Az ülések szó szerinti jegyzőkönyve

2009. szeptember 14., Hétfő - Strasbourg

23. A gazdasági és pénzügyi válság következményei a fejlődő országokra és a fejlesztési együttműködésre nézve (vita)

  Elnök. − Következő napirendi pontunk: vita a Fejlesztési Bizottság nevében Eva Joly által a Bizottság elé terjesztett, szóbeli választ igénylő, a pénzügyi és gazdasági világválság által a fejlődő országokra és a fejlesztési együttműködésre gyakorolt hatásokról szóló kérdésről (O-0088/2009 – B7-0209/2009).

  Eva Joly , szerző. – (FR) Elnök úr, biztosok, hölgyeim és uraim! Noha örömömre szolgál a Fejlesztési Bizottság nevében Önök elé terjeszteni ezt a szóbeli választ igénylő kérdést, sajnos nem áll módomban a bizottság által ebben a témában egyhangúlag jóváhagyott állásfoglalást benyújtani.

Jómagam és kollégáim a Fejlesztési Bizottságtól mindent megtettünk azért, hogy a G20-ak országainak pittsburghi csúcstalálkozója előtt, plenáris ülésen kerülhessen szavazásra és vitára ez az állásfoglalás.

Azonban saját képviselőcsoportomon, azaz a Zöldek/az Európai Szabad Szövetség képviselőcsoportján és az Egységes Európai Baloldal/az Északi Zöld Baloldal képviselőcsoportján kívül egyetlen más képviselőcsoport sem támogatta kérésünket, hogy tűzzük napirendre ezt az állásfoglalást, pedig ez életbevágóan fontos lenne, ha szeretnénk elérni, hogy az Európai Parlament nagyobb szerepet játsszon az Európai Unió külpolitikájának alakításában, és hogy javaslatai mögött valódi erő álljon.

Hölgyeim és uraim! Miféle haszna lesz számunkra, ha erről az állásfoglalásról az októberi plenáris ülésen, azaz a pittsburghi csúcstalálkozó után szavazunk, mikor éppen az volt vele a célunk, hogy az Európai Parlament kívánságait és javaslatait az Európai Bizottság és a G20-ak elé terjesszük, konkrétabban azon tagállamaink elé, akik ülnek rajta?

Ez egyrészt az elvégzett munka leértékelését jelentené, másrészt viszont a hírkommentátor szerepével sem elégedhetünk meg. Ez nem a mi feladatunk. Hagyjuk azokra, akiknek ez a dolga, és akik profi módon el is tudják végezni: az újságírókra.

A fejlődő országoknak most nagyobb szükségük van ránk, mint valaha. Bár a gazdasági és pénzügyi világválság saját polgárainkat sem kímélte, a fejlődő országok lakossága szempontjából sokkal tartósabb következményekkel járt. A pénzintézetek mégsem ezeknek a népeknek nyújtják a szükséghiteleket, miután csak nagyon kevesen teljesítik közülük az előírt feltételeket.

Ezért van, hogy a G20-ak legutóbbi londoni találkozója és az IMF-források megnövelése óta nyújtott IMF-hitelek mindössze 1,6%-ából részesültek eddig az afrikai országok. A többit fejlett országok kapták meg, főként európaiak.

Természetes, hogy az európai gazdasági rendszer fenntartása égetően fontos volt, de attól még nem szabad megfeledkeznünk a határainkon túl pusztító, rendkívül nagy szegénységről, amit csak még tovább ront az a válság, amelyért mi magunk vagyunk felelősek.

Sürgősen növelni kell az állami fejlesztési segélyeket. A legtöbb tagország eleve nem tesz eleget az OECD által 1970-től előírt feltételeknek, most pedig újabb vészhelyzettel nézünk szembe anélkül, hogy új forrásaink lennének. Ezért új finanszírozási forrásokat kell találnunk, nem utolsósorban a jelenlegi rendszer reformja révén.

A Fejlesztési Bizottság arra kéri Önöket, hogy lépjenek fel az adóparadicsomok visszaélései, az adóelkerülés és a tőke fejlődő országokból való illegális kimenekítésének megszüntetéséért.

Egy júniusban kiadott, igazolt adatokkal alátámasztott norvég jelentés szerint a fejlődő országokból illegálisan kiáramló tőke tízszerese annak az összegnek, amelyet fejlesztési támogatásra fordítunk. Ebből is látszik, mi minden forog kockán.

Egy új, kötelező erejű pénzügyi megállapodás létrehozására van szükség, amely rákényszeríti a transznacionális társaságokat, hogy országonkénti lebontásban jelentsék be nyereségüket és befizetett adójukat. Ezzel átláthatóvá válna, hogy mennyit fizetnek azokban az országokban, ahol működnek.

Továbbá, elsősorban a nemzetközi pénzügyi rendszerekre vonatkozó új, demokratikus és átlátható szabályok bevezetésével végre kell hajtani a rendszer gyökeres reformját.

A felelősség óriási, rengeteg a kihívás, a feladat pedig fáradságos, de most, még inkább, mint valaha, az Európai Uniónak bizonyítania kell rátermettségét, és élen kell járnia a reformok végrehajtásában.

  Karel De Gucht , a Bizottság tagja. − Elnök úr! A Bizottság, mint az EU képviselője a G20-ak között, csak úgy, mint az elnökség, határozottan támogatja az alacsony jövedelmű, elsősorban a legszegényebb országok részére nyújtandó emelt szintű támogatást, ami a G20-ak vállalásainak egyik döntő fontosságú prioritása.

E tekintetben lényeges, hogy az alacsony jövedelmű országok megfelelő finanszírozáshoz jussanak, és kielégíthessék azokat a szükségleteket, amelyek elsősorban a pénzügyi válság negatív visszahatásaként merülnek fel. Ezért emelünk szót annak érdekében, hogy a gyakran még adminisztratív és intézményi kapacitással sem rendelkező, szegény és instabil országok könnyebben hozzáférhessenek a nemzetközi pénzintézetek és más adományozók által rendelkezésre bocsátott hitelkeretekhez és kölcsönökhöz.

Személyesen fogok síkra szállni e hozzáállás mellett a novemberi Fejlesztési Ügyek Tanácsán, és az elkövetkező hetek során végig kiemelt figyelemben fogom részesíteni a pénzügyi világválsággal kapcsolatos politikai szempontjaimat. Remélem, hogy ez alatt számíthatok az Önök támogatására.

Ezzel összefüggésben különleges jelentőséggel bír a „sebezhetőségi FLEX” eszköz. A Bizottság együttműködött a Világbankkal és az IMF-fel, hogy meghatározzák, melyek a válság miatt különösen sebezhetővé vált országok, és hogy a sebezhetőségi FLEX mechanizmuson keresztül gyors, célirányos segélyekkel egészítsék ki a fenti két intézmény által nyújtott hiteltámogatást.

2009 és 2010 között 500 millió euró folyósítására kerül sor a támogatásért folyamodó AKCS-országok részére az elsődleges állami kiadások biztosítására, többek között a szociális ágazatokban. Szeretném biztosítani Önöket arról, hogy amennyiben a Bizottság nem meghatározott rendeltetésű tartalékokat használ, a költségvetési támogatás sebezhetőségi FLEX mechanizmuson keresztül történő előrehozása nem fog finanszírozási hiányt okozni.

Azok az országok is részesülni fognak a Bizottság áprilisi közleményében javasolt egyéb intézkedésekből, amelyek a sebezhetőségi FLEX keretében nem jogosultak támogatásra. Ilyenek például az eseti ország felülvizsgálatokat és a felgyorsított félidős értékeléseket követő forrásátcsoportosítások, a hagyományos FLEX keretében nyújtott támogatás, illetve – ahol az megvalósítható – az előrehozott támogatás.

Ami a költségvetési támogatás felhasználását illeti, meg vagyok győződve arról, hogy az eszköz eredendő rugalmassága eleve lehetővé teszi, hogy a kedvezményezett országok oly módon használhassák fel a forrásokat, amely megítélésük szerint leginkább alkalmas a gazdasági és szociális problémák kezelésére.

Ezen túlmenően, a 10. EFA felgyorsított félidős értékelése jó alkalom az új szükségletek felismerésére és annak felmérésére, hogy általános vagy ágazati költségvetési támogatáson keresztül lehet-e jobban kielégíteni ezeket.

A felgyorsított félidős értékelés arra is lehetőséget nyújt, hogy újra megvizsgálják az egyes AKCS-országok költségvetési támogatási profilját, és döntést hozzanak esetleges módosításokról, átcsoportosításokról, vagy pótlólagos források bevonásáról a tartalék terhére.

Ami a Bretton Woods-i intézmények reformját illeti, a mi szerepünk a reform előmozdításában természetesen korlátozott. A beleszólás és képviselet kérdésének megvitatására az IMF és a Világbank éves tanácskozásán kerül sor Isztambulban, amelyen Almunia biztossal együtt magam is részt veszek októberben. E tekintetben üdvözöljük, hogy a szubszaharai Afrika részére egy harmadik helyet is létrehoztak a Világbank Igazgatótanácsában, és érdeklődve várjuk, milyen további reformokról tesznek még javaslatot.

Az illegális tőkekiáramlással kapcsolatban szeretném biztosítani Joly asszonyt arról, hogy már utasítottam a Bizottság szolgálatait, hogy keressenek lehetőségeket a fejlődő országok költségvetési és pénzügyi irányításának javítására az illegális tőkekiáramlások visszaszorítása érdekében. A válság arra is rávilágított, hogy meg kell erősítenünk az ODA teljesítésével kapcsolatos mechanizmusokat.

A párizsi nyilatkozatban és az accrai cselekvési programban szereplő, a támogatások hatékonyságát célzó program ma még fontosabb, mint valaha. Ebben a nehéz gazdasági helyzetben még inkább felelősséggel tartozunk a világ szegényeinek azzal, hogy biztosítjuk a fejlesztési támogatások hatékony odaítélését.

Április 8-i közleményében a Bizottság is hangsúlyozta az innovatív finanszírozási mechanizmusok – az ODA-t kiegészítő és azzal kölcsönösen egymást erősítő eszközök – hasznos hozzájárulását. Sürgettük a tagállamokat, hogy mozgósítsanak minden rendelkezésre álló eszközt, hogy az ODA-t új, ODA-n kívüli források bevonásával optimalizálják, például olyan, már létező önkéntes szolidaritási formákra építve, mint az egészségügyi programokat finanszírozó légiutas-adó. E témában magas szintű megbeszélésekre kerül sor, többek között a franciák által szervezett, 2010-ben tartandó kiemelten fontos konferencián, amelyben a Bizottságnak már előzetesen is szerepe lesz.

  Enrique Guerrero Salom , az S&D képviselőcsoport nevében. – (ES) Elnök úr, biztos úr! Éppen ma van egy éve annak, hogy tanúi voltunk a Lehman Brothers nevű pénzintézet összeomlásának. A szakértők állítása szerint akkor pénzügyi összeomlás szélén és egy újabb világválság küszöbén álltunk.

A pénzügyi válság elmélyült és kiterjedt a reálgazdaságra is, mi pedig átéltünk egy olyan időszakot, amelyet negatívba forduló gazdasági növekedés és a munkahelyek csökkenő száma jellemzett.

Most azonban a fejlett országok kezdenek kilábalni válságból. Ez történt például Franciaországban és Németországban, továbbá a Bizottság által ma előterjesztett gazdasági előrejelzés szerint az Európai Unió az év második felében kilábal a recesszióból.

A kevésbé fejlett országok azonban éppen a válság sűrűjében vannak, és még hosszú ideig benne is maradnak. Noha nem ők idézték elő a válságot, annak következményei jobban sújtják őket, mint bárki mást. Az őket sújtó következmények közé tartozik a visszafogott növekedés, a gyorsabb ütemben növekvő munkanélküliség, a csökkenő külső hitelek, az emigránsok által hazaküldött kevesebb pénz, a fogyatkozó hivatalos fejlesztési segélyösszegek és persze az egyre több kereskedelmi korlátozás.

Átéltünk egy olyan időszakot, amikor csökkent a stabilitásunk, és egy rövid időre még a kényelmes helyzetünk is romlott, de őket az a veszély fenyegeti, hogy egy évtizedet veszítenek a szegénység ellen folytatott küzdelemből, és egy évtized egy egész generáció elvesztését jelenti.

Több szempontból is rengeteget tehetünk értük, és én elsősorban a protekcionizmussal való szembeszállásra szeretnék koncentrálni. A múlt héten nyújtotta be a Bizottság negyedik jelentését a kereskedelemkorlátozó intézkedésekről. Ebben az áll, hogy számos ország vezet be új korlátozásokat, ami a fejlődő országokra nézve katasztrofális következménnyel jár.

Ráadásul sok fejlődő ország nem tud eleget tenni a hivatalos fejlesztési támogatással kapcsolatos kötelezettségvállalásának éppen most, amikor mindennél nagyobb szükség lenne új forrásokra ahhoz, hogy szembeszálljunk a válság súlyosságával.

Ezért azt javaslom, hogy koordináljuk jobban ezt a fejlesztési támogatást az adományozó országok, pénzintézetek és partnerek közötti szélesebb körű megállapodás révén, és hatékonyabban, átláthatóbban kezeljük, hogy ne generáljon költségeket, és ne legyen bürokratikus teher.

Nyomatékosan indítványozom, hogy a Bizottság és a biztos úr hajtsa végre azt a tervet, amelyet elénk terjesztett, és meg vagyok győződve arról, hogy ezzel Almunia biztos is egyetért majd.

  Louis Michel , az ALDE képviselőcsoport nevében. – (FR) Elnök úr, De Gucht úr, Joly asszony! Természetesen nagyon is tisztában vagyok azzal, hogy az ilyen jellegű viták során elkerülhetetlenül végig kell hallgatni egy sor olyan beszédet, amely mind ugyanarról szól. Ez azonban nem zavar engem. Hiszek abban, hogy fontos újra és újra elismételni ezt az erőteljes, közös meggyőződésünket, hogy az Európai Parlamentnek teljesítendő kötelessége van, sőt mi több, ezt a Bizottsággal együtt kell végrehajtania. Ez pedig azért van így, mert annak ellenére, hogy azt állították, a fejlődő országok alig fogják megérezni a pénzügyi válságot, ma már minden szakértő egyetért abban, hogy éppen ellenkezőleg, a mostani válság katasztrofális következményekkel fog járni a legtöbb fejlődő országra nézve.

A szegény országok valamennyi szociális ágazata jelentősen eső növekedés mellett meredeken emelkedő szociális szükségletekkel, elsősorban szolgáltatási szükségletekkel fogja szembetalálni magát. Ebből a szempontból egyébként nagyon méltányoltam, amikor a biztos úr rámutatott annak fontosságára, hogy ezekre a szükségletekre sokkal rugalmasabban kell reagálni, és szerintem Ön is tudja, hogy ahol csak lehetséges volt – nyilván ez megfelelő nyomon követés függvénye –, mindig is nagy támogatója voltam az állami támogatásnak és a közvetlen támogatásnak – akár közvetlen, akár ágazati támogatásról van is szó –, tehát általában véve a költségvetési támogatásnak. Úgy vélem, hogy az előirányzati hatáson túlmenően, működik egy sokkal jelentősebb, respektussal összefüggő hatás is, ami hatalmat ad a tagállamok kezébe.

Ennek ellenére azt látom, hogy a G20-ak nem foglalkoztak a nemzetközi pénzintézetek – itt a Nemzetközi Valutaalapra és a Világbankra gondolok – olyan célú reformjával, hogy a szegény déli országok érdekei nagyobb súllyal essenek a latba.

Ahogy Joly asszony is elmondta, a legújabb hitelek 80%-át európai országok kapták, és az új hiteleknek csak 1,6%-át ítélték oda például az afrikai országoknak. A G20-ak csomagjában a fejlődő országoknak szentelt források egyrészt nem lesznek elegendőek – ezzel is tisztában vagyunk –, másrészt nem koncentrálódnak majd kellőképpen a leggyengébb országokra. De még ennél is rosszabb, hogy ezek a források nem érkeznek majd meg idejében.

A legnagyobb kihívást jelentő feladat, mint bizonyára Ön is tisztában van vele, biztos úr, a tagállamok rákényszerítése a 2005-ben vállalt kötelezettségeik teljesítésére. Semmi nem igazolja az állami fejlesztési támogatás csökkentését. Azonban, amint már említettem, több európai ország drasztikus csökkentéseket jelentett be. Gondolok itt Írországra (-10%), Olaszországra (-50%) és Lettországra (-100%). Világos, hogy ez a hozzáállás teljességgel elfogadhatatlan. Sőt, felelőtlen.

Egy sor kérdésben szeretném hallani az Ön véleményét. Hallottam az Ön pozitív reakcióját a Világbank javaslatáról a sebezhetőségi alap létrehozásáról. Ön kinyilvánította, hogy az adóparadicsomok elleni küzdelem mellett áll. A déli országok évente 1000 milliárd dollárt veszítenek az illegálisan északra utalt pénzek miatt, amelyből 350 milliárd dollárt adóparadicsomokon keresztül juttatnak át.

Már szót ejtettünk a nemzetközi irányítás kérdéséről.

Egy másik kérdés, amely véleményem szerint kiemelt figyelmet érdemel, természetesen a kereskedelmi vonatkozású segítségnyújtás. Lelkes támogatója vagyok – tudom, sokakkal ellentétben – a gazdasági partnerségi megállapodásoknak, feltéve persze, hogy figyelembe veszik a konkrét körülményeket, átmeneti időszakokat alkalmaznak, és mindenekfelett feltéve, hogy a tagállamok valóban teljesítik a kötelezettségvállalást, hogy minden évben rendelkezésre bocsátják azt a hírhedt 1 milliárd eurót a kereskedelem támogatására. Ahogy már mások is rámutattak, ez számomra nyilvánvalóan fontos.

Itt és most el kell ítélnünk bizonyos tagállamok kettős üzenetét. Ők azok, akik ömlengve beszélnek a fejlődő országokról és hatalmas ígéreteket tesznek, miközben cinikus módon csökkentik az állami fejlesztési segélyt.

  Gabriele Zimmer , a GUE/NGL képviselőcsoport nevében. – (DE) Elnök úr! A Fejlesztési Bizottság nevében Joly asszony által előterjesztett kérdés egy másikat vet fel: azt, hogy mi, akik meghatározzuk a fejlesztési politika irányvonalait, mit szeretnénk valójában elérni ezzel a vitával.

A legutóbbi G8 és G20 csúcstalálkozók ígéretei végső soron csak ígéretek maradtak. Azoknak az ígéreteknek a számát gyarapítják, amelyeket időről időre előhúznak ugyan, de soha nem váltják be megfelelő, kézzelfogható segítségre. Ezért nem igazán értem, hogy miért nem Pittsburgh előtt vitatjuk meg a Parlament állásfoglalását, amivel kellő politikai nyomást tudnánk gyakorolni. A biztos úr pontos elemzése és Michel úr észrevételei alapján világosnak tűnik számomra, hogy tudjuk, mivel van dolgunk. Mégsem vagyunk abban a helyzetben, hogy politikai nyomást gyakoroljunk a tagállamokra, és kényszerítsük őket, hogy lépjenek már túl ezen „a jótékonyság otthon kezdődik” politikán. Szerintem az a legnagyobb veszély, ha Pittsburghtől várjuk a megoldást. Ha nem sikerül nyomást gyakorolnunk és világossá tennünk, hogy új intézményekre van szükségünk, konkrétan azért, hogy támogassuk a világ legszegényebb országait, akkor Pittsburgh után is itt fogunk ülni azt taglalva, hogy végső soron semmi nem változott.

És ez egyben a kérésem is Önhöz, biztos úr. Megkérem Önt, itt és most a Parlament előtt, hogy beszéljen még egyszer a konkrét eredményekről, mondja el nekünk, hogy mely tagállamoktól mekkora támogatást lehet követelni, és hogy mennyiben sikerült itt valódi előrehaladást elérnünk.

Gyors és eredményes tettekre van most szükség, mert a szemünk láttára halnak meg emberek olyan körülmények folytán, amelyek előidézésében nekünk is részünk volt. Mindenkit felszólítok arra, hogy cselekedjünk együtt!

  Corina Creţu (S&D). - Elnök úr! A gyorssegélyalap hozzájárulásai, mint tudja, a legszegényebb országokban tapasztalható emberi jogi válság megfékezésére szánt összeg 4,8 milliárd eurós csökkenését mutatták. Ez az eddig mért legnagyobb szakadék a szükséges források és az adományozó kormányoktól beszedett források között, és a számadatokat látván kénytelen voltam azokra a hatalmas összegekre gondolni, amelyeket a bankok megsegítésére fordítottak.

Minden kormány maga felelős azért, hogy saját nemzete problémáit megoldja, ugyanakkor azonban méltánytalan és tisztességtelen semmibe venni azt a tényt, hogy a fejlődő országokat sújtja leginkább a gazdasági válság, pedig ők kevésbé felelősek érte.

A körülöttünk lévő világ megtanít bennünket arra, hogy ne várjunk túl sokat attól, ha emberségre szólítunk fel, különösen recesszió idején. Ezért szeretném felhívni a figyelmüket a fejlődő országok mellőzésével és a szegénység növekedésének felgyorsulásával járó kockázatra, valamint a bumeráng-hatás kialakulásának kockázatára, ami megnövekedett belső feszültségben, véres konfliktusokban, emberi tragédiákban és masszív migrációban ölt testet, mégis újra és újra vitatják a fejlett államok. E körülményekre való tekintettel úgy vélem, felelősségeink felvállalásához összehangolt erőfeszítésre van szükség. Ehhez szükséges a nemzetközi segélyek és a hatékonyabb fejlesztési támogatás előmozdítása.

Néhány kedvezményezett esetében pedig szerintem csökkenteni kellene a humanitárius segélyektől való függőséget. Tekintettel a korábbi biztos, Michel úr által nemrég a Világbank és az IMF megnövekedett szerepvállalásának szükségességéről mondottakra, szeretném megkérdezni a biztos urat, hogy szándékában áll-e javaslatot kialakítani erről az isztambuli csúcstalálkozóra.

Nem szeretném befejezni felszólalásomat anélkül, hogy ne fejezzem ki elismerésemet biztosi megbízatásának kezdetével kapcsolatban. Gondolok itt az USA-Dél-Afrika csúcstalálkozóra, az Ön hétvégére tervezett zimbabwei látogatására, valamint az elmúlt napokban nyújtott gyorssegélyre a nyugat-afrikai áradások 100 000 áldozatának. Egyszersmind szeretnék rámutatni arra, hogy nem csak Burkina Faso szembesül természeti katasztrófákkal; Nigernek is nemzetközi támogatásra van szüksége. Nemcsak áradások veszélyeztetik az emberi életeket, de a szárazság alattomos, állandó fenyegetése is. Azt is nagyra értékelem, hogy Ön 53 millió eurót juttatott múlt héten a szárazságtól sújtott szubszaharai afrikai országok részére. Ezek a bátorító jelzések remélhetőleg befolyásolni fogják a G20-ak pittsburghi csúcstalálkozóját és a koppenhágai konferenciát, hiszen ezek a tárgyalások döntő fontosságúak manapság, amikor nagy az esélye annak, hogy a millenniumi fejlesztési célok elérése kudarcba fullad.

  Zuzana Roithová (PPE). - (CS) Biztos úr! Én is hangot szeretnék adni csalódottságomnak azzal kapcsolatban, hogy a G20-ak nyilván nem gondolták komolyan ígéreteiket a legszegényebb országok gazdasági válság alatt történő megsegítéséről. A helyzet az, hogy az eddig nyújtott IMF-támogatás minimális volt. Én is a döntéshozatali folyamat reformjára szeretnék felszólítani; annak érdekében, hogy a legszegényebb országoknak több beleszólásuk legyen a döntéshozásba, főként a Bretton Woods-i rendszer keretein belül. Ugyanakkor azonban szeretném megkérdezni Öntől, biztos úr, hogy fenntartható volt-e idáig az AKCS-országokban az egészségügyi és oktatási támogatásoknak legalább a válság előtti szintje? Elsősorban azért kérdezem, mert számos ország, köztük európaiak is, drasztikusan csökkentették a pénzügyi támogatásokat. Ezzel együtt is, biztos úr, sok sikert kívánok Önnek új tisztségében.

  Anna Záborská (PPE). - (SK) Biztos úr! A most tárgyalt kérdés rendkívül fontos és aktuális, hiszen e pillanatban az EU-nak nem csak tisztában kell lennie a fejlesztési politikával, de világosan és érthetően el is kell tudnunk magyarázni azt az embereknek. A fejlesztési támogatás szintje az eddigieknél jobban befolyásolhatja az illegális bevándorlást, a közrendet, a járványokat és – amint az IMF rámutatott – a fejlődő országok magánszektorbeli adósságának növekedését.

Szeretném hangsúlyozni, hogy mind a források adományozói, mind a kedvezményezettek részéről rendszeres pénzügyi ellenőrzésre van szükség. Saját országainkban, ahol élünk, azt halljuk, hogy kritizálják az EU fejlesztési politikáját. Az Európai Parlamenten belül kialakult konszenzus, amelyről Michel úr beszélt, nem mindig olyan nyilvánvaló az EU országaiban. Csak a fejlesztési támogatások eredményességével és átláthatóságával tudjuk meggyőzni az embereket azok jogosultságáról és arról, hogy korlátozzuk a csökkentéseket.

  Sari Essayah (PPE). - (FI) Elnök úr! Ebben a szakaszban rendkívül fontos, hogy Európa morális iránymutatást nyújtson, és hogy a tagállamok teljesítsék vállalt kötelezettségeiket és a millenniumi fejlesztési célokat. Természetesen a mostani gazdasági visszaesés miatt viszonylagos szegénység sújt bennünket is, azt azonban nem szabad elfelejtenünk, hogy a fejlődő országokat valódi szegénység sújtja; emberek halnak meg éhségtől, betegségtől. Mégis 10-nél több EU-tagállam jelentette ki, hogy szándékában áll fejlesztési együttműködési hozzájárulásának csökkentése, illetve a hozzájárulások növekedési ütemének mérséklése. Nyilván arról sem szabad megfeledkezni, hogy bár a befizetett összegek emelése is fontos, legalább olyan fontos ezek eredményes felhasználásának biztosítása. Számos eszköz áll rendelkezésre a támogatások ilyen összehangolására. Ezek közé tartozik a hivatalos fejlesztési támogatás számítógépes programja, amelyet nagy sikerrel próbáltak ki Mozambikban. Remélem, hogy időt és energiát fognak áldozni főként az ilyen típusú koordináció megvalósítására. Ezzel könnyedén érhetünk el több sikert olyankor, amikor – mint most is – apadnak a rendelkezésre álló segélyek.

  Karel De Gucht , a Bizottság tagja. − Elnök úr! Igen, a válság a legszegényebb országokat sújtja leginkább, és ezzel kapcsolatban valójában nem tudunk sokat tenni. Csak arról beszélhetünk, hogy milyen megoldással tudnánk visszaállítani őket a pályájukra, ami náluk természetesen tovább fog tartani, mint a fejlett világban, hiszen ezekben az országokban sokkal kezdetlegesebb szinten állnak az új gazdasági növekedést beindító mechanizmusok.

Az egyik megjegyzés, amelyet több képviselőtől is hallottunk ma, arra vonatkozott, hogy számos tagállam visszalép a hivatalos fejlesztési támogatás (ODA) terén vállalt kötelezettségeitől. Az EU tagállamai 2005-ben állapodtak meg a minimális egyéni segélycélokban, ami 0,51%-ot jelent az EU-15 és 0,17%-ot az EU-12 esetében, az új tagállamoknak pedig 2010-re 0,7%-ot, 2015-re 0,33%-ot kell elérniük.

Azok az országok, amelyek a megígért célokat is meghaladó segélyszinteket értek el, ígéretet tettek azok fenntartására. E megerősítések, valamint egyes tagállamok által magasabb segélyösszegekkel kapcsolatban tett ígéretek azt jelzik, hogy az EU együttesen elvileg 0,56%-os ODA-t tud elérni 2010-re.

Úgy gondolom, a válság nem lehet ürügy arra, hogy az adományozók felhígítsák támogatási ígéreteiket, és ragaszkodni fogok ahhoz, hogy mind az EU tagállamok, mind a többi adományozó fenntartsa az ígért segélyszintek teljesítésére tett kötelezettségvállalását.

2008-ban az EU által biztosított ODA mintegy 4 milliárd euróval emelkedett, ezzel elérve a 0,40%-os ODA-szintet, és az előrejelzések szerint a kollektív EU-s ODA-szintek további növekedése várható.

A tagállamoktól beérkező információk alapján 2009-re és 2010-re az együttes EU-s ODA 53,4, illetve 58,7 milliárd dolláros növekedését várjuk, amelyek 0,44%, illetve 0,45%-ot tesznek ki.

Ez egyben azt jelenti, hogy ha a tagállamok nem tesznek további lépéseket egyéni segélycéljaik elérésére, a 2010-re kitűzött kollektív célokat nem fogjuk tudni elérni. A folyamatosan növekvő EU-s ODA előrejelzés azon tagállamokra támaszkodik, amelyek megpróbálják betartani kötelezettségeiket. Ugyanakkor minden tagállam részéről erőfeszítésekre van szükség, és ehhez továbbra is ragaszkodni fogok minden illetékes tagállam esetén. Ez az ő felelősségük. Ezt saját maguk vállalták, és a válság nem lehet ürügy arra, hogy vállalásukat felhígítsák. Sőt, ellenkezőleg.

Számos tagállam ragaszkodott a nemzetközi pénzintézetek megreformálásához is. Ez olyan cél, amelyet magam is tökéletesen osztok. A G20-ak meghatározták a Bretton Woods-i intézmények irányítást érintő reformjának pontos menetrendjét, és felszólították az intézményeket, hogy sürgősen valósítsák meg saját, még a londoni csúcs előtt kialakított reformterveiket. Néhányuk megvalósítása már áprilisra várható, és bízom abban, hogy a fennmaradó kérdésekre is megoldást lehet találni.

Tekintettel arra, hogy az IMF-reform ügyét a G20-ak felgyorsították, a Bizottság hangsúlyozza a továbblépés fontosságát a Világbank reformjának második fázisába, hogy a megvalósítás 2010 tavaszára befejeződhessen.

A G20-ak történelmében a 2009. április 2-i londoni csúcstalálkozó olyan eseményként marad fenn, ahol a fejlesztési kérdéseket a fejlődő országok képviselőinek jelenlétében, saját jogukon kezelték. A következő G20 találkozóra készülve, az utánkövetéssel megbízott intézmény intenzív tevékenységet fejtett ki az utóbbi hónapokban.

Augusztusban az IMF Igazgatótanácsa egy általános, 250 milliárd dollárt kitevő különleges lehívási jog allokációt hagyott jóvá, amelyből 18 milliárd dollárt az alacsony jövedelmű országoknak ítéltek oda, és Pittsburghben az IMF-et beszámoltatják az alacsony jövedelmű országok érdekében hozott egyéb intézkedésekről is. Úgy gondolom tehát, hogy kedvezően alakulnak a dolgok.

Elődöm, Louis Michel is ragaszkodott a rugalmassághoz, mondván, hogy a költségvetési támogatási mechanizmus a legrugalmasabb, ami rendelkezésünkre áll, s ez nyilvánvalóan igaz is; ugyanakkor azonban ez azt is jelenti, hogy kell, hogy legyen partnerünk a fejlődő országoknál is. Tudnunk kell politikai dialógust folytatni velük, nyomon követni a mechanizmusokat, s ennek előfeltétele egy minimális együttműködés az ő részükről; nos, amennyiben ez rendelkezésre áll, akkor én is úgy vélem, hogy a költségvetési támogatás – különösen az ágazati – egy nagyon is alkalmas eljárás.

Nem egészen értem, hogy miért nem a G20-ak találkozója előtt szavazunk erre a Fejlesztési Bizottság által előterjesztett állásfoglalásra, amely a pittsburghi G20-ak találkozójára hivatkozik. Ezt egyszerűen fel sem foghatom. Biztosan lesz valamiféle technikai magyarázat erre, de azt gondolom, rossz benyomást fog kelteni frissen megválasztott Parlamentünkről, hogy egy ilyen állásfoglalást csak a G20-ak pittsburghi találkozója után vitatunk meg, amely ha jól emlékszem, szeptember 22–24. között lesz, azaz megelőzi legközelebbi októberi, strasbourgi ülésünket.

Ez nem rajtam múlik, ugyanakkor meg kell mondanom, hogy azon képviselőkkel együtt, akik ezen munkálkodtak, én is kifejezetten helytelenítem, hogy nem tudtunk szavazni erről az állásfoglalásról mostani plenáris ülésünkön.

  Elnök. − Csak hadd említsem meg, hogy az Elnökök Értekezlete döntött úgy, hogy az októberi első plenáris ülésen szavazzunk, mivel azon a plenáris ülésen lesz a vita a G20-ak találkozójáról is. Ez a magyarázatom az Önök kérdéseire.

A vitát lezárom. A szavazásra az első októberi plenáris ülésen kerül sor.