Jean-Luc Dehaene, előadó. − (NL) Elnök úr, először is hadd tegyek egy technikai megjegyzést. Ha jól értem, az 1. módosítás célja nem az volt, hogy az eredeti szöveg helyébe lépjen, hanem inkább, hogy kiegészítse azt. Én ebben a szellemben támogattam a módosítást.
Szeretném megragadni az alkalmat, hogy megköszönjem az egész Bizottság szoros együttműködését, és hogy rámutassak, milyen fontos, hogy a Lisszaboni Szerződés értelmében szoros intézményközi együttműködés keretében dolgozzunk már a kezdet kezdetétől. Ezért szeretném azt is hangsúlyozni, hogy a Nizzától Lisszabonra való átállás idején is folyamatosan egyeztetnünk kell az Európai Tanáccsal is, ha szeretnénk elkerülni, hogy a következő ciklus alatt teljes zűrzavar uralkodjon.
Elnök. – Igen, megerősíthetem, hogy az 1. módosítást mint kiegészítést nyújtották be.