Az ülések szó szerinti jegyzőkönyve

2010. október 6., Szerda - Brüsszel

1. Az ülésszak folytatása

ELNÖKÖL: JERZY BUZEK
elnök

(Az ülést 15-kor megnyitják.)

  Elnök. – Bejelentem a 2010. szeptember 23-án, csütörtökön berekesztett parlamenti ülésszak folytatását.

2. Az előző ülés jegyzőkönyvének elfogadása: lásd a jegyzőkönyvet

3. Az elnökség nyilatkozatai

  Elnök. – Hétfőn Magyarország történetének legnagyobb katasztrófáját élte meg. Egy rendkívül mérgező vörösiszapot tartalmazó tározó megrongálódása legalább három ember életét követelte. Emellett több száz ember sérült meg. Az Európai Parlament nevében szeretném kifejezni együttérzésünket az elhunytak és a katasztrófa által sújtottak családjai iránt.

Hölgyeim és uraim, tisztelt képviselőtársaim! Holnap jelentős évfordulóhoz érkezünk: Anna Politkovszkaja meggyilkolásának negyedik évfordulójához. Ezen a napon arra emlékezünk, hogy életét az észak-kaukázusi helyzettel kapcsolatos igazság felfedésének szentelte. Tudjuk, milyen fontos a független újságírás valamennyi társadalomban. Politovszkaja sajtószabadságért folytatott harcban mutatott eltökéltsége előtt azzal tisztelegtünk, hogy a brüsszeli sajtóközpontunk egyik termét róla neveztük el. Azzal együtt, hogy emlékezünk áldozatvállalására, nem feledkezünk el mások áldozatairól sem: Natalija Esztemirova, Anasztazija Baburova emberi jogi ügyvédek, Sztanyiszlav Markelov, Szergej Magnitszkij és sokan mások. Az ő halálukért felelős személyeket még mindig nem fogták el. Arra bátorítjuk az orosz hatóságokat, hogy tanúsítsanak teljes elkötelezettséget a jogállamiság biztosítására, illetve a törvénytelenség és a büntetéselkerülés légkörének felszámolására az észak-kaukázusi régióban.

(Taps)

Október 10-én fogjuk tartani a halálbüntetés elleni világnapot. Megismétlem az Európai Parlament arra irányuló folyamodványát, hogy a halálbüntetésre vonatkozó moratóriumot a világ valamennyi országában bevezessék. A halál soha nem lehet igazságtétel. Üdvözöljük az e területen történt változásokat Oroszországban, Burundiban és Togóban, de sajnos a halálbüntetést Japánban és az Egyesült Államokban még mindig alkalmazzák.

Úgy hisszük, hogy e demokratikus országokban a nyilvános vita hozzájárulhat a helyzet megváltoztatásához. Számunkra azonban leginkább a – például Kínában és Iránban végrehajtott – halálbüntetések száma ad okot aggodalomra. Ezen országok kormányait és hatóságait az ilyen gyakorlatok felfüggesztésére kérjük.

(Taps)

4. A bizottságok és a küldöttségek tagjai: lásd a jegyzőkönyvet

5. Szóbeli választ igénylő kérdések és írásbeli nyilatkozatok (benyújtás): lásd a jegyzőkönyvet

6. Megállapodások szövegeinek a Tanács általi továbbítása: lásd a jegyzőkönyvet

7. A Parlament álláspontjaival és állásfoglalásaival kapcsolatos további intézkedések: lásd a jegyzőkönyvet

8. Ügyrend

  Elnök. – Az eljárási szabályzat 140. cikke szerint kézhez kapták a 2010. szeptember 23-i elnöki konferencián összeállított ügyrendtervezet végleges változatát. A politikai csoportokkal való megállapodás értelmében a következő változásokra vonatkozó javaslatokról szeretném tájékoztatni a Parlamentet:

(A politikai csoportok többsége, és néhány esetben még a döntő többség is e változások mellett volt.)

Szerda

Az ügyrend a biológiai sokféleségről szóló közös vita után a következő ponttal egészül ki: a Tanács és a Bizottság nyilatkozatai a Lisszaboni Szerződés szociális rendelkezéseiről.

A tengeren eltűnt konténerekre és kártérítésre vonatkozó szóbeli kérdés lekerül a napirendről.

Csütörtök

A szavazások órája 11.30-kor kezdődik.

Lekerül a napirendről a Maňka úr által a 2010/2. számú költségvetés-módosítási tervezetről benyújtott jelentésről szóló szavazás 2. fordulója, mivel a Tanács nem fogadott el állásfoglalást az ügyben, így a vitát nem lehet megtartani.

  Corien Wortmann-Kool , a PPE képviselőcsoport nevében. – Elnök úr! A PPE mindig örömmel fogadja a szociális témákról szóló kiváló és átfogó vitákat a plenáris üléseink során, azonban azok kellő előkészítést igényelnek.

Ez az oka annak, hogy az elnöki konferencián többségi döntés született arról, hogy a szociáldemokrata csoportnak a lisszaboni menetrendben szereplő közérdekű szolgáltatások és a Lisszaboni Szerződésben foglalt közszolgáltatások megvitatására irányuló javaslata először a Munkaügyi és Szociális Bizottságban kerüljön vitára. Azért vagyunk emellett, mert ez egy rendkívül bonyolult témakör.

Úgy tudom, hogy a cím megváltozott és a Liberálisok megváltoztatták állásfoglalásukat, a tartalmi kérdések azonban még mindig összetettek, ezért továbbra is azt szeretnénk, hogy azt először a munkaügyi bizottság vitassa meg, lévén ez egy rendkívül fontos és összetett vita. Nem kívánjuk ellenezni a vitát, de ez oka annak, hogy tartózkodni fogunk az e témában történő szavazás során.

  Elnök. – Köszönöm magyarázatát, Wortmann-Kool asszony. Ez azt jelenti, hogy e pont napirendre kerül, de az Európai Néppárt (Kereszténydemokraták) csoportja tartózkodik a szavazástól. A többi politikai csoport többsége fel kívánja venni e pontot a napirendre.

(Az ügyrendet elfogadják)

(Az ülést berekesztik)

9. Ünnepi ülés – Kelet-Timor

  Elnök. - Üdvözöljük az Európai Parlamentben, elnök úr. 18 év elteltével ismét üdvözöljük körünkben.

A következő pont José Ramos-Horta, a Kelet-timori Demokratikus Köztársaság elnökének üdvözlő beszéde.

Nagy kiváltság és öröm számomra, hogy José Ramos-Horta elnököt üdvözölhetem. Néhányan ebben az ülésteremben emlékeznek még a 18 évvel ezelőtti látogatására. Akkor a kelet-timori helyzetről beszélt az emberi jogi albizottságban. Abban az időben a szabad Kelet-Timor még csupán tervként létezett, és csak néhány bátor ember, az ellenzék vezetői vázolhatták e látnoki terveket. Az ellenzék képviselőjeként és aktív tagjaként ő volt számunkra itt, e Parlamentben a szabad Timor legelső népszerűsítője és látnoka. Létezett egy ötpontos béketerv: az indonéz katonaság kivonása, az emberi jogok visszaállítása, a politikai foglyok szabadon bocsátása, az ENSZ-erők bevonása és végül az 1999-re tervezett népszavazás kiírása. A demokratikus közösség támogatta e nagyszerű tervet. 1996-ban José Ramos-Horta elnök és Carlos Felipe Ximenes Belo Nobel-díjat kaptak, és három évvel később Kelet-Timor jelenlegi miniszterelnöke, Xanana Gusmão megkapta a mi Szaharov-díjunkat.

1999-ben a kelet-timori népszavazás olyan eredményt hozott, amely Timor függetlenségét támogatta. Ez volt a szegénység kiküszöbölése és a könnyűnek nem nevezhető kelet-timori megbékélés felé vezető nehéz út kezdete, amely a hiteles intézmények létrehozásához, illetve végső soron a polgárok érdekében végzett munkához és a civil társadalom fejlődéséhez vezetett. Az Európai Parlament hathatósan támogatta az elnök és a kelet-timori hatóságok munkáját. A függetlenséghez való teljes jogokat három évvel később, 2002-ben állították vissza. Ramos-Horta úr jövőbelátása és tapasztalata rendkívüli jelentőséggel bír, és nem csupán Kelet-Timorban. Jelenleg Ramos-Horta úr több kontinensen számos fejlődő országba látogat el, és megmutatja az embereknek, hogy létezik egy út, van kiút a szegény országok számára, illetve hogy újrakezdhetik és jobb életet, jobb jövőt biztosíthatnak polgáraiknak.

Elnök úr! Nagy örömmel üdvözlöm körünkben, és felkérem, hogy mondjon beszédet.

  José Ramos-Horta , A Kelet-timori Demokratikus Köztársaság elnöke. – Elnök úr, hölgyeim és uraim! Angolul kezdem hozzászólásomat, majd portugálul fogom folytatni, ezután ismét angolra váltok.

Öt európai nyelven tudnék önökhöz szólni, de nem teszem, mivel én magam is összezavarodnék, így kettőnél maradok: az angolnál és a portugálnál.

Hálás vagyok azért a kiváltságért, hogy e tiszteletreméltó intézményhez szólhatok, Európa gazdag kulturális diverzitásának és demokratikus politikai kultúrájának, intézményeinek megtestesítőjéhez. Európa és az önök által létrehozott intézmények iránti csodálatom, a megosztottságtól, a rivalizálástól és a háborúktól az egységhez, a partnerséghez és a békéhez, a demokráciához, a társadalmi befogadáshoz és a virágzáshoz vezető út, valamint az emberek közötti szolidaritásba vetett szilárd hit csodálata késztetett arra, hogy mint Nobel-békedíjas 2008-ban az Európai Uniót és az Európai Bizottságot Nobel-békedíjra jelöljem.

A világ egyik részén az egyetlen túlélő szuperhatalom elsöprő befolyása és árnyéka érvényesül. A másik végén ott van Ázsia, ahol a két feltörekvő ázsiai óriás árnyékolja be a térség többi részét. Ezek között vonhat hidat Európa – olyan hidat, amely mindenkit összeköthet a békét és a virágzást célzó új partnerséggel. Ez a befogadó Európa a gyönyörű, Portugáliát fürösztő atlanti parttól húzódik egészen a régi kontinens pereméig, ahol Ázsia kezdődik.

Miközben itt beszélek, nagy hálát érzek e tiszteletreméltó intézmény, sok nagyra becsült európai parlamenti képviselő, az Európai Bizottság iránt, és különösen elnöke, barátunk, José Manuel Durão Barroso iránt, aki mögöttünk állt több mint három évtizeden keresztül a szabadságért folytatott hosszú küldetésünkben.

Mint fiatal politikus és diplomata, először mint Portugália államtitkára, majd külügyminisztere, később mint miniszterelnöke, bölcs és szenvedélyes szószólója volt Kelet-Timornak, hasonlóképpen Afrikának, Ázsiának és Latin-Amerikának.

De elmulasztanám kötelességemet, ha nem mondanék köszönetet az Európai Parlament sok más képviselőjének is, akik közül néhányan már nincsenek jelen amiatt a visszafordíthatatlan öregedési folyamat miatt, amely elől egyikünk sem menekülhet.

Ebben az intézményben valamennyi politikai oldalról, balról és jobbról egyaránt, fórumra leltünk egy olyan időben, amikor senki más nem engedett szóhoz jutni minket.

Például az Európai Parlament pártjainak portugál képviselői a 90-es években saját fizetésük egy részét annak adták, aki ma külügyminiszterünk: dr. Zacarias da Costának. Öt évig volt itt a timori ellenállás vezetőjeként, és az Európai Parlament portugál képviselői, bal és jobb oldaliak, minden hónapban pénzügyi segítséget nyújtottak nekünk, hogy itt Brüsszelben irodát tarthassunk fenn.

Szintén ez az intézmény volt az, amely a világon elsőként szabad belépést, igazolványt adott nekünk, hogy Kelet-Timort itt, e Parlamentben képviselhessük és ügyét tovább vihessük.

Tehát valamennyiük iránt mérhetetlen hálával a szívemben térek ide vissza.

Engedjék meg, hogy most portugálul folytassam; a millenniumi fejlesztési célokról fogok beszélni, és arról, hogy országomban mit teszünk e téren, illetve milyen lépéseket várunk a nemzetközi közösségtől, hogy nekünk és másoknak segítsen.

, A Kelet-timori Demokratikus Köztársaság elnöke. – (PT) Kelet-Timor 2000-ben még nem volt független ország, és az első célokat akkor tűztük ki, amikor 2004-ben benyújtottuk első jelentésünket a millenniumi fejlesztési célokról.

Az utóbbi három év során Kelet-Timor valóban békében élt, amely számottevő, évi több mint 12%-os gazdasági növekedést tett lehetővé; az utóbbi két év során 9%-kal csökkent a szegénység; a 2015-re kitűzött célok napjainkra történő elérésével csökkenést értünk el a csecsemőhalálozásban és öt évnél fiatalabb gyermekek elhalálozásában; 2009–2010-ben az iskolázottság a 2007-es 65%-os szintről 83%-ra nőtt; továbbá Kuba és Kelet-Timor egy közös programjának köszönhetően a felnőtt írástudatlanság is fokozatosan csökken.

Az írástudatlanság felszámolása két-három éven belül várható Kelet-Timorban. Az ország költségvetésének mintegy 30%-át fordítjuk közegészségügyre és oktatásra. Ez a fordulat az olyan szociális programok erőteljes közfinanszírozásának az eredménye, mint például az időseknek, az özvegyeknek, a rokkantaknak és a veteránoknak történő közvetlen pénzutalás, illetve a megművelt területek növelésére és az élelmiszer-termelés növelésére irányuló határozott erőfeszítések.

Most véglegesítjük a 2010–2030-as stratégiai fejlesztési terv menetrendjét, amely lehetővé teszi majd, hogy felszabadítsuk népünket az évszázadok óta tartó szegénység alól, és 2030-ra az életszínvonalukat a felső középosztály szintjére emeljük.

Ami az olajkészletünk kezelését illeti, örömmel jelenethetem ki, hogy a nyersanyag-kitermelő iparágak átláthatóságára irányuló kezdeményezés a 2010. július 1-jei jelentésében Ázsiában az első helyre, a világon pedig a harmadik helyre sorolta Kelet-Timort a földgáz- és olajprofit kezelésének erőssége, átláthatósága és hatékonysága tekintetében.

Parlamentünk képviselőinek körülbelül 30%-a nő. A közigazgatásban olyan kulcsfontosságú minisztériumokat vezetik nők, mint például a pénzügyet, az igazságszolgáltatást, a szociális szolidaritást, és így tovább, illetve van egy köztársasági ügyésznőnk is. Állandó ifjúsági parlamenttel rendelkezünk, amelynek 130 tagját nemrégiben választották meg országszerte. A parlamentbe választott fiatalok 12 és 17 éves kor közöttiek. Mindig is törekedtünk a nemek egyensúlyára az ifjúsági parlamentben. Azonban várakozásainkat felülmúlták: az ifjúsági parlament 68 lányból és 62 fiúból áll.

Kelet-Timor büszke arra, hogy bevezette a világ egyik humanista alkotmányát, amelyben tilos a halálbüntetés, és a legmagasabb börtönbüntetés 25 év: nincsen életfogytiglani büntetés. Minden fő nemzetközi emberi jogi szerződést ratifikáltunk. Benyújtottunk két jelentést a megfelelő intézményekhez az egyezményekről, és továbbra is arra fogunk törekedni, hogy még inkább betartassuk az emberi jogok, a szabadság és az emberi méltóság tiszteletét. Alkotmányunk elismeri a nemzetközi jog elsőbbségét a nemzeti jog felett, más szóval: törvényeinknek meg kell felelniük a nemzetközi jognak.

Szíves engedelmükkel most angolul folytatom.

. – Most az éghajlatváltozás ügyéről fogok szót ejteni – nyilván rendkívül felületesen a korlátozott idő miatt.

Miközben tény, hogy a gazdagok és hatalmasok járultak hozzá leginkább a környezet állapotának romlásához, elismerjük, hogy a tudomány, a technológia és az ipar előrelépése az elmúlt 200 év során hatalmas előnyhöz juttatott mindenkit, még akkor is, ha ezen előnyöket egyenlőtlenül osztották el.

Azonban mi a fejlődő világban nem okolhatjuk kizárólag a gazdagokat és hatalmasokat a bolygónkat ért károkért. El kell ismernünk saját felelősségünket az erdők, a tavak, a folyók és a tengerek pusztításában. Ázsiának nem kisebb a felelőssége az éghajlatváltozás visszafordításában, mint az Egyesült Államoknak és Európának. Mi adjuk a Föld lakosságának csaknem felét. Ez már önmagában azt jelenti, hogy hatalmas nyomásnak tesszük ki a földet, az ásványokat, az erdőket és a vizeket. Annak érdekében, hogy gazdaságainkat modernizálhassuk és több száz millió szegény ázsiai életén javíthassunk, a bolygónkat kiaknázva egyre több energiát használunk. A feltörekvő ázsiai hatalmak közül többen átkelnek az óceánokon, hogy máshol keressenek energiát – Afrikában és Latin-Amerikában.

Ezért Kelet-Timor a Maldív-szigetekkel együttműködve – a két legkisebb ország Ázsiában – közös ázsiai programra szólít fel a környezetvédelemre és a környezet helyreállítására, a föld- és vízgazdálkodásra, a mindenki számára elérhető egészségügyre és oktatásra, illetve a szegénység és írástudatlanság felszámolására épülő fenntartható fejlődés tekintetében.

A gazdagokhoz és hatalmasokhoz szeretnék folyamodni. A gazdagok és hatalmasok kérdezzék meg maguktól, hogy a televízió kamerái előtt tett ígéreteiket betartották-e, és a múltbeli politika hatékony volt-e az elmaradottság és a mélyszegénység elleni fellépésben.

Nagyon is gyakran hibáztatják a fejlődő országok vezetőit azért, hogy népeink életében a bőkezű fejlesztési segítség ellenére – amelyet állítólag a gazdagoktól kaptunk – hiányzik a fejlődés.

Az adományozóknak azonban őszintén és kritikusan kellene megítélniük a politikai eljárásokat. Tudjuk, hogy őszinte érzékenységet tanúsít az utca embere – az Egyesült Államokban, Európában és Japánban – a világ szegényebb régióiban élő embertársai iránt, de az adományozóknak egyszerűsíteniük kellene a hosszadalmas, terhes, felesleges, pazarló, szükségtelen és bürokratikus papírmunkát, amely országainkban elárasztja és eltántorítja az embereket.

(Taps)

Az adományozóknak az ígért dollárok nagyobb részét a vidékfejlesztésbe, az élelmiszer-biztonságba, a víz- és szennyvízhálózatokba, az utakba, az egészségügybe és az oktatásba kell fektetniük. A nemzeti intézmények és a demokratikusan megválasztott vezetők megerősítése érdekében az adományozóknak közvetlen ágazati költségvetési támogatást kell biztosítaniuk, hogy képesek legyenek szolgáltatásokat nyújtani és fejlődést biztosítani a polgárok számára.

Csüggesztő, hogy csupán maroknyi gazdag ország érte el azt a célt, hogy a bruttó nemzeti termékük 0,7%-át fejlesztési segítségre fordítsák. Ugyanakkor a nemzetközi konferenciák reflektorfényében tett nagylelkű felajánlások – a filmsztárokkal és rockénekesekkel egyetemben – nagyrészt elfelejtődnek abban a pillanatban, amint a hollywoodi függöny lehull és a reflektorfény kialszik.

Még csüggesztőbb azt látni, hogy milyen könnyen találnak dollármilliárdokat a csődbe ment bankok és biztosítótársaságok, a csaló ingatlanügynökségek és az elavult autóvállalatok megmentésére, és hogyan fizetnek ki több tízmillió dollárt bónuszokban a pénzügyi összeomlásért felelős inkompetens személyeknek és szélhámosoknak, miközben mérhetetlen ellenállásba ütközött a gazdagokhoz való évtizedes folyamodás a külföldi fejlesztési segélyek növelésére.

Úgy gondoljuk, hogy a pénzügyi összeomlás következményei által érintett országok megsegítésének egyik bölcs és tisztességes módja a legkevésbé fejlett országok és a kis fejlődő szigetállamok adósságainak leírása és azon adós országok adósságának újrastrukturálása, amelyek hatalmas belső és külső problémákkal – például instabilitással, éghajlatváltozással és szélsőséges körülményekkel – küzdenek világszerte számos helyen, különösen Dél-Ázsiában és az afrikai nagy tavak térségében.

Kelet-Timor kiváltságos abban, hogy nem rendelkezik egyetlen cent külföldi adóssággal sem, így folyamodásunkat nem az önérdek diktálja. Egyébként, ha kinyitják a 2010-es gazdasági évkönyvet – a zsebkönyv-változatot –, néhány érdekes adatot fognak találni benne. Kelet-Timor rendelkezik ma a világon a legnagyobb többlettel a GDP százalékában, és egyetlen cent külföldi tartozása sincsen. Ettől függetlenül szolidaritást érzünk azokkal az országokkal, amelyek évtizedek óta halmozzák adósságaikat, amelyeket jelenleg képtelenek fizetni, és amelyek a világon több száz millió embert tartanak béklyóban. Ha lehetséges volt csaknem egyik napról a másikra dollármilliárdokat mozgósítani a csődbe ment bankoknak és biztosítótársaságoknak, akkor erkölcsi kötelesség és politikai bölcsesség egy jóval kisebb összeget fordítani arra, hogy a fejlett országok teljesítsék kötelességüket a harmadik világ szegényeivel szemben, hogy feloldják a világunkat ma átható egyenlőtlenségeket.

Miközben ma itt szólok, mély hálával önök iránt – az Európai Parlament, az európai vezetők és valamennyi fejlesztési partnerünk iránt –, alázattal kívánom azt, hogy saját sikertelenségünket és korlátainkat is felismerjük. Nekünk Kelet-Timorban és a fejlődő világ nagy részében nem szabad, hogy felcseréljük a szerepeket, és kioktassuk a Nyugatot – megtorolva, hogy a Nyugat évtizedekig kioktatott bennünket –, hanem tükörbe kell néznünk, és lelkiismeretesen kell válaszolnunk saját kérdéseinkre. Mit tettünk mi magunk azért, hogy népeink százmillióját kiemeljük a szélsőséges nyomorból? Sikerülni fog. Mindannyian többet tudunk elérni, Kelet-Timorban és mindenütt.

Hatalmas előrelépést tettünk az utóbbi három évben. Országunk csupán nyolc éve független. Megosztottam önökkel néhány számadatot, de vannak olyan elért eredmények is, amelyek nem számszerűsíthetők. Ezek nem mérhetők, de ugyanolyan jelentősek. Képesek voltunk meggyógyítani társadalmunk sebeit, összebékíteni különálló közösségeket és begyógyítani az országunk és Indonézia között ejtett sebeket, amellyel 24 év tragikus történelmen osztozunk. Ma Kelet-Timor és Indonézia a lehető legjobb szomszédi kapcsolatnak örvend. Hidakat tudtunk építeni a teljes régióval. Felvettük a diplomáciai kapcsolatot több mint 100 országgal. Ezek nem számszerűsíthető és nem mérhető eredmények. Népünk a 24 éves megszállás mély sebei ellenére nem érez haragot senki iránt.

Ezek meggyőződéseink és hitünk. Eltökéltek vagyunk abban, hogy megfeleljünk népünk elvárásainak és békés, gazdag jövő felé vezessük őket.

A mindenható, könyörületes Isten áldjon meg bennünket.

(Taps)

  Elnök. - Köszönöm szépen, elnök úr.

Tizennyolc évvel ezelőtt Kelet-Timor ellenzéki vezetőjeként ön nagy bátorságot és előrelátást tanúsított. Ma ön egy szabad, demokratikus, független ország elnöke.

Fogadja gratulációmat, elnök úr, és jókívánságaimat országának és népének. Köszönöm a beszédet.

(Taps)

ELNÖKÖL: ROBERTA ANGELILLI
alelnök

10. A halálbüntetés elleni világnap (vita)

  Elnök. – A következő napirendi pont a Tanács által a Bizottság alelnöke/az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője nevében kiadott, a halálbüntetés elleni világnapról szóló nyilatkozat.

Mielőtt megadnám a szót Chastel úrnak, egy részletet olvasnék fel a Sakineh gyermekei által az európai parlamenti képviselőkhöz intézett levélből. A levelet az AKI Internetionalen keresztül küldték kifejezetten úgy időzítve, hogy az a halálbüntetés elleni világnapról szóló vitára érkezzen meg.

Íme, a részlet: „Köszönetet szeretnénk mondani erőfeszítéseikért és az édesanyánk, Sakineh ügyének szentelt figyelmükért. Elsőként erkölcsi támogatásukat szeretnénk kérni. Egyetlen reményünk a nemzetközi közösség maradt, éppen ezért fel kívánjuk kérni az Európai Parlamentet, hogy határozott módon, minden rendelkezésére álló eszköz felhasználásával avatkozzon be édesanyánk megsegítésére. Kérjük önöket, ne hagyjanak magunkra bennünket és hallgassák meg segítségkérésünket. Végül, bízva abban, hogy a primitív büntetések, például a megkövezés és az akasztás örökre eltűnnek a világból, szívből jövő üdvözletünket küldjük.”

  Olivier Chastel , Catherine Ashton (a Bizottság alelnöke és az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője) nevében. – (FR) Elnök asszony, hölgyeim és uraim! Ahogyan az elnök úr az imént említette, a főképviselő, Ashton bárónő nevében szólalok fel a tisztelt Házban a halálbüntetés elleni világnapon, illetve európai napon.

Mint azt tudják, a halálbüntetés alkalmazása továbbra is vegyes képet mutat a világban. Egyrészről az államok túlnyomó többsége támogatja akár a jogi, akár a gyakorlati eltörlését, és biztató látni, hogy az ilyen államok száma folyamatosan nő. A legtöbb országban a halálbüntetés eltörlésének és korlátozásának erőteljes tendenciája figyelhető meg.

Másrészről a kivégzések száma és a halálbüntetés alkalmazására vonatkozó hatályos eljárások sajnálatosan világszerte aggasztó méreteket öltenek: a 2009-ben bejelentett 5679 kivégzés 5679-cel több volt a kelleténél. Ha pedig figyelembe vesszük, hogy 58 ország és terület továbbra is alkalmazza a halálbüntetést, a munkánk még messze nem ért véget.

Mindannyian tisztában vagyunk továbbá azzal, hogy ahol a halálbüntetés továbbra is jogszerű, komoly problémák merülnek fel a nemzetközi szabályokat és normákat illetően, különösen a halálbüntetés legsúlyosabb bűncselekményekre történő korlátozása, a fiatalkori bűnelkövetőknek a halálbüntetés alkalmazási köréből való kizárása, valamint a tisztességes eljárás garantálása tekintetében.

A következtetés világos: e kérdésben nincs helye az elégedettségnek. Ezért minden elérhető eszközt, köztük a diplomáciai csatornákat és a lakosság tájékoztatását is fel kell használnunk célunk eléréséhez, és ez az oka annak, hogy a főképviselő személyes prioritásává avatta a halálbüntetés eltörlését célzó európai uniós fellépést.

Mit jelent ez a gyakorlatban? A jövőbeli Európai Külügyi Szolgálat kétségtelenül építhet majd arra, hogy az Európai Unió már ma is a halálbüntetés elleni küzdelem vezető intézménye, de a szolgálat egyben a bennünk rejlő lehetőségek kiteljesítésére is kiváló eszközként szolgál majd.

Különösen erősíteni fogja az egységes fellépés képességét, lehetővé téve ezáltal, hogy a halálbüntetés elleni küzdelemhez Európában rendelkezésre álló valamennyi eszközt igénybe vegyük és összevonjuk.

Ezenfelül az Európai Unió a halálbüntetés eltörléséért fáradozó más nemzetközi és többoldalú szervezetekkel való összefogás módját is folyamatosan tökéletesíti.

Az ENSZ őszi 65. közgyűlésének keretében a halálbüntetés alkalmazására vonatkozó moratóriumra felszólító állásfoglalásnak az egyetemes eltörlés irányába való haladást kell tükröznie. Meg kell erősítenie és ki kell terjesztenie az eltörlés felé mutató tendenciát, amely a világ minden részén megfigyelhető. Az Európai Unió és az Európa Tanács közötti szoros együttműködés a halálbüntetés elleni küzdelmünk egy másik eszköze.

E tekintetben – igen konkrét példaként – közös erővel igyekszünk majd meggyőzni Fehéroroszországot a halálbüntetés eltörléséről, elsősorban a világnap alkalmával Minszkben közösen megrendezett események keretében.

Hölgyeim és uraim! Mivel alapvető meggyőződésünk, hogy a halálbüntetés eltörlése nélkülözhetetlen az emberi méltóság védelméhez és az emberi jogok tiszteletben tartásához, minden esetben és minden körülmények között ellenezzük a halálbüntetés alkalmazását, és a továbbiakban is annak egyetemes eltörlésére szólítunk majd fel.

A halálbüntetés egyetemes eltörlése az emberi jogokkal kapcsolatos külügyi intézkedéseink egyik prioritása, és a jövőben is az lesz majd, ezért Ashton bárónő nevében ismét megerősítem, hogy eltökélt szándékunk, hogy az Európai Unió továbbra is a halálbüntetés egyetemes eltörléséért folytatott harc élvonalában álljon.

  Elnök. – Tisztázni szeretném, hogy az Elnökök Konferenciájától érkezett javaslat alapján a vitában képviselőcsoportonként csak egy személy szólalhat fel. Ennélfogva a „catch-the-eye” eljárás keretében senki sem kaphat szót. Ez sajnálatos, mivel rendkívül fontos vitáról van szó.

  Eduard Kukan , a PPE képviselőcsoport nevében. – Elnök asszony! Az Európai Unió olyan értékeken és az emberi jogok védelmén alapul, amelyeket világszerte szüntelenül óvni és védeni kell. Mindezek alapját az élethez való jog képezi. A halálbüntetés elleni világnap arra emlékeztet bennünket, hogy a világ egyes országai még ma is gyakorolják a halálbüntetést. Ezért folytatnunk kell erőfeszítéseinket és fokoznunk kell az e gyakorlat elleni küzdelmet.

Az, hogy az EU határozottan ellenzi a halálbüntetést, e harc élvonalába állít bennünket. Mivel az Európai Parlament az első olyan uniós intézmény, amely bekapcsolódott ebbe a küzdelembe, a mi kötelességünk, hogy az egyetemes eltörlés elérése érdekében más államokat is meggyőzzünk.

Az Európai Néppárt számára a halálbüntetés elleni világszintű küzdelem a külső emberi jogi politika központi prioritása. Az EU-nak folyamatosan tájékoztatást kell nyújtania erről a kérdésről és támogatnia kell az egyetemes eltörlést elősegítő kezdeményezéseket.

Mindezen túl fel szeretném kérni a főképviselőt, a Bizottságot és a tagállamokat, hogy továbbra is ösztönözzék a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának a halálbüntetés eltörlését célzó második fakultatív jegyzőkönyvét még nem ratifikáló országokat arra, hogy így tegyenek. Emellett az emberi jogok európai egyezményének 13. jegyzőkönyvét még nem ratifikáló tagállamoknak is meg kellene ezt tenniük.

Sajnálattal kell közölnöm, hogy Fehéroroszország az egyetlen olyan európai ország, amely továbbra is alkalmazza a halálbüntetést. Minden erőnkkel azon kell lennünk, hogy ez megváltozzon. Hasonlóképpen, az EU-nak folyamatosan fel kell hívnia a figyelmet a halálbüntetés eltörlésére mind a kétoldalú tárgyalásokon, mind a nemzetközi fórumokon.

Végezetül, az EU-nak követendő példaként kell szolgálnia a világ többi része számára. Mindössze néhány nappal a halálbüntetés elleni világnap előtt megfelelőnek tűnik az időpont arra, hogy ezen álláspontunkat megerősítsük.

  Ana Gomes , az S&D képviselőcsoport nevében. – (PT) Fehéroroszország, Kína, Irán, Szaúd-Arábia és Szudán: mi a közös ezekben az országokban az emberi jogok és az alapvető szabadságjogok tiszteletben tartása tekintetében? Továbbra is valamennyien alkalmaznak egy primitív és szörnyű gyakorlatot: a halálbüntetést. Egyes országok, például Kína, Egyiptom, Irán, Malajzia, Szudán, Thaiföld és Vietnam titokban kegyetlen módszereket alkalmaznak anélkül, hogy nyilvánosságra hoznák a halálbüntetési statisztikákat. Az Európai Unió tagállamai közül csupán egyben él továbbra is olyan nemzeti jogszabály, amely bizonyos bűncselekmények esetén, kivételes körülmények között engedélyezi a halálbüntetést, és ebben az állásfoglalásban a Parlament felszólítja Lettországot, hogy sürgősen tegyen lépéseket e jogszabály hatályon kívül helyezésére.

A Parlament nézete szerint az Európai Uniónak minden lehetőséget meg kell ragadnia – különösen a két- és többoldalú csúcstalálkozókon és üléseken, és elsősorban az ENSZ-ben, a hivatalos látogatások alkalmával nemzetközi megállapodásokról folytatott tárgyalásokon, illetve a külügyi, együttműködési és pénzügyi segítségnyújtási politikák keretében harmadik országokkal folytatott párbeszéd során –, hogy előmozdítsa a halálbüntetés eltörlését. Fontos, hogy az Európai Unió tagállamai törekedjenek az ENSZ-közgyűlés egyetemes moratóriumról szóló határozatának alkalmazására.

A főképviselőnek, Ashton bárónőnek fel kell szólítania az Európai Külügyi Szolgálatot, hogy tevékenyen ösztönözze a halálbüntetés egyetemes eltörlését. Sok még a tennivaló. Mindennek ellenére ma már 154 olyan ország van, amely jogilag vagy a gyakorlatban eltörölte a halálbüntetést.

Az Európai Unió küldöttségeiben megfelelő számú, az emberi jogokra szakosodott és a halálbüntetés egyetemes eltörlésének törekvése iránt elkötelezett tisztviselőnek kell részt vennie. Felszólítom a főképviselőt, hogy szorgalmazza egy olyan rendszer létrehozását, amellyel a világ bármely országában halálra ítélt valamennyi uniós polgárt azonosítani lehetne, valamint hogy vesse latba minden erejét kivégzésük megakadályozására. Ami az EU vonatkozó belpolitikáját érinti, a Parlament bízik abban, hogy a halálbüntetésről szóló európai uniós irányelvek jövő évre tervezett felülvizsgálatára mihamarabb sor kerül majd.

Kívülről nézve az Uniónak nem csupán az Alapjogi Chartában foglalt azon kötelezettségének kell eleget tennie, hogy biztosítsa, senki sem utasítható ki olyan államba vagy adható ki olyan államnak, ahol komolyan fenyegeti az a veszély, hogy halálra ítélik, hanem arról is gondoskodnia kell, hogy az adatcserével kapcsolatos nemzetközi megállapodások keretében harmadik országok ne jussanak olyan információkhoz, amelyek alapján bárkit a halálos ítélet veszélye fenyegethet.

Ebben az állásfoglalásban az Európai Parlament nyilvánvalóvá teszi, hogy elborzadva szemléli az ilyen büntetés legkegyetlenebb végrehajtási formáit, például a megkövezést. Az állásfoglalás megemlíti néhány olyan férfi és nő nevét, akik hazájukban jelenleg kivégzésüket várják: kívánom, hogy a civilizáció fénye és a könyörület mentse meg az életüket. A Parlament ezért felszólítja a Bizottságot, hogy minden eszközzel lépjen fel az életük megmentése érdekében.

  Marietje Schaake , az ALDE képviselőcsoport nevében. – Elnök asszony! Nagy büszkeséggel tölt el, hogy az Európai Unió mint olyan értékközösség, ahol a halálbüntetést eltörölték, határozottan elkötelezi magát amellett, hogy globális szereplőként lépjen fel a halálbüntetés más helyeken történő eltörléséért.

A tagjelölt országokkal folytatott tárgyalások és más országokkal való párbeszéd során, legyen az akár az Egyesült Államok, akár Irán, következetesen szorgalmazzuk e rendkívül embertelen büntetés jogi vagy gyakorlati eltörlését. A halálbüntetés bűnmegelőzésben játszott szerepe még csak nem is bizonyított. Éppen ezért a gyakorlat még inkább kifogásolható. Míg a legsúlyosabb bűncselekmények nem maradhatnak büntetlenül, a halálbüntetés az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában foglalt élethez való jog értelmében önmagában az emberi jogok megsértésének minősül.

Hiszünk a nemzetközi jog alapján folytatott bűnügyi eljárásokban, de minden esetben tisztességes és megfelelő eljárás keretében. Ez túlságosan gyakran nem így van, és mindenesetre az ENSZ megállapította, hogy a kábítószerekkel kapcsolatos bűncselekmények nem tartoznak a legsúlyosabb bűncselekmények közé.

Az ENSZ a halálbüntetésre vonatkozó moratóriumról is kedvezően szólt, amely egy fontos nyilatkozat. Ezzel egyidejűleg az ENSZ hitele megőrzéséért küzd, hiszen Irán a Nőjogi Bizottság tagja.

A jelentős emberi jogi kérdések, például a halálbüntetés eltörlésének kezelését illetően az EU-nak továbbra is egységes álláspontot kell képviselnie és mindinkább stratégiai módon kell működnie.

Ma felszólalásainkkal egy időben zajlik Brüsszelben a Kína–EU kulturális csúcs. Ez a fontos lépés elismerésre méltó, ugyanakkor nem hunyhatunk szemet afelett, hogy Kína rekordtartó a halálbüntetések számát illetően, amelyek pontos száma az átláthatóság hiánya miatt, illetve amiatt, hogy egyes emberek nem minősülnek embernek, még csak nem is ismert. A fiatalok kivégzése tekintetében Kínát csupán Irán előzi meg, azonban a gyermekek megölését semmilyen körülmény nem indokolhatja. A kultúra ünneplése a szólásszabadság alapvető jogára emlékeztet bennünket, de a világon túlságosan sokan esnek a halálbüntetés és az ettől való félelem áldozatául az általuk kimondott szavak miatt.

Az EU-nak ezenfelül fokoznia kell a halálbüntetést alkalmazó országokból érkező személyek részére nyújtott menedékkel kapcsolatos kötelezettségvállalásait is. A Menedékvárosok programnak mihamarabb működésbe kell lépnie.

  Barbara Lochbihler , a Verts/ALE képviselőcsoport nevében. – (DE) Elnök asszony! A halálbüntetés elleni éves állásfoglalás valóban igazán lenyűgöző példája annak, mennyit tesz és tett az EU a halálbüntetés világszintű eltörléséért folytatott küzdelemben. Tény azonban, hogy továbbra is túl sok – rendkívül sok – a kivégzések száma, ahogyan a bizottság alelnökének képviselője is elmondta. Nem szabad azonban elfelejtenünk, hogy a halálbüntetés elleni globális harc sikertörténet. Ma már csupán 43 olyan ország van, ahol továbbra is előírják a halálbüntetést. Nemzetközi szinten az EU az egyik legaktívabb szereplő e küzdelem folytatásában és abban, hogy azt valamennyi kétoldalú kapcsolatba is beillesszék, ezért nem engedhetjük meg magunknak, hogy visszavegyünk erőfeszítéseinkből.

Talán mérlegelnünk kellene a célzottabb fellépés lehetőségét, mivel a különböző országok és kormányok eltérően szerveződnek, és differenciált stratégiák alkalmazására lehet szükség. Más lesz a helyzet Japánban, ahol a vezető politikusok választási harcokat vívnak és a lehető leggyakrabban használják a halálbüntetést. Itt más megközelítésre van szükség, mint Iránban vagy Fehéroroszországban. Lépésenként kell haladnunk; például le kell szűkíteni azok körét, akikre a halálbüntetés kiróható, így kizárhatjuk a kiskorúakat és a tanulási nehézséggel küzdőket, illetve korlátozható azon bűncselekmények köre, amelyek halálbüntetést vonhatnak maguk után. Kínában például az emberek továbbra is kivégezhetők az egyszerű vagyon elleni bűncselekményekért. Ilyen lépéseket tehetünk a tényleges cél, tehát a halálbüntetés teljes körű eltörlése felé vezető úton. Az EU-nak valamivel árnyaltabb megközelítést kell alkalmaznia.

Amit semmilyen körülmények között nem tehetünk meg, még akkor sem, ha a különböző országok esetében különböző megközelítést fogadunk el, az az, hogy kettős mércét alkalmazunk és eltérő követelményeket fogalmazunk meg a halálbüntetést még gyakorló országokkal szemben.

A halálbüntetés elleni ez évi állásfoglalás középpontjában egy adott ország, az Egyesült Államok áll. Példaként ismertetnék egy esetet. Mumia Abu-Jamal ügyéről van szó, aki több mint 20 éve várja a kivégzését. Nem gazdag, afroamerikai származású és a bűncselekmény időpontjában politikai szempontból radikális gondolatokat és írásokat közlő újságíróként dolgozott. Az ellene folyó eljárással kapcsolatban jogos kétségek merültek fel és hiányosságokra derült fény. Ezen ügyet illetően arra kérem az EU-t, hogy tegyen meg mindent, amit tud, és minden rendelkezésére álló eszközt vegyen igénybe annak érdekében, hogy ne hajtsák végre a halálbüntetést, és Mumia Abu-Jamal tisztességes eljárásban részesüljön.

  Sajjad Karim , az ECR képviselőcsoport nevében. – Elnök asszony! Bár az ECR képviselőcsoport nevében szólalok fel, észrevételeim teljes mértékben személyes meggyőződésemen alapulnak. Üdvözlöm a Parlamentben jelenleg folyó vitát, hiszen az egyértelműen az Unió alapvető értéke iránti elkötelezettségünket jelzi.

Az elmúlt évben az egyes országokban legalább 714 személyt végeztek ki. Ez Kína nélkül értendő, mivel az ország saját helyzetét nem teszi átláthatóvá. A halálbüntetést szankcióként még ma is alkalmazó országok többségében nem létezik a halálbüntetést indokoló bűncselekményekkel vádolt személyekkel szembeni tisztességes eljárás lebonyolítására alkalmas mechanizmus. A halálbüntetéssel rendelkező és azt használó országok, valamint a halálbüntetés jogát fenntartó, de azt ténylegesen nem gyakoroló országok közötti különbség nem olyan drámai, mint azt elsőre gondolnánk. Az imént említett számadat nem tartalmazza azokat, akik a sorsukról való döntésre várnak, és akik közül sokan ártatlanok, akiktől megtagadták a tisztességes eljárás lehetőségét.

Ennélfogva, noha megtartjuk ezt a vitát, az igen személyes jellegű. Nem csupán azokról szól, akik ítéletre és halálbüntetésre számíthatnak, hanem sok más érintettről is, családtagjaikról, valamint a társadalom számos más tagjáról, egyszerűen azért, mert az elítélteket a tisztességes eljárás minden lehetősége nélkül végzik ki. Ezen esetek megoldására is törekednünk kell.

  Søren Bo Søndergaard , a GUE/NGL képviselőcsoport nevében. – (DA) Elnök asszony! A mai vita tárgyát képező állásfoglalásra irányuló indítvány kategorikusan ellenzi a halálbüntetést. Egyszerűen nincs mentség azon államok számára, amelyek hidegvérrel és szándékosan kivégzik a gondjaikra bízott embereket. A halálbüntetés ezért önmagában is bűncselekmény. Gyakran azonban ennél is több. Amikor a halálra ítéltek évekig várnak nyomorúságos körülmények között, a halálbüntetés a kínzás egy formája is. Amikor a halálbüntetéssel való megfélemlítés révén próbálják megelőzni, hogy a nép fellázadjon az elnyomás és a diktatúra ellen, mind például Iránban, a halálbüntetés egyben a terrorizmus egy formája is.

Ahogyan Lochbihler asszony helyesen megjegyezte, az afroamerikai újságíró, Mumia Abu-Jamal ma a halálbüntetés eltörléséért folytatott küzdelem szimbólumává vált – „a hangtalanok hangjává”, ahogyan akkor nevezték, amikor 1981-ben megvádolták egy fehér rendőrtiszt meggyilkolásával, majd halálra ítélték. Ez az ember közel 30 éve a halálsoron várja a sorsa beteljesülését egy tévedésekkel és hiányosságokkal, valamint rasszista felhangokkal jellemzett tárgyalást követően. Éppen ezért helyénvaló, hogy az állásfoglalásra irányuló indítvány rámutat Mumia Abu-Jamal ügyére, mint az egyik olyan egyedi ügyre, amellyel az EU képviselőinek az elkövetkező időszakban többek között foglalkoznia kell, felvetve a kérdést az egyesült államokbeli hatóságoknak, az Egyesült Államok kormányának és természetesen az amerikai elnöknek is. A példa nem kevésbé fontos, mivel az Egyesült Államokat érinti, amely természetesen sok területen az EU szövetségese – valójában talán annál is fontosabb, hiszen a halálbüntetés elleni küzdelemben nincs helye a kettős mércének. A halálbüntetés elleni küzdelemben csak egyetlen mérce alkalmazható: a halálbüntetés feltétel nélküli elutasítása.

  Mara Bizzotto , az EFD képviselőcsoport nevében. – (IT) Elnök asszony, hölgyeim és uraim! Valamennyien egyetértünk abban, hogy Európának latba kell vetnie erkölcsi és politikai befolyását, hogy előmozdítsa a halálbüntetés eltörlésének ügyét. Ha azonban nem szeretnénk leragadni az elvont elvi nyilatkozatok szintjén, az Európai Uniónak ténylegesen meg kell kezdenie a rendelkezésére álló eszközök alkalmazását.

Európának nem szabad például elfelejtenie, hogy a halálbüntetést annak legkegyetlenebb formáiban még ma is alkalmazó számos harmadik ország olyan állam, amellyel az Unió jövedelmező gazdasági és kereskedelmi megállapodásokat kötött. Európának mindenekfelett emlékeztetnie kell ezeket az országokat arra, hogy az ilyen megállapodások aláírásával elkötelezték magukat az alapvető jogokra vonatkozó minimumkövetelmények tiszteletben tartása mellett. Ezt a követelményt rendszeresen figyelmen kívül hagyják, Európa pedig szemet huny fölötte.

Beszéljünk nyíltan a halálbüntetésről Kínával, Egyiptommal, Indiával, Pakisztánnal, Jemennel, Bangladessel és így tovább, kényszerítve ezeket az országokat, hogy eleget tegyenek az emberi méltóság tekintetében tett vállalásaiknak. Ez idáig Európa csak szónokolt. Csupán reménykedhetünk abban, hogy szavait mihamarabb tettekre váltja, amit korábban sajnálatos módon sok esetben nem sikerült megvalósítania.

  Bruno Gollnisch (NI) . – (FR) Elnök asszony, hölgyeim és uraim! A halálbüntetés elleni nyolcadik világnap alkalmából megemlékeznék azokról, akiket nem kímélt a halál: a 200 000 ártatlan meg nem született gyermekről, akiktől évente megszabadulunk Franciaországban; Natasha Moguelről, a néhány hete meggyilkolt 29 éves nőről, akit egy visszaeső bűnelkövető csavarhúzóval szurkált halálra; arról a négyéves gyermekről, akinek néhány hete elvágták a torkát az otthonom közelében, Meyzieu-ben; arról az idős úriemberről, akivel januárban Roquebrune-ben egy késelésért már többször letartóztatott férfi végzett; a Franciaországban évente 6-700, világszerte pedig sok ezer ártatlanul megölt emberről; Marie-Christine Hodeau-ról, Nelly Cremelről, Anne-Lorraine Schmittről és számos hozzájuk hasonló emberről, akiknek egyetlen bűne az volt, hogy egy nap keresztezték az igazságszolgáltatás által az első szörnyű bűncselekménye elkövetését követően szabadon engedett bűnöző útját; a Dutroux-hoz, Evrard-hoz és Fourniret-hez hasonlók áldozatairól, akiknek az élete örökre megnyomorodott, ha nem elveszett; a Londonban, Madridban és máshol meggyilkoltakról, az elvakult terrorizmus áldozatairól.

Azért jutnak eszembe, mert senki sem szervez világnapot az áldozatoknak, de szerveznek a kivégzőknek, akik gyakran valóban megérdemlik a halált.

Egy jogállamban, és csakis egy ilyen államban a halálbüntetés nem állami bűncselekmény. Segíti a társadalom és a polgárok védelmét azokkal a bűnözőkkel szemben, akik számára néha ez a megváltás egyetlen módja.

  Olivier Chastel , Catherine Ashton (a Bizottság alelnöke és az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője) nevében. – (FR) Elnök asszony, hölgyeim és uraim! Csak megköszönni tudom a közreműködésüket, hiszen szinte valamennyi felszólalás támogatja intézkedéseinket. Egyértelmű számomra, hogy egyetértünk abban, milyen jelentőséget kell tulajdonítania az Európai Uniónak a halálbüntetés eltörlését célzó intézkedéseknek.

Ahogyan korábban mondtam, és most megismétlem, a főképviselő, Ashton bárónő a kérdést személyes prioritássá avatta.

Őszintén reméljük, hogy partnereinkkel együtt az Európai Unió kielégítő eredményt érhet el – miként már említettem – az ENSZ 65. közgyűlésén egy olyan határozattal, amely további lendületet ad az egyetemes eltörlés irányába való elmozdulásnak.

Mivel alapvető meggyőződésünk, hogy a halálbüntetés eltörlése nélkülözhetetlen az emberi méltóság védelméhez és az emberi jogok tiszteletben tartásához, minden esetben és, ismétlem, minden körülmények között ellenezzük a halálbüntetés alkalmazását, és a továbbiakban is annak egyetemes eltörlésére szólítunk majd fel.

A korábban említettek szerint az üggyel kapcsolatos következtetés egyértelmű: nincs helye az elégedettségnek, és ezért minden rendelkezésünkre álló eszközt igénybe fogunk venni célunk eléréséhez.

  Elnök. – Öt állásfoglalásra irányuló indítványt vettem át, amelyeket az eljárási szabályzat 110. cikke (2) bekezdésének megfelelően nyújtottak be.

A vitát lezárom.

A szavazásra csütörtökön, 2010. október 7-én kerül sor.

Írásbeli nyilatkozatok (az eljárási szabályzat 149. cikke)

  Elena Oana Antonescu (PPE) , írásban. – (RO) A halálbüntetés sérti az ember élethez való alapvető jogát, és azt semmi nem igazolhatja. Különböző tanulmányok rámutattak, hogy a halálbüntetés nincs hatással az erőszakos bűncselekmények tendenciáira. Ezért szeretném hangsúlyozni, hogy Európának és a világ egészének egységes fellépést kell megvalósítania a halálbüntetés egyetemes eltörléséért olyan államokban, ahol azt továbbra is gyakran alkalmazzák, valamint annak ismételt bevezetése ellen. 2009 végén 43 ország, köztük egy európai tagállam kormánya továbbra is fenntartja ezt az intézkedést. A helyzet realitása elgondolkodtató. Van elég befolyásunk, hogy világszinten meggyőzzük a kormányokat és a polgárokat, hogy felhagyjanak e kínzási módszer használatával, amely az emberi jogokat tiszteletben tartó államok számára elfogadhatatlan. Kiemelt célkitűzésről van szó, amely csak az országok közötti szoros együttműködés, a tudatosság növelése és az oktatás révén valósítható meg. Üdvözlöm az Európai Parlament halálbüntetés elleni világnapról szóló állásfoglalását, amely hangsúlyozza, hogy a halálbüntetés teljes eltörlése továbbra is az Európai Unió egyik legfőbb emberi jogi célkitűzése.

  Proinsias De Rossa (S&D) , írásban. – A halálbüntetés a legkegyetlenebb, legembertelenebb és legmegalázóbb büntetés. Ne feledkezzünk meg arról, hogy a halálbüntetés elsősorban a hátrányos helyzetű személyeket sújtja. Minden esetben és minden körülmények között ellenzem a halálbüntetést, és hangsúlyozni kívánom, hogy annak eltörlése hozzájárul az emberi méltóság erősítéséhez és az emberi jogok folyamatos fejlődéséhez. Az állásfoglalás szándékosan egybeesett a halálbüntetés elleni európai és világnappal, amely mindkét esetben október 10-ére esik. Az EU a halálbüntetés elleni világszintű küzdelem vezető intézményi szereplője és elsőszámú adományozója, az e területen hozott intézkedései pedig külső emberi jogi politikájának központi prioritását alkotják. Az ENSZ-ben az EU 1997-től kezdve anyagilag sikeresen támogatta az Emberi Jogi Bizottság keretében készített, a halálbüntetés eltörlését, ezzel egyidejűleg pedig a halálbüntetés alkalmazására vonatkozó moratóriumot szorgalmazó éves határozatot. Arra bátorítom az EU intézményeit, hogy kettőzzék meg erőfeszítéseiket és minden rendelkezésükre álló diplomáciai és együttműködési támogatási eszközt vegyenek igénybe a halálbüntetés eltörlésének elérése érdekében.

  Anneli Jäätteenmäki (ALDE) , írásban. – (FI) A halálbüntetés visszafordíthatatlan, embertelen szankció, amely sérti az emberi jogokat. Kegyetlen és lealacsonyító, ráadásul olyan büntetés, amelyre ártatlan személy is ítélhető. A halálbüntetésről nem bizonyították, hogy jelentősen csökkentené a bűnözést. Rendkívül sajnálatos, hogy 43 országban még ma is alkalmazzák. A halálbüntetés betiltása az EU emberi jogi politikájának egyik kiemelt területe. Örömömre szolgál, hogy a mai napon, a halálbüntetés elleni világnapon az Európai Parlament határozottan állást foglal a halálbüntetés ellen, amelyet a világon mindenhol be kellene tiltani. A halálbüntetés semmilyen körülmények között nem tekinthető megfelelő igazságszolgáltatásnak. Köszönöm.

  Monica Luisa Macovei (PPE) , írásban. – A halálbüntetés elleni világnap és európai nap alkalmából emlékeztetnék arra, hogy a Parlament egyhangúlag ellenzi a halálbüntetést. Ennek oka, hogy a halálbüntetés kikezdi az alapvető emberi méltóságot, és ellentétes az emberi jogokról szóló nemzetközi joggal. Tanulmányok szerint nem bizonyítható, hogy a halálbüntetés jelentős visszatartó erővel bír a bűncselekmények tekintetében, ugyanakkor aránytalan mértékben érinti a hátrányos helyzetű polgárokat. Mindezek ellenére világszerte több mint 20 000 ember várja a halált; köztük több tucat európai állampolgár. A Parlament részéről továbbra is minden körülmények között el kell ítélnünk a kivégzéseket, és támogatnunk kell a halálbüntetésre vonatkozó feltétel nélküli nemzetközi moratóriumot. Ezenkívül ösztönöznünk kell az országokat, hogy pontos és hivatalos statisztikákkal szolgáljanak a halálbüntetés alkalmazására vonatkozóan. A szerződések értelmében a Parlamentnek beleegyezését kell adnia a harmadik országokkal kötött nemzetközi megállapodásokhoz. Ilyen alkalmakkor szem előtt kell tartanunk az érintett országok halálbüntetéssel kapcsolatos álláspontját.

  Kristiina Ojuland (ALDE) , írásban. – A halálbüntetés elleni világnap fontos ügy, amely emlékeztet bennünket arra a sajnálatos tényre, hogy világszerte 43 országban továbbra is alkalmazzák a halálbüntetést. Teljes mértékben egyetértek Jerzy Buzek elnök úrral, aki a plenáris ülés elején úgy fogalmazott, hogy a halál soha nem minősülhet igazságszolgáltatásnak. Üdvözlöm az Európai Parlament állásfoglalását, amely megerősíti az Európai Uniónak a halálbüntetés átfogó eltörlése iránti elkötelezettségét, és felszólítja a halálbüntetést alkalmazó országokat, hogy azonnali moratóriumot hirdessenek a kivégzésekre. Szeretném azonban, ha a szóbeli elköteleződés konkrétabban megjelenne az Európai Unió és a tagállamok harmadik országokkal szembeni politikájában. Elismerésre méltó, hogy minden év október 10-én felhívjuk a figyelmet a kérdésre, ha azonban valódi haladást akarunk elérni, ennél tovább kell mennünk. Az Európai Uniónak egységesen kell fellépnie és tényleges prioritási pontként kell napirendre tűznie a halálbüntetés eltörlését, ha meg kíván felelni az emberi jogok és az emberi méltóság ügyének fáklyavivőjeként róla kialakított képnek.

  Justas Vincas Paleckis (S&D) , írásban. – (LT) Jelenleg 43 ország alkalmazza a halálbüntetést. A legtöbb halálos ítéletet Kínában, Iránban és Irakban hajtják végre. Kína egymaga 5000 halálos ítéletért, vagyis a világon végrehajtott összes kivégzés 88%-áért felel. Vannak olyan uniós tagállamok is, amelyek polgárainak többsége támogatja a halálbüntetést. Világszerte még ennél is több ilyen ország van. Fő érvük az, hogy a halálbüntetés a jelek szerint elrettenti a potenciális bűnözőket és csökkenti a bűnözést. A statisztikák azonban egészen mást mutatnak. Egyetértek az állásfoglalással, mivel úgy gondolom, hogy a halálbüntetés eszközeinek múzeumban a helye. Indokoltak a Fehéroroszországhoz – a halálbüntetést alkalmazó utolsó európai országhoz – intézett erélyes felszólítások, amelyek értelmében azt az első adandó alkalommal el kell törölni. Itt a kivégzés továbbra is államtitoknak minősül. A halálra ítéltek hozzátartozói nem tudják, hogy az elítélt még életben van-e, mivel a kivégzettek holttestét nem juttatják vissza szüleikhez vagy gyermekeikhez.

  Cristian Dan Preda (PPE) , írásban. – (RO) Jóllehet a halálbüntetés elleni kampány az Európai Unió egyik emberi jogi prioritása, az új Európai Külügyi Szolgálat létrehozása kiváló alkalmat teremt ahhoz, hogy ismét kijelentsük, milyen jelentőséget tulajdonítunk e kérdésnek uniós szinten. A lebonyolított kampány hatékonysága érdekében fontos, hogy különbséget tegyünk egyrészről az egyes országokban elért haladás, másrészről pedig az egyéb helyeken tapasztalható kritikus helyzet között. Éppen ezért, noha aggasztó, hogy az Egyesült Államokban továbbra is alkalmazzák a halálbüntetést, el kell ismernünk, hogy az elmúlt évtizedben itt 60%-kal csökkent a kivégzések száma. Más részről határozottan el kell ítélnünk a kínai kormányt, amely 2009-ben több embert végzett ki, mint a világ többi része együttvéve. Mérhetetlenül elítélem, hogy miután 2009-ben a modern kori történelem folyamán először egyetlen európai személyt sem ítéltek halálra, a fehérorosz hatóságok idén két halálos ítéletet hoztak, és az érintetteket várhatóan ki is végzik majd. Befejezésképpen, Buzek elnök úrhoz hasonlóan úgy gondolom, hogy a halálbüntetés semmilyen körülmények között nem tekinthető igazságszolgáltatásnak.

  Joanna Senyszyn (S&D) , írásban. – (PL) A halálbüntetés alkalmazása azon a téves meggyőződésen alapul, hogy az ítélet súlyossága elrettentő erővel bír a bűncselekmények elkövetése szempontjából. A valóságban a büntetés megelőzésben játszott szerepét nem annak súlyossága, hanem elkerülhetetlen volta határozza meg. Éppen ezért fontos, hogy hatékony bűnüldözési és eljárási rendszer működjön. Elengedhetetlen, hogy a törvénysértők tisztában legyenek azzal, hogy felelősségre vonás és büntetés vár rájuk.

2009-ben Kínában, Iránban, Szaúd-Arábiában, Észak-Koreában és az Egyesült Államokban hajtották végre a legtöbb kivégzést. A halálbüntetés alkalmazása megfigyelések szerint nem csökkenti a legsúlyosabb bűncselekmények előfordulását. Ez az oka annak, hogy társadalmi fejlődésük során a civilizált országok felhagytak a halálbüntetés alkalmazásával, ahogyan korábban felhagytak a legkegyetlenebb formáinak használatával, például a kerékbetöréssel, a lovakkal történő felnégyeléssel, a máglyahalállal és a karóba húzással. Ezek ugyanis olyan gyakorlatok, amelyek elszabadítják a legalapvetőbb ösztönöket, és elkorcsosítják a társadalmat.

Lengyelországban a kormány és a társadalom megfélemlítése közé egyenlőségjelet tévő jobb oldali konzervatív pártok szorgalmazzák a halálbüntetés visszaállítását. Az ilyen módszerek félelmet és bizonytalanságot keltenek a lakosságban azzal kapcsolatban, hogy mi lesz holnap, ami további brutalitáshoz és bűncselekményekhez vezet. A halálbüntetés éppen ezért a kívánttal ellentétes hatást fejt ki. Ennek alapján nélkülözhetetlen az emberek megfelelő tájékoztatása erről a kérdésről, valamint a társadalmi tudatosság növelése a tekintetben, hogy a halálbüntetés nem oldja meg a legsúlyosabb bűncselekmények problémáját.

  Csaba Sógor (PPE) , írásban. – (HU) A halálbüntetés tilos az Európa Tanács tagállamaiban, így mind a 27 EU tagállamban, mégis a világ számos országában továbbra is bevett gyakorlat. A elszomorító azonban, hogy sok esetben nem köztörvényes bűncselekmények elkövetéséért, hanem politikai, vallási nézetek következetes és bátor képviseletéért, kulturális szokások megsértéséért szabják ki a legnagyobb büntetést. Európa rájött arra, hogy nem alkothat olyan törvényeket, melyek megengedik az emberi élet erőszakos kioltását. Itt az idő, hogy ezt a bölcs felismerést határozottan képviselje, és terjessze a világnak azon országaiban, ahol jelenleg nem így gondolkodnak. A kulturális sokszínűség, a különböző világfelfogások gazdagítják az emberi civilizációt, és semmilyen törvény nem igazolhatja a halálbüntetés gyakorlatát.

  Róża Gräfin von Thun und Hohenstein (PPE) , írásban. – (PL) Sajnálatos módon „az ember nem egy szép állat”, hogy a lengyel filozófust, Barbara Skargát idézzem. Sokan vannak közöttünk, az Európai Unió szabad és demokratikus tagállamának polgárai, akik támogatják a halálbüntetést. Ez félelmetes, de igaz.

Szerencsére a halálbüntetés nem szerepel az Európai Unió jogalkotásában, és egyetlen uniós kormány, még a legpopulistább sem vezetheti be azt. Az Európai Uniónak azonban értékei és azok megőrzése révén ki kellene terjesztenie befolyását más országokra, ahogyan az egyébként célja is. Ezért fontos, hogy világszinten cselekedjünk. A belga elnökség által javasolt halálbüntetés elleni világnap talán ebbe az irányba tett lépést jelent. Bízom benne, hogy ráirányítja figyelmünket erre a jelentős kérdésre és megerősíti a minden emberi lény iránti tiszteletet, egyúttal azonban az emberi jogi normák iránti felelősségvállalásunkat is az Európai Unión belül és a világ azon részein, ahol továbbra is alkalmazzák a halálbüntetést.

  Zbigniew Ziobro (ECR) , írásban. – (PL) Az Európai Unió betiltotta a halálbüntetés alkalmazását. Ez az európai országokban zajló folyamat eredménye volt, jóllehet a kontinensen továbbra is sokan támogatják a halálbüntetést. Nem hiszem, hogy az Európai Parlament feladata lenne, hogy a halálbüntetés visszatartó erejét illetően állást foglaljon, különösen azért, mert számos közelmúltban végzett, elsősorban amerikai egyetemeken készült tanulmány arra utal, hogy a halálbüntetés tényleges elrettentő erővel bír. A mi feladatunk az, hogy gondoskodjunk társadalmaink biztonságáról.

A jelenleg irányadó európai uniós jogot illetően nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy ahogyan tiszteletet követelünk döntéseink iránt, úgy nekünk is tiszteletben kell tartanunk a más demokratikus társadalmakban érvényesülő nézőpontokat, és nem kellene igazságszolgáltatással kapcsolatos nézeteinket rákényszeríteni ezekre a társadalmakra. Az Egyesült Államok, Japán és Dél-Korea társadalmainak szuverén joga, hogy olyan törvényeket hozzanak, amilyeneket jónak látnak. Nekünk azonban, itt Európában szem előtt kell tartanunk, hogy a halálbüntetés elutasítása nem jelentheti azt, hogy szemet hunyunk a leggyalázatosabb bűncselekmény – a gyilkosság bűntette – fölött; ilyen esetekben súlyos büntetésekre van szükség, amelyek visszatartó erejűek és elszigetelik a bűnelkövetőt, például a feltételes szabadlábra helyezés nélküli életfogytig tartó börtönbüntetés. Ha ugyanis biztonságos társadalomban kívánunk élni, kemény törvényekkel kell rendelkeznünk azokkal szemben, akik megsértik az alapvető emberi jogot – az élethez való jogot –, és akik ezenfelül gyakran készek újra ártatlan embereket gyilkolni.

  Jarosław Leszek Wałęsa (PPE) , írásban. – A halálbüntetés gyakorlatának teljes körű eltörlését célzó erőfeszítéseink eredményei mellett fel kell ismernünk, hogy világszerte továbbra is 58 ország alkalmazza a halálbüntetést a büntetőjogi ügyekkel kapcsolatos ítélethozatal során, néhány további ország pedig különleges helyzetekben, például háborús időkben hozott ítéleteknél használja. Az Európai Unió egésze szorgalmasan dolgozott azon, hogy eltörölje ezt az embertelen gyakorlatot, és erőfeszítéseink nagyszerű eredményekkel szolgálnak. Van azonban még tennivaló; egyes európai szomszédjaink még nem törölték el maradéktalanul ezt a gyakorlatot, és figyelmünket továbbra is a teljes eltörlés iránti törekvéseinkre kell fordítanunk. Meggyőződésem, hogy folyamatos tájékoztatással és elszántsággal sikerrel járhatunk. Jóllehet egyértelmű, hogy ez a gyakorlat alapvető emberi jogokat sért, a világban számos kultúrában vannak olyan törvények, amelyek egyéb tényezőkön, például a valláson, a hagyományon vagy a hatalmon alapulnak. Ezek a tényezők rendkívül megnehezítik a halálbüntetés eltörlését, de nem csupán parlamenti képviselőként, hanem az emberi faj tagjaiként is kötelességünk, hogy szüntelenül törekedjünk e gyakorlat felszámolásának elérésére.

11. Az európai olajfeltárással és -kitermeléssel kapcsolatos európai uniós fellépés (vita)

  Elnök. – A következő napirendi pont a Jo Leinen által a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság nevében a Tanácshoz intézett, szóbeli választ igénylő kérdésről szóló vita: a Deepwater Horizon által okozott olajszennyezés EU-t érintő következményei: az európai olajkitermeléssel és -feltárással kapcsolatos fellépés (O-0122/2010) (B7-0470/2010), és a Jo Leinen által a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság nevében a Bizottsághoz intézett, szóbeli választ igénylő kérdésről szóló vita: a Deepwater Horizon által okozott olajszennyezés EU-t érintő következményei: az európai olajkitermeléssel és -feltárással kapcsolatos fellépés (O-0123/2010) (B7-0551/2010).

  Jo Leinen , szerző. – (DE) Elnök asszony, biztos úr, hölgyeim és uraim! A Mexikói-öböl valószínűleg az utóbbi évek egyik legsúlyosabb környezeti katasztrófáját szenvedte el, és nekünk itt, Európában – az Európai Unióban – minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk annak érdekében, hogy nálunk ne következhessen be ilyen katasztrófa. Azt hiszem, hogy ebben valamennyien egyetértünk. Négy tenger övezi az EU-t vagy terül el az EU-n belül: az Északi-tenger, a Balti-tenger, a Földközi-tenger és a Fekete-tenger. Ezeken az európai vizeken olajfúrásokat folytatnak. E tekintetben ez a tárgy uniós kérdés is.

A mélytengeri fúrás különösen nagy kockázatokkal jár. A mexikói-öbölbeli olajkút ezt nyilvánvalóvá tette. Itt olyan problémák merülnek fel, amelyek nem állnak az ellenőrzésünk alatt. Nagyon sok megoldatlan kérdés felmerült, amelyekre még mindig nem ismerjük a választ. Hölgyeim és uraim, biztos úr! Ezért azt javasoljuk Önöknek állásfoglalásunkban, hogy helyénvaló lenne moratóriumot hirdetni legalább a mélytengeri fúrások új alkalmazásaira mindaddig, amíg teljes áttekintéssel nem rendelkezünk arról, hogy mire van szükség, hogyan tudjuk megszüntetni a problémákat és orvosolni a hiányosságokat.

Meggyőződésem szerint Európa polgárai elvárják tőlünk, hogy egyformán magas szintű biztonságról gondoskodjunk mind a 27 tagállam számára, és így az EU mind a négy tengere számára is, és hogy ne legyen szakadék az egyik oldalon azok között az országok között, amelyek már eddig is sokat tettek – és ezt el kell ismernünk –, és azok között, amelyek talán hanyagságot tanúsítanak ezen a területen. Itt most a szomszédos országainkhoz is szólok. Van egy szomszédságpolitikánk, és különösen a Földközi-tengeren olyan országok is végeznek fúrásokat, amelyek természetesen nem tagjai az Európai Uniónak. Oettinger biztos úr! Meggyőződésem, hogy Ön kezdeményezéseket tesz – és végeredményben ez a kötelessége – különösen a Líbiával, de más országokkal folytatandó párbeszéd érdekében is a mi normáinkról és megközelítési módjainkról.

Kérdésem a következő: felkészült-e az EU egy ilyen katasztrófára? Milyen ellenőrzési mechanizmusokkal és megelőzési mechanizmusokkal rendelkezünk egy ilyen jellegű katasztrófa esetére? Ezt a kérdést is meg kell válaszolni. Van egy ügynökségünk Lisszabonban, az Európai Tengerbiztonsági Ügynökség (EMSA), amelyet nagy tankhajók katasztrófáját is érintő balesetek következményeként hoztunk létre. Az ügynökség tehát a hajók biztonságát ellenőrzi, de a tengerek biztonságát nem – más szóval: pontosan azt nem, amit a mélytengeri fúrás kapcsán most láttunk. Véleményünk szerint jó ötlet lenne az EMSA mandátumának kiterjesztése, hogy ezek a kérdések is a hatáskörébe tartozzanak. Ez legalább megfelelő módon kezelné ezt a problémát. El tudom képzelni, hogy szükség lenne új forrásokra. Ez a probléma természetesen mindig felmerül. Ha azonban meg akarunk oldani egy ennyire fontos kérdést, akkor az erőforrásokat is meg kell hozzá találnunk.

Szeretném továbbá megemlíteni az ilyen súlyos események felelősségének kérdését. Valójában mi a helyzet a biztosítással? Milyen lehetőségek vannak a szükséges pénzeszközök előteremtésére? Szükségünk van arra, hogy rálátással rendelkezzünk a mélytengeri fúrással kapcsolatos felelősségekre és biztosításra vonatkozó jogszabályokra, és ez az, amiről vitázunk. Természetesen és mindenekfelett azt is látnunk kell, hogy mindez hogyan vonatkozik az ezen a területen tevékenykedő kisvállalkozásokra. Nemcsak multinacionális társaságok tevékenykednek ezen a területen, hanem sok kisvállalkozás is. Vajon hogy boldogulnak? Hogyan tudják magukat biztosítani? Szükségünk van-e szolidaritási alapokra? Szükségünk van-e kollektív megoldásokra annak biztosítása érdekében, hogy azok, akik kárt szenvednek – a halászok és mások, akiket az ilyen katasztrófák érintenek – kártalanításban részesülhessenek?

Azt is tudni akarjuk, hogy vajon a környezeti hatásvizsgálatról szóló irányelv, amely környezeti hatásvizsgálatokat követel a szárazföldön folytatott tevékenységek esetében, a mélytengeri fúrásokra és a kapcsolódó területekre is vonatkozik-e. Nagyon sok mindent nem tudunk a nyílt tengerről. Milyen munkafeltételek és szociális normák vannak ott érvényben? Elvégre az emberi tényező szerepe is fontos lehet. Van jó technológiánk, de ha az emberi tényező kudarcot vall, akkor ennek ilyen katasztrófák lehet a következményei.

Biztos úr! Ön viseli az általános felelősséget az energia területén. A tengeri olajnak megvannak a maga problémái; a tengeri szél jobb lenne. Meggyőződésem, hogy ez a vita természetes módon megnyitja az utat különféle uniós energiapolitikák előtt – és ez is az Ön hatáskörébe tartozik.

  Olivier Chastel , a Tanács soros elnöke. – (FR) Elnök asszony, hölgyeim és uraim! Mivel a Bizottság nem nyújtott be új javaslatokat az olajfeltárásról és -kitermelésről – és szeretnék rámutatni arra, hogy ez a mulasztás meglehetősen jogszerű, mivel a Bizottság folyamatosan konzultál az iparral és számos érintett szabályozó hatósággal –, csak annyit tehetek, hogy megismétlem a Mexikói-öbölben bekövetkezett katasztrófa, valamint a túl sok emberi és természeti kár által kiváltott mély aggodalmunkat. Ez a katasztrófa megmutatta, hogy ebben az ágazatban nem létezik túl sok óvintézkedés, és hogy minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk az ilyen jellegű balesetek megismétlődésének megakadályozása érdekében.

Csak abban reménykedhetünk, hogy amint ez az Exxon Valdez 1989. évi és az Erika 1999. évi balesete után történt, az EU-nak és az Egyesült Államoknak a tengeri olajfeltárási és -kitermelési tevékenységekkel kapcsolatos szabályozási kereteit most is megszigorítják. Nyilvánvaló módon nem egy olyan keretrendszer kidolgozása a cél, amelynek végrehajtása annyira terhes, hogy megszünteti ezeknek a tevékenységeknek a nyereségtermelő képességét, viszont gondoskodnia kell arról, hogy biztonságosan folytassák le ezeket a tevékenységeket, különösen most, amikor a Föld erőforrásai fogytán vannak.

Míg a jogalkotási javaslatokra vártunk, ez a kérdés nyilvánvaló módon továbbra is foglalkoztatott minket, és jóllehet másokhoz hasonlóan mi is örülünk annak, hogy július közepén sikerült lezárni a Macondo-kutat, és szeptember 19-én ráhelyezték a végleges fedőt, az elvégzésre váró rehabilitációs munkák nagyságrendjét szem előtt tartva meggyőződésünk, hogy ez csak egyetlen állomása egy hosszabb folyamatnak. Ezért akarta azt az elnökség, hogy Oettinger biztos úr ossza meg velünk kezdeti vizsgálatait az energiaügyi miniszterek szeptember 6−7-i informális ülésén.

Véleményem szerint két következtetést vonhatunk le abból, amit ő az említett ülésen elmondott. Először is azt, hogy azok a biztonsági rendelkezések, amelyek már most is hatályban vannak az EU-ban, a világ legszigorúbb rendelkezései. Másodszor azt, hogy a miatt a tény miatt, hogy az olajjal kapcsolatos tevékenységek több különféle szabályozási terület hatálya alá tartoznak, a Bizottság által tervezett minden javaslatnak ezekre a különféle területekre kell vonatkoznia: először is – mivel a megelőzés jobb, mint a gyógykezelés – javítanunk kell az európai vizekre vonatkozó összes biztonsági előírást, ugyanakkor azonban a felelősségi rendszert is szigorítanunk kell, meg kell erősítenünk a szabályozói felügyeletet és fokoznunk kell a nemzetközi együttműködést, például OPEC-partnereinkkel, amint ezt júniusban már meg is tettük.

Várunk a Bizottságtól egy kezdeti közleményt október közepéig, és azoknak a területeknek a nagy száma miatt, amelyekkel ebben foglalkozni kell – amint ezt az előbb említettem –, a Tanács többféle felállásában is meg kell ezt vitatnunk, és valószínűleg több parlamenti bizottságnak is meg kell vitatnia. Nem szabad azonban megengednünk, hogy ennek a kérdésnek a bonyolultsága ürügyül szolgáljon válaszunk elhalasztására. Gondoskodni akarunk arról, hogy ezt a közleményt azonnal tanulmányozni kezdjük, mihelyt megkapjuk, hogy a Tanács szintjén a lehető leggyorsabban napirendre tudjuk tűzni.

Ami konkrétabban a környezetvédelmet illeti, az EU már meglehetősen fejlett szabályozási keretekkel rendelkezik. Az elővigyázatosság és „a szennyező fizet” az EU környezetvédelmi politikájának alapvető elve, és ezek valójában szerepelnek a Szerződésben.

A Mexikói-öbölben felállított fúrósziget által előidézett olajkitörési katasztrófa ugyanakkor lehetőséget is kínálhat a Bizottságnak és a tagállamoknak a jelenlegi környezetvédelmi jogszabályok bizonyos szempontjainak felülvizsgálatára. Ezzel kapcsolatban szem előtt kell tartanunk például azt, hogy a Seveso II. irányelv jelenleg átdolgozás alatt áll, és hogy az év végéig várjuk a Bizottság javaslatát.

Arra is szeretnék rámutatni, hogy a Bizottság jelenleg vizsgálja az EU-nak a katasztrófák esetén tett válaszintézkedéseivel kapcsolatos átfogó kapacitását, különösen annak továbbfejlesztése céljából. Ennek a közleménynek a megérkezése november végéig várható.

Végül szeretném megerősíteni azt, hogy az Elnökség mindent megtesz, ami a hatalmában áll, a Bizottság által benyújtandó javaslatok továbbvitelének biztosítása érdekében.

  Günther Oettinger , a Bizottság tagja. – (DE) Elnök asszony, Chastel úr, tisztelt képviselő hölgyek és urak! Valamennyien egyetértettünk a mexikói-öbölbeli katasztrófa nagyságrendjének kérdésében. Olyan károk következtek be, amelyek hosszú távú káros hatásokat gyakorolnak a környezetre, a természetre, a civilizációra, a turizmusra és a halászatra, és ezeket a károkat csak részben lehet pénzügyi eszközökkel enyhíteni. Ennek ellenére hálásaknak kell lennünk, amiért egy olyan cselekvőképes társasággal van dolgunk, mint amilyen a BP, amelytől elvárhatjuk, hogy ami csak lehetséges, mindent megtegyen a pénzügyi kártérítések kifizetéséért, ahol ez helyénvaló.

Most folyik egy közlemény véglegesítése. A Bizottság két héten belül hivatalosan is tárgyal erről a témáról és kiadja közleményét. Ma azért vagyok itt, hogy meghallgassam az Önök elvárásait, Leinen úr és szakbizottságának általános vezetése alatt, Reul úr támogatásával. Elmondhatom Önöknek, hogy be fogjuk építeni a Parlament elvárásait és szakmai nyilatkozatait abba a közleménybe, amelyet legkésőbb két hét múlva kiadunk.

Néhány nappal ezelőtt kaptunk egy nyilatkozatot a BP-től, amely legalább kellő önkritikát tartalmazott, és amely az ipar által végrehajtható önkéntes lépéseket és helyreállító intézkedéseket is javasolt és bejelentett. Szorosan figyelemmel követjük a washingtoni eseményeket, amelyek jelenleg kissé késlekednek az elektori kampány miatt, de azt látjuk, hogy a washingtoni kormány azt szeretné, ha ennek a nagyon súlyos incidensnek messze ható következményei lennének az amerikai jogalkotásra és politikára nézve. A világ legmagasabb szintű biztonsági előírásait akarjuk szabályba foglalni a számunkra elérhető vizekre nézve, amelyek a következők: az Északi-tenger, az Atlanti-óceán északi körzete, a Balti-tenger, a Fekete-tenger, a Földközi-tenger és Nyugat-Afrika part menti vizei. A saját területi vizeinken rendelkezünk a szükséges felhatalmazással, de megpróbáljuk kiterjeszteni ezeket az előírásokat a határainkon túli területekre is. Leinen úr közvetett módon utalt Líbiára. Minket is aggasztanak azok a fúrások, amelyek hatást gyakorolhatnak partjainkra és tengereinkre, de amelyeket nem közvetlenül a mi tengereinken hajtanak végre.

Az olajról, de a gázról is beszélünk. Általánosságban a szénhidrogéneknek a lehető legmagasabb műszaki biztonsági szintű tengeri feltárásáról és kitermeléséről beszélünk. Tisztában vagyunk azzal, hogy az Egyesült Királyságról és Norvégiáról feltételezhető, hogy ők rendelkeznek a legtöbb tapasztalattal, valamint magas színvonalú, elfogadható előírásokkal, ezért különösen fontosnak tartjuk a londoni és a norvég kormánnyal való együttműködést. Először is ellenőrizni akarjuk a jövőbeni engedélyekre vonatkozó biztonsági óvintézkedéseket; más szóval: azt, hogy milyen magasabb vagy legmagasabb szintű előírások lehetségesek az új engedélyezések esetén. Másodszor meg akarjuk vizsgálni a meglévő fúrótornyok korszerűsítésének lehetőségeit, amelyeknek egy része már 20 éves vagy annál is öregebb. Azok az előírások, amelyek akkor elfogadhatóak voltak, össze sem hasonlíthatóak azzal, ami ma megvalósítható vagy politikailag elvárható.

Aztán ott van a rendszeres ellenőrzések kérdése. Fokoznunk kell ellenőrzési hálónk szemeinek sűrűségét, és ennek megfelelően fokoznunk kell az ellenőrzések gyakoriságát és színvonalát. A biztosítási joggal kapcsolatban is felmerültek kérdések, például annak kérdése, hogy milyen mértékű átfogó biztosítási fedezetet tehetünk kötelezővé a kitermeléssel foglalkozó társaságok számára az esetleges károk minimalizálása és a jogorvoslat céljából – legalább gazdasági és pénzügyi szempontból –, amennyire ez egy legrosszabb forgatókönyv bekövetkezte esetén lehetséges.

További aggasztó kérdés számomra az, hogy hogyan tudjuk a világ más részeire exportálni biztonsági előírásainkat. Ha a BP most úgy döntene, hogy Líbia partjai előtt kitermelésbe kezd és fúrótornyokat épít, akkor ez lehetőséget kínálna nekünk az európai energiaipar – nevezetesen a BP, a Shell és a Total – elérésére és önkéntes kötelezettségvállalások elnyerésére, amelyek szerint ezekben a szomszédos térségekben is önként elfogadják és alkalmazzák ugyanazokat a szigorú előírásokat, mint amelyeket az Európai Unió területén kötelesek elfogadni. Pontosabban fogalmazva ez azt jelenti, hogy a BP által Líbia partjai előtt felépített és működtetett tengeri fúrótoronynak és − mondjuk − egy európai energetikai vállalkozás által Nyugat-Afrika partjai előtt működtetett fúrótoronynak ugyanazokat az előírásokat kell betartania, mint az északi-tengeri fúrótornyoknak, ahol ezek az előírások törvénybe vannak foglalva.

Mindent egybevetve azt kérem, hogy adjanak nekünk két hetet. A célegyenesben járunk a közleményünk célkitűzéseinek teljesítése felé vezető úton. Minden további elvárást, amelyet Önök, tisztelt képviselő hölgyek és urak, ma közvetítenek felénk, figyelembe fogunk venni, és 2011 első felében egészen biztosan benyújtjuk azokat a jogalkotási javaslatokat is, amelyeket közleményünkben tervbe veszünk.

  Richard Seeber , a PPE képviselőcsoport nevében. – (DE) Elnök asszony! Először is szeretnék köszönetet mondani Oettinger biztos úrnak, amiért a kezébe vette az események irányítását, és amiért azonnal reagált, mihelyt az olajkatasztrófa bekövetkezett. Természetesen figyelembe kell vennünk azt a tényt, hogy az Egyesült Államok és Európa kiindulási pontja nem azonos. Ennek ellenére meggyőződésem, hogy itt Európában is cselekednünk kell, és el kell végeznünk mind a tényleges helyzet, mind pedig a jogi helyzet alapos elemzését Európában ahhoz, hogy megfelelő javaslatokat nyújthassunk be. Szem előtt kell tartanunk azt, hogy a jogi helyzetet természetesen bonyolítja az a tény, hogy részben nemzetközi vizekkel, részben pedig a tagállamokhoz tartozó vizekkel van dolgunk. Meggyőződésem, hogy meg kell vizsgálnunk azt a kérdést, hogy pontosan melyek azok a kérdések, amelyekben a Közösség közösségként léphet fel és jogi javaslatokat tehet a helyzet javítására.

Mindig abból kell kiindulnunk, hogy a lehető legmagasabb szintű biztonsági előírásokat kell megfogalmaznunk az emberek és a környezet érdekében, hogy már eleve megakadályozzuk az ilyen katasztrófákat. Ennek ellenére is fontosnak tartom azt, hogy energiaforrásaink további diverzifikálása érdekében folytassuk az olaj és a gáz feltárását szerte Európában. Ennek mindig ott kell lennie hátsó gondolatainkban. Amint már azonban említettem, a biztonságnak mindig elsőbbséget kell élveznie. Három olyan területet látok, ahol cselekedhetünk. Az első annak megvizsgálása, hogy hol kell változtatásokat végrehajtanunk az EU jogi helyzetében. A Seveso II. irányelvre, a környezeti felelősségről szóló irányelvre és a harmadik tengerbiztonsági csomagra gondolok ennek kapcsán. A Bizottságnak egyértelműen foglalkoznia kell ezekkel a területekkel, és alig várjuk, hogy meghallgathassuk javaslataikat.

A második a pénzügyi keretrendszer. Meggyőződésem, hogy a biztosítási megoldások kínálnák a megfelelő biztonságot a katasztrófák után kifizetendő pénzügyi kártérítések lehetővé tételéhez. A harmadik ilyen terület a vészhelyzetek kezelése az EU-n belül. Valóban szükséges-e minden tagállamban fenntartani az ilyen jellegű katasztrófák kezeléséhez szükséges teljes kapacitást? Nem találhatnánk módot az EU-szintű együttműködésre és annak megerősítésére, hogy a tagállamokra valamivel kisebb nyomás nehezedjen?

  Zigmantas Balčytis , az S&D képviselőcsoport nevében. – (LT) A Mexikói-öbölben bekövetkezett környezeti katasztrófa rávilágított az olajműveletekkel kapcsolatos biztonság és üzembiztonság hiányára. Ennek a szívet tépő tragédiának, amely emberéleteket követelt és elmondhatatlan károkat okozott a környezetben, fontos leckeként kell állnia előttünk, európaiak előtt.

Üdvözlöm a Bizottságnak azt a kezdeményezését, hogy ellenőrizni kell az Európai Unió területén működő tengeri fúrószigetek biztonságát. Ennek teljes lefolytatása érdekében azonban átfogóbb intézkedésekre van szükség. Mindenekfelett a Bizottságnak fel kell mérnie, hogy az Európai Unió milyen képességekkel rendelkezik a balesetekre adandó azonnali és hatékony válaszlépések szempontjából és ki kell dolgozni egy európai cselekvési tervet.

A jelenlegi szabályozásból egyértelműen hiányzik a tartalom és a hatókör, mind a biztonság, mind pedig az okozott károkért viselt felelősség szempontjából. Az Európai Unió jelenleg roppant nagy projekteket hajt végre az infrastruktúra területén, és lehetséges, hogy ezeknek biztonságát nem mértük fel átfogóan és megfelelően. Ide tartozik a sokat vitatott Északi Áramlat gázvezeték, valamint más, olajjal és gázzal kapcsolatos infrastruktúrák, amelyek szükségesek Európa számára az energiabiztonság eléréséhez, de amelyeknek meg kell felelniük a legmagasabb szintű környezetvédelmi követelményeknek.

Ezért a felelősség kérdését egyértelműen meg kell oldanunk: a szennyező kártérítést fizet az okozott kárért, emellett el kell fogadnunk az egész Európában kötelező erejű biztosítási rendszereket. A hasonló katasztrófák elkerülése érdekében kiemelt figyelmet kell fordítanunk a megelőző intézkedésekre. Ezért véleményem szerint a Bizottságnak elemeznie kell egy hatékony felügyeleti rendszer létrehozását, meg kell erősítenie az ellenőrzési módszereket és szigorítania kell a kötelező minimális uniós biztonsági szabályokat.

Egyetértek munkatársainknak a Bizottság felé tett azon javaslataival, hogy éves jelentéseket is kell készíteni, amelyek lehetővé tennék a számunkra mind a valós helyzet felmérését, mind pedig intézkedések kellő időben történő végrehajtását, amint és amikor azok szükségessé válnak.

Összegezve: szeretnék köszönetet mondani a Bizottságnak és a biztos úrnak azért, hogy ilyen hamar a kezünkben lesz egy közlemény és képesek leszünk részletesen megvizsgálni azt, hogy Európának valójában mire is van szüksége.

  Corinne Lepage , az ALDE képviselőcsoport nevében. – (FR) Elnök asszony, Chastel úr, biztos úr! A Mexikói-öbölben bekövetkezett baleset vízválasztó vonalat alkot.

Amint ezt az ebben a pillanatban Magyarországon játszódó sajnálatos események is szemléltetik, Európa nyilvánvaló módon nem mentes a súlyos ipari balesetek lehetőségével szemben. Közös feladatunk pontosan a katasztrófák lehetőségének előzetes meglátása, nem az, hogy csak megvárjuk, amíg bekövetkeznek, aztán felsorakoztatjuk erőforrásainkat azoknak kezelésére.

Hogy mit értek az „előzetesen meglátni” kifejezésen? Először is azt, hogy rendelkezzünk megfelelő, megelőző jellegű jogszabályokkal. Ilyen jellegű jogszabályok jelenleg nem léteznek. Le kell folytatnunk megalapozott előzetes vizsgálatokat, és örömmel hallom a Seveso II. irányelvnek a tengeri fúrószigetekre történő alkalmazására vonatkozó terveket. Emellett le kell folytatnunk alapos hatásvizsgálatokat is, és – ez rendkívül fontos – létre kell hoznunk egy felelősségi rendszert elrettentésül, hogy a gazdasági szereplőknek gazdasági érdekük fűződjön a biztonság garantálásához.

Végül: a műszaki erőforrásokról is gondoskodnunk kell annak biztosításához, hogy bármilyen eshetőség kezelhető legyen néhány napon, vagy akár néhány órán belül. Ez nem csak annyit jelent, hogy papíron képesek vagyunk reagálni; hanem azt jelenti, hogy a valóságban is képesek vagyunk reagálni. Bele se merek gondolni, mi történne, ha bekövetkezne a mexikói-öbölbeli eseményekhez hasonló, hetekig vagy hónapokig tartó helyzet egy olyan zárt tengerben, mint amilyen a Földközi-tenger.

Emellett természetesen szükségünk van – amint ezt Ön is említette – egy méltányos felelősségi rendszerre az okozott károk kompenzálásához. Emlékeim szerint a környezeti felelősségről szóló irányelv nem foglalkozik a gazdasági károk kérdéseivel. Ezért elengedhetetlennek tartom, hogy az Egyesült Államokhoz hasonlóan mi is tétovázás nélkül cselekedjünk és vezessünk be moratóriumot az új létesítményekre, hogy az előbb említett feltételek teljesíthetőek legyenek.

Ez nem azt jelenti, hogy le kell állítanunk a jelenleg folytatott műveleteket, viszont fel kell függesztenünk az új engedélyek kiadását annak biztosítása érdekében, hogy az összes állami és magán érdekelt fél célkitűzése azonos legyen: azoknak a jogszabályi és műszaki erőforrásoknak a lehető leghamarabb történő létrehozása, amelyek megóvhatnak bennünket az olyan nagyságrendű katasztrófáktól, mint amely most az Egyesült Államokban zajlik.

Szerintem mindezek a cselekvések a helyes irányba megtett lépést alkotnak; ennek ellenére is szeretnék rámutatni arra, hogy azt a közös célt tűztük ki magunk elé, hogy fokozatosan elválasztjuk a társadalmat az olajtól, nem pedig az, hogy fenntartjuk függőségét.

  Bart Staes , a Verts/ALE képviselőcsoport nevében. – (NL) Elnök asszony! Egyetértek Lepage asszony felszólalásával, különösen annak utolsó szakaszával. Öt hónappal ezelőtt, április 20-án a mexikói-öbölbeli szörnyű katasztrófa formájában bekövetkezett az elképzelhetetlen. Öt hónapba telt, mire sikerült végre elzárni a kiömlő olajat. Ezért nekünk, európai jogalkotóknak gondoskodnunk kell arról, hogy ilyen jellegű katasztrófa soha ne következhessen be európai vizeken. Ezért került sor erre a vitára. Ezért kell most cselekednünk.

Az az állásfoglalás, amelyről a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottságban szavaztunk, jórészt egybecseng Oettinger biztos úr elemzésével, politikájával és hajlandóságával. Oettinger biztos úr már több alkalommal is megjelent a plenáris ülésen, hogy kifejtse, mi az, amit képvisel és mit akar tenni. A mi állásfoglalásunk alapvetően összhangban áll mindezzel. Sajnálom, hogy a Tanács kinyilvánította azt a szándékát, hogy megvárja a Bizottság javaslatait és csak utána reagál. Valójában arra számítottam, hogy a Tanács a jelenlegi vita során válaszol a Parlament által benyújtott javaslatokra.

Ezek a javaslatok, amelyekből sok van, nagyon fontosak. Valójában moratórium kihirdetésére hívjuk fel a tagállamokat mindaddig, amíg nem sikerül kizárnunk a baleseteket; mindaddig, amíg nem tudjuk biztosítani a megfelelő biztonsági előírások betartását. Azt akarjuk, hogy mindaddig moratórium működjön, amíg nem lehetünk biztosak abban, hogy a felelősséget szabályozó jogszabály teljes mértékben rendben van. Meg akarjuk vizsgálni a felügyelők felügyeletével kapcsolatos helyzetet. Arról is gondoskodni akarunk, hogy lépéseket tegyünk azoknak a létesítményeknek a leállítása érdekében, amelyek még működnek, de amelyeket rövid időn belül le kell állítani. Látni akarjuk az Európai Tengerbiztonsági Ügynökség (EMSA) mandátumának kibővítését. Azt akarjuk, hogy ez a szervezet ne csak a tengerjáró hajók, hanem a fúrószigetek által okozott tengeri szennyeződésekért is felelős legyen, ha katasztrófa történik.

Mindezek nagyon kézzelfogható ügyek, amelyeket ez az állásfoglalás megállapít. Chastel úr! Sajnálom, hogy Ön tartózkodik attól, hogy a Tanács nevében ebben az ülésteremben reagáljon a Parlament javaslataira, és megvárja az Oettinger biztos úr által beterjesztendő javaslatokat, amelyek közül az első már a jövő héten várható a jelenleg érvényben lévő jogszabályok stressz tesztjének formájában. Szívből gratulálok a Bizottságnak, és némi fenntartással viseltetem a Tanács felé.

  Struan Stevenson , az ECR képviselőcsoport nevében. – Elnök asszony! A Mexikói-öbölben bekövetkezett olajkiömlés riadót fújt az olajágazat számára. Ez nem lehet kérdéses. Valamennyien élesen tisztában vagyunk ezzel a ténnyel, de vigyázzunk, nehogy túlreagáljuk a helyzetet.

Egyetértek azzal, hogy megfelelő kártérítésben kell részesítenünk mindazokat, különösen a halászati ágazatban, akik olajkiömlés vagy más hasonló jellegű baleset miatt elveszítik megélhetésüket, és remélem – az ég segítsen nekünk –, hogy ez soha nem fog megtörténni a mi vizeinken.

Létre kell hoznunk vagy egy kártérítési alapot, vagy egy biztosítási alapot, amelyhez maguknak az olajtársaságoknak is hozzá kellene járulniuk. Amikor azonban azt hallom, hogy olyan jó munkatársak mint például Lepage asszony, a próbafúrásokra vonatkozó moratóriumra szólítanak fel, akkor valójában azt érzem, hogy ez túl messzire menne. Ez túlreagálás. Húsz éves, két évtizedes tapasztalatokkal rendelkezünk az Északi-tengerben és a Skócia nyugati partjai előtt folytatott mélytengeri fúrások területén – két évtized, amelynek során az egész világra exportáltunk a legmagasabb biztonsági szintet képviselő technológiákat. Több mint 315 mélytengeri kutunk van, ezek több mint 300 méteres mélységben vannak, de néhány kút mélysége az 1 600 métert is eléri.

Idő előtti volna még azt elemezni, hogy mi is történt a Mexikói-öbölben, de a bizonyítékok alapján már látszik, hogy ha ott is a mi technológiánkat alkalmazzák, amelyet mi már két évtizede használunk az Északi-tengerben, akkor nem kerül sor erre az olajömlésre, illetve sokkal gyorsabban sikerült volna elzárni.

Tehát ne csapjuk be az ajtót elhamarkodva az egyik legbiztonságosabb és legüzembiztosabb ipari technológia előtt, amellyel Európában rendelkezünk, miközben csak ebben az évben már hatmilliárd euró beruházást hajtottunk végre az Északi-tengerben és a Shetland partjai előtt folytatott feltárásokba. Ne reagáljuk túl a helyzetet, és ne küldjük szét az egész világra azt az üzenetet, hogy mi, az Európai Parlament képviselői a továbbiakban nem tekintjük biztonságosnak európai iparunkat. Ez termeli exportbevételeink jelentős részét.

  Niki Tzavela , az EFD képviselőcsoport nevében. – (EL) Elnök asszony! Szeretnék gratulálni Leinen úrnak és a biztos úrnak a tájékoztatásért. Szeretném továbbá kifejezni elégedetlenségemet, amiért az iparért és a kutatásért felelős Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság távol maradt az állásfoglalástól. Azt mondanám, hogy távolmaradásuk miatt olyan bekezdések születtek, amelyek vagy irreálisak, vagy pedig óriási problémákat támasztanak a kitermelési iparágak számára. Azt mondtuk, hogy ellenőrizni, nem pedig eltörölni akarjuk ezeket.

Ezért teljes mértékben egyetértek a Callanan úr által benyújtott módosítással, hogy töröljük a 17. bekezdést és azt is szeretném megjegyezni, hogy a 22. bekezdés pénzügyi terhet ró a kitermelő társaságokra, és ezzel nagyon óvatosan kell bánnunk. Továbbá szeretném megjegyezni, hogy hiányzik a szövegből egy nagyon fontos elem: semmiféle hivatkozást nem tartalmaz a kitermelési ágazatban folytatott kutatás és fejlesztés előmozdítására. Együttműködhetnénk az amerikaiakkal ezen a területen és elősegíthetnénk a kutatást és a technológiát, ami segítene nekünk egy ilyen jellegű válság kezelésében.

  Nick Griffin (NI) . – Elnök asszony! Elhibáztuk a Deepwater-katasztrófa valódi jelentőségét. Az igazi kérdés az, hogy a BP miért végez olajfúrást 5 000 méter vastag sziklarétegen keresztül, 1 500 méter mély vízben, a hurrikánzóna kellős közepén.

A válasz az olajkitermelési csúcs – az a pont, amikor túl vagyunk a világ tartalékai felének felhasználásán, amelynek kitermelése könnyű, biztonságos és olcsó volt, és most az egyre zsugorodó készletekre kell támaszkodnunk, amely egyre nehezebben hozzáférhető, egyre veszélyesebb és költségesebb, pénzügyi és környezetvédelmi szempontból egyaránt. A Deepwater csupán az olajkitermelési csúcs tünete. Ha ürügyül használjuk fel arra, hogy az EU még nagyobb hatalmat kaparintson meg, ez nem véd meg bennünket a kitermelési csúcs elérésétől, sem pedig a potenciálisan katasztrofális következmények elszenvedésétől.

Ahelyett hogy a tünetekről beszélnénk, ideje komolyan vennünk magát a betegséget: azt a tényt, hogy a könnyen kitermelhető olajat már mind felhasználtuk, de továbbra is betegesen ragaszkodunk ehhez az anyaghoz. Az elmúlt hónapokban ez a realitás elkezdett derengeni – többek között – Obama elnöknek, a brit kormánynak és a német haderőnek. Eljött az ideje, hogy az EU kihúzza a fejét a homokból, elfelejtse az éghajlatváltozással kapcsolatos rögeszméjét, és elkezdje tanulmányozni és kezelni a valódi válságot, az olajkitermelési csúcsot.

ELNÖKÖL: RODI KRATSA-TSAGAROPOULOU
alelnök

  Herbert Reul (PPE) . – (DE) Elnök asszony, Chastel úr, biztos úr, hölgyeim és uraim! Ez a katasztrófa nagyon súlyos volt, és a katasztrófákra különféle módokon lehet reagálni. Megtehetjük, hogy gyorsan cselekszünk és minden héten kiadunk egy újabb nyilatkozatot, vagy dönthetünk úgy, hogy alaposan kivizsgáljuk a helyzetet, majd mérlegeljük, hol kell változtatásokat végrehajtanunk. Ami például a kiindulási pontot illeti, már megállapítottuk, hogy az Egyesült Államokban uralkodó helyzet nem igazán összehasonlítható az európai helyzettel.

Oettinger biztos úr ez utóbbi utat választotta: józanul, objektív módon, lépésről lépésre haladt előre. Így kell politikai döntéseket meghozni, és így lehet elnyerni polgáraink támogatását. Hálás vagyok először is azért, hogy a biztos úr ezt az utat választotta, másodszor pedig azért, mert az összes szakbizottságot bevonta ebbe a munkába. A Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság és az Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság közösen vett részt a plenáris ülésen, és mindkét bizottság részt vett a biztos úrral folytatott megbeszéléseken, ahol lehetőségünk nyílt a tények mélyebb megvitatására. Sajnálatos módon rá kell azonban mutatnom arra, hogy – amint ezt Tzavela asszony már említette – a Környezetvédelmi Bizottság ekkor úgy érezte, hogy egyoldalúan be kell nyújtania egy állásfoglalást. Ezt én teljes mértékben elfogadhatatlannak tekintem. Ezenkívül egy elsietett dokumentummal való sürgős előállás nem szolgálja a parlamenti együttműködés céljait, és nem szolgálja ennek a kérdésnek a megfelelő módon történő kezelését.

Megtudtuk – valójában valamennyien tudtuk –, hogy a Bizottság a következő vagy az azt követő héten be fog nyújtani egy közleményt, amelyben elemzi az események következményeit. Ezt követően, amint erre a Tanács helyesen rámutatott, képesek leszünk értelmes módon mérlegelni, mik legyenek a következmények. A Környezetvédelmi Bizottság úgy érezte, hogy gyorsan be kell nyújtania egy állásfoglalási indítványt, így tehát benyújtottunk egy állásfoglalást, amelyet én teljes egészében elsietettnek tartok. Véleményem szerint tele van hibákkal és teljes mértékben figyelmen kívül hagy nagyon sok, a kutatással és a technológiával kapcsolatos szempontot, amint erre Tzavela asszony az előbb rámutatott. De kit érdekel? Csak az számít, hogy előálljunk valamivel, még akkor is, ha ez csak egyetlen szempontból vizsgálja ezt a kérdést. Ez teljes mértékben elfogadhatatlan. Ezen túlmenően azon következtetés levonása, hogy moratóriumot kell hirdetni, sikeres kísérlet arra, hogy Európára mint ipari központra hívjuk fel a figyelmet .

Hölgyeim és uraim! Így nem fogunk ötről a hatra jutni. Hálás vagyok azért, hogy szót kaptam. Itt végre nyugodtan elmondhatom, amit akarok. Az én bizottságom egyáltalán nem vett részt az állásfoglalás meghozatalában.

  Pavel Poc (S&D) . – (CS) A Deepwater fúrósziget felrobbanása egyértelműen súlyos baleset volt. Figyelmeztetésül szolgált mind az Egyesült Államok, mind pedig Európa számára. Egy figyelmeztetés fölött azonban elsiklott a figyelmünk. Ugyanabban az időben, amikor a szakbizottság a mexikói-öbölbeli Deepwater Horizon ügyét tárgyalta, a Jebel al-Zayt fúrószigetnél is szökött az olaj, ami alig néhány kilométerre van Egyiptom partjaitól, és mi a turistáktól szereztünk tudomást erről a szivárgásról. A tömegkommunikációs eszközök még csak említést sem tettek erről az eseményről, és amikor a szakbizottság ülésén megkérdeztem a Bizottság egyik képviselőjét, hogy rendelkezik-e információkkal erről a viszonylag kicsi, viszont közeli katasztrófáról, vagy inkább olajszivárgásról, kiderült, hogy semmit sem tud róla. Senki sem tudott róla semmit. Ezért a képviselőtársaim által fejtegetett egyéb kérdések mellett szeretnék még egy kérdést megemlíteni, nevezetesen azt, hogy mindig aktuális és jó minőségű információkkal kell rendelkeznünk, amelyeket nem torzítottak el politikai okokból, mint ahogyan az egyiptomi kormány is eltorzította a Jebel al-Zayt fúrószigetnél bekövetkezett olajszivárgásról szóló beszámolókat.

Véleményem szerint a moratórium az egyik lehetséges megoldás, bár nyilvánvaló módon nem állíthatjuk le és nem korlátozhatjuk az energiaipart, különben nem tud minket ellátni azzal, amire szükségünk van. Egységes biztonsági előírásokra van szükségünk, mert az Európai Unió északi-tengeri előírásai rendkívül szigorúak, de a Fekete-tengeren ezeket már nem alkalmazzák. Ennyire elütő megközelítési módok alkalmazása elfogadhatatlan, és gondoskodnunk kell arról, hogy egységes biztonsági előírások óvják Európa teljes partvidékét.

  Gerben-Jan Gerbrandy (ALDE) . – (NL) Elnök asszony! A mexikói-öbölbeli körülményeket természetesen nem lehet összehasonlítani a mi vizeinken uralkodó körülményekkel, mégis nagyon örülök annak, hogy az Európai Unió ennek ellenére is megragadta a lehetőséget saját jogszabályainak felülvizsgálatára. Elvégre erre sürgős szükség van.

Van két nagyon fontos elem, amely engem foglalkoztat. Az első az ellenőrzés kérdése. Több képviselőtársam is beszélt erről. Ezek az ellenőrzések elengedhetetlenek. Én még ennél is sokkal fontosabbnak tartom a felelősség kérdését; és − őszintén szólva − sokkhatásként ért engem, amikor megtudtam, hogy ez még az európai vizeken sincs megfelelően megszervezve. Hogy miért olyan fontos a felelősség kérdése? A megalapozott szabályozás kiváltképpen kellő elrettentésül szolgálna az olajtársaságok számára, elsősorban abban a tekintetben, hogy ők maguk tegyenek meg sok intézkedést a kockázatok csökkentése érdekében – ezért tekintem ezt annyira fontosnak. Ezért erősen támogatom, hogy ne adjunk ki új engedélyeket mindaddig, amíg nem szabályoztuk a felelősség kérdését.

  Bas Eickhout (Verts/ALE) . – (NL) Elnök asszony! Elsősorban Stevenson úr és Reul úr képviselőtársamhoz szeretnék szólni, akik azt mondják, hogy a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság túl gyorsan reagált. Legyünk őszinték; ez a katasztrófa öt hónappal ezelőtt történt, és Európa csak most terjeszti be állásfoglalását: ez semmiképpen sem nevezhető túl gyorsnak. Mi, a Környezetvédelmi Bizottságban hosszú időn keresztül dolgoztunk ezen.

Ugyanakkor szeretnék hálás köszönetet mondani a Bizottságnak, amiért kezdeményezően lépett fel és elismerte, hogy a felelősség kérdését tárgyaló jogszabály nem egyértelmű, és hogy egész egyszerűen hézagok vannak az európai és a nemzeti szabályozás között. Ezek a kérdések nincsenek megfelelően szabályozva. Mindaddig, amíg nem tudjuk biztosan, hogy ez a terület megfelelő szabályozás alatt áll, egyszerűen le kell állítanunk minden új mélytengeri fúrást. Ez a moratórium nem a teljes ágazatra vonatkozna, hanem csak az új mélytengeri fúrásokra. Ez nem túlreagálás; ez rendkívül higgadt reagálás. Azzal is tisztában vagyunk, hogy még folyamatban van annak vizsgálata, hogy mi romlott el a Mexikói-öbölben. Ennek napvilágra kell kerülnie, és mindaddig nem szabad új tevékenységeket megkezdeni.

  Konrad Szymański (ECR) . – (PL) Elnök asszony! A katasztrófák és a rendkívül látványos események, például a mexikói-öbölbeli szivárgás, nagyon gyakran ösztönzik a politika általános változásait és a nagy szabályozórendszerek reformját. Az érzelmek által meghatározott cselekvés azonban nem mindig racionális, ezért nagy óvatosságra és gondosságra szeretnék felhívni a cégekre vonatkozó új kötelezettségek előírása tekintetében, legyen szó akár a biztosításról, akár a környezetvédelmi előírásokról, akár a biztonsági előírásokról, mert az Európai Unióban ezek az előírások minden esetben a világ legszigorúbb előírásai. Eltérő fejlődési szakaszban járunk a jogalkotásnak ezen a területén.

Az ilyen jellegű túlszabályozás egyetlen következménye az lehet, hogy Európa versenyképessége meggyengül és az Európai Unión kívüli kitermelési ipar helyzete mindenhol megerősödik. Hasonló a helyzet a tengeri fúrásokra vonatkozó moratórium kérdésében is – egy ilyen moratórium hatásai nagy valószínűséggel a szándékainkkal teljesen ellentétesek lennének. A moratórium azt jelenti, hogy több hajó halad el Európa partjai előtt, és ezért több veszély fenyegeti a környezetet. Ezért kérem, hogy mindkét esetben – a jogalkotás esetében és a moratórium esetében egyaránt – nagy elővigyázatossággal járjunk el.

  Bogusław Sonik (PPE) . – (PL) Elnök asszony! Ez most a harmadik vita az Európai Parlamentben, amely megmutatja, milyen nagy jelentőséget tulajdonítunk az európai tengereken folytatott nyersolaj-kitermelés biztonságának. Nem akarjuk, hogy a Mexikói-öbölben bekövetkezett katasztrófa megismétlődhessen a mi kontinensünk partjainál. Csak ennek az évnek az első három hónapjában 175 üzemzavar következett be az északi-tengeri fúrószigetek működésében, ezek közül nyolcat rendkívül súlyos eseményként írtak le. 32 esetben leállították ezeknek a létesítményeknek a működését. További probléma, hogy ezeket a platformokat rendkívül erősen túlterhelik. Abból a 103 platformból, amelyet az 1970-es évek elején az Északi-tengeren üzembe helyeztek, 44 öt éven belül eléri a műszaki halál néven ismert állapotot, 26 pedig már túl is lépte az engedélyezhető hasznosítási időtartamot, mégis meghosszabbították olajkitermelési jogát.

A létesítmények tulajdonost is váltottak az elmúlt 30 év során, az új kezelők pedig nem feltétlenül ugyanazt a kitermelési kultúrát képviselik a biztonság szempontjából. A kitermelés maximalizálására irányuló nyomás nem jár kéz a kézben a biztonság javítására irányuló intézkedésekkel vagy a kockázatok megfelelő felmérésével. Ezért támogatjuk a biztos úr munkáját, amely az európai tengereken folytatott olajkitermelésre vonatkozó jogszabályok alapos elemzésére, és − szükség esetén − új és lényeges rendelkezések bevezetésére irányul, a tengeri olajkitermelésből fakadó veszélyek szabályozása és a felelősség elvének megszigorítása céljából, olyan balesetek bekövetkezte esetén, amelyek nyersolaj-szennyeződést idéznek elő.

Mindenképpen a legszigorúbb biztonsági előírásokat kell megállapítanunk az európai tengereken folytatott mélytengeri fúrásokra nézve, és ezeket minden félnek alkalmaznia kell, aki Európa területi vizein munkát végez. Ezeknek az előírásoknak az Európai Unión kívülről érkező cégekre is vonatkozniuk kell. Nem engedhetjük meg például azt a helyzetet, hogy az északi-sarkvidéki készleteket Norvégia és Oroszország termelje ki, amennyiben ezeknek az országoknak az egyike olyan technológiát kíván használni, amely nem felel meg az Európai Unióhoz tartozó cégek által alkalmazott legmagasabb biztonsági előírásoknak.

  George Lyon (ALDE) . – Elnök asszony! Amint már sok más felszólaló is említette, a mexikói-öbölbeli katasztrófa riadót fújt az ipar számára.

Ám figyelmesen meghallgattam azt, amit a biztos úr a bevezetőjében és megjegyzései között mondott, és egyetértek azzal a kötelezettségvállalásával, hogy tovább kell fejlesztenünk az előírásokat, tovább kell fejlesztenünk a színvonalat, és gondoskodnunk kell arról, hogy az EU vezető legyen ezen a területen és hogy exportálhassuk biztonsági rendszereinket az egész világba, és gondoskodnunk kell arról, hogy mások is kövessenek bennünket. Üdvözlöm továbbá felszólalásában azt a felismerést, hogy az Északi-tengeren az Egyesült Királyság és Norvégia már ma is a világ legmagasabb szintű előírásai szerint tevékenykedik.

Nálunk, Skóciában is történt egy hasonló baleset az Északi-tengeren – a Piper Alpha katasztrófája, alig több mint 20 évvel ezelőtt, amelynek során 100 ember halt meg. Ez a biztonsági előírások átfogó felülvizsgálatához vezetett, ennek eredményeként születtek meg a ma is alkalmazott rendkívül szigorú előírások.

Támogatom a Jo Leinen úr által ma felvetett kérdések nagy részét, de nem hiszem, hogy egy meghatározatlan időre szóló moratórium arányos és józan lépés lenne arra a kihívásra, amellyel farkasszemet nézünk. Remélem, hogy a Parlament kétszer is meggondolja, mielőtt erre a lépésre rászánná magát.

  Zbigniew Ziobro (ECR) . – (PL) Elnök asszony! Nem kétséges, hogy a természeti kincsek kitermelésének és szállításának biztonságát az Európai Bizottságnak felügyelnie kell. Az optimális biztonsági előírások mellett azt is kulcsfontosságú kérdésként kell kezelni, hogy a természeti kincsek kitermelésével és szállításával foglalkozó vállalkozások felkészültek legyenek olyan vészhelyzetekre, amelyeknek során jelentős környezetszennyezés következhet be. Nem szabad megfeledkeznünk a szükséges pénzügyi forrásokról, amelyeket az ilyen jellegű gazdasági tevékenységekkel foglalkozó cégeknek el kell különíteniük.

Hamarosan üzembe helyeznek egy gázvezetéket, amelyen roppant mennyiségű gázt fognak szivattyúzni a Balti-tenger fenekén. Én ezt tökéletes lehetőségnek tekintem azon kérdés feltételére, hogy az Európai Bizottság tett-e bármit is azért, hogy megvédje annak a sok millió európainak az érdekeit, aki a Balti-tenger partvidékén él, és akik példátlan méretű ökológiai katasztrófa áldozatává válhatnak, ha ez a gázvezeték felrobban vagy szivárogni kezd. Arra is emlékeztetnem kell, hogy az Európai Parlament két évvel ezelőtt elkészített egy állásfoglalás-tervezetet arról, hogy fel kell készülni ennek a beruházásnak az ökológiai hatásaira, amit teljes mértékben figyelmen kívül hagytak, és ez a beruházás most folyamatban van. Mit fog tenni az Európai Bizottság ebben a kérdésben, hogy ne kelljen sajnálkoznunk az elvesztegetett idő miatt, ha egyszer bekövetkezik egy katasztrófa?

  Catherine Soullie (PPE) . – (FR) Elnök asszony! A Mexikói-öbölben bekövetkezett katasztrófa nyilvánvaló módon olyan hatalmas léptékű, hogy ez megköveteli tőlünk, az EU politikai képviselőitől, hogy feltegyünk magunknak kérdéseket saját olajkitermelési létesítményeink biztonságáról. Valójában a tengeri környezet megóvásának egyik kulcsa annak biztosítása, hogy az olajfeltárási helyszínek a lehető legbiztonságosabbak legyenek.

Ennek ellenére a vizeinkben folytatott jelenlegi és jövőbeni olajfúrásokra vonatkozó moratórium elgondolása egyértelműen idő előtti és nem helyénvaló lépés. Idő előtti, mert még nem ismerjük a Mexikói-öbölben bekövetkezett baleset kivizsgálásának eredményeit, és néhány előzetes következtetés megerősíti azt, hogy magatartásbeli, szervezeti és műszaki hibák kombinációja idézte elő. Nem helyénvaló, mert − amint ez már többször is elhangzott − más és más rendelkezések vannak érvényben az Északi-tengeren, a Földközi-tengeren és a Mexikói-öbölben.

Vajon érdemes-e rámutatni arra, hogy milyen súlyos gazdasági és szociális következményekkel járna egy ilyen moratórium, nem is beszélve energiaellátási függetlenségünk veszélyeztetéséről?

Norvégia és Oroszország a múlt héten véget vetett egy 40 éves vitának és egy 30 éves moratóriumnak azáltal, hogy megerősítették a közös tengeri határ elvét a Barents-tengeren és az Északi-sarkvidéken. Ez a megállapodás a gyakorlatban azt eredményezi, hogy a két ország megosztozik egy szénhidrogénekben gazdag térségen. Hogy képes az EU vezetősége ezzel egyidőben azt tervezni, hogy kérni fogja ezeknek az olajipari tevékenységeknek a felfüggesztését és azt, hogy Önként helyezzék magukat kiszolgáltatott helyzetbe energetikai és gazdasági szempontból?

  Mirosław Piotrowski (ECR) . – (PL) Elnök asszony! A Mexikói-öbölben bekövetkezett példátlan ökológiai katasztrófának arra kell késztetnie az Európai Unió tagállamait, hogy hajtsák végre a nyersolajat kitermelő tengeri fúrószigetek szoros nyomon követését. Még olyan javaslatok is megjelentek, hogy vezessünk be moratóriumot az új fúrásokra mindaddig, amíg ki nem zártuk a környezetet fenyegető veszélyek kockázatát. Ezek a javaslatok arra a feltételezésre épülnek, hogy mivel a tengeri medencéknek nincsenek határaik, az egyikben bekövetkezett ökológiai katasztrófa az összes többire is hatást gyakorol.

Ez a megközelítési mód összhangban áll azzal az állásfoglalással, amelyet az Európai Parlament két évvel ezelőtt elfogadott a balti-tengeri Északi Áramlat projekt ökológiai veszélyeiről. Reméljük, hogy az Európai Bizottság ugyanilyen határozott és megfontolt megközelítési módot fogad majd el a Balti-tenger fenekén folytatott gázipari beruházásokról, és ennek során az összes lehetséges eszközt felhasználja. Azt is érdemes figyelembe venni, hogy nem kell-e támogatnunk az olyan alternatív technológiákat, mint például a palagáz kitermelése.

  János Áder (PPE) . – (HU) Elnök asszony, kedves kollégák! Sokat hallottunk erről az olajkatasztrófáról, és mindannyian láthattuk a megdöbbentő képeket a televízió képernyőjén. De tudják-e önök, tudják-e a kedves kollégák, hogy az elmúlt években a biztonsági előírások szándékos megsértésének 97%-át, még egyszer mondom 97%-át a British Petroleum követte el az összes amerikai olajtársaság közül? Tudják-e azt, hogy az elmúlt évtizedben számos balesetet okozott ez a cég? Tudják-e azt, hogy a British Petroleum jelentősen csökkentette a biztonsági és karbantartási költségeit a profit fenntartása érdekében, és ez is szerepet játszott az egyre növekvő számú balesetek kialakulásában.

Az imént Lepage asszony beszélt arról, hogy a legfontosabb, hogy elébe menjünk a katasztrófáknak, hogy megelőzzük ezt. Ezt mindannyian tudjuk, hogy legfontosabb a megelőzés. Ebben igaza van. De azt gondolom, hogy akár az amerikai katasztrófa, a mexikói-öbölbeli katasztrófa, akár azok a katasztrófák, ipari és természeti katasztrófák, amik az elmúlt években történtek, vagy a tegnapelőtti magyarországi katasztrófa, az világosan bizonyítja számunkra, hogy természeti és ipari katasztrófák bárhol, bármikor megtörténhetnek. Ezért is tartom fontosnak a kármentesítést, méghozzá a gyors és hatékony kárelhárítást is.

Sokat beszélünk a szélsőséges időjárási viszonyokról és azok következményeiről, hogy ezek milyen kockázatot jelentenek, hogy mennyire növelik meg a természeti és ipari katasztrófák kockázatát. Azt gondolom, hogy ez igaz, és hogyha ez igaz, akkor előre kell gondolkodnunk. Figyelnünk kell az intő jelekre, mint amilyen a tegnapelőtti magyarországi katasztrófa, vagy a tavaszi mexikói-öbölbeli katasztrófa volt. Ezért azt javaslom a tisztelt kollégáknak, azt javaslom az Európai Parlamentnek, hogy egy európai katasztrófaalapot hozzunk létre a károk hatékony elhárítása érdekében.

  Romana Jordan Cizelj (PPE) . – (SL) A Mexikói-öbölben bekövetkezett katasztrófa rémületes. Rávilágított a biztonsági előírások hiányára és az olajömlést követően megtett lépések elégtelen voltára. Bár ez az esemény az Egyesült Államokban következett be, vagyis az amerikai szabályozási követelmények és előírások alatt, valamennyiünknek le kell szűrnünk belőle bizonyos tapasztalatokat és meg kell előznünk a hasonló baleseteket.

Ennek során azonban figyelembe kell vennünk az itteni tényleges helyzetet. Tudomásom szerint az európai jogszabályokban már ma is szerepelnek olyan mechanizmusok, amelyek arra szolgálnak, hogy megelőzzék a hasonló balesetek bekövetkezését az Unióban, mert ezek szigorúbbak és nagyobb követelményeket támasztanak, mint a hasonló amerikai törvények.

Ezért én azt mondom, hogy nekünk itt az Unióban semmit sem szabad elsietnünk. Szánjuk rá az időt és folytassunk le egy alapos szakértői elemzést a mexikói-öbölbeli katasztrófa okairól és következményeiről. Utána ennek alapján szabályba foglalhatunk új követelményeket és intézkedéseket. Engem nagyon aggaszt néhány megfogalmazás az állásfoglalásban, amely a pánik érzetét kelti, ilyen például a „lehető leghamarabb”, és én is ellenzem az olajkitermelésre vonatkozó moratóriumot. Ugyanakkor egyetértek azzal, hogy gondoskodnunk kell jogszabályainknak a lehető legmagasabb színvonalon történő végrehajtásáról és arról, hogy méltányos kártérítést kínáljunk fel baleset bekövetkezte esetén.

Az a legfontosabb, hogy a saját határainkon túl is cselekednünk kell. Nem számít, melyik tengert szennyezték be: amerikai, európai vagy más tengert. Ilyen esetekben az egész világ szennyezettebbé válik, állatok és növények pusztulnak el és emberek szenvednek a szennyeződés miatt. Ezért meg kell tennünk a legnehezebb lépést, vagyis magas szintű nemzetközi előírásokat kell megvalósítanunk, és nemcsak az európai határokon belül kell megszigorítanunk a szabályozást.

Ellenkezőleg: szerintem sürgősen lépnünk kell a magyarországi baleset ügyében, mert a mi határainkon belül következett be. Sürgősen válaszokra van szükségünk azokra a kérdésekre, hogy mi ez a sűrű vörös anyag – valóban veszélyes-e az egészségre? Valóban igaz-e az, hogy nem szerepel a veszélyes anyagok Uniós listáján? És hogyan tudnánk megelőzni a hasonló balesetek bekövetkezését?

  Radvilė Morkūnaitė-Mikulėnienė (PPE) . – (LT) Először is szeretnék köszönetet mondani azoknak a képviselőtársaimnak, akik hozzájárultak ennek az állásfoglalásnak a megszövegezéséhez, és szeretnék köszönetet mondani a Bizottság tagjának is, aki sok reményt és örömet adott nekünk azoknak az intézkedéseknek a mai bejelentésével, amelyeket a Bizottság tenni szándékozik. És valóban, azok a félelmek, hogy az állásfoglalás elsietett és talán nem végeztünk elegendő kutatást… Én továbbra is úgy érzem, hogy ez az Európai Parlament hangja és a társadalomhoz, a Tanácshoz és a Bizottsághoz szóló üzenete.

Már elég sok idő eltelt a baleset óta, és nagyon fontos, hogy az Európai Parlament most legalább hallatja a hangját. Úgy gondolom, hogy amint mások is elmondták, valóban nagyon fontos az Európai Unióban jelenleg hatályos jogszabályok, valamint a biztonsággal és a minőséggel kapcsolatos előírások felülvizsgálata. Valójában nem az olajfeltárás egészének leállításáról beszélünk, hanem egyszerűen a helyzet nyomon követéséről és annak megállapításáról, hogy milyen további intézkedéseket kell meghoznunk annak megakadályozása érdekében, hogy megismétlődhessen egy olyan baleset és katasztrófa, mint ami a Mexikói-öbölben bekövetkezett.

Jómagam nagyon örülök az állásfoglalásba foglalt, a harmadik országok felelősségéről szóló rendelkezéseknek. Általánosságban fogalmazva, az Európai Bizottságnak és az Európai Uniónak meg kell erősítenie a harmadik országokkal folytatott párbeszédet az energetikai infrastruktúrát érintő egyes projektek tekintetében. Ez nem feltétlenül csak a Balti-tengerre és a fúrószigetekre, vagy az Északi Áramlat gázvezetékre vonatkozik, hanem a Fekete-tengerre, a Földközi-tengerre és az észak-afrikai konfliktushelyzetekre is. Nagyon fontosnak tartom azt, hogy harmadik országok is szerepelnek ebben az állásfoglalásban.

  Jolanta Emilia Hibner (PPE) . – (PL) Elnök asszony! Az elmúlt hónapok eseményei alapján szerzett tapasztalatainknak, valamint a Mexikói-öbölben bekövetkezett katasztrófa miatt az üzemanyagpiacon kialakult bonyolult helyzet miatti aggodalmainknak arra kell késztetnie bennünket, hogy hatékony és nyomatékos lépéseket tegyünk a környezet megóvása, és mindenekfelett a hasonló balesetek jövőbeni megismétlődésének megakadályozása érdekében. Mindent meg kell tennünk a nyersolaj-kitermelés biztonságának fokozása érdekében.

A szakértők megpróbálnak meggyőzni minket arról, hogy a megfelelő megelőző intézkedések miatt az olajtársaságoknál viszonylag kevés baleset történik – és ez igaz is. Azok a tények azonban, hogy az előírásokat figyelmen kívül hagyják és megtakarításokra törekednek a biztonság rovására, azt jelentik, hogy a jövőben Európában is bekövetkezhetnek a mexikói-öbölbelihez hasonló katasztrófák.

Jelenleg világszerte körülbelül 1600 fúrósziget működik, és ez a szám folyamatosan növekszik. Új, egyre nagyobb teljesítményű és nagyobb olajkutakat és fúrószigeteket nyitnak meg. A kitermelés egyre inkább eléri a tengeri medencék mélyebb részeit, a parttól egyre távolabbi területeken. Ezért a hagyományos olajkutak jelentősége csökken, míg a fúrószigetek jelentősége növekszik. A kitermelés biztonságával kapcsolatos viták elkerülhetetlenek, és az elméleti biztonsági előírásoknak a ténylegesen alkalmazott előírásokkal történő összehasonlítása meglepő eredményeket hozhat. Elengedhetetlen, hogy további korlátozásokat állapítsunk meg az olajtársaságokra nézve és hogy új rendeleteket vezessünk be, amelyek javíthatják a biztonságot. Tudom, hogy egyes országok már saját kezdeményezésük alapján megkezdték a fúrószigetek ellenőrzését. Az első ellenőrzések már leleplezték a biztonsági előírások bizonyos megsértéseit. Kiderült, hogy sok északi-tengeri fúrósziget az alapvető biztonsági elvek megsértésével működött.

Szerintem haladéktalanul meg kell tennünk megelőző lépéseket, és megfelelő rendeleteket és felügyeletet kell előírnunk a fúrószigetekre és minden olyan helyszínre vonatkozóan, ahol természeti kincseket termelnek ki a tengerfenékről. Feltétlenül be kell vezetnünk új biztonsági előírásokat és elveket, amelyeket minden olyan félnek be kell tartania, amely részt vesz a nyersolaj-kitermelésben és közös felelősséget visel tevékenységéért. Kulcsfontosságú követelmény az érvényes tanúsítvány birtoklása.

  Gaston Franco (PPE) . – (FR) Elnök asszony, hölgyeim és uraim! Európa jogosan teszi fel a kérdést önmagának, hogy a mi vizeinken bekövetkezhet-e egy olyan olajkatasztrófa, mint ami a Mexikói-öbölben lezajlott.

Mivel a múltban bekövetkezett olajkiömlések már számos alkalommal elpusztították partjainkat és hagytak bennünk maradandó benyomásokat, jogosan véljük úgy, hogy kiemelkedően fontos a tengeri ökoszisztéma, az állatvilág biológiai sokfélesége, valamint a halászat és az idegenforgalom mint gazdasági ágazat fenntartása és megóvása. Meg kell azonban őriznünk higgadtságunkat és ellen kell állnunk valamilyen szélsőséges álláspont elfogadásának, mint amit például a további európai mélytengeri olajfúrásokra vonatkozó moratórium bevezetése is képviselne.

Először is azért, mert Európában rendkívül szigorú biztonsági előírások vonatkoznak a kitermelésre és a feltárásra. Továbbá az európai nemzeti szabályozó hatóságok és olajtársaságok maguk is ígéretet tettek arra, hogy módosítják a kitermelésre és a biztonságra vonatkozó szabályokat és eljárásokat, ha a katasztrófa amerikai kivizsgálásának végeredménye ezt megköveteli.

Másodszor azért, mert az energiaellátási függetlenségünkre irányuló igényeink figyelembevételével geostratégiai szempontból rendkívül kockázatos lenne, ha felhagynánk az északi-tengeri fúrási tevékenységeinkkel. Végeredményben saját olajiparunk jövőjét veszélyeztetnénk, ha leállítanánk annak feltárási és kitermelési tevékenységeit Hogyan tudnánk megindokolni ennek a foglalkoztatásra gyakorolt hatásait a jelenlegi válság idején?

  Seán Kelly (PPE) . – Elnök asszony! Úgy gondolom, hogy mindenkit megdöbbentett a Mexikói-öbölben történt szűnni nem akaró olajkiömlés és azok a környezeti károk, amelyek ennek eredményeként bekövetkeztek. Ennek nyomán nem tehetünk mást, mint hogy megvitatjuk ezt a kérdést és módot találunk annak garantálására, hogy ez ne történhessen meg újból.

Úgy gondolom, hogy néhány szempont az eszünkbe ötlik. Az első az, hogy szigorúan be kell tartanunk a biztonsági és üzembiztonsági előírásokat, hogy megelőzhessük a baleseteket, ahelyett hogy kezelnünk kellene azokat, és természetesen jelenleg is vannak jó előírások, amelyeket mindenhol alkalmazni kell.

Másodszor: teljes mértékben egyetértek a biztos úrral abban a kérdésben, hogy az egész világra el kell vinnünk biztonsági előírásainkat, mert ha valami történik a Mexikói-öbölben vagy bárhol máshol, akkor mi sem mentesülünk annak következményeitől. Nem húzhatunk fel vasfüggönyt Európa vizei körül és nem mondhatjuk azt, hogy semmi sem történhet, ha mi magunk ragaszkodunk magas színvonalú előírások betartásához, ezért nagy szükség van az egész világra kiterjedő megállapodásra ebben a tekintetben. Emellett egy katasztrófakezelési alapra is szükségünk van. Ez már elhangzott, és én egyetértek vele.

Voltak, akik moratóriumról beszéltek, és ez jelenleg természetesen nem tűnik megvalósítható lehetőségnek a számomra, mert ha ezt tennénk, akkor kitennénk magunkat annak a súlyos veszélynek, hogy úgy járunk, mint az a gazdag ember, aki úgy döntött, hogy szétosztja minden pénzét és végül koldulnia kellett azoktól, akiknek a pénzét odaadta. Mi is ugyanilyen helyzetbe kerülnénk, mert a többi ország változatlanul folytatná a feltárást, azoknak a szigorú előírásoknak az alkalmazása nélkül, amelyeket mi alkalmaznánk.

  Maria Da Graça Carvalho (PPE) . – (PT) Elnök asszony, biztos úr! A Mexikói-öbölben bekövetkezett környezeti katasztrófát követően az EU-nak feltétlenül gondoskodnia kell partjainak védelméről, az ilyen jellegű problémák megelőzésével és a válaszlépésekkel kapcsolatos képességein keresztül. A lisszaboni székhelyű Európai Tengerbiztonsági Ügynökség (EMSA) segítséget és műszaki támogatást nyújt a biztonság és a hajók által okozott szennyezésekkel szemben történő tengeri védekezés területén.

Ez év júniusában írásbeli javaslatot nyújtottam be Oettinger, Kallas és Georgieva biztoshoz arra nézve, hogy terjesszük ki az EMSA hatáskörét az európai fúrószigetek biztonsági felügyeleti mechanizmusainak létrehozására és a környezeti katasztrófák megelőzésére. Ez a javaslat előírná a pénzügyi, emberi és műszaki erőforrások méretgazdaságosságát. Üdvözlöm a biztosok válaszát, akik maguk is nyitottnak mutatkoztak az EMSA-rendelet felülvizsgálatára, hatásköreinek kibővítése céljából.

Újból felszólítom a Bizottságot ennek a kérdésnek az elemzésére és a lisszaboni székhelyű ügynökség hatáskörének kibővítésére, az európai partok hatékony védelmének biztosítása érdekében.

  Diana Wallis (ALDE) . – Elnök asszony! Az ilyen jellegű baleseteknek el kell minket gondolkodtatniuk. Arra késztetnek bennünket, hogy gondoljunk az Északi-sarkvidékre, arra a térségre, ahol az EU közvetlen joghatósággal nem rendelkezik, viszont nagy a befolyása.

Biztos úr! Ön helyesen mondta, hogy az Unión kívül tevékenykedő uniós társaságoknak exportálniuk kell az Unió előírásait. Remélem, hogy ez az Északi-sarkvidék tekintetében is így lesz. Ez a térség sokkal nagyobb kihívásokat támaszt és sokkal ellenségesebb, mint az Északi-tenger, és talányként áll előttem. Európa az olajra épülő gazdaságtól való elmozdulás bajnoka és a megújuló energiák alkalmazásának bajnoka. Közvetett módon mégis bátorítjuk az olajkitermelést a földgolyó legsebezhetőbb és legtörékenyebb részében, ahol a következmények rettenetesek lennének. Talán alaposabban el kellene gondolkodnunk arról, hogy mi történik az Északi-sarkvidéken.

  Kriton Arsenis (S&D) . – (EL) Elnök asszony, hölgyeim és uraim! Nem értek egyet azzal, ami ebben a Parlamentben a vállalati protekcionizmusra történő hivatkozással elhangzott. Jelenleg Kína vezeti a versenyt intézkedések meghozatalával, a szükséges megállapodások életbe léptetésével, ötéves terv elkészítésével arról, hogy pontosan milyen módon tervezi megváltoztatni iparát, a szennyező iparágak bezárásával, mert roppant nagy piacon, a tiszta energiák 13 milliárd USD értékű piacán versenyez velünk. Erre a kihívásra nem protekcionizmussal, hanem bátor lépésekkel kell válaszolnunk.

Biztos úr! Igen, Önnek erélyesnek kell lennie a moratórium kérdésében, amelynek véglegesnek, nem pedig ideiglenesnek kell lennie, és amelynek új lépésnek kell lennie a tiszta energia felé vezető úton. Ezenkívül, biztos úr, meg kell vizsgálnunk a környezetvédelmi felelősség kérdését, amelyre Ön is és néhány képviselőtársam is utalt, és amelynek ki kell terjednie a teljes kizárólagos gazdasági övezetre, mert ez az az övezet, amelyben a társaságok tevékenykednek.

  João Ferreira (GUE/NGL) . – (PT) Tanulnunk kell a Mexikói-öbölben bekövetkezett olajkiömlésből és az ebből fakadó környezeti katasztrófából. Ezek a leckék minden bizonnyal tartalmazni fogják a hasonló európai infrastruktúra biztonsági feltételeinek nagyobb követelményeket támasztó, szigorúbb és rendszeresebb ellenőrzését, de ennél sokkal tovább kell mennünk. Szólnak a vészharangok, és nem szabad őket figyelmen kívül hagynunk. A világ olajtartalékainak korlátai ma meglehetősen jól ismertek. Az emberiség az energia mellett nagyon sok más tekintetben is erősen – túlságosan erősen – függ ezektől a tartalékoktól. Ezért ezekkel a tartalékokkal rendkívül bölcsen kell bánni, ami elsősorban azt jelenti, hogy nagyon takarékosan kell ezeket felhasználni.

Mi már felhívtuk a figyelmet ebben az Ülésteremben arra, hogy mennyire fontos lenne létrehozni egy tervet, amelynek célja ezeknek az erőforrásoknak a helyes és méltányos kezelése, egyre fokozódó hiányuk enyhítése és az elsődleges energia más forrásai felé ellenőrzött módon történő elmozdulás. Az olajkitermelés csökkenésével foglalkozó jegyzőkönyvről beszélek, amelyet 2002-ben Uppsalában és 2005-ben Lisszabonban az olajkitermelési csúcs szakértőinek testülete javasolt.

  Andreas Mölzer (NI) . – (DE) Elnök asszony! Ha egy valamit megtanultunk az olajválságból, akkor ez az, hogy amikor magasak az olajárak, akkor nyereségessé válik a nehezen hozzáférhető kőolajmezők feltárása és a kitermelés, még a legellenségesebb viszonyok között is, például egyre nagyobb és nagyobb mélységekből. Feltételezve, hogy a szakértőknek igazuk van, amikor az olajár roppant nagy emelkedését vetítik előre, azt kell feltételeznünk, hogy a belátható jövőben még az eddigieknél is kockázatosabb olajfeltárásokra kerül majd sor.

Jóllehet a mexikói-öbölbeli katasztrófa után helyénvaló lenne nemzetközi megállapodásokkal szigorítani a 200 méternél nagyobb mélységben folytatott olajkitermelés biztonsági óvintézkedéseit, amint tudjuk, az Atlanti-óceán északkeleti partjai mentén elterülő országok képtelenek voltak megállapodásra jutni. Azok a mélységek, ahol az érintett térségben dolgoznak, valamint a kockázatok, teljes egészében összehasonlíthatók a Mexikói-öbölben uralkodó feltételekkel. Meg kell oldanunk a biztonsági előírások továbbfejlesztésének és a pénzügyi felelősség rögzítésének kérdését – annál is inkább, mert a Bizottság nyilvánvaló módon egy CO2 csővezeték-hálózat megépítését tervezi és az északi-tengeri olajiparnak akarja eladni az európai erőművekből származó kibocsátást. Még mindig nem birkóztunk meg azzal, hogy hogyan lehet ártalmatlanítani a nukleáris hulladékot– jóllehet ez a technológia már évtizedek óta használatban van –, és most egyik pillanatról a másikra veszélyes, üvegházhatást okozó gázokat akarnak az Északi-tengerben elhelyezni. Ezért véleményem szerint legfőbb ideje, hogy átgondoljuk a biztonsági rendelkezéseket.

  Kyriakos Mavronikolas (S&D) . – (EL) Elnök asszony! Az általános felfogás szerint egy ilyen baleset, mint ami a közelmúltban is történt, és a korábban történt hasonló balesetek sorozata arra figyelmeztet bennünket és különösen az előadót, akinek gratulálok, hogy szükség van bizonyos rendelkezésekre ezeknek a most és a múltban végrehajtott kitermeléseknek a jövője kapcsán.

Tény, hogy az e létesítményekre vonatkozó ellenőrzéseknek a szintje rendkívül fontos tényező, és ezért fokozni és sűríteni kell azokat. Az is tény, hogy a felelősséget meg kell osztani és hogy lehetővé kell tenni a felelősség kizárólagos viselését. Ez elkerülhetetlenül változásokat fog előidézni a biztosítási jogban, és ennek következtében szintén elkerülhetetlenül oda fog vezetni, hogy ezek a társaságok biztosítani fogják magukat minden olyan tényezővel szemben, amely egy ilyen balesetet követően károkat okozhat.

  Sonia Alfano (ALDE) . – (IT) Elnök asszony! A 2010 áprilisában bekövetkezett katasztrófa az egyik legsúlyosabb környezeti katasztrófa, amely a világon valaha is megtörtént. Ha ugyanez zárt tengeren következne be, amilyen például a Földközi-tenger, akkor ez fenyegetné európai és Európán kívüli polgárok tízmillióinak életét, és nem lenne visszaút.

Olaszországban ennek ellenére – és a Lega Ambiente tiltakozott is egy rosszul felfogott energiapolitika ellen – azt látjuk, hogy rendkívüli módon növekszik az olajforrások azonosítására és kitermelésére vonatkozó kutatási kérelmek és a minisztérium által kiadott engedélyek száma, amelyek egy évnél valamivel hosszabb ideig lennének képesek fedezni Olaszország energiaigényeit. Nyilvánvaló, hogy nem érdemes ekkora áldozatot hozni. Mindehhez hozzájárul még az azzal kapcsolatos aggodalom is, hogy a BP bejelentette: megállapodást kötött Líbiával tengeri kitermelésről, amelynek helyszíne Szicíliától alig 500 kilométerre található.

Remélem, hogy a Bizottság ezen a most már elkerülhetetlen intézkedésen keresztül vállalja, hogy megvédi a Földközi-tengert azoknak a multinacionális társaságoknak és kormányoknak a támadásaival szemben, amelyek bűnszövetkezetre léptek egymással és nem sokat törődnek kollektív jólétünkkel.

  Andrew Henry William Brons (NI) . – Elnök asszony! Az állásfoglalás egyetlen problémát vizsgál, a mélytengeri fúrás kockázatait, elszigetelve attól a kapcsolódó problémától, hogy rövidesen kifogyunk a könnyen hozzáférhető olajból.

Könnyen lehet, hogy már túljutottunk azon a ponton, amikor már felhasználtuk a világ készleteinek több mint a felét. Azok, akik le akarják állítani vagy akadályozni akarják a mélytengeri fúrásokat, magyarázzák már el, hogyan akarják megtalálni az olaj helyettesítőjét, amelynek energiasűrűsége megegyezik az olajéval. Vagy talán örülnének annak, ha a jövő generációinak vissza kellene térniük egy ipar nélküli társadalomhoz?

Nem lehet összehasonlítani az európai kontinentális talapzat sekély vizeiben és a Mexikói-öböl vizében folytatott fúrások kockázatait. Az állásfoglalás ajánlóinak tökéletesen igazuk van, amikor megrémülnek a BP által az Öbölben előidézett tragédia környezeti és egyéb költségeitől. Ám a mélytengeri fúrások moratóriumának költségeivel is tisztában kell lenniük.

  Angelika Werthmann (NI) . – (DE) Elnök asszony! Sajnálatos módon senki sem képes meg nem történtté tenni a Deepwater Horizon balesetét. Ezért minden szükséges lépést meg kell tennünk annak biztosítása érdekében, hogy az EU vizein soha ne történjen ilyen környezeti katasztrófa. Úgy vélem, hogy ennek három elengedhetetlen feltétele van. Először: gondoskodnunk kell annyi feltételről, amennyiről csak lehet; más szóval: figyelembe kell vennünk a tengeri kitermelés minden kockázatát. Másodszor: gondoskodnunk kell a legmagasabb szintű biztonságról, és be kell vezetnünk kötelező erejű uniós minimális biztonsági rendelkezéseket. Harmadszor: garantálnunk kell a legmagasabb szintű környezetvédelmi előírásokat.

Meggyőződésem szerint az a legfontosabb, hogy megvizsgáljuk, milyen képességekkel rendelkezünk a balesetek utáni válaszlépések területén, és hogy létrehozzunk egy közös európai és reményeim szerint világméretű rendszert az ilyen környezeti katasztrófák elkerülésére.

  Günther Oettinger , a Bizottság tagja. – (DE) Elnök asszony, tisztelt képviselők, a Tanács Elnökségének tisztelt képviselője! Szeretném kifejezni köszönetemet az önök elkötelezett, tényszerű és rendkívül sok felszólalásáért, amelyet a következmények és a meghozandó intézkedések kapcsán nyújtottak. Ugyanez vonatkozik arra a sok parlamenti kérdésre is, amelyet Önök az elmúlt hetek során benyújtottak, amelyeket meg kellett válaszolnunk, és a mai vitára is, amelyet figyelmesen végighallgattunk és amelyet ki fogunk értékelni és figyelembe fogunk venni a következő két hét során kiadásra kerülő közleményünkben.

Sok elhangzott javaslattal egyetértek, és ezeket én is támogatni fogom. Például intenzív párbeszédet folytatunk a PB olajtársasággal annak biztosítása érdekében – és jó esélyeink vannak a sikerre –, hogy a BP ne egyszerűen elfogadja a szigorúbb biztonsági előírásokat, amelyek szigorúbbak az európai vizeken jelenleg alkalmazott előírásoknál, hanem exportálja is ezeket az előírásokat, ha szabad így fogalmaznom. A BP felkészül ugyanezeknek az előírásoknak az alkalmazására a Líbia partjai előtti hasonló fúrásoknál és fúrótornyoknál, az északi-tengeri fúrásokhoz hasonlóan, annak ellenére is, hogy a líbiai törvények alapján ez nem feltétlenül szükséges az engedély megszerzéséhez és nem feltétlenül fog szerepelni az ottani törvényekben.

Utána meg kell oldanunk azt a kérdést, hogy melyek azok a területek, ahol az előírásoknak csak a nemzeti törvényekben történő figyelembevételére nézve akarunk javaslatokat tenni, és mely területeken akarunk európai jogszabályt létrehozni. Ez szigorúbb lesz az olajszállító tartályhajók esetében, mint a fuvarozás esetében, de a helyhez kötött fúrótornyok tekintetében ilyen előírások jelenleg nem is léteznek. Néhányan felszólítottak minket arra, hogy szakítsunk az olaj használatával és álljunk át helyette a megújuló energiák használatára. Ezt is támogatjuk. De ne legyenek illúzióink. Az európai gazdaságnak és társadalomnak még legalább 20−30 évig továbbra is nagy mennyiségű olajra lesz szüksége a közlekedéshez. A következő 20−30 évben olaj nélkül esélyünk sincs arra, hogy repülőgéppel utazhassunk haza Brüsszelből a saját országunkba: Madridba, Lisszabonba, Szófiába, Rigába vagy Münchenbe.

Egy mobil közösség tagjaiként, akik igénybe vesszük a légi közlekedést, valamennyiünknek szükségünk van olajra, ha azt akarjuk, hogy Európa cselekvőképes maradjon. Ugyanez vonatkozik a távolsági autóbuszokra és az autóbusszal lebonyolított egyéb utasforgalomra; ugyanez vonatkozik a nehéz tehergépjárművek közlekedésére; és az elektromos autók fejlődése ellenére még hosszú ideig igaz lesz az egyéni közlekedésre, a személygépkocsikra nézve is. Jelenleg valamivel több mint 200 millió személygépkocsit tartanak nyilván az Európai Unió országaiban. Ha Lengyelország és a többi új tagállam eléri ugyanazt a sűrűséget, mint amely ma Franciaországot és Németországot jellemzi, akkor 15 év múlva 300 millió személygépkocsink lesz. Bár lehetséges, hogy ezek a gépkocsik energiahatékonyak lesznek, legnagyobb részük akkor is kőolajtermékekkel fog üzemelni. Más szóval: az olajjal való szakítás és a megújuló energia használatba vétele hosszú távú politika, de a következő 10-30 év során Európa kőolajigénye nem fog csökkenni. Annak figyelembevételével, hogy egyes országok gépjárműsűrűségének fel kell zárkóznia, inkább a kereslet enyhe növekedésével kell számolnunk, bármilyen hatékonyak lesznek is ezek a gépjárművek. Ez még inkább igaz globális szinten.

Ezért a lehető legmagasabb szintű biztonságra van szükségünk: a gazdaságunk és társadalmunk számára szükséges olaj kitermeléséhez, amint ezt az előbb felvázoltam.

Visszatérünk Önökhöz ezekkel a kérdésekkel, és számítok az Önök támogatására. Szeretnék még köszönetet mondani a tagállamoknak is, amelyek rendkívül konstruktív magatartást tanúsítottak ezen a területen. Ugyanakkor arra ösztönzöm Önöket, hogy nemzeti kormányaikkal ugyanolyan intenzitással dolgozzanak, mint amelyet ma itt tanúsítottak, hogy a Tanács szintén hajlandó legyen egyhangúan vagy egyértelmű többséggel elfogadni ilyen jellegű jogszabályokat a szigorúbb előírásokról. Még nem vagyok meggyőződve arról, hogy az összes tagállam készen áll az európai előírások elfogadására Önökön és a Tanácson keresztül, a Bizottság javaslata alapján.

  Olivier Chastel , a Tanács soros elnöke. – (FR) Elnök asszony! Én viszont ezért az érdekes vitáért szeretnék köszönetet mondani önöknek. Néhány felszólalás valóban nagyon eltérő felfogást tükrözött. Néha még azonos politikai csoporttól is egymástól homlokegyenest eltérő véleményeket hallottam. Ez rendkívül tanulságos.

Három szempontot szeretnék megfogalmazni. Először: szükségünk van-e újabb jogszabályokra a tengeri ipar biztonságának javítása érdekében? Amint felszólalásomban már jeleztem, az eddig lefolytatott vizsgálatok arra utalnak, hogy már ma is rendkívül szigorú intézkedések vannak hatályban – ez a szempont el is hangzott. Szeretném emlékeztetni Önöket arra, hogy a Bizottság, amely kizárólagos joggal rendelkezik lépések kezdeményezésére nézve, jelenleg véglegesíti vizsgálatainak eredményeit, de már elhangzott az, hogy egy adott iparág biztonságosabbá tételéhez először is jobb felügyeletre és a jelenlegi szabályozási keretek jobb végrehajtására van szükség. Ezért meg fogjuk vizsgálni, hogy mit akarnak ezek nekünk javasolni ezen a területen.

Ezenkívül, amint ezt ma egyszer már mondtam, a Bizottság vizsgálja, hogy az EU milyen képességekkel rendelkezik a katasztrófákra adandó válaszlépések szempontjából, a tengeri ipar biztonságának javítása céljából, amely fontos tényezőt alkot ezen a területen. A jogalkotási javaslatok megelőlegezéseként szeretnék rámutatni arra, hogy azzal ellentétben, amit néhány képviselő ma itt mondott, a Tanács természetesen foglalkozik ezzel a kérdéssel. Az energiaügyi miniszterek szeptember 6−7-én megrendezett informális ülésén az Elnökség felkérte a minisztereket az első vizsgálatok lefolytatására, közzétételére és megvitatására.

A második szempont: igazolható-e a moratórium? Erre a kérdésre természetesen nehéz egyértelmű választ adni. Mindenesetre úgy gondoljuk, hogy az az első követelmény, amelynek minden jogszabálynak meg kell felelnie, hogy ténylegesen betartatható legyen. Azt is látjuk, hogy az ipar a jelek szerint nem vár ennek a jövőbeni szabályozási keretrendszernek a megalkotására, hanem önállóan felülvizsgál számos, a megelőzési és az üzemeltetési szakasz biztonságával kapcsolatos intézkedést.

Végül meg kell értenünk, hogy az alapvető európai körülmények meglehetősen különbözőek, mivel a Mexikói-öbölben a fúrások legnagyobb részét 1500 méteres mélységben hajtják végre, ami nyilvánvaló módon nagyon megnehezíti az elzárási műveleteket olyan katasztrófa esetén, mint ami bekövetkezett. Európában a legtöbb fúrásra legfeljebb 200 méteres mélységben kerül sor, ami sokkal tágabb cselekvési teret enged, vagy legalábbis megkönnyíti a megfelelő lépések megtételét.

Végül, elnök asszony – és a biztos úr beszélt erről −, vajon ez a baleset felgyorsítja-e az EU energiával és a megújuló energiákkal kapcsolatos politikáját? Ez a politika természetesen már ma is igen ambiciózus, de egyre magasabbra tesszük a mércét. Ez a politika határozottan segítséget nyújt majd nekünk az olajtól való függőségünk csökkentésében, és általánosságban szólva az alacsony szén-dioxid-kibocsátású társadalomra való átállásban. Amint azonban a biztos úr az előbb említette, nem tudunk egyetlen varázsütésre megszabadulni az olajtól a következő tíz éven belül. Meggyőződésem, hogy a 2011−2020. évi energiaellátási stratégia, amelynek elfogadása a következő év elején várható, fel fogja gyorsítani az olajmentes gazdaságra történő átállást.

  Elnök. – Kaptam egy állásfoglalási indítványt⁽¹⁾ az eljárási szabályzat 115. cikkének (5) bekezdése értelmében, az Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság nevében.

A vitát lezárom.

A szavazásra 2010. október 7-én, csütörtökön kerül sor.

Írásbeli nyilatkozatok (az eljárási szabályzat 149. cikke)

  Cristian Silviu Buşoi (ALDE) , írásban. – (RO) A nagy többséggel elfogadott nem jogalkotási állásfoglalásnak köszönhetően az Európai Parlament rendkívül egyértelmű jelzést küldött mind a Bizottságnak, mind pedig az olajipari vállalkozásoknak, kifejezetten nekik, hogy tegyék meg a szükséges intézkedéseket a biztonsági előírások és az olajkitermelési ipar felelősségei tekintetében jelenleg tapasztalható hiányosságok megszüntetésére. A mélytengeri fúrásokra vonatkozó engedélyeket szigorúan ellenőrizni kell. További intézkedésekre van szükség az olajszivárgások, a valós környezeti katasztrófák megelőzésére, mert ezeket az Európai Unió nem tolerálhatja.

Annak figyelembevételével, hogy egyre nehezebb olajat találni és egyre elterjedtebbé válnak a potenciálisan veszélyes mélytengeri olajkitermelési tevékenységek, mérlegelnünk kell a jövőben meghozandó intézkedések néhány általános szempontját. A környezet védelmét elősegítő erőfeszítéseket állhatatosan folytatnunk kell, és az Európai Uniónak az olajkitermelési tevékenységek szabályozásával be kell töltenie a polgárok és a természet védelmével kapcsolatos szerepkörét, amely utóbbival valamennyiünknek harmóniában kell élnünk. Minden, akár a múltban is bekövetkezett olajömlés katasztrofális hatást gyakorolhat a környezetre, és a halászatra vagy akár az idegenforgalomra nézve is káros lehet. Ezért a környezetvédelmi felelősségeket szabályozó európai jogszabályoknak a tengerek vizében okozott károkra is ki kell terjedniük.

  Ioan Enciu (S&D) , írásban. – (RO) Üdvözlöm munkatársam, Jo Leinen által előterjesztett véleményt. Európának állást kell foglalnia az évszázad egyik legsúlyosabb katasztrófájának kérdésében. A Mexikói-öbölben felállított Deepwater Horizon fúrószigetet érintő baleset, valamint az Atlanti-óceánba kiömlött roppant mennyiségű olaj alapvető hatást gyakorol és fog gyakorolni a világ éghajlatára. Az Észak-atlanti áramlatban jelentős hőmérsékleti változások zajlanak, amelynek eredményeként ezen a télen Európában alacsonyabbak lesznek a legalacsonyabb hőmérsékletek. A Tanácsnak és a Bizottságnak pontosan meghatározott, átlátható lépéseket kell tennie és el kell fogadnia olyan intézkedéseket, amelyek garantálják az olajkitermelési műveletek biztonságát és üzembiztonságát, valamint a környezetvédelem és az ökológiai katasztrófák megelőzésének magas szintjét az Európai Unióban. Az Európai Uniónak emellett fenn kell tartania az éghajlatváltozással kapcsolatos álláspontját is, miközben megvédi és előmozdítja az olajmezők megfelelő kiaknázását a fosszilis tüzelőanyagok iránti igények kielégítésének garantálása érdekében. A Parlamentnek, a Bizottságnak és a Tanácsnak össze kell fognia egy könnyen kezelhető cselekvési terv kidolgozása érdekében.

  András Gyürk (PPE) , írásban. – (HU) Tisztelt képviselőtársaim! Szeretnék köszönetet mondani Günther Oettinger biztos úrnak, amiért az amerikai fúrótorony balesete nyomán igyekezett felmérni, hogy az uniós jogszabályok elejét vehetik-e a hasonló környezeti katasztrófáknak. Talán levonhatjuk azt a következtetést, hogy a közösségi előírások inkább a katasztrófák utáni lépésekre, s nem a megelőzésre helyezik a hangsúlyt.

Az említett hiányosságnak tragikus aktualitást ad egy súlyos környezeti katasztrófa. Hétfőn átszakadt egy magyarországi timföldgyár tározójának gátja. A rendkívül mérgező vegyi anyagokat tartalmazó iszap elöntötte a környező szántóföldeket és településeket. A halálos áldozatokkal is járó esemény most még beláthatatlan talaj- és vízszennyezést vonhat maga után. Ezt súlyosbítja, hogy a nehézfémek a levegőt is súlyosan szennyezhetik. Az üzemeltető céget felelősség terheli, ugyanakkor egymaga aligha lesz képes a felbecsülhetetlen károk rendezésére.

A tanulság egyértelmű. Egyrészt közösségi szinten is fel kell lépni annak érdekében, hogy a szigorúnak tűnő jogszabályokat a nemzeti hatóságok következetesen számon is kérjék. Másodsorban úgy kell megerősíteni a vonatkozó szabályozást, hogy a vállalatok a hasonló nagyságrendű balesetek esetére is rendelkezzenek megfelelő biztosítással. Mindaddig, amíg nem lépünk előre ezeken a területeken, a felmerülő kárrendezési költségeket a vétlen adófizetők állják.

  Ian Hudghton (Verts/ALE) , írásban. – Elnök asszony! A Mexikói-öbölben bekövetkezett olajkatasztrófa emlékeztetőül szolgál a tengeri olajfeltárással elkerülhetetlenül együtt járó kockázatokra nézve. Az annak kiderítésére irányuló vizsgálatoknak, hogy mi romlott el az amerikai vizeken, teljes körűeknek és alaposaknak kell lenniük, és az EU-nak gondosan oda kell figyelnie minden olyan tapasztalatra, amelyet ebből az eseményből le kell szűrnünk. Ennek ellenére az EU vizein az összes mélytengeri fúrásra vonatkozó moratóriumra irányuló felszólítások elsietettek és teljes mértékben aránytalanok. A skót vizeken jelenleg hatályban lévő szabályozás nem azonos a Mexikói-öbölben érvényes szabályozással, és több évtizedes tapasztalatokkal rendelkezünk ebben az iparágban. A skót olajfeltárás során is történtek balesetek, és a Piper Alpha katasztrófája megmutatta, hogy van olyan ár, amit már nem érdemes megfizetni az olaj hajszolása során. Tanultunk azonban a Piper Alpha balesetéből, és megszigorítottuk a szabályozást. Ha további tapasztalatok is felmerülnek az Öböl nyomán, akkor végre kell hajtani a megfelelő módosításokat. Ezeknek a módosításoknak azonban Skócia demokratikus intézményeinek hatáskörébe kell tartozniuk –, és nem valószínű, hogy ennek a Parlamentnek a remegő térdekkel előadott válaszlépései bármilyen problémát is megoldanának.

  Alajos Mészáros (PPE) , írásban. – (HU) Az Európai Uniónak szüksége van egy mihamarabbi stratégia kidolgozására, hogy a jövőben probléma nélkül meg tudjunk előzni minden olyan környezeti katasztrófát, mint a BP olajtársaságé volt a Mexikói öbölben. A Deepwater Horizontnál történt szerencsétlenség az elmúlt időszak egyik legnagyobb balesete volt, mikor is becslések szerint, a szivárgás teljes időtartalma alatt, nagyjából 4,4 millió hordó olaj került a tengerbe. Kérdéses volt maga a mentési művelet is, mert nehezen volt megállapítható, hogy hogyan és milyen technológiát kell alkalmazni. Eközben a tenger mélyéből feltörő olajtömeg minden élőlényt elpusztított. Brit környezetvegyészek véleménye szerint, nem kellett volna beavatkozni, hanem csak az olajfoltot távol tartani a partoktól. A tengerbiológusok elmondták, hogy több kárt okoz az élővilágnak az olajfolt helyenkénti felgyújtása és a szennyeződés eltüntetésére használt vegyszerek, mint maga az olaj, mert hiszen ez az olajfajta viszonylag gyorsan lebomlik. Szeretnék még itt megemlékezni a napokban történt magyarországi eseményekről, mikor is több tonna, maró hatású vörös iszap lepte el 3 Veszprém megyei település lakóit, az Ajka melletti timföldgyár zagytározója gátjának átszakadását követően. Szeretném felszólítani az Európai Bizottságot, hogy megfelelő anyagi támogatással próbáljunk meg mi is segíteni a katasztrófa áldozatain, valamint segítsünk a térség megtisztításában is. Köszönöm.

  Daciana Octavia Sârbu (S&D) , írásban. – (RO) Kötelességünk minden tőlünk telhetőt megtenni annak érdekében, hogy a Deepwater Horizon balesete ne ismétlődhessen meg európai vizeken. Üdvözlöm és szükséges folyamatnak tekintem a mélytengeri olajfúrásokra vonatkozó környezetvédelmi, egészségvédelmi és biztonsági jogszabályok felülvizsgálatát. A Tanácsnak és a Bizottságnak célul kell maga elé tűznie egy olyan stratégia kidolgozását, amely gondoskodik majd a védelmi szintek összehangolásáról az egész Európai Unióban. Ellenkező esetben a tagállamok működési és fúrási előírásainak eltérései miatt a társaságok csak akkor gondoskodnak majd magas szintű védelemről, ha és amennyiben erre rákényszerítik őket. Lehetetlen pénzügyi fogalmak szerint számszerűsíteni a Deepwater Horizon katasztrófájának emberi, szociális és környezetvédelmi költségeit. Az olajkitermelési műveleteket azonban megfelelő módon biztosítani kell a legrosszabb lehetőségek fedezésére is. Csak így lehet gondoskodni arról, hogy ne az adófizetőknek kelljen viselniük a tisztítási műveletek költségeit, és közben az olajömlés által érintett helyi társaságok és közösségek megkaphatják azt a kártérítést, amelyre jogosultakká váltak.

  Salvatore Tatarella (PPE) , írásban. – (IT) A Mexikói-öbölben működő Deepwater Horizon olajömlésének Európa számára is figyelmeztetésül kell szolgálnia. Ami csak lehetséges, mindent meg kell tennünk azért, hogy ilyen balesetek ne következhessenek be a mi vizeinken. Meggyőződésem, hogy a ma jóváhagyott állásfoglalás a helyes irányba megtett lépés, amely Európa tengeri és tengerparti környezetének megóvása felé vezet. Arról is meg vagyok győződve, hogy a tagállamoknak feltétlenül és sürgősen meg kell vizsgálniuk az Európai Unióban folytatott olajkitermelés és feltárás minden szempontját. Bolygónk megóvásának elsőbbséget kell élveznie, mindenekfelett azért, hogy fenntartható környezetet garantálhassunk a jövő generációi számára. Ezért a lehető leggyorsabban szigorú jogszabályokat kell jóváhagynunk ebben az ágazatban azért, hogy magas színvonalú biztonsági előírásokat alkalmazhassunk az összes meglévő fúrószigetre és a kitermelés jövőbeni korlátozására nézve.

(1) Lásd a jegyzőkönyvet.

12. A biológiai sokféleség és az ökoszisztémák hozzájárulása a millenniumi fejlesztési célok megvalósításához - A biológiai sokféleségről szóló konferencia – Nagoja, 2010 (vita)

  Elnök. – A következő napirendi pont a következő jelentésekről szóló közös vita:

– a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság nevében Jo Leinen által a Tanácshoz intézett, szóbeli választ igénylő kérdés a Biológiai Sokféleség Egyezmény részes felei konferenciájának 2010. október 18–29-i nagojai ülésével kapcsolatos legfontosabb célkitűzésekről (O-0111/2010 - B7-0467/2010);

– a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság nevében Jo Leinen által a Bizottsághoz intézett, szóbeli választ igénylő kérdés a Biológiai Sokféleség Egyezmény részes felei konferenciájának 2010. október 18–29-i nagojai ülésével kapcsolatos legfontosabb célkitűzésekről (O-0112/2010 - B7-0468/2010);

– a Fejlesztési Bizottság nevében Michèle Striffler által a Tanácshoz intézett, szóbeli választ igénylő kérdés a biológiai sokféleségnek és az ökoszisztéma-szolgáltatásoknak a fejlesztéshez és a millenniumi célok eléréséhez való hozzájárulásáról (O-0107/2010 - B7-0464/2010);

– a Fejlesztési Bizottság nevében Michèle Striffler által a Bizottsághoz intézett, szóbeli választ igénylő kérdés a biológiai sokféleségnek és az ökoszisztéma-szolgáltatásoknak a fejlesztéshez és a millenniumi célok eléréséhez való hozzájárulásáról (O-0108/2010 - B7-0465/2010).

  Karin Kadenbach , a szerzőt helyettesítve. – (DE) Elnök asszony, biztos úr, hölgyeim és uraim! Néhány nappal ezelőtt leültem beszélgetni egy újságírócsoporttal olyan kérdésekről, amelyek különösen közel álltak a szívemhez idén ősszel. Ezek közül az egyik egészen jogosan a biológiai sokféleség. Mint tudják, a Biológiai Sokféleség Egyezmény részes feleinek konferenciája hamarosan megrendezésre kerül Nagojában, és megtiszteltetés és öröm számomra, hogy részt vehetek rajta a parlamenti küldöttség tagjaként és a biológiai sokféleségről szóló, Nagojában megszavazásra kerülő állásfoglalás társszerzőjeként. Tehát az újságírókkal ültem és beszélgettem, amikor megkérdezték tőlem, hogy miért engedjük meg magunknak azt a luxust, hogy például megmentjük a hódokat. Hazám, Alsó-Ausztria tartománya sikeresen megmentett egy kihalással fenyegetett fajt, és a hódok immár széles területen elterjedtek – némileg a gazdálkodók és az erdészek bosszúságára, akiknek a hódokkal kapcsolatos érzései meglehetősen eltérőek.

Míg az Európai Unió és számos tagállami hivatal – nem kormányzati szervezetek támogatásával – igen keményen és nagyon elkötelezetten dolgoznak a fajok védelme érdekében, ez a beszélgetés újfent bebizonyította, hogy a biológiai sokféleség védelmét és fenntartását sokan luxusnak tartják. Azt kérdezik, hogy az EU számára nincs-e semmi égetőbb dolog, ami miatt aggódhatna, mint néhány veszélyeztetett orchidea vagy állatfaj megmentése. Az emberek gyakran kérdezik, hogy nem mindegy-e, hogy 500 vagy csak 499 különböző bámulnivaló állat van az állatkertben? Hölgyeim és uraim! Ezeknek az embereknek a fajmegőrzés és a biológiai sokféleség aligha prioritás. Legyünk őszinték; a biológiai sokféleség témája távolról sincs olyan kiemelt helyen a politikai menetrendben, mint például a gazdasági növekedés vagy a biztonság témaköre. Ott kellene azonban lennie, mert alulbecsüljük e kérdés jelentőségét.

A fajmegőrzés kérdése – és számomra ez a lényeg – nem egyfajta jótékonysági intézmény néhány szegény bogárka számára, amelyek nélkül egyszerűen meg kellene tudnunk lenni. Ne értsenek félre: a fajmegőrzés valójában a növény- és az állatvilág szeretetéhez kapcsolódik, de elsősorban a biztonságot, a munkaerő-piaci politikát és a migrációs politikát érinti. Amiről gyakran megfeledkeznek a biológiai sokféleségről szóló eszmecserékben, az az állatoknak és a növényeknek az ökoszisztémánkban betöltött szerepe. Ők a természet szolgáltatói, amelyek működésben tartják ökoszisztémánkat. A különböző fajok sokaságának és egymással való kölcsönhatásuknak köszönhető, hogy a partvonalak nem erodálódnak el, hogy lavinák nem fordulnak elő, és hogy a víztestek öntisztítóak. Itt a fenntartható fejlődés egyik elengedhetetlen eleméről beszélünk, olyan létfontosságú javaikkal és szolgáltatásaikkal együtt, mint az élelmiszerellátás, a szénmegkötés és a vízszabályozás – a gazdasági jólét, a társadalmi jóllét és az életminőség alapját képező dolgok. Ha a fajok kihalnak, a természetes egyensúly felborul, veszélyes dominóhatást váltva ki. Az e növények és állatok által nyújtott szolgáltatások helyettesítése költséges vállalkozás. Végső soron bizonyos régiók és élőhelyek a továbbiakban lakhatatlanná vagy használhatatlanná válnak. Ennek következtében ezek az élőhelyek már nem lesznek képesek arra, hogy ellássák az ökoszisztémát értékes javaikkal és szolgáltatásaikkal. Nemcsak ez, hanem a lehetséges további következmények – mint például a munkanélküliség, a biztonság hiánya és az elvándorlás – olyan dolgok, amelyektől mindannyian félünk.

Ennélfogva a fajvédelem egészen egyértelműen olyan kérdés, amely számos politikai területet érint. A Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság ezt a közelmúltban hangsúlyozta, miután intenzíven dolgozott az Európai Parlament álláspontjának kialakításán. Szeretnék néhány számadatot is említeni. Tudósok becslései szerint ezeknek a természetes szolgáltatásoknak a helyettesítése és az olyan következmények kezelése, mint a munkanélküliség és a migráció, az egész világon megtermelt bruttó jövedelem 7%-ába kerülne. Ha ez nem döbbenti meg önöket, akkor íme néhány további számadat. Az Európai Bizottság legutóbbi felmérése szerint az állatfajok 25%-át fenyegeti a kihalás veszélye. Ugyanez a felmérés azt is megállapítja, hogy Európa tengerparti ökoszisztémái folyamatosan pusztulnak. Bizonyos régiók, amelyeknek jelentős a biológiai sokfélesége, hasonlóképpen hanyatlanak. Ezzel szemben a mesterségesen fejlesztett területek, mint például az ipari parkok, a lakóparki fejlesztések és a közlekedési infrastruktúra 8%-kal gyarapodtak 1990 óta.

Hölgyeim és uraim! Mint tudják, a Nagojában tárgyaló szereplők nem mindig értenek egyet azzal, amit a konferencia elérni remél. A fejlett országok határozott célokat akarnak, a nem kormányzati szervezetek nagyra törő célokat akarnak, míg – nem meglepő módon – a gazdasági szereplők megelégednek a realista célokkal. Véleményem szerint az EU-nak magasra kell helyeznie a lécet Nagojában, és ugyanúgy, mint itt Európában, annak érdekében kell tevékenykednie, hogy jobban bevonja az üzleti közösséget – különösen azokat az ágazatokat és iparágakat, amelyek kiemelkedő mértékben vesznek igénybe biológiai erőforrásokat. Az EU eldöntheti, hogy jó vagy rossz példa akar-e lenni.

Hölgyeim és uraim! Már október van, és Európában sokan még csak nem is hallottak arról, hogy az idei évet a biológiai sokféleség nemzetközi évének nyilvánították. Biztosítsuk együtt, hogy a biológiai sokféleség megszerezze azt a helyet, amelyet megérdemel, és amelyre szüksége van, hogy a jövőben továbbra is ökológiai szolgáltatásokat nyújthasson. Hadd ismételjek meg egy gyakran idézett indián közmondást: ha az utolsó fát is kivágtuk, az utolsó folyót is megmérgeztük, az utolsó halat is kifogtuk, akkor jövünk majd rá, hogy a pénz nem ehető.

  Gay Mitchell , a szerzőt helyettesítve. – Elnök asszony, hálás vagyok a lehetőségért, hogy felszólalhatok ebben a vitában.

A múlt héten a millenniumi fejlesztési célok elérése felé tett előrelépésről tartott ENSZ-csúcstalálkozó parlamenti küldöttségének elnöke voltam. A csúcstalálkozó alatt és minden egyes kísérő rendezvényen magával ragadott a kollégáim, a kormányok, a nemzetközi szervezetek és a helyszínen lévők lelkesedése, akik elkötelezettek a 2000-ben kitűzött ambiciózus célok elérése iránt. Történt némi előrelépés, és sok mindenre büszkék lehetünk, de sokkal többet kell tennünk.

Az oktatáshoz való hozzáférés rohamosan javul. Az oktatási rendszerbe beiratkozottak aránya Afrika Szaharától délre fekvő területein elérte a 76%-ot, Észak-Afrikában pedig a 94%-ot. Az ivóvízhez való hozzáférés növekszik. Az 1990-es 71%-hoz képest 2015-re a fejlődő világban élők 86%-a férhet hozzá tiszta ivóvízhez. Az ivóvízhez való hozzáférésre vonatkozó célok négy régióban teljesültek: Észak-Afrikában, Latin-Amerikában és a Karib-tenger térségében, Kelet-Ázsiában és Délkelet-Ázsiában. Az energiához való hozzáférés növekszik. Észak-Afrikában csaknem általános a villamos energiához való hozzáférés.

Bár egyértelműen történt előrelépés, rengeteg még a teendő. Az ENSZ egyik titkárhelyettese elmondta nekünk, hogy az elkövetkezendő öt évben valóban szükségünk van „lendületre a finishez”. Egymilliárd gyermek él szegénységben, évente 1,4 millió gyermek hal meg a biztonságos ivóvízhez való hozzáférés hiánya miatt, és évente 2,2 millió gyermek hal meg azért, mert nem kapták meg a fejlett világban oly könnyen hozzáférhető védőoltásokat, amelyekkel már több mint 30 éve rendelkezünk.

A millenniumi fejlesztési célok közül a hetedik a környezet fenntarthatóságának biztosítása. E célon belül több alcél van. A 7b. cél talán a legátfogóbb: „a biológiai sokféleség csökkenésének mérséklése, 2010-re a csökkenés mértékének jelentős mérséklődését elérve”. A biológiai sokféleség mutatói között szerepel többek között az erdővel borított földterületek aránya, a CO2-kibocsátás, a felhasznált összes vízkészlet aránya, az ózonlebontó anyagok fogyasztása, valamint a halállományok biztonságos biológiai határértékeken belüli aránya. A biológiai sokféleség csökkenésének mérséklése ezért a millenniumi fejlesztési célok kulcsfontosságú eleme.

A világ szegényeinek 70%-a vidéki térségekben él, túlélése és jólléte pedig közvetlenül függ a biológiai sokféleségtől. A városi szegények ugyancsak a biológiai sokféleségre vannak utalva az olyan ökoszisztéma-szolgáltatások tekintetében, mint a levegő- és a vízminőség fenntartása és a hulladék lebontása. Alig férhet hozzá kétség, hogy a biológiai sokféleség és az éghajlatváltozás elsőként a világ szegényeit fogja érinteni. Olyan országokat fog érinteni, mint a Polinéz-szigeteken fekvő Tuvalu – amely csupán négy és fél méterrel fekszik a tengerszint felett –, illetve a Maldív-szigetek, ahol Nasheed elnök az idén víz alatti kabinetülést tartott, hogy rávilágítson arra a tényre, hogy az évszázad végére országa valóban víz alatt lesz.

Felszólítom a tagállamokat és a Bizottságot, hogy adjanak új lendületet az éghajlatváltozás elleni globális szövetségnek és támogatási mechanizmusának annak érdekében, hogy a biológiai sokféleség csökkenésének várható hatásaival kapcsolatban fokozzák a fejlődő országok kapacitásépítési és tudásbázisát, továbbá hatékonyan beépítsék azt a fejlesztési tervekbe és a költségvetésekbe.

Hangsúlyoztam azt a tényt is, hogy a biológiai sokféleség védelmét és a szegénység csökkentését célzó programoknak a szegények prioritásaival is foglalkozniuk kell, nagyobb hangsúlyt kell fektetniük a helyi szintű környezetgazdálkodásra, hozzáférést kell biztosítaniuk a biológiai sokféleség erőforrásaihoz, valamint biztosítaniuk kell a földreformot és a szokásjogon alapuló haszonbérlet elismerését.

2050-re kétmilliárddal több ember él majd a Földön, és 90%-uk abba fog beleszületni, ami ma a fejlődő világ. Ha hagyjuk, hogy a nyomorúságos szegénység továbbra is fennálljon ezekben az országokban, akkor délről észak felé tömeges elvándorlás veszi kezdetét, az egyenlőtlenség pedig igenis kiválthat egy világégést.

Sokan közülünk nem hitték el, hogy még a mi életünkben meglátják a berlini fal leomlását. Most természetesnek vesszük, hogy a korábban szovjet uralom alatt álló országok uniós partnereink. Észak és dél között ugyancsak leomolhat a szegénység fala, és egy jobb és biztonságosabb világot teremthetünk – egy olyan helyet, ahol új partnereink lehetnek és mindannyiunk számára biztonságos környezetet teremthetünk.

ELNÖKÖL: DIANA WALLIS
alelnök

  Joke Schauvliege , a Tanács soros elnöke. – (NL) Elnök asszony, tisztelt képviselők! Először is köszönöm, hogy lehetőséget kapok arra, hogy beszélhessek itt ma erről az igen fontos témáról, mégpedig a biológiai sokféleségről. A „Biológiai sokféleség: 2010 után – Uniós és globális elképzelések és célok, valamint a hozzáférésnek és az előnyök megosztásának nemzetközi rendszere” című, 2010. március 15-i következtetéseiben a Tanács hangsúlyozta, hogy a biológiai sokféleséget meg kell őrizni, és el kell kerülni az ökoszisztémák és funkcióik visszafordíthatatlan károsítását, nem utolsósorban a társadalmi és a gazdasági stabilitás biztosítása, valamint a millenniumi fejlesztési célok elérése érdekében.

A Tanács emlékeztetőt adott ki arról, hogy a biológiai sokféleség központi szerepet játszik az éhezés elleni globális küzdelemben és az élelmezésbiztonság biztosításában, valamint arról is, hogy alapvetően hozzájárul a jólét megteremtéséhez és a szegénység csökkentéséhez. A fejlődő országok többségében egyrészt az ökoszisztémák védelme, másrészt pedig a foglalkoztatás, a jövedelem és a megélhetés közötti kapcsolat jóval szorosabb, mint az EU-ban.

A Biológiai Sokféleség Egyezmény részes felei konferenciájának 10. ülésére az EU – egy realista, ambiciózus megközelítésen keresztül – tevékenyen és konstruktív módon hozzá akar járulni a biológiai sokféleség előmozdítása érdekében 2010 után meghozandó intézkedésekre vonatkozó globális konszenzushoz. Ezek között szerepelnek a 2010 utáni stratégiai tervvel kapcsolatos távlati elképzelések kidolgozására alkalmas intézkedések, amelyeknek lehet például 2020-ig terjedő idősíkjuk, 2050-ig terjedő idősíkra vonatkozó jövőképük, a mérhető mutatókhoz kapcsolódó alcélokra és fontos mérföldkövekre vonatkozó távlati megközelítésük, végezetül pedig a nyomon követésre, értékelésre és utókövetésre vonatkozó megfelelő eszközök bevezetésével kapcsolatos távlati megközelítésük.

Az ENSZ-közgyűlés két héttel ezelőtt, szeptember 22-én New Yorkban tartott magas szintű ülése jó alkalom volt arra, hogy felszólítsa a nemzetközi közösséget a biológiai sokféleség világszerte kritikus állapotának elismerésére, valamint hangsúlyozza annak szükségességét is, hogy az emberiség és a jövő generációk érdekében megóvják a földi élet alapját és valamennyi szinten megfelelő kezdeményezéseket indítsanak.

A legkevésbé fejlett országoknak nyújtott technikai támogatás tekintetében a Tanács úgy véli, hogy a legjobb gyakorlatok és technológiák kifejlesztése és átadása elengedhetetlen a biológiai sokféleség csökkenése, az éghajlatváltozás és az elsivatagosodás elleni küzdelemben. Fontos az összehangolt fellépés elérése, valamint az erőforrások kielégítő, költséghatékony felhasználása.

A finanszírozás tekintetében a Tanács arra az álláspontra helyezkedik, hogy egy hatékony, 2010 utáni politikai keretrendszer létrehozása és a Biológiai Sokféleség Egyezményhez tartozó új stratégiai terv bevezetése szükségessé fogja tenni az erőforrások megfelelő mozgósítását minden olyan lehetséges forrásból, amelyek a köz- és magánfinanszírozásra egyaránt kiterjednek, új finanszírozási formákat tartalmaznak és az éghajlatváltozás elleni küzdelemre irányuló intézkedéseket finanszíroznak. A Tanács véleménye szerint mérlegelni kellene a biológiai sokféleségre szánt pénzügyi erőforrások felszabadítását is a biológiai sokféleségre káros támogatások módosításával, felszámolásával vagy átirányításával. A biológiai sokféleségnek az üzleti közösség és más ágazati politikák tevékenységeibe való beépítése továbbra is szükséges és kiemelt célkitűzés.

Már a 2006. december 5-i tanácsi következtetések – a biológiai sokféleségről szóló párizsi üzenetre válaszul – is rámutattak arra, hogy a biológiai sokféleséget és az ökoszisztéma-szolgáltatások fenntartását bele kell foglalni a partnerországokkal és -régiókkal folytatott politikai párbeszédbe. A folyamat során ezeket a partnereket ösztönözni kell arra, hogy folytassák a szükségletek meghatározását és állítsák azokat prioritási sorrendbe a nemzeti és regionális fejlesztési stratégiákban és tervekben. A Tanácsnak továbbra is meggyőződése, hogy a fenntartható eredmények elérésének egyetlen módja az ökoszisztéma-szolgáltatások és a biológiai sokféleség fejlesztési együttműködési programokba való beépítése és a későbbi pénzügyi támogatás.

Annak ellenére, hogy egyértelmű összefüggés van egyrészt a környezeti ügyekben az információhoz való hozzáférésről, a nyilvánosságnak a döntéshozatalban történő részvételéről és az igazságszolgáltatáshoz való jog biztosításáról szóló aarhusi egyezmény, másrészt pedig a biológiai sokféleség között, figyelembe kell venni azt a tényt, hogy ezt az egyezményt az ENSZ Európai Gazdasági Bizottságának (ENSZ-EGB) keretében dolgozták ki. Bár az egyezményhez szabadon csatlakozhatnak azok az országok is, amelyek nem tagjai az ENSZ-EGB-nek, fejlődő partnereink jelenleg nem részes felei az egyezménynek.

Szeretném megköszönni önöknek az érdeklődést, és alig várom vitájukat, amely – meggyőződésem szerint – számos új elemet fog felvetni.

  Janez Potočnik , a Bizottság tagja. – Elnök asszony! Az Európai Unió Nagojára vonatkozó stratégiai célkitűzéseit a 2009. december 22-i és 2010. március 15-i tanácsi következtetések határozzák meg, majd azokat a 2010. október 14-i Környezetvédelmi Tanács fogja részletesebben kidolgozni és finomítani. Az Európai Unió különösen három kérdést emel ki prioritásként.

Az első az egyezményhez kapcsolódó, 2011–2020 közötti időszakra vonatkozó új stratégiai terv elfogadása. Tükröznie kellene a biológiai sokféleség állapotával kapcsolatban elérhető legjobb tudományos ismereteket, és egy olyan tényleges végrehajtási keretet kellene biztosítania, amely kellően ambiciózus ahhoz, hogy az egyezmény részes feleinél fokozottabb fellépést váltson ki. Ez létfontosságú, ha meg akarjuk akadályozni további fajok kihalását, valamint lehetővé akarjuk tenni, hogy a biológiai sokféleség továbbra is biztosítsa azokat a lényeges javakat és szolgáltatásokat, amelyektől mindannyian függünk – és különösen a szegények függnek.

Az Európai Unió számára a második stratégiai prioritás a biológiai sokféleség 2010 utáni megőrzéséhez és fenntartható felhasználásához való alapvető hozzájárulásként a hozzáférésről és haszonmegosztásról szóló jegyzőkönyvre irányuló tárgyalások lezárása a biológiai sokféleségről szóló egyezmény részes feleinek 2006-ban tartott 8. konferenciáján a felek által tett kötelezettségvállalással összhangban. Ez egy olyan elvárás, amelyet széles körben támogatnak az egyezményben részt vevő fejlődő országok, és sokan közülük ezt elsőszámú prioritásként kezelik.

A harmadik a megfelelő erőforrások mozgósításának biztosítása, valamint a biológiai sokféleségre vonatkozó, 2010 utáni politikai keretrendszer – azon belül az új stratégiai terv – végrehajtásának lehetővé tétele. A biológiai sokféleségre vonatkozóan az idén elfogadott 2020-as célja részeként az EU egésze elkötelezett aziránt, hogy fokozza a globális biológiai sokféleség csökkenésének megfordításához való hozzájárulását, de úgy vélem, igencsak büszkék lehetünk jelenlegi tevékenységünkre. A 2002–2008 közötti időszakban az Európai Unió évente több mint 1 milliárd USD-t, megközelítőleg 740 millió EUR-t nyújtott a globális biológiai sokféleségre, túlnyomórészt a fejlesztési együttműködési eszköz keretébe tartozó, a környezetvédelemmel és a természeti erőforrásokkal kapcsolatos tematikus programon keresztül, de az EFA-n keresztül is, amelyek mindegyike megfelelő előirányzatokat tartalmaz a biológiai sokféleségre.

A tagállamok is jelentős mértékben hozzájárultak a globális környezetvédelmi eszköz közelmúltbeli feltöltéséhez, amelynek esetében 1,2 milliárd USD-t különítenek el a biológiai sokféleségre. Ez a legutóbbi feltöltéshez képest 28%-os növekedést jelent, és a múlt hónapban New Yorkban tartott ENSZ-közgyűlésen Barroso elnök úr által bejelentett, 1 milliárd EUR összegű, a millenniumi fejlesztési célokra irányuló kezdeményezés szintén egyértelműen kedvezhet a biológiai sokféleségnek.

A Bizottság jelenleg frissíti a biológiai sokféleséggel kapcsolatos saját fejlesztési együttműködési számadatait, ehhez az éghajlatváltozáshoz kapcsolódó finanszírozás figyelembevételéhez használttal megegyező módszertant alkalmaz, mi pedig természetesen arra ösztönözzük a tagállamokat, hogy ugyanezt tegyék annak érdekében, hogy egy konszolidált számadatot mutathassunk be Nagojában.

Meg kell vizsgálnunk azt is, hogy milyen más módokon járulhatunk hozzá a Biológiai Sokféleség Egyezmény végrehajtásának javításához, és hogyan segíthetünk az egyezményben részt vevő fejlődő országoknak az egyezmény – különösen a Nagojában elfogadásra kerülő új, 2010 utáni stratégiai terv – szerinti kötelezettségvállalásaik teljesítésében. Az a szándékunk, hogy nagojai partnereinkkel együtt vizsgáljuk meg ennek módjait és eszközeit.

Miként már említették, a biológiai sokféleség csökkenése nem a szegénység csökkentéséhez kapcsolódó új kihívás. A biológiai sokféleségre vonatkozó 2010-es cél már 2002-ben szerepelt a hetedik millenniumi fejlesztési célban, és maga az EU számos alkalommal kifejezetten kihangsúlyozta a biológiai sokféleség és a fejlődés közötti fontos összefüggéseket. Épp a múlt hónapban az ENSZ-közgyűlés keretében tartott, biológiai sokféleséggel foglalkozó magas szintű rendezvény során Barroso elnök úr nyilatkozatában megjegyezte, hogy a szegénység és az éhezés felszámolására, valamint a gyermekek és az anyák egészségének javítására való képességünk a friss víz, az élelmiszerek, a gyógyszerek és a természet biztosította nyersanyagok hosszú távú elérhetőségétől függ.

Ezt felidézi a millenniumi fejlesztési célokra vonatkozó 2010-es jelentés, a fejlődő országok élelmezésbiztonsági kihívásainak kezeléséhez nyújtott segítség uniós szakpolitikai kerete, valamint a politikák fejlesztési célú koherenciájára vonatkozó 2010–2013. évi bizottsági munkaprogram is, amely az uniós politikák fejlesztési célkitűzésekkel való összhangjának javítását célzó operatív keret részeként a biológiai sokféleségre vonatkozó egyedi célt és kísérő mutatókat tartalmaz.

Ami talán újdonság, az a biológiai sokféleség csökkenésének gazdaságtanával kapcsolatos egyre nagyobb tudás és tudatosság, valamint az, hogy ez milyen mértékben veszélyezteti a szegénység hosszú távú csökkentésének kilátásait. „Az ökoszisztémák és a biológiai sokféleség gazdaságtana” (TEEB) című nemzetközi tanulmány rámutat, hogy a biológiai sokféleség csökkenése és az ökoszisztémák károsodása milyen költséges a gazdaságaink számára, többek között a fejlődő országok gazdasága számára. Ez tehát már nem erkölcsi kérdés, tulajdonképpen életminőségünk kérdése, ugyanakkor a biológiai sokféleség és az ökoszisztémák megőrzése mégsem minősül fejlesztési prioritásnak.

Remélhetőleg „Az ökoszisztémák és a biológiai sokféleség gazdaságtana” című tanulmány valamiképpen e helyzet olyan irányába történő megváltozását fogja előidézni, hogy a fejlődő országok közül kikerült egyre több partnerünk kiemeltebben fogja kezelni fejlesztési stratégiájában a biológiai sokféleség megőrzését és fenntartható felhasználását, mindazonáltal még ott is, ahol nem ez áll az országos és regionális támogatási stratégiákban meghatározott intézkedések középpontjában, az európai fejlesztési politika megköveteli, hogy a környezetet és a természeti erőforrásokkal való fenntartható gazdálkodást valamennyi tevékenységbe beépítendő horizontális kérdésként kezeljék. Mind a fejlesztési együttműködési eszköz, mind az Európai Fejlesztési Alap tartalmaz a biológiai sokféleség kezelésére szánt előirányzatokat.

Zárásképpen: ami a biológiai sokféleség tekintetében az információhoz való hozzáférés és a közvélemény döntéshozatalban való részvételének biztosítását célzó mechanizmusokat illeti, az EU teljes mértékben támogatja a Biológiai Sokféleség Egyezmény részes felei 10. konferenciájának a stratégiai tervre vonatkozó határozattervezetét, amely szorgalmazza, hogy a részes felek és más kormányok tegyék lehetővé az egyezmény és a stratégiai terv célkitűzéseinek teljes körű végrehajtásában való széles körű és tényleges részvételt. Ezenkívül úgy véljük, hogy a hozzáférésről és haszonmegosztásról szóló jegyzőkönyvnek köteleznie kellene a szerződő feleket olyan hazai keretrendszerek létrehozására, amelyek lehetővé teszik az őslakos és a helyi közösségek számára, hogy előzetes és tájékozott döntéseket hozzanak arról, hogy hozzáférést biztosítanak-e hagyományos ismereteikhez.

Mindenben egyetértek, amit a kérdések szerzői elmondtak, és igazán hálás vagyok értékes hozzászólásaikért.

  Esther de Lange , a PPE képviselőcsoport nevében. – (NL) Elnök asszony, Schauvliege asszony, biztos úr, a legfontosabb dolog, amit meg fogunk kérdezni öntől holnap az állásfoglalásunkban, az ambiciózus, de mégis realista nagojai célkitűzések lesznek. Az ésszerű megközelítés az lenne, ha Nagojában megállapodás születne olyan intézkedésekről, amelyek nemcsak védik a biológiai sokféleséget, hanem küzdenek az éghajlatváltozás hatásai ellen is, segítséget nyújtanak a – már sokat emlegetett – millenniumi fejlesztési célok eléréséhez, továbbá környezetbarát munkahelyeket teremtenek, nem utolsósorban az Európai Unióban. Négy legyet ütni egy csapásra – ezt nevezem gazdaságilag előnyösnek.

Ennek elérése érdekében azonban az Európai Uniónak igenis egységes véleményt kell képviselnie. Őszintének kell lennem önökkel: e tekintetben kissé borúlátó vagyok. Sok utalást hallottam a korábbi évekből és az idén márciusból származó tanácsi nyilatkozatokra, de keveset hallottam a konkrétumokról. Mindazonáltal remélem, hogy a Bizottság és a Tanács elképzelései is előbbre haladtak a március 15-i nyilatkozatban foglalt általánosságok óta. Legalábbis reménykedem benne– október 14-én meglátjuk. Azt is remélem, hogy tanulunk múltbeli hibáinkból, hogy nem megyünk újabb nemzetközi csúcstalálkozóra határozatlan és általános jellegű felhatalmazással felfegyverkezve, és hogy mi, az Európai Unió nem fogjuk ott megint minden időnket arra irányuló egyeztetésekkel tölteni, hogy hogyan reagáljunk a fejleményekre, nem hagyva időt arra, hogy betöltsük azt a vezető szerepet, amelyre többek között Kadenbach asszony felszólított.

Az utolsó pont, amire fel szeretném hívni a figyelmet, a biológiai sokféleség más politikákban való érvényesítésére vonatkozik. Mi, a Parlament az Európai Unión belüli biológiai sokféleségről szóló közelmúltbeli jelentésben felszólítottunk az említett következetességre a környezetvédelem és más politikák területén; ehhez hasonlóan nemzetközi szinten is érvényesítenünk kell a biológiai sokféleséget. A biológiai sokféleség nem csupán a környezetvédelem vagy a millenniumi fejlesztési célok kérdése; más körökben is – például a Kereskedelmi Világszervezetben (WTO) – a biológiai sokféleséghez hasonló, nem kereskedelmi aggodalmakat jóval kiemeltebb helyre kell tenni a menetrendben. Biztos úr, tudom, hogy a biológiai sokféleség olyasmi, amit ön értékesnek tart. Remélem, hogy mindenképpen közvetíti ezt a nemzetközi érvényesítésre vonatkozó üzenetet kollégáinak nemzetközi szinten.

  Michael Cashman , az S&D képviselőcsoport nevében. – Elnök asszony! Én is ott voltam az ENSZ-ben Mitchell úrral és képviseltem a Parlamentet a millenniumi fejlesztési célok kérdésében. Szeretnék gratulálni a Bizottságnak jelenlegi tevékenységéhez, ugyanakkor tájékoztatni szeretném a Házat arról, hogy mi, az EU-ban vezető szerepet töltünk be e kérdésekkel – a biológiai sokféleséggel, az éghajlatváltozással és a millenniumi fejlesztési célokban megfogalmazott szegénységcsökkentéssel – kapcsolatban, azonban érdekes módon az ENSZ-nél csak megfigyelői státuszt kapunk. Ennek meg kell változnia, hiszen a világ élén járunk e kérdések terén.

A biológiai sokféleség évében vagyunk, de azt javasolnám, hogy minden évnek a biológiai sokféleség évének kellene lennie. Polgáraink – talán a látogatói körfolyosón, talán otthonról figyelve – felteszik majd azt a kérdést, hogy ennek mi köze van hozzájuk. A közvélemény tudatossága és a tudatosság fokozása nélkül semmi sem fog változni. Észre kell venniük, hogy a paradicsomkonzerv, amit felkapnak a szupermarketben, nem lenne ott, ha nem lenne biológiai sokféleség. 360 fokos fordulatra van szükségünk annak tudatosításában, hogy ez mit jelent. Ahogyan Mitchell úr briliáns módon megfogalmazta, az említett szegénység falának – és hadd tegyem hozzá, a nélkülözés falának – le kell omolnia.

Politikai következetességről beszélünk e Házban, de engedjék meg, hogy csak utaljak e kérdések némelyikére: a fejlődő világban az energiához való hozzáféréssel, az erdőirtással, az éghajlatváltozással, az élelmezésbiztonsággal, a közös agrárpolitika reformjával, a közös halászati politikával, a földterületek megszerzésével, a természeti erőforrásokkal és a vízhez való hozzáféréssel kapcsolatos politikai következetesség nélkül soha nem fogjuk megvédeni a biológiai sokféleséget, és soha nem fogunk véget vetni a világ szegényei szenvedésének.

  Gerben-Jan Gerbrandy , az ALDE képviselőcsoport nevében. – Elnök asszony! Miközben a nagojai csúcsértekezleten képviselendő európai álláspontról beszélgetünk, e Ház falain kívül jelenleg hajsza folyik: könyörtelen hajsza az erőforrásokért, hajsza az olajért és a gázért, az ásványokért, a faanyagért, az élelmiszerért és a vízért, hajsza a természet biztosította valamennyi erőforrásért.

Ebben a hajszában kínai befektetők a Szerengeti Nemzeti Parkon áthaladó autópályát akarnak építeni, hogy kiaknázzák Közép-Afrika erőforrásait. Vannak szaúdi befektetők, akik dollármilliárdokat tesznek az asztalra, hogy hatalmas pálmaolaj-üzemek beindítása érdekében 6000 kilométernyi utat építsenek Kongó esőerdein keresztül.

Mindannyian meg akarjuk állítani a biológiai sokféleség csökkenését, de a való világban ez az erőforrásokért folyó hajsza meghiúsítja a céljainkat. Ez a realitás. Ezért a biológiai sokféleség csökkenése kizárólag magatartásunk radikális megváltoztatásával állítható meg.

Szükségünk van a biológiai sokféleségre az élelmiszerekhez, menedékhez, gyógyszerekhez, tiszta levegőhöz, vízhez és így tovább. Egyszerűen nem tudunk életben maradni nélküle. Eljutunk egy fordulóponthoz, ahol a kár már visszafordíthatatlan, és ami még rosszabb, rohamléptékű. Ez az értelme a nagojai csúcstalálkozó sürgősségének, és ez az értelme annak a sürgetésnek, amelyet elvárok a részt vevő miniszterektől és biztosoktól.

Sajnos a politikai nyilatkozatok és állásfoglalások elégtelenek lesznek ahhoz, hogy elérjük a sürgősségnek ezt az értelmét. Jóval több nyomásra van szükségünk. Ezen okból kifolyólag online kampányt indítottam a világ minden részéről származó számos kollégámmal együtt. Azt akarom, hogy mindenkinek a véleménye meghallgatásra találjon ezzel a kérdéssel kapcsolatban, ugyanis ez foglalkoztatja az embereket. Aktivizálják magukat a Facebookon a biológiai sokféleség megállítása érdekében és támogassák ezt a kampányt. Sok kollégámmal együtt több ezernyi aláírást fogok a döntéshozóknak benyújtani Nagojában, hogy tudassam velük: az emberek számítanak a kitartásukra és állhatatosságukra, hogy Nagojából sikert kovácsolnak.

  Sandrine Bélier , a Verts/ALE képviselőcsoport nevében. – (FR) Elnök asszony, Schauvliege asszony, biztos úr, hölgyeim és uraim! Az 1992-ben Rióban, illetve 2002-ben Johannesburgban tett kötelezettségvállalásokat nem tartottuk be. A biológiai sokféleség csökkenésének megállítására irányuló stratégiáink kudarcot vallottak, és ismerjük e kudarc okait.

Az éghajlat változik, a biológiai sokféleség csökken, és az emberiségnek elszántnak kell lennie arra, hogy egyre gyorsabban és egyre nehezebben alkalmazkodjon. Nagojában, Cancún előtt néhány héttel az Európai Uniónak lehetősége nyílik arra, hogy – a 21. század kihívásainak kezelése érdekében – gazdasági fejlődési modellünk kiigazítása mellett érveljen.

Az éghajlatváltozás, a biológiai sokféleség csökkenésének megállítása és a szegénység elleni küzdelem: ez a három kihívás és a kezelésükhöz szükséges válaszok szorosan összefüggnek. A mi felelősségünk, hogy egy tisztességesebb, méltányosabb és fenntarthatóbb, új fejlődési modellt javasoljunk és vezessünk be.

Beszéljünk tehát egyértelműen és gyakorlatiasan. A Parlament állásfoglalása három kulcsfontosságú kihívást határoz meg, amelyek jelenleg több kérdést vetnek fel a Bizottság és a Tanács álláspontjával kapcsolatban.

Az első kihívás természetesen a biológiai sokféleség védelmének és helyreállításának megkezdése. Ennek előfeltételei: megfelelő finanszírozás, a biológiai sokféleségre nézve káros valamennyi állami támogatás visszavonása, valamint külön költségvetés, amelyet javaslatunk szerint meg kellene tízszerezni. Az Európai Unió azonban készen áll-e arra, hogy GDP-jének 0,3%-át a biológiai sokféleség csökkenésének megállítását célzó politikájára, valamint az OECD-országok arról való meggyőzésére irányozza elő, hogy ugyanezt tegyék?

A második kihívás a biológiai sokféleség csökkenésével kapcsolatban a társadalom számára felmerülő költségek, amelyek értékelése csak most kezdődött. Vélekedések szerint ez a világ GDP-jének mintegy 1%-a, ez az értékelés azonban figyelmen kívül hagyja a biológiai sokféleség társadalmi, kulturális, erkölcsi és tudományos értékét.

Az Európai Uniónak határozott szándéka-e, hogy ellenálljon az élőlények pénzzé tételének? Határozott szándéka-e, hogy megvédi az emberiség közös örökségét és megerősíti, hogy a természetnek nincs ára és nem eladó?

Végezetül, a harmadik kihívás a genetikai erőforrások vállalkozások és iparágak általi kifosztása. Az egyik megoldás, hogy a genetikai erőforrásokat oly módon szabályozzák, amely maximálisan tiszteletben tartja különösen az őslakos és a helyi közösségek jogait.

Az Európai Uniónak még mindig különleges felelőssége lesz ezeken a tárgyalásokon. Mint ilyen, először is eltökélt-e, hogy megvédi az élet szabadalmaztathatatlanságának elvét, másodszor pedig – az elfogadandó rendszer visszamenőleges hatályának támogatása révén – támogatja-e az ökológiai adósság déli országoknak történő visszafizetését?

  Nirj Deva , az ECR képviselőcsoport nevében. – Elnök asszony! A biológiai sokféleség nem valami elvont kifejezés, amelyet nehezen érthető tudósok használnak, hogy gondoskodjanak valamiféle környezeti sajátosságról. A biológiai sokféleség az ezen a bolygón emberi fajként való túlélésünk alapvető eleme.

Vegyük például Dr. Pavan Sukhdev közelmúltban a biológiai sokféleség csökkenésével kapcsolatban végzett számítását és az adott csökkenés értékét. Megállapításai azt mutatják, hogy önmagában az erdőirtás – a Föld tüdejének elvesztése, amely a szén-dioxidot oxigénné alakítja és lehetővé teszi, hogy lélegezzünk – évente 4,5 trillió USD-be kerül. Minden évben 4,5 trillió USD értékű oxigén-előállítási folyamat pótlási költségét veszítjük el. Ez hozzávetőlegesen a New York-i Értéktőzsde forgalma.

Ha minden évben a New York-i Értéktőzsde értékével bíró eszközt veszítenénk, biztos vagyok abban, hogy ebben a teremben mindenki fel s alá rohangálna, de mivel a biológiai sokféleségről van szó, láthatóan ez senkit sem aggaszt. Ez egy hatalmas összegű finanszírozás, amelyre szükség lenne annak az oxigénveszteségnek a pótlására, amelyet e fák kivágásával idézünk elő.

Gondoljanak az újfundlandi tőkehalhalászat összeomlására az 1990-es években. Helyettesítési költségben kifejezve 2 milliárd CAD-be került. Ha elveszítjük – ahogyan tesszük – a biológiai sokféleségből származó gyógyszerészeti genetikai anyagok valamelyikét, mintegy 640 milliárd dollár értékű nyersanyagot fogunk veszíteni. Ez egy nagyon komoly kérdés, és komoly emberekre van szükségünk, akik komoly döntéseket hoznak.

  Kartika Tamara Liotard , a GUE/NGL képviselőcsoport nevében. – (NL) Elnök asszony! Két héten belül Nagojába, Japánba tartunk, hogy vitát folytassunk a biológiai sokféleségről. Kíváncsi vagyok, hogy a vendéglátóink által felszolgált menüben lesz-e kékúszójú tonhal vagy bálna. Mindazonáltal az ottani nagy vita ismét arra fog irányulni, hogy azzal kezdjük-e, hogy pénzzel hozakodunk elő vagy hogy célkitűzésekről tárgyalunk. A fejlődő országok inkább azt szeretnék, ha azzal kezdenénk, hogy pénzt teszünk az asztalra, az EU pedig inkább azt szeretné, ha előbb a célkitűzésekről tárgyalnánk.

Egy dolog azonban egyértelmű, éspedig az, hogy – nem számít hogyan – meg kell állítanunk a biológiai sokféleség csökkenését. A fellépés elmulasztásának becsült költsége 2050-re meg fogja haladni a 4000 milliárd USD-t. A fellépés elmulasztása nem alternatíva, ezért felháborít, hogy – többek között – az új holland kormány 1 milliárd EUR összeggel csökkenteni szándékozik a fejlesztési segélyre szánt költségvetést, amely a biológiai sokféleség fejlődő országokban bekövetkező csökkenése elleni küzdelmet célzó egyik legalapvetőbb pénzügyi forrás.

Amennyiben az EU valóban el akar érni valamit Nagojában, kézbe kell vennie az irányítást, és inkább magának kell felelősségteljes mezőgazdasági és halászati politikát kidolgoznia, mint Nagoja után várnia azzal, hogy erre vonatkozó javaslatokat vessen fel. Az agrárpolitika reformja során a pusztán fenntartható agárpolitikán túlra kell tekintenünk és határozott álláspontra kell helyezkednünk. Ezért arra kérem a Bizottságot, hogy a Nagojában elfogadottakat ültesse át mérhető és nyomon követhető javaslatokba és alakítson ki hosszú távú elképzelést annak érdekében, hogy 2011-ben ne kelljen megint azt mondanunk, hogy képtelenek voltunk a biológiai sokféleség csökkenésének megállítására.

  Anna Rosbach , az EFD képviselőcsoport nevében. – (DA) Elnök asszony! A biológiai sokféleség – egész egyszerűen – mindenre kihatással van. Ezért a nagojai konferencián küzdenünk kell a megőrzése érdekében. Mivel azonban folyamatosan erdőket döntünk ki, új földeket művelünk és folyókat szorítunk gátak közé, egyértelműen hiányosak az ismereteink és a képességeink, amikor az élőhelyek és az ökoszisztémák nemzeti jogszabályokba való felvételére kerül sor. Mindennek – a modern mezőgazdaságtól, a halászattól, a lakásfejlesztéstől, az úthálózattól és a közlekedéstől a számtalan ipartípusig – negatív hatása van a bolygó biológiai sokféleségére. A tengeri élet rossz állapotban van. Az EU-ban elfogyasztott összes hal és mészhéjú állat több mint 60%-át az EU-n kívül fogják ki. Mi túlhalásztunk, az állományok pedig jelenleg nehezen állnak helyre. A Balti-tenger szennyezettségének szintje hagyományosan magas. Svédországban a várandós nőknek azt javasolták, hogy ne egyenek helyben kifogott halat. Jóllehet az uniós tagállamok tettek lépéseket a természeti feltételek javítása irányában, de hol van a világ többi része? Mit tehetünk annak érdekében, hogy segítsünk a világ más részeinek a fejlődésükben való előrehaladásban? A globális biológiai sokféleség csökkenni fog az emberi tevékenységek következtében – akár van globális felmelegedés, akár nincs. Itt azonban nem szabad irreális kéréseket megfogalmaznunk. A legjobban az szolgálja a biológiai sokféleséget, ha realisták maradunk. Ezért kifejezetten itt az ideje, hogy gyakorlatias és valós megoldásokat találjunk az egészséges földi környezetek, az egészséges növény- és állatvilág, valamint az egészséges vízi környezetek megőrzésére.

  Claudiu Ciprian Tănăsescu (NI) . – (RO) Először is hangsúlyozni szeretném, hogy az Európai Uniónak mindenképpen egyértelmű, egységes álláspontot kell elfogadnia a biológiai sokféleség kérdésével kapcsolatban a Biológia Sokféleség Egyezmény részes felei konferenciájának Nagojában tartandó 10. ülésére. Az említett határozott, következetes álláspont elfogadásának hiánya újabb botrányos következménnyel fog járni, csakúgy, mint a 2010. márciusi CITES-konferencia. Ezért azt szeretném, ha a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság ajánlásait fenntartás nélkül elfogadnák, mivel a legjobb útmutatást nyújthatják, amelyet az Európai Unió felhasználhat egy olyan hivatalos álláspont megszövegezéséhez, amelyet képviselőink őszintén támogatni tudnak majd Nagojában ebben a hónapban.

E megfontolásokon túlmenően nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy nemcsak az Európai Unió – mint a globális döntéshozatali folyamat során tisztán gondolkodó, felelősségteljes partner – hitelessége a tét, hanem mindenekelőtt a bolygó jövőjének a sorsa.

  Richard Seeber (PPE) . – (DE) Elnök asszony! Hadd kezdjem egy részlettel. Potočnik biztos úr – akit igen nagyra becsülök – dollárban ad meg számadatokat, bár később átváltja azokat euróra. Deva úr szintén dollárban ad meg számadatokat. Ezt nem tanulmányoztam részletesen, de tulajdonképpen azt bizonyítja számunkra, hogy a biológiai sokféleségről szóló vita még nyilvánvalóan nem érkezett meg Európába. Úgy tűnik, Európában még mindig nem vagyunk képesek kialakítani erről a saját véleményünket, és véleményem szerint jó lenne, ha ezt a vitát kellőképpen komolyan vennénk abban az értelemben, hogy azt ténylegesen lefordítjuk számadatokra is. Úgy vélem, ez egy elitista vita, amely fényévekre távolodott attól, ami polgáraink otthonaiban valójában zajlik. Úgy vélem, hogy amíg nem sikerül ezt a vitát bevinnünk az európai otthonokba és háztartásokba, addig reményünk sincs arra, hogy politikai súlyt szerezzünk itt a Parlamentben. Másképp fogalmazva: úgy vélem, hogy az a kommunikációs stratégia, amelyet most el kellene fogadnunk, egyszerűen az, hogy vigyük el ezt a kérdést az emberekhez, mint mondottam, és miután tudjuk, hogy ők hogyan reagálnak, azután kitűzhetünk maguknak konkrét célokat.

A biztos úr említett néhány nagyon konkrét célkitűzést. Remélem, el tudja ezeket fogadtatni Nagojában, és azt is remélem, hogy a Közösség egységes véleményt fog képviselni. Mindig ez jelenti a hatalmas kihívást ezeken a nemzetközi konferenciákon.

Emellett úgy vélem, hogy önmagában a pénz nem elég. Sok képviselőtársam kért kiegészítő finanszírozást. Ez lehet egy lehetőség, de nem elég a siker biztosításához. Másodszor, mint említettem, változtatnunk kell kommunikációs stratégiánkon; harmadszor pedig javítanunk kell a rendelkezésünkre álló adatok minőségét. Egyértelmű, hogy még mindig sok adat hiányzik, és véleményem szerint ez egy olyan terület, ahol a Közösség – kutatási problémájával – még mindig tehetne valamit.

Mint tudják, kedvenc témám a víz. Ha például levesszük az új halászati politikát a napirendről, akkor sok mindent kell majd behoznunk a védelemre szoruló fajok tekintetében. A halászatért felelős miniszterek valószínűleg megint túlzott halászati kvótákat fognak elfogadni, a biológiai sokféleséget pedig újfent perifériára szorítják. Ezen okból kifolyólag úgy vélem, ez reális lehetőséget nyújt arra, hogy megmutathassuk e Házban, hogy komolyan beszélünk. Lássuk, milyen formát öltenek a javaslatok ezt követően.

  Kriton Arsenis (S&D) . – (EL) Elnök asszony, biztos úr, tisztelt tanácsi képviselők! A tisztelt Házban valójában heves vitát folytatunk a célkitűzésekről és a biológiai sokféleség új célkitűzéseinek végrehajtásáról. Pillanatnyilag azonban, mialatt vitát folytatunk, a tárgyalásokat a teljes összeomlás veszélye fenyegeti, és bennünket – az Európai Uniót – kell hibáztatni. Ezért kívánok a Tanácshoz szólni és felszólítani őt arra, hogy változtassa meg az álláspontját.

Útnak kell indítanunk a hozzáférésről és haszonmegosztásról szóló jegyzőkönyvre, a genetikai információkhoz való hozzáférésre és a haszonmegosztásra irányuló tárgyalásokat. Tulajdonképpen, ha nem tesszük, akkor nemcsak abban leszünk vétkesek, hogy fenntartunk egy olyan helyzetet, amely elősegíti a biokalózkodást, és amely jelenleg bűncselekmény a helyi közösségekkel és a genetikai erőforrásokkal szemben, hanem még el is mulasztunk egy újabb lehetőséget a környezet számára, a tárgyalások összeomlanak, és lesz egy második Koppenhága.

Ezért sürgősen arra kérem a Tanácsot, hogy mélyrehatóan vizsgálja meg ezt a kérdést. Meg kell változtatnunk az álláspontunkat, mielőtt az Európai Unió – történetében először – környezetvédelmi tárgyalások összeomlását okozza.

  Chris Davies (ALDE) . – Elnök asszony! Az egyedülálló fajok elvesztésének megfordítását jelentő, előttünk álló kihívás e vita folytatódásával elkeserítően nyilvánvalóvá válik. Sok minden fog elhangzani a biológiai sokféleségről szóló konferencián a helyes intézkedések bevezetésének szükségességéről, de ha mindössze egy jámbor nyilatkozatot hozunk össze, nagyon keveset fogunk elérni.

Remélem, hogy egy sor célkitűzést és – hogy valamit érjenek – határozottan a biológiai erőforrásokhoz kapcsolódó pénzügyi támogatási mechanizmusokat vezethetünk be. Reményeim szerint biztosíthatjuk, hogy bevezetésre kerülnek a megfelelőség értékelésére és megerősítésére szolgáló eljárások, és bízom benne, hogy a célok gyakori felülvizsgálatát, idővel pedig az eljárások javítását célzó rendelkezéseket vezethetünk be.

Meglehetősen egyértelmű, hogy ez a konferencia nem állíthatja meg a biológiai sokféleség csökkenését; az iram egyszerűen túlságosan gyors. Ha azonban legalább bevezethetjük azokat a mechanizmusokat és rendszereket, amelyek végső soron lelassíthatják és talán egy napon megfordíthatják ezt a csökkenést, akkor sikerként fogjuk megítélni.

  Bas Eickhout (Verts/ALE) . – (NL) Elnök asszony! Először is őszinte köszönetemet szeretném kifejezni Potočnik biztos úrnak a biológiai sokféleség megőrzése iránti elkötelezettségéért. Tudjuk, hogy a szíve kellőképpen a helyén van, és hogy erre keményen törekszik. Ami Európa nagojai kötelezettségvállalását illeti, ebben a tekintetben jónak tűnnek a dolgok. Nekünk azonban még mindig meg kell állapodnunk a célkitűzésekről azokon a részterületeken, mint a halászat, a mezőgazdaság és az erdészet. Még mindig ambiciózus célkitűzéseket várunk mindezeken a területeken, nem utolsósorban Európa részéről.

Végső soron ennél még fontosabb, hogy amikor visszatérünk Nagojából, ez az európai politikában is megnyilvánuljon. Jövőre felül fogjuk vizsgálni agrárpolitikánkat és halászati politikánkat is. A biztos úr azt állította nekünk, hogy ő is törekszik annak biztosítására, hogy a „biológiai sokféleség” kifejezés egyértelműen szerepeljen ebben a politikában. A Tanács mégis hallgat. Ennélfogva a soros elnöknek, Schauvliege asszonynak szánt kérdésem az, hogy a Tanács mit tervez tenni a közeljövőben. Természetesen tehetünk remek ígéreteket Nagojában, de mit fogunk tenni a közeljövőben saját halászati és agrárpolitikánk tekintetében? Pontosan ekkor fog igazán fontossá válni; különben Nagojában teendő ígéreteink csupán üres szavak lesznek.

  Peter van Dalen (ECR) . – (NL) Elnök asszony! Holnap szavazni fogunk a nagojai konferenciára vonatkozó állásfoglalásra irányuló indítványról, és felszólalásomban az 1. módosításra szeretném felhívni a figyelmet, amelyet de Lange asszony és én terjesztettem elő két képviselőcsoportunk nevében. Ez a módosítás ismételten megerősíti azt az elvet, amely szerint az életformák és az életfolyamatok nem szabadalmaztathatók. Ezért a növénynemesítőkre vonatkozóan mentesítést kér, lehetővé téve, hogy a növényfajták továbbfejlesztése szabadon történhessen.

Ilyen mentesítés nélkül fennáll az a veszély, hogy csak a legtöbb pénzzel és a legnagyobb szabadalom-portfóliókkal rendelkező vállalatok lesznek képesek túlélni. Akkor pedig ők lennének azok, akik meghatározzák, hogy mely fajok kerülnek forgalmazásra, és ez határozottan nem kedvezne a biológiai sokféleségnek. Ezért nyomatékosan felhívom a figyelmüket az 1. módosításra, és kérem, támogassák azt a holnapi szavazás során.

  Oreste Rossi (EFD) . – (IT) Elnök asszony, hölgyeim és uraim! Október 18. és 29. között megrendezésre kerül a Biológiai Sokféleség Egyezmény részes feleinek 10. konferenciája Japánban, és a Parlamentnek elengedhetetlen tudnia, hogy a Tanács mit szándékozik javasolni a biológiai sokféleség védelme és garantálása érdekében.

Kutatások rámutattak, hogy egy 4000 növényen végzett felmérésben nem kevesebb, mint 22%-uk volt veszélyeztetettként besorolva. Ez azt jelenti, hogy minden ötödik növényt az eltűnés veszélye fenyegeti és – egy másik riasztó statisztika – sok olyan növény is el fog tűnni, amelyet még fel sem fedeztek. Ugyanez érvényes számos állatfajra. Fennáll annak a veszélye, hogy velük együtt elveszítünk olyan növényi hatóanyagokat, amelyek alapvető fontosságúak a jelenleg gyógyíthatatlan betegségek elleni küzdelemhez esetlegesen hozzájáruló új termékek kifejlesztésével foglalkozó iparágak számára. Ami az állatokat illeti, ha eltűnnek, a bolygónk számára fontos sajátosságokat fogunk elveszíteni.

Idén szeptemberben az Európai Parlament egyhangú szavazással jóváhagyott egy uniós rendeletet erről a témáról, amely – annak érdekében, hogy a Tanácsot ugyanezen megközelítés iránt elkötelezze – nem vallhat kudarcot. Nem feledkezhetünk meg arról, hogy a szegénység és így az éhezés elleni küzdelmet is úgy vívjuk meg, ha megőrizzük természeti erőforrásaink, felbecsülhetetlen értékű növény- és állatvilágunk gazdagságát, amely olyan gazdagság, amelynek elveszését nem engedhetjük meg magunknak, és minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk a megőrzése érdekében.

  Licia Ronzulli (PPE) . – (IT) Elnök asszony! 2002-ben a világ minden részéről kormányzati képviselők vállaltak kötelezettséget arra, hogy 2010-re jelentősen mérséklik a biológiai sokféleség csökkenését. Annak ellenére, hogy ezt a célt megfogalmazták és különböző nemzetközi fórumokon hangsúlyozták, sajnos nem valósult meg.

A bolygó számára ennek a veszteségnek a mértéke egy olyan pontig gyorsult fel, ahol a természetes ciklusoknál 100-szor gyorsabban következik be, és az elmúlt 50 év alatt soha nem tapasztalt szinteket ért el. Európában minden hatodik emlőst a kihalás veszélye fenyegeti, és amikor egy faj eltűnik, az az összes többire nézve dominóhatást válthat ki. Az elmúlt 30 évben a bolygó összes állat- és növényfajának legalább 30%-át elveszítettük.

A haladéktalanul elfogadandó ambiciózus célokkal a biológiai sokféleség mától 2050-ig bekövetkező csökkenése – ez már többször elhangzott és a WWF is beszámolt róla – Európa számára 1100 milliárd EUR-ba fog kerülni. Ezért, ahogyan azt Striffler asszony kérdésében hangsúlyozta, a biológiai sokféleség védelme a millenniumi fejlesztési célok és az Európa 2020 stratégia fontos aspektusát jelenti.

A biológiai sokféleség előmozdítása azt jelenti, hogy – a gazdag és termékeny bolygónkat fenntartó környezetvédelmi fenntarthatósági politikák végrehatása révén – eszköztárunkban több fegyverrel rendelkezünk a mélyszegénység és az éhezés elleni küzdelemhez. Új stratégiai szemléletre és olyan új célokra van szükségünk, amelyek figyelembe veszik a fajok elvesztését és tükrözik, hogy mekkora jelentőséget tulajdonítunk ennek a problémának.

  Edite Estrela (S&D) . – (PT) Amikor a biológiai sokféleség megőrzéséről beszélünk, az éghajlatváltozás elleni küzdelemről, az élelmezésbiztonságról, a közegészségügyről, a szegénység elleni küzdelemről, a millenniumi fejlesztési célok eléréséről és a bolygó fenntartható fejlődéséről – azaz közös jövőnkről – is beszélünk.

Mint már elhangzott ebben az ülésteremben, az Európai Uniónak egységes véleményt kell képviselnie a nagojai konferencián és minden tőle telhetőt meg kell tennie a jó eredmények elérése érdekében. Politikai akaratra van szükség a leginkább veszélyeztetett növény- és állatfajok megmentése érdekében. Több képviselőtől az is elhangzott, hogy a biológiai sokféleség csökkenéséhez kapcsolódó költségek nagyságrendileg évi 50 milliárd EUR-t tesznek ki, azaz durván a bruttó hazai termék 1%-át. Az is elhangzott azonban – és vannak ezt bizonyító felmérések –, hogy 2050-re ezek a költségek akár a bruttó hazai termék 7%-ára is emelkedhetnek, de a biológiai sokféleség megőrzésére irányuló befektetésből származó megtérülés ennek 100-szorosa.

A biológiai sokféleség elengedhetetlen az éghajlatváltozás enyhítéséhez és az ahhoz való alkalmazkodáshoz, tekintettel például a szárazföldi és a tengeri ökoszisztémák – mint a legfontosabb szénelnyelők – szerepére. Ezért reméljük, hogy jó eredmények születnek majd a konferencián. Ez az, amit az európai közvélemény remél, és mi is reméljük, hogy az eredmények jobban fogják tudatosítani bennük ezeket a kihívásokat, amelyekkel mindnyájunknak szembe kell néznünk.

  Paul Nuttall (EFD) . – Elnök asszony! Gyakran hallom, hogy a „biológiai sokféleség” kifejezéssel eurokraták, európai parlamenti képviselők és lobbisták dobálóznak itt kinn Brüsszelben. Kíváncsi vagyok azonban arra, hogy itt valaki tényleg meg tudja-e határozni, hogy ez valójában mit jelent, mert a nyakamat teszem rá, hogy ezt egyikük sem tudja.

Elég furcsa módon, úgy vélem, igenis számít, hogy az ember értse, hogy miről beszél, ha jogszabályokat alkot az EU egésze számára.

De tulajdonképpen mit jelent a megfelelően homályos és félreérthető „biológiai sokféleség” kifejezés? Ugyanis a dolog igazsága az, hogy a fajoknak nincs pontos száma, sem egy cumbriai mezőgazdasági üzemben, sem egy liverpooli külvárosban, sőt még egy cheshire-i erdőben sem, és szembehelyezkedem a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottsággal, hogy terjesszen elő egy megfelelő fogalommeghatározást vagy hagyja abba az ilyen kacifántos szavak használatát.

Továbbá, hadd kérdezzem meg, hogy hol van a biológiai sokféleséggel rendelkező terület határa? Alkalmazzák-e egyáltalán a nyílt tengeri környezetekre? És amennyiben igen, miért olyan lelkesek a borzalmas szélerőműparkok építése iránt, amelyek károsak a vadon élő növény- és állatvilágra nézve, és ráadásul nem is működnek!

Legyünk őszinték, fogalmuk sincs. Az önök javaslatában nincs egyértelmű elgondolás, nincs következetes politika és nincs logika. Ha prédikálni fognak, amit most tesznek, először nézzenek tükörbe, tegyenek rendet saját házuk táján, és kezdjük azzal a katasztrófával, amelyet a közös halászati politika takar.

(A felszólaló jóváhagyja, hogy válaszoljon egy, a 149. cikk (8) bekezdése szerinti kék kártyás kérdésre.)

  Chris Davies (ALDE) . – Elnök asszony! Szeretném tudni, hogy a tisztelt képviselő úr egyetértene-e azzal, hogy minden egyes nap egyedi életformákat veszítünk el ezen a bolygón, és hogy nemzetközi fellépésre van szükség ahhoz, hogy megpróbáljunk ezzel szembeszállni? Megjegyzéseiben semmi olyasmit nem hallottam, ami arra utalt volna, hogy ezzel ő egyetért, de felkérem, hogy fejtse ki álláspontját a Háznak.

  Paul Nuttall (EFD) . – Elnök asszony, tegyünk rendbe néhány tényt. Ha példákat akarnak az eltűnőfélben lévő fajokra, rengeteg trükkös statisztika áll rendelkezésre – gondoljanak például a jegesmedvékre. Állandóan azt mondják, hogy a jegesmedve-állomány lecsökkent. Ám a jegesmedve-állomány most tulajdonképpen nagyobb, mint az 1940-es években volt.

Egyetértek azzal, hogy fajok tűnnek el, de úgy vélem, nem az Európai Unió – amely alapvetően nem demokratikus, a briteknek soha nem volt beleszólásuk – az a fórum, amelynek el kellene döntenie ezt a kérdést. Ezt nemzetállami szinten kellene megtenni.

  Csaba Sándor Tabajdi (S&D) . – (HU) Tisztelt Potočnik biztos úr! Én óvnám a kollégákat attól, hogy mi azt higgyük, hogy az Európai Unió teljesíteni tudta célkitűzését. Helyes, hogy Nagojában mi élére akarunk állni a biodiverzitás megőrzésének, de az Európai Unió sem tudta megállítani a biodiverzitás csökkenését. Ezért legyünk óvatosak, és nézzük meg, hogy mik a mi saját feladataink. És Potočnik biztos úr, aki egy szlovén farmercsaládból származik – én egy magyar farmercsaládból származom –, fölhívnám a figyelmet, hogy egy nagy ellentmondás van a biodiverzitás és az agrárszabályozás között. Egyrészről támogatjuk a gazdákat, hogy mesterséges odúkat tegyenek ki a madaraknak, másrészt a legelőtámogatásnál megszabjuk, hogy a fák, bokrok aránya csak egyharmad lehet, és a gazdáknak ki kell vágni, ha ennél több a fa. Vagyis csökkentjük a madarak és más állatok élőhelyét, vagyis a közös agrárpolitika jövőjénél összhangba kell hozni a biodiverzitást és az agrártámogatásokat. Teljesen egyetértek a jelentéssel, hogy meg kell határozni a környezetvédelmi javak értékét, többek között a biodiverzitás piaci értékét, amit szerfölött nehéz megállapítani, de nagyon fontos hogy a gazdákat ezért a jövőben ösztönözzük, díjazzuk, mert a piac nem teszi meg.

  Corina Creţu (S&D) . – (RO) A környezet fenntarthatóságának biztosítása az egyik millenniumi fejlesztési cél, amelynek közvetlen és jelentős kihatásai vannak az emberi életre. A szennyezés, valamint a mezőgazdasági földterületek, az erdők és a vízkészletek nemtörődöm használata éghajlatváltozást okoz, ami veszélyezteti a bolygó természeti erőforrásait.

Szeretném megemlíteni az egyik legkomolyabb fenyegetést: a vízforrásokhoz való egyre nehezebb hozzájutást, amely azt a borús kilátást tárja az emberiség elé, hogy 2050-re a világ lakosságának mintegy 45%-át fenyegeti majd vízhiány.

Az ENSZ-közgyűlés sajnos csak az idén deklarálta, hogy a tiszta, jó minőségű ivóvízhez és a tisztítóberendezésekhez való jog az élet élvezéséhez szükséges alapvető emberi jog. E nyilatkozat megtételére azonban olyan időpontban kerül sor, amikor már a bolygó lakosságának egynegyede nem fér hozzá ivóvízhez és megfelelő tisztítóberendezésekhez. A fogyasztásra alkalmatlan ivóvíz miatti megbetegedési és halálozási arányok e körülmények között továbbra is aggasztóan magasak, különösen a gyermekek körében. Ezért vélem úgy, hogy az Európai Uniónak Nagojában jóval gyorsabb és pontosabb megoldást kell szorgalmaznia ezekre a fejlődő világban felmerülő problémákra, amelyek súlyosbítják a szegénységet és a kilátástalanságot.

Úgy gondolom, hogy a történelmi felelősségnek, amellyel a fejlett országok tartoznak a bolygó anyagi és ökológiai állapotáért, további érvet kellene biztosítania olyan politikák támogatására, amelyek ellen fognak szegülni a nyersanyagexporttól függő fejlődő országok természeti erőforrásai fenntarthatatlan kiaknázásának ösztönzésével jellemzett jelenlegi tendenciának.

  Mario Pirillo (S&D) . – (IT) Elnök asszony, biztos úr! Október 18-án megnyílik a biológiai sokféleségről szóló tizedik nemzetközi konferencia Japánban. A konferencián részt fog venni az Európai Unió, annak ellenére, hogy nem érte el a 2001-ben kitűzött célt, azaz a biológiai sokféleség csökkenésének 2010-ig történő megállítására vonatkozó célt.

Közelmúltbeli tanulmányok azt mutatják, hogy természeti erőforrásainkat – különösen a mediterrán országok tengeri területeit – komoly veszély fenyegeti. Az Európai Unió fontos intézkedéseket indított el az éghajlatváltozás leküzdésére, de nagyobb kötelezettséget kell vállalnia a biológiai sokféleség védelmére, mégpedig egy olyan kötelezettséget, hogy megemeli a Natura 2000 programhoz nyújtott finanszírozást, a Bizottságnak pedig határozottabban kell fellépnie a Szerződés által ráruházott felügyeleti hatáskörök gyakorlása érdekében.

Milyen fellépés van jelenleg a „Natura 2000” irányelvek alkalmazásában mutatkozó késedelem csökkentésére?

  Daciana Octavia Sârbu (S&D) . – (RO) Ha elgondolkozunk a biológiai sokféleség pusztításának nemcsak környezeti, hanem társadalmi és pénzügyi hatásán is, nem becsülhetjük alá a közelgő nagojai konferencia jelentőségét.

A Magyarországon bekövetkezett, négy emberéletet követelő ökológiai katasztrófa hét települést, valamint számos folyó ökoszisztémáit érintette, azzal fenyegetve, hogy eléri a Dunát és a romániai Duna-deltát. Nemcsak szomorú hátteret biztosít mai vitánkhoz, hanem komoly lökést is ad a környezet és a biológiai sokféleség védelmét célzó, határozottabb intézkedések meghozatalához. Itt az ideje, hogy felszítsuk a bányászati iparban használt veszélyes anyagokra vonatkozó tilalommal kapcsolatos vitát annak érdekében, hogy véget vessünk ezeknek a tragédiáknak.

A Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság által a biológiai sokféleségre vonatkozóan előterjesztett állásfoglalás számos fontos elemet tartalmaz. Én azonban néhányat emelnék ki, amelyeket létfontosságúnak tartok.

Mindenekelőtt a tárgyalások legfőbb célkitűzése olyan ambiciózus, konkrét célok elfogadása, amelyek számos tevékenységi területre és ágazatra kiterjednek, az építőipartól a közlekedésen át az erdészetig és a mezőgazdaságig.

  Miroslav Mikolášik (PPE) . – (SK) A Környezetvédelmi Bizottság tagjaként engem rendkívüli módon aggasztanak azoknak a közelmúltbeli tanulmányoknak az eredményei, amelyek riasztó statisztikákat mutatnak be a biológiai sokféleség Európai Unión belüli csökkenéséről.

E probléma sürgőssége még nagyobb erőfeszítéseket követel az EU és a tagállamok szintjén, és ezért létfontosságúnak tartom, hogy a Bizottság és a tagállamok egységesen lépjenek fel a japán Nagoja városában október végén tartandó konferencián, annak érdekében, hogy fokozzák megközelítéseik hatékonyságát, továbbá mérhető és realista célokat érjenek el kötelező határidők mellett. Hangsúlyozni szeretném annak szükségességét is, hogy a magánszektorban jobban tudatosítani kell a biológiai sokféleség megőrzéséért folytatott küzdelem gazdasági előnyeit, valamint a megőrzésébe befektetett pénzeszközök megtérülését. A biológiai sokféleség csökkenése már csökkenti az emberek jóllétének szintjét és milliárdos veszteségeket okoz, amelyek 2050-re várhatóan több trillióra fognak rúgni.

  Silvia-Adriana Ţicău (S&D) . – (RO) Európa kilenc különálló biogeográfiai régióra osztható hasonló éghajlati, topográfiai, geológiai és vegetációs tulajdonságok szerint.

A Duna-régió a világ első 20 ökorégiója között szerepel. Ez a régió rendkívül gazdag biológiai sokféleséggel rendelkezik. 2000 növényfajnak és 5000 állatfajnak ad otthont. 1991 óta a Duna-delta az UNESCO világörökség része, és a Duna-régió számos különleges természetvédelmi területet és különleges természetmegőrzési területet foglal magában a Natura 2000 keretében.

Mivel a Duna és a Duna-delta egyedi és törékeny ökoszisztémával rendelkezik, amely a szennyezés miatt veszélyeztetett ritka növényfajok otthona, fontosnak véljük, hogy az Európai Bizottság időnként javítsa az előrejelzést és a reagálási képességet áradás, szélsőséges szárazság és véletlen szennyezés esetére.

Az Európai Unió számos intézkedést fogadott el a sokféleség – különösen a biológiai sokféleség – védelmére. A természet nemcsak fontos része Európa örökségének, és nemcsak gazdasági előnyöket biztosít, hanem számos értékes szolgáltatást is nyújt, mint például a víztisztítás, az árvízszabályozás, a talajerózió megakadályozása, a növények beporzása és a szabadidős tevékenységek.

A földterületek megművelése, a gyors urbanizációs folyamat és a közlekedési infrastruktúra fejlesztése jelentősen befolyásolja a természetes élőhelyeket és például a nagyüzemi vízelvezető rendszerek csökkentették a természetes árterek jelentős részét.

  Charles Goerens (ALDE) . – (FR) Elnök asszony! A biológiai sokféleség védelméről szóló, egymást követő konferenciák – ahelyett, hogy megoldásokat kínálnának – a legjobb esetben is csak naprakészen tartják a meglehetősen gyatra mérleget ezen a területen. Ez pénz vagy felelősség kérdése? Azt mondanám, mindkettő.

Az erdőket, amelyek a fajok többségének otthonául szolgál, egyebek mellett korrupció és közöny fenyegeti. A korrupció – amelyért a fejlődő országok vezetői éppúgy felelősek, mint azok, akik előnyt kovácsolnak a rossz kormányzásból – csak részben magyarázza a kudarcot ezen a területen. Ami a közönyt illeti, emlékezzünk arra, hogy fogyasztási szokásaink sem semlegesek ebben a tekintetben.

Hogyan vállalhatunk több felelősséget? Mivel nincs sok időm, csak egy példát fogok említeni: az erdőtanúsítást. Léteznek modellek. Meg tudja-e mondani nekem a Bizottság, hogy véleménye szerint a behozatali korlátozások, valamint a két erdőtanúsítási rendszer bevezetése hozzájárul-e az e területen okozott kár mérsékléséhez? Van-e értékelés, és amennyiben igen, be tudna-e számolni annak főbb következtetéseiről?

  Isabella Lövin (Verts/ALE) . – Elnök asszony! Ha az EU hiteles kíván lenni Nagojában, nemcsak stratégiai terveket kell javasolnia, hanem hazai pályán is fel kell lépnie a jelenlegi politikáival kapcsolatban.

Az akut módon veszélyeztetett – a CITES-egyezmény II. függelékében szereplő, bár egyértelműen a CITES-egyezmény I. függelékébe tartozó fajnak minősülő – európai angolna exportja folytatásának lehetővé tétele érdekében a Bizottság által jelenleg készített javaslat semmi egyéb, mint szégyen. Az európai angolnaállomány – egy közös állomány – 2007 óta 40%-kal esett vissza.

Ha az EU hiteles kíván lenni Nagojában vagy a CITES következő ülésén, nincs más megoldás, mint az angolnára vonatkozó teljes kiviteli és behozatali tilalom bevezetése. Nem kellene hallgatnia a kisüzemi halászati ágazatra, amely üvegangolna-ivadékokat – veszélyeztetett üvegangolnákat – akar exportálni Japánba a jelenlegi 600 EUR/kg áron.

  João Ferreira (GUE/NGL) . – (PT) A biológiai sokféleség megőrzése – bármely más gazdasági megfontolásnál erősebben – etikai kötelességet és magának az emberi fajnak a jövője szempontjából elengedhetetlen feltételt jelent.

A nagojai konferencia előtt az Európai Uniónak tanulnia kell az e területen elkövetett hibáiból, és meg kell találnia a megfelelő utat, ha ismétlődő és értelmetlen szándéknyilatkozatok helyett inkább gyakorlatias eredményeket szeretne. Egyebek mellett alaposan meg kell majd változtatnia ágazati politikáit. A termesztett fajok és fajták sokféleségének csökkenését meg kell állítani vagy vissza kell fordítani – csakúgy, mint annak a genetikai bázisnak a pusztulását, amelytől az élelmiszer függ. Elő kell mozdítani az adott régiókra jellemző mezőgazdasági fajták használatát. Küzdeni kell a mezőgazdasági termelés homogenizálása, a betegségterjesztő intenzív modellek, valamint a kis- és közepes méretű gazdaságoknak a jelenlegi agrár- és kereskedelmi politikából fakadó megszüntetése ellen. Ez csak néhány példa. A biológiai sokféleség és az attól függő környezeti egyensúlyok sora bolygónk örökségének részét képezi: egy közös javat, amelynek semmilyen körülmények között nem szabad magánkézbe kerülnie; egy felbecsülhetetlen árú közös javat, amelynek a használatához és az élvezéséhez való jogot mindenki számára garantálni kell.

  Angelika Werthmann (NI) . – (DE) Elnök asszony! 2010 a biológiai sokféleség nemzetközi éve. Európai szinten már kiváló eszközökkel rendelkezünk a biológiai sokféleség védelmére; itt a Natura 2000 hálózatra vonatkozó programra vagy az élőhelyekről szóló irányelvre gondolok. Azonban minden ötlet csak annyira jó, mint a végrehajtásuk, és sajnálattal mondom, hogy sok tagállamban ez rengeteg kívánnivalót hagy maga után.

A Petíciós Bizottság tagjaiként folyamatosan felhívják figyelmünket a kijelölt Natura 2000-területeken felmerülő súlyos problémákra. A tagállamoknak és a Bizottságnak együtt kell vezető szerepet vállalnia a Japánban tartandó közelgő konferencián. Azonban egy bizonyos ponton az emberek nem fogják ezt bevenni, hacsak nem követi majd szavainkat látható cselekvés.

  Radvilė Morkūnaitė-Mikulėnienė (PPE) . – (LT) A biológiai sokféleség bonyolult és összetett kérdés, amely természetesen az Európai Unióban és az egész világon egyaránt fontos. Felvet azonban egy újabb kérdést: hogyan hozzuk egyensúlyba a környezetvédelmet és a gazdasági növekedést? Valószínűleg ez az általános kérdés okozza a legnagyobb fejfájást nekünk.

Köztudott, hogy a biológiai sokféleség csökkenése leginkább az ember felelőtlen gazdasági tevékenységével függ össze. Mindig lehet érvelni azzal, hogy a környezetvédelmi követelmények gátolják a versenyképességet, mert más országokkal ellentétben az Európai Unió előírásai szigorúak, ami bizonyos problémákat vet fel ezen a területen, és természetesen nehéz egyensúlyt teremteni. Azonban még mindig lehetnek bizonyos megelőző eszközök. Az Európai Unióban folytatott tevékenységekről és az adott tevékenységek igazolására szolgáló elemzések használatáról beszélek.

Fontos, hogy ezek az elemzések és a környezetvédelmi hatásvizsgálat kiemelkedő minőségűek és függetlenek legyenek. Reálisan természetesen nehéz lesz megállapodásra jutni Nagojában, de még mindig a legjobbakat szeretném kívánni az Európai Uniónak és a biztos úrnak.

  Luís Paulo Alves (S&D) . – (PT) Örvendetesnek tartom ezt a Tanáccsal és a Bizottsággal folytatott vitát, amelynek során – a Biológiai Sokféleség Egyezmény részes felei konferenciájának előestéjén – megvitathatjuk a biológiai sokféleség csökkenésének megállításával kapcsolatos uniós terveket és legfontosabb stratégiai célkitűzéseket.

Remélem, hogy az Európai Unió határozott és következetes állásponttal érkezhet erre a konferenciára, olyan egyedi intézkedésekre vonatkozó elképzelésekkel, amelyeket annak biztosítása érdekében hozunk meg, hogy a biológiai sokféleség védelme hozzájárulhasson a fenntartható fejlődéshez. Kiemelném, hogy a biológiai sokféleség megőrzése alapvető az ökoszisztémák minősége szempontjából, közvetlen hatásai vannak olyan alapvető funkciókra, mint az élelmiszertermelés vagy a víz hozzáférhetősége, továbbá megakadályozza a földcsuszamlásokat és az áradásokat.

Végezetül szeretnék olyan politikai válaszokat látni, amelyek annak biztosítását célozzák, hogy a biológiai sokféleség olyan gazdasági ágazatok tevékenységeibe is beépüljön, mint a mezőgazdaság, az erdészet, a halászat és az idegenforgalom, amelyekben megvan a bátorság és az ambíció ennek a felbecsülhetetlenül értékes, mégis rendkívül törékeny örökségnek a vakon veszélyeztető külső érdekektől való megvédéséhez, mint régiómban, az Azori-szigeteken.

  Raül Romeva i Rueda (Verts/ALE) . – (ES) Elnök asszony! Ezen a héten hallottuk azt a csodálatos hírt, hogy több mint 20 000 új fajt fedeztek fel a tengerben. Ez az, amiért a nagojai konferencia felelősséget fog vállalni, nemcsak azért, hogy ezek a fajok továbbra is létezzenek, hanem azért is, hogy még több fajt fel lehessen fedezni, és ne tűnjenek el, mielőtt megismernénk őket.

Az Európai Unió – a Bizottság, a Tanács és a tagállamok – hitelessége azonban nem csak Nagojában lesz a tét. Tét lesz majd egy hónap múlva Párizsban is az Atlanti Tonhal Védelmére Létrehozott Nemzetközi Bizottság ülésén, ahol a kékúszójú tonhal – egy rendkívül veszélyeztetett tengeri faj – jövőjéről születik majd döntés.

Véleményem szerint fontos megkövetelni ezt a fajta következetességet, ugyanis amit a Bizottság a biológiai sokféleség fenntartásáról mond, az jó, tulajdonképpen nagyon jó, de következetesnek kell lennie az ágazati politikák, például a halászati politika tekintetében való alkalmazása során.

Fontos és elengedhetetlen lesz megfigyelni, hogy Párizsban miként tartjuk magunkat ahhoz a következetességhez, amelyet látni fogunk és látni remélünk – ahogyan azt Nagoja esetében kérjük –, amikor valóban megértjük, hogy a kékúszójú tonhal védelme nemcsak egy állat védelmét, hanem egy életmód, egy kultúra és mindenekelőtt az emberiséghez kapcsolódó világnézeti mód védelmét is jelenti.

  Mairead McGuinness (PPE) . – Elnök asszony! Ez egy igen érdekes vita, mert ma azt a következtetést vonjuk le, hogy a biológiai sokféleség csökkenése a fejlett és a fejlődő világ számára egyaránt problémát jelent. Gay Mitchell igen ékesszólóan beszélt a biológiai sokféleség pusztulása által a fejlődő világ számára felvetett nehézségekről. Igen határozottan beszélt arról is, hogy hol történt javulás. Ahhoz, hogy garantáljuk az élelmezésbiztonságot a világ számára, fenntartható mezőgazdaságra van szükségünk egy fenntartható környezetben.

Azt hiszem, egy másik kolléga említette, hogy a saját sorainkon kívül, a mezőgazdasági üzemeket és az ökoszisztémákat irányító személyek felé talán nem kommunikáltunk arról, hogy milyen fontos a biológiai sokféleség. Nem sikerült azon az áron fizetnünk érte, amelyen a javainkért fizetünk. Mint elhangzott, piaci értéket kell rendelnünk a biológiai sokféleséghez, ha komolyan gondoljuk a csökkenés megfordítását.

  Janez Potočnik , a Bizottság tagja. – Elnök asszony! Először is, miután meghallgattam mindent, amit a tisztelt parlamenti képviselők elmondtak, szeretnék köszönetet mondani, mert úgy gondolom, hogy az üzenetek és a tudatosság, amit megosztottak nem csak velem, hanem – remélem – az egész európai közvéleménnyel, több mint egyértelmű.

Azzal szeretném kezdeni, hogy elmondjam: nincs rejtegetnivalónk. Kudarcot vallottunk a biológiai sokféleséggel kapcsolatos 2010-es célok megvalósításában; felelősséggel tartozunk ezért, és jobban kellene teljesítenünk.

Alapvetően két front van, ahol fel kell és fel tudunk lépni. Az egyik a saját európai frontunk, a másik a nagojai nemzetközi front, amelyről több mondanivalójuk volt. De hamarosan, Nagoja után, elő fogjuk terjeszteni az európai uniós stratégiára vonatkozó javaslatot arról, hogy hogyan kezeljük ezt a komoly kérdést, azt követően pedig természetesen foglalkozni kell majd sok olyan kérdéssel, amelyeket ma önök is kiemeltek. A javaslatnak tartalmaznia kell egy alapkonfigurációt, amellyel jelenleg – végre – rendelkezünk. Tartalmaznia kell mérhető célokat, nem sokat, de néhány olyat, amelyek a legközelebb állnak ahhoz, amit el szeretnénk érni: azokat a legjobb iránymutatásokat, amelyeket követni szeretnénk. Miért néhányat? Mert ezt alapvetően érteni kell ahhoz, hogy közkinccsé tehessük a biológiai sokféleség megértését.

Európában meglehetősen sokat tettünk mostanáig. Nagyon óvatos vagyok, amikor a Natura 2000 végrehajtásáról beszélünk. Úgy gondolom, hogy a Natura 2000 még mindig fog bizonyos előnyöket biztosítani a jövőben, de amikor a stratégiánkról beszélünk, úgy gondolom, ambiciózusnak kell lennünk, ahogyan azok vagyunk, amikor külső fellépések időpontjáról vagy nemzetközi megjelenésekről beszélünk.

Sokan említették önök közül a finanszírozást. Nem becsülöm alá a finanszírozás kérdését, de ne élezzék ki vitájukat kizárólag a finanszírozásra. Sokkal több, mint csupán finanszírozás, és sokkal több, mint csupán a biológiai sokféleségre szánt friss pénzeszköz. A környezet szempontjából káros támogatásokról szól. Magánfinanszírozásról is szól. Sok olyan dologról szól, amelyeket önök e Házban elfogadtak.

Az illegális fakitermelés tipikus példa arra, hogy hogyan segíthetünk igazán, és hogy hogyan finanszírozhatjuk akár Európában még azokat az országokat is, amelyek faanyagot exportálnak. Úgy gondolom, rendkívül fontos, hogy ezt megértsük.

Ahogyan önök közül néhányan említették, ez valóban egy alapvetően erkölcsi és etikai kérdés, de azok számára, akik ezt nem értik, a napnál is világosabbá válik, hogy ez életminőségünk kérdése és gazdasági sikerünk kérdése. Ennek megértése szintén fontos, mert – ha emlékeznek – ez jelentette a fordulópontot az éghajlatváltozásról szóló vitában.

Fontosnak tartom azt is, hogy a kormányok – nem csak Európában, hanem a partnereink is szerte a világban – nagyon jól megértsék, hogy milyen fontos, hogy ők is kötelezettséget vállaljanak prioritásaikra az e Házban ma megvitatott dolgok követése során.

A következő kérdés, amit meg szeretnék említeni, az a hozzáférés és a haszonmegosztás. Úgy gondolom – miután New Yorkban üléseztem és eszmecserét folytattam gyakorlatilag valamennyi partnerünkkel –, hogy a hozzáférés és a haszonmegosztás fontos kérdés, ha nem az áttörést jelentő kérdés lesz Nagojában. Önök természetesen különbséget tehetnek, de ez nem csak önökről szól, és a tagállamokkal nemrég folytatott összes eddigi vitánk után megerősíthetem, hogy a tagállamok részéről határozott hajlandóság van arra, hogy ezen a ponton áttörést érjünk el.

A következő kérdés olyasmi, amit a jövőben is meg kell majd vitatnunk, és az, hogy hogyan kezeljük, szorosan összefügg néhány más kérdés megválaszolásával is. Tudják, hogy két riói egyezmény volt. Az egyik az éghajlatváltozásra, a másik a biológiai sokféleségre vonatkozott, és külön felmerült az erdőirtás kérdése is, amely rendkívül fontos kérdés.

Ezek egyre inkább különválnak és egyre inkább párhuzamosan fejlődnek; mi pedig egyre inkább megértjük, hogy el kell kezdenünk újra összekapcsolni őket. Az éghajlatváltozás enyhítésével és az ahhoz való alkalmazkodással kapcsolatos kérdések közül soknak köze van a biológiai sokféleséghez. A Red Plus épp annyira napirenden tartja az éghajlatváltozást, mint amennyire a biológiai sokféleséggel való foglalkozást. Tehát mi is kezeljük prioritásként a biológiai sokféleség kérdéseit, amikor meghatározzuk azokat a prioritásokat, hogy hogyan fogjuk felhasználni a Red Plus tevékenységeire előirányzott pénzt. Amikor a millenniumi fejlesztési célokról beszélünk, az ugyanez a történet. New Yorkban találkoztam Helen Clarkkal és beszélgettem vele arról, hogy a jövőben hogyan tudunk hatékonyabban együttműködni a Bizottság és az ENSZ Fejlesztési Programja között annak biztosítása érdekében, hogy ezek a kérdések fokozottabban kapcsolódjanak egymáshoz.

A következő kérdés, amelyet önök közül néhányan kiemeltek, és amely véleményem szerint minden kérdés alapja, az a biológiai sokféleség más politikákba való beépítése és más politikákban való érvényesítése. Teljes mértékben egyetértek azzal a nézettel, hogy amennyiben beszélni akarunk a KAP-ról, a halászati politikáról, a kohéziós és más politikákról, ezt a szempontot is figyelembe kell vennünk. Amikor a rövidesen önök elé terjesztendő és önök által hamarosan megvitatandó közös agrárpolitikáról beszélünk, úgy gondolom, hogy jobban meg kellene határoznunk a közjó fogalmát. Úgy vélem, hogy a gazdálkodóknak részben vissza kellene fizetni azt, amit értünk tesznek: élelmiszert biztosítanak számunkra, és mi hálásak vagyunk ezért, de hálásnak kellene lennünk nekik azért is, hogy fenntartják a biológiai sokféleséget. Ez egy fontos vita, amely még előttünk áll.

Nagoja és Cancún meglehetősen összefüggő történetek. Nem csak a biológiai sokféleségről szól és nem csak az éghajlatváltozásról szól; a multilateralizmus és a globális szintű kormányzás sikeréről is szól. Tehát nagyon fontos, hogy ott sikert érjünk el. Az önök összes arra vonatkozó felhívása, hogy egységes véleményt képviseljünk, nyitott fülekre talál. Minden lehetségest megteszünk ennek valóra váltásáért, és itt szeretnék köszönetet mondani a belga elnökségnek azért, hogy ezzel kapcsolatban nagyon konstruktív az álláspontja.

A következő dolog, amit meg szeretnék említeni, és ezzel majdnem a záró gondolatomhoz érkeztem, az euróra és a dollárra vonatkozó észrevétel. Pozitívnak tekintettem, ugyanakkor kissé tartok attól, hogy amikor a biológiai sokféleségről és nemzetközi segítségről beszélünk, többet fogunk euróról, mint dollárról beszélni.

Végezetül tehát Cancúnból olyasvalamivel kell eljönnünk, ami sikeres, amit sikernek tekinthetünk, és ami megoldásokhoz fog kapcsolódni, mert egyszerűen túl nagy a tét. Felelősséggel tartozunk, de úgy gondolom, tisztességes azt mondani, hogy másokat is terhel felelősség. Az azonban, hogy a Parlament határozottan mögöttünk áll, valóban hasznos.

ELNÖKÖL: LÁSZLÓ TŐKÉS
alelnök

  Joke Schauvliege , a Tanács soros elnöke. – (NL) Elnök úr, tisztelt képviselők! Szeretnék köszönetet mondani mindazoknak a felszólalóknak, akik a biológiai sokféleség jelentőségét hangsúlyozták. Ez egy nagyon fontos üzenet, amely kifejezésre jutott ebben a vitában. A bevezetőmben már beszéltem számos olyan kérdésről, amit itt érintettünk. Vannak azonban bizonyos pontok, amelyeket részletesebben is ki szeretnék fejteni.

Mindenekelőtt a hozzáférést és a haszonmegosztást. Fontos észrevétel, hogy a Tanács vállalja, hogy elfogadja a genetikai erőforrásokhoz való hozzáférésről és az abból származó haszon megosztásáról szóló jegyzőkönyvet (hozzáférésről és haszonmegosztásról szóló jegyzőkönyv) a Biológiai Sokféleség Egyezmény részes felei konferenciájának 10. ülésén, tekintettel arra, hogy az igen jelentős mértékben hozzá fog járulni a Biológiai Sokféleség Egyezmény valamennyi célkitűzésének eléréséhez. A hozzáférésről és haszonmegosztásról szóló jegyzőkönyv kidolgozását és végrehajtását a Biológiai Sokféleség Egyezményt körülvevő folyamat szerves részének kell tekinteni. Már történt előrelépés ezen a téren a közelmúltbeli montreali megbeszélések során, de igaz, hogy számos egyéb kérdést kell megoldani a Biológiai Sokféleség Egyezmény részes felei konferenciájának 10. ülése előtt. Ez kellő rugalmasságot követel majd valamennyi tárgyalópartnertől, és így az EU-n belül is.

Másodszor, ami az európai parlamenti állásfoglalásra irányuló indítványt illeti, ez az állásfoglalás a biológiai sokféleségre vonatkozó politika kulcsfontosságú elemeit tárgyalja: a fellépés sürgősségét, az ökoszisztémák és a biológiai sokféleség gazdaságtanát, a Biológiai Sokféleség Egyezmény általános küldetését, szemléletét és céljait, valamint a Biológiai Sokféleség Egyezmény stratégiai tervéhez kapcsolódó mutatókat, továbbá olyan sajátosabb szempontokat, mint a hozzáférésről és haszonmegosztásról szóló jegyzőkönyv és a három riói egyezmény közötti szinergiák, és így tovább. Ezek az elemek megfelelnek a Tanács nagojai konferenciára kialakítandó álláspontjának. Az ezzel kapcsolatos következtetéseket a Környezetvédelmi Tanács október 14-én fogadja el.

Ami a csomagra vonatkozó kérdést, valamint az olyan területekbe történő ágazati integráció kérdését illeti, mint a mezőgazdaság és a halászat, emlékeztetném önöket arra, hogy március 15-én a Tanács kifejezetten kérte a Bizottságot, hogy tegyen javaslatot egy csomagra. A biztos úr egy perccel ezelőtt elhangzott szavaiból azt szűrtem le, hogy a Bizottság keményen dolgozik ezen, és ezért számíthatunk rá.

A Tanácsot arra fogjuk kérni, hogy az október 14-i – azaz a jövő heti – ülésén fogadjon el következtetéseket a biológiai sokféleségről. Ezt követően azok politikai iránymutatásként szolgálnak majd az októberben Japánban tartandó tárgyalásokhoz. E következtetések hivatottak alapul szolgálni a Biológiai Sokféleség Egyezmény részes felei konferenciájának 10. üléséhez kapcsolódó fontos kérdésekhez és a következőkkel kapcsolatos tanácsi állásponthoz is: a Biológiai Sokféleség Egyezmény felülvizsgált, naprakésszé tett stratégiai terve, a hozzáférésről és haszonmegosztásról szóló jegyzőkönyvre irányuló tárgyalások, a pénzeszközök – különösen innovatív finanszírozási mechanizmusokon keresztüli – mozgósítását célzó stratégia, ágazati integráció, valamint az éghajlatváltozás, az elsivatagosodás elleni küzdelem és a biológiai sokféleség előmozdítását célzó politikák közötti szinergiák.

Szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik kiemelték ennek jelentőségét. Szeretnék köszönetet mondani a biztos úrnak is az eddigi konstruktív közreműködésért és azért a kellemes közreműködésért is, amelyben valószínűleg részünk lesz a Nagojába vezető úton és a helyszínen.

  Elnök. – Egy állásfoglalásra irányuló indítványt⁽¹⁾ juttattak el hozzám, melyet az eljárási szabályzat 115. cikkének (5) bekezdésével összhangban nyújtottak be.

A vitát lezárom.

A szavazásra csütörtökön, 2010. október 7-én kerül sor.

Írásbeli nyilatkozatok (az eljárási szabályzat 149. cikke)

  Elisabeth Köstinger (PPE) , írásban. – (DE) A biológiai sokféleség fontos kérdés az Európai Unió számára és továbbra is az marad, ugyanis a biológiai sokféleség kéz a kézben jár az élelmiszerellátás Európán belüli biztosításával, és ennélfogva egy pozitív jövő kilátásait képviseli a következő generációk számára. Az európai mezőgazdaság tisztában van a biológiai sokféleség előmozdítójaként és megőrzőjeként betöltött fontos szerepével. A szén-dioxid talajban történő tárolása, illetve a természetközeli területgazdálkodás révén európai gazdálkodóink tevékenyen hozzájárulnak a biológiai sokféleség megőrzéséhez. Mindezekből az erőfeszítésekből azonban nem származik előny, ha alig vagy egyáltalán nincsenek benne a köztudatban. Az európai polgárokban tudatosítanunk kell a biológiai sokféleség alapvető jelentőségét vidékünk, gazdaságunk, életünk és gyermekeink jövője szempontjából, és cselekvésre kell ösztönöznünk őket. Az Európai Uniót nem fogja megkímélni a különböző fajok kihalása. Már ma számos életmódot komoly veszély fenyeget. Lépjünk fel most és jelöljük ki az utat egy fajokban gazdag jövő számára.

  Rareş-Lucian Niculescu (PPE) , írásban. – (RO) E vitával összefüggésben ki szeretném emelni „Az ökoszisztémák és a biológiai sokféleség gazdaságtana” (TEEB) elnevezésű projekt fontos szerepét, amelyet számos európai állam finanszíroz, és amely kiszámítja a természet pénzügyi értékét és a biológiai sokféleség csökkenése következtében felmerülő költségeket. A TEEB lehetővé teszi számunkra, hogy fokozzuk az érintett kihívások nagyságrendjével kapcsolatos tudatosságot és előkészítsük a jövőbeli döntéseket ezen a területen. Egyszerűen néhány tényt szeretnék kiemelni a közelmúltbeli TEEB-megállapításokból. Az erdőirtás költsége megközelítőleg évi 4,5 trillió USD-re emelkedik. Más hasonló, közelmúltbeli becslések szerint a világ eredeti biológiai sokféleségének több mint egynegyede tűnt el 2000-re, 2050-re pedig további több mint 10%-os csökkenéssel kell számolni. Több példát is felsorolhatnék önöknek. Ilyen körülmények között a nagojai csúcstalálkozó időzítése nem lehetne jobb. Ráadásul úgy vélem, hogy ez a parlamenti vita különösen időszerű, már csak azért is, mert lehetővé teszi, hogy uniós szinten harmonizáljuk álláspontunkat a közelgő csúcstalálkozóra.

  Rovana Plumb (S&D) , írásban. – (RO) Ez az év kulcsfontosságú időszak a biológiai sokféleség csökkenésének megállítása érdekében tett globális erőfeszítések és kötelezettségvállalások fokozása szempontjából. Meg kell ragadnunk ezt a pillanatot arra, hogy jövőképet és néhány egyértelmű célkitűzést alakítsunk ki a biológiai sokféleségre és a 2010 utáni fenntartható megőrzésére vonatkozóan. Határozott közös álláspontot kell kialakítanunk, továbbá biztosítanunk kell az Európai Unió aktív részvételét a jövőbeli nemzetközi tárgyalásokon. A hosszú távú globális szemléletnek figyelembe kell vennie a biológiai sokféleség, az ökoszisztéma-szolgáltatások, az éghajlatváltozás, az elsivatagosodás, a gazdasági jólét, valamint a polgárok egészsége és jólléte közötti összefüggéseket. A biológiai sokféleségre vonatkozó javasolt célkitűzések és célok elérése a természeti erőforrások megőrzését és fenntartható használatát célzó intézkedések megfelelő végrehajtásához szükséges források mozgósításának függvénye. E tekintetben Románia támogatja a magán- és a közszféra fokozottabb részvételét a biológiai sokféleség finanszírozásához kapcsolódó innovatív megoldások és mechanizmusok kidolgozásában.

  Pavel Poc (S&D) , írásban. – (CS) Az összes biológiai faj közül a homo sapiens termeli a legtöbb hulladékot. Az ipari szennyezés, a települési hulladék, a CO2-termelés, a zaj, a fényszennyezés, a hőszennyezés és civilizációnk összes többi ismert és nem ismert hulladéktermékei hatalmas ökológiai lábnyomot hoznak létre. Fajunk ökológiai lábnyoma azzal a hatással jár, hogy a bolygó ökoszisztémájában megakadályozza bizonyos más fajok folyamatos létezését. Ez az alapja a biológiai sokféleség jelenlegi csökkenésének. A biológiai sokféleség a bolygó ökoszisztémája létezésének meghatározó előfeltétele abban a metastabil állapotban, amelyet ismerünk, és amely lehetővé teszi saját civilizációnk létezését. Létezésünknek a bolygón előforduló más életformáktól való kölcsönös függőségét és az azokkal való kölcsönös összekapcsolódását figyelmen kívül hagyjuk, alábecsüljük és háttérbe szorítjuk. Ha a biológiai sokféleség csökken, a bolygó ökoszisztémájának abszorpciós képessége ugyancsak csökkenni fog. Az ökoszisztéma kevésbé lesz ellenálló és érzékenyebb lesz a változásokkal szemben, beleértve a fokozatos változásokat is. Egy bizonyos pontban át fog billenni egy másik állapotba. A kérdés az, hogy ez az új állapot lehetővé fogja-e tenni civilizációnk vagy a bolygón élő emberek jelenlegi számának további fennmaradását, és hogy lehetővé fogja-e tenni biológiai fajainknak a puszta létezését.

Jelenleg már nem egy vagy másik állatfaj kérdéséről van szó, sem pedig bármely egyedi ökoszisztéma védelméről. Saját fajunk, saját ökoszisztémánk megőrzéséről van szó. Sajnos még mindig rákbetegként viselkedünk. Hazudunk önmagunknak, és nem tudjuk meghozni azokat az intézkedéseket, amelyek megmenthetnék az életünket.

(1) Lásd a jegyzőkönyvet.

13. A Lisszaboni Szerződés szociális rendelkezései (vita)

  Elnök. – A következő napirendi pont a Tanács és a Bizottság nyilatkozata a Lisszaboni Szerződés szociális rendelkezéseiről.

  Philippe Courard , a Tanács soros elnöke. – (FR) Elnök úr! Köszönöm a lehetőséget, hogy Onkelinx miniszterelnök-helyettes asszony nevében felszólalhatok a Lisszaboni Szerződés által szociális ügyekben kínált különböző új lehetőségekről.

Meggyőződésem, hogy meg kell vizsgálnunk az európai jogban bekövetkezett szociális fejlődést. Tehát, a Szerződés 9. cikke egy horizontális szociális védelmi záradékról rendelkezik, amely kötelezi az európai intézményeket, hogy figyelembe vegyék a foglalkoztatás magas szintjének előmozdítására, a megfelelő szociális biztonság biztosítására, a társadalmi kirekesztés elleni küzdelemre, valamint az oktatás, a képzés és az emberi egészség védelmének magas szintjére vonatkozó követelményeket.

Ez a követelmény a Szerződés 3. cikkének (3) bekezdésében szereplő kijelentést követi, amely szerint a belső piacot magas versenyképességű, teljes foglalkoztatottságot és társadalmi haladást célul kitűző szociális piacgazdaságon alapuló politikák révén kell megvalósítani.

A 9. cikk ennek megfelelően arra hív fel, hogy mostantól kezdve valamennyi európai politika kidolgozása során figyelembe kell venni a szociális dimenziót. Ennek célja, hogy helyreállítsa a megfelelő egyensúlyt a gyakorlatban érvényesítendő szempontok között. Ez a belga elnökség egyik kiemelt, átfogó célkitűzése.

A jövőben jóval nagyobb figyelmet kell fordítanunk az európai szinten létrehozott politikák társadalmi hatására. Míg az Európai Unión belül maximalizálnunk kell a gazdasági növekedést, egyúttal ösztönöznünk kell az e növekedésből származó előnyök méltányos és igazságos elosztását, valamint kiemelt figyelmet kell szentelnünk a legkiszolgáltatottabb emberek sorsának.

Ezenfelül az Európa 2020 stratégiában is figyelembe kell vennünk a szociális dimenziót, amely stratégiát, mint tudják, az Európai Unió a júniusi Európai Tanács alkalmával fogadta el. Ez a foglalkoztatást és növekedést célzó stratégia egyesíti a gazdasági, a szociális, a foglalkoztatási és a környezeti dimenziót. Korlátozott számú, számszerűsített célokon és iránymutatásokon alapul.

Az öt meghatározott cél egyike kifejezetten a szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelemről szól. Azt tűzi ki célul, hogy 2020-ra az Európai Unióban legalább 20 millió embert kell kiemelni a szegénységből A 10. iránymutatással együtt ez képezi a stratégia szociális pillérét.

Noha a stratégia ambiciózus voltának hiánya csalódást kelthet, arról tanúskodik, hogy konkrét és világosan körülírható cél elérésére törekszik, ami e területen újdonság, valamint új dinamikát vezet be, amelynek előnyeit ki kell használnunk. A tagállamoknak nemzeti reformprogramjukban évente jelentést kell tenniük az e célkitűzés végrehajtása terén elért haladásról.

Mindig is úgy véltem, maximalizálnunk kell az EU 2020 stratégia e szociális dimenziójának előnyeit. Szeretném, ha a belga elnökség valódi szociális elnökség lenne. Ebben az összefüggésben az Európa 2020 stratégia láthatóságot kínál: egy európai szociális politikát. Ez valódi kihívást jelent majd, mivel a tagállamokat lefoglalja a reformterveik, következésképpen pedig a számszerűsített célok elérésére irányuló politikáik kidolgozása, ezzel egyidejűleg pedig nemzeti költségvetésükön dolgoznak, amely korlátozza pénzügyi szabadságukat.

Ráadásul még alig hagytuk magunk mögött a pénzügyi válságot és a gazdasági talpra állás is csak lassan érezteti hatását. Ennélfogva gondoskodnunk kell arról, hogy a költségvetési konszolidáció ne befolyásolja kedvezőtlenül a foglalkoztatást és a szociális politikákat. Az EU 2020 növekedési stratégiának fenntarthatónak és átfogónak kell lennie. Nem jellemezheti a munkahelyek nélküli növekedés; a foglalkoztatási bizonytalanság leküzdésére kell törekednie. Ezért a szegénység elleni küzdelemnek valóban nagyfokú figyelmet kell szentelnünk.

A Tanácsban a belga elnökség keményen dolgozik azon, hogy ez a dinamika működőképes legyen, ugyanakkor azt is figyelembe veszi, milyen szerepet kell játszania a Bizottságnak ebben az összefüggésben. Őszintén szorgalmazzuk, hogy a Bizottság e kérdésben dinamikus hozzáállást alakítson ki. Itt az általa elfogadandó kiemelt kezdeményezésekre gondolok, elsősorban a szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem platformjára, amelynek nagyobb rálátást kell biztosítania az Európa előtt álló szociális kihívásokra.

A Bizottságnak e módszer alkalmazásával többek között konkrét javaslatokat kell tennie azt illetően, hogyan hajtható végre a Lisszaboni Szerződés 9. cikkében foglalt új horizontális szociális záradék.

Mint azt látják, a belga elnökség rendkívül ambiciózus, de őszintén hiszem, hogy ki tudjuk elégíteni polgártársaink szükségleteit és igényeit. Szociális dimenzió nélkül az európai projekt kudarcra van ítélve. Ezen a téren önöknek is van feladata, mégpedig a stratégiáról szóló vita folytatása, nem csupán európai szinten, hanem azáltal is, hogy saját hazájukban hangsúlyozzák a szociális dimenziót.

  László Andor , a Bizottság tagja. – Elnök úr! Az Európai Unió működéséről szóló szerződés 9. cikkében foglalt horizontális szociális záradék kimondja: „Politikái és tevékenységei meghatározása és végrehajtása során az Unió figyelembe veszi” többek között „a foglalkoztatás magas szintjének előmozdítására, a megfelelő szociális biztonság biztosítására,” valamint „a társadalmi kirekesztés elleni küzdelemre vonatkozó követelményeket”. A Bizottság elkötelezett e záradék végrehajtása mellett, többek között az átfogó hatásvizsgálati rendszer részeként a társadalmi hatások vizsgálatának erősítése révén.

Az általános érdekű szociális szolgáltatásokat illetően a Bizottság úgy gondolja, fontos, hogy garantáljuk a jogbiztonságot a tagállami hatóságok számára. Véleménye szerint azonban az egységes piaci szabályok értelmében jelenleg nincs szükség több résztvevős munkacsoport létrehozására az általános érdekű szociális szolgáltatásokat nyújtó egyes szolgáltatók által tapasztalt nehézségek rendezéséhez.

A Bizottság tisztában van vele, hogy a szociális szolgáltatásokra vonatkozó uniós szabályokat számos hatóság és érdekelt fél az e szabályok szervezését és finanszírozását akadályozó tényezőnek tekinti. A hatóságokkal és az érdekelt felekkel folytatott konzultáció azonban azt jelzi, hogy a meglévő szabályok messzemenően figyelembe veszik az általános érdekű szociális szolgáltatások egyedi jellemzőit. A jelzett problémák igen gyakran a szabályok ismerete és a róluk szóló tájékoztatás hiányának, illetve a végrehajtásuk módjával kapcsolatos kételyeknek tudhatók be.

Éppen ezért a Bizottság bevezetett egy stratégiát, amely kiterjed az interaktív információs szolgálatra, a gyakran ismételt kérdéseket tartalmazó dokumentumokra, valamint a helyi közhatóságoknak szóló képzési kezdeményezésre. A Bizottság jelenleg aktualizálja a gyakran ismételt kérdéseket tartalmazó dokumentumokat. Ennek befejezését követően azt a Szociális Védelmi Bizottságon belül bemutatja majd a tagállamoknak és az érdekelt feleknek.

A tagállamokkal folytatott egyeztetés további fóruma a Közbeszerzési Tanácsadó Bizottság. Nemrég fejeződött be az általános gazdasági érdekű szolgáltatásokról szóló intézkedéscsomag tárgyában tartott nyilvános konzultáció, amelynek célja, hogy tisztázza és leegyszerűsítse az állami támogatási szabályoknak az e szolgáltatások esetében történő alkalmazását. A Bizottság a kapott hozzájárulások értékelését meg fogja osztani a Parlamenttel, a Régiók Bizottságával, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottsággal és a tagállamokkal. Ahogyan azt a Bizottság számos alkalommal elmondta, az intézkedéscsomag felülvizsgálata során megfelelően figyelembe fogják venni a szociális szolgáltatások egyedi jellemzőit.

Ezenfelül a Bizottság az elmúlt években gyümölcsöző párbeszédet folytatott a legfőbb érdekelt felekkel a meglévő uniós előírások lehetséges módosításairól – elsősorban a Szociális Védelmi Bizottságban és a Parlament közszolgáltatásokkal foglalkozó közös munkacsoportján belül. Júliusban a Bizottság a belga elnökség által szervezett, a tagállamok és a különböző érdekelt felek részvételével zajló szemináriumon vett részt. Ezek a megbeszélések szintén arra utaltak, hogy míg határozott és jogszerű érdeklődés mutatkozik a szabályok pontosítása iránt, nincs szükség a meglévő uniós előírások alapvető szerkezetének módosítására ahhoz, hogy azok megfeleljenek az általános érdekű szociális szolgáltatások egyedi jellemzőinek. Lévén ez a helyzet, a Bizottság tisztában van vele, hogy a belga elnökség javaslatokat nyújtott be a meglévő szabályok tisztázása és módosítása céljából. A Bizottság körültekintően megvizsgálja ezeket a javaslatokat.

Emlékeztetnék továbbá arra, hogy az október 26–27-én a belga elnökség védnöksége alatt megrendezésre kerülő, az általános érdekű szociális szolgáltatásokról szóló harmadik fórum lehetőséget teremt majd ezen és lehetőség szerint más javaslatok megvitatására.

Végezetül, a Bizottság a Szociális Védelmi Bizottság keretében a szociális szolgáltatásokra vonatkozó önkéntes minőségi keretrendszer létrehozásán dolgozik. A Bizottság a keret kidolgozása során szorosan együttműködik a főbb érdekelt felekkel, a szociális partnerekkel, a helyi hatóságokkal, a szolgáltatókkal és a felhasználókkal.

Összefoglalva, a Bizottság elkötelezett az új horizontális szociális záradék végrehajtása mellett, az általános érdekű szociális szolgáltatások tekintetében is.

Ahogyan már ismertettem, az általános érdekű szociális szolgáltatások terén érdekelt felek számos egyeztetési és vitafórumot vehetnek igénybe. A Bizottság meglátása szerint ezért nincs szükség újabb munkacsoport létrehozására. Ugyanakkor a Bizottságnak határozott célja, hogy – többek között a Bizottság által októberben elfogadandó egységes piaci intézkedéscsomag keretein belül – enyhítse azokat a nehézségeket, amelyeket az egyes általános érdekű szociális szolgáltatást nyújtó szolgáltatók az egységes piacra vonatkozó szabályok értelmezése terén tapasztalnak.

  Andreas Schwab , a PPE képviselőcsoport nevében. – (DE) Elnök úr, hölgyeim és uraim! A Lisszaboni Szerződés a szociális politika terén nem ruházta fel alapvetően új jogkörökkel az Európai Uniót. A 9. cikk – ahogy azt a Tanács képviselője már említette – kiterjeszti a szociális piacgazdaság alapelvével összefüggésben meglévő jogköröket, ami az Európai Néppárt (Kereszténydemokraták) Képviselőcsoportja számára rendkívül fontos, és amit mi illesztettünk be az Európai Egyezménybe, amely lényegében kikövezte az utat a Lisszaboni Szerződés előtt.

Második észrevételünk szerint a Mario Monti volt európai biztos által készített „A polgárok az Unió középpontjában” című jelentéssel az Európai Bizottság érdekes és értékes javaslatot fogalmazott meg arra vonatkozóan, hogyan egyesíthetjük sikeresen a belső piac nagyszerű, kedvező lendületét a közös fogyasztói piac szociális elemeivel. Ennélfogva, Andor biztos úr, várakozással tekintünk az úgynevezett egységes piaci intézkedéscsomag elé, amelyen Barnier biztos úr jelenleg dolgozik. Úgy véljük, hogy a Monti-Kroes-csomagot ebbe valóban konstruktív módon be lehet illeszteni. Ugyanakkor a tekintetben szkeptikusak vagyunk, vajon a közbeszerzési irányelvek megnyitása és a koncessziókról szóló irányelv kidolgozása végül valóban azt eredményezi-e majd, hogy helyes útra tereljük az európai belső piacot, mivel nyilvánvalóan ellenezzük a közszféra további bővítését.

A Tanács képviselője már utalt erre, de még fontosabb, bármilyen nagyszerű és jelentős legyen is a szociális konszolidáció – és ezt a Parlament fiatalabb generációjának tagjaként mondom –, hogy a szociális konszolidáció mérlegelésekor minden árnyékköltségvetést figyelembe vegyünk – Bernd Raffelhüschen freiburgi professzor beszélt arról, hogy a nyugdíjtartozások tekintetében egy sor rejtett költségvetés létezik –, valamint hogy olyan politikát hozzunk létre, amely az elkövetkező évtizedben a fiatal generációnak is tisztességes lehetőségeket nyújt.

Éppen ezért úgy vélem, hogy – miként a Tanács képviselője már említette – együtt nagy kihívások előtt állunk, az Európai Parlament és az EPP képviselőcsoport hasonlóan látja ezt a kihívást, és minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk azért, hogy támogassuk az Európai Bizottság által a belső piaci intézkedéscsomag, illetve azon szociális intézkedések tekintetében tett erőfeszítéseket, amelyeknek a szociális piacgazdaság alapján ki kell egészíteniük ezt a belső piacot. Következésképpen további vitára számítok, és hálásan köszönöm a figyelmet.

  Proinsias De Rossa , az S&D képviselőcsoport nevében. – Elnök úr! Először is köszönetet szeretnék mondani a Tanácsnak és a Bizottságnak mai nyilatkozataikért, valamint az ALDE, a Zöldek/Európai Szabad Szövetség és a GUE/NGL képviselőcsoportnak, amiért támogatták, hogy ma napirendre tűzhessük ezt a kérdést.

Az új szociális záradékok nem kizárólag az általános érdekű szolgáltatásokhoz kapcsolódnak, ahogyan az a mai délután folyamán korábban elhangzott EPP-felszólalásból tűnhetett, és az általános érdekű szociális szolgáltatások tekintetében következtetéseket kell megfogalmaznunk a sok éve vita tárgyát képező kérdésekkel kapcsolatban ahelyett, hogy ismét a régi érveket hangoztatnánk.

Az általános érdekű szociális szolgáltatások jövőjével foglalkozó előadóként várakozással tekintek az azon képviselőcsoportokkal végzett munka elé, amelyek elismerik egy erős szociális piacgazdaság szükségességét, és bízom benne, hogy konkrét javaslatokat továbbíthatunk majd azon dilemmák megoldása érdekében, amelyekkel az általános érdekű szolgáltatásokat nyújtó szolgáltatók szembesülnek.

Mint azzal kétségtelenül tisztában vannak, az európai polgárok nagy reményeket fűznek ahhoz, hogy a Lisszaboni Szerződés elfogadását követően az európai politikák és jogalkotás egy egységesebb és dinamikusabb szociális dimenzióval bővül. A Lisszaboni Szerződésről szóló népszavazások során folytatott egyik legfontosabb írországi vita az új szociális záradékokat érintette, ideértve a 3., a 9. és a 14. cikket, valamint a szociális jegyzőkönyvet és számos továbbit a fogyatékosságra és az esélyegyenlőségre vonatkozóan.

Minden esetben lényeges, hogy megfeleljünk a polgárok elvárásainak. A jelenlegi gazdasági és szociális válság idején ez kétszer olyan fontos mindazon polgárok számára, akik a válság és az azt orvosolni hivatott megoldások miatt már elveszítették, és sokaknak, akik ezután fogják elveszíteni állásukat, otthonukat, megtakarításaikat, nyugdíjukat, az egészségügyi szolgáltatásokat, valamint akár gyermekeik oktatási lehetőségeit.

Gyökeresen megingatná az Európai Uniót, ha a biztosok testülete és az Európai Tanács arra az álláspontra helyezkedne, hogy a Szerződés ezen új cikkei semmin se módosítsanak és a szociális célokat a piaci célokkal szemben továbbra is másodlagosnak tekintsék. Ha nem teljesítjük kötelességeinket, a színfalak mögött szélsőséges idegengyűlölő és intoleráns politikai pártok várakoznak, amelyek készséggel előnyükre fordítanák a lakosság dühét és elégedetlenségét.

Ma azzal a konkrét kéréssel fordulok a Bizottsághoz és a Tanácshoz, hogy fogadjuk el: dinamikus folyamatra van szükség ahhoz, hogy az általános érdekű szolgáltatások, különösen az általános érdekű szociális szolgáltatások tekintetében előrelépést tehessünk.

Sajnálattal veszem tudomásul a biztos úr mai nyilatkozatát. Bízom benne, hogy az elkövetkező néhány hónap során meg tudjuk győzni arról, hogy téved, hogy dinamikus folyamatra van szükség, hogy valóban szükség van a magas szintű munkacsoportra, amelyben nem csupán ő maga és más főigazgatóságok, hanem a civil társadalom tagjai, a szakszervezetek, a Tanács és a Régiók Bizottsága is részt vesznek.

Olyan mechanizmusra van szükség, amely mindenki által elismert változást idéz elő. Biztos úr, hallottam, amint ön, illetve Barroso úr kijelentette, hogy az érdekelt felek arról számoltak be, nincs komoly probléma. Nekem nem ezt mondják. Az elmúlt fél év során sokukkal találkoztam. Azt mondják, hogy adminisztratív és jogi problémákkal küzdenek, amelyeket sürgősen meg kell oldani. Az alapján, amit ma öntől és a Tanácstól hallottunk, attól tartok, hogy ezek a problémák nem fognak azonnal megoldódni. Ahogyan említettem, bízom benne, hogy az elkövetkező néhány hónapban rá tudom bírni, hogy meggondolja magát. Ugyanakkor sürgető szükség van egy mechanizmusra, egy magas szintű mechanizmusra, amely magában foglalja az érdekelt feleket és gondoskodik arról, hogy a szükséges döntések megszülessenek és megvalósuljanak.

A legfontosabbnak azt tartom, hogy a Parlament is közreműködjön ebben a folyamatban. Szem előtt kell tartanunk, hogy megoldást kell találnunk az aggályokra, és ki kell nyilvánítanunk, hogy Európa komolyan gondolja a szociális piacgazdaság létrehozását szemben egy csupán elszigetelt egységes piaccal.

  Marian Harkin , az ALDE képviselőcsoport nevében. – Elnök úr! Van egy elnyűtt, megjegyzésekkel és aláhúzásokkal teli, szamárfüles, teafoltos példányom a Lisszaboni Szerződésből. Egy éven keresztül állandó útitársam volt, amikor megpróbáltam meggyőzni az ír polgárokat, hogy igennel szavazzanak. Amikor megkérdezték, miért kellene igennel szavazniuk, az általam említett öt legfontosabb ok egyike az volt, hogy a Szerződés egy szociálisabb Európát teremt majd.

Mindössze egy évvel később ratifikáltuk a Szerződést, most pedig nekünk, politikusoknak be kell váltanunk ígéreteinket. Beszéltünk az új horizontális szociális záradékról – a 9. cikkről –, amely kötelezi az Uniót, hogy politikái kidolgozása során mérlegelje a döntések szociális következményeit. Ez egy átfogó cél, amely nagyobb teret enged az törekvéseknek az uniós jogszabályok létrehozása, módosítása vagy végrehajtása során, de a 9. cikk nem garantálja a kívánt politikai eredményeket. Hatékony eszköz, amellyel élhetünk, de fel kell tennünk magunknak a kérdést, hogy valóban használjuk-e, vagy csupán dísznek van.

A szociális politika az eredeti szerződésekben igen hiányosan szerepelt, de úgy vélem, a Lisszaboni Szerződésben sokkal markánsabban van jelen. Az általános érdekű szolgáltatásokról szóló jegyzőkönyvön kívül az Európai Unió működéséről szóló szerződés 14. cikkét is említették. Ez egyértelműen kimondja, hogy a tagállamok és az EU közösen felel az általános érdekű szolgáltatásokért. Ez idáig az EU alkalmazott belső piaci szabályokat, a 14. cikk azonban kimondja, hogy a szerződések alkalmazásában „az Unió és a tagállamok … gondoskodnak arról, hogy ezek a szolgáltatások olyan – így különösen gazdasági és pénzügyi – elvek alapján és feltételek mellett működjenek, amelyek lehetővé teszik rendeltetésük teljesítését”. Ez az uniós politika szemléletváltását mutatja, és ennek a bizottsági közleményekben és javaslatokban is tükröződnie kell.

Ezenfelül a Tanács továbbra is visszatartja a hátrányos megkülönböztetés tilalmáról szóló irányelvet. Fontos jogszabályról van szó, amelyet végre kell hajtani. Ennélfogva, míg a Lisszaboni Szerződés megfogalmazza az alapelveket és védi a szociálpolitikai jogszabályokat, a szociális politika jövőbeli irányát nem jelöli ki egyértelműen. Mi – a Bizottság, a Tanács és a Parlament – használhatjuk, és használnunk is kell a Lisszaboni Szerződés által kínált eszközöket.

  Karima Delli (Verts/ALE) . – (FR) Elnök úr, Courard úr, biztos úr! Az Európai Unió fő célja – amely a Lisszaboni Szerződésben is megjelenik – a teljes foglalkoztatottságot és a társadalmi haladást célul kitűző szociális piacgazdaság létrehozása. Ezért tartalmaz egy horizontális szociális záradékot, amely kimondja, hogy valamennyi uniós politika kidolgozását és végrehajtását a foglalkoztatás magas szintjének előmozdítása, a megfelelő szociális biztonság és a kirekesztés elleni küzdelem kell, hogy vezérelje.

Az Alapjogi Charta kötelezővé teszi a szociális jogok és különösen az általános érdekű szolgáltatásokhoz való hozzáférés jogának elismerését. A charta jogokat és elveket foglal magában, például a szociális biztonsági kifizetésekhez, a lakhatási juttatásokhoz és a szociális szolgáltatásokhoz való hozzáférés jogát.

Az általános érdekű szociális szolgáltatásokról szóló, a Parlament által kezdeményezett harmadik fórum előestéjén hogyan állíthatják, hogy a Lisszaboni Szerződés rendelkezéseinek alkalmazásában kizárólag a versenyre és a belső piacra vonatkozó szabályokat kell az általános érdekű szociális szolgáltatásokra alkalmazni anélkül, hogy azok szervezési és finanszírozási módjait módosítanánk?

Valóban nem igaz, hogy a szolgáltatásokról szóló irányelv például megkérdőjelezi a haszonszerzésre nem törekvő közösségi tagokból álló erős helyi bázison alapuló, általános érdekű szociális szolgáltatások szerepét? Mikor hagynak fel a struccpolitikával, és mikor vállalják végre fel a társjogalkotóként önökre háruló felelősséget az Európai Unió működéséről szóló szerződés új 14. cikkének rendelkezéseivel összhangban?

  Lothar Bisky , a GUE/NGL képviselőcsoport nevében. – (DE) Elnök úr! Be kell vallanom, a Lisszaboni Szerződés és szociális vállalásai jól hangzanak. Nem hagyhatjuk azonban figyelmen kívül azt a tényt, hogy több ezer ember vonult az utcára Brüsszelben és más európai fővárosokban. A válsággal szembeni téves és szociálisan érzéketlen politika ellen tüntettek.

Alig hagytuk magunk mögött az eddigi legsúlyosabb válságot, sok kormánytól máris azt halljuk, hogy az országadósságokat vissza kell fogni. A mentőejtőernyőket, tehát a mentési terveket véleményük szerint el kell csomagolni, a beruházási programokat pedig meg kell szüntetni. A Bizottság a Stabilitási és Növekedési Paktum szigorítására szólít fel. Azokat a tagállamokat, ahol méltányos összegű bért és fizetést fizetnek, ahol a munkaerőpiac továbbra is a szabályok szerint működik, vagy ahol a szociális biztonsági rendszerek túlságosan „szociálisak” – vagyis túl drágák –, meg kell büntetni. A bankszterek úgy folytatják tevékenységüket, mintha mi sem történt volna. A nyugdíjakat és a béreket meg kell rövidíteni, a fogyasztói adókat esetlegesen növelni kell. A szociális egészségbiztosítási járulékok összege emelkedik, miközben a szolgáltatások színvonala romlik.

Az Európai Bíróság Viking, Laval és Rueffert ügyekben hozott ítéleteinek fényében nem csupán a szakszervezetek tartanak attól, hogy az Európai Unió szociális egyensúlya bizonytalan helyzetbe került. A szakszervezetek szociális biztonsági záradékra való felhívása maradéktalan támogatást érdemel a részünkről. A munkavállalói jogoknak, a szakszervezeti jogoknak és a szociális biztonságnak legalább olyan jelentőséget – sőt, valójában elsőbbséget – kell tulajdonítani, mint amilyet a belső piac és a szolgáltatásnyújtás szabadsága élvez. Ezt az elsődleges jogban egyértelműen rögzíteni kell. Azért emelem ki ezeket a tényeket, mert a vonatkozó bekezdések csupán ránézésre szépek – a valóságban semmin sem változtatnak.

Az emberi méltóság nem biztosítható minimális társadalmi normákkal. A társadalmi haladási záradék javítaná a lakosság körében az Európai Unió súlyosan csorbult hírnevét és elősegítené a szociális félelmek eloszlatását.

  Andreas Mölzer (NI) . – (DE) Elnök úr! Az Európai Unióban véleményem szerint aggasztó tendenciának vagyunk tanúi, amelynek nyomán egyre többek kényszerülnek ideiglenes munkára, kényszervállalkozásra vagy rosszul fizetett ún. McJobs állásokra, és amelynek nyomán a munkavállalók szociális jogai a jelek szerint egyre inkább háttérbe szorulnak. Az Emberi Jogok Európai Bírósága a jelek szerint nem csupán ítélkezési gyakorlatában nyirbálja meg a munkavállalói védelmi normákat, hanem a közbeszerzési szerződések odaítélésekor is kizárja a társadalmi szempontból felelős vállalkozóknak biztosított kedvezőbb bánásmódot.

Azt állították, hogy a Lisszaboni Szerződés mindenen javítani fog, de személy szerint egyáltalán nem láttam társadalmi pálfordulást. Vannak kísérletek például arra, hogy az Európai Szociális Alap segítségével csökkentsék a tagállamok közötti gazdasági és szociális különbségeket. Ha azonban a projektek elszámoltatása és kivitelezése sok régióban okoz problémát, az alap nem teljesíti a célját. Mellékesen megjegyezném, hogy a belső piacon érvényesülő szabadságjogok túlontúl gyakran csak a multinacionális nagyvállalatok szabadságait foglalják magukban, amelyek kiszorítják a helyi munkaadókat, tehát a kis- és középvállalkozásokat. Úgy vélem, ezen mihamarabb változtatni kell.

  Jean-Paul Gauzès (PPE) . – (FR) Elnök úr, biztos úr! A Lisszaboni Szerződés kétségtelenül új szociális célkitűzéseket ad Európának. A fenntartható európai fejlődés alapja a szociális piacgazdaság fokozott versenyképessége, ami teljes foglalkoztatottságot és társadalmi haladást, a társadalmi kirekesztés és megkülönböztetés elleni küzdelmet, a jog érvényesülésének előmozdítását és a szegénység felszámolását jelenti. A Lisszaboni Szerződés megerősíti a szociális partnerek szerepét és ösztönzi a szakszervezetek és a munkaadói szervezetek közötti európai szintű párbeszédet.

E különböző szempontokat illetően a tényleges helyzet egészen biztosan nem egyezik az itt néhány felszólaló által ismertetettel. Ma dramatizálhatjuk a helyzetet; igaz, hogy vannak aggasztó fejlemények, hogy a válság még nem múlt el, és hogy következményekkel járt. Ugyanakkor Európa intézkedéseket tesz ezen a területen – amelyekről tájékoztatnunk kell a polgárokat –, hogy rendet teremtsen különösen a pénzügyi szektorban, és e tekintetben az elsők között igyekszik megszervezni ezt az ágazatot az általunk végzett munka alapján.

Hadd tegyek néhány rövid észrevételt. Különösen az általános érdekű szolgáltatásokat illetően világosan kijelentem, hogy figyelembe kell vennünk az egyedi nemzeti körülményeket, mivel igaz, hogy egyes polgártársainkat – gondolok itt például a franciákra – kisség aggasztja, amikor – tévesen – úgy érzik, hogy Európa veszélyezteti a francia hagyománynak minősülő közszolgáltatásokat. Hasonlóképpen a közbeszerzésekkel kapcsolatban figyelemmel kell lennünk az egyedi körülményekre, különösen azokra, amelyek lehetővé teszik a több közhatóság közötti együttműködést.

Mindazonáltal a szociális politika a gazdaság erősségétől és a gazdasági növekedéstől függ. Ez a szociális piacgazdaság elsődleges célja.

  Elizabeth Lynne (ALDE) . – Elnök úr! Néhány felszólalóval ellentétben én nem hiszem, hogy a Lisszaboni Szerződés olyan sokat változtatna a szociális politika terén, mint más területeken.

A foglalkoztatásban több éve együttdöntést alkalmazunk, a II. cím általánosan alkalmazandó rendelkezéseiben, a 9. cikkben azonban többek között az emberi egészséget említő hivatkozás szerepel. Az egyik irányelv, amely erre hatással van, az elektromágneses mezőkről szóló irányelv, és tudom, hogy a Bizottság jelenleg vizsgálja azt. Amikor az elektromágneses mezőkről szóló irányelvet a Foglalkoztatási és Szociális Bizottsággal a teljes eljáráson keresztülvisszük, gondosodnunk kell arról – és bízom benne, hogy a tagállamok egyetértenek ezzel –, hogy engedélyezzék a csúcsminőségű MRI-szkennerek használatát.

A II. címben szereplő 10. cikk a hátrányos megkülönböztetés tilalmáról szól. Ahogyan több felszólaló is említette, rendkívül fontos, hogy az árukhoz és szolgáltatásokhoz való hozzáférésről szóló horizontális irányelvet a Tanács továbbengedje, és hogy az azt visszatartó tagállamok elálljanak kifogásaiktól, hogy az árukhoz és szolgáltatásokhoz való hozzáférésre vonatkozóan valódi megkülönböztetés elleni irányelvünk legyen.

  Patrick Le Hyaric (GUE/NGL) . – (FR) Elnök úr, biztos úr! El kell mondani, hogy a Maastrichti Szerződés alkalmazásában egyáltalán nem az a meghatározó elem, amit önök említenek: sem a 9. cikk, sem pedig a közszolgáltatások védelméről szóló 14. cikk. A meghatározó tényező a verseny elve, a korlátlan szabadkereskedelem, a szociális biztonság gyengülése, a nyugdíjak és a bérek megtizedelése, valamint a tisztességes költségvetési harmonizáció elutasítása.

Az idei évet például a szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai évének nyilvánították. Vegyük sorra pontosan, mit tettek önök, a Bizottság és a Tanács tagjai, ami ellentétes ezzel. Az elmúlt néhány napban hozott határozatok, amelyek elképesztő megszorításokra kényszerítenek bennünket, és az ennek hatálybaléptetése érdekében önmagát valódi büntetőbírósággá alakító Bizottság minden egyes szociális projekttel összeütközésben áll. Azon meggyőződés helyett, hogy a megszorítások és a társadalmi visszalépés segíti majd ki az Európai Uniót a válságból, úgy vélem, egészen más érvelést – valójában ellentétes érvelést – kell alkalmaznunk. A társadalmi haladás elősegíti a válság leküzdését.

Éppen ezért javaslatot szeretnék tenni önöknek, amelyet további megfontolás céljából vitára bocsátok. A javaslat egy olyan új rendszer létrehozására irányulna, amely lehetővé tenné az Európai Központi Bank számára, hogy szükség esetén – többek között pénzteremtés útján, ahogyan a világ valamennyi bankja is eljár – megvásárolhassa a tagállamok adósságának egészét vagy egy részét, és ezzel egyidejűleg létrehozzon egy európai emberi, társadalmi és ökológiai fejlesztési alapot.

Az Európai Központi Bank és az Európai Beruházási Bank támogatása révén ez az alap lehetővé tenné a közszolgáltatások – vagy ha úgy tetszik, az általános érdekű közösségi szolgáltatások – kiterjesztését, és segítséget nyújtana az ipar, a kutatás és a képzés számára.

  Ilda Figueiredo (GUE/NGL) . – (PT) A Bizottság és az európai nagyhatalmak által a törékenyebb gazdasággal rendelkező és a szegénységgel komolyabban sújtott államokra gyakorolt nyomás nyílt ellentmondásban áll a gazdasági és társadalmi kohézió valamennyi elvével, amelyekről a belga elnökség a Lisszaboni Szerződés úgynevezett „szociális záradéka” – 9. cikk – nevében az imént beszélt.

Az igazság az, hogy a Stabilitási és Növekedési Paktum irracionális kritériumaiból csak akkor lehetett kilépni, amikor a bankok olyan problémák miatt szorultak a tagállamok támogatására, amelyek éppen az általuk termelt mérgező hulladék eredményeképpen merültek fel. Most, hogy a bankok köztámogatások formájában több milliárd eurót felszippantottak, valamint a legsúlyosabb nehézségekkel küzdő országok államadóssága a magasba szökött, az adósságok és hiányok csökkentését célzó nyomás is visszatért, anélkül, hogy figyelembe vennék a foglalkoztatás, a társadalmi befogadás vagy a közoktatáshoz és az egészségügyi ellátáshoz, a lakhatáshoz vagy az élhető bérekhez és nyugdíjakhoz való egyetemes jog kérdését. Az államháztartások fenntarthatóságának nevében az egyes országokra, például Görögországra vagy Portugáliára egyre több megszorító intézkedést kényszerítenek, fokozódik a társadalmi igazságtalanság és az Európai Unióban 120 millió embert fenyeget az egyre növekvő munkanélküliség, szegénység és társadalmi kirekesztés.

Ha a portugál kormány által a minap bejelentett megszorítási programot keresztülviszik, Portugália vissza fog süllyedni a válságba, ami kérdéseket vet fel. Milyen szociális Európa ez? A szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai évében hol vannak a minimáljövedelemre vonatkozó garanciák, amelyekkel fel lehet venni a harcot a szegénység ellen? Hol ér véget a szociális és szociális fenntarthatósági célkitűzések makrogazdasági politikába való beépítése? Hol van a közszolgáltatások védelme és előmozdítása? Mikorra várhatók az átfogó szociális iránymutatások, illetve a Stabilitási és Növekedési Paktum politikái, a versenypolitika, a belső piaci, a költségvetési és pénzügyi, valamint a monetáris politika társadalmi hatásainak hatékony vizsgálata? Ezt célozzák a munkavállalók Európa-szerte terjedő küzdelmei.

  Othmar Karas (PPE) . – (DE) Elnök úr! A politikai célok világosak. Egy fenntartható szociális piacgazdasággal és alapvető jogokkal, teljes foglalkoztatottsággal, integrált szociális záradékkal, társadalmi kohézióval és a szubszidiaritás elve alapján meghatározott általános érdekű szolgáltatásokkal rendelkező és megkülönböztetéstől mentes Európát szeretnénk. Ez a célunk. Ugyanakkor európai szinten túlságosan kevés eszköz áll rendelkezésre e cél eléréséhez. A legtöbb eszköz tagállami szinten található. Ha azt szeretnénk, hogy Európa-szerte képesek legyünk e cél megvalósítására, egyensúlyt kell teremtenünk a gazdasági, a versenypolitikai és a szociális eszközök között. Ennélfogva a monetáris uniót gazdasági és szociális unióvá kell bővítenünk. Emellett egyértelműen állást kell foglalnunk, és ki kell mondanunk, hogy fokozni kell a szolidaritási intézkedéseket, és hogy a képzés, a polgárok képesítése, valamint a növekedés és a foglalkoztatottság nem olyan tényezők, amelyeket ki lehet játszani Európa szociális oldalával szemben; valójában előfeltételei annak, hogy sikeresen felvegyük a harcot a szegénység és a kirekesztés ellen, valamint véget vessünk a dolgozó szegények megpróbáltatásainak.

  Marie-Christine Vergiat (GUE/NGL) . – (FR) Elnök úr! Most érkeztem a közszolgáltatásokkal foglalkozó közös munkacsoport üléséről. Néha elgondolkodom azon, vajon ugyanazokkal az emberekkel beszélünk-e. Az önök számára minden rendben van. Az érintettek többsége a legjobb esetben semmit sem ért az európai jogalkotásból, vagy talán túlságosan is jól értik azt.

Önök az európai uniós politikák társadalmi hatásának méréséről beszélnek. Azt mondanám tehát önöknek: íme egy kiváló terület, amelyen dolgozhatnak – csak tessék, állok elébe! Ha – ahogyan önök állítják – semmi gond a közszolgáltatásokkal és különösen a helyi közszolgáltatásokkal, akkor vállalják, hogy megfelelő, kimerítő módon felülvizsgálják az európai uniós közszolgáltatások liberalizációját.

A szabad és tisztességes verseny elméletileg csökkentette volna az árakat. Én francia állampolgár vagyok. Csak néhány példát említenék, amelyek talán magyarázatot adnak arra, miért óvatosak a franciák e téren Európával szemben: a postai szolgáltatások, a vasúti közlekedés, a légi közlekedés és a vízi közlekedés ára kiugró mértékben növekedett, miután e területek magánvállalatok kezébe kerültek.

Az egyetemes szolgáltatások elképzelése a tervek szerint garantálta volna, hogy a legalapvetőbb szolgáltatások mindenki számára hozzáférhetők legyenek. A valóságban a legszegényebbek számára ez aligha elegendő, és egyre emelkedik a hátrányos megkülönböztetés eseteinek száma. Mi történt az önök nagyszerű vagyon-újraelosztásával, amikor tudjuk, hogy a leggazdagabbak és a legszegényebbek közötti egyenlőtlenségek Európa minden pontján továbbra is egyre növekednek?

Tehát igen, biztos úr, ahogyan számos képviselő feltette már a kérdést, mikor szánja rá magát a Bizottság, hogy figyelembe vegye a Szerződések 9. és 14. cikkének következményeit, valamint az általános érdekű szociális szolgáltatásokról szóló jegyzőkönyvet; más szóval mikor fogja végre tiszteletben tartani a Parlament jogait? Kérem, árulja el, mitől tartanak?

  László Andor , a Bizottság tagja. – Elnök úr! A Bizottság egésze, ahogyan jómagam is, úgy gondolja, hogy célunk egy szociális piacgazdaság létrehozása. A magam részéről és tárcám nevében azt mondhatom, hogy a kifejezés „szociális” szava fontosabb, mint a „piac” szó. Végső soron természetesen a Bizottságnak egy igen kiegyensúlyozott megközelítést kell előterjesztenie, képviselnie és végrehajtania. Ugyanakkor mindig is kiálltam a szociális célkitűzések mellett, és ezt igen komolyan vettük.

A vita során megállapítottam, hogy a Parlament számára csalódást okozna a várható egységes piaci intézkedéscsomag, ha nem rendelkezne erőteljes szociális dimenzióval. Éppen ezen dolgozunk: annak biztosításán, hogy ebben az igen fontos dokumentumban határozottan érvényesüljenek a szociális kérdések. Tagja voltam a vonatkozó biztosi munkacsoportnak, és gondoskodtam róla, hogy a nyugdíjakat és más, az európai gazdaság szociális dimenziója erősítésének szempontjából fontos kérdéseket érintő tételek szerepeljenek a csomagban.

Ugyanakkor számos egyéb kérdés is felmerül. Mindenképpen ellenzem azt a megközelítést, hogy kizárólag egyetlen konkrét megoldást kínáljunk, vagyis hogy még egy magas szintű szervet hozzunk létre, amely biztosítaná a szociális kérdésekben elért eredményeket.

Válaszomban semmi sem utalt arra, hogy ellenezném az általános érdekű szociális szolgáltatásokkal kapcsolatos dinamikus folyamatot. Valójában a belga elnökség októberi konferenciájára készülve máris az e szolgáltatásokkal kapcsolatos dinamikus folyamatban találjuk magunkat. Ott leszek a konferencia megnyitóján és záróülésén is, és rendkívül bízom benne, hogy az általános érdekű szociális szolgáltatásokkal kapcsolatban számos olyan kérdést vet majd fel, amelyek iránymutatást nyújthatnak számunkra a továbbiakhoz.

A következő szegénység elleni európai platform keretében igen komolyan foglalkoznak majd az általános érdekű szociális szolgáltatásokkal, amelyet év végén tesznek majd közzé. Ezt Courard úr, a társadalmi integrációért és a szegénység elleni küzdelemért felelős államtitkár is említette bevezetőjében.

Nyitott vagyok a további lépésekre. Ugyanakkor először látni szeretném, hogy szélesebb körben mivel járulnak hozzá az európai érdekelt felek ezekhez az eseményekhez és dokumentumokhoz. Hangsúlyozni szeretném továbbá, hogy noha hivatalosan már látható némi javulás, a gazdasági válság igen nehéz szakaszában tartunk, és továbbra is sok fájdalmat okoz nem csupán maga a válság, hanem az abból való kilábalást célzó intézkedések is.

A Bizottság több ízben következetesen felszólított a szociális szolgáltatások és a sérülékeny csoportok érdekeinek figyelembevételére. Az elmúlt hetekben számos beszédet mondtam, amelyekben a tagállamok makrogazdasági politikái tekintetében óvatosságra intettem.

A költségvetési konszolidáció elkerülhetetlen, mivel az országok jelentős adósságot halmoztak fel. A megszorítások – különösen az átgondolatlan megszorítások – és az egyoldalú kiadáscsökkentés azonban nem elkerülhetetlen. Valamennyi tagállamnak, még a piaci nyomás alatt állóknak is van némi mozgástere ahhoz, hogy meghatározza a mérhető költségvetési konszolidáció kivitelezésének módját. Mindenki képes a különböző lehetőségek – a kiadáscsökkentés vagy a bevételnövelés – kiegyensúlyozására, és méltányosságot gyakorolhatnak; figyelembe vehetik a sérülékeny csoportok érdekeit. A Bizottság ezt többször is kérte.

Még e nehéz időkben is felhívunk a társadalmi tudatosságra. Ebben segített sokat az európai év. Tudatosságnövelő kampány zajlott, és e tekintetben sikeres volt, mivel elősegítette az Európa 2020 stratégia két igen fontos céljának elérését. E kampány nélkül nem lettünk volna képesek az európai foglalkoztatás növelésére és a szegénység csökkentésére vonatkozó ambiciózus célok megvalósítására.

Természetesen senki nem gondolja, hogy mindez egyik napról a másikra elérhető. Tökéletesítenünk kell az eszközeinket. Elfogadom, amit a tisztelt képviselő az Európai Szociális Alapról (ESZA) mondott. Nem működött tökéletesen, de jelenleg vizsgáljuk, hogyan javítható az ESZA az innováció szempontjából, mivel kellene foglalkoznia és hogyan kellene azt felhasználni. Mindez egy folyamat része. Az egyeztetés egy sor konferencia keretében zajlik, többek között különösen azzal összefüggésben, hogyan kezelhető a roma lakosság helyzete. A belga elnökség célzott konferenciát rendez arról, hogyan lehetne jobban hasznosítani az ESZA-t a szegénység leküzdésében.

Az új alap létrehozásával kapcsolatban kétségeim vannak. Úgy gondolom, először ki kell vizsgálnunk, hogyan lehetne a szociális alap segítségével, azaz a jelenleg rendelkezésre álló eszközökkel javítani a társadalmi körülményeken. E tekintetben kiemelném az Európai Beruházási Banknak az európai infrastruktúra és szolgáltatások fejlesztése terén játszott szerepét.

Senki sem törekszik a szociális szolgáltatások privatizációjára. Ezek jellemzően tagállami hatáskörbe tartoznak. Ha azonban például a közbeszerzésre vagy az állami támogatásokra vonatkozó uniós szabályokat helyesen, minden fontos paramétert figyelembe véve alkalmazzák, azok biztosítják a minőséget, a költséghatékonyságot és az átláthatóságot. Ezek rendkívül fontos célok, és más célok megvalósítására törekedve, bármilyen fontosak vagy időszerűek legyenek is azok, nem szabad aláásnunk az előbbieket, különösen az átláthatóságot.

Bízom benne, hogy ezek az észrevételek meggyőzőek, és hogy az elkövetkező események, különösen az általános érdekű szociális szolgáltatásokról és a szegénységről szóló következő konferencia bőséges lehetőségeket kínál majd a következő lépésekkel kapcsolatos egyeztetésre. Biztosíthatom önöket, hogy a szegénység csökkentése és az európai szociális normák javítása nagyon is a bizottsági munka, illetve a személyes terveim középpontjában áll.

  Philippe Courard , a Tanács soros elnöke. – (FR) Elnök úr! Köszönetet szeretnék mondani valamennyi képviselőnek a felszólalások színvonaláért.

A Tanács arra kérte a Bizottságot, hogy dolgozzon ki olyan platformot, amely nem korlátozódik a szegénységre, hanem ténylegesen nagyobb lendületet ad a kirekesztés elleni küzdelem és a társadalmi jólét kérdésének tárgyalásához.

Hozzátenném továbbá, hogy a biztos úr által az imént említett megszorító intézkedések esetében nyilvánvalóan fontos volt a meghozandó intézkedések mérlegelése annak érdekében, hogy ezek ne mélyítsék tovább a szegénységet a polgárok körében. Ma valóban nem szabad elfeledkeznünk a szegénység elleni küzdelemről.

Köszönetet mondanék még a Bizottságnak azon erőfeszítéseikért, amelyek az általános érdekű szociális szolgáltatások fokozottabb jogbiztonságának megteremtését célozzák, különösen azok egyedi jellemzői tekintetében.

Őszinte célunk, hogy egyeztetéseket folytassunk, elsősorban a Szociális Védelmi Bizottságon belül, valamint hogy javítsuk a különböző, intézményi és intézményen kívüli érdekelt felekkel folytatott párbeszédet. Ahogyan De Rossa úr hangsúlyozta, egyértelmű, hogy az Európai Parlament jelentős mértékben részt vesz az általános érdekű szociális szolgáltatásokról folyó vitában, és ennek így is kell maradnia. A 14. cikk szintén fontos elem, amelyet fel kell használnunk az általános érdekű szociális szolgáltatásokról folytatott egyeztetések során. Az október 26–27-i harmadik fórum egyik fő témája is ez lesz.

Végezetül, mint tudják, a Tanácson belül folytatott, szociális ügyekkel kapcsolatos megbeszélések a költségvetési korlátozások miatt nehézkesek. Mindazonáltal a szociális szolgáltatások szükséges – nélkülözhetetlen – feladatokat látnak el, amelyek ezért különleges figyelmet érdemelnek, és noha azok egyedi jellemzőit felismertük, ez azt jelenti, hogy kezelésükhöz sajátos módszert kell biztosítanunk.

Befejezésképpen megköszönném Andor biztos úrnak a dinamikus megközelítést és azon törekvését, hogy a szociális ügyekhez kapcsolódó minden kérdésben haladást érjen el.

ELNÖKÖL: MIGUEL ANGEL MARTÍNEZ MARTÍNEZ
alelnök

  Elnök. – A vitát lezárom.

Írásbeli nyilatkozatok (az eljárási szabályzat 149. cikke)

  Nuno Teixeira (PPE) , írásban. – (PT) A pénzügyi válság az európai lakosság társadalmi helyzetének súlyos romlását idézte elő. A talpra állás csak lassan érezteti hatását; továbbra is magas a munkanélküliség és gyenge a gazdasági növekedés. Az Európa 2020 stratégia egy olyan, gazdasági növekedést előmozdító tervet kíván meghatározni, amely magas foglalkoztatottságot és fokozottabb versenyképességet kínál az Unión belül. Meghatározó kezdeményezései iránymutatást jelentenek, amelyet követve befogadóbbá tehetjük Európát az európaiak számára. A Lisszaboni Szerződés megerősíti Európa szociálpolitikai dimenzióját. Európa az európaiaké, és küldetésének része, hogy elősegítse a foglalkoztatást, illetve az élet- és munkakörülmények javítását. Hangsúlyoznám a szociális partnerek közötti párbeszéd elengedhetetlen voltát, valamint a kis- és középvállalkozásoknak a gazdaság hajtóerőiként játszott szerepét. A Lisszaboni Szerződés szociális kérdéseket érintő célkitűzéseit az EU 2020 stratégiában foglalt konkrét javaslatok, például olyan meghatározó kezdeményezések révén kell megvalósítani, mint az „iparpolitika a globalizáció korában” és az „új készségek és munkahelyek menetrendje”. Európának versenyképesebbé kell válnia és képesnek kell lennie a globalizáció jelentette kihívások leküzdésére, ám anélkül, hogy visszafogná a befogadásra, valamint a fenntartható és társadalmi integrációt biztosító fejlődésre való törekvéseit.

  Silvia-Adriana Ţicău (S&D) , írásban. – (RO) A Lisszaboni Szerződés ismét megerősíti a tagállamoknak az Európai Szociális Chartában (1961) és a munkavállalók alapvető szociális jogairól szóló közösségi chartában (1989) meghatározott alapvető szociális jogok iránti elkötelezettségét. A Lisszaboni Szerződés újfent megerősíti, hogy az Európai Unió Európa fenntartható fejlődéséért tevékenykedik. Az EU gazdasága szociális piacgazdaság, amely ösztönzi a fokozott versenyképességet. Céljai többek között a teljes foglalkoztatottság, a társadalmi haladás és a környezet magas szintű védelme, illetve minőségének javítása. Az EU küzd a társadalmi kirekesztés és a hátrányos megkülönböztetés ellen, valamint ösztönzi a jog érvényesülését és a szociális védelmet, a nemek közötti egyenlőséget, a generációk közötti szolidaritást és a gyermekek jogainak védelmét.

Augusztusban az EU-27 munkanélküliségi rátája 9,6%, míg a fiatalkori munkanélküliség aránya 20% volt. A gazdasági és pénzügyi válság drámai hatást gyakorolt a szociális környezetre, aminek nyomán az európai polgárok napjainkban leginkább munkahelyük és életminőségük miatt aggódnak. Az Európai Unió elsősorban 500 millió polgáráról szól, éppen ezért kell szociális dimenzióval rendelkeznie. A szociális Európának az európai polgárok számára munkahelyeket és méltó életkörülményeket, a fiatalok számára minőségi oktatást és a munkaerőpiacra való belépés lehetőségét, a nyugdíjasok számára pedig méltó életkörülményeket és minőségi egészségügyi szolgáltatásokat kell kínálnia.

14. A külső határok átlépésekor vízumkötelezettség alá eső harmadik országbeli állampolgárok országainak felsorolása (vita)

  Elnök. – A következő napirendi pont Fajon asszony jelentése az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság nevében a külső határok átlépésekor vízumkötelezettség alá eső, illetve az e kötelezettség alól mentes harmadik országbeli állampolgárok országainak felsorolásáról szóló 539/2001/EK rendelet módosításáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre irányuló javaslatról (COM(2010)0256 – C7-0134/2010 – 2010/0137(COD)) (A7-0256/2010).

  Tanja Fajon , előadó. – (SL) Elnök úr, az Európai Bizottság képviselői, Malström biztos asszony, a Tanács képviselői, és természetesen, hölgyeim és uraim! Most igyekszem négy percben, szükség esetén pedig a végén még két percben kifejteni a mondandómat.

Albánia és Bosznia-Hercegovina minden feltételt teljesített, és készen áll a vízumliberalizációra. Ezt az Európai Bizottság megerősítette, ahogy múlt héten mi is egyetlen ellenszavazat nélkül megerősítettük az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságban. Jogos az albán és bosznia-hercegovinai közvélemény várakozása, hogy holnap zöld utat kapjanak a tisztelt Háztól – valóban meg is érdemlik.

Szeretettel köszöntöm Bosznia-Hercegovina külügyminiszterét, Sven Alkalaj urat, valamint az albán parlament elnökét, Jozefina Topalli asszonyt, akik a karzaton ülve nagy figyelemmel hallgatják ezt a vitát. Ideje, hogy jelezzük e két országnak: készen állunk, mivel Önök is teljesítették a feltételeket. Lebontjuk a nyugat-balkáni országokat tőlünk túl hosszú ideig elválasztó vízumfalakat.

Hosszú ideig küzdöttünk közös célunk eléréséért, és köszönetet szeretnék mondani a folyamat valamennyi résztvevőjének, különösen az Európai Bizottságnak és a Tanácsnak. Örülök, hogy ebben hazám, Szlovénia is nagyon fontos szerepet tölthetett be.

A bosznia-hercegovinaiak és az albánok számára az Európai Unió néha a ténylegesnél sokkal távolabbinak tűnik. A vízumliberalizációval jelentős lépést teszünk előre a népeink közötti bizalomépítés, valamint a teljes jogú tagsághoz még szükséges, sürgős reformok végrehajtásának útján.

Mind Albánia, mind Bosznia-Hercegovina biztonságossá tette határait, biometrikus útlevelet vezetett be, továbbá jelentős lépéseket tett a korrupció és a szervezett bűnözés elleni küzdelem terén.

Leírhatatlan volt az érintettek öröme tavaly, amikor az Európai Unió megszüntette a Macedónia Volt Jugoszláv Köztársasággal, Szerbiával és Montenegróval szembeni vízumkötelezettséget. Ez logikus lépés volt, hiszen a nyugat-balkáni állampolgárok mintegy húsz évvel korábban is vízum nélkül utazhattak nyugatra. Számomra úgy tűnik, ez nem egyszerűen csak diplomáciai ajándék. Most már kötelességünk, az Európai Unió kötelessége, hogy teljesítsük az ígéretünket. A szavahihetőségünk, az Európai Unió hitelessége forog itt kockán.

Szabadjon Önöket emlékeztetnem, hogy tavaly novemberben maga a Parlament és az Európai Tanács vállalta, hogy gyorsított eljárásban foglalkozik Albánia és Bosznia-Hercegovina vízumliberalizációjával, amint e két ország teljesíti a feltételeket.

Jelentésem támogatására kérem hát Önöket, hogy valóban pozitív üzenet küldhessünk mindkét országnak. Népeik jobban megérdemlik ezt, mint valaha, és hiszem, hogy európai kormányaink nagyon rövid időn belül követni fogják a lépésünket.

Hölgyeim és uraim, a Bizottság és a Tanács képviselői! Tegyünk még némi erőfeszítést, hogy tovább menjünk egy lépéssel: adjunk lehetőséget az albán és bosznia-hercegovinai állampolgároknak, hogy már a katolikus karácsony előtt, azaz az idei év vége előtt szabadon utazhassanak, és az ünnepek alatt meglátogathassák rokonaikat, barátaikat. Ezt tavaly Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság, Szerbia és Montenegró esetében is megtettük, és én hiszem, hogy van bennünk elég akarat ahhoz, hogy idén ugyanígy járjunk el.

Végül annyit szeretnék még ehhez hozzátenni, hogy a holnapi „igen” szavazatunk a Parlamentben a két ország, Bosznia-Hercegovina és Albánia nagyon kemény munkájának elismerése lesz. Minden feltételt teljesítettek, ami számunkra kulcsfontosságú szempont, és úgy gondolom, ennek elismerése nagyon hatékonyan ösztönzi majd az összes nyugat-balkáni országot, hiszen azt mutatja, hogy valóban megéri keményen dolgozni.

  Cecilia Malmström , a Bizottság tagja. – Elnök úr! Mindenekelőtt szeretném megköszönni az előadónak, Fajon asszonynak az ebben az ügyben végzett elkötelezett, lelkes, kemény munkáját. Nagy öröm volt Önnel – és az árnyékelőadókkal – együtt dolgozni az albán és bosznia-hercegovinai állampolgárok vízummentessége érdekében.

A ma megvitatott javaslat megerősíti az Európai Unió politikai akaratát és a mi elkötelezettségünket, hogy valamennyi nyugat-balkáni ország állampolgára számára megszüntessük a rövid távú tartózkodásra jogosító vízum beszerzésének kötelezettségét. Ez a thesszaloniki cselekvési program része, és egyben nyugat-balkáni integrációs politikánk sarokköve.

A vízummentesség támogatásával nem csak politikai üzenetet küldünk. Fontos ez az üzenet, de emellett a konkrét emberi kapcsolatok ápolását is megkönnyítjük, javítjuk az üzleti lehetőségeket, a kulturális cserekapcsolatok lehetőségét, lehetőséget adunk népeinknek egymás megismerésére – a bosnyák és albán nép lehetőséget kap az Európai Unió megismerésére, és fordítva.

Ma e két ország hatóságainak, népeinek kemény munkája eredményeképpen állunk itt, és szeretném elismerésemet kifejezni ezért a munkáért. Gratulálok nekik az elvégzett erőfeszítésekhez, az elért eredményekhez. A két ország és az Európai Bizottság közötti eredményközpontú párbeszéd nagyon erőteljes kezdeményezést és ösztönzést jelentett, felgyorsította az uniós normákhoz való felzárkózást szolgáló reformok végrehajtását a fő területeken, azaz az igazságszolgáltatás, a szabadságjogok és a biztonság területén.

A két ország jelentős előrelépést ért el az útlevelek biztonságosabbá tételében, a határellenőrzésben, a szervezett bűnözés és a korrupció elleni küzdelmet szolgáló intézményi keret megerősítésében, valamint a külkapcsolatok és az alapvető jogok terén. A Bizottság alaposan megfigyelte e lépések végrehajtását.

A Bizottság az idén májusi javaslatában korlátozott számú nyitott, és a továbbiakban is megfigyelendő viszonyítási szempontot határozott meg Albánia és Bosznia-Hercegovina számára. Ez a megközelítés pontosan tükrözte a 2009-ben Montenegró és Szerbia esetében alkalmazott módszert.

Albánia esetében nyitott viszonyítási követelményként jelentkezett a hazatelepített albánok visszailleszkedését támogató politika kidolgozása, a szervezett bűnözés és a korrupció elleni küzdelem kapacitásbővítése, és végül a szervezett bűnözésből származó vagyonok zárolásának bevezetése.

Bosznia-Hercegovina esetében a teljesítésre váró követelmények között szerepelt a szervezett bűnözés és a korrupció elleni küzdelem kapacitásbővítése, az elektronikus rendőrségi adatcsere fejlesztésére irányuló lépések megtétele, valamint az állam és alkotóegységei közötti többszintű büntetőjogi harmonizáció.

A két ország részletes adatszolgáltatása, a tagállami szakértők értékes részvételével történt szakértői missziók idén nyári megállapításai, továbbá az egyéb rendelkezésre álló információk alapján a Bizottság szeptember 14-én ismertethette a fennmaradó nyitott viszonyítási követelmények teljesítéséről szóló értékelést. Eszerint a két ország minden olyan intézkedést bevezetett, amelyre az idén májusi javaslatban felsorolt nyitott viszonyítási követelmények teljesítéséhez szükség volt.

A Bizottság következésképp teljesítettnek tekinti az útitervben szereplő valamennyi előfeltételt, és ennek alapján javasoljuk a vízummentesség megadását. Szeretném aláhúzni, hogy a két ország vízummentessége feladatokkal is jár. Létfontosságú, hogy a visszaélések elkerülése érdekében Albánia és Bosznia-Hercegovina minden intézkedést meghozzon a menedékjog iránti megalapozatlan kérelmeket benyújtó személyek beözönlésének korlátozására. A Bizottság és a két ország közötti kapcsolattartás során nyomatékosan felhívtuk a figyelmet erre a vonatkozásra, és tudom, hogy mindkét ország máris erőfeszítéseket tett ezen a téren.

Fontos, hogy Önök folytassák tájékoztató kampányok lebonyolítását, amelyek keretében elmagyarázzák az állampolgároknak, mit jelent a rövid távú tartózkodásra jogosító vízummal történő beutazás, hogy ez mivel jár, és különösen, hogy óva intsenek a visszaélés, a vízum céljától eltérő tartózkodás ellen.

Most, hogy itt tartunk, e rendkívül fontos lépés előtt, remélem, a Tanács a következő hetekben befejezi a javaslat vizsgálatát, és visszaigazolja, hogy annak hivatalos elfogadása várhatóan novemberben megtörténik.

  Sarah Ludford , a Külügyi Bizottság véleményének előadója. – Elnök úr! Malström biztos asszonyhoz csatlakozva én is szeretnék köszönetet mondani Tanja Fajonnak elkötelezett, türelmes, kemény munkájáért. Én mindössze szerény tagja lehettem csapatának, vezetése alatt dolgozhattam az utóbbi másfél évben ebben a számára és számomra is rendkívül fontos ügyben.

Egy beszámoló szerint – most ennek angol fordításából idézek – Pierre Lellouche francia Európa-ügyi miniszter biztonsági kérdésnek nevezte a vízumpolitikát. A jelek szerint azt mondta a minap a Nemzetgyűlésben, hogy „álláspontom és a kormány álláspontja szerint a vízumok ügye biztonsági kérdés. Nem diplomáciai ajándék, amit csak úgy felkínálunk.” Ahogy említettem, az angol fordításból idézem ezt.

Igen, egyetértünk, de hamarosan visszatérek még a biztonság kérdésére. Természetesen – ahogy ezt Tanja Fajon is említette – nem diplomáciai ajándékról van szó. A miniszter viszont azzal folytatta, hogy Franciaország biztonsági garanciákat kér a két országtól. Pontosan ezt tette a Bizottság is, mégpedig a Miniszterek Tanácsa és a Parlament teljes támogatását élvező szokásos, körültekintően elkészített útiterv keretében.

Tehát teljes mértékben helytálló mindaz, amit Malström biztos asszony elmondott, továbbá helyesen tette hozzá, hogy mindezt egyértelművé kell tenni; biztos vagyok benne, hogy a két ország nemzeti hatóságai egyértelművé is teszik majd állampolgáraiknak, hogy nem szabad ezzel a joggal visszaélni, hogy ez a lehetőség rövid távú beutazásra jogosít fel idegenforgalmi, cserekapcsolati, üzleti célból, és így tovább, de nem jogosít egyéb célú beutazásra, többek között munkavégzésre sem.

De hadd térjek vissza a biztonság lehető legszélesebben értelmezett kérdésére. Az Európai Unió a biztonságról szól, a szó legtágabb értelmében; ez a szellemi nyitottságra törekvés, a nacionalizmus és etnikai konfliktusok elleni küzdelem, a békére és jólétre épülő kontinens létrehozására irányuló törekvések része, és éppen erre szeretnénk rányitni a szóban forgó országok polgárainak szemét.

Ez mindannyiunk közös ügye, és reméljük, sikerül őket felkészítenünk az Európai Unió tagságára, ugyanis az Európai Unió egy biztonsági projekt. Kötöttünk egy megállapodást. Azt mondtuk, ha átugratok ezeken a karikákon, akkor megkapjátok a vízummentességet. Ha Franciaországnak vagy más tagállamoknak kétségei voltak ezzel az úttal kapcsolatban, nem kellett volna támogatniuk a vízumliberalizációról szóló útitervet. Most viszont nem szabad megszegniük ezt az ígéretet.

  Anna Maria Corazza Bildt , a PPE képviselőcsoport nevében. – Elnök úr! Örülök, hogy ma este végre azt mondhatjuk Albánia és Bosznia népének: „Nem felejtkeztünk meg rólatok.”

Remélem, hogy a szavazás a holnapi plenáris ülésen az Albánia és Bosznia vízummentessége melletti erős elkötelezettségünkről tanúskodik majd. Az EPP sürgeti a Tanácsot, hogy tartsa be a svéd elnökség idején elfogadott közös nyilatkozatban vállaltakat, és minél hamarabb adja meg a vízummentességet.

Most, hogy – az Európai Bizottság szerint – teljesültek a viszonyítási követelmények, Albánia és Bosznia népe hadd pillantsa meg a fényt az alagút végén, hadd utazhassanak karácsonyra vízummentesen az EU-schengeni övezetbe.

Az EPP teljes mértékben elkötelezett a vízumliberalizáció felgyorsítása és a valamennyi nyugat-balkáni országra érvényes, egyenlő bánásmód alkalmazása mellett. Végig következetes, reális és hiteles irányvonalat képviseltünk, támogattuk a hatóságokat, felvállaltuk a reformfolyamatot, miközben tiszteletben tartottuk az európai polgárok jogos biztonsági aggályait.

Őszintén sajnálom, hogy hamis várakozásokat keltett az irreális ütemezés, és örülök, hogy a tisztelt Ház másik fele végül a mi reális megközelítésünkhöz csatlakozott, elfogadva, hogy sajnos nem lehet lerövidíteni a szükséges utat. Mi akkor állunk készen, amikor ők felkészültek. Most már készen állnak, gratulálunk tehát a bosnyák és albán hatóságoknak a reformeredményekhez.

A jogállamiság erősítése, a bűnözés és a korrupció elleni küzdelem fontos a térség népei számára, segít áthidalni az Európai Uniótól elválasztó távolságot. Ahogy Malström biztos asszony fogalmazott, az emberek közötti kapcsolatépítés, az elszigeteltség állapotából való kitörés fontos ahhoz, hogy Európai kilátásokat adva erősíthessük a stabilitást a térségben.

Én átéltem Szarajevó ostromát, évekig benne éltem a boszniai háborúban. Közel áll a szívemhez azok segélykérése, akik úgy érzik, hogy elzárták őket, hogy le vannak maradva; ezen elkötelezettség alapján dolgozom, amióta 2009 nyarán bekerültem a tisztelt Házba.

  Monika Flašíková Beňová , az S&D képviselőcsoport nevében. – (SK) Először is szeretnék köszönetet mondani kollégámnak, Tanja Fajonnak ezért a jelentésért.

Tagadhatatlan, hogy az utóbbi két évtized során úgynevezett vízumfal emelkedett az Európai Unió és egyes nyugat-balkáni országok között. Szerencsére tavaly lebontottuk a fal egy szakaszát, amikor megszüntettük a macedón, montenegrói és szerb állampolgárok vízumkötelezettségét. Ezt a munkát azonban folytatni kell, biztosítani kell az Európán belüli vízummentes mozgás előnyeit Bosznia-Hercegovina, Albánia, sőt a jövőben talán Koszovó állampolgárai számára is.

Először is el kell mondanom, hogy ezen országok kormányai óriási előrelépést értek el az utóbbi egy évben, a Bizottság csaknem valamennyi igényét teljesítették. Másodszor, hölgyeim és uraim, nem lehetünk olyan naivak, hogy azt képzeljük, a jelenlegi rendszer megakadályozza a bűnözőket a határ átlépésében. Ők mindig megtalálják az utat. Ma nem a bűnözőkről, még csak nem is a politikusokról, üzletemberekről vagy vállalkozókról van szó. A Balkánon élő átlagemberekről van szó. Nem a munkahelyek megőrzéséről vagy a tartózkodási hely szabad megválasztásának jogáról beszélünk. Ma arról beszélünk, hogy az Európai Unió jövendőbeli állampolgárainak alapvető joga, hogy szabadon utazhassanak az Unióban, valamint emberi és szakmai kapcsolatokat alakíthassanak ki uniós tagállambeli partnereikkel. Harmadsorban, a vízumliberalizáció elősegíti a stabilitást a Nyugat-Balkánon, erősíti a politikai-gazdasági együttműködést, növeli az EU támogatottságát a lakosság körében, javítja az európai integrációs kilátásokat, tágítja az emberek látókörét, és fékezi az Európa-ellenes szélsőséges erőket.

A jelentéssel egyedül Koszovó kapcsán szeretnék fenntartást megfogalmazni. Egyetértek Fajon asszonnyal, hogy a térség átlagemberei ne váljanak a jelenlegi politikai helyzet túszaivá, ugyanakkor világosan és úgy kell megfogalmazni a koszovóiak szabad mozgásáról szóló határozatot, hogy vezetőik azt ne értelmezhessék tévesen az önálló államiság de facto elismeréseként. Mindent meg kell tennünk most azért, hogy a lehető leghamarabb bevezethessük a vízummentességet Bosznia-Hercegovina és Albánia állampolgárai számára. Bosznia-Hercegovina óriási előrehaladást ért el az utóbbi hónapok során, miután az EU tavaly júliusban úgy határozott, hogy ezek az országok nem felelnek meg a vízumliberalizáció feltételeinek. Amíg ezeket az előnyöket csak egyes nemzetek élvezhetik, addig fennáll a térség destabilizálódásának, a politikai-etnikai mozaik még kisebb darabokra való szétesésének veszélye. Ezen országok kormányai az utóbbi hónapok során keményen azon munkálkodtak, hogy megszüntessék a hiányosságaikat, pótolják az elvesztegetett időt, és a szomszédos országokkal azonos minőségi színvonalat nyújtsanak.

Annak ismerete, hogy az Európai Unió hamarosan mindkét országnak – és különösen Bosznia-Hercegovinának – vízummentességet biztosít, csökkenti a még nagyobb etnikai-politikai stabilitáshiány kialakulásának veszélyét, erősíti a politikai-gazdasági együttműködést, növeli az EU támogatottságát a lakosság körében, javítja az európai integrációs kilátásokat, tágítja az emberek látókörét, és fékezi az Európa-ellenes szélsőséges erőket.

  Nathalie Griesbeck , az ALDE képviselőcsoport nevében. – (FR) Elnök úr, biztos asszony! Jómagam is gratulálni szeretnék képviselőtársunknak, Fajon asszonynak kiváló jelentéshez, és hozzátenném, hogy bár most az első fontos lépésről, illetve fázisról van szó, a jelentésben javasolt vízummentesség az előrelépés záloga az integráció útján.

Ahogy Ön is említette, Fajon asszony, valóban nagy pillanat ez minden érintett állampolgár, és különösen a fiatalok számára, akik világra nyitott polgárrá válása szempontjából nagyon fontos tényező a szabad mozgás joga. Én is teljes mértékben osztom az Ön vágyát, hogy igen gyorsan elfogadtassuk ezt a jelentést, és hogy karácsonyra már előre léphessünk.

Én azonban nem szeretném, ha itt megállnánk; azt szeretném, ha a folyamat még előbbre vinne bennünket. Nem hagyhatjuk, hogy a Balkáni népek közül egyedül Koszovó polgárai ne utazhassanak szabadon, és remélem, hogy a Bizottság haladéktalanul megvizsgálja ezt az ügyet.

Így aztán az európai követelményeket fenntartva – és franciaként magam is messzemenően egyetértek Ludford bárónővel abban, hogy Franciaországban nem egyeduralkodó vélemény a kormány álláspontja – javaslom, hogy félelem nélkül járjuk csak tovább a liberalizáció útját.

  Marije Cornelissen , a Verts/ALE képviselőcsoport nevében. – (NL) Elnök úr! Erősen bízom benne, hogy holnap a tisztelt Ház nagy többséggel megszavazza majd Bosznia-Hercegovina és Albánia vízummentességét. Nagyon helyesen. Mindenféle politikai nehézség dacára igen keményen munkálkodtak a kritériumok teljesítésén. Sőt, e tekintetben többet léptek előre, mint annak idején Szerbia és Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság, amikor ők megkapták a vízummentességet. Nem aggódom hát Parlamentünk jó híre miatt. Kijelentettük, hogy a kritériumok tényleg kritériumok, és amint egy ország teljesíti őket, vízummentességet adunk az állampolgárainak. Fontos ez a fiatalok, az üzletemberek, sőt mindenki számára.

Aggódom viszont a Miniszterek Tanácsa miatt. Híresztelések szerint egyes országok kétségeket fogalmaztak meg. Remélem, alaptalanok ezek a híresztelések. Ha a Tanács nem adja meg csakhamar a vízummentességet, az rossz üzenetet közvetít. Úgy tűnhet, hogy kettős mércét alkalmazunk. Az a látszat alakulna ki, hogy igazából nem a kritériumok számítanak, hanem minden politikai játszmák keretében dől el. Úgy tűnhet, hogy a Tanács nem bízik meg a Bizottság véleményében. Mire megyünk ezzel?

Valójában nagyon egyszerű ez az ügy. A Bizottság jelezte, hogy Bosznia-Hercegovina és Albánia teljesítette a kritériumokat, és ezt az Európai Parlamentnek, illetve a Miniszterek Tanácsának a lehető leghamarabb el kellene ismernie. Meg lehet a véleményük a Bizottságról és ezeknek az országoknak a politikusairól, de most az ott élő emberekről van szó.

  Charles Tannock , az ECR képviselőcsoport nevében. – Elnök úr! A vízumliberalizáció fontos lépés minden olyan ország számára, amely szorosabb kapcsolatra törekszik az Európai Unióval. Az, hogy megkönnyítjük harmadik országok jóhiszemű állampolgárainak az EU-ba üzleti vagy idegenforgalmi céllal történő beutazását fontos része ezen országok Uniós integrációjának.

Kedvező tapasztalattal járt a vízumliberalizáció kiterjesztése Montenegróra – előadóként én jegyezhettem az ezzel kapcsolatos parlamenti véleményt –, valamint a Szerbiára és Macedóniára való kiterjesztés is további lendületet adott ezen országok uniós tagságra irányuló törekvéseinek. Végül azonban minden nyugat-balkáni országnak egyenlő esélyt kell adnunk a vízummentesség elérésére, amennyiben teljesíti a feltételeket. Ez végső soron ad számukra több jogot, mint amennyit a korábbi Jugoszláviában élveztek.

A vízumliberalizáció Albániára és Bosznia-Hercegovinára való jelenlegi kiterjesztése természetes velejárója egy hosszú távú politikai stratégiának, melyet én a képviselőcsoportom nevében üdvözlendőnek tartok. Ragaszkodnunk kell azonban ahhoz, hogy ezek az országok magas színvonalat érjenek el és tartsanak fenn a biometrikus útlevelek biztonsága terén. A vízumliberalizáció kiváltság, és nem adottnak vehető, automatikus jog.

Ami Koszovót illeti, továbbra is fennállnak az útlevelek biztonságosságával, illetve a szervezett bűnözéssel kapcsolatos aggályok. Koszovónak mindaddig szakpolitikáink keretein kívül kell maradnia, amíg teljes körű választ nem kapunk ezekre a kérdésekre. Én azonban a magam részéről elvben nem ellenzem, hogy végül Koszovó is vízummentességet szerezzen. Bár öt uniós tagállam nem ismeri el, ez önmagában nem ok arra, hogy ne adjunk Koszovónak területi alapon jogot az Európai Unión belüli szabad mozgásra. Egyetlen uniós tagállam sem ismeri el ugyanis Tajvant – amely terület parlamenti baráti körének történetesen elnöke vagyok –, az Unió a várakozások szerint mégis hamarosan vízummentességet biztosít a tajvani állampolgárok számára, és nagyon helyesen teszi. Tajvanhoz némileg hasonlóan tehát Koszovónak is élveznie kellene ezeket a kiváltságokat, ha eljön ennek az ideje.

  Cornelia Ernst , a GUE/NGL képviselőcsoport nevében. – (DE) Elnök úr, hölgyeim és uraim! Köszönetet szeretnék mondani Fajon asszonynak a kiváló jelentésért, amely valóban előre vitt bennünket ebben a kérdésben. Az Egységes Európai Baloldal/az Északi Zöld Baloldal képviselőcsoport egyértelműen támogatja a vízumliberalizációt a Nyugat-Balkán egésze számára, így természetesen a jelen esetben is támogatjuk a vízumkötelezettség megszüntetését Bosznia-Hercegovina és Albánia javára, különösen azért, hogy valóban elkezdődhessen a nyitás ezekben az országokban, és mert e lépés jobb esélyt teremt az általános fejlődésükhöz. Reméljük, valóban sikerül majd kiaknázni az ebben rejlő lehetőségeket.

Én személy szerint nagyon szeretném, ha igen hamar Koszovóra is kiterjedne ez a rendszer – vagy ha legalább megkezdődnének róla a tárgyalások. Azért van erre sürgősen szükség, mert Koszovó egyébként apró, elzárt sziget lesz a Nyugat-Balkánon. Engem azonban az aggaszt – és ezt hangsúlyozni szeretném –, hogy a vízummentesség előfeltételeként kötelezővé tesszük a biometrikus azonosítás bevezetését. Nagyon világosan szeretnék ez ügyben fogalmazni: a biometrikus adatok használata rendkívül vitatott, és mindenekelőtt nem is biztonságos. Ezt többek között egy néhány nappal ezelőtti német hírre hivatkozva mondom, amely szerint a PIN-kód feltörhető, és sikerült is feltörni. El kell ismerni, hogy ez megtörténhet.

Tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy ne csak a vízumkötelezettség alól mentesüljenek ezek az országok, hanem a társadalmi-gazdasági fejlődésük is beinduljon. Mindkét országban erre van sürgősen szükség, és népeik meg is érdemlik ezt. Nekünk az EU-ban is erre kellene törekednünk.

  Mario Borghezio , az EFD képviselőcsoport nevében. – (IT) Elnök úr! Mi többek között azért szavazunk majd a jelentés ellen, mert az előadó azt javasolja, hogy gyakoroljunk nyomást a Bizottságra és a Tanácsra, hogy gyorsítsa fel Koszovó vízumliberalizációját. Vajon tisztában vagyunk vele, hogy miről vitatkozunk? Tisztában vagyunk-e azzal, hogy Koszovónak nehézséget okoz, hogy biztosítsa a Németországban menedékjogot kért több ezer roma visszailleszkedését? Rendkívül kényes helyzet ez az Európai Unió egésze számára.

Tisztában vagyunk-e azzal, hogy a vízumliberalizáció – amelyről olyan állításokat hallottam, hogy kizárólag diákok és tiszteletreméltó emberek használják majd, ám én korántsem értek egyet ezzel az optimista feltevéssel – egyszerűen annyit jelent majd, hogy Európa a romák melegágyává válik? Erre aztán egyáltalán nincs szükségünk, tekintve, hogy komoly gondokat okoz számunkra az integráció és a romák igen súlyos problémájának megoldása.

Ami Albániát illeti, szeretném felhívni arra a figyelmet, hogy májusban ismét azt javasolta a Bizottság, hogy Albánia és Bosznia-Hercegovina tegye lehetővé elektronikus útlevéllel rendelkező állampolgárai számára a schengeni övezeten belüli mozgást. A javaslat azonban nem kapott támogatást, mivel Albániában hiányosságok mutatkoztak a hazatelepített albánok visszailleszkedése terén.

Úgy hiszem, hogy a biztonsági és ellenőrzési problémák sziklaként nehezednek a vízumliberalizáció ügyére. Nagyon alaposan végig kell ezt gondolnunk: szükség van a vízumokra, de még mennyire!

  Daniël van der Stoep (NI) . – (NL) Elnök úr! A Holland Szabadságpárt (PVV) delegációja ellenzi a vízumkényszer eltörlését Bosznia-Hercegovina és Albánia esetében, mivel e két ország tagként, illetve megfigyelőként részt vesz az Iszlám Konferencia Szervezete munkájában. E szerint a szervezet szerint az emberi jogok alapja a saria, továbbá ez a szervezet leplezetlen antiszemitizmusával sakkban tartja az Egyesült Nemzetek Szervezetét. Hogy képzelik, hogy jelképes ajándékot osztogathatnak olyan országoknak, amelyek szerint az emberi jogok alapja a saria? A saria az élet minden területét irányítja az iszlám társadalomban, a polgári jogtól kezdve a családjogon át a büntetőjogig. Rendelkezik arról, hogyan együnk, öltözködjünk, sőt hogyan használjuk a vécét. A nők elnyomása jó, a szeszfogyasztás rossz. Ez felfoghatatlan számomra.

Elmagyarázná nekem valaki, hogyan létezhet ez a jogrend párhuzamosan az Európai Unió által annyira dédelgetett alapvető jogokkal és emberi jogokkal? Ez a két ország szinte Európa két legkorruptabb országának tekinthető, a Parlament mégis szükségesnek véli vízummentességgel jutalmazni őket csak azért, mert kevésbé korruptak, mint Zimbabwe. Ezt olyan állítások mögé rejtik, mint hogy „Ez lehetővé teszi számukra, hogy meglátogassák a családjukat, illetve külföldi képzésben vehessenek részt”. Ez természetesen teljes badarság, hiszen ilyen lehetőség most is létezik. Csak először be kell szerezniük azt a papírt, amely engedélyt ad rá. Teljes badarság megszüntetni a vízumkötelezettségüket azon az alapon, hogy különben szánalmas kis hazájukban rekednének. Mekkora sületlenség ez! A holland városokat máris elözönlötték a lengyel, román és bolgár hordák. Megáll az ember esze. Ez a vízummentesség csak ront a helyzeten. Igen elszomorító a helyzet!

(A felszólaló hozzájárult ahhoz, hogy az eljárási szabályzat 149. cikkének (8) bekezdésében meghatározott kék kártya eljárás értelmében kérdést intézzenek hozzá).

  Emine Bozkurt (S&D) . – (NL) Elnök úr! Szeretnék egy kérdést feltenni van der Stoep úrnak. Azt mondta, hogy ezek az országok a sariát tekintik az emberi jogok alapjának. Elárulná nekünk, kérem, hogy Bosznia-Hercegovina és Albánia parlamentje mely konkrét javaslatok keretében és mikori dátummal vitatta meg a saria esetleges bevezetését? Ön, ugye, olyan feltételezésről beszél, amelyet nem áll módjában alátámasztani? Remélem, hogy sikerül adatokat szolgáltatnia, ám ha mégsem, arról is tájékoztasson bennünket.

  Daniël van der Stoep (NI) . – (NL) Elnök úr! Bozkurt asszony természetesen nagyon is tisztában van azzal, hogy nem ismerem pontosan a Bosznia-Hercegovinában és Albániában folyó történések minden részletét, bár ezek − őszintén szólva − nem is érdekelnek. Szabadjon emlékeztetnem őt, hogy a kairói nyilatkozat szó szerint kijelenti, hogy az emberi jogok alapja a saria; márpedig Bosznia-Hercegovina és Albánia aláírta ezt a nyilatkozatot. Kifejtené nekem, hogyan lehetséges, hogy semmilyen problémát nem lát ezzel kapcsolatban? Aki szerint a saria az emberi jogok alapja, annak alighanem elment a józan esze, nem? Ennyit mondhatok ez ügyben.

  Agustín Díaz de Mera García Consuegra (PPE) . – (ES) Elnök úr! Először is gratulálni szeretnék Fajon asszonynak, hogy ilyen céltudatosan sikerült összeállítania ezt a nagy elkötelezettséggel készült jelentést.

Szeretnék kollégámnak és barátomnak, Corazza Bildt asszonynak is gratulálni, amiért oly eltökéltséggel és szenvedéllyel vállalta fel Bosznia-Hercegovina és Albánia vízummentességének ügyét; mindkét országnak óriási szüksége van a vízummentességre.

Önhöz hasonlóan én is ott voltam Szarajevóban és Mosztárban a háború alatt, én is tanúja voltam Milosevics tömeges kitelepítéseinek – és az albánok szolidaritásának. Ezért örömömnek adok ma hangot itt, elnök úr, mert örömteli, hogy igazságot teszünk. A 2003. júniusi thesszaloniki csúcs óta, amikor az Európai Unió végre megtette az üdvözlendő lépést, és vállalta, hogy mentesíti a Nyugat-Balkánt a vízumkötelezettség alól, valamint az első szakaszt követően, amikor is a két ország nem teljesítette a követelményeket most már újra megerősíthetjük a vállalásunkat, és üdvözölhetjük azt, hogy az albánok és bosnyákok végre beutazhatnak az EU területére.

Elnök úr, biztos asszony! A Balkán, és különösen az Unióhoz a jövőben bizonyosan csatlakozó országok stabilizálása, valamint a jelenleg elszigetelt népesség mobilitásának elősegítése véleményem szerint a Parlament egyik politikai kötelezettsége kell, hogy legyen.

  Emine Bozkurt (S&D) . – Elnök úr! Szeretném megköszönni az előadó asszony, Tanja Fajon munkáját. A Bosznia-Hercegovinában élők úgy érzik, hogy a ’90-es évek háborúja után ketrecbe zárták őket. Most végre nyílik az ajtó, és ők kijöhetnek.

Holnap az Európai Parlament egyértelműen jelezheti, hogy Bosznia-Hercegovina és Albánia lakosai szívesen látott látogatók Európában. Az Európai Bizottság megállapította, hogy mindkét ország teljesítette a vízumliberalizáció viszonyítási követelményeit. A reformok nem csak e két ország, hanem az EU számára is fontosak. Jelentős előrelépés történt a határok biztonságossá tétele és a határon átnyúló bűnözés – így az emberkereskedelem és a kábítószer-csempészet – elleni küzdelemben való hatékonyabb együttműködés terén, és a továbbiakban haza lehet küldeni az európai területen illegálisan tartózkodókat.

A vízumliberalizáció során bebizonyosodott, hogy Bosznia-Hercegovina vezetői készek a szükséges reformok gyors bevezetésére. A reformok eredményes bevezetése terén tapasztalt együttműködés remélhetőleg példát ad majd az uniós integrációhoz még szükséges további reformok megvalósításához; a vízummentesség pedig óriási jelentőségű azok számára, akik végre meglátogathatják családjukat; a bosznia-hercegovinaiak ugyanis kiterjedt diaszpórát alkotnak Európában. Alapvető jelentőségű továbbá az európai jövőben gondolkodó fiatalok és a diákok számára. Lehetőséget kapnak, hogy hazájuk falain kívül is körülnézzenek. Remélhetőleg új vezetőik tudtára adják majd, hogy célszerű az uniós integrációt a programjuk élére helyezni.

Egyáltalán nem hiányzik nekünk Európában egy fekete lyuk. Az Európai Bizottság és mi itt, a Parlamentben meg akarjuk szüntetni ezt az elszigetelt állapotot. Vízummentességet ígértünk ezeknek az országoknak, amennyiben teljesítik a kritériumokat. A Bizottság és az Európai Parlament hozzájárulásával az európai intézmények kétharmada máris elismeri erőfeszítéseiket és előrehaladásukat. Szeretném, ha a Tanács is teljesítené az ígéretét, hogy a bosnyákok és albánok végre megláthassák a hosszú alagút végén csillogó fényt.

  Jelko Kacin (ALDE) . – (SL) Gratulálok, Tanja. Biztos asszony, hölgyeim és uraim! Mondjuk ki világosan, miért nem érhették el tavaly Albánia és Bosznia-Hercegovina állampolgárai a vízumliberalizációt. Azért, mert nem végezték el a politikai házi feladatukat, amellyel bizonyíthatták volna, hogy felelősséggel viseltetnek állampolgáraik irányában. Idén azonban ezen országok parlamentjei és kormányai sikerrel szerepeltek az utóvizsgán. Erre azonban csak az utolsó pillanatban szánták rá magukat, mivel egyesek fejében odaát még mindig kétségek vannak.

Mi a Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért Képviselőcsoportban nagy várakozással tekintünk a vízumliberalizáció elé, továbbá el szeretnénk mondani Albánia és Bosznia-Hercegovina polgárainak, hogy ők a mi barátaink, partnereink és kedves szomszédaink. Szívesen látjuk őket, ha meglátogatnak bennünket, illetve rokonaikat, akik velünk együtt kemény munkával építik az egységes, jobb, gazdagabb és nagyobb Európai Uniót.

Közös eredményünk, hogy az Európai Parlament elé kerülhetett a vízumliberalizációról szóló döntés, amely fontos politikai és egyben őszinte, emberi üzenetet is hordoz. A vízumliberalizáció célja, hogy előnyöket biztosítsunk ezen országok lakói számára, és nem az, hogy megjutalmazzuk politikusaikat. Mindkét ország kormányának kitartó erőfeszítésekre lesz még szüksége, hogy meggyőzze az uniós tagállamok belügyminisztereit arról, hogy teljes mértékben elkötelezett a vállalt szabályok, kötelezettségek végrehajtása és következetes betartása terén.

  Ulrike Lunacek (Verts/ALE) . – (DE) Elnök úr! Képviselőcsoportom nevében én is meg szeretném köszönni Fajon asszonynak a kiváló munkát, továbbá Malström biztos asszonynak is szeretnék köszönetet mondani, mivel úgy hiszem, mindketten értékes szerepet töltöttek be, és a megfelelő lépéseket tették meg. A holnapi parlamenti szavazás kézzelfoghatóbbá teszi majd Albánia és Bosznia-Hercegovina polgárai számára az európai jövő ígéretét. Lehetőség nyílik arra, hogy végül ők is elérjék azt, amit Szerbia, Montenegró és Macedónia népe már tavaly elért. Az Európai Parlament széleskörű konszenzusa holnap egyértelmű kihívás elé állítja a Tanácsot is, hogy a következő, novemberi ülésén világos, zöld jelzést adjon ehhez a lépéshez, ahogy a Bizottság már megtette, és ahogy holnap a Parlament is megteszi.

Ahogy már elhangzott, nem engedhetjük meg, hogy néhány tagállam most kezdjen el meginogni, új érveket elővenni, például az új biztonsági garanciákra vonatkozó igény formájában, amikor tökéletesen tisztában vagyunk azzal, hogy ez kizárólag a belpolitikai viták miatt történik így – mindenféle valós alapot nélkülöz, hiszen Albánia és Bosznia-Hercegovina már teljesítette a kritériumokat. Más szóval holnap kihívás elé állítjuk a Tanácsot, hogy adjon zöld utat, miután a Bizottság és a Parlament már azt adott.

Koszovó előadójaként azt is el kell mondanom azonban – és ezt részben Flašíková Beňová asszonynak szánom, aki azt hiszem, sajnos már nincs itt, az ülésteremben –, hogy Koszovó független állam. Ez akkor is igaz, ha öt uniós tagállam még nem ismerte el; nem akarnak szembenézni a valósággal. Márpedig ez tény és való. Koszovó előadójaként felszólítom továbbá a Bizottságot, hogy adjon végre útitervet a koszovói kormánynak, hogy megindulhasson a munka, hogy Koszovó polgárai számára is látótávolságon belülre kerülhessen a vízummentesség és a szabad utazás joga.

  Jaroslav Paška (EFD) . – (SK) Az előterjesztett javaslat – az Európai Parlament és a Tanács rendelete – lehetővé teszi, hogy Albánia és Bosznia-Hercegovina állampolgárai vízum nélkül utazhassanak valamennyi európai uniós országba.

Most, amikor több iszlám szervezet fenyegeti terrortámadással Európát, véleményem szerint meglepő és pozitív gesztus ez talán az egész iszlám világ számára. Koszovót azonban a rendelet szövegén kívül az indokolás is megemlíti. Az Egyesült Nemzetek Szervezete tagállamainak csaknem kétharmada szerint, továbbá az ENSZ Biztonsági Tanács 1244. határozata és az ENSZ Alapokmány 1. fejezet, 2. cikk 7. bekezdése értelmében Koszovó hivatalosan, jogilag ma is a Szerb Köztársaság része, még ha egyfajta különleges protektorátus formájában is. Ezért úgy gondolom, biztos asszony, hogy Koszovó esetében lelkiismeretesen tiszteletben kell tartanunk a nemzetközi jogot, nem szabad Szerbia állampolgárait lakóhely, illetve etnikai hovatartozás alapján megkülönböztetnünk; azaz lehetővé kell tennünk, hogy Koszovó szerb tartomány lakosai szerb útlevéllel, ugyanúgy utazhassanak az Európai Unió országaiban, mint a többi szerb állampolgár.

  Philip Claeys (NI) . – (NL) Elnök úr! Különösen oktalan ötlet a vízumliberalizáció olyan országok esetében, mint Bosznia-Hercegovina és Albánia. Fajon asszony azt mondta az indokolásában, pontosan e szavakkal fejezte ki, hogy ez az ügy főleg a diákokról és a barátaikat, a családjukat látogató fiatalokról szól. Valóban ennyire naiv, vagy csak naivnak tetteti magát, hogy megkísérelhesse aktívan letagadni a valóságot? A jelentésében például azzal érvel, hogy a vízumkötelezettség eltörlése hozzájárul az etnikai és politikai instabilitás megszűnéséhez. Nézzünk szembe a ténnyel: ezzel egyszerűen csak behozzuk az instabilitás nagy részét az Európai Unióba.

Engedjék meg, hogy felolvassak egy részt az Europol, az Eurojust és a Frontex az EU belbiztonsági állapotát bemutató jelentéséből. A dokumentum 2010. május 7-i keltezésű. „Albánia, Koszovó, Szerbia, Montenegró és Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság tranzit ország az EU-ba tartó illegális migránsok, valamint az oda irányuló emberkereskedelem szexuális kizsákmányolásra szánt áldozatai, a kannabisztermékek, a heroin, a cigaretta, a szintetikus drogok és prekurzor anyagok, a hamis euró és a lőfegyverek szempontjából. Az albán nyelvű szervezett bűnöző csoportok különösen a heroincsempészet és a szexuális kizsákmányolásra szánt nőkereskedelem terén vannak hangsúlyosan jelen.” Idézet vége. Ezért azzal, hogy az ellenőrzés szigorítása helyett most megszüntetjük a vízumot szélesre tárjuk az ajtót, és tovább rontunk az importbűnözés helyzetén.

  Andrey Kovatchev (PPE) . – (BG) Üdvözlendőnek tartom Fajon asszony jelentését, valamint a Bizottság Albánia és Bosznia-Hercegovina vízummentességére vonatkozó javaslatát. A gyakorlat azt mutatja, hogy a vízum sajnos nem mindig a legeredményesebb módszer az illegális bevándorlás és a szervezett bűnözés megszüntetésére. Az utazási korlátozások leginkább az átlagembereket, különösen a fiatalokat sújtják. Megakadályozzák, hogy az Európai Unió jövőbeni állampolgárai lássák és értékeljék mindazt, amit mi Európában együtt elértünk, és hogy európai kortársaikkal megismerkedjenek, megbarátkozzanak. Az imént kritikus hangon szólóknak arra hívnám fel a figyelmét, hogy a vízummentesség bevezetése Macedónia, Montenegró és Szerbia esetében semmiféle hátrányos következménnyel nem járt. Az Európai Unió kötelezettséget vállalt arra, hogy világos európai perspektívát kínál a Nyugat-Balkánnak, végezzük el tehát a feladatunkat, és adjunk vízummentességet ezeknek az országoknak.

Természetesen nem engedhetünk a szervezett bűnözés, a pénzmosás, az emberkereskedelem és a kábítószer-csempészet elleni küzdelem intézkedéseiből. Fontos a szóban forgó országok jogi és közigazgatási reformjának felgyorsítása, valamint a jogállamiság erősítése is. Európában senki ne érezhesse elszigeteltnek magát, senki elől ne zárjuk el az utazás lehetőségét. Az Európai Unió alapja egy olyan értékrend, melyet hozzánk hasonlóan vallanak a szomszédaink, valamint az európai integráció útján elindult országok is. Örülök, hogy ajtót nyitottunk az albánoknak és a bosnyákoknak, hiszen várakozásaink szerint egy nap majd ők is az Európai Unió polgárai lesznek. A Nyugat-Balkánnal szembeni vízumkötelezettség megszüntetése növeli a biztonságot, az érintett országok polgárainak szabadságát, és előnyös az Európai Unió egésze számára. Koszovót is be kell vonni a vízumliberalizációba. Miután Albánia és Bosznia-Hercegovina esetében megszűnnek a korlátozások, a Balkánon egyedül csak Koszovó polgárai utazhatnak majd vízummal Európába. A Koszovóval kapcsolatos nézeteltéréseink ellenére Európai vezetőinek Koszovó számára is egy vízummentességet kínáló útitervet kellene adniuk. Hiszem, hogy ebben rejlik a Balkán etnikai feszültségcsökkentésének lehetősége, hogy többé ne Európa történelemből ismert lőporos hordója legyen, hanem a törvényesség, a polgári szabadságjogok mintaképe, és a jólét garanciája.

  Silvia-Adriana Ţicău (S&D) . – (RO) Mindenekelőtt gratulálni szeretnék Tanja Fajonnak a jelentéséhez.

A thesszaloniki cselekvési program részét képező vízumliberalizáció Albánia és Bosznia-Hercegovina esetében az utóbbi hét hónap párbeszédje során bekövetkezett előrelépést igazolja vissza. Alapos esetelemzések alapján határozták meg az illegális bevándorlással, a közrenddel és közbiztonsággal, valamint az Európai Unió harmadik országokkal való kapcsolataival összefüggő kritériumokat.

Ebben az összefüggésben egyértelmű, hogy különösen oda kell figyelni a szóban forgó harmadik országok által kibocsátott úti okmányok biztonságosságára. A vízummentesség az adott országra készült egyedi útiterv alapján érhető el. Itt szeretnék emlékeztetni arra, hogy közös a két ország európai sorsa, és hogy mindkettőben feloldották már az Európai Unió állampolgáraira vonatkozó vízumkötelezettséget.

Végül arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy a vízummentesség csak a két szóban forgó ország által kiadott biometrikus útlevéllel rendelkező személyekre kell, hogy vonatkozzon.

  Kinga Gál (PPE) . – (HU) Tisztelt elnök úr, biztos asszony, képviselőtársaim! Üdvözöljük végre, hogy közel egy évvel korábbi Szerbiára, Montenegróra és Macedóniára vonatkozó állásfoglalásunkat követően most Albánia, valamint Bosznia-Hercegovina esetében is állást foglalhatunk a vízummentesség kérdésében. Külön elismerést érdemel ezért a raportőr, Tanja Fajon és Anna Maria Corazza Bildt kollégám a kitartó munkájáért.

A vízummentesség kérdése Európában se kiváltságnak, se diplomáciai gesztusnak nem tekinthető. Kölcsönös kötelezettségvállaláson alapul, aminek alapján politikai céljainkat biztonsági tényezők nem kockáztathatják. Szeretném hangsúlyosan megköszönni ezért a Bizottságnak és személyesen Malmström asszonynak az elvégzett munkáját, hogy a megkezdett, nyugat-balkáni országokhoz kapcsolódó vízummentességi menetrend fenntartható legyen.

Különös aktualitást ad a kérdésnek, hogy egynéhány nappal vagyunk a boszniai választások után. A választási eredmények azt is megmutatják, hogy az etnikai vonalak mentén kialakult mély megosztottság nem számolható fel egy csapásra. A következő generációk, a fiatalok számára a vízummentesség kínálja a hozzáférést az európai perspektívához, és ez az európai perspektíva segíthet hozzá a megbékéléshez. Vízummentességre ezért is van szükség ebben a régióban. Ahhoz, hogy az egymás mellett élés feltételei megteremtődjenek, az Unión keresztül vezet az út, és a vízummentesség támogatásával a magunk részéről ehhez járulunk hozzá. És ezért nem szabadna megfeledkeznünk Koszovóról sem, így mielőbb ütemtervet kell készíteni számára is.

  Victor Boştinaru (S&D) . – Elnök úr! Azt gondolom, hogy támogassuk Albánia és Bosznia-Hercegovina vízummentességét, és rendkívül üdvözlendőnek tartom Tanja Fajon jelentését, de Albánia esetében olyan üzenetet küldjünk, hogy az Európai Parlament igenlő szavazata semmiképpen sem az albán kormány munkáját jutalmazza. Inkább csak az albán polgárok helyzetén enyhít, akik immár egy éve viselik a véget nem érő politikai válság következményeit. Egyébként is világos, hogy a parlamenti szavazás pozitív eredménye Albánia számára csak félsikert jelent, hiszen hacsak konkrét előrelépést nem tud felmutatni, a Tanács néhány tagja fenntartásokkal él majd.

Az albán kormány eddig úgy tűnik, az Európai Parlament júniusi állásfoglalása ellenére semmi előrelépést nem ért el, és nem mutatott erőfeszítést sem a politikai válság rendezésére. Az egyetlen látható elmozdulást mutató terület a korrupció volt, de sajnos a várttal ellentétes irányban változott a helyzet, az utóbbi hónapok során legalábbis az albán kormány magas rangú tagjainak ügyei kerültek napi szinten a közvélemény elé.

Ez nem megfelelő viselkedés az EU irányában, és Albániának addig kellene hallgatnia az intő szóra, amíg nem késő.

  Georgios Papanikolaou (PPE) . – (EL) Elnök úr! A vízumkötelezettség minden nyugat-balkáni ország polgáraira kiterjedő megszüntetése valóban e népek európai kilátásainak bizonyítéka. Nagyon fontos, hogy Albánia és Bosznia-Hercegovina mostantól fogva teljesítse a vízummentesség feltételeit és mutatóit.

Néhány megállapítással szeretném kiegészíteni az eddig elhangzottakat, továbbá a következő három észrevételre szeretném felhívni a figyelmet: először is, mostantól különösen elővigyázatosnak és szigorúnak kell lennünk az illegális bevándorlással kapcsolatos kötelezettségek ellenőrzése terén. Továbbá emlékeztetném a tisztelt Házat, hogy 2009-ben a letartóztatott illegális bevándorlók 34%-a – ez a legmagasabb egyetlen határszakaszra jutó arány – éppen a görög-albán és a macedón volt jugoszláv köztársasági-albán szárazföldi határon át kísérelt meg bejutni az Európai Unióba.

Másodsorban, még egy okból nem szabad figyelmen kívül hagynunk az ezen országokból az Európai Unió tagállamaiba tartó gazdasági migránsok számának esetleges növekedésével kapcsolatos aggodalmakat: itt, Brüsszelben még élénken emlékeznek arra, hogy nagyjából egy évvel ezelőtt mennyire megugrott a Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaságból, Szerbiából és Montenegróból érkezők által benyújtott, politikai menedékjogra irányuló kérelmek száma. Ahogyan emlékeztetnek rá, a belga kormánynak akkoriban, közvetlenül a vízumkötelezettség megszűnése után külön intézkedést kellett hoznia.

Végül választ kell adni bizonyos tagállamok itt felvetett kérdéseire, és az elnökségnek is be kell tartania az ígéretét, hogy szakértői találkozót szervez az egyes tagállamok által még nyitottnak érzett kérdések megvizsgálására. Ezek olyan, még fennálló kérdések, amelyeket a folyamat zökkenőmentes előrehaladása érdekében rendezni kell.

  Carlos Coelho (PPE) . – (PT) Először is gratulálok a kiváló jelentéshez Fajon asszonynak, továbbá gratulálok kollégámnak, az Európai Néppárt (Kereszténydemokraták) Képviselőcsoportja árnyékelőadójának, Bildt asszonynak is a jelentéssel kapcsolatban végzett munkához. Elhangzott már, hogy 2009 novemberében, amikor elfogadtuk a Szerbia, Montenegró és Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság vízummentességére vonatkozó javaslatot, akkor Albánia és Bosznia-Hercegovina vízummentességét kizárólag azért nem állt módunkban elfogadni, mert nem teljesítették a kritériumokat. A schengeni övezetbe való belépés vízumkötelezettségének megszüntetése ugyanis szigorú, eseti értékelés alapján történik. Az értékelést a jogállamisággal, a közrenddel és közbiztonsággal, valamint különösen a szervezett bűnözés, a korrupció és az illegális bevándorlás elleni küzdelemmel kapcsolatos, illetve az Európai Unió harmadik országokkal fenntartott külkapcsolataival összefüggő kritériumok alapján végzik el. Az értékelés a regionális összefüggésekre és a viszonosságra is kiterjed.

A Bizottság által előterjesztett javaslat – az értékelő jelentések alapján – arra enged következtetni, hogy e két ország jelenleg teljesíti az I. mellékletből (az úgynevezett „negatív listáról”) a II. mellékletbe (az úgynevezett „pozitív listára”) kerülés kritériumainak többségét. Csak egészen korlátozott számú kritérium maradt, amelynek teljesítése folyamatban van, és amelynek végrehajtását a Bizottság megfigyeli. A remények szerint a folyamat nagyon hamar lezárul.

Az Európai Parlament és a Tanács vállalta, hogy a lehető legrövidebb időn belül határoz, amint e kritériumok mindegyikének teljesülése igazolást nyert. E vállalásnak teszünk most eleget, és reméljük, hogy a Tanács is így jár majd el. Ahogy kollégám, Bildt asszony elmondta, ideje jelzést adnunk, ideje véget vetnünk az elszigeteltségnek. Reméljük, hogy e két ország már a karácsonyi időszakban élhet a vízummentesség előnyeivel. Ez erősítené a térséggel folytatott politikai és gazdasági együttműködést, és véget vetne népeik tudatában az elszigeteltség érzésének.

ELNÖKÖL: ISABELLE DURANT
alelnök

  Lena Kolarska-Bobińska (PPE) . – (PL) Elnök asszony! A vízumkötelezettség okozta akadályok megszüntetése, a falak lebontása óriási, örömteli pillanat lesz nem csak Albánia és Bosznia-Hercegovina lakossága számára, hanem számunkra, az Európai Unió lakosai számára is, hiszen e lépés azt igazolja, hogy értékrendünket hűen képviselve nyitottak vagyunk a szomszédaink irányába. Emellett biztonságosabb szomszédságot is garantál számunkra.

Miközben üdvözlendő, hogy erőfeszítések történtek a Nyugat-Balkán egyes részei tekintetében az utazás vízummentessé tétele, valamint a falak lebontása irányában, óriási kérést kell tolmácsolnunk az Európai Bizottság és a biztos asszony, valamint képviselőtársaink felé: ne feledkezzünk el a keleti partnerség országairól sem; jusson most eszünkbe Ukrajna, Moldova és Grúzia is. Még újabb kihívások várnak ránk. Most, hogy egy állomást már elértünk, gondoljunk mindjárt a következőre. Ezek az országok – Ukrajna, Moldova és Grúzia – hivatalosan még útitervet sem kaptak, pedig a jelenlegi európai parlamenti ciklusban már kifejeztük erre vonatkozó igényünket.

Az Európai Unió kötelezettséget érzett a nyugat-balkáni államok felé, és ugyanígy kéne éreznie keleti szomszédai – szomszédaink – iránt. A két eset hasonló – olyan szomszédokról van szó, akik nem is olyan rég még szabadon utazhattak az Európai Unió egyes tagállamaiba. Ma már sajnos korlátozások sújtják őket, ez főként a fiatalokat és diákokat érinti, mivel az elit meg tudja oldani, és mindenképpen utazni fog. Most azonban Európa jövőjéről van szó, a diákokról és a munkát vállaló fiatalokról. A vízumliberalizáció nem csak ezeknek az embereknek az életére gyakorol hatást, hanem az érintett országok demokráciájának színvonalát is emeli, erősíti közvetlen szomszédainkat, és ezáltal az Európai Uniót. Ezért ismét az Európai Bizottsághoz és a biztos asszonyhoz intézem a kérést, hogy vállalják fel e további kihívásokat, mutassanak útitervet a keleti partnerségben résztvevő országoknak.

  Eduard Kukan (PPE) . – Elnök asszony! Szeretnék gratulálni Bosznia-Hercegovinának és Albániának ahhoz, hogy a vízummentesség valamennyi kritériumát teljesítették. Szeretnék továbbá gratulálni kiváló képviselőtársamnak, Tanja Fajonnak az általa végzett csodálatra méltó, odaadó és lelkes munkához.

A szabad mozgás joga az Európai Uniót megalapozó egyik legfontosabb szabadságjog. Örülök, hogy ezt az elvet a szomszédos dél-kelet európai országokra is kiterjesztjük. Fontos lépés ez, pozitív fejlemény az európai integráció irányába.

Személyesen is megtapasztaltam, milyen kedvező hatással járt tavaly a vízummentes utazás lehetősége Szerbia, Montenegró és Macedónia polgáraira. Az EU-ba való szabad utazás lehetősége nem egyszerűen csak gyakorlati előnyt jelent, hanem sok esetben a lelki gátakat is lebontotta, újra kapcsolatot teremtett az emberek között. Azt is bizonyította, hogy jól működik, és pozitív eredményeket hoz a feltételesség elve, amelyet az Európai Unió a vízumliberalizáció terén alkalmaz.

Az EU-nak azonban meg kell őriznie a szavahihetőségét, teljesítenie kell a vállalását. Fontos gondoskodni róla, hogy Albánia és Bosznia-Hercegovina vízumliberalizációja ne késlekedhessen tovább. Ez nem csak a szóban forgó országok lakói számára jelent jót, hanem az Európai Unió szavahihetőségét is erősíti.

Végül, a térség stabilitásának erősítéséhez az is szükséges, hogy az EU nyitásról szóló politikája ne álljon meg a Nyugat-Balkánnál. Ezért üdvözlendőnek tartanám, ha a közeljövőben Koszovó vízummentességére is stratégiai, illetve megoldási javaslat születne.

  Cecilia Malmström , a Bizottság tagja. – Elnök asszony! Nagyon köszönöm Önöknek ezt a vitát. Nagyon erős támogatást érzek a Bosznia és Albánia állampolgárainak vízumkötelezettség alóli mentesítésére irányuló bizottsági javaslat mellett, és ezt rendkívül kedvezőnek gondolom. Remélhetőleg holnap nagy többséggel megszavazza a plenáris ülés, és ezzel azt üzenjük majd a két ország népének, hogy az Európai Parlament választott képviselői határozottan támogatják kívánságukat, hogy szabadabban utazhassanak az Európai Unióba és azon belül.

Ismét biztosíthatom Önöket, hogy a kritériumok teljesültek. Nagyon alapos megfigyelést végeztünk. Természetesen továbbra is kapcsolatban maradunk, folytatjuk a megfigyelést, de a feltételek teljesültek. Minden országot egyenlő elbánásban kell részesíteni. A kritériumok világosak, és rendkívül átláthatóak. A folyamat a lehető legátláthatóbb módon zajlott.

Mielőtt befejezném, hadd szóljak néhány szót Koszovóról is. Koszovót nem felejtettük el. Természetesen Koszovó is nagyon fontos partner ebben a folyamatban. Sokat lépett előre, de a Bizottságnak, a szavahihetőség érdekében, minden kritérium, illetve feltétel alakulását meg kell figyelnie, ha meg akarjuk őrizni a folyamat hitelességét és legitimáltságát. Koszovó még nem készült fel. Folyamatosan együttműködünk egymással. Tudom, hogy a kormány részéről nagy erőfeszítések történnek a kényszerintézkedéssel hazatelepítettek visszafogadása, visszailleszkedésük biztosítása terén. Még többet kell azonban tenniük. Amennyiben ezek a feltételek teljesülnek, akkor mi természetesen készen állunk a hivatalosabb vízumügyi párbeszéd megkezdésére. Addig csak arra ösztönözhetjük a tagállamokat, hogy a koszovói állampolgárok vízumkérelmének elbírálásakor használják ki a felülvizsgált vízumkódex nyújtotta valamennyi lehetőséget.

Tehát, előadó asszony, köszönöm Önnek ezt a rendkívül eredményes és ígéretes vitát, és örömmel várom az erős szavazattöbbséget a holnapi plenáris ülésen.

  Tanja Fajon , előadó. – (SL) Nagy örömmel látom, hogy – azon kevesek kivételével, akik maguk is elismerték nyilvánvaló tudatlanságukat a balkáni országok helyzetével kapcsolatban – a tisztelt Ház döntő többsége egyetért, hogy ideje támogatnunk a Nyugat-Balkánt tőlünk elválasztó vízumfalak lebontását.

Igaz, ahogy el is hangzott többször, hogy a bűnözők, akik pénzzel rendelkeznek, eddig is megtalálták az utazás módját, de holnap itt, az Európai Parlamentben az átlagemberek, és különösen a fiatalok, a diákok sorsáról, mobilitásáról döntünk.

Egy egész nemzedék nőtt fel a vízumfalak mögött, továbbá, ahogy elmondtuk, Koszovó továbbra is komoly probléma marad. Minél előbb megoldást kell találnunk e nép számára is, hiszen érthetően nőni fog az elszigeteltségük és frusztráltságuk. Biztos asszony, világos iránymutatásokra van szükség ahhoz, hogy a koszovói hatóságok munkához lássanak.

Másrészt széleskörű tájékoztató kampányunknak köszönhetően ma már sokkal tájékozottabbak az emberek Albániában és Bosznia-Hercegovinában. Tudják, mit jelent a vízumliberalizáció, tudják azt is, hogy a vízumkötelezettség megszüntetésével nem adunk ajándékba munkahelyet, menedékjogot, állampolgárságot és hasonlókat. Ellenben egy minden európai állampolgár számára alapvető jogot, a szabad utazás jogát kínáljuk nekik. Bosznia-Hercegovina és Albánia polgárai, valamint általában a Nyugat-Balkánon élők számára az Európai Unióba vezető út fontos, nagy horderejű lépése ez.

Befejezésül azt szeretném még elmondani, hogy amit holnap teszünk, illetve tavaly novemberben tettünk, az fontos mindannyiunk számára, és fontos a gazdasági-politikai együttműködés erősítése szempontjából nem csak a térségben, hanem az Európai Unióban is. Különösen fontos lesz azonban az emberek közötti kapcsolatok szempontjából, hiszen ezek az emberek, mondhatni, mindössze néhány kilométerre élnek tőlünk. Azt üzenjük, hogy komolyan gondoljuk a dolgot, és hogy egyértelmű európai jövővel rendelkeznek. Ezt várja tőlünk Albánia és Bosznia-Hercegovina népe. Úgy gondolom, hogy erre az üzenetre várnak, ezt szeretnék holnap hallani.

  Elnök. – A vitát lezárom.

A szavazásra a tervnek megfelelően, holnap kerül sor.

Írásbeli nyilatkozatok (az eljárási szabályzat 149. cikke)

  Elena Băsescu (PPE) , írásban. – (RO) Én támogatom a Bosznia-Hercegovina és Albánia EU-vízum liberalizációjára irányuló kezdeményezést. Az alkalmat megragadva szeretném felvetni a Moldovai Köztársaság vízumliberalizációjának kérdését is, mivel ez az ország szembetűnő előrelépést ért el a keleti partnerség keretében. Albániához és Bosznia-Hercegovinához hasonlóan a Moldovai Köztársaság is rendkívüli erőfeszítéseket tett a tavalyi évben a vízummentesség érdekében. A kormány az „előzetes bevezetés” politikája jegyében már meg is kezdte az EU által az útiterv részeként a nyugat-balkáni országoktól kért intézkedések bevezetését. Az ilyen irányú első intézkedések között szerepelt az idegenrendészeti törvény elfogadása, valamint az integrált határigazgatási koncepció kidolgozásának megkezdése.

Döntés született a kizárólag biometrikus útlevelek kibocsátásáról is, továbbá ratifikálták a Nemzetközi Büntetőbíróság Római Statútumát. A vízumkorlát jelentősen rontja az EU-ról a Moldovai Köztársaságban kialakult képet. Ennek javítása érdekében az Európai Uniónak elsőként minél hamarabb össze kellene állítania a vízummentességhez vezető útitervet. Ez az intézkedés erőteljes üzenettel támogatná az ország Európa-barát erőit a soron következő választásokon.

  George Becali (NI) , írásban. – (RO) Támogatom az előadó asszony álláspontját, amikor azt mondja, hogy az európai kontinens újraegyesítése csak akkor lesz teljes, ha minden európai szabadon utazhat az Európai Unióban. A Nyugat-Balkánról, és különösen az Albániáról – az előrehaladásukról és az EU-ba utazó állampolgárok vízumkényszerének megszüntetéséhez támasztott európai uniós feltételekről – folytatott vita elég érzékenyen, személyesen érint engem. Családom egy része Albániából származik. Egy éve üdvözöltem az akkor Macedónia, Montenegró és Szerbia vonatkozásában elfogadott intézkedést. Teljes meggyőződéssel szavazom meg, hogy Albánia és Bosznia-Hercegovina európai állampolgárai valóban megkapják a szabad mozgás jogát. Mindannyian tisztában vagyunk vele, milyen kegyetlen háborúk vezettek Jugoszlávia felbomlásához, a térség felosztásához. Azt is tudjuk, hogy a térségben élő fiatalok nagyon nehezen élik meg a virágzó EU-tól való elszigeteltséget. Az a feladatunk, hogy bátorítsuk őket. Ebben segít a vízummentes szabad mozgás biztosítása.

  Kinga Göncz (S&D) , írásban. – (HU) "Az Európai Parlament ismét tanúbizonyságát adhatja annak, hogy támogatja a Nyugat-Balkán országainak fölzárkózását, csatlakozását az Európai Unióhoz. Nagy jelentőségűnek tartom, hogy az albániai és a bosznia-hercegovinai polgárok vízummentességének biztosításával hamarosan a volt Jugoszlávia csaknem valamennyi lakója élvezheti az engedély nélküli utazás lehetőségét az Európai Unióba Sem a vízummentesség megadásának, sem a taggá válásnak nincs és nem is lehet más feltétele, mint a kritériumok teljesítése. Mindkét ország megfelelt a bel- és igazságügyi szerveikkel szemben támasztott szigorú követelményeknek, és bizonyította, hogy kész és képes teljesíteni a sokrétű elvárásokat. A helyszíni ellenőrzéseken az uniós szakértők meggyőződtek arról is, hogy a biztonsági kockázatok kiszűrhetők. Elfogadhatatlan, ha a kritériumok teljesítésének elfogulatlan értékelése helyett belpolitikai megfontolások befolyásolják a kormányok lépéseit. A vízummentesség megadása egyben jelzés az érintett országoknak is: sikerrel vehetik az akadályokat, ha politikai egyetértés övezi a felkészülést. Örömmel vettem tudomásul, hogy Albániában és Bosznia-Hercegovinában a politikai erők összefogtak a cél érdekében. Őszintén remélem, hogy az EU-taggá válásnak a mostanihoz hasonló, kézzelfogható eredmények formájában megnyilvánuló lehetősége fölgyorsítja fölzárkózásuk folyamatát, és segít legyűrni a csatlakozásukat hátráltató nacionalista, megosztó törekvéseket."

  Andreas Mölzer (NI) , írásban. – (DE) Már a tavalyi vízumliberalizáció során tapasztaltuk, hogy sokan egyenlőségjelet tettek a vízummentes utazás és biankó csekk fogalma közé. Számtalan ember élt az Európai Unió vízumkönnyítése adta lehetőségekkel. Senki sem tudja, hányan tértek haza aztán, amikor lejárt a tartózkodásukra engedélyezett idő. Számunkra nyilvánvaló, hogy a vízumliberalizációnak semmi köze a munkavállalási és letelepedési joghoz, de úgy tűnik, az érintettek számára ez nem világos. E tekintetben különösen komoly gondot okoz nekünk Koszovó. Az EU sosem tudta eldönteni, szerinte melyik a fontosabb vagy helyesebb: a területi sérthetetlenség vagy a népek önrendelkezésre való joga; és mivel túl sokáig nem vettünk tudomást a soknemzetiségű államok problémájáról, a balkáni állam mára több darabra szakadt.

Az EU-ba történő illegális belépés visszafogadási egyezmények keretében történő megoldása matematikailag nem működőképes, ha továbbra is visszaélnek a vízumliberalizációval. Ezt végig kell gondolni. A vízumszabályok jelentőségét bizonyítja az is, hogy Ankara végre hajlandónak tűnik aláírni a visszafogadási egyezményt, cserébe a török üzletembereket érintő vízumliberalizációért. Ilyen megállapodásokra van szükség az uniós tagjelölt országokkal is. A nem teljesült vámuniós megállapodással együtt ez is jelzi, mennyire felkészületlen Törökország a csatlakozásra, ez is újabb arculcsapás az Európai Unió számára. Le kell végre állítani a tárgyalásokat. Helyettük inkább kiemelt partnerséget kellene kialakítani.

  Siiri Oviir (ALDE) , írásban. – (ET) A vízummentesség nagy jelentőségű az emberek életében, hiszen erősíti az emberi kapcsolatokat, elősegíti a szabad mozgás megvalósulását, amely az alapvető jogok egyike Európában. A thesszaloniki intézkedési terv keretében az Európai Unió kifejezte politikai szándékát, hogy valamennyi nyugat-balkáni állampolgár esetében megszünteti a rövid távú tartózkodásra jogosító vízum beszerzésének kötelezettségét. Az a határozott tény, hogy az Európai Unió a közeljövőben vízummentességet ad Bosznia-Hercegovina és Albánia, valamint Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság, Montenegró és Szerbia állampolgárai számára, csökkenti az etnikai és politikai instabilitás fokozódásának veszélyét, erősíti a politikai-gazdasági együttműködést a térségben, növeli az Európai Unió támogatottságát e népek körében, valamint javítja az európai integráció kilátásait. Ezzel egyidejűleg szélesíti az emberek látókörét, és gátolja az Európa-ellenes, illetve szélsőséges erőket. Elégedetlen vagyok viszont azzal, hogy a nyugat-balkáni országok közül a tagállamok – magánjellegű nézeteltérések miatt – egyedül Koszovót zárták ki a vízummentességből. A tagállamok lakói közötti magánjellegű nézetkülönbségek miatt nem akarjuk Koszovót büntetni; ellenkezőleg: az Európai Bizottság és a Tanács tegyen gyors lépéseket, hogy Koszovót is bevonja a vízummentességhez vezető folyamatba, mert ez a szükséges strukturális reformok végrehajtására ösztönözné Koszovó állami és kormányzati szerveit, illetve politikusait, továbbá erősítené a politikai-gazdasági együttműködést az Európai Unióval.

15. Bázel II és a Tőkekövetelmény-irányelv (CRD 4) felülvizsgálata (vita)

  Elnök. – A következő napirendi pont a Gazdasági és Monetáris Bizottság részéről Karas úr jelentése a Bázel II és a tőkekövetelmény-irányelv (CRD 4) felülvizsgálatáról [2010/2074(INI)] (A7-0251/2010).

  Othmar Karas , előadó. – (DE) Elnök asszony, biztos úr, hölgyeim és uraim, a Bázel III-ról szóló jelentéssel az Európai Parlament álláspontja egyértelmű a Bázeli Bizottság vitaanyagával kapcsolatban. Szeretnénk felhívni a figyelmet az Európa előtt álló megoldatlan kérdésekre és problémákra, továbbá kéréscsomagot terjesztünk a Bizottság elé, amelyben az irányelvtervezet elkészítését kérjük. Noha – és e vonatkozásban szeretném megköszönni minden árnyékelőadó munkáját – a bizottság 38 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül fogadta el a jelentést, előadóként szükségét érzem, hogy további hat módosítást terjesszek elő annak érdekében, hogy a jelentés naprakész legyen; három a Bázeli Bizottság üléseinek eseményeihez, három pedig a tőkeáttételi mutatóhoz és a likviditási standardokhoz (követelményekhez) kapcsolódik.

Nem hinném, hogy előnyös lenne automatikusan beépíteni a tőkeáttételi mutatót az 1. pillérbe 2018-tól. Ésszerű lenne előbb értékelést végezni. Továbbá van néhány, a likviditási standardokkal összefüggő, megoldatlan Bázel-kérdés, amelyekkel foglalkozni kellene annak érdekében, hogy naprakészek legyünk.

Kissé meghökkentett a Bázeli Bizottságban részt vevő kilenc EU-tagállam, mivel jóváhagyták, hogy a folyamatot lezártnak tekintsék annak ellenére, hogy nem derül ki számunkra, egyenlő feltételek érvényesülnek-e az Egyesült Államok gazdasági szerkezete, valamint az európai gazdasági és bankszerkezet, továbbá a klasszikus lakossági és befektetési banki tevékenység között. Továbbra sincs meghatározva, mi a likviditás.

A gazdasági válság természetesen bebizonyította, változtatni kell a szabályozási kereten. Ezért tehát helyénvaló, hogy foglalkozzunk ezzel a kérdéssel és javaslatokat terjesszünk elő. Az is egyértelműen kiderült azonban, hogy elsősorban likviditási válságról volt szó, nem a tőkeforrások válságáról, igaz azokat is növelni kell – elég, ha csak a Lehman Brothers esetére gondolunk, ahol – ha már itt tartunk – a rendelkezésre álló tőke mindössze 11% volt.

A mi szempontunkból öt megoldatlan kérdés van. Az első, hogy nem vizsgálták, hogy az elfogadott célszámoknak milyen hatásuk lesz az európai unióbeli növekedésre és foglalkoztatásra. Azt kérném, hogy a Bizottság sürgősséggel készítsen és nyújtson be egy ilyen tanulmányt. A második, hogy nem készült részletes vizsgálat mindazon szabályozások halmozott hatásáról, amelyeket most mérlegelünk. Ezzel kapcsolatban a legfontosabb példák közé a Bázel III-at, a betétvédelmet, a bankadót és a tranzakciókra kivetendő adót sorolhatjuk. Harmadszor, nem egyenlőek a feltételek az EU és az Egyesült Államok között, ha például, a számviteli szabályozást nézzük, és továbbra sincs megállapodás a megvalósítás határidejéről. Negyedszer, nem egyenlőek a feltételek a kereskedelmi és a befektetési bankok között a tőke meghatározása vonatkozásában. Ötödször, továbbra is vannak még megoldatlan kérdések, például a tőkeáttételi mutató, a likviditás meghatározása és a hitelminősítők szerepe az Egyesült Államokban meghozott döntések fényében.

Ezeket a kérdéseket még az előtt kell megoldani, hogy a Bizottság irányelvtervezetet készít; a G20-aknak pedig nem lezárniuk, hanem pontosítaniuk kell ezeket a kérdéseket, mielőtt a Bázeli Bizottság véglegesíti őket. Éberen figyeljük a fejleményeket.

  Michel Barnier , a Bizottság tagja. – (FR) Elnök asszony, Karas úr, hölgyeim és uraim, alig néhány nappal azután, hogy a Bázeli Bizottságban megállapodás született, azt hiszem, fontos, hogy a Parlament kinyilvánítja a bankreformok iránti elkötelezettségét és egyértelműen érzékelteti, hogy Európának nemzetközi státusához méltóan kell megnyilvánulnia. Szeretnék köszönetet mondani Karas úrnak és a Gazdasági és Monetáris Bizottság tagjainak elkötelezettségükért és ezért a kitűnő jelentésért.

Karas úr, Ön számos lényeges kérdést vet fel, amelyeket alaposan meg kell vizsgálni a tőkekövetelmény-irányelv felülvizsgálatára vonatkozó javaslatunk jövő tavaszi jóváhagyása előtt.

Először is, hadd mondjam el, egyetértek Önnel, Karas úr a kifejezetten „európai” problémák fontosságában: bankrendszerünk minden vonatkozásban eltér a világ más részein működő rendszerektől; egyetértünk továbbá abban is, Karas úr, hogy mélyreható hatáselemzésre van szükség, és egyenlő feltételeket kell biztosítani nemzetközi szinten.

Természetesen hangsúlyozni kell, hogy a bankok nagyobb tőkeereje egy stabilabb és erősebb pénzügyi szektor szükséges előfeltétele, de ez még nem minden. Mint Önök előtt is ismert, hölgyeim és uraim, hiszen ezen a kérdéskörön dolgoznak, törekednünk kell szigorúbb felügyelet, erőteljesebb vállalatirányítás, válságkezelési és bankválságok megoldására alkalmas keret, valamint a spekulatív pénzügyi tevékenységek ellenőrzésének kialakítására is. Ez a menetrendünk. Különös köszönet illeti Önöket, hiszen már jelentős előrelépés történt ebben az irányban. Itt most a felügyeleti megállapodásra és a pénzintézetek irányításáról szóló zöld könyvre gondolok.

A Bizottság a maga részéről végzi a feladatát; e munka eredményeként jövő tavasz végére benyújtjuk Önöknek és a Tanácsnak a tőlünk elvárt, a G20-ak javaslatainak végrehajtásához szükséges összes dokumentumot. E szellemben ismertettem néhány napja a származtatott eszközökre és a fedezetlen értékesítésre vonatkozó rendelettervezetemet. Néhány nap múlva pedig új dokumentumot nyújtunk be a bankkonszolidációról és válságok megoldására alkalmas eszközökről.

De visszatérve a mai vitához, három olyan kérdéssel szeretnék foglalkozni, amelyekkel kapcsolatban osztom Karas úr aggályait. Az első a szövetkezeti bankok – illetve takarékszövetkezetek – által kibocsátott tőkeinstrumentumok elszámolása az „alapvető tőkeelemek” definíciója szerint. A bázeli megállapodás segítségével figyelembe vehetjük e tőzsdén nem jegyzett, az európai vállalkozások finanszírozásában alapvető szerepet játszó bankok egyedi körülményeit. Szolgálatom jelenleg a tagállamok szakértőivel dolgozik az új alapelveknek az európai jogba történő megfelelő átültetéséhez szükséges technikai megoldásokon.

A második a likviditás szabályozása és a likviditási tartalék meghatározása: a Bizottság előtt ismert a felvetett probléma, különösen Dánia és Ausztria vonatkozásában. Tulajdonképpen a Bizottság részéről e vonatkozásban kinyilvánított rendkívül komoly aggodalmak miatt nem sikerült még megállapodást elérni ebben a kérdésben. Voltak fenntartásaink, és szolgálatom folytatja a munkát bázeli partnereinkkel, hogy megoldást találjon, különösen a fedezett kötvények elszámolását illetően.

A harmadik a tőkeáttételi mutató kérdése. Nem hátrálhatunk ki a G20-ak tanácskozásán tett kötelezettségvállalásunkból. Elégedettek vagyunk ugyanakkor a bázeli megállapodással, amely a tőkeáttételi mutatót a tárgyévben a 2. pillér részévé teszi, amint ezt röviddel ezelőtt Karas úr is említette; a cél, hogy ezt az 1. pillér alá rendeljük. Ez nem lesz automatikus, és egy felülvizsgálati záradékot építünk be e témára vonatkozóan a tőkekövetelmény-irányelvre vonatkozó javaslattervezetünkbe.

Engedjenek meg néhány gondolatot a bázeli megállapodásnak az Európai Unióban történő megvalósításáról. Ez a pénzügyi válság megrázta az egész világot. Olyan tanulságokkal szolgált, amelyeket meg kell szívlelnünk. A globális prudenciális szabályozás nem működött valós körülmények között. A már végrehajtott, a meglévő szabályok megszilárdítására szolgáló reformokon túl, a jegybankok elnökei és a bankfelügyeletért felelős személyek is megállapodást dolgoztak ki a közelmúltban, Bázelben.

Véleményem szerint ez a megállapodás jó hír. Fontos lépés a szabályok erősítése és a globális pénzügyi stabilitás irányában, és az új bázeli megállapodás segítségével nemzetközi szinten közös szabályok alakíthatók ki a bankszektorra vonatkozóan, ami rendkívül fontos. Ez a megállapodás egyúttal egyengeti egy kiegyensúlyozott megoldás útját: a vállalkozásoknak előnyös lesz, hogy az alkalmazkodásra szánt átmeneti időszakban elég idő áll majd rendelkezésükre az új előírások teljesítéséhez, ami, véleményünk szerint, a gazdasági növekedés veszélyeztetése nélkül járul hozzá, hogy a bankrendszer egészséges működése fokozatosan javuljon.

Hölgyeim és uraim, a szolgálatom és kollégáim, akiknek szeretnék köszönetet mondani, sokat tettek Bázelben, hogy sikerüljön közös álláspontot kialakítani Európán kívüli partnereinkkel. Remélem, hogy a G20-ak állam-, illetve kormányfői jóváhagyják az új bázeli megállapodást a közelgő, novemberi szöuli csúcstalálkozójukon. Ez azonban még nem az utolsó állomás.

A következő lépés a bankrendszer alapjainak uniós szintű reformja. Mindig szem előtt tartjuk az Unió egyedi körülményeit, amikor a nemzetközi szabályok megvalósítására kerül sor, és, hölgyeim és uraim, ez alól a CRD 4 irányelv sem kivétel; itt is figyelembe vesszük az Unió egyedi körülményeit. Továbbá, ebben az összefüggésben, különösen azokat a makro- és mikrogazdasági elemzéseket végezzük el, amelyek e bázeli megállapodás részét képezik. Önt, Karas úr és kollégáit természetesen tájékoztatni fogjuk az eredményekről.

Célunk, hogy az irányelvjavaslatot 2011 első negyedévében elfogadjuk. Ez pedig azt jelenti, hogy azt a tagállamoknak 2013. január 1-jéig kell átültetniük saját jogrendjükbe. Ez elegendő időt biztosít számukra, hogy megfeleljenek az új rendelkezéseknek.

Ugyanakkor a realitások talaján kell maradnunk. A Bázelben megkötött megállapodás jelentős előrehaladás, de, ismétlem, még sok tennivaló van. Együtt dolgozunk majd Önökkel és a tagállamokkal a következő hónapokban, hogy a válság utáni időszak egyik legfontosabb reformját végrehajtsuk. Szeretnék egyértelműen fogalmazni ebben a kérdésben is: nagyon fogunk figyelni, és a figyelmünk nem lankad, amikor biztosítanunk kell, hogy nemzetközi partnereink is – mindenekelőtt, de nem kizárólag, az Egyesült Államok – pontosan és időben hajtsák végre az alapvető reformokat. Ezt a kérdést felvetem az igencsak közeli, a hónap végén esedékes, második egyesült államokbeli látogatásom során.

Végül pedig, egyetértek Önnel, Karas úr, hogy az Európai Parlamentnek még nagyobb szerepet kell játszania ebben a folyamatban. Befejezésül tehát ígéretet teszek, hogy rendszeresen tájékoztatom Önt – bizottságát és a plenáris ülést – a Bázeli Bizottságban történtekről.

  Jean-Paul Gauzès , a PPE képviselőcsoport nevében. – (FR) Elnök asszony, biztos úr, először is röviden méltatni szeretném Kara úr kitűnő munkáját. Egyike voltam azoknak, akik támogatták a gondolatot, hogy készüljön saját kezdeményezésű jelentés, mielőtt a Bizottság összeállítja a maga javaslatait a bázeli megállapodás átültetésének kereteit illetően. Örömömre szolgál, hogy Karas úr munkája, amelyet számos árnyékelőadó bevonásával végzett, kiemeli a legfontosabb átgondolandó kérdéseket.

Nem ismételem meg őket, biztos úr, és természetesen örömmel üdvözlöm az Ön által felvetett kérdéseket, továbbá arra vonatkozó eltökéltségét, hogy a szabályozási keret hatékony, megvalósítható és működőképes legyen, és, legfőképpen, hogy ne vezessen a nemzetközi verseny torzulásához.

Más témával folytatva, hadd mondjam el, nem lehet nem észrevenni, hogy gyakran mekkora különbség van a nyilvános kijelentések és gyakorlati megvalósításuk között. Azt is meg kell jegyeznem, hogy a nem európai uniós országokban, és itt konkrétan az Egyesült Államokra gondolok, kialakult az a bosszantó tendencia, hogy értékítéletet alkotnak működésünkről, miközben maguk sem úgy valósítják meg a rendszereket, ahogyan kellene.

Ami Bázelt illeti, alapvető fontosságú, hogy az európai vállalkozásokat egyenrangúként kezeljék, és ne hozzák őket hátrányos helyzetbe az amerikai vállalatokkal szemben. Az Egyesült Államokban kevés bank veszi tudomásul ezeket az irányelveket, illetve a Bázeli Bizottságot, jelenleg semmit nem alkalmaznak a gyakorlatban. Nem szeretném, ha ezeket a júniusban elfogadott, az Egyesült Államok pénzügyeit szabályozó rendelkezéseket – amelyek hatását a velük kapcsolatos nyilatkozatok eltúlozzák – jogalapként használnák fel arra, hogy ne alkalmazzák azokat a rendelkezéseket, amelyeket az Egyesült Államokon kívüli szervezetek bevezethetnének.

Biztos úr, bízom teljes elkötelezettségében és éber figyelmében, hogy ez nem vezet a francia és az európai bankokat, illetve általában a gazdaságot finanszírozókat érintő verseny torzulásához. Helyesen cselekszünk, amikor visszakormányozzuk a bankokat elsődleges szerepükhöz, azaz a gazdasági fejlődés finanszírozásához, ugyanakkor biztosítanunk kell, hogy ne sújtsuk őket aránytalanul.

  Udo Bullmann , az S&D képviselőcsoport nevében. – (DE) Elnök asszony, hölgyeim és uraim, a következőre szeretném felhívni a figyelmet, mielőtt hozzászólásomat elkezdeném. A Bázeli Bizottság többé-kevésbé intelligens jegybankelnökök és pénzügyi felügyeleti szakértők csoportját jelenti, akik azonban, természetesen, nem a csalhatatlan vének tanácsát alkotják, és a szavuk egyáltalán nem maga a törvény. Ez a Ház a jogalkotó testület – ezt biztos úr is tudja, és tisztában vagyunk vele, hogy tudja –, és ez a jogalkotó testület nagy figyelemmel követi, milyen kérdéseket vetnek fel, és, ha értelme van, azt is, hogy itt milyen kérdés kerül terítékre.

Egyértelmű, hogy nem akarjuk hogy még szigorúbb legyen a tőkekövetelményre vonatkozó szabályozás. Hogyan is akarhatnánk a gazdasági válság idején, amelyben még mindig benne vagyunk? Nemzetgazdaságaink bruttó hazai termékének 20–30%-a az e bankoknak adott mentőcsomagokban van elzálogosítva. Az emberek, természetesen, azt várják tőlünk, hogy megfelelő banki szabályozást alakítsunk ki, hogy ne ismétlődhessen meg a mostanihoz hasonló válság. Nem kétséges, hogy szeretnénk beépíteni ebbe a banki védvonalba olyan anticiklikus elemeket, amelyek, például Spanyolországban, évek óta bizonyítják alkalmasságukat. Bár ott is ellenállással szemben kellett végrehajtani őket, ma már látjuk, megérte, mivel elég korán megvalósították őket, és segítségükkel nemhogy nem rosszabb, hanem kifejezetten erősebb lett a bankrendszer.

Vannak azonban kulcskérdések – és őszintén hálás vagyok Karas előadó úrnak, hogy saját kezdeményezésű jelentése középpontjába helyezte őket –, amelyeket egyértelműen és teljes mértékben támogatunk. Az első, hogy valóban szükség van hatástanulmányra, mégpedig részletes hatástanulmányra, amely egyértelműen mutatja be, egyrészt a pénzügyi szektor egészére, másrészt, természetesen, különösen a reálgazdaságra gyakorolt hatást. Továbbá azt, milyen a kkv-k hitelfinanszírozásának jövőbeli feltételeire vonatkozó hatás?

A második kérdés, hogy biztosan kell tudnunk: ez alkalommal, a múltbeli gyakorlattal ellentétben, a megállapodásokat máshol is végrehajtják. Ezt tudnunk kell a jogalkotás előtt, másképp csak egy újabb aszimmetria alakul ki, amelyért nem vállalhatjuk a felelősséget.

A harmadik kérdés, hogy nem fordulhat elő megkülönböztetés jogi formák tekintetében. Az az európai bankrendszer sokféleségének azon formációit, amelyek különösen bizonyították létjogosultságukat a válság során – és ez azokat a bankokat jelenti, amelyek odafigyeltek a kkv-ágazatra, és azokat, amelyek a magánszemély-ügyfelekre koncentráltak és így nem keletkeztek nemzetközi kockázataik –, nem szabad sújtani intézményük szolidaritásáért. Ezt azonban a napirenden szereplő javaslat nem biztosítja eléggé. Ezért az a véleményünk, hogy a javaslatokat most kell átdolgozni és finomítani, továbbá át kell gondolnunk, hogyan oldjuk meg ezt a kérdést a gyakorlatban. Az állami bankok tevékenysége összességében kiemelkedő értékű, feltéve, hogy ésszerű alapokon működtethetők. Azt a kérdést is fel kell tennünk – és itt most a csendestársi tartalékra gondolok – hogyan valósul meg mindez, ha elfogadjuk a bázeli szabályozást. Ez a mostani nem lehet az utolsó szó, és nem is a végleges változat, amelyet elfogadunk.

A tőkeeszközöket mérni kell, hogy lássuk, mennyire biztosítják a folyamatos minőséget álfeltételek nélkül, milyen mértékben állnak rendelkezésre a veszteségek kivédésére, tartósak-e és rugalmasak-e a kifizetések tekintetében, ahogy az előadó is felveti és érvel jelentésében. Ez ésszerű és elfogadható kiinduló álláspont lehet számunkra. Korlátozni kívánjuk a tőkeáttételi hatásokat és ésszerű engedményeket akarunk az eltérő kockázati profilok vonatkozásában. Megvizsgáljuk tehát, biztos úr, a javaslatát, és bizakodunk, hogy sikerül a leghatékonyabban együttműködni a Parlamenttel.

  Sharon Bowles , az ALDE képviselőcsoport nevében. – Elnök asszony, azt szeretném mondani a biztos úrnak, hogy amikor a felügyeletről szavaztunk, azt mondtam, jogszabályaink olyanok, mint a svájci sajt: csupa lyuk, tele olyan helyekkel, ahová a közös szabályozás képtelen beférkőzni.

Azután, a múlt héten, az Unió bankárai az Eurofi-konferencián a Bázel III-ról tanácskoztak. Mindenki a „nemzeti” szót rebegte: nemzeti rugalmasság, nemzeti szabályozás, nemzeti mentesség; a kívánatossal ellentétes ösztönzés szelleme kiszabadult a palackból. Amint sikerül megállapodni valamilyen harmonizációs és stabilitási keretről, elkezdődik a kiskapuk keresgélése és a sajtlyukfúrás, és, hogy őszinte legyek, itt sem rózsásabb a helyzet. Nekem ebből elegem van. Miért kell Európának mindig Bázel bőgőmasinájának lennie? Nem ez volt a szándékunk a felügyeleti rendszerrel. Nem ez a cél a Bázel III-mal. A tények egyértelműek. A G20-ak egyértelműen fogalmaztak. A bankoknak ellenállóknak kell lenniük a mostanihoz hasonló válságokkal szemben, és ebben a tőkének kulcsszerepe van.

Tudom, milyen gondokkal küzd a reálgazdaság, tudom, hogy szükség van a banki hitelezésre, és, másokhoz hasonlóan, alig várom a makrogazdasági és a halmozott hatásokat érintő hatásvizsgálatokat – nemcsak a bázeli szabályokra, hanem a válság utáni összes szabályozásra vonatkozóan is –, amelyre Ön, biztos úr és Rehn biztos, ígéretet tettek alkalmassági meghallgatásukon.

A bankoknak pedig ezt üzenem: Nem tudjuk komolyan venni tiltakozásukat, amíg a titkolózásba burkolóznak aggregátumaikat illetően, és mindenre a „Bizalmas” pecsétet ütik. Ami tehát engem illet, az a véleményem, hogy a bázeli szabályozás bevezetésére adott határidő-hosszabbítás éppen elég csúszást jelent: ennyi, nincs több.

Nos, biztos úr, a likviditási intézkedéseket – ahogy mások is megjegyezték – még nem sikerült teljesen megoldani, és tartok tőle, hogy egyre több, a kívánatossal ellentétes ösztönzéssel találkozhatunk majd az államadósság és a rövid lejáratú eszközök kérdésének egyre erőteljesebb hangsúlyozásával kapcsolatban. Körültekintőnek kell lennünk ezzel kapcsolatban. Végig kell gondolnunk, mit teszünk, nem szabad megismételni ugyanazokat az intézkedéseket a prudenciális szabályozás minden egyes elemében, ha azok nem megfelelőek és tönkretennék a tőke- és reálgazdasági beruházásokat.

  Philippe Lamberts , a Verts/ALE képviselőcsoport nevében. – (FR) Elnök asszony, a Bázel III kiindulópont és semmi esetre sem mehet tovább, mint ameddig az Unió el akar menni. Azoknak, aki azt mondják, ha a túlmegyünk Bázelen, bankjaink nemzetközi versenyképességét veszélyeztetjük, azt üzenem, elsődleges célunk, hogy gazdaságunk működőképes legyen. És ha ehhez szigorúbb szabályozásra van szükség, legyen! Az még hozzátenném: annyiszor emlegetik az egyenlő esélyeket; ennek ellenére az Egyesült Államok, szemrebbenés nélkül, egyedül járja a maga útját, amikor csak megteheti és megfelel céljainak. Éppen ezért nem szeretném, ha itt, Európában karba tett kézzel várnánk valamiféle konszenzusra, ami sohasem valósul meg.

A másik, hogy minden átmeneti időszaknak, szükségszerűen, időkorlátosnak kell lennie. És, véleményem szerint, a magunk számára kitűzött nyolc év túl hosszú. Mi több, s ezt nem is vettük számításba, ez alatt az átmeneti idő alatt szigorú feltételeket kell bevezetni az osztalék- és a bónuszkifizetésekkel kapcsolatban. Tisztességtelen és elfogadhatatlan volna, ha – miközben a bankok arról panaszkodnak, mennyire nehéz megképezniük az új szabályozás szerinti tőketartalékokat – tulajdonosaik és igazgatóik továbbra is pénzt vesznek ki a kasszából.

Végül pedig közvetlenül a bankoknak szeretném címezni a következőket: azoknak, amelyek azt panaszolják, hogy nem tudják ugyanazt a nyereséget előteremteni, mint a régi szép időkben, azt üzenem: az iparban és a kiskereskedelemben működő vállalkozásoknak be kell érniük 2–5% közötti éves nyereséggel, és ebben semmi szégyellnivalót nem találok. Ideje belátni: a svédasztalt leszedték!

  Vicky Ford , az ECR képviselőcsoport nevében. – Elnök asszony, tudom, még messze nincs vége a válságnak, és a tágabb értelemben vett gazdaságnak hitelekre van szüksége. A múlt héten azonban azt tapasztalhattuk Írországban, hogy a bankokat továbbra is az adófizetők pénzéből mentik meg.

Ez a gyakorlat nem folytatható. Olyan bankokra van szükségünk, amelyek készek kockázatot vállalni. Ehhez azonban annyi tőkére és likviditásra van szükségük, hogy meg tudjanak állni a saját lábukon, amikor ezek a kockázatok balul ütnek ki. Bonyolult kérdésről van szó, és szeretnék is köszönetet mondani Karas úr erőfeszítéseiért, de ez csak egy része a munkának. Megfelelő megoldási mechanizmusokra is szükségünk van.

Egyértelmű az itt benyújtott módosítások számából, hogy a képviselők szeretnék megismerni a részleteket és a következményeket. Garantálnunk kell, hogy hasonló megközelítést alkalmaznak a biztosítékokra is a származtatott eszközökkel összefüggésben. Először is: van egy hatástanulmány, Bázelre vonatkozóan készült, de olyan titkolózás övezi, hogy bele sem kukkanthatunk. Tegyék nyilvánossá és használjuk!

Ha nemzetközi megállapodást kötünk, biztosítanunk kell, hogy nemzetközi szinten kerüljön sor a végrehajtásra. Nemcsak itt és a Wall Streeten, hanem az egész világon. Számos olyan hely van a szabályozás szövegében, amelyek alól ki lehet bújni; itt van például a kisebbségi részesedésekről és a halasztott adóról szóló 24. pont, a Pfandbriefe bemutatását tartalmazó 40. pont és az új, a 43A. pont.

Igen, Bázelnek meg kellene vizsgálnia az egymást támogató kisbankok hálózatát. Pontosan ezt teszi. Az angol változatot azonban úgy értelmezem, mintha azt a benyomást keltenénk, hogy megelőzzük Bázelt következtetéseiben.

Ezenkívül megállapodás született, hogy áttérünk a teljes és kötelező erejű tőkeáttételi arányra. Ne térjünk el ettől a döntéstől. Egyetértek azzal, hogy vannak jó helyi gyakorlatok, amelyek folytatódhatnak, azonban meg kell vizsgálni az állami bankok gyakorlatát, és nem szabad fű alatt mentességeket becsempészni. A piac azt feltételezi, hogy ez a suskus a rossz gyakorlat továbbélésének enged zöld utat, nem a jó gyakorlatot támogatja.

  Astrid Lulling (PPE) . – (FR) Elnök asszony, szeretném azzal kezdeni hozzászólásomat, hogy megköszönöm előadónk, Karas úr remek munkáját. Teljes mértékben támogatom az e komplex kérdéssel kapcsolatos megközelítését. Fontos azonban, hogy a rendelkezésemre álló két percben olyan kérdést emeljek ki, amelyről volt szó ugyan a jelentésben, ám ennél több figyelmet érdemel. A jelzáloglevelekre (németül: Pfandbriefe) gondolok a likviditási standardok összefüggésében.

Az új európai likviditási standardoknak, amelyeknek éppen az újradefiniálásán dolgozunk, jobban figyelembe kellene venniük a jelzáloglevelek egyedi gazdasági, jogi természetét és működési mechanizmusát. A hosszú távú finanszírozás és a tágabb értelemben vett gazdaságba történő beruházás eszközei. A Bázeli Bizottság rájuk vonatkozó, jelenlegi javaslata azonban kedvezőtlen és aránytalan hatást gyakorolna Európa gazdaságára a fontosabb gazdasági térségekkel, például az Egyesült Államokkal, összehasonlítva.

Természetesen üdvözlöm, hogy a Bázeli Bizottság 2010. július 26-i megállapodása rendkívül likvid eszköznek ismeri el a jelzálogleveleket a likviditási fedezettségi mutató kiszámításának összefüggésében. Azonban felkérem a Bázeli Bizottságot és az Európai Bizottságot, Barnier urat, hogy tegye lehetővé e pénzügyi eszköz nagyobb beszámíthatóságát annak érdekében is, hogy a likviditási tartalékban elfogadható eszközök megfelelő diverzifikáltsága biztosítható legyen, továbbá, hogy elkerülhetők legyenek a piaci torzulások. Ez az alacsony kockázatot hordozó eszközt olyan környezetbe kell helyezni, ahol remekül működhet.

  Anni Podimata (S&D) . – (EL) Elnök asszony, mindnyájan tudjuk, hogy a Bázeli Bizottság által elért megállapodással kapcsolatos mai vitánk újabb, a jelenlegi válság által kikényszerített lépés; ez a válság élesen rávilágított a pénzügyi rendszer szabályozásának és a felügyeletének hiányosságaira és gyengeségeire, a visszájára fordította, ami a válságot megelőzően, a piacok deregulációjának aktuális doktrínája volt, és kiemelte a szigorúbb szabályozás szükségességét mind a tőkemegfeleléssel, mind a pénzintézetek felügyeletével kapcsolatban.

Az adott körülmények között a Bázeli Bizottság megállapodásra jutott, amelyben vannak bizonyos alapelvek, vannak továbbá olyan változtatások, amelyeket meg kell tenni a tőkemegfeleléssel kapcsolatban, hogy erősíthető legyen a bankrendszer védvonala. Ami a megállapodás európai végrehajtását illeti, Karas úr jelentése számos fontos szempontra világít rá, amelyeket komolyan fontolóra kell vennünk, ilyenek, többek között, az európai piac sajátosságai, ahol a hitelek 80%-a bankhitel, a bázeli folyamat demokratizálásának igénye az Európai Parlament aktívabb részvételével és, természetesen, az a javaslat, hogy tekintsük az euróövezeti államadósságot, minősítésüktől függetlenül, igen likvid eszköznek annak érdekében, hogy csökkenteni lehessen a hitelminősítők befolyását.

Szeretném azonban megismételni, hogy az új tőkemegfelelési intézkedések csak minimális felülvizsgálatot jelentenek, hosszabb távon általánosabb reform szükséges. Európa, ahogy a biztos úr mondta, már fontos lépést tett az új európai felügyeleti rendszer elfogadása felé. Most lépésváltás következik és az erőteljesebb összehangolást támogatjuk a megelőzés alapeszközeként. Itt azonban még nem állhatunk meg. További lépések szükségesek: felügyeleti és szabályozási keretrendszer bevezetése az eddig szabályozás nélkül működő szervezetekre, például a hitelminősítőkre és az alternatív alapokra vonatkozóan.

Biztos úr, az Ön által nemrégiben ismertetett javaslatok lényegi részei között szükséges elfogadni a rendkívüli mértékben átláthatatlan, így fokozott rendszerkockázatokat hordozó ügyletekre, például a tőzsdén kívüli származékos ügyletekre és a fedezetlen (csupasz) opciókra vonatkozó szabályokat is. Végezetül, biztos úr, amint utalt is a G20-ak szöuli csúcstalálkozójára, kiemelten kell törekednünk a pénzügyi tranzakciók megadóztatására. Nem azért, mert büntetni akarjuk a bankokat, nem is azért, mert bosszút akarunk állni rajtuk, hanem, mert korlátozni kívánjuk a spekulációt és egyértelmű, határozott üzenetet szeretnénk küldeni az Unió állampolgárainak, akik jelenleg a válság árát fizetik, hogy a terhek arányosabb elosztását várjuk el.

  Wolf Klinz (ALDE) . – (DE) Elnök asszony, hölgyeim és uraim, ha a bankoknak több tőkével kell rendelkezniük hitelezéshez és pénzügyi eszközökhöz, az javítja veszteségviselő képességüket. A Bázeli Bizottság legutóbbi javaslatainak ez a stabilitásalapú megközelítés a kiindulási alapja. Sajnos, a Bázeli Bizottság mindeddig nem foglalkozott kielégítően a rendszer szempontjából jelentős bankok kérdésével. Ezért üdvözlöm Karas úr kérését, hogy a likviditásra vonatkozó követelmények legyenek függetlenek attól, mennyire fontos egy intézmény a bankrendszer szempontjából. Azaz kellően szigorúbb követelményeket kell előírni azoknak a bankoknak, amelyeket, méretük vagy a globális pénzügyi rendszerrel való összekapcsolódásuk miatt, válsághelyzetben az adófizetők pénzéből kell megmenteni.

Differenciáltabban kell megközelíteni a tőkeáttételt. Csak akkor szabad állandó elemként beépíteni az első pillérbe, ha tapasztalati úton bebizonyosodik, hogy ez az eszköz nem vezet arbitrázshoz és a verseny torzulásához, továbbá valóban ellensúlyozza a túlzott hitelezést.

Mindenesetre ezeket a javaslatokat globálisan kell végrehajtani. Nem hagyhatjuk, hogy az amerikai hatóságoknak döntő befolyásuk legyen a bázeli javaslatokra, hogy azután meg ne hajtsák végre őket. A jövő hónapban Szöulban sorra kerülő G20-csúcstalálkozón kiderül majd, mennyire tudjuk megvalósítani ezt a célt.

  Sławomir Witold Nitras (PPE) . – (PL) Elnök asszony, először is hadd mondjam el, örömömre szolgál, hogy az Európai Parlament úgy döntött, foglalkozik ezzel a kérdéssel, különösen, mivel a jelentés a Parlament kezdeményezésére született meg. Őszintén gratulálok Karas úrnak!

Az elmúlt évtizedben korábban soha nem látott fejlődés tanúi lehettünk a különféle pénzügyi innovációk és új eszközök területén. Tulajdonképpen gyakran ezek az eszközök határozzák meg a mai piac jellegét. Úgy vélem, hogy ebben a mostani helyzetben a hatékony felügyelet alapfeltétele, hogy valós, megbízható ismereteink legyenek mindarról, mi is történik éppen ezeken a piacokon. Mindeközben az oly népszerűvé vált pénzügyi instrumentumok annyira bonyolultak lettek, hogy az már jelentősen akadályozza a felügyeleteket a hozzájuk kapcsolódó kockázatok megfelelő megítélésében.

Az új instrumentumokon kívül arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy a piac rendkívül gyorsan változik és globalizálódik, továbbá, hogy – a globalizált, változó piac és a nemzeti felügyeletek között támadt ellentétben – ezek az eszközök egyáltalán nem megfelelőek, és a felügyelet sikertelen. Bizonyos értelemben a pénzintézetek növekedése is okozza, hogy nincs nyomon követés ott, ahol megvalósul a felügyelet, aminek következtében a felügyelet is akadályokba ütközik.

Mindezzel azt kívánom elmondani, hogy igazából, nincs összkép a szektorról, sem földrajzi vonatkozásban, sem a magának a szektornak a tevékenységét illetően. A szektor aktív szereplői közötti kapcsolatok, továbbá a tevékenység formálódó jellegének megismerése, véleményem szerint, döntő jelentőségű a pénzügyi rendszer globális biztonsága szempontjából. Úgy látom, ez mindeddig nem valósult meg.

A jelenlegi bázeli szabályozás alapjában véve a tőkét érinti, tehát örömömre szolgál, hogy az új intézkedések a likviditásra és az anticiklikus politika mechanizmusaira vonatkozó követelmények megvalósítását szolgálják. Az e területen javasolt intézkedések üdvözlendő lépések. A tőkemegfelelési mutatók mint fejlett diagnosztikus mérőszámok alacsony hatékonyságát ismerve a rendszerstabilitást és a likviditási fedezeti mutatók egységesítésére tett kísérletet pozitívan kell értékelni rövid és hosszú távon egyaránt, mivel éppen a likviditási problémák miatt volt szükség a bankok megmentésére, aminek tanúi voltunk.

  Olle Ludvigsson (S&D) . – (SV) Elnök asszony, sok szempontból kedvező jel, hogy az új tőkemegfelelési szabályokkal kapcsolatos munka halad. A Bázel III folyamat sikeres befejezése az előfeltétele, hogy helyre tudjuk állítani a pénzügyi szektor stabilitását. A jelentés, amelyről most szavazni fogunk, kiegyensúlyozott és jól kidolgozott, ugyanakkor szeretnék három olyan kérdést kiemelni, ahol egyértelműbb lehetett volna.

Először is, önmagában is fontos, hogy ne helyezzük a bankokat túl nagy nyomás alá azzal, hogy túlságosan rövid időt szabunk a végrehajtásra; ugyanakkor legalább ennyire fontos, hogy a végrehajtás ne legyen túl lassú sem. Az a cél, hogy a bankok kellően stabilak legyenek, hogy meg tudjanak birkózni egy következő recesszióval. Mivel a céldátum a távoli 2017/2018, fennáll annak veszélye, hogy sok bank képtelen ezt teljesíteni.

Másodszor: biztosítanunk kell, hogy a végrehajtás az Egyesült Államokkal és más szereplőkkel szoros és tényleges együttműködésben valósuljon meg. Egyértelmű célként kell megfogalmazni, hogy a nemzetközi bankszektor egészét, nem csak egy részét kell stabilizálni. A gyengébben szabályozott területek vagy a végrehajtás lassúsága a globális rendszer egészét teheti ki kockázatoknak.

Harmadszor: a rendszeres stresszteszt kitűnő módszerként alkalmazható a bankrendszer stabilitásának folyamatos biztosítására. Hatékony eszközként kellene alkalmaznunk a tőkeszabályok kiegészítésére. A stressztesztet azonban jóval gyakoribbá lehetne tenni, követelményszintjét is jócskán növelni lehetne. A válság bebizonyította, hogy vannak dolgok, amelyek rendkívül gyorsan történnek. A pénzügyi szektorban ezért nagyon fontos, hogy az eseményeket mindig nagy figyelemmel kövessük.

  Olle Schmidt (ALDE) . – (SV) Elnök asszony, biztos úr, az új bázeli szabályozás a stabilitás és a fenntartható növekedés előfeltételeit teremti meg. A válság megtanított bennünket arra, hogy a bankoknak több és jobb minőségű tőkére van szükségük, a szabályozásnak pedig az egészséges banki működést és kockázatvállalást kell támogatnia. A tőkeáttételi arányra vonatkozó szabályokat úgy kell kialakítani, hogy az alacsony kockázatú tőkét nyújtó bankokat ne sújtsák. Fennáll annak a veszélye, hogy a szabályok a skandináv bankokat különösen súlyosan érintik majd, mivel igen jelentős, alacsony kockázatú lakáshitel-állománnyal rendelkeznek. Ez aggodalomra ad okot.

Minden irányelvet és új szabályt jól végig kell gondolni, de összességében azt kockáztatjuk, hogy túl sok a szabályunk, ami viszont árthat a növekedésnek. Egyetértek Bowles asszonnyal abban, hogy a Bizottságnak elemeznie kell, milyen hatást gyakorolnak az új bankszabályok az európai növekedésre. Nem mindig a szabályok és az új jogszabályok jelentik a megoldást. Ne elégedjünk meg a jóval, ha elérhetjük a legjobbat.

  Antonio Cancian (PPE) . – (IT) Elnök asszony, biztos úr, szeretnék köszönetet mondani Karas úrnak a kitűnő munkájáért. Az az érzésem, tehetetlenül szemléltük ezt a komoly globális gazdasági és pénzügyi válságot az elmúlt két évben, és még akkor is ez a véleményem, ha egyesek azt állítják, alakulhattak volna rosszabbul is a dolgok.

Ma az Unió „forrong”, és Ön, biztos úr forradalmat vezényel le, amelynek célja a stabilitás, hogy megkapjuk azokat a garanciákat, amelyekre szükségünk van. Az utolsó plenáris ülésen a gazdasági erőt sikerült racionalizálni, hogy védeni tudja magát Európát. Amint kevéssel ezelőtt már szó esett róla, javaslatok készültek a származékos ügyletekre és a fedezetlen értékesítésre vonatkozóan; megvitatjuk a bankokra és a pénzügyi tranzakciókra kivetendő adót, s közben várjuk a Bizottság végleges, javasolt felülvizsgált anyagát.

Biztos úr, körültekintően kell eljárnunk, nehogy az egyik végletből a másikba essünk – ami gyakorta megtörténik –, és a szabályok és a jogszabályok akadályozzák vagy lelassítsák a gazdasági fejlődést és fellendülést. Úgy vélem, a rugalmatlanság és a bürokrácia mindig ugrásra kész. Igaz, hogy most stabilitásra van szükségünk, de az is, hogy nagy szükségünk van a növekedésre is: növekedésre és még több növekedésre – ahogy Barroso elnök úr e teremben megállapította.

A Bázel III egy folyamat kezdete, amely mindnyájunktól felelősségvállalást kíván, ugyanakkor védenünk kell a versenyképességet és az egyenlő feltételeket, figyelnünk kell a kkv-kra, továbbá a takarék- és szövetkezeti bankokra, amelyek közel vannak a helyi emberekhez.

  Seán Kelly (PPE) . – Elnök asszony, azt hiszem, mindenki egyetért azzal, hogy erősíteni kell a bankrendszer ellenálló képességét. Köszönet illeti Karas urat. Tudjuk, hogy a bázeli javaslatok nem teremtenek egyenlő esélyeket, és ha nincsenek egyenlő esélyek, nincs verseny sem. Ami azt illeti, igen nagy a veszélye, hogy sok öngólt lövünk majd.

Már szó esett róla, de pontosítsuk még egyszer: az Egyesült Államok és Európa teljes mértékben különböznek egymástól. Az Egyesült Államok gazdaságát főként a tőkepiacok finanszírozzák. Európa főként a bankszektor hitelezési képességére épít, amit, ha valahol, hát Írországban lehet érezni. Bankjaink egyszerűen nem tudnak hitelezni a kkv-knak, és az egyébként életképes kkv-k naponta mennek tönkre, mivel egyszerűen megfulladnak a hitelszűke miatt kialakult légüres térben. És, ahogy Vicky is hangsúlyozta, az adófizetők mentik meg ezeket a bankárokat, finanszírozzák a leépítéskor fizetett kompenzációs csomagokat és a nyugdíjalapokat is, valamint a nem éppen éber szabályozó szakemberek végkielégítését stb.

Tehát sok munka vár még ránk, hogy valódi egyensúlyt tudjunk teremteni, ami véleményem szerint döntő fontosságú a mi esetünkben. Bíztatást ad a biztos úr válasza, aki azt ígérte, együttműködik majd velünk, megpróbál megfelelő egyensúlyt kialakítani és egyenlő esélyeket teremteni. Akkor valódi gólokat lövünk, nem toleráljuk az öngólokat.

  Michel Barnier , a Bizottság tagja. – (FR) Köszönöm, elnök asszony, és köszönöm mindenkinek a javaslatokat, a biztatást, az indítványokat és kéréseket, amelyeket csoportom és én tudomásul vettünk és rögzítettünk.

Gauzès úr említette először a megfelelő egyensúly kérdését, ezt ismételte meg Schmidt, Klinz, Ludvigsson úr, s most Kelly úr is. Igen, célunk a megfelelő egyensúly kialakítása; tulajdonképpen három olyan konkrét területen szükséges ez az egyensúly, amelyekre kiemelten odafigyelünk majd:

Az első a bázeli intézkedések és azoknak a jogrendszerünkbe történő átültetése közötti ésszerű egyensúly kialakítása. A lehető legjobban használom majd ki az átmeneti időszakokat és a mozgásteret, amelyet a bázeli megállapodás nyújt, ehhez jönnek majd az Önök észrevételei.

A második terület, ahol megfelelő egyensúly szükséges – a G20-ak válságmegelőzési és -kezelési programjának összefüggésében – az általunk éppen bevezetett bázeli és más egyéb intézkedések, amelyekre rögtön visszatérek.

A harmadik terület, amelyet Kelly úr most említett, az Egyesült Államok. Kelly úr, tudom, hogy az európai bankrendszer sokkal erőteljesebben vesz részt a gazdaság finanszírozásában, mint az Egyesült Államokban, és ezt a különbséget figyelembe fogjuk venni. Ez a transzatlanti egyensúly. Ezt a kérdést meg kell vizsgálnunk anélkül – és most főként Lamberts úrhoz szólok –, hogy az Egyesült Államokra várnánk. Visszautazom az Egyesült Államokba, ahol Tim Geithnerrel és más felügyeleti szakemberekkel találkozom, és nem azért megyek, hogy csak töltsem az időt, hanem hogy biztosítsam, mindnyájan egy irányba haladjunk Bázel II, Bázel II és fél, Bázel III és Bázel IV – elnézést Bázel III és a tőkekövetelmény-irányelv – és még egy más rendkívül érzékeny kérdés kapcsán, ahol eltérés lehet Amerika és Európa között, és ez a számviteli standardok kérdése. Tehát vagyunk naivak az Egyesült Államokkal fennálló kapcsolatunkat illetően, de előzetes véleményt sem kívánunk mondani szándékaikról.

Ezért tehát biztosítom Gauzès urat és biztosítok minden parlamenti képviselőt, hogy kiemelt figyelmet fordítunk a háromirányú egyensúly kérdésére. Cancian úrnak is igaza van, amikor a pénzügyi stabilitás hiányát említi: valóban ez a növekedés a legnagyobb ellensége. Ezért kell olyan feltételeket kialakítani, amelyek a nagyobb pénzügyi stabilitás kialakulását segítik elő, és – figyelembe véve a Kínával jelenleg folytatott vitát is – hozzátenném a monetáris stabilitást is.

Tudomásul vettem és rögzítettem Bullmann úr megjegyzéseit is, amelyek mikro- és makrogazdasági vizsgálatok lefolytatását sürgetik. Termékenyen használjuk fel az átmeneti időszakokat is, amelyek nem tartanak a végtelenségig, és igaza van, Bullmann úr, amikor azt mondja, hogy Európa jogszabályait itt és a Tanácsban hozzuk, nem máshol, nem Bázelben hozzák. Itt található az európai jogalkotó, éppen ezért készítünk javaslatot a tőkekövetelmény-irányelvre; ez jogalkotási javaslat lesz, amelyhez még a nyilvános vitát és az indítványi szakaszt megelőzően az Önök jóváhagyását kérjük majd.

Bowles asszony, Önnek tökéletesen igaza van, amikor kérdést intéz hozzánk, és azt mondja, nem folytatódhat minden úgy, mintha mi sem történt volna. Hallok itt is, ott is olyan véleményeket egyes bankároktól, akiknek rövid a memóriája, hogy vége a válságnak, folytathatjuk, ahol abbahagytuk. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy rövid legyen az emlékezetünk, és semmi sem olyan, mintha mi sem történt volna. Komolyan gondoljuk a reformokat.

Szeretném hozzáfűzni, elnök asszony, hogy a nagyobb tőkeerő, amelyről Bázelben és a tőkekövetelmény-irányelvben szó esik, nem az egyedüli eszköz, illetve megoldás. Van több válságkezelési megoldás is, amelyeket korábban, első felszólalásomban megemlítettem. Dolgozunk természetesen a fedezeti alapok szabályozásán, amely, remélhetőleg, elkészül a következő néhány napban; azután ott van még a magántőke, a származékos termékek és a fedezetlen értékesítés kérdéseivel kapcsolatos fellépésünk. Vannak más, ugyancsak fontos eszközök is. Néhány perce Ludvigsson úr a stressztesztről beszélt. Ezt folyamatosan kell végezni. Tehát ez a jelenlegi megközelítésünk.

Lamberts úr, megemlítenék még egy fontos dolgot, amelyet Ön hozott szóba: az osztalékfizetést azoknál a bankoknál, ahol nem valósul meg a minimális tőkeerő követelménye. Ezt a problémát egyértelműen kezelik az úgynevezett pufferek, ebben az esetben a tőkemegőrzési tartalék, amely előírja, hogy azok a bankok, amelyek nem teljesítik a minimális tőkeerőre vonatkozó elvárásokat, nem fizethetnek osztalékot. Ez egyike azoknak a rendelkezéseknek, amelyeket természetesen beépítünk a jogalkotási javaslatba.

Ford asszony, valóban védenünk kell az adófizetőket. Biztosra veszem, hogy figyelni fogja a javaslatokat, amelyeket néhány nap múlva a válságkezeléssel és -megelőzéssel, továbbá az egyes tagállamokban létrehozandó bankszanálási alappal kapcsolatban beterjesztünk; reméljük, hogy így a bankok számláit a bankoknak, nem az adófizetőknek kell állni.

Lulling asszony konkrét kérdést tett fel. Igen, bázeli megbeszéléseink kapcsán kollégáim és én nagyon figyeltünk erre a kérdésre, és arra a megegyezésre jutottunk, hogy a likviditási tartalék 40%-át tehetik ki a jelzáloglevelek, amelyekről Ön kérdezett. Úgy gondolom, ez kedvező eredmény. Mindnyájan a likvid eszközök diverzifikálását szorgalmazzuk.

Klinz úr a „túl nagy, hogy csődbe menjen” kérdését vetette fel. Nos, amikor ez az aggodalom az Egyesült Államokban felmerült, akkor is azt válaszoltam, nem vonható párhuzam, mert az amerikai bankrendszer és az európai bankrendszer – a gazdasághoz történő hozzájárulásuk és szerkezetük tekintetében – különböznek egymástól. Klinz úr, ez olyan kérdés azonban, amelyet nemzetközi szinten (a G20-ak és a Pénzügyi Stabilitási Bizottság szintjén) még nem sikerült lezárni. Nagy figyelemmel követjük az eseményeket, hogy ne kelljen és ne lehessen ismét az adófizetők zsebébe nyúlni.

Nitras úr, ami az összetett pénzügyi eszközöket illeti, erősebb felügyeletre van szükség. Ezért tölt be majd az új európai hatóság, az Európai Értékpapír-piaci Hatóság (EÉPH) kulcsszerepet –nagyrészt e Parlamentnek köszönhetően – bizonyos toxikus termékek betiltására vonatkozó lehetőségek vizsgálatában, s majd tapasztalhatják, hogy az EÉPH szerepét tovább erősítjük a közeljövőben.

Végezetül, szeretném Podimata asszony tudomására hozni, hogy a hitelminősítőkre majd egy harmadik szakaszban kerül sor. Amit Önökkel együtt eddig megtettünk, nem elegendő. Jelenleg ezen a harmadik szakaszon dolgozom, amelynek célja a hitelminősítők szabályozása és a hitelminősítői piac diverzifikálása, amely, finoman fogalmazva, túl kevés kézben összpontosul. Kérdést intéztünk múlt pénteken az Ecofin-ülésén részt vevő miniszterekhez és az Önök bizottsági elnöke, Bowles asszony is jelen volt. Konzultációt szándékozom előkészíteni e szabály megerősítésére.

Schmidt úr felvetette a halmozott hatás kérdését is, amelyre az általunk majd rendkívül nagy figyelemmel kísérendő, háromirányú egyensúly ismertetésével adtam választ.

  Othmar Karas , előadó. – (DE) Elnök asszony, hölgyeim és uraim, ez világos, egyértelmű, szakértő és felelős vita volt. Azt hiszem, nagyon jó bizonyítványt állítottunk ki magunkról: jelzi az összetartást és az elszántságot. Biztos úr, szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki részt vett a vitában, köztük Önnek is. Nem kérdőjeleztük meg a folyamatot, de nem is fejeztük be. Egy kényes kérdés is előkerült. A szóban forgó neuralgikus pont lényegét mindenekelőtt az európai és az amerikai banki és gazdasági struktúrák különbségei alkotják. És ezen a ponton, még mielőtt a jogalkotási folyamat kezdetét veszi, egy valamit világosan ki kell mondanunk, mégpedig azt, hogy a bázeli folyamat igen is hátrányosan befolyásolja és korlátozza mozgásterünket a politikai döntéshozatalban. Mi történt volna, ha nem készítünk saját kezdeményezésű jelentést saját elhatározásunkból? Akkor ma nem került volna sor vitára. Ezért tehát demokratizálnunk kell a bázeli folyamatot, a G20-folyamatot, az éppen kialakulóban lévő globális intézményeket, azokba a parlamentarizmus szellemét kell vinni, ugyanakkor részt kell vennünk a folyamatban, hogy ne állítsanak bennünket mindig kész tények elé.

A Bázel III-at és a betétvédelmet össze kell kapcsolni, mivel van kapcsolat a kettő között. Össze kell kapcsolnunk döntéshozatalunkat és a globális végrehajtást, különösen az Egyesült Államokban. Meg kell határozni a likviditást még mielőtt megkapjuk az irányelvtervezetet. Ugyanakkor az Egyesült Államokban elfogadott Dodd-Frank törvény újabb probléma elé állít bennünket. Mivel Amerikának gondjai lesznek a likviditási követelmények megvalósításával, ismét azzal próbálkoznak, hogy – a külső minősítések mellett – további kritériumokat vezessenek be. Alapelvünknek a következőnek kell lennie: vagy a külső minősítések, vagy alternatív kritériumok, például árstabilitás, szolgáljanak az értékelés alapjául. Ugyanakkor egyáltalán nem ésszerű, hogy Európában mindkettő, az Egyesült Államokban csak az egyik működjék.

Biztos úr, éberen kell figyelnünk és közösen kell biztosítanunk, hogy az egyes tagállamok pénzügy- és gazdasági miniszterei adják tovább nemzeti parlamentjeiknek, miről számol be a Bizottság hatástanulmányában. A nemzeti parlamentekben kevésbé tudják, mint ebben a Házban, mivel foglalkozunk éppen, továbbá, hogy milyen hatások és okok érvényesülnek a tagállamokban. Itt is offenzívába kell átlendülnünk. Vonjuk be nemzeti parlamenteket ebbe a kommunikációs folyamatba.

  Elnök. – A vitát lezárom.

A szavazásra holnap kerül sor.

Írásbeli nyilatkozatok (az eljárási szabályzat 149. cikke)

  Sergio Berlato (PPE) , írásban. – (IT) Az hiszem, a mostani gazdasági és pénzügyi válság, amely a legnagyobb recesszió a nagy világválság óta, rávilágított, hogy a jelenlegi Bázel II-es szabályozási keret radikális felülvizsgálatra szorul. Szeretném emlékeztetni Önöket itt a Parlamentben, hogy a Bázel II a hitelnyújtás feltételéül szabja, hogy a bankok objektív értékelést készítsenek az adott vállalat hitelképességéről, figyelembe véve – egy csőd esetén – esetleges fizetésképtelenségéhez, garanciáihoz és kitettségéhez kapcsolódó kockázatokat. Noha ezek a követelmények a társaságok versenyképességének javítását és a pénzügyi rendszer erősítését célozzák, rendkívüli módon sújtják azokat a kis- és középvállalkozásokat, amelyek az Unió gazdaságát működtetik. Egészen konkrétan: mivel az európai vállalkozások pénzügyi alapjai nem annyira szilárdak, a megállapodás alkalmazása gyakran azt jelenti, hogy kevesebb és drágább az hitel, amelyhez hozzájutnak. Noha biztatónak találom, hogy a Bázeli Bizottság korszerűsíteni kívánja az általános szabályozási keretet, rendkívül aggasztóak a tárgyalási folyamat során feltárt hiányosságok. Éppen ezért osztom azt a véleményt, hogy a Parlamentet jobban be kell vonni a tárgyalásokba annak érdekében, hogy sor kerüljön azokra a változtatásokra, amelyek garantálják: Európa ipara és gazdasága nem kerül hátrányos helyzetbe.

  Giovanni Collino (PPE) , írásban. – (IT) Az új európai stabilitási paktumnak részét kell képeznie a bankrendszernek, amely a folyamat másik végét képviseli, ahol a saját forrásokat, amelyek az európai gazdaság motorját jelentik, felhasználják. Más szavakkal: az Európai Unió tagállamaiban felhalmozódó hiteleket, amelyekből az állampolgárok között felosztott nemzeti vagyon lesz, a bankok finanszírozzák és kezelik, amelyeknek tudniuk kell, hogyan lehet velük nyereséget termelni.

Bár igaz, hogy a tagállamoknak hosszú időre lesz szükségük, hogy alkalmazkodjanak pénzügyi jogszabályaik egységesítéséhez, elérjék az egységesség megfelelő szintjét adórendszerükben, megfelelő likviditási marzsokat alakítsanak ki, valamint megbízható tőkeáttételi hatásokat írjanak elő, hogy garantálják a megtakarításokat és azok hosszú távú trendjét, biztosítanunk kell, hogy rövid távon is sikerül megtalálni a helyes választ a válságra.

A saját források, amelyekhez az Európai Unió egyre jobban hozzáfér majd, biztosítják, hogy az uniós források kezelésének egyre kevésbé az a célja, hogy a rendszerszintű kockázatokat kezelje, sokkal inkább, hogy ösztönözze a nemzetgazdaságokat, amelyeket nemcsak féltékenyen őriznek az országhatárokon belül, hanem amelyeket integráltak is annak érdekében, hogy optimalizálják a komparatív előnyök kiaknázását.

  Diogo Feio (PPE) , írásban. – (PT) Az erős és stabil pénzintézetek alapvető feltételei a tőkepiacok fenntarthatóságának, a hitelek elérhetőségének, a versenyképességnek, a gazdasági és pénzügyi stabilitásnak. Ezért üdvözlöm a jelentés elfogadását, különösen, mivel olyan lényeges intézkedéseket tartalmaz, amelyeket felvetettem a nemzeti pénzintézetek helyzetének tárgyalásakor. Itt különösen, a következőkre utalok: a Bázeli Bizottságnak és az Európai Bizottságnak tisztáznia kell a kölcsönös pénzügyi keresztrészesedésre vonatkozó megállapodások kezelését; az Európai Központi Bank monetáris politikai műveletekre szolgáló elfogadható eszközeinek (visszavásárlási eszköz) jelenlegi meghatározását figyelembe véve meg kell határoznia a jó minőségű likvid eszközökre vonatkozó kritériumokat, valamint valamennyi euróövezetbeli államadósságot jó minőségű likvid eszköznek kell tekinteni függetlenül azok konkrét minősítésétől, ezzel csökkentve a hitelminősítő ügynökségek tevékenységeinek aránytalan hatásait.

  Jiří Havel (S&D) , írásban. – (CS) A benyújtott jelentés megfogalmazása viszonylag pontos. Világosan elemzi a felülvizsgálat tárgyát képező, javasolt új banki szabályozást (Bázel II), részletesen elemzi legfontosabb pontjait, amelyek megvitatása folyamatban van gyakorlati és elméleti szinten is. Konkrétan olyan intézkedések bevezetését jelenti, amelyek a bankszektor nagyobb pénzügyi stabilitásához járulnak hozzá, csökkentik egy újabb válság valószínűségét, a következő öt területre összpontosítva: a tőke minősége (a banktőke minőségének javítása kétségtelenül kívánatos), szigorúbb likviditási követelmények (a likviditási kockázat jelentősnek bizonyult a válság során), anticiklikus intézkedések (a konjunktúra időszakában képzett többlettőke segít korlátozni a túlzott hitelkiáramlást és az ennek nyomán kialakuló árbuborékokat, ami például Spanyolországban bekövetkezett, a tőkeáttételi arány bevezetése (az új mutató várhatóan hozzájárul a bankok nagyobb stabilitásához; ennek azonban nemcsak a bankok mérlegen belüli, hanem mérlegen kívüli pénzügyi tételeit is, például a származtatott eszközöket és a bank függő kötelezettségeit is, tartalmaznia kell), és utoljára, de nem utolsó sorban, a tőzsdén kívüli ügyeletek elszámoló házak felé terelése, különösen a származtatott eszközök jobb átláthatósága összefüggésében. A fentiek alapján úgy vélem, hogy a benyújtott jelentés részletes elemzést és fontos ajánlásokat tartalmaz a javasolt banki szabályozás területén, ezért javaslom a szöveg elfogadását.

  Petru Constantin Luhan (PPE) , írásban. – (RO) Úgy vélem, hogy a dinamikus, világosan meghatározott pénzügyi piacok, amelyek nagyléptékű beruházásokat tudnak finanszírozni, Európa gazdasági helyreállásának abszolút előfeltételét képezik. Erőteljesen támogatom a G20-ak csúcstalálkozóján a tőkemennyiség növelésére és a likviditáskezelési standardok bevezetésére vonatkozóan tett kötelezettségvállalást. Ezek a jó minőségű likviditás megteremtésére vonatkozó standardok a válságra adott válaszok alkotóelemei.

Úgy vélem továbbá, hogy az Európai Unió elfogadható eszközeinek nagyobb rugalmassága, amelyet a biztonságos finanszírozási források és egyedi tulajdonságaik meghatározásával lehet elérni, pénzügyi stabilitást teremt, ha válsághelyzet áll elő, rövid és hosszú távon egyaránt.

  Czesław Adam Siekierski (PPE) , írásban. – (PL) A közelmúlt pénzügyi és gazdasági válsága eloszlatta azon illúziókat, hogy a bankok ismerik a leginkább kockázataikat és ők tudják a leginkább meghatározni a biztonsági előírásokat. A bankszektor bűnei közé a bankok egyes vezetőinek mérhetetlen tudatlansága, az értékesítési tervek eltúlzott fontossága, a kockázati tényezők semmibevétele tartozik, ehhez társult még a pénzügyi felügyelet passzivitása, amelyek közvetlen katalizátorai voltak a világméretű recessziónak.

A Bázel II nem bizonyult hatékonynak válságmegelőző mechanizmusként. Ilyen körülmények között alapvető jelentőségű, hogy – a lehető leggyorsabban – új szabálykönyvet alkossunk, a Bázel III-at, amely nem abból az optimista feltételezésből indul ki, hogy a bankok képesek önmagukat szabályozni.

A magasabb tőkekövetelmények – a likviditás növelése révén – nyilvánvalóan hozzájárulnak a bankszektor nagyobb biztonságához. Ugyanakkor ezek az intézkedések annak kockázatát is hordozzák, hogy a költségeket áthárítják az ügyfelekre – a hiteldíjak és egyéb pénzügyi szolgáltatások díjainak emelésével –, aminek a gazdaság látja kárát. Éppen ezért megfelelő védelemre van szükség, amely megóv bennünket ettől a nemkívánatos hatástól vagy azt legalábbis a lehető legalacsonyabb szinten tartja. Viszont azt is tudnunk kell, hogy a pénzügyi biztonságnak költségei vannak. Az a kérdés, mennyit vagyunk hajlandók erre áldozni.

  Angelika Werthmann (NI) , írásban. – (DE) A válság egyértelműen bebizonyította, hogy a bankok tőkéje nem volt elegendő a hitelképesség és fizetőképesség szempontjából. A meglévő szabályozási keret tehát alapos felülvizsgálatra szorul; éppen ezért a Bázeli Bizottságnak általánosságban a keret korszerűsítésére irányuló törekvéseit örömmel üdvözölhetjük, különösen, ha az egységes, egyértelmű és átlátható szabályozással valósul meg. Ugyanakkor vannak bizonyos hiányosságok itt is, és jelenlegi formájában a keretszabályozás versenyhátrányba hozná Európa gazdaságát. Az európai vállalatok a bankoktól kapott hitelekre támaszkodnak. Az európai beruházások és hitelezés nyolcvan százaléka bankhitelre épül. E tekintetben különösen fontos a kkv-k finanszírozásának biztosítása. A különbségeket úgy kell figyelembe venni, hogy ne hozzunk hátrányos helyzetbe bizonyos üzleti modelleket. Egyébként fennáll annak veszélye, hogy az európai gazdaság kárt szenved.

16. A Bizottság által trösztellenes ügyekben kirótt bírságok (vita)

  Elnök. - A következő napirendi pont a Bizottság nyilatkozata a Bizottság által trösztellenes ügyekben kirótt bírságokról.

  Michel Barnier , a Bizottság tagja. – (FR) Elnök asszony! Mint mindig, most is nagy örömömre szolgál, hogy itt lehetek önökkel éjjel-nappal, és szólhatok kollégám, barátom, Almunia úr nevében, akinek jelenleg a Kína–Európa Unió munkavacsorán kell részt vennie. A tisztelt Ház arra kérte a Bizottságot, hogy fejtse ki a versenyellenes gyakorlatok elleni küzdelem során kiszabott bírságokkal kapcsolatos szakpolitikáját. A Bizottság részéről nagy örömmel teszek ennek eleget a következő ismertető keretében.

Ahogy önök is tudják, a Bizottság köteles fellépni a versenyellenes gyakorlatokkal szemben, köteles továbbá büntetni ott, ahol ezek megkárosítják a belső piac vállalkozásait, illetve a fogyasztókat.

A rendelkezésünkre álló elsődleges eszköz, hogy megbírságolhatjuk a kartellben résztvevő vállalkozásokat, amelyek versenyt korlátozó üzleti gyakorlatot valósítanak meg, illetve visszaélnek az erőfölényükkel. A bírság összegét a bírságok meghatározására vonatkozó módszertani iránymutatások alapján állapítjuk meg. A jelenleg hatályos változatot éppen négy éve vezettük be.

Emellett csökkentett bírságtételeket alkalmazunk a vizsgálatainkkal együttműködő vállalkozások esetében, ha például ők maguk hívják fel a figyelmünket egy kartell létére, vagy eljáráson kívül megállapodnak a Bizottsággal. Ez minden félnek sok időt és erőforrást takarít meg. A vállalkozások egyébként nem kényszeríthetők az éves forgalmuk 10%-át meghaladó összeg megfizetésére, ez ugyanis a kiszabható bírság felső határa.

Tehát, tisztelt képviselők, elsődleges eszközünk a bírságolás. A jövőben viszont nem zárjuk ki egyéni szankciók, különösen a közigazgatási szankciók bevezetését sem. Számos tagállam már most is lehetővé teszi ilyen szankciók alkalmazását. Alaposan meg kívánjuk vizsgálni e lehetőség jogi és politikai vonatkozásait.

Szükség van-e hivatalos jogi keretre? Az 1/2003/EK tanácsi rendelet 23. cikke meghatározza a Bizottság által kiszabott bírságok jogalapját, de nem ad iránymutatást az összegük meghatározásának módszerére nézve. A 23. cikk rögzíti az alapelveket, többek között meghatározza az imént említett forgalomarányos felső határt, az iránymutatások pedig részletesen szabályozzák az alkalmazást.

Több európai jogrendben viszonylag egységes gyakorlat alakult ki, a törvény a szankciók széles köréről rendelkezik, a bírság összegét pedig közigazgatási iránymutatások határozzák meg. A versenyjog alkalmazása terén így van ez Németországban, az Egyesült Királyságban és Hollandiában. Ennek alapján nem látjuk okát annak, hogy az Európai Unió versenyügyekben kiszabott bírságai tekintetében új jogszabályra tegyünk javaslatot.

A második kérdés az, hogy felül kell-e vizsgálni az iránymutatásokat még azelőtt, hogy áttekintenénk a kiszabott bírságok mértékét. Szeretném érzékeltetni, mennyibe kerülnek az európai gazdaságnak a kartellek. Becsléseink szerint a 2005 és 2007 között felszámolt kartellek csaknem 8 milliárd eurónyi kárt okoztak. A vizsgálatok azt is kimutatták, hogy a kartellek 10–30%-os áremelkedéshez vezettek; ez vonzó lehetőség, nehéz lenne neki ellenállni, ha nem teljesítenénk ügybuzgón a feladatunkat, azaz nem hajtanánk végre a versenyszabályokat.

Bírságaink mértékét úgy határoztuk meg, hogy méltányos büntetéssel sújtsák a korábbi törvénysértő magatartást. Nagyok az összegek, viszont tükrözik a kartell tagjai által okozott kárt és az elért jogtalan hasznot. Bírságainknak elrettentő hatással kell járniuk, hogy a jövőben eredményesen eltántorítsák a vállalatokat az ilyen versenyellenes magatartástól. Ismétlem, hogy éppen ezért nem látjuk okát annak, hogy módosítsuk a bírságok meghatározására vonatkozó 2006-os módszertani iránymutatásokat.

A harmadik, egyben utolsó kérdés az, hogy csökkenteni kéne-e válság idején a bírságokat. Biztosíthatom önöket, hogy figyelmesen nyomon követjük azon vállalatok pénzügyi helyzetét, amelyek egyes esetekben fizetésképtelenségre hivatkoznak, és több alkalommal jelentősen csökkentettük a bírságuk összegét. Az utóbbi időben a fürdőszobai szaniterekre, illetve nagy szilárdságú acélra vonatkozó határozatokban például 25-75%-os csökkentést alkalmaztunk.

Nem az az érdekünk, tisztelt képviselők, hogy kizárjuk az érintett vállalatokat a piacról. Sőt, éppen ellenkezőleg. A versenyszabályokat gyakran azért alkalmazzák, hogy új vállalatok jussanak be a piacra, és egyenlő versenyfeltételek mellett végezhessék rendes gazdasági tevékenységüket.

  Klaus-Heiner Lehne , a PPE képviselőcsoport nevében. – (DE) Elnök asszony, biztos úr! Először is szeretném megköszönni a Bizottságnak az a rugalmasságot, amelyről az imént tett tanúbizonyságot. Barnier biztos úr utalt arra, hogy egyes ágazatokban, például az építőiparban – miután jelentős gazdasági visszaesés következett be ezen a területen – jelentős elmozdulás történt a bírságok meghatározása terén, és abban, hogy – „elengedésnek” nem nevezhető – halasztott fizetési lehetőségeket biztosítottak. Úgy hiszem, ez a számos nehéz gazdasági helyzetben lévő vállalatot figyelembe véve ésszerű reagálás a Bizottság részéről. A Bizottság üdvözlendő rugalmasságától függetlenül fel kell tenni azonban az alapvető kérdést, hogy a bírságok jelenleg is érvényben lévő rendszere vajon összeegyeztethető-e a jogállamiság elvével?

Meg kell mondjam, ezzel kapcsolatban kétségek merülhetnek fel. A jogszabály ugyanis igen tág teret biztosít a bírság meghatározásához, miközben nem állapítja meg a konkrét szempontokat; az 1/2003/EK tanácsi rendelet oly mértékben szabad kezet ad a Bizottságnak, hogy szinte gyaníthatóan nem feltétlenül jogi megfontoláson alapulnak a háttérdöntések, hanem valószínűleg bizonyos véletlenszerű elemeket tartalmaznak. Sajnos az Európai Bíróság eddig elfogadta ezt a gyakorlatot, illetve a bírságok meghatározásának ezt a módját, és nem kritizálta.

El tudom azonban képzelni, hogy ennek fényében talán megváltozhat az ítélkezési gyakorlat, mivel változott a helyzet – hamarosan csatlakozunk az európai emberi jogi egyezményhez, a Lisszaboni Szerződés pedig kötelező érvényre emelte az Alapjogi Chartát. Ennélfogva ezt valóban megfontolandónak tartom, és örömmel látom, hogy a Bizottság azon gondolkozik, hogy a kritériumok és az egyéb szankciótípusok tekintetében módosítsa az 1/2003/EK tanácsi rendelet rendelkezéseit, azokat konkrétabbá tegye, valamint szigorúbb kritériumokat vezessen be a meghatározandó büntetőintézkedések tekintetében is. Én személy szerint ezt szükségesnek tartom a sok szakértő által „európai jogállamiság-deficitként” jellemzett hiányosságok felszámolásához.

  Antolín Sánchez Presedo , az S&D képviselőcsoport nevében. – (ES) Elnök asszony, biztos úr! Nagyon fontos a bírságok témája. A versenyellenes magatartásra adott válaszról van itt szó, a válasznak pedig eredményesnek és határozottnak kell lennie. A gyenge, nem megfelelő válasz ösztönöz, sőt buzdít a szabálysértésre. A bírságnak ezért nem csak el kell tántorítania a szabálysértőket, hanem általános elrettentő hatással kell bírnia minden gazdálkodóra. Egyértelművé kell tenni, hogy az illegális versenymagatartás sem előnnyel, sem haszonnal nem kecsegteti az elkövetőket.

Igaz, hogy a Bizottság széles mozgástérrel rendelkezik a bírságok alkalmazása terén. A döntési szabadság azonban nem jelent önkényes intézkedést, mivel vannak szabályok, felső határok és szempontok, eljárási garanciák, és minden eshetőségre ott van a bírósági ellenőrzés is.

A Szerződés, az 1/2003/EK rendelet, a 2006-os iránymutatások és a türelmi program – ugyancsak 2006-ból – összességében egy meglehetősen jól működő keretté áll össze.

A rendszer azonban még továbbfejleszthető. A rendszer alkalmazása során szerzett tapasztalatok, a szakértői ajánlások, valamint az intézmények és az egyes gazdálkodók által jelzett jogos aggályok arra intenek, hogy bizonyos kérdésekkel foglalkoznunk kell. Lenne mit javítani a rendszer átláthatóságán és kiszámíthatóságán, továbbá meg lehetne vitatni a kis- és középvállalkozásokra, a foglalkoztatásra, valamint a vállalkozások fenntarthatóságára gyakorolt hatását. Érdemes lenne fontolóra venni az összegek és fizetési feltételek rugalmasabbá tételét, a türelmi programokkal való összefüggéseket, sőt a különböző tagállami rendszerek közötti különbségek áthidalását is.

Emellett más idevágó eszközökkel lehetne teljessé tenni a rendszert: például hangsúlyozni lehetne az egyéni felelősséget, egyéb megoldásokat lehetne fontolóra venni – nem csak a versenyellenes magatartás megszüntetése, hanem az ismétlődés megelőzése szempontjából is –, valamint az egyének, illetve csoportok magán-kártérítési pereket indíthatnának.

Mindezeket a kérdéseket szigorúan, módszeresen és pozitívan kell kezelni anélkül, hogy megkérdőjeleznénk a versenypolitika működési módját.

  Sophia in 't Veld , az ALDE képviselőcsoport nevében. – Elnök asszony! Sok mindennel egyetértek az előttem szólók által elmondottakból. Üdvözlendőnek tartom a biztos úr nyilatkozatát, mert ha figyelmesen hallgatom, a Bizottság tulajdonképpen nyitott a Parlament kérésére, amelyet a versenypolitikáról szóló tavalyi jelentésében fogalmazott meg, és amelyben kifinomultabb eszközcsomagot szorgalmazott a trösztellenes szakpolitikák terén.

A figyelem középpontjában a bírságok és azok összege áll, de vigyáznunk kell, nehogy ideológiai vitába bonyolódjunk. Hangsúlyosan arról van itt szó, hogy a versenyellenes magatartástól elrettentő, eredményes eszközcsomaggal rendelkezzünk. Ahogy ön helyesen rámutatott, tekintélyes kár éri a gazdaságunkat és a fogyasztókat is. Azt gondolom, a bírságoknak ésszerű mértékűeknek kell lenniük, de a vállalatoknak nem a bírságra kellene panaszkodniuk, hanem egyszerűen csak nem kellene kartellbe tömörülniük. Ez a legjobb garanciája annak, hogy ne sújtsák őket kirívóan magas bírsággal.

Tavaly kifinomultabb eszközökre vonatkozó javaslatokat kértünk a Bizottságtól. Azt kértük önöktől, hogy terjesszenek elő javaslatokat például a társaságok egyéni felelősségére (ezt említette is), átláthatóságára és elszámoltathatóságára, a rövidebb eljárásokra, a védelemhez és a tisztességes eljáráshoz való jogra, a türelmi ügyek eredményes feldolgozására, továbbá a vállalati megfelelőségi programokra és az európai előírások kidolgozására vonatkozóan. Szeretném tudni, vajon a Bizottság elő kíván-e terjeszteni ilyen javaslatokat. Belátjuk, hogy ez nagyon bonyolult, mivel ez nemzeti és uniós hatásköröket is érint. De úgy gondolom, hogy közös célunk a piac megfelelő működésének biztosítása.

  Jean-Paul Gauzès (PPE) . – (FR) Elnök asszony, biztos úr! Emlékszem, néhány éve megkérdeztem az akkori kereskedelmi biztos asszonytól, tud-e olyan értékelésről, amelyben megvizsgálták volna a kiszabott bírságok fogyasztókra gyakorolt hatását; az akkori biztos asszony közölte szakbizottsági ülésünk elején, hogy sikerült ennyi meg ennyi millió euró bírságot beszednie. Tehát az volt a válasz, hogy ezt nem vették figyelembe. Úgy tűnik, azóta végeztek vizsgálatokat arról, hogy mekkora a tényleges kár.

Két dologra szeretném azonban felhívni a figyelmüket. Az első, hogy az összegeket az adott vállalatcsoport forgalma alapján határozzák meg. Azonban előfordulhat, hogy a versenyszabályokat esetlegesen megsértő vállalat – amit elítélek – egy viszonylag kis cég a csoporton belül. Engem ez zavar, különösen akkor, ha önálló jogi személyekről van szó.

Másodszor, biztos úr, – és ezt ön mondta, nem a kollégája – ön gyakran szól a megelőzés szükségességéről, azt állítva, hogy a megelőzés jobb a büntetésnél, és mindenképpen eredményesebb. Tehát az a kérdésem, hogy ezek a hatalmas bírságok, amelyekről mindig a címlapon számolnak be az erről cikkező újságok, valóban betöltenek-e bármiféle megelőző szerepet. Azon töprengek, hogy a megelőzés szempontjából nem lenne-e hatékonyabb az ellenőrzések számára, nem pedig a bírságok összegére összpontosítani.

Mint a közelmúltbeli francia eset mutatja, a jelek szerint kiszabható olyan pénzösszegről szóló ítélet, amelynek megfizetéséhez 4-5 ezer év szükséges. Azt gondolom, nem szabadna rögeszmésen ezekkel a számokkal foglalkoznunk. Meg kell vizsgálnunk, hogy konkrétan milyen következményekkel jár ez a vállalat számára a bizonytalan gazdasági környezetben.

Nem helyes megsérteni a versenyszabályokat. Teljesen jogos, hogy büntetést szabnak ki, de annak valóban arányosnak kell lennie, ezért szerettük volna tudni, vajon a Bizottság módosítja-e a szabályait. Azt gondolom, elmondta, hogy nem, és ez nagy kár.

  Peter Skinner (S&D) . – Elnök asszony! Nem ismerek ugyan olyan vállalatot, amelynek 400 évig kellene bírságot fizetnie, de ez elég drákóian hangzik. Ezzel együtt, biztos úr, belátom, hogy nem feltétlenül van abban a helyzetben, hogy ma este itt, a helyszínen szakpolitikát alkosson. Evégett Almunia biztos úrhoz intézek majd néhány, a ma esti vitánkkal kapcsolatos kérdést.

Két rövid gondolatot szeretnék felvetni. Először is azt kérném, hogy a Bizottság adja át a 2006-os iránymutatások hatásvizsgálatait. Úgy tudom, Almunia úr munkatársai már jelezték, hogy ez lehetséges. Nagy érdeklődéssel várom az anyagokat. Lehet, hogy időközben már megérkeztek, de megnyugodnék, ha így lenne.

Másodszor, arról hallhattunk ma este, hogy a bírságok – a versenyszabályokat megsértőkre kiszabott bírságok – állnak a középpontban. Lehet, hogy több fokozatú a bírságrendszer, de úgy tűnik, ez nem rettenti el az elkövetőket. Folytatják tovább.

Ötletesen kellene fellépnünk. Árrögzítés esetén például a kis alvállalkozókat is érinthetik a vállalatok szabálytalankodásának következményei, azaz önhibájukon kívül sújtja őket a bírság.

Mi lenne, ha Bizottság megfontolná egy percre a szociális hatásokat? Mi lenne, ha Bizottság többféle megközelítést is megfontolna? Az Egyesült Királyságban alkalmazott rendszer például bírságolás helyett lehetővé teszi az igazgatók eltiltását, ezáltal valóban az elkövetőket sújtja, miközben talpon maradhat a vállalat, maradhatnak a munkavállalók – ez ésszerű gondolat, érdemes lenne átvenni és megvalósítani, akár kísérleti alapon is.

Vannak más példák más országokból – ahogy hallhattuk itt, a felszólalásokból –, és biztos vagyok benne, hogy mi is bevezethetnénk őket. Ha némi intelligenciát viszünk ebbe bele, nagyon sokat tehetünk annak érdekében, hogy ne a vállalatok dolgozóit sújtsa a kartellfilozófiát valló igazgatók gyakorlata.

  Catherine Stihler (S&D) . – Elnök asszony! Rövid leszek. Üdvözlendőnek tartom, amit a kollégák elmondtak ma este. A trösztellenes ügyekben alkalmazott bírságok hatékony erőt adnak a kartellek, a versenyellenes gyakorlatok felszámolásához, és ahhoz, hogy számunkra valóban a fogyasztó legyen az első.

Gauzès úrhoz és másokhoz hasonlóan három kérdést szeretnék a Bizottsághoz intézni. Először is, mit csinálhatnánk jobban a megelőzés terén? Másodszor, megvizsgáljuk-e – ahogy Skinner úr említette – a különböző tagállamok legjobb gyakorlatát? Alapvető jelentőségű Skinner úr felvetése az igazgatóság összejátszásáról és arról, hogy mit kezdhetünk az igazgatókkal. Harmadszor, kaphatunk-e ütemezést a jövőbeni javaslatok elkészítéséről?

  Seán Kelly (PPE) . – Elnök asszony! A 81., 101. és 102. cikk mind ezekkel a kérdésekkel foglalkozik a kartellek, az árrögzítés, a felfaló árazás stb. címszavak alatt. Ezekkel egyértelműen foglalkoznunk kell, de gyakran nehéz bizonyítani, hogy valóban léteznek. Itt van nálam például egy újságcím, amely a következőképpen hangzik: „Trösztgyanú: csak kis mértékben csökkentek 2009-ben az autóárak”, miközben a javítási és szervizdíjak tovább emelkedtek a válság ellenére, a bércsökkentések ellenére, és infláció helyett a defláció ellenére. Ez kartell?

Hazámban egy-egy zápor hatására automatikusan csökkennek a szarvasmarhaárak. Úgy gondolom, egyértelműen meg kell vizsgálni az iránymutatásokat, mind a hosszabb távú tendenciák, mind a kiszabni kívánt büntetések meghatározása céljából. Azt gondolom, Skinner úr nagyon érdekes javaslatot tett, amikor így fogalmazott: „fizessenek az igazgatók”. Én azt mondanám, hogy bírságra is szükség van: alkalmazzák mindkettőt. Egyértelműen nagyon sok tennivaló van, de jó irányba megyünk-e?

  Michel Barnier , a Bizottság tagja. – (FR) Elnök asszony! Meghallgattam az összes érvet, kérést, és gondosan beszámolok majd róluk Almunia kollégámnak, aki rajtam keresztül közölte önökkel: nem lát okot arra, hogy teljesen új jogszabályra tegyen javaslatot a bírságokról, mivel a jelenlegi 1/2003/EK rendelet, amelyről már említést tettem, remekül használható a belátható jövőben.

Ami pedig az iránymutatásokat illeti, a Bizottság folyamatosan nyomon követi az alkalmazásukat, nyitott minden, a továbbfejlesztésüket célzó javaslatra, és e tekintetben rendkívül hasznos az, amit néhányan elmondtak.

Lehne, Gauzès és Skinner úr! Semmi kifogásunk az ellen, hogy némi rugalmassággal ellenőrizzük a rendeletek alkalmazását – az ítélkezési gyakorlat irányt mutató korlátai között –, és hogy figyelembe vegyük a továbbra is kihívást jelentő gazdasági helyzetet. Egyelőre azonban megismétlem, hogy Almunia úr nem lát okot a 2006-os iránymutatások felülvizsgálatára. Elégedett az iránymutatások működésével. Megfelelően rugalmasnak bizonyultak a jelenlegi válság során, lehetővé tették, hogy figyelembe vegyük egyes vállalatok nehéz pénzügyi helyzetét, miként azt néhányan már említették.

A bírságok meghatározására vonatkozó módszertani iránymutatások kötelezőek a Bizottságra nézve. Ez jogbiztonságot nyújt a vállalatoknak, mivel a Bizottság alapos indok nélkül nem térhet el az iránymutatásoktól. Amennyiben a Bizottság mégis eltér az iránymutatásoktól, azt kockáztatja, hogy a bíróságok megsemmisítik a határozatait.

In ’t Veld asszony! A bírságtól eltérő szankciók kapcsán azt kell elemeznünk, hogy szükség esetén milyen mértékben lehetséges beépíteni őket a jelenlegi jogi keretekbe. Bár a tagállamokban léteznek alternatív szankciók, úgy tűnik, hogy csak az ügyek kisebb részében alkalmazzák őket, és továbbra is a bírság az elsődleges szankció.

Ennek megvitatása során két elvet célszerű érvényesíteni. Egyrészt az egyes szankciók nem kérdőjelezhetik meg a jelenlegi jogsértés-ellenőrzési rendszerünket, különösen nem a türelmi programot. Másrészt az, hogy a vállalat igazgatóit vagy munkavállalóit egyénileg megbüntettük – mert erre van lehetőség –, egyáltalán nem csökkenti a vállalat felelősségét a versenyszabályok megsértése kapcsán.

Végül, a Bizottság határozott véleménye, hogy a bírságok jelenlegi szintje és az Európai Unió versenyjogának egységes alkalmazása hatékonyan visszatart a versenyellenes magatartástól a belső piacon.

Lehne úr! Egy dolgot szeretnék mondani. Megvan az igazgatási rendszerünk a versenyszabályok megfelelő végrehajtására. Mi több, ez a rendszer számos előnnyel rendelkezik. Ezenfelül a Bíróság ítélkezési gyakorlata is alátámasztja ezt a rendszert.

Sánchez Presedo úr az átláthatóságot említette, és ez nem lep meg, tekintettel a vele lefolytatott egyéb vitákra a felügyelet témájában. Több ponton is lehetséges a továbbfejlesztés. Rugalmas iránymutatásaink vannak, ahogy az imént említettem, és az idei évben még a legjobb gyakorlatokat is bevezettük.

Végül, in ’t Veld és Stihler asszony a kifinomultabb programok és kifinomultabb eszközök bevezetését említette. Ezt a kérdést a megfelelőségi programok révén vethetjük fel. Ezek rendkívül üdvözlendőek. Tisztában vagyok vele és úgy látjuk, hogy a vállalatok komolyan veszik a megfelelőségi programokat, és ez segítheti a megelőzést, amely valóban olcsóbb, Gauzès úr, mint a kártérítés vagy a büntetés.

Végül, Skinner úr és Kelly úr arról beszélt, hogy a büntetések időnként a vállalatokat sújtják, és ez szociális problémákat okozhat. Élénk érdeklődéssel követjük a tagállami fejleményeket, különös tekintettel a kis- és középvállalkozásokra. Ezért is javasoljuk olyan lelkesen, ahogy a fehér könyvben jeleztük, hogy megvizsgáljuk, mennyire eredményesek a kártérítési perek, és milyen hatásokkal járnak. A Bizottság e célból hamarosan nyilvános konzultációt indít a témában.

  Elnök. – A vitát lezárom.

Írásbeli nyilatkozatok (az eljárási szabályzat 149. cikke)

  George Sabin Cutaş (S&D) , írásban. – (RO) Az Európai Bizottság egyre gyakrabban szab ki egyre magasabb bírságokat a kartellekre és a piaci erőfölényükkel visszaélő vállalatokra. A Bizottság által kiszabott bírságok összege 2009-ben meghaladta a 2 milliárd eurót. Üdvözlendőnek tartom az európai végrehajtó testület gyors reagálását. Ugyanakkor fel kell tennünk magunknak a kérdést, hogy vajon kellően átfogó-e a jelenlegi szankciórendszer. A Bizottság ügyészként és bíróként kettős szerepet tölt be. Ráadásul a bírság a megbüntetett vállalatok munkavállalóit is sújtja, hiszen veszélybe kerül a munkahelyük. Ez azt jelenti, hogy olyan emberek válnak vétlen áldozattá, akik nem követtek el jogsértést. Következésképpen azt hiszem, a trösztellenes ügyekre kifinomultabb intézkedéscsomagot kell kidolgozni, amely részint – független bíróság kinevezésével – átláthatóbbá teszi az eljárásokat, részint bevezeti a vállalat törvénysértő magatartásáért felelős igazgatók egyéni megbüntetésének lehetőségét.

17. Egyperces felszólalások fontos politikai kérdésekben

  Elnök. – A következő napirendi pont az egyperces felszólalások fontos politikai kérdésekben.

  Artur Zasada (PPE) . – (PL) Tisztelt elnök asszony! Azokról a problémákról szeretnék beszélni, amelyekkel a kisgyermekes anyák és az idősek szembesülnek az európai repülőtereken. Az 1107/2006/EK rendelet alapján e két csoport számára segítséget kellene nyújtani a repülőtereken. A legtöbb esetben sajnos azonban a rendelet rendelkezéseit nem tartják tiszteletben. Sőt, még az Európai Bizottság rendelkezéseit bemutató és nagy körítéssel tálalt televíziós reklámban is szó nélkül hagyták a kisgyermekeikkel együtt utazó anyák és apák kérdését.

A probléma megoldása egyszerű – hatékony intézkedéseket kell foganatosítani annak érdekében, hogy a polgárok tájékoztatást kapjanak jogaikról. Először is, módosítani kell a rendelet címét – olyan módon, hogy az arra utaló információval egészítjük ki, hogy a rendelet a kisgyermekeikkel egyedül utazó anyákra és apákra is vonatkozik. A második, hogy új piktogramot kell javasolni az utazók e csoportjára vonatkozóan, amelyet az Európai Unió tagállamainak valamennyi repülőterén kötelező volna alkalmazni.

  Teresa Jiménez-Becerril Barrio (PPE) . – (ES) Tisztelt elnök asszony! Az Emberi Jogi Bizottság tagjaként, spanyol és európai polgárként, valamint – mivel az ETA terrorszervezet bátyámat és bátyám feleségét gyilkolta meg Sevillában – a terrorizmus áldozataként szólalok fel, hogy elítéljem azt, hogy a venezuelai kormány és a venezuelai elnök lehetővé tette az ETA terroristái számára, hogy venezuelai földön részesüljenek az állítólagos terrorista, Arturo Cubillas által nyújtott kiképzésben, aki maga annak ellenére dolgozik Hugo Chávez-kormánya számára, hogy ellene nemzetközi elfogatóparancs van érvényben; ez súlyosan sérti a valamennyi európai polgárnak a biztonsághoz való alapvető jogát.

Határozott intézkedést várok a spanyol kormánytól a valamennyi spanyol számára súlyos megaláztatást jelentő üggyel kapcsolatban. Zapatero úr nem hallgathatja tovább némán, ahogy a venezuelai nagykövet a Spanyol Nemzeti Gárda tagjait – akik maguk jelentik a megtestesült bátorságot az ETA elleni küzdelemben – pribékeknek nevezze. Nem nézheti továbbá tétlenül az ETA és a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők között venezuelai földön egyre szorosabbá váló együttműködést sem, amelyet mát Eloy Velasco bíró is elítélt. Zapatero úr nem foghat kezet egy Chávez úrhoz hasonló vezetővel, aki Venezuelát a terroristák mennyországává változtatja.

Egy olyan ország miniszterelnöke, mint Spanyolország, ahol a terrorizmus oly sok fájdalmat okozott már, nem nézheti tétlenül a továbbiakban ezt a problémát, és a helyzetnek megfelelő választ kell adnia, amit egyébként bármely hétköznapi polgár meg is tenne, ha lehetősége nyílna rá.

  Catherine Stihler (S&D) . – Tisztelt elnök asszony! Azzal kapcsolatban kívánok felszólalni, hogy szeptember 18-án a Parlament 36 képviselőjét – velem együtt – elismerésben részesítette az Európai Tüdőalapítvány a dohányzás ellen kifejtett tevékenységünk miatt.

Az idei év a Tüdő Európai Éve, a petíciót pedig még aláírhatják azok a képviselőtársaink, akik érdeklődést mutatnak a dohányipar ellenében kifejtett tevékenységünk és a dohánytermékekre vonatkozó szabályozás iránt.

Jelenleg a 27 tagállamból 10-ben vonatkozik átfogó tilalom a nyilvános helyeken való dohányzásra annak érdekében, hogy az ilyen helyek dohányfüstmentesek lehessenek. Büszke vagyok arra, hogy Skócia egyike volt a nyilvános helyeken való dohányzás tilalmát bevezető országoknak. A legfrissebb eredmények szerint a nyilvános helyeken való dohányzás tilalma miatt 18%-kal csökkent az asztmával kórházba kerülő gyermekek száma. Olyasmi ez, amelynek megismétlődését szerte az Európai Unióban látnunk kellene.

Arra kérem a Parlamentet, hogy gratuláljon annak a 36 képviselőtársunknak, akiket szeptember 18-án az Európai Tüdőalapítvány e díjjal tüntetett ki.

  Nessa Childers (S&D) . – Tisztelt elnök asszony! Szeretném üdvözölni a Költségvetési Bizottság múlt heti, az európai biztosok alapfizetéseinek és juttatásainak a biztosok magatartási kódexének módosításáig tartó befagyasztásáról való szavazását. A szavazás azt mutatja, hogy a Parlament nem tűri a korábbi belső piaci biztos, Charlie McCreevyéhez hasonló ügyek megismétlődését, akinek új igazgatói posztját most vizsgálja a Bizottság az esetleges összeférhetetlenségekkel kapcsolatos aggodalmak miatt.

201 kérelmet nyújtottak be azok a bizottsági dolgozók, akik engedélyt kértek a Bizottságnál lejáró hivatali idejük utáni munkavállalásra. Csupán egy esetben került sor az engedély megtagadására. A kódexet felül kell vizsgálni, és nem szabad, hogy ezt csupán egy halom hozzávetőlegesen értelmezett iránymutatásként értelmezzék.

  Sergej Kozlík (ALDE) . – (SK) A jelenlegi szlovák kormány számos, a bíróságok és bírók alkotmányosan szavatolt függetlenségét aláásó jogszabályjavaslatot terjesztett elő.

A bírók sértetlenségének korlátozására irányuló alkotmánymódosítást a nélkül terjesztették a parlament elé, hogy előzetes véleménynyilvánításra kérték volna fel, illetve hogy szakértői vitára került volna sor. Szlovákiának a demokrácia és a jogállam torzulása felé való elmozdulását támasztja alá az a tény is, hogy a Legfelsőbb Bíróság elnökét és a Bírói Tanács elnökét kétszer akadályozták meg abban, hogy a bíróságokról szóló jogszabályok, köztük a Bírói Tanácsról szóló jogszabály vitája során a nemzetgyűlés plenáris ülésén felszólaljanak. A Bírói Tanácsról szóló jogszabály módosításának célja az, hogy még megfelelő hivatali idejének lejárta előtt módosítani lehessen a Tanács összetételét. A bírákról szóló törvény módosítása egyről háromra növelné a bírák kinevezésére és előléptetésére javaslatot tevő kiválasztási bizottságokban lévő politikai jelöltek számát. Ez csak egy részlete a teljes képnek, amely egyértelműen mutatja meg azt, ahogy a jelenlegi szlovák végrehajtó és kormányhatalom a bíróságok hatalmával interferálni kíván.

  Csaba Sógor (PPE) . – (HU) A mai nap, október 6-a, fontos dátum a magyar nép történelmében. Ezelőtt több mint másfél évszázaddal ugyanis a magyar forradalmárok az akkor egész Európában éledező új, alapvető értékek, a szabadság, egyenlőség, testvériség szellemében Európa két legerősebb hadserege ellen vették fel a harcot. A levert szabadságharc tizenhárom tábornokát ezen a napon végezték ki a mai Románia területén lévő Aradon. A magyar nép szabadságvágya azonban a huszadik század elnyomó rendszere, a kommunizmus ellen sem ismert korlátokat, ahogyan az 1956-os események ezt kiválóan mutatták. A 48-as tizenhárom aradi vértanú, akik közül csak négy volt magyar, bizonyítva az egyetemes értékek nemzetek felettiségét. Nekünk magyaroknak ezt szimbolizálja, az örök szabadságvágyat, a magyar nemzet egységét és a nemzetek közti megbékélést és a szolidaritást is.

  Agustín Díaz de Mera García Consuegra (PPE) . – (ES) Tisztelt elnök asszony! Szeretném megragadni az alkalmat arra, hogy elítéljem azt, ahogyan Hugo Chávez kormánya sértő és antidemokratikus módon bánik a szabadság és az emberi jogok védelmezőivel.

Kollégámnak, Iturgaiz úrnak a caracasi repülőtéren történő feltartóztatása nem maradhat szó nélkül. Nem ez az első alkalom, hogy ez a rendszer támadást indít az Európai Néppárt (a Kereszténydemokraták) képviselőcsoportjának tagjai ellen. E Parlament tagjaiként nem korlátozódik az EU-n belüli tevékenységekre. Magában foglalja az Unió alapjául szolgáló értékek, például a szabadság, a demokrácia és az emberi jogok tiszteletben tartásának előmozdítását.

Egyértelmű, hogy e feladatot nem üdvözlik különösebben azok, akik totalitárius elképzeléseket igyekeznek ráerőltetni polgáraikra.

A szeptember 27-én tartott parlamenti választások eredménye némi teret enged a reménynek, noha valamennyiünknek aggódnia kellene a venezuelai ellenzék által elért előrehaladással szembeni reakció miatt.

Mit várhatunk attól a kormánytól, amely az Oker terroristasejt terroristáit rejtegeti, attól a végrehajtó testülettől, amely a Venezuelai Nemzeti Földügyi Intézet biztonsági főnökének személyében egy feltételezett ETA-tag gyilkost fogad soraiba, vagy attól a kormánytól, amely figyelmen kívül hagyja több, az igazságszolgáltatás elől menekülő terrorista kiadatási kérelmét?

Természetesen semmit nem várhatunk.

Tisztelt elnök asszony! Az ilyen nemtelen hozzáállás a Parlament kemény és a lehető leghatározottabb elutasítását érdemli.

  Csaba Sándor Tabajdi (S&D) . – (HU) A kettéosztott Németország volt a legérzékletesebb jelképe a kétpólusú világ abszurditásának és embertelenségének. Németország újraegyesítése nélkül nem történt volna meg Európa újraegyesítése, a 2004-es és a 2007-es bővítés sem. Nincs nép Európában, amely jobban átérezte volna Németország mesterséges és abszurd kettészakítottságát, mint a magyar nép. A német nemzet újraegyesítésével kezdődött el Európa újraegyesítése is. A berlini fal leomlásával ledőlt a hidegháborúban kettéosztott Európa válaszfala is. Magyarként különös büszkeség tölt el, hogy országom akkori vezetői bátor és merész döntéssel az NDK-ból Magyarországra menekült több tízezer kelet-német állampolgárt kiengedtek Ausztria felé, a vasfüggönyön át. Felmondták a magyar-NDK szerződést, ezáltal kiütötték a berlini fal első tégláját. Horn Gyula akkori magyar külügyminiszter és Németh Miklós miniszterelnök történelmi tettet hajtott végre, amely nem ment volna végbe Mihail Gorbacsov reformtörekvései nélkül.

  Pat the Cope Gallagher (ALDE) . – Tisztelt elnök asszony! Most tértem vissza Izlandról, ahol az EU és Izland parlamenti vegyes bizottságának első ülésén vettem részt. A kétnapos vizit folyamán küldöttségünk rendkívül informatív véleménycserén vehetett részt az izlandi kormány tagjaival és az izlandi parlament képviselőivel a tagsági kérelmükkel kapcsolatban.

Amikor a küldöttség az izlandi halászati miniszterrel találkozott, akkor lehetőségem nyílt arra, hogy felvessem a makréla teljes kifogható mennyisége jelentős mértékű növekedésének kérdését. Valamennyien felelősek vagyunk azért, hogy fenntartható módon folytassuk e halfaj halászatát, és természetesen valamennyi halfaj halászatát, de most konkrétan erre utaltam. Örömmel jegyezhetem meg, hogy október 12-én Izland tárgyalásokba kezd a parti államokkal Londonban, és remélem, hogy kielégítő megoldást sikerül majd elérni.

A pénzügyi válság hozadékai még mindig nagyon kézzelfoghatók Izlandon. Ez az, amiért az Icesave-vitának kétoldalúan kell folynia Izland, az Egyesült Királyság és Hollandia között. Alapvető fontosságú, hogy az érintett felek a kielégítő eredmény elérésére figyelemmel folytassák a tárgyalásokat.

  Georgios Koumoutsakos (PPE) . – (EL) Tisztelt elnök asszony! Nagyon örülök annak, hogy ma Barnier biztos úr is jelen van, mivel tudom, az általam felvetni kívánt kérdés különösen érdekelni fogja. A természeti katasztrófák felmérhetetlen költségekkel járnak az emberi élet és a gazdasági infrastruktúra tekintetében. Leküzdésük közös feladatot jelent és közös fellépést kíván meg. Az Európai Uniónak ezért haladéktalanul képessé kell válnia arra, hogy eredményesen tudjon fellépni az ilyen vészhelyzetekkel szemben. Ehhez Európának hatékonyabban kell tudnia felhasználni a rendelkezésére álló potenciált, és cselekvésre kell ösztökélnie az európai polgárokat is.

Az önkéntesi tevékenység nagy múltra visszatekintő európai hagyománya és a szolidaritás elve szilárd alapot teremt ennek eléréséhez. Ezért eljött az ideje az európai önkéntes csapattest megalkotásának, pontosan ahogyan azt a Lisszabon Szerződés 214. cikkének (5) bekezdése előírja. Szeretném emlékeztetni Önöket, hogy 2011 az önkéntesek európai éve lesz. Az európai önkéntesi csapattest határozottabbá tenné Európa szerepét és az Európáról kialakult képet, és elnyerné az európai polgárok, de a világ valamennyi polgárának támogatását is.

Az Európai Parlamentnek kötelessége, hogy haladéktalanul intézkedéseket tegyen az európai önkéntes csapattest felállítása érdekében.

  Zbigniew Ziobro (ECR) . – (PL) Tisztelt elnök asszony! 2013-tól kezdődően különös határértéke vonatkoznak majd a szén-dioxid-kibocsátásokra az Európai Unióban. Az Európai Unió közelmúltbeli, a korábban tervezettnél alacsonyabb, vagyis az egy tonna gyártott termékre jutó 0,688 tonna szén-dioxid értékű felső határérték bevezetésével kapcsolatos tervei katasztrofális helyzethez vezethetnek számos európai ország, így például Lengyelország cementipara esetében is.

Ahogyan arról a média egyes képviselői, például a Gazeta Prawna című napilap is beszámolt már, a számítások szerint a cementárak legalább 30%-kal nőnek majd, ami egyfelől a házat vagy lakást építeni szándékozó kiskereskedelmi ügyfeleket érinti, másfelől pedig lelassítja a gazdasági fejlődést, mivel a cement a termelés alapvető fontosságú forrása. Ez a helyzet különösen az EU új tagállamai számára veszélyes, mivel nekik jóval nagyobb a tehetős országokhoz, például Franciaországhoz vagy Németországhoz képest való lemaradásuk, amelyek infrastruktúrájukat, például az autópályáikat már jóval ezelőtt, akkor kiépítették, hogy ilyen korlátozások lettek volna érvényben e területen. A helyzet olyan módon is kifejti majd káros hatását, hogy a termelés érintett részét keleti határainkon túlra viszik, a szén-dioxid-kibocsátásra mindenképpen sor kerül, viszont gazdaságunk veszteséget szenved el.

  Georgios Toussas (GUE/NGL) . – (EL) Tisztelt elnök asszony! Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése által a tegnapi napon, azaz október 5-én jóváhagyott antidemokratikus állásfoglalás egyenlőségjelet tesz a munkásosztály, az alulról szerveződő küzdelem és a szélsőségek közé, valamint – a szélsőségek elleni küzdelem nevében – az alapvető demokratikus jogok, például a véleménynyilvánítás szabadságának, a gyülekezés és egyesülés jogának korlátozását, valamint a politikai pártok tevékenységeinek betiltását javasolja.

Ez az alávaló állásfoglalás külön észrevételt fogalmaz meg Görögországra, a munkásosztályra, valamint az Európai Unió, a saját hazánk és az Európai Unió más tagállamai kormányainak az alulról szerveződéssel szemben fellépő politikája ellen a közelmúltban kibontakozó, alulról szerveződő küzdelemre vonatkozóan. Az osztályharcot nem lehet reakciós állásfoglalásokkal és jogszabályokkal megállítani. A történelem része, a rendszer velejárója, amely az embertelenségből, az ember, ember általi kizsákmányolásából született. A munkásosztály küzdelme, a munkásosztály és az alulról szerveződő mozgalmak Európa-szerte bekövetkező újjászerveződése és ellentámadása oda veti majd az ilyen állásfoglalásokat, ahová valók – a történelem szemétdombjára.

A Görög Kommunista Párt felszólítja a munkásosztályt és az alulról szerveződő erőket arra, hogy tettekben megnyilvánulóan utasítsák el e reakciós állásfoglalást, vegyék fel a küzdelmet az európai uniós tőke és a burzsoá kormányok által az aluról szerveződő mozgalmak ellen indított támadással szemben, és támogassák a munkásosztály és az önálló vállalkozók társadalmi-politikai szövetségének kialakítására tett erőfeszítéseket, amelyek majd az emberek javát szolgáló változásokat hoznak.

  Laima Liucija Andrikienė (PPE) . – (LT) A mai napon kerül sor Brüsszelben az EU és Kína közötti csúcstalálkozóra. Az éghajlatváltozás és a kereskedelem mellett a megbeszéléseknek a kínai emberi jogi aktivisták helyzetére, a halálbüntetésre és a laogai kényszermunkatáborokra terjednek ki. E témák kétség kívül nagyon fontosak, de szeretném emlékeztetni egy Kínáéhoz kapcsolódó másik akut problémára – Tibetre. Sajnálatos, hogy a dalai láma képviselői és a Kínai Népköztársaság kormányának képviselői közötti párbeszéd – amely némi bizakodásra adott okot – nagyon lassan halad. A párbeszéd kilencedik fordulójára tavaly decemberben került sor. A találkozókra rendszertelenül kerül sor és a bizalmatlanság légköre övezi őket. Mindez annak ellenére van így, hogy a dalai láma már régóta feladta nem csak a tibeti függetlenséggel, de a tibeti önállósággal kapcsolatos célkitűzést is.

Ismételten szeretném felkérni a kínai vezetőket a Tiber-kérdés párbeszéd útján, az erőszak alkalmazását és a dalai láma figyelmen kívül hagyását nélkülöző módon való megoldására. Az Európai Unió kétségtelenül üdvözli az ilyen párbeszédet, és készen áll arra, hogy minden lehetséges módon hozzájáruljon, közvetítsen és segítséget nyújtson a folyamathoz.

  Corneliu Vadim Tudor (NI) . – (RO) Romániában sajnos drákói szigorúságú cenzúra működik, amelyhez fogható sehol nem található az Európai Unióban. A Nemzeti Audiovizuális Tanács elnevezésű abszurd intézményre utalok.

Egy sztálinista szörnyszülöttről van szó, amely – szemben a józan ésszel olyan nagyszerű szerzőket tiltana be, ha ma élnének, mint Cervantes, Goethe, Byron, Balzac, Cesar Pavese és Adam Mickiewicz. Ez a demagóg szervezet hatékonyan terrorizálja a független televíziós csatornákat is. Egy olyan elefánttemetőhöz hasonlítanám ezt a tanácsot, amelyből egy hanyatló politikai diktatúra hatására az ellenzéki pártoknak bizonyos igazságok kimondását lehetővé tevő csatornákat megbénító pénzbírságok formájában támadnak zombik.

Kérem, segítsenek abban, hogy megszabadulhassunk a Nemzeti Audiovizuális Tanács mandarinjaitól, és hogy visszakaphassuk az 1989-es romániai forradalom győzelmének legjavát, a sajtószabadságot!

  Marian Harkin (ALDE) . – Tisztelt elnök asszony! Az este folyamán korábban a szociális rendelkezéseket és a Lisszaboni szerződést vitattuk meg, amely arra kötelezi az Uniót, hogy a politikaalkotás során vegye figyelembe a döntések szociális következményeit. Számol-e az EU – vagy mondjam azt: a Bizottság – a szociális, és különösen a gazdasági következményekkel akkor, amikor ahhoz ragaszkodik, hogy Írországnak 2014-re meg kell felelnie a Stabilitási és növekedési Paktumnak?

A pénzügyi konszolidáció természetesen nagyon fontos, de összességében mindent figyelembe kell venni. Az EU-tól érkező nagyon határozott üzenet a következő: „2014-re 3% alá kell kerülni, különben baj lesz!” Korábban az este folyamán a belga elnökség azt mondta, hogy az esztelen szigorúság nem elkerülhetetlen, és most mégis pont ezzel kell szembenéznünk: az esztelen szigorúsággal, a minden áron megvalósítandó pénzügyi korrekcióval. És mi a helyzet a gazdaságunk helyreállításának szükségességével? Igen, vissza kell kerülnünk a 3%-os szintre, de hosszabb határidőre van szükségünk.

Teljes mértékben elfogadom, hogy sok nehézséget mi okoztunk saját magunknak, és nem együttérzést igyekszem kelteni, de azt gondolom, hogy az esztelen szigorúság tönkreteszi kicsiny és nyitott gazdaságunkat, amely – két évvel a válság kitörése után – még ma is napi két vállalkozás megszűnését kénytelen elszenvedni.

  Joanna Katarzyna Skrzydlewska (PPE) . – (PL) Tisztelt elnök asszony! Az elmúlt napok hírei tele voltak a pszichoaktív anyagok, vagy más néven tervezett drogok halálos hatásairól szóló beszámolókkal. Ez a probléma – a különösen a fiatalok körében bekövetkező mérgezéses esetek, sőt, a halálesetek egyre növekvő száma miatt – szinten jól láthatóan jelen van Lengyelországban.

A tervezett kábítószerek előállítóinak és kereskedőinek leleményessége előtte jár a tagállamok jogalkotásának. Sokkal hamarabb hozzák forgalomba a halálos kábítószereket, mintsem hogy a tagállamok nemzeti jogaikban betilthatnák azok értékesítését, és a szereket megvásárló emberekben az a meggyőződés alakul ki, hogy a tervezett kábítószerek – mivel még nincsenek betiltva – egyáltalán nem is károsak. Semmi sem esik távolabb az igazságtól. A tervezett kábítószerek ugyanolyan károsak, mint az illegális kábítószerek, sőt, még veszélyesebbek, mivel gyorsabban alakulhat ki a tőlük való függőség.

Figyelemmel a tervezett kábítószerek által okozott nagyon komoly, napról napra súlyosbodó szociális problémára, a lehető leghamarabb kell határozott és eredményes intézkedést hoznunk. Az Európai Bizottságnak – átérezve a fiatalok ezreinek egészségéért való felelősséget – haladéktalanul kell a tevékenységek minél szélesebb köre révén tájékoztatnia az embereket a tervezett kábítószerek káros hatásáról, valamint a hozzájuk kapcsolódó veszélyekről, továbbá új jogszabályi intézkedéseket is elő kell készítenie.

  Seán Kelly (PPE) . – Tisztelt elnök asszony! Ahogyan arról a Financial Times október 6-i száma is beszámolt, a kutatásért felelős biztos, Geoghegan-Quinn asszony az európai innovációs vészhelyzetre figyelmeztetett.

Az intézkedések egész sorával, például kockázati tőkefinanszírozási kezdeményezésekkel kell ösztönöznünk a magánágazati kutatás finanszírozását. A pénzügyi gazdasági válság megismétlődésének megakadályozására irányuló európai uniós javaslatok azonban egy kalap alá veszik az EU innovatív induló kisvállalkozásainak működése szempontjából kulcsfontosságú kockázati tőkét a spekulatív tőkével, például a kockázati alapokkal.

A kockázati tőke a feltörekvő vállalkozásokra gyakorolt megtermékenyítő hatása és a globális gazdaság növekedésére gyakorolt hajtóereje miatt a mézelő méh szerepét tölti be az alternatív alapok esetében, ahogyan azt a Google, a Facebook és a Skype is példázza. A kockázati alapok a tőkéhez, az üzleti szakértelemhez és gyakran a magához a piachoz való hozzáférést biztosítják magánágazatbeli innovatív induló vállalkozások és a kkv-k számára. Átlagosan három és hét év között időszakra biztosítják a stabil támogatást és beruházást.

Le kell küzdenünk az Egyesült Államokhoz és Japánhoz képest való lemaradásunkat is. Úgy vélem, meg kell szívlelnünk a kutatási biztos, Geoghegan-Quinn asszony szavait.

  Sonia Alfano (ALDE) . – (IT) Tisztelt elnök asszony! Arról szeretnék beszámolni a Parlamentnek, hogy a múlt vasárnap, a pápa Palermóban tett látogatásának idejére hatályon kívül helyezték az olasz alkotmányt és az Európai Unió Alapjogi Chartáját. A gondolat és a véleménynyilvánítást szabadságának és a magánlakások sérthetetlenségének jogát két lábbal tiporták.

Ebből az alkalomból az olasz rendőrség megkövetelte az evangélium következő szavait idéző transzparens eltávolítását: „az én házamat az imádság házának fogják nevezni, ti pedig rablók barlangjává teszitek”, ugyanakkor ugyanez a rendőrség homofób, továbbá az élettársi közösségben élők ellen tiltakozó posztereket függesztett ki. Az Altro quando könyvesboltban a tulajdonos egy „I love Milingo” feliratú transzparenst helyezett el. A rendőrség behatolt a magánterületre és bírósági felhatalmazás nélkül, és még a saját maguk színvonalát is alulmúló módszerekkel elkobozta a transzparenst.

Paradox, hogy egy világi és demokratikus államban, amilyen elvileg Olaszország is, elnyomják a hatóságok a véleménynyilvánítás szabadságát azért, hogy nehogy sérüljön a főpapi érzékenység, ugyanakkor Berlusconi miniszterelnök úr a nagy nyilvánosság előtt káromkodhat úgy, hogy ez semmilyen problémát nem jelent az egyház számára. Olyan alkalom volt ez, amikor a világi és egyházi intézmények ismételten semmibe vették az olasz demokráciát, tovább szélesítve az intézmények és a nyilvánosság között támadt, áthidalhatatlan szakadékot.

  Claudiu Ciprian Tănăsescu (NI) . – (RO) A közelmúlt demonstrációi és sztrájkjai azt mutatják, hogy a helyzet – az európai országok kormányai által elfogadott korrekciós intézkedések ellenére – még koránt sem javul.

Sajnos pont ezek, a költségvetési hiányok befoltozására és bankoktól felvett drága hitelek kifizetésére irányuló korrekciós kormányintézkedések okozzák az újabb válságot, amely a jövedelmek és az európai polgárok életszínvonalának hirtelen csökkenésében nyilvánul meg.

Talán eljött annak az ideje, hogy az Európai Unió tagállamai megváltoztassák hozzáállásukat, és az egyre inkább kiürülő zsebű polgárok érdekeit azon bankok érdekei elé helyezzék, amelyek – valami csoda folytán – még mindig óriási profitra tudnak szert tenni. Alapjában véve arról van szó, hogy amennyiben vesztesre van szükség, az ne mindig az utca embere legyen.

  Gabriel Mato Adrover (PPE) . – (ES) Tisztelt elnök asszony! Én is Venezueláról kívánok szólni, mivel van néhány ember, aki nem akarja megérteni, hogy a demokrácia nem csak a szavazatok leadásáról szól. A demokrácia arról szól, hogy a szavazatokat biztonságban, szabadon és egyenlően, demokratikus körülmények között, a szabadságok rendszerének keretében lehet leadni, és tiszteletben kell tartani a magántulajdont is.

Venezuelában sajnos jelenleg az emberek és a vállalkozások fenyegetésben élnek. Ezzel kapcsolatban szeretném megemlíteni az Agroisleña nevű vállalkozást, amelyet a Kanári-szigetekről származó emberek alapítottak, és amelytől 1000 család megélhetése függ. E vállalkozást tisztességtelen módon kisajátították, és számtalan másik üzleti vállalkozáshoz hasonlóan oly sok évnyi kemény munka után most ez is veszteségbe fordult azok szeszélyes döntései nyomán, akik úgy hiszik, mindent lehet. Először a földeket sajátították ki, most az üzleti vállalkozásokat sajátítják ki, ki tudja, mi jön ez után?

Eljött az idő Venezuela népe számára, hogy szabadnak érezhessék magukat, az üzletembereke pedig ne érezzék magukat védtelennek, hogy ne kelljen az állandó fenyegetés árnyékában élniük. Ahogyan az már elhangzott, eljött az ideje annak, hogy Venezuela valódi demokráciává váljon, ahol a terroristák semmilyen körülmények között nem találhatnak menedéket.

  Evelyn Regner (S&D) . – (DE) Tisztelt elnök asszony! A Szállítási Dolgozók Nemzetközi Föderációjának (ITF) akcióhetére szeretném felhívni a figyelmet, amelyre Isztanbulban kerül sor a hétvégén. A szolidaritás kinyilvánításának nemzetközi napjára egy olyan globális csomagszállító társaság miatt kerül sor, amely agresszívan lép fel saját, szakszervezetbe tömörülni kívánó munkavállalóival szemben. A török munkaügyi előírások sajnos még nem érik el az európai színvonalat, a munkavállalók pedig gyakran a legteljesebb módon visszaélnek ezzel. A török munkaügyi törvény szerint csak olyan társaságoknál működhet szakszervezet, amelyeknél a szervezettségi szint meghaladja az 50%-ot. Hadd ismételjem meg: meghaladja az 50%-ot.

Az egyesült államokbeli székhelyű UPS csomagszállító társaság durva módszerekkel avatkozott be a szakszervezetbe való egyesülést népszerűsítő kampány leállítása érdekében. A társaság 157 munkavállalójának mondott fel azonnali hatállyal, miután az érintettek a szállítási ágazati munkavállalókat tömörítő TÜMTIS szakszervezetbe szerveződtek, és az UPS-től a szakszervezetként való elismerésüket kérték. Az UPS munkavállalóinak ezrei küzdenek május óta kollégáik visszavételéért és a jobb munkakörülményekért. Ez vállalati érdekeket képviselő munkajogi törvény és az alkalmazott brutális módszerek elérték, hogy Törökország szakszervezetmentes terület legyen.

  Izaskun Bilbao Barandica (ALDE) . – (ES) Tisztelt elnök asszony! Október 18-án a törökországi Diyarbakir városában megkezdődik a Demokratikus Törökország Párt (DTP) 28 vezetőjének tárgyalása.

14-en közülük a nyilvánosság által megválasztott képviselők: 12 polgármester és két önkormányzati tanácsnok. Bűnük az, hogy békés úton igyekeztek megvéteni politikai álláspontjukat – ami 15 évtől kezdődően az életfogytig tartó börtönbüntetésbe kerülhet nekik.

A DTP betiltása és az általam említett letartóztatások csak további példát jelentenek a törökországi kurd kisebbség által elszenvedett üldöztetésre. Ezek az eseményeket kifejezetten elítéltük a Törökország európai uniós közeledése terén 2009-ben elért előrehaladását elemző februári 10-i állásfoglalásunkban, de nem gondoljuk azt, hogy elegendő előrehaladást sikerült volna elérni.

Ha következetesek vagyunk és segíteni kívánunk az áldozatokon, és segíteni szeretnénk Törökországnak ahhoz, hogy a megfelelő irányban haladjon tovább, megtehetjük. Ezen időszak alatt támogassuk a kurd üggyel való szolidaritási mozgalmat.

Ezért arra kérem a Bizottságot és a Parlamentet, hogy küldjön hivatalos képviselőt a diyarbakiri tárgyalásra.

  Corina Creţu (S&D) . – (RO) A legrosszabb dolog, amely egy gazdasági válság idején bekövetkezhet, az az, ha a tetejébe még egy politikai válság is jön. Pont ezt történik Romániában, amely a legsúlyosabb gazdasági hanyatlást kénytelen átélni a válságból kilábaló Európában.

A példátlan szigorúságú megszorító intézkedéseket egy olyan kormány hajtja végre, amely közömbös a gyakorlatilag fagyoskodásra és éhezésre ítélt, a gyógyszerek vásárlására képtelen románok milliói által átélt szenvedések iránt. Azok a szociális indíttatású tüntetések, amelyeket a közelmúltban láthattunk, a polgárok a fölötti kétségbeesését tükrözik, hogy a zord telet jelentős mértékben lecsökkent jövedelmek mellett kell majd átvészelniük. Ugyanakkor – ahogyan az a Parlament plenáris ülésén az est folyamán már elhangzott – felháborító mértékben sértik meg a véleménynyilvánítás szabadságának jogát.

A népesség legszegényebb hányadát érintő nyugdíjtörvény csalárd módon való végrehajtása arra kényszerít, hogy azt kérjem az európai intézményektől: fordítsák a szükséges figyelmet a Romániát elnyelő abszolút válságra, és utasítsák el az országban zajló antidemokratikus hatású jogsértéseket.

  Maria Da Graça Carvalho (PPE) . – (PT) Egy olyan eseményre szeretném felhívni a figyelmet, amelyre tegnap került sor Portugáliában, és amely a legnagyobb jelentőséggel bír az ország számára, Európa számára és az emberiség jövője számára.

A Champalimaud Alapítvány felavatta a rákkutatással és idegtudományokkal foglalkozó központját. Champalimaud úr üzletember volt, aki magánvagyonának egyharmadát – 500 millió EUR-t – hagyott az e területeken folytatott tudományos kutatás céljaira. Szeretném köszönteni a Champalimaud Alapítvány elnökét, Dr. Leonor Beleza urat, aki szigorú kritériumokat állapított meg a tudományos kutatásban elért kitűnőségnek a klinikai gyakorlattal való párosítására vonatkozóan. Biztos vagyok abban, hogy az a cél, amely szerint Portugáliát és Európát a tudományos kutatás e területén elért kiválóság homlokterébe kell juttatni, teljesülni fog.

A Champalimaud Alapítvány világhírű tudósokat vonz majd Portugáliába és Európába. A Tagus torkolatából kiindulóan kezdődik majd új fejezete a portugál és az európai tudományos kutatásnak, amely megismerteti majd a világot ezzel az új univerzummal.

  Miroslav Mikolášik (PPE) . – (SK) Az Európa Tanács holnapi parlamenti közgyűlésén kerül majd sor a brit szocialista képviselő, Christine McCafferty „A nők hozzáférése a jog szerint járó egészségügyi ellátáshoz: az ellátás lelkiismereti okokból való történő megtagadásának szabályozatlanságából eredő probléma” című jelentéséről való szavazásra.

Teljes mértékben el kell utasítanunk a jelentést, mivel a tagállamok szuverenitásának, a szubszidiaritás elvének és a gondolat, a lelkiismeret és a vallás alapvető jogának példa nélkül álló, súlyos megsértését jelenti, illetve ezeket fenyegeti. A jelentés különösen arra a nőknek nyújtott, a reprodukcióval kapcsolatos egészségügyi ellátás, az abortusz, a meddővé tétel területére összpontosít, valamint – ha megengedik, idézni fogom – a „gyógyíthatatlan betegek élettartamának fájdalomcsillapító céllal való megrövidítésének eszközeire”, azaz az aktív eutanáziára összpontosít. Az Európa Tanács e dokumentuma azt is megköveteli, hogy a tagállamok kötelezzék az egészségügyi szolgáltatókat a kért ellátásnak a jogosultak részére való nyújtására akkor is, ha az érintettek lelkiismereti okokból ellenzik azt. Ráadásul a dokumentum felhív a tiltakozást gyakorlók jegyzékének összeállítására, továbbá javaslatot tesz az ellenül való valamivel eljárás megindítására is. Elfogadhatatlan, hogy a lelkiismereti okokból való tiltakozással kapcsolatban utat engedjünk e tendenciának Európában.

  María Muñiz De Urquiza (S&D) . – (ES) Tisztelt elnök asszony! Felelőtlenség megkérdőjelezni a spanyol külpolitikának a terrorizmus elleni küzdelemmel kapcsolatos álláspontjának szilárdságát, és tévedés azzal vádolni a venezuelai kormányt, hogy az ország területén összeesküvésszerűen ETA-terroristák kiképzésével foglalkozna, mivel nincs bizonyíték erre az összeesküvésre nézve.

Spanyolországnak az ország határain belül és kívül a terrorizmus ellen folytatott küzdelmében nemzetközi párbeszéd és együttműködés valósul meg, és párbeszédre és együttműködésre került sor Venezuelával is, amelyet különleges intézkedések meghozatalára kértünk ebben az esetben.

A kapcsolatok megszakításának követelése és a konfrontáció helyett hagyjuk, hogy a rendőrség, az igazságszolgáltatás és a diplomácia végezze a maga dolgát, ami példa nélküli sikereket és eredményeket hozott a terrorizmus elleni spanyol küzdelem számára.

  Elnök. - A napirendi pontot lezárom.

18. A Szubszaharai Afrika országainak egészségügyi ellátórendszerei és az egészségügy globális helyzete (rövid ismertetés)

  Elnök. – A következő napirendi pont a Fejlesztési Bizottság nevében De Keyser asszony által benyújtott jelentés a Szubszaharai Afrika országainak egészségügyi ellátórendszereiről és az egészségügy globális helyzetéről (2010/2070(INI) (A7-0245/2010).

  Véronique De Keyser , előadó. – (FR) Elnök asszony, biztos úr! Köszönöm, hogy ilyen sokáig maradtak. Ez a jelentés valójában egy válasz a globális egészségügyi helyzetről szóló bizottsági közleményre, amelyben egy meglehetősen különleges szempontot szerettünk volna érvényesíteni, és sokkal inkább a kölcsönös biztosítási pénztárakra kívántunk összpontosítani, amelyek egyre szaporodnak Afrikában. Engedjék meg, hogy kissé eltérjek a tárgytól.

Minden nemzetközi segítség ellenére Afrikában az egészségügy rettenetes állapotban van. Ez a helyzet sok különböző tényező következményeként áll elő; ezek közé tartozik az éghajlatváltozás, a pénzügyi válság, a háború, bizonyos országokban a rossz kormányzás, illetve a leggazdagabb afrikaiak által kiváltott mohóság. Ehhez hozzájárulnak még a nagy járványok, az AIDS, a malária, a tuberkulózis stb., és e tényezők összessége azt mutatja, hogy valódi katasztrófával nézünk szembe.

Ezért mindenekelőtt a nem kormányzati szervezetek és bizonyos egyházak tevékenységét kell elismernem; e szervezetek valóban kivételes munkát végeznek a válsághelyzetekben, illetve a háborús övezetekben, de rájuk alapozva nem lehet hosszú távú, fenntartható választ adni.

Léteznek úgynevezett vertikális alapok, amelyek a főbb betegségek, például az AIDS, a malária és a tuberkulózis elleni harcot szolgálják. Ezek az alapok sok pénzt vonzanak, meglehetősen megbízhatónak látszanak az adakozó magánemberek számára, hiszen ők úgy érzik, hogy egy jól kézben tartott ügyet támogatnak. Valójában azonban ezek az alapok, miközben bizonyosan elérik a céljukat, a problémának csak egy kis szeletével foglalkoznak, mert Afrikában sajnos többen veszítik el az életüket azért, mert nincs közegészségügyi infrastruktúra, ivóvíz – vérhasba halnak bele gyerekek – vagy helyi gyógyszertár, mint az AIDS vagy a malária következtében.

Ezért a figyelem egy, az 1990-es években indult mozgalomra irányult, amelyet olyan biztosítási rendszerekre, mindenekelőtt kölcsönös biztosítási pénztárakra épülő kezdeményezések fémjeleztek, amelyek szinte mindenütt, minden afrikai országban felbukkantak. Ezeknek a kölcsönös biztosítási pénztáraknak természetesen az a célja, hogy bevonja az embereket a saját egészségükről való gondoskodásba. De ne áltassuk magunkat: ezek a pénztárak nem lesznek önellátóak, nem fogják tudni megadni az egészségügyi ellátáshoz vagy a gyógyszerek hozzáféréséhez szükséges teljes pénzügyi hátteret, ugyanakkor más alapokkal, más állami támogatásokkal együtt képesek lesznek biztosítani az egészségügyi és gyógyszerellátást, és mindezeken felül még a részvételt is, amely a már megindult társadalmi változás egyik tényezőjét jelenti.

A különböző országokban és ágazatokban százával jöttek létre pénztárak. Kölcsönös biztosítói vannak a nőknek, a kávéház-tulajdonosoknak stb. Nekünk azt a feladatot kell megoldanunk, hogy támogassuk, finanszírozzuk és koordináljuk ezt a társadalmi változást, és közben azt mondjuk magunknak, hogy egyszer talán – de nem holnap – önellátóvá válik.

Így hát a kölcsönös biztosítási pénztárak fennmaradhatnak ugyan, de természetesen csak akkor, ha az úgynevezett horizontális rendszerek mellettük állnak. Vagyis miért biztosítsák magukat az emberek, miért fizessenek bármely betegség vagy sebészi beavatkozás esetén, ha nincs kórház, orvos, gyógyszer? Ezért következésképpen azt gondoljuk, hogy nem elég, ha az Európai Unió támogatja, koordinálja és fenntartja a kölcsönös biztosítási pénztárakat, de nagy hangsúlyt kell fektetnie a horizontális rendszerekre, az egészségügyi alapellátásra is, még ha ez azzal is jár, hogy fel kell szólítani a vertikális alapokat arra, hogy részben finanszírozzák a „horizontális” ellátást, az alapellátásnak ezt a szükséges elemét, amely biztosítja a kölcsönös biztosítási pénztárak létezését lehetővé tévő egyensúlyt.

Ezzel a problémahalmazzal foglalkozik a jelentés. Elfogyott az időm, de talán majd válaszolhatok azoknak a képviselőtársaimnak, akik nyugtalankodnak a reprodukciós egészség kérdése miatt, amelyről említést teszünk a jelentésben, és amelynek én személy szerint nagy jelentőséget tulajdonítok.

  Niccolò Rinaldi (ALDE) . – (IT) Elnök asszony, hölgyeim és uraim! De Keyser asszony szinte már minden lényeges dolgot elmondott. Szeretném ezt a percet annak a kisfiúnak szentelni, akivel 2009. december 1-jén találkoztam Luandában, amikor Angolában jártunk az AKCS-EU Közös Parlamenti Közgyűlésén. A kisfiú a halálán volt, alultápláltság következtében haldoklott édesanyja karjaiban az Isteni Gondviselésről elnevezett kórházban, Luanda központjában, közel ahhoz a helyhez, ahol dolgoztunk, és közel egy stadionhoz, amelyet az Afrika Kupára építettek, más szóval bőség vette körül.

Ez nem egy elszigetelt eset volt: Luandában mindennap éhen halnak gyerekek fiatal anyák karjaiban, akiknek semmit sem tanítottak meg arról, hogyan kell gyermekeiket táplálni, és akiknek gyakran egyedül kell helytállniuk.

A keresztények számára az ilyen esetek bűnt, nagy bűnt jelentenek; a politikus számára politikája kudarcának jele, az ország, Angola uralkodó osztálya számára pedig a kapzsiságnak és a javak igazságtalan elosztásának is a jele. Úgy vélem, hogy az okok, amiért ennek a gyermeknek ilyen rövid élet adatott meg itt a Földön, rengeteg emészteni valót adnak nekünk, és remélem, hogy a tanúságtételem hozzájárul ehhez az elmélkedéshez.

  Anna Záborská (PPE) . – (SK) Noha vannak bizonyos fenntartásaim ezzel a jelentéssel kapcsolatban, mégis először gratulálni szeretnék De Keyser asszonynak. Most is, mint már annyiszor, megmutatta, hogy alaposan ismeri a fejlesztési politikát, és hogy mennyit törődik a világ különböző részein uralkodó életkörülményekkel.

Szubszaharai Afrikában az egészségügyi ellátás nyomorúságos szinten van. Nyugtalanít azonban, hogy De Keyser asszony nem fogadta el módosító javaslataim legalább egy részét. Nem állíthatjuk be pozitív fejleményként a végleges kairói és pekingi dokumentumokat, miközben azokat mind a mai napig nem fogadták el. Ennek egyedül az az oka, hogy néhány képviselőtársam szerint bizonyos bekezdések esetleg nem felelnek meg az európai reprodukciós egészségügyi politikának. Sajnálatosnak tartom, hogy nem vagyunk hajlandók tiszteletben tartani a nemzeti és regionális sajátosságokat, és a Szubszaharai Afrika országainak történelmi, kulturális és vallási különbségeit. Ennek csak a helyi lakosság egészsége láthatja a kárát.

  Miroslav Mikolášik (PPE) . – (SK) Az emberi jogok egyetemes nyilatkozata alapvető emberi jogként ismeri el az egészséghez való jogot. Nekem az a személyes meggyőződésem, hogy ezt a jogot az élethez való joggal szoros összefüggésben kell vizsgálni.

Ezek a jogok Szubszaharai Afrikában nagyon sajátos és bizonytalan kontextusban állnak fenn, és ezért hangsúlyozni szeretném, hogy nagy szükség van arra, hogy az Európai Unió felelősségteljes és humánus megközelítést alkalmazzon az egészségügyi ellátás terén. Először is szeretném megjegyezni, hogy az Európai Uniónak nem volna szabad jogként népszerűsítenie a terhességmegszakítást, ugyanis ezt az úgynevezett jogot egyetlen nemzetközi dokumentum sem ismeri el úgynevezett emberi jogként. Ellenkezőleg az Európai Uniónak, amely az emberi jogok védelmezőjeként lép fel világszerte, progresszív módon az anyákat és gyermekeiket védő programokat kellene támogatnia fejlesztési politikájában, és olyan eredményeket kellene elősegítenie, amelyek összhangban állnak az élethez való joggal és a meg nem született gyermek jogaival is. Másodszor, ismételten szeretném hangsúlyozni, hogy az EU-nak és tagállamainak nem kellene olyan, a szellemi tulajdon védelmével foglalkozó rendelkezéseket belefoglalniuk a kereskedelmi szerződésekbe, amelyek megakadályozzák, hogy a szegénység sújtotta fejlődő országokban élő emberek hozzájussanak az alapvető fontosságú gyógyszerekhez, ami azután hozzájárul a magas halandósági arányokhoz ezekben a térségekben.

  Michel Barnier , a Bizottság tagja. – (FR) Elnök asszony! Kollégám, Piebalgs úr nem tudott személyesen megjelenni; az ő nevében szeretnék néhány megjegyzést tenni. Teljes őszinteséggel mondhatom újra, hogy a Bizottság mindig a Parlament rendelkezésére áll, és nagy örömmel hallottam De Keyser asszonyt és másokat egy olyan témáról beszélni, ami engem személyesen hosszú ideje foglalkoztat. Továbbá De Keyser asszony, nem véletlen, hogy a belső piacért és szolgáltatásokért felelős biztosként – azontúl, hogy hetente felkeresek egy-egy uniós fővárost, és azután, hogy az első hivatalos utamon az Egyesült Államokba látogattam, mert szinte minden kereskedelmi ügyletünk tengerentúli partnerekkel zajlik – türelmetlenül vártam a második Unión kívüli utamat, amely július végén Addis Ababába vezetett, hogy találkozhassak az Afrikai Unió vezetőivel. Úgy vélem ugyanis, hogy sorsunk összefonódik, és évek óta harcolok azért, hogy új partnerségi politikát alakítsunk ki e két nagyszerű kontinens között.

A válsággal kapcsolatos rengeteg kérdés tekintetében – amelyek mindenképpen a nekünk fontos ügyekre vonatkoznak vagy azokkal vannak összefüggésben (ilyen például a piacaink közötti együttműködés, a pénzmosás elleni küzdelem, a pénzügyek szabályozása, a harc, amelyet könyörtelenül akarok folytatni a kiterjedt spekuláció ellen a mezőgazdasági áruk piacán, nevezetesen Afrikában, ahol sok ország függ az élelmiszerek importjától) – a látogatás után elhatároztuk kollégáimmal, hogy folytatjuk és intenzívebbé tesszük az együttműködést.

Miközben Piebalgs úr és a magam nevében gratulálok kiváló minőségű jelentéséhez, amelyben leírja a fejlődő országok egészségügyi ellátórendszereinek helyzetét, meg kell jegyezzem, hogy nem csak Afrikáról kell beszélnünk. Néhány hete Haitin jártam, hogy folytassam az Ashton bárónő, Georgieva asszony és Pieblgs úr látogatása idején megkezdett tárgyalásokat, és nyilvánvalóvá volt, hogy az Afrikán kívüli legszegényebb országokban is vannak megoldandó feladatok a betegségek megelőzése terén és a közegészségügyben.

Mint Rinaldi úr elmondta, tény, hogy a fejlődő országokban évente 30 millió ember hal meg idő előtt olyan okokból, amelyeket annyi pénzből kezelni lehetne, amennyit az Európai Unióban vagy az Egyesült Államokban egyedül állateledel vásárlására költenek, vagy, ha más összehasonlítást keresünk, a világszerte fegyverre elköltött kiadások 2%-ából. Ezt a helyzetet egész egyszerűen elfogadhatatlannak tartom.

Az életképes társadalompolitikáknak, beleértve az egészségpolitikát is, az állam alapműködésének középpontjában kell állniuk egy fenntartható és mindenre kiterjedő növekedés keretében. Az egészség nem csak egyetemes jog, hanem egyúttal a gazdasági fejlődés része. Azok az egészségügyi rendszerek, amelyekben évente egy főre kevesebb mint 30 euró esik (ami az EU átlagának ötvened része), soha nem lesznek képesek arra, hogy az állásukban tartsák az egészségügyi szakembereket, nem tudják biztosítani az alapvető gyógyszerek elérhetőségét, és az emberek számára nem tudnak egyenlő hozzáférést biztosítani az egészségügyi ellátáshoz.

Ezen a ponton Piebalgs úr nevében szeretném elmondani önöknek, hogy továbbra is ragaszkodni fogunk ahhoz, hogy az Európai Unió tiszteletben tartsa kötelezettségvállalásait a leginkább rászoruló harmadik országoknak juttatott közcélú fejlesztési segélyek szintje és minősége tekintetében. Ami a Bizottságot illeti, az egészségügyi ellátórendszereknek nyújtott támogatás továbbra is külpolitikánk egyik legfontosabb kötelezettségvállalása, és a harmadik országokkal folytatott politikai párbeszédünk fontos összetevője marad. Záborská asszony aggodalmát megismételve, a harmadik országok tényleg nincsenek azonos helyzetben. Nagy különbség áll fenn, mint említette, a fejlődő országok és a kevésbé fejlett országok között például Afrikában.

Megpróbáljuk továbbá népszerűsíteni ezt az elképzelést azzal, hogy a Bizottság aktívan részt vesz olyan globális kezdeményezésekben, mint az AIDS, a tuberkulózis és a malária elleni küzdelmet célzó globális alap, illetve azzal, hogy együttműködik az ezen a területen tevékenykedő más állami és magán szereplőkkel. De Keyser asszony! Jogosan fejezte ki elismerését a nem kormányzati szervezetek munkája iránt, amelyet én is példamutatónak tartok. Ismét csak néhány napja Haitin láttam, hogy milyen rendkívüli és döntő szerepet játszanak az Unió, az alapok szponzorai vagy a Világbank által felvállalt különböző események adminisztratív vagy a nyilvánossággal összefüggő vonatkozásainak lebonyolításában.

A megfelelő társadalom- és egészségpolitikák elengedhetetlenek ahhoz, hogy konkrét eredményeket érjünk el Európában és a fejlődő országokban. Nem elegendő, ha pusztán jelentős mennyiségű erőforrást bocsátunk rendelkezésre európai partnereink támogatására. Arra is ügyelnünk kell, hogy belső politikáink – például az egészségügyi szakemberek migrációjával vagy a gyógyszer-kereskedelemmel kapcsolatos politikák – egységesek legyenek abban, hogy a belső politikák globális hatása előnyös legyen, vagy legalábbis ne legyen hátrányos azokra, akiknek a legnagyobb szükségük van rá a világon.

Saját hatáskörömben két gondolatot szeretnék kifejteni, amelyek talán érdekesek lehetnek az ön számára, De Keyser asszony. Először is, az egységes piacról szóló törvény tervezetében, amelyet október 27-re készítünk el, kiemelt helyet szeretnék biztosítani a társadalmi vállalkozások nagy szektorának, és szeretném elkezdeni a munkát európai alapítványuk létrehozásáért. Mindezzel ösztönözni is szeretnénk, hogy olyan struktúráknak, nem kormányzati szervezeteknek, társadalmi vállalkozásoknak adakozzunk itt Európában, amelyeket támogatni lehet a legszegényebb fejlődő országokban végzett segítő munkájukban, nevezetesen az egészségügy területén.

Ezen kívül van egy másik terület is, amely jelenleg foglalkoztat, ez pedig nem más, mint a hamisítás. Gondoskodtam arról, hogy a szellemi tulajdon megsértésével és a hamisítással kapcsolatos tervbe, amelyet az ősszel fogok benyújtani önöknek, a hamisított áruk észlelésével kapcsolatos technológiákkal, az európai közvéleménnyel való kommunikációval, valamint a vámhivatalokban és az Unió külső határainál dolgozó személyzet képzésével kapcsolatban bekerüljenek a finanszírozással és a támogatással foglalkozó szakaszok is.

Szeretnék beiktatni egy másik szakaszt is – és erre már megkértem a kollégáimat – azokkal az országokkal való együttműködésről, ahonnan ezek a hamisított áruk származnak, amelyek – különösen a hamisított gyógyszerek – jelentős egészségkárosodást okozhatnak. A megfelelő időpontban visszatérünk erre a témára.

Az alapján az elemzés alapján, amelyet az imént röviden felvázoltam önöknek, az Unió a következtetéseket vont le azzal kapcsolatban, hogy milyen szerepet kell betöltenie a világ egészségügyi rendszerében. Ezek a következtetések határozzák meg a tetteinket, amikor egészségügyi kérdésekben cselekszünk. Mint említettem, nem elegendő biztosítani a hivatalos fejlesztési segélyek erőforrásait, és van egy pont, amellyel kapcsolatban a jelentésében foglalt elemzés azt bizonyítja, hogy mennyire helytálló ez a megállapítás. Európában számos különféle módon finanszírozzuk az egészségügyi szolgáltatásokat, és mindegyiknek megvannak az erősségei és a gyengeségei. Nincsen olyan egyetlen, tökéletes megoldás, amely minden helyi feltételnek megfelelne. Világos, hogy egy tisztán önkéntes alapon működő biztosítási rendszer, amely magánfinanszírozási mechanizmusokon nyugszik, sem lenne elegendő arra, hogy egyenlő és általános hozzáférést biztosítson az egészségügyi ellátáshoz. Ezért a közhatóságoknak létfontosságú szerepet kell játszaniuk az egészségügyi szolgáltatások szabályozásában és finanszírozásában, hogy megteremtsék vagy biztosítsák az igazságosság és a teljes körűség alapelveit.

Nagyon komolyan számítunk arra, hogy a Parlament hozzájárul ehhez az erőfeszítéshez, hogy megszilárdítsuk és növeljük az Európai Unióban élő emberek és más uniós szereplők, nevezetesen a nem kormányzati szereplők szolidaritását. Véleményem szerint az Uniónknak sokat kell még tanulnia, ugyanakkor sokat is adhat a világ többi részének, továbbá képesek vagyunk hozzáadott értéket nyújtani ezen a területen. Mindezt egyértelműen le kell fordítanunk arra a megközelítésre, amelyet a fejlődő országok egészségügyével kapcsolatban alkalmazunk, és a magam részéről örülök annak, hogy válaszolhattam a kérdéseikre, és megragadhattam az alkalmat, hogy kifejthessem e kérdések iránti személyes elkötelezettségemet.

  Elnök. – A vitát lezárom.

A szavazásra holnap kerül sor.

Írásbeli nyilatkozatok (az eljárási szabályzat 149. cikke)

  Maria Da Graça Carvalho (PPE) , írásban. – (PT) Az, hogy az afrikai államok – amelyek gyakran gyenge országok, amelyek csak nemrég emelkedtek ki a konfliktushelyzetekből, vagy amelyek nem rendelkeznek kellően erős intézményekkel vagy megfelelő erőforrásokkal – nem képesek hatékony közegészségügyi politikákat alkalmazni, és különösen, hogy nem tudják garantálni a hozzáférést a megfelelő egészségügyi szolgáltatásokhoz, nagy kihívást és globális felelősséget jelent. Létfontosságú, hogy az EU-nak legyen egy olyan, az egész világra kiterjedő víziója az egészségügyi ellátásról, amelynek vezérelveit minden vonatkozó stratégiai ágazatra alkalmazni kell. Az oktatásba történő beruházások és kapacitásnövelés pozitív következményekkel jár az egészségügyre világszerte, és felszólítom az Európai Uniót, hogy aktívan támogassa a tanult egészségügyi szakemberek továbbképzését. Az EU tagállamai számára létfontosságú, hogy migrációs politikájuk ne gátolja meg, hogy a harmadik országokban az egészségügyi szakemberek hazájukban maradjanak. Szorgalmazom, hogy tartsuk be a fejlődő országokban az egészség terén mutatkozó emberi erőforrás-hiányra vonatkozó európai uniós cselekvési stratégiában vállalt kötelezettségeket. Az EU-nak a körkörös migrációt kell támogatnia, mint olyan eszközt, amellyel csökkenthető a nehéz helyzetben lévő országokból történő agyelszívás.

  Corina Creţu (S&D) , írásban. – (RO) Szubszaharai Afrika lakosságának egészségügyi helyzete az egyik legnagyobb feladat elé állítja az EU humanitárius és fejlesztési politikáját. Úgy vélem, hogy a helyzet tragédiája azzal írható le a legjobban, hogy a térség lakosságának várható élettartama az európai polgárok élettartalmának megközelítőleg a felét éri el. A jelentés egyértelműen megnevezi az okokat, kiemeli a szükséges megoldásokat és azt, hogy mekkora felelősség terhel minket a helyzet kialakulásában. Az egészségügyi ellátásra fordított nemzetközi pénzösszegek az oktatásra fordított pénzek felét teszik ki. Anélkül, hogy a legkisebb mértékben is leértékelném az oktatást, úgy vélem, hogy ez az aránytalanság egy tévedést tükröz, amelyet ki kell javítani a jövőben.

Ráadásul az is a jelenlegi válság fennmaradásához vezet, hogy a fejlett országok az afrikai államokban élő orvosok és nővérek elvándorlását ösztönzik. Úgy vélem, hogy amikor hasonló kulcsfontosságú területeken szakemberek toborzására kerül sor, nagyobb előrelátással – különösen az EU országainak részéről – jelentős haladást lehetne elérni Afrika egészségügyi ellátásának javításában.

  João Ferreira (GUE/NGL) , írásban. – (PT) Az egészségügyi ellátáshoz való egyetemes jog sajnos még messze áll a megvalósulástól. Emberek milliói még mindig nem jutnak hozzá az alapvető egészségügyi ellátáshoz, sok országban a várható élettartam még mindig botrányosan alacsony, gyerekek milliói még mindig belehalnak olyan betegségekbe, amelyeket meg lehetne előzni vagy gyógyítani. A helyzetet még súlyosabbá teszi, hogy fennmaradása vagy megszűnése politikai döntésektől függ. Ezekben a döntésekben a legnagyobb erőt a nagy gazdasági és pénzügyi csoportok érdekei képviselik. A multinacionális gyógyszeripari cégek továbbra is megakadályozzák azoknak a gyógyszereknek az olcsóbb előállítását, amelyek lehetővé tennék emberéletek milliónak megmentését. Nemzetközi pénzügyi intézmények továbbra is úgynevezett „szerkezeti reformokat” írnak elő azzal, hogy fenntartják az országok felháborító külföldi adósságát a fejlődő világban, és elvonásokat és privatizációt rendelnek el az egészségügyi szektorban, miközben ott a hiány már így is hatalmas. Azzal lehetne érdemben javítani ezeknek az országoknak az egészségügyi ellátórendszerén, ha először is azonnal elutasítanák az úgynevezett „gazdasági partneri megállapodásokat”, amelyek megvalósítása, abban a formában, ahogyan azt az EU elő kívánja írni, súlyosbítja a függőségi kapcsolatokat és még nagyobb hatással van ezen országok legfontosabb célkitűzéseire; másodsorban pedig felszámolnák külföldi adósságaikat ás megfelelő fejlesztésisegély- és együttműködési politikákat valósítanának meg.

19. Dokumentumok benyújtása: lásd a jegyzőkönyvet

20. A következő ülésnap napirendje: lásd a jegyzőkönyvet

21. Az ülés berekesztése

(Az ülést 23.25-kor berekesztik)