Index 
 Előző 
 Következő 
 Teljes szöveg 
Eljárás : 2009/2782(RSP)
A dokumentum állapota a plenáris ülésen
Válasszon egy dokumentumot :

Előterjesztett szövegek :

O-0148/2009 (B7-0341/2009)

Viták :

PV 19/01/2010 - 10
CRE 19/01/2010 - 10

Szavazatok :

Elfogadott szövegek :


Az ülések szó szerinti jegyzőkönyve
2010. január 19., Kedd - Strasbourg HL kiadás

10. Emberkereskedelem (vita)
A felszólalásokról készült videofelvételek
Jegyzőkönyv
MPphoto
 
 

  Elnök. - A következő napirendi pont a következők tárgyalása:

– a Tanácshoz intézett, szóbeli választ igénylő kérdés az emberkereskedelem megelőzéséről, előterjesztette Anna Hedh és Edit Bauer, az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság, valamint a Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság nevében (O-0148/2009 - B7-0341/2009), ill.

– a Bizottsághoz intézett, szóbeli választ igénylő kérdés az emberkereskedelem megelőzéséről, előterjesztette Anna Hedh és Edit Bauer, az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság, valamint a Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság nevében (O-0149/2009 - B7-0342/2009),

 
  
MPphoto
 

  Anna Hedh, szerző. – (SV) Mint mindannyian tudjuk, az emberkereskedelem az egyik legsúlyosabb és legszörnyűbb bűncselekmény a világon. Éppen ezért nagyon csalódott vagyok, hogy ezt a fontos témát késő este vitatjuk meg üres ülésteremben, hallgatóság és újságírók nélkül.

1850-ben Európa-szerte eltörölték a rabszolgaságot. De csaknem 200 évvel később Európában még mindig emberek százezrei szenvednek a rabszolgaság modern formájától, az emberkereskedelemtől. Az Európai Parlamentnek és a többi uniós intézménynek óriás felelőssége van a modern kori rabszolgaság leküzdésében és felszámolásában. A modern kori rabszolgaságnak számos formája van: például a munkára való kényszerítés, a szexuális rabszolgaság, a szervkereskedelem, az illegális örökbefogadás és a koldulásra való kényszerítés.

Ezért örülök, hogy ma este megvitatjuk ezt a fontos témát. Szeretném megragadni a lehetőséget, hogy köszönetet mondjak Önöknek eddigi jó együttműködésükért, és remélem, hogy együtt végül képesek leszünk közös megoldást találni. Azt is remélem, hogy az új Bizottság mihamarabb elő fog terjeszteni egy, az emberkereskedelemről szóló irányelvet – egy olyan irányelvet, amely még határozottabb lesz, és még tovább megy, mint a régi Bizottság javaslata, amely egyébként szintén jó volt.

Az emberkereskedelem problémájának kezeléséhez átfogó megközelítésre van szükségünk, amely minden érintett politikát figyelembe vesz, azaz nemcsak a büntetőjogot, hanem a migrációt is. Olyan szankciókra van szükség, amelyek megfelelnek ezen bűncselekmény súlyosságának, és visszatartó erőt jelentenek azok számára, akik pénzhez jutnak az emberkereskedelemből. Biztosítanunk kell, hogy az áldozatok több segítséget és védelmet kapjanak, valamint hogy kiemelt figyelmet kapjanak a kiskorú áldozatok, egyúttal az uniós intézményeken belül jobb koordinációra van szükség.

Azonban ahhoz, hogy valóban meg tudjunk birkózni az emberkereskedelem problémájával, minden tagállamnak óriási erőfeszítéseket kell tennie a megelőzés terén, és ez főként azt jelenti, hogy a tagállamokban csökkenteni kell az emberkereskedelem áldozatai által nyújtott szolgáltatások iránti keresletet. Ha csökkenteni tudjuk a keresletet, akkor a kínálat is csökkenni fog.

Végül felhívást szeretnék intézni a Tanácshoz, a Bizottsághoz, az Európai Parlamenthez, a tagállamokhoz és a többi uniós intézményhez. Fogjunk össze annak érdekében, hogy Európában fel tudjuk számolni a rabszolgaság modern formáját, az emberkereskedelmet!

 
  
MPphoto
 

  Edit Bauer, szerző. – () Az emberkereskedelem súlyát mi sem jellemzi jobban, mint hogy Európában is több százezren esnek évente áldozatul. Ez valószínűleg annyira hihetetlen, hogy a tolmácsok is több százat fordítottak több százezer helyett. A közvélemény is körülbelül ezen az állásponton van. Úgy érzi, hogy ez egy marginális kérdés, és az alulbecsüli mind a következményeit, mind magának a jelenségnek a súlyát. Azt hiszem, hogy Európa adós az emberkereskedelem elleni harc fokozásában. Két dologra szeretnék kitérni. Az egyik az áldozatok védelme, a másik a kereslet letörése. Az áldozatok védelméről van ugyan egy európai közösségi jogszabály, aminek az átértékelését 2009-re ígérte a Bizottság. Sajnos, annak ellenére, hogy ez a jogszabály, a 2004/81-es, már valójában modernizálásra szorulna, még mindig ott tartunk, hogy az értékelése sem látott napvilágot, miközben az áldozatok nagy részét bűnrészesnek nyilvánítják, és tovább viktimizálják őket. Mindnyájan tudjuk azt is, hogy az áldozatok segítsége nélkül a bűnbandákat sem sikerül fölgöngyölíteni, ahogy ezt az Europol vezetősége is megerősítette.

Egy dologra szeretném ezen kívül a jogalkotási eljárás figyelmét fölhívni, mégpedig a kereslet letörése. Az emberkereskedelemnek is van piaca. Éppen úgy érvényesek rá a kereslet és a kínálat szabályai, mint más piacokra. Mi általában a kínálati résszel foglalkozunk, és többé-kevésbé elfeledkezünk, vagy nem akarunk foglalkozni a keresleti résszel, pedig amíg a keresletet nem sikerül letörnünk, valószínűleg nem sikerül eredményesen harcolnunk az emberkereskedelem ellen. Ezen fölül azt szeretném még kiemelni, hogy szükség van a politikák koordinálására. A Bizottságon belül azt tapasztaltuk, hogy az egyes DG-k, az egyes főigazgatóságok nem igazából koordinálják a politikájukat, és az információáramlás is rossz köztük. Azt hiszem, hogy ezen a téren is van mit tennünk.

 
  
MPphoto
 

  Diego López Garrido, a Tanács soros elnöke. – (ES) Hedh asszony, Bauer asszony! Teljes mértékben egyetértek az Önök kezdeményezésével, a szóbeli kérdéssel és az Önök által ma este itt elindított vitával. Úgy gondolom, hogy az emberkereskedelem az emberiséget sújtó legsúlyosabb csapás. Tehát ez az egyik olyan nagy kihívás, amellyel foglalkoznunk kell, méghozzá egyesült erővel. Ez ismét jó példa arra, milyen fontos, hogy európai szinten és Európán kívül is egyesítsük erőinket az emberkereskedelem felszámolása érdekében.

Első kérdésük az, hogy az uniós megközelítésnek az emberi jogokra kellene-e összpontosítania, holisztikusnak kellene-e lennie, továbbá hogy a visszatérési és visszailleszkedési politikákra, a szociális ügyekre és a társadalmi integrációra kellene-e összpontosítania. A válasz az, hogy igen. Teljes mértékben egyetértünk azzal, hogy ez a helyes megközelítés. Azzal is egyetértünk, hogy a büntetések súlyosságának arányban kellene lennie a bűncselekménnyel – ez egy másik téma, amelyet kérdésükben felvetettek –, valamint azt is támogatjuk, hogy további intézkedésekre van szükség az áldozatvédelem terén. Kijelentették és hangsúlyozták – és ezzel is teljes mértékben egyetértek –, hogy az áldozatvédelem alapvető fontosságú az emberkereskedelem elleni küzdelemben, és hogy egy védtelen áldozat vagy gyermek saját kizsákmányolásához való hozzájárulásának nem szabad semmiféle jelentőséget tulajdonítani; nem szabad, hogy ez befolyásolja a kizsákmányolók megbüntetését.

Úgy gondolom, hogy a keresletre vonatkozó gondolataik is fontosak. Ez egy nagyon fontos gondolat, amelyet végig kell vinni. Ugyanez igaz a joghatóságokra vonatkozó gondolatra is.

Ami a kérdés 2. felét illeti, úgy gondoljuk, hogy az információk összehangolására óriási szükség van. Ezért egyetértünk az ebben a kérdésben felvetett javaslattal, amelyet teljes mértékben helyénvalónak tartunk.

A megelőző intézkedésekről is feltettek egy kérdést. Erről azt tudom elmondani, hogy az Európai Unió dolgozik a megelőző intézkedéseken. A Tanács még 2005-ben elfogadott egy erre vonatkozó tervet, amelyet megfelelően végre kellene hajtani. Ahogy Önök is tudják, az emberkereskedelem ügye sok, az Európai Unió és harmadik országok között kötött megállapodásban szerepel, például az Afrika és az Európai Unió közötti stratégiai partnerségről szóló megállapodásban is. Az emberkereskedelem az Európai Unió és a Nyugat-Balkán közötti stabilizációs és társulási megállapodásokban is prioritásként szerepel. Szeretném azt is hangsúlyozni, hogy a segítségnyújtás, valamint az áldozatokkal kapcsolatba kerülő személyek képzése és tudatosságának növelése is fontos szerepet játszik az emberkereskedelem elleni küzdelemben. Ilyen személyek például a harmadik országbeli határőrök, rendőrök és biztonsági tisztek.

Végezetül szeretném elmondani, hogy a spanyol elnökség ebben az irányban fog tovább dolgozni, és különös figyelmet fog szentelni az emberkereskedelem áldozatává váló gyermekeknek, ami a spanyol elnökség egyik prioritása. Egyéb kezdeményezések mellett arra is felszólítottuk a Bizottságot, hogy 2010 elején terjesszen elő cselekvési tervet az Európai Unióba belépő, kísérő nélküli kiskorúakra vonatkozóan.

Végezetül még annyit, elnök úr, hogy hivatali idejének hat hónapja alatt a spanyol elnökség sürgeti az emberkereskedelem elleni küzdelemről szóló irányelv azonnali vitáját, és biztos vagyok benne, hogy az új Bizottság késedelem nélkül elő fogja terjeszteni ezt. Ha a Bizottság elkészül a tervezettel, a spanyol elnökség meg fogja kezdeni annak megvitatását a Tanácsban és a Parlamenttel. Vegyék ezt úgy, mint – ahogy az előző felszólaló találóan nevezte – a rabszolgaság modern formája elleni harc iránti elkötelezettségünket.

 
  
MPphoto
 

  Jacques Barrot, a Bizottság alelnöke. – (FR) Elnök úr! A miniszter úr éppen most mondta, hogy az emberkereskedelem a rabszolgaság modern formája. Szeretnék őszinte köszönetet mondani  Hedh asszonynak és Bauer asszonynak, hogy felvetették ezt a kérdést.

Holisztikus, multidiszciplináris megközelítést kell alkalmaznunk, amely nem korlátozódik a visszaszorításra, hanem magában foglalja a harmadik országokkal való nemzetközi együttműködést is. A Bizottság egy ilyen integrált megközelítést fogadott el a 2009 márciusában közzétett kerethatározatra irányuló javaslatot követően. Ez a kerethatározat az Európa Tanács emberkereskedelem elleni fellépésről szóló, 2005-ös egyezményén alapul, de annál tovább megy.

Ahogy a miniszter úr mondta, természetesen élni fogunk a Lisszaboni Szerződés nyújtotta új jogalappal, és minél hamarabb be szeretnénk nyújtani egy irányelvre irányuló olyan javaslatot, amely figyelembe fogja venni a Lisszaboni Szerződés hatálybalépését megelőző vitákat is. Reményeink szerint az irányelvre irányuló új javaslattal nagy célokat tűzhetünk ki.

Úgy gondoljuk, hogy az Európai Parlamentnek központi szerepet kell játszania ezen a téren, és hogy az Európai Parlament elkötelezettsége nagyon fontos az emberkereskedelem elleni küzdelem európai jogi keretének további erősítése szempontjából. Válaszul a feltett kérdésre szeretnék néhány információt elmondani.

Először is, ami a büntetéseket illeti: az emberkereskedelem nagyon súlyos bűncselekmény, és ennek megfelelően kell büntetni. Szigorú büntetésekre van szükség, és tovább kell folytatni a maximálisan kiszabható büntetések harmonizációját. A maximálisan kiszabható büntetések az egyes tagállamokban nagyon különbözőek: három és húsz év között váltakoznak, súlyosbító körülmények esetén pedig tíz év és életfogytig tartó szabadságvesztés között mozognak.

El kell ismerni, hogy a büntetések súlyossága az egyes tagállamokban különböző lehet, de a jelenlegi hatalmas különbségek európai kontextusban nézve nem igazolhatók, ezért az új javaslat gondoskodni fog a nagyon súlyos büntetésekről.

Most áttérnék az áldozatvédelemre és az áldozatoknak nyújtandó segítségre. Az emberkereskedelem áldozatainak nyújtandó segítség, támogatás és védelem nélkülözhetetlen, különösképpen ami az áldozatok elhelyezését, egészségügyi és pszichológiai ellátását, a tanácsadást, a tájékoztatást, a tolmácsolást és a jogi képviseletet illeti.

Mivel ezt a spanyol elnökség nyilvánvalóan támogatja, át fogjuk gondolni az emberkereskedelem áldozatává váló gyermekekre irányuló különleges – és még inkább a gyermekek védelmére összpontosító – intézkedések lehetőségét. A jogi segítségnyújtás és képviselet ingyenes kell legyen, különösen a gyermekek számára.

Végezetül pedig 2010 folyamán a Bizottság közzé fogja tenni első jelentését az emberkereskedelem áldozatává váló és az illetékes hatóságokkal együttműködő harmadik országbeli állampolgároknak adandó tartózkodási engedélyekről szóló irányelv végrehajtásáról. Ezen jelentés után látni fogjuk, hogy helyes lenne-e módosítani az irányelvet.

Ami a kereslet visszaszorítását célzó intézkedéseket illeti, a Bizottság szándéka szerint az irányelvre irányuló javaslat tartalmazni fog egy olyan záradékot, amely kötelezi a tagállamokat az ezen a területen történő kezdeményezésekre, valamint arra ösztönzi a tagállamokat, hogy tegyék büntetendővé a szexuális és egyéb szolgáltatások igénybevételét, amennyiben a szolgáltatások igénybe vevője tisztában van azzal, hogy a szolgáltatást nyújtó személy emberkereskedelem áldozata.

Ami az igazságszolgáltatást illeti, növelnünk kell a tagállamok kapacitását, hogy abban az esetben, ha a kérdéses személyeket bűnösnek találják külföldre irányuló emberkereskedelemben, akkor ne csak saját állampolgáraikat tudják bíróság elé állítani, hanem azokat a személyeket is, akiknek az adott tagállam a szokásos tartózkodási helye. Ez nélkülözhetetlen az úgynevezett új maffiák, azaz az olyan bűnszervezetek elleni küzdelemben, amelyek különböző állampolgárságú személyekből állnak, és amelyek az Európai Unió valamely tagállamában rendezik be szokásos tartózkodási helyüket, mivel bűnös érdekeik ezt kívánják.

Most áttérnék az adatgyűjtésre. A Bizottság nagy erőfeszítéseket tett az adatgyűjtés közös mutatóinak kifejlesztésére. Megbízható és összehasonlítható statisztikákat kell biztosítanunk az Európai Unió számára. Számos fontos projekt került megvalósításra, és ezen kezdeményezések eredményeit megfelelő módon nyomon kell követni, hogy ki lehessen fejleszteni a mutatók közös modelljét az Eurostattal, az Európai Unió ügynökségeivel, az Europollal, az Eurojusttal, a Frontex-szel és az Alapjogi Ügynökséggel együttműködve.

Végezetül a megelőzésről szeretnék szólni. A bűnmegelőzés és bűnözés elleni küzdelem című pénzügyi program 2010-ben tartalmazni fog egy, az emberkereskedelem elleni küzdelemre vonatkozó részt. Ezenkívül a Stockholmi Program a harmadik országokkal való együttműködés megerősítését célzó, egyedi intézkedésekről gondoskodik a Bel- és Igazságügyi Tanács által elfogadott általános iránymutatások révén.

Tehát kezd kibontakozni egy, az emberkereskedelem elleni küzdelemre irányuló, átfogóbb politika. Ahogy már említettem, a Bizottság a közeljövőben közzé fog tenni egy irányelvtervezetet, és örömmel tölt el, hogy a spanyol elnökség a maga részéről vitát hirdetett, amely lehetővé fogja tenni a Bizottság javaslatának további fejlesztését. Ez véleményem szerint nagyon is időszerű, mivel sajnálatos módon ez a jelenség nem csökkenő, hanem növekvő tendenciát mutat a tagállamokban. Tehát ideje, hogy reagáljunk, méghozzá határozottan.

 
  
MPphoto
 

  Roberta Angelilli, a PPE képviselőcsoport nevében. – (IT) Elnök úr, hölgyeim és uraim! Mindenekelőtt szeretnék köszönetet mondani Hedh asszonynak és Bauer asszonynak ezért a kezdeményezésért.

Ahogy mindannyian elmondták, az emberkereskedelem igen súlyos bűncselekmény, amely kapcsolatban áll a szexuális kizsákmányolással és az illegális foglalkoztatással. Ezeket a bűncselekményeket gátlástalan emberek követik el, akik erőszakkal, megtévesztéssel (pl. azzal, hogy becsületes, jól fizető munkát ígérnek), ill. nemcsak az áldozatot, hanem annak gyermekeit vagy rokonait is érintő fenyegetéssel szedik áldozataikat.

Sajnálatos módon, mint oly gyakran, itt is a nőknek és a gyermekeknek kell a legnagyobb árat fizetniük. Becslések szerint világszerte közel három millióan esnek emberkereskedelem áldozatául, közel 90 %-uk nő és gyermek. Az Európai Parlament 2008-ban a gyermekek jogairól szóló első európai stratégiájában megállapította, hogy a gyermekkereskedelemnek számos büntetendő célja van: szervkereskedelem, illegális örökbefogadás, prostitúció, illegális munka, kényszerházasság, koldulásra kényszerítés és szexuális turizmus, hogy csak néhány példát említsek.

Ebben a stratégiában az is megállapítást nyert, hogy az emberkereskedelem hatalmas problémát jelent az Európai Unióban, és hogy ezért az Európai Unió jövőbeli menetrendjében prioritást kell kapnia az emberkereskedelem és a kizsákmányolás elleni küzdelemnek, mindenekelőtt azon sürgős jogalkotási intézkedések elfogadása révén, amelyekre szükség van az áldozatvédelem és az áldozatoknak való segítségnyújtás biztosításához. A jelenlegi Stockholmi Programban a kiskorúakkal való kereskedelemről és a kiskorúak kizsákmányolásáról is szó van.

Ezért és a ma esti vita fényében azt reméljük, hogy a Bizottság és a Tanács fenntartja kötelezettségvállalásait, és a Bizottság létre fogja hozni az irányelvre irányuló új javaslatát, amelyet nagyon gondosan meg fogunk vizsgálni.

 
  
MPphoto
 

  Claude Moraes, az S&D képviselőcsoport nevében.Elnök úr! Hedh asszony és Bauer asszony elérték azt – annak ellenére, hogy nagyon kései órán került sor erre a vitára, ahogy Hedh asszony is megjegyezte –, hogy meghallgathattuk a leköszönő biztost, Barrot urat, és hogy az új spanyol elnökség olyan szavakat használt a biztossal kapcsolatban, mint határozott és ambiciózus. Ezért megérte kivárni ezt a kései órát, mivel számos ember van itt ma az ülésteremben – ideértve a szerzőket is –, akik tudják, milyen összetett ez a modern kori, szörnyű jelenség, de azt is tudják, hogy az EU polgárai elvárják az EU-tól, hogy kezelje ezt a komoly problémát.

Barrot úr az új jogszabályok szükségességéről beszélt. Reméljük, hogy nagyon hamar készen lesz a Bizottság javaslata. Ma délelőtt Malmström biztosjelölt asszony meghallgatásán pozitív reakciót hallhattunk az emberkereskedelem elleni uniós koordinátorra irányuló javaslatunkra vonatkozóan.

Ha elkezdjük a kirakós játék darabjait összeilleszteni, akkor legalább haladunk előre, de az Anna Hedh által leírt probléma mérete arra hívja fel a figyelmet, hogy a szavakat valóban tettekre kell váltanunk. Az emberkereskedelem összetett jelenség, és olyan különböző területekkel érintkezik, mint a munkára való kényszerítés, a szervezett bűnözés, a szexuális kizsákmányolás és a gyermekek bántalmazása, ezért a problémára adott reakciónknak is sokrétűnek és holisztikusnak kell lennie. Barrot úr sok dolgot felsorolt, amelyeket meg kellene valósítani, és ha ezek EU-szerte együtt egy csomagba kerülnek, akkor olyan határozott politikánk lesz, amelyet cselekvési tervként tárhatunk az uniós polgárok elé. Az uniós polgárok jelenleg is tudják, hogy az emberkereskedelem hatalmas probléma, de nem tudnak annak holisztikus megközelítéséről, és nem tudják, hogy mit tesz ezen a téren az EU.

Örülök, hogy ma Malmström biztosjelölt asszony hangsúlyozta elkötelezettségét egy új jogalkotási javaslat sürgős előterjesztésére vonatkozóan, és annak is örülök, hogy a spanyol elnökség nemcsak az emberkereskedelem elleni küzdelmet, hanem az ezzel összefüggő jelenségek (pl. a nőkkel szembeni erőszak) elleni küzdelmet is hangsúlyozza. Fontos, hogy a javaslatban mindezek együtt szerepeljenek, így mutathatunk igazi határozottságot és elkötelezettségét. Bár már késő este van, de a szavakat tettekre kell váltani, a szerzők pedig jó munkát végeztek mindannyiunk érdekében.

 
  
MPphoto
 

  Nadja Hirsch, az ALDE képviselőcsoport nevében. – (DE) Elnök úr! mindenekelőtt szeretnék köszönetet mondani az előadónak elkötelezettségéért és kiváló együttműködéséért, mivel ez a téma valóban fontos. Mint az már elhangzott, az emberkereskedelem talán a bűnözés legszörnyűbb formája. Az Europol statisztikája szerint, amelyet a kérdésben is idéznek, ezen a területen nem történt javulás. Épp ellenkezőleg: tovább romlott a helyzet. A munkára való kényszerítés területén a számok egyre nőnek, míg a nőkereskedelem terén nem változnak. Ezért teljesen világos, hogy sürgősen szükség van a következetes cselekvésre.

Ez csak akkor lehet sikeres, ha előbb a különböző területeken összehangolt megközelítést fogadunk el. Nélkülözhetetlen az is, hogy többek között az európai lakosság figyelmét is felhívjuk arra, hogy Európa szívében is folyik az emberkereskedelem, méghozzá minden egyes országban. Ahogy azt pl. a németországi futball világbajnokság kapcsán is tettük, mindenekelőtt hozzá kell fognunk ezen a téren a felvilágosításhoz annak érdekében, hogy felhívjuk a figyelmet a kényszerprostitúcióra, valamint hogy megmutassuk, hogy ez a jelenség valóban mindenhol jelen van, és hogy vitára ösztönözzük a lakosságot. Az így kialakuló tudatosság ahhoz fog vezetni, hogy az áldozatok segítségét kapnak.

Második pontként az áldozatvédelemről szeretnék beszélni. Amikor az áldozatoknak sikerül kikerülniük egy ilyen drámai helyzetből, a tagállamoknak biztosítaniuk kell számukra az egészségügyi és pszichológiai ellátást, segíteniük kell őket abban, hogy amennyiben szükséges, visszatérhessenek származási országukba, továbbá menedékházakat és hasonló lehetőségeket kell biztosítaniuk, hogy új otthonra találhassanak, és új életet kezdhessenek.

 
  
MPphoto
 

  Judith Sargentini, a Verts/ALE képviselőcsoport nevében. – (NL) Az egyik holland újságban megjelent ma egy cikk egy spárgatermesztőről, akit emberkereskedelem és rabszolgamunkára való kényszerítés gyanújával vettek őrizetbe. A cikk szerint román, azaz európai állampolgárokat kényszerített rabszolgamunkára. Az emberkereskedelemnek nemcsak az Európai Unión kívül élők esnek áldozatul, hanem a tagállamok polgárai is. Az emberkereskedelem elleni küzdelem esetén jól integrált politikára van szükség, amely nem korlátozódhat arra, hogy az emberkereskedőket letartóztatják, és szigorúan megbüntetik, hanem annak megfelelően kell fókuszálnia az áldozatokra is. Az áldozatok jogai és jövője a legfontosabb prioritás kell, hogy legyen. Nem szabad, hogy az emberkereskedelem áldozatai úgy érezzék, hogy egyedül vannak, és cserbenhagytuk őket. Minden tekintetben támogatnunk kell őket: jogilag, egészségügyileg, társadalmilag és a közösségek révén, valamint anyagilag is, és talán kárpótlást is kell nekik adnunk. Az új irányelvnek mindenképpen biztosítania kell, hogy az áldozatok élhessenek jogaikkal és törvény adta lehetőségeikkel. E tekintetben jó dolgokat hallottam  López Garrido  úrtól és  Barrot úrtól.

A biztos úr azt is elmondta, hogy szigorúbb büntetést kellene kapniuk azoknak, akik igénybe veszik az emberkereskedelem áldozatául esett személyek szolgáltatásait. Szerintem semmiképpen nem rossz, ha szigorúan büntetünk ilyen esetekben, csak azon tűnődöm, hogyan tudunk segíteni az áldozatoknak, ha tovább kriminalizáljuk a feladatukat, a munkájukat – hiszen munkáról van szó, még ha rabszolgamunkáról is. Hogyan segít az az áldozatoknak, ha a jelenleg végzett munkájukat tovább kriminalizáljuk? Szeretnék választ kapni erre a kérdésre.

A Zöldek/az Európai Szabad Szövetség Képviselőcsoportja szerint az emberkereskedelem áldozatainak bizonyos körülmények között joga van tartózkodási engedélyre annak érdekében, hogy ne kelljen a hazájukba való visszatoloncolástól tartaniuk, ahol az egész történet kezdődött, és annak garantálására, hogy abban a biztos tudatban tudjanak vallomást tenni az emberkereskedők ellen, hogy nem lesznek kitoloncolva az országból. Ez azért fontos, hogy a legcsekélyebb esély se legyen arra, hogy valakit visszatoloncolnak, és ismét az emberkereskedők áldozatául esik. Szeretném elmondani a biztos úrnak és a Tanács hivatalban lévő elnökének, hogy az új keretirányelvnek az áldozatok jogaira kell összpontosítania. Az áldozatoknak jogokat és jövőt kell adni. Szeretném, ha ez valóra válna.

 
  
MPphoto
 

  Zbigniew Ziobro, az ECR képviselőcsoport nevében. – (PL) Elnök úr! Kimondhatatlanul felháborító, hogy az emberi jogokat tiszteletben tartó, szabad és modern Európa olyan hellyé vált, ahol oly sok ember szenved elnyomástól és bántalmazástól. És az egész még szörnyűbb amiatt, hogy az áldozatok a leggyakrabban nők és gyermekek, akik különösen veszélyeztetettek és kiszolgáltatottak.

Lengyelországban igazságügyi miniszterként és főügyészként számos vizsgálatot vezettem, amelyek során bebizonyosodott, hogy ezek a néha nagyon kegyetlen dolgok valóban megtörténnek Európában, és a bűnözésnek ez a fajtája átnyúlik az egyes országok határain. Az emberkereskedelem fő célja a szexuális kizsákmányolás és a rabszolgamunkára való kényszerítés. Ezen jelenség hatékony megelőzéséhez és felszámolásához nélkülözhetetlen, hogy bizonyos uniós tagállamokban professzionális, felhatalmazott ügynökségek működjenek, amelyeket megfelelően centralizálni kellene, és amelyek határozott és hatékony fellépést, valamint megfelelő nemzetközi kooperációt tennének lehetővé. Az uniós intézményeknek, különösen ami az utolsó pontot illeti, fontos szerepet kell betölteniük.

Még két dologról szeretnék beszélni. Az emberkereskedelmet gyakran szervezett bűnözés formájában követik el, ezért az egyes országoknak ezen súlyos bűncselekmények büntetésére megfelelően súlyos olyan szankciókat kell életbe léptetniük, amelyeknek visszatartó erejük van, és amelyek izolálják az elkövetőket, ideértve a vagyonelkobzást is, amivel azokat a gazdasági megfontolásokat vennénk célba, amelyek az elkövetőket az emberkereskedelemre ösztönzik.

 
  
MPphoto
 

  Cornelia Ernst, a GUE/NGL képviselőcsoport nevében. – (DE) Elnök úr! Az emberkereskedelem valóban korunk szörnyű problémája, amely növeli a szegénységet és tudatlanságot. Legszörnyűbb formája a gyermekkereskedelem, amely gyakran szexuális zaklatással társul. Mi, az Egységes Európai Baloldal/az Északi Zöld Baloldal Képviselőcsoportja úgy gondoljuk, hogy a Bizottság részéről sürgős intézkedésekre van szükség. Az emberkereskedelem elleni küzdelem sikerének egyik legfontosabb előfeltétele az áldozatok jogainak megerősítése. Az emberkereskedelem elleni küzdelem csak akkor lehetséges, ha az áldozatok jogait megerősítjük – nem járhatunk sikerrel pusztán büntető intézkedések révén. Ehhez nagyon világos szabályokra van szükség annak érdekében, hogy az emberkereskedelem ne vezessen az áldozatok elleni szankciókhoz. Az áldozatoknak többek között hatékony védelemre és támogatásra van szükségük azon büntetőeljárások előtt, alatt és után, amelyeken tanúként vesznek részt. Ennek a legfőbb prioritások közé kell tartoznia a téma újbóli átgondolásának időszakában, különösen azokra az esetekre gondolva, amikor a tanúvallomást visszavonják. Sürgősen szükség van hosszú távú tanúvédelmi programokra.

Egy másik dolog, amit fontosnak tartok az az, hogy az emberkereskedelem minden áldozatának – és nem csak a gyerekeknek – ingyenes tanácsadást kell biztosítani. Visszatérve a gyermekekre, esetükben az is fontos, hogy lehetővé tegyük számukra, hogy gyermekekre specializálódott ügyvédek foglalkozzanak az ügyükkel. Sürgősen szükség van a megelőzést erősítő intézkedésekre, például a jogászok, a rendőrök, a bírók és a tanácsadók továbbképzésére. Örülök, hogy a spanyol elnökségnek szándékában áll foglalkozni ezzel a témával.

 
  
MPphoto
 

  Mario Borghezio, az EFD képviselőcsoport nevében. – (IT) Elnök úr, hölgyeim és uraim! Ma a biztosjelölt a meghallgatáson nagyon határozottan hangot adott elkötelezettségének az emberkereskedelem elleni küzdelem terén.

Örömmel tölt el, hogy a képviselők is egyhangú véleménynek adnak hangot. Nem volt ilyen egyhangú a Parlament véleménye, amikor sok évvel ezelőtt néhány képviselő – köztük magam is – felhívta a figyelmet arra, hogy a tömeges illegális bevándorlás a bevándorlók munkaerejét kihasználó bűnszervezetek jelentős fellendüléséhez fog vezetni, valamint az emberkereskedelem, sőt a szervkereskedelem kockázatát is magában hordozza. Mára mindenki felfedezte, hogy a jelenség valóban létezik, és csak örülhetünk ennek az egyhangú elkötelezettségnek.

Azonban fontos felismernünk, hogy az ok még mindig ugyanaz. Az emberkereskedelem oka, forrása, táptalaja, fő oka az illegális bevándorlás méretei, valamint a helyi, európai és Európán kívüli bűnszervezetek ebben játszott szerepe, mert most már sajnos jelen van az Európán kívüli bűnszervezetek által könnyedén végrehajtható emberkereskedelem is.

Tehát ez kell, hogy a kiindulási pontunk legyen. Látnunk kell, hogy ez a rendkívül súlyos és gyalázatos jelenség a nem megfelelően ellenőrzött tömeges illegális bevándorlás egyik alfaja, illetve mellékkövetkezménye. Európának elég bátornak kell lennie ahhoz, hogy nevén nevezze a gyermeket.

 
  
MPphoto
 

  Georgios Papanikolaou (PPE). - (EL) Elnök úr! Én is szeretnék gratulálni a szerzőknek, akik egy nagyon fontos kérdést vetettek fel. Modern időkben élünk, amikor azt hinnénk, hogy az emberkereskedelem már rég nincsen jelen társadalmunkban. De sajnos a számok nem ezt igazolják. Például: becslések szerint a világon évente 1 800 000 gyermek és fiatal válik az emberkereskedelem áldozatává. Az ENSZ statisztikája szerint az Európai Unióban 270 000-re tehető az áldozatok száma. Csak Görögországban kb. 40 000-re tehető a prostitúciót célzó emberkereskedelem áldozatainak – akik közül sok a nő és a gyermek – száma évente, és ebben nincsenek benne az emberkereskedelem egyéb formáinak áldozatai.

Anélkül hogy a többi paraméter fontosságát alábecsülném, szeretnék két alapvető paramétert hangsúlyozni. Először is a határokon átnyúló és – ahogy az már helyesen elhangzott – az illegális bevándorlás által elmélyített emberkereskedelem elleni küzdelemre irányuló európai intézményi keret nem megfelelő. Ezért kell nyitnunk egy holisztikus megközelítés irányába, és a jövőbeli irányelv nagyon fontos szerepet játszik ebben, ahogy az már helyesen elhangzott.

Másodszor pedig, az áldozatvédelem terén hiányosságok vannak, különösen a védelem struktúráját illetően. Ezért szükség van arra – és örülök, hogy ez a spanyol elnökség részéről is elhangzott –, hogy a forrásokat és az infrastruktúrákat elérhetővé tegyük a meglévő infrastruktúrák fejlesztése és új infrastruktúrák létrehozása érdekében, valamint az áldozatvédelemben részt vevők megfelelő továbbképzése érdekében.

A rabszolga-kereskedelem modern formájának nem lehet helye az Európai Unióban, amely az emberi jogok és az emberi méltóság tiszteletben tartásának elvein alapszik.

 
  
MPphoto
 

  Silvia Costa (S&D). - (IT) Elnök úr, hölgyeim és uraim! Nagyon örülök annak, hogy ma egy ilyen fontos témát tárgyalunk, és szeretnék szívből köszönetet mondani a szerzőknek, hogy megfogalmazták ezt a fontos kérdést. Szeretném köszönetemet kifejezni a magas szintű együttműködéséért, amelyet a politikai pártok és a két bizottság részéről láttunk.

Annak is nagyon örülök, hogy a Bizottság és a spanyol elnökség részéről nagyon komoly kötelezettségvállalások hangzottak el, és őszintén remélem, hogy az új irányelvtervezet hamarosan megszületik, és összhangban lesz azon elvekkel, amelyekben alapvetően konszenzus uralkodik.

Mindannyian tudjuk, hogy ezen a területen nehéz a számokat elemezni, de tömören megfogalmazva: a civilizált Európában évente csaknem 300 000 ember válik emberkereskedők áldozatává, 79 %-uk nő, és sok közöttük a kiskorú. Az elmúlt évek során ezek a számok sajnálatos módon tovább nőttek. Ezért az Európai Unió új hatáskörei, valamint a Stockholmi Programban elfogadottak fényében nagyon jelentős fejlődést kell elérnünk az újítások érdekében.

Nagy előrelépés volt, amikor uniós szinten elfogadtuk azt a rendelkezést – amely például Olaszországban már 1998 óta érvényben volt –, amely lehetővé teszi, hogy az áldozatok humanitárius tartózkodási engedélyt kapjanak. Fejlődésre van szükség az áldozatvédelem, a szociális és munkaerő-piaci visszailleszkedés, az emberkereskedelem áldozatai által nyújtott szolgáltatások keresletének csökkentése, valamint a súlyosabb és hatékonyabb szankciók terén, amelyeket uniós szinten harmonizálni kell, ahogy a biztos úr is mondta.

Különösen fontosnak tartjuk, hogy az áldozat saját kizsákmányolásához való hozzájárulásának ne tulajdonítsunk semmiféle jelentőséget, hiszen azt nagyon gyakran zsarolással érik el.

Azonnal befejezem, még csak egy dolgot tennék hozzá: nemcsak a kiskorúak számára kell különleges védelmet biztosítani, hanem mindenekelőtt azon Európába érkező személyek számára is, akik már az út során az emberkereskedelem különböző formáinak áldozatává váltak, hiszen az ő sorsuk még tragikusabb, mivel már az európai partok és Európa elérése előtt áldozattá váltak.

 
  
MPphoto
 

  Antonyia Parvanova (ALDE). - (BG) Elnök úr, hölgyeim és uraim! Én is szeretnék gratulálni az előadóknak, a Bizottságnak és a spanyol elnökségnek, hogy volt bátorságuk lehetővé tenni, hogy végre komoly megoldást találjunk erre a problémára. Rendkívül fontos, hogy állandó jellegű uniós szintű politikát hozzunk létre az emberkereskedelem elleni küzdelem érdekében. Egy ilyen politika hozzá fog járulni egy összehangoltabb megközelítéshez, és lehetővé fogja tenni, hogy a tagállamok intézkedései a bűnüldözés, az áldozatvédelem és az áldozatoknak való segítségnyújtás terén hatékonyabbak legyenek.

A jogérvényesülésért, az alapvető jogokért és az uniós polgárságért felelős biztos közvetlen ellenőrzése alatti emberkereskedelem elleni uniós koordinátor kinevezése biztosítani fogja, hogy minden tagállam egységes, következetes politikai megközelítést alkalmazzon ezen súlyos bűncselekmény kezelésére. A koordinátor feladata az lesz, hogy azonosítsa az emberkereskedelemmel kapcsolatos problémákat és azok forrásait, hogy megelőző intézkedéseket foganatosítson, valamint hogy európai szintű stratégiákat dolgozzon ki és hajtson végre, beleértve a civil társadalmi szervezetekkel való aktív együttműködést és konzultációt. A koordinátor további feladatai közé tartozik a tájékoztató kampányok szervezése, az áldozatvédelmet és a segítségnyújtást megerősítő intézkedések bevezetése, valamint az áldozatoknak a visszailleszkedési folyamat során történő támogatása.

Ezen globális, nemzetközi probléma sikeres kezeléséhez összehangolt európai stratégiára van szükség, amely előmozdítja a tagállamoknak az emberkereskedelem elleni hatékony küzdelem érdekében tett közös erőfeszítéseit. Nagyon köszönöm a figyelmüket.

 
  
MPphoto
 

  Marina Yannakoudakis (ECR). - Az egyik ember egy másik ember tulajdona, és ki van szolgáltatva a másik ember hatalmának – megbocsátható, ha azt gondoljuk, hogy ez az emberkereskedelem definíciója. De ez valójában a rabszolgaság definíciója.

Az emberkereskedelem a rabszolgaság mai formája. Az emberkereskedelem – legyen szó nőkkel, férfiakkal vagy gyermekekkel való kereskedelemről – bűncselekmény, és sajnos minden tagállamban növekvő tendenciát mutat. A szélsőséges szegénység, a családok széthullása és a családon belüli erőszak – ezek a tényezők mozdítják elő az emberkereskedelmet. Az Egyesült Királyságban megközelítően 5 000-re becsülik az áldozatok számát, ezek között 330 gyermek van.

Az ECR Képviselőcsoport üdvözli ezt a vitát. A nemzeti kormányoknak, a bűnüldöző és a határellenőrző szerveknek együtt kell működniük. Meg kell erősíteni az áldozatvédelmi mechanizmusokat. A kezdményezéseknek hatékonyaknak kell lenniük, azokat az EU támogatásával a tagállamoknak kell végrehajtaniuk.

 
  
MPphoto
 

  Eva-Britt Svensson (GUE/NGL). - (SV) Ha nem lenne kereslet az emberek olcsó munkaerőként való kizsákmányolására, ha nem lenne kereslet szervekre, ha nem lenne kereslet szexuális szolgáltatásokra, akkor nem lenne emberkereskedelem sem.

A kereslet kulcsszó az emberkereskedelem elleni küzdelem vonatkozásában. A másik fontos tényező az, hogy az emberek a világ számos részén szegénységben és embertelen körülmények között élnek, aminek eredményeként könnyen emberkereskedők áldozatául esnek.

Ezért nemcsak a kereslet csökkentésére kell erőfeszítéseket tennünk, hanem természetesen megelőző intézkedésekre is szükség van az emberek életkörülményeinek javítása céljából a világ azon részein, ahol az emberkereskedők áldozataikat szedik.

Én és az Egységes Európai Baloldal/az Északi Zöld Baloldal Képviselőcsoportja szeretnénk köszönetet mondani  Hedh asszonynak és Bauer asszonynak, valamint kollégáiknak az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságban és a Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottságban. Szívesen látnék azonban különböző javaslatokat az emberkereskedelem áldozatainak való segítségnyújtás módjairól. A munkára való kényszerítés áldozatainak más intézkedésekre és támogatásra van szükségük, mint a szexuális célú rabszolga-kereskedelem áldozatainak.

 
  
MPphoto
 

  Teresa Jiménez-Becerril Barrio (PPE). - (ES) Az ENSZ jelentése szerint 2009-ben mintegy 270 000 ember vált emberkereskedelem áldozatává az Európai Unióban. Ezen számok ismeretében biztosítanunk kell, hogy az Európai Unió mindenekelőtt az áldozatvédelemre alapozza a fellépését, különös tekintettel a nőkre és gyermekekre, mivel ők a legkiszolgáltatottabbak.

Nem nézhetjük továbbra is közönyösen a szemünk előtt zajló szörnyű színjátékot, a szexuális kizsákmányolást. Ezért teljes mértékben támogatom a Parlament azon követelését, hogy az áldozatoknak való segítségnyújtás ne kötődjön feltételekhez, valamint hogy erélyesebb eszközöket és súlyosabb büntetéseket kell alkalmazni, ahogy azt Barrot úr is mondta.

Ezenkívül szeretném felszólítani a spanyol elnökséget, az Európai Bizottságot és a Tanácsot, hogy alkalmazzák a rendelkezésre álló összes, jelenlegi és jövőbeli európai jogszabályt az emberkereskedelem áldozatainak védelme érdekében. Úgy gondolom, hogy a javasolt európai áldozatvédelmi rendszer — amelyet személyesen kértem a spanyol elnökségtől a Stockholmi Program vitái során, és amely végre megvalósul — hatékony eszköz lesz az ezen bűncselekmény elleni küzdelemben. Határozott kötelezettségvállalást remélek a spanyol elnökségtől annak biztosítására, hogy ez a rendszer Unió-szerte hatékony és különleges megelőző intézkedéseket biztosítson az áldozatok számára.

Remélem, hogy mi, akik felelősek vagyunk azért, hogy intézkedéseket tegyük társadalmunk legsúlyosabb problémáinak leküzdésére, valódi és lényegre törő választ fogunk adni az emberkereskedelem rendkívül súlyos problémájára, és hogy szavaink nem csak üres szólamok. Valóban tartozunk ennyivel az összes áldozatnak.

 
  
MPphoto
 

  Monika Flašíková Beňová (S&D). - (SK) Mindenekelőtt szeretném kifejezni elismerésemet képviselőtársaimnak, Hedh asszonynak és Bauer asszonynak, mivel a rendelkezésükre álló szűkös tér ellenére nagyon átfogóan közelítették meg a témát.

Támogatom a kérdést, és szeretnék néhány tényszerű megfigyelést és megjegyzést hozzáfűzni. Az átlagembereknek többnyire nincs fogalmuk az emberkereskedelem óriási méretéről. Pedig valójában az emberkereskedelem a harmadik legjövedelmezőbb illegális kereskedelem a világon. Az a tény, hogy többnyire nőket és gyermekeket érint, még embertelenebbé teszi ezt az óriási üzletágat. Az emberkereskedelemre adott válaszunknak határozottnak és erélyesnek kell lennie. A kereskedelmi háromszög mindhárom pontján egyaránt hatékony küzdelmet kell folytatnunk – az intézkedéseknek érinteniük kell a keresleti és kínálati oldalt, valamint magukat az emberkereskedőket. Kínálat főként ott van, ahol egyre inkább főleg a nőket érintő szegénység, embertelen körülmények és munkanélküliség uralkodik, ahol virágzik a nők elleni erőszak, és a mindenre kiterjedő elnyomás és bizonytalanság a kétségbeesésbe hajszolja az embereket. Ezért minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk, hogy segítsünk méltóságteljesebb életet élni azoknak, akik az Unióban vagy az Unión kívül emberkereskedelem áldozatává váltak.

A keresleti oldalt szigorú szankciókkal kell sújtani. Nem maradhatnak büntetlenek azok, akik kétségbeesett vagy becsapott emberek kizsákmányolásából húznak hasznot a szürkegazdaság szférájában. Szankciókkal kell sújtani azokat, akik ilyen szolgáltatásokat kínálnak, illetve azokat, akik ezen szolgáltatásokat azok háttérének ismeretében igénybe veszik.

Végezetül pedig az emberkereskedőket elrettentő erejű büntetéssel kell sújtani – az emberkereskedelem céljából végrehajtott szervezett bűnözés az EUROJUST, EUROPOL és FRONTEX prioritási területe kell, hogy legyen.

 
  
MPphoto
 

  Cecilia Wikström (ALDE). - (SV) A rabszolgaságot még nem törölték el, mint ahogy ezt ma a Parlamentben már sokan hangsúlyozták. A rabszolgaság modern formája a szexuális kereskedelem, amely a szemünk előtt zajlik, itt és most. Nők, lányok és fiúk testét adják-veszik, mint egy darab húst, mint egy árut, és ez nap mint nap megtörténik.

Ezeket az embereket megfosztják legalapvetőbb emberi jogaiktól, ők a mai kor rabszolgái, és ez számos tagállamban megtörténik. Ez tekinthető Európa legnagyobb kudarcának és hiányosságának. Ezt a problémát a kínálat és a kereslet csökkentése és felszámolása révén kell kezelni.

Hazámban, Svédországban tíz éve hatályba lépett egy törvény, amely szerint tilos szexuális szolgáltatást vásárolni. Ez a törvény azért fontos, mert a társadalom azt üzeni vele, hogy emberi lényekkel nem szabad kereskedni. Az Amerikába irányuló rabszolga-kereskedelmet 1807-ben illegálisnak nyilvánították, de még mindig rabszolga-kereskedelem folyik itt és most, a mi Európánkban. Legfőbb ideje, hogy a rabszolga-kereskedelem tényleg a múlté legyen. A mi felelősségünk, hogy minden tőlünk telhetőt megtegyünk, és szeretnék köszönetet mondani Hedh asszonynak és Bauer asszonynak kiváló munkájukért, amely mindannyiunk hasznára volt.

 
  
MPphoto
 

  Ryszard Czarnecki (ECR). - (PL) Elnök úr! Néhány perce a zöldek képviselője nagyon helyesen azt hangsúlyozta, hogy ez az ügy – az emberkereskedelem, élő emberek adása-vétele – nem külső probléma, amelyet úgymond kívülről importálnak az Európai Unióba. Az emberkereskedelem belső probléma is. Az én hazám állampolgárait is adják-veszik az Európai Unió számos tagállamában. Az emberkereskedelem súlyos és komoly probléma. Meggyőződésem, hogy ebben az ügyben erős, egyesült fellépésre van szükség nemcsak az uniós intézmények, hanem az egyes tagállamok részéről is. Szeretnék felidézni egy néhány évvel ezelőtti incidenst, amikor az olasz rendőrség és vezetés bizonyos Lengyelországból érkező információk hatására véget vetett az emberkereskedelem azon eseteinek, amelyekben lengyel munkásokat illegálisan alkalmaztak Olaszországban. Ez is emberkereskedelem, és erről sem szabad hallgatnunk.

 
  
MPphoto
 

  Zuzana Roithová (PPE). - (CS) Hölgyeim és uraim! Évente több mint egymillió embert kényszerítenek rabszolgamunkára, ennek 90 %-át szexuális szolgáltatásokra. Csak 3000 áldozat kapott segítséget, és csupán 1500 esetet vittek bíróság elé, habár az emberkereskedelem Unió-szerte bűncselekménynek számít. Tanulmányok kimutatták, hogy az emberkereskedelemből származó haszon meghaladja a kábítószer-csempészetből és –kereskedelemből származó hasznot. A szervezett bűnözésnek ez a formája az Unió keleti bővítésével még nagyobb méreteket öltött. Még mindig nincs közös stratégiánk, és a különböző intézmények és tagállamok által hozott intézkedések nincsenek összehangolva, pedig a tagállamoknak harmonizálniuk kellene jogalkotásukat, még akkor is, ha ez a szerződésekben nincs rögzítve.

Ezért arra kérem a spanyol elnökséget, hogy folytassa le a tagállamokkal a tárgyalásokat a büntetések és szankciók közös meghatározásáról. Szeretném hangsúlyozni, hogy az új irányelvnek hatékonyabban kell küzdenie az illegális szexuális szolgáltatások iránti kereslet ellen is, mivel aggasztó, hogy különösen a gyermekek szexuális zaklatása mutat növekvő tendenciát. Ami a gyermekekre vonatkozó számadatokat illeti, csaknem 20 %-ról kell beszélnünk. Ugyancsak hiányzik a hatékony megelőzés, valamint a gyermekekre és szülőkre egyaránt összpontosító oktatás. Tudták, hogy az érintett gyermekek szüleinek csak 4 %-a ismerte be, hogy gyermekét az interneten keresztül csábították találkákra? 2008-as adatok szerint 1500 olyan weboldal létezik, ahol a gyermekeket szexuálisan zaklatják. Kétségkívül tartozunk az Európai Unió polgárainak egy új, összehangolt megközelítéssel és jogharmonizációval a kereslet és természetesen az emberkereskedők elleni küzdelem érdekében. Ezért felhívom a Bizottságot, hogy a lehető legsürgősebben terjesszen az Európai Parlament elé egy átfogó jogalkotási javaslatot, amely az emberkereskedelem elleni hatékonyabb küzdelmet célozza.

 
  
MPphoto
 

  Britta Thomsen (S&D). - (DA) Elnök úr, hölgyeim és uraim! Szeretnék köszönetet mondani ezen fontos kezdeményezés szerzőinek, mivel az EU számára óriási kihívást jelent az emberkereskedelem megelőzés és leküzdése. Az emberkereskedelem gyorsan növekvő, jól jövedelmező üzletág, amelyet vonzóvá tesz az is, hogy az érte járó büntetés – a szervezett bűnözés egyéb, jól jövedelmező formáihoz, pl. a kábítószer- és fegyverkereskedelemhez képest – enyhe. Éppen ezért az ilyen tevékenységek mögött álló bűnözőkre keményen le kell csapnunk.

Az emberkereskedelem áldozatai a legkiszolgáltatottabb és legvédtelenebb emberek, akiknek szükségük van a segítségünkre. Nem szabad visszaküldenünk őket az emberkereskedők karjaiba. Tartózkodási engedélyt kell kapniuk. Ezenkívül az emberkereskedelem áldozatai által nyújtott szolgáltatások keresletére is összpontosítanunk kell, és különböző intézkedéseket kell foganatosítanunk, pl. büntetendővé kell tenni a szexuális szolgáltatások igénybevételét, és súlyosabb szankciókat kell alkalmazni az emberkereskedelem áldozatainak munkaerejét kihasználók vonatkozásában. Ezért örülök, hogy a Bizottság fontolóra veszi az emberkereskedelem áldozataivá vált személyek kihasználásának büntetendővé tételét.

 
  
MPphoto
 

  Vilija Blinkevičiūtė (S&D). - (LT) A közelmúltbeli litvániai események, amikor is emberkereskedelem miatt őrizetbe vették egy bűnszervezet tagjait, ismét azt bizonyították, hogy az emberkereskedelem általánosan elterjedt jelenség, amely a gazdasági és pénzügyi válság idején még intenzívebbé válik. Jelenleg az emberkereskedelem áldozataink csaknem 90 %-a gyermek és nő, akiknek többsége a szegénység és a szegénységből való kiút keresése miatt válik emberkereskedők áldozatává. Az emberkereskedelem szörnyű bűncselekmény, az emberi méltóság lábbal tiprása; nincs rosszabb annál, mint ha valakit eladnak rabszolgának. Ezért nagyon fontos megerősíteni a tagállamok együttműködését egymás között és harmadik országokkal, biztosítani kell a nem kormányzati szervezetekkel való párbeszédet, valamint fel kell hívni a Bizottságot, hogy nevezzen ki emberkereskedelem elleni európai koordinátort. Gondoskodni kell az emberkereskedelem áldozatainak biztonságáról és teljes integrációjáról is. Ezen szörnyű bűncselekmény elkövetői, bűnrészesei és bűnpártolói nem kerülhetik el a felelősségre vonást.

 
  
MPphoto
 

  Miroslav Mikolášik (PPE). - (SK) Szeretnék gratulálni a kérdés szerzőinek, Hedh asszonynak és Bauer asszonynak. Szeretném elmondani, hogy az emberkereskedelem a nemzetközi szervezett bűnözés egyik legjövedelmezőbb formája, és különböző jelentések és források becslései alapján évente 700 000 és 2  millió között van az érintett személyek száma. Bizonyos források ezen adatoknál még többről is beszélnek. Csak az Európai Unióban 300 000 és 500 000 közé tehető az emberkereskedelem áldozatainak száma.

A jelenlegi jogi keret nem tűnik megfelelőnek; ezért teljes mértékben támogatom, hogy a közeljövőben hatékony intézkedések kerüljenek elfogadásra az emberkereskedelem megelőzésének és visszaszorításának előmozdítására. Szigorúbb szankciókat kell alkalmazni a közvetlen elkövetők vonatkozásában – beleértve a jogi személyeket is –, valamint az áldozatok által nyújtott szolgáltatásokat igénybe vevő személyek esetében. Ezenkívül úgy gondolom, hogy az áldozatoknak magas szintű védelmet, ill. méltányos és megfelelő kárpótlást kell biztosítani, függetlenül attól, hogy mely tagállamban tartózkodnak, vagy hogy hol került sor az ellenük elkövetett bűncselekményre. Az áldozatoknak nyújtott védelem, támogatás és segítség nem vezethet másodlagos viktimizációhoz. Szeretném még azt is elmondani, hogy a kiskorúakkal kapcsolatos rendelkezéseknek különös figyelmet kell szentelni, mivel ők kiszolgáltatottságuk és naivságuk miatt könnyebben válnak áldozattá.

Zárásképpen szeretném még hozzátenni, hogy az emberkereskedelem gyakran szervkereskedelem céljából történik.

 
  
MPphoto
 

  Karin Kadenbach (S&D). - (DE) Elnök úr! Jelentős esemény, hogy ma megvitatjuk az emberkereskedelem témáját, mivel ez a kérdés még mindig tabu, és mivel magasan fejlett társadalmunkban sajnálatos módon a nők válnak különösen gyakran az emberkereskedelem áldozatává. Elsősorban a prostitúcióra gondolok, de egyúttal a gyermekkereskedelemre is. Nagyon gyakran nem akarjuk meglátni ezeket az eseteket. Az emberkereskedelem elleni program sikere érdekében prioritássá kell tenni az oktatást, ill. a figyelemfelkeltést, és pénzre is szükségünk lesz. Ezt kezdettől fogva számításba kell venni, mivel nem lehet csak annyi a célunk, hogy letartóztassák, és megfelelően megbüntessék az elkövetőket. Az áldozatvédelemre is összpontosítanunk kell, aminek célja az ismételt áldozattá válás elkerülése, de a társadalomba történő visszailleszkedéshez megfelelő források is kellenek. Törekednünk kell arra, hogy a gyermekek fel tudják dolgozni az átélt traumát, és legfőbb prioritásként arra, hogy a nők vissza tudjanak illeszkedni a munka világába, a legális munka világába.

 
  
MPphoto
 

  Catherine Bearder (ALDE). - Elnök úr! Az európai fellépés ezen a téren már régóta esedékes, ezért nagyon örültem López Garrido úr gyermekekre vonatkozó megjegyzésének, a biztos úr megjegyzéseinek, valamint ma délelőtt Malmström biztosjelölt azon tervének, amely szerint ezen a területen prioritás kell, hogy legyen az új irányelv létrehozása.

Sürgetem a Tanácsot és a Bizottságot, hogy vizsgálják meg az áldozattámogatási rendszert, különösen az emberkereskedelem áldozatává vált gyermekek speciális igényeire vonatkozóan, hiszen az ő igényeik nagymértékben eltérnek az emberkereskedelem áldozatává vált felnőttek igényeitől. Az Egyesült Királyságban csak a tavalyi év folyamán 325 gyermek esetén merült fel a gyanú, hogy emberkereskedelem áldozatává váltak. Közülük sokan brit állampolgárok, akik az Egyesült Királyságban kerültek emberkereskedők kezére, nem pedig harmadik országból érkeztek, ha szabad ezt a kifejezést használnom.

Az én régiómban is vannak emberkereskedelem áldozatává vált gyermekek, és az a helyzet, hogy sokan egyszerűen eltűnnek még azután is, miután a szociális intézményekben már nyilvántartásba vették őket, mivel továbbra is az emberkereskedők ellenőrzése alatt állnak. Az emberkereskedők számára tehát nagyon is egyszerűnek tűnik, hogy ismét eladjanak egy gyermeket. Ilyen esetek Unió-szerte előfordulnak, és ennek véget kell vetni. Az emberkereskedelem áldozatává vált emberek némák és kiszolgáltatottak, és azt remélik, hogy az Európai Unió kiáll mellettük, gondoskodik róluk, és felszámolja ezt a szörnyű bűncselekményt.

 
  
MPphoto
 

  Franz Obermayr (NI). - (DE) Elnök úr! Koldulás, prostitúció, lopás és betörés – az emberkereskedőknek és embercsempész bandáknak ilyen és más, hasonlóan elítélendő tevékenységekhez van szükségük emberekre, különösen nőkre és gyermekekre. Nehezen felderíthető bűncselekményekről beszélünk, amelyek esetén nagyon magas a be nem jelentett esetek száma. Ezen a ponton szeretném elmondani, hogy hazám, Ausztria különösen érintett ebben az ügyben mint népszerű tranzitország és mint népszerű végállomás. Tisztán kell látnunk, hogy az embercsempész bandák többsége Kelet-Európából és Délkelet-Európából Közép-Európába szállítja áldozatait, akik nemcsak harmadik országokból, hanem magukban a tagállamokból is származnak. Tény, hogy ezen esetek száma nőtt, és hogy külső határainkon elégtelen az ellenőrzés.

Ezen események és azon igazolható tény fényében, hogy az áldozatokat gyakran busszal szállítják – bűnügyi célú turizmus –, fel kell tennünk a kérdést, hogy ezen körülmények között nem lenne-e értelme az Europol, a Frontex és más szervezetek jelentései mellett az érintett határokon ismét bevezetni a határellenőrzést, és ahol szükséges, korlátozott időtartamra felfüggeszteni Shengent.

 
  
MPphoto
 

  Anna Záborská (PPE). - (SK) Gratulálok a szerzőknek az előterjesztett kérdéshez és Önnek, biztos úr, a válaszához.

A tárgyhoz tartozó sok dolog közül egyet szeretnék hangsúlyozni. Az állásfoglalás-tervezet azt tartalmazza, hogy a gyermekek különösen kiszolgáltatottak, és esetükben nagyobb a veszélye annak, hogy emberkereskedelem áldozatává válnak. Ugyanakkor azt is tartalmazza, hogy az azonosított áldozatok 79 %-a nő és lány. A jelentés azonban arról nem tesz említést, hogy a szülőknek kellene a legfontosabb szerepet játszaniuk a gyermekek emberkereskedőktől való megvédésében. A szülők gyakran nem is tudják, milyen veszélyek fenyegetik gyermekeiket, vagy egyáltalán nem is érdekli őket, hogy gyermekeik mivel töltik a szabadidejüket. A megelőzés érdekében ismét egy Európa-szerte bevezetendő kampányt javasoltam Tudja, hol van most a gyermeke? címmel. A kampány célja, hogy felhívja a szülők figyelmét a gyermekeiket fenyegető veszélyekre. Szilárdan hiszem, hogy csak akkor tudjuk megvédeni a gyermekeket az emberkereskedelemtől, ha együttműködünk a szülőkkel. Sajnálatos módon az állásfoglalás-tervezet nem tesz említést a szülőkről.

 
  
MPphoto
 

  Artur Zasada (PPE). - (PL) Elnök úr! A mai vita kapcsán három kérdést szükséges hangsúlyozni, amelyek különleges figyelmet kívánnak. Túl kevés elkövető kerül bíróság elé. Bár nő az emberkereskedelemmel kapcsolatos büntetőeljárások száma, de még mindig jóval alacsonyabb, mint az elkövetett bűncselekmények száma.

Az áldozatok nem kapnak megfelelő segítséget, védelmet, illetve kárpótlást. Az európai emberkereskedelem becsült méreteit figyelembe véve meg kell jegyezni, hogy csak néhány ország tett olyan intézkedéseket, amelyek valódi reakcióknak mondhatók.

Harmadszor pedig a helyzetet nem kísérik megfelelő módon figyelemmel. Nyilvánvaló, hogy ez a probléma nem csak az Európai Uniót érinti. Ezért kulcsfontosságú, hogy az Unió még szorosabban együttműködjön a megfelelő nemzetközi szervezetekkel az emberkereskedelem elleni küzdelem új szabványának létrehozása érdekében.

 
  
MPphoto
 

  Diego López Garrido, a Tanács soros elnöke. – (ES) Úgy gondolom, hogy ez a sokrétű vita is azt hangsúlyozta, hogy hatalmas problémával nézünk szembe, olyan problémával, amely óriás kihívás elé állít bennünket. Örülök, hogy erre a vitára éppen azon a napon került sor, amikor első alkalommal beszéltem az Európai Parlament előtt, ami kétségkívül nagy megtiszteltetés. Örülök, hogy éppen a ma esti két fontos vita kapcsán beszélhettem először a fontos szerepet betöltő és tekintélyes Parlament előtt.

Úgy gondolom, hogy nem elegendő egyszerűen csak beszélni erről a hatalmas problémáról, vagy csak reflektálni rá. Határozottan kell kezelni ezt a problémát, mivel nagyon súlyos, ellenségeink pedig nagyon erősek. Ezért erős politikai akarat szükséges ezen probléma kezeléséhez. Ma este megmutatkozott ez a nagy politikai akart, de még hogy! Biztosíthatom Önöket, hogy a spanyol elnökségnek az összes többi európai intézménnyel együtt meglesznek az eszközei az ügy kezelésére.

Úgy gondolom, elmondhatjuk, hogy ezt a problémát európai perspektívából kell kezelni. Önök világosan kimondták, hogy ezek a dolgok Európában is megtörténnek;  Hirsch asszony is világosan kijelentette ezt,  Papanikolaou úr és  Parvanova asszony pedig a jelenség határokon átnyúló természetéről beszéltek. Az emberkereskedelem Európában zajlik, és Európából kell küzdenünk ellene. Sokszor elhangzott, és most én is elmondom: fontos, hogy a Bizottság a lehető legsürgősebben előterjessze a probléma kezelése céljából az irányelvtervezetet. Azt hiszem, ezt  Roithová asszony nagyon szabatosan megfogalmazta felszólalásában.

Véleményem szerint három fő aspektus van, amelyeket az Európa által kibocsátandó rendeletnek és az Európában elvégzendő munkának mindenképpen tartalmaznia és hangsúlyoznia kell. Az első az áldozatvédelem. Az áldozatvédelem központi aspektus, és ma este is erről beszéltek a legtöbbet. A kérdés szerzői, valamint Sargentini asszony,  Ernst asszony, Thomsen asszony és más felszólalók is említették az áldozatvédelem jelentőségét, amely többnyire a nőket és a gyermekeket – a legkiszolgáltatottabbakat – érinti. Jiménez-Becerril Barrio asszony,  Kadenbach asszony és  Bearder asszony is meggyőzően érveltek az áldozatvédelmi rendszer bevezetésének szükségessége mellett, amely rendszer nélkülözhetetlen, és a spanyol elnökség prioritásai közé tartozik.

Tehát az első helyen az áldozatvédelem áll; másodszor pedig az elkövetőket fáradhatatlanul üldöznünk kell, és szigorúan meg kell büntetnünk őket – Ziobro úr nagyon erőteljesen adott ennek hangot felszólalásában –; harmadszor pedig meg kell vizsgálnunk az ezen szolgáltatások iránti kereslet témáját. Ezt a területet nehéz kezelni, de ez is a probléma része, és mint ilyennek véleményem szerint szerepelnie kell a három fő aspektus között, amelyekre globális megközelítésünket alapoznunk kell. Hölgyeim és uraim! Ahogy azt már mondtam, a spanyol elnökség teljes mértékben elkötelezett ezen elsőrendű fontosságú területen.

 
  
MPphoto
 

  Jacques Barrot, a Bizottság alelnöke. – (FR) Elnök úr! Úgy gondolom, hogy a vita nagymértékben hozzájárult az új irányelv előkészítésének tisztázásához, és természetesen megerősíthetem a miniszter urat abban, hogy a Bizottság ezt tavasszal szándékozik előterjeszteni.

Szeretném megerősíteni  Moraes úr megjegyzéseit, miszerint a legmodernebb eszközökkel kell küzdenünk az emberkereskedelem ellen, amely gyakran maga is a legmodernebb módszereket használja, valamint hogy a kizsákmányolás minden formája ellen küzdenünk kell.

Miniszter úr! Éppen most mondta, hogy három pillér van: az áldozatok, a büntetések súlyossága és a kereslet problémája. Én most az áldozatokat és az áldozatvédelmet szeretném hangsúlyozni, mivel a kerethatározatban már szerepel az áldozatok számára nyújtandó, feltétel nélküli támogatás, a büntetőeljárás alól való mentesítés és a jogi segítségnyújtáshoz való jog. Ezenkívül szándékaink szerint a jövőbeni irányelvben szerepelni fog az elhelyezés, az egészségügyi és pszichológiai ellátás, az áldozat által beszélt nyelven nyújtandó tanácsadás és tájékoztatás, valamint mindenféle kiegészítő támogatás is.

Záborská asszony felszólalására válaszként szeretném elmondani, hogy az emberkereskedelem kiskorú áldozatait illetően a Bizottság a kísérő nélküli kiskorúak helyzetéről szóló egyik cselekvési tervben fog foglalkozni a megelőzéssel kapcsolatos kérdésekkel, valamint a gyermekek védelmével, visszatérésével és újbóli beilleszkedésével. Miniszter úr! Egyébként ez a spanyol elnökség határozott kérése volt.

Ezért elő fogjuk terjeszteni ezt a cselekvési tervet, amelyet a testület 2010 tavaszán fog elfogadni, így a Tanács és az Európai Parlament azt megvizsgálhatja. Ez a cselekvési terv a gyermekek érdekeit szem előtt tartva számos cselekvési területet fog javasolni az Európai Unióba különböző körülmények között kísérő nélkül érkező kiskorúakat érintő emberkereskedelem jelentette fő kihívások kezelésére.

Azonban  Záborská asszonynak igaza van; a családokat egyre inkább be kell vonni a megelőzésbe, különösen az internethasználat felügyeletébe, mivel ez új veszélyeket jelent a gyermekekre nézve.

Ahogy a miniszter úr is mondta, az Európai Parlamentben megvan a szükséges politikai akarat. Úgy gondolom, hogy a Bizottság már jelentősen előrehaladt az irányelvtervezet előkészítésével. A Bizottság hamarosan elő fogja terjeszteni az irányelvtervezetet. Most pedig szeretnék köszönetet mondani az Európai Parlamentnek nemcsak teljes támogatásáért, hanem a vita során felmerült érdekes ötletekért is. Még egyszer szeretnék köszönetet mondani az összes felszólalónak. Valóban úgy gondolom, hogy az Európai Parlamentnek döntő szerepe van az emberkereskedelem elleni küzdelemben.

 
  
MPphoto
 

  Elnök. - A vitát lezárom.

A szavazásra a februári ülésen fog sor kerülni.

 
  
MPphoto
 
 

  Liam Aylward (ALDE), írásban.(GA) Az emberkereskedelemben érdekeltek nem tesznek különbséget férfiak, nők és gyermekek között. Nekik csak az számít, hogy hasznot tudnak húzni belőlük. Általában a gyermekek vannak a legnagyobb veszélyben. Az ILO adatai alapján jelenleg hozzávetőlegesen 218 millió gyermek érintett a gyermekmunkában. Nem ismerünk biztos adatokat, mivel ezeket a gyermekeket prostituálják, rabszolgaként dolgoztatják, munkára kényszerítik, ezekről a területekről pedig nem állnak rendelkezésünkre pontos adatok. Az EU-nak sürgősen kezelnie kell a munkára kényszerítés céljából történő emberkereskedelmet. Biztatónak találom, hogy a téma szerepel a spanyol elnökség prioritásai között, és remélem, hogy a Tanács tagjai együtt fognak működni az emberkereskedelemmel és gyermekmunkával kapcsolatos területekre vonatkozó uniós jogszabályok előmozdítása érdekében, és különösen annak érdekében, hogy ezen kérdések a kereskedelmi megállapodások kontextusában kerüljenek szabályozásra. Az EU-nak a globális kereskedelemben betöltött fontos szerepe és az emberi jogok iránti elkötelezettsége következtében kötelessége az emberkereskedelem és a gyermekmunka elleni küzdelem.

 
  
MPphoto
 
 

  Nessa Childers (S&D), írásban.Az emberkereskedelem elítélendő, történjen a világ bármely pontján. Ám a nemzetközi együttműködések és a források magas szintjét figyelembe véve különösen szégyenletes, hogy ilyesmi megtörténhet az Európai Unióban. Különösképpen a fiatal nőkkel való, szexuális célú kereskedelem idézi Európa múltját, és ennek most már végképp és kizárólagosan a múlt, az európai történelem részévé kellene válnia. Ezért az Európai Uniónak az új Bizottság öt éves hivatali ideje alatt növelnie kell a határokon a biztonságot, fel kell szólítania a nemzeti kormányokat, hogy tegyenek többet a szexuális kereskedelem ellen, különösen ha ezzel összefüggésben más országból származó, emberkereskedelem áldozatává vált, fiatal nőkről van szó. A legtöbb országban már most is léteznek az idevágó törvények, de egyszerűen nem alkalmazzák őket.

 
  
MPphoto
 
 

  Vasilica Viorica Dăncilă (S&D), írásban. – (RO) A Lisszaboni Szerződés hatálybalépését követően nagyon gyorsan sor került erre a vitára, és ez nemcsak a jogalkotás perspektívájából időszerű, hanem a gazdasági válság miatt tovább súlyosbodott helyzet is ezt kívánja. Szegénység, a munkahelyek megszűnése, a fiatalok perspektíva nélküli jövője, a veszélyekről való megfelelő felvilágosítás hiánya, a szexuális nevelés hiánya – ez csak néhány a potenciális áldozatok kiszolgáltatott helyzetéhez hozzájáruló tényező közül. Úgy gondolom, hogy a megelőző intézkedések hatékonyságának növelése érdekében erőteljes felvilágosító kampányra van szükség, főleg a hátrányos helyzetű térségekből és csoportokból származó kiskorúak vonatkozásában. Nem beszélhetünk a nőkereskedelem elleni fokozott küzdelemről anélkül, hogy határozott intézkedéseket ne vennénk fontolóra a büntetendő cselekmények felszámolására, valamint különösen a Balkánon és a mediterrán régióban jellemző nőkereskedelmet ellenőrző hálózatokra vonatkozóan. Szeretném hangsúlyozni, hogy a szolgáltatások igénybe vevőinek megbüntetését célzó intézkedések elfogadására van szükség a prostitúció iránti kereslet visszaszorítása érdekében, mivel az a nőkereskedelem legközvetlenebb forrása. Megemlíteném, hogy megfelelőbb finanszírozásra is szükség van az emberkereskedelem elleni küzdelmet célzó programokhoz. Szükségesnek tartom szigorú büntetések bevezetését, valamint a tagállamok és az illetékes európai intézmények – az Europol, a Frontex és az Eurojust – közötti szorosabb együttműködést.

 
  
MPphoto
 
 

  Kinga Göncz (S&D), írásban. – () Noha két hatályos európai jogszabály is foglalkozik az emberkereskedelemmel és annak áldozataival, az Európai Unió tagállamai a gyakorlatban gyakran úgy tekintenek ezekre a személyekre, mint illegális bevándorlókra. Nagyon fontos, hogy különbséget tegyünk a kettő között. Az illegális bevándorlók gyakran valamilyen anyagi vagy társadalmi körülmény miatt kényszerülnek saját országukat elhagyni, és illegálisan, de saját döntésük alapján érkeznek az EU területére. Az emberkereskedelemmel érintetteknek azonban nincsen szabad, informált döntésük minderről. Ők teljes mértékben áldozatként kezelendőek.

Szükség van arra, hogy az EU tagállamok az áldozatok számára megfelelő védelmet nyújtsanak. Nemcsak a jogi, vagy a fizikai védelmet kell számukra biztosítani, hanem az orvosi, pszichológiai támogatást, a szociális rehabilitációt, és a hatóságokkal együttműködők részére tartózkodási engedélyt is az emberkereskedelemmel kapcsolatos ügy kivizsgálása idejére. Fontos továbbá, hogy a Bizottság információs kampányokkal segítse, hogy a potenciálisan veszélyeztetettek tudjanak jogaikról, lehetőségeikről és a veszélyekről, mind az EU-n belül, mind harmadik országokban, és tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a tagállamok megfelelően ültessék át és hajtsák végre a vonatkozó európai jogot. Tekintettel arra, hogy az emberkereskedelem ügye több biztos, többek között a bel- és igazságügyi, az emberi jogokért felelős biztos, valamint a munkaügyi biztos feladatkörét is közelről érinti, érdemes lenne megfontolni egy tárcaközi koordinátor kinevezését, aki hatékonyan közvetít a probléma megfelelő kezelése érdekében.

 
  
MPphoto
 
 

  Zita Gurmai (S&D), írásban.Az emberkereskedelem áldozatai elsődlegesen a nők és a gyermekek. Az emberkereskedelemről szóló új tanácsi kerethatározatnak a nőket és a gyermekeket kell a középpontba állítania. Ezért egyetértek azzal, hogy Unió-szerte minél sürgősebben az erőszakra vonatkozóan nemek szerinti adatokat kell gyűjteni. Az áldozatvédelemhez pénz kell, és ezt az életmentő pénzt okosan kell elkölteni. Nem szabad elfelejtenünk, hogy megbízható és összehasonlítható adatok nélkül nem fogjuk tudni a forrásokat a megfelelő helyre és a megfelelő módon eljuttatni. Azt a tényt is szem előtt kell tartanunk, hogy a különböző tagállamokban és főleg a különböző kultúrákban eltérően kezelik ugyanezt a problémát. Bizonyos tagállamokban, például Spanyolországban, az áldozatvédelem jól szervezett és mindenki számára elérhető, bizonyos tagállamokban viszont szinte nem is létezik. Ez azt jelenti, hogy nemcsak a forrásokat kell okosan szétosztani, de gyakorlati és statisztikai megoldásokat (nevezetesen legalább egy, a minimális követelményeket meghatározó európai szabványt) is találni kell a látens probléma kezelésére és a figyelemfelkeltésre.

 
  
MPphoto
 
 

  Jim Higgins (PPE), írásban.Az emberkereskedelem problémája már régóta fennáll, de a megoldás várat magára. A tagállamok hibája, hogy egyéni és közösségi szinten is képtelenek vagyunk megakadályozni a nők kizsákmányolását és megalázását. A szabad mozgás és a határellenőrzések megszüntetése megkönnyítik az emberkereskedelmet, de azt gondolnánk, hogy a fokozott rendőrségi együttműködés képes kezelni a problémát. Világos, hogy hiányzik a politikai akarat. Az Európa Tanács 2005. májusi, az emberkereskedelem elleni fellépésről szóló egyezményét csak kilenc ország ratifikálta, és bár a prostitúció céljából emberkereskedelem áldozatává vált nők kétharmada Kelet-Európából származik, az olyan országok, mint pl. a Cseh Köztársaság vagy Észtország mégsem ratifikálták az egyezményt. Náluk sincs meg a megfelelő politikai akarat. A probléma súlyosságához képest nevetségesen kevés esetben büntetik meg az elkövetőket; a rendőrség az emberkereskedelmet nem kezeli büntetendő cselekményként.

 
  
MPphoto
 
 

  Marian-Jean Marinescu (PPE), írásban. – (RO) Az ENSZ becslései szerint az Európai Unióban évente hozzávetőleg 270 000  áldozata van az emberkereskedelemnek. Az Európai Uniónak nagyon sürgősen el kell köteleznie magát, és olyan jogi eszközöket kell bevezetnie, amelyek mind a megelőzés, mind az emberkereskedelem elleni küzdelem, mind pedig az áldozatok jogvédelmének területét lefedik. Az európai jogalkotásnak felül kell vizsgálnia az emberkereskedőkre kiszabható szankciók súlyosságát, hogy azok összhangban legyenek a bűncselekmény súlyosságával. Nemzetközi igazságügyi együttműködés, a kiskorúakat és az emberi jogokat védelmező ügynökségek együttműködése, az áldozatoknak fizetendő kárpótláshoz kapcsolódóan alapok létrehozása, hatékony áldozatvédelem – ezeket a területeket mind meg kell erősíteni. Ezenkívül úgy gondolom, hogy az Eurojustnak, az Europolnak és a Frontexnek még jobban be kell kapcsolódniuk az emberkereskedelem elleni küzdelembe, az áldozatvédelembe, a jelenségről való adatgyűjtésbe és a statisztikák létrehozásába.

 
Jogi nyilatkozat - Adatvédelmi szabályzat