Az ülések szó szerinti jegyzőkönyve

2010. szeptember 7., Kedd - Strasbourg

16. Szólás- és sajtószabadság az Európai Unióban

  Elnök. – A következő napirendi pont a Bizottság nyilatkozata a véleménynyilvánítás szabadságáról és a sajtószabadságról az Európai Unióban.

  Neelie Kroes , a Bizottság alelnöke. – Tisztelt elnök asszony! A véleménynyilvánítás szabadsága és a médiapluralizmus demokratikus társadalmaink alapvető elemei, amelyeket az Európai Unió Alapjogi Chartájának 11. cikke és az emberi jogok európai egyezményének 10. cikke is megfogalmaz. Az Európai Unióról szóló szerződés 2. cikke emellett meghatározza a tagállamok közös értékeit, és ide sorolja a pluralizmust is, mint olyan további tényezőt, amelyet figyelembe kell venni ezen értékek megvalósulásának értékelésekor.

A médiapluralizmus tiszteletben tartása, az újságírók forrásainak védelme, a magánhatalmak és a kormányzati erők bírálatának szabadsága, a független média és a független szabályozó szervek mind elengedhetetlenek a véleménynyilvánítás szabadságának teljes körű gyakorlásához, és a Bizottság maximálisan elkötelezett az alapvető jogok védelme mellett.

Engedjék meg, hogy emlékeztessek arra, amink már van, különösen az audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelvre. Az irányelv hat preambulumbekezdése utal a médiapluralizmus támogatásának fontosságára rendelkezéseinek alkalmazása során. Ezenkívül az irányelv három lényeges eleme erősíti a médiapluralizmust.

Az első: a független televíziós produkciók támogatása; a második: az újságírók és hírügynökségek a rövid kivonatokhoz való hozzáférésének joga az EU-ban, rövid híradások céljából; a harmadik: hivatkozás arra, hogy szükség van független nemzeti médiahatóságokra – ez olyan hivatkozás, amely csak az Európai Parlament erőteljes támogatásának köszönhetően kerülhetett elfogadásra.

Az átmeneti időszak nemrég járt le, és a Bizottság jelenleg azokat a végrehajtási intézkedéseket vizsgálja, amelyekről a tagállamok értesítést küldtek. A Bizottság csak e vizsgálat után tudja majd megállapítani, hogy azok a jogszabályok összhangban vannak-e az uniós joggal és az alapvető jogokkal, és csak akkor tudja majd megmondani, hogy megalapozottak-e a nemzeti jogszabályokkal kapcsolatos bírálatok.

A Bizottság már jogsértési eljárást indított 12 olyan tagállam ellen, amelyek nem teljesítették az átültetésre vonatkozóan előírt határidőt. Az irányelv alkalmazásáról szóló első jelentés, amelyet 2011. december 19-én tesznek közzé, több információt tartalmaz majd. Addig is azonban, ha újabb jogsértésekre derül fény, a Bizottság haladéktalanul megteszi a szükséges lépéseket, és akár az Európai Unió Bírósághoz is fordulhat.

Egyetlen kertész sem fogja kihúzni a földből a legszebb fiatal növényeit, csak hogy megvizsgálja a gyökereiket. A Bizottságnak nem áll szándékában felülvizsgálatot javasolni a nemrégiben módosított irányelv tekintetében, amelynek valódi hatása még értékelésre vár.

Ezenkívül a spektrumpolitika egyértelműen olyan terület, ahol az EU saját hatáskörében fokozhatja a versenyt azon erőforrások terén, amelyektől a műsorszolgáltatók függnek, ekképpen erősítve a médiapluralizmust. A Bizottság − amint azt önök is tudják − nemsokára elfogad egy nagy ívű rádióspektrum-politikával kapcsolatos programot, amelynek célja a rádiófrekvenciák méltányos elosztása Európa-szerte és az, hogy lehetővé váljon új médiumok megjelenése, ami a médiapluralizmus javát szolgálja.

Általánosabban szemlélve, az audiovizuális média konkrét esetétől eltekintve számos olyan kérdés van, amelyet még azelőtt kell megoldani, hogy új, átfogó intézkedésekre kerülne sor ezen a területen. Például, egy új uniós jogszabály jelenti-e a valódi választ az egyes nemzeti javaslatok által felvetett kérdésekre? Az uniós hatáskör szempontjából lehetséges-e azonosítani a megoldásra váró belső piaci problémát? Az alkalmazandó lényegi megközelítést széles körű parlamenti támogatás övezi-e, meghaladva az egyedi nemzeti ügyek konkrét részleteit?

Mint önök is tudják, a Bizottság egy tanulmányt készíttetett, amelynek célja a médiapluralizmus értékelését szolgáló, az audiovizuális média mellett az írott sajtóhoz is kapcsolódó célmutatók kidolgozása volt. Ezt a tanulmány közzétettük a weboldalunkon.

Felmerült a kérdés, hogy mi legyen a következő lépés a tanulmány tekintetében, és ennek kapcsán közölni akartam önökkel, hogy már vártam, hogy alaposan megvitassuk ezt a témát. A mai napon itt elhangzó vélemények fontos hozzájárulást jelentenek majd a mérlegelés folyamatában, és gondoskodni fogok arról, hogy a biztosok testülete értesüljön az itt kifejtett nézetekről és megvitassák azokat.

Ami az alapvető jogokat illeti, a Bizottság – mint az önök előtt is ismert – nem rendelkezik általános hatáskörrel arra, hogy beavatkozzon az alapvető jogok megsértésének eseteiben. Ugyanakkor olyan konkrét esetekben, amikor megállapítható az uniós joggal fennálló kapcsolat, a Bizottság meg tudná vizsgálni, hogy tiszteletben tartják-e véleménynyilvánítás szabadságát és a médiapluralizmust. Jelenleg – és a további jogi elemzések sérelme nélkül – nem állapítható meg ilyen általános kapcsolat azokkal a több tagállamban is fennálló helyzetekkel, amelyeket tudomásom szerint a tisztelt képviselők aggasztónak tartanak.

Emellett az a kérdés is felmerült, hogy az EUSz. 7. cikkét alkalmazni kell-e több ilyen tagállamra. Amint azt a Parlamenthez és a Tanácshoz intézett, 2003. október 15-i közleményünkben is világossá tettük, a 7. cikk célja olyan helyzetek szabályozása, amelyek az EUSz. 2. cikkében megállapított értékek súlyos és folyamatos megsértését jelentik vagy amelyek az említett cikk súlyos megsértésének valós veszélyét hordozzák magukban. A Bizottság véleménye szerint a több tagállamban is fennálló médiahelyzet nem olyan, amely indokolná a 7. cikk szerinti eljárás megindítását.

A tagállamok alkotmányos hagyományokkal rendelkeznek, amelyek védelmezik az alapvető jogokat. Európa tehát nem helyettesítheti a tagállamokat, amikor az alapvető jogok érvényesítéséről van szó. A Bizottság ugyanakkor mindig is határozottan fel fog lépni az olyan nemzeti döntések esetében, amelyek ellentétesek az uniós jogszabályokkal és az EU közös értékeivel, és teljes körűen élni fog hatásköreivel és a Szerződések őreként rá ruházott szereppel.

  Manfred Weber , a PPE képviselőcsoport nevében. – (DE) Tisztelt elnök asszony, biztos asszony, hölgyeim és uraim! Ha a véleménynyilvánítás szabadságának európai uniós helyzetéről beszélünk, óriási témát ölelünk fel. Köszönöm a Bizottságnak a kérdés tekintetében alkalmazott átfogó megközelítést.

Ez a vita elvekről szól. Hazámból, Németországból azt jelenthetem, hogy az egyik politikai párt, egy politikai erő, nevezetesen a szociáldemokraták, napilapokat és kiadókat birtokolnak, más szóval óriási újságok vannak az ellenőrzésük alatt. Mi, polgárok, gyakran feltesszük magunknak a kérdést, hogy jó dolog-e, hogy a média egy része a pártok tulajdonában van vagy jobb lenne-e ezt a két dolgot szétválasztani. Tehát elég sok megvitatnivaló van ebben a témában.

De a mai vitában inkább elvekről szeretnék beszélni. A média demokráciánk alapjának egyik alkotóeleme. A médiumok tájékoztatják az embereket a tényekről, és elemzik a hatalmon levőket. Természetesen ez a feladat nagy felelősséggel jár, azaz a tájékoztatással kapcsolatos hatalmat felelős módon kell felhasználni. Fontos az emberek magánéletének védelme és az is fontos, hogy a hírek ne a szenzációhajhászás célját szolgálják, hanem a megbízható tájékoztatásét. E tekintetben a médiumok polgári demokráciánk alapjának részét képezik.

A médiumok tekintetében a függetlenség a legfontosabb. A kiadóknak függetlenséget kell biztosítaniuk újságíróik számára. A meglévő nemzeti struktúráknak függetlennek kell lenniük a politikai befolyástól, és a reklámhirdetések megbízói sem befolyásolhatják a szerkesztők munkáját – mi, az Európai Néppárt (Kereszténydemokraták) képviselőcsoportja ezt pozitívumnak tekintjük, mivel a média kultúránknak is része.

Vessünk egy pillantást az újságírás valóságára: a független újságírás előtt álló egyik legnagyobb kihívás valószínűleg az internet, más szóval az, hogy az interneten ingyenesen hozzá lehet férni információkhoz, de azt nem lehet tudni, hogy azok helytállóak-e. Ez óriási probléma. A magas színvonalú újságírás fenntartása érdekében, amit biztosítanunk kell, még az internet korában is, védelmeznünk kell a minőségi munkát nyújtó újságírók szerzői jogait. Ez a jövő egyik legnagyobb kihívása.

  Monika Flašíková Beňová , az S&D képviselőcsoport nevében. – (SK) A Freedom House minősítése szerint egyes tagállamokban – például Olaszországban, Bulgáriában és Romániában – csak részlegesen biztosított a sajtószabadság.

Mindenképpen említést érdemel, hogy az EU összességében eddig csak nagyon keveset tett e téren. Nem egészen egy évvel ezelőtt például, az Európai Parlament nem fogadott el egy, az olaszországi sajtószabadság hiányosságairól szóló állásfoglalást, mivel úgy ítélte meg, hogy a kérdés nemzeti hatáskörbe tartozik. De hogyan lehet a véleménynyilvánítás szabadsága nemzeti ügy, amikor az Európai Unió Alapjogi Chartája szerint mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához, és a tömegtájékoztatás szabadságát és sokszínűségét tiszteletben kell tartani?

A Charta a Lisszaboni Szerződés jogilag kötelező erejű alkotóeleme, ezért határozott véleményem, hogy az EU-nak fel kell lépnie a véleménynyilvánítás szabadságába és a sajtószabadságba való nemzeti beavatkozás ellen – ezek lehetnek akár arra irányuló próbálkozások is, hogy a terrorizmus elleni küzdelem nevében korlátozzák a szabadságot, vagy az újságírók védelmét és forrásaik névtelenségét. Egy bizonyos fokú jogalkotási harmonizációra mindenképpen szükség lesz ezen a téren, ha azt akarjuk, hogy az EU hatékonyan előmozdítsa a sajtószabadságot és a véleménynyilvánítás szabadságát.

Romániában jelenleg nyugtalanító a helyzet, miután a román elnök által vezetett biztonsági kabinet elfogadott egy nemzeti stratégiát ismertető politikai programot, amelyben a médiát az ország biztonságát fenyegető egyik lehetséges veszélyként határozták meg. Hangsúlyozni kell, hogy a romániai helyzet abszolút ellentétes a Szerződéssel, a koppenhágai kritériumokkal, valamint az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló egyezménnyel.

Elfogadhatatlan, hogy ma az állam végrehajtó hatalma ilyen módon beavatkozzon a sajtószabadságba és a véleménynyilvánítás szabadságába. Egyértelműen el kell utasítanunk ezt a román megközelítést, és fel kell szólítanunk a román kormány képviselőit nemzeti joguk módosítására, valamint az Unió alapjait képező alapvető fontosságú jogi dokumentumokkal való harmonizálására.

Végezetül, bátorításként megemlítenék egy példát. Izland nemrég egy rendkívül haladó szellemű törvényt fogadott el a hírforrások védelméről és az oknyomozó újságírók támogatásáról. Nem látom okát annak, hogy az Európai Uniónak miért kellene halogatnia hasonló lépések megtételét.

  Sonia Alfano , az ALDE képviselőcsoport nevében. – (IT) Elnök asszony, hölgyeim és uraim! Sajnos mindannyian ismerjük a tájékoztatás olaszországi helyzetét. A Freedom House csak részben szabad országnak minősített bennünket, és így a Tonga-szigetekkel együtt a 71. helyre kerültünk, éppen megelőzve Kelet-Timort. A sajtót „elnémító” törvény csak a legújabb fejlemény abban az átfogó helyzetben, amelyben az ország demokratikus védelmi eszközeit fokozatosan és nagymértékben gyengítik, különösen a szabad tájékoztatás hiánya által.

Az OECD legutóbbi jelentésében rámutat, hogy Európa-szerte terjed a demokrácia széthullása, valamint a tájékoztatáshoz és a véleménynyilvánítás szabadságához kapcsolódó szerzett jogok gyengülése. Csak Franciaországra kell gondolnunk, ahol a kormány nevezi ki az állami televízió legfelsőbb vezetőjét, vagy Magyarországra, Észtországra és Romániára, amely országok – miután kemény jogi lépéseket tettek a szabad véleménynyilvánítás korlátozására – lehetetlenné teszik, hogy a tájékoztatás betöltse alapvető demokratikus szerepét, azaz a kormányzati tevékenységek éber nyomon követését.

Véleményem szerint a Bizottság feladata, hogy szilárdan és következetesen kiálljon a tájékoztatás szabadsága és a média védelme mellett, az Európai Unió Alapjogi Chartájával összhangban. Ezért azt kérdezem a Bizottságtól, hogy milyen intézkedéseket szándékozik tenni a valódi médiapluralizmus előmozdítása érdekében az uniós tagállamokban, továbbá mikor teszi közzé a médiapluralizmus mutatóiról szóló közleményét, amelyet 2010-re ígértek, a kapcsolódó jogalkotási javaslattal együtt?

Nem szeretném azt gondolni, hogy – csakúgy, mint a romák Franciaországból való kiutasítása esetében – a Bizottság hajlik arra, hogy feladja a szabadság és a demokrácia védelmét Európában, hogy ezzel elkendőzze a tagállami kormányok munkáját, amelyek egyre kétségbeesettebben próbálják eltitkolni gaztetteiket a sajtó és a nyilvánosság elől.

Remélem, hogy ön, Reding biztos asszony, meg tud nyugtatni ezzel kapcsolatban.

  Judith Sargentini , a Verts/ALE képviselőcsoport nevében. – (NL) Elnök asszony! A Parlament rendszeresen megvitatja a sajtószabadság európai és Európán kívüli helyzetét, és – önökhöz hasonlóan – én is emlékszem arra, amikor 2009 őszén heves vitát folytattunk a sajtószabadság olaszországi és más országokbeli helyzetéről. Akkor mi, európaiak, jogosan mutogattunk ujjal Olaszországra és miniszterelnökére, Berlusconi úrra, vagy csak belügyi kérdés volt, amelybe a többi európai országnak nem kellett volna beleavatkoznia? Júliusban az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetnek (EBESZ) a média szabadságával foglalkozó képviselője jelentést tett közzé. Ő mert újjal mutogatni. Az EBESZ körbejárta Európát és felhívta a figyelmünket a következő országokra. Görögországra, ahol gyilkosság áldozata lett Socrates Giolias blogger; Lettországra, ahol Grigorijs Nemcovs újságírót meggyilkolták; Magyarországra, ahol az új médiatörvény csorbítja a közszolgálati tévécsatornák függetlenségét és csökkenti a hozzáférhető médiumokat; valamint Franciaországra, ahol a közszolgálati csatornák elnöki felügyelet, azaz Sarkozy elnök felügyelete alatt állnak. Most olvastam valamit Romániáról, és akkor persze ott vannak a legújabb olaszországi fejlemények, ahol a törvény megtiltja az oknyomozó újságírók számára lehallgatott anyagok felhasználását.

Törökországot, Szerbiát, Albániát és Bosznia-Hercegovinát – amelyek mind olyan országok, amelyek a jövőben csatlakozhatnak az Európai Unióhoz – szintén megfeddte az EBESZ, nagyon helyesen. Ezen országok előtt még van egy nagy próbatétel: az európai uniós tagság. A sajtószabadság az egyik koppenhágai kritérium. Ezért a csatlakozásra váró országok esetében teljesítményértékelést alkalmaznak, és aggasztó látni, hogy az Európai Tanács ezeket a teljesítménymutatónak nem tekinti magára is alkalmazandónak. Ha a Zöldek/Európai Szabad Szövetség képviselőcsoportján múlna, Olaszország elveszítené szavazati jogát a Tanácsban mindaddig, amíg kitart az újságírók elnyomása mellett, és amíg továbbra is minden egyetlen üzletember, a miniszterelnök kezében van.

A média koncentrálódásának témájához visszatérve, az a tény, hogy a kereskedelmi és az állami médiumok Olaszországban egy kézben vannak, mindenki számára ismert, de ne feledjük, hogy ott van Axel Springer, Bertelsmann, Rupert Murdoch és – Hollandiában és Belgiumban – Christian van Thillo, akinek nagyon sok újság van a tulajdonában. A szabad sajtó alapvető feltétele demokráciánknak, és az Európai Bizottság feladata, hogy javaslatot terjesszen elő a média koncentrálódása elleni küzdelemről, pontosan azért, mert az EBESZ véleményét komolyan kell vennünk.

  Zbigniew Ziobro , az ECR képviselőcsoport nevében. – (PL) Elnök asszony! Nem létezhet szabad és demokratikus társadalom szabad és sokszínű média nélkül, amely megbízható tájékoztatással szolgál és számos különböző nézőpontot és véleményt mutat be az emberek számára. A demokráciának a média olyan, mint testnek a véráram. Ennek a hasonlatnak, amelyet az orvoslás világából vettem, valós jelentése van itt. Ha a vérkeringésben zavar áll be vagy ha a véráram elzáródik valahol, a test elkerülhetetlenül gyengülni fog, és a betegség tüneteit kezdi mutatni. Nincs ez másként a médiapluralizmus és a demokrácia közötti kapcsolat esetén sem. Ha a megbízható információk áramlása megszűnik vagy akadályokba ütközik, a demokráciában problémák adódnak. Ez nyilvánvalónak tűnhet, de talán – a látszat ellenére – nem olyan nyilvánvaló, mivel nem fordítunk akkora figyelmet a problémára, mint amekkorát megérdemel. És ez a tagállamokra is igaz.

Itt az ideje, hogy az Európai Unió intézményei sokkal több időt kezdjenek fordítani erre az alapvető problémára, ahogyan Kroes asszony is mondta: „erre az alapvető problémára”. Fel kell tennünk magunknak a kérdést, hogy eleget teszünk-e, és hogy az EU intézményei eleget tesznek-e annak biztosítása érdekében, hogy a média nagyobb része ne koncentrálódjon néhány ember kezében. Szintén fontos, hogy egyetlen személy ne tudjon ellenőrzése alatt tartani különböző médiumokat, amelyek más-más területeken működnek, például a televíziót, a nyomtatott sajtót, az internetet és a rádiót. Véleményem szerint az Európai Uniónak sokkal többet kell tennie olyan rendelkezések bevezetése érdekében, amelyek a médiapiac minden területén biztosítják a dekoncentrációt, és nem csak a televíziózásban. Hangsúlyozni kell, hogy kereskedelmi médiumokban a szólásszabadság korlátait sokszor saját tulajdonosaik vagy hirdetőik érdekei határozzák meg. További veszélyt jelent, hogy a médiumok tulajdonosai, akik szimpatizálnak bizonyos politikai csoportosulásokkal, e csoportok nézőpontjait helyezhetik előtérbe.

Lengyelországban a problémát a zárt médiarendszer jelenti, ahogyan egyes kritikusok nevezik. Az összes tömegmédium ugyanazt mondja. Azok az újságírók, akik eltérnek ettől az iránytól, akik más nézőpontot jelenítenek meg, bíráló újságcikkekre számíthatnak, esetenként lejárató kampány indul ellenük, vagy határozott kísérletek történnek hiteltelenné tételükre. Tehát gond van és óriási egyensúlytalanság az információk és a vélemények közlésében – a tájékoztatás ugyanakkor a demokratikus társadalom alapja. Említhetek újságírókat – például Tomasz Sakiewiczet, Jan Pospieszalskit, Ewa Stankiewiczet és Janina Jankowskát –, akiknek a közelmúltban zaklatást kellett elszenvedniük Lengyelországban, jóllehet a zaklatás erős szó. Ezek az emberek nagy érdemeket szereztek a szabad és független Lengyelországért, a szabad és demokratikus társadalomért, és a szabad és demokratikus médiáért folytatott küzdelemben. Most, Európában, mindezt szem előtt kell tartanunk, és meg kell tennünk mindent a valódi plurális médiapiac megvalósítása érdekében.

  Takis Hadjigeorgiou , a GUE/NGL képviselőcsoport nevében. – (EL) Elnök asszony! Korábban újságíróként dolgoztam, és azt hiszem, nagyon jól tudom, milyen fokú ma Európában a szólásszabadság. Úgy vélem, van szólásszabadság, de a médiumok tulajdonosai, a rádió- és televízióállomások tulajdonosai rendelkeznek fölötte. Részben azok is, akiknek biztos jövedelmük vagy biztos munkahelyük van. Így aztán a szólásszabadság sok ezer vagy talán sok millió ember számára elvész.

El szeretném mondani a Bizottságnak, hogy megvan a módja annak, hogyan lehet növelni az újságírás befolyását. Lesz-e az újságírónak munkája, ha beszámolójában nem ért egyet a tulajdonossal? Fordulhat-e segítségért valamilyen ügynökséghez és megpróbálhatja-e gyakorolni a szólásszabadsághoz való jogát, ha amit mond, az ellentétes a tulajdonos véleményével? Mi, az Európai Unió, fel tudunk-e állítani egy ilyen ügynökséget, ahová az újságírók segítségért fordulhatnak, abban a tudatban, hogy másnap is lesz munkájuk? Nyilvánvalóan a szólásszabadság nem függhet az újságírók „bátorságától”, mert vannak ilyen bátor újságírók, gratulálok a munkájukhoz. Ők harcolnak. De biztosítanunk kell, hogy minden újságíró élvezhesse ezt a szabadságot.

Végül még mondanék néhány szót az internetről, amely a másik végletet jelenti. Az internet esetében a szólásszabadság gyakran a felelősség teljes hiányával határos. Honnan tudhatjuk, hogy ki sérteget kit, ki fenyeget kit az interneten anélkül, hogy némiképp kontrollálnánk az internet „szabadságát”?

  Jaroslav Paška , az EFD képviselőcsoport nevében. – (SK) Bevezetőként azt szeretném elmondani, hogy a mai világban már nem tudunk ilyen szoros kapcsolatot felállítani a véleménynyilvánítás szabadsága vagy a média szabadsága között. A média szabadsága sokkal inkább a tulajdonosok jogainak tiszteletben tartásáról szól, akik meghatározzák a média tartalmát és jellegét, és ennek megfelelően kinevezik a személyzetet, a főszerkesztőtől a grafikusig. Olyan tartalmat szolgáltatnak, amelyről azt gondolják, érdekelni fogja az olvasókat, és ezt a tartalmat saját belátásuk szerint alakítják ki. Sok esetben a mai médiumok egyfajta érdekcsoportra emlékeztetnek, amelyek tudatosan és szándékosan törekednek a közvélemény formálására.

Természetesen nem várhatjuk el, hogy az úgynevezett szabad média automatikusan kielégíti majd azon polgárok objektív tájékoztatáshoz való jogát, akik az adott médium célközönségébe tartoznak, legyen szó olvasókról, hallgatókról vagy nézőkről. Ezért nagyon fontos, hogy amikor a véleménynyilvánítás szabadságának és az elképzelések korlátozás nélküli közzétételének következetes alkalmazásáról van szó, a lehető legnagyobb mértékben kibővítsék a módosítás nélküli információk továbbításának szabadságát, mivel az hozzájárul e szabad médiavállalkozások azon gyakorlatának felszámolásához, hogy szándékosan válogatnak az információk között és módosítják azokat.

Véleményem szerint már nem kell túlzottan aggódnunk amiatt, hogy a jelenleg az Európai Uniójában a hatalmon lévő kormányok nem megfelelően kezelik a médiumokat. Nagyobb veszélynek látom viszont az információk esetleges nem megfelelő felhasználását a médiában a médiumok befolyásos érdekcsoportok kezeiben való túlzott koncentrációja miatt, és a közvélemény ezen érdekcsoportok általi, a médián keresztül történő befolyásolását. Nincsenek illúzióim az újságírók szabadságával kapcsolatban. Van egy mondás, amely legtöbbjükre igaz: a pénz beszél, a kutya ugat.

  Daniël van der Stoep (NI) . – (NL) Tisztelt elnök asszony, biztos asszony! A véleménynyilvánítás szabadsága óriási nyomás alatt van Európában, és azon belül Hollandiában. A multikulturális elit nyomást gyakorol, így az emberek jogosan hívják fel a figyelmet az üldözött vallások és ideológiák által jelentett veszélyre. A vallások és az ideológiák bírálata mindig jogos. Az emberek szabad akaratukból döntenek úgy, hogy hisznek valamiben, és ennek a döntésnek nem szabad kényelmetlenséget okoznia másoknak. Az emberek nem születnek hittel vagy valamilyen ideológiával, hanem választják azt, mert számukra az jelenti az igazságot. De ez az ő saját igazságuk; tartsák meg maguknak és ne zavarjanak vele másokat! Ha ezt az igazságot egyetemes igazságként ismerik el, és – mi több – ennek alapján az alkotmányos jog, a büntetőjog, a polgári jog stb. módosítására törekednek, ez az egész nagyon veszélyessé válik.

Az egyén által vallott ideológia vagy hit bírálata nem szolgálat alapul semmiféle üldöztetésnek. Egyéni döntések és tapasztalatok nem állhatnak a törvény felett. Mindenkinek joga van fájdalmat vagy sérelmet okozni; bár nem mindig kellemes elszenvedni ezeket, de ez a véleménynyilvánítás szabadságának alapja, mivel a dédelgetés és a dicséret nem igényel védelmet. Fájdalom vagy sérelem okozása lehetséges és jogos is egyben. Az igazság fájhat.

A véleménynyilvánítás szabadsága végül is azért alakult ki, hogy védelmet nyújtson a polgároknak a zsarnokok elnyomása ellen. Ez a szabadság biztosítja, hogy bírálni lehet az uralkodó hatalmat és változtatni lehet rajta. Lehetőség a hétköznapi polgárok számára arra, hogy ismertessék nézeteiket a társadalmi elittel, akik saját normáikat és értékeiket akarják rájuk erőltetni.

Hollandiában ma politikusokat, karikaturistákat és újságírókat tartóztatnak le, hallgatnak ki vagy vádolnak meg csak azért, mert ezt a jogukat – a véleményük kifejezéséhez való jogot – gyakorolták. A leginkább figyelemre méltó példa a pártom vezetője, Geert Wilders ellen indított abszurd politikai per. Azért állítják bíróság elé, mert mi, a holland Szabadságpárt (PVV) nagyon helyesen felhívjuk a figyelmet annak a politikai ideológiának a veszélyeire, amit iszlámnak hívnak. Az iszlámnak minden más mozgalomnál vagy ideológiánál nagyobb felelőssége van a véleménynyilvánítás szabadságának napjainkban tapasztalható gyengülése miatt. Fenyegeti és megfélemlíti mindazokat, akik bírálják társadalmilag romboló jellegét.

A véleménynyilvánítás szabadságért folytatott küzdelemnek még koránt sincs vége. A zsarnokok utódai még mindig szabadon járnak-kelnek Európában. A PVV azt szeretné elérni, hogy amerikai alkotmány első alkotmánykiegészítéséhez hasonló lépne hatályba Európában. Mi a Bizottság véleménye erről? Szeretném, ha Kroes biztos válaszolna erre.

  Simon Busuttil (PPE) . – (MT) Véleményem szerint a véleménynyilvánítás szabadsága és a média védelme még távolról sem tökéletes az Európai Unió országaiban, és ha mind megnézzük saját országaink helyzetét, kétségkívül találunk olyan dolgokat, ami ellen tiltakoznánk. És ez így van rendjén. Ugyanakkor azt mondani, hogy az Európai Unió országaiban szégyentelenül megsértik a véleménynyilvánítás szabadságát, kicsit túlzásnak tartom. Emlékeztetnék arra a múlt októberi parlamenti vitára, amelynek végén a Parlament nem fogadott el egy állásfoglalást. Annak az állásfoglalásnak az olasz kormány elmarasztalása volt a célja. Úgy vélem, az állásfoglalás elutasításával a Parlament egyértelmű üzenetet küldött: ezeknek a vitáknak a nemzeti parlamentekben a helyük, és nem az Európai Parlamentben. A helyzet egyértelmű; a Parlament ezt az üzenetet küldte múlt októberben, és ezért úgy vélem, hogy a hatáskörünkön kívüli ügyekbe való beavatkozás nem növeli, hanem inkább csökkenti polgáraink és választóink irántunk érzett tiszteletét. Ezért nagyra értékelem, hogy a Bizottság igen világosan fogalmazott ma, amikor azt mondta, nyilvánvalóan nincs olyan bizonyíték, amely a véleménynyilvánítás szabadságának és a szabad médiának a megsértésére utalna bármely európai uniós országban. Ennek elegendőnek kell lennie e vita lezárásához.

  Kinga Göncz (S&D) . – () Köszönöm szépen elnök asszony! Tisztelt képviselőtársaim! Képzeljék el, hogy ennek a Háznak olyan a választási rendszere, hogy sima többséggel kétharmados befolyáshoz lehet jutni. A legnagyobb frakció, annak is a frakcióvezetője kijelöli, majd kényelmes többségével megválasztja a Parlament elnökét. Kijelöli, majd megválasztatja az Európai Bizottság, az Európai Számvevőszék elnökét, az Európai Bíróság tagjait és elnökét. Indoklás nélkül leváltatja a közösségi adminisztráció eddigi vezetőit. Olyan döntéseket visz keresztül, amelyekkel a kisebb pártok számára csaknem lehetetlenné válik a győzelem, sőt a részvétel is. A forradalmi változásokat hirdető frakcióvezető ezután kinevezi hűséges pártkatonáját az Európai Parlament sajtószolgálatának az élére, a hűséges pártkatona gondoskodik arról, hogy minden médiarészleg élére megbízható ember kerüljön, minek következtében a nagyközönség csupa kedvező, örömteli hírt fog kapni a frakció, no meg a frakcióvezető tevékenységéről.

Természetesen ez ebben a Házban nem fordulhat elő, az európai demokrácia a fékek és ellensúlyok rendszerére épül, a média az őrkutya, a watchdog. Ennek felszámolását, a sajtó- és szólásszabadság korlátozását még egy kétharmados parlamenti többség sem indokolhatja, márpedig ez történik három hónapja Magyarországon. Mivel az otthoni demokratikus fékek és ellensúlyok gyakorlatilag megszűntek, az őrkutyát, a watchdogot megmérgezték, s a méreg már lassan hat is, az egyetlen visszajelzés az európai intézményektől jöhet. Ezt várjuk. Az EBESZ médiaszabadságért felelős megbízottja már megtette, hogy kifejezte komoly aggodalmát.

  Sophia in 't Veld (ALDE) . – Tisztelt elnök asszony! Biztos asszony, köszönöm a bevezetőjét. Tudom, hogy ön személyesen is elkötelezett a szabadság és a demokrácia iránt, biztos vagyok abban, hogy a sajtószabadság önnél jó kezekben van.

Ön azt mondja, hogy az Európai Bizottságnak nincs általános határköre a sajtószabadság védelmére. Erre én azt mondom, ez a bizottsági hatáskörök meglehetősen szűk értelmezése, mert – először is – a demokrácia, a szabadság és a polgári szabadságjogok védelmét a Szerződések biztosítják, a Bizottság pedig a Szerződések őre.

Másodszor, ha mi, az Európai Unió megköveteljük a tagjelölt országoktól bizonyos normák teljesítését, akkor azt feltételezhetjük, hogy a Bizottság az Európai Unióban is védelmezni fogja azokat a normákat.

Egy másik szempont az, hogy a médiumok tulajdonosi szerkezete egyre inkább határokon átnyúló kérdés, és még azt is elképzelhetjük, hogy vannak európai médiumokat tulajdonló nem uniós vállalatok. Ugyanezt mondaná akkor is, hogy például orosz vagy kínai médiatulajdonosok beavatkoznának az európai médiába? Ez nem a mi dolgunk? Nem hiszem, hogy így lenne.

A másik fontos kérdés most az, hogy meg kell-e neveznünk – és megszégyenítenünk – egyes tagállamokat. Igen, szerintem ezt kell tennünk. Lehet, hogy ez kellemetlen, és határozottan nem szeretném, ha az én hazámat érné bírálat, de ha már önkritikára sem vagyunk képesek, hogyan tudjuk megvédeni az alapvető jogokat? Emlékeztetni szeretném Busuttil urat, nagyra becsült kollégámat arra, hogy ez a Parlament – egy korábbi ciklusban – állásfoglalást fogadott el a Berlusconi-kormányról és a média szabadságáról, amely állításaival sokkal messzebbre ment, mint az az állásfoglalás, amely végül nem került elfogadásra. Tehát igenis van precedens.

A Parlament már többször is felszólított egy olyan jogszabály, egy olyan konkrét jogszabály kidolgozására, amely biztosítja az Európai Bizottság számára az ahhoz szükséges eszközöket, hogy beavatkozhasson és védelmezhesse a szabadságot az Európai Unió egész területén.

  Marek Józef Gróbarczyk (ECR) . – (PL) Örömömre szolgál, hogy a mai vita témája a véleménynyilvánítás szabadsága, mert ez év júniusában az Európai Parlament néhány más képviselőjével együtt vitacsoport felállítását kezdeményeztem ebben a témában. Az újságírók, akiket meghívtunk Strasbourgba, beszéltek arról, hogy a kiközösítés milyen módszereivel kell a média képviselőinek szembenézniük. A találkozó résztvevői elmondták, hogyan korlátozzák a véleménynyilvánítás szabadságát: bíróságok által kivetett óriási bírságokkal – mindezt a kényes történelmi témák felidézése vagy a hagyományos értékek melletti kiállás miatt –, vagy a kényes témákkal foglalkozó filmek – például a szmolenszki repülőgép-katasztrófáról szóló film – terjesztésének megakadályozásával, vagy zaklatással, amely a hatalommal nem szimpatizáló katolikus műsorvezetőkre irányuló folyamatos vizsgálatok formájában történik. Szeretném azonban elmondani önöknek egy megfélemlített lengyel oknyomozó újságíró megrendítő esetét, aki az őt ért hamis gyanúsítások hatására teljesen összeomlott. Kétségbeesésében megpróbált öngyilkos lenni. Gyermekeinek szóló búcsúlevelében megírta, hogy ne higgyék el azokat a rágalmakat, amiket róla írnak. Ez csak egyike annak a számtalan esetnek, amelyekről szó esett a júniusi találkozón. A véleménynyilvánítás szabadságának védelmével foglalkozó vitacsoport következő ülésére szeptember 22-én kerül sor, a strasbourgi ülésszak idején.

  Rui Tavares (GUE/NGL) . – (PT) Hölgyeim és uraim! Biztos asszony! A véleménynyilvánítás és a sajtó szabadsága nem csak valami érem, amit évekkel ezelőtt nyertek és ami a vitrinben nézegethető: ezekért nap mint nap meg kell küzdeni és ezeket a csatákat nap mint nap meg kell nyerni, és mi, európaiak ezt gyakran elfeledjük.

A sajtószabadság ma veszélyben van Európában: fenyegeti a válság, a média koncentrálódása és egyes politikai vezetők opportunista hozzáállása. Olaszországban azok az újságírók, akik lehallgatási anyagokat tesznek közzé, akár 10 000 euróra is megbüntethetők. Berlusconi úr, aki hat tévécsatornából ötöt az ellenőrzése alatt tart, olyan törvényt akar bevezetni, amely kormányzati engedély megszerzésére kötelezi a weboldalat, ha video- vagy audioriportokat akarnak közzétenni, ezáltal az új médiumokra is kiterjesztve befolyását. Magyarországon próbálkozások történnek egy, a miniszterelnök által irányított médiahatóság létrehozására. Romániában a Legfelsőbb Nemzeti Védelmi Tanács – a hadsereg – azt követeli, hogy a helyi parlament foglalkozzon a média által szervezett lejárató kampányok jelenségével stb.

De ez nem csak az államok problémája, hanem a vállalatoké is. A média koncentrálódása egyre nagyobb mértékű, csakúgy, mint a médiumok tulajdonosainak a szerkesztői munkába való beleszólása. Biztos asszony, ön azt mondta, hogy a tagállamok alkotmányos hagyományokkal rendelkeznek az alapvető jogok védelme terén. De mi, itt Európában, szintén egy alkotmányos hagyomány megteremtésén munkálkodunk, és – tulajdonképpen in ’t Veld asszony által már említett okokból – egész Európára ki kell terjesztenünk a média szabadságának védelmét.

Van néhány javaslatom. Meg kell teremtenünk a független újságírók és szabadúszók támogatásának eszközeit: azon újságírókét, akik jelenleg nélkülöznek, és akik könnyen az állam vagy a vállalatok által gyakorolt nyomás prédájává válnak. Ki kell terjesztenünk a koncentrálódás elleni jogszabályokat, és talán egy alapot is létre kell hoznunk a sajtó támogatására, amely garantálja a függetlenséget és a minőséget mindaddig, amíg egy új, internet-alapú üzleti modellt nem dolgoznak ki ebben az átmeneti időszakban.

  John Bufton (EFD) . – Elnök asszony! A sajtószabadsággal kapcsolatos problémánk elsősorban pénzügyi jellegű. Ha valahol úgy érzik, hogy sérül a sajtószabadság, annak gyakran az adott médium tulajdonosa vagy finanszírozója az oka. A digitális korban szemtanúi lehettünk a nyereségek gyors csökkenésének és annak, ahogyan vállalatok nehéz pénzügyi helyzetbe kerültek, de egy politikai szerv hogyan finanszírozhatja az ágazatot anélkül, hogy átlépné a pártatlanság küszöbét?

Egy Barroso elnök úrnak szóló, kiszivárogtatott levél szerint, amely Viviane Reding, kommunikációért felelős biztostól származott, a Barroso elnökről alkotott kép javítása érdekében az elnököt egy fotós és egy tévés producer fogja kísérni a nap 24 órájában. De ez mind nem elég: újságírókat fognak fizetni azért, hogy kövessék a Bizottság elnökét külföldi útjain. Ezenkívül nyolc főt fognak csak azért alkalmazni, hogy folyamatosan fürkésszék az internetes blogokat az elnököt érő bírálatokat keresve, és lecsapjanak, ha nemkívánatos véleményre találnak.

2009-ben több mint 8 millió eurót költöttek újságírók szórakoztatására és képzésére, és ebben benne van az a 350 000 euró is, amit ír újságírók meggyőzésére költöttek a népszavazás idején, ún. Lisszaboni Szerződés szemináriumok megtartásával. 700 000 eurót költöttek újságírói versenyekre, és legalább 7 000 eurót koktélpartikra.

Egyértelmű, hogy rendkívül finom határvonal húzódik a sajtó finanszírozása és megvesztegetése között. De ami megengedhetetlen, az az, hogy a Bizottság támadást indítson az állami tulajdonú kiadványok ellen, amikor ők maguk az adófizetők pénzét szórják a média befolyásolására, hogy az hazugságot hálóját szője számunkra.

  Hans-Peter Martin (NI) . – (DE) Elnök asszony! Biztos asszony! Néhány nagyon személyes példával szeretném szemléltetni mondanivalómat. Életem során két oldalról is sikerült megtapasztalnom a média világát: újságíróként, amikor a der Spiegel magazin külügyi tudósítójaként dolgoztam, és az Európai Parlament független képviselőjeként. E szerepekben két teljesen eltérő világot tapasztaltam meg: az egyik, amelyet kívülről néztem, viszonylag független volt, a másik – most, amikor aktív részese vagyok a politikának – óriási megrökönyödést jelentett.

Bizonyíthatom önöknek, hogy a német és osztrák közszolgálati médiában a politikai újságírást – nagyon nagy mértékben – mindössze néhány ember irányítja. Ugyanazokért az elképzelésekért, amelyeket először támogathattam, később távoznom kellett az osztrák közszolgálati műsorszolgáltatótól, az ORF-től, miután politikai nyomást gyakoroltak például Reinhold Beckmannra vagy Elmar Oberhauserre. A véleménynyilvánítás szabadsága terén sokkal nagyobb problémával kell megküzdenünk, mint az sokan gondolnák. Arra kérem önöket, vizsgálják meg az állítólagosan független közszolgálati médiumokat, amelyekre – ha politikai kérdésről van szó – kifejezetten a két legnagyobb párt által uralt, egyoldalú tájékoztatás jellemző.

  Marco Scurria (PPE) . – (IT) Elnök asszony, hölgyeim és uraim! Nagy örömmel fogadtam mindazt, amit a biztos asszony e vita kapcsán elmondott, azaz hogy e téren alapvetően nincsenek valódi jogsértések Európában, és mert megnyugtatott bennünket a Bizottságnak a Szerződések őreként betöltött szerepével kapcsolatban, és így a sajtószabadság és a véleménynyilvánítás szabadságának európai helyzetével kapcsolatban is.

De azért vannak még veszélyek. A Bizottság megjegyezte, hogy az Európai Unió tagállamainak csaknem fele ellen jogsértési eljárás van folyamatban annak kivizsgálása érdekében, hogy valóban biztosítják-e a sajtószabadságot és a véleménynyilvánítás szabadságát. A biztos asszony emellett kiemelte azokat a megelőző intézkedéseket, amelyeket e területeken alkalmazni kell, és hangsúlyozta, hogy a probléma nem csak egyetlen államra vagy egyes államokra jellemző. Nyilvánvalóan nem olasz problémáról van szó (néhány hónapja a Parlament, demokratikus szavazással, e témában már kifejezte álláspontját), és a probléma nem is politikai pártokhoz köthető – nemrég elhangzott, hogy Németországban a szocialisták ellenőrzése alatt vannak bizonyos médiumok.

A probléma, amire itt, a Parlamentben megoldást kell találnunk, általánosabb jellegű. Holnap fogunk szavazni az „Újságírás és az új média – az európai nyilvános szféra kialakítása” című jelentésről. Ez a dokumentum tartalmaz bizonyos iránymutatásokat, amelyekről a Parlament most kezd véleményt mondani.

Meg kell vitatanunk, hogyan egyesítsük az igazságot és a szabadságot az új médiában, de a hagyományosabb médiában is, ugyanis az embernek joga van mindent elmondani, de az kötelessége, hogy az igazat mondja, ha egy médiumon keresztül szólal meg vagy közli írását. Azt is meg kell értenünk, hogyan kell egyesíteni az információt a polgárok – valamennyi polgár – magánélethez való jogával.

Ezek azok a megoldandó kérdések, amelyekkel a Parlamentnek foglalkoznia kell, nem pedig ideológiákkal vagy olyan dolgokkal kapcsolatos konkrét kérdésekkel, amelyek egyetlen európai országban sincsenek jelen.

  Victor Boştinaru (S&D) . – (RO) Román nyelven fogok beszélni, mert azt remélem, hogy ezáltal sikerül a legtisztábban átadni az üzenetemet Bukarestnek is, az ország elnökének és a jobboldali kormánynak egyaránt. Megdöbbenéssel hallom, hogy az után a beszéd után, amit az Európai Bizottság elnöke, José Manuel Durão Barroso tartott ma délelőtt az Unió és az európai projektjeink helyzetéről, most arról beszélünk, milyen helyzetben van a média az EU-ban és egyes államokban, különösen Bulgáriában, Magyarországon, Romániában és Olaszországban. Olaszországban, elismerhetjük, összeférhetetlenség áll fenn a Tanács elnökeként és egy olyan médiabirodalom tulajdonosaként betöltött szerep között, amely monopolhelyzetben van ebben az országban.

Biztos asszony, mivel ön a Szerződések őre, idézek önnek egy dokumentumból: „Az állami intézmények befeketítését célzó, ezen intézmények tevékenységeiről valótlan információkat terjesztő szándékos sajtókampányok gyengítik a román államot”.

Ezt a mondatot nem valamely hitleri vagy sztálini programból idéztem. Egy olyan szövegből, amelyből – amennyiben a román parlament jóváhagyja azt – törvény lesz, és amelyet Traian Băsescu elnök utasítására fogalmaztak meg a „Román Nemzeti Biztonsági Stratégia” címmel. Konkrétan a 6. cikk (2) bekezdésének 10. pontjáról („Sebezhető pontok”) beszélek.

E dokumentum szerint, amely a nemzetbiztonsági kihívásokról szól, a sajtószabadság és a véleménynyilvánítás szabadsága – amelyek egyébként minden uniós tagállamban alapvető jogok – veszélyt jelentenek a nemzetbiztonságra. Az említett cikk megfogalmazása teret ad az ítélkezésnek és a visszaéléseknek, és csorbítja e tevékenység jó hírnevét.

Végül, tájékoztatni szeretném önt, biztos asszony, hogy már két petíciót is benyújtottak az Európai Parlamenthez, és a román újságírók legnagyobb szakszervezete, a MediaSind is petíciót nyújtott be. Mindketten tudjuk, hogy az Európai Bíróság által 1978-ban a Handyside-ügyben hozott ítélet bekerült az Alapjogi Chartába, ami pedig az uniós Szerződések szerves része.

  Renate Weber (ALDE) . – (RO) Azok a rendszerek, amelyek semmibe veszik a demokrácia szabályait, a véleménynyilvánítás szabadságát és a sajtószabadságot mindig nagyobb ellenségnek tartják a politikai ellenzéknél, és mindenféle módon e jogok elnyomására törekednek.

Azok a tendenciák, amelyeket a közelmúltban Európában megfigyelhettünk, aggodalomra adnak okot. Hazámban, Romániában, a sajtót már nem éber őrnek tekintik, amely nyomon követi a társadalmat és kormány intézkedéseit, hanem gyengeségnek. Egy elnök és egy kormány, amelyek semmibe veszik a bírálatokat, úgy döntöttek, hogy a sajtó és azok a kampányok, amelyek rontják a közintézmények hitelét, nemzetbiztonsági szempontból gyengeségnek minősülnek.

Így, ha egy újságíró fel akarja tárni, hogy például a sportminisztériumban vagy az idegenforgalmi minisztériumban a miniszter helytelenül használt fel közpénzeket, például felelőtlenül költött el összegeket vagy akár bűncselekményt valósított meg, azzal alááshatja a minisztérium hitelességét, és – továbbmenve – a kormányt és az ország nemzetbiztonságát.

A vádaskodások elkerülése érdekében, a sajtónak megtiltják, hogy valaha közintézményt bíráljon, és csöndben kell maradnia. Jelent még valamit az emberi jogok európai egyezménye? Jelent még valamit az Európai Unió Alapjogi Chartája? Természetesen igen, is itt az ideje, hogy véget vessünk az ehhez hasonló, a sajtó megfélemlítését célzó gyakorlatoknak. Az Európai Bizottságnak pedig helyt kell állnia az Európai Unió alapjait képező jogok és elvek védelmezőjeként.

  Jacek Olgierd Kurski (ECR) . – (PL) A médiakonszernek által a véleménynyilvánítás szabadságára gyakorolt nyomásról szeretnék beszélni. Egy hónapja, egy hatalmas médiakonszern által indított per nyomán megtörtént az első olyan árverés a szabad Lengyelországban – és talán az Európai Unióban –, amikor egy politikus vagyontárgyai kerültek kalapács alá az általa kinyilvánított nézetek miatt. Az érintett politikus én magam vagyok, Jacek Kurski, az Európai Parlament képviselője. Egy olyan kijelentésemért, ami az Agora konszernnek nem tetszett, egy bírósági végrehajtó 24 000 EUR értékben árverezte el vagyontárgyaimat, amely összeg egy lengyel parlamenti képviselő éves jövedelmével azonos. Ilyen pozíciót négy évvel ezelőtt töltöttem be. Általános vélemény, hogy az általam tett kijelentés a politikai bírálat és vita széles körben elfogadott határain belül volt, amit egyedül a közvéleménynek, és nem bíróságnak kellene megítélnie. Az ügyben a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordultam, de az Agora már tucatnyi magas pozícióban levő lengyelt beperelt az Agorával kapcsolatos bíráló kijelentéseik miatt. A polgárjogi sérelmek különösen azért botrányosak, mert az Agora konszern peres félből „szuperbírósággá” nőtte ki magát. Ugyanis jogot kapott arra, hogy bizonyos bejelentéseket nyomtatásban megjelentethessen saját újságjában, amivel bárkit tönkretehet, ha akar. A vagyontárgyak elkobzása vagy elárverezése megszokott dolog Belaruszban, és Lengyelországban is alkalmazták a kommunista rezsim idején. Véleményem szerint a Bizottságnak bele kellene ezt foglalnia az erről a témáról elfogadásra kerülő álláspontjába. Nem akarunk olyan Európában élni, ahol lefoglalják az ember vagyontárgyait, ha hangot ad véleményének.

  Vladimír Remek (GUE/NGL) . – (CS) Mindenekelőtt örömömet szeretném kifejezni amiatt, hogy egyáltalán sor került erre a vitára. Az Európai Unió számos országában fennálló helyzetet nézve, lehet, hogy létezik a véleménynyilvánítás szabadsága és a sajtószabadság, de a valóságban rengeteg hiányosság van. Ez annak tudható be, hogy a hatalom szereti éreztetni a jelenlétét ezen a területen.

Csehországban ott van az „elnémító törvény”, amely megakadályozza minden olyan információ közzétételét, amely kellemetlen a politikusok számára, és szigorú büntetésekkel – akár börtönnel is – fenyegeti az újságírókat. Egyetlen más európai országnak sincs hasonló áldemokratikus jogi intézkedése, bár több országra is hasonló tendenciák jellemzők. A véleménynyilvánítás szabadságát szintén jelentős mértékben befolyásolja a médiában dolgozók anyagi helyzete. Akinek pénze van, hatalma is van, és a médiát is befolyásolni tudja. A szegények nézeteit gyakran szándékosan ignorálják. Nem vagyok idealista, és egyetlen vita nem fog mindent rendbe hozni, de minél többször térünk vissza erre a témára, annál közelebb kerülünk a valódi demokráciához.

  Mario Borghezio (EFD) . – (IT) Tisztelt elnök asszony, hölgyeim és uraim! Biztos asszony, nagyon örülök, hogy ön a Szerződések őre!

A Bizottság tulajdonképpen a saját titkait is olyan jól őrzi, hogy nekünk, európai parlamenti képviselőknek igen nehéz például átfogó és – mindenekelőtt – alapos tájékoztatást kapni arról, mi is folyik a zárt ajtók mögött zajló üléseiken, annak ellenére, hogy a biztosokat nem az európai polgárok választják meg és akiknek ezért még erősebb késztetést kellene érezniük arra, hogy teljesítsék a tájékoztatással és az átláthatósággal kapcsolatos kötelességüket.

Például még mindig várom, hogy rendes választ kapjak a kérdésemre – nem azt az ironikus választ, amit eddig kaptam –, hogy az újságokban közzétehessem az igazságot. Barroso elnök tagja-e vagy tagja volt-e a Bilderberg csoportnak? Részt vesz-e a csoport találkozóin? A válasz, amit kaptam, és amit közzétettem az általam kiadott sajtóközleményekben, a következőképpen szólt: „Borghezio úr, ön többet tud a Bilderberg csoportról, mint mi.” Ez kissé furcsán hangzik, ezért további tájékoztatást kérek a témáról.

Például, milyen tájékoztatást nyújtott a nemzetközi sajtó a pénzügyi válság hátteréről? A lisszaboni stratégiát idézték; ez nagyon érdekes. Ha a vezető újságokat és a tömegmédiát birtokló nagy pénzügyi csoportok valódi tulajdonosait akarjuk megállapítani, olyan, mintha egy matrjoska baba lenne előttünk; amennyire mi tudjuk, adóparadicsomokban lehet a székhelyük.

Úgy vélem, nagyon jól tenné, ha kiállna egy arra irányuló kezdeményezés mellett, hogy valóban nyilvánosságra hozzák, mi zajlik a politika, a pénzügyi élet és a gazdaság kulisszái mögött. Ezek nagyon érdekes témák, amelyeknek komoly relevanciával bírnak a polgárok számára, akiknek joguk van a teljes körű tájékoztatáshoz. Ugyanakkor felhívom a figyelmet a baloldal hallgatására a Bilderberg csoporttal és a Háromoldalú Bizottsággal kapcsolatban.

  Nicole Sinclaire (NI) . – Elnök asszony, megpróbálok nem kicsúszni az időből. Örülök, hogy a Bizottság elismeri, hogy a szabad sajtó fontos szerepet tölt be a demokratikus integritás fenntartásában. De a politikai elit esetében túlságosan gyakran fordul elő, hogy ők mondják meg, mit jelentenek a szavak. Ez a mostani is egy ilyen eset.

Ma itt, a Parlamentben, a Løkkegaard-jelentés egyik cikke szerint oly módon kellene megszervezni a brüsszeli újságírók munkáját, hogy az uniós hírekről „tanítóbb jellegű” tudósításokat nyújtsanak. Az újságírók feladata a tájékoztatás, nem a tanítás. Az újságírók a függetlenségüket mindennél jobban értékelik. Ha nem függetlenek, nem tekinthetők szabadnak.

A Bizottság már most is túlságosan nagy ellenőrzést fejt ki a brüsszeli médiára, pénzbeli ösztönzők és kényszerítés által. Úgy beszélnek itt az Europarl TV-ről, mintha lenne valamilyen hírértéke – de nincs. Tartalma nem áll másból mint mozgóképekkel gazdagított sajtóközleményekből. Ezért is van, hogy senki sem nézi.

A Løkkegaard-jelentés, amelyet ma egyébként megszavazott a Parlament, előírja az uniós tanulmányok iskolai tantervekbe való beépítését. Bármely újságíró megmondhatná, hogy a szabad és független médiában nincs helye a propagandának. A Riporterek Határok Nélkül (RSF) nem kormányzati szervezet már felhívta a figyelmet arra, hogy Olaszországban, Bulgáriában és Szlovákiában komoly problémák vannak a sajtószabadsággal. Franciaországnak és Spanyolországnak sem sikerült megfelelnie azoknak a normáknak, amelyeket a szabad polgárok jogosan elvárhatnának. Nálunk, az Egyesült Királyságban a sajtó szabadnak tekinthető, jóllehet elég sokat használják az „állítólagosan” szót. De − amint láthatjuk − az EU a jelek szerint az ellenkező irányba halad.

  Monica Luisa Macovei (PPE) . – (RO) Egyetértek azokkal, akik támogatják a véleménynyilvánítás szabadságát és a sajtószabadságot. Nincs demokrácia a véleménynyilvánítás szabadsága nélkül. De emlékeztetni szeretném önöket arra a szent és sérthetetlen szabályra, amely a demokráciában biztosítja az alapokat a sajtó számára: a tény szent, a vélemény szabad.

Ami Romániát illeti, örömmel tájékoztatom önöket arról, hogy 2006 óta már sem a sértegetés, sem pedig a szóbeli rágalmazás nem bűncselekmény, mert a jobboldali kormány kivette ezeket a büntető törvénykönyvből. Ez azt jelenti, hogy semmiféle büntetőjogi szankciót nem alkalmazhatnak újságírók ellen, még abban a sajnálatos helyzetben sem, ha valótlan információk rosszhiszemű terjesztéséről van szó. Ezt a helyzetet pedig nagyon szerencsésnek tartom, mivel az újságíróknak nem kell büntetőjogi szankcióktól tartaniuk. Most már csak polgári peres eljárások léteznek Romániában.

A magántulajdonban levő sajtóorgánumok teljesen szabadon bírálhatják és kifogásolhatják a hatalmon levőket, mert ugye bárki is legyen hatalmon, mindig is bírálni fogják. Ez így természetes.

Romániában is vannak olyan sajtószövetségek, amelyek politikusok tulajdonában vannak vagy amelyeket politikusok és/vagy üzletemberek alapítottak. A mai este folyamán hallhattuk, hogy ez sok más tagállamban is így van.

De a legfontosabb az, hogy átlátható legyen ez a kapcsolat és ez a finanszírozás. Továbbá, ha szabad sajtót akarunk, garantálnunk kell az ilyen szervezeteknél dolgozó újságírók szerkesztői függetlenségét.

  Ivailo Kalfin (S&D) . – (BG) Tisztelt elnök asszony! Biztos asszony! A szabad média az emberi jogok rendszerének szerves része, és nem vizsgálható a demokrácia általános keretein kívül. Bulgáriában, mint mindenhol máshol, a média óriási piaci nyomás alatt működik. Csökkennek az eladások, egyre kevesebb a hirdetés, és az új média egyre inkább elmossa a professzionális újságírás és a közösségi média közötti határvonalat. A többi újságírónak egyre kevesebb lehetősége nyílik szakmájuk megszokott módon történő gyakorlására. A hagyományos média és annak közönsége eltűnőben van. Például ma jelentették be, hogy az egyik bolgár minőségi napilap, a Klasa, nem kerül többet nyomtatásba. Ilyen helyzetben nem az olvasók azok, akiktől egyre nagyobb mértékben függ a média, hanem a támogatók – legyen az egy vállalkozás vagy a kormány –, amelyek számára ott a kísértés arra, hogy a média szabadságát feladják a média fényében elfoglalt kényelmes helyükért cserébe.

Sajnálatos módon Bulgáriában a kiadók nagy részének más területeken vannak a fő érdekeltségeik. Ez teret ad a nyomásgyakorlásnak és a szerkesztői politikával való visszaélésnek, amiért engedményeket és a kormány kedvező bánásmódját kapják cserébe. A kormány, a maga részéről, rendszeresen semmibe veszi az intézmények függetlenségének elvét, és ez érinti a média szabályozásában részt vevő intézményeket is. A helyzet odáig fajult, a kormány szándékosan a média írásos megbocsátását kéri, miután azt kérdezi tőlük, hogy gyakoroltak-e rájuk nyomást. Ez önmagában is a nyomásgyakorlás egy formája.

A bulgáriai problémák nem egyediek, más országokban is fellelhetők. Nem gondolom, hogy minden média hasonló lenne, és egy pillanatig sem bírálnám azokat a jó újságírókat, akik állandó szerződés nélkül kénytelenek dolgozni, és ha – mint ahogyan sokszor történik – pályájuk elhagyására kényszerülnek. A probléma strukturális jellegű. Alapvetően az öncenzúrához kapcsolódik, amit gyakran alkalmaznak. Ehhez még hozzájön a médiaterjesztés terén meglévő koncentrálódás, legyen szó akár digitális, akár nyomtatott sajtóról.

Nemrég, az Európai Bizottság korábbi csapata intézkedéseket irányozott elő a médiapluralizmus fenntartása és ellenőrzése érdekében. Most erre nagyon nagy szükségünk van. A populizmus és az erőszakosság nagy kísértést jelentenek, de sohasem vezettek valódi megoldáshoz. Azt várom az Európai Bizottságtól, hogy vállaljon most aktív szerepet és tegyen javaslatot a megoldásra. Tudom, hogy ez érzékeny kérdés, amelyre sokszor nem vonatkoznak hivatalos mérések, jóllehet vannak ehhez kapcsolódó mutatók. Ennek ellenére az Európai Parlamentnek nagyon magas elvárásokat és szigorú kritériumokat kell meghatároznia. A demokrácia biztosítása, megőrzése és fejlesztése ugyanilyen nagy fontosságú.

  Luigi de Magistris (ALDE) . – (IT) Elnök asszony, hölgyeim és uraim! A jogok Európájának építésekor alapvető fontosságú szerepet kap az információkhoz való szabad hozzáférés, az információs pluralizmus és a tájékoztatás függetlensége.

Biztos asszony tud-e arról, hogy van egy olyan ország az Európai Unióban – amely mellesleg a Római Szerződés értelmében az Európai Unió alapító tagja –, ahol nem létezik a médiapluralizmus, ahol a miniszterelnök közvetlenül, illetve közvetve irányítja úgy a közszolgálati, mint a magán televíziót és a nyomtatott médiát? Milyen demokratikus választási verseny létezhet egy olyan országban, ahol a miniszterelnök – egy politikai párt – irányítja a médiát? Miféle demokrácia létezhet egy olyan országban, ahol napokon belül törvényt fogadnak el arról, hogy az újságírók nem tehetnek közzé bírósági híreket? Felejtsék el a Watergate-et és a rendszert támogató sajtót! Itt ölebekről beszélünk!

Miféle demokratikus ország az, amely ellenőrzést akar kifejteni az internet felett? Miféle demokratikus ország az, amely kitaszítja azokat, akik szembe mernek menni a párt álláspontjával, és amely nem képes garantálni a szólásszabadságot és az eltérő véleményhez való jogot?

Nem Bokassa Szudánjáról vagy Ceauşescu Romániájáról beszélünk: hanem Berlusconi Olaszországáról, ahol sajnos ilyen dolgok történhetnek, főként azért, mert az Európai Bizottságnak nincs mersze független és szabad pozíciót felvenni a tagállamokkal szemben.

  Marek Henryk Migalski (ECR) . – (PL) Elnök asszony, Kroes asszony! Lesújtva hallgatom a véleménynyilvánítás szabadsága megsértésének európai eseteit. Nem tudom, hogy van-e tudomásuk róla, de önök is elfogadnak egy olyan törvényt, amely korlátozza ezt a szabadságot. A Løkkegaard–jelentés − amelyet megszavazott a Parlament, azt hiszem valamennyi képviselőcsoport, a saját képviselőcsoportom dicséretre méltó kivételével –, tartalmaz néhány, a szólásszabadságot és a sajtószabadságot korlátozó furcsa rendelkezést. Javaslom, hogy olvassák el a 14., 20., 23. és 39. pontot, és külön felhívnám a figyelmüket a 8. és a 31. pontra. A 8. pont azt tartalmazza, hogy egy uniós szerv kövesse nyomon a közszolgálati médiát Európában, a 31. pont szerint pedig e médiumok feladatai közé tartozik, hogy tudósítsanak a mi munkánkról. Kemény munkával kellene kiérdemelnünk a média és az emberek figyelmét, és nem úgy, hogy rákényszerítünk embereket arra, hogy terjesszenek információkat az általunk végzett munkáról! A média nem köteles tájékoztatni a NATO-ról vagy az ENSZ-ről, és hasonlóképpen nem kötelesek tudósítani a Parlament munkájáról se!

  Ivo Belet (PPE) . – (NL) Elnök asszony, biztos asszony, hölgyeim és uraim! Még soha nem volt nagyobb szükség arra, hogy itt, a Parlamentben vitát folytassunk olyan alapvető értékekről mint a sajtószabadság és a véleménynyilvánítás szabadsága. Javaslom – és remélem, megegyezhetünk ebben –, hogy e vita objektív szempontokon és objektív vizsgálatokon alapuljon.

Biztos asszony! Ön javaslatot tett egy ilyen, objektív mutatókat alkalmazó eszközre – ez a médiapluralizmus monitor (MPM) –, amelyet az Európai Bizottság dolgozott ki. Az Európai Bizottság célja most egyebek mellett ennek az MPM-nek alkalmazása, és mi ezt el is várjuk önöktől.

A másik eszközt az Európa Tanács ajánlásai képezik. Ezek a szabad sajtóra vonatkozó normákról, a közszolgálati műsorszolgáltatók független irányításáról, és a stabil finanszírozásról szólnak. Az Európai Unió mind a 27 tagállama elkötelezte magát e normák mellett, és jó ötletnek tűnik emlékeztetni a tagállamokat az általuk vállalat kötelezettségek betartására.

Nekünk, az Európai Parlamentnek pedig kötelességünk felhívni erre a figyelmüket. Erre rövidesen sor kerül, többek között egy új állásfoglalás formájában, amely a közszolgálati műsorszolgáltatók jövőjével foglalkozik a digitális korban, és amely jövő hónapban vagy egy hónappal később kerül bemutatásra itt, a Parlamentben. Ebben a dokumentumban kifejezetten arra kérjük a Bizottságot és a tagállamokat, hogy részletekbe menően foglalkozzanak ezzel a kérdéssel.

Végül, nem fogadhatjuk el, hogy a sajtószabadság bárhol Európában fenyegetve legyen, ezért éberségre szólítunk fel, éberséget kérünk a Parlamenttől. Ezért tartom jó ötletnek, hogy a Bizottság és a Parlament megfelelően emlékeztesse a tagállamokat, ha ennek eljön az ideje.

  David-Maria Sassoli (S&D) . – (IT) Elnök asszony, hölgyeim és uraim! Ebben a parlamenti ciklusban és ebben a Parlamentben már második alkalommal vitatjuk meg a sajtószabadság problémáját. Ezt azt mutatja, biztos asszony, hogy olyan problémáról van szó, ami nagyon érzékenyen érinti az európai közvéleményt, és amit a polgárok nagyon komoly problémának tartanak.

Emlékeztetném önt arra, hogy a Parlament egy 2004. májusi állásfoglalásában felszólította a Bizottságot, hogy tegyen intézkedéseket a médiapluralizmus és a sajtószabadság védelme érdekében – de az eltelt évek során mi nem hallottuk, hogy a Bizottság felemelte volna a hangját e témában. Mint ön is tudja, a probléma egyre nagyobb. Az Olaszországgal, Romániával és Magyarországgal kapcsolatos problémák nem azonosan, de ugyanaz a hátterük.

Mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy Olaszországban továbbra is súlyos érdekellentét áll fenn, amit csak súlyosbít a közszolgálati műsorszolgáltatás kormány általi megszállása. Romániában a sajtót tulajdonképpen veszélynek tartják a nemzetre nézve. Magyarországon a kormány ellenőrzés alatt kívánja tartani az újságírást. Az európai intézmények természetesen nem nézhetik el a média felett gyakorolt kormányzati befolyásolást. Az információhoz való szabad hozzáférés nem egy árucikk, amely csak piaci kritériumok alapján értékelhető. Az embereknek joguk van saját véleményt kialakítani a politikáról, a kormányok munkájáról és a közéletről.

Az európai intézményeknek semmiféle mentségük nem lehet; a Bizottságnak határozottan fel kell lépnie a közös európai normák megszilárdítása érdekében. Az ön beavatkozása, biztos asszony, azt a bizonyosságot nyújthatja az európai polgárok számára, hogy Európa jogok és a szabadság térsége.

  Cecilia Wikström (ALDE) . – (SV) Elnök asszony! Ebben a kései órában engedje meg, hogy emlékeztessek arra, hogy a véleménynyilvánítás szabadságának hosszú történelme van Európában. Hazámban, Svédországban, ezt a jogot 1766 óta elismerjük, amikor Svédországban törvényt hoztak arról. Ma már az alkotmány része. De ez nem akadályozta meg, hogy újságírók és írók ellen szörnyű atrocitásokat kövessenek el: gyilkossági kísérleteket, bombamerényleteket és fenyegetéseket. Ez nem csak Svédországban van így; hasonló erőszakos cselekmények történnek Európa más országaiban.

Ha azt akarjuk, hogy a sajtószabadság és a véleménynyilvánítás szabadsága terén Európa továbbra modellértékű legyen, nem törődhetünk bele abba, hogy a Freedom House legutóbbi jelentése szerint három uniós országban csak részlegesen biztosított a véleménynyilvánítás szabadsága. Ezek az országok Olaszország, Bulgária és Románia. Görögország esetében szintén problémákról számoltak be. Mindenki emlékszik arra, amikor Olaszországban az újságírók és a lapszerkesztők az újságokban megjelentetett üres oldalakkal tiltakoztak a rájuk gyakorolt nyomás ellen.

Ki kell állnunk a szólásszabadság mellett. Soha nem szabad elfelednünk, hogy a művészetek és a véleménynyilvánítás szabadsága a fiatal európai demokráciákban született meg. A polgárok minden demokráciában szabadon fogalmazhatnak meg bírálatot és szabadon alkothatnak véleményt újságcikkekről és könyvekről, és soha sem törődhetünk bele egy olyan helyzetbe, amikor az emberek félelmükben hallgatnak. A véleménynyilvánítás szabadsága az általunk szolgált Unió legfontosabb tartóoszlopa, amelynek ideáljait támogatnunk és védelmeznünk kell, különösen akkor, ha veszélyben vannak.

  Georgios Papanikolaou (PPE) . – (EL) Biztos asszony, hölgyeim és uraim! A véleménynyilvánítás szabadsága és a sajtószabadság védelme rendkívüli fontosságú, és ezzel kapcsolatban – két fő okból kifolyólag – napjainkban új szempontok merülnek fel.

Először is, a technológiai fejlődés, mint azt hallhattuk, új kommunikációs eszközöket hozott létre, például az internetet, a blogokat, a közösségi hálózatokat, az internetes rádiót és az internetes televíziót. Ezek új médiumok, amelyek mind nagy hatást fejtenek ki. Ennél a pontnál meg szeretném jegyezni, hogy közel két és fél hónapja, Görögországban egy újságíró – aki egyben aktív blogger is volt – gyilkosság áldozatává vált.

Jóllehet az új médiáknak erőteljes hatásuk van, még nem került sor működési kereteik összehangolt szabályozására – sem jogszabály, sem pedig magatartási kódex által. A Bizottság gyakran reagál erre úgy, hogy mi mindannyian az e médiumok általi önszabályozásra számítunk. Nyilvánvalóvá válik, hogy sok esetben visszaéléseknek, és – ami a legsúlyosabb – a közvélemény félrevezető tájékoztatásának lehetünk szemtanúi, ami sok esetben az e médiáknak biztosított szabadságnak tudható be, különösen a névtelenség lehetőségének.

A második ok az, hogy manapság a kiadás és a műsorszolgáltatás mindössze néhány erős üzleti óriás kezében koncentrálódik, aminek következtében üzletembereknek, politikusoknak és gyakran egész kormányoknak kell ezen óriások kívánságait teljesíteniük. Végül pedig nyilvánvaló, hogy sokszor a véleménynyilvánítás szabadsága nevében a politika és az aktív újságírók elnémítása történik, akik képtelenek tárgyilagosan végezni a munkájukat és tájékoztatni a nyilvánosságot.

Tudjuk, hogy európai szinten korlátozottak a hatásköreink. Természetesen mi is képesek vagyunk nyomást kifejteni – egy kereten belül, és az összes érintett ügynökség széles körű egyetértésével – egy olyan környezetben, amely azonnali megoldásokat biztosít az elmúlt nyolcvan év legnagyobb válságából kilábaló uniós tagállamok számára.

  Andres Perello Rodriguez (S&D) . – (ES) Elnök asszony! Igaz, hogy ez általános vita, és túlzás lenne azt mondani, hogy az Európai Unióban nem biztosított a véleménynyilvánítás szabadsága. De igaz az is, hogy bizonyos esetekben sérül a tájékoztatáshoz és a szabad véleménynyilvánításhoz való jog, amit el kell ítélnünk.

Egyetértek azokkal, akik szerint figyelmünket azokra a tagállamokra kell fordítanunk, amelyek megsértik a véleménynyilvánítás szabadságát és a sajtószabadságot. Ha beszélnünk kell Olaszországról, Magyarországról és Bulgáriáról, akkor ezt meg kell tennünk, de ha a botrányos romániai esetről kell beszélnünk, akkor sem szabad meghátrálnunk. Mondhatjuk, hogy nincs perdöntő bizonyíték, de elegendő információ van ahhoz, hogy reagáljunk ezekre a botrányos esetekre, mert nem egy bíróságon vagyunk, hanem egy politikai parlamentben.

Arra is felhívnám a figyelmet, hogy vannak olyan demokratikus országok, ahol a közszolgálati televízió csatornáinak sikerült a legmagasabb nézőszámot elérniük, sokszínűségüknek köszönhetően – például Spanyolország esetében –, úgy, hogy ezek a csatornák az autonóm közösségek, például a madridi vagy a valenciai autonóm közösség – amelyek együttes területe és népessége nagyobb, mint egyes tagállamoké – közszolgálati tévécsatornái mellett működnek, amelyeket az adott regionális kormányok átvesznek, és amelyeket nagymértékben manipulálnak. Ezekről a manipulációkról, amelyeket az üzemi bizottságok hajtanak végre a zaklatástól való félelmükben, és amelyek a képernyő elsötétítését és az adások megszakítását is magukban foglalják, már több szövetség, fél és szakszervezet beszámolt. A Canal Nou például képes volt kicenzúrázni a legnagyobb spanyolországi korrupciós botrányt – a Gürtel-ügyet –, mert az érinti a csatornát üzemeltető kormányzatot, mialatt a közszolgálati tévécsatornák aznap kiemelt hírként kezelték az ügyet. Ezzel a magatartással botrányos módon megsértik az újságírók és a nézők jogait.

Ez történik az Európai Unióban – a valenciai és a madridi közösségben –, és ez történik a Telemadridnál és a Canal Nou-nál (spanyolul Canal 9).

Tehát van két tévécsatorna – és ígérem, bizonyítékkal fogok szolgálni ezzel kapcsolatban –, amelyek intézkedéseikkel sértik a Lisszaboni Szerződést és kijátsszák az Európai Unió Alapjogi Chartáját, ugyanis folyamatosan megsértik a 11. cikkét. Kérem, gondolkodjanak el ezen.

Mélységesen elítélem ezeket a dolgokat, és arra kérem a biztos asszonyt és a Bizottságot, kérjenek tájékoztatást, mert egy demokratikus tagállam és a demokratikus Unió nem tűrheti az ilyen visszaéléseket.

  Lena Kolarska-Bobińska (PPE) . – Elnök asszony, alapvető fontosságú, hogy szavazóink jól informáltak legyenek az aktuális történésekről. A tájékoztatás ösztönzi a polgárok érdeklődését a közügyek iránt, és fokozza a közügyekben való részvételüket. Nekünk, politikusoknak, egyenlő feltételekre van szükségünk ahhoz, hogy különböző üzeneteinket mindenki meghallja. Sajnos napjainkban a kereskedelmi média egyre inkább csak szavazóink szórakoztatására törekszik. Ennek érdekében korlátozták az aktualitásokról szóló beszámolóikat. Ebben a helyzetben a közszolgálati médiának kell mind többet tennie a tájékoztatás és az oktatás terén.

Veszélyt jelent, hogy egyes pártok és politikusok megpróbálnak befolyáshoz jutni a közszolgálati média felett. Ez számos tagállamban megtörtént: Olaszországban, Magyarországon, Romániában és Franciaországban, hogy csak néhányat említsek. Meg kell állítanunk e tendencia térnyerését! 1989 után az Európa Tanács, amelyre már történt utalás ebben a vitában, óriási szerepet játszott a szabad és pártatlan európai médiára vonatkozó normák meghatározásában. Ezeket az Európa tanácsi normákat minden tagállamban kötelező betartani, a volt kommunista kelet-európai és a nyugat-európai országokban egyaránt.

Nekünk, a Parlamentnek szorosabb együttműködést kell folytatnunk szomszédainkkal ebben a kérdésben, itt, Strasbourgban. Tagállami kormányaink felelősek annak biztosításáért, hogy a közszolgálati médiumok megőrizzék függetlenségüket és a pártatlan tájékoztatásra való képességüket, és nekünk, az Európai Parlamentnek továbbra is nyomon kell követnünk, mennyire jól végzik közszolgálati feladatukat.

  Csaba Sándor Tabajdi (S&D) . – () Tisztelt Biztos asszony! Rendkívül nagy gond, hogy az Európai Unióban, mint ahogy ma este elhangzott, legtöbbször Romániát, Olaszországot, Bulgáriát és sajnálatos módon a saját országomat, Magyarországot említették, ahol megsértik az Európai Unió egyik alapértékét, a véleménynyilvánítás és a sajtó szabadságát. Biztos asszony! Nem fogja megspórolni magának az Európai Bizottság, hogy ne ellenőrizze a tagállamokat, hogy ezt az uniós alapvető jogot betartják-e. Be kell tartatnia a Bizottságnak, monitoringozni kell, hogy a tagállamokban ne alakuljon ki a tulajdonviszonyokban monopolhelyzet, mint Olaszországban a Berlusconi-sajtóbirodalommal, amelynek a példáját már Magyarországon az RTL Klub megvásárlásával követik, vagy ne következzen be, hogy pártkatonákat ültetnek a közszolgálati médiumok élére. Ezek olyan jelenségek, amelyeket az Európai Bizottságnak igenis szóvá kell tenni és ellenőriznie kell.

  Sergio Paolo Francesco Silvestris (PPE) . – (IT) Elnök asszony, hölgyeim és uraim! Szeretnék köszönetet mondani a biztos asszonynak kiegyensúlyozott beszámolójáért.

Nagy érdeklődéssel várjuk a médiapluralizmusra vonatkozó tárgyilagos mutatók meghatározását: mind európai parlamenti képviselőként, mind pedig olasz polgárként, mivel nagyon is tisztában vagyunk azzal, hogy Olaszországban milyen mértékben biztosított a médiapluralizmus, valamint a média szabadsága és függetlensége. Ezért a főnyereményt azok a mutatók jelentenék, amelyek az olaszországi baloldalt is meggyőzik erről, miután minden negyedik vagy ötödik hónapban ugyanazzal az érvekkel állnak elő, mindig szavazást harcolnak ki, amelyről csak annyit mondhatok, nem túl kedvezőek az általuk képviselt ügyre nézve.

A legtöbb olasz újság baloldali, amelyek egyfolytában támadják a kormányt, propagandát folytatnak az ellenzék számára. Olaszországban az elmúlt 30 évben a baloldal foglalta el és kizárólag ők jelölték ki a közszolgálati munkahelyeket az államilag finanszírozott televízióban, amely a balközép pártok barátságos kis klubja. Olaszországban a közszolgálati médiumokban nap mint nap, hétről hétre rágalmazzák a kormányt és a miniszterelnököt. De ha a jobbközép valamely politikai képviselője alkalmanként elköveti azt a hibát, hogy választ kér az újságoktól, hirtelen minden attól hangos, hogy veszélyben az információhoz való szabad hozzáférés!

Valami más is történik Olaszországban: a bűnügyi nyomozások során készült telefonlehallgatások anyagát rendszeresen közzéteszik, még akkor is, ha annak az égvilágon semmi köze nincs a nyomozáshoz. Ez a gyakorlat olyan mértékben alkalmas az információk terjesztésére és a polgárok magánélethez való jogának megsértésére, hogy néhány éve a baloldal hölgyei és urai tiltakozásukat fejezték ki ellene. 2007 júniusában Massimo D’Alema ezt mondta: „Ahogyan az ügyvédek leírják az elhangzottakat, és aztán indulnak az újságírókhoz, erkölcstelen, olyan, mint egy arab piac”. 2007 márciusában Antonio Di Pietro kijelentette, hogy: „Szabályozni kell a lehallgatások alkalmazását, és a magánélet védelme érdekében büntetésekre van szükség”. 2008 februárjában Walter Verltroni pedig így fogalmazott: „A Demokrata Párt az előzetes meghallgatás lezárultáig támogatja a lehallgatások közzétételének teljes tilalmát”.

De ha az olasz kormány ma olyan törvényt merne a parlament elé terjeszteni, amely szintén szabályozza a magánélethez való jogot és büntetést szab ki azokra, akik megsértik a lehallgatások közzétételéről szóló törvényt, az egész baloldali sajtó botrányt kiáltana, amit a megszokott módon visszhangoznák tovább az európai ultrabaloldali hangok.

Egyes baloldali lapokat a következőképpen jelentettek meg: a címlapot üresen hagyták, hogy ezzel tiltakozzanak a sajtót „elnémító” törvény ellen. De csak az első és a második oldalt hagyták üresen, mert az utolsó oldalon, szokás szerint, hirdetéseket közöltek. Ezért azt tanácsoljuk ennek a baloldalnak – amely nem tud elhatározásra jutni, és félévente azzal áll elő, hogy nem létezik az információkhoz való szabad hozzáférés –, hogy nyugodjon meg és találjon valami komolyabb vitatémát.

  Ildikó Gáll-Pelcz (PPE) . – () Tisztelt elnök asszony! Tisztelt biztos asszony! Köszönöm a szót, és azt is, hogy az alapvető emberi jogoknak tekintett szólás- és ehhez kapcsolódó sajtószabadságot a Bizottság ilyen kiemelten fontosan kezeli és kiegyensúlyozottan is kezeli. Hallottam zavaros mesét ma este, hallottam homályos utalásokat és sajnálkozva vádló nyilatkozatokat.

Engedje meg tisztelt biztos asszony, hogy hitelesen tájékoztassam önt a tervezett magyar médiatörvénnyel kapcsolatosan. Minden párt egyetértett abban, hogy az 1996-os törvény rendkívül elavult. Az új kormány beterjesztette a médiacsomag-tervezetet, hogy végre világos szerkezetet és tiszta pénzügyi alapokat teremtsen a médiaszabályozásban. Mivel is kívánja ezt megtenni? Azzal, hogy például megakadályozza az állam pazarló pénzköltését. Azzal, hogy megoldja a strukturális problémákat. Azzal, hogy a médiarendszert átláthatóvá teszi. Mivel is? Azzal, hogy a pártdelegáltaknak a számát egyötödére csökkenti. Vagy éppen azzal, hogy a nemzeti média- és hírközlési hatóságot az Országgyűlés által elszámoltathatóvá teszi. Vagy azzal, hogy deklarálja a sajtó szabadságát és védi az újságírók függetlenségét. Vagy éppen azzal, hogy biztosítja az oknyomozó újságírók információforrásainak titokban tartását, miközben védi az alkotmányos alapjogokat.

Tisztelt biztos asszony! Eközben előfordul, hogy korábbi hatalmi érdekek sérülnek, sőt egyesek rosszindulatú híresztelésekbe is kezdenek. Pedig a törvény előterjesztését hosszú folyamat előzte meg, és nem múlt idő a törvény, mert jövő héten kezdődik ennek a törvénynek a vitája. A Bizottság felelőssége óriási. Komolyan kell venni ezt a kérdést, és valóban, mint ahogy elhangzott, egységes, áttekinthető és kiszámítható értékelés szükséges. A homályos mesék, az utalások pontosan veszélyeket hordoznak magukban és a nemzetállamok számára sokat ártanak.

  Mariya Nedelcheva (PPE) . – (FR) Elnök asszony, már nem kell bizonygatni az Alapjogi Charta 11. cikkében kimondott véleménynyilvánítás szabadságának erényeit.

A tájékoztatáshoz való jog és a különféle forrásokból származó információhoz való hozzáférés a demokratikus folyamat alapvető része. Lehetővé teszi a polgárok számára a szabad véleményformálást, a média pedig gondoskodhat arról, hogy a polgárok partnerként vehetnek részt a köztük és a hatalmon lévők között zajló párbeszédben.

A médiát a semlegesség, a tárgyilagosság és a pontosság jellemzi. Ennek ellenére hazámban, Bulgáriában, nem is olyan régen a média és a sajtó egy ideológiai rendszer céljait szolgálta, amit 1989-ben mindannyian bűnösnek mondtunk ki. Eltelt húsz év, az örökség itt van, előrelépések történtek, és fontos, hogy figyelmeztetnek bennünket a folyamatos éberségre, és hogy lankadatlanul figyeljünk a legfontosabb dolgokra.

Három szempontot említenék. Először is biztosítani kell, hogy garantált legyen a véleménynyilvánítás és a média szabadsága. De ennek a folyamatnak kettős jelentése van. A szabadság nem lehet mások szabadságának rovására. A kölcsönös bizalom és tisztelet keretének létrehozása és gondozása fontosnak tűnik számomra a média és az egyén közötti kapcsolatokban.

Másodszor, a média mint a „negyedik erő” biztosítja a demokratikus ellenőrzést. Ezt az ellenőrzést azonban ki kell egészítenie a források hitelesítésének és az átláthatóságnak, ami által elkerülhető a média vállalati, üzleti, gazdasági vagy politikai célokra való felhasználása. A források megbízhatósága, a média tulajdonosainak jövedelmét illetően az átláthatóság és a tárgyilagos tájékoztatás csak előre viheti társadalmainkat.

Végül, nem feledkezhetünk meg az újságírók szerepéről. A szakmai etika tisztelete, a függetlenség, valamint az alapvető szabadságok tiszteletben tartása mind értékes mutatói a magukat hivatásos újságíróknak vallók tekintetében. Napjainkban a médiának törekednie kell a homogenitás megelőzésére és küzdenie kell a túlzottan részletes tájékoztatás ellen, aminek gyakran sajnálatos következményei vannak.

Végezetül, a szabadság nem foglalja magában a behódolást. Ezért van az, hogy ha az újságíró teret ad a nézettségre vonatkozó törvényeknek, a hatalmas monopóliumoknak, a fontos témák politikamentesítésének vagy a társadalmat érintő kérdések túlpolitizálásának, az ellentétes a médiumok által a szabad, a közérdeken kívül minden más érdektől mentes tájékoztatás vektoraiként betöltött szereppel.

  Iosif Matula (PPE) . – (RO) Mindannyian elismerjük, hogy a sajtószabadság egyike a demokratikus társadalom által a polgároknak nyújtott alapvető jogoknak. A véleménynyilvánítás szabadságát is felsoroltuk azon demokratikus kritériumok között, amelyeket minden tagállamnak vagy jövőbeni uniós tagállamnak el kell fogadnia, pontosan a sajtószabadság tiszteletben tartásának garantálása érdekében.

Már többször kijelentettem, hogy feltétlenül támogatom a sajtó abszolút szabadságát. De e szabadság nem önmagában áll – vele jár a szerkesztői csapatok az iránti rendkívüli felelőssége, hogy valós információkkal szolgáljanak a közönség számára. Tekintettel arra, hogy a mai vita során egyes kelet-európai országok ügyéről is szó esik, felvázolom önöknek a romániai helyzetet.

A nagy sajtószervezetek az ellenzék vagy az ellenzéket támogató üzletemberek tulajdonában vannak. Ennek legnyilvánvalóbb példája a legutóbbi elnökválasztási kampány, amikor a hivatalban levő elnököt, Traian Băsescut, aki szintén jelöltként indult, a sajtó döntő többsége támadás alá vette.

Ez még ma is napi szinten folytatódik. Ez a helyzet csak akkor fogadható el, ha tiszteletben tartják az igazságot, mivel szándékos kampányok, médiazsarolások, lejáratások…

(Az elnök félbeszakítja a felszólalót)

  Ioan Enciu (S&D) . – (RO) Romániában a sajtó – a negyedik rend minden demokratikus államban – válságtól szenved. A közelmúltban szinte verhetetlen rekordot állított fel: eddig közel 6 000 újságírót bocsátottak el a román sajtóból, és számos kiadvány megszűnik.

Hogyan történhet mindez? A hatalmon lévők megfélemlítő intézkedései állnak mögötte? Például amikor a sajtókampányokat fenyegetésnek állították be a nemzetbiztonságra nézve, vagy amikor a román kormány további adók megfizetésére kötelezte az addig is rosszul fizetett médiamunkásokat? De van egy másik megközelítés is, amire Aiden White, az Nemzetközi Újságíró Szövetség főtitkára is felhívta a figyelmet, idézem: „A román újságírás ostrom alatt van az ország gazdasági nehézségei és a munkáltatók kapzsisága miatt”.

A szakma jövője komoly veszélyben van. A munkáltatóknak és a hatóságoknak haladéktalanul intézkedéseket kell tenniük a hivatásos újságírás megmentése érdekében. Csak az uniós szintű fellépés mentheti meg a román sajtót.

  Chris Davies (ALDE) . – Elnök asszony! A biztos asszony nyitó beszéde furcsamód nem keltett nagy érzelmeket. Persze, a Bizottság a Szerződések és az abban foglalt elvek őre, de őszintén mondva, ezt aligha találhattuk volna ki a biztos asszony által elmondottakból.

Ebben a vitában számos európai országból hallhattunk negatív példákat. Hazámban, az Egyesült Királyságban, a Rupert Murdoch tulajdonában lévő News International esetében túlzott médiakoncentrálódásról beszélhetünk. Ha egy politikus hatalomra akar szert tenni, nemigen fogja bolygatni ezt a helyzetet erőteljes tiltakozással.

Ami Olaszországot illeti: ott az a helyzet, hogy egy miniszterelnök tulajdonában a média jelentős része – ha ez nem jelenti a Szerződésekben foglalt elvek megsértését, akkor mi?

Hogyan ítélhetjük el a máshol meglévő rossz gyakorlatot, ha nem teszünk azért, hogy a saját gyakorlatunk a lehető legjobb legyen?

Most azonban korlátozottak a Bizottság a jogi hatáskörei. De biztos asszony, ön nem bürokrata, ön vezető! Önnek van hangja, és most itt az idő, hogy felemelje ezt a hangot és kínos helyzetbe hozzon embereket, hogy változást kényszerítsen ki, hogy tegyen a szabadságért!

  Anna Záborská (PPE) . – (SK) Két csodálatos szó honosodott meg társadalmunkban: „politikailag korrekt”. Ez a kifejezés szorosan kapcsolódik a véleménynyilvánítás szabadságához. Egyfajta önszabályozás jele a vélemények kifejezése terén. Nem csak újságírókra vonatkozik, hanem politikusokra, művészekre és még a hétköznapi polgárokra is.

Társadalmunkban a „politikailag korrekt” nem a másik ember véleményének tiszteletben tartását jelenti, hanem a többségi véleménnyel való egyetértést. Ez óriási veszély demokráciánkra és kultúránkra nézve.

Még egy észrevétel: hiszek a véleménynyilvánítás szabadságának tiszteletben tartásában, de a véleménynyilvánítás szabadsága nem egyenlő a félrevezető információk, hazugságok és lejárató kijelentések terjesztésével, mint sok esetben az történik. A polgároknak nem egyszerűen információkra, hanem hiteles információkra van szükségük.

  Margrete Auken (Verts/ALE) . – (DA) Elnök asszony! Folytatom a Bizottság bírálatát. A mai nap folyamán számos példát hallottam arról, hogy bünteti a hatalom és a jog a sajtó azon részeit, amelyek kritikát fogalmaznak meg a hatalmon lévőkkel szemben. Ez mindenképpen olyan téma, amely érinti a Bizottságot. A Petíciós Bizottság tagja vagyok, és ebben a bizottságban fültanúi lehettünk az Európai Bizottság azon kijelentésének, miszerint nem felelős az alapvető jogok tagállamokban történő megsértésének eseteiért. Ez a kérdés nem a Bizottságra tartozik. Ez a megállapítás erőteljes bírálatot kapott egyrészt a Petíciós Bizottságtól, másrészt akkor, amikor itt, a Parlamentben állásfoglalások kerültek elfogadásra.

Csak tudatni szeretném a biztos asszonnyal, hogy a koppenhágai kritériumok nem csak a csatlakozni kívánó országokra vonatkoznak. Ezt is a Bizottság egyik tagja mondta nekünk, a Petíciós Bizottságnak. A koppenhágai kritériumok mindenkire érvényesek – ideértve az uniós tagállamokat. Arra kérjük a Bizottságot, hogy a jövőben legyen figyelmesebb és határozottabb az ilyen helyzetekben.

  Salvatore Iacolino (PPE) . – (IT) Elnök asszony, biztos asszony, hölgyeim és uraim! Nincs kétség afelől, hogy a mai vita csak – egy sokkal csendesebb – újrajátszása annak, ami 2009 októberében zajlott itt, a Parlamentben.

Ami a sajtószabadságot illeti: jóllehet egy jelentés mögé bújunk, amely egy európai nyilvános szféra megteremtésének lehetőségét említi, alapvetően nem teszünk mást, mint hogy folyamatosan – a végtelenségig – csak arról beszélünk, mi történik Olaszországban.

A biztos asszony nagyon világosan és érthetően kijelentette, hogy a tagállamok nem sértették meg a sajtószabadságot. Azt is mondta, hogy konkrét és objektív mutatók felhasználásával fogják mérni e tekintetben a sajtó teljesítményét, de amiről nem feledkezhetünk meg, az az, hogy a jelentés – és ez az egyetlen pozitívum – kifejezetten és nyíltan magában foglalja a helyi médiát.

Ha találhatunk egyetlen pozitívumot ebben a jelentésben, akkor valószínűleg ez az. A szöveg egyébként nem más, mint steril csacsogás, és fejtegetések sora, amelyek nem igazán érnek semmit egy olyan helyzetben, amely a Parlamenttől másféle reagálást követel meg.

  Seán Kelly (PPE) . – Elnök asszony! Minél érettebb egy társadalom, annál erősebb a véleménynyilvánítás szabadsága és a sajtószabadság, de a teljes szabadság utópisztikus ideálja nem valósulhat meg mindaddig, amíg az emberi természet nem változik.

Először is, a kormányok – ameddig csak megúszhatják – megpróbálják ellenőrzésük alatt tartani a média által közvetített üzeneteket. Erre számos példát hallhattunk ma este. Ez pedig a jövőben sem fog változni.

Másodszor, a médiumok tulajdonosai és az egyéni szerkesztők szintén megpróbálják a saját felfogásukat átvinni az általuk közzétett hírekben, és az egyes újságíróknak nem lesz más választásuk, mint hogy alkalmazkodjanak ehhez vagy kereshetnek új munkahelyet.

És ott van még az érem másik oldala, ahol gátlástalan újságírók tevékenykednek azt a nézetet vallva, hogy az igazság soha nem állhat egy jó sztori útjába.

Tehát nagyon sokrétű problémával van dolgunk. Olyan problémával, amely soha nem szűnik meg. Folyamatos csatát vívunk, amely örökké tart és soha sem nyerhetjük meg.

  Izaskun Bilbao Barandica (ALDE) . – (ES) Elnök asszony! Emlékeztetni szeretnék a baszkföldi Egunkaria lap által elszenvedett visszaélésekre, és ennek kapcsán határozott tiltakozásomat szeretném kifejezni. 2003-ban – a spanyol törvényekkel és alkotmánnyal teljesen ellentétesen – egy újságot illegálisan bezártak egy nyelvi és kulturális kisebbség üldöztetése és az arra irányuló törekvés részeként, hogy a baszk nyelvet összemossák a terrorizmussal, amivel a baszkok többsége egyébként nem ért egyet. Az újságírókat és az olvasókat megfosztották az alapvető jogaikról. Hét évvel később mindezt ítéletben ismerték el.

Időközben, és az ítéletet követően a Bizottság és Európa nem tett semmit, csak hallgatott. Ez a magatartás megkönnyíti az önkényes tettek ismételt elkövetését. Ezért, biztos asszony, kezdeményezőbb és bátrabb intézkedéseket kell tennie annak érdekében, hogy Európa a Szerződések őreként megőrizze hitelességét.

A Szerződés és a jog szisztematikus sérelmeknek van kitéve Európában, mint azt a mai napon láthattuk. Ezért azt kérem öntől, legyen kezdeményezőbb.

  Hella Ranner (PPE) . – (DE) Elnök asszony! A mai napon elhangzott beszédek rámutattak, hogy a sajtószabadság és a véleménynyilvánítás szabadsága alapvető fontosságúak európai társadalmainkban, és biztos vagyok abban, hogy a világ más részein is.

Ugyanakkor úgy vélem, van egy kötelezettség, amely ellentétes e szabadságokkal: azon egyének jogainak védelme, akiről írnak. Napjainkban a média hihetetlenül nagy hatalommal bír, különösen a modern technológiáknak köszönhetően. Kötelességünk azokra is figyelni, akikről a hírek szólnak.

Nehéz egyensúlyt találni, de vállalnunk kell ezt a kihívást, és eközben biztosítanunk kell a megfelelő jogbiztonságot, amit mi, itt az Európai Parlamentben és az európai intézményekben nyújtani tudunk, és amit továbbadhatunk a tagállamoknak.

  Oreste Rossi (EFD) . – (IT) Elnök asszony, hölgyeim és uraim! Saját elképzeléseink és véleményünk kifejezése – mások jogainak és méltóságának megsértése nélkül – a demokráciák által biztosított egyik alapvető szabadság.

De sajnos az állítólagosan szabad média nem mindig kezeli egyformán a politikai pártokat és a politikusokat. Ezt a helyzetet némiképp mi is ismerjük, hölgyeim és uraim, mivel abból, amit itt a Parlamentben csinálunk, csak nagyon keveset közölnek le a médiumok.

Az antiliberális és zárt baloldalról szóló vádak ellenére, Olaszországban a helyi és az országos médiumok elképzelhetetlen bősége garantálja a sajtószabadságot. Azok, akik azt mondják, hogy a miniszterelnök kénye-kedve szerint irányítja a családi tulajdonban levő médiumokat, azok hazudnak, és ezt ők is tudják. Megrökönyödve látom, hogy olyan európai parlamenti képviselők, akik jogi szakértők, a Római Szerződés vagy talán akár a Lisszaboni Szerződés megsértésével vádolják az olasz kormányt, de aztán nem folyamodnak az ilyen jogsértések elleni legfőbb eszközhöz, azaz nem fordulnak az Európai Unió igazságszolgáltatási szerveihez.

Úgy vélem, az Európai Uniónak független etikai bizottságot kellene felállítania, amelynek feladata a sajtószabadság szintjének felmérése lenne a 27 tagállamban. Ez egyszer és mindenkorra véget vetne azok munkálkodásának, akik nem létező igazságokat terjesztenek.

  Neelie Kroes , a Bizottság alelnöke. – Elnök asszony! Hosszú életem során sok mindenért kritizáltak már, azért még soha sem, hogy hiányzik belőlem a szenvedély. Ez ma történt először.

De hálás vagyok az összes mai hozzászólásért. Tudom, hogy e tekintetben jobb eredményt értem el, mint az elnök úr a ma délelőtti, az Unió helyzetéről szóló beszédével. Rengetegen szólaltak fel ma este, és ismétlem, ezért hálás vagyok önöknek.

Figyelmesen hallgattam az önök által elmondottakat. Ez nem más, mint a véleménynyilvánítás szabadsága, és nagyon örülök, hogy itt lehetek a Parlamentben, amely amellett, hogy tolerálja a falain kívüli szabad véleménynyilvánítást, saját falain belül meg is védi azt.

Tehát nagyon is sok bennünk a közös. Önök is, én is – és nem csak a Bizottság – a Szerződések őrei vagyunk, tehát helyénvaló, hogy itt vitázunk és őszinték vagyunk egymással, amikor azt bizonygatjuk, mi minden forog kockán.

És mégis, amikor oly sok képviselő hallatta ma este a hangját, nem tudtam nem elgondolkodni azon, melyek azok az országok, amelyeket önök – állításuk szerint – a legjobban ismernek. Az egyik dolog, ami megérintett, azaz az, hogy elég sok képviselő érkezik fiatal demokráciákból, és ezt figyelmeztető jelnek tartom.

Önök harcoltak a véleménynyilvánítás szabadságért és a médiapluralizmusért, és ezt a tapasztalatukat figyelembe kell vennünk: azt, hogy önök az ilyen dolgokat nem tekintik adottnak, hanem tudják, hogy meg kell védeniük. És ha ez nem szenvedély, akkor az ülés után szeretnék egy ital mellett elbeszélgetni önökkel arról, hogy önök szerint mi is az.

Ezenkívül szeretném hangsúlyozni, hogy amit Sofia in ’t Veld elmondott, az valóban igaz. E tekintetében nyitott könyv vagyok, és ezt büszkén mondom. Ez nem jelenti azt, hogy mindig, mindent 100 százalékosan a saját elképzelésünk szerint lehet alakítani. Azon dolgozunk, hogy kitaláljuk, mi a legjobb Európa számára, és azt hogyan tudjuk a legjobban megvalósítani.

A mai vita lezárása előtt a Bizottság emlékeztetni kíván arra, hogy az Európai Unióról szóló szerződés új 2. cikke első mondatában számba veszi az Unió alapjául szolgáló értékeket, amelyeket a tagállamoknak tiszteletben kell tartaniuk és elő kell mozdítaniuk. Ezek a következők: az emberi méltóság tiszteletben tartása, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság, valamint az emberi jogok, ideértve a kisebbségekhez tartozó személyek jogait.

Az EU és tagállamai kötelesek tiszteletben tartani ezeket az értékeket. Teljes bizonyossággal mondhatom, hogy nincs köztünk olyan, aki ezt másként gondolná, máskülönben Önök nem lennének e Parlament képviselői. Emellett az első mondatban foglalt felsorolás amellett, hogy egy kijelentés, két konkrét szempontot feltételez.

Először is, ezen értékek tisztelete és a közös, európai szintű érvényesítésük iránti elkötelezettség az EU-hoz való csatlakozás két feltétele, amit az EUSz. 49. cikke is előír; és – ahogyan egyesek helyesen említették – amikor azt mérlegeljük, hogy egy tagjelölt állam csatlakozhat-e a családhoz, ennek azok számára is jelentősége van, akik már e család tagjai.

Másodszor, ezen értékek megsértése esetén életbe léphet a 7. cikkben meghatározott figyelmeztetési és szankcionálási eljárás.

E felsorolás tömörségét a benne foglalt értékek jelentősége indokolja. Csak a jól körülírt jogi tartalommal rendelkező, legfontosabb alapvető értékeket sorolták fel. Ezzel szemben a második mondat ismerteti az európai modell jellemzőit: ezek a pluralizmus, a megkülönböztetés tilalma, a tolerancia, az igazságosság, a szolidaritás, valamint a nők és a férfiak közötti egyenlőség; ezek a jellemzők segítenek az említett értékek alkalmazásában és értelmezésében.

A jelen szakaszban nehéz helyzetet teremtene, ha a 2. cikkben foglalt értékek lennének közvetlen veszélyben a ma felidézett események következményeként. Véleményem szerint ezek a helyzetek nem rendelkeznek határokon átnyúló dimenzióval, ami részünkről most a beavatkozást indokolna.

A Bizottság – és különösen jómagam, alelnökként és a digitális menetrendért és a médiáért felelős biztosként – továbbra is éberen figyelünk és megvédjük a sajtószabadságot, a médiapluralizmust, az újságírók azon jogát, hogy megőrizzék forrásaik névtelenségét, valamint a médiának a korrupció és a hatalommal való visszaélés feltárására való képességét.

A minőségi és az oknyomozó újságírást, az írott sajtót és a hírmédiát az európai politikai kultúra és demokrácia fontos részének tartom.

Végezetül hadd mondjam el, hogy már nagyon várom az önök előadójának jelentését, amelyet Ivo Belet említett. Ismerem a jelentéssel kapcsolatos fejleményeket, nagyon örvendetesnek tartom, és már várom az eredményeket.

Végül biztosítani szeretném önöket arról, hogy minden felszólalót nagy figyelemmel hallgattam, és amikor kollégáimmal mérlegeljük a következő lépéseket, készen állok arra, hogy folytassam önökkel ezt a vitát. Tehát örömmel térek ide vissza a vita folytatására.

  Elnök. – A vitát lezárom.

Ezzel lezárom a napirendi pontot.

Írásbeli nyilatkozatok (az eljárási szabályzat 149. cikke)

  Carlo Casini (PPE), írásban. – (IT) A média szabadsága vitán felül áll, és a demokratikus rendszerekben senki sem vitathatja a média függetlenségének és pluralizmusának szükségességét.

Az olyan információs társadalmakban, mint a mi társadalmunk, egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a függetlenség nem a szabályok hiányát jelenti, és hogy a pluralizmus nem elégséges érték. Az információs társadalomban a média hatalma valóban közhatalom, amelyet Montesquieu – ha ma élne – megpróbálna egyensúlyba hozni a többi hatalmi ággal: a törvényhozással, a végrehajtással és az igazságszolgáltatással. E három hagyományos hatalmi ágnak függetlennek kell lenniük, de azok körében kölcsönös korlátok érvényesülnek. Amennyire én látom, ezt a problémát nem vizsgálták meg részleteiben.

Mindössze két észrevételt szeretnék tenni. Az újságírók szabadsághoz való joga emberi jog, ami legalább olyan, mint az emberi méltósághoz és a magánélethez való jog, amely minden polgárt megillet. Tehát létezik a fékek és ellensúlyok alkalmazásának kötelessége. Az igazságszolgáltatásnak átláthatónak kell lennie, de ha az igazságosság, és végső soron a köz érdekében fel akarjuk tárni az igazságot, egyes vizsgálatokat a kezdeti szakaszban teljes titokban kell végezni. Úgy vélem, hogy ez a két szempont mindig háttérbe szorul a vitáinkban. E felszólalással azt volt a célom, hogy felhívjam erre a figyelmet.

  Jiří Maštálka (GUE/NGL), írásban. – (CS) Szerintem nincs olyan képviselő az Európai Parlamentben, aki megkérdőjelezné a szabad véleménynyilvánítás és a szabad sajtó szükségességét. Ugyanis ezek alapvető jogok, amelyeket az Európai Unió Alapjogi Chartája (11. cikk) foglal magában. Azért is mondom mindezt, mert tavaly nem hivatalosan létrehozták a Sajtószabadság Európai Chartáját, amit a Bizottság üdvözölt. Ebben az újságírók azt követelik az európai országok kormányaitól, hogy tartsák be az újságírók és a munkájuk védelmét szolgáló elveket, a cenzúra tilalmától kezdve az újságírók személyes védelmének biztosításáig. Véleményem szerint azonban ez csak a probléma egyik oldala. A másik oldal a média egyre növekvő, nyers ereje, az etikai alapelvek széles körű semmibevétele az újságírók által, az újságírók felelősségének hiánya a szabadon kimondott szóért, valamint az álfüggetlenségük, amelynek határait a médiabárók pénzügyi és politikai érdekei szabják meg. Csehországban szinte a teljes sajtó – úgy a regionális, mint az országos sajtó – külföldi konszernek tulajdonában van, amelyek médiumaikon keresztül gátlástalanul beavatkoznak a cseh politikába. Érdekli ez az EU illetékeseit? Kétlem. Mi továbbra is csak szép szlogeneket és szófordulatokat fogalmazgatunk meg, míg a valóság halad a maga útján.

  Alexander Mirsky (S&D), írásban. – (LV) Összességében túl sok minden hangzott el és túl sok mindent írtak a véleménynyilvánítás szabadságáról és a sajtószabadságról. A képviselők többsége támogatja a demokratikus elveket, és azt, hogy mindenkinek lehetősége nyíljon véleménye kifejezésére a problémákkal és a problémák okozóival kapcsolatban. De előfordul, hogy a szenzációt hajhászó újságírók megfeledkeznek a szakmai etikáról. És arra is van példa, amikor – pénzért cserébe – az újságírók hajlandók rágalmazást elkövetni és durván beavatkozni mások magánéletébe. Nemcsak a sajtóra gyakorolt nyomás eseteit kell megvitatnunk, hanem az egyén rágalmazással és hitelrontással kapcsolatos felelősségét is. Van egy orosz közmondás, amely így szól: „Egyetlen dolog rosszabb a halálnál: a jó hírnév elvesztése”. Ez sok ember számára még ma is az egyik legfontosabb dolog. Ezért is javaslom a következő megközelítés alkalmazását az „újságírók” tekintetében: 1. az „újságíró” elnevezést azok számára kell fenntartani, akik nem szennyezték be ezt a rangos elnevezést azzal, hogy harmadik felek által nyújtott fizetségért cserébe hazugságokat használtak fel; 2. meg kell határozni, kik azok, akik másokat rágalmaznak; 3. hangsúlyozni kell, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága nem foglalja magában a mások rágalmazásának és lejáratásának szabadságát; 4. az újságíróknak érdemesnek kell lenniük a „negyedik rend tagja” rangos elnevezésre. Máskülönben a sajtószabadságról szóló minden állásfoglalás és minden jelentés puszta komédia lesz.

  Andreas Mölzer (NI), írásban. – (DE) Az Európai Unióban megszokott, hogy sokat beszélnek a szabadságról. De a valóság sajnos nagyon más. A véleménynyilvánítás szabadsága – és különösen a sajtószabadság – veszélyben van, és hamarosan csak papíron fog létezni.

Németországban például a Thilo Sarrazin, a német Bundesbank igazgatótanácsának tagja által tett kijelentések nyomán, miszerint a muszlim bevándorlók nem illeszkednek be a társadalomba, a politikai korrektség védelmezői kampányt indítottak, jóllehet a német Sarrazin úr – aki nevének jelentése egyébként „muszlim” – kijelentése nagyrészt igaz, amit statisztikák és a hétköznapi tapasztalat is alátámasztanak. Az emberek még a szociáldemokrata hivatalból való felmentését is kérték. Így azoknak, akik nemkívánatos véleményt fogalmaznak meg, polgári létezésük megsemmisítésével kell szembenézniük – olyan magatartással, ami diktatúrákban megszokott.

A véleménynyilvánítás szabadságát és a sajtószabadságot más veszélyek is fenyegetik az Európai Unióban, és ennek az ún. Alapjogi Ügynökség áll az élén: kizárólag pozitív jelentéseket lehet készíteni a bevándorlókról, és az olyan problémákról, mint a menedékkérési eljárással való visszaélés vagy a nem állampolgárok által elkövetett bűncselekmények, a lehető legkevesebbet szabad beszélni. És ha – mint Svédországban történt – egy magán televíziós műsorszolgáltató nem hajlandó leadni egy demokratikus jobboldali párt hirdetését a választási kampány időszakában az állítólagos iszlámellenes hangulata miatt, ez nem csak öncenzúrának minősül, de a választás befolyásolásának is.

  Rovana Plumb (S&D), írásban. – (RO) A szabad, sokszínű és független sajtó a demokratikus társadalom kulcsfontosságú eleme. 2010-ben a román média a kedvezőtlen gazdasági hangulat által teremtett korlátok között vergődik, egy olyan országban, ahol az újságírók és a tévedések tekintetében tanúsított, szándékosan szított ellenséges magatartást már kormányzati szintre emelték. A jelenlegi gazdasági válság követeztében több mint 4 000 médiamunkást bocsátottak el állásából, több tucatnyi kiadványt számoltak fel, a hirdetési bevételek pedig óriási mértékben csökkentek. E tényezők együttesen érzékennyé tették a médiát a politikai és a gazdasági nyomásra. Az elfogultság, a pártatlanság hiánya miatt az emberek kevésbé bíznak a sajtóban. Tekintettel arra, hogy a médiára vonatkozó európai jogszabályok közül – amelyek előírják a szabad véleménynyilvánításhoz és a tájékoztatáshoz való jog tiszteletben tartását – egyet sem alkalmaznak megfelelően, felszólítom a tagállamokat és a Bizottságot e helyzet szoros nyomon követésére.

  Emil Stoyanov (PPE), írásban. – (BG) Szeretnék köszönetet mondani az előadónak azért a kiváló munkáért, amit a jelentés kapcsán végzett, amely az európai intézmények munkájával és a médiával kapcsolatos rendkívül fontos kérdésekkel foglalkozik. Az Európai Parlament és a média közötti kapcsolatok mindig is rendkívül összetettek voltak, és alapvető fontosságú e kapcsolatokban az egyensúly megteremtése, hogy mindkét oldal hatékonyan végezhesse a munkáját. Köszönöm Løkkegaard úrnak és a Kulturális és Oktatási Bizottságban tevékenykedő kollégáinak, hogy elfogadták két javaslatomat: az egyik a brüsszeli újságírók akkreditációs eljárásának megkönnyítéséről szólt (24. pont), a másik pedig a magán rádiós és televíziós műsorszolgáltatók fontosságáról, amelyek – a közszolgálati rádiók és televíziók mellett – szintén kulcsfontosságú forrásai az uniós tudósításoknak, és hozzájárulhatnak az európai információáramlás fejlesztéséhez (26. pont), ezzel közelebb hozva ezt a tájékoztatást a polgárokhoz. Úgy vélem, az európai intézményeknek még tenniük kell a brüsszeli újságírók akkreditációs eljárásának megkönnyítése terén, és hogy hozzájáruljanak a közszolgálati és a magán rádiók és televíziók közötti jobb együttműködéshez. Ennek révén növelhetjük az európai polgárok ismereteit az európai intézmények munkájával és politikáival kapcsolatban. Köszönöm a figyelmüket.