Az ülések szó szerinti jegyzőkönyve

2009. április 24., Péntek - Strasbourg

5.1. A nők jogai Afganisztánban

  Elnök. − A következő napirendi pont vita az afganisztáni nők jogaival kapcsolatos hat állásfoglalási indítványról⁽¹⁾.

  Ana Maria Gomes , szerző. − Elnök úr, a nemek különbségéből adódó eltérő igények elismerése a világon mindenhol jó fokmérője a helyes kormányzásnak, de a nők évtizedek óta tartó szenvedéseinek fényében Afganisztánban különösen az. Afganisztánban csak akkor valósulhat meg a béke és az újjáépülés, ha központi kérdéssé válik a nők emberi jogainak tiszteletben tartása.

Ez a síita családtörvény engedélyezi a házasságon belüli nemi erőszakot, a gyermekházasságot, és megtiltja a nőknek, hogy férjük engedélye nélkül elhagyják otthonukat. A nők emberi jogai és méltósága nem eshet az iszlám fundamentalistákkal folytatott választások előtti tárgyalások áldozatául. Az Afganisztánban jelen lévő nemzetközi közösségnek erősebb nyomást kell gyakorolnia Karzai elnökre és az afgán hatóságokra, hogy megfelelő törvényeket alkossanak, amelyek tiszteletben tartják a nők emberi jogait, valamint olyan politikákat, amelyek elkötelezettek e jogok törvénybe iktatása mellet, és tiszteletben tartják a nők méltóságát.

A síita családtörvényhez hasonlóan, az afgán Parlament által már hónapokkal ezelőtt kétharmados többséggel megszavazott afgán médiatörvény késleltetése szintén Karzai elnök egyik módszere arra, hogy továbbra is kézben tartsa az állami média felügyeletét, amely az elnökválasztás előtti propaganda nélkülözhetetlen eszköze.

A nemzetközi közösség nem engedheti, hogy mindez tovább folytatódjon. Ez a törvény nélkülözhetetlen ahhoz, hogy Afganisztánban biztosítani lehessen a szólás és a média szabadságát. Enélkül értelmetlenek az Afganisztánban tett erőfeszítéseink. E két törvényt illetően haladéktalanul cselekednünk kell, a nemzetközi közösségnek pedig gondoskodnia kell arról, hogy az afgán hatóságok teljesítsék az emberi jogokat érintő kötelezettségvállalásaikat, és betartsák ígéreteiket, különösképpen tiszteletben tartva a nők jogait.

  Nickolay Mladenov , szerző. − Elnök úr, a nemzetközi közösség döbbenten vette tudomásul a síita nők helyzetéről szóló készülő afgán törvénytervezetről hallottakat. Szörnyű látni, hogy a 21. század elején egy demokratizmusra törekvő és nemzetközi kötelezettségvállalásait teljesíteni kívánó ország a nők jogait korlátozó törvényt alkothat.

Ugyanakkor úgy gondolom, hogy a vita, illetve az Afganisztánban való fellépés során óvatos megközelítést kell alkalmaznunk, hiszen az ország egy erőszakos, elnyomó vallási diktatúra által meghatározott időszakon van túl; több évnyi, illetve évtizednyi polgárháború sújtotta; az ott élő társadalom sok tagja sérült meg, vagy pusztult el, többen, mint ahány épület.

Az általunk közvetített üzeneteknek rendkívül következetesnek kell lenniük, ugyanakkor ezen üzenetek megfogalmazásában is igen körültekintően kell eljárnunk. Fel kell szólítanunk az afgán hatóságokat a törvény vizsgálatára és felülvizsgálatára, hogy az maradéktalanul megfeleljen az ország nemzetközi szintű vállalásainak, valamint alkotmányának.

Mindezt itt Európában nem foghatjuk fel választási lehetőségként, sokkal inkább olyasvalaminek kell tekintenünk, amit megoszthatunk afgán kollégáinkkal és barátainkkal, hogy biztosan eleget tudjanak tenni önként vállalt kötelezettségeiknek.

Ebben az esetben támogatnunk kell Karzai elnököt és az afgán kormányt a törvény felülvizsgálatában és módosításában, hogy az megfeleljen a nemzetközi ígéreteknek és az alkotmánynak. Ez részét képezi a párbeszédnek, és határozottan ki kell tartanunk amellett hogy semmilyen, a nők jogait korlátozó intézkedés nem fogadható el.

Teljesen egyetértek az Ana Maria Gomes asszony által említettekkel. Legyünk azonban nagyon óvatosak, mert egy ilyen traumákat elszenvedett társadalommal való kapcsolatban saját szándékainknál sokkal fontosabb az, milyen értelmezést nyernek ott az üzeneteink. Ebben legyünk nagyon következetesek, valamint kérjük fel a Bizottságot és a Tanácsot, hogy támogatási programjainkon keresztül továbbítsák ezt az üzenetet Afganisztán kormánya és hatóságai felé.

  Hélène Flautre , szerző. – (FR) Elnök úr, az Afganisztán részvételével zajló II. durbani felülvizsgálati konferencia éppen ma kiadott záró nyilatkozata szerint sürgető feladat, hogy a nők elleni erőszak minden formáját törvény által büntetendő bűncselekménnyé nyilvánítsák, és hogy bármilyen hátrányos megkülönböztetésen, akár vallási megkülönböztetésen alapuló igazságszolgáltatási eszköztár használatát el kell ítélni.

Ezzel egy időben Afganisztán olyan jogszabályt készít elő, amely kizárólag a síita társadalomra vonatkozik, és egyértelmű megkülönböztetéssel él a nőkkel szemben a házasság, a válás, a gyermekfelügyeleti jog, az öröklés és az oktatáshoz való jog terén.

Ez teljesen skizofrén állapot. Amire Afganisztán Genfben ígéretet tesz, azt Kabulban nem utasíthatja el. A II. durbani konferencián való részvétellel Afganisztán határozottan elkötelezte magát a többszörös hátrányos megkülönböztetés eltörlése mellett. Ha meg szeretné őrizni hitelét, elengedhetetlen, hogy azonnal cselekedjen.

A törvény elfogadásának elutasításával az igazságügy-miniszter és az elnök jelezné, hogy szándékukban áll teljesíteni országukban az emberi jogokkal kapcsolatos kötelezettségeiket.

A férfiak és nők közötti egyenlőség elvét az afgán alkotmány, valamint számos Afganisztán által is aláírt nemzetközi egyezmény is magában foglalja. A hatóságoknak kötelessége, hogy kitartsanak a szélsőséges nézetekkel szemben, és ne hátráljanak meg. E törvénytervezet valójában egy egész társadalom sorsáról dönt, az afgán társadalom pedig már hangot adott azon véleményének, amely szerint nem szeretne kimaradni a hasonló jellegű vitákból.

A nők küzdenek, és megérdemlik országuk minden támogatását és védelmét. A hatóságok feladata, hogy eleget tegyenek kötelezettségeiknek, és megmutassák, képesek teljesíteni kötelezettségvállalásaikat, a helyszínen tartózkodó európai polgári erőké pedig az, hogy támogassák őket ebben az átfogó újjáépítésben, és példát mutassanak.

Ne feledkezzünk meg róla, hogy a csapataink által elkövetett erőszakos cselekmények és az a tény, hogy a dúló háború szegénységbe taszítja Afganisztánt, csupán a szélsőségesek számát gyarapítja.

  Erik Meijer , szerző. − (NL) Elnök úr, két érv szól a külföldi katonai erők afganisztáni jelenléte mellett.

Az első érv az Afganisztánon kívüli világ önvédelme. 2001 óta az Egyesült Államokat rettegésben tartja, hogy további katasztrófák történhetnek, ha az al-Kaida ismét Afganisztán területén készítené elő az újabb támadásokat. Éppen ezért tehát, itt a többi ország saját érdekeiről van szó. Ezt a célkitűzést többnyire teljesítettük.

A második érv azonban az afgán emberek helyzetével kapcsolatos. A cél az volt, hogy felszabadítsuk őket az elnyomás, a visszamaradottság alól. Az érvelés érinti a sajtószabadságot, a vallási kisebbségek jogait, az egyének szabadságát és különösen a nők jogainak védelmét. Az Afganisztánról szóló nemzetközi hírek évekig tele voltak olyan történetekkel, amelyek szerint a lányok újra iskolába járnak, a nőknek nem kell többé kötelezően fátylat viselniük, egyenrangú állampolgárként élhetnek, a férjüktől függetlenül, és egyre több nő vesz részt a politikában. A megszállás mintha csak egy feminista hadművelet lett volna.

Mindeközben láthatjuk, hogy az afganisztáni történések többé-kevésbé megegyeznek a Csecsenföldön történtekkel. Mindkét ország iszlám fundamentalista csoportok vezetése alatt állt, amelynek külső erők mindkét esetben véget akartak vetni. Mindkét esetben szörnyű szövetség jött létre, az egyik az oroszok, a másik az amerikaiak részéről, ami azt jelentette, hogy az adott iszlám fundamentalista csoport megfékezésére tett erőfeszítések során más iszlám fundamentalistákkal kötött megegyezések születtek. Ennek következményeként a szabadságért folytatott harc, amely a megszállás indokaként szolgált, áldozatul esett a folyamatban.

Afganisztánban a nőket egyre inkább visszakényszerítik a talibán rezsim idején elfoglalt helyzetükbe. A lányok már nem járnak iskolába, és a nők is eltűnőben vannak a politika színteréről. Még egy olyan törvény is életbe lépett, amely védi a férfiak szexuális igényeik kielégítéséhez való jogát anélkül, hogy a nőknek ebbe bármilyen beleszólásuk lenne. Ez kimeríti a nemi erőszak fogalmát. Eközben az állam már az újságírókat is halálbüntetéssel fenyegeti. Zsákutcába jutottunk. Európának ebben a helyzetben nem lenne szabad további támogatást nyújtania.

  Marco Cappato , szerző. − (IT) Elnök úr, hölgyeim és uraim, kétségtelen, hogy a nemzetközi közösségen belül jelentős mértékben kockáztatjuk hitelünket az afganisztáni események kapcsán. Politikai pártom vezetőjét, Emma Boninót a tálibok letartóztatták, csak mert európai biztosként jelen volt, majd néhány óráig őrizetben tartották éppen azért, mert részt vett a nők jogainak védelmében.

A fegyveres beavatkozással kapcsolatos megosztottság és eltérő vélemények ellenére, valamint az elfoglalt álláspontoktól függetlenül nem engedhetjük, hogy a nők jogainak helyzete ilyen irányban tovább romoljon.

Hat évvel ezelőtt az Erőszakmentes Radikális Párt „szatjagrahá”-t szervezett: vagyis világméretű erőszakmentes fellépést azzal a céllal, hogy támogassa a nők jelenlétét az afgán kormány miniszterei között. Ma ismét mozgósítanunk kell a nemzetközi közösséget annak érdekében, hogy ne csupán a nők jogainak védelmét lehessen biztosítani, de a nők egyben a legfelsőbb szintű politikai és intézményi életnek is teljes jogú szereplőivé válhassanak.

Egyértelműen gondoskodnunk kell róla, hogy az afgán kormánnyal való mindennemű együttműködést óvatosan és körültekintően hajtsunk végre – erre már történt felhívás; ezzel együtt azonban a lehető leghatározottabban ragaszkodnunk kell céljainkhoz is. Téves elképzelés lenne ugyanis azt gondolni, hogy a fundamentalista pártokkal szemben valamiféle reálpolitikával elérhetjük a hosszú távú béke megteremtését Afganisztánban, illetve saját városainkban és országainkban.

  Bernd Posselt , a PPE-DE képviselőcsoport nevében. – (DE) Elnök úr, 30 évvel ezelőtt, 1979 őszén ez a Parlament elfogadott egy sürgős állásfoglalást Afganisztánnal kapcsolatban; ennek szerzője Habsburg Ottó volt, akivel akkor magam is együtt dolgoztam. Az állásfoglalás Afganisztánnak a Szovjetunió által történő közelgő lerohanására vonatkozott, ami aztán néhány hónappal később be is következett.

Azóta ez az ország szörnyű szenvedéseken ment keresztül, és fel kell tennünk magunknak a kérdést: mi is Afganisztán? Először is, sok tekintetben egy igen ősi törzsi társadalom, amelyet nem hajíthatunk át egy lendülettel a 21. századba. Másodszor, olyan ország, amely nagy jelentőséget tulajdonít saját függetlenségének, amelyet a brit és az orosz birodalommal szemben is nagy erőkkel védett. Harmadszor, olyan ország, amely a 20. században rengeteget szenvedett, és egy, a nyugati hatalmak által végrehajtott – itt szándékosan nyíltan fogalmazok – igen vitatható beavatkozás eredményeképpen jelenleg olyan elnöke van, akit az ott élők közül sokan nem éreznek magukénak.

A helyzet igen nehéz és bonyolult. A félreértések elkerülése végett, Cappato úr tudja, hogy nem tartozom az úgynevezett „reálpolitikusok” közé, az emberi jogok kérdésében nem vagyok hajlandó kompromisszumokra. Ezt a törvényt és a nők elnyomását kérlelhetetlenül el kell utasítanunk. Ugyanakkor úgy kell eljárnunk, hogy sikeresek lehessünk, és ne keltsük azt a benyomást, hogy mindez a külső ellenőrzés egy formája. Ezért partnerekre kell lelnünk Afganisztán soknemzetiségű társadalmában, és fokozatosan kell felépítenünk egy modern társadalmat.

Ez azt jelenti, hogy Afganisztánra vonatkozóan politikai elképzelést kell kialakítanunk, és nem csupán katonai megoldást keresnünk, ahogy eddig tettük. Éppen ezért a törvényt felül kell vizsgálni. E kérdésben teljesen elutasítjuk a kompromisszumot, hiszen igen sokat költünk erre az országra, ahol katonai erőket állomásoztatunk. Mindezt azonban az afgánok bevonásával kell végrehajtanunk, és tiszteletben kell tartanunk a méltóságukat, méghozzá ezen belül is elsősorban – akár tetszik néhányaknak, akár nem – a nők méltóságát.

  Lissy Gröner , a PSE képviselőcsoport nevében. – (DE) Elnök úr, annak fényében, hogy Afganisztánban elfogadták a nők iránti megvetésről tanúskodó síita családtörvényt, szorgalmazom, hogy a Bizottság ismét tegye a nők jogait az afganisztáni stratégia központi kérdésévé.

2002 novemberében az Európai Parlament Szocialista Képviselőcsoportja vezetésemmel delegációt küldött Afganisztánba, hogy meggyőződhessünk róla, az ország újjáépítése során a nőket nem rekesztik ki. Megbeszéléseket folytattunk Karzai elnökkel, számos kormányzati képviselővel, a nők jogait és az emberi jogokat védő szervezetekkel, és igen kedvező tapasztalatokat gyűjtöttünk. Úgy tűnt, nincs már messze, hogy a nők – akár a burkát nem viselők – számára is elérhető legyen a magasabb szintű biztonság, stabilitás és jólét. A tálib uralom megdöntését követően a nők előtt megnyílt az egészségügyi rendszer, az oktatás, a képzés, valamint a lehetőség, hogy biztosítani tudják saját megélhetésüket. A gyermekhalálozások világszinten is legmagasabb aránya javulni látszott. Beavatkozásunknak köszönhetően az új alkotmány 25%-os női kvótát írt elő az első választott parlament összetételére vonatkozóan, és hozzávetőleg négy millió menekült tért vissza a háború sújtotta országba.

Az első öt évben azonban sajnálatos módon nem sok minden történt. A medica mondiale-hoz hasonló, a nők jogait védő szervezeteknek az erőszak megállítására felszólító figyelmeztetéseit teljesen figyelmen kívül hagyták, és április elején a radikális iszlamista talibán Kandahárban meggyilkolta a német-afgán származású női jogi aktivistát, Sitara Achikzait. Rá kellett jönnünk, hogy más nők, például az egyik legmagasabb pozíciót elfoglaló rendőrtiszt, is gyilkosság áldozatául estek. Nem dőlhetünk hátra, és nézhetjük ölbe tett kézzel az eseményeket. A társadalom öntudatra ébredése komoly veszélybe került. Meg kell akadályoznunk az új síita családtörvényt.

Az Európai Parlament állásfoglalásának határozottan és egyértelműen ki kell jelentenie, hogy a törvényt el kell vetni. Ha ez nem jár eredménnyel, az Afganisztánnak nyújtott nemzetközi támogatás is veszélybe kerülhet, amennyiben a nők jogait továbbra is figyelmen kívül hagyják. Felemelkedés az emberi jogokat tiszteletben tartó nemzetközi közösségbe, vagy visszasüllyedés a tálib elnyomásba – ez a két lehetőség van. Erről Karzai urat is határozottan és világosan tájékoztatni kell!

  Ewa Tomaszewska , az UEN képviselőcsoport nevében. – (PL) Elnök úr, az Afganisztánban bevezetett törvényi módosítások közül a leginkább az aggaszt, hogy a nőktől megvonták az orvosi kezeléshez való jogot. Ez a férj engedélye nélkül a ház elhagyását megtiltó rendelkezés, valamint az orvosi vizsgálat igénybe vételére vonatkozó tiltás következménye.

Afganisztánban a sok évnyi polgárháború nyomán a kórházak és felszerelésük katasztrofális állapotban vannak. A lerakott taposóaknák nehezítik a vízhez való hozzáférést. A higiéniai készségeket és a kisebb sérülések ellátására vonatkozó ismereteket a generációk ma már nem hagyományozzák egymásra, mint azt korábban tették. Az anyák nem tanítják meg a fiatal nőket arra, hogy a csecsemők fürdetésénél fertőtlenítő hatása miatt érdemes kamillát használni. Az anyák gyakran egyszerűen gyilkosság áldozatául esnek. E drámai helyzetet fokozandó, az orvosi ellátáshoz és egészségügyi létesítményekhez való hozzáférés jogának korlátozása egy teljes generáció számára katasztrofális következményekkel járhat. Minden erőnkkel azon kell lennünk, hogy a kulturális különbségek ellenére is megoldjuk ezt a problémát.

  Bastiaan Belder , az IND/DEM képviselőcsoport nevében. – (NL) Van a hazámban egy mondás: „a papír várhat”, amely jól szemlélteti egyrészt a fennkölt eszmék és jogszabályok, másrészt pedig a napi realitás között tátongó szakadékot. Ha ezt a mondást az afganisztáni nők jogaira vonatkoztatjuk, megdöbbentő eredményt kapunk.

A közös állásfoglalás helyesen utal az afgán alkotmányra és a Kabul által ratifikált nemzetközi megállapodásokra, amelyek mind előírják a férfiak és nők közötti jogegyenlőséget, valamint megkövetelik a különböző nemek törvény előtti egyenlőségét. Az afganisztáni nők valódi helyzete azonban ettől lényegesen eltér. Röviden, az afgán nők helyzetét hozzávetőleg 12 tömör pontban fel lehet vázolni, mégpedig: 44 éves átlagos várható élettartam; magas szülés közbeni halálozási arány (100 000 szülésenként 1600 haláleset); a 15 éven feletti nőknek csupán 14%-a tud olvasni; alacsony státusz, mert a nők a férfiak tulajdonai; a közszerepet betöltő nőkkel szembeni gyakori és egyre növekvő számú fenyegetések, illetve megfélemlítések, sőt, akár gyilkosságok is; mind a helyi hatóságok, mind pedig a külföldi csapatok részéről elhanyagolható szintű védelem az afgán női szervezetek számára az ellenük intézett célzott támadásokkal szemben; elsősorban a család dönti el, hogy a lányok részt vehetnek-e az oktatásban; állandó támadások a leányiskolák ellen – 2008 novemberében például a tálibok nyolc diáklányt és négy tanárnőt csonkítottak meg az arcukba fújt savval Kandahár városában; állandó szexuális erőszaktól való fenyegetettség házasságon kívül és belül; a lányoknak körülbelül 57%-át még a 16. születésnapjuk előtt férjhez adják; a nők ellen elkövetett bűncselekményekről a család, a törzs, az elkövetők vagy akár a rendőrség általi megtorlástól tartva szinte soha nem tesznek feljelentést; végül pedig az afgán nők által reménytelen helyzetük miatt elkövetett öncsonkítások és öngyilkosságok.

Ez a lesújtó kép az afgán nők helyzetéről, amely csupán a felszín, a legfőbb oka annak, hogy az afgán nők jogi státuszának papírvalóságát minél hamarabb nemzeti, nemzetközi, és egyben európai szintű politikai prioritássá kell tennünk.

  Charles Tannock (PPE-DE). - Elnök úr, Afganisztán új törvénye, amely a síita nők esetében tulajdonképpen legalizálja a nemi erőszakot és a gyermekházasságot, azzal fenyeget, hogy az országot a középkori jellegű tálib uralom szintjére juttatja vissza. Ez a törvény a modernitás és a nők jogainak tisztelete szempontjából kétségkívül megnehezíti, hogy különbséget tegyünk a választott afgán kormány és a velük szemben álló tálib terroristák között.

A törvénynek köszönhetően továbbá a nemzetközi közösség által az Afganisztánnak nyújtott jelentős mértékű katonai és pénzügyi támogatásra is nehezebb igazolást találni. Igen kellemetlenül érint, hogy hazám, az Egyesült Királyság katonái egy olyan kormány védelmében kockáztatják életüket, amely túlságosan kiszolgálja a szélsőséges és maradi érzelmeket.

Mentségére legyen mondva, Karzai elnök kijelentette, hogy a törvényt hatályon kívül fogják helyezni, de ehhez igen erős nemzetközi nyomásra, és ennek részeként Parlamentünk állásfoglalására volt szükség. Nem szabad továbbá, hogy a törvény hatályon kívül helyezése elfeledtesse velünk a tényt, miszerint az afgán nők továbbra is napi szinten szenvednek az iskolázottság hiányától, az igazságtalanságtól és a hátrányos megkülönböztetéstől. Még hosszú utat kell megtennünk ahhoz, hogy Afganisztán a modern világ teljes jogú tagjává válhasson, és teljesítse kötelező érvényű nemzetközi kötelezettségvállalásait.

  Lidia Joanna Geringer de Oedenberg (PSE). – (PL) Elnök úr, annak ellenére, hogy Afganisztán aláírója a nőkkel szembeni hátrányos megkülönböztetés minden formájának kiküszöböléséről szóló egyezménynek, és hogy Karzai elnök kormánya rendeletbe foglalta a két nem törvény előtti egyenlőségét, valamint az afgán parlamenti helyek negyedét garantálta a nők számára, az afgán nőket saját országukban továbbra is másodrangú állampolgárként kezelik.

Számos afgán fundamentalista számára a nőnek otthon a helye, nem pedig iskolában vagy munkában. Jó példa erre a nemrégiben az afgán parlament mindkét háza által jóváhagyott és az elnök által is aláírt törvény, amely kijelenti, hogy a nők csak férjük vagy apjuk beleegyezésével hagyhatják el otthonukat, tanulhatnak, jelentkezhetnek állásra vagy kaphatnak orvosi ellátást. Ezenkívül a törvény kizárólag az apa vagy a nagyapa számára biztosítja a gyermekfelügyeleti jogot. A törvény szerencsére még nem lépett hatályba. A törvénytervezetet a számos afganisztáni és külföldi tiltakozásnak köszönhetően továbbították az afgán Igazságügyi Minisztériumba, hogy az megvizsgálja, vajon a szöveg összhangban áll-e az alkotmánnyal és a nemzetközi szerződésekkel.

Az Európai Parlamentnek határozottan követelnie kell az afgán hatóságoktól a törvény visszavonását, amely nyilvánvalóan megsérti a nőkkel szembeni hátrányos megkülönböztetés minden formájának kiküszöböléséről szóló egyezményt. Továbbá, egyértelműen fel kell szólítanunk az afgán Igazságügyi Minisztériumot minden egyéb, a nőket hátrányosan megkülönböztető törvény eltörlésére. Az Európai Uniónak, mint közösségnek, egyhangú támogatásáról kell biztosítania mindazokat, akik a nők jogaiért küzdenek Afganisztánban, hogy megakadályozzuk az e téren eddig elért eredmények megsemmisítését.

  Anna Záborská (PPE-DE). – (SK) Őszintén köszönetet szeretnék mondani Hans-Gert Pöttering elnök úrnak, hogy elfogadta a kérésemet, és helyet adott ennek a témának a mai ülés igen sürgető állásfoglalásai között.

Egy nő méltósága személyiségének lényegi eleme. A párkapcsolatokban és a családban e méltóságot egyaránt tiszteletben kell tartani, amit minden társadalomnak tudatosítania kell saját tagjaiban. A fiatal nőknek meg kell adni a lehetőséget a szabad és önálló döntéshozatalra. A jelenlegi afganisztáni helyzet elfogadhatatlan. A nőkkel szembeni hátrányos megkülönböztetés az alapvető emberi jogok megsértése, amely megalázza a nőket, és lerombolja az egyéniségüket.

Konceptuális, de egyértelmű politikára van szükség. Egyrészt nem engedhetjük meg, hogy Hamid Karzai elnök felszólaljon az Európai Parlamentben, másrészt pedig hogy az általa vezetett országban alapvető emberi jogokat sértő törvényeket fogadjanak.

  Corina Creţu (PSE) . – (RO) Természetesen mindannyiunkat érint, hogy Afganisztánban olyan törvény fog hatályba lépni, amely a családban és a társadalomban egyaránt lehetővé teszi a nőkkel szembeni hátrányosan megkülönböztető és megalázó bánásmódot. Ez a jogszabály felháborító módon ellentmond az Afganisztánban megvalósítani próbált elképzelésnek, annál is inkább, mert a legtöbb NATO tagország kijelentette, hogy nagyobb részt kíván vállalni az afganisztáni stabilitás megteremtésére tett erőfeszítésekben. Az országban lévő katonai jellegű nemzetközi jelenlét vitathatatlanul nagyon fontos, sőt, talán meghatározó, e tevékenységünk célja azonban nem csupán a béke és az infrastrukturális befektetések biztosítása, hanem egy ennél jóval összetettebb feladat: a modern afgán társadalom megteremtése.

Kiknek építjük az iskolákat, ha az afgán lányokat hátrányosan megkülönböztetik és nem vehetnek részt az oktatásban? Természetesen senki sem feltételezi, hogy az afgán társadalomnak teljes egészében meg kellene egyeznie a nyugati társadalmakkal, de nem hunyhatunk szemet az emberi jogok megsértése felett, mondván, tiszteletben tartjuk a kulturális különbségeket. Ezért véleményem szerint az európai intézmények feladata, hogy határozott üzenetet küldjenek az elnöknek…

(Az elnök félbeszakítja a felszólalót)

  Paul Rübig (PPE-DE). – (DE) Elnök úr, biztos úr, hölgyeim és uraim, Afganisztán igen nehéz múltra tekint vissza. Úgy gondolom, a családok különösen összetartóak ebben az országban, és a család nőtagja fontos szerepet tölt be. Ezért nagyon fontos, hogy elsősorban a gazdasági fejlődést segítsük, különös tekintettel a kis- és középvállalkozásoknak nyújtott támogatásokra.

Természetesen korszerű infrastruktúrára is szükség van ahhoz, hogy az ország gyorsabban fejlődhessen. Véleményem szerint éppen az infrastruktúrával kapcsolatos projektek segíthetik elő az országban az emberek közötti jobb megértést, továbbá az információs és kommunikációs technológián keresztül fokozatosan kialakulhatna egy másfajta világnézet, miközben az ország identitását is változatlan formában meg lehetne őrizni.

  Antonio Tajani , a Bizottság alelnöke. – (FR) Elnök úr, hölgyeim és uraim, az afganisztáni síita közösség emberi jogairól szóló jogszabály megérdemelten nagy figyelmet kapott.

Küldöttségünk, valamint az Európai Unió különleges képviselőjének és a tagállamok képviselőinek segítségével a helyszínen szorosan figyelemmel kísérjük a politikai fejleményeket.

Természetesen tiszteletben tartjuk az afganisztáni jogalkotási folyamat függetlenségét, különös tekintettel az alkotmányra, amely a 131. cikkben valóban rendelkezik a kizárólag a síita közösségre vonatkozó jogszabályok létrehozásának lehetőségéről. Mindazonáltal partnereinkkel együtt támogattuk azt a megközelítést, amely helyteleníti a törvény néhány, az afgán alkotmánnyal, illetve az afgán kormány által is elfogadott nemzetközi joggal korántsem összeegyeztethető cikkét.

Az Európai Unió ezért április 12-én demarsot intézett az afgán kormányhoz. Ebben külön emlékeztettük a kormányt a polgári és politikai jogokra, a nők elleni hátrányos megkülönböztetésre és a gyermekek jogaira vonatkozó nemzetközi egyezményekből fakadó kötelezettségeire.

Rámutattunk, hogy a javasolt jogszabály rendkívüli mértékben akadályozná a nőket abban, hogy teljes körűen élhessenek jogaikkal, és méltányos módon részt vehessenek az afgán társadalom gazdasági, társadalmi, kulturális, polgári és politikai életében.

Valószínűleg a nemzetközi fellépés és az afgán polgári társadalom reakciója is hozzájárult ahhoz, hogy az afgán kormány úgy döntött, általános felülvizsgálatra visszaküldi a jogszabályt az igazságügy-miniszternek, amely vizsgálat elsődleges tárgyát Afganisztánnak a nemzetközi jog tekintetében fennálló kötelezettségei képezik. Magától értetődő, hogy a felülvizsgálatot teljes mértékben az afgán kormány felügyelete alatt hajtják majd végre. Az ország politikai hátterét figyelembe véve létfontosságú, hogy kormánya a törvényhozói és intézményi folyamat keretén belül maradéktalanul felvállalja kötelezettségeit.

Nemzetközi partnereinkkel együtt részletesen figyelemmel kísérjük majd a felülvizsgálatot, az igazságszolgáltatási ágazat intézményi reformjához általunk nyújtott támogatás tekintetében is.

  Elnök. − A vitát lezárom.

A szavazásra ma déli 12 órakor kerül sor.

Írásbeli nyilatkozatok (az eljárási szabályzat 142. cikke)

  Toomas Savi (ALDE) , írásban. – Elnök úr, minden embernek joga van az emberhez méltó élethez, ami azt jelenti, hogy senkit semmilyen alapon, így nemi alapon sem lehet hátrányosan megkülönböztetni. Sajnálatos módon az általunk, európaiak által természetesnek tartott emberi jogokat a világ számos országában folyamatosan megsértik.

A tálib rendszer megdöntése óta az afganisztáni helyzet sokat javult, valójában azonban az emberi jogok tekintetében nem sok pozitív fejleményről lehet beszámolni. A nők jogainak folyamatos megsértése teljességgel elfogadhatatlan, és rendkívül fontos, hogy a helyzet megoldása érdekében az Európai Unió nyomást gyakoroljon az afgán kormányra. Még számos, a férfiak és nők egyenjogúságának szempontjából ellentmondásos törvénynél is felháborítóbb az a tény, hogy magában az afgán társadalomban a férfiakat továbbra is a nőknél magasabb rendűnek ismerik el. Az Európai Uniónak ezért támogatnia kell a nemek közötti egyenlőséget hirdető tájékoztató kampányokat.

(1) Lásd a jegyzőkönyvet.