Index 
 Előző 
 Következő 
 Teljes szöveg 
Viták
2010. december 15., Szerda - Strasbourg HL kiadás

17. A lisszaboni NATO-csúcstalálkozó eredményei (vita)
A felszólalásokról készült videofelvételek
PV
MPphoto
 

  Elnök. – A következő napirendi pont a Bizottság alelnökének, az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének állásfoglalása a lisszaboni NATO-csúcstalálkozó eredményeiről.

 
  
MPphoto
 

  Catherine Ashton, a Bizottság alelnöke és az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője. – Elnök asszony, a lisszaboni NATO-csúcstalálkozó sikeres volt a NATO és főtitkára szempontjából. Nagyon örültem, hogy részt vehettem a viták egy részében.

A tisztelt képviselőknek az általam fontosnak tartott eredményeket villantanám fel, különösen az EU–NATO kapcsolatait illetően, és nem fogok beszélni a NATO belső ügyeiről.

Lisszabonban az állam- és kormányfők egy új, a következő tíz évre vonatkozó szövetség stratégiai tervében állapodtak meg. A NATO legfontosabb feladatának továbbra is a kollektív védelmet és az elrettentést tartja, valamint felismeri a válságkezelés és a biztonsági együttműködés fontosságát. A lisszaboni találkozó a rakétavédelem, a számítástechnikai védelem, a NATO reformja, valamint a NATO-nak a stabilizációhoz és az újjáépítéshez való hozzájárulása terén is kikövezte az utat a fontos döntések előtt.

Afganisztánnal kapcsolatban is, amelyről nemrégiben szó esett, és amely ugyancsak fontos együttműködési terület az EU és a NATO között, döntések születtek az átmeneti és a hosszú távú partnerség ügyében. Arra fogok összpontosítani, hogyan javíthatja a lisszaboni csúcstalálkozó az EU–NATO kapcsolatokat. Ez is szerepelt a védelmi miniszterek találkozójának napirendjén, amelyet magam elnököltem múlt héten, és amelyen Anders Rasmussen NATO-főtitkár is részt vett.

A NATO az Európai Unió kulcsfontosságú stratégiai partnere. Nagy örömömre szolgál, hogy az állam- és kormányfők felismerték, hogy az Európai Unió mennyire fontos szerepet játszik a biztonságpolitika és a stabilitás terén. Szeretném hangsúlyozni azt a politikai elkötelezettséget, amit mindenki, különösen Barack Obama elnök úr tanúsított az EU–NATO stratégiai partnerségének megerősítése kapcsán.

Aktívan együttműködtem a tagállamokkal, a szövetségesekkel és a NATO főtitkárával az EU–NATO kapcsolatok megerősítése érdekében. Számos magas szintű NATO-ülésen való részvételem – ideértve a NATO lisszaboni csúcstalálkozóján tartott külügyi vacsorát, amely az EU–NATO kapcsolatokra összpontosított – ilyen tekintetben jelentős volt.

Az év elején az EU–NATO együttműködés erősítésére irányuló konkrét javaslatokat küldtem a NATO-nak. Ezen intézkedések egy részét már végrehajtottuk az Európai Unióban a NATO főtitkárának támogatásával. Ez új lehetőségeket teremtett a közös érdekszférába tartozó kérdésekről szóló informális megbeszélésekre, valamint több uniós politikai párbeszédre minden NATO-szövetségessel.

Tervem a további előrelépések támogatása. Az Európai Tanácstól szeptember 16-án erre mandátumot kaptam. Lisszabonban Rasmussen főtitkár úr hasonló mandátumot kapott, hogy együttműködjön velem az EU–NATO kapcsolatok megerősítése érdekében.

Az EU–NATO együttműködésben a képességek fejlesztése terén ígéretes eredményeket értünk el, főként a katonai képességeket tekintve, amely elengedhetetlen a katonai képességek fejlesztéséhez és a költséghatékonyság maximalizálásához. Most mindennél fontosabb, hogy biztosítsuk egymás kiegészítését, valamint hogy elkerüljük a párhuzamosságokat.

December 9-én az Unió védelmi miniszterei melegen üdvözölték a NATO-val való együttműködés megerősítése terén elért eredményeket. Együttműködtünk már például a helikopterek rendelkezésre bocsátásában, és meghatároztuk azokat a fontos pontokat, amelyek a házilag gyártott robbanóanyagokkal szembeni fellépést és az orvosi támogatást érintik. Ez a két létfontosságú terület a terepen szolgáló erőink számára komoly működési következményekkel járhat.

Csak néhány példát említek meg. A helikopterek rendelkezésre állása területén már két gyakorlatot tartottunk Franciaországban és Spanyolországban. Az elkövetkező négy évben több ilyent tervezünk még. Ennek keretén belül 114 csapatot képeztünk ki, ami katonai személyzet tekintetében több mint 1300 embert és 58 helikoptert jelent. Azonnali eredményként 63 képzett csapatot Afganisztánba helyeztünk. Másik példaként, ezúttal az országúti bombák kérdésében, megemlíteném a házilag gyártott robbanóanyagokkal szembeni fellépést, amellyel kapcsolatban az Európai Védelmi Ügynökség hamarosan lezárja annak a törvényszéki laboratóriumnak a megvásárlását, amelyet jövőre már Afganisztánban lehetne alkalmazni.

Az Európai Védelmi Ügynökség és a szövetséges transzformációs parancsnokság közötti termékeny interakcióval folytattuk az együttműködés bővítését.

Összességében véve a célom az Európai Unió és a NATO szervezetei közötti valódi kapcsolat fejlesztése. A múlt heti védelmi miniszteri csúcstalálkozón lefektettük ennek az alapjait.

A nagyobb megoldások során fontos, hogy az ugyanazon a hadszíntéren bevetett csapatok esetén pontos rendelkezésekre számíthassunk. Tartozunk ezzel a katonáinknak. Az is lényeges, hogy hatékonyan tudjuk folytatni a munkát a tagállamok és a szövetségesek támogatásában, hogy fejlesszük a fontos katonai képességeket – mindezt a már elindított sikeres munkánkra alapozva. Úgy gondolom, hogy ez a jelenlegi gazdasági visszaesés keretén belül még fontosabb.

Rugalmasságra van szükségünk ennek továbbviteléhez és a megoldások kereséséhez. Konkrét és gyakorlati lépéseket fogok tenni mind a 27 tagállam érdekeit képviselve.

 
  
MPphoto
 

  Elmar Brok, a PPE képviselőcsoport nevében.(DE) Elnök asszony, hölgyeim és uraim, a NATO-csúcstalálkozó megmutatta, hogy a NATO és az Európai Unió közötti együttműködés kiemelten fontos. A NATO kiemelt szerepet játszik egész Európa kollektív biztonsága szempontjából, és jelentős eszköz, amellyel magunkhoz kötjük Amerikát. A csúcstalálkozó világossá tette, hogy a rakétavételem, amely jelenleg egy közös NATO-projekt keretén belül védi egész Európát, jelentős lépés a további együttműködést tekintve. Ugyanakkor az is nyilvánvalóvá vált – az Afganisztánról szóló vita jó példa erre –, hogy magas szintű katonai és polgári együttműködés van jelen egy olyan területen, ahol az Európai Unió jelentős segítséget nyújthat. Úgy gondolom, hogy ezt megfelelően ki kell dolgoznunk. Ugyanakkor meg kell értenünk, hogy az egyik döntő jelentőségű területen nem történt előrelépés, mert a szükséges együttműködést – amelyet hatékonyabban meg kell szervezni – a NATO partnere, Törökország megvétózta. Ashton asszony, kiemelten fontosnak tartom, hogy ezt a kérdést Törökország csatlakozási tárgyalásának keretén belül is felvessük. Nem használhatjuk fel a NATO-t és a NATO és az Európai Unió közötti együttműködést eszközként abban a vitában, amely az Európai Unió egyik olyan tagállamával folyik, amely nem tagja a NATO-nak. Ezért úgy gondolom, hogy az, hogy Törökország még nem tette meg a szükséges lépéseket, döntő hatással lesz a cselekvőképességünkre. Természetesen üdvözlöm azt, hogy a fegyveres együttműködés kérdése jelzi, hogy lehetséges az együttműködés az Európai Védelmi Ügynökséggel, mivel az űrkutatási kérdések különösen fontosak az ügynökség számára.

 
  
MPphoto
 

  Adrian Severin, az S&D képviselőcsoport nevében. – Elnök asszony, a lisszaboni NATO-csúcstalálkozó felismerte a hidegháború utáni világ új tényeit, kihívásait és nem hagyományos veszélyeit. Ezen az alapon próbált új egyensúlyt létrehozni a szövetség regionális és globális jelenléte között. A globális NATO vagy a globális szerepet játszó NATO létezése elengedhetetlen. Ez bizonyos következményeket jelent.

Elsősorban az Európai Uniónak fel kell készülnie arra, hogy az európai biztonság és védelem tekintetében több felelősséget vállaljon. Ez nemcsak az európai biztonsági és védelmi stratégiák fejlesztését és frissítését jelenti, hanem katonai képességeink fejlesztését is. Másodsorban az Európai Uniónak fel kell készülnie a globális kihívásokra, és valódi globális szereplőként kell viselkednie. Ez azt jelenti, hogy újra kell gondolnunk globális érdekeinket és céljainkat, valamint növelnünk kell katonai képességeinket annyira, hogy az lehetővé tegye számunkra, hogy megfelelően kivegyük a részünket a globális védelemből amerikai szövetségeseinkkel együtt. Harmadsorban pedig az egyéb globális szereplőkkel való kapcsolatainkat úgy kell beépítenünk a stratégiáinkba, hogy az védelmi együttműködési partnerséghez vezessen egy globális védelmi paktum keretén belül.

Ezen kötelességeknek megfelelve az Európai Uniónak nemcsak a NATO-val való stratégiai kapcsolatát kell megőriznie, hanem intellektuális és politikai hozzájárulást is be kell vinnie a szövetségbe, hogy fenntartsa a NATO azon képességét, hogy megvédje a tagállamokat minden támadás ellen – olyan környezetben, amely eltér a szövetség megszületésének körülményeitől.

 
  
MPphoto
 

  Norica Nicolai, az ALDE képviselőcsoport nevében.(RO) Elnök asszony, úgy látom, hogy a lisszaboni csúcstalálkozó 1999 óta az első, amely a stratégiai tervezés terén fontos előrelépést jelent. Úgy gondolom, hogy ebben a században a bipoláris világ problémáját nemcsak a létező veszélyek és biztonsági érdekek vetik fel, hanem a védelmi költségvetés azon képessége is, hogy milyen mértékben tud hatékony katonai megoldásokat nyújtani.

Ideje, hogy átfogó elemzés készüljön a szövetség jövőbeni terveiről és különösen arról, hogy az Oroszországgal való együttműködés része-e ezeknek. Ugyanakkor hangsúlyoznom kell, hogy szerintem a NATO számára az európai biztonsági projekttel való összeegyeztethetőség ugyancsak létfontosságú. Az afganisztáni kérdés, úgy tűnik, elégséges erőt adott a szövetségnek, és örömmel jegyzem meg, hogy Oroszország beleegyezett abba, hogy Afganisztánban a NATO erőfeszítéseinek részese legyen. Remélem, hogy Afganisztán összetett problémája nem okoz több aggodalmat a szövetség jövőbeni hatékonysága tekintetében.

Üdvözlöm azt is, hogy az Európai Unió vitára bocsátotta a rakétaelhárító technológia kérdését. Úgy gondolom, hogy uniós szinten kell megvitatnunk a rakétaelhárító pajzs hatékonyságát.

 
  
MPphoto
 

  Reinhard Bütikofer, a Verts/ALE képviselőcsoport nevében.(DE) Elnök asszony, Ashton asszony, a lisszaboni NATO-csúcstalálkozó nagy jelentőségű az Európai Unió és a Parlament számára, mivel csak akkor tudjuk sikeresen kezelni a jövőben az európai biztonságot, ha a NATO, az EU és más szervezetek – úgymint az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) – mindannyian hozzájárulnak ehhez, és hatékonyan működnek együtt. Ugyanakkor azonban a lisszaboni csúcstalálkozó eredményeit mostanáig gyakorlatilag elkenték. Némi iróniával tenném hozzá, hogy bár a NATO-nak új stratégiája van, mégsem tudja, merre tovább. A NATO azon bombasztikus elképzeléseit, miszerint a világ rendőreként fog fellépni, elutasították, és ez mindenképpen bizonyos szintű előrelépést jelez. Már valamivel szerényebben közelíti meg a kérdést, de még mindig nem elég világos a helyzet.

Ezt néhány példával illusztrálnám.

1. Első példám a fegyverkiadások kérdése. Az Európai Unió tagállamai csökkenteni szeretnék a fegyverekre fordított költségeket az állandó strukturált együttműködés keretein belül, a NATO azonban gyakorlatilag fedezetlen csekkeket ír alá a rakétavédelem terén. A főtitkár szerint az összeg 200 millió euró körül van, de a szakértők szerint a rakétavédelmi rendszer ára 40 és 70 milliárd euró között mozoghat, és még nem tudjuk, hogyan működne a kezelése.

2. A második példám a nukleáris leszerelés. Obama elnök prágai „globális zéró” elképzelése nagyon meggyőző volt, és üdvözöltük. Európa már az atomsorompó-szerződést megszülő konferencián is hangot adott egyet nem értésének, a NATO azonban úgy ragaszkodik a nukleáris elrettentéshez, mint a vak a lámpaoszlophoz. Különösen a volt világhatalmak tartják csábítóbbnak a nukleáris fegyvereiket, mint egy ambiciózus európai nukleáris leszerelési tervet.

3. A harmadik példám a béketeremtés és a polgári konfliktusok megoldása. Az Európai Unió ezen a téren sokat ért el. Aztán a NATO jelzi, hogy részt kíván ebben venni. A következő lépése pedig az lesz, hogy a fejlesztéspolitikában kíván szerepet vállalni.

Sajnos ez biztonságpolitikai szempontból egyenlő a tudathasadással. Zárjuk le a kérdést. Biztosítsuk, hogy egy éven belül megalkotjuk azt a fehér könyvet, amely világossá teszi, hogy milyen biztonságpolitikát akarunk Európában.

 
  
MPphoto
 

  Charles Tannock, az ECR képviselőcsoport nevében. – Elnök asszony, a NATO Európa kollektív biztonságának, valamint az Amerikával épített kapcsolatának is alapvető eleme. A lisszaboni csúcstalálkozón új stratégiai elképzelése keretein belül a NATO újradefiniálta helyét az euro-atlanti biztonsági szerkezet szívében.

A NATO közgyűlésén részt vevő európai parlamenti küldöttség alelnökeként végérvényesen meggyőződhettem a NATO, valamint a NATO és az Európai Unió közti együttműködés jelentőségéről. Csodálom a NATO ISAF-csapatainak afganisztáni működését, azonban sajnálatosnak tartom, hogy néhány szövetségesünk katonai részvétele hiányos volt egy olyan helyzetben, amelyben a vereség vagy a gyáva megfutamodás a NATO részéről kiszámíthatatlan következményekkel járt volna a nyugati biztonságra és a régió tartós békéjére nézve – különösen Pakisztán esetleges destabilizálódására gondolok itt. Még a megszorítások idején is, amikor nagyon sok tagállam csökkenti a védelmi költségvetését, az afganisztáni győzelemnek elsődleges szempontnak kell lennie.

Nemrégiben Koszovóban jártam, ahol saját szememmel láttam a KFOR-csapatok által végzett értékes munkát. A NATO „óceán-pajzs” (Ocean Shield) elnevezésű művelete jól működik a szomáliai part menti kalózkodás elleni küzdelemben annak ellenére, hogy fennáll a veszélye annak, hogy átfedésbe kerül az atalantai átfogó uniós közös biztonsági és védelmi kiküldetéssel. Üdvözlöm a két megoldás összehangolásának tervét.

Támogatom azt is, hogy a jövőben Grúziát és Ukrajnát is a NATO soraiban üdvözölhessük. A hidegháborúnak vége, és a bennünket fenyegető veszélyek egyre inkább aszimmetrikusak és globálisak. Üdvözlöm a NATO új megközelítését, amellyel tágabb perspektívából szemléli a fenyegetéseket a számítógépes bűnözéstől a klímaváltozásig és az élelmiszerbiztonság miatt felmerülő veszélyekig, de a NATO alapjai ma is ugyanolyan erősek, mint a szervezet 61 évvel ezelőtti megalakításakor.

 
  
MPphoto
 

  Marisa Matias, a GUE/NGL képviselőcsoport nevében.(PT) Elnök asszony, a NATO-csúcstalálkozó Lisszabonban volt, így szeretnék néhány szót ejteni arról, hogy mi történt az országomban ennek kapcsán.

A portugál hatóságok egyetlen oknál fogva tiltották az európai polgárok belépését az országba: ha ezek az állampolgárok a Szövetséget bíráló dokumentumokat őriztek maguknál. A legkevesebb, amit a portugál eseményekről elmondhatunk, hogy valóságos önkényuralom, gondolatrendőrség működött, olyan hatalom, amely arra kötelezte a portugál kormányt, hogy 5 millió euró értékben vásároljon tömegoszlatáshoz használatos felszerelést, amely nem érkezett meg időben. Ezek a prioritásai egy olyan kormánynak, amely hatalmas társadalmi válság elé néz.

Abban az Európában, amelyre vágyunk, a szólásszabadság alapvető érték. Az az Európa, amelyre vágyunk, nem hajol meg olyan katonai szervezetek előtt, amelyek a történelmüket vérrel írják.

A NATO-csúcstalálkozó legitimálta az eddigi összes katonai beavatkozását. Az eredményei közé tartozik az is, hogy az Európai Unió alávetette magát Észak-Amerika katonai stratégiáinak és érdekeinek. Harmadsorban pedig konszolidálta az energiaforrásokhoz való hozzáférés militarizálását. Végül pedig a katonai védelem olyan fejlődési modellt hozott létre, amely környezeti egyensúlytalanságot és társadalmi válságot okoz.

Végül pedig, elnök asszony, szeretném elmondani, hogy véleményem szerint ezzel a csúcstalálkozóval elvesztettük a demokráciát, elvesztettük a szabadságot, és azért vesztettünk, hogy mások háborúval nyerhessenek.

 
  
MPphoto
 

  David Campbell Bannerman, az EFD képviselőcsoport nevében. – Elnök asszony, köszönöm, hogy a teljes nevemet használta. Úgy gondolom, hogy örülnünk kellene amiatt, hogy a NATO lisszaboni csúcstalálkozója megerősítette a béke és a demokrácia védelmét, szemben a Lisszaboni Szerződéssel, amely pontosan ennek ellenkezőjét teszi. Azonban a NATO-t is fenyegetik az európai fegyveres erőket érintő súlyos megszorítások.

Ezek rettentően veszélyesek. Megbocsáthatatlan, hogy az angol kormány a kiadásokat a 2%-os, a NATO tagállamai által teljesítendő alapszint alá csökkenti. Ráadásul ez téves megtakarítás, mivel a védelmi kiadások jó munkahelyeket teremtenek. Ma a brit Harrier repülőgépet kivonják a szolgálatból. Ebben a hónapban veszítettük el túl korán az HMS Ark Royal repülőgép-hordozót a hatezres odaadó személyzetével együtt.

Nem várható el, hogy az Egyesült Államok viselje ezt a terhet úgy, hogy mi egyre kevésbé járulunk hozzá. Ne legyenek illúzióink: amint a brit Dannatt tábornok figyelmeztetett rá, az amerikaiak kiléphetnek a NATO-ból, és magunkra hagynak egy merész orosz medvével, amely még mindig kész arra, hogy a hidegháború zavaró visszhangjaként Észtország ellen számítógépes támadásokat indítson, és rendszeresen tesztelje a brit tengeri és légi védelmet.

 
  
MPphoto
 

  Andreas Mölzer (NI).(DE) Elnök asszony, említették a NATO-csúcstalálkozón történt történelmi áttörést. Annak ellenére, hogy a Németország és Franciaország közötti, a nukleáris leszerelésről szóló vita megoldódott, a jövőben nukleáris fegyverek nélkül nem tudunk meglenni. Ez a NATO-tagállamokat zsarolásnak tenné ki Teherántól Pyongyangig. A nukleáris fegyverek nélküli világ még diktatórikus rezsimek nélkül is illúzió, hiszen ma is bizonyos országokat csak akkor vesznek komolyan, ha a potenciális vagy tényleges nukleáris fegyverekkel rendelkező hatalmak közé kerülnek.

Sajnálatos az is, hogy a csúcstalálkozón nem került szóba, hogy mi fog történni az amerikai erők tervezett iraki kivonulása után a Közel-Keleten, ami kellemetlen témakör az Egyesült Államok számára. Az orosz külpolitikai trend sokat idézett megfordulása közelebbről megvizsgálva csak egy okos taktikai húzás volt. A terrorizmussal és a kiberháborúval kapcsolatban tényleges elképzelések helyett inkább csak szándéknyilatkozatok történtek. Véleményem szerint a NATO-csúcstalálkozó távolról sem volt áttörő jellegű.

 
  
MPphoto
 

  José Ignacio Salafranca Sánchez-Neyra (PPE).(ES) Elnök asszony, az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének (NATO) új stratégiai elképzelése, amely Lisszabonban látott napvilágot, elsősorban abból a célból született meg, hogy megpróbáljon választ találni és alkalmazkodni egy új környezethez, más szóval a blokádrendszerek eltűnéséhez és a hidegháború végéhez. Másodsorban azért jött létre, hogy az új típusú veszélyekre megfelelően reagáljon, különösen a globalizációra, valamint arra, hogy a hadseregeinknek nincsenek egyértelmű ellenségei, és hogy ellenségeinknek nincsenek hadseregei.

Az új stratégiai elképzelés alapján, figyelembe véve a Washingtoni Szerződés 5. cikkét a kölcsönös segítségnyújtásról, három fontos szempontról beszélnék.

Először arról, hogyan lehetne az Európával való stratégiai szövetséget alakítani: Ashton asszony, szeretném megtudni, hogy ön szerint Törökországnak a lehető legtöbbet kellene-e részt vennie a közös kül- és biztonságpolitikai műveletekben és ennek fejlesztésében.

Másodszor, ami a Stratégiai Fegyvereket Korlátozó Egyezmény (START) Egyesült Államok Kongresszusa általi ratifikálását illeti: ön szerint az új stratégiai elképzelést negatívan érinti-e, amennyiben nem történik meg a ratifikálás?

Végül pedig mit gondol a rakétaelhárító pajzsról? Ön szerint ez veszélyezteti a nukleáris arzenálok csökkentésének tervét? Úgy tűnik, hogy a tagállamok között ebben a témában egymásnak ellentmondóak a vélemények.

 
  
MPphoto
 

  Roberto Gualtieri (S&D).(IT) Elnök asszony, Ashton asszony, hölgyeim és uraim, a NATO által kidolgozott új stratégiai koncepció fontos, pozitív változásokat tartalmaz, amelyek lehetővé teszik, hogy az atlanti szerződés értékei mentén feleljünk meg a 21. század kihívásainak.

Különösen örülünk az Oroszországgal való stratégiai partnerség felélesztésének, a nukleáris fegyverek nélküli világ egyértelmű deklarálásának, az erősebb európai védelem fontossága elismerésének, a kollektív védelem alapelve megerősítésének, valamint annak, hogy a NATO egyetlen államot sem tart ellenségének.

Vannak azonban olyan problémák és ellentmondások, amelyekről egyelőre az új elképzelés nem rendelkezik. Először: nincs világos és egyértelmű elköteleződés a taktikai nukleáris fegyverek megsemmisítése mellett, amelyeket még mindig telepítenek Európában annak ellenére, hogy stratégiailag anakronisztikusak és gazdaságilag egyre kevésbé fenntarthatóak. Másodszor: az Európai Unió szerepe a stratégiai elképzelésben még mindig elégtelen, és a tervezett polgári válságkezelési képességeket az a veszély fenyegeti, hogy céltalanul megkettőzik az Unió ilyen irányú képességeit.

Tudatában vagyunk azoknak a politikai problémáknak, amelyek a hatékonyabb EU–NATO együttműködést gátolják, de ezek nem állhatnak a működési perspektíva, a komplementaritás és a céljainknak megfelelő szinergiák kifejlesztésének útjába. A helikopterek, az orvosi támogatás és a robbanóanyagok témaköre jelentős, de nem elégséges előrelépés: hosszú távú elképzelésekre és aktív elköteleződésre van szükségünk, és önt, Ashton asszonyt kérjük arra, hogy ezeket erőteljesen és világosan képviselje.

 
  
MPphoto
 

  Kristiina Ojuland (ALDE). – Elnök asszony, Anders Fogh Rasmussen, a NATO főtitkára kijelentette, hogy a NATO–Oroszország Tanács lisszaboni csúcstalálkozóján a NATO és Oroszország közti kapcsolatok javítása történelmi lendületet vett, aminek nagyon örülök.

Bár a NATO–Oroszország Tanács állam- és kormányfői megállapodtak a ballisztikus rakéták jelentette veszély közös felmérésében, és úgy döntöttek, hogy megújítják a rakétavédelmi együttműködést, Medvegyev elnök a csúcstalálkozó után bejelentette, hogy Oroszország csak úgy vesz részt a közös rakétavédelmi rendszer létrehozásában, ha egyenlő és teljes körűen tájékoztatott partnerként kezelik az információcserében és a problémák megoldásában.

Szeretném hangsúlyozni, hogy az egyenlő jogú partnereknek egyenlő arányban kell felelősségeket is vállalniuk. A biztonság tekintetében a NATO és Oroszország között jelentős különbségek vannak. Míg Oroszország csak a klasszikus katonai veszélyeket tartja biztonsági fenyegetésnek, a NATO hangsúlyozza, hogy a demokrácia hiánya és az emberi jogok megsértése is biztonsági fenyegetésnek számít. Annak érdekében, hogy Oroszország közvetlenebb módon vegyen részt a NATO keretén belüli közös projektekben, azt várnám Oroszországtól, hogy segítse elő a demokráciát, az emberi jogokat, az emberi szabadságjogokat és a jogállamiságot. Az egyenlő partnerséghez a NATO-nak és Oroszországnak az ilyen jelentős kérdésekben azonos alapokon kell állniuk.

 
  
MPphoto
 

  Franziska Katharina Brantner (Verts/ALE). – Elnök asszony, szeretném üdvözölni Ashton asszonyt. Hallhattuk a hozzászólásait más témákban, és azt hiszem, ezek kapcsolódnak egymáshoz. Furcsának tűnhet, hogy egyetlen konkrétumot emelek ki, de szeretném megemlíteni a közös biztonsági és védelmi politika további fejlesztését a NATO-val való általános együttműködés keretén belül. Azt hiszem, objektív áttekintésre volna szükség az eddig történteket illetően.

Az emberi jogok tekintetében azt mondta, hogy ideje volna leltárt készíteni, majd pedig továbblépni. Úgy gondolom, hogy ugyanezt kell tennünk az eddigi küldetések kapcsán is. Úgy látom, lehetősége van újrakezdeni. A visszatekintéssel külső szakértői véleményre és áttekintésre tehetünk szert, hogy így pontosabban meghatározzuk a tényleges prioritásainkat és a szükséges képességeket. Szeretném megemlíteni, hogy vannak ugyan célkitűzéseink 2010-re, de most a 2010. év végén vagyunk, és távol attól, hogy teljesítsük ezeket, ideértve a polgári oldalon lévőket is. A kérdés az, merre tovább, és úgy gondolom, jó lenne erről egy véleményt hallani.

Másodszor arra kérem fel, hogy az együttműködési hivatal felhasználásával – amelyet remélhetőleg a Külügyi Szolgálat keretén belül hoznak létre – erősítse a polgári válságkezelési képességeket. Nem volt lehetőségünk új hivatalok teremtésére, de legalább ennek a területnek a megerősítésére kellene használnunk azokat.

Végül pedig nagyon röviden elmondanám, hogy vita folyik a válságra adott válaszlépésekről és a nemzeti természeti katasztrófákra adott válaszlépésekről. Úgy gondolom, hogy óvatosnak kell lennünk, hogy az EU humanitárius segélyének semlegességét megőrizzük még akkor is, ha ez a válságterületeken néha nehéz. Véleményem szerint ez fontos kérdés.

 
  
MPphoto
 

  Konrad Szymański (ECR).(PL) Elnök asszony, a NATO a lisszaboni csúcstalálkozó során valóban erősebb pozíciót harcolt ki magának. Felelevenítették az 5. cikket, amely nem zárja ki a ballisztikus támadások elleni védekezés képességét. Az új stratégia rendelkezéseit most életbe kell léptetni. A transzatlanti rakétavédelmi rendszer cselekvési tervét legkésőbb 2011 közepéig meg kell valósítani. Ezt pénzzel is támogatni kell, ideértve a NATO európai partnereinek részvételét is. Az új START szerződés Oroszország általi aláírása nem jelenthet korlátozást a NATO rakétavédelmi rendszerének kiépítésekor. Továbbá pedig az Oroszországgal való együttműködés ezen a téren nem jelentheti Közép-Európa védelmének csökkentését.

 
  
MPphoto
 

  Ilda Figueiredo (GUE/NGL).(PT) A lisszaboni NATO-csúcstalálkozó végén is elhangzott, hogy a NATO egy katonai szövetség – egy olyan nukleáris katonai szövetség, amely gyorsan és nagy számban szándékozik beavatkozni a világ bármely pontján, bármikor és bármilyen ürüggyel, kihasználva, hogy egységes és hatalmas politikai és katonai képességekkel rendelkezik, és képes a konfliktusok előtti, alatti és utáni válságok kezelésére is.

Aggasztó globális veszélyként a NATO azt állítja, hogy hatnak rá a határain túli politikai és biztonsági fejlesztések, és maga is hat ezekre, ezért aktívan részt fog venni a nemzetközi biztonság fejlesztésében a megfelelő országokkal és egyéb nemzetközi szervezetekkel fenntartott partnerkapcsolatai révén. Ez a kijelentés két célkitűzést fed fel: egyrészt középpontként jeleníti meg magát, amelyből függőségi kapcsolatok ágaznak ki, lehetővé téve csapatainak jelenlétét, nyomásgyakorlását és beavatkozását bárhol a világon. Másrészt a beavatkozási politika, valamint a nemzetközi biztonság és az államok belső biztonsága összeolvasztásának felerősítését jelzi, így a nemzetközi jog lerombolását célozva meg – ez nyílt támadás az ENSZ szerepére és a nemzetközi biztonsági problémákra adott megközelítésére nézve.

Az egyik nagyhatalom, az Egyesült Államok vezetésével az is a céljai közé tartozik, hogy megőrizze európai pillérét: az Európai Unió a NATO egyedüli és nélkülözhetetlen partnere. A Lisszabonból távozó NATO nagyobb, erősebb, veszedelmesebb és rejtettebb volt, azonban a veszély igen jelentős; a portugálok válasza pedig a Lisszabon utcáin tüntető több mint harmincezer ember volt, akik annak a szervezetnek a feloszlatását követelték, amely állítólag olyan jelentős szerepet játszik a béke megvédésében.

 
  
MPphoto
 

  Jaroslav Paška (EFD).(SK) Elnök asszony, még ha a NATO-tagállamok képviselői közötti lisszaboni tárgyalások meg is oldottak néhány fontos kérdést a mai világ biztonsági kockázatai tekintetében, néhány következtetés és döntés jelentősége egészen biztosan hangsúlyosabb következményekkel jár majd a jelenlegi politikai életre.

A NATO és az Oroszország közötti óvatos együttműködési kísérlet az európai rakétavédelem fejlesztésének céljával jelzi ezt a változást a biztonságpolitikában, utalva arra, hogy az Egyesült Államok és Európa új és hatalmas partnerre találhatnak Oroszországban, amely talán ugyancsak felismeri, hogy a szélsőséges ideológiákra épített terrorista csoportok és militáns rezsimek jelentik a legnagyobb fenyegetést a civilizált, demokratikus társadalom békés életére.

Ashton főképviselő asszony, jó lenne, ha Obama elnök úr szavait, amikor azt mondta, hogy Oroszországot partnernek és nem ellenségnek tekinti, a gazdasági együttműködés pozitív, új lendületeként tudnánk értelmezni. Amikor az európai ipar azzal küszködik, hogy nincs elég felvevője a termékeire, az Orosz Föderáció nyílt és fizetőképes piaca olyan lehetőségeket nyújthatna, amelyek mindkét partner – Oroszország és Európa – számára is megfelelőek lennének a belső gazdasági problémáik megoldására.

 
  
MPphoto
 

  Michael Gahler (PPE).(DE) Elnök asszony, milyen vállalásai lesznek az Uniónak a biztonság és védelem tekintetében a NATO által bemutatott új stratégiai elképzelés keretein belül? Az uniós védelmi miniszterek érzékeny pontot érintettek. Az Európai Unió nem rendelkezik megfelelő kapacitással vagy képességekkel. A pénzügyi válság és a költségvetési megszorítások azonban növelik az Unión és a NATO-n belüli nyomást a katonai képességek összevonására. A „megosztás” és az „összegyűjtés” szavak leírják, mire van most szükség. Amint a tagállamok kivizsgálják a lehetőségeket, az Európai Védelmi Ügynökségnek kell a képességek közös fejlesztésének középpontjában állnia. Továbbá pedig a Bizottságnak ki kell terjesztenie együttműködését az Európai Védelmi Ügynökséggel, hogy uniós finanszírozású kutatási és fejlesztési projekteket is bevonjon a folyamatba. Egyetért velem?

Mivel az előző témában nem tudtam felszólalni, szeretnék feltenni egy kérdést a demokrácia előmozdítása témakörében. Szeretném megtudni, mennyit költöttek a demokrácia és az emberi jogok eszközeire a kérdéses országok kormányainak beleegyezése nélkül.

A választási megfigyelőkhöz is fűznék egy-két szót. Ezen a területen nem vagyunk következetesek, sokszor gyáván viselkedünk. Miután a Bizottság egy részének és bizonyos tagállamok nyomására választási megfigyelők mentek Etiópiába, és a küldöttség vezetőjének jelentését nem lehetett Addis Abebában bemutatni, Brüsszel az egész ügyet elhallgatta. Szeretném tudni, hogy mi történt a nyilvános tiltakozással? Most lehetősége van nyilatkozni erről a kérdésről.

 
  
MPphoto
 

  Ioan Mircea Paşcu (S&D). – Elnök asszony, az új stratégiai elképzelés és a csúcstalálkozó nyilatkozata is hangosan és világosan elismeri, hogy az Európai Unió a Szövetség jelentős és ezért nélkülözhetetlen partnere. A NATO-t és az Uniót érintő jelenlegi nemzetközi kihívások, a szervezetek egyidejű jelenléte a különféle hadszíntereken, valamint a szerepeik közötti növekvő komplementaritás azt kívánja, hogy a két szervezet közötti kapcsolat erősebbé váljon.

E tekintetben – figyelembe véve a hadszíntereken történő szükséges együttműködést, valamint a Berlin Plusz megállapodás szükségszerű felülvizsgálatát – mindkét szervezet több konkrét eredményt vár a Bizottság alelnöke/a Főképviselő és a főtitkár közötti megbeszélésektől a mandátumaiknak megfelelően, illetve ezzel összefüggésben eljött az idő arra, hogy kreatívabbak legyünk a megfelelő politikai kompromisszum megtalálásában, hogy a jelenlegi holtpontról kimozduljunk, és lehetővé váljon mindkét szervezet számára, hogy megvalósítsák tényleges együttműködési lehetőségeiket.

 
  
MPphoto
 

  Willy Meyer (GUE/NGL).(ES) Elnök asszony, Ashton asszony, ön pontosan tudja, hogy képviselőcsoportom ellenzi a NATO létezését.

Képviselőcsoportom többek között azért ellenzi a NATO létezését, mert nem támogatjuk, hogy a világ valamely állama – vagy államok csoportja, mint amilyen a NATO katonai szövetsége – erőszakot alkalmazzon az ENSZ Biztonsági Tanácsának külön felhatalmazása nélkül.

Az 1999-es washingtoni csúcstalálkozón a NATO stratégiai koncepciójában elfogadta annak a lehetőségét, hogy erőszakot alkalmazzon a Biztonsági Tanács felhatalmazása nélkül. Ez visszalépés és a nemzetközi jogrendszer elleni közvetlen támadás, amely jogrendszer kiépítése a két világháború után annyi ideig eltartott.

Ezért nem értünk egyet ezzel a megközelítéssel. Nem értünk egyet a NATO-val és egyetlen állammal sem, amennyiben azt állítja, hogy kifejezett felhatalmazás nélkül is joga van beavatkozni.

Továbbá ennek közvetlen hatása van azokra a polgári válaszokra, amelyek a bizonytalanságot keltő problémákat – szervezett bűnözést, terrorizmust stb. – próbálják megoldani. Ezeket a problémákat sosem katonai válaszlépésekkel kellett megoldani, hanem polgári úton, a nemzetközi rendőrség és bíróság bevonásával. Ezért nem gondoljuk, hogy ezek vagy pedig a természetes erőforrásokhoz kapcsolódó kockázatok és az ellenőrizetlen tömeges migráció katonai válaszlépést igényelnének. Ezek a kérdések nem kívánnak katonai megoldást.

A világon a vezető halálok az éhínség és a szegénység – a legnagyobb tömegpusztító fegyver –, és a NATO katonai szervezetként nem tud küzdeni ellenük.

 
  
MPphoto
 

  Jacek Saryusz-Wolski (PPE). – Elnök asszony, a kérdés az, hogy elégedettek vagyunk-e a lisszaboni eredményekkel. Erre nagyon vegyes választ tudok adni. Az eredmény nem elégséges, bár jó irányba tartunk. Többet várhattunk tőle? Úgy gondolom, hogy igen, azonban ha összehasonlítjuk azzal, hol tartottunk két, három vagy négy éve, mindenképpen sokkal jobb a helyzet.

Világosan látható, hogy a két szervezet közötti kapcsolatban kihasználatlan lehetőségek rejlenek, azonban eddig a tettek helyett a szavak domináltak, nekünk pedig inkább tettekre van szükségünk. Jelenleg nagyon sok szó esik a közeledésről, ezek azonban inkább csak nyilatkozatok, nem pedig konkrét lépések.

Ugyanakkor pedig a két szervezet között egyre nagyobb a komplementaritás. Az Unió egyfajta szakértelmet és képességeket tud nyújtani. Az Európai Unió inkább a „puha” erőre fektet hangsúlyt, a NATO ereje inkább „kemény”, katonai, azonban mindkét oldal fejlődik. Az Unió hatalmas utat tett meg St. Malo óta a biztonság és védelem területén, ugyanakkor pedig a NATO felismerte a tisztán katonai terület szélesítésének szükségességét egy puhább dimenzió által, és már meghozta a szükséges döntéseket. Egyre közelednek egymáshoz, így növekedik a komplementaritás. Miért ne használnánk ki?

A legfőbb akadály a Törökország és Ciprus közötti kapcsolat és Ciprus megoldatlan helyzete. Az Unió feladata, hogy kezdeményezzen, hogy megmutassa a NATO-nak a szorosabb együttműködési lehetőségeket, hogy a szavakról a tettekre térjen, és itt példaként említeném a lengyel, német és francia külügyminiszterek nemrégiben elküldött levelét, amelyre Ashton asszony reagált, és amely a jó irányba indította el a folyamatot.

A szorosabb EU–NATO együttműködésnek mindkét oldal politikai akarata és a közös biztonsági és védelmi politika megerősítése révén kell megtörténnie, de nagyon sok a tennivaló a NATO és az EU tagállamaiban is.

 
  
MPphoto
 

  Ana Gomes (S&D).(PT) Elnök asszony, a NATO Lisszabonban elfogadott, a nukleáris elrettentés doktrínájára vonatkozó stratégiai elképzelése nem új keletű. A Szövetség úgy döntött, hogy végső elrettentő erőként megtartja a nukleáris fegyvereket. Ez elég ironikus módon ellentmond Obama elnök nukleáris fegyverektől mentes világról szóló felszólításainak, valamint a legutóbbi Atomsorompó-szerződés Felülvizsgálati Konferenciáján megígért leszerelésnek.

A Szövetségnek példát kellene mutatnia, jelenlegi példája azonban nem rettent el a nukleáris fegyverkezésről, hanem sajnos elő fogja segíteni azt. És a pénzügyi válság idején más fenyegetésektől vonja el az erőforrásokat. Milyen hasznukat vehetnénk az atombombáknak a címzett és feladó nélküli terrorizmus, az Indiai-óceánon folytatott kalózkodás, a szervezett bűnözés, a számítástechnikai, kémiai vagy biológiai támadások ellen?

Az Európai Unió Tanácsa ezen a héten nyilatkozatot adott ki arról, hogy több erőfeszítést kell tennünk a nukleáris fegyverkezés ellen. Ashton asszony, milyen tervei vannak ennek a kártyának a kijátszására a NATO-n belül, amelyben a 28 szövetséges közül 21 egyúttal az Európai Unió tagállama is? És mit válaszol az Európai Unió két, nukleáris hatalomnak számító tagállamának, amelyek erőteljesen ellenálltak azoknak a teljes emberiséget érintő egzisztenciális kérdéssel kapcsolatos változtatási kísérleteknek, amelyeket a NATO Stratégiai Tanácsa javasolt?

 
  
MPphoto
 

  Takis Hadjigeorgiou (GUE/NGL).(EL) Elnök asszony, Ashton asszony, úgy látom, hogy egy abszurd világban élünk, és hogy önt azért választották meg, hogy szerepvállalásával enyhítse ezt az irracionális abszurditást. Mint mindenki említette, az afganisztáni háború több mint 300 milliárd amerikai dollárba került. Az afganisztáni szegénység eltörlése ötnapnyi háború költségét teszi ki. Egyheti műveleti költség elég volna hatezer iskola működtetésére. A 300 milliárd dollárból 200 000 iskolát lehetett volna építeni. Ugyanezzel a pénzzel harmincezer kórházat lehetett volna emelni. Végezzék el a számításokat, és meglátják. Olyan kórházakról beszélek, amelyek egyenként 10 millió dollárba kerülnek.

Van-e szükség további adatokra ahhoz, hogy felfogjuk, milyen abszurd világban élünk? Ha ezt az összeget Európában a szegénységi küszöb alatt élő családok között osztottuk volna szét, minden családban lenne elegendő pénz. Elhiszik ezt? 27 millió családra egyenként 20 355 euró jutna.

Hova vezet ez az abszurd út? A NATO-ba. Ezért felszólítom Ashton asszonyt, aki vezető szerepet tölt be az Európai Unióban, hogy játssza a közvetítő szerepét abban, hogy ezt a szervezetet belülről szüntessük meg.

 
  
MPphoto
 

  Arnaud Danjean (PPE).(FR) Elnök asszony, köszönöm a szót. Ashton asszony, egyetértek önnel abban, hogy az új stratégiai elképzelést meghozó lisszaboni csúcstalálkozó általában véve kielégítő volt. Fel kell azonban ismernünk azt is, hogy a szöveg igen gyenge oldala az esetleges stratégiai partnerség tekintetében az Unió és a NATO közötti kapcsolat, amelynek sokkal ambiciózusabbnak kellene lennie.

Joggal említette a képességfejlesztés terén elért sikereket és fejleményeket. Sikerekről beszélt Afganisztán kapcsán, ahol a helyszínen tudunk kompromisszumokat kötni. Ugyanakkor azonban nem kielégítő, hogy nincs strukturált politikai párbeszéd a NATO-val, kivéve Bosznia esetét. Mindannyian tudjuk, hogy a probléma Törökország. Komolyan és természetesen gyakorlatiasan kell kezelnünk ezt a kérdést, és remélem, hogy a Rasmussen főtitkárral együtt végrehajtott erőfeszítés meghozza gyümölcsét.

Röviden szeretném elmondani, hogy sokszor előtérbe kerül a párhuzamosság problémája, amely az Európai Unió gyenge pontjait kívánja felvillantani, és arra késztetni az Uniót, hogy ne legyenek túlságosan ambiciózus célkitűzései. Ez hamis probléma, mivel a tagállamainkban nincs két hadsereg: egy NATO hadsereg és egy uniós hadsereg. Minden tagállam rendelkezik hadsereggel, és a tagállam döntése, hogy a csapatait a NATO vagy az Európai Unió zászlója alá küldi. Hagyjuk tehát abba a pánikkeltést a párhuzamosságról.

Szeretnék néhány szót ejteni a komplementaritásról: ez lényeges, és megfelelő alkalmazására van szükség. Nem szeretném, ha az Európai Unióban a komplementaritás túlságosan hangsúlyos lenne, és így Vöröskeresztté válna az, aminek a NATO egyik fegyveres erejének kellene lennie. Az Európai Uniónak meg kell őriznie katonai képességeit, és ragaszkodnia kell katonai elképzeléseihez, a közös védelmi és biztonságpolitika érdekében meg kell őriznie ezeket, amint azt a háromoldalú francia-német-lengyel levél is hangsúlyozta.

 
  
MPphoto
 

  Teresa Riera Madurell (S&D).(ES) Elnök asszony, a lisszaboni csúcstalálkozó mindenképpen elősegítette a NATO modernizálását és az új biztonsági kihívásokhoz való alkalmazkodását.

Üdvözölnünk kell azt, hogy az új stratégiai elképzelés új kihívásokat is megemlít, például a terrorizmus és a tömegpusztító fegyverek elterjedése elleni küzdelmet, a számítástechnikai védelmet és az energiabiztonságot.

Örvendetes, hogy az új elképzelés kiemeli a NATO és az Európai Unió közötti stratégiai kapcsolat megerősítésének kívánatosságát. Ugyanakkor a hatékonyság és a válság idején történő párhuzamosságok elkerülése érdekében szükség van a feladatok világos elválasztására.

A Lisszaboni Szerződés előrelépés volt a közös biztonsági és védelmi politika tekintetében, amelyet most meg kell erősítenünk. A célkitűzés világos: az Európai Uniónak képesnek kell lennie a szükséges polgári és katonai képességek mozgósítására nemzetközi felelősségvállalásai teljesítése érdekében, a közös biztonsági és védelmi politikának pedig jelentősen hozzá kell járulnia az atlanti biztonsághoz.

Ami azonban nem világos, hogyan szervezik meg ezt az együttműködést a Szövetséggel annak érdekében, hogy valóban hatékony legyen. Ashton asszony, fontos volna, ha erről többet tudna mondani.

 
  
MPphoto
 

  Krzysztof Lisek (PPE).(PL) Elnök asszony, Ashton asszony, a mai vita során felmerülő kérdés valójában az, hogy miért beszélünk a NATO-csúcstalálkozóról az Európai Parlamentben, amely egy uniós intézmény. A válasz nyilvánvaló. Az Európai Unió legtöbb tagállama a NATO tagja is egyúttal, így az Európai Unió minket jelent, és a NATO is a legtöbb esetben minket jelent.

Ezért nem szabad elfelejteni, hogy a NATO számára az Európai Unió és a NATO közötti együttműködés a lisszaboni csúcstalálkozó egyik legfontosabb pontja volt. A NATO-csúcstalálkozó döntései és nyilatkozatai – például az Egyesült Államok elnökéé – azt igazolják, hogy a NATO nem tiltakozik a közös biztonsági és védelmi politika ellen, hanem megpróbál olyan együttműködést keresni, amely mindkét intézmény számára előnyös. Ezért nekünk is az együttműködést kell keresnünk az értelmetlen versengés és költséges struktúrakettőzés helyett, különösen a jelenlegi pénzügyi válság idején. Remélem, hogy a NATO-csúcstalálkozó döntései, valamint a francia, német és lengyel külügyminiszterek levele – amelyet itt már említettek – meggyőz bennünket, az Európai Uniót arról, hogy komoly vitát indítsunk a közös biztonsági és védelmi politikáról.

Lengyelország – magam lengyel vagyok – támogatni fogja önt, Ashton asszony, ebben a munkájában a lengyel elnökség alatt. Ki kell használnunk a Lisszaboni Szerződés nyújtotta mechanizmusokat és lehetőségeket. Nagy kihívás ez számunkra. Végül pedig szeretném elmondani, hogy üdvözlöm a NATO nyilatkozatát, miszerint nyitott az Oroszországgal való együttműködésre, és ez a nyilatkozat hangsúlyozza, hogy a NATO készen áll az új államok felé való nyitásra vagy akár befogadásukra is, gondolok itt például Grúziára.

 
  
MPphoto
 

  Kyriakos Mavronikolas (S&D). – Elnök asszony, az Európai Unió a NATO egyedülálló és rendkívül fontos partnere. Az új stratégiai elképzelés megszövegezése szerint a NATO és az Európai Unió egymást kiegészítő és kölcsönösen erősítő szerepet játszhat és kell is, hogy játsszon a nemzetközi béke és biztonság támogatása érdekében.

Egy aktív és hatékony Európai Unió hozzájárul az euro-atlanti régió egészének biztonságához. Ezért kedvezőbb körülményeket kell teremteni a stratégiai partnerség megerősítésével a teljes kölcsönös nyitottság, átláthatóság, komplementaritás, valamint a két szervezet autonómiája és intézményi integritása iránti tisztelet segítségével.

Hangsúlyoznánk azt is, hogy az Unió és a NATO közötti szoros együttműködés rendkívül fontos, és ezt a döntéshozatali autonómia, valamint az Unió néhány tagállama nukleáris státusának megfelelő tiszteletben tartásával kell kifejleszteni.

 
  
MPphoto
 

  Ernst Strasser (PPE).(DE) Elnök asszony, Ashton asszony, hölgyeim és uraim, a NATO-csúcstalálkozón jelentős előrelépés történt. Jónak tartom, hogy itt is szó esik róla. Az új stratégiai elemek, mint például a polgári válságkezelés és számítástechnikai védelem a jó irányba történő elmozdulást jelzik. Különösen a kis, semleges országok számára, mint amilyen Ausztria is, a NATO és az EU közötti stratégiai partnerség megerősítése döntő fontossággal bír. A szinergia növekedésével kifejlesztett katonai képességek, a párhuzamosságok csökkentése és a fegyveres erők együttműködésének elősegítése mindenki, de különösen a kis tagállamok számára előnyös.

Nagyon sok a tennivaló, főleg a mi részünkről. Európának ki kell tűznie maga elé a célokat, és ezeket teljesítenie kell. A francia, a német és a lengyel külügyminiszter kezdeményezése jelzi, hogy a jó irányba tettünk egy lépést. Középtávon olyan európai védelmi rendszerre van szükségünk, amely támogatja az Unió tagállamai közötti katonai együttműködést, összehangolja az Unió, az ENSZ és a NATO közötti polgári és katonai együttműködést, valamint fokozatosan kiépíti az európai védelmi struktúrákat. A célunk az kell legyen, hogy a világban fontos biztonsági partnerré váljunk. Ezen kell most dolgoznunk.

 
  
MPphoto
 

  Elena Băsescu (PPE).(RO) Elnök asszony, a lisszaboni csúcstalálkozón a Szövetség biztonsági stratégiájának új perspektívái körvonalazódtak. Tulajdonképpen három nagy célkitűzést értek el: elfogadták az új stratégiai elképzelést, új megközelítést dolgoztak ki Afganisztánnal kapcsolatban, és új lendületet kapott az Orosz Föderációval való kapcsolat.

Szerintem a legfontosabb eredmény a rakétavédelmi pajzs beemelése az új stratégiai elképzelésbe. Románia a pajzs létrehozása mellett érvel a 2008-as bukaresti csúcstalálkozó óta. Ez jelzi, hogy az országomnak megfelelő elképzelései voltak, és jelentősen hozzá fog járulni a védelmi rendszer végrehajtásához. Ugyanakkor pedig Románia támogatta a „nyitott ajtók” politikáját, különösen ami a NATO Grúziával és Ukrajnával való kapcsolatainak megerősítését illeti.

Üdvözlöm azt is, hogy a NATO újból kifejtette a Fekete-tenger stratégiai jelentőségét, tekintettel a térségben jelen lévő biztonsági kockázatokra. Ezek elsősorban a Transznisztria és Grúzia közötti megoldatlan konfliktusokat jelentik. E tekintetben úgy érzem, hogy a Szövetségnek egységesnek kell maradnia az Oroszországban tett bejelentésekkel szemben. Az Orosz Föderációnak tettekkel kell bizonyítania a jó szándékáról szóló nyilatkozatait, mivel határozott felelőssége van Románia keleti határa és a NATO tekintetében. Hangsúlyozni kívánom, hogy ennek eredményeképpen egy politikai nyilatkozatot fogadtak el: a NATO elkötelezte magát a Moldovai Köztársaság és Grúzia területi függetlensége mellett.

 
  
MPphoto
 

  Georgios Koumoutsakos (PPE).(EL) Elnök asszony, a lisszaboni történelmi NATO-csúcstalálkozó fordulópont volt a szövetség jövője szempontjából. Huszonnyolc szövetséges fontos döntéseket hozott, elfogadott egy új védelmi doktrínát, lefektette az Oroszországgal való szorosabb együttműködés alapjait, tisztázta a rakétavédelmi pajzs kérdését, elfogadott egy afganisztáni cselekvési tervet, és hangsúlyozta az Európai Unióval való együttműködés fontosságát.

Ez azonban az általános és optimista megközelítés. Nem felejthetjük el, hogy a konszenzus eredményeképpen ezek a szövegek az álláspontok és vélemények legkisebb közös nevezőjét fejezik ki. Mindannyian tudjuk, hogy egy hidegháború utáni környezetben eltérőek a fenyegetések és ezek fokának megítélése. A kelet-európai országok másképp tekintenek az Oroszországgal való kapcsolatra, és Törökország másképp fogja fel Irán nukleáris programját. Azt is tudjuk, hogy Ankara diplomáciai háborúskodásra is képes volt annak érdekében, hogy megakadályozzon bármiféle erre történő utalást a lisszaboni szövegben. Ankara másképp tekint a közös biztonsági és védelmi politikával történő együttműködésre is, mivel ki akar zárni egy európai partnert és az Unió egyik tagállamát az együttműködésből. Mindez természetesen az Európai Unió és a NATO együttműködésének keretén belül még fontosabbá teszi a közös biztonsági és védelmi politika szerepét.

Ezért hiszem azt, hogy az Európai Uniónak teljes mértékben ki kellene használnia a Lisszaboni Szerződés által nyújtott új lehetőségeket, megőrizve döntéshozatala függetlenségét. Javítanunk kell az Unió nemzetközi arculatán, és meg kell erősítenünk a nemzetközi jelenlétét. Erősebb Európára van szükségünk az erősebb atlanti szövetséghez.

 
  
MPphoto
 

  Marietta Giannakou (PPE).(EL) Elnök asszony, egyetértek a főképviselővel a lisszaboni csúcstalálkozó tekintetében. Valóban lényeges fordulópont és fontos pillanat volt. A transzatlanti kapcsolatok a világ biztonságának és fejlődésének kulcsfontosságú pontjai, másfelől azonban az Európai Uniónak szükség esetén saját hangra és saját struktúrákra van szüksége. A korábban említett költségcsökkentések ebből az együttműködésből fognak származni mind a felszerelések, mind pedig a polgári döntések szintjén anélkül, hogy szükséges volna a NATO szövetségének megváltoztatása. Európának saját védelmi és biztonsági rendszere, valamint saját hangja kell, hogy legyen, mivel csak ekkor lesz képes az olyan problémák kezelésére, mint például Törökország esete, vagy egyéb problémákéra a NATO tagállamai vagy nem tagállamai között, amelyek másképpen tekintenek Oroszországra. Ezenfelül pedig nem gondolom, hogy az Oroszországgal kapcsolatos kérdés nagyon bonyolult. Hiszem, hogy ezt a kérdést Európa tudja úgy kezelni, ahogyan az amerikai oldal. Talán Európa még hatékonyabban tudja kezelni.

 
  
MPphoto
 

  Tunne Kelam (PPE). – Elnök asszony, a NATO bővítésére tekinthetünk úgy, mint ritka, a hidegháború utáni valóságos sikertörténetre. Azonban a bővítési lendület lelankadt. A NATO nagyon habozik, hogy nyisson-e Grúzia vagy Macedónia felé. A katonai hozzájárulások riasztóan csökkentek. Nagyon kevés NATO-tagállam éri el a 2%-os védelmi költségküszöböt, és a Szövetség nem vezetett jelentős katonai gyakorlatokat már több mint egy évtizede. A legutolsó nagy gyakorlat, amely igazolta, hogy az Egyesült Államok gyorsan tud Európába csapatokat szállítani, 17 éve volt. A Szovjetunió valóban összedőlt. A NATO hitelessége és potenciálja azonban még mindig az Egyesült Államok katonai hatalmától függ. Rendkívül fontos, hogy a NATO katonai intézményei integráltak maradjanak, és hogy az amerikai és európai katonai vezetőknek lehetőségük legyen a közös gyakorlatra.

Csak a sokkal szorosabb és eltökéltebb transzatlanti együttműködés feltételei teremtik meg az EU és a NATO számára, hogy a következő évtizedre egy demokratikus nemzetközi napirendet hirdessenek meg a sokoldalú világ kihívásaival szemben.

Szeretnék néhány szót fűzni a NATO–Oroszország Tanács következtetéseihez is. Modernizált partnerségre szólít fel, amely a kölcsönös bizalomra, az átláthatóságra és tervezhetőségre épül. Erre pozitív szándéknyilatkozatként is tekinthetünk. Ugyanakkor tudjuk, hogy az orosz katonai doktrína a NATO-ra még mindig úgy tekint, mint amely bekebelezi Oroszország szomszédjait, valamint megindokolja a külföldi területeket érintő megelőző katonai csapásokat és partraszállásokat.

A 2009 őszén Oroszország északnyugati részében, a balti államokhoz közeli oldalon tartott nagy katonai gyakorlatok ezen országok ellentámadását készítették elő, valószínűleg NATO-műveletek megtorlásaképpen. Pozitívum, hogy a balti államok végül a NATO készenléti terveit a saját védelmükre használták fel, mint ahogy azt a WikiLeaks is nyilvánosságra hozta.

Grúziát Oroszország megtámadta, és két autonóm területét gyakorlatilag magához csatolta. Nemrégiben orosz rakétákat vittek ezekre az elszakadt területekre, Oroszország pedig jelentős kémkedést folytat minden nyugati országban. Amikor ezeket a kémeket leleplezik, a Nyugat van zavarban, nem pedig Oroszország, amely a kémeinek nyíltan a legnagyobb állami kitüntetéseket adományozza.

Ezért Oroszország NATO-val szembeni, egyenlőséget követelő és egyfajta közös döntéshozatalhoz ragaszkodó elképzelése túl korai, és magában hordozza annak a veszélyét, hogy a NATO döntéseit és a további bővítéseket Oroszország megvétózza.

 
  
MPphoto
 

  Katarína Neveďalová (S&D).(SK) Elnök asszony, a lisszaboni csúcstalálkozón a NATO megerősítette az euro-atlanti térség biztonságát garantáló szerepét, és felismerte, hogy új kihívásokkal kell szembenéznie.

Ezen szerep betöltésének legjobb eszköze a stratégiai partnerségek nagy hálózata, legyen az államokkal vagy nemzetközi szervezetekkel. A NATO-nak fel kell készülnie arra, hogy politikai párbeszédet kezdeményezzen minden lehetséges partnerrel, amelyek osztják közös erőfeszítéseinket a békés és biztonságos nemzetközi kapcsolatok kialakítása tekintetében.

Véleményem szerint a kulcsfontosságú partnerkapcsolat az Oroszországgal való együttműködésben rejlik, amelyben a NATO-nak meg kell erősítenie a gyakorlati együttműködést annak érdekében, hogy szembe tudjon nézni a nemzetközi terrorizmus, a kalózkodás, az emberkereskedelem és a drogkereskedelem által támasztott modern fenyegetésekkel. A NATO-nak elégséges pénzügyi, katonai és humán erőforrásra van szüksége küldetése teljesítéséhez. Szükséges azonban, hogy ezeket az erőforrásokat a lehető leghatékonyabban és főként a béke biztosítása érdekében használják.

 
  
MPphoto
 

  Ivo Vajgl (ALDE).(SL) Elnök asszony, örülök, hogy Goerens úr, luxembourgi kollégám előtt szólalhatok fel, mert ellenkező esetben a mondandóm lényege veszett volna el, konkrétan az, hogy mi, akik az elmúlt félórában felszólaltunk, főként Délkelet-Európa tagállamaiból érkeztünk. Ez jelezhetné, hogy számunkra a biztonság, a NATO, valamint a NATO és az Európai Unió közötti viszony kissé jelentősebb, mint más tagállamok számára.

Pontosan ezért szeretném elmondani, hogy azok, akik részt vettek a lisszaboni csúcstalálkozón, elmulasztották annak a lehetőségét, hogy világosabb, szigorúbb elveken álló és döntő álláspontot képviseljenek Délkelet-Európa két országának, Macedóniának és Bosznia-Hercegovinának elképzeléseit illetően, hogy megerősítsék biztonságukat az EU-hoz vagy a NATO-hoz való csatlakozásukkal.

Amikor Szlovéniában közeledett a két intézményhez való csatlakozás időpontja, azt mondtuk, hogy bármelyik megfelel. A NATO-nak lehetősége van az Európai Unió által elkövetett hibákat jóvátenni. Úgy gondolom, hogy ezt szem előtt kell tartanunk.

 
  
MPphoto
 

  Janusz Władysław Zemke (S&D).(PL) Elnök asszony, nagyon köszönöm a felszólalási lehetőséget. A mai vita a NATO és az Unió közötti együttműködésről szól. Ashton asszony pozitív értékelését hallhattuk, de szeretném elmondani, hogy ez az értékelés erőteljes túlzásokat tartalmaz. Lengyelországi képviselőtársaim, Saryusz-Wolski úr és Lisek úr már felszólaltak – és szeretném hangsúlyozni, hogy egyetértek az értékelésükkel.

Ez csak a kezdet, egy nagyon hosszú út kezdete. Ezzel kapcsolatban szeretném felhívni a figyelmet három gyakorlati szempontra, amelyekben közös fejlődést láthatunk. Az első a NATO és az Európai Unió közös védelmi tervét érinti – itt egyértelmű, hogy többet lehet tenni. A második a titkosszolgálatok közötti együttműködést érintené – itt is van lehetőség az előrelépésre. Végül pedig a harmadik a harci egységek működését érinti – fel kell tenni a kérdést, hogy ezek jelenleg hozzáadott értéket képviselnek-e.

 
  
MPphoto
 

  Charles Goerens (ALDE).(FR) Elnök asszony, szeretnék feltenni egy kérdést Ashton asszonynak a védelmi Európával és a NATO-val kapcsolatban.

A Lisszaboni Szerződés lehetővé teszi az Európai Unió tagállamainak, hogy igény szerint szorosabban együttműködjenek védelmi kérdésekben. Ezt „strukturált együttműködésnek” vagy „megerősített együttműködésnek” nevezik, a megnevezés nem nagyon számít.

Meg tudná mondani, Ashton asszony, hogy ezt az együttműködést országok egy csoportja már fontolóra vette-e, és ha igen, meg tudja-e mondani, hogy melyek azok a kritériumok – ha vannak ilyenek –, amelyeknek meg kell felelni az ilyen típusú együttműködéshez?

 
  
MPphoto
 

  Catherine Ashton, a Bizottság alelnöke és az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője. – Elnök asszony, köszönöm még egyszer mindenkinek, aki ehhez a széles körű vitához hozzájárult. Ha megengedik, megpróbálok kiemelni néhány kulcsfontosságú pontot, és legalább elkezdeni a válaszadást.

Szeretném először is elmondani, hogy elköteleztem magam amellett, hogy előremutató utakat próbáljak keresni az Európai Unió és a NATO viszonyában, de nem becsülöm le azokat a politikai problémákat, amelyek a kérdés középpontjában vannak. A célom, hogy konkrét és gyakorlati megoldásokat találjak, amelyben a megnövekedett együttműködés támogatja a helyszínen lévő egységeinket. A hadszíntéren lévő katonák, a műveletekben részt vevő emberek a leginkább fontosak számomra, amikor az együttműködés módjáról van szó. Ezt azonban annak tudatában teszem, hogy Törökországnak jelentős szerepe van, és hogy 27 tagállamot képviselek, valamint hogy szorosan együttműködök a leginkább érdekelt és érintett tagállamokkal.

Megpróbáljuk ezt minél gyorsabban elérni. Ugyanakkor nem becsülöm le a kihívásokat, és mindig nyitott vagyok az új ötletekre.

Elfogadom, hogy nagyon óvatosan meg kell vizsgálnunk, hogy mit vállalunk, és biztosítanunk kell, hogy a tevékenységük kiegészítse a másik fél tevékenységét, ne pedig párhuzamos legyen vele. Azok a területek, amelyeken működünk, egyértelműen kiegészítik a másik oldalt. Szó esett korábban az „óceán-pajzs” hadműveletről Szomália partjainál, vagy az Atalanta-műveletben vállalt tevékenységünkről.

Azok a tisztelt képviselők, akik meglátogatták a térséget, tudják, hogy hatalmas kiterjedésű tengerről van szó, ahol rengeteg a hely a kiegészítő tevékenységre, és nagyon alacsony a párhuzamosságok kockázata, a szolgálatok pedig nagyon jól működnek együtt. Howes parancsnok, aki az Atalanta-művelet jelenlegi parancsnoka, tárgyalt a védelmi miniszterekkel, és pontosan ezt hangsúlyozta, hogy a kommunikációban valóban nagyon sokat értünk el, azonban rengeteg munka van még, amelyet együtt lehetne végezni.

Gahler úr több olyan dolgot is említett, amelyek nem kapcsolódnak ehhez a vitához, és szeretném javasolni neki, hogy írjon nekem ezekről egy rövid jegyzetet, és örömmel válaszolok rá, de nem akartam a Parlament erre szánt idejét ezen az estén olyan dolgokkal tölteni, amelyek nem kapcsolódnak a vitához.

A rakétavédelmet érintő kérdéseket illetően úgy látom, hogy egyelőre egyensúly van a NATO új stratégiai elképzeléséről folytatott tárgyalásokban a rakétavédelem kérdése és a NATO nukleáris álláspontja között. Egyértelmű, hogy a NATO meg akarja őrizni nukleáris elrettentő erejét, miközben tartja magát azon célkitűzéshez, hogy nukleáris fegyverektől mentes világot képzel el.

Ez a jelenlegi megközelítésünk, azonban nem veszünk részt a NATO minden tevékenységében pontosan az ebben a Házban jól ismert okok miatt. Nem vettünk részt például a NATO–Oroszország Tanács ülésein, így nem tudok arról nyilatkozni, ami ott történt, csak arról beszélhetek – amit már megtettem –, hogy milyen eredménye volt.

Ami a START-ot illeti, az Egyesült Államok és Oroszország közötti demilitarizálás üdvözlendő, és úgy gondolom, hogy kikövezi az utat a NATO-val való jobb koordináció előtt, amely bizonyára a főtitkár által kijelölt célkitűzés volt.

Végül pedig a strukturált együttműködés: lesz-e ilyen, mi történik ennek érdekében? Valóban a tagállamok feladata, hogy javaslatokat fogalmazzanak meg. Van már arra példa, amikor a tagállamok – például az Egyesült Királyság és Franciaország esete vagy a weimari háromszög csoporttól érkezett levél – megvizsgálták, hogyan tudnának javítani az együttműködésen részben az Európai Védelmi Ügynökségen keresztül, amennyiben lehetőség nyílik ezeknek a szinergiáknak a kipróbálására és fejlesztésére.

Remélem, és azt várom, hogy ilyenből a jövőben még több lesz. Nagyon számítok erre a következő elnökségek során, különösen Lengyelországot tekintve, amely jelezte, hogy a védelmi kérdéseknek különös figyelmet szentelnek majd. Nem tudok példákat adni annak a képviselőnek, aki szerint van lehetőség a csatlakozásra, de remélem, hogy olyan célkitűzések kerülnek előtérbe, amelyek elősegítik annak a lehetőségét, hogy ebben a gazdasági válságban hatékonyabban használjuk az erőforrásainkat.

 
  
MPphoto
 

  Elnök. – A vitát lezárom.

Írásbeli nyilatkozatok (az eljárási szabályzat 149. cikke)

 
  
MPphoto
 
 

  Ágnes Hankiss (PPE), írásban.(HU) A NATO-tagállamok minisztereinek tanácskozásán, 2008 októberében John Craddock, a NATO európai erőinek vezetője kijelentette: „Oroszország grúziai behatolása arra késztette a NATO-t, hogy felülvizsgálja a tagállamok biztonságával kapcsolatos feltevéseit.” Most, a lisszaboni csúcs után vajon érvényes-e még ez a kijelentés? A megállapodás Oroszországgal célszerű politikai lépés, amely biztonságunk megszilárdítását szolgálhatja. Óhatatlanul felvet azonban komoly erkölcsi és stratégiai kérdéseket is. Kíván-e engedni a NATO az együttműködés érdekében azoknak a demokratikus eszméknek a képviseletéből és védelméből, amelyekre az euroatlanti szövetség épül, és amelyek számos ponton éles ellentétben állnak az orosz demokráciafelfogással?

Talán felesleges is külön emlékeztetnünk emberek megfélemlítésére és bántalmazására, újságírók és ügyvédek halálának tisztázatlan körülményeire Oroszországban. Vagy nehéz volna nem provokatív gesztusként értékelni legújabban a Wikileaks-alapító Assange felterjesztését orosz részről Nobel-békedíjra. Hátrányosan érinti-e majd a belépni szándékozó országok esélyeit, ha Oroszország rossz szemmel nézi leendő NATO-tagságukat? Felmerül a kérdés: tekintetbe veszik-e a NATO vezetői bizonyos tagországok sérülékenységét és mai napig nyitott, rendezésre váró ügyeit Oroszországgal kapcsolatban? A megbékélés és a megállapodás történelmi iránya mindenképpen üdvözlendő. Ugyanakkor világosan kell látnunk a NATO történelmi felelősségét abban, hogy a rakétavédelmi program érdekében kötött megállapodás hozadékaként milyen nagyhatalmi erőt legitimál, illetve hűen közös európai értékeinkhez, mire mond határozott nemet.

 
  
MPphoto
 
 

  Nuno Teixeira (PPE), írásban.(PT) A lisszaboni NATO-csúcstalálkozó a hidegháború óta érvényes stratégiai biztonsági elképzelés végét jelentette. Az új biztonsági stratégia végrehajtása azt jelzi, hogy az Atlanti Szövetség tagállamainak hagyományos védelmében elmozdulás történt a 21. századi globális biztonság irányába.

Az új stratégiai biztonsági elképzelés által hangsúlyozott kihívások közé tartozik a különféle nemzetközi intézményekkel történő együttműködés kormányzati és nem kormányzati szinten is, valamint a partnerkapcsolatok erősítése – különösen Oroszországgal. A politikai csatornák létrehozása mellett átdolgozták a NATO műveleti képességeit és szerkezetét is, hogy megfeleljen az új globális fenyegetéseknek. Nagyon fontos az Afganisztánnal kapcsolatban kidolgozott átmeneti terv NATO általi elfogadásának hangsúlyozása is, amelynek célja, hogy az afgán hatóságok vegyék át a vezetést a nemzetbiztonsági kérdésekben. Úgy gondolom, hogy rendkívül fontos ez az új stratégiai elképzelés, amely olyan irányvonalat ad, amelyre a tagállamok nemzetközi viszonyait kellene alapozni.

 
  
MPphoto
 
 

  Niki Tzavela (EFD), írásban. – Első alkalommal a második világháború óta Oroszországot is meghívták, hogy vegyen részt a rakétaelhárító pajzs kiépítésében, és ez mindenképpen mérföldkőnek számít a Szövetség történetében. Oroszország válaszára várni kell, és van esély valódi partnerkapcsolatra az Egyesült Államokkal, amikor is mindkét félnek elkötelezetten kell megjelennie a tárgyalóasztalnál. Továbbá a projektnek jelentős európai finanszírozásra van szüksége, és ez nem lesz egyszerű az európai védelmi költségmegszorítások miatt.

Végül pedig Afganisztán lesz a NATO jelentős politikai tesztje az elkövetkező években. Az Egyesült Államok gyorsan reagálva biztosította Oroszországot afelől, hogy a rakétákat nem felé irányították. Az Egyesült Államok számára életbevágóan fontos volt, hogy ne romoljon a viszonya Oroszországgal, és ezt bizonyították azzal is, hogy meghívták Oroszországot, hogy vegyen részt a rakétaelhárító pajzs tervezetében. Másodsorban pedig az Egyesült Államok bölcsen tartózkodott Irán nevének emlegetésétől, azaz – pontosabban fogalmazva – eleget tett Törökország kérésének, amely kivonulással fenyegetett, amennyiben szomszédját, Iránt emlegetik. A baj az, hogy a 27 uniós tagállam közül csak 21 állam a NATO tagja, és ez veszélyt jelent az európai védelem fejlesztésére nézve.

 
Jogi nyilatkozat - Adatvédelmi szabályzat