Hannes Swoboda (S&D). – Elnök úr, e héten kedden szavaztunk a Rapkay-jelentésről, amelynek során kompromisszumra jutottunk a szénbányákról. Tetszik vagy sem, a Parlament határozatot hozott. Ha most ettől eltérően szavaznánk, azt nem néznék jó szemmel, különösen a Bizottság nem. Ezért javaslom, hogy a PPE képviselőcsoport 1. számú módosításába vegyük fel a „nem versenyképes” kifejezést, ezzel teremtve meg az összhangot a Rapkay-jelentéssel. Bármi is legyen a személyes véleményük, legalább a Parlament véleményének következetesnek kellene lennie ezen a héten.
Konrad Szymański (ECR). – (PL) Elnök úr, szeretném tájékoztatni a Parlamentet, hogy a Kolarska-Bobińska előadó által benyújtott módosítás kellő összhangot teremt a szövegünk és annak szelleme, valamint a tegnap szavazásra bocsátott Rapkay-jelentés között. A szóbeli módosítás következő része csak levon az állásfoglalás kifejezőerejéből és hangvételéből a szénnek az Európai Unió energiapalettáján elsődleges energiaforrásként való használata tekintetében. Véleményem szerint semmi szükség az Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottságban elért konszenzus szétzúzására egy szóbeli módosítás elfogadásával. Ezért kérem, hogy szavazzanak e módosítás ellen.