Index 
 Előző 
 Következő 
 Teljes szöveg 
Viták
2010. december 15., Szerda - Strasbourg HL kiadás

8. A Szaharov-díj átadása (ünnepi ülés)
A felszólalásokról készült videofelvételek
PV
MPphoto
 

  Elnök. – Kedves Chastel úr – a Tanács soros elnöke – és Lady Ashton – az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője, a Bizottság alelnöke! Tisztelt vendégek!

 
  
 

– Az Európai Parlament számára a Szaharov-díj az emberi jogok globális tiszteletben tartásáért folytatott küzdelem szimbóluma. Az üléstermünk közepén álló üres szék is arról tanúskodik, hogy milyen nagy szükség van erre a mai világban, és hogy mennyire fontos felhívni a figyelmet azoknak a példájára, akik a véleménynyilvánítás szabadságáért küzdenek világszerte. Levélben folyamodtam Kuba elnökéhez, hogy engedélyezze Fariñas úr Strasbourgba jövetelét. Sajnos nem jártam sikerrel. Szombaton is hasonlóképpen maradt üresen a Nobel békedíjban részesített, bebörtönzött másként gondolkodó, Liu Xiaobo széke Oslóban. Korábban is előfordult, hogy a Szaharov-díj kitüntetettjei – például a kínai Hu Jia vagy a kubai Nők Fehérben mozgalom képviselői – nem vehették át személyesen a nekik ítélt díjat. Noha a mai díjátadó ünnepségre meghívást kapott, mégsem lehet közöttünk a Szaharov-díj tavalyi nyertese, Oleg Orlov sem a Memorialtól.

Hölgyeim és uraim! Az idei díjat a szólásszabadság Kubában történő visszaállításáért küzdő Guillermo Fariñas nyerte el. Évek hosszú során tevőlegesen, életét és egészségét kockáztatva lépett fel a cenzúra ellen, és 23 ízben folytatott éhségsztrájkot. 11 évet töltött börtönben. Kis híján belehalt legutóbbi éhségsztrájkjába, ekkor azonban megkezdődött az ellenzéki személyiségek és a politikai foglyok szabadon bocsátása Kubában. Ennek kapcsán óriási köszönettel tartozunk a katolikus egyháznak. Mint egykor saját hazámban, Kubában is az egyház tölti be az emberek számára a civil társadalom intézményeinek szerepét. Sajnos 11-en továbbra is börtönben raboskodnak, köztük a Nők Fehérben mozgalom néhány tagjának férje. Itt és most mindannyiunk nevében követelem azonnali szabadon bocsátásukat.

(Hangos és hosszan tartó taps)

Engedjék meg, hogy márciusi állásfoglalásunkra hivatkozzak, amelyben felkérjük az Európai Unió biztonságpolitikai és külügyi főképviselőjét – a Bizottság alelnökét – és a nemzeti együttműködésért felelős biztost, hogy haladéktalanul kezdjék meg a párbeszédet a kubai civil társadalommal és a kubai békés átmenetet támogatókkal. Ma még előttünk áll a vita Az emberi jogok helyzete a világban című, 2009. évi Andrikienė-jelentésről és az Európai Unió ezzel kapcsolatos politikájáról. Ennek során minden bizonnyal értesülünk majd róla, hogy milyen tervei vannak Ashton asszonynak az Unió emberi jogi politikájának megerősítésével kapcsolatban.

Hölgyeim és uraim! Az olyan embereket, mint Guillermo Fariñas üldözhetik és bebörtönözhetik, de a hangjukat nem némíthatják el. Az Európai Parlament feladata, valamennyiünk feladata, hogy ezt a hangot erősítsük. Ezért nagy örömmel jelentem be Önöknek, hogy a következőkben egy üzenetet, egy rövid hangfelvételt hallhatunk, amelyet az idei Szaharov-díj nyertese, Guillermo Fariñas rögzített számunkra. Ez az a pillanat, amikor át kellene nyújtanom az oklevelet a díjazottnak. Bár a díjat sajnálatos módon kénytelen leszek az üres székre helyezni, remélem, megengedik, hogy díjazottunknak valamennyiünk nevében sok erőt és jó egészséget kívánjak. Azt kívánom továbbá, hogy a szabadságért folytatott küzdelme sikerrel járjon, és hogy majdan ellátogathasson hozzánk az Európai Parlamentbe, hogy személyesen is átvehesse a részére megítélt oklevelet és díjat. Köszönöm szépen.

(Hangos és hosszan tartó taps)

 
  
MPphoto
 

  Guillermo Fariñas (PPE).(ES) Üzenet az Európai Parlamenthez: Santa Clara, 2010. december 14.

Tisztelt Jerzy Buzek Elnök Úr!

E demokratikus és soknemzetiségű fórum tisztelt alelnökei és képviselői!

Bár a megkínzott világunkból olyannyira hiányzó tolerancia előmozdítása érdekében nagyon szerettem volna ellátogatni Önökhöz, sajnálatos módon nem képviselhetem személyesen a lázadó kubai népet és a nemzeti polgárság azon tagjait, akik immár nem rettegnek az elmúlt 52 szégyenteljes év alatt minket elnyomás alatt tartó önkényuralmi kormánytól, amelynek legújabb áldozata a mártír Orlando Zapata Tamayo.

A hazánkat tévútra kormányzók szerencsétlenségére az, hogy nem távozhatok szabadon e szigetről, ahol születtem, és hogy nem térhetek ide vissza kedvem szerint, már önmagában is megingathatatlanul bizonyítja, hogy sajnos semmi sem változott hazám önkényuralmi rendszerében.

A jelenlegi kubai vezetés pontosan úgy kezel bennünket, az ország polgárait, mint ahogyan az Afrikából több száz évvel ezelőtt erőszakkal Amerikába hurcolt őseinkkel bántak. Ahhoz hogy jómagam vagy bármely más polgártársam külföldre utazhasson, a rabszolgákhoz hasonlóan „szabadságlevélre” van szükségünk, csak ezt most Carta Blancanak, fehér kártyának hívják.

Legfőbb reményem, hogy nem hagyják, hogy becsapja önöket a „vadkommunizmus” kegyetlen uralmának szirénéneke, mivel e rendszer csupán egyetlen dologra törekszik: miután színleg úgynevezett gazdasági változásokat hajtott végre, meg akarja szerezni az Európai Unió és az Európai Parlament támogatását, hogy maga is élvezhesse azokat a hiteleket és beruházásokat, amelyekkel az Unió a cotonoui megállapodás értelmében a harmadik világ országait segíti.

Minden bizonnyal az önök soraiban is ülnek a „vadkommunizmus” által a közelmúltban szabadon bocsátott volt foglyok, akiket politikai nézeteik vagy meggyőződésük miatt börtönöztek be. Hiba lenne azt hinni, hogy valóban szabadok; ők és családjuk „pszichológiai száműzetésben” élnek, mivel a szívükhöz legközelebb állókat a kubai neosztálinista kormány bántalmazza.

Mi, az országon belüli békés ellenzék sztoikus nyugalommal és racionalitással tűrjük az összes fizikai és lelki megpróbáltatást, valamint a szabadságunk és akár az életünk elveszítésére irányuló fenyegetéseket, mivel ez jut osztályrészül annak, aki a népesség leghátrányosabb helyzetű csoportjához tartozik. Itt, Kubában mindannyian szenvedünk, de nem panaszkodunk, és ezért reméljük, hogy számíthatunk az önök támogatására.

Tisztelt európai parlamenti képviselők! Kérem önöket, hogy ne higgyenek a kubai kormányzó elit szemfényvesztésének, amíg az nem tesz eleget az itt következő öt pontnak:

Először: megkezdik a politikai foglyok és a meggyőződésük miatt bebörtönzöttek szabadon bocsátását anélkül, hogy kiutasítanák őket az országból, és nyilvánosan kötelezettséget vállalnak arra, hogy soha többé nem zárják börtönbe a békés ellenzék tagjait.

Másodszor: haladéktalanul lépéseket tesznek annak érdekében, hogy megakadályozzák, hogy a rendszer katonai és félkatonai támogatói az országon belüli békés ellenzéket erőszakkal és fenyegetéssel megfélemlítsék.

Harmadszor: bejelentik, hogy az összes olyan kubai jogszabályt megvizsgálják, és hatályon kívül helyezik, amelyek ellentétesek az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatával.

Negyedszer: a mindennapi gyakorlatban eszközöket biztosítanak ahhoz, hogy a politikai ellenzék pártot alapíthasson, hogy az „államszocializmus” felügyeletén kívül álló sajtóorgánumok működhessenek, és hogy független szakszervezetek és más békés társadalmi szervezetek alakulhassanak.

Ötödször: nyilvánosan kijelentik, hogy a száműzetésben élő összes kubainak joga van a kubai kulturális, gazdasági, politikai és társadalmi életben történő részvételhez.

Hazám szempontjából e történelmileg meghatározó pillanatban önöknek és a világon élő összes jó akaratú férfinak és nőnek oda kell figyelnie a rendszeres társadalmi elégedetlenségre és az országon belüli tiltakozásokra, mivel az ember tehetetlen egy olyan kormány mindenhatóságával szemben, amely bármelyik pillanatban parancsot adhat honfitársai kivégzésére.

Bárcsak adná az Isten, hogy ne kerüljön sor a kubaiak között felesleges polgárháborúra csupán azért, mert néhányan képtelenek elfogadni, hogy az „államszocializmus” politikai modellként már nem létezik és hogy az összes földrajzi régióban kudarcot vallott, ahol meg akarták valósítani! Ezt a helytelenül kubai forradalomnak nevezett jelenség történelmi vezetője is elismerte a külföldi sajtóban.

A kubai gerontokrácia, amely nap mint nap megvetéssel viseltetik az általa vezetettek iránt, nem akarja megérteni, hogy a köz érdekét kellene szolgálnia, és hogy az igazi köztisztviselők megadják honfitársaiknak azt a lehetőséget, hogy hivatalukból leváltsák vagy abban megerősítsék őket. Egyetlen kormányzó sem tehet úgy, mintha a kormányzottak szolgálnák őt, pedig Kubában éppen ez a helyzet.

Közös harcot viselő és közös demokratikus eszméket valló testvéreimmel, mindazokkal, akik még börtönben sínylődnek, és azokkal, akik látszólag szabadlábon vannak, valamint azokkal, akik sanyarú száműzetésben élnek, folytatjuk ezt az egyenlőtlen, békés küzdelmet a castrói elnyomás ellen, és ha Isten is megsegít bennünket, vérontás nélkül fogunk győzni.

Ha másként gondolkodó társaim körében tehetek valamit, akkor az lelkem megtisztítása a politikai ellenfeleim iránt érzett nehezteléstől. Egyetlen dolog miatt vagyunk mi alkalmasabbak az ország újraépítésére, ez pedig az, amit e harc kapcsán az első ismert másként gondolkodótól, Jézus Krisztustól tanultam: „Szeresd ellenségedet!”.

Köszönöm az Európai Parlamentnek, hogy nem hagyta magára a kubai népet a demokráciáért folytatott több mint fél évszázados küzdelemben. Azért fogadom el a 2010-ben személyemnek ítélt, a gondolat szabadságáért járó Szaharov-díjat, mert úgy érzem, én is apró részese vagyok egy olyan nép lázadó szellemének, amelyhez büszkén és emelt fővel tartozom.

Tisztelt képviselők! Köszönöm, hogy e gesztussal emlékeznek meg azokról a nehézségekről, amelyeket elszenvedünk, és hogy így segítik, hogy a szabadság fénye egyre erősebben világítson hazámban.

Adja Isten, hogy Kuba szülöttei mihamarabb megbékéljenek egymással, és hogy az országba elérkezzen a demokrácia áldása!

Guillermo Fariñas Hernández

Pszichológus

Könyvtáros és független újságíró, háromszoros politikai fogoly

(Taps)

 
  
  

ELNÖKÖL: Stavros LAMBRINIDIS
alelnök

 
Jogi nyilatkozat - Adatvédelmi szabályzat