Az ülések szó szerinti jegyzőkönyve

2010. április 19., Hétfő - Strasbourg

18. Légi közlekedési biztonsági díjak (vita)

  Elnök. – A következő napirendi pont Leichtfried úr a Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottság nevében előterjesztett, a légiközlekedés-védelmi díjakról szóló európai parlamenti és tanácsi irányelvre irányuló javaslatról szóló jelentése (COM(2009)0217 – C7-0038/2009 – 2009/0063(COD)) (A7-0035/2010).

  Jörg Leichtfried , előadó. – (DE) Elnök asszony! Az európai légi közlekedés védelme és a légiközlekedés-védelmi díjak területén pillanatnyilag az a helyzet, hogy mindenki azt tesz, amit akar. Valójában senki sem teszi megfelelően. Ezért azonban fizetnünk kell. Ezt azonban semmiképpen sem szabad elfogadnunk, ennek a jelentésnek pedig az a célja, hogy megváltoztassa ezt a helyzetet. Pontosan mit akar megváltoztatni, és mi a célja ezeknek a változtatásoknak?

Elöljáróban csak annyit szeretnék mondani, hogy csaknem minden pontról – és ezért szeretnék köszönetet mondani képviselőtársaimnak – egyhangúlag az a felfogás alakult ki, hogy a jelentés javítani kívánja az átláthatóságot. Az átláthatóság azt jelenti, hogy a jövőben a légitársaságoknak egyrészt képesnek kell lenniük megszerezni azokat az információkat, amelyek lehetővé teszik a számukra annak megértését, hogy milyen védelmi díjak vonatkoznak rájuk a repülőtereken, mire szolgálnak ezek a díjak, nem túl magasak-e – jelenleg ez is előfordul alkalmanként –, majd a következő lépésként természetesen az utasok is megérthetik, mit követelnek tőlük a légitársaságok. Ezzel kapcsolatban is az a gyanúm, hogy a légitársaságok időnként szándékosan korlátozzák az átláthatóságot, jóllehet azt állítják, hogy hatalmas erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy átláthatóak legyenek.

Az egyik rendkívül fontos szempont ezzel kapcsolatban az a tény, hogy Európa-szerte sok különféle rendszer működik a védelmi berendezések finanszírozására. Vannak államok, amelyek teljességgel az adóztatáson keresztül finanszírozzák ezeket. Vannak államok, ahol kizárólag a végfelhasználók fizetnek, megint máshol pedig vegyes rendszert alkalmaznak.

Az volt a szándékunk, hogy biztosítsuk, hogy ezeket a rendszereket meg lehessen őrizni. Egyik tagállamnak sem akarjuk előírni, hogyan finanszírozza a védelmi díjakat; csak arról akarunk gondoskodni, hogy aki fizet, végre tudja, miért fizetett.

Vannak, vagy voltak különféle elképzelések arról, hogy mely repülőterekre kell ezt a rendszert kiterjeszteni, ezért úgy döntöttünk, hogy ez biztonsági kérdés. Nem a bevételekről és nem a nyereségről, hanem a biztonságról szól. Ezért úgy döntöttünk, hogy minden kereskedelmi alapon működtetett repülőtérre ki kell terjeszteni ezt a rendszert, és úgy gondolom, hogy ez a döntés is helyes volt.

Végül eljutottunk oda, hogy nagy egyetértés alakult ki itt, a plenáris ülésen, nevezetesen arról a kérdésről, hogy különbséget kell tennünk az EU szabályaiba beillesztett védelmi berendezések, védelmi intézkedések díjai, valamint az ezt meghaladó védelmi intézkedések díjai között – ezekre „még szigorúbb intézkedések” elnevezéssel hivatkozunk.

Mi azt mondjuk, hogy mindaz, ami uniós vonatkozású, maradjon úgy, ahogy van; mindegyik tagállam azt teheti, amit jónak lát. Ha azonban a vállalt védelmi intézkedések ezt meghaladják, akkor a tagállamoknak ezt önmaguknak kell finanszírozniuk. Egyrészt ennek biztosítania kell azt, hogy gondosan bánjanak azzal a kérdéssel, hogy ne hozzanak meg azonnali védelmi intézkedéseket annak mérlegelése nélkül, hogy ezek valóban szükségesek-e, és hogy azt is mérlegeljék, mit jelent mindez az utasokra nézve, és mit jelent a légitársaságokra és a repülőterekre nézve.

Másrészt arról is gondoskodni kell, hogy ebben a tekintetben is alkalmazzuk azt az alapelvet, hogy a védelem egyben közfeladat is. Alapvető szabály, hogy a légitársaságok elleni támadások nem a légitársaságok ellen irányulnak, hanem azok ellen az államok ellen, amelyhez ezek a légitársaságok tartoznak, és ezért úgy gondoljuk, hogy a védelem elvben továbbra is közfeladat, és ezért közpénzekből kell finanszírozni.

Röviden szeretnék mondani még valamit a módosításokról, amelyekből hihetetlenül sokat, összesen hármat kaptunk. Úgy gondolom, hogy mindegyik indokolt és jól megalapozott. Azt mondanám, különösen a Zöldek/Európai Szabad Szövetség képviselőcsoport által benyújtott két módosításról, hogy ezek nagyon megérdemlik a támogatásunkat, nem azért, mert Lichtenberger asszony itt ül mellettem, hanem azért, mert a repülőterek alkalmazottaira vonatkozó szociális követelményeket tartalmaznak. Én ezt nagyon fontosnak tartom, különösen olyan időkben, amikor a légitársaságokra és a repülőterekre nagy nyomás nehezedik.

  Andris Piebalgs , a Bizottság tagja. – Elnök asszony! A légiközlekedés-védelmi díjakról szóló irányelvre irányuló javaslat a légi közlekedési védelem finanszírozásáról folytatott vita eredményeként született meg, amely már 2001 óta napirenden van. A védelmi költségeknek a 2001. szeptember 11-i terrorista támadások óta megfigyelhető emelkedéséből, valamint a légi közlekedés védelmére vonatkozó uniós szabályozási keretek létrehozásából fakadóan született meg.

Jogalkotási javaslatával a Bizottság egy átlátható és megkülönböztetésektől mentes keretrendszert kíván létrehozni a légiközlekedés-védelmi díjak kivetésére Európában. Ezenkívül a Bizottság úgy véli, hogy a légiközlekedés-védelmi díjakat a repülőterek felhasználóival lefolytatott konzultációk útján kell meghatározni a költségek alapján. Szeretnék gratulálni Leichtfried úrnak a jelentés kapcsán elvégzett hihetetlen munkájáért, és köszönetet mondok még a TRAN Bizottság tagjainak is, akik szintén hozzájárultak ehhez a jelentéshez.

Véleményem szerint a jelentés pontosan a Bizottság tervezett céljai felé halad, és üdvözlöm azt a támogatást, amelyet ez a jelentés nyújt a Bizottság javaslatához.

Szeretnék hangsúlyozni két konkrét kérdést, amellyel a jelentés foglalkozik. Először: a jelentés bevezet egy valóban új elemet, nevezetesen azt a fontos és időnként rendkívül ellentmondásos kérdést, hogy ki fizet a légi közlekedés védelméért. Nos, a Bizottság javaslata nem foglalkozott ezzel a kérdéssel, ugyanis csaknem az összes tagállam ragaszkodik ahhoz, hogy ők nincsenek olyan helyzetben, hogy kötelezettségeket vállaljanak ebben a tekintetben, bár elismerik, hogy meg kell engedni a légi közlekedés védelmének közpénzekből történő finanszírozását.

Ezért véleményünk szerint az egyes tagállamokra kell bízni a választást, és így a szubszidiaritás elve szerint kell megoldani ezt a kérdést.

Ennek szem előtt tartásával, és a jelentésben elfogadás céljából felvázolt álláspont tekintetében a Bizottság meg kívánja jegyezni, hogy a 32. módosítás, amely még szigorúbb intézkedések finanszírozására kötelezné a tagállamokat, intenzív vitát fog kiváltani a Tanáccsal a javasolt irányelvről. Mégis biztos vagyok abban, hogy az előadó mindezzel tisztában volt, és számított erre a küzdelemre a Tanáccsal.

A második kérdés inkább a tisztázásról szól, és arra a hatásvizsgálatra vonatkozik, amelyet az esetleges további légiközlekedés-védelmi intézkedések megtétele előtt le kell folytatni a keretrendelet alapján. Ez határozottan nagyon indokolt intézkedés, de szeretném, ha tudnák, hogy már vannak érvényben lévő mechanizmusaink, és nem szabad magunkat túlterhelnünk.

Először is ott van az érdekelt feleknek a légi közlekedés védelmével foglalkozó tanácsadó csoportja, amely többek között a légi közlekedési ágazat képviselőiből áll, és teljes mértékben részt vesz a légi közlekedési védelmével kapcsolatos javasolt intézkedések kialakításában.

A gondosan lefolytatott szabályozási eljárás gondoskodik továbbá arról, hogy a Parlament élhessen vétójogával, ha ezt helyénvalónak tartja.

Nagyon köszönöm ezt a kitűnő jelentést. Nagyon várjuk az előadóval és a Parlamenttel való együttműködést és a további előrelépést ebben a kérdésben.

  Hans-Peter Martin (NI) . – (DE) Elnök asszony! Nagyon sajnálom, hogy ezzel kell zaklatnom a plenáris ülést, de az eljárási szabályzat 151. cikke alapján úgy érzem, kénytelen vagyok megtenni egy személyes megjegyzést. Az imént megszólítottak. Ez jellemző, ha valaki Ausztriában él. Van ott egy csoport, amely nemzetközi mércével mérve szélsőjobbosnak számít. Vannak olyan pártvezetőik, akik tesznek különféle mozdulatokat, és bele se gondolnak. Ráadásul ezek az emberek nem tudják elviselni, ha demokratikus választásokon legyőzik őket, és a kézfogás vagy az érintkezés minden formáját elutasítják. Ha valaki integet nekik, akkor csak egy valamit látnak: azt, amiről valós tapasztalataik vannak, vagyis a Hitler-köszöntést.

Ezek a problémák természetesen csak azt mutatják, hogy hazámban sajnos még mindig nem sikerült feldolgozni a múltat, hogy nemcsak egy szélsőjobbos pártot kell kezelnünk, amely itt képviselteti magát, hanem hamarosan kettőt. Szeretném egyszerűen még egyszer tisztázni: mi vagyunk a demokraták. A szélsőjobbosok ott ülnek. Büszke vagyok arra, hogy ahhoz a politikai csoporthoz tartozom, amelynek sikerült döntő mértékben hozzájárulni ahhoz a tényhez, hogy a továbbiakban ne legyen szélsőjobboldali csoportunk ebben a Parlamentben, és remélhetőleg soha többé nem is lesz. A válasz tehát az, hogy több demokráciára van szükségünk, nem pedig több szélsőjobbos politikára, ellenségeskedésre másokkal szemben, vagy az emberek iránti cinikus megvetésre. Ezek azok az emberek, akik már azt is mondták nekem, hogy forduljak pszichiáterhez, mert nem tudják elviselni, hogy veszítettek egy demokratikus választáson.

  Elnök. – A 151. cikk nem engedélyezi a személyes megjegyzésekkel kapcsolatos kék kártyás kérdéseket. Ezért az ezzel a ponttal kapcsolatos felszólalási kérelme nem elfogadható.

  Zoltán Balczó (NI) . – (HU) Ez egy kék cédulás kérdés az előző fölszólalóhoz. Fél percben szeretnék kérdést föltenni.

  Ioan Mircea Paşcu (S&D) . – Elnök asszony! Ez a közbeszólás – ami egyébként teljes mértékben elfogadható – megzavarja a tárgyról folytatott vitát. Javaslom, hogy a jelentések közé illessze be az ilyen jellegű kérdéseket.

  Elnök. – Nagyon köszönöm. Most folytatjuk a vitát. Azért engedtem meg a személyes magyarázatot, mert az előző ügyrendi javaslat közvetlenül Martin úrra vonatkozott. Most folytatjuk a vitát, és arra fordítjuk teljes figyelmünket.

  Artur Zasada , a PPE képviselőcsoport nevében. – (PL) Elnök asszony! Először is szeretnék köszönetet mondani az előadónak, Leichtfried úrnak ezért a ragyogó jelentésért és a dokumentumon végzett munka során tanúsított ideális együttműködésért.

Meg kellett válaszolnunk négy kérdést, de először is meg kellett határoznunk a feladatot, ami a légi utasok érdekeinek védelme volt, és ez alkotta munkánk legfontosabb részét. A négy kérdés azonban, amelyet feltettünk magunknak, valójában az átláthatósággal kapcsolatos kérdés megválaszolásával, vagy azzal volt kapcsolatos, hogy mely csoportoknak szabad megengedni a folyamatban való részvételt. A kérdés az irányelv tárgyi hatályára vonatkozott, vagy hogy mely repülőterekre lehet alkalmazni az irányelvet. Volt egy nagyon fontos kérdés a finanszírozásról, amelyet a Bizottság nem volt képes megválaszolni. Leichtfried úrral közösen azonban sikerült megoldást találnunk, és ezért szeretnék neki külön köszönetet mondani. A még szigorúbb intézkedésekről beszélek, amelyeket a tagállamoknak kell finanszírozniuk.

Egy másik ügy a független felügyeleti hatóság hatáskörére vonatkozott a légi közlekedés védelmével kapcsolatos díjak megállapítása tekintetében. A munka során kialakítottunk egy közös álláspontot, amelyet igen ambiciózusnak tartok. Ez ma kihívásként áll a Tanács és a Bizottság előtt. Úgy gondolom, hogy nekünk mint légi utasoknak, ellentétben a hajók, gépkocsik és vasutak utasaival, nem lenne szabad fizetnünk az ilyen jellegű védelemért. Ez egy gesztus a Tanács felé, egy kompromisszumos álláspont, és ma hasonlóan ambiciózus álláspontra számítok a Tanács részéről.

  Saïd El Khadraoui , az S&D képviselőcsoport nevében. – (NL) Elnök asszony, hölgyeim és uraim, biztos úr! Először is szeretnék köszönetet mondani az előadónak kiváló munkájáért, amelyet egyesek hihetetlenül jó munkának neveznének. Tehát köszönöm, és köszönöm mindazoknak, akik ehhez hozzájárultak.

Hadd emlékeztessem önöket arra, hogy a finanszírozás kérdése korántsem új. Ez a dokumentáció valójában azóta készül, hogy a 2001. szeptember 11-i támadásokat követően elfogadtunk egy európai rendeletet a védelmi intézkedések európai szintű alkalmazásáról. Az Európai Parlament már kezdettől fogva mindig hangsúlyozta, hogy a finanszírozás kérdése nagyon súlyos kérdés, amelyre európai megoldást kell találnunk. A Tanács azonban ezt folyamatosan megakadályozta. Ennek a vitának az utólagos intézkedéseként újból fel kell szólítanunk a Tanácsot azoknak a megállapodásoknak a betartására, amelyeket a múltban velünk kötött, különös tekintettel arra, amely lehetővé teszi a számunkra önálló javaslatok megfogalmazását ebben a kérdésben, és hogy kötelezze el magát amellett, hogy együttműködik velünk a megoldás kidolgozásában.

Nyilvánvalóan szem előtt kell tartanunk néhány szempontot. Az első és legfontosabb szempont az átláthatóság. Pillanatnyilag nem látjuk pontosan, hogy az egyes tagállamokban kinek kell állnia a számlát. Egy valamit azonban biztosan akarunk: ez pedig konzultáció megszervezése erről a kérdésről, hogy megállapodásra juthassunk, majd ragaszkodni akarunk ezekhez a megállapodásokhoz. Vagyis azt akarjuk elérni, hogy a védelmi díjakból szerzett bevételt valóban visszaforgassák a védelmi intézkedések finanszírozásába, és például ne valamiféle parkolásra fordítsák. Ez elengedhetetlen, és egyértelműnek kell lennie, hogy ettől nem tágíthatunk.

Egy másik fontos szempont az, hogy különbséget kell tennünk azok között a védelmi intézkedések között, amelyeket európai szinten közösen fogadtunk el, és más kiegészítő intézkedések között, amelyeket az egyes tagállamok fogadtak el. Ami az első szempontot illeti, az átláthatósági szabályok egyértelműek, és ezeket alkalmazni kell. Ami a másodikat illeti, egyértelművé kell tennünk, hogy a tagállamok viselik a pénzügyi felelősséget, és hogy nekik kell állniuk a kiegészítő védelmi intézkedések számláját. A védelmi intézkedések európai szintű egyeztetése szintén csak bónusz, és ha a tagállamok önállóan úgy döntenek, hogy bevezetnek testszkennereket vagy bármi mást, nos, akkor nekik kell viselniük ezeknek pénzügyi következményeit.

  Gesine Meissner , az ALDE képviselőcsoport nevében. – (DE) Elnök asszony! Először is szeretnék köszönetet mondani az előadónak, Leichtfried úrnak, Hennis-Plasschaert asszony nevében is. Ő ma nem lehet is. Önnel együtt ő intézett el mindent, és teljesen elégedett volt.

Azt is elmondhatjuk, hogy van még valami, ami azt mutatja, mennyire jó ez a jelentés, ez pedig az egyetértés, ami a Bizottságban a szavazáskor létrejött. Ez is – az előbb felvetett szóbeli választ igénylő kérdéshez hasonlóan – a fogyasztók védelmére irányuló kérdés, emellett pedig a légi közlekedés védelmének kérdése is. Védelmet akarunk; de azt is akarjuk, hogy a fogyasztók tudják, miért mennyit fizetnek. Már rámutattak arra, hogy az egyes tagállamokban egymástól nagyon eltérő rendszerek működnek, és hogy ezt nem is akarjuk általánosságban megváltoztatni. Senkinek sem akarunk semmit sem előírni. Azt viszont akarjuk, hogy átláthatóság jellemezze azt, hogy miből tevődnek össze a költségek, és ennek mekkora hányadát fizeti végül a fogyasztó. Jelenleg nem mindig ez a helyzet. Vagyis tudni akarjuk, a jegyárnak mekkora hányada – pillanatnyilag a jegyárnak csak egy hányadát fizetjük a védelemért – vonatkozik valójában a védelemre. Aztán azt is garantálni akarjuk, hogy amit a védelemért fizetünk, azt valóban a védelemre fordítsák, és senki ne szerezzen belőle nyereséget. Úgy gondolom, hogy az a megközelítési mód, amit ezzel kapcsolatban kidolgoztunk, teljes mértékben logikus is.

Van egy kritikus feloldhatatlan ellentmondás aközött, amit a Parlament szeretne, és amit a tagállamok jónak tartanak, mégpedig az a kérdés, hogy ki fizessen azokért a kiegészítő védelmi intézkedésekért, amelyeket Európában azon felül megtesznek az utasokért, amit mi el akarunk érni. Azt mondtuk, hogy ezt valójában a tagállamoknak kell megfizetniük. Ez nemzetbiztonsági kérdés, amelyből a tagállamoknak is erősen ki kell venniük a részüket. Az államok természetesen nem akarnak ezért fizetni. Amint már valaki megjegyezte, annak a kérdésnek a kapcsán, hogy akarunk-e testszkennereket vagy sem, kétségkívül azt is mérlegelnünk kell, hogy akarjuk-e ezeket egész Európában vagy sem, és hogy végül ki fog ezekért fizetni. Természetesen azt a kérdést is fel kell tennünk, hogy ezek valóban növelik-e a védelmet.

Tehát az ilyen jellegű légiközlekedés-védelmi díjakat átláthatóan kell kezelni.

(Az elnök félbeszakítja a felszólalót)

  Anna Rosbach , az EFD képviselőcsoport nevében. – (DA) Elnök asszony! Valamikor régen a repülőtér az a hely volt, ahol az ember megvásárolta a jegyét, leadta a csomagját, megmutatta az útlevelét, majd felszállt vagy leszállt. Ma a repülőterek sokkal inkább egy kis városhoz hasonlítanak, ahol különféle szolgáltatásokat kínálnak – de védelmi intézkedéseket is bevezettek, amelyek miatt a repülőterek sokkal inkább Fort Knox-ra hasonlítanak, és minden ugyanabba az irányba halad: egyre jobban és jobban.

Persze repülőgépek régen is zuhantak le, és ez sajnos ma sincs másként. Ezért olyan fontos, hogy ugyanazokat a szabályokat alkalmazzák az Unión belül és kívül egyaránt. Ebben az összefüggésben az EU túl kicsi ahhoz, hogy elzárt szigetként viselkedjen. Ezen a területen megláthatjuk, milyen előnyökkel jár az, ha azonos előírásokat, azonos átlátható előírásokat alkalmazunk mindegyik ország repülőgépeire. Ugyanez vonatkozik a díjakra is. Mindenkinek – az utasoknak és a légitársaságoknak egyaránt – tisztán kell látniuk, mit fedez a légiközlekedés-védelmi díj. Senkinek sem szabad elvesznie a zűrzavaros díjak és illetékek dzsungelében. Az utasoknak pontosan kell tudniuk, mit fedez ez a díj, és nem szabad külön nemzeti díjakat fizetniük, vagy külön fizetniük még a légitársaságoknak is. Teljes szívemből támogatom a Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottság jelentését…

(Az elnök félbeszakítja a felszólalót)

  Mathieu Grosch (PPE) . – (DE) Elnök asszony, biztos úr! Először is szeretnék köszönetet mondani az előadónak, valamint a többi képviselőcsoportnak a munkájukért. Érdekes vitát folytattunk a Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottságban. Én azonban azon a véleményen vagyok, hogy már eddig is nagyon sok kompromisszumba belementünk a Tanáccsal, amely viszont most is erősen vonakodónak bizonyult a kompromisszumokkal szemben ebben a kérdésben, amint a múltban is. Mert amikor a végrehajtásról esik szó, mindig elindul a vita. Nekünk, a Parlamentnek a Bizottság támogatására is számítanunk kell ahhoz, hogy a védelmi díjak az összes repülőtérre vonatkozzanak. Nem szabad megismételnünk azt, amit más területeken korábban elkövettünk – akár a földi kezelés, akár a repülési díjak területén – vagyis nem szabad megengednünk olyan kivételeket, amelyek kettő vagy ötmillió utast érintenek.

A második szempont, és ez még ennél is fontosabb a számomra, természetesen az átláthatóság biztosítása az utasok számára – ki fizet, mennyit, miért –, és ennek a kötelezettségnek félreérthetetlenül vonatkoznia kell a repülőterekre és a légitársaságokra egyaránt. Véleményem szerint ez nagyon fontos szempont.

Ezzel megérkeztem a harmadik szemponthoz, a fizetéshez – ahhoz a területhez, ahol természetesen mindig zsákutcába futunk. A finanszírozásról nekem személyesen az a véleményem, hogy a közbiztonságot közpénzekből kell finanszírozni. Már egyébként is belementünk kompromisszumba azáltal, hogy bizonyos elemeket az úgynevezett szubszidiaritásra bíztunk. Ez a trükk mindig beválik ebben a Parlamentben, és a Bizottsággal szemben is: ha valamit nem tudunk megoldani a Tanáccsal, akkor egyszerűen szubszidiaritási kérdésnek nevezzük az ügyet. Nekem ez nagyon nem tetszik, de ez van. Ezért szerintem legalább ahhoz kellene ragaszkodnunk, amit itt megbeszéltünk, nevezetesen ahhoz, hogy a különleges intézkedéseket, a szigorúbb intézkedéseket egyértelműen közpénzekből kell fizetni. A védelmi díjak és összességében a védelem értéke jelentősen emelkedett az elmúlt években. Ezért ennek a dokumentációnak gazdasági vonatkozásai is vannak. Most a költségeknek körülbelül a 30%-áról beszélünk. Ha a védelemről beszélünk, vagy arról, hogy ki fog ezért fizetni, akkor holnap ennek is lesznek gazdasági vonatkozásai. Ezért ez a három szempont döntő jelentőségű a számomra. Remélem, hogy legalább a jelenlegi követelményeink kedvező visszhangra találnak a Tanácsnál és a Bizottságnál.

  Silvia-Adriana Ţicău (S&D) . – (RO) benyújtott jogszabály átlátható, megkülönböztetésektől mentes és jogorvoslati lehetőségeket biztosító kereteket kínál a légiközlekedés-védelmi díjak meghatározásához. A repülőtéri védelem a tagállamok felelőssége.

Ám végeredményben az utasok azok, akik a jegyárakon keresztül megfizetik a védelmi intézkedések árát. Ezért az utasok jogosultak elkülönítve tudni, hogy a teljes jegyárból mennyit fizetnek a védelemért.

A légiközlekedés-védelmi díjakról szóló irányelvet és a repülőtéri díjakról szóló irányelvet össze kell hangolni. A Parlament már többször is kérte a társaságoktól és a repülőterek üzemeltetőitől, hogy az említett irányelvben meghatározott légiközlekedés-védelmi díjakat kizárólag a légiközlekedés-védelmi intézkedések végrehajtására használják fel. A Parlament kérte továbbá az átláthatóságot, valamint a védelmi adóknak és díjaknak a célkitűzésekkel történő összehangolását.

A tagállamok szigorúbb védelmi intézkedéseket is alkalmazhatnak, ezeknek a költségeit azonban teljes egészében a tagállamoknak kell viselniük. Ezek a védelmi intézkedések ugyanakkor nem akadályozhatják az utasforgalom folyamatos áramlását a repülőtereken. Sajnálatos módon azonban különösen itt, Brüsszelben azt tapasztaljuk, hogy végtelen sorok kígyóznak a pultok előtt, amelyet az utasoknak végig kell állniuk, ha utazni akarnak.

Szeretném még megemlíteni a folyadékok fedélzetre történő felvitelének tilalmát. Ennek eredményeként sok árucikket elkoboznak. Sajnálatos módon például a brüsszeli repülőtéren kimerítő eljárást kell elszenvedni mind a kiegészítő díjak befizetése, mind pedig az árucikkek elkobzása kapcsán. Sajnálatos módon ez az eljárás nem terjed ki arra a lehetőségre, hogy az utas később a saját postai címén visszakaphassa az árucikket.

  Jaroslav Paška (EFD) . – (SK) védelmi díjak bevezetése új pénzügyi költséget eredményezett a repülési piacon, amelyet a repülőterek üzemeltetői és a légitársaságok haladéktalanul és leleményesen áthárítanak az utasokra.

Ezért helyénvaló az utasok védelmét szolgáló mechanizmusokat keresni, hogy megakadályozhassuk azt, hogy a repülési ágazat leleményes vállalkozói fiktív összegeket rejtsenek el a jegyárakban azáltal, hogy a védelmi díjakat nem átlátható módon adják hozzá jól elrejtett tételekként, jogosulatlan nyereség megszerzésének céljából. A díjtételek mértéke csak azokat a költségeket érheti el, amelyek kimutatható módon felmerülnek az utasok biztonságának garantálása kapcsán.

Ezért, biztos úr, kötelességünk egyértelmű és átlátható szabályok meghatározása, amelyek megszüntetik az ágazatban jelenleg uralkodó zűrzavart és megakadályozzák, hogy a gazdasági szereplők a jövőben jogosulatlan nyereség megszerzésére használják fel az utasok védelme érdekében kötelezően előírt intézkedéseket.

Szabályokat kell meghatároznunk, nem újabb intézményeket vagy hatóságokat kell létrehoznunk, amelyek a még további költségek miatt megterhelőek lennének az utasokra, a légitársaságok üzemeltetőire, de még az adófizetőkre nézve is.

Biztos úr, ha elő akarjuk segíteni Európa versenyképességét, akkor el kell felejtenünk új hatóságok létrehozását. A hatóságok nem hozzák létre azt a hozzáadott értéket, amely javíthatja polgáraink életminőségét. Köszönöm a figyelmüket.

  Elnök. – Műszaki problémánk volt, így ez egy percnél valamivel hosszabbra sikerült. Az óra azonban újból működik, és mostantól remélhetőleg minden az előírt időrend szerint történik majd.

  Andreas Mölzer (NI) . – (DE) Elnök asszony, biztos úr! Az a hatás, amelyet a vulkáni hamu Európa légterére gyakorolt, ami miatt – amint ez mindenki tudja – sok ezer repülőjáratot törölni kellett, jó példával szolgál arra nézve, hogy a légi közlekedés védelme miért olyan fontos. Már most is heves vita zajlik arról, hogy kinek kell megfizetnie az ennek kapcsán felmerült költségeket – hogy úgy mondjam, kinek kell fizetnie a természeti katasztrófáért –, és milyen mértékű korlátozások lehetnek indokoltak. Miközben a közlekedési miniszterek ezzel gyötrődnek, nekünk azt kell eldöntenünk, hogy az egyre erősebben korlátozó jellegű terroristaellenes védelmi rendszabályokkal kapcsolatos költségekből mennyit lehet átruházni az utasokra. Annak a feladatnak, nevezetesen a közbiztonság fenntartásának költségeit, amelyet az államnak kell vállalnia, nem lehet egyszerűen áthárítani a polgárokra, csak így. A testszkennerek és az egyéb nevetséges védelmi intézkedések számának ellenőrizhetetlen növekedését csak akkor lehet megakadályozni, ha az egyes országok magukra vállalják az előírt szigorú védelmi intézkedések pénzügyi felelősségét.

Miközben továbbra is küszködünk a SWIFT-megállapodással, az USA a terrorizmus elleni harc nevében megállapodásokat köt az utasok adatainak kicseréléséről az Európai Bizottsággal és a különféle repülésügyi szervezetekkel. Ezenkívül a vita során háttérbe szorították azt a tényt, hogy a légi irányítók hiánya és növekvő munkaterhelése végzetes hatást gyakorolhat a légi közlekedés biztonságára. A jelek szerint az 1990-es évek liberalizációja és az egységesített európai légtér víziója óta nem annyira a biztonság, mint inkább a költségek állnak a megfontolások előterében. Nyilvánvaló, hogy a hamufelhő csak késleltette a légi irányítók bejelentett sztrájkját. Ironikusan azt mondhatnánk: remélhetőleg nem fogunk az egyik kaotikus légügyi helyzetből egy másikba kerülni.

  Christine De Veyrac (PPE) . – (FR) Elnök asszony! Én is szeretnék gratulálni előadónknak, Leichtfried úrnak ezért a szövegért és az ügyben tanúsított együttműködő hozzáállásáért, és különösen támogatom a légi közlekedés védelmének finanszírozásával kapcsolatos javaslatait, mivel most a légi közlekedési védelméről vitázunk, és nem a légi közlekedés biztonságáról.

Bizottságunk sok éve küzd annak az alapelvnek az elfogadtatásáért, hogy a legszigorúbb védelmi intézkedéseket a tagállamoknak kell finanszírozniuk, és teljes mértékben támogatom előadónkat ebben a kérdésben. A védelem kérdése valójában nemcsak az utasokat érinti, hanem az összes polgárt, és a terrorizmus elleni küzdelem intézkedéseit az államoknak kell meghozniuk.

Ezért nem indokolható az, hogy kizárólag a légi utasok viseljék a repülőtereken és a repülőgépek fedélzetén bevezetett védelmi intézkedések költségeit, annál is inkább, mivel az olyan közlekedési eszközökön, mint a vonatok és a hajók, a védelmi intézkedéseket a feltételektől függően részben vagy teljes egészében az államok finanszírozzák. Ezért szerintem szembe kell szegülnünk a Tanáccsal, és foggal-körömmel kell védenünk a jelentés 32. módosítását, amelyet a Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottság elfogadott.

Gyorsan szeretnék felvetni még egy szempontot. Bár támogatom azt az előrelépést, amelyet a szöveg előidéz a megkülönböztetés tiltása és az átláthatóság területén, nem hiszem, hogy ennek az irányelvnek az lenne a célkitűzése, hogy egységes és azonos rendszert vezessen be Európában a védelmi díjak szempontjából.

A közös szabályok tiszteletben tartása mellett meg kell engedni, hogy a tagállamok fenntartsák a díjak kivetésével kapcsolatos saját jelenlegi rendszereiket. Így az olyan államokban, mint Spanyolország, Olaszország vagy Franciaország, a díjakat a saját parlamentjük hagyta jóvá, és ezekben az esetekben ez a fellebbezések kivizsgálásáért felelősséggel tartozó hatóság, amelynek független felügyeleti hatóságként kell működnie. Ez a 40. módosítás tárgya, amelyet reményeim szerint sokan támogatnak majd önök közül, amikor szavazni fogunk róla.

  Inés Ayala Sender (S&D) . – (ES) Elnök asszony! Azoknak a nehézségeknek az ellenére, amelyek könyörtelenül nyilvánvalóvá váltak ezen a héten az egységes európai égbolt, és ami még fontosabb, az egységes égbolt valóban egységes ellenőrző és irányító hatóságának jelenlegi hiányával kapcsolatosan, lépésről lépésre közelebb kerülünk a saját magunk elé kitűzött célhoz, és ennek a szövegnek egy további eszköznek kell lennie, amely továbbvisz bennünket ezen az úton.

Tisztában vagyok az előadó, Leichtfried úr állhatatosságával, akinek gratulálok az elvégzett munkáért, és azzal is, hogy különösen fogékony a légi közlekedési és a szociális kérdések iránt. Ebben az esetben azonban úgy érzem, hogy egy bizonyos mértékű naivitás és maximalizmus áldozatává válhatunk, és hogy a tökéletességre való törekvés miatt azt kockáztatjuk, hogy nem sikerül a legjobb eredményt elérnünk.

Jóllehet tökéletesen egyetértek a közös rendszer létrehozásával, ide számítva egy független felügyeleti szervet is, amely képes méltányos és átlátható jogköröket létrehozni a díjak tekintetében, és egyetértek a környezetvédelmi és szociális kritériumok, az utasok védelme stb. figyelembevételével, továbbra is úgy gondolom, hogy bizonyos szempontok hiányoznak, és szeretném, ha a Bizottság ezt tisztázná. Például hivatkozom arra, amit De Veyrac asszony az előbb mondott: Nem látom annak a rendszernek az egyértelmű elismerését, amely által a nemzeti parlamentek szavazhatnak a díjakról parlamenti megállapodás alapján, mivel ez az a szerv, amelynek alkalmaznia kell azokat. Azt sem igazán értem – és szeretném, ha a Bizottság ezt tisztázná – mennyire lehet életképes ez a szöveg, figyelembe véve a Tanáccsal fennálló nézetkülönbségeket, és ami még fontosabb, a következetességet, illetve annak hiányát, amely véleményem szerint a szöveg és a repülőtéri díjakról szóló általános irányelv között tapasztalható.

Figyelembe véve az azzal kapcsolatos súlyos bizonytalanságokat és nézeteltéréseket, hogy ki fog fizetni ezért a védelemért – amelyről elismerem, hogy közbiztonsági kérdés –, úgy gondolom, tisztáznunk kell, hogy amikor a tagállamok által történő fizetésről beszélünk, akkor általában a lakosság fog fizetni. Amikor a tagállamokról beszélünk, ez valami elvont személynek tűnik, de nem az: ide tartozik minden polgár, aki utazik. Ezért attól félek, hogy végül csak nagyon kevés előrehaladást fogunk tapasztalni.

Ezért szeretném, ha a Bizottság kifejtené véleményét arról, milyennek látja ennek a szövegnek a jövőjét.

  Marian-Jean Marinescu (PPE) . – (RO) Való igaz, hogy a légi közlekedés a legbiztonságosabb az összes közlekedési mód közül. A globális kihatásokkal rendelkező repülőgépes események azonban, ilyen volt például az, ami tíz nappal ezelőtt történt, vagy a vulkánkitörés által előidézett zűrzavar, szembeállított minket a teljes légügyi ágazat biztonsági és védelmi láncolati kérdésével: repülőterek, légitársaságok, irányítótornyok, repülőgépek, a személyzet és az utasok. Különösen szoros kapcsolatra és nyílt kommunikációra van szükség az összes ágazat között.

A saját utazásuk és kényelmük miatt aggódó utasok nem érthetik meg a védelmi intézkedések szükségességét, függetlenül attól, hogy ezek mennyire lazák vagy szigorúak, de még a felmerülő költségeket sem, ha nincsenek tisztában az olyan drámai vagy tragikus események jelentőségével, mint ami például 2001. szeptember 11-én történt. Egy terrorfenyegetés, a pilóta hibája, műszaki hibák, félreértés a pilóta és az irányítótorony között, előre nem látható légköri viszonyok, ezek mind-mind olyan tényezőt alkotnak, amelyeket előre kell jelezni, és szigorú intézkedéseket kell életbe léptetni a rendeletek szellemének és szövegének alkalmazására egyaránt.

Egyetértek a kivételes intézkedések elfogadásával a már említett helyzetekben. Ezeknek az intézkedéseknek azonban átláthatóaknak kell lenniük. Az utasok jogosultak arra, hogy biztonságosan utazzanak és ezt mindenképpen biztosítanunk kell a számukra, de ugyanilyen módon arra is jogosultak, hogy megismerjék az igazságot. Sajnálatos módon a kommunikáció és az átláthatóság sürgős fejlesztésre szorul a légi közlekedési védelem területén. Ez a repülőterek és a légitársaságok feladata, amelyeknek nyitottabbnak és átláthatóbbnak kell lenniük. Ugyanakkor az utasoknak fel kell ismerniük, hogy tisztában kell lenniük azzal, hogy a repülőtereken és a repülőgépek fedélzetén alkalmazott védelmi intézkedések, függetlenül attól, hogy ezek mennyire szigorúak, végeredményben az ő és csak az ő javukat szolgálják.

  Thomas Ulmer (PPE) . – (DE) Elnök asszony, biztos úr, hölgyeim és uraim! Először is szeretnék köszönetet mondani Leichtfried úrnak ezért a kitűnő jelentésért, amely jó és fenntartható javaslatokat tartalmaz.

Végeredményben mi ennek a kérdésnek a lényege? Az átláthatóság, a fogyasztóvédelem, a biztonság és a koordináció, valamint a minőségellenőrzés megerősítése. Ellenzem azonban új hatóság létrehozását ezeknek a kérdéseknek a kezelése céljából. Kedvezően ítélem meg a szubszidiaritás elvét a jelentésben, és ezt határozottan meg kell tartani. Számomra az is nagyon fontos, hogy világosan szét kell választani az adókat és a díjakat, és minden kormányzati feladatot – legyen az akár ujjlenyomatvétel vagy fényképezés, rendészeti feladatok, a terrorizmus elleni küzdelem vagy valami hasonló – egyértelműen az adóztatáson keresztül kell finanszírozni, nem pedig fogyasztói díjakból. Ha azután egyes államoknak létfontosságú érdeke fűződik az ezt meghaladó mértékű védelmi intézkedések bevezetéséhez, akkor szerintem az ezzel kapcsolatban felmerülő költségeket is nekik kell viselniük. Aki a kormányzással kapcsolatos védelmi intézkedéseket megrendeli, az fizet is értük. Szerintem ez a helyzet nem azonos a műszaki vagy személyes védelem esetével, amely minden bizonnyal áthárítható az utasokra mindaddig, amíg annak céljait egyértelműen közlik.

Érdemes azonban megjegyezni, hogy abban a hatásvizsgálatban, amelyet a Bizottság elénk tett, körülbelül a teljes viteldíj 0,1%-a szerepel ezeknek az intézkedéseknek a költségeként. Ezért nem szabad túl magasról indulnunk.

Meggyőződésem, hogy sikerül létrehoznunk egy fenntartható kompromisszumot, többek között a Német Szövetségi Köztársasággal is, amelynek súlyos fenntartásai vannak a szubszidiaritás tekintetében. Remélem, hogy a végeredmény nagyon közel áll majd a mi javaslatunkhoz.

  Zuzana Roithová (PPE) . – (CS) Jóllehet teljes mértékben támogatom ezt a javaslatot, mivel jelentős mértékben növeli majd az illetékek, valamint a védelmi díjak kiszámíthatóságának átláthatóságát az összes európai fogyasztó számára, aki a légi közlekedést igénybe veszi, meglep, hogy nincs nagyobb harmonizáció ezen a fontos területen. Aggódom amiatt, hogy egyes repülőterek domináns helyzete miatt az utasok túlzottan magas védelmi díjakat fizetnek, amelyeknek nincs közvetlen hatása a védelmi intézkedések szintjére, gyorsaságára vagy színvonalára bejelentkezéskor.

Az irányelv hatályba lépését követő két évről szóló értékelő jelentésében a Bizottságnak sokkal bátrabbnak kellett volna lennie, és egységes, kötelező módszert kellett volna javasolnia a védelmi díjak kiszámítására az egész Közösségben.

Teljes mértékben egyetértek azzal az igénnyel, hogy a még szigorúbb intézkedéseket, például a testszkennereket az állam finanszírozza, ne pedig az utasok, különös tekintettel arra, hogy még mindig folyik a vita ezeknek szükségességéről és a kapcsolódó egészségügyi kockázatokról. Végül, de nem utolsósorban aggódom azoknak a rendelkezéseknek az értelmezése miatt, amelyek azoknak a védelmi intézkedésekhez kapcsolódó költségeknek a kivetését szabályozzák, amelyeket nem a repülőterek, hanem közvetlenül a légitársaságok hajtanak végre, mivel ezeket a költségeket viszont rá lehet terhelni az utasokra, és ez véleményem szerint a túlszámlázás formájában elkövetett visszaélés potenciális veszélyét rejti magában.

  Ioan Mircea Paşcu (S&D) . – Elnök asszony! Leichtfried úrnak igaza van. A külön védelem költségeit végeredményben a tagállamoknak kell megfizetniük. Elvégre az utasok és minden polgár már ma is fizet a tagállamoknak az általános védelemért.

Az állam nem mondhatja egyszerűen ezt a polgárainak: „pontosan azt kapjátok, amiért fizettek”. Kötelezettségei ezen túlmutatnak, mert az állam nem egyszerűen egy további olyan szolgáltató, amelyet kizárólag a nyereség motivál. Azért emlékeztetem önöket erre az egyszerű igazságra, mert dacára ennek az alapelvnek, végeredményben az utasok, és nem az állam állja a fokozott légi védelem számláját, amint ezt az előadó helyesen megjegyezte.

Ezenkívül azt a fokozott védelmet, amelyet az utasok a kiegészítő díjak megfizetéséért megkapnak, gyakran nem is az állam nyújtja, hanem alvállalkozóként foglalkoztatott magántársaságok, amelyek gyakran semmibe veszik az utasokat és az utasok jogait, a védelmi kérdésekre vonatkozó általános titoktartási kötelezettségeik mögé bújva. Ennek egyszerűen véget kell vetni.

  Franz Obermayr (NI) . – (DE) Elnök asszony! Annak figyelembevételével, hogy a légiközlekedés-védelmi díjakat az Unión belül egymástól erősen eltérő módokon kezelik, fontosnak tartom egy objektív mérték alkalmazását ezen a területen. Ésszerű lenne az utasok számának, valamint a maximális felszállási súlynak a kombinációját tekinteni a felmérés alapjának. Fontos azonban, hogy egyértelmű kapcsolat áll fenn a kivetett védelmi díjak és a ténylegesen nyújtott szolgáltatás között. Nagyon fontos önmagának a légi közlekedési védelmének a meghatározása, emellett pontosan kell tudnunk, miért is fizetünk. A védelmi díjak kiszámítása pontos módjának érthetőnek kell lennie. Nyíltan közölni kell a díjak mértékére, valamint tartalmára vonatkozó információkat. Az átláthatóság elengedhetetlen ezen a területen. Ehhez azonban független felügyeleti hatóságra van szükségünk, mert csak így tudjuk gyorsan és hatékonyan megakadályozni a verseny esetleges torzulását.

  Andris Piebalgs , a Bizottság tagja. – Elnök asszony! Lenyűgöző volt ez a vita a légi közlekedési védelméről, és azt mutatja, hogy valamennyien szereztünk már tapasztalatokat ezen a területen.

Jómagam elvesztettem az összes sajtot, amit magammal akartam vinni, csak azért, mert kenhető volt! Ezt túlzásnak tartottam, de ennek ellenére is úgy gondolom, hogy a rendszeren keresztül jelentős javulást sikerült elérnünk. A Bizottság javaslata egy lépéssel továbbmegy, mert ahol védelem van, ott díjak is vannak, és a legelső szabály az átláthatóság. A jelentés és a Bizottság javaslata erősíti egymást.

Arról a kérdésről, hogy kinek kell beszednie a díjakat, az a véleményem, hogy a szubszidiaritás ennek a legjobb módja, elvégre nem a tagállamok, hanem a polgárok fizetnek. Az egyetlen kérdés az, hogy az összes adófizető fizessen, vagy csak az utasok.

Nem könnyű megválaszolni ezt a kérdést, de úgy vélem, hogy javaslatunk szubszidiaritási aspektusa lépést tart a mai légiközlekedés-védelmi intézkedésekkel.

A Parlament eggyel továbblép, és a légiközlekedés-védelmi ágazat egészét vizsgálja. Meglátjuk, hova vezet ez a vita. Meggyőződésem, hogy a Bizottság nagyon tisztességes javaslatot tett és nagyon örülök annak, hogy a Parlament ezt nagy többséggel elfogadta, és szokás szerint még egy kicsivel tovább is lép, mint a Bizottság javaslata. Meggyőződésem, hogy a javaslat időzítése és hatóköre megfelelő.

  Jörg Leichtfried , előadó. – (DE) Elnök asszony! Kicsit zavarban vagyok ennyi dicséret után, ezért rövid leszek. Ennek ellenére szeretném megragadni a lehetőséget, hogy köszönetet mondjak az előadóknak és az árnyékelőadóknak, akik nagyon kemény együttműködést tanúsítottak: Zasada úrnak, Hennis-Plasschaert asszonynak, Lichtenberger sszonynak és Kohlíček úrnak. Keményen dolgoztunk ezen az ügyön csaknem egy éven keresztül. Én ilyennek látom az európai politikát: nem a civódás látványosságot kínáló fórumának tekintem, ellentétben azzal, ahogyan talán néhány képviselőtársam látja.

Szeretném továbbá megszólítani a Tanácsot egy kéréssel. A Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottság valójában egy nagyon szívélyes bizottság, amely üzleti módon dolgozik és érvel, és ennek szellemében nagyon sok kompromisszumot kötöttünk a Tanáccsal ennek a jogszabálynak a kapcsán. Már a kezdetektől fogva nagyon erősen törekedtünk a kompromisszumra. Szeretném azonban figyelmeztetni a Tanácsot arra, hogy ne keltsék fel az alvó oroszlánt. Ha mi kompromisszumra törekedtünk, akkor ellenfeleinktől vagy partnereinktől is elvárhatjuk a kompromisszumkészséget.

Ha a Tanács egyáltalán nem hajlandó kompromisszumot kötni az Európai Parlamenttel, akkor az említett bizottság hozzáállása is meg fog változni. Ez nem csak az én véleményem. Már néhány munkatársamtól is hallottam, hogy ha a Tanács nem hajlandó kompromisszumot kötni velünk, akkor mi is teljesen más megvilágításban fogjuk tárgyalni a testszkennerek kérdéskörét, és esetleg mi sem leszünk hajlandók a kompromisszumra a Tanáccsal. Ez nem szolgálja az ügy egészének érdekeit, és távolról sem kell feltétlenül megtörténnie. Ezért kérem a Tanácsot és a tagállamokat, hogy lépjenek ebben az ügyben. Most már a kezünkben van a Lisszaboni Szerződés. Mind a Tanácsnak, mind pedig a tagállamoknak tovább kell lépniük ezen a területen, ellenkező esetben lehetséges, hogy újból ezt fogjuk hallani: Come on, let’s SWIFT again!

  Elnök. – A vitát lezárom.

A szavazásra a következő plenáris ülésen kerül sor Brüsszelben.

Írásbeli nyilatkozatok (az eljárási szabályzat 149. cikke)

  Nessa Childers (S&D) , írásban. – Leichtfried úr dicséretet érdemel ezért az alapos és meggyőző jelentésért, amely hatékonyan foglalkozik sok olyan kérdéssel, amelyet a Bizottság dokumentuma nyitva hagyott. Vannak azonban bizonyos kérdések, amelyek megoldatlanok maradtak, és ezeket a kérdéseket az európai légtér elhúzódó zárlata után új összefüggésben kell vizsgálni. Miután a légi közlekedési ágazat felkészült arra, hogy csaknem egymilliárd eurót veszít a vulkáni hamufelhő miatt, az EU-nak gyorsan és határozottan kell cselekednie a légi közlekedési ágazatot érő pénzügyi csapás enyhítése érdekében. Bár Almunia biztos urat dicséret illeti a válsággal kapcsolatos mai kedvező megjegyzéseiért, ezen a jelentésen keresztül nekünk mint európai parlamenti képviselőknek szintén lehetőségünk van arra, hogy segítséget nyújtsunk egy olyan ágazatnak, amelyet most harmadszor kényszerítettek térdre a körülmények az elmúlt tíz év során. A Parlamentnek, valamint az Európai Tanácsban és a Bizottságban dolgozó munkatársainknak mérlegelniük kell a javasolt védelmi költségek állami finanszírozását, különösen abban az esetben, ha nem lépik át az utaslétszám alsó küszöbértékét. Bár ezek az intézkedések nem voltak népszerűek a múlt heti kitörés előtt, most ott tartunk, hogy a légi közlekedési ágazat megsegítésének bármely elszalasztott lehetősége végzetesnek bizonyulhat.

  Debora Serracchiani (S&D) , írásban. – (IT) Elnök asszony, hölgyeim és uraim! Szeretnék köszönetet mondani Leichtfried úrnak a légiközlekedés-védelmi díjakról szóló jelentés kapcsán végzett kiváló munkájáért, amely a különféle aspektusok között mérlegel egy nagyon fontos szempontot: a fogyasztók védelmét és az utasok jogait.

Egyértelmű és átlátható szabályokra van szükségünk, mert ha a légitársaságok külön díjat szednek az utasoktól a védelmi intézkedésekért, akkor véleményem szerint ezt az információt hozzáférhetővé kell tenni annak biztosítása érdekében, hogy az utasokat ne lehessen kizsebelni.

Meggyőződésem szerint a fogyasztóvédelmi szervezeteknek feltétlenül részt kell venniük a konzultációkon, hogy betekintést nyerjenek a védelmi intézkedések árképzésébe, amelyet aztán ellenőrizhetnek a jegyárak alapján. Csak így lehet garantálni az utasok számára a nagyobb átláthatóságot és a tájékoztatást.