem elég alaposan védik az emberi jogokat. Lehet, hogy már van valamilyen mértékű gondolatszabadság, de a cselekvés szabadsága még nem létezik. Azt mindenképp kiemelhetjük, hogy a szabadkereskedelmi szövetségek nem működhetnek Kínában. Aggódunk annak a 100 millió migráns munkavállalónak a helyzete miatt, akik beköltöztek vidékről a városokba, és akik alig-alig férnek hozzá az egészségügyi ellátáshoz és az oktatáshoz. Aggódunk a Kína területén élő vallási és etnikai kisebbségek helyzete miatt is.

Mindazonáltal, a Szocialista Képviselőcsoport ellenezte ezt a vitát és állásfoglalást. Mégpedig az arányosság miatt. Helyes, hogy kritikával illetjük Kínát az emberi jogi helyzet miatt, ahogy kritizáljuk az Egyesült Államokat is a halálbüntetés, Guantánamo és a rendkívüli kiszolgáltatás miatt, de nem kell, hogy minden ülésen így tegyünk. Őszintén szólva, ez épp az ellenkező hatást fogja kiváltani. Volt idő, amikor a kínai hatóságok megszívlelték állásfoglalásaink tartalmát, de ez ma már nincs így. Míg egyesek és egyes képviselőcsoportok kétségbeesetten igyekeznek felhívni magukra a figyelmet és növelik a tétet, én most először úgy vélem, hogy a tagállamoknak be kellene szüntetniük az egy-Kína politikát, és el kellene ismerniük Tibet száműzetésben élő kormányát.

A dalai láma most volt itt decemberben, és fel is szólalt Tibet érdekében a plenáris ülésen. Miért kell most újból elővenni ezt a kérdést? Ez az állásfoglalás semmi újat nem tartalmaz.

Elmar Brokkal, Philippe Morillonnal és e Parlament más képviselőivel egyetemben tavaly nyáron lehetőségem nyílt Lhasába látogatni. Mi voltunk az első nemzetközi csoport, amely odautazott a márciusi zavargások után, és beszéltünk mind a hatóságokkal, mind a tibeti ellenállók szimpatizánsaival. Amint azt a későbbiekben meg is írtam, a valóság az volt, hogy a békés tiltakozások – amelyeket támogatunk – faji zavargásokba torkolltak, amelyek során üzleteket, otthonokat gyújtottak fel és han-kínaiakat támadtak meg; több tucatnyi haláleset történt. Iskolákban gyújtogattak, kórházakat és a muzulmán kisebbség mecseteit támadták. A dalai láma maga is elismerte a helyzet valóságát, amikor azzal fenyegetőzött, hogy lemond élő isteni státusáról.

Kína sokat tett Tibetért azzal, hogy infrastruktúrát teremtett számára, mint például az új Qinghai–Lhasa vasútvonalat, és magasabb szintű szociális rendelkezéseket vezetett be, mint Kína más vidéki részein. Az a baj, hogy Kína többi részén kezdenek zúgolódni emiatt.

(Tiltakozások)

A gond az, hogy a Beatlest idézzem: „Pénzen nem lehet szeretetet venni”. A tibetiek továbbra is szeretnének egy bizonyos szintű kulturális és politikai autonómiát, amely több annál, mint amit Kína kész biztosítani számukra. Ahogy annak idején is mondtam, Kínának párbeszédet kellene folytatnia Tibet képviselőivel, hogy olyan megoldást találjanak, amely biztosítja ezt az autonómiát, és védi a tartomány etnikai és vallási kisebbségi jogait is.

A másik lehetőség, hogy a türelmetlen, ifjú tibetiek ismét az erőszakhoz és a terrorizmushoz fordulnak. Akkor írt cikkem eredményeképpen felkértek, hogy tárgyaljak erről a kérdésről Londonban a dalai láma képviselőivel, amely felkérésnek én elég hosszasan eleget is tettem. Egyet értek a biztos asszonnyal: a párbeszéd és az elhivatottság mentén találhatjuk meg a kivezető utat, s nem követelődző, végtelen ismételgetésekbe hajló, újra és újra feldolgozott állásfoglalások révén, mint amilyen az is, amely ma itt fekszik előttünk.

  Hanna Foltyn-Kubicka, az UEN képviselőcsoport nevében. – (PL) Elnök asszony, az elmúlt néhány évtized alatt a demokratikus országok számos alkalommal szólították fel a nem demokratikus országokat az emberi jogok tiszteletben tartására. Ezek a kísérletek csak akkor voltak hatásosak, ha az országok és a nemzetközi szervezetek kitartottak fellépéseik és követeléseik mellett. Tibet, vagy tágabb értelemben a kínai emberi jogok esetében sajnos ezek a próbálkozások általában véve az oldalvonalra sodródtak, és a kereskedelmi kapcsolatok kerültek előtérbe. Ha nem lett volna a pekingi olimpia, és ha számos szociális és nem kormányzati szervezet nem képviselt volna határozott álláspontot, a világ még mindig nagyon keveset tudna a tibeti helyzetről.

Nekünk, az Európai Parlamentnek annak biztosítása a feladatunk, hogy a demokratikus országok a kínai hatóságok lépéseire határozottan és erőteljesen, például a korábban indított „Strike Hard” kampányhoz hasonlóan reagáljanak. Ezt azonban csak akkor tudjuk elérni, ha állhatatosan és határozottan elítélünk minden esetet, amikor a kínai kommunista hatóságok megsértik az emberi jogokat.

Érdemes felidéznünk, hogy az Európai Parlament 2000. július 6-i állásfoglalásában felhívta a tagállamokat, hogy amennyiben a következő három évben nem születik megállapodás a kínai hatóságok és a dalai láma adminisztrációja között, ismerjék el a száműzetésben lévő tibeti kormányt. Mint tudjuk, Peking még mindig nem hajlandó tárgyalásokat kezdeni a tibeti nép vitathatatlan vezetőjével. Ne feledkezzünk meg a 11. Panchen lámáról, a legfiatalabb politikai fogolyról sem, akit 14 éve tartanak fogságban a kínai hatóságok. Ő az idén lesz 20 éves.

Ennélfogva, szeretném még egyszer felkérni a Parlamentet, hogy legyen következetes fellépései során, és vegye komolyan saját nyilatkozatait. Ha nem mutatjuk meg, hogy komolyan is gondoljuk, amit mondunk, másoktól is nehezen várhatjuk majd el, hogy betartsák ígéreteiket és teljesítsék kötelezettségeiket.

  Raül Romeva i Rueda, a Verts/ALE képviselőcsoport nevében. – (ES) Elnök asszony, évek óta figyelemmel követem Tibet kérdését. Jártam is ott, és sokakkal beszéltem az országon belül és kívül is. Véleményem szerint a tibetiek követelései jogosak, és bizonyos mértékig logikusak is. Jelenlegi félelmeiket a kínai kormány velük szembeni súlyosan elnyomó politikája vonatkozásában, amely immár több mint 50 éve tart, leszámítva az olimpiai játékok ideje alatti rövid, és véleményem szerint álságos fegyverszüneti időszakot, több mint megalapozottnak találom.

Kevés olyan embert ismerek, akik nyilvánvalóbb szándékot mutatnának arra, hogy tárgyaljanak és megegyezésre jussanak, mint a tibetiek. Ezért nem értem, miért akarja a kínai kormány ilyen megszállottan kiforgatni a valóságot és újból és újból gátat vetni a tárgyalások következő fordulóinak.

Egy országot nem a katonai ereje, a mérete vagy a gazdasági vagyona tesz naggyá, hanem a tettei és a nagylelkűsége. Az Európai Unió segíthet és segítenie is kell a helyzet megoldásában, mégpedig határozottan, természetesen úgy, hogy közben tiszteletben tartja az érintettek szuverenitását. Ennek módja, hogy támogatja a tibetieknek a tárgyalások újrakezdésére vonatkozó kérését, és elismeri, hogy ha van valaki, aki éveken át utat engedett a kínai hatóságoknak, és elviselte azok elnyomását, akkor az a tibeti nép.

Itt most nem két egyenlő fél konfliktusáról van szó – sem képességük, sem céljaik tekintetében. Az Európai Uniónak mindkét felet tiszteletben kell tartania, de nem képviselhet semleges álláspontot az elnyomással, a válogatás nélküli fogva tartásokkal, a kínzásokkal, a gyilkosságokkal, vagy vallási, nyelvi vagy kulturális népirtással szemben.

A tibeti nép valódi autonómiája érdekében kiadott nyilatkozat, amelyet Kína most elutasított mint munkadokumentumot, azt mutatja, hogy a tibeti emberek már így is óriási erőfeszítést tettek, és rengeteget feladtak abból, ami – hangsúlyozom – jogos kívánságuk lenne.

Kína számára adott a lehetőség, hogy megmutassa a világnak nagylelkűségét és azt, hogy békére és harmóniára törekszik, az Európai Unió számára pedig itt a lehetőség, hogy segítse őt abban, hogy nagyságához méltón cselekedjen.

  Thomas Mann (PPE-DE). – (DE) Elnök asszony, 1959. március 10-én a kínaiak elmondhatatlan szenvedést okoztak a tibeti népnek. A rákövetkező hónapokban 60 ezer ember vesztette életét, és több százezer embert tartóztattak le, hurcoltak el és kínoztak meg. Az erőszak egy évvel ezelőtt újra felerősödött. Több mint 200 tibeti halt meg, néhányan jól célzott, halálos lövésektől, s most – röviddel az események 50 éves évfordulója után – kolostorokat zárnak el a külvilágtól, ellenőrzik az odavezető utakat, valamint katonák és biztonsági emberek állnak készenlétben, hogy csírájában fojtsák el a demonstrációkat. Még mindig nincsenek híreink az esetleges lázadásokról. Mi a válasz erre az erőfitogtatásra? Csend a médiában. A dalai láma arra bíztatja népét, hogy maradjanak az erőszakmentesség ösvényén. A párbeszéd folytatására való felszólításának nem volt pozitív visszhangja Pekingben. Amikor a dalai láma egyik követe nyilatkozatban tette közzé az autonómia érdekében teendő konkrét lépéseket, Hu Jintao elnök azonnal elutasította őket. Azt mondta, „Nagy falat kell építenünk a szeparatizmus ellen”. Ezt az elképzelést, amely maga is puszta provokáció, még megfejelték a tibetiek számára kötelezően bevezetendő ünnep tervével: azzal, hogy március 28-a legyen a jobbágyság felszabadításának napja. Ez a keserű valóság.

Az Európai Parlament két nappal ezelőtt zászlókat tűzött ki. A plenáris ülésen jelentős számban voltunk, akik kitettük magunk elé a tibeti zászlót, ezzel mutatva szolidaritást a szenvedő tibeti nép iránt. Az EU minden részében békés tüntetések zajlottak. Képviselőtársainknak – Cappato úrnak, Lichtenberger asszonynak, Tannock úrnak és Romeva i Rueda úrnak – messzemenőkig igaza van: a mai állásfoglalás hangosan és világosan szól. A nyilatkozat alapján további tárgyalásokat kell kezdeni. Ez egy olyan dokumentum, amely valódi autonómiát kér a kínai állam keretein belül. Tibet elszigeteltségét meg kell szüntetni – mind az ott lakók, mind a turisták, mind az újságírók szempontjából. És választ kell kapnunk 600 bebörtönzött tibeti ügyében is.

  Roberta Angelilli (UEN). – (IT) Elnök asszony, hölgyeim és uraim, e Parlament nem csukhatja be a fülét a dalai láma legutóbbi fájdalmas kiáltása hallatán. Alig néhány hónapja hallottuk őt, amint felszólalt Brüsszelben; mindannyian szelíd emberként ismerjük őt, békekötőként, a tibeti kultúra, vagy más szóval élve a harmónia és a testvériség kivételes kultúrájának szószólójaként. Ezen értékek nevében beszélt „kínai testvéreiről”, akiktől a dalai láma – igaz, hogy erélyesen, de – legitim és kézzelfogható autonómiát kért Tibet számára, emlékeztetve népe és országa megpróbáltatásaira és szörnyű szenvedéseire. A Parlamentnek büszkén kell támogatnia ezt a kérést. Ez a demokrácia, az emberi jogok és a szabadság értékeinek nevében politikai és intézményes kötelességünk. A tibetiek talán mint utolsó reménysugárra tekintenek Európára; nem szabad cserben hagynunk őket.

  Georg Jarzembowski (PPE-DE). – (DE) Elnök asszony, biztos asszony, hölgyeim és uraim, mi kereszténydemokraták kétség kívül elismerjük a Kínai Népköztársaság saját, Tibetet is magában foglaló területe feletti szuverenitását.

Ugyanakkor azonban elutasítjuk Kína azon álláspontját, miszerint az Európai Unió bármely nyilatkozata, amely a kínai emberi jogi helyzettel foglalkozik, Kína belügyeibe való megengedhetetlen beavatkozás volna. Az emberi jogok modern kori értelmezése és a nemzetközi jog szerint – amelyben remélhetőleg Kína is hamarosan osztozni fog – a nemzetközi közösségnek feladata, hogy aggodalmát fejezze ki az emberi jogokkal kapcsolatban, legyen szó a világ bármely tájáról, különösen a legégbekiáltóbb esetekben.

Hogyan tudna egyébként fellépni a Nemzetközi Törvényszék az emberiség elleni bűntettek ellen a volt Jugoszlávia országaiban, és miként hozhatna ítéletet, ha nem lenne joga beavatkozni az emberi jogok érdekében?

A Kínai Népköztársaságnak és kormányának ezért el kellene ismernie, hogy Tibetben és Kína más részein az emberi jogok, például a gyülekezési szabadság, a független sajtó szabadsága, a vallásszabadság és a kulturális kisebbségek jogainak megvitatása nem az ország belügyeibe való megengedhetetlen beavatkozás. Kínának szembe kell néznie ezzel a vitával.

Mai fő kérdésünk azonban csupán maga a követelés – és ebből kifolyólag nem értem Ford urat, bár ő mindig is inkább a kínai kormány pártját fogta –, hogy a Kínai Népköztársaság és kormánya kezdje újra a tárgyalásokat a dalai lámával mint a tibeti nép nagy részének vezetőjével.

Hogy őszinte legyek – amint azt már képviselőtársam is elmondta – a kormány tavaly részt vett ezeken a tárgyalásokon, az olimpiai játékok után azonban beszüntette őket. Ennek alapján tehát kénytelenek vagyunk azt gondolni, hogy csak a figyelmünk elterelése érdekében folytatta e tárgyalásokat az olimpia idején. Mindazonáltal, Ford úr, nem fogjuk hagyni, hogy eltereljék a figyelmünket. Időről időre napirendre fogjuk tűzni ezt a kérdést, és ismét felszólítjuk a kínai kormányt, hogy kezdjen valódi, komoly tárgyalásokba a dalai lámával, mivel Tibetben még mindig sérülnek az emberi jogok, nekünk pedig gondoskodnunk kell arról, hogy ez megváltozzon.

  Marcin Libicki (UEN). – (PL) Elnök asszony, ha már az üldözött tibetiek sorsát vitatjuk meg ma itt, tudnunk kell, hogy kilátásaik csak akkor fognak javulni, ha az egész nemzetközi közösség gyakorol politikai nyomást Kínára. Ennélfogva azt is hangsúlyoznom kell, hogy Ferrero-Waldner asszony és a globális politikára befolyással bírók erőfeszítései nagyon is gyümölcsözőek lehetnek.

Azt is szeretném kiemelni, hogy a legnagyobb sajnálattal hallgattam az Európai Parlament szocialista képviselőcsoportja képviselőjének felszólalását, aki azt állította, hogy a Kína által elkövetett bűncselekményeket ellensúlyozza az, hogy vasutat épített Tibetbe. Ez azokra az időkre emlékeztet engem, amikor Európában autóutak építésével próbálták meg igazolni a koncentrációs táborok létrehozását. Nem hagyhatjuk, hogy üldözött emberek fájdalma és szenvedése árán építsenek vasútvonalakat és autóutakat.

  Cornelis Visser (PPE-DE). – (NL) Elnök asszony, itt álltam egy éve is, amikor a tibeti zavargásokról volt szó. Könyörögtünk Kínának, hogy engedje be a médiát és a nemzetközi szervezeteket Tibet területére, és örömmel mondhatom, hogy mi, az Európai Parlament, akkor komoly párbeszédre szólítottuk fel Kínát és a dalai lámát.

Az olimpiai játékok megrendezésével Kína tavaly az egész világnak megmutatta, hogy olyan ország, amely képes az átalakulásra, és képes elkápráztatni a világot. A játékok előtti utolsó időkben a külföldi újságíróknak is engedett némi teret. Tudom, hogy a sajtószabadság ezen ideiglenes biztosítása a külföldi újságíróknak szólt. És sajnos nem volt hosszú életű. Újságírók múlt kedden már nem jutottak be Tibetbe, hogy tudósítsanak az ottani helyzetről.

Mélységesen sajnálom, hogy a kínai kormány nem biztosítja a továbbiakban a sajtószabadságot. Ugyanakkor a kínai újságírók számára sem létezik szabadság. A kínai újságírók az öncenzúra rendszerét alkalmazzák, amely azt követeli meg tőlük, hogy a kormány álláspontját képviseljék. Ez esetben is egy világ választja el a törvényt – amely helytálló, és garantálja a sajtószabadságot – és a valóságot, miszerint az újságíróknak saját magukat kell korlátozniuk. Az egész média be kell, hogy hódoljon a cenzúra diktátumainak.

Mi több, a kormány honlapokat is blokkol. Az internet-felhasználók gyorsan értesítik egymást a politikai fejleményekről, amint azok megtörténnek. Ami a tibetiek és a kínaiak – a lakosság, a nép – közti párbeszédet illeti, alapvetően fontos, hogy pontos információkkal rendelkezzenek. Tárgyalásokat csakis tények alapján lehet folytatni, ennek egyik lényeges előfeltétele pedig a kínai sajtó szabadsága. Az, hogy lehessen szabadon írni, hogy lehetővé tegyék az újságírók számára, hogy tájékoztassák a kínai népet arról, hogy mi folyik Tibetben.

Mi, Európa pedig csapjunk az asztalra, és álljunk ki a kínai emberi jogokért. Ez szükséges lépés lenne annak érdekében, hogy folytatódhasson a Kína és Tibet közti párbeszéd. Hadd tegye meg Kína ezt a lépést a helyes irányba, megteremtve ezzel a párbeszéd lehetőségét, hiszen ahogy Lao-ce kínai filozófus mondta, „egy ezer mérföldes utazás is egyetlen lépéssel kezdődik”.

  Zita Pleštinská (PPE-DE). – (SK) Kínában voltam a 2008. márciusi szomorú tibeti események idején, de csak az interneten követhettem a történéseket, mert Tibetbe nem engedtek be bennünket. Akkor láttam, milyen nagy segítségre van szükségük a tibeti lakosoknak.

Szilárdan hiszem, hogy ezzel az állásfoglalással az Európai Parlamentnek közvetítenie kell a kínai kormánynak Őszentsége, a dalai láma szavait arról, hogy Tibetben nincsenek szeparatista tendenciák, és hogy csak azért küzd, hogy Kína keretein belül ismerjék el Tibet kulturális autonómiáját.

Megértem, hogy az EU megpróbál jó gazdasági kapcsolatokat kialakítani Kínával, és ezt 2008. márciusi tárgyalásainkon, amikor az Európai Parlament Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottságának (IMCO) küldöttségével jártunk Pekingben, közöltük a kínai kormánnyal és a parlamenti képviselőkkel. Mindazonáltal, nem maradhatunk közömbösek a tibeti helyzet, vagy az emberi jogok folyamatos megsértése, a megtorlások, a szenvedés és az erőszak iránt.

A dalai láma Indiába való száműzetése kezdetének 50. évfordulója alkalmából elvárnám a kínai hatóságoktól, hogy korlátozás nélkül beengedjék Tibetbe a független megfigyelőket és a külföldi médiát, hogy ott, a helyszínen ítélhessék meg a helyzetet.

  Victor Boştinaru (PSE). – (RO) Biztos asszony, szeretném megköszönni, hogy a mai parlamenti plenáris ülésen ismét ilyen kiegyensúlyozott álláspontot képviselt.

Az Európai Unió Kínához fűződő kapcsolatai stratégiai jelentőséggel bírnak az Európai Parlament minden képviselője számára, és lényeges globális hatásuk van és lesz ezentúl is. Én arra számítottam, hogy azt fogjuk megvitatni, hogyan működjön együtt az Európai Unió Kínával a globális pénzügyi rendszer megreformálásán, figyelembe véve Kína kiegyensúlyozott és konstruktív pozícióját, különösen most, a G20-ak londoni csúcstalálkozóját megelőzően. Remek alkalom lett volna arra, hogy felvegyük Afrikát a közös napirendre, figyelemmel itt is Kína ennek kapcsán betöltött lényeges szerepére, és még folytathatnám.

Ezen nyilvánvaló kérdések ellenére, és az Európai Bizottság Kínával kapcsolatos menetrendje ellenére, valamint Kína vonatkozásában a 27 tagállam sokkal konzisztensebb és kiegyensúlyozottabb menetrendje ellenére, sajnálattal állapítom meg, hogy mi, az Európai Parlament, a politikai csoportok választási kampányának kérdésévé tesszük ezt a stratégiai kapcsolatot.

Az emberi jogok prioritást élveznek, és azt is kell élvezniük, de nem válhatnak kizárólagos témává.

  Janusz Onyszkiewicz (ALDE). – (PL) Elnök asszony, az 1950-es évek elején a kínai kormány arra kényszerítette Tibet képviselőit, hogy írjanak alá egy megállapodást, amelyben garantálja Tibet messzemenő autonómiáját. Ezek a garanciák azonban mind füstbe mentek. A közvélemény nyomására, és attól való félelmében, hogy bojkottálni fogják az olimpiai játékokat, a kínai kormány tárgyalásokat kezdett a dalai láma képviselőivel. Ezek a tárgyalások azonban sértően alacsony szinten folytak, mi több, a párbeszéd jobban hasonlított két külön csatornára beállított televízió közti kommunikációra.

Nem párbeszédet akarunk, hanem tárgyalásokat. Azt szeretnénk, ha a benyújtott memorandum alapján a kínaiak tárgyalnának a dalai láma képviselőivel. Amennyiben a kínai kormány úgy véli, hogy ez a memorandum nem megfelelő alap, támassza alá véleményét, de ne bújjon el a mögé a nyilatkozat mögé, miszerint az nem több mint egy dokumentum, amely Tibet függetlenségét indítványozza – mivel egyáltalán nem erről van szó.

  Laima Liucija Andrikienė (PPE-DE). – Elnök asszony, teljes mértékben támogatom a biztos asszony által elmondottakat, nevezetesen, hogy a párbeszéd és az elkötelezettség alapvető fontossággal bír. Ugyanakkor el kell ismernünk, hogy amit ma Kína részéről látunk, az a dalai láma képviselőivel folytatandó komoly és eredményorientált párbeszédre irányuló politikai akarat nyilvánvaló hiányáról tanúskodik.

Tibet esete – autonómiája – sokunk számára a kínai hatóságok lakmusztesztje. Tibet a kínai emberi jogi helyzetet, valamint az olyan emberi jogvédők helyzetét tükrözi mint Hu Csia, aki 2008-ban megkapta a Szaharov-díjat. Nem látom most Ford urat itt, a teremben, de szeretném biztosítani arról, hogy az emberi jogok mindig is politikai menetrendünk legfőbb kérdései közt szerepeltek, és ott is fognak szerepelni.

  Tunne Kelam (PPE-DE). – Elnök asszony, a kínai kormány „a jobbágyság felszabadításának” nevezte Tibet elfoglalásának évfordulóját. Sajnálatos módon ez nem más, mint orwelli újbeszéd: a rabszolgaság szabadság, a hazugságok igazságok. De jól mutatja, hogy a kínai kommunista vezetők régóta saját rossz lelkiismeretük foglyai.

Tibet valódi autonómiájának elérése szorosan összefügg egy másik dátum üzenetének elismerésével: hamarosan 20 éves lesz a Tiananmen téri diák-demokrácia.

Tibet kérdésének megoldásában kulcsszerepe lenne annak, hogy Kínában is valódi demokrácia legyen, de rohan az idő, és nagyon sok múlik a mi saját morális elhatározásunkon.

Én szintén felhívom a Tanács elnökségét, hogy ez alkalomból adjon ki a mi állásfoglalásunkhoz hasonló nyilatkozatot, és tegyen így júniusban, a Tiananmen téri vérengzések évfordulóján is.

  Benita Ferrero-Waldner, a Bizottság tagja. − Elnök asszony, a mai vita röviden, de egyértelműen ismét megmutatta Tibettel kapcsolatos aggodalmainkat. A beavatkozások azt mutatják, hogy ezek az aggodalmak még most, 50 évvel az 1959. március 10-i tibeti felkelés után is valósak és jogosak. Mi több, úgy vélem, mai vitánk azt is hangsúlyozta, mennyire fontos, hogy mindkét fél újra részt vegyen a párbeszédben. Azért mondok „párbeszédet”, mert a párbeszéd mindig az első fontos lépés a tárgyalások megkezdése előtt. Ez a legjobb módja az ifjú tibetiek közti csalódottság és erőszak elkerülésének is. Úgy vélem, ez alapos ok. Ezért áll mindkét fél érdekében, hogy még tartalmasabb párbeszédet folytassanak.

A dalai láma nagy tiszteletnek örvendő vallási vezető, és sok más mellett a Nobel békedíj kitüntetettje is. Míg egyes európai vezetők találkoztak vele különböző, ám általában vallási kontextusban, politikai célú találkozók nem képezik stratégiánk részét. Ezzel együtt gyakran értekezünk a dalai láma követeivel, különösen arról, hogyan halad a párbeszéd ügye; ezt a jövőben is ekképp kívánjuk folytatni.

  Elnök. – A vitát lezárom.

Én magam is remélem, hogy a tibeti nép szabad lesz, és ugyancsak remélem, hogy nem kell sem egy állam, sem egy vallás ellenőrzése alatt élniük.

Öt állásfoglalási indítványt⁽¹⁾kaptam az eljárási szabályzat 108. cikke (5) bekezdésének megfelelően.

A szavazásra ma déli 12 órakor kerül sor.

Írásbeli nyilatkozatok (az eljárási szabályzat 142. cikke)

  Filip Kaczmarek (PPE-DE), írásban. – (PL) A tibeti menekültek 50 éve próbálják elérni, hogy tiszteletben tartsák alapvető jogaikat. Meggyőződésem, hogy e jogok tisztelete és a tibetiekkel való párbeszéd újbóli megkezdése nyilvánvalóan Kína érdekében áll. A mai világban egy ország imázsa lényegesen hozzájárul ahhoz, hogyan működik a globális gazdaságban és miként vesz részt a nemzetközi együttműködésben. Az, hogy Kína visszautasítja, hogy párbeszédet folytasson a dalai láma képviselőivel, valamint, hogy elutasítja a tibetiek rendkívül visszafogott követeléseit, nem tesz jót megítélésének. Tárgyalásokat kezdeni azokról a jogokról, amelyek egyébként összhangban vannak a kínai alkotmány elveivel, semmilyen jelentős kockázatot nem rejt Kína számára. Sőt, épp ellenkezőleg. A nagy országok, a nagy nemzetek legyenek nagylelkűek! Ha így tesznek, az csak alátámasztja nagyszerűségüket.

Ha párbeszédbe kezd Tibettel, az lehetőséget ad Kína számára, hogy megmutassa jó, pozitív oldalát. Szolidaritást mutatni Tibettel és a tibeti emberekkel nem kínai-ellenes. Annak kifejeződése lenne, hogy törődnek az emberi jogokkal, a vallási és nyelvi szabadsággal, a kulturális sokféleséggel, valamint a nemzeti identitás és autonómia fenntartásához való joggal. Így hát, mi sem avatkozunk be Kína belügyeibe, csupán igyekszünk megvédeni azokat a kívánalmakat és értékeket, amelyek számunkra mindenhol fontosak – Európában, Ázsiában és szerte a világon. Semmilyen módon nem kezeljük másképp Kínát. Csak védjük a kisebb nemzetek jogait, még akkor is, ha ez bosszantó vagy kényelmetlen is. Azért tesszük ezt, mert valljuk, hogy így helyes.

(Az ülést 11.55-kor felfüggesztik, majd 12.05-kor újra megnyitják.)

ELNÖKÖL: PÖTTERING ÚR
elnök

(1) lásd a jegyzőkönyvet.