Az ülések szó szerinti jegyzőkönyve

2010. november 24., Szerda - Strasbourg

14. A 2010. november 29. és december 10. között megrendezésre kerülő cancúni éghajlat-változási konferencia előkészítése (vita)

  Elnök. – A következő pont a Tanács és a Bizottság nyilatkozata a cancúni éghajlat-változási konferencia előkészítéséről (november 29–december 10.).

  Joke Schauvliege, a Tanács soros elnöke. – (NL) Elnök úr, tisztelt képviselők! A koppenhágai konferenciát követően az Európai Unió igen gyorsan meghozta döntését, hogy fokozatos, pragmatikus módon folytassa a jövőbeli lépéseket. Többé nem lehetséges a „mindent vagy semmit” hozzáállás. A 2012-es évet követő keretrendszer felépítéséhez fokozatosan helyükre kell tenni az építőelemeket. Most már tudjuk, hogy az éghajlatváltozással a 2012. éven túl szembeszálló ambiciózus rendszert létrehozó tárgyalássorozat túl lassú volt. A tény, hogy a résztvevők nézőpontjai óriási mértékben különböztek egymástól, a legutóbb Tianjinban tartott hivatalos tárgyalási kör során vált egyértelművé, ahol csak igen csekély előrelépést könyvelhettünk el.

Tisztelt képviselők, a Környezetvédelmi Tanács és az Európai Tanács mindezekkel a háta mögött hajtotta végre a végső simításokat az Európai Uniónak a cancúni konferenciára vonatkozó álláspontján. Ennek során figyelembe vették a többi intézmény álláspontját és természetesen az önök állásfoglalási indítványát is. Az már bizonyosan megállapításra került, hogy a cancúni konferencia nem hoz létre kötelező érvényű keretrendszert a 2012. év utáni időszakra. Mivel a cancúni intézkedéscsomag részletei még nem tisztázottak, az Európai Unió álláspontja – amely az európai tárgyalóknak is megadja a szükséges rugalmasságot – számos különböző elemet vonultat fel. Minden szempontból egyértelmű, hogy a cancúni intézkedéscsomagnak kiegyensúlyozottnak kell lennie, vagyis tartalmaznia kell mindazokat az elemeket, amelyek lehetővé teszik, hogy a fejlődő és a fejlett országokat egyaránt magába foglalhassa. Lássuk tehát, mik az EU álláspontjának fő elemei!

Az első és legfontosabb, hogy kiegyensúlyozott eredményt kell elérnünk – egyrészt a Kiotói Jegyzőkönyvre és Egyezményre, másrészt magukra a keretrendszerekre vonatkozó tárgyalási jogok egyensúlyát illetően.

A második: a Kiotói Jegyzőkönyv keretében felállítandó második teljesítési időszak feltételei.

A harmadik pont a Bali Cselekvési Terv legfőbb komponenseinek: a közös jövőképnek, a mérséklésnek, az alkalmazkodásnak, a technológiának és a finanszírozásnak a körvonalai. Az EU továbbra is fenntartja nézetét, miszerint egy közös, kötelező érvényű eszköz lenne a legjobb módja a 2012 utáni időszakra vonatkozó keretrendszer kialakításának. Tekintettel arra, hogy a tavalyi év során ez az álláspont igen sok félreértéshez vezetett, valamint arra, hogy a nemzetközi tárgyalások szempontjából is nagyon fontos szerepe van, az EU egy rugalmas álláspontot kíván elfoglalni: olyat, amely a második teljesítési időszak kérdésében flexibilis, ugyanakkor bizonyos feltételek teljesítését is megköveteli. Melyek lennének ezek a feltételek? A 2012 utáni keretrendszerben valamennyi vezető gazdaságnak részt kell vennie. A keretrendszernek ambiciózusnak és hatékonynak kell lennie, szavatolnia kell a környezetvédelmi integritást, és előrelépést kell tennie a jelenlegi piaci mechanizmusok reformjában és az új mechanizmusok bevezetésében. A fejlett országok emellett meg kell mutassák, hogy valóban teljesítik pénzügyi vállalásaikat, különös tekintettel a gyorsfinanszírozásra. Az Európai Unió és tagállamai terjesztették elő a legelső mélyfeltáró, átlátható jelentést e pénzügyi vállalások végrehajtásáról, és a 2010-es évet is beleszámítva 2,2 milliárd euró hozzájárulást fognak felmutatni. Remélem, hogy ez a jelentés majd segít helyreállítani a felek közötti bizalmat.

A belga elnökség nézete az, hogy kézzelfogható, konkrét intézkedésekre van szükség ahhoz, hogy teljesíthessük a felek elvárásait, valamint hogy megteremtsük a bizalmat az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezményének (UNFCCC) keretrendszerén belüli többoldalú folyamatban. Minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy hozzásegítsük az Európai Uniót célkitűzéseinek eléréséhez. Ebben a tekintetben, mint mindig, önökre is számítunk, tisztelt képviselők: hogy segítenek ezen üzenet terjesztésében és megerősítésében is.

  Connie Hedegaard, a Bizottság tagja. – Elnök úr, természetesen én is nagyban osztom a belga elnökség imént elhangzott véleményét. Emellett örömmel várom, hogy együtt dolgozhassak önökkel Cancúnban. Az már jól látható, hogy a cancúni találkozó eredményei között sajnos nem szerepel majd az a kötelező érvényű megállapodás, amelyre az EU már az elmúlt évben készen állt, és most is készen áll – ennek oka pedig nem mi vagyunk, hanem az, hogy más államok még nem állnak készen rá. Valóban egy olyan csomag elfogadása felé haladunk, amely kiegyensúlyozott, de emellett meglátásom szerint jelentőséggel és ambícióval is bír.

Valójában mi voltunk a legelsők, akik idén tavasszal, február–március tájékán előálltunk a fokozatos haladás gondolatával, annak érdekében, hogy a Koppenhágai Egyezményre építve és annak lendületét megtartva folytathassuk le a cancúni találkozót. Ugyanakkor, miközben látszólag megegyezés van azt illetően, mit szeretnénk majd hazahozni Cancúnból – egy kiegyensúlyozott csomagot –, könnyű azt mondani, hogy minden félnek ez a célja, de jóval nehezebb megegyezni abban, mit is jelent ez pontosan.

Mit takar a jelentőségteljes, kiegyensúlyozott csomag? Szerintem európai szempontból nézve egyértelmű, hogy ragaszkodni fogunk a mérséklési ígéretek rögzítésének szükségességéhez, felállítunk egy továbbfejlesztett mérhető, jelenthető és ellenőrizhető (MRV) rendszert és erősítjük a szén-dioxid-piacokat. Emellett persze a REDD+ mechanizmust, az alkalmazkodást, a technológiát, a finanszírozást és a kapacitásépítést érintő döntéseket is meg kell hoznunk. Egy kiegyensúlyozottnak tekinthető csomagban mindezen elemeknek meg kell jelenniük.

Egy dolgot szeretnék kiemelni: nekünk, az Európai Uniónak továbbra is félreérthetetlenül ki kell tartanunk a Kiotói Jegyzőkönyv keretében felállítandó második teljesítési időszakra vonatkozó feltételeink mellett. Ezen feltételeket használhatjuk arra, hogy növeljük az ambíció szintjét, és másokat is rávegyünk a cselekvésre. A lehetséges második teljesítési időszakhoz kötött feltételek különösen fontosak a környezetvédelem integritása és a jövőbeli éghajlat-politikai rendszer ambíciójának szempontjából. A második teljesítési időszakban egyedül maradó EU önmagában nem elegendő és nem is hiteles. Éppen ezért ragaszkodnunk kell feltételeinkhez, hogy partnereinktől is megszerezzük kedvező válaszaikat. Hozzá kell fűznöm, hogy nekem – a COP-t megelőző események alapján is – az az egyértelmű benyomásom, hogy egyre növekszik az egyetértés ezen érvünkkel kapcsolatban.

Az előttünk álló állásfoglalási tervezet az imént felsorolt valamennyi területekkel foglalkozik. A Bizottság melegen üdvözli a Parlament által felajánlott iránymutatást, még ha azt nem is tudja teljes egészében átvenni.

Csak egy példát említenék meg: önök között is vannak, akik a két fokos célkitűzéstől eltérő cél felállítását javasolják. Cancúnban egyik fő prioritásunk az lesz, hogy ne kelljen újranyitni a Koppenhágai Egyezményt, és ne kelljen visszafordulni mindattól, amit már elértünk.

Emellett szeretném kihasználni ezt az alkalmat arra, hogy hangsúlyozzam: az EU-nak teljesítenie kell a Koppenhágából eredő gyorsfinanszírozási ígéreteit. A mai napon őszintén mondhatom: már majdnem elértük a célt. Ugyanakkor a Koppenhágában tett ígéreteinkhez még továbbra is szükségünk van a tagállamoktól 200 millió euróra. Úgy gondolom, önök is érzik a különbséget aközött, ha az Európai Unió nevében azt mondjuk Cancúnban, „teljesítettük” és aközött, hogy „már majdnem teljesítettük”. Komolyan úgy hiszem, hogy a Cancúnig hátralévő napokat arra kell használjuk, hogy megpróbáljuk a Koppenhágában tett valamennyi vállalásunkat véghezvinni.

Nem tértem ki a célkitűzésekre. Nem azért, mintha nem lennének fontosak, hiszen egyértelműen azok; az EU pedig az idei és a tavalyi évben is egyhangúan kimondhatja, hogy készen áll a 30%-ra, feltéve, hogy más államok is felmutatnak valamit. Ezzel kapcsolatban semmi nem változott. Ha a célkitűzésekről ezúttal kevesebbet vitázunk, annak szerintem az az oka, hogy számos más tárgyaló fél még nem áll készen – mindannyiunk által ismert okok miatt – a célkitűzések megvitatására Cancúnban. Úgy gondolom, fontos, hogy a Koppenhágai Egyezményben megjelenő vállalásokat rögzítsük a hivatalos szövegben. Ebből kiindulva javíthatjuk azután a helyzetet.

Ugyanakkor muszáj azt is hozzáfűznöm, hogy bármi is legyen Cancún végeredménye, meglátásom szerint létfontosságú, hogy véget érése után is folytassuk intelligens, ambiciózus célkitűzésekkel operáló éghajlat-politikánkat, miközben felvesszük a harcot az energiaügyi kihívásokkal is, amint azt épp az imént vitatták meg. Ösztönözhetjük az innovációt és a munkahelyteremtést, és nagyratörő célokat tűzhetünk ki.

Végül azzal szeretném lezárni, hogy – magától értetődően – azon dolgozunk, hogy biztosítsuk a Lisszaboni Szerződés végrehajtását, és biztosíthatom önöket, hogy a tárgyalások előrehaladásának minden szintjéről informálni fogjuk a Parlament küldöttségét. Természetesen naponta tartunk majd eligazításokat a Parlamenti delegációval, és megpróbálunk minél szorosabban együttműködni.

Örömmel üdvözöljük az állásfoglalási indítványban jelzett támogatást, mellyel biztosítható, hogy az EU egyetlen közös hangon szóljon. Úgy hiszem, ez az egyik legnagyobb kihívás, mellyel Cancúnban szembesülni fogunk: bárki beszéljen is az Európai Unió nevében, Európán kívüli partnereink biztosak lehetnek benne, hogy ugyanazon prioritásokkal és üzenetekkel találkoznak minden esetben. Így érhetjük el leginkább, hogy prioritásainkat valódi figyelem övezze.

  Karl-Heinz Florenz, a PPE képviselőcsoport nevében. – (DE) Elnök úr, Schauvliege asszony, biztos asszony; ha egy dolgot megtanultunk Koppenhágában – ahol természetesen ön volt az elnök, biztos asszony – akkor az az, hogy az Európai Uniónak a jövőbeli hasonló konferenciákon egyetlen, közös hangon kell megszólalnia. Egyes esetekben talán nem osztjuk egymás véleményét, de ha mi, európaiak az ilyen eseményeken előadott véleményünkben is megosztottak vagyunk, úgy nem lehetünk hitelesek, ha pedig nem vagyunk hitelesek, a többiek sem fogják követni példánkat. Miért is tennék? Ezért helyesen döntöttünk, hogy alapvetően megtartjuk a Merkel kancellár asszony vezetése alatt elfogadott irányszámokat, és ezeket tekintjük a tárgyalások alapjának. Én is osztom azt a nézetet, hogy az ambiciózus két fokos célkitűzéseket egyelőre nem lenne szabad komolyan megkérdőjelezni, vagy egy jelentősen alacsonyabb értéket fontolóra venni, mert ez túlságosan megnehezíti ezen célok elérését, aminek következtében sokan elpártolhatnak tőlünk.

Komolyan aggódom, hogy kockára tesszük szellemi tulajdonainkat. Iparágunk sok pénzt és munkát fektet a fejlesztésekbe. Ha ezek után meggyengítjük a szellemi vívmányainkat védő kerítést, és érintetlenül hagyjuk rajta a már most látható lyukakat, úgy értékes javakat veszíthetünk: szellemi tulajdonunkat. Teljes odaadással támogatom a technológiatranszfert, ugyanakkor biztosítanunk kell, hogy vállalkozásaink is láthassák: befektetni érdemes. Ezért nem engedhetjük, hogy szellemi tulajdonjogaink felhíguljanak.

A kötelezettségvállalással kapcsolatban én szintén arra hajlok, hogy valamennyi globális partnerünktől komoly kötelezettségvállalást követeljünk. Mindazonáltal fontos, hogy ezek hitelesek, és az országok számára teljesíthetők legyenek. Ellenkező esetben pont az ellenkezőjét érjük el annak, amit eredetileg akartunk: eltávolodnak tőlünk. Éppen ezért fontos, hogy hitelesen mutassuk be üzenetünket Cancúnban. A fő döntések meghozatalára később, Johannesburgban kerül sor, azonban Cancúnban kell ehhez előkészítenünk a terepet. Eredeti hivatásom szerint én magam is mezőgazdasági termelő vagyok. Tudom, ha nem készítjük elő megfelelően a földet, nem várhatunk jó termést. Ezért összpontosítsunk arra, hogy megfelelően előkészítsük a talajt.

  Marita Ulvskog, az S&D képviselőcsoport nevében. – (SV) Elnök úr, nagyon nagy elvárásokkal vágtunk neki a koppenhágai csúcstalálkozónak. A találkozó eredménye azonban nem volt ilyen jó. Aznap, amikor búcsút mondtunk Koppenhágának, az utcákon sűrűn esett a hó, a tárgyalótermekben pedig rendkívül hideg volt. Úgy tűnt, a jeges hideg nem csupán a város hőmérsékletére volt hatással, hanem áthatotta az egész környezetvédelmi vitát is. Már-már azt mondhatnánk, az éghajlatváltozás elleni küzdelem mára még lejjebb csúszott a politikai napirenden, mint ahol Koppenhága előtt volt. Ez sajnálatos változás, de a tény az, hogy a mi feladatunk, hogy biztosítsuk, a cancúni csúcson jobb eredmények szülessenek, valamint hogy feldolgozzuk és feljavítsuk a koppenhágai eredményeket. De hogyan hajtsuk ezt végre? Európa képviselőiként úgy érhetjük ezt el, ha vezető szerepet vállalunk. Az ENSZ éghajlat-politikai vezetője, Christina Figueres is ugyanerre szólított fel, amikor az Európai Parlament Cancúnba készülő képviselőivel videokonferencián beszélgetett el. Meg kell mutatnunk vezetői képességeinket. Ezt pedig többek között azzal érhetjük el, hogy valóban végrehajtunk mindent, amit Koppenhágában felvállaltunk – nem csak majdnem mindent, hanem valóban mindent.

Ezután természetesen biztosítanunk kell, hogy mások is velünk tartsanak. Cancúnban az erdőirtással, a technológiaátadással és a második kiotói teljesítési időszakkal foglalkozó egyéb konkrét döntésekkel együtt ezzel előkészíthetnénk az utat 2011-re egy nemzetközi éghajlat-változási egyezmény előtt.

  Chris Davies, az ALDE képviselőcsoport nevében. – Elnök úr, jelenleg nem túl nagy a lelkesedés a globális felmelegedés elleni küzdelemmel kapcsolatban, sőt, egyre szélesebb körben terjed a szkepticizmus. Bár az új év hóval köszöntött be, a számadatokat tekintve jól látható, hogy az év első hat hónapjában az egész bolygón melegrekordok sora dőlt meg. Ez tény.

A lehető leggyorsabban szeretnék tanúja lenni egy nemzetközi egyezmény elfogadásának, ugyanakkor aggályaim is vannak annak természetével kapcsolatban. A fejlett és fejlődő országok közötti különbségtételt furcsának érzem. Néha elgondolkodom rajta, hogy vajon mennyi idő kell még hozzá, hogy egyes fejlődő országok teljesítménye megelőzze a legszegényebb európai államokét. Ha az éghajlat-változási konferenciák eseményeit nézem, Szaúd-Arábia lelkesedése jut eszembe, amellyel a szén-dioxid-leválasztás és -tárolás gondolatának a CDM-be való felvételét támogatja. Biztos vagyok benne, hogy Szaúd-Arábiának van elég saját tőkéje az ilyen befektetésekhez. Miért kellene nekünk is hozzájárulnunk?

Aggaszt a tény, hogy az Európai Unió lemarad a változások gyors ütemében, ugyanakkor úgy gondolom, komoly lehetőségek rejlenek az éghajlat-változási kezdeményezésekben és a globális felmelegedés elleni harcképességünkben. Kína a következő évtizedben 45%-kal tervezi csökkenteni saját szén-dioxid-intenzitását. Ez annyit jelent, hogy egyrészt a régieket felváltó új erőművekbe fektet be, másrészt javítja energiahatékonyságát. Ebben pedig az az óriási probléma rejtőzik, hogy ha most nem vagyunk képesek versenyben maradni Kínával szemben, akkor hogyan versenyezhetünk egy jobb energiahatékonyságú Kínával az elkövetkező években?

Azt szeretném, ha a saját határértékeink szigorúbbak lennének. Az akarom, hogy a 20%-ot emeljük meg 30%-ra. Olyan szén-dioxid-áremelkedést akarok látni, ami a jövőben is alacsony kibocsátást célzó befektetésekre ösztönöz. Bárcsak jobban meggyőződhetnék róla, hogy a Bizottságban is egyetértés van ennek a figyelembevételével és végrehajtásával kapcsolatban! Jelenleg azonban nem érzem ezt. Tudom, hogy a témakör biztosa megfelelően lelkesedik. Ugyanakkor nem vagyok benne biztos, hogy az egész testület támogatja ebben. De lehet, hogy tartalékos megoldásra is szükségünk van?

Valóban szükségünk van tartalékos megoldásra, mégpedig alapvetően az energiahatékonyságunk fellendítésére. Néhány perccel ezelőtt hallhattuk Oettinger biztos úr terveit a jövő évben előterjeszteni kívánt jogszabályokról. Fontos, hogy ezek az új jogszabályok is ambiciózusak legyenek. Meg kell védenünk erőforrásainkat. Versenyképesebbé kell válnunk.

  Yannick Jadot, a Verts/ALE képviselőcsoport nevében. – (FR) Elnök úr, biztos asszony, hölgyeim és uraim! Megtehettem volna, hogy felszólalásomat csak az idei nyár oroszországi és dél-ázsiai képeinek felemlegetésére korlátozom. Ezzel emlékeztethetném önöket arra, hogy az éghajlatváltozással való szembeszállás semmiképp nem odázható el, valamint hogy – Európáról beszélve – azonnal, vagy a lehető leggyorsabban 30%-ra kell növelnünk az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának 2020-as csökkentési célértékét. A mai helyzet mellett, változtatások végrehajtása nélkül is elérjük a 19%-ot. Mivel ezzel gyakorlatilag már teljesítettük is a magunk elé kitűzött célt, így többé már nem beszélhetünk „európai ambícióról”, valahányszor a 20%-os értéket emlegetjük.

Ami engem illet, személy szerint nem vagyok magától értetődően rajongója a szén-dioxid-kereskedelemnek. Ugyanakkor, ha megtartjuk a 20%-os célt, akkor biztos, hogy a szén-dioxid-piacra nem mint az éghajlatváltozás elleni küzdelem eszközére, hanem mint veszélyeztetett állatfajra fogunk tekinteni. A 30%-ra való növelés a kvóták elárverezése által akár 8 milliárd eurós összeget is előteremthet az európai költségvetésekből. Tudjuk, hogy a 30% elérhető cél. Különös tekintettel arra, hogy a kötelező erejű 20%-os energiahatékonysági cél egymillió európai munkahelyet is jelenthet. Ez pedig egész Európában háztartásonkénti 1000 eurós megtakarítást jelent, és mivel Oettinger biztos úr a Nabuccót is említette, ez összesen 15 Nabuccóval lenne egyenértékű.

Vajon tényleg az európai vállalkozások halálát jelenti, ha felemeljük a célt 30%-ra? Bizonyosan nem. Ezt mindegyik tanulmány alátámasztja. Egyes ágazatoknál jelentkezhet potenciális kockázat, de az eszközök rendelkezésre állnak. Ezen kívül mindezidáig azok az ágazatok voltak a legnagyobb haszonélvezői az Európai energiapolitikának, amelyek kihalással fenyegetik Európát. Eurómilliárdokat nyertek az európai éghajlat-változási politikából.

A 30%-ra való áttérés egyértelmű jel lenne: azok mellé állunk, akik változást hoznak, azok mellé, akik a holnapot formálják. Emellett szeretnék néhány konkrét adatot is említeni. Az Ernst & Young 2010 Barometer felmérése szerint jelenleg Kína és az Egyesült Államok számítanak a legvonzóbb országnak a megújuló energiaforrások fejlesztése szempontjából. Egy friss tanulmány alapján a zöld technológia világviszonylatban vezető 50 vállalkozásából mindössze három található Európában, a többi Ázsiában vagy az Egyesült Államokban működik.

Éppen ezért egyszerűen elengedhetetlen a 30%-ra való növelés. Felszólalásomat pedig Barack Obama gondolatának felidézésével kívánom zárni, amely szerint vagy átengedjük versenytársainknak a jövő munkahelyeit, vagy hozzájuk hasonlóan megragadjuk az évszázad lehetőségét. Kijelentése szerint az az állam lesz a XXI. század úttörője, amelyik úttörő szerepet vállal a jövő energiájának felkutatásában. Ő elveszítette a választásokat. Vegyük hát magunkra az energiaváltás és az új gazdaság vezető pozícióját.

  Miroslav Ouzký, az ECR képviselőcsoport nevében. – (CS) Elnök úr, habár magam is egyike vagyok a közeledő éghajlat-változási konferenciára vonatkozó állásfoglalás aláíróinak, van néhány kritikai észrevételem és hozzáfűznivalóm ezen dokumentumhoz. Tudja, engem örömmel tölt el, hogy a múltban a hasonló konferenciák előtt a világ felé sugárzott optimizmusunk – amely azután általában komoly szkepticizmusba fordult – ezúttal nem olyan átható. Örülök annak, hogy megértettük, hogy ez a konferencia nem fog a globális egyezséghez vezetni; és itt e Házban valamennyien tudatában vagyunk, hogy Európa egymagában, globális egyezmény nélkül – még ha nagyra törekvően 100%-kal is megnöveli saját tervszámait – semmilyen hatással nem lehet a globális éghajlatváltozásra.

Ugyanakkor, ha vakon növeljük az elvárásokat, annak akár Európára nézve is kockázatos következményei lehetnek, és bevallom, egyáltalán nem értek egyet azzal, hogy az éghajlatváltozás elleni küzdelem álcája alatt rejtett adókat vessünk ki Európára.

Hogy ne csak negatívumokról szóljak, hozzátenném, hogy komoly lehetőséget látok a fejlődő országokkal való együttműködés támogatásában, főképp az ivóvíz védelmében, valamint az állampolgárok biztonságos ivóvízhez való hozzáférésének biztosítását célzó erőfeszítéseinkben, különösen a fejlődő országokban. Habár vannak kritikai fenntartásaim, nem tervezem aláírásom visszavonását, és remélem, hogy a közelgő konferencia végül mégis hoz valamilyen előrelépést.

  Bairbre de Brún, a GUE/NGL képviselőcsoport nevében. – (GA) Elnök úr, nem követhetjük el újra ugyanazokat a hibákat, amelyeket tavaly Koppenhágában követtünk el. Valódi vezetői képességre és politikai akaratra van szükségünk ahhoz, hogy a hőmérsékleti határt 1,5 °C alatt tarthassuk. Ez a cél fontos.

Az EU-nak egyhangúan cselekedve kell felemelnie a 2020-as kibocsátáscsökkentési célokat, és rávennie más fejlett országokat arra, hogy csatlakozzanak a 2020-as általános kibocsátás-csökkentési cél 80%-ról 95%-ra való növeléséhez. Ez nem csupán a cancúni tárgyalások során fog segíteni, de saját érdekünkben is szükség van rá.

A fejlődő országok esetében is szükség van a megfelelő éghajlatügyi források biztosítására; valamint arra, hogy a gyorsfinanszírozás erős politikai elkötelezettség és teljes átláthatóság mellett működhessen. Emellett hosszú távú finanszírozási forrásokra is szükség van. Ezen lehetőségek között ott kell lennie a nemzetközi adó- és pénzügyi eszközöknek, valamint a nemzetközi légi tengeri szállítási ágazatok hozzájárulásainak is.

Arra kérem önöket, hogy szavazzanak nemmel mindazon módosításokra, amelyek célja a Parlament üzenetének meggyengítése. Erős üzenetre van szükségünk. Nem használhatjuk a globális gazdasági válságot ürügyként a semmittevésre vagy az éghajlat-változási problémák tagadására. Az éghajlatváltozás olyan probléma, amellyel globális szinten kell szembeszállni, ehhez pedig elengedhetetlen a bizalom kiépítése mindannyiunk között.

  Oreste Rossi, az EFD képviselőcsoport nevében. – (IT) Elnök úr, hölgyeim és uraim! Annak ellenére, hogy mind a Bizottság előtt, mind ezen Parlament előtt megjósoltam a koppenhágai éghajlat-változási konferencia és a Ház által előterjesztett dokumentum csődjét, semmit nem tanultunk a történtekből.

Ha továbbra is csupán egyoldalúan Európától követeljük meg, hogy kibocsátását a Kiotói Jegyzőkönyv rendelkezéseinél jóval nagyobb mértékben csökkentse, akkor a következő, Cancúnban megrendezett csúcstalálkozó – a COP 16 – szintén bukás lesz, ami újból nagyon rossz fényt vet a Parlamentre.

A bizottságban elfogadott állásfoglalás nem csak nyomatékosítja, hogy a feltörekvő országoknak juttatott támogatás 2020-ra nem lehet kevesebb évi 30 milliárd eurónál, de emellett arra is ösztönzi az EU-t, hogy 2020-tól kezdődően évi 100 milliárd dollár különítésével elősegítse egy zöld éghajlat-változási alap létrehozását.

A dokumentum arra is kitér, hogyan teremthetjük elő a szükséges tőkét: minden lehetséges forrás, közöttük a pénzügyi tranzakciók, a tőzsdék és a repülőjegyek megadóztatásával, amellyel tulajdonképpen egyenesen az emberek és vállalkozások zsebéből vesszük ki a pénzt.

A jelentés ezután utópiába illő követeléseket vonultat fel. Még arra is felkér, hogy az atmoszférába kibocsátott szén-dioxid mennyiségét a 2020-as évig 20% helyett 30%-kal csökkentsük, valamint arra sürgeti a Bizottságot, hogy olyan javaslatot terjesszen elő, amely alapján az EU egyoldalúan tűzné ki maga elé ezen célokat.

A jelen gazdasági válság idején ilyen áldozatra kérni állampolgárainkat és vállalkozásainkat nem más, mint egy újabb tétel az európai balgaságok amúgy is hosszú sorában. Osztjuk a Tanács álláspontját, vagyis hogy az Európai Unió csak akkor tart elképzelhetőnek egy második teljesítési időszakot a Kiotói Jegyzőkönyv keretében, ha az egy minden vezető gazdaságot magába foglaló, átfogó keretrendszerben áll fel, még egy globális, jogilag kötelező erejű megállapodás előtt.

  Nick Griffin (NI). – Elnök úr, a napfényes Mexikó kiváló választás volt a COP 16 helyszínéül. Ezzel elkerülhetjük a tavalyi kínos szituációt, ahol a globális felmelegedés élharcosai az elmúlt évtizedek legkeményebb koppenhágai decemberét megtapasztalva dideregtek. Hasonlóan, talán a „globális felmelegedés" helyett a megtévesztően kétértelmű „éghajlatváltozás” kifejezés használata is segíthet elvonni néhány brit adófizető figyelmét arról, hogy éppen egy szokatlanul hűvös nyarat követő korai, jeges tél idején tartjuk a csúcstalálkozót. Ennél már csak az lett volna trükkösebb, ha ezeket a rendezvényeket mindig tavasszal tartanánk: figyeljék csak, napról napra melegszik az idő!

Meddig képes még a fasisztikus EU az emberi tevékenység által kiváltott globális felmelegedés ürügyén újabb és újabb büntetőadókat és szigorúbb ellenőrzéseket kivetni a hétköznapi emberekre, amikor valódi tudósok egyre növekvő számban utasítják el az elméletet, megalapozatlannak és megdöntöttnek nyilvánítva azt? Az antropogén globális felmelegedés alaptalan propaganda, a zöld iparágak komplexumának goebbelsi léptékű hazugsága, amelyek roppant vagyonok transzferét teszik lehetővé a kisemberektől az olyan szén-dioxid-kereskedő gazemberek felé, mint Al Gore vagy a Goldman Sachs. Eközben pedig a baloldali politika elitje zsákmányolja ki, végképp leépítve ezzel az ipart nyugaton, csupán mert ez a globális felmelegedési hisztéria túlságosan szétverte a gerinctelen konzervatívokat ahhoz, hogy előlépjenek és kimondják a kellemetlen igazságot: az emberi tevékenység okozta éghajlatváltozás a történelem legnyereségesebb átverése.

Az idén júniusban Spanyolországban megtartott Bilderberg-konferencia egyik ülésén a globális lehűlés veszélyeiről volt szó. Mikor szivárog be végre az új realizmus a világpolitikát valójában alakító emberektől ide, azok közé, akik csak hiszik, hogy hatással vannak rá?

  Richard Seeber (PPE). – (DE) Elnök úr, hölgyeim és uraim! Megdöbbenek azon gondolatok hallatán, amelyeket Griffin úr és a hozzá hasonlók hangoztatnak e helyen az éghajlatváltozás nevében. Hogy mi köze lehet a fasizmusnak az éghajlatváltozáshoz, az számomra tökéletes rejtély. Emellett úgy vélem, egyszerűen botrányos a gondolat, amivel kiáll elénk, és véleményem szerint ilyen kijelentéseknek nincs helyük e Ház előtt – a probléma ehhez tényleg túl komoly.

Aggódom azért is, hogy valójában egyre nő az üvegházhatást okozó gázok atmoszférába való kibocsátásának üteme. Elég, ha megnézzük a Meteorológiai Világszervezet által összeállított adatokat. Emellett megdöbbent, milyen kismértékű a társadalmi elfogadottsága. Griffin úr is ezt a hullámot lovagolja meg, ugyanakkor az is megdöbbentő, hogy a legnagyobb károsanyag-kibocsátók, mint az USA és Kína, továbbra sem állnak készen arra, hogy részt vegyenek egy ilyen nemzetközi egyezményben.

Felidézhetik a vitát is, amelyet a múlt évben Koppenhága előtt folytattunk itt. Ha nem vagyunk elég ambiciózusak, és a realizmus szem előtt tartása nélkül veszünk részt ezeken a tárgyalásokon, akkor mi, Európa – amely globális szinten kevésbé meghatározó károsanyag-kibocsátónak számít – még mindig elérhet valamilyen eredményt.

Hogy hogyan? Biztos asszony, értékelem lelkesedését, de úgy vélem, hogy a polgárainkkal való kommunikáció perdöntő fontosságú. Az emberek nem értik a problémát. De miért nem? Azért, mert a Meteorológiai Világszervezet adatai egyértelműek – átlagértékek. Való igaz, hogy az európai időjárás jelenleg hidegebb, mint néhány évvel ezelőtt, de általánosságban véve a világon mégiscsak folyamatosan nő a hőmérséklet. Ezt is kommunikálnunk kell polgárainkkal, mert ha nem vagyunk erre képesek, nem fognak támogatni minket, ami ahhoz vezet, hogy a Griffin úrhoz hasonló emberek még a fasizmus témáját is bevonják az éghajlatváltozásról szóló kérdésekbe. Ez itt a probléma. Éppen ezért, biztos asszony, szeretném felkérni, hogy próbáljon meg előrelépéseket elérni ebben a tekintetben!

Másodsorban pedig fontos, hogy a fenntartható energiaforrásokra való átállást is elérjük, azokkal az ösztönző intézkedésekkel, amelyeket értéknek tartunk. Képviselőtársaim már bemutatták a számadatokat. A vezető vállalkozások Kínában találhatóak, mi pedig itt, Európában nem állunk olyan jól. Ezért elő kell állnunk néhány jó ötlettel, amelyek segítségével vállalkozásaink valóban képesek lesznek az átállásra. Vajon ezek a kötelező érvényű célszámok valóban olyan jó megoldást jelentenek, mint amilyennek folyton hirdetik őket?

Természetesen őszinteségre is szükségünk van a piacokon. A tiszta fejlesztési mechanizmussal kapcsolatban előállt helyzetek – vagyis hogy a pénz 60%-a Kínában végzi – nem engedhetők meg. Nem elegendő ebben a kérdésben tisztán jogi érvek mögé bújni. Őszinteséggel közelítsük meg a vitát, mert ez a téma túl fontos. Számíthat a támogatásunkra, biztos asszony.

(A felszólaló hozzájárult, hogy az eljárási szabályzat 149. pontja (8) bekezdésének megfelelően a kékkártya-eljárással élve kérdést tegyenek fel neki.)

  Lucas Hartong (NI). – (NL) Elnök úr, Seeber úr azt említette, hogy az emberek nem értik az éghajlatváltozással szembeni küzdelemről szóló vitákat. Ezért a következő kérdésem lenne hozzá: nem lehetséges, hogy az emberek igenis értik a kérdést, csupán eltérő véleményen vannak, mint képviselőtársam?

  Richard Seeber (PPE). – (DE) Elnök úr, nem tudom biztosan, hogy jól értettem-e. Itt egyszerűen az a fontos, hogy nyílt és – miként említettem – a Meteorológiai Világszervezet adataira támaszkodó párbeszédet folytassunk polgárainkkal. Ezek az adatok a világstatisztikából származó átlagértékek, amelyek megmutatják, hogy az átlagos hőmérséklet 0,63 fokkal nőtt, habár Európa hőmérsékleti értékei ettől eltérnek. Ennek az az oka, hogy az időjárás helyi jellegzetesség, itt viszont az éghajlatról beszélünk, ami hosszú távú, globális jelenség. Ezért meg kell hoznunk ezt a döntést. Amennyiben azt mondjuk, hogy az időjárás fokozatosan hűl, és a tél egyre korábban köszönt be, akkor ezt is megfelelően kell kommunikálnunk. Ezért tartom fontosnak a jobb kommunikációra irányuló kérdésemet.

  Jo Leinen (S&D). – (DE) Elnök úr, Schauvliege asszony, biztos asszony: félek, hogy az egyik szélsőségből a másikba csapunk át. Koppenhága előtt talál túl elbizakodottak voltunk, most Cancún előtt viszont amiatt aggódom, hogy nem vagyunk elég ambiciózusak. Ezért úgy gondolom, előnyös, hogy a Parlament ezen állásfoglalásában mindazon témáknak figyelmet szentel, amelyeket szükségesnek tartunk az előrelépés és a cancúni csúcstalálkozó sikereinek eléréséhez.

Egy fő követelésünk van, mégpedig az, hogy az EU váltson stratégiát. Koppenhágát megelőzően hagytuk, hogy közösségünk függővé váljon az Egyesült Államokban és talán még a Kínában lezajló történésektől is. Akkor ez a hozzáállás nem működött, és Cancúnban sem lesz eredményes. Ezért fontos, hogy saját érdekeink védelme érdekében tegyünk éghajlatvédelmi intézkedéseket. Ebből ered a bizottsági többség felkérése – és remélem, a holnapi plenáris ülésé is –, hogy célszámainkat 20%-ról 30%-ra emeljük. Ez a folyamat során amúgy is szükséges lépés lesz. Ezt a célkitűzést legalább Dél-Afrika előtt el kell érjük. Emellett úgy gondolom, hogy továbbra sem a jó úton haladunk, ami Kiotót illeti. Itt is a többiektől tesszük függővé helyzetünket. Úgy gondolom, fel kellene ajánlanunk egy második Kiotó felállítását. Ebben nem állhat az utunkba probléma; véghez tudjuk vinni.

Végül szeretnék kitérni a közös hangon megszólaló EU gondolatára: láttam, hogyan működött ez Nagojában. Az EU egyetlen mikrofont kapott. Ugyan több embernek volt lehetősége megszólalnia, de egyazon üzenetet kellett közvetíteniük. Ugyanezt szeretném látni a Tanácstól és a Bizottságtól Cancúnban is.

  Corinne Lepage (ALDE). – (FR) Elnök úr, Schauvliege asszony, biztos asszony; egy dolog mindenképpen bizonyos Koppenhága után: mégpedig az, hogy a csúcstalálkozó előtt indított dezinformációs kampány megbukott, valamint hogy az Éghajlat-változási Kormányközi Testület (IPCC) által kiadott adatokat az ENSZ által biztosított valamennyi szakértő teljességében megerősítette. Elsőként ezt a tényt szeretném hangsúlyozni.

Ez megmutatja számunka, mennyire fontos és sürgető a cselekvés. Le kell vonnunk a következtetéseket a Koppenhágában elszenvedett visszaesésből, és ennek eredményeképpen létfontosságú, hogy az Európai Unió saját, szabad akarata alapján állítson fel célokat. Ezért alapvető fontosságú mind az éghajlat, mind iparunk és gazdaságunk szempontjából az állásfoglalásban említett 30%-os célkitűzés holnapi megszavazása.

Miként azt képviselőtársam az imént kiemelte, a 20%-os célkitűzést gyakorlatilag már most majdnem elértük. Ha valódi fellendülést akarunk nyújtani gazdaságunknak, ha vezetők akarunk maradni vagy az új ágazatok vezetőjévé akarunk válni – legyen az az energiahatékonyság vagy a megújuló energiaforrások –, akkor létkérdés, hogy kitűzzük magunk elé ezt a célt az Unióban.

A második pont a hitelesség. Ki kell állnunk a déli országoknak ígért kötelezettségvállalásunk mellett, amellett, hogy megkülönböztetést is kell tennünk közöttük, hiszen Kínát és Afrikát nem sorolhatjuk ugyanabba a kategóriába. Én úgy gondolom – a saját véleményem alapján, ami nem feltétlenül egyezik meg teljes képviselőcsoportoméval –, hogy épp emiatt elengedhetetlen lépés a pénzügyi tranzakciókra kivetett adó, ami lehetővé tenné annak a 100 milliárd dollárnak az elkülönítését, amelyről 2020-ra rendelkeztünk.

Zárszóként azt remélem, hogy legalább az erdőirtás és erdőpusztulás következtében keletkező kibocsátás csökkentésére vonatkozó egyezmény (REDD) lezárásra kerülhet Cancúnban, hiszen ez már magában nagy előrelépés lenne. Ne feledjük, hogy az erdőirtásból származik az üvegházhatást kiváltó gázok kibocsátásának 20%-a.

  Satu Hassi (Verts/ALE). – (FI) Elnök úr, hölgyeim és uraim, csatlakoznék mindazokhoz, akik támogatásukat fejezték ki az EU kibocsátáscsökkentési céljainak 30%-ra való szigorítása iránt. Ez a kérdés nem csak az emberiség jövőjéről szól: saját érdekünk, hogy a most kezdődő energiatechnológiai forradalomban is versenyképesek maradjunk.

Ahhoz, hogy az EU az éghajlatváltozás elleni küzdelem hiteles vezetőjévé válhasson, Cancúnban egy eredeti éghajlatvédelmi stratégiát kell hirdetnie, újabb kiskapuk létrehozása nélkül. Sajnos azonban úgy tűnik, amikor a szén-dioxid-megkötő erdőkre vonatkozó elszámolási szabályokról van szó, az EU nem így működik. Úgy tűnhet, az erdők szén-dioxid-megkötő funkcióját illetően az EU jóváhagyását adta az előrejelzések referenciaértékként való használatához – amelyek egyértelműen önkényes számadatok. Ez további problémát jelentene az iparosodott országok számára, méghozzá nem is kicsit. A probléma, amelyre itt utalok, összkibocsátásuk 3–5%-ával lehet egyenértékű, amely körülbelül megegyezik a Kiotói Jegyzőkönyv által valamennyi iparosodott országra kirótt kombinált kibocsátás-csökkentési kötelezettség mértékével.

Az EU politikájának egy másik hátulütője a kibocsátáscsökkentés kiszervezése fejlődő országokba, a tiszta fejlesztési mechanizmuson keresztül. A tisztességes verseny szempontjából rövidlátást feltételező, botor lépésnek számít, ha a CDM mechanizmust többek között Kína azon iparágainak megtámogatására használjuk, amelyek azután pont itt nehezményezik a kibocsátásáthelyezést. A projektalapú hiteleket a legszegényebb fejlődő országokra kellene korlátozni.

  Zbigniew Ziobro (ECR). – (PL) Elnök úr, a globális felmelegedés elleni küzdelem kétségkívül az Európai Unió egyik legfontosabb céljává vált. Nézeteim szerint ennek egyik alapvető kelléke az atmoszférába kibocsátott szén-dioxid és üvegházhatású gázok csökkentésére irányuló racionális politika. A Parlamentnek a cancúni konferencia előtt összeállított állásfoglalási indítványában található egy fejezet, amely a szén-dioxid-kibocsátás jelentős – 20%-ot meghaladó – csökkentését említi a tagállamok részéről. Azáltal, hogy egy ilyen politikát javasol, úgy tűnik, hogy az Unió nem szentel elég figyelmet a tagállamok gazdaságait érintő komoly következményeknek.

Miközben az Unió részéről ilyen komoly mértékű csökkenést láthatunk, Amerika vagy az ázsiai országok kibocsátáscsökkentéssel kapcsolatos álláspontjáról csak halovány megnyilvánulások hallhatók. Ez nagy hiba. Ma, amikor Európa gazdaságában is hanyatlás tapasztalható, jobban kellene figyelnünk az Unió gazdaságának erősítését célzó intézkedésekre, ahelyett, hogy további költségekkel terheljük meg. Nem az Európai Unió tagállamai számítanak a legnagyobb károsanyag-kibocsátóknak, hanem az olyan fejlődő országok rohamléptekben növekvő gazdaságai, mint Kínáé és Indiáé – ezek az országok pedig nem szándékoznak csökkenteni kibocsátásukat. Ezáltal nemcsak az ipari termelés, de az ahhoz kapcsolódó munkahelyek is kikerülhetnek az Európai Unió határain kívülre. Gazdaságunk elgyengülne, a kibocsátás pedig csökkenés helyett csak tovább nőne. Ez a politika nem vezet sehova. Éppen ezért újra kell gondolnunk a globális felmelegedés elleni küzdelem terén felvett politikai irányt.

  Sabine Wils (GUE/NGL). – (DE) Elnök úr, a cancúni éghajlat-változási konferenciának pozitív nyomást kell kifejtenie tagállamainkra annak érdekében, hogy előrelépést érhessünk el a nemzetközi együttműködés és a nemzeti éghajlat-védelmi törvényhozás terén. Mint a felelősség szövetségének tagja, az EU tanúbizonyságát kell tegye politikai vezetői képességének, függetlenül attól, mit tesz az Egyesült Államok; és csak az éghajlati igazságosság elve alapján ítélhető meg Ez azt jelenti, hogy szükség van egy, az iparosodott államokra vonatkozó második teljesítési időszakra a Kiotói Jegyzőkönyv alapján. Az éghajlat-változási intézkedések finanszírozásához további forrásokat kell előteremteni. A hosszú távú finanszírozást kérdésében az EU-nak a tárgyalások során ki kell teregetnie lapjait. Ambiciózus célokat kell felmutatnia az üvegházhatást okozó gázok csökkentése kérdésében. Semmilyen körülmények között nem engedhetjük, hogy a globális hőmérséklet 1,5 °C-nál nagyobb mértékben emelkedjen. Ez a célkitűzés a gazdasági válság idején is technikai innovációkhoz és új munkahelyek teremtéséhez fog vezetni.

  Anna Rosbach (EFD). – (DA) Elnök úr! Ez év decemberében valamennyien – hivatalnokok, politikusok, újságírók, aktivisták, és még sokan mások – a mexikói csúcstalálkozó felé vesszük az irányt. A jelen Parlament is részt vesz, még ha most is a szokásos káosz veszi körbe annak kérdését, hogy összesen hány képviselő kap engedélyt az utazásra.

Ahogy elindulunk az éghajlat-változási csúcsra, egy nagyon fontos dolgot feltétlenül magunkkal kell vinnünk: a realizmusunkat. Tökéletesen tudatában vagyok annak, hogy ez a kijelentés nem örvend nagy népszerűségnek, de szükségünk van rá, ha hitelesnek akarunk mutatkozni a világ népei előtt. Az EU-nak, ahogyan azt kiválóan megfogalmazták, a téma előfutárjának kellene lennie – azaz vezető szerepet felvállalva jó példával kell elöl járnia. Ez a gondolat nagyon szép és jó, azonban biztosnak kell lennünk abban, hogy nem szaladunk olyan messzire előre, ahová senki nem követ majd minket. Nincs értelme egy olyan politikai irányt hajszolni, amelyen csak néhány ország hajlandó vagy képes követni. Ezzel csak egy dolgot érhetünk el: azt, hogy munkaigényes iparágaink Európa területéről más, lazább jogszabályokkal, alacsonyabb bérekkel és rosszabb munkakörülményekkel rendelkező országokba helyeződnek át. Munkahelyeket veszítünk el, kárt okozva ezzel az európai gazdaságoknak. Ezért olyan megoldásokra kell törekednünk, amelyekben a Kínához, Indiához és dél-amerikai kontinenshez hasonlóan gyorsan fejlődő országok számára is van hely. Remélem, le tudjuk vonni a tavalyi koppenhágai találkozó tanulságait, és ebben az évben a lehetetlen irányvetés helyett elérhetőbb célokat tűzünk ki.

  Lucas Hartong (NI). – (NL) Elnök úr, a jövő héten kerül sor az Egyesült Nemzetek éghajlat-változási konferenciájára Cancúnban. Az EU részvétele ezen az eseményen egyszerűen nevetséges, hiszen tulajdonképp semmi probléma nincs az éghajlatunkkal. Amit jelenleg is érzékelünk, az normális hőmérsékleti ingadozás. Megengedik, hogy röviden elmerengjek ezen felesleges konferencia valós tényein? A jövő hét folyamán a Mexikóba tartó résztvevők százai szállnak repülőre, amivel további szén-dioxidot bocsátanak ki a levegőbe. Mi is volt ennek az éghajlat-változási konferenciának a célkitűzése? Persze, emlékszem már: a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése. A napokban 11 000 hektárnyi mangroveerdőt irtanak ki Cancúnban. Még egyszer, mi is volt ennek az éghajlat-változási konferenciának a célja? Ja, igen: az erdők megóvása. Elnök úr, lehet egy szerény javaslatom az EU számára? Hagyjuk az éghajlat-változási politikát a valóban független szakértőkre, mivel semmit nem tesz azon kívül, hogy nagy mennyiségben emészti fel az adófizetők pénzét; az elmúlt évtizedek során semmilyen eredményt nem hozott azokon az elfogult jelentéseken kívül, amelyeket az Éghajlat-változási Kormányközi Testület (IPCC) és sarlatán elnöke, Rajendra Pachauri adott ki.

  Pilar del Castillo Vera (PPE). – (ES) Elnök úr, Schauvliege asszony, biztos asszony! Azzal kezdeném, hogy úgy éreztem, a Tanács hivatalban lévő elnöke és a biztos asszony beszéde egészen más különböző szemszögből közelítette meg a cancúni csúcstalálkozót, mint a koppenhágai konferenciáról alkotott véleményük. Ez egy jóval reálisabb, jóval kivitelezhetőbb nézőpont, ezért sokkal nagyobb a hatékonyság lehetősége.

Ha Koppenhágát a „mindent vagy semmit” elvének jegyében megtartott csúcsnak tekintettük – ahogyan a Tanács hivatalban lévő elnöke nevezte –, akkor Cancún az a találkozó kell legyen, ahol véghezvihető és hatásos megoldások széles skáláját kínáljuk.

Az éghajlatváltozás elleni küzdelemnek két alapvető elemre van szüksége: egyrészt globálisnak kell lennie, és magába kell foglalnia valamennyi nagy légszennyező országot, az Egyesült Államoktól Brazílián és Kínán keresztül Indiáig. Másrészt olyan intézkedések sorát kell felvonultatnia, amelyek valódi és mérhető hatással vannak az éghajlatváltozásra, és nem károsak a gazdasági növekedésre nézve.

Ebből a szempontból alázatra is szükségünk van, hogy felismerjük: az éghajlatváltozás elleni küzdelem globális méretű kihívása technológiai és politikai megoldások egész sorát kínálja.

Jelenleg is vannak és a jövőben is lesznek kötelező erejű megállapodások, ágazatspecifikus megegyezések, technológiaátadások és kutatási támogatások. Valamennyi lehetőséget be kell vonni, beleértve az energiahatékonyság radikális javítását a gazdaság és társadalom valamennyi területén. Ez az egyetlen módja annak, hogy hatékonyan szembeszállhassunk az éghajlatváltozás problémáival. Ebből a szempontból, ha a cancúni csúcstalálkozó több különféle kivitelezhető és hatékony megegyezést eredményez, akkor valóban nagy sikernek mondható.

  Kriton Arsenis (S&D). – (EL) Elnök úr, biztos asszony, osztom Leinen úr véleményét azzal kapcsolatban, hogy valóban az egyik szélsőségből a másikba sodródtunk. Koppenhágával kapcsolatban óriási elvárásaink voltak, Cancúnnal pedig talán jobb lenne igen alacsony várakozásokkal szembenézni.

Követeléseink alapvetően két területet ölelnek fel: a REDD egyezményt és a finanszírozás kérdését. Ha ebben a két témában nem érünk el előrelépést, akkor fennáll a veszélye, hogy a tárgyalásokon sem látunk majd haladást, és talán kockára is tesszük az eredményeket. Ha Cancúnban nem jutunk előre, az egész tárgyalási folyamat veszélybe kerülhet. Ezért számítunk az önök és az Európai Unió erőfeszítéseire egyrészt az előrelépés véghezvitelében – még ha csak ezen a két területen is –, másrészt a tárgyalások veszélytől való megóvásában.

Számos képviselőtől hallhattuk, hogy 2009-ben valójában már 17,3%-os kibocsátáscsökkentést értünk el. A 2020-ra kitűzött 20%-os cél így karnyújtásnyira van, és az elkövetkezendő pár évben elérhető. Nem látok okot rá, miért ne emelhetnénk meg a célkitűzést 30%-ra vagy akár magasabbra, ha valóban modernizálni akarjuk gazdaságunkat, új munkahelyeket akarunk teremteni, és újból versenyképessé kívánunk válni.

Hassi asszony említette még a földhasználat, a földhasználat-változtatás és erdőgazdálkodás (LULUCF) kérdését. Tökéletesen igaza van. Az EU álláspontja, hogy a LULUCF-hoz kapcsolódó kibocsátásokat nem hasonlíthatjuk az 1990-es számokhoz, hanem inkább a „maradjon minden a régiben” elvét kellene alkalmaznunk, a túlzott kibocsátás és a kitűzött célokhoz képest való kibocsátáscsökkentés abszurd álláspont.

Számítunk önökre abban, hogy ezen a két létfontosságú területen előrelépést érnek el a cancúni tárgyalások során.

  Bas Eickhout (Verts/ALE). – (NL) Elnök úr, köszönetemet szeretném kifejezni a biztos asszonynak és a hivatalban lévő belga elnöknek bevezető beszédeikért, ugyanakkor szeretném emlékeztetni is a Házat, hogy a Koppenhágai Egyezmény rendkívül erőtlennek bizonyult, és néha már a tartalmáról is megfeledkezünk. A 2 °C-os, de még a 1,5 °C-os célkitűzés is szerepel benne, és amennyiben el akarjuk ezt érni, akkor itt az ideje nekilátni: azáltal, hogy saját kibocsátásunkat lecsökkentjük – méghozzá 20%-nál nagyobb mértékben –, valamint hogy előteremtjük az első három év finanszírozásához szükséges pénzt. A Koppenhágai Egyezmény egyértelműen kimondja, hogy ezt a tőkét új és kiegészítő forrásokból kell előteremteni. Hedegaard biztos asszony, ön azt mondja, már majdnem elértük célunkat – azonban, mivel ehhez nem új és nem kiegészítő forrásokat használtunk, ezért valójában még távol állunk tőlük. Legyünk őszinték ebben a kérdésben! Ezen kívül figyelmet kell szentelnünk az EU szerepére, azaz a vezetőség kérdésére. Ezt a kérdést valójában a belga hivatalban levő elnöknek kell feltennünk: hogyan fogjuk ezt elérni Cancúnban? Habár már megkaptuk a Tanács felhatalmazását, azonban Cancúnban tárgyalásokra lesz szükség. Amennyiben módosításokat kell végeznünk, újból szükség lesz a tagállamok egyhangú jóváhagyására, vagy a minősített többség is elég a változtatásokhoz? Végül is csak így vagyunk képesek a vezető szerepet valósággá változtatni. Több ambícióra, több forrásra és jobb tárgyalóképességre van szükség.

  Peter van Dalen (ECR). – (NL) Elnök úr, miközben a cancúni kihívás igen komplex, az idő pedig sürget, én mégis látok némi reményt, mint ahogyan Nagoja eredményeit is reményteljesnek és biztatónak találtam. Hosszas megbeszélések folytak le arról, hogyan viselkedjen az Európai Unió ebben a vitában. Vajon 20%-os, vagy akár 30%-os szén-dioxid-csökkentést célozzunk meg? Én úgy gondolom, az alacsonyabb szén-dioxid-kibocsátás nem jelenti a gazdasági tevékenységek csökkenését, így lehetőségünk van a 20%-osnál magasabb csökkentési célszámra koncentrálni – ami új lehetőségeket fog jelenteni a zöld munkahelyek, az innováció és a fenntartható gazdasági növekedés számára egyaránt. Ugyanakkor szeretném felszólítani az Éghajlat-változási Kormányközi Testületet (IPCC), hogy vegye komolyan a jelentéseit érő bírálatokat, és hozzon létre egy nyitott platformot a tudományos párbeszéd számára, annak érdekében, hogy minden releváns információt figyelembe lehessen venni, és ne tűnjenek el észrevétlenül a szőnyeg alatt. Ha ezt nem teszi meg, az IPCC jelentéseit továbbra is a bizalmatlanság légköre fogja körbelengeni, ami véleményem szerint se nem szükséges, se nem kívánatos.

  Marisa Matias (GUE/NGL). – (PT) Elnök úr! Szeretnék visszatérni néhány olyan kérdésre, amelyekről ma már hallottunk. Elhangzott, hogy a várakozások szerint Cancún az éghajlatváltozás elleni küzdelem fontos középső állomása lehet, illetve hogy nem haladhatja meg Koppenhága ambícióit, ugyanakkor nem is fogadhatja el a koppenhágai csúcstalálkozó eredményeit. Tudjuk, hogy ezek sovány eredmények voltak, és mégis, ha a rendelkezésünkre álló tudományos bizonyítékok és adatok terén nem is volt azóta változás, számomra úgy tűnik, a politikai akarat és a bátorság elveszett, és félve indulunk Cancúnba.

Úgy hiszem, hogy életünk egyik legmélyebb válságában a visszalépés nem lehet alternatíva. Emellett azt is megemlíteném, hogy Cancúnban lehetőségünk nyílik több olyan területen megmérettetni magunkat, amelyekről itt beszéltünk, valamint próbára tenni képességeinket a szegényebb országok és a legszegényebb emberek támogatásában és az újraelosztásban. Hiszek benne, hogy a környezeti válságra adott válasz egyben a jelenleg tapasztalt gazdasági és társadalmi válságra adott egységes és igazságos választ is jelent. Ez a realista hozzáállás.

  Derek Roland Clark (EFD). – Elnök úr, örömmel olvastam Bloom úr beszédét, aki – véleményem szerint – igazságtalanul lett kizárva az ülésteremből ma délután.

A tavalyi koppenhágai találkozó fiaskó volt, amikor 15 000 képzetlen személy, közöttük számos képviselő és teljes udvartartásuk átköltözésükkel két hét alatt megduplázták egy város szénlábnyomát, majd menthetetlenül belegabalyodtak ebbe a „klímagate” ügybe, amely kiváló időzítéssel vetett véget a történéseknek.

Bizony, mindannyian emlékszünk még rá, amikor a University of East Anglia megmutatta valódi arcát: nem más, mint megvásárolt és lefizetett tudósok által kiötölt áltudományok központja, akiknek fizetése az EU Kutatási Főigazgatóságától, az ENSZ hiperméretű, kutatási alapokkal és laboratóriumokkal foglalkozó kvázi-civilszervezetétől és a brit adófizetőktől függ. Adathamisítókként, számítógépes éghajlati modellek meghamisítójaként, a kényelmetlen adatok eltussolóiként és Obama zöld kegyenceinek konspirátoraiként mutatkoztak be.

Az adófizető tömegek keserű leckét kaptak abból, hogy az EU és a globális zöld mozgalom lényege nem más, mint a szén-dioxid-adók emelése és az engedelmeskedésbe való belekényszerítés.

Persze Cancún egyáltalán nem lesz ilyen rossz. Például sokkal melegebb hely. Kellemes a tél, és a konspirátorok is jóval elővigyázatosabban fogják elrejteni a globális kormányzásra irányuló terveiket. De jobb, ha vigyáztok: mi, az emberek, figyelünk benneteket!

  Francisco Sosa Wagner (NI). – (ES) Elnök úr, biztos asszony! Én is osztom e Ház törekvéseit. Azt szeretném, hogy az európai delegáció javaslatai megkapják azt a támogatást Cancúnban, amit megérdemelnek.

Ezen vita fényében szükségesnek tartom kiemelni a városoknak a környezet megóvásában játszott jelentőségét. Az Európai Unión belül fennáll egy 1000-nél is több polgármester részvételével létrejött megegyezés, amely demonstrálja, hogy azok a hatóságok is elismerik a problémát, amelyeknek a konkrét cselekvésére szükségünk van a sikerhez. Szép szavaink a városok polgármestereinek együttműködése nélkül mit sem érnek.

Ezen együttműködés megerősítése érdekében nagyon fontos a kibocsátási értékek közzététele, hiszen a városok felelősek az üvegházhatást okozó gázok kibocsátásának 80%-áért. A kibocsátási értékek jelenleg nem nyilvánosak, és ami még rosszabb: mérésükhöz sem létezik közös szabvány.

Létezik egy nonprofit szervezet, a „szén-dioxid-kibocsátási adatok közzétételére irányuló projekt”, amely vállalkozások százaitól gyűjt be adatokat, s amelyet véleményem szerint a helyi önkormányzatok is használhatnának. A helyi önkormányzatok és polgármesterek együttműködése nélkül a környezetvédelmi lépések eredménytelenek lesznek, és ezt mindenképp el akarjuk kerülni.

  Theodoros Skylakakis (PPE). – (EL) Elnök úr, olyan környezetvédelmi botrány van kitörőben, amellyel a cancúni konferencián muszáj szembenéznünk. A kibocsátáskereskedelmi rendszer keretein belül értékesített CDM-jogok 60%-a egy bizonyos ipari üvegházhatású gáz, a HFC-23 ártalmatlanítására vonatkozik, méghozzá valós költségénél 70-szer magasabb áron, amelyet legfőbb részben az európai áramfelhasználók fizetnek.

A gáz ártalmatlanításának valódi költségével való összehasonlításban – amely csupán 80 millió euró lenne – ezidáig másfél milliárd eurót pocsékoltunk el, és ha a helyzet ugyanebben a kerékvágásban halad tovább, akkor 2013-ig további 3,5 milliárdot fogunk. Ez pedig óriási mennyiségű illetéktelen jövedelmet generál világszerte néhány cégnél, minden környezeti előny nélkül, tekintve, hogy a HFC-23 mennyisége az elmúlt években megnőtt az atmoszférában.

Ez a helyzet elfogadhatatlan, és mind környezetvédelmi politikánk, mind a kiotói mechanizmus tisztességét megkérdőjelezi. Európának a COP-16 keretén belül kell rendeznie ezt a problémát, mert a vonatkozó nemzetközi politikák megváltozása kiemelkedő lehetőséget kínál az üvegházhatású gázok kibocsátásának azonnali, drasztikus csökkentésére, alacsony költséggel. Emellett kérdést kell szegeznie az olyan országoknak, mint Kína, amely jelenleg is óriási mennyiségben pumpálja a légkörbe a HFC-23-at, holott ezt akár nullára is le lehetne lecsökkenteni, ha Kína a jogosulatlan bevételek után beszedett adót az éghajlatváltozás elleni küzdelem erőfeszítéseire fordítaná.

Az adófizetők négymilliárd eurójának eltékozlása megengedhetetlen. Az Európai Parlamentben a mi dolgunk, hogy a köz és a fogyasztók érdekeit megvédjük.

  Edite Estrela (S&D). – (PT) Elnök úr! A konferencia nemzetközi háttere nem kedvező: egyszerre nézünk szembe globális gazdasági válsággal, az Egyesült Államok politikai és adminisztratív bizonytalanságaival, és a holtpontra jutott amerikai-kínai tárgyalásokkal. Habár emiatt várakozásaink is alacsonyak, a cancúni csúcstalálkozóra mindezek ellenére lehetőségként kell tekintenünk: az éghajlatváltozás elleni küzdelembe és a többoldalú folyamatba vetett bizalom helyreállításának, valamint a Koppenhágai Egyezmény konszolidációjának lehetőségeként. Ez a legkevesebb, amit megtehetünk, de ehhez is komoly határozottságra és politikai vezetői képességekre van szükségünk a tárgyalások során, valamint ambiciózus hozzáállásra a döntéshozásban. Mindenekfelett pedig a fejlődő országokat is érintő témakörökben van szükség előrelépésre: a finanszírozás, a technológiatranszfer és a kapacitásépítés területén. A kibocsátáscsökkentés tekintetében is haladást várunk el, kiemelve itt az ambiciózus és kötelező erejű csökkentési célok kitűzését és a folyamatok transzferét, különös tekintettel a felügyeletre, az információk rendelkezésre bocsátására és az ellenőrzésre.

Az Európai Uniónak a nemzetközi egyezmények eredményeitől függetlenül továbbra is a 20%-ot meghaladó szén-dioxid-csökkentési cél elérésére kell törekednie, szem előtt tartva emellett a „zöld” munkahelyek létrehozását és a gazdasági növekedést is. Összefoglalva: a cancúni eredmények segítségünkre lehetnek a 2012 utáni irány meghatározásában, azáltal, hogy 2011 során létrehoznak egy jogilag kötelező erejű nemzetközi egyezményt, ami beteljesíti a globális hőmérséklet-emelkedés két fokkal való mérséklésének célját.

  Roger Helmer (ECR). – Elnök úr: saját nevemben felszólalva szeretném emlékeztetni kollégáimat, hogy a társadalom elvesztette hitét az emberi tevékenység által kiváltott globális felmelegedés elméletében. A szavazóinknak elege van abból, hogy őket vádolják az éghajlatváltozással, és nem hajlandók tovább fizetni érte.

Egyre több kutató tesz közzé az éghajlatváltozás ortodoxiáját megkérdőjelező dokumentumokat. Az IPCC hitelessége darabokra hullott. A közelmúltban érzékelt kisebb éghajlatváltozások teljességgel értelmezhetőek a régóta megalapozott, hosszú távú éghajlati ciklusok elméletével is. Koppenhága ugyanazon ok miatt bukott el, ami miatt Cancún fog. Az USA új republikánus többségével nem lesz vevő a fix összkvótás kibocsátáskereskedelmi rendszerre. India és Kína nem fogja feláldozni haladásukat az éghajlatváltozással kapcsolatos rémhírek miatt. Ami zöld politikáinkat illeti, valószínűleg feleslegesek, bizonyosan hatástalanok és költségeik bukásba vihetnek.

Ha Európa csak egymaga cselekszik, azzal tönkretesszük gazdaságainkat és szegénységbe döntjük unokáinkat, miközben az éghajlatra semmilyen hatást nem teszünk. Egy vitatott tudományos elmélet nevében tudatosan a szegénységet választjuk. Itt az idő irányt váltani.

  Catherine Soullie (PPE). – (FR) Elnök úr, Schauvliege asszony, biztos asszony! Az egyetértés és a realizmus mutatja meg magát – legalábbis így szeretném – a holnapi szavazásban, amelynek során az éghajlat-változási egyezmény részes feleinek tizenhatodik konferenciájára adott állásfoglalásunkról döntünk. Ezért remélem, hogy a témáért felelős biztosunk képes lesz megtartani azon pragmatikus célkitűzéseket, amelyeket közösen kell teljesítenünk, miközben egyaránt megvédi azokat az Európa által szabott kapcsolódó feltételeket, amelyek semmiképp nem képezhetik tárgyalás alapját.

Emellett a tárgyalások során nem veszíthetjük szem elől polgártársaink és iparágaink igazságos egyensúly iránti elvárásait. Az éghajlatváltozás elleni harcot a világnak kell megvívnia, nem Európának önmagában.

Ezért elengedhetetlen lesz azon szellemi tulajdonok fontosságának felismerése, amelyek nem kapnak kellő védelmet. A zöld technológiáknak a lehető legtöbb ember hasznára kell válniuk, de ez nem jelenti azt, hogy jelenünket és jövőnket olcsón kell pénzzé tenni – még az éghajlatváltozás elleni mostani sorsdöntő harc kedvéért sem.

Ehhez hasonlóan a közös kibocsátásszámítási módszer kidolgozására, valamint az adatok ellenőrzésére és közzétételére vonatkozó kérés – amely által valamennyi szennyező gazdaság egyazon mércével lenne lemérhető – legitim követelésnek tűnik, nem pedig tárgyalási taktikának.

Végül, ahogy képviselőtársam az imént említette, a jelenlegi tiszta fejlesztési mechanizmus még ellentmondásosabb kiskapui szintén megtárgyalandók. Hölgyeim és uraim, mindannyian sajnálatosan tudatában vagyunk annak, hogy a valós tárgyalási hatalmat nem az Európai Parlament tartja kezében. Ugyanakkor az elmúlt napok hangulatával ellentétben nem figyelmen kívül hagynunk, hanem ösztönöznünk kell képviselőink azon csoportjának akaratát, akik – magamat is beleértve – munkájukkal és részvételükkel próbálják elősegíteni a konferencia pozitív eredményét. Ha Európa erős szereplőként akar megjelenni a nemzetközi párbeszéd szívében, akkor törvényhozóinak is annak kell lenniük.

  Rovana Plumb (S&D). – Elnök úr, optimista emberként én úgy gondolom, hogy Cancúnban lehetőség lesz az előrelépésre, méghozzá egy olyan kiegyensúlyozott csomag formájában, amely lehetővé teszi az országok számára, hogy gyorsabb és komolyabb lépéseket tegyenek az éghajlatváltozás elleni küzdelem valamennyi területén. Ezért kiemelkedően fontos egyrészt az éghajlati diplomácia elvének bevezetésével helyreállítani Európa vezető pozícióját a nemzetközi éghajlatvédelmi tárgyalásokban, másrészt definiálni és végrehajtani az éghajlati igazságosság elvét az Európai Unió és tagállamai által, hogy így a jövőbeli nemzetközi éghajlat-változási tárgyalásokon is hirdethesse a méltányosság szabályát.

Nyomatékosan hangsúlyozom egy olyan mechanizmus létrehozásának fontosságát, amely az éghajlatváltozás pénzügyi vetületeinek finanszírozását szabályozná. Új, innovatív bevételi forrásokra lesz szükség – mint a pénzügyi tranzakciók megadóztatása, a zöld adók vagy a privát források – ahhoz, hogy előteremthessük a pénzt az éghajlatváltozáshoz való igazodással foglalkozó vagy az éghajlatváltozás hatásait mérséklő projektek végrehajtására, a polgárok életszínvonalát támogató zöld fejlődés megvalósítására és az igazságos növekedés elérésére. Az éghajlat-változási politikákon belül nem feledkezhetünk meg a nemi egyenjogúság kérdéseiről sem.

  Romana Jordan Cizelj (PPE). – (SL) Elnök úr, biztos asszony, hölgyeim és uraim! A koppenhágai konferenciával szemben támasztott várakozások és az eredmények közötti szakadék elfogadhatatlanul szélesnek mutatkozott, ezért volt szükség bizonyos változtatásokra. Ezúttal sokkal realisztikusabb, ám ettől függetlenül is ambiciózus célokkal indulunk Cancúnba. Biztos asszony, önt illeti az érdem annak biztosításáért, hogy az Unió ezúttal sokkal felkészültebben vág neki egy éghajlat-változási konferenciának, ezért pedig köszönettel tartozom önnek.

Ugyanakkor szeretnék hozzászólni az előterjesztett módosítások némelyikéhez. A Koppenhágában elért megegyezés hozott néhány jelentős eredmény, amelyek közül az egyik egyértelműen az a döntés, amely szerint lépéseket kell tennünk annak érdekében, hogy a hőmérséklet globális emelkedését 2 Celsius-fok alatt tartsuk. Továbbra is ki kell állnunk ezen célkitűzés mellett, ám ha módosítani akarjuk, akár alacsonyabb értékre is, akkor annak most van itt az ideje. Hitelesnek kell maradnunk. Az ilyen fontos döntéseket nem változtathatjuk csak úgy az egyik évről a másikra.

Ezen kívül szeretnék válaszolni arra a javaslatra, amely szerint az Uniónak egyoldalúan 30%-kal kellene csökkentenie az üvegházhatású gázok kibocsátását. Úgy gondolom, nem lenne szabad újra eltávolodnunk a harmadik országoktól. Meg kell emelnünk ezt a célszámot, és meg is fogjuk, de csak akkor, ha a körülmények megfelelőek hozzá. Ugyanakkor fontos, hogy jó előre meghatározzuk ezen döntés meghozatalának folyamatát, valamint természetesen azt is, hogy az Európai Parlament megfelelő mértékben bevonásra kerül a döntéshozatalba.

Emellett arra is szükség van, hogy globális szinten ösztönözzük a tiszta technológiák kifejlesztését és használatát. Miközben a technológiaátadásról való megállapodás rendkívül fontos, a szellemi tulajdon védelmét garantáló megfelelő eszközök felállítására is szükségünk van. Csak így érhetjük el, hogy az éghajlatváltozás lehetőség legyen, nem pedig teher.

Végezetül az éghajlatváltozásnak a fejlődő országokban érzett hatását mérsékelő finanszírozási erőfeszítések kérdésében szeretném kiemelni, hogy az Európai Unió erre a célra már rendelkezik egy pénzügyi mechanizmussal: az európai kibocsátáskereskedelmi rendszerrel, azaz az ETS-sel. Biztosítanunk kell ezen rendszer megfelelő működését és hatékonyságát, valamint a tőke átlátható és jól célzott kifizetését. Úgy vélem, nem lenne helyes újabb pénzügyi terhet róni a közösségre most, a pénzügyi és gazdasági válság idején.

  Justas Vincas Paleckis (S&D). – (LT) Elnök úr! A világ hamarosan jó híreket, vagy az utóbbi idők szokása szerint rossz híreket fog hallani éghajlatváltozásról, ezúttal Cancúnból. A kutatók óriási többsége hangoztatja, hogy az emberiség kifut az éghajlatváltozás feltartóztatására fennálló időből, mégsem csökkent azoknak a száma, akik a teljes elméletet elutasítják, vagy megtagadják, hogy bármit tegyenek. Az Európai Unió a múltban is hajtóereje volt a tárgyalások fejlődésének, és ennek a jövőben is így kellene maradnia. Cancúnban az EU-nak jobban kell tudni koordinálnia a tagállamok álláspontjait. Fontos, hogy jól felkészüljünk, és hogy bebizonyítsuk: a fenntartható gazdasági fejlődés és a környezetbarát életmód lehetséges. Csak akkor szólíthatunk fel másokat, hogy kövessenek, ha magunk is megváltozunk.

Teljességgel támogatnám az EU egyoldalú lépését az üvegházhatású gázok 30%-kal való csökkentésére 2020-ra. Az újonnan kialakított alapelv, az éghajlati igazságosság figyelembe vétele kiemelkedően fontos lesz Cancúnban. Ha az éghajlatváltozást nem állítjuk meg, vagy nem korlátozzuk legalább, akkor a legszegényebb országok és a legszegényebb emberek fognak elsőként megperzselődni sebesen túlmelegedő bolygónkon.

Talán úgy tűnhet, hogy egyes emberek, vállalatok és országok egy régi, de részben modernizált felfogást követnek: „utánam – a hatalmas profit lefölözését követő – vízözön”. Nem engedhetjük, hogy Cancúnban ez a hozzáállás nyerjen.

  Elisabetta Gardini (PPE). – (IT) Elnök úr, Schauvliege asszony, biztos asszony, hölgyeim és uraim! Európa azon elhatározását, hogy a következő éghajlat-változási konferencia előtt ambiciózus célokat tűzzön ki, mindenképp érdemes állhatatossággal követni, hiszen eredményei bolygónk jövőjét is formálják.

Ugyanakkor, hölgyeim és uraim, éppen emiatt kell reálisan és nagyobb elővigyázatossággal formálni elvárásainkat. Amennyire tudjuk, a cancúni konferenciát előkészítő nemzetközi tárgyalások nem csupán abban buktak el, hogy értékelhető előrelépést érjenek el egy globális megegyezés irányában, hanem megerősítették a Koppenhágában felvállalt kötelezettségekkel szembeni gyanakvást és ellenállást is.

Habár már említettük, de szeretnék én is visszautalni itt Kínára. Kína például megengedi magának, hogy 2020-ra 5 milliárd tonnával növelje szén-dioxid-kibocsátását, amelynek következményeit csak azzal lehetne kiegyensúlyozni, ha Európa iparának szennyező kibocsátását 2020-ra 100%-kal csökkentenénk – de talán még ez sem lenne hozzá elég.

Ez a tény nem csupán a feltétel nélküli 30%-os csökkentés javaslatát változtatja irreálissá – és ezt erősen ellenezzük –, hanem számos független megfigyelőt is arra késztet, hogy a globális kibocsátás növekedését, sőt, akár jelentős növekedését tételezze fel az említett időpontig. Ebben az ellentmondásos helyzetben mindenképpen kockázatos, de talán még demagóg is lenne, ha megpróbálnánk számadatokat meghatározni, és vonzó, de irreális forgatókönyveket felvázolni, ahol az ismeretlen mennyiségek elkerülhetetlenül megjelennek majd a költségekben.

A reményünk abban rejlik, hogy az Európai Unió közös, reális és fenntartható javaslattal áll elő Cancúnban, hiszen egy valós, kézzelfogható eredményeket hozó megegyezés mindenképpen jobb, mint az elkerülhetetlenül bukásra ítélt elvárások, amelyek a kormányok erőfeszítéseinek hitelességét a kiemelkedő környezetvédelmi kérdésekben még tovább rontják a nemzetközi megítélés előtt; ezt pedig különösen nehéz lenne helyrehozni.

  Jolanta Emilia Hibner (PPE). – (PL) Elnök úr, Schauvliege asszony, biztos asszony! A részes felek Mexikóban tartandó 16. konferenciájára vonatkozó állásfoglalás elfogadása az első lépés egy globális párbeszédben. Igen nehéz kompromisszum ez valamennyi ország számára. Nem ringathatjuk magunkat abba a hitbe, hogy azonnali sikert fogunk elérni. Olyan javaslatot kell benyújtanunk, amely a lehető legtávolabbra nyúlik, ugyanakkor a konferencián részt vevők közül a lehető legtöbb országot egyesíti.

Az állásfoglalás fő célkitűzése, hogy kompromisszumot érjünk el az éghajlatváltozás és a globális felmelegedés elleni küzdelemben. Ha el akarjuk érni ezt a célt, a legnagyobb országok és a legfőbb kibocsátók támogatását kell megnyernünk. Közöttük található az Egyesült Államok és Kína is. Velük közösen kell ezt megvitatnunk, és felkérni őket a gazdasági lehetőségek átgondolására. Emellett azon célok elérésére is figyelmet kell fordítanunk, amelyeket már rögzítettünk az Európai Unió környezetvédelmi csomagjában. Egyes tagállamok visszafogott csomagnak gondolják ezt, mert az üvegházhatású gázok csupán 20%-os csökkentéséről van benne szó. Tegyük meg először ezt az első lépést, és csak azután beszéljünk a következőről.

Ugyancsak fontos, hogy olyan kötelezettségvállalások jöjjenek létre, amelyeket minden ország el tud fogadni. Ha újból olyan vállalásokat vonultatunk fel, amelyet senki nem fog hatályba léptetni, azoknak nem lesz kellő erejük, és továbbra is csak papíron fognak létezni. Azokra az országokra is figyelmet kell fordítanunk, amelyek gazdasági fejlődés szempontjából gyengébbek, és fejletlen gazdasággal rendelkeznek. Ugyanakkor célunk az, hogy a pénz mindenképpen a legszegényebb országokhoz jusson el. Nekik kell hozzáférést biztosítani az Unióból származó forrásokhoz. Valamennyi képviselőtársam nevében szeretném kijelenteni, hogy úgy gondolom, mindannyian szorítani fogunk a biztos asszony sikeréért. Magam is felajánlom teljes támogatásomat a tárgyalások során.

  Sirpa Pietikäinen (PPE). – Elnök úr! Mindenekelőtt szeretném megköszönni Hedegaard biztos asszonynak az éghajlatüggyel kapcsolatos kiváló és elkötelezett munkáját, mind európai uniós, mind globális szinten.

Tudván, hogy az ENSZ keretrendszerében folytatott tárgyalások jelen pillanatban minden nemzetközi kérdésben nagyon nehézkesen folynak, azt hiszem, a legvégsőkig ki kell használnunk a cselekvésalapú irányvételt. Tudjuk, hogy a kihívás globálisan valamennyi országot érinti, így az éghajlatváltozást megakadályozó lépések minden esetben hasznot hoznak – mind környezeti, mind vállalkozási szempontból.

Tanulmányok hosszú sora bizonyította már, hogy az EU gazdaságilag kivitelezhető és környezetileg hasznos módon is képes lenne 30, sőt, akár 40%-kal csökkenteni szén-dioxid-kibocsátását a 2020-as évre. Ehhez mindenekelőtt arra lenne szükség, hogy megállítsuk az olyan káros támogatásokat, mint az Európában a fosszilis üzemanyagokra fordított éves 6 milliárd eurós kiadást, valamint hogy az ETS-en belül szigorúbb törvényi támogatást, erőforrás-hatékonyságot, energiahatékonyságot, valamit hogy szigorítsuk a környezetbarát tervezésről szóló irányelvet.

Úgy hiszem, már magában az út mutatásával is meggyőzhetjük a többieket arról, hogy a) a szándékaink komolyak, b) ez a terv hasznot hoz, és hogy c) mindezt a környezetért és az európai gazdaság sikeréért tesszük.

  Seán Kelly (PPE). – (GA) Elnök úr, megköszönöm képviselőcsoportomnak a lehetőséget, hogy szólhatok néhány szót ezzel az engem is nagyon érdeklő témával kapcsolatban.

– A cancúni konferencia kimenetele egyrészt az imázs, másrészt az eredmények szempontjából is fontos az Európai Unió számára. Fontos, hogy realistának lássanak minket, és hogy egyetlen, közös hangon szólaljunk meg. Határozottan tudatosítani kell az üzenetet, hogy a globális felmelegedés globális méretű probléma, ami globális megoldásokat és globális, kötelező jellegű célkitűzéseket követel.

Ezért gondolom úgy, hogy ki kellene tartanunk a 2020-as évre vonatkozó 20%-os célkitűzés mellett. Minden egyéb megoldás hátráltatná a célt. Megtizedelheti gazdaságainkat, versenyképtelenné tehet bennünket, miközben a fejlődő világ rohamléptekkel halad előre.

Ha 2015-re vagy akörül elérjük a 20%-os célt, még mindig megváltoztathatjuk akkor 25 vagy 30%-ra, amely lépést PR-sikerként élhetnénk meg. Bármely más megoldás – kitűzni a 30%-os célt, majd nem érni el – PR-szempontból katasztrofális lenne, ahogyan a Lisszaboni Stratégiánál is láthattuk. Elegünk van az ilyesmiből. Itt az idő, hogy ésszel küzdjünk: hogy elvégezzük a ránk kiszabott részt, de közben megbizonyosodjunk róla, hogy a világ többi része is így tesz.

Végezetül: hallottam megemlíteni, hogy az Európai Parlament egyes tagjai azért mennek Cancúnba, hogy tiltakozzanak. Erre megvan a joguk, mindazonáltal remélem, hogy ezt csak saját nevükben, magánemberként teszik, nem pedig kijelölt küldöttként.

  Danuta Jazłowiecka (PPE). – (PL) Elnök úr! Képviselőtársaim számos alkalommal hangsúlyozták, hogy az éghajlat-politika területén közös belső álláspontra van szükség. Én ugyanakkor arra a tényre szeretném felhívni a figyelmet, amelyet a közelgő éghajlat-változási konferencián legnagyobb erősségünkként kellene kihasználni, amelyről azonban tavaly kiderült, hogy egyben leggyengébb pontunk is. Ez alatt pedig a többszintű tárgyalásokat, a partnereink érveinek megértésére irányuló képességet, illetve a kielégítő kompromisszum intelligens megtalálásának készségét értem. Próbáljuk meg EU-s hozzáértésünket termőre fordítani az éghajlat-politika területén. Az elszigeteltség, amelyről a biztos asszony is beszélt, az Egyesült Államok, Kína, Brazília, Oroszország és India bevonódásától függ. E nélkül semmilyen, az Unió által hozott intézkedésnek nem lesz értelme. Emellett tisztán kell hangoztatnunk azt is, hogy ha a feltörekvő gazdasági hatalmak fontosabb nemzetközi szerepet kívánnak játszani, akkor nagyobb kötelezettségeket is kell vállalniuk. A BRIC-országok nem hivatkozhatnak örökkön arra, hogy még fel kell zárkózniuk fejlődésükben, hogy ezzel igazolják az éghajlat védelmét szolgáló radikális lépésekkel szembeni elégedetlenségüket. A nagyobb hatalommal nagyobb felelősség is jár.

  Maria Da Graça Carvalho (PPE). – (PT) Elnök úr! A cancúni éghajlat-változási konferencia sikere elengedhetetlen az Egyesült Nemzetek égisze alatt folytatott tárgyalási folyamat hitelessége szempontjából Ezért létfontosságú, hogy konkrét kötelezettségvállalások szülessenek, és reális célkitűzések álljanak fel. Az erdővédelem, a fejlődő országok felé irányuló technológiaátadás és a finanszírozás politikájának területén alapvető fontosságú a megegyezés elérése.

Ha nem sikerül globális megegyezést elérni, Európának továbbra is nyitottnak kell maradnia a Kiotói Jegyzőkönyv esetleges második teljesítési időszakára, ugyanakkor feltételeket is fel kell állítania: különösen a jegyzőkönyv környezetvédelmi integritásának területét, a tiszta fejlesztési mechanizmus átalakítását, valamint a világ legnagyobb szennyezőinek – közöttük Kína és az USA – kötelezettségvállalását illetően.

  Csaba Sándor Tabajdi (S&D). – (HU) A cancúni klímakonferenciára készülve az Európai Uniónak és az uniós tagállamoknak fel kellene végre ismerniük, hogy nem az újabb és újabb egyoldalú célszámok meghatározásával tudunk hatást gyakorolni az Egyesült Államokra, Kínára, Indiára, valamint a feltörekvő nagygazdaságot a klímaváltozás elleni küzdelembe bevonni. Ennek fényében túlzottnak tűnik a zöldek által előterjesztett 40%-os egyoldalú szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére vonatkozó kötelezettségvállalás. A 30%-os egyoldalú kötelezettségvállalásnak is akkor van értelme, ha az valódi cselekvést takar. Egyetértek Hedegaard asszonnyal, hogy az Unió abban az esetben szerezheti vissza vezető szerepét, ha a kutatásfejlesztés ráfordítása terén, a zöld munkahelyek létrehozásában, az intelligens energiahálózat építésében, a zöld növekedésben mutat konkrét eredményeket.

  Karin Kadenbach (S&D). – (DE) Elnök úr, Schauvliege asszony, biztos asszony: a parlament korábban már számos esetben tett egyértelmű kötelezettségvállalást az éghajlatváltozás elleni küzdelem intézkedéseinek területén. Sajnos azonban úgy tűnik, ez a hozzáállás a tagállamok döntéshozói körében kevésbé elterjedt. Az általában komoly ambíciókkal rendelkező környezetvédelmi miniszterek sok esetben magukra maradnak. A pénzügy- és gazdasági miniszterek, valamint a gazdaságért felelős irányítók remélhetőleg szintén hosszabb időtávokban gondolkodnak. Ugyanakkor a cselekvésre legtöbbször egy egyértelműen kijelölt időszakban kerül sor: mégpedig a következő választásokig hátralevő periódusban. A természet viszont nem tudja figyelembe venni a napi szintű politikai szükségleteket. Az emberre, sőt, az egész emberiségre nézve káros kapcsolódó jelenségeivel az éghajlatváltozásra reagál. Ha nem tudjuk sikerrel kommunikálni a probléma sürgősségét, különösen a cselekvés sürgető szükségét, akkor eszközeink jelentős részét már a közeljövőben is katasztrófaelhárításra kell fordítanunk.

Biztos asszony: a „közös bolygó, közös hang” mottója alapján sok sikert kívánok önnek Cancúnban, az eljövendő generációk érdekében!

  Sonia Alfano (ALDE). – (IT) Elnök úr, hölgyeim és uraim! Nagyra értékelem Hedegaard biztos asszony jelenlétét és állásfoglalását. Szeretném megköszönni ígéretét, hogy folyamatosan tájékoztatni fogja a parlamentet a cancúni fejleményekről.

Az éghajlatváltozás elleni küzdelmet globális szinten, az összes fél közös részvételével kell lefolytatnunk. Ugyanakkor az az elképzelés, hogy álláspontunk más országokétól kell, hogy függjön, egyrészt felelőtlen, másrészt nem használ az EU által önállóan felvett szerepnek sem: annak a vezető szerepnek, amellyel globális szinten kívánja vezetni a kulturális forradalmakat, köztük elsősorban az éghajlatváltozás elleni küzdelmet.

Egyre nagyratörőbb célokat kell kitűznünk magunk elé, és biztosítani, hogy valamennyi tagállam elérje azokat. Ezért szeretném megköszönni a biztos asszonynak, hogy néhány nappal ezelőtt figyelmeztette Olaszországot pénzügyi ígéretére, amellyel 200 millió eurót biztosít az éghajlatváltozás elleni küzdelem számára. Sajnos azonban arról kell értesítenem a biztos asszonyt, hogy az olasz kormány költségvetése jelen pillanatban úgy tűnik, nem rendelkezik erről az összegről.

Ezért szeretném felkérni a Bizottságot, hogy minden erejét kihasználva tartassa be a tagállamokkal ígéreteiket, különösen az emberiség közeljövőjének ilyen jelentős harcára vonatkozóan…

(Az elnök félbeszakítja a felszólalót)

  João Ferreira (GUE/NGL). – (PT) Elnök úr, az Európai Unió szerepet játszott Koppenhága bukásában, és a nemzetközi tárgyalások folyamatának megakadásában is. Nem elég kijelenteni, hogy ambiciózusak vagyunk, nem elég célokat kitűzni a többi fejlődő ország elé – még ha ezek el is maradnak az Éghajlat-változási Kormányközi Testület ajánlásaitól – ha nem koncentrálunk azokra az eszközökre, amelyekkel ezt elérhetjük. Ezen célok elérésének eszközei fontosabbak, mint a párbeszéd kereszttüzében álló célok, ez pedig központi kérdés.

Az Európai Unió ragaszkodik a piaci szempontú megközelítéshez, és olyan piaci eszközök használatához, amelyek eddig kétfélének bizonyultak: hatástalannak és fonáknak. A pénzügyi spekulánsok számára ez égi manna: nem csupán étel, nem csupán az államok saját adósságállománya, de maga az atmoszféra, a beszívott levegő biztosítja majd az új milliárdos terepet a fiktív pénzügyi eszközök létrehozásához.

Biztos asszony, az éghajlatváltozás okait ezen gazdasági és társadalmi rendszer irracionalitásáig vezethetjük vissza. A megoldáshoz ezzel a rendszerrel kell szakítanunk.

  Iosif Matula (PPE). – (RO) Elnök úr, az éghajlatváltozás egyértelműen a legnagyobb kihívás, amellyel az emberiség napjainkban szembenéz.

Sajnos Koppenhága bukása miatt a cancúni konferenciával szemben támasztott elvárások meglehetősen szerények. Koppenhágában azt vártuk, hogy a fejlett országok különböző módokon támogatják majd a fejlődők cselekvési terveit az éghajlatváltozás hatásainak kezelésére. A gazdasági válság kihatása azonban, amely az EU tagállamait különösen erősen rázta meg, arra kényszerített minket, hogy más prioritásokra is figyelmet fordítsunk.

Létfontosságú, hogy megegyezésre jussunk a szén-dioxid-kibocsátás csökkentéséről. Cancúnban az EU-nak ki kell nyilvánítania egységes álláspontját a kitűzött célokról, mindeközben szem előtt tartani, hogy a 2020-as stratégia sikere az éghajlat-változási célkitűzés elérésétől függ. Ebben a tekintetben szeretném kiemelni az olyan partnerségek szerepét, amelyek célja a fenntartható energia lehetőségeinek regionális szintű kiaknázása, és a régiók ösztönzése a megújuló energiaforrások használatára.

  Gilles Pargneaux (S&D). – (FR) Elnök úr, biztos asszony: ismerjük az ön harciasságát, és tudjuk, hogy azt kívánja, Európa közös hangon szólaljon meg Cancúnban. Ezért szeretném, ha megosztaná velünk véleményét két kérdéssel kapcsolatban: két olyan lépéssel, amelyek a holnap szavazásra kerülő állásfoglalásunkban is megjelennek. Szeretném, ha a holnapi szavazás előtt nyilvánosságra hozná véleményét e két javaslatról.

Elsőként: a zöld alap felállításáról, amely 2020-tól végre lehetővé tenné számunkra, hogy évi 100 millió dollár segélyt nyújthassunk a legszegényebb országoknak.

Másodikként: a pénzügyi tranzakciókra kivetendő 0,01%-os adó bevezetéséről, amely egy 20 milliárd eurós alapot hozna létre, szintén a legszegényebb országok megsegítése céljára. Úgy hiszem, ez olyan fontos, pénzügyi természetű kérdés, amely lehetővé tenné számunkra a gyorsabban és távolabbra való haladást.

  Angelika Werthmann (NI). – (DE) Elnök úr! Az éghajlat-változási konferencia célja az, hogy létrehozza a 2012-ben lejáró Kiotói Jegyzőkönyv utódját. Az éghajlatváltozás elleni küzdelemben égető szükségünk van az előrelépésre. Általánosságban véve az EU jó irányban halad, hogy – relatív értelemben – teljesítse éghajlat-változási célkitűzéseit. Ugyanakkor létfontosságú lenne számunkra, az EU számára, hogy az Egyesült Államokkal és Kínával együtt törekedjünk megteremteni egy globális éghajlat-védelmi egyezség előfeltételeit. A környezetvédelmi politika megerősödése – a mostani nehéz időkben különösen – jelentős lehetőséget is fog nyújtani önmaga számára, például a megújuló energiaforrásokba és az energiahatékonyságba történő beruházásokon keresztül.

  Monika Flašíková Beňová (S&D). – (SK) Elnök úr! Nemzetközi fórumokon immár két évtizede húzódnak az éghajlatváltozásról szóló tárgyalások. Annak ellenére, hogy egyre nagyobb a tudatosság ezzel a valóban globális problémával kapcsolatban, politikai szempontból ez a két évtized elvesztegetett időnek nevezhető.

A Kiotói Jegyzőkönyv hatálya 2012-ben lejár, és a tavalyi koppenhágai éghajlat-változási konferencia fiaskója nem kecsegtet a helyzet mielőbbi jobbra fordulásával. Az októberi éghajlat-változási tárgyalások is csupán megerősítették az úgynevezett fejlett és az úgynevezett fejlődő világ közötti szakadást, ezért Cancúnban igen sok lesz a tennivaló. Ha azt akarjuk, hogy a cancúni konferencia sikerrel végződjön, ahhoz a gazdag országok hozzáállásában kell alapvető változást elérni. Elsősorban a hazai kibocsátások mennyiségét kell drámai mértékben csökkenteni. Az úgynevezett szén-dioxid-ellentételezés ebben a kontextusban nem nyújt megoldást. Ha a gazdag országok felvásárolják a szegény országok engedélyeit, hogy ezáltal tovább folytathassák a kibocsátást, az semmilyen formában nem segít az éghajlatnak.

  Kyriakos Mavronikolas (S&D). – (EL) Elnök úr, szembe kell néznünk a kérdéssel: képesek leszünk előremozdítani az éghajlatváltozás kérdését Cancúnban? Számomra úgy tűnik, hogy álláspontunk és célkitűzéseink a környezeti katasztrófa megelőzéséhez szükséges változtatások tekintetében valóban diktálják az iramot.

Az Unió álláspontjai továbbra is helyesek, és Cancúnban nem csupán egyértelművé kell őket tennünk, hanem azért is harcolnunk kell, hogy jobb eredményeket érjünk el, mint Koppenhágában.

Sajnálatos, biztos asszony, hogy valószínűleg még így is ránk marad a nagyobb országok, közöttük különösen az Egyesült Államok és Kína meggyőzésének feladata, hogy ők is csatlakozzanak az éghajlatváltozás elleni küzdelem átfogó erőfeszítéseihez. Bízom benne, hogy ezek az erőfeszítések gyümölcsözőek lesznek.

  Connie Hedegaard, a Bizottság tagja. – Elnök úr! Azt reméltem, hogy képes leszek három alapvető megjegyzésre korlátozni eme pezsgő vitához való hozzászólásomat, de most úgy látom, először Pargneaux úr felettébb egyenes kérdésére kell választ adnom: igen, úgy gondolom, hogy képesek vagyunk komoly előrelépést tenni a zöld alap felállításának ügyében. Ugyanakkor számos résztvevő fél számára a nagyon is konkrét finanszírozási források némelyikét valószínűleg jobban meg kell vizsgálni – tekintve, hogy még csak két hét telt el azóta, hogy az ENSZ magas szintű munkacsoportja előállt a különböző felvetéseivel.

Reálisan nézve jelentős előrelépést tudnánk megtenni. Fontos, hogy tudjuk, mit szeretnénk tenni ezzel az alappal, és hogy miként állítsuk fel. Ha ez megvan, akkor biztos vagyok benne, hogy rövid időn belül képesek vagyunk teljesíteni az alap feltételeit. Úgy gondolom, fokozatosan kell haladnunk, de igenis támogatjuk a zöld alap előrelépését.

Most pedig áttérnék a három megjegyzésemre. Először: a vita során Marita Ulvskog már megemlítette, hogy az éghajlatváltozás kérdése ez évben lejjebb csúszott a nemzetközi napirenden. Ez persze igaz, de az is igaz, hogy ha jelenlegi helyzetünket összehasonlítjuk a két évvel – vagy az öt, tíz évvel – ezelőttivel, akkor láthatjuk, hogy az éghajlatváltozás kérdése ma igenis kiemelt helyen szerepel a napirenden.

Ha nem lett volna a Koppenhágai Egyezmény előkészítése, akkor mit gondolnak, túlélhette volna egyáltalán a gazdasági válságot az éghajlatváltozás, az energiahatékonyság kérdése és a zöld növekedés előmozdításának kérdése? Valószínűsítem, hogy nem. Ez a kérdés igenis még mindig aktuális az EU-ban, és az is kell, hogy maradjon.

Ouzký úr azt említette, hogy Európa mindig „túlzottan optimista”; nos, lehet, hogy nem hiába az. A nagy dolgokat sosem a pesszimisták érik el. 2008-ban a célok felállításával Európa vezette az utat, Koppenhága előkészítése során pedig számos más gazdaság követte.

Két évvel ezelőtt többé-kevésbé egyedül voltunk a célkitűzések felállításával. Koppenhága előkészítése során több erős gazdaság, közöttük Indonézia, Mexikó, Korea, India, Dél-Afrika, és mások – a lista jóval hosszabb – tűzött ki nemzeti célokat. Minden egyéb dolog változatlansága mellett ez európai üzleti szempontból szintén nagyon fontos. Ez tulajdonképpen nyereségnek volt tekinthető. Ezek a nemzeti célkitűzések pedig most számos országban paradigmaváltáshoz fognak vezetni. Igaz, hogy bizonyos tekintetben túl lassú a folyamat, de valójában már komoly haladást értünk el.

Valaki említette a feltörekvő gazdaságokat is. Ez a probléma a feltörekvő gazdaságok számára korábban nem volt téma; két évvel ezelőtt még azt mondták volna, hogy az éghajlatváltozással nem nekik kell megküzdeniük. A gazdag, fejlett országokra hagyták volna a harcot. Mára azonban Koppenhága miatt ők is elismerik, hogy ők is osztoznak a felelősségben. Cancúnban meg kell próbálnunk erre építkezni, és meg is fogjuk tenni.

Felmerült néhány kérdés a CDM-mel kapcsolatban is. Valóban, problémával állunk szemben. Ezen a területen valóban kihívások állnak elénk, és ez is része a cancúni tennivalók listájának: megpróbálni előrelépést elérni a CDM rendszerében szükséges reformok tekintetében.

Skylalakis úrnak annyit szeretnék mondani, örömmel jelentem be, hogy Bizottságunk holnap előterjeszti az egyes ipari gázok használati korlátozásáról szóló javaslatát. A Bizottság kiváló együttműködést és részvételt tapasztalt a Parlament részéről, amelyre szükség is volt ahhoz, hogy a tagállamokkal sikeres megállapodást érhessünk el. Javaslatunkat holnap fogjuk előterjeszteni; úgy gondolom, számos olyan kérdéssel foglalkozni fog, amelyet jelen Parlament felvetett.

Utolsó észrevételem Leinen úrnak és Arsenis úrnak szánom, akik nyilatkozatuk alapján mindketten tartanak tőle, hogy Cancúnt túlságosan bagatellizáljuk. Azt hiszem, nem nevezhetjük bagatellizálásnak, ha kimondjuk, hogy ambiciózus, jelentős és kiegyensúlyozott eredményeket várunk – mindazon elemeket felvonultatva, amelyeket én és a belga elnökség is megemlített. Ha valóban döntés születik az erdőgazdálkodás, az adaptáció, a technológia, a gyorsfinanszírozás teljesítése, a szén-dioxid-piacok mérhetősége, jelenthetősége és ellenőrizhetősége, valamint az itt megemlített különböző kérdések területén, akkor úgy gondolom, ezt jelentős haladásnak tekinthetjük.

Mindannyian tudjuk, hogy miért nem érhetjük el az egyik kívánt célt, a nemzetközileg kötelező jellegű egyezséget. Az egyik ok, amiért nem érünk el haladást, az amerikai szenátus. Mindannyian tudjuk, hogy ez az ok. Ugyanakkor úgy gondolom, hogy ha megtartjuk lendületünket, akkor valószínű, hogy mielőbb teljesíteni tudjuk Európa azon célkitűzését, hogy létrehozzon egy nemzetközi szintű, kötelező jellegű egyezséget.

Valamennyien megteszünk minden tőlünk telhetőt ahhoz, hogy ezt az előrelépést elérjük Cancúnban. Ellenkező esetben igen súlyos és igen sötét lenne az eredmény. Ezért muszáj elérnünk; én pedig biztosíthatom önöket, hogy ennek érdekében az európai delegáció együtt megtesz mindent, amire képes – méghozzá olyan formában, hogy az egész világ hallhassa a mára már híressé vált „közös hangunk” megszólalását. Remélem, ez az a híres „közös hang”, ami mindannyiunk részéről ugyanazt mondja, ugyanazokat a prioritásokat állítja fel, függetlenül attól, hogy miniszterekről, biztosokról, szakértőkről, vagy az Európai Parlament képviselőiről van-e szó.

Emellett nagy érdeklődéssel várom az önök delegációjával való cancúni együttműködést!

  Joke Schauvliege, a Tanács soros elnöke. – (NL) Elnök úr, tisztelt képviselők: természetesen egyetértek a biztos asszony szavaival, és szeretném a tisztelt Ház képviselőinek is megköszönni számos hozzáfűzött megjegyzésüket, köztük az aggodalmak megosztását is. Minden ilyet feljegyeztünk, és figyelembe fogjuk venni őket. Emellett szeretném megköszönni a Bizottságnak és szolgálatainak az eddig nyújtott építő jellegű együttműködést. Úgy gondolom, továbbra is ezen az úton kell haladnunk, ez pedig az elkövetkező napokban és hetekben sorsdöntő lesz, mind Cancúnban, mind magán az éghajlat-változási konferencián. A biztos asszony számos felvetésre választ adott, de én is szeretnék kiemelni néhány kérdést.

Több hozzászólás foglalkozott a hitelesség kérdésével, a „közös hangon beszélő” közösséggel. Természetesen ezt kell elérnünk. Mivel részt vettem a biológiai sokféleségről szóló egyezmény (CBD) részes feleinek (COP 10) tizedik, nagojai találkozóján, ezért személyes tapasztalatból tudom, hogy az Európai Unió képes erre, és hogy ez az egyetlen helyes út arra, hogy jó eredményt érjünk el. Nem csak a Nagojához kötődő tanulságokat, de a tavalyi koppenhágai találkozó rossz tapasztalatait is figyelembe kell vennünk, és okulnunk kell belőlük. A Tanács így is tett: magunk elfogadtunk egy egyértelmű álláspontot. Megvannak a Tanácsi következtetéseink, amelyek alapján nemzetközi szinten is kinyilatkoztathatjuk az EU egybehangzó üzenetét.

Eickhout úr: magától értetődik, hogy ha az Európai Uniónak vissza kell térnie a tanácsi következtetésekhez, a bevett gyakorlatnak megfelelően európai uniós koordináció lép életbe, és az üzenetet a továbbiakban ott is egyhangúan lesz elfogadva. Emellett számos felszólalás említette az áttérést egy 30%-os csökkentési célra. Amint önök is tudják, a Tanács ebben a kérdésben is aláírta az elnökség jelentését: a Bizottság azon közleményén alapuló jelentést, amelyik bemutatja a 30%-ra való váltás hatásainak elemzését. Ebben a jelentésben – a Tanács ezt is elfogadta – arra kértük a Bizottságot, hogy tagállami szinten is vizsgálja meg részletesebben a következményeket. Ebből a szempontból az az ígéret is elhangzott, hogy tavasszal – a Tanács tavaszi ülésén – a Bizottság részletesebb vizsgálata alapján sor kerül a 20%-os csökkentési cél előrehaladásának megbeszélésére.

Tisztelt képviselők! Sokan helyesen emelték ki a nagojai konferencia jelentőségét. Ez a kérdés nem csupán az ambícióink kiigazításáról szól. Realistának kell lennünk, ugyanakkor mindent meg kell tennünk, hogy biztosítsuk a találkozó pozitív kimenetelét – azaz egy kiegyensúlyozott intézkedéscsomag elfogadását. Mi, a belga elnökség mindent megteszünk ezen eredmény elérése érdekében. Ehhez pedig együttműködünk valamennyi tagállammal, az Európai Bizottsággal, és az önök támogatásával is; ezen a módon biztosítanunk kell, hogy a Nagojában visszaállított bizalom erejével – ahol a multilaterális szintű cselekvés végre újból egyezségre jutott – képesek leszünk ugyanezen hozzáállással folytatni a munkát Cancúnban is, és helyreállíthatjuk az éghajlat megmentésébe vetett hitet.

ELNÖKÖL: ROBERTA ANGELILLI
alelnök

  Elnök. – Egy állásfoglalási indítványt⁽¹⁾ kaptam az eljárási szabályzat 110. cikkének (2) bekezdése alapján előterjesztve.

A vitát lezárom.

A szavazásra 2010. november 25-én, csütörtökön kerül sor.

Írásbeli nyilatkozatok (az eljárási szabályzat 149. cikke)

  János Áder (PPE), írásban. – (HU) A néppárti frakció tegnap tartott sajtótájékoztatóján bizonyára már értesülhettek az ún. HFC-23 botrányról. Jómagam is rendkívül felháborítónak tartom, hogy az európai adófizetők közel 70-szeres árat fizessenek egy olyan üvegházhatású gáz megsemmisítéséért, amely egy eleve betiltásra váró hűtőgáz termelése során keletkezik, óriásira hizlalva néhány - javarészt kínai és indiai - vállalat extraprofitját. A botrányt tetézi, hogy a befektetői bizalomra hivatkozással az Európai Bizottság 2013 előtt nem tervezi ezen kibocsátási egységek kereskedelmének azonnali felfüggesztését és ennek a tarthatatlan helyzetnek a megváltoztatását.

Mindez még botrányosabb annak fényében, hogy a Bizottság a nemzetközi klímatárgyalásokon minden erejével igyekszik az újonnan csatlakozott tagállamok nemzeti vagyonát képező kiotói kvóták megtartásának lehetőségét megakadályozni. Teszi mindezt annak ellenére, hogy a volt szocialista országokat, így Magyarországot is megillető kvóták mögött tényleges kibocsátás-csökkentés áll, melyért a kelet-európai országok súlyos árat fizettek a rendszerváltás óta. A tegnap nyilvánosságra került botrány lényege viszont éppen az, hogy noha az európai fogyasztók ez idáig 1,5 milliárd eurót fizettek a HFC-23 megsemmisítéséért, valójában ennek a szén-dioxidnál 12 ezerszer agresszívabb gáznak a légköri koncentrációja jelentősen emelkedett az utóbbi két évtizedben! Ne csodálkozzunk tehát azon, tisztelt képviselőtársaim, hogy ilyen kettős mérce mellett Cancúnban sem lesz - Koppenhágához hasonlóan - egységes uniós álláspont!

  José Manuel Fernandes (PPE), írásban. – (PT) A jövő hétfőn kezdődő cancúni éghajlat-változási csúcstalálkozóra egy olyan kötelező erejű megállapodást szorgalmazok, amely egy nemzetközi szintű szankciórendszert is magába foglal. Egyértelmű, hogy egy ilyen megegyezésnek csak akkor lesz értelme, ha a legnagyobb globális kibocsátókra vonatkozóan is kötelező: az Egyesült Államokra, Kínára és Indiára. Az EU mindig vezető szerepet játszott az éghajlatváltozás elleni küzdelemben, így a továbbiakban is bíztatnunk kell, hogy erre a vezető szerepre építsen, ugyanakkor nem feledve az iparágaink által már eddig is megtett hatalmas erőfeszítéseket, amelyekkel eleget tesznek az Európában kötelező kibocsátáscsökkentés követelményeinek. Figyelembe kell vennünk, hogy a globális károsanyag-kibocsátásnak csak mintegy 15%-a származik az EU-ból, amely arány becslések szerint 2030-ra 10%-ra fog esni, miközben az USA, Kína és India a globális kibocsátás 50%-áért felelős, növekvő tendencia mellett. Ennek eredményeképpen nem tudom elfogadni, hogy az EU a 20%-os célkitűzés helyett egyoldalúan 30%-kal korlátozza szén-dioxid-kibocsátását, ha ezt nem követik más országok is, közöttük kiemelve az Egyesült Államokat. Ez nem azt jelenti, hogy vissza kellene vennünk az EU ambícióiból. Éppen ellenkezőleg: úgy gondolom, még ha más országok nem is tartanak velünk, a versenyképességünk növelése érdekében továbbra is koncentrálni kell erőinket a tudományos kutatás, a nem szénalapú energiaforrások technológiai innovációi, az energiahatékonyság és a zöld munkahelyek létrehozása területén.

  Alajos Mészáros (PPE), írásban. – (HU) A Kiotói Jegyzőkönyv utáni időszakot tekintve… Az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezménye részes feleinek 16., most decemberben Mexikóban megrendezésre kerülő konferenciája a sikertelen koppenhágai csúcstalálkozó után még nagyobb jelentőséget hordoz. Bár nemzetközi szinten előrelépésnek tekinthetjük Koppenhágát, mindazonáltal eredménye elmaradt várakozásainktól. A Kiotói Jegyzőkönyv 2012-ben jár le, ezért is különösen fontos, hogy mindenki számára érthető, egyértelműen tisztázott globális célokat fektessünk le. Nem elég, ha csak az EU-n belül érünk el relatív megegyezést. Fontos, hogy az Egyesült Államok és a főbb ázsiai hatalmak is átvegyék célkitűzéseinket. Még ha Cancúnban nem is jön létre megállapodás a számokról és százalékokról, teljességgel elengedhetetlen, hogy az UNFCCC részvevő államai megegyezzenek a konkrét tervekről és kötelezettségvállalásokról, előkészítve ezzel az utat egy Kiotó utáni jegyzőkönyv létrejötte számára a 2011-es dél-afrikai találkozón. Egyezségre kell jutnunk a finanszírozás, a megfigyelés és az ellenőrzési mechanizmusok területén is. Az Európai Uniónak jó példát kell mutatnia azáltal, hogy egységes álláspontot nyilvánít ki.

  Katarína Neveďalová (S&D), írásban. – (SK) Kezdésként szeretnék rámutatni, hogy a cancúni éghajlat-változási konferencia egy újabb komoly lehetőség arra, hogy tegyünk valamit az eljövendő generációkért, és hogy legalább részben helyrehozzuk azt, amivel Koppenhágában elbuktunk. A globális éghajlatváltozás többé nem tagadható. A hegyvidékeken telepített szőlőültetvények, az azelőtt sosem termesztett növények új területekre történő átvétele két jó példa erre, éppúgy, mint a természeti katasztrófák egyre gyakoribb előfordulása. Felelős és hosszú távú megoldást kell találnunk. Én magam nem vagyok környezetvédelmi szakember, és a különböző elméletek között is vannak eltérések, mégis úgy gondolom, hogy feltétlenül cselekedni kell. Abba kell hagynunk a vitát az éghajlatváltozás valóságosságáról, és ehelyett azt kell megbeszélnünk, hogyan szálljunk szembe vele. Abba kell hagynunk a vitát az éghajlatváltozás megállíthatóságáról, és ehelyett tennünk kell ellene. Az EU-nak és valamennyi tagállamának vezető szerepet kell felvennie e párbeszédek során. Az egész világ jövőjéért felelősséggel tartozunk. A kibocsátások jelentős csökkentését kell szorgalmaznunk, a környezetvédelem terén is közel kell egymáshoz hoznunk a régiókat, városokat és a vidéket; meg kell próbálnunk több zöld munkahelyet teremteni; és támogatnunk kell a kutatásba és az innovációba irányuló befektetéseket. Úgy gondolom, mi vagyunk azok, akik még megmenthetik ezt a bolygót. Ehhez azonban határozottan és egységesen kell fellépnünk.

  Bogusław Sonik (PPE), írásban. – (PL) A cancúni éghajlat-változási tárgyalások egy héten belül megkezdődnek. Az EU ambiciózus terveket fogadott el a kibocsátáscsökkentés, a finanszírozás, az erdőgazdálkodás és a technológiaátadás területén. Egyrészről fontos az éghajlat-változási tárgyalásokon mutatott szorgalom, de ez nem homályosíthatja el a konferencián konkrétan meghozott döntések fontosságát. Másrészt le kell vonnunk a következtetéseket a koppenhágai éghajlat-változási konferencia csalódást okozó eredményeiből, ahol nem született fontos, konkrét döntés. Ezért a részes felek 16. konferenciáján az Európai Uniónak a nemzetközi éghajlat-változási konferenciákba vetett bizalom helyreállításához is hozzá kell járulnia. A vita már épp elég régóta húzódik. Cancúnban ezúttal konkrét, releváns intézkedéseket kell kidolgozni, amelyek alapján 2011-ben Dél-Afrikában lehetőség lesz átfogó nemzetközi megállapodást létrehozni.

(1) Lásd a jegyzőkönyvet