Maria do Céu Patrão Neves (PPE), írásban. – (PT) Meggyőződésem, hogy ez az állásfoglalásra irányuló indítvány fontos lépés a hamisítás elleni küzdelemben, és ugyanakkor fenntartja az egymással ütköző értékek közötti szükséges egyensúlyt. Nem kérdőjelezi meg a véleménynyilvánítás szabadságát és az innovációt, és garantálja az alapjogokat, például a magánélethez és az adatvédelemhez való jogot.
Vannak érdekellentétek, amelyek megnehezítik a konszenzust, azonban sikeresnek mondható módon eljutottunk egy olyan megállapodásig, amely alapvetően magában foglalja a közös szándékokat. Üdvözlendő, hogy a Bizottság e tárgyalások során gondoskodott az átláthatóságról, és tájékoztatta az Európai Parlamentet. Remélem, hogy erre lehetőség nyílik majd a jövőbeni, a felek által kifogásolt kétértelműségek és kihagyások megoldását célzó tárgyalások során is. Úgy gondolom, hogy a megállapodás meg fogja erősíteni a nemzetközi együttműködést a hamisítás elleni küzdelemben, és egy olyan eszközt hoz létre, amely hatékonyan védi a szellemi tulajdonjogokat és szavatolja az alapjogokat. Kulcsfontosságú a meglévő jogok tiszteletben tartásának akadályozó intézkedésekkel történő biztosítása, valamint egy, a feleknek nyújtott támogatással jellemezhető átfogó nemzetközi keretrendszer létrehozása.