Index 
 Előző 
 Következő 
 Teljes szöveg 
Az ülések szó szerinti jegyzőkönyve
2009. november 23., Hétfő - Strasbourg HL kiadás

2. Az elnök nyilatkozata
A felszólalásokról készült videofelvételek
Jegyzőkönyv
MPphoto
 

  Elnök. – Először is szeretném kifejezni abbéli reményemet, hogy az egy héten belül életbe lépő Lisszaboni Szerződés közös, a többi európai intézménnyel összehangolt végrehajtása zökkenőmentesen zajlik majd. Az Európai Bizottság elnökével és a svéd elnökséget képviselő miniszterelnök úrral együttműködve folyamatosan ennek megvalósításán dolgozom. Szeretném újra elmondani, hogy az Európai Parlament készen áll lefolytatni a biztosjelöltek meghallgatását. Felkészültünk erre a feladatra, amiről mind a Tanácsot, mind a Bizottságot (azaz a Bizottság elnökét) tájékoztattam.

***

A jövő héten, december 1-jén lesz az AIDS világnapja. Fontos, hogy ne csak ezen a napon emlékezzünk meg e szörnyű betegség áldozatairól, hanem mindennap, hiszen az emlékezés és a betegség ismerete hozzájárulhat ahhoz, hogy a jövőben kevesebb új esettel találkozzunk.

***

Két hét múlva, december 10-én lesz a 61. évfordulója annak, hogy az ENSZ Közgyűlése elfogadta és kihirdette Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát. A nyilatkozat elfogadása a II. világháború eseményeinek következménye volt, és érdemes hangsúlyozni, hogy egyhangúlag történt. Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata az ENSZ első jelentős, az emberi jogok védelmében hozott vívmányának tekinthető. Szeretném felhívni figyelmüket e jelentős eseményre, amely jogosan vált az Európai Parlament egyik legfontosabb kérdéskörévé, és amelyet mindig meg kell tartanunk emlékezetünkben.

 
Jogi nyilatkozat - Adatvédelmi szabályzat