Elnök. – Figyelme véve a helyzet alakulását, a képviselőcsoportokkal történt megállapodást követően a következő változtatásokat javaslom a szerdai napirendben. Ezek új változtatások azokhoz képest, amelyeket tegnap 17.30-kor elfogadtunk. Ezek további változtatások.
Először is, töröljük a Kérdések óráját a napirendből, mivel a Tanács arról tájékoztatott, hogy a hét folyamán tapasztalható közlekedési nehézségek miatt López Garrido úrnak szerdán 18 órakor el kell indulnia Strasbourgból, így este nem tudjuk megtartani a Kérdések óráját. Másodszor, töröljük a napirendből Ţicãu asszonynak az épületek energiahatékonyságáról szóló jelentését, mivel hétfőn nem került elfogadásra a bizottságban. Harmadszor, egy új szóbeli választ igénylő kérdést veszünk fel a napirendbe, amelynek témája a cianidos bányászati technológiák alkalmazásának tilalma; ezt közvetlenül a SWIFT-ről, illetve a PNR-ről, azaz az utas-nyilvántartási adatállományról szóló viták után, harmadik pontként fogjuk tárgyalni. Így a szerdai ülés 19 órakor befejeződik. Röviden megismétlem: töröltük azokat a napirendi pontokat, amelyeket nem tudunk megtárgyalni, és így a szerdai ülés nem éjfélkor, hanem 19 órakor ér majd véget. Hangsúlyozom, hogy erről már konzultáltunk a képviselőcsoportok elnökeivel.
Paul Rübig (PPE) . – (DE) Elnök úr! Azt szeretném kérdezni, hogy az üléseket megtartják-e a Parlamentben csütörtökön, például a tudományos technológiai lehetőségek elemzésével (STOA) foglalkozó bizottság és más bizottságok ülésezni fognak-e, lesznek-e tolmácsok az üléseken, és beengednek-e látogatói csoportokat Parlament épületébe csütörtökön.
Elnök. – Ezekről e-mailben fogom értesíteni a képviselőket, amit magam fogok aláírni. Vannak olyan képviselők, akik még nem érkeztek meg Strasbourgba, de tájékoztatást szeretnének kapni ezekről a kérdésekről. 11 óra körül mindenkinek elküldjük ezt az e-mailt, amelyben a lehető legtöbb kérdésre megpróbálunk választ adni.
Csütörtökön minden bizottsági ülés megtartható, de nem lesz szavazás. Az Európai Parlament szolgálatai itt lesznek. Plenáris ülés nem lesz. A plenáris ülésen kívül minden a megszokott módon történik majd. A parlamenti látogatásra Strasbourgba érkező csoportok – amelyek meghívást kaptak – megnézhetik a Parlament épületét és a képviselőteremet, de ülés nem lesz.
Ez a nap csak annyiban fog különbözni egy normális naptól, hogy nem lesz plenáris ülés és szavazás. Minden más változatlan marad.
Csütörtökön és pénteken alá tudják majd írni a jelenléti ívet.
Minden egyéb információt e-mailben fogunk megküldeni, amelyet legkésőbb ebéd előtt meg fognak kapni.
Tegnap összeült az Elnökök Értekezlete és az elnökség is. Nagyon sok kérdés megvitatásra került. Egy, a parlamenti szolgálatokat is magában foglaló munkacsoport kezdi meg munkáját, amellyel folyamatosan tartom majd a kapcsolatot. A képviselőcsoportok elnökeivel is állandó kapcsolatban vagyok, hogy folyamatosan egyeztetni tudjunk az ezzel a héttel és az elkövetkező hetekkel kapcsolatos döntésekről. Kérem, ne feledjék, hogy az európai parlamenti szakbizottságok jövő héten ülnek össze. Nem akadályozhatjuk a rendes bizottsági eljárásokat. A brüsszeli ülést a megszokott módon kell előkészítenünk. Ezzel kapcsolatban csak a következő néhány napban születnek majd döntések.
Tehát röviden tájékoztatni fogom önöket mindenről, amiről döntés születik és amit a jövőre vonatkozóan tervezünk.