Elnök. – Az eljárási szabályzat 140. cikke szerint kézhez kapták a 2010. szeptember 23-i elnöki konferencián összeállított ügyrendtervezet végleges változatát. A politikai csoportokkal való megállapodás értelmében a következő változásokra vonatkozó javaslatokról szeretném tájékoztatni a Parlamentet:
(A politikai csoportok többsége, és néhány esetben még a döntő többség is e változások mellett volt.)
Szerda
Az ügyrend a biológiai sokféleségről szóló közös vita után a következő ponttal egészül ki: a Tanács és a Bizottság nyilatkozatai a Lisszaboni Szerződés szociális rendelkezéseiről.
A tengeren eltűnt konténerekre és kártérítésre vonatkozó szóbeli kérdés lekerül a napirendről.
Csütörtök
A szavazások órája 11.30-kor kezdődik.
Lekerül a napirendről a Maňka úr által a 2010/2. számú költségvetés-módosítási tervezetről benyújtott jelentésről szóló szavazás 2. fordulója, mivel a Tanács nem fogadott el állásfoglalást az ügyben, így a vitát nem lehet megtartani.
Corien Wortmann-Kool , a PPE képviselőcsoport nevében. – Elnök úr! A PPE mindig örömmel fogadja a szociális témákról szóló kiváló és átfogó vitákat a plenáris üléseink során, azonban azok kellő előkészítést igényelnek.
Ez az oka annak, hogy az elnöki konferencián többségi döntés született arról, hogy a szociáldemokrata csoportnak a lisszaboni menetrendben szereplő közérdekű szolgáltatások és a Lisszaboni Szerződésben foglalt közszolgáltatások megvitatására irányuló javaslata először a Munkaügyi és Szociális Bizottságban kerüljön vitára. Azért vagyunk emellett, mert ez egy rendkívül bonyolult témakör.
Úgy tudom, hogy a cím megváltozott és a Liberálisok megváltoztatták állásfoglalásukat, a tartalmi kérdések azonban még mindig összetettek, ezért továbbra is azt szeretnénk, hogy azt először a munkaügyi bizottság vitassa meg, lévén ez egy rendkívül fontos és összetett vita. Nem kívánjuk ellenezni a vitát, de ez oka annak, hogy tartózkodni fogunk az e témában történő szavazás során.
Elnök. – Köszönöm magyarázatát, Wortmann-Kool asszony. Ez azt jelenti, hogy e pont napirendre kerül, de az Európai Néppárt (Kereszténydemokraták) csoportja tartózkodik a szavazástól. A többi politikai csoport többsége fel kívánja venni e pontot a napirendre.