Elnök. – Az első napirendi pont Hieronymi asszonynak a Kulturális és Oktatási Bizottság nevében készített jelentése (A6-0260/2009), amely a harmadik országbeli audiovizuális szakemberekkel folytatott együttműködés programjának (MEDIA Mundus) létrehozásáról szóló európai parlamenti és tanácsi határozatra irányuló javaslattal (COM(2008)0892 – C6-0011/2009 – 2008/0258(COD)) foglalkozik.
Ruth Hieronymi, előadó. − (DE) Elnök úr, Biztos asszony, hölgyeim és uraim, különös örömömre szolgál, hogy rövid idő – mindössze hat hónap – alatt, még a parlamenti ciklus vége előtt sikerült kidolgoznunk és elfogadunk egy új, az európai filmek támogatását célzó programot, amely az Európai Unión belül és világszerte a kultúra és gazdaság javát szolgálja.
Ez csak úgy volt lehetséges, hogy kivételesen jó volt az együttműködés, ezért szeretném legmélyebb hálámat kifejezni. Nagyon köszönöm, Biztos asszony. Kitűnő volt a Bizottság MEDIA Mundus program létrehozására irányuló javaslata. Nagyszerű volt az együttműködés a cseh elnökséggel is, ám a Kulturális és Oktatási Bizottságon belüli együttműködés volt a legjobb. Csak ezek eredményeképpen érhettük el ezt a célt ilyen rövid idő alatt.
Az európai filmek MEDIA programon keresztüli támogatása immár 15 éve igen sikeres az Európai Unióban. A származási országukon kívül is bemutatott európai filmek 90%-át támogatja a MEDIA program. Eddig azonban csak Európán belüli projekteket támogatott, és ez a támogatási program a piacok és az új technológiák globalizálódása idején nem kielégítő.
Új lehetőségek és új kihívások is vannak. A ma tárgyalt MEDIA Mundus program fantasztikus választ ad ezekre. Válaszol az Európán kívüli új piacok által az európai filmiparnak felajánlott lehetőségekre. Továbbá válaszol azokra az igényekre és lehetőségekre is, hogy a filmek támogatásán keresztül és magukkal a filmekkel támogassuk és vigyük előre a kultúrák közötti párbeszédet.
Mindezek miatt szeretnék köszönetet mondani azért, hogy elindulhatott a kísérleti MEDIA Mundus projekt. 7 millió euro vált hozzáférhetővé. Kiderült, hogy óriási az igény. A kísérleti projektek a képzést, az értékesítést és a globális hálózatokban való forgalmazást támogatták, és különösen a világ feltörekvő audiovizuális piacai – India, Brazília, Dél-Korea, Kanada – nyújtottak be kiemelkedő projekteket.
E tekintetben a Kulturális és Oktatási Bizottság szavazatával örömmel szavaztunk a javaslat mellett. Szeretném az egész Parlamentet megkérni, hogy igennel szavazzon, hogy az elkövetkező években megfelelő mértékű finanszírozást kapjon a program, így elérhesse azt a célt, hogy az európai filmeket mint kulturális értékeink globális nagyköveteit támogassa.
Ez az utolsó felszólalásom az Európai Parlamentben. Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy az Önök támogatásával befejezhettem a programot, és hadd osszak meg Önökkel egy személyes üzenetet. Ami a jövőbeni munkát illeti, kérem, ne feledjék, hogy az európai kulturális javak nemcsak gazdasági javak, hanem kulturális és gazdasági javak egyszerre.
Különösen köszönöm a Kulturális és Oktatási Bizottságban és a titkárságokon dolgozó minden kollégámnak és Önnek, Biztos asszony, és az Ön főigazgatójának, Gregory Paulgernek, aki a munkát irányította, az audiovizuális területen való tízéves kitűnő együttműködést. Nagyon köszönöm.
Viviane Reding, a Bizottság tagja. − Elnök úr, teljes mértékben egyetértek azzal, amit Hieronymi asszony mondott; a vele és a Kulturális és Oktatási Bizottság tagjaival folytatott tízéves közös munka hatékony volt, és engem személyesen sok szempontból gazdagabbá tett. Köszönöm tehát mindazoknak, bármilyen párthoz tartozzanak is, akik valóban azért dolgoztak, hogy a kultúra fontossá váljék, és hogy képes legyen megszólítani az embereket.
Nagyon örülök, hogy a Parlament javaslatokat tett a jelentésre, amelyek tisztázással és egyszerűsítésekkel javították az általam benyújtott javaslatot.
Önök is tudják, hogy a MEDIA Mundus kidolgozása a MEDIA International előkészítő intézkedésen alapult, és ehhez kapcsolódva nagyon hálás vagyok a Parlamentnek is az előkészítő intézkedés finanszírozására 2008-ban kapott 2 millió és a 2009-ben kapott 5 millió euróért.
A MEDIA Mundus 2011-ben kezdődik majd el, követve a MEDIA International által megkezdett utat. Célja, hogy erősítse az európai és a világ más területeinek filmipari szakemberei közötti kulturális és kereskedelmi kapcsolatokat. A MEDIA Mundus elképzelése új, ambiciózus és innovatív, mert támogatja a szakemberek közötti együttműködést, amelyet az európai programok rendszerint nem tesznek, és a már létező programoktól eltérően kölcsönös előnyökön is alapul, nemcsak a saját filmkészítőink számára, hanem a harmadik országbeli, különböző területeken dolgozó filmkészítők számára is. Az első terület a továbbképzés, beleértve az európai és harmadik országokból származó, továbbképzésben részesülő és oktató személyeket. Ez javítja majd a harmadik országok piacaihoz való hozzáférést, továbbá bizalmat és hosszú távú kereskedelmi kapcsolatokat fog építeni: így szokott ez történni. Ha a filmipari képzés alatt együtt ülsz az iskolapadban valakivel Ázsiából, Afrikából vagy Amerikából, világos, hogy később a szakmai életed során késztetésed lesz rá, hogy együtt dolgozzatok.
Ezért támogatjuk a nemzetközi koprodukciók fórumainak szervezését. Együtt képezzük őket, és azt reméljük, hogy ezek a szakemberek elkezdenek együtt dolgozni. Ezért van szükségünk a nemzetközi koprodukciók fórumára.
Ezen felül javítanunk kell az európai audiovizuális művészeti alkotások harmadik országokban való forgalmazását, terjesztését és bemutatását. Ezzel mind jól járnak az Európán belüli harmadik országokból származó emberek. Ez egy nagyon jó példa arra az Európára, amely nem egy erődítmény, hanem egy nyitott Európa, amely ad, befogad és megoszt.
Növelnünk kell a közönség igényét a kulturális szempontból sokszínű audiovizuális tartalom iránt, amely fontos szerepet fog játszani, ezért rá kell vennünk a fiatalokat, mindenekelőtt a fiatal közönséget, hogy európai filmeket nézzen.
Biztos vagyok abban, hogy a MEDIA Mundus növelni fogja a fogyasztók választási lehetőségeit, ami által az embereknek módjuk nyílik európai filmeket nézni. Ez kulturális sokszínűséget fog hozni az európai piacokra azáltal, hogy több minőségi filmet hoz be az Európán kívüli kisebb piacokról, és lehetőséget ad az európai filmeknek a nemzetközi piacon való megjelenésre. Új üzleti lehetőséget fog tehát teremteni az európai és a világ más tájairól származó szakemberek számára. Ez, természetesen nagyon fontos gazdasági hozzájárulás. Ez versenyképesség kérdése, és e mellett mindenekelőtt a kulturális sokszínűség kérdése – a mi kulturális sokszínűségünké –, amely a mi legértékesebb javunk, és más kontinensek lakóinak kulturális sokszínűsége, amely az ő legsajátosabb javuk. Ezek egymással való megosztása csodálatos lehetőség, és ezt fogja biztosítani a MEDIA Mundus.
Doris Pack, a PPE-DE képviselőcsoport nevében. – (DE) Elnök úr, Biztos asszony, Hieronymi asszony, a MEDIA Mundus program egy olyan gondolaton alapuló projekt, amely a mi Bizottságunkban, a Kulturális és Oktatási Bizottságban született. Mondhatni, itt látta meg a napvilágot. Mindenekelőtt erős hátteret biztosítottunk számára, és természetesen nemcsak a biztos asszony, hanem Hieronymi asszony kézjegyét is magán viseli, akit a Kulturális és Oktatási Bizottság minden tagja örömmel támogatott.
Sokat tanultunk az Erasmus Mundus projektből, amely ajtót nyitott azon tanulóink előtt, akik harmadik országokba akartak menni, és viszont. A globalizációt tekintve ez igazán szükséges, és a MEDIA Mundus a filmkészítők esetében ugyanebbe az irányba halad. Csodálatos példa ez arra, hogyan tudunk kultúrák közötti párbeszédet szervezni ezen a területen, amelynek természetesen van kereskedelmi oldala is, de amely mindenekelőtt kulturális párbeszéd.
A MEDIA Mundus támogatni fogja és végrehajtja az UNESCO-egyezményt, amely előmozdítja a kulturális sokszínűséget Európában és az egész világon, párbeszédet létesít, valamint egyensúlyt termet a gazdasági és a gazdaságossági érdekek között.
A MEDIA Mundus-szal természetesen támogatjuk a filmjeink, filmkészítőink, diákjaink mobilitását, és végül megtörténik az, amire Wim Wenders folyton ösztönöz minket, nevezetesen, hogy új arcot adunk Európának, valóra váltjuk az európai álmot. Az amerikai álmot évtizedeken át közvetítették felénk a filmek, és a mai napig teszik ezt. Ha végül elérünk addig, hogy harmadik országokkal együttműködve képeken keresztül tudjuk bemutatni az európai álmot, sokkal többet fogunk tenni az Európai Unió megszilárdításáért, mint ahogyan más módokon tudnánk.
Ha közösen dolgozunk a mai globalizált világban, képesek leszünk arra, hogy bizonyos mértékig visszaszorítsuk az amerikaiakat a világpiacon, és kicsit jobban körvonalazzuk az álmunkat. Biztos vagyok abban, hogy a harmadik országok támogatni fognak, talán Dél-Korea vagy Dél-Amerika országai, amelyeken tulajdonképpen segíteni akarunk azáltal, hogy kisebb volumenű produkcióikat többet szerepeltetjük az európai piacon.
Mindent egybevetve olyan projekt ez, amely mindegyik oldalt segíti. Segíti a harmadik országokat és az európai filmipart. Itt volt az ideje, hogy ez megtörténjen. Véleményem szerint a MEDIA Mundus a megfelelő válasz a globális technikai és társadalmi-gazdasági kihívásokra. A következő szavakkal szeretném zárni beszédemet: „Ami a sokszínűségünk előnyére szolgál, az erősíti az identitásunkat”.
Christa Prets, a PSE képviselőcsoport nevében. – (DE) Elnök úr, biztos asszony, Hieronymi asszony, szeretnék őszintén gratulálni a jelentéshez. A Kulturális és Oktatási Bizottságban mindannyian meg lehetünk elégedve, és büszkék lehetünk arra, amit ilyen rövid idő alatt véghezvittünk. Bemutattuk, hogy rugalmasan tudunk dolgozni, és nem köt minket az eljárás, viszont figyelembe vesszük azok törekvéseit, akik a filmiparban dolgoznak, és akik alig várják, hogy ezt a szabályrendszert elfogadják. Felgyorsítottuk a munkánkat, hogy már a szabályrendszer elfogadását és a határozatképességet követően is dolgozhassunk, és nem ragaszkodtunk még egy olvasathoz. Ezt azok se feledjék, akik állandón kritizálják a munkánkat és becsmérlik az általunk tett pozitív dolgokat.
Örülök, hogy a kreativitás és innováció évében segítjük a kreatívokat, hogy innovatívabbak legyenek, és lehetővé tesszük számukra, hogy tovább képezzék magukat és jobban beépüljenek a globális folyamatokba. A digitális világban minden napról napra változik: más a technológia, illetve új körülményekkel és új kihívásokkal kell szembenézni. Ezért egy új hálózatot szükséges építeni. Ehhez viszont az általunk nyújtott pénzügyi támogatásra van szükség. Ha az európai filmipar növekedését akarjuk elősegíteni, továbbá Európa eszméjét akarjuk reklámozni, nemcsak jobb minőségre van szükségünk, amely eddig is nagyon jó volt, ám lehetne még ennél is jobb, hanem pénzügyi segítséget is kell adnunk kreatív művészeinknek.
Most, hogy mindenki a gazdasági válságról beszél, a filmiparon belüli munkahelyteremtés, az innováció lehetőségének létrehozása, az információcsere növelése, a kutatás és a piackutatás, mindez hozzájárul a munkahelyteremtéshez. Óriási lehetőség rejlik ebben a munkaerőpiac élénkítésére.
A határokon átnyúló együttműködéssel és a harmadik országokban való terjesztéssel kapcsolatban szeretnék egy példát mondani. Számomra a Gettómilliomos című film a példa a sikerre. Ezt a filmet, amely bejárta a világot, a MEDIA Mundus program 830 ezer euróig támogatta, és világsiker lett; a film által tudatosabbak lettünk egy konkrét országban előforduló szükséghelyzetet illetően. Ugyanakkor azt is megmutatta a film, mit jelent az, ha határokon átnyúló alapon működünk együtt. Ezért gondolom azt, hogy a program kiváló, és örülök, hogy problémák nélkül vittük végbe ilyen rövid idő alatt.
Külön köszönetet szeretnék mondani Hieronymi asszonynak, és minden jót kívánok neki. Kitűnő munkatárs és médiaszakértő volt. Köszönöm, Hieronymi asszony, minden jót kívánok Önnek.
Zdzisław Zbigniew Podkański, az UEN képviselőcsoport nevében. – (PL) Elnök úr, a MEDIA 2007 program célkitűzése az európai identitás, sokszínűség és kulturális örökség megőrzése, az európai audiovizuális alkotások terjesztésének javítása, és az európai audiovizuális ágazat versenyképességének növelése volt. A MEDIA Mundus program ezen túllép, és reméli, hogy kölcsönös előnyök származnak majd mind az Európai Unió, mind a harmadik országok számára az audiovizuális piacok támogatásából és megnyitásából. Ez az elgondolás természetesen jó.
Ez a téma ugyanakkor arra késztet minket, hogy valami máson is elgondolkodjunk. Európának a világra tett kulturális hatására gondolok – ez a hatás, úgy tűnik, egyre kisebb, és számomra ez igen nyugtalanító. Továbbá úgy veszem észre, hogy kontinensünk nem egyenlő partnerként vesz részt a kultúrák közti párbeszédben. Az Európát alakító keresztény hagyományokat ma általánosan megkérdőjelezik, és úgy tűnik, Európának nincs másik elképzelése saját identitását illetően. Ezért nem meglepő, hogy az eltűnőben van. Európa csekély részvétele az audiovizuális alkotások világszintű forgalmában sokatmondó példa erre.
Siránkozhatunk azon, hogy gazdasági jelentőségének csökkenésével párhuzamosan Európa szerepe is egyre kisebb lesz. De azért nem kell, hogy feladjuk. Az olyan kezdeményezések, mint például ez a most megvitatott program, kicsi, ám szükséges lépések. Mi több, előttünk áll az Európai Parlament következő öt éve, és reméljük, hogy a következő időszak képviselői hallhatóbbá teszik Európa hangját.
Ez az utolsó ülés, amelyen részt veszek, ez az utolsó felszólalásom – szeretnék őszinte köszönetet mondani minden képviselőtársamnak az együttműködésükért, különösen a Kulturális és Oktatási Bizottság tagjainak, akikkel nap mint nap együtt dolgoztunk. Gratulálok Hieronymi asszonynak a jelentéséhez. Köszönöm mindnyájuknak.
Helga Trüpel, a Verts/ALE képviselőcsoport nevében. – (DE) Elnök úr, biztos asszony, hölgyeim és uraim, kulturális és médiapolitikánk célja valóban az, hogy lelket adjon Európának.
Igen helytálló az a megállapítás, többek között a Bizottsága elnöke, Barroso úr részéről is, hogy az emberek nem fognak beleszeretni a belső piacba – bármilyen fontos legyen is az –, viszont látni és élvezni akarják Európa kulturális sokszínűségét, és örökségét. Továbbá azt akarják, hogy a kulturális sokszínűség legyen Európa nagykövete a világban.
Pack asszonynak nagyon is igaza volt, amikor azt mondta Wim Wenders szavaival élve, hogy európai képekre van szükségünk ahhoz, hogy európai történeteket meséljünk, hogy kifejezzük Európa történelmének és az európai érzékenység sokszínűségét. Mi volt az európai történelem tragédiája, és milyenek a békés és jobb jövőről szőtt reményei? Ez az Európai Unió alapvető kulturális értelmezése, amelyet nemcsak az Unión belül akarunk ápolni, hanem közvetítenünk kell a világ felé is. Ez az oka, hogy az európai kultúrpolitika és különösen a filmpolitika mindig az európai identitás nagykövete. Ezért örülök annak, hogy sikerült ezt a programot elindítanunk.
Először is szeretném elmondani, hogy a következő parlamenti ciklusban bővíteni, erősíteni és pénzügyi támogatással kell ösztönözni a programot, hogy ily módon a MEDIA Mundus program valóban betölthesse szerepét, amely világossá teszi a nemzetközi együttműködésben, hogy melyek az európai értékek, és mi az európai sokszínűség. Szükség van továbbá koprodukciókra, együttműködésre, képzésre a szó legjobb értelmében, és olyan helyzetre, amely mindkét fél számára előnyös és termékenyítő. Ma, a globalizáció és a digitalizálás korában ez lesz az európai kultúrpolitika védjegye.
Továbbá szeretném megragadni a mai alkalmat, hogy köszönetet mondjak Hieronymi asszonynak a nagyszerű együttműködéséért és azért, hogy sikerült világossá tenni a Ház számára, hogy noha a kultúrának megvan a gazdasági oldala, mindig is több holmi hasznos dolognál. Ténylegesen az identitásról, a sokszínűségről, a kultúrák szembesüléséről szól – a szó legjobb értelmében. Mert ez mozgatja az emberek lelkét, szellemét. Kötelességünk a jövőben több bizalmat vetni Európába, mint ez idáig tettük. Ennek fényében, Hieronymi asszony, fogadja őszinte köszönetemet a remek együttműködésért, és minden jót kívánok Önnek a jövőre nézve.
(Taps)
Věra Flasarová, a GUE/NGL képviselőcsoport nevében. – (CS) Elnök úr, biztos asszony, hölgyeim és uraim, köszönöm Hieronymi asszonynak nagyszerű munkáját, és még nagyon sok sikeres évet kívánok neki. A nemzetközi audiovizuális környezet fejlődése megérdemli, hogy figyelmet szenteljünk neki, mert érdekes tevékenységi terület, és nagy teret nyit az Európai Unión belüli és a világ más országaival való együttműködés számára. Az együttműködés elmélyítése, beleértve a MEDIA 2011-2013-re szánt 15 millió eurós költségvetést, szélesíteni fogja a fogyasztók elé kerülő választékot, és több kulturálisan sokszínű alkotást fog eredményezni az európai és a nemzetközi piacon. Ezzel egy időben segíteni fogja a különböző kulturális hagyományokkal rendelkező népek közti kölcsönös megértést. Ezen uniós projektek másik nagyon értékes aspektusa magában foglalja az audiovizuális terület szakembereinek jelenleg folyó továbbképzéseit, a filmszínházat célzó különböző promóciós tevékenységeket és a filmforgalmazás fokozására irányuló lehetőségeket. Nyilvánvaló továbbá, hogy az audiovizuális területet elsősorban a fiatalabb generáció uralja, aki a televíziót, illetve az internetes protokollokon és a többcsatornás digitális televízión keresztül működő eszközöket – más internetes technológiákkal egyetemben – az egyik alapvető információforrásukként használja. Ha az uniós projektek támogatnák ezeket a rendszereket, az segíthetné az ezen felhasználók számára nyújtott szolgáltatások minőségének javítását.
Ezzel összefüggésben ugyanakkor szeretnék valami mást is hangsúlyozni, amelyet kulcsfontosságúnak tartok. Az internetes sajtó egésze a kommunikáció hagyományos eszközeivel szemben korlátlan alternatívát jelent. Sajnos még a demokratikus társadalmakban is gyakran megtörténik, hogy ezek a hagyományos kommunikációs eszközök kudarcot vallanak kereskedelmi érdekek miatt, vagy mert vezetőségük egy bizonyos politikai körbe tartozik, és közvetett módon öncenzúra gyakorlására kötelezi alkalmazottait. Emiatt sok információ torzítva vagy szelektáltan ér el a közönséghez. Ezzel szemben az internet széles körű elterjedése, a filmek és az általuk terjesztett információk független eredetű és pluralista médiakörnyezetet kínálnak, amelyet nem befolyásolnak monopóliumok és kartellek. Ezért minden projektet támogatnunk kell, amely ezt az alternatívát erősíti a média világának főáramához képest, és örülök, hogy a cseh elnökség hozzájárult a MEDIA Mundus projekt sikeres megvalósításához.
Ljudmila Novak (PPE-DE). – (SL) A MEDIA Mundus programmal jó irányba haladunk az európai film és az európai tudás hatékonyabban támogatása felé. A film egy olyan eszköz, amely lehetővé teszi számunkra, hogy rögzítsük, megőrizzük, ábrázoljuk és értékesítsük Európa kulturális sokszínűségét. Ugyanakkor a technológiák gyors fejlődése miatt folyamatos oktatásra és továbbképzésre van szükségünk. Sajnálatos volna, ha harmadik országoknak vagy a kevésbé fejlett kontinenseknek csak azért kellene leállniuk a filmek gyártásával, amelyek népeik életét, érdekes történeteit mesélik el, és természetesen saját természeti és kulturális örökségükről és történelmükről vallanak, mert lemaradtak a fejlődésben és hiányzik hozzá a tudásuk.
Az óriási piaccal rendelkező amerikai filmek dominanciája miatt az európai filmnek nagyobb harcot kell vívnia a világpiaci versenyben annak ellenére, hogy sokkal jobb minőségű sok amerikai könnyfakasztó filmnél vagy bombasikernél. Ezért a MEDIA Mundus jó pódiumként szolgál a harmadik országbeli filmkészítőkkel és forgalmazókkal való kapcsolatok kiépítéséhez, valamint a filmes ismeretek és információk cseréjéhez. Hasonlóképpen az Európai Unió összehozza ezen a területen a különböző kontinenseket és egyesíti a különféle országok mozilátogatóit.
Új, sikeres programra fogunk szert tenni, ám előadónktól és a terület egy szakértőjétől búcsút veszünk. Szeretném személyes tiszteletemet kifejezni Önnek, Hieronymi asszony mindazért a munkáért, amit véghezvitt, a széles látókörűségéért és az együttműködéséért. Amikor öt évvel ezelőtt új képviselőként léptem be a Parlamentbe, Hieronymi asszony volt az első, akihez tanácsért és felvilágosításért fordultam, és ő mindig kész volt segíteni és megértő volt. Ezért engedje meg, hogy újra kifejezzem Önnek szívből jövő köszönetemet, és hadd kívánjak sok boldogságot mind családi, mind szakmai életéhez, mert tudom, hogy úgysem fog tudni karba tett kézzel ülni.
Néhányan Önök közül tudják, hogy vissza fognak térni. Én is vissza szeretnék térni, de nem tudom, vajon így fog-e történni. Ezért engedjék meg, hogy itt és most köszönetemet fejezzem ki a Bizottság, a Hivatal és a Parlament minden képviselőjének, hogy lehetőséget adtak arra, hogy a Kulturális és Oktatási Bizottságban dolgozzam. Élvezetes és kellemes volt Önöknek dolgozni. Politikai hovatartozásra való tekintet nélkül munkálkodtunk, hogy hasznunkra fordítsuk a kultúrát, az oktatást, a fiatalokat és a sportolókat. Mi több, annak ellenére, hogy egy kis országból jövök, ötleteimet a Bizottság elfogadta, később pedig megerősítette a Parlament is. Köszönöm az együttműködésüket.
Mikel Irujo Amezaga (Verts/ALE). – (ES) Elnök úr, az UNESCO kulturális sokszínűségről szóló egyetemes nyilatkozata többek között azt javasolja, hogy támogassuk a magas minőségű audiovizuális alkotások készítését, különösen elősegítve az olyan együttműködésen alapuló mechanizmusok létrehozását, amelyek lehetővé teszik számunkra az alkotások forgalmazását; az Európai Bizottság nyilvánvalóan ezt tartotta szem előtt, amikor kidolgozta ezt a kezdeményezést.
Magától értetődik, hogy a MEDIA Mundus kiaknázza majd az audiovizuális iparban az egész világra kiterjedő együttműködés által teremtett növekvő érdeklődést és lehetőségeket, valamint a fogyasztók számára szélesíteni fogja a lehetőségek körét, kulturálisan sokszínűbb termékeket hozva az európai és nemzetközi piacokra és új kereskedelmi lehetőségeket teremtve az audiovizuális szakemberek számára Európában és világszerte.
Meggyőződésem, és nem lehet kétségünk afelől, hogy a Bizottság alkalmas a költségvetés lehető leghatékonyabb kezelésére, hogy az ne folyjon szét különálló projektekre. Egy nagynevű professzor szavaival élve a harmadik országokkal folytatott audiovizuális együttműködés programja, a MEDIA Mundus a bizonyíték arra, hogy a nemzetközi audiovizuális színtér rengeteget változott, különösen technikai szempontból. Ez a kezdeményezés alkalmakat kíván teremteni az audiovizuális piacon való együttműködésre, a kutatás és a továbbképzés fellendítésével csakúgy, mint a koprodukciós projektek finanszírozásával annak érdekében, hogy növelje az együttműködést az audiovizuális szakemberek között.
Végül szeretném hálámat kifejezni. Örömömre szolgált együtt dolgoznom minden munkatársammal a Kulturális és Oktatási Bizottságban az elmúlt két évben. Köszönöm, a mielőbbi viszontlátásra.
Elisabeth Morin (PPE-DE). – (FR) Elnök úr, először is szeretnék őszinte köszönetet mondani Hieronymi asszonynak és a Kulturális és Oktatási Bizottságnak. Az európai filmipar világszintű fejlődése az új MEDIA Mundus programnak köszönhetően vált lehetővé.
E program valójában egy szabályrendszerből ered. A MEDIA International intézkedés keretében jött létre, amely 2007. óta az Európai Uniónak a harmadik országok audiovizuális piacaival való kapcsolatainak fejlesztésére összpontosított. A tevékenység célja a harmadik országok azonnali szükségleteinek kielégítése, és a MEDIA 2007 általános hatékonyságának javítása volt. Fontos volt kezelni a piacok globalizálódásból fakadó olyan új problémákat és kihívásokat, az európai audiovizuális ágazatot is érintették.
Ez az előkészítő intézkedés ily módon egyengette az utat egy olyan európai program előtt, amely az audiovizuális iparban való globális együttműködés széles körű támogatására irányult. Majd az Európai Bizottság – amelynek gratulálok – nagyon gyorsan elfogadott egy javaslatot a MEDIA Mundus program létrehozásáról. A 2011-2013 közötti időszakra szóló 15 millió eurós költségvetésével a program új lehetőségeket fog kínálni az Európai Unió és a harmadik országok audiovizuális szakemberi közötti nemzetközi együttműködés és hálózatépítés számára – és a hálózatépítés gondolata rendkívül fontos. Az audiovizuális média igen népszerű a fiatalok körében. Óriási mértékben hozzájárul a kulturális párbeszéd támogatásához, és a feladat itt is az, hogy új globális egyensúlyt hozzunk létre ebben az ágazatban az Egyesült Államok, a fő gyártónak számító többi kontinens és Európa között, amelynek szintén megvan az őt megillető helye.
A program olyan partneri viszonyra épülő projektek számára nyitott, amelyben minimum három partner vesz részt, és minden egyes partneri viszonyt az Európai Unióból származó szakember irányít. Az információcsere fejlesztése, a továbbképzés és a piacok megbízható ismerete, a versenyképesség és az audiovizuális alkotások nemzetek közötti világszintű terjesztésének fokozása, az audiovizuális alkotások világszintű forgalmazásának és bemutatásának javítása és a közönség kulturális sokszínűség iránti igényének növelése – mindez benne foglaltatik ebben a programban.
Támogatjuk az Európai Bizottság javaslatát, mivel ez azt jelenti, hogy az általunk kidolgozott, megegyezésen alapuló program megvalósítható. Telve vagyok reményekkel a szöveget illetően; támogatom, mert összhangban van a tisztelettel, a kultúrák közötti párbeszéddel és a kreatív munka, a továbbképzés és audiovizuális ipar támogatásával kapcsolatos szilárd meggyőződésemmel, és szeretnék őszinte köszönetet mondani Hieronymi asszonynak. Tudom, hogy tartozunk neki annyival, hogy a következő parlamenti ciklusban is e vonalak mentén folytathatjuk a munkát.
Manolis Mavrommatis (PPE-DE). – (EL) Elnök úr, Biztos asszony, hölgyeim és uraim, a Bizottság MEDIA Mundus programról szóló javaslatát mindenki üdvözli, aki azt akarja, hogy az európai audiovizuális ágazat növekedjen, erősebb és versenyképesebb legyen, és exportáljon a világ többi része felé. Az európai audiovizuális ipar jelentősen fejlődött és gazdagodott az utóbbi évek során, és nemzetközi jelentősége is megváltozott az elmúlt 20 évben, különösen a technológiai fejlődés következményeként. Ez élénk gazdasági fejlődést és beruházásokat, és végül az egyes piacokon az audiovizuális anyagok iránti megnövekedett igényt eredményezett. Ugyanakkor sajnos léteznek az európai alkotások külföldi forgalomba hozatalát gátló akadályok; ilyen többek közt az európai audiovizuális társaságok nem megfelelő finanszírozása is.
Az audiovizuális ágazat közösségi támogatása számításba veszi, hogy az Európai Unió és a tagállamai támogatják a harmadik országokkal és az illetékes nemzetközi szervezetekkel folytatott kulturális együttműködést, mert ez a sokszínűség támogatása végett hangsúlyozza a különböző kulturális dimenziók tiszteletben tartásának fontosságát, és végül mert az audiovizuális alkotásokat forgalmazó ágazat határozza meg az audiovizuális alkotások és a fogyasztók választási lehetőségének sokszínűségét. Továbbra is kevés európai audiovizuális alkotás érhető el a nemzetközi piacon, miközben a harmadik országok audiovizuális alkotásai, az Egyesült Államokban született alkotásokat nem számítva, hasonló problémákkal, az európai piacokon való korlátozott jelenléttel küzdenek. Az európai forgalmazók alapvetően kisvállalatok, amelyek korlátozott eszközökkel rendelkeznek a nemzetközi piacokhoz való hozzáférést illetően. Ebből következően az új program pénzeszközöket bocsát rendelkezésre, ami által intézkedések hozhatók annak érdekében, hogy javuljon az európai audiovizuális alkotások harmadik országokon belüli, illetve a harmadik országbeli alkotások Európán belüli forgalmazása, értékesítése és promóciója.
Végül szeretnék gratulálni Hieronymi asszonynak a kivételes munkájáért, és minden jót kívánok neki az Európai Parlamentben való kivételes szereplését követő magánéletéhez és a jövőbeni szerepéhez. Szeretném továbbá megragadni az alkalmat, hogy köszönetet mondjak Reding biztos asszonynak, és a Kulturális és Oktatási Bizottság minden tagjának a kitűnő együttműködésért, amelyet ez alatt az ötéves időszak alatt élveztünk.
Iosif Matula (PPE-DE) . – (RO) A kultúra területe kétségtelenül hozzájárul a gazdasági célkitűzések eléréséhez, tekintetbe véve, hogy megközelítőleg 5,8 millió embert foglalkoztat. Ugyanakkor hozzájárul a társadalmi célkitűzések eléréséhez is azáltal, hogy népszerűsíti az Európai Unió értékeit az egész világon, nem beszélve a fogyasztók választási lehetőségeinek kiszélesítéséről, és az európai audiovizuális ipar versenyképességének növeléséről.
A szóban forgó program azért is időszerű, mert számításba veszi a terület technológiai fejlődésének hatását, annál is inkább, mivel voltaképpen egy folyamatosan növekvő igény alakult ki az audiovizuális tartalmakra vonatkozólag. Örömmel látom ezt a következetes programot, amely világszerte népszerűsíti az európai audiovizuális alkotásokat, tekintve, hogy például az Egyesült Államok audiovizuális iparával összehasonlítva az európai piac felaprózódott.
Végül, de nem utolsósorban szilárdan hiszem, hogy jobban fel fogják használni a tagállamok filmipara által létrehozott hozzáadott értéket. Példának tudom felhozni hazám, Románia filmiparát, amely mára beváltotta a hozzá fűzött reményeket az európai és világszinten elnyert fődíjakkal.
Gratulálok az előadónak, és sok sikert kívánok neki az életben az Európai Parlamentben eltöltött időszak után.
Margarita Starkevičiūtė (ALDE). – (LT) Hölgyeim és uraim, öt évig dolgoztam a Gazdasági és Monetáris Bizottságban. Ugyanakkor hazám, Litvánia tapasztalataiból kiindulva hangsúlyoznom kell, mennyire fontos a terítéken lévő program egy ország gazdasága, pláne egy kis ország kultúrája számára.
Néhány évvel ezelőtt a filmiparunk pangott. A harmadik országokkal való együttműködés segített újra talpra állítani. Ez alatt az időszak alatt Litvánia filmipara erősebb lett, gazdaságilag megalapozódott, és most jelentősen hozzájárul a munkahelyteremtéshez. Ezzel egy időben megteremtette a tehetséges rendezők megjelenéséhez megfelelő környezetet, és ma a litván filmrendezők nemzetközi díjakat nyernek és híresek Európa- és világszerte egyaránt.
Ezért szeretném hangsúlyozni, hogy az Európai Uniónak több figyelmet kellene szentelnie az ilyen programok végrehajtására, hiszen ezek segítenek az országok és kultúrák felvirágoztatásában.
Erna Hennicot-Schoepges (PPE-DE). – (FR) Elnök úr, szeretném azzal kezdeni, hogy elismeréssel adózom az előadónak, Hieronymi asszonynak, aki a Kulturális és Oktatási Bizottságot irányította, felhasználva minden szakértelmét ezen a szakterületen. Fogadja köszönetemet, Hieronymi asszony, mindenért, amit tett.
Biztos asszony, újra sikerült véghez vinnie ezt a projektet; fontos projekt ez, amit a neki tulajdonított fontossághoz kell mérni, és a finanszírozás mértéke bizonyára nem igazodik az Önök ambíciójához. Ezért a következő pénzügyi tervre vonatkozóan intézkedéseket kell majd tenni a program forrásainak növelése érdekében. Minden lehetőséget és szabadságot meg kell adnunk ezeknek a sokat utazó embereknek, és ez összefüggésben van azzal, hogy túl gyakran futunk bele olyan megoldatlan problémákba, mint például a vízumok, a társadalombiztosítás, vagy a művészi státusz. Sokat kell még tennünk azért, hogy a művészeket valóban mobilissá tegyük.
Ami a többit illeti, úgy vélem, hogy a film a kulturális sokszínűség legjobb hordozója. Ezért támogatnunk kellene ezt az ágazatot, amely még mindig gyerekcipőben jár. Talán a garanciaalap már létező gondolata kínálhatna megoldást az elképzelésünktől kissé lemaradó pénzügyi helyzet megerősítésére.
Ewa Tomaszewska (UEN). – (PL) Elnök úr, a harmadik országok filmjeit elég gyakran forgalmazzák Lengyelországban. Ritka köztük a magas színvonalú, ugyanakkor a mi európai filmjeink sokkal nehezebben jutnak el harmadik országok piacaira és nézőihez. Mindeközben rendkívül fontos kultúránk terjesztésének támogatása. Alapvető fontosságú az európai filmek más országokban történő promóciója. Fontos, hogy jobb pozíciót biztosítsunk számukra a harmadik országok piacain. Továbbá a filmipar erősítése az alkotások magasabb színvonalát is biztosítani fogja. Ez is jelentős érték lesz.
Úgy gondolom, hogy jelen esetben fontos tényező a mobilitásnak és a harmadik országokkal való együttműködésnek köszönhetően elért pozitív kölcsönhatás. A szellemi tulajdon védelmének megerősítése olyan jelentős kérdés, amelyre a program világított rá, és kapcsolatban áll az UNESCO-egyezmény végrehajtási támogatásával is.
Hálásan köszönöm Hieronymi asszonynak a programmal kapcsolatban végzett munkáját, és hogy sikerült azt még a hivatali idő vége előtt befejeznie. A munkát együtt végeztük, de az ő hozzájárulása volt a legjelentősebb. Szeretnék őszinte köszönetet mondani a Kulturális és Oktatási Bizottság minden tagjának, akivel ebben az időszakban dolgoztam.
Viviane Reding, a Bizottság tagja. − Elnök úr, köszönet mindazoknak, akik hozzájárultak kulturális sokszínűségünk megteremtéséhez, nemcsak Európában, hanem annak határain túl is. Beszédem végén szeretnék néhány konkrét példával szolgálni Önöknek arra vonatkozólag, hogyan működhet ez, és hogyan működött már korábban.
Összesen tizenegy képzési partnerséget alakítottunk ki Latin-Amerikával, Indiával, Kanadával, Törökországgal, Ukrajnával, Moldovával és Grúziával filmekre, televíziós show-műsorokra, animációs és dokumentumfilmekre vonatkozólag. Példa erre az EU, Latin-Amerika és Kanada közötti együttműködés a rajzfilmgyártás területén, a rajzfilmkészítő szakemberek képzésében és továbbképzésében. Ilyen például a Prime Exchange nevű, indiai és európai szerzők és producerek számára indított szakmai szeminárium, amely arra szolgál, hogy jobban megértsék a filmek finanszírozási és értékesítési tényezőit. A forgalmazás promócióját pedig például az Európai Producerek Klubja végezte, amely Kínában és Indiában szervezett koprodukciós szakmai szemináriumokat.
Dolma megszervezte a dokumentumfilmek hónapját Chilében, a Párizs-projekt Japán, Dél-Korea és Európa között készített koprodukciós alkotásokat, az EuropaCinema pedig 230 európai és 148 Európán kívüli filmszínházat összekapcsoló hálózatot működtet a filmek egymás közötti cseréje érdekében. Itt tehát nagyon is konkrét cselekvést láthatunk. Nem nagy szavak, hanem tettek, amelyek annak érdekében születtek, hogy segítsék a szakembereket azt tenni, amit a legjobban tudnak: filmeket készíteni, bemutatni, eljuttatni különböző országokba. Köszönet érte mindazoknak, akik segítettek abban, hogy mindez megvalósuljon.
Ruth Hieronymi, előadó. − (DE) Elnök úr, köszönöm Önnek a támogató és konstruktív vitát. Biztos vagyok benne, hogy ezzel a lendülettel a MEDIA Mundus program, amely a mai témánk volt, nemcsak nagy sikerű lesz, hanem képes lesz további támogatást mozgósítani az elkövetkező években.
Aki sajnálja, hogy az európai kultúra nincs vagy nincs eléggé jelen a világban, jogosan teszi, most azonban üdvözölheti a MEDIA Mundus programot, és lelkesen mellette szavazhat. Kitűnő példa ez arra, hogyan továbbíthatjuk kulturális üzenetünket a világ felé. Ezért nyomatékosan kérem Önöket, hogy kellő határozottsággal juttassák el ezt az üzenetet a kormányainkhoz. Az európai kultúra közös támogatása nem jelent kevesebb nemzeti identitást országainknak és az Európai Unió tagállamainak. Sőt, sajátos nemzeti identitásunkat erősíti, és egybegyűjti európai kultúránkat, hogy így még hatékonyabban képviselhessük Európát a világban.
Végezetül szeretnék köszönetet mondani mindnyájuknak. Mindenkit szeretettel meghívok a parlamenti kávézóba, akik szeretnének beszélgetni a hogyan tovább kérdésről.