Elnök. – A következő napirendi pont az Arturs Krišjânis Kariňđ, Tunne Kelam, Vytautas Landsbergis, Gunnar Hökmark, Bendt Bendtsen, Jacek Saryusz-Wolski, Ville Itälä, Sandra Kalniete, Inese Vaidere, Michael Gahler, José Ignacio Salafranca Sánchez-Neyra és Laima Liucija Andrikienë által az Európai Néppárt (Kereszténydemokraták) képviselőcsoport nevében a Tanácshoz intézett, a fegyverkivitelről szóló szóbeli választ igénylő kérdéssel kapcsolatos vita (O-0076/2010 - B7-0320/2010).
Arturs Krišjānis Kariņš , szerző. – (LV) Elnök úr, ön megkapta a kérdést. Ma a kérdés lényegéről szeretnék beszélni. Egy 200 méter hosszú helikopterhordozóról van szó, amely képes egyszerre 16 nehéz helikopter, 40 tank, 900 főnyi személyzet és partra szálló járművek szállítására, továbbá katonai kórházzal is fel van szerelve. Franciaország négy ilyen támadó hadihajót kíván eladni Oroszországnak, a többi tagállam megkérdezése nélkül. Szeretném önt emlékeztetni arra, hogy 18 hónappal ezelőtt Oroszország megtámadta szomszédját, Grúziát, és még mindig nem teljesítette a francia elnök által tető alá hozott fegyverszüneti megállapodásban foglaltakat. Ezen túlmenően Oroszország tavaly ősszel hadgyakorlatot tartott az észt határon, amely a balti államok elfoglalására irányult. Szeretnék mindannyiuknak feltenni egy kérdést. Mi az Európai Unió, és miért van rá szükségünk? Tavasszal, amikor Görögország gazdasága megrendült a válság következtében, Európa választhatott – vagy segít, vagy hagyja elsüllyedni Görögországot. Európa országai kimutatták szolidaritásukat, és úgy döntöttek, hogy a segítségére sietnek, mivel a tagállamok egyetértettek abban, hogy amennyiben a görögországi pénzügyi helyzet tovább romlik, az romlani fog más európai uniós tagállamokban is. A külső biztonság területén sincs ez másképp. Megállapodások köteleznek bennünket arra, hogy ezen a téren is szolidárisan lépjünk fel. Az Európai Unió számos tagállama súlyosan aggódik amiatt, hogy vajon hol és milyen célból állomásoztatja és veti majd be Oroszország ezeket a támadó hadihajókat. A franciaországi munkahelyek fontosak. Mégsem lehet azonban munkahelyeket teremteni más európai uniós tagállamok biztonságának rovására. Hölgyeim és uraim, kérem önöket, ne engedjék meg semmilyen típusú fegyver eladását harmadik ország részére, mielőtt a Tanács meg nem vitatja a kérdést, és teljes biztonsággal meg nem állapítja, hogy az ügylet erősítené, nem pedig gyengítené az Európai Unió biztonságát. Köszönöm a figyelmüket.
Olivier Chastel , a Tanács soros elnöke. – (FR) Elnök úr, tisztelt képviselő urak és hölgyek, örülök, hogy ma délután lehetőségünk nyílik megvizsgálni a fegyverkivitel ellenőrzésének problémáját.
Mivel Ashton bárónő nem tud részt venni az ülésen, az elnökséget kérte fel, hogy képviselje őt a vitában, ezért megpróbálok választ adni pár kérdésre, amelyek a témával kapcsolatban érkeztek hozzánk.
Mint tudják, az Európai Unió már néhány éve vezető szerepet játszik a fegyverkivitel ellenőrzésében, mind regionális, mind nemzetközi szinten, és a célunk világos: meg kívánjuk akadályozni az olyan katonai technológiák exportját, amelyeket olyan nemkívánatos célokra használhatnak fel, mint például a nemzetközi elnyomás vagy a nemzetközi agresszió.
Több mint 10 évvel ezelőtt a Tanács elfogadta az EU fegyverkivitelről szóló magatartási kódexét, amely egy sor kritériumot ír elő a hagyományos fegyvertípusok kivitelére vonatkozóan. Ezt a kódexet 2008-ban egy számos új elemet tartalmazó közös álláspont váltotta fel, amelynek eredményeképp az egész világon az Európai Unióban a legszigorúbb a fegyverkivitel ellenőrzése. A közös álláspont jogilag kötelező erejű rendelkezései azt hivatottak biztosítani, hogy a tagállamok felelős és átlátható módon kezeljék a fegyverkivitelt.
A közös álláspont célja a fegyverkivitellel kapcsolatos nemzeti politikák hatékony összehangolása, főképp az elutasításokra vonatkozó értesítési és konzultációs mechanizmus révén. Ennek a mechanizmusnak a lényege a következő: amikor egy tagállam olyan kiviteli engedély megadására készül, amelyet egy másik tagállam előzőleg elutasított egy lényegében azonos ügylet esetében, akkor köteles konzultálni ez utóbbi tagállammal, és a végső döntéséről értesítenie kell az összes többi tagállamot. Vagyis ha egy tagállam engedélyt ad egy olyan ügyletre, amelyet egy másik tagállam már elutasított, akkor részletes indoklást kell küldenie döntéséről az összes többi tagállam részére.
Ezért a konzultációkra vonatkozó kérdéseket illetően egyértelmű a helyzet: a közös álláspont csak abban az esetben ír elő rendszeres konzultációt, ha egy azonos ügyletre vonatkozó engedélyt előzőleg elutasítottak.
Általánosságban elmondható, hogy a tagállamok küldöttségei a Tanács illetékes struktúráin belül rendszeresen és gyakran cserélnek információt a fegyverek ellenőrzéséről, főleg az úgynevezett „érzékeny” célországokról. A tagállamok gyakran kikérik a Tanács más tagjainak véleményét minden olyan célország esetében, amely aggodalmat kelthet, vagy amellyel kapcsolatban kétség merülhet fel. Ez a rendszeres információcsere a fegyverkivitel ellenőrzésével kapcsolatos uniós szabályozás fő pillére.
Tájékoztatásul közlöm önökkel, hogy 2009-ben a tagállamok közti konzultációk során összesen 14 Unión kívüli célország került megvizsgálásra. A tagállamok ezt követően ismertették azon indokaikat, amelyek alapján eldöntötték, hogy megadják vagy elutasítják a kiviteli engedélyeket ezeknek a célországoknak az esetében.
Elnök úr, ez az eljárásunk, ami az információkat, az ellenőrzést és a tagállamok közti párbeszédet illeti, hogy képet alkothassanak arról, hogyan engedélyezzük a fegyverkivitelt.
Készséggel válaszolok a ma délutáni vita során felmerülő bármely más kérdésre is.
Roberto Gualtieri , az S&D képviselőcsoport nevében. – (IT) Elnök úr, hölgyeim és uraim, az európai védelem ipari és technológiai alapjának fejlesztése a közös védelmi rendszer kialakításának lényegi pontja.
Azonban közös szabályokra és összehangolt megközelítésre van szükség, amelyek lehetővé teszik az európai védelmi ipar fejlesztését és versenyképesebbé tételét, ugyanakkor biztosítják, hogy e fejlődés összhangban álljon Európa elveivel és nemzetközi kötelezettségvállalásaival. Ezért a 2008. decemberi közös álláspont, amely meghatározza a harmadik országokba irányuló katonai export eljárásait és kritériumait, a védelmi ipar belső piacáról szóló irányelvvel együtt fontos előrelépést jelentett.
Mint tudjuk, ezek az eljárások nem tartalmaznak általános konzultációs mechanizmust. A közös álláspont azonban időszerű utalást tartalmaz arra, hogy a közös kül- és biztonságpolitika égisze alatt ezen a területen elő kell mozdítani az együttműködést és az egymáshoz való közeledést. Azonban amíg valóban be nem következik a remélt előrelépés, és a közös védelmi rendszer létrehozása lehetővé nem teszi szigorúbb eljárások elfogadását, a 7. cikkben említett együttműködés és közeledés nem maradhat csupán holt betű, és a katonai exportról szóló éves jelentést elérhetővé kell tenni a Parlament számára.
Természetesen az Európai Néppárt (Kereszténydemokraták) képviselőcsoport tagjai által benyújtott kérdés – bár ezennel kimondottá vált – eddig kimondatlanul nem az általános ügyekre szorítkozott. Mivel jobb lett volna a dolgokat kezdettől fogva nevükön nevezni, a francia hajók Oroszország számára történő eladása úgy látszik, nem mond ellent a 2008-as közös álláspontnak. Ellenkezőleg, az ilyen export szorosabbá teheti az Európa és Oroszország közti kapcsolatokat és együttműködést biztonsági területen, és jobban elkötelezheti a feleket egymás iránt. Ezeket a kapcsolatokat azonban teljességgel át kell helyezni kétoldalú szintről európai szintre, és itt kell foglalkozni velük, itt kell megvitatni és alakítani őket.
Elmar Brok , a PPE képviselőcsoport nevében. – (DE) Elnök úr, pár megjegyzést szeretnék tenni. Európa hatásköre régi probléma. Az alkotmányról szóló és kormányközi konferenciákon nem értük el a fegyverkereskedelem európai hatáskörbe emelését. Úgy vélem, helyes volna tovább próbálkozni ennek elérésével, annak érdekében, hogy a magatartási kódex és a 2008-ban a Tanács által bevezetett szabályozás kötelezőbb érvényű lehessen. Az Európai Parlamentnek tovább kellene dolgoznia ennek megvalósításán.
Másrészt számomra egyértelműnek tűnik, hogy ebben az összefüggésben szorosabb kapcsolatnak kellene fennállnia a tagállamok között, hogy egyes tagállamok ne érezzék úgy, hogy a harmadik országokba irányuló fegyverkivitelből káruk származik, és hogy az veszélyezteti a biztonságukat. Akár így van, akár nincs, ez szinte mindegy is. Ezért úgy vélem, találnunk kell egy hatékonyabb európai megoldást.
Harmadrészt úgy vélem, hogy szorosabb európai együttműködésre van szükség, egyebek között iparpolitikai okok miatt, például az Európai Védelmi Ügynökség keretében, a kivitel, a kutatás, a tervezés és a gyártás, valamint a beszerzés terén, mivel ha egy ország saját fegyveriparral rendelkezik, ez kihat a függetlenségére. Ha egy országnak nincs saját fegyveripara, és minden katonai felszerelését harmadik országoktól kell beszereznie, akkor biztonsága más államoktól függ. Ez a kérdés a szabadságunkat érinti, és nem csak a gazdasági tényezőkhöz kapcsolódik, habár nem tagadhatom, hogy ezek is szerepet játszanak benne.
Mindent összefüggésében kell szemlélni, és akkor ezen az egész területen sokkal erősebb közösségi érzést teremthetünk, és nem fordulnak majd elő olyan félreértések a tagállamok között, mint amilyenek a közelmúltban a balti államokban – érthető módon – felmerültek.
Johannes Cornelis van Baalen , az ALDE képviselőcsoport nevében. – Elnök úr, szeretném kijelenteni, hogy valóban nem kifogásolható, hogy az ön hazája megvédje magát, és hogy más országok megvédjék magukat, ezért a fegyverkivitel nem tiltott dolog. Ez a Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért képviselőcsoport véleménye.
Nem szabad azonban háborús feszültségektől sújtott régiókba exportálnunk. Korlátoznunk kell magunkat, és ha nem rendelkezünk valós, jogilag kötelező szabályozással a fegyverkivitelről, az egyben azt is jelenti, hogy az Európai Unió 27 országa számára nem lesznek egyenlők a feltételek. Versenyezni és harcolni fognak a megrendelésekért, és nem kerül sor valódi egyeztetésre.
Tehát úgy vélem, hogy az egyetlen módja az ügy megoldásának a kötelező hatályú közös szabályozás, és támogatom Brok kollégámnak a témában elhangzott kijelentéseit.
Indrek Tarand , a Verts/ALE képviselőcsoport nevében. – Elnök úr, ez egy fontos kérdés, és köszönöm képviselőtársaimnak, hogy megértik a régióm aggodalmát egy konkrét, a Mistral helikopterhordozóra vonatkozó, francia döntéssel kapcsolatban.
Az uniós magatartási kódex, amely 2008 óta jogilag kötelező dokumentum, helyes lépés, de nem elegendő, ahogy liberális képviselőcsoportbeli kollégánk is felvetette. Folytatnunk kell a munkát a globális szintű fegyverkereskedelem területén, mivel az Uniónak nagy a felelőssége. Az összes fegyverkereskedelem harmadáért vagyunk felelősek.
Ha kijelentjük, hogy Oroszország stratégiai partnerünk, és katonai ügyekben együttműködhetünk vele, akkor számomra ez logika kérdése. Miért van szüksége barátunknak támadó fegyverrendszerre? Azért, hogy részt vegyen az afganisztáni felelősségteljes kormányzás megszervezésére irányuló erőfeszítésben? Nem, Moszkva nem szándékszik részt venni ebben a tevékenységben. Hogy megvédje az emberi és kisebbségi jogokat Kirgizisztánban? Nem. A Mistral egyik esetben sem vethető be, mivel nem tudja megközelíteni e két szárazfölddel határolt országot. Meg fogja változtatni a helyzetet a Fekete-tengeren – de nem javítani, hanem rontani fog rajta –, és hatással lesz az Európai Unió Balti-tengerrel határos nyolc tagállamára. Ezeknek az államoknak a biztonsági helyzete – Lengyelországtól és Németországtól kezdve Észtországig, Lettországig és Litvániáig – romlani fog.
Egyetértek Gualtieri úrral abban, hogy jó dolog az együttműködés stratégiai partnerünkkel, de kérem, higgyék el, hogy vannak más módjai az Oroszországgal való együttműködésnek, mint a csúcstechnológiájú fegyverrendszerek eladása. Gondoljanak az autókra – az orosz ipar ezen a téren is nehézségekkel küzd. Gondoljanak a tűzoltóbrigádok közti együttműködésre. Az orosz tűzoltók nagy bajban voltak idén nyáron, mikor erdőtűz pusztított egy Belgium nagyságú területen.
Ceterum censeo, a Mistral eladását meg kell akadályozni.
Geoffrey Van Orden , az ECR képviselőcsoport nevében. – Tisztelt elnök úr, a képviselőcsoportom nagy fontosságot tulajdonít önálló nemzeteink azon jogának, hogy eldönthessék, hogy a közösen elfogadott uniós álláspont feltételeinek megfelelően megadnak-e vagy sem egy fegyverkiviteli engedélyt. Ez egyértelműen nem olyan terület, ahol az Unió dönt, és nem is lehet az. A közös álláspont természetesen felszólítja a fegyvert exportáló tagállamokat, hogy vegyék figyelembe többek között a regionális béke, biztonság és stabilitás megőrzését.
Abban az ügyben, amely úgy tűnik, a mostani vita középpontjában áll, tekintetbe kell vennünk a helyzet kényes jellegét mind a balti-, mind a fekete-tengeri régiókban. Ami a Fekete-tengert illeti, ne feledkezzünk meg a nemrég Grúziában lezajlott konfliktusról, és arról, hogy a Fekete-tengerrel határos hat országból három – Bulgária, Törökország és Románia – NATO-tagok, továbbá két másik – Grúzia és Ukrajna – NATO-tagok és uniós tagságért folyamodó országok. Ezért feltehetjük a kérdést, bölcs dolog-e a kétéltű támadó hadihajók eladása a hatodik állam, Oroszország számára.
Azonban jól bevált mechanizmusok állnak rendelkezésre a fegyverkivitellel kapcsolatos problémák rendezésére. Uniós összefüggésben ez a Tanács hagyományos fegyverek kivitelével foglalkozó munkacsoportja – a COARM –, amely hivatalosan kb. hathetente ülésezik Brüsszelben. Mivel kormányközi szerv, ez a fegyverkivitellel kapcsolatos párbeszéd megfelelő fóruma, nem a strasbourgi plenáris ülés. Hagynunk kellene, hogy a COARM tegye a dolgát.
Sabine Lösing , a GUE/NGL képviselőcsoport nevében. – (DE) Elnök úr, az Európai Unió 2000-ben a lisszaboni stratégiában világosan megfogalmazta azt a célt, hogy 2010-re a világ vezető gazdasági hatalmává váljon. Sok területen nem tudtuk elérni ezt a célt, de az EU fegyverkivitelének esetében sikerült.
A 2005-től 2009-ig tartó időszakban az EU tagállamai utolérték az Egyesült Államokat, és a világ vezető fegyverexportőreivé váltak. Úgy vélem, ez rendkívül kétes dicsőség. A fegyverkivitelről szóló magatartási kódex, amely sosem volt jogilag kötelező érvényű, és amelyben szerepel többek között egy kivitel engedélyezését korlátozó gyakorlat, nyilvánvalóan nem volt több üres szónál. Ezért különösen örvendek annak a ténynek, hogy a fegyverkivitelről szóló magatartási kódexből 2008 decemberében közös álláspont lett.
Azonban még mindig nem rendelkezünk hatékony szankcionáló mechanizmusokkal. Németország például még jóval 2008 előtt jogilag kötelező érvényűnek ismerte el a magatartási kódexet. Ennek ellenére Németország jelenleg a világ harmadik legnagyobb fegyverexportőre, és olyan válságövezetekbe szállít fegyvereket, mint Szaúd-Arábia és Pakisztán. További probléma, hogy a fegyverexportról szóló jelentések, amelyeket a tagállamok nyújtanak be a Tanács részére, nem egységesek és gyakran nem átláthatóak. Sürgetően szükség van az összehangolásra ezen a területen, hogy az összes fontos fegyverexport nyomon követhető és kritikai értékelésnek alávethető legyen. Sajnos szinte semmilyen erőfeszítés nem történik e jelentések egységesítésére. Bárhogy is legyen, kétlem, hogy lehetséges volna etikailag megfelelő fegyverkiviteli rendszer létrehozása. Azonban egy dolog biztos, mégpedig az, hogy az Európai Unió jelenleg nagyon messze van ennek megvalósításától.
(A felszólaló a 149. cikk (8) bekezdése szerint hozzájárult egy kék kártyával jelzett kérdés megválaszolásához.)
Geoffrey Van Orden (ECR) . – (a beszéd eleje nem hallható) ...a Bizottságot, mivel Lösing asszony beleesett abba a csapdába, amibe gyakran mások is ebben a Parlamentben és máshol az Unióban, ha az Európai Unió fegyverkiviteléről esik szó.
Az Európai Unió sehová sem exportál fegyvereket. Az Európai Uniónak nincs védelmi ipara. Ezek mind az Unió tagállamaihoz tartoznak, ezért nem lenne szabad olyan terminológiát használnunk, hogy „az EU fegyverkivitele”. Nem létezik ilyen.
Sabine Lösing (GUE/NGL) . – (DE) Elnök úr, én azt mondtam, hogy az Európai Unió országai.
David Campbell Bannerman , az EFD képviselőcsoport nevében. – Elnök úr, az Unió a fegyverexportban való érdekeltsége egyértelműen az Unió a Lisszabon utáni időszakban való növekvő militarizálódásának részét képezi.
Csupán pár napja Tony Blair maga jelentette ki újságírók előtt, hogy szeretné, ha az EU „katonai jelleget” alakítana ki. Ennek nagy részét képezi az, hogy honnét szerzi be és kinek adja el az EU a fegyvereit.
Már hallani arról a problémáról, hogy az uniós hadsereg részére kifejlesztett eszközök nem lesznek közös rendszerben használhatók az amerikai felszereléssel. Az őrült elképzelés, hogy a britek a franciákkal osztozzanak a repülőgép-hordozókon, azt eredményezné, hogy Nagy-Britannia hamarosan elvesztené az amerikai lopakodó technológiához való hozzáférését.
Bezárulna továbbá a brit piac az amerikai import előtt, és az USA piaca a brit export előtt, ami munkahelyek megszűnéséhez vezetne az Atlanti-óceán mindkét partján.
A védelmi export évi hét milliárd angol fontot jelent Nagy-Britannia gazdaságának, ami ugyanakkora összeg, mint amit éves nettó hozzájárulásként fizetünk az Uniónak. Minden hasonló lépést ellenzünk.
Andrew Henry William Brons (NI) . – Elnök úr, minden fegyvergyártó ország dilemmával néz szembe, ha fegyverkivitelről van szó. A gyártás fix költsége magától értetődően és elkerülhetetlenül magas, így a legtöbb – ha nem az összes – ország számára nem gazdaságos, hogy kizárólag saját használatra gyártson fegyvereket. Néhány fegyvergyártó ország számára csábító lenne egy olyan politika, amelynek alapján minden olyan országba exportálna fegyvert, amelyről feltételezi, hogy nem fogja megtámadni őt vagy érdekeltségeit. Ez maximalizálná a fegyvergyártó ország hasznát. Azonban legjobb esetben is amorális politika volna, legrosszabb esetben pedig teljesen immorális.
Az eredeti kérdésben megfogalmazott kritériumok annak eldöntésére, hogy sor kerülhet-e fegyverkivitelre vagy sem, sokrétűek és változóak. Különböző típusú fegyverzetre különböző kritériumok lehetnek érvényesek. Azokba az országokba, ahol kedvezőtlen az emberi jogi helyzet, pl. Iránba – továbbá azokba az uniós országokba, ahol politikai elégedetlenség vagy eretnek nézetek miatt tartanak fogva egyéneket, azaz az Unió országainak felébe – nem lenne szabad kézifegyvereket, megfigyelőrendszereket, kényszerítő eszközöket exportálni, azonban nem tagadhatjuk meg tőlük a külső támadás ellen védő fegyvereket.
Azon országok számára, amelyek hajlamosak agresszív háborúkat indítani, de tisztelik saját állampolgáraik jogait, eladhatóak a kézifegyverek és kényszerítő eszközök, azonban tömegpusztító fegyverek nem. Különösen az Egyesült Államok számára – amely valószínűleg a legagresszívebb ország a világon, mivel számtalan destabilizáló, agresszív és jogtalan háborút indított – nem lenne szabad tömegpusztító fegyvereket szállítani.
Irán azonban, bármennyire is elítéljük emberi jogi szempontból – én bizonyosan elítélem – sosem támadta meg a szomszédait. Nem Irán volt például az agresszor az iraki–iráni háborúban. Azonban agresszió és megtervezett támadás célpontjává válhat, talán az USA és talán Izrael részéről. Meglehet, nem akarjuk, hogy olyan fegyverzettel rendelkezzen, amellyel támadást indíthat – én bizonyosan nem szeretném –, azt viszont kívánhatjuk, hogy elérhető legyen számára egy nukleáris pajzs, amelynek segítségével megakadályozza, hogy megtámadják.
Charles Tannock (ECR) . – Elnök úr, általában nem szoktam közbeszólni, a legkevésbé egy Brit Nemzeti Párti képviselővel vitázva, de hogy jut eszébe azzal vádolni a tagállamokat, hogy börtönbe zárják az embereket politikai nézeteik és véleményük miatt! Ha kell, kritikusan szemlélem az Európai Uniót, de nem tudok egyetlen európai tagállamról sem, ahol bárkit is lecsuknának a politikai nézetei miatt, különben hogyan engednének be ebbe a terembe olyanokat, mint ő, a jó ég áldja meg!
(Közbeszólások:„Magyarország”.)
Ez teljes zagyvaság! Kérem, nevezze meg az országokat, ahol börtönbe zárják az embereket politikai véleményük miatt!
(Több képviselő közbeszólása, köztük Andrew H. W. Bronsé, aki megkapja a szót)
Andrew Henry William Brons (NI) . – Elnök úr, azt mondtam, hogy Magyarországon az előző kormány idején több embert fogva tartottak pusztán eltérő politikai véleményük miatt. Sok olyan uniós ország van, ahol eretnek tudományos véleményért börtönbe vetnek állampolgárokat. Bármennyire téves is egy tudományos vélemény, senki bebörtönzését nem indokolja egy olyan vélemény hangoztatása, amely nem minősül erőszakra való felbujtásnak.
Michael Gahler (PPE) . – (DE) Elnök úr, nem akarom megtisztelni az előttem szólót azzal, hogy utalok a beszédére, de az elején mégis tett egy helyes kijelentést. Azt mondta, hogy számos, kisebb fegyveriparral rendelkező állam számára nagyon költséges a gazdaságos termelés. Természetesen más következtetést vonok le ebből, mint ő, mégpedig azt, hogy az Európai Unión belül az Európai Védelmi Ügynökség és közös beszerzési programok révén kellene előállítanunk kedvezőbb áron a szükséges katonai eszközöket.
Azonban először is szeretném megköszönni a Tanács soros elnökének megjegyzését. Úgy vélem, politikai értelemben nagyon fontos kijelentenünk, hogy a világon a legkorszerűbb, jogilag kötelező erejű feltételekkel rendelkezünk a fegyverexport tekintetében. Véleményem szerint az Európai Unió méltán lehet büszke erre.
Ezzel kapcsolatban egy kérdésem volna a Tanács soros elnökéhez. Ön kifejtette, milyen esetekben kerül sor konzultációra, és ez nyilvánvalóan csak abban az esetben történik meg, ha egy állam egy azonos tartalmú kérelmet korábban elutasított, és egy másik állam meg kívánja adni a kiviteli engedélyt. Az erről a témáról folyó párbeszéd vajon a tanácsi munkacsoportra korlátozódott-e, vagy pedig – és ez a második kérdésem – politikai szinten is megtárgyalták-e a Miniszterek Tanácsában? Ebben a témában ez a kérdés is érdekelne engem.
Justas Vincas Paleckis (S&D) . – (LT) Néhány képviselőtársam már említette, hogy az Európai Néppárt (Kereszténydemokraták) képviselőcsoport által feltett kérdésben bizonyos találós kérdések rejlenek, mivel nem magyarázza meg világosan, miért és hogyan merültek fel a problémák. Hasznosabb lett volna világosabban megfogalmazni a kérdést. Másrészt el kell ismernünk, hogy bizonyos kelet- és közép-európai országok különösen érzékenyek, és kevésbé érzik biztonságban magukat, mint az Európai Unió régi tagállamai. A Tanács 2008. december 8-i közös álláspontja bizonyos irányvonalakat rögzített a fegyverkivitel terén. A szakértők elismerik, hogy az az ország, amelyikről ma beszélünk – Franciaország – nem szegte meg ezen irányvonalakat, de ez nem azt jelenti, hogy – a biztonsági és védelmi politikát fokozatosan a gyakorlatba átültetve – ne kellene fejlesztenünk és felülvizsgálnunk ezen irányvonalakat és szabályokat. Teljes mértékben egyetértek Elmar Brok képviselőtársam véleményével, hogy szorosabban kell együttműködnünk a fegyverpolitika területén. Ami a fegyverexportot illeti, gondoskodni kell a bizalom növeléséről és a gyanakvás csökkentéséről, amely néha megalapozott, néha viszont ok nélkül terjesztik. Ez utóbbi veszélyes módon egymás ellen fordítja a nagy és kicsi, régi és új uniós tagállamokat. Több bizalomra és szolidaritásra van szükség, és ez nem fog magától kialakulni. Több párbeszéd kell, konstruktív konzultációt kell folytatnunk, és kerülnünk kell a túlfűtött vádaskodást és a XX. század elejével vagy közepével vont mesterséges párhuzamokat, mikor az ököljog elve uralkodott Európában. Javítanunk kell a konzultációs eljárást az Unión belül, ha konkrét eredményt akarunk elérni. Akkor ez a mostani párbeszéd sem lesz hiábavaló.
Ryszard Czarnecki (ECR) . – (PL) Szép szavakat hallhatunk az együttműködésről és bizalomról, de az a benyomásom, hogy az Unión kívüli export politikáját voltaképp a franciák fait accomplis-je határozza meg. A legnagyobb és leggazdagabb uniós országok azt tesznek, ami nekik tetszik, figyelmen kívül hagyva az előírásokat és szabályokat, amelyekről ma oly sok szó esik. Az elmúlt napokban ismét hallhattuk, hogy Franciaország Mistral hadihajókat ad el Oroszországnak. Ha az üzlet még nem jött létre, az csak annak köszönhető, hogy Oroszország különleges pályázati eljárásokat vezetett be – mindenesetre tudjuk, hogy halad a megvalósulás felé. Időközben egy orosz admirális azt nyilatkozta a Grúzia elleni orosz agresszióról, hogy ha Oroszország rendelkezett volna Mistral hadihajókkal, akkor a Grúzia elleni háború nem négy vagy öt napig, hanem csupán két óráig tartott volna. Vajon tényleg megengedhető, hogy az uniós tagállamok efféle fegyvereket adjanak el akkor, ha ismert tény, hogy a beszerző országok nem védelmi, hanem támadó céllal használják majd fel azokat? Grúzia mindeközben évek óta nem vásárolhat védelmi fegyvereket uniós tagállamoktól, mivel külön embargó van érvényben e fegyverek beszerzésére. Ez kettős mérce, amelyet el kellene kerülni.
Nikolaos Chountis (GUE/NGL) . – (EL) Elnök úr, olvasva a közös álláspontot és az abban felsorolt, fegyvert exportáló országokra vonatkozó feltételeket, Izrael példája jutott az eszembe. Izrael egy olyan állam, amely nem tartja tiszteletben a nemzetközi jogot, lábbal tiporja az emberi jogokat, és megszállta Gázát, és ezen a ponton azt szeretném felelni a kérdés feltevőinek, hogy a közelmúlt eseményeit követően egyetlen olyan hangot sem hallottam, amely – mivel az ország nem felel meg a feltételeknek – katonai felszerelés és fegyverek izraeli exportjának tilalmát követelte volna az Izraellel szemben szükséges további szankciók mellett, és ezek pedig olyan szankciók, amelyeket a közös álláspont is megemlít.
Az első felszólaló – az Európai politikai szolidaritásról szólva – utalt Görögország példájára. Szeretném emlékeztetni önöket arra, hogy bár a közös álláspont 8. kritériuma szerint a fegyvert egy másik tagállamba exportálni kívánó európai uniós tagállamnak figyelembe kell vennie a fogadó ország gazdasági helyzetét, Franciaország és Németország mégis nyomást gyakorolnak Görögországra, hogy tőlük vásároljon fegyvereket, ha meg kívánja szerezni politikai támogatásukat, és ezt olyan időszakban teszik, amikor Görögország szorult pénzügyi helyzetben van, és számos ellenőrzésen esik át, amikor a fizetéseket, nyugdíjakat stb. az egész országban csökkentik.
Ez a hozzáállás képmutató, és látni, hogy e filozófia szerint a fegyvergyártók profitja élvez elsőbbséget, nem pedig a béke alapelve, amelyet az Európai Uniónak alkalmaznia kellene a konfliktusok katonai eszközökkel történő megoldása helyett.
Jaroslav Paška (EFD) . – (SK) A honvédelmi felszerelés jelentősebb gyártóinak az Európai Unió sok országában vannak székhelyei és telephelyei. Világszerte sok más ország is nagy érdeklődést mutat egyedi termékeik iránt. Azonban e termékek kereskedelme különleges tevékenység, amely különbözik más árucikkek adásvételétől a biztonsági és külpolitikai korlátozások miatt, amelyek közrejátszanak a gazdálkodó szervezetek és egyedi üzletkötések megítélésekor.
A szóban forgó tevékenység kizárólag az állam által kiadott engedély alapján végezhető, amely a katonai eszközök kereskedelmére vonatkozó engedély, vagy azok importjára, exportjára vagy közösségen belüli szállítására kiadott engedély. Az egész folyamat pontosan meghatározott szabályok szerint zajlik, és az egyes tagállamok szigorúan ellenőrzik, mivel külpolitikai kötelezettségeiknek megfelelően kell eljárniuk. Tekintve minden egyes ügylet egyedi és különleges jellegét, ezt a tevékenységet véleményem szerint kizárólag egyedi alapon kell koordinálni a Tanács szintjén, és leginkább általános értelemben, külön hangsúlyt helyezve a lehetséges külpolitikai következményekre.
Arnaud Danjean (PPE) . – (FR) Elnök úr, három rövid megjegyzést tennék a témával kapcsolatban. Először is, mivel a tárgyalt kérdés Franciaország a Mistral hadihajók eladásával kapcsolatos álláspontját érinti, szeretnék emlékeztetni arra, hogy még nem született konkrét megállapodás, hogy a Mistral egy hordozóhajó, amely fegyverek nélkül kerülne eladásra – és ez valójában egyike az alapvető kérdéseknek, amelyekről Oroszországgal tárgyalunk –, valamint hogy Oroszország nem csak ezeknek az eszközöknek a beszerzése miatt kezdett tárgyalásokat Franciaországgal. Ezért kívántam árnyalni a képet. Tisztában vagyok azzal, hogy ez az ügy néhány országban heves érzelmeket vált ki, de az érzelmek és a tények egészen más dolgok.
Másrészt, ahogy ön, miniszter úr rámutatott, az Európai Unió rendelkezik egy magatartási kódexszel a fegyverkivitellel kapcsolatban, amely közös álláspont lett a 2008-as francia elnökség idején. Ez a magatartási kódex az egyik legszigorúbb az egész világon. Példát mutatunk tehát e téren, és – ahogy egyik képviselőtársunk emlékeztetett rá – ezen a magatartási kódexen kívül van egy csoportunk is, amely rendszeresen találkozik a közös kül- és biztonságpolitika keretében, és nemcsak e kódex megvalósítását vitatja meg, hanem a tagállamok fegyverkivitellel kapcsolatos nemzeti politikáit is. Ebből látszik, hogy vannak olyan fórumok, ahol megfelelő módon lehet foglalkozni a Mistral kérdésével.
Végül engedjék meg, hogy megjegyezzem: ha az európai szolidaritásról beszélünk a fegyverkivitel terén, valamint a közös stratégia és közös védelmi politika szükségességéről, akkor a fegyver és honvédelmi felszerelés kereskedelmének egész ciklusát kell tekintenünk. Ez az importot és természetesen a védelmi ipart is magában foglalja. Ebből a szempontból – úgy vélem – sok országra még számos teendő vár, míg képesek leszünk a technológia, a munkahelyek, a szakértelem és valódi stratégiai kapacitások kiépítésére katonai létesítményeinkben.
Zoran Thaler (S&D) . – (SL) A modern francia hadihajók oroszországi exportja európai és politikai dimenzióval is bír. A kérdéshez tartozik továbbá a szolidaritás vagy annak hiánya is, mivel érinti a balti-tengeri régióban található és a keleti partnerségben részt vevő országokat is – Grúziát, Azerbajdzsánt, Ukrajnát stb.
Ismerjük Franciaország diplomáciai fellépését az orosz–grúz háborúban, és hogy ekkor Oroszország beleegyezett bizonyos nemzetközi kötelezettségek aláírásába. De vajon betartotta-e azokat? Beengedte-e például az Európai Unió megfigyelőit Dél-Oszétiába és Abbáziába? Attól tartok, mindmáig elmulasztotta ezt megtenni.
Tudjuk, hogy a Tanács 2008-as közös álláspontja nagyon konkrétan fogalmaz. Az importáló országnak eleget kell tennie nemzetközi kötelezettségeinek, tiszteletben kell tartania az emberi jogokat, és fenn kell tartania a békét, a biztonságot és a stabilitást a régióban. De vajon Oroszország megteszi-e ezek közül bármelyiket is?
Az utolsó kérdésem önhöz a következő: vajon Franciaország, vagy inkább Sárközy elnök képes-e a támadó hadihajók kétes eladásáért cserébe elérni azt, hogy Oroszország valóban eleget tegyen nemzetközi kötelezettségeinek?
Charles Tannock (ECR) . – Elnök úr, a hagyományos fegyvereket gyártó ipar sok tagállam gazdaságának fontos részét képezi, beleértve a saját országomat, az Egyesült Királyságot is. A mai bizonytalan és veszélyes világban az Unió tagállamainak képeseknek kell lenniük önmaguk, érdekeik és szövetségeseik megvédésére világszerte.
Az Unió azonban a Tanácsban egyhangú, kormányközi megegyezés révén elismerésre méltó erőfeszítéseket tett és eredményeket ért el az elmúlt években, korlátozta bizonyos fegyverek előállítását és forgalmazását, sőt megtiltotta a fegyverek eladását bizonyos elnyomó országok számára. Méltán lehetünk büszkék az Ottawai Egyezmény melletti kiállásunkra, amely világszerte betiltja a gyalogsági aknákat. A kazettás bombákról szóló egyezmény, amely múlt hónapban lépett életbe, remélhetőleg újabb lépés e szörnyű fegyverek megszüntetése felé – habár megjegyzem, hogy legalább hat uniós tagállam még nem ratifikálta.
Az Unió környező országaiban keményen dolgozunk az MPI (Középhatalmi Kezdeményezés) keretében a fegyvergyártás ellenőrzésén és a nukleáris fegyverkészletek megsemmisítésén, és ezt a munkát folytatni és fokozni kell.
Mindig ébernek kell maradnunk a terroristák arra irányuló erőfeszítéseivel szemben, hogy fegyvereket szerezzenek olyan országokból, ahol a végfelhasználók engedélyezési rendszerét és a fegyverkivitelt nem ellenőrzik és tartatják be szigorúan.
Végezetül, az Európai Uniónak fenn kell tartania a Kínába irányuló fegyverkivitelre vonatkozó tilalmat, mégpedig két okból is. Egyrészt, mivel az uralkodó rezsim többször súlyosan megsértette állampolgárai emberi jogait, másrészt, hogy kimutassuk demokratikus szövetségesünk, Tajvan iránti támogatásunkat, amely Kína tűzvonalában az első helyen áll.
Inese Vaidere (PPE) . – (LV) Hölgyeim, és uraim! A fegyverek és katonai felszerelések nem egyszerű kereskedelmi áruk, különleges ágazatot képeznek, amely közvetlen hatást gyakorol a nemzetbiztonságra. Fegyverek és katonai felszerelések exportja olyan harmadik országokba, különösen az ingatag demokráciával rendelkezőkbe, ahol megsértik az emberi jogokat, és együttműködnek azokkal az országokkal, ahol terrorizmus jelei tapasztalhatók, súlyos veszélyt jelenthetnek nemcsak az Európai Unióra, hanem harmadik országokra nézve is. Éppen ezért kell a fegyverexportot az Európai Unió közös kül- és biztonságpolitikája fontos területének tekinteni. Hogyan beszélhetünk közös kül- és biztonságpolitikáról, mint ahogy Barroso úr tette tegnap, ha minden ország külön folytathatja a fegyverkereskedelmet? Franciaország döntése a Mistral hadihajó eladásáról a katonai technológia közvetlen átadását jelenti egy harmadik országnak, amely nem áll katonai szövetségben Európával. Tudomásul kell vennünk, hogy a katonai technológia átadása önmagában egész biztosan nem jelenti azt, hogy az illető ország barátságosabb lett vagy lesz az Európai Unió felé, ahogy Lelouch úr, a francia európai ügyekért felelős miniszter és néhány tisztelt képviselő állította a mai vitában. Semmilyen uniós stratégia sem lehet sikeres, ha nem marad hű a közösen elfogadott alapelvekhez. Ez ugyanígy érvényes az Európai Unió országai közti szolidaritásra és a közös érdekek figyelembevételére a döntéshozatal során. Az Európai Unióról szóló szerződés és a Tanács a katonai technológia és felszerelések kivitelének ellenőrzésére vonatkozó közös szabályok meghatározásáról szóló közös álláspontja egyaránt hangsúlyozza a szolidaritás fontosságát. Az egyéni, rövid távú gazdasági érdekeknek nem lenne szabad akadályozniuk az Európai Unió közös prioritásainak és céljainak megvalósulását. Az Európai Unió kül- és biztonságpolitikáját érintő döntéseket közösen kell meghozni, az összes uniós tagállammal konzultálva, továbbá megfelelő és jogilag kötelező mechanizmust kell kidolgozni azok számára, amelynek során közösen meghatározott kritériumok alapján elemzésre kerül azok összes lehetséges következménye. Köszönöm a figyelmet.
Marietta Giannakou (PPE) . – (EL) Elnök úr, a Tanácshoz ma intézett kérdés lehetőséget nyújt egy másik fontos téma megemlítésére, amelyet sokan támogattunk az Európai Konvent idején és a kormányközi konferencia keretében, ez pedig a védelem és biztonság egészének európai helyzete és egy fegyvergyártási ügynökség és közös védelmi ügynökség létrehozása.
Ne felejtsük el, hogy az Egyesült Államokban csak egy gyártósoron folyik a tankok gyártása, míg Európában 16 különböző gyártósoron. Ezért méretgazdaságosabb lenne a közös európai gyártás. Ha azonban a fegyverkivitel ellenőrzéséről szóló 2008-as közös tanácsi álláspontra gondolunk, akkor el kell ismernünk, Chastel úr, hogy nincs igazi ellenőrzés. Most nem Franciaországról beszélek, hanem minden európai országról, ahogy valójában nem folyik ellenőrzés annak eldöntésére, hogy vajon az országok, akiknek exportálunk, nem exportálnak-e harmadik országokba, vagyis nem közvetítenek-e olyan országok felé, akiknek sosem adnánk el fegyvereket.
Az a benyomásom, hogy a KKBP keretei közt létrehozott csoport nincs abban a helyzetben, hogy a tagállamokat ellenőrizve megbizonyosodjon arról, hogy pontosan hová exportálnak fegyvereket. Ha sikerül alkalmaznunk ezt a közös álláspontot, és specifikus korlátozások lépnek életbe, akkor már tettünk egy sikeres lépést. Azonban csak akkor leszünk igazán sikeresek a fegyverkivitel ellenőrzésének terén, ha sikerül létrehoznunk egy valóban közös védelmi ügynökséget és fegyvergyártási ügynökséget, amely lehetővé teszi a költségek csökkentését, ugyanakkor alapelveink és értékeink képviseletét és gyakorlati megvalósítását is a fegyvergyártás és -kivitel esetében.
Alf Svensson (PPE) . – (SV) Elnök úr, tegnap, amikor a Bizottság elnöke beszédet tartott, hangsúlyozta, hogy az Uniónak szükséges kiállnia a közös kül- és biztonságpolitika mellett. Ezt már sokszor hallottuk. Barroso úr a közös védelemről is beszélt. Véleményem szerint azonban ez a politika nem következetes, ha nem fogja át a védelmi ipart és a fegyverkivitelt. Ahogy már korábban említésre került, az EU-szerződés magában foglalja – és ennek magától értetődőnek kell lennie – a szolidaritás alapelvét és a tagállamok azon kötelezettségét, hogy konzultáljanak egymással a Tanácsban és az Európai Tanácsban a kül- és biztonságpolitika bármely kérdéséről. Lehet-e ennél világosabban fogalmazni?
A Tanács 2008. december 8-i közös álláspontja közös szabályokat állapít meg a katonai technológia és felszerelés ellenőrzésére. Hová lettek ezek a közös álláspontok? Nem jutottak el Franciaországig? Talán hozzánk sem jutottak el? Litvánia, Észtország, Lengyelország – uniós tagállamok –, valamint Grúzia azt állítják, hogy a Mistral hadihajók eladása Oroszország számára csökkentette ezen országok biztonságát. Vlagyimir Viszockij admirális, az orosz haditengerészet parancsnoka kijelentette, hogy ha Oroszország rendelkezett volna Mistral típusú hajóval a grúz konfliktus idején, akkor az orosz fekete-tengeri flotta 26 óra helyett 40 perc alatt hajtotta volna végre a műveletét.
Nem szabad hagynunk, hogy a nagyobb tagállamok önkényesen cselekedjenek. Tudjuk, hogy a nagy országok nagyon is szeretnék, ha monopóliummal rendelkeznének a fegyverkivitelben, ami nyilvánvalóan elfogadhatatlan. A soros elnöki tisztet betöltő Belgium feladata lenne, hogy tárgyalásokat kezdjen az Unión belül, hogy egyértelmű, közös rendelkezések szülessenek a fegyverkivitellel kapcsolatban.
Tunne Kelam (PPE) . – Elnök úr, a vita tárgya a bilaterizmus vs. közös politikák és a szolidaritás. A helyzet az, hogy több tagállam polgárai komolyan aggódnak a modern katonai technológia küszöbön álló, harmadik országokba való exportálása miatt.
Csak egy éve történt, hogy Oroszország hadgyakorlatot tartott Északkelet-Európában, amely a balti államok katonai invázióját modellezte. Ismerjük az orosz haditengerészet parancsnokának híres kijelentését, amely szerint ha 2008 augusztusában rendelkeztek volna Mistral repülőgép-hordozókkal, akkor három nap helyett három óra alatt végrehajthatták volna a hadműveleteket.
Örülök Chastel államtitkár úr kijelentésének, az aggodalmainkra adott nagyon pozitív válasznak tartom, továbbá kollégánk, Danjean úr kijelentésének, miszerint nem kerül átadásra katonai technológia. Azonban az oroszok éppen ennek a katonai technológiának a megvásárlásához ragaszkodtak és ragaszkodnak továbbra is.
Még maradt egy megválaszolatlan kérdés, mégpedig az, hogy miért nem kerül sor konzultációra és szabályos vitára a Tanácsban olyan esetekben, amikor egy tagállam katonai technológia eladására készül egy harmadik országnak? Ez az üzenetünk a Tanács felé. Felhívnánk a figyelmet arra, hogy szükséges rendszeres megbeszéléseket folytatni az Európai Tanácsban a katonai felszerelés harmadik országokba irányuló exportjáról.
Krzysztof Lisek (PPE) . – (PL) Elnök úr, a fegyverek, lőfegyverek és katonai technológiák előállításáról és exportjáról sok vita zajlott és fog még zajlani, és a jövőben is nehéz lesz párbeszédet folytatni erről annak ellentmondásos és vitatott természete miatt. A konfliktusok szításával és a régiók destabilizálásával kapcsolatos aggodalmak nem új keletűek, és a jövőben is számolni kell velük. A fegyverek exportjának felügyelete is nehézségekbe ütközik, ahogy az előző felszólalók hangsúlyozták. Másfelől a fegyveripar fontos gazdasági terület az Európai Unió számos tagállamában. Franciaország, Nagy-Britannia, Németország, Lengyelország, Csehország és sok más tagállam exportálnak fegyvereket, ahogy az Egyesült Államok, Oroszország és más Európai Unión kívüli országok is. Ezért nagyon messze vagyunk attól a helyzettől, hogy a fegyverek gyártása és kivitele uniós szabályozás tárgya legyen. Ma a tagállamok nagyfokú önállósággal rendelkeznek ezen a téren, a Tanács 2008-as közös álláspontjának megfelelően azonban összhangba kell hozniuk szabályozásaikat.
Egy rövid megjegyzés a Mistralról – a francia kollégáknak meg kell érteniük a balti államok és Lengyelország nyugtalanságát. Az orosz tábornokok nyilatkozatai szerint ezeket a hadihajókat talán a Balti-tengeren fogják állomásoztatni. A Balti-tengerrel pedig Oroszországon kívül csak az Európai Unió országai határosak.
Andrzej Grzyb (PPE) . – (PL) Elnök úr, a Kariňđ képviselőtársam által feltett kérdés teljesen jogos, és többször elhangzott a Külügyi Bizottság ülésén. A képviselők nem kaptak rá kielégítő választ. A Tanácsnak konkrét lépéseket kell tennie az ügyben annak érdekében, hogy megfeleljen a kérdést feltevőknek, annál is inkább, mivel a kérdés olyan kontextusban merült fel, amely ma többször említésre került, Kelam és Czarnecki képviselőtársaim felszólalásában is. Emlékeztetnék arra, hogyan emlegetik orosz katonai parancsnokok ezt a fegyvertípust, és különösen arra a tényre, hogy a Mistral hadihajók támadó fegyverek. Ebből következik az a gondolat, hogy itt nemcsak egy üzlet megkötéséről van szó, de kérdéseket kellene feltenni azzal kapcsolatban is, hogy az üzlet milyen következményekkel jár majd. Tudjuk, hogy a 2008-as irányelv hatályban van, de azt is el kell ismernünk, hogy a valóság néha túlmutat egy irányelv rendelkezésein és a meglévő szabályozáson. A grúziai konfliktus rendezésének ügye – amelyben az Európai Unió érdekelt, és amely még megoldásra vár – mutatja, hogy itt ilyen, a valóságot figyelembe vevő döntésre van szükség.
Kyriakos Mavronikolas (S&D) . – (EL) Elnök úr, az Európai Unió ma valóban közös külpolitikát, védelmi politikát dolgoz ki, és kétségtelenül be kellene vezetni bizonyos eljárásokat, amelyek szabályoznák a fegyveripar harmadik országokkal szembeni magatartását. A vita témája kapcsán azonban felmerült bennem egy kérdés, és úgy érzem, hogy a mai plenáris ülésen fel kell ezt tennem.
Hogyan igazolható az a tény, hogy a fegyvergyártók, különösen az Egyesült Királyságban, kereskedelmi embargóval sújtják a Ciprusi Köztársaságot és a ciprusi fegyveres erőket, holott Ciprus az Európai Unió tagállama, ugyanakkor megengedik Törökországnak a katonai és egyéb felszerelés korszerűsítését, mozgatását és szállítását a megszállt Ciprus területén?
Raül Romeva i Rueda (Verts/ALE). – (ES) Elnök úr, számos éven át voltam e Parlament előadója, amely időszakban a tisztelt Ház gyakorlatilag egyhangúlag kérte az 1998-as magatartási kódex kötelező erejű közös állásponttá tételét, amelyet 2008-ban fogadtak el. Akkor azonban azt mondtuk, hogy ez egy további, de nem végleges lépés, szükséges, de nem elégséges, és ez a tény a mai vitából is kiderült.
Arra is szeretném emlékeztetni a tisztelt Házat, hogy az ENSZ-ben az Európai Unió minden tagállama támogatja a fegyverkivitel ellenőrzéséről szóló nemzetközi szerződést, és ez a legfontosabb.
A fegyverek kivitele nem hasonlít a hűtőszekrények exportjához. Nagyon súlyos következményekkel jár, mivel a fegyverek ölnek, pusztítanak, és társadalmakat taszítanak szegénységbe. Az Európai Unió pontosan ehhez járul hozzá, amikor fegyvereket exportál Izraelbe, amikor fegyvereket exportál Kolumbiába, amikor fegyvereket exportál Afganisztánba. Úgy kellene cselekednünk, hogy figyelembe vegyük ezt a felelősséget.
Ezért úgy vélem, hogy szükséges emlékeztetnem a tisztelt Házat arra, hogy amikor ezzel a kérdéssel foglalkozunk, ez nem pusztán a belső piac, a kereskedelem vagy a biztonság kérdése, hanem egyértelműen a nemzetközi felelősségé, és attól félek, hogy mégsem eszerint cselekszünk.
Laima Liucija Andrikienė (PPE) . – Elnök úr, a Lisszaboni Szerződéssel sok területen továbbfejlesztettük a politikák összehangolását és a szolidaritást, beleértve a kül- és biztonságpolitikát. A Szerződés kölcsönös segítségnyújtási záradékot is tartalmaz arra az esetre, ha bármelyik tagállamot katonai támadás fenyegetné.
Ennek fényében nagyon aggasztónak tűnnek a négy Mistral hadihajó Oroszország számára történő eladásával és a hajóépítési technológia egy részének átadásával kapcsolatos francia tervek. Mi több, a Mistral hadihajók egyértelműen támadó – hangsúlyozom, támadó és nem védekező – típusúak.
Mielőtt elkezdenénk megvalósítani a Lisszaboni Szerződés szolidaritásra vonatkozó rendelkezéseit, meg kellene győződnünk ezért arról, hogy nem romboljuk-e le a többi uniós tagállam vagy szomszédaink biztonságát.
Sürgetem a Tanácsot, hogy tegyen meg minden tőle telhetőt egy, az Unión belüli, széles körű párbeszéd indítása érdekében, amelynek során a harmadik országokba irányuló fegyvereladásokkal kapcsolatban közös elképzelés és korszerű hozzáállás alakítható ki.
Janusz Władysław Zemke (S&D) . – (PL) Elnök úr, szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a fegyverkivitel mindig összefügg az Unió biztonságpolitikájával. A fegyverkivitel nem önálló vagy elszigetelt terület. Ezek az ügyek nem korlátozódnak a katonai vagy pénzügyi területre, az export mögött az érintett cégek profitja áll, és ez mindig kapcsolatban áll a politikával. Ezért támogatom azokat, akik azt javasolják, hogy a teljes Tanács egyik ülésén kerüljön sor a fegyverkivitellel és a katonai együttműködéssel kapcsolatos uniós politikáról szóló vitára. Számos megjegyzésünk akad és kételyünk merül fel például a Mistral támadó hadihajók Moszkvának történő eladásával kapcsolatban, de ha másképp nézzük a dolgot, és például egy európai rakétaelhárító rendszer kiépítésére gondolunk, akkor úgy vélem, a mi érdekeinket szolgálná Oroszország bevonása. Vagyis röviden összefoglalva, ezek az ügyek nem olyan egyértelműek, mint amilyennek esetleg tűnnek.
Katarína Neveďalová (S&D) . – (SK) Semmilyen értelemben nem vagyok a fegyverkezés vagy hasonlók szakértője, de ma minden bizonnyal pacifistaként állok önök előtt, és szeretnék az Európai Unió egy átlagos polgárának szempontjából tekintetni a problémára. Szem előtt tartva, hogy az Európai Unió jelenleg megállás nélkül gyártja a fegyvereket, és hogy legalább 30 háború, valamint számos egyéb – regionális vagy helyi – konfliktus zajlik szerte a világon, annak is tudatában kell lennünk, hogy az általunk gyártott fegyverek célja közvetlenül a pusztítás és a gyilkolás.
Talán azon is el kellene gondolkodnunk, hogy a pénzt, amellyel minden évben hozzájárulunk az egyes tagállamok költségvetéséhez az egyes hadseregek felfegyverzése vagy felszerelése céljából, nem lehetne-e valamiképp átvezetni az oktatás területére, hiszen ennek sokkal nagyobb hasznát látnánk a gazdasági válság idején, mint a fegyvereknek. Az is nagyon érdekelne, hogy önök közül néhányan esetleg hogyan tudnák megválaszolni a kérdést: hány tagállam csökkentette védelmi költségvetését a mostani válság idején, és milyen mértékben? Talán mindannyiunknak el kellene gondolkoznunk ezen, mert nem hiszem, hogy jó példát mutatunk a fiatalabb nemzedékeknek, ha azt hisszük, hogy például a lövészetet, amely valójában a pusztítás egy formája, olimpiai sport szintjére kellene emelnünk.
Olivier Chastel , a Tanács soros elnöke. – (FR) Elnök úr, ez nagyon tanulságos vita volt, és két elgondolásra egy kicsit részletesebben vissza szeretnék térni.
Először is szeretném tisztázni a felelősség fogalmát. A közös álláspont 4. cikkének (2) bekezdése úgy rendelkezik, hogy bármely katonai technológia vagy felszerelés átadásának jóváhagyása vagy elutasítása minden egyes tagállam nemzeti hatáskörében marad. Ezért a felelősség elsősorban nemzeti szinten érvényesül, és a közös álláspont egyáltalán nem veszi el ezt a felelősséget a tagállamoktól, viszont olyan rendelkezések széles körét vezeti be, amelyek lehetővé teszik a tagállamok közti hatékony koordinációt és információcserét.
A második elgondolás, amelyre vissza szeretnék térni, az átláthatóság elve. A közös álláspont előírja, hogy a tagállamoknak éves jelentést kell készíteniük a fegyverkivitelükről. A nemzeti jelentések alapján elkészített uniós jelentés évente kerül közzétételre, és tájékoztatást nyújt a megadott engedélyek pénzben kifejezett értékéről, lebontva célország és a katonai felszerelés típusai szerint, valamint tájékoztatást nyújt az elutasított engedélyek számáról és a tagállamokkal utólag folytatott eseti konzultációkról.
Az Európai Unió éves jelentésén kívül a közös álláspont kötelezi a tagállamokat a katonai technológia és felszerelés exportjáról szóló nemzeti jelentések közzétételére. A közös álláspont célja, az átláthatóság tehát mind európai uniós, mind nemzeti szinten érvényesül, de az Európai Uniónak valóban példát kell mutatnia e tekintetben.
Szeretném még elmondani továbbá, hogy amint önök közül többen is rámutattak, a közös álláspont jelentős előrelépést jelent a magatartási kódexhez képest. A közös álláspont 2008 decemberében került elfogadásra, vagyis kevesebb mint 2 éve. Helyes, ha időt hagyunk annak, hogy a közös álláspont által bevezetett új rendelkezések hatása érvényesülhessen, mielőtt hozzáfognánk egy ilyesféle új rendszer felülvizsgálatának, habár önöket hallgatva, és valóban megértve, amit mondtak, talán csábítónak tűnhet annak szigorúbbá tétele vagy szankciórendszerrel való kiegészítése.
Végül egy nagyon specifikus eset tisztázása céljából szeretném kijelenteni, hogy a közös álláspont számos alkalommal vita tárgyát képezte politikai szinten, különösen a Tanácsban, és különösen a Kínával szembeni fegyverembargó kapcsán.
Frédérique Ries (ALDE) . – (FR) Elnök úr, nincs nálam az eljárási szabályzat, nem tudok rá hivatkozni. Csak tudatni szerettem volna önökkel egy nagyon fontos hírt: az iráni külügyminiszter az imént jelentette be, hogy felfüggeszti Mohammadi Astiani asszony megkövezés általi halálos ítéletét.
Ebben a Parlamentben mindegyikünk azért harcolt, és a világ demokratikus erői e pillanatban is azért harcolnak, hogy a felfüggesztésnél jóval többet érjünk el, a büntetés elengedését. Ez a kezdet, és folytatni kell a küzdelmünket. Elnézést kérek, de úgy gondoltam, ezt az információt meg kell osztanom önökkel.
Elnök. – Köszönjük, Ries asszony. Pontosan ezt mondtam én is az ülés elején, és örülök, hogy ön megerősíti. Folytatjuk a harcot a per felülvizsgálatáért, és általában az emberi jogok érvényesüléséért világszerte.