Az ülések szó szerinti jegyzőkönyve

2010. május 6., Csütörtök - Brüsszel

11. Ünnepi ülés

  Elnök. - Alelnök úr, excellenciás hölgyek és urak, kedves kollégák, kedves barátok, nagy megtiszteltetés a számomra, hogy az Európai Parlamentben üdvözölhetem Joseph Biden urat, az Egyesült Államok 47. alelnökét.

(Taps)

Biden alelnök hosszú évek óta az amerikai politika kulcsszereplője és e Ház képviselőinek barátja. 1972-ben az ország történetének egyik legfiatalabb szenátoraként került be először az Egyesült Államok Szenátusába. Hatszor választották meg, mielőtt 2008 novemberében az Egyesült Államok alelnöke lett.

A Szenátus külügyi és igazságügyi bizottságának korábbi elnökeként őszinte beszédéről vált ismertté, és arról, hogy olyan ügyek mellett is kiáll, amelyek az adott pillanatban távolról sem népszerűek. Véleményt formál, és nem mások véleményét követi. Ezért is olyan fontos, olyan kulcsfontosságú a számunkra, Alelnök úr, a mai beszéde az Európai Parlamentben. Hadd fejezzem ki még egyszer a köszönetemet a rendkívül szívélyes meghívásért, és a múlt szerdai nagyon konstruktív, gyümölcsöző megbeszélésekért Washingtonban.

Kedves képviselőtársaim, korunk többoldalú, többpólusú világában Európa és Amerika képes és köteles partnerként együttműködni a globális stabilitás és a közösen vallott felvilágosult értékek érdekében. Biden alelnök úr mai látogatása az Európai Unióban jól mutatja ezt az elkötelezettséget.

Erős és hatékony transzatlanti partnerség nélkül, amelyben az Egyesült Államok és az Európai Unió egyenlő felekként vesznek részt, nem tudunk tartós megoldást találni az előttünk álló rengeteg kihívásra: a klímaváltozásra, az energiabiztonságra, a mindnyájunkat továbbra is sújtó gazdasági válságra, a terrorizmusra vagy az emberi jogok támogatására, a szabadkereskedelem védelmére és a globális kormányzás javítására.

Képviselőtársaim, majdnem napra pontosan 25 évvel ezelőtt, 1985. május 8.-án Ronald Reagen felszólalt ebben a Parlamentben. Ez volt a legutóbbi, és eddig az egyetlen alkalom, amikor az Egyesült Államok elnöke beszédet mondott Európa népének demokratikusan választott képviselői előtt. Az Ön mai jelenléte ebben a Házban, alelnök úr, a földrészeink közti párbeszéd legmagasabb szintű felújításának jelképe.

Mi itt Európában új szerződést kötöttünk, ami nekünk az Európai Parlamentben új erőt és lehetőséget ad a cselekvésre, és ami az egész Európai Unió számára rendkívül fontos. Amerikában, miután Obama elnök egy éve vezeti az országot, új remény csillant fel a világ számára. Alelnök úr, ennél jobban nem is lehetett volna időzíteni a beszédét.

Alelnök úr, nagy örömmel üdvözlöm Önt ma délután itt az Európai Parlamentben. Öné a szó.

(Taps)

  Joe Biden , az Amerikai Egyesült Államok alelnöke. – Elnök úr, köszönöm üdvözlő szavait. Boldogan láttuk vendégül Washingtonban és a Fehér Házban, és nagy öröm – sőt hozzátenném, megtiszteltetés – egy ilyen nagyra becsült testületben felszólalni.

Én egy olyan parlamentnek voltam a képviselője, amelynek összesen csak 435 tagja van, így hát még nagyobb a megtiszteltetés. Emlékszem Reagan elnök 1985-ös beszédére; és hogy az ír költő, William Butler Yeats hazájáról szóló Húsvét, 1916 címűt versét idézzem: „Minden megváltozott, teljesen megváltozott; szörnyű szépség született”. 1985 óta valóban sok minden megváltozott, sok minden, és szörnyű szépség született.

Mint tudják, hölgyeim és uraim, nem pusztán örömmel tölt el, hogy alelnökként már másodszor térhetek vissza ide Brüsszelbe, és bizonyára azt is tudják, hogy egyes amerikai politikusok és újságírók Washington DC-t tartják a szabad világ fővárosának. Én viszont úgy látom, hogy ez a nagyszerű város, amely ezeréves múlttal büszkélkedhet, és amely egyszerre Belgium fővárosa, az Európai Unió otthona és a NATO főhadiszállása, szintén jogosan tarthat számot erre a címre. A saját parlamentünkben töltött 36 évnyi törvényhozói múlttal a hátam mögött különösen nagy megtiszteltetésnek tartom, hogy felszólalhatok az Európai Parlamentben.

Az elmúlt 50 év során Amerikában Obama elnök és én voltunk az első olyan jelöltek, akik a törvényhozásból kerültünk be a Fehér Házba, ezért mindketten úgy érkezünk a végrehajtó hatalomba, hogy nagy elismeréssel adózunk annak a munkának, amelyet Önök itt az európai demokrácia bástyáin végeznek. Az Egyesült Államok Kongresszusában helyet foglaló egykori kollégáimmal együtt, Önök és én több mint 800 millió embert képviselünk. Álljanak meg egy pillanatra, és gondolkozzanak el ezen!

Két választott testület, amely a Föld népességének csaknem egynyolcada számára hoz törvényeket: ez valóban rendkívüli. Most a Lisszaboni Szerződés értelmében Önök több jogot – és a megnövekedett befolyással együtt – nagyobb felelősséget vállaltak magukra, és mi ezt örvendetesnek tartjuk. Örvendetesnek tartjuk, mert nekünk, az Egyesült Államoknak erős szövetségesekre és szövetségekre van szükségünk, hogy megbirkózzunk a 21. század problémáival, amelyek részben megegyeznek a múlt század problémával, részben azonban egészen mások.

Szeretnék a lehető legvilágosabban fogalmazni. Az Obama-Biden adminisztrációnak nincsen kétsége afelől, hogy életerős Európai Unióra van szükség, és ezt határozottan támogatja. Úgy véljük, hogy ez elengedhetetlen Amerika boldogulásához és hosszú távú biztonságához. Tehát ne legyenek kétségeik efelől.

Amikor az Egyesült Államok Szenátusában hosszú éveken át a külügyi bizottság elnöke voltam, sok európai törvényhozóval volt alkalmam találkozni, akik saját nemzeti törvényhozásukban dolgoztak, és akik közül többen ma itt vannak ebben a teremben is. Tehát ennyi év után fel tudom mérni, hogy milyen nagy jelentőségű lépés volt felépíteni a világ egyetlen többnemzetiségű parlamentjét, amelyet az általános választójog alapján választanak. Oly sok minden megváltozott.

Örülök, hogy a transzatlanti jogalkotási párbeszéden keresztül szoros kapcsolatot építenek ki az Egyesült Államok Kongresszusával, és remélem, hogy a múlt hónapban Washingtonban megnyitott irodájuk tovább erősíti ezeket a kapcsolatokat.

Barátaim, 65 évvel ezelőtt ezen a héten, nem egészen 200 kilométerre délre innen, a náci vezetők aláírták a feltétel nélküli megadást, amely véget vetett a II. világháborúnak Európában. Másnap kitört az ünneplés a Times Square-en és a Piccadilly Circusön, ünneplő tömeg táncolt a Champs Elysées-en és szerte a szövetséges országok városainak terein. Itt Brüsszelben egy hálaadó szertartáson a hívek elénekelték Nagy-Britannia, Belgium és az Egyesül Államok nemzeti himnuszát. Azon a mámorító napon, 1945. május 8-án a földrész romokban hevert, miután totális háborúk nem egészen 30 éven belül kétszer is romba döntötték. Azon a napon a békés egyesült Európa, egy európai parlament a háború túlélői számára káprázatnak tűnhetett volna. Mégis, hála az olyan honfitársaik és államférfiak akaratának, mint Paul-Henri Spaak (akiről ez a nagyszerű épület a nevét kapta) vagy Robert Schuman és Jean Monnet, valamint azoknak az elképzeléseknek, amelyek nyomán megszületett ez a parlament, és amelyek hatására Lyndon Johnson elnök Jean Monnet-nek adományozta az Elnöki Szabadság-érdemrendet, íme itt vagyunk: együtt vagyunk ebben a teremben. Önök vannak itt.

Egy egyszerű szerződésből, amely arra irányult, hogy fél tucat ország létrehozza a szén és az acél közös piacát, egy gazdasági és politikai erőforrás született. Egy, a szabad gondolat, a szabad mozgás és a szabad vállalkozás iránt elkötelezett Közösség. Egy olyan Európa, amelyet egy történész „nem területként, hanem eszmeként” jellemzett. Újra meg szeretném erősíteni, hogy Obama elnökkel együtt én is hiszek ebben az eszmében, egy jobb világban és egy jobb Európában, amelynek a megteremtéséhez ez az eszme már eddig is jelentősen hozzájárult. Egy olyan Európában, amely minden tagállam számára hasznot hajt azzal, hogy egységesen lép fel kereskedelmi tárgyalásokon, és száll szembe a környezetszennyezéssel; egy olyan Európában, amely támogatja azokat a kulturális és politikai értékeket, amelyekben a hazám valamennyiükkel osztozik. Egy olyan Európában, amely egész, egy olyan Európában, amely szabad, és egy olyan Európában, amely békében él.

(Taps)

Mint Obama elnök mondta Prágában kicsit több mint egy évvel ezelőtt, egy erős Európa erősebb partnert jelent az Egyesült Államoknak – nekünk pedig erős partnerekre van szükségünk. Ezért teszünk meg mindent az Önök hatalmas erőfeszítésének támogatása érdekében. Az elmúlt 65 év ugyanis bebizonyította, hogy amikor amerikaiak és európaiak valamely közös cél végrehajtására szövetkeznek, szinte nincs lehetetlen a számukra. Közösen, a Marshall-terv keretében újjáépítettük Európát, és végrehajtottuk az emberi történelem talán legnagyobb befektetését. Közösen felépítettük a világ legtartósabb biztonsági szövetségét, a NATO-t, egy olyan katonai és politikai szervezetet, amely összekapcsolta Amerikát és Európát, és még közelebb hozta őket a létrehozását követő időszakban. Közösen megalapítottuk a világtörténelem legnagyobb kereskedelmi szervezetét, amely a világkereskedelem körülbelül 40%-át öleli fel, és segítséget nyújt a példátlan jólét és technológiai innováció korszakának megnyitásában. Közösen segítséget és reményt adtunk a humanitárius katasztrófák elszenvedőinek meg sem tudom mondani hány helyen, a Nyugat-Balkántól kezdve Kongón át egészen Haitiig, ahol most is jelen vagyunk.

Azoknak a szkeptikusoknak, akik mindezeknek az eredményeknek a dacára, továbbra is kétségbe vonják a transzatlanti kapcsolatokat vagy hazámnak az Egyesült Európa irányába tanúsított magatartását, ezt válaszolom: még ha az Egyesült Államokat és az Önök által képviselt nemzeteket nem egyesítenék honfitársaink millióinak közös értékei és közös öröksége (és magamat is e milliók közé sorolom), globális érdekeink akkor is elválaszthatatlanul összekötnének minket.

A hazám és Európa közötti kapcsolat ma ugyanolyan erős és fontos mindannyiunk számára, mint amilyen mindig is volt. Ez a század új kihívásokat hozott, nem kevésbé veszélyeseket, mint a 20. század, és közösen – hangsúlyozom, közösen – sorban szembeszállunk velük Ezek nehéz ügyek, nézeteltéréseink lesznek, de közösen megoldjuk őket. Az éghajlatváltozás: az egyik legnagyobb fenyegetés, amellyel a bolygónknak szembe kell néznie. Az Egyesült Államok és Európa azon munkálkodik, hogy minden ország, elsősorban a legnagyobb gazdaságok, hozzájáruljanak egy globális megoldáshoz. Mindannyian arra számítottunk, hogy nagy lépést teszünk előre Koppenhágában, és ez így is történt. Most végre kell hajtanunk a kibocsátáscsökkentéseket, meg kell oldanunk az egyezményben előírt pénzügyi és átláthatósági kérdéseket, és segítenünk kell a legsérülékenyebb országokat, a fenyegető válság előfutárait az Északi-sarktól a csendes-óceáni szigetekig.

A zavaros afganisztáni és pakisztáni helyzetben együtt dolgozunk azon, hogy felbomlasszuk, széttagoljuk és legyőzzük az al-Kaida- és tálib csapatokat, és hogy kiképezzük az afgán katonai és rendőri erőket, hogy végső soron az ország kormánya meg tudja védeni saját népét, és ne jelentsen fenyegetést a szomszédainak. Ahhoz, hogy Afganisztán kormányzóképességét megteremthessük, az Egyesült Államok, az Európai Unió és tagállamai jelentős pénzügyi és civil forrásokat is felsorakoztatnak. Noha ezeknek a fontos küldetéseknek a fenntartása nem mindig népszerű, de velem együtt Önök mindannyian tudják, hogy ez szükséges. Vezetőként kötelességünk meggyőzni polgárainkat, hogy ezekre a missziókra kollektív biztonságunk érdekében szükség van. Ugyanakkor higgyék el nekem, egy olyan politikusnak, aki az elmúlt 38 évben sok választást megélt, hogy tudom, hogy ez nem könnyű feladat. Biztosíthatom Önöket, hogy ez a feladat semmivel sem népszerűbb nálunk, mint az Önök országaiban.

Az Egyesült Államok és Európa ezért is lép fel közösen, hogy megakadályozzuk, hogy Irán nukleáris fegyverekre tegyen szert: ez a fejlemény veszélybe sodorná az ország polgárait, fenyegetné szomszédait, köztük legközelebbi szövetségeseinket. Közösen, példátlan módon a tárgyalások útjára léptünk az iráni vezetőkkel, és hölgyeim és uraim,

(Taps)

a szkeptikus vélemények ellenére, az elnök komolyan gondolta, amit mondott: bárkinek kezet nyújtunk, aki kinyitja felénk ökölbe szorított kezét. Amikor ez a kormány hivatalba lépett, Obama elnök kijelentette, hogy készek vagyunk Iránnal a kölcsönös érdekek és a kölcsönös tisztelet alapján tárgyalni. Szövetségeseinkkel együtt világossá tettük az iráni vezetők számára, hogyan nyerhetik vissza a nemzetközi közösség bizalmát, többek közt úgy, hogy hozzájárulnak a korábban be nem jelentett dúsító létesítményeik ellenőrzéséhez, és az alacsony dúsítású uránjukat egy kutatóreaktor üzemeltetéshez szükséges tüzelőanyagra cserélik. De mint az egész világ láthatta, az iráni vezetők durván elutasították közös, jóhiszemű erőfeszítéseinket, és továbbra is a térség stabilitását fenyegető lépéseket tesznek. Szeretnék világosan fogalmazni: Irán nukleáris programja megsérti az Atomsorompó-szerződés során vállalt kötelezettségeit, és azzal a kockázattal jár, hogy nukleáris fegyverkezési versenyt indít el a Közel-Keleten. Nem lenne ironikus – nem lenne ironikus –, hogy miután a vasfüggöny lehullott, és a kölcsönösen garantált pusztítás alapján álló kölcsönös fenyegetés csökkent a szuperhatalmak között, új fegyverkezési verseny indulna el a világ egyik leglabilisabb térségében? Azt hiszem a gyerekeink, az unokáink és dédunokáink nem bocsátanák meg nekünk ezt az ironikus fordulatot.

Továbbá az iráni vezetés terrorista szervezeteket támogat, és ez a támogatás változatlanul folyik, emellett továbbra is folytatódik azoknak a polgároknak a lelketlen üldözése, akik az igazságot keresve békésen az utcára mennek: ez azon kötelesség elárulása, amellyel minden kormány tartozik a polgárainak. Teherán világos választás előtt áll: vagy betartja a nemzetközi szabályokat és visszatér a felelős országok közösségébe – amit remélünk –, vagy szembenéz a további következményekkel és a fokozódó elszigeteltséggel.

Az Irán által teremtett fenyegetés ismeretében el vagyunk kötelezve szövetségeseink biztonsága mellett. Ezért állítottuk hadrendbe a szakaszos, adaptív rakétavédelmi programunkat, hogy elrettentse a rakétatámadásokat és védelmet nyújtson ellenük ezen a földrészen.

(Taps)

Hölgyeim és uraim, a NATO-n belül is közösen készülünk fel egy sor jövőbeni biztonsági fenyegetésre, többek közt az energiabiztonság és a kiberbiztonság vonatkozásában, és továbbra is támogatjuk a NATO és az EU szoros együttműködését biztonsági kérdésekben.

Tavaly az Egyesült Államok és Európa gyorsan és határozottan cselekedett, amikor a pénzügyi válság olyan ijesztően megrengette a világot, mint a nagy gazdasági világválság óta még soha. Közös fellépésünkkel segítettünk megakadályozni azoknak a jóslatoknak a beteljesedését, amelyek a világgazdaság teljes összeomlását ígérték. Napjainkban Obama elnök és magam szorosan figyelemmel kísérjük a görögországi gazdasági és pénzügyi válságot és az Európai Uniónak a válság leküzdésére tett erőfeszítéseit. Üdvözöljük azt a támogatási csomagot, amelyet Európa a Nemzetközi Valutaalappal együtt kidolgoz, és támogatni fogjuk – közvetlenül és az IMF-en keresztül – az Önök lépéseit Görögország megmentésére.

Ezek és más példák, amelyeket hozhattam volna, bizonyítják, hogy Európa nem csupán továbbra is Amerika legnagyobb kereskedelmi partnere, hanem a legfontosabb szövetségese is.

Hölgyeim és uraim, több mint hat évtizeddel ezelőtt ezen a héten gyűltek össze az elődeink, hogy felépítsék azokat az intézményeket, amelyek biztosítják, hogy a 20. század legsötétebb fejezetei ne ismétlődjenek meg a század hátralévő részében vagy a 21. században. Ezek az intézmények – ez az intézmény – nagy sikerrel működnek, de most azok felé a kihívások felé kell fordulnunk, amelyekre a beszédem elején utaltam.

A világ megváltozott. Teljesen megváltozott. Szörnyű szépség született. Talán a legösszetettebb fenyegetés, amellyel napjainkban szembenézünk, polgárainkra irányul nem állami szereplők és erőszakos szélsőségesek részéről, különösen akkor, ha – ne adj’ isten – ezek az erőszakos szélsőségesek tömegpusztító fegyverekhez jutnak. Egy ilyen csapás nem áll meg a határoknál, egyiknél sem. Egyetlen nemzet sem háríthatja el ezt a fenyegetést egyedül, bármilyen erős, gazdag, szervezett, tehetséges legyen is. Csak akkor állíthatjuk meg sikeresen, ha közös üggyé tesszük, és nekünk pontosan ezt kell cselekednünk.

A Lisszaboni Szerződésben ennek a Parlamentnek biztosított új jogosítványok nagyobb szerepet adtak Önöknek ebben a küzdelemben, és erősebb kötelezettséget a felelős kormányozásra. Az Egyesült Államok kormánya és ez a Parlament vitázott azon, hogy hogyan lehet a legjobban megvédeni a polgárainkat anélkül, hogy feladnánk az alapvető jogokat, amelyekre a társadalmaink épülnek. Én teljesen meg vagyok győződve arról, hogy egyszerre kell megvédenünk a polgárainkat és megőrizni szabadságjogainkat, és képesek is leszünk erre.

Mióta tavaly hivatalba léptünk, Obama elnököt és engem arra intett az alkotmányunk parancsa, hogy tökéletesebb összhangot keressünk. Ennek érdekében az egyik első hivatalos intézkedésünk az volt, hogy véget vetettünk annak a kihallgatási gyakorlatnak, amely csekély eredményt hozott, és amelyet jó lelkiismerettel nem tudtunk folytatni.

(Taps)

Elrendeltük a guantánamói fogolytábor bezárását, amely a jogtalanság szimbólumává és a terroristák hívószavává vált.

(Taps)

És nagyra értékeljük a támogatást – nem lehetett könnyű felvállalni –, amelyet sokuktól megkaptunk.

Azért hajtottuk végre ezeket az intézkedéseket, mert Önökhöz hasonlóan Obama elnök és jómagam is elutasítjuk a hamis választást a biztonság és eszméink között. Abban hiszünk, hogy az elveinkhez való ragaszkodás csak erősebbé tesz minket, feladásuk pedig aláássa az erőszakos szélsőség ellen folytatott tágabb küzdelmünket. Mert mi is az ő céljuk? Azt akarják elérni, hogy változtassunk értékeinken – változtassuk meg a viselkedésünket. Nyolc nappal a szeptember 11-ei támadás után azt mondtam több ezernyi amerikai egyetemi hallgató előtt, hogy nem engedhetik meg, hogy a szeptember 11-ei tragédia megváltoztassa az életünket, mert a terroristáknak pontosan ez a célja. Azt is mondtam nekik, hogy ebben az új harcban Amerika nem győzhet egyedül.

E szavak nemcsak annak az időszaknak az érzéseit írták le, de úgy vélem, hogy igaznak is bizonyultak – és nem kevésbé igazak ma sem. Ennek a hallgatóságnak nem kell ismertetnem Európa büszke hagyományát, a polgárok magánéletének védelmét az állam beavatkozásaival szemben – azt az elkötelezettséget, amely a minden ember inherens méltósága iránti tiszteletben gyökerezik. Ezek elidegeníthetetlen jogok. Mi az Alkotmányunkba foglaltuk ezeket a jogokat, és Amerika ugyanolyan mélyen elkötelezett a magánélet védelme iránt, mint Önök. Az Alkotmányunk negyedik kiegészítése védi az egyéneket az indokolatlan házkutatás és letartóztatás ellen, amit az egyik leghíresebb jogtudósunk egyszer a „békén hagyás jogának” nevezett. Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága világossá tette, hogy a magánélethez fűződő jog az alkotmányban védett alapjog. Az EU-hoz hasonlóan, a Legfelsőbb Bíróság is ezt a jogot a személyes méltóság részeként írta le.

Jómagam 36 éves pályám alatt folyamatosan védtem a magánélethez fűződő jogokat. Az Egyesült Államokban minden évben különböző szervezetek rangsorolják a polgári szabadságok iránt leginkább elkötelezett embereket, és minden évben én – és később Obama elnök – a négy kiválasztott ember között voltunk. Nem magam miatt terhelem Önöket ezzel, hanem azt szeretném megmutatni, hogy ez a kormányzat mennyire elkötelezett az egyének jogai iránt. Ha ebben változás történne, akkor az mindent meghamisítana, amelyet az elmúlt 37 évben mondtam, vagy amiért kiálltam. Amikor a Szenátus igazságügyi bizottságát vezettem, amelynek az a feladata, hogy jóváhagyja az elnök bírójelöltjeit, mint mondtam, a polgári szabadságjogok legszilárdabb hívei között tartottak számon, és ragaszkodtam ahhoz, hogy vizsgáljuk meg, hogy a leendő bírók miként vélekednek a magánélethez fűződő jogokról, mielőtt eldöntjük, hogy megkaphatják-e a kinevezésüket.

Obama elnök és én abban is hiszünk, hogy a kormányzat elsődleges, legalapvetőbb és legszentebb kötelessége polgárainak és azok jogainak a védelme. Obama elnök azt mondta, hogy az ország biztonságának megőrzése az első gondolata reggel, amikor felkel, és az utolsó, amikor este lefekszik. Úgy sejtem, hogy a világ minden vezetője így fogja fel a szerepét. A magánélet szentségénél nem kevésbé elidegeníthetetlen jog a fizikai biztonság. Az a kormányzat, amely feladja a kötelességét, hogy biztosítsa polgárai biztonságát, nem kevésbé sérti jogaikat, mint az a kormányzat, amely elhallgattatja a másként gondolkodókat vagy bírósági tárgyalás nélkül vet börtönbe vádlottakat.

Tehát barátaim, most is mialatt itt összegyűltünk, az ellenségeink minden rendelkezésükre álló eszközt megragadnak arra, hogy olyan új és pusztító támadásokat hajtsanak végre, amelyek New Yorkot, Londont, Madridot és a világ sok más helyét sújtották. A megállításuk érdekében minden törvényes eszközt fel kell használnunk – rendvédelmi, katonai hírszerzési technológiákat –, amelyek megfelelnek a törvényeinknek és az értékeinknek. Sok fronton vesszük fel a küzdelmet, a hadseregeinkben külföldön szolgáló bátor férfiaktól és nőktől kezdve az összetett és gyanús pénzügyi hálózatokat felderítő türelmes és fáradhatatlan rendvédelmi szakemberekig.

Éppen ezen a héten a vám- és határőrségünk, utasinformációk alapján, letartóztatta a New York-i Times Square-en megkísérelt bombatámadás egyik gyanúsítottját, amint megpróbálta elhagyni az országot. Létfontosságú, hogy fenntartsunk minden olyan rendelkezésünkre álló képességet, amelyet a törvény megenged az ilyen támadások megállítására. Ezért úgy gondoljuk, hogy a terrorizmusfinanszírozás felderítésére irányuló program létfontosságú hazánk és Európa biztonságának megőrzése érdekében. Ez a program nagyon fontos tippeket adott a terrorelhárítóknak az Atlanti-óceán mindkét partján, melyek alapján összeesküvéseket lehetett felszámolni és végső soron életeket lehetett megmenteni. A program beépített redundanciákkal rendelkezik, amelyek garantálják, hogy a személyes információkat tiszteletben tartják, és csak a terrorizmus elleni harc érdekében használják fel őket. Ugyanakkor én nem hibáztatom Önöket, amiért megkérdőjelezik a programot. Megértjük az aggodalmaikat. Együttműködünk, hogy megválaszoljuk őket, és egészen biztos vagyok abban, hogy képesek leszünk használni ezt az eszközt és garantálni a magánélethez fűződő jogokat. Fontos, hogy ezt megtegyük, és fontos, hogy minél hamarabb tegyük meg.

Volt szenátorként azt is tudom, hogy milyen nehéz lehet a globális kihívások által megkövetelt kemény döntéseket meghozni, és hű maradni a helyi értékekhez. Feltételezem, hogy mindannyian átélik ezt, amikor csak szavaznak ebben a Parlamentben. Minél később tudunk megegyezni a terrorizmusfinanszírozás felderítésére irányuló programról, annál nagyobb a kockázata egy olyan terrortámadásnak, amelyet megakadályozhattunk volna. Vezetőként közös a felelősségünk abban, hogy a törvény adta kereteken belül minden tőlünk telhetőt megtegyünk annak a 800 millió embernek a védelme érdekében, akiket szolgálunk. Voltak nézeteltéréseink korábban, és biztosan lesznek is még, de arról is meg vagyok győződve, hogy a 20. századhoz hasonlóan az Egyesült Államok és Európa képes lesz megfelelni a 21. század kihívásainak is, ha elmondjuk a véleményünket egymásnak, meghallgatjuk a másikat, ha őszinték vagyunk egymással.

(Taps)

Hölgyeim is uraim, bátorságra van szükségünk ahhoz, mint Winston Churchill tanította, hogy felálljunk és megszólaljunk De bátorságra van szükség ahhoz is, hogy leüljünk és figyeljünk. Ma délután egyedül én beszéltem. de biztosíthatom Önöket, hogy én, a kormányom és az elnököm visszatértünk a szövetségeseink meghallgatásának politikájához. Hölgyeim és uraim, nem véletlen, hogy alelnökként az első tengerentúli utam Európába vezetett, akárcsak az elnöké. Az sem véletlen, hogy azóta többször is visszatértünk ide. Az Egyesült Államoknak szüksége van Európára, és tisztelettel kijelentem, hogy Európának is szüksége van az Egyesült Államokra. Nagyobb szükségünk van egymásra, mint valaha.

(Taps)

Én tehát úgy tekintek az eheti évfordulóra, mint egy kiváló alkalomra ahhoz, hogy ismét megerősítsük azokat a kötelékeket, amelyek népeink között régen a bajban fonódtak. Most, ahogy régen is, amikor amerikaiak és európaiak eszméket követnek és szövetségeseket keresnek, elsősorban egymásra számítanak, mielőtt bárki máshoz fordulnának. Most, ahogy régen is, nagy megtiszteltetésnek tekintjük, és hálásak vagyunk azért, hogy Önök mellett állhatunk az előttünk álló harcokban. Tehát ismét egyértelművé szeretném tenni: Obama elnök és Joe Biden erőteljesen támogatja az egyesült, szabad és nyitott Európát. Minden erőnkkel támogatjuk, amit Önök itt cselekednek. Fogadják jókívánságainkat, az Isten áldja Önöket, és Isten oltalmazza katonáinkat. Nagyon, nagyon köszönöm.

(Taps)

  Elnök. - Alelnök úr, nagyon köszönöm. Nagyszerű alapot adott jövőbeni együttműködésünkhöz és megbeszéléseinkhez. Mint mondta, hallgassunk egymásra és beszéljünk egymással. Ez nagyon fontos.

Szeretném megköszönni, hogy megismételte a múlt héten elhangzott legfontosabb kijelentéseket: Európának szüksége van Amerikára. Emlékezünk a 20. századra – az I. világháborúra, a II. világháborúra, a vasfüggönyre –, vállvetve harcoltunk és közösen demokráciákként győzelmet arattunk. És mint ma hozzátette, Amerikának szüksége van Európára. Emlékezni fogunk erre. Jó alap ez a partnerségünkhöz és az együttműködésünkhöz.

Alelnök úr, még egyszer nagyon köszönöm.

(Taps)

ELNÖKÖL: ROUČEK ÚR
alelnök