Az ülések szó szerinti jegyzőkönyve

2011. január 19., Szerda - Strasbourg

10. A keresztények helyzete a vallásszabadság tekintetében (vita)

  Elnök. – A következő napirendi pont a Bizottság alelnökének és az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének nyilatkozata a keresztények helyzetéről a vallásszabadság tekintetében.

Szeretném felkérni Catherine Ashton alelnököt/főképviselőt, hogy vegye át a szót.

  Catherine Ashton, a Bizottság alelnöke és az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője. – Elnök úr, mindenekelőtt szeretném jelezni, hogy teljes mértékben osztom e Ház aggályait a vallási kisebbségekhez tartozó, illetve a vallásszabadság mellett kiálló személyekkel szembeni közelmúltbeli erőszakos cselekmények miatt.

Ebben a kérdésben legutóbb január 6-án foglaltam állást, amikor Betlehembe látogattam és az ortodox karácsony estéjén felkerestem a Születés templomát. Azért mentem oda, hogy nyomatékosítsam, mennyire fontos, hogy szerte a világon minden vallási csoport szabadon összegyűlhessen, és gyakorolhassa vallását. Azt is hangsúlyoztam, hogy az Európai Unió elítéli az emberekkel szembeni, vallási alapú intolerancia és erőszak minden formáját, bárhol is kerül rá sor. Ugyancsak határozottan elítéltem az iraki és egyiptomi kultikus helyekkel szemben a közelmúltban elkövetett terrortámadásokat, valamint a pakisztáni Szalman Taszír, pandzsábi kormányzó meggyilkolását.

Ezek a támadások elfogadhatatlanok: szélsőségesek követik el őket az intolerancia szellemében, amit el kell ítélni és vissza kell utasítani. Tisztelt képviselők, a mai világban mind gyakrabban fordul elő, hogy emberek emberi jogait sértik meg a vallásuk vagy meggyőződésük miatt. Az áldozatok nem egyetlen valláshoz vagy régióhoz tartoznak. Sajnos a vallási intolerancia megpróbáltatásai a világ egyetlen részét sem kímélik.

A személyekkel szembeni, vallási meggyőződésük miatti megkülönböztetés vagy erőszak minden esetben ellentétes azokkal az értékekkel, amelyeket mi az Európai Unióban védelmezünk. Minden jogsértést komolyan kell venni, és minden esetet egyforma határozottsággal kell elítélni, bárhol is legyen, és bárki is legyen az áldozat, mert mint tudjuk és valljuk, az emberi jogok egyetemesek.

A Közel-Keleten régóta fennálló keresztény közösségek olyan nehézségekkel néznek szembe, amelyek néhány országban jelentős elnéptelenedéshez vezettek, a régió egészében pedig a számuk csökkenését idézték elő. Az Európai Unió nem hunyhat szemet nehéz helyzetük felett. Teljesen jogosnak gondoljuk azt a követelésüket, hogy a saját hazájuk állampolgáraként tartsák tiszteletben a jogaikat. A lelkiismeret és a meggyőződés szabadsága mindenkit megillet, és minden államnak kötelessége biztosítani ezek tiszteletben tartását.

Az EU készen áll arra, hogy fokozza a kormányokkal folytatott együttműködését az intolerancia elleni küzdelem és az emberi jogok védelme érdekében. Nem szabad beleesnünk abba a csapdába, amelyet a szélsőségesek és a terroristák állítanak nekünk: ellen kell állnunk azoknak a mesterkedéseknek, amelyekkel a vallást a megosztottság forrásává teszik. A szélsőségességre a legjobb válasz a vallásszabadság és a meggyőződés szabadságának egyetemes normáin alapuló nemzetközi egységfront.

Az ENSZ Közgyűlésben az Európai Unió volt az egyik húzóerő a valláson vagy meggyőződésen alapuló intolerancia és megkülönböztetés valamennyi formájának megszüntetéséről szóló határozat mögött, amelyet 2010 decemberben konszenzussal fogadtak el. Évről évre összehangolt erőfeszítést teszünk arra, hogy építsünk erre a konszenzusra, hogy a nemzetközi közösség határozott, egységes üzenetet tudjon küldeni. Mérlegeljük egy másik kezdeményezés lehetőségét is, hogy erős, régiókat átfogó támogatást tudjunk összefogni ebben a témában az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának következő, márciusi ülésén. Az emberi jogi párbeszédeink során is felvetjük a vallás vagy meggyőződés szabadságának kérdését, és szorgalmazzuk, hogy az országok számolják fel a megkülönböztetést és az intoleranciát.

Küldöttségeink világszerte gondosan figyelemmel fogják kísérni ezeket a kérdéseket, és az Európai Unió következő éves emberi jogi jelentése idén tavasszal foglalkozni fog a vallási kisebbségek helyzetével szerte a világban.

Tisztelt képviselők, teljes elkötelezettséggel törekszem arra, hogy a vallás vagy meggyőződés szabadságát kiemelt helyen tartsam a napirendben. A Külügyek Tanácsának következő, január 31-i ülése ismét foglalkozni fog ezzel a kérdéssel, hogy az Európai Unió fokozhassa a vallásszabadság támogatására tett erőfeszítéseit.

  Elnök. – Ashton bárónő, nagy örömmel köszöntöm Önt az Európai Parlamentben az új évben is. Nem fordul elő túl gyakran, hogy személyesen vitathatjuk meg Önnel az Európai Unió külpolitikájának ilyen fontos kérdéseit, ezért nagyon köszönöm, hogy eljött hozzánk.

  Elmar Brok, a PPE képviselőcsoport nevében. – (DE) Elnök úr, Ashton bárónő, Ön azt ígérte nekünk, hogy gyakrabban fog megjelenni az Európai Parlament előtt, hogy ezt elrendezzük. Úgy gondolom, ezt Önnek, Ashton bárónő, és mindenki másnak is fontos felismerni, hogy az Európai Parlament nagy többsége támogatja ezt a kérdést, és hogy ez azt jelzi, hogy ez egy intézkedéssorozat része, nem csak egy a szokásos állásfoglalások közül.

Önnek igaza van, amikor azt mondja, hogy gondoskodnunk kell arról, hogy a vallás miatti intolerancia és személyek elleni erőszak elfogadhatatlannak minősüljön, függetlenül attól, hogy milyen vallásról van szó. Az is világos azonban, hogy az utóbbi években az ilyen okból indított támadások 75%-a keresztények ellen irányult. A keresztény Európának magabiztos kiállást kell mutatnia, és meg kell védenie magát. Európa nem hallgathat ebben a kérdésben. A támadások nagy részben a muszlim államokban zajlanak, de nem kizárólag ott. A keresztényeket például Kínában és más országokban is üldözik. Nem szabad elfogadnunk az erőszakos megkülönböztetést vagy a terrorcselekményeket. Elfogadhatatlan, ha valakire halálbüntetést szabnak ki amiatt, mert áttért a kereszténységre, ahogy elfogadhatatlanok a terrorcselekmények és a terroristaszervezetek is, illetve az, amikor az állami szervek szemet hunynak e cselekmények felett, miközben ők maguk nem felelősek ezekért. Ennek a következménye, hogy a keresztény közösségek jelenlétének egészen az ezredfordulóig visszanyúló hagyománya sok országban – köztük Szíriában, Törökországban, Irakban és Iránban – a végéhez közeledik. Ha a keresztényekre Betlehemben, Jézus szülőhelyén továbbra is ilyen nyomás fog nehezedni, hamarosan egy keresztény sem fog ott élni. Az Egyiptomban élő 20 millió kopt keresztény sajátos problémát képvisel, amelyet nagyon komolyan kell vennünk. Ebben az esetben nem beszélhetünk kisebbségekről.

Emiatt szeretnék kiemelni két követelést az állásfoglalásból. Az Európai Unió intézményei, köztük az Ön szervezete és az Európai Parlament által készített emberi jogi jelentésekben világosan meg kell említeni a keresztények üldözését. A Külügyi Szolgálaton belül forrásokat kell rendelkezésre bocsátani a kereszténység ügyének kezelésére, az emberi jogok és a vallásszabadság kérdésének pedig fontos szerepet kell kapnia azokban a szerződésekben, amelyeket más országokkal írunk alá.

  Hannes Swoboda, az S&D képviselőcsoport nevében. – (DE) Elnök úr, Ashton bárónő, köszönöm ezt a világos nyilatkozatot.

A keresztényeket érő támadások növekvő száma és a vallási intolerancia erősödése nagyon riasztó. Világossá kell tennünk, hogy elítéljük ezeket a cselekményeket, mert mi a vallási tolerancia, a szabadság és a sokszínűség támogatói vagyunk. Szeretném még egyszer kifejezni legmélyebb együttérzésünket és sajnálatunkat az egyiptomi kopt keresztényeket ért támadások miatt. Ez súlyos csapás volt, nemcsak magukra a kopt keresztényekre, hanem az Egyiptomban még mindig elterjedtnek mondható toleranciára is. Szándékosan fogalmaztam úgy, hogy „még mindig”, mert ez mára sajnos veszélybe került.

Képviselőcsoportom nevében szeretnék hangot adni mélységes sajnálatomnak amiatt, ahogy a keresztényekkel bánnak Irakban. Szaddám Husszein megdöntésének nem az volt a célja, hogy a keresztényekkel szembeni intoleranciát hívjon életre, amint azt most láthatjuk. Az intolerancia azonban a különböző muszlim csoportok között is felfedezhető. Képviselőcsoportunk ezért úgy véli, hogy különösen fontos döntő lépéseket tenni a más vallási nézetekkel, és különösen a vallási kisebbségekkel szembeni intolerancia ellen.

Szinte soha nem szoktam írásbeli nyilatkozatokat tenni, most azonban örültem, hogy Maurer úr meghívására belefolytam ebbe az ügybe, mert nagyon fontos, hogy fellépjünk a növekvő intolerancia ellen, és együtt dolgozzunk a leküzdéséért. Örülök, hogy van egy közös állásfoglalásunk, és leraktuk a közös alapokat a cselekvéshez.

Ugyanakkor azonban, ahogy képviselőcsoportom nevében világosan elítélem ezeket a keresztényekkel szembeni támadásokat, és nemcsak a közelmúltbeli erőszakos támadásokra gondolok, hanem a megkülönböztetés más formáira is, azt is szeretném kijelenteni, hogy nagyon sajnálom az Európán belül, bizonyos körökben tapasztalható iszlamofóbia növekedését. Ez csak egy érv, amely bevallottan téves és érvénytelen, de mégis egy érv, amely bizonyos radikális muszlim erők számára lehetővé teszi, hogy találjanak egy okot, egy indítékot és indoklást a keresztényekkel szembeni megkülönböztetéshez vagy akár a megtámadásukhoz.

Saját vallási nézeteinktől függetlenül mindannyiunknak be kell látnunk, hogy az embereknek joguk van vallásukat békében gyakorolni. Egy agresszív, erőszakos kisebbség léte – álljon akár muszlimokból, akár keresztényekből, zsidókból vagy más hitközösségek tagjaiból – soha nem indokolhatja a más vallások elleni támadásokat.

  Marietje Schaake, az ALDE képviselőcsoport nevében. – Elnök úr, a vallási meggyőződés magánügy, ami a különböző emberek számára más-más jelentéssel bír. Az államnak világszerte az a szerepe, hogy megvédje a polgárait, bármilyen meggyőződésük is legyen, és lehetővé tegye számukra a szabad egyesülést és véleménynyilvánítást. Ha ma körbenézünk a világban, nagyon sötét képet láthatunk: az iráni Bahá’i-tól az egyiptomi koptokig, az istenkáromlásról szóló pakisztáni törvénytől a keresztények vagy templomok elleni támadásokig Irakban és Nigériában. Ma külön szeretnénk felhívni a figyelmet a keresztényekkel szembeni megnövekedett erőszakra, amely komoly aggodalomra ad okot. Fájdalmas belegondolni, hogy emberek a vallás nevében megtámadnak másokat, illetve támadásoknak vannak kitéve, és az áldozatok között bármely hit képviselői ott lehetnek.

Elfogadhatatlan látni, hogy néhány szélsőséges személy erőszakhoz vagy akár terrorizmushoz folyamodik, mégpedig az isten vagy valamely egyház nevében, azt állítva ezzel, hogy mások nevében emel szót, sőt, hogy felette áll a törvénynek, és ezáltal számtalan ártatlan embert hoz összefüggésbe ezzel az erőszakkal.

De ne essünk tévedésbe! Ha a szélsőségeseknek több hitelt adunk, mint amennyit érdemelnek, ha elfogadjuk a vallás és a terrorizmus közötti kapcsolatot, azzal kizárjuk a hívők többségét, akik a maguk sokszínű módján békésen gyakorolják a hitüket. A terrorizmus politikai cselekmény, a terrorizmus bűncselekmény. A vallás soha nem lehet hiteles vagy elfogadható ok az erőszak alkalmazására vagy az emberi jogok megsértésére. Ez mégis túlontúl gyakran megtörténik, nemcsak az erőszak révén, de a véleménynyilvánítás szabadságának korlátozásával is, például az istenkáromlásról szóló törvényekkel való visszaéléssel.

A vallás vagy meggyőződés soha nem lehet ok arra, hogy az emberek félelemben éljenek, az Európai Parlament pedig helyesen teszi, hogy szót emel a keresztényekkel szembeni szélsőséges cselekmények ellen, és támogatja azokat, akik elítélik ezt a szélsőségességet.

  Nicole Kiil-Nielsen, a Verts/ALE képviselőcsoport nevében. – (FR) Elnök úr, Ashton bárónő, hölgyeim és uraim, az alexandriai kopt keresztények között elkövetett mészárlás nemzetközi felháborodást váltott ki. A keleti keresztények helyzete összességében aggasztó: Irakban, Libanonban, sőt Palesztinában is, ahol a keresztények az izraeli megszállás alatt elszenvedett megaláztatástól megtörten kénytelenek elhagyni a Szentföldet.

Örülök, hogy a vallásszabadságról szóló állásfoglalásunk tág értelmezést ad a kérdésnek, és emlékeztet az alapvető jogokra: a hithez és a hitetlenséghez való jogra; arra a jogra, hogy megkülönböztetés elszenvedése nélkül lehessen vallást választani. Miközben a szövegünk – helyesen – említést tesz a világ különböző pontjain történt közelmúltbeli támadásokról és gyilkosságokról, azt is el kell ismernünk, hogy a vallásszabadság tiszteletben tartása néhány európai országban is veszélybe került.

Gyakran vagyunk tanúi az intolerancia megnyilvánulásainak: a zsidó és muszlim temetők meggyalázásának, iszlámgyűlölő és antiszemita beszédnek. Az olyan intézkedések, mint a svájci népszavazás a minaretek építésének tilalmáról és az egyes közösségekkel szembeni intoleráns nézeteket hangoztató szélsőséges pártok megjelenése, mind azt jelzik, hogy meg kell küzdenünk azért, hogy Európában kiemelten kezeljük a világi elvek fenntartásáért folyó harcot. A menekültek, menedékkérők, migránsok, etnikai és vallási kisebbségek mindnyájan az egyetemes alapjogaik megsértésének aggasztó növekedésével néznek szembe.

Európának példát kell mutatnia a tolerancia és a közösségek közötti párbeszéd terén. A keleti keresztényeket egyre többször gyanúsítják azzal, hogy a Nyugat érdekeit és ügyeit képviselik, az Európában élő muszlimokat pedig a radikális iszlámmal és a terrorizmussal szokás összefüggésbe hozni.

Hadd olvassak fel Önöknek két sort Louis Aragon egyik verséből: ‘Celui qui croyait au ciel, celui qui n'y croyait pas, et leur sang rouge ruisselle, même couleur, même éclat’ („Aki hitt Istenben, és aki nem, vérük ugyanolyan vörösen, ugyanolyan ragyogva folyik”).

  Konrad Szymański, az ECR képviselőcsoport nevében. – (PL) Elnök úr, Ashton asszony, először is szeretném megköszönni Ashton asszonynak, hogy ilyen gyorsan reagált az alexandriai eseményekre. Létfontosságú, hogy gyorsan és kiszámíthatóan válaszoljunk, mivel ez azt jelenti, hogy a világ jobban oda fog ránk figyelni.

A keresztények kétségkívül a legelhanyagoltabb kisebbséget képezik a mai világban. Évről évre 170 000 keresztény szenved el jogi megkülönböztetést, tettlegességet, sőt, akár gyilkosságot is. Mindazoknak, akik állításuk szerint az emberi jogokat védelmezik, aktív intézkedéseket kell tenniük a vallásszabadság megvédésére. A vallásszabadság ügyét a fejlesztési segély keretében fel kell vetni az olyan országokkal való tárgyalásokon, mint Afganisztán, Irak és Szudán. Kínának, Indiának és Vietnamnak meg kell hallania a vallásszabadságról szóló nézeteinket az Európai Unióval folytatott kereskedelmi tárgyalások keretében. Újra fel kell elevenítenünk a szomszédsági politikánkat, amikor olyan országokról van szó, mint például Egyiptom. Diplomáciánknak végső soron reagálnia kell a szabad vallásgyakorláshoz való jog minden egyes megsértésére. Ezért a rendelkezésünkre állnak az eszközök, csak használnunk kell őket, és arról is meg kell győznünk a világot, hogy bár évekig hallgattunk erről a kérdésről, valójában fontosnak tartjuk a keresztények szabadságát. A világ csak akkor fog odafigyelni, ha el tudjuk hitetni vele, hogy ez a kérdés nekünk tényleg fontos. Máskülönben nem várhatjuk el, hogy politikánk ezen a téren sikert arasson.

  Kyriacos Triantaphyllides, a GUE/NGL képviselőcsoport nevében. – (EL) Elnök úr, az ENSZ Alapokmánya szerint mindenkinek joga van a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságához. Mindenkinek védenie kell és tiszteletben kell tartania azt, hogy minden személynek joga van valamilyen vallási meggyőződés szerint – vagy ettől mentesen – élni. A vallást szerintünk nem lehet a kizsákmányolás eszközeként használni a politikai konfliktusokban. Ennek keretében elítéljük az Alexandriában és máshol történt közelmúltbeli támadásokat, egyúttal részvétünket fejezzük ki az áldozatok családja felé.

A ciprusi török megszálló rendszer eddig példátlan intézkedésével a megszállt Rizokarpasóban található Szt. Synesios templomban erőszakkal félbeszakították és végül be is szüntették a keresztény vallási szertartást. Ezzel az intézkedéssel megsértették az itt rekedt ciprusi görögök alapvető emberi jogait, például a vallásszabadságot. Yialousában vízkeresztkor hasonlóképpen beszüntették az istentiszteletet, azzal az alaptalan állítással, hogy az engedélyt nem szerezték be az előírt határidőre.

A fenti cselekmények nyilvánvalóan megsértik az 1975. augusztus 2-i harmadik bécsi megállapodást, az emberi jogok európai egyezményének 3. és 9. cikkét, az EU Alapjogi Chartájának 10. cikkét és az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 18. cikkét. Nyíltan elítéljük a megszálló rezsim tetteit, amelyek égbekiáltó módon megsértik az alapvető emberi jogok egyikét.

Sürgős válaszlépésre van szükség. Az Európai Uniónak alapvető fontosságúnak kell tekintenie a meggyőződések és jogok tiszteletben tartását.

  Fiorello Provera, az EFD képviselőcsoport nevében. – (IT) Elnök úr, hölgyeim és uraim, a nemrégiben Egyiptomban és Irakban történt terroristatámadások olyan bűncselekmények, amelyek a keresztény közösségek ellen szerte a világon, és különösen a Közel-Keleten zajló üldöztetésnek csak az egyik, bár kétségkívül tragikus aspektusát jelentik.

Ennek a legaggályosabb része intézményi téren a keresztények állampolgári jogainak szisztematikus megnyirbálása, amennyiben többek között nem engedik meg, hogy például templomot építsenek, állami, polgári vagy katonai tisztséget vállaljanak vagy szabadon gyakorolják vallásukat. A két dolog együttesen – a terrorizmus és a megkülönböztetés – százakat vagy ezreket kényszerít arra, hogy elhagyják ezeket az országokat. Irakban például a keresztények több mint 60%-a száműzetésbe kényszerült, és most mintegy 600 000 emberről beszélünk.

Ez a Ház kiáll az emberek kivándorláshoz való jogáért. Ebben az esetben azonban egész közösségektől tagadják meg a jogot ahhoz, hogy saját hazájukban éljenek. A terrorizmus célja, hogy a tömeggyilkossággal kiűzze a kereszténységet az arab országokból. Ennek leküzdéséhez és megelőzéséhez fellépésre van szükség, a katonai fellépést is beleértve.

Európának, amely történelmileg keresztény és egyben az emberi jogok szilárd védelmezője, nyomást kell gyakorolnia a térség kormányaira, és fel kell szólítania őket a saját polgáraik jogainak tiszteletben tartására.

  Bruno Gollnisch (NI). – (FR) Elnök úr, a lelkiismereti szabadság bizonyosan a létfontosságú szabadságok egyike. Isten nem akarhatja, hogy kényszerből tiszteljék.

A kommunista rendszerek kegyetlen módszerekkel üldözték ezt a szabadságot. Mára kell, hogy legyen annyi bátorságunk, hogy kiálljunk és kimondjuk, hogy ezeket a visszaéléseket elsősorban a keresztényekkel szemben követik el az iszlám országokban. Helyénvaló, hogy elítéljük a fanatikusok által elkövetett kegyetlen gyilkosságokat.

Itt azonban nemcsak a szélsőségességről van szó. A keresztényeket sok olyan országban kezelik másodosztályú állampolgárként, ahol a népesség többsége muszlim, még néhány mérsékeltnek tekintett országban is. A kereszténységre való áttérés tilos, sőt, akár halálbüntetéssel is sújtható. Nyugaton azonban – bármit is mondana erre Kiil-Nielsen asszony – senkit nem akadályoznak meg az iszlám hitre való áttérésben, ha ez a szándéka.

Ugyanezekben a muszlim országokban ugyanez a sors várhat azokra is, akik ténylegesen vagy állítólagosan bírálják az iszlámot. Az állítólag az istenkáromlás visszaszorítására irányuló törvényt vissza kell vonni. Külön felhívjuk Pakisztánt, hogy érvénytelenítse annak a szegény asszonynak az elítélését, akit a szomszédai vádoltak meg.

Beszélhetünk, amennyit akarunk, de a szép szó nem elég. Cselekednünk kell, és világossá kell tennünk ezen államok felé, hogy a velük való kapcsolataink attól függenek, hogy hajlandóak-e tiszteletben tartani a lelkiismeret szabadságát.

  Mario Mauro (PPE). – (IT) Elnök úr, biztos asszony, hölgyeim és uraim, szeretnék szívből jövő köszönetet mondani a biztos asszonynak a beszéde tartalmáért, mert az állásfoglalásunk célja, hogy nagyobb védelmet biztosítson a vallási kisebbségeknek – mindenki érdekében.

Most azonban, Ashton bárónő, a legnagyobb őszinteséggel, jóindulattal és barátsággal szeretném felhívni valamire a figyelmét: ha van türelme újra átolvasni a szövegét, amelyet épp az imént olvasott fel, észre fogja venni, hogy az egész beszédben egyetlen egyszer sem használta a „keresztény” jelzőt. Ezen én némiképpen megütköztem, mert az intézményeinkben érzékelhető egyfajta zavar, és ebben az értelemben a fundamentalisták játékát játsszuk, akik a keresztények jelenlétét a Közel-Keleten és a világ más részein pontosan a Nyugattal és Európával azonosítják.

Iraki keresztény barátaim és palesztin keresztény barátaink arabok, akik arabul gondolkodnak, szeretik a hazájukat, szeretik azt a mentalitást, ahogy szeretik történelmüket és kultúrájukat is. Ezért azt szeretném kérdezni Öntől, Ashton bárónő, hogy nem kellene-e nagyon alaposan, gondosan magunkba néznünk és megvizsgálnunk, hogy eddig hogyan közelítettünk ehhez a témához, mert nagyon itt lenne az ideje, hogy néven nevezzük a dolgokat.

A következőket kell tennünk: a zsidógyűlöletet antiszemitizmusnak kell neveznünk, a muszlimokkal szembeni gyűlöletet iszlamofóbiának, és a keresztényekkel szembeni gyűlöletet is az őt megillető néven kell neveznünk, mert az említett országokban csak így tudunk majd bevonni mindenkit, aki szereti az igazságot és a szabadságot.

Ez az én kérdésem Önhöz, és szeretném arra kérni, hogy a válaszában fogalmazzon konkrétan. Most készülünk elfogadni az Irakról szóló megállapodást. A kereskedelmi megállapodás elvei mellé vegyünk fel rendes szabályokat is, hogy a jogokért cserébe lehessen gazdasági előnyöket nyújtani. Tegyünk valami kézzelfoghatót, ami mindenkinek az érdeke, de intézzük gyorsan és jól, mert a világ Európától várja a jelet.

  Richard Howitt (S&D). – Elnök úr, először is szeretnék emlékeztetni mindenkit az Egyetemes Nyilatkozat szavaira. Idézem „Ez a jog magában foglalja […] a vallásnak vagy meggyőződésnek egyénileg vagy másokkal közösen, a nyilvánosság előtt vagy a magánéletben oktatás, gyakorlás, istentisztelet vagy szertartás keretében történő kinyilvánítása szabadságát”. Ebből következik, hogy e szabadságok védelme az összes emberi jog védelmének szerves része, és elválaszthatatlan azoktól. E jogok megvédésében ugyanekkora elszántságot kell tanúsítanunk.

Ebből az is világosan kiderül, hogy fel kell lépnünk minden vallási üldöztetés ellen, amely minden vallás számára probléma, és sok országban jelen van, köztük – mondjuk ki őszintén – a saját Európai Uniónk néhány országában is. A Pew Központ szerint a világ hatmilliárd lakosának 70%-a olyan országban él, ahol a vallási meggyőződést vagy a vallásgyakorlást szigorúan korlátozzák.

Nekem személy szerint szilárd meggyőződésem, hogy a vallás lehet jóra vezető erő – amit a saját kelet-angliai választókerületemben működő egyházi tanács munkája is megerősít, amely támogatja a kölcsönös megértést, és ezt a szerepet tükrözik az Európai Unió saját, párbeszédre vonatkozó kötelezettségei is, az állásfoglalásunkban vázoltak szerint. Azt is tudom viszont, hogy amikor a gyűlöletet prédikáló Terry Jones, aki a Korán elégetésével fenyegetőzött, azt mondta, hogy – a szintén a választókerületembe tartozó – Lutonba jön, hogy vallási gyűlöletet keltsen, megmondták neki, hogy nem fogadnák szívesen.

A tolerancia, a párbeszéd, a kölcsönös tisztelet és megértés egyesek számára része a hitüknek. Mások szemében ezek különálló értékek. Akárhogy is, olyan értékekről van szó, amelyeket támogatnunk és tisztelnünk kell.

  Marielle De Sarnez (ALDE). – (FR) Elnök úr, a más emberek vallását célba vevő fanatikusság barbárság, ezért a demokrácia minden hívének el kell ítélnie és küzdenie kell ellene. Ezért olyan fontos, hogy most kifejezzük szolidaritásunkat mindazokkal, akik hitük miatt üldöztetésnek vannak kitéve a világban.

Az al-Kaída által Irakban és Egyiptomban végrehajtott rettenetes gyilkosságok és az iszlám fundamentalisták részéről a keleti keresztényeket érő fenyegetések valójában mindössze egy célt szolgálnak: hogy feszültséget keltsenek a vallások között, feltüzeljék a gyűlöletet, egymás ellen fordítsák a közösségeket és összecsapást provokáljanak a civilizációk között. Ez a destabilizálási kísérlet Európában meg fog bukni, ahogy Franciaországban is kudarcot vall, ahol természetesen a teljes muszlim közösség haladéktalanul elítélte ezeket a barbár tetteket.

Ma ünnepélyesen meg kell erősítenünk, hogy minden kisebbségnek joga van a szabad és biztonságos vallásgyakorláshoz a világ minden részén, azaz itthon, Európában is. Meg kell védenünk a vallási sokszínűséget, a toleranciát és a kölcsönös megértést itt Európában és a világ más részein egyaránt. Ezért abban reménykedem, hogy a tunéziai demokratikus forradalom hamarosan más országokba is elér, hogy a tisztelet, a tolerancia és a világiság értékei elterjedhessenek.

  Peter van Dalen (ECR). – (NL) Elnök úr, köszönöm szépen, hogy itt van ma a körünkben, Ashton bárónő. Nem beszéltünk még elégszer itt a Parlamentben a szomáliai, szudáni, egyiptomi, szíriai, törökországi, iraki, iráni, afganisztáni, pakisztáni és malajziai keresztények helyzetéről? Nem tett fel ez a Ház – képviselőcsoportom és én magam is – sok kérdést a keresztények szisztematikus elnyomásával kapcsolatban a felsorolt iszlám országokban? Ezt szem előtt tartva úgy gondolom, hogy a beszéd és a hangzatos nyilatkozatok ideje lejárt. A cselekvésen a sor.

Két konkrét kérdésem lenne Ashton asszonyhoz. Először is, bár az Európai Külügyi Szolgálat hatáskörének korlátozottnak kell lennie, a Szolgálatnak egy feladatot nagyon komolyan kell vennie: ki kell állnia az üldözött keresztényekért. Ezért hozzanak létre egy külön egységet a Szolgálaton belül, amelynek ez lesz a feladata.

Másodszor, az Európai Unió kétoldalú megállapodásokat kötött mindezekkel az országokkal. Fagyasszák be ezeket a megállapodásokat, jegeljék őket még ma! Addig kell szorongatni ezeknek a kormányoknak a tárcáját, amíg nem tudják igazolni, hogy biztonságosabb feltételeket teremtettek a keresztények számára.

Szeretném hallani a válaszát erre a két konkrét kérdésemre.

  Marie-Christine Vergiat (GUE/NGL). – (FR) Elnök úr, az Egységes Európai Baloldal/az Északi Zöld Baloldal Képviselőcsoportja nem vett részt a ma elénk terjesztett állásfoglalásban.

Természetesen elítéljük a terrorizmus mindenfajta megnyilvánulását, függetlenül attól, hogy kik az elkövetők vagy az áldozatok, és hogy hol történik. Képviselőcsoportunk tagjai mindazonáltal szilárdan hisznek a világi elvekben és a világi társadalomban. Ezért természetesen elítéljük az istenkáromlást. Ez azt jelenti, hogy határozottan hiszünk a gondolat szabadságában, a lelkiismeret szabadságában és a vallásszabadságban, amibe annak szabad eldöntése is beletartozik, hogy valaki hisz vagy nem hisz, hogy megválaszthatja a vallását, megváltoztathatja a vallását és szabadon gyakorolhatja a maga választotta vallását, függetlenül attól, hogy melyik vallásról van szó.

Ez azt is jelenti, hogy továbbra is szilárdan el vagyunk kötelezve az egyház és a politika szétválasztása mellett, és elítéljük a fundamentalizmus erősödését Európában és máshol, amely gyakran csak válasz a társadalmi nyugtalanságra és arra, hogy az állami politika alkalmatlan ennek kezelésére.

Úgy gondoljuk, hogy ez az állásfoglalás egy rossz irányba tett lépés. Röviden úgy fogalmazhatnék, hogy nincs meg benne az egyensúly, különösen ha összehasonlítjuk a képviselőcsoportom által beterjesztett indítvánnyal. Véleményünk szerint ez az állásfoglalás azt a benyomást kelti, mintha a keresztény Európa vagy az európai keresztény közösség világszerte a keresztények segítségére sietne. Szerintünk nem ez a legjobb módszer a szektás attitűdök felerősödése ellen.

  Bastiaan Belder (EFD). – (NL) Elnök úr, a közös állásfoglalás jogosan hozza fel a vallási kisebbségekkel szembeni agresszió kérdését itt, Európában. Pontosan egy hónappal ezelőtt egy zsidó diák hazámban, Hollandiában a következőket írta: „Aggódom, nyugtalanít a vallásszabadság védelmében benne rejlő paradoxon. Ha holnap mennem kell, mert itt nem vagyok biztonságban, hol élhetek tovább? Az Egyesült Királyságban vagy Franciaországban? Nem, ugyanez a probléma ott is megvan.” Az én kérdésem a következő: olyan jövő felé tart Európa, amelyben egyik tagállamában sem lesznek zsidó közösségek? Ez az európai szellemi értékeink tesztje.

Ugyanez igaz az európai hozzáállásra a közel-keleti keresztények majdhogynem elfeledett csoportjával, a Gázában és Ciszjordániában élő palesztin keresztény kisebbséggel szemben is. Joggal várnak el konkrét támogatást az Európai Uniótól, különösen amikor a keresztény szervezetek komoly erőfeszítéseket tesznek, hogy valódi otthont biztosítsanak a fogyatékossággal élő palesztin gyermekeknek, vallásuktól függetlenül. A palesztin keresztények rendkívüli nehézségekkel néznek szembe a munkaerőpiacon, különösen önálló vállalkozóként. A mindennapi problémáikról rendszerint hallgatnak, hogy elkerüljék a nehézségeket. Főképviselő asszony, kérem, hogy a Tanács és a Bizottság – mint a palesztin közösség fontos donorai – törődjenek az ő érdekeikkel és hallják meg az ő hangjukat is.

  Diane Dodds (NI). – Elnök úr, köszönöm a lehetőséget, hogy beszélhetek egy ilyen, a szívemhez közel álló témáról. Evangéliumi keresztényként számomra nyilvánvalóvá vált – különösen az utóbbi években –, hogy a keresztény hit kifejezését nagyobbrészt elfogadhatatlannak tartják egy olyan társadalomban, amely azt várja tőlünk, hogy maradjunk mentesek mindenfajta erős meggyőződéstől, és ahol mindenkinek ugyanabban kell hinnie, vagy semmiben sem kell hinnie.

Ez a hit elleni támadás a kereszténységgel szemben bizonyos égtájakon agresszívebb. Az idén ünnepeljük a Jakab király bibliájának 400. évfordulóját, ma mégis gyakran törvényellenesnek tartják azt, ha valaki kifejezi a Biblia tartalmán alapuló hitét. Olyan helyzetben találjuk magunkat, ahol a keresztényeket bizonyos szakmákból kizárják a hitük miatt, sőt, bíróság elé is hurcolják őket a hitük miatt. Az egyenlőségről szóló törvényeket az Egyesült Királyságban már inkább kardként használják, nem pajzsként, a keresztény hit megnyilvánulásainak büntetésére.

A kereszténység ilyen perifériára szorítását jól példázta a közelmúltban a Bizottság az általa kiadott naptárral: ebben ugyanis gondosan feltüntették a muszlim, hindu, szikh, zsidó és kínai ünnepeket, ellenben egy szó sem volt a keresztény ünnepekről. Kétségem sincs afelől, hogy ez nem véletlenül történt így, nem figyelmetlenségből, és ezt nagyon sajnálatosnak találom. Szeretném felkérni az alelnököt/főképviselőt, hogy foglalkozzon ezzel, különösen az észrevételeiben.

A vallás kifejezésének szabadsága alapvető jog a társadalomban, amelyet védeni kell, és ez a vita csak kismértékben ismeri fel a problémát. Nem riadhatunk vissza tőle csak azért, mert a keresztények azok, akiket üldöznek …

(Az elnök félbeszakítja a felszólalót)

  Ernst Strasser (PPE). – (DE) Elnök úr, Ashton bárónő, szeretnék hálás köszönetet mondani a nyilatkozatáért. A nyilatkozat helytálló, a megfelelő időben készült és a tekintetben is biztató, hogy Ön és az Ön szervezete hogyan közelít a probléma egészéhez, ami a más országokkal való együttműködést és a szükséges intézkedéseket illeti. Erre a mai vitára szintén szükség van, nemcsak a közelmúlt eseményei miatt, hanem azért is, mert a vallásszabadság az alapvető értékeink egyike és európai identitásunk része.

Fontos ez a vita, mert a megkülönböztetés, az erőszak és az üldöztetés a világ sok országában előfordul, és különösen aggasztó, hogy a vallási indítékú erőszakos cselekmények következtében a világ különböző részein elhunytak között magas a keresztények aránya. Együtt érzünk mindazokkal, akik az ilyen támadások miatt életüket vesztették, sérüléseket vagy kínzásokat szenvedtek el. Együtt érzünk az áldozatok barátaival és családjával is. Minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk annak érdekében, hogy visszaszorítsuk, majd végül teljesen megszüntessük ezt a fajta intoleranciát.

Sajnos a keresztényekkel szembeni megkülönböztetést hivatalos szervek részéről is tapasztalhatjuk, ez ellen pedig minden lehetséges erőfeszítéssel fel kell lépni, és leküzdeni azt. Kötelezettséget kell vállalnunk a vallásszabadsághoz való jog biztosítása iránt. Ennek központi helyen kell állnia a kétoldalú kapcsolatainkban. Hatékony eszközökre van szükségünk, amelyek lehetővé teszik számunkra a keresztények védelmét és a vallásszabadság védelmét. Ezért örülök annak, hogy a vallás szabadságához való emberi jog biztosítása a kétoldalú kapcsolatok minden formájában szerepelni fog a napirenden.

A harmadik országokkal kötendő megállapodásainkban olyan rendelkezéseket is szerepeltetnünk kell, amelyek garantálják a vallás szabadságát, és nagyon örülök annak a szándékának, hogy az Európai Unió éves emberi jogi jelentésében külön fejezetet szentelne a vallásszabadság helyzetének.

  Guido Milana (S&D). – (IT) Elnök úr, Ashton bárónő, hölgyeim és uraim, fontos, hogy a támadások elítélését és a világ keresztényeinek védelmére szolgáló sürgős, konkrét intézkedésekre való felhívást összekapcsoljuk a vallásszabadság és a lelkiismeret és gondolat szabadságának tiszteletben tartása iránti általánosabb igénnyel.

Nem lehet különbséget tenni aközött, amikor valakit megölnek, amikor misére megy, illetve halálra ítélik házasságtörésért vagy azért, mert muszlim, keresztény vagy zsidó kisebbséghez tartozik, vagy mert egy bizonyos helyen született, bár nem is gyakorolja a vallást. A szabadsághoz és az együttéléshez való jogot a humanista kultúra és a nemzetközi egyezmények világszerte elismerik. Ennek ellenére azt láthatjuk, hogy a világ megoszlik azok között, akik védik az emberi jogokat, illetve akik könyörtelenül el akarják fojtani őket.

Csak a párbeszéddel szembeni nyitottság és az intolerancia minden formáját ellenző hozzáállás biztosíthatja az alapot az identitások és értékek védelméhez. Ha ezeket nem tartják tiszteletben, az oda vezethet, hogy akár egész közösségeket száműznek történelmi szülőföldjükről. Európára rengeteg munka vár ezen a területen, politikai és diplomáciai szinten éppúgy, mint kulturális és szociális téren. Ma azt szorgalmazzuk a Tanácsnál és a Bizottságnál, és különösen a külügyi főképviselőnél, hogy az új Európai Külügyi Szolgálattal összefüggésben fogadjanak el világos iránymutatásokat a harmadik országokkal való kapcsolatainkhoz.

A kétoldalú megállapodásokban szintén sokkal nagyobb jelentőséget kell tulajdonítani a vallásszabadság és általában az emberi jogok kérdésének, és ezek megsértésének a megállapodások felfüggesztéséhez kell vezetnie. Úgy vélem ezenkívül, hogy Európának vezető szerepet kell vállalnia a vallások közötti párbeszéd előmozdításában. Az ilyen párbeszéd hiánya gyakran túlmutat az egyes incidenseken, és valódi háborúkhoz vezet, amelyekben a vallás mögött a konfliktus más, összetettebb okai húzódnak meg.

Végül pedig otthon is alaposabban körül kellene néznünk: az intolerancia eseteiből ugyanis Európán belül sincs hiány. Városaink gyakorlatilag multikulturálisak, és ezzel együtt járnak mindazok a vallási hagyományok és értékek, amelyeket tiszteletben kell tartani, és lehetőséget kell adni a szabad kifejezésükre.

Ezért nincs más megoldás, mint a párbeszéd és a kölcsönös tisztelet. Fontos, hogy elismételjük a vallási közösségek kérését.

(Az elnök félbeszakítja a felszólalót)

  Niccolò Rinaldi (ALDE). – (IT) Elnök úr, főképviselő asszony, hölgyeim és uraim, a keleti keresztények sorsa átformálja a kulturális térképet, hiszen most több ezer éves közösségek – a „kopt” görögül „egyiptomit” jelent – készülnek arra, hogy a tengeren túlra meneküljenek az elszenvedett erőszak elől. A médiának vagy az idegengyűlölő pártoknak azonban nem szabad elkövetniük azt a hibát, hogy a vallások vagy civilizációk összecsapásáról beszélnek.

Szeretnék elmesélni egy rövid esetet, amelyet figyelemre méltónak találtam. Évekkel ezelőtt történt, hogy Kairóban egy idős, vidéki férfi, aki heti háromszor tejet szállított házhoz, sírva jelent meg az ajtónk előtt. Nem értettük, mit akar, mert a könnyein át csak annyit tudott mondani, hogy „Said Akbar, Said Akbar”, azaz „a nagyszerű öreg, a nagyszerű öreg”. Végül rájöttünk, hogy a keresztény vásárlói felé így mutatja ki gyászát az akkor elhunyt Karol Wojtyła halála miatt. Egy egyszerű, őszinte emberről van szó, egy muszlimról, akiben testet öltött a mediterrán emberek ősi, kölcsönös tisztelete. Ez a rövid, mégis jelentős esemény, amely az egyiptomi társadalomban elterjedt értékekről tanúskodik, ugyanabban az országban történt, ahol karácsonykor lemészárolták a koptokat.

Ma azonban a keleti keresztény közösségek védelemre szorulnak. Időről időre csapdába esnek a terroristák, a fundamentalisták és az önkényuralmi rendszerek közötti egyensúlyteremtésben. Az európai külpolitika nem maradhat eszközök nélkül, miközben a világ változik. Nem szabad félnie attól, hogy kimondja a szót ...

(Az elnök félbeszakítja a felszólalót)

  Marina Yannakoudakis (ECR). – Elnök úr, a másik ember hitével szembeni tolerancia a civilizált társadalom egyik jellemzője. Az Egyiptomban és Irakban történt szörnyű események ellentétesek az emberi jogokkal és a gondolat- és véleménynyilvánítási szabadság alapelveivel. Senkit sem szabad üldözni a vallási hite miatt. A keresztények – vagy bármely más hit képviselőinek – megfosztása a vallásuk gyakorlásától teljesen elfogadhatatlan a mi társadalmunkban.

Mielőtt azonban másokat bírálnánk, először a saját házunk táján kell rendet rakni. A múlt hónapban a ciprusi megszállt településen, Rizokarpasóban betiltották a karácsonyi istentiszteletet. Mint azt mindnyájan tudjuk, az EU tagállama, a Ciprusi Köztársaság jelenleg – immár 36 éve – Törökország részleges megszállása alatt áll. Elfogadhatatlan a megszálló török hadsereg fellépése, hogy bemennek a templomba, és a papot az istentisztelet félbehagyására, a résztvevőket pedig távozásra kényszerítik. Ezt az incidenst most az ENSZ vizsgálja.

Amikor tehát az EU-n kívüli országokban fennálló helyzetről és a keresztények szabadságáról beszélünk, szeretném emlékeztetni a Házat arra, hogy előbb a saját házunk táján kell rendbe raknunk a dolgokat. Ha tágabb értelemben is meg akarjuk őrizni a hitelességünket, ebben a Házban nem fogadhatjuk el a megkülönböztetés semmilyen formáját sem.

  Cornelis de Jong (GUE/NGL). – (NL) Elnök úr, Ashton bárónő, a vallás vagy meggyőződés szabadsága egyformán védi a vallásos és a nem istenhívő meggyőződést, sőt még az ateista meggyőződést is. Ezek a nézetek azonban egymással összeegyeztethetetlennek bizonyulhatnak, és ilyen esetben a kormányoknak kötelessége támogatni a toleranciát, és kiállni a hitük miatt megkülönböztetésnek és erőszaknak kitett emberekért.

Teljes szívemből támogatom a közös állásfoglalást, ebben a formában, ahogy most előttünk van, és nem azért, mert szerintem kizárólag a keresztényekkel kell foglalkoznunk, hanem mert a keresztényeknek jelenleg egyre több országban kell foglalkozniuk az intoleranciával. Én mindenesetre ugyanígy tettem volna akkor is, ha most bármelyik másik vallásról lenne szó.

Az IIES jelentős kapacitást igényel ezen a téren. Korábban magam is betöltöttem egy hasonló pozíciót a holland külügyminisztériumnál. Ahhoz, hogy az ember el tudjon igazodni az emberi jogi jogsértések, feszültségek és valláson vagy meggyőződésen alapuló konfliktusok között, jelentős munkaerőre és erőfeszítésekre, valamint a párbeszédre és a toleranciára irányuló őszinte próbálkozásokra van szükség.

Remélem ezért, főképviselő asszony, hogy megfogadja azt az ajánlást, hogy szabadítson fel munkaerőt erre a célra.

  Mario Borghezio (EFD). – (IT) Elnök úr, Ashton bárónő, hölgyeim és uraim, az európai politikában uralkodó relativizmus keretében van egy szó, ami tabu: a kereszténygyűlölet. A keresztények üldözéséről mégis évek óta, sok kontinensről érkeznek a komoly és gyakran tragikus jelentések, mégpedig megbízható, megkérdőjelezhetetlen forrásokból.

Ideje, hogy Európa felébredjen, kinyissa a szemét és konkrét lépéseket tegyen. Világos üzeneteket kell közvetítenie, mint például azt, amit most Ashton bárónőtől elvártunk. Idézhette volna például Benedek pápa ihletett szavait a pár nappal ezelőtti Béke Világnapja alkalmából, amikor rámutatott, hogy a vallásszabadság megtagadása Isten és az emberi méltóság megsértése, egyben fenyegetés a biztonsággal és a békével szemben.

Konkrét cselekvésre van szükség. Mire várunk – mint már egyenesen megkérdeztem –, miért nem küldünk egy bizottságot, hogy ellenőrizze kopt keresztény hittestvéreink helyzetét Egyiptomban, egy hivatalosan mérsékelt országban, ahol gyakorlatilag egyáltalán nincsenek meg az alapvető emberi jogaik, még az állami hivatalban, a közszolgálatban sem?

Ébredj, boldogtalan Európa, ne feledkezz meg keresztény gyökereidről!

ELNÖKÖL: LIBOR ROUČEK
alelnök

  Jaime Mayor Oreja (PPE). – (ES) Elnök úr, az Irakban és Egyiptomban lezajlott közelmúltbeli támadások két – ámbár eltérő jellegű – tragédiáról tanúskodnak Európa számára. Mindenekelőtt tragédia, hogy maguk az események megtörténtek, ezek kegyetlensége és az áldozatul esett emberi életek miatt.

Másodsorban azonban azt is tragikus látni, hogy az ilyesmi milyen gyakran marad észrevétlen a mi társadalmunkban. Az, ahogyan intézkedünk, sok esetben azt jelenti, hogy ezek az események a balesetek és bűncselekmények rovatába szorulnak a médiában, mintha valami külső dologról lenne szó, nem pedig ellenünk irányuló támadásról. Olyan, mintha ezek valahol máshol történnének, holott ezek a támadások valójában civilizációnk szívében, Európánk közepén zajlanak, és a civilizációnk lényegét támadják.

Az európai intézményeknek alapvetően az a szerepe, hogy felhívják a figyelmet a keresztények elleni támadások komolyságára, jelentőségére és mértékére ezeken a helyszíneken. Az európai intézményeknek nemcsak általános nyilatkozatokat kellene kiadniuk e támadások elítéléséről, hanem a cselekvést is ösztönözniük kellene, két területen: egyrészt biztosítaniuk kellene, hogy ez a tragédia jobban megjelenjen a társadalmunkban és a médiánkban, másrészt gondoskodniuk kellene arról, hogy az európai intézmények jobban legyenek jelen ott, ahol a tragédia zajlik.

Ezzel a céllal és ezzel a két cselekvési elgondolással hadd mondjam ki Ashton bárónő, hogy az európai intézményeknek és Önnek magának fel kellene hívniuk a figyelmet az ilyen események áldozatainak fontos szerepére. Az áldozatoknak arcot kell adni. Az áldozatoknak meg kell jelenniük az európai intézményeinkben. Össze kell állítanunk egy látogatási programot, találkozókat és anyagi támogatást kell biztosítanunk az áldozatok részére, de ennek a szörnyű üldöztetésnek az áldozatai nálunk sokkal jobban tudják, mit kell tenniük az ügyük védelmében.

  Kyriakos Mavronikolas (S&D). – (EL) Elnök úr, szocialisták lévén mi hiszünk az emberi jogokban és nyilvánvalóan hiszünk a vallási jogokban is. Mint Swoboda úr korábban nagyon helyesen rámutatott, bennünket nemcsak a keresztény vallás érdekel; érdekelnek az összes vallás jogai, az emberek ahhoz való joga, hogy saját hitüknek megfelelően imádkozhassanak, és ami még fontosabb, érdekel a vallások közötti megértés, illetve az egyes polgárok által vallott hit megismerése.

Származásom folytán szeretnék azonban szóvá tenni egy sajátos incidenst, amely Cipruson történt, és amelyet a jelentés is megemlít. A török megszálló erők behatoltak egy templomba – ahol évtizedek óta keresztény istentiszteletet tartanak –, hogy véget vessenek a szertartásnak, ráadásul kiűzték a gyülekezetet, a papot pedig arra kényszerítették, hogy váljon meg a miseruhájától. Ez a sajátos epizód abban különbözik a többitől, hogy erre sajnos európai területen került sor – vagy talán szerencsére, hiszen így lehetőségünk nyílt összefogni a probléma megoldása érdekében.

  Frédérique Ries (ALDE). – (FR) Elnök úr, Ashton bárónő, a december 31-én történt kegyetlen alexandriai mészárlás a keresztények ellen a világ számtalan részén – Iránban, Irakban, Pakisztánban, Nigériában és legutóbb Egyiptomban – indított gyilkos támadások hosszú sorának utolsó állomása. Az üldöztetés fő áldozatai – nem kell félnünk a szó kimondásától, még ha az állásfoglalásunkban nem is jelenik meg – a keleti keresztények voltak. Ez egy mélyen gyökerező probléma, a kereszténygyűlölő cselekmények pedig sajnos valóságosak.

Az Európai Unió által – általunk – nyújtandó jóvátételnek igazságot kell szolgáltatnia e keresztény kisebbségek számára. 12 millió emberről van szó, akik védelemre szorulnak, és akiknek más esélyt is kell adni azon kívül, hogy meneküljenek vagy nézzenek szembe a halállal. Mint már számtalanszor elismételtük, nem arról van szó, hogy az egyik vallást jobban megbélyegezzük, mint a másikat, hanem csak rámutatunk, hogy teljességgel létszükséglet leküzdeni ezeket az iszlám szélsőségeseket, akik tönkreteszik a szabadságot és embereket ölnek.

Reméljük, Ashton bárónő, hogy a hónap végi külügyminiszteri ülésen egy összehangolt válasszal és stratégiával fog előállni a keleti keresztények elleni erőszak leküzdésére. Szerintem fontos, hogy nyomást gyakoroljunk, például a szóban forgó országok némelyikével meglévő társulási megállapodásaink révén, és felszólítsuk a kormányokat az elkövetők üldözésére és bíróság elé állítására. Ez szerepel az állásfoglalásunk 2. bekezdésében.

Az istentisztelet szabadságát a világon mindenhol meg kell valósítani a gyakorlatban, ahogy arról is mindenki szabadon dönthet, hogy hisz vagy nem hisz, mert ha csorbul ez a szabadság, amely lehetővé teszi a vallások különválasztását az államtól, akkor az összes többi szabadságunk is veszélybe kerül.

  Tomasz Piotr Poręba (ECR). – (PL) Elnök úr, az áldozatok a vallási üldöztetés összes eseteinek legalább 75%-ában keresztények. Az Európai Unió nem maradhat passzív kívülálló, nem teheti meg, hogy hátradől és semmit sem tesz ebben az ügyben. A mai vita nemcsak arra kívánja emlékeztetni Európát, hogy részt kell vennie a vallásszabadsághoz való jog tiszteletben tartásáért folyó globális harcban, hanem arra is, hogy mindnyájunknak közösen kell mérlegelnünk, milyen eszközökkel tud élni az Európai Unió, hogy a jövőben megelőzze a keresztények üldözését.

Mit tehetünk? Én úgy látom, először is biztosítanunk kellene, hogy a vallásszabadság tiszteletben tartása az Európai Unió egyik külpolitikai prioritása legyen. Amikor megállapodásokat kötünk más országokkal, fontos, hogy gondoskodjunk róla, hogy ezekben olyan rendelkezések is szerepelnek, amelyek megakadályozzák a vallási alapú üldöztetést az adott országban.

Másodszor, mérlegelnünk kell egy európai megfigyelőközpont létrehozását, amely világszerte figyelné a vallási üldöztetés előfordulását, haladéktalanul biztosítaná a releváns információkat és az Európai Unió számára lehetővé tenné a gyors válaszlépéseket.

Harmadszor és befejezésül, véget kell vetnünk a kettős mércék politikájának. Az Európai Unió és Európa egésze kezd megnyílni a világ különböző országaiból érkező bevándorlók előtt. Megengedjük, hogy templomok épüljenek a számukra, és hagyjuk őket gyakorolni a saját vallásukat. Ugyanakkor ritkán állunk ki a keresztények jogaiért ugyanezekben az országokban, azokban az országokban, ahol egy Biblia birtoklásáért gyakran sokéves börtönbüntetés jár, sokszor akár halál is, azokban az országokban, ahol egy keresztény templom építése nemcsak nehézkes, hanem egyszerűen lehetetlen lenne.

Most jött el az idő, hogy keményen, szilárdan, határozottan kiálljunk a keresztények jogaiért szerte a világon. Most jött el az idő, hogy a keresztények és más vallások követői számára hangosan követeljük a szabad vallásgyakorlást.

  Francisco José Millán Mon (PPE). – (ES) Elnök úr, erre a vitára nagy szükség van, tekintettel a közelmúlt súlyos eseményeire, amelyek a vallásszabadságra és a keresztények életére egyaránt kihatottak. Konkrétan arra szeretnék célozni, ami főként Pakisztánban, Irakban, Nigériában és Egyiptomban történt.

Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 18. cikke részletesen meghatározza, hogy mit ért a vallásszabadság vagy vallási szabadság alatt. Ennek ellenére néhány országban sajnos kevéssé tartják tiszteletben ezt a jogot. Most annak is szemtanúi lehettünk, hogy a keresztény hit követői az életükkel fizethetnek ezért.

Ashton bárónő, az Európai Uniónak határozottan védelmeznie kell a vallásszabadsághoz való általános jogot, világosan be kell építenie a külső fellépéseibe és tiszteletet, szabadságot és biztonságot kell követelnie a világ aktuálisan leginkább üldözött vallási csoportja, a keresztény közösség számára. Követelnünk kell, hogy minden érintett kormány tegyen meg minden szükséges intézkedést e támadások megelőzése érdekében, és ha ez nem lehetséges, vegyék őrizetbe és büntessék meg a felelősöket.

Hölgyeim és uraim, Ashton bárónő, a szabadság az európai identitás szimbóluma, és ebbe a vallásszabadság is beletartozik, amely része az alapvető emberi jogoknak. Ez a szabadság egyben a békéhez vezető út, mint azt XVI. Benedek pápa január 1-jei üzenetében mondta. Szeretném kiemelni továbbá a kereszténység meghatározó szerepét az európai identitás kialakításában. Szomorú paradoxon lenne tehát, ha az Európai Unió nem követelné a lehető leghatározottabban, hogy a világ védje meg a keresztények legalapvetőbb jogait, és nem segítené őket, ahol tudja.

Az Európai Parlament állásfoglalása megnevezi a módszereket, hogy hogyan lehet jobban védelmezni a vallásszabadságot úgy általában és konkrétan a keresztények szabadságát. Örülök annak, hogy a Külügyek Tanácsának elkövetkező ülése gondosabban meg fogja vizsgálni ezeket, és – máris befejezem, elnök úr – hogy az Európai Tanács most következő, február 14-i ülése véleményt fog mondani ezekről a súlyos eseményekről, amint azt például Sarkozy elnök úr nagyon bátran meg is tette.

  Mitro Repo (S&D). – (FI) Elnök úr, Ashton bárónő, az Európai Unió hitelességét a külpolitikáját illetően azzal lehet mérni, hogy mennyire tartja magát alapvető értékeihez, azaz az emberi jogokhoz, a demokráciához, a jogszerűség elvéhez és a vallásszabadsághoz.

Egyiptom jogrendszerét az a veszély fenyegeti, hogy megmarad a saría jog árnyékában, amelynek áldozatai éppen a kopt keresztények. Az Európai Egyházak Konferenciája európai párbeszédre hívott fel a keresztények és a muszlimok között. Az európai vallási párbeszéd, a vallás kulturális hagyománya és a vallási tanítás hagyománya szintén olyan forrás, amelyet fel lehet használni az európai politikában.

A kereszténység és a többi vallás ugyanúgy békemozgalom, mint az Európai Unió. Amikor a legsikeresebben működik, a vallás egyesíti az embereket, nem szétválasztja őket. Nem hagyhatjuk, hogy a terroristák a kegyetlenség eszközévé tegyék a vallást.

  Zbigniew Ziobro (ECR). – (PL) Elnök úr, a vallási üldöztetést figyelő szervezetek szerint napról napra 200 milliónál is több keresztény van kitéve az üldözés veszélyének. Az elmúlt két évben több mint 170 000 ember halt meg pusztán amiatt, mert keresztények voltak, bármilyen nehéz is elhinni. Ezek a számadatok a keresztényüldözést figyelő szervezetektől származnak, és azt jelentik, hogy valójában a keresztények szenvedik el a legnagyobb vallási üldöztetést, amiről nem szabad megfeledkeznünk itt a Parlamentben. Különösen feszült a helyzet az iszlám országok jelentős részében, ahol a keresztényeket másodosztályú állampolgárként kezelik.

Európa nem tűrheti tovább ezt a helyzetet, és nemcsak keresztény gyökerei miatt. Ártatlan emberek halnak meg pusztán azért, mert az egyik vallást követik, és nem a másikat. Az Európai Unió nem reagál kellő határozottsággal a támadásokra és a keresztényekkel szembeni megkülönböztetésre. A keresztények üldözését fel kell vetni az Európai Unió és az ilyen szélsőséges, szörnyű eseményeknek helyet adó országok közötti kétoldalú tárgyalásokon és kapcsolatokban. A Parlamentnek Ashton asszonytól is meg kell követelnie, hogy legyen kezdeményezőbb és elszántabb az intézkedései során.

  Gay Mitchell (PPE). – Elnök úr, nagyon nagyra értékelem ezt a vitát és teljes mértékben támogatom az állásfoglalást, amelyet én is pártolok. Úgy gondolom, a keresztények indokolatlan, gonosz bántalmazása miatt egy alvó óriás kezd most felébredni. Ha ez a gonoszság, az ilyen fajta visszaélés a muszlimokat vagy a zsidó közösséget érintené, ugyanennyire aggódnék. Európa egy mozaik: egysége és sokszínűsége a jelszavunk.

Cipruson a török kormány és képviselői mégis helyénvalónak gondolták, hogy előírják a keresztényeknek, hogy az imádkozáshoz kérjenek engedélyt, és kidobják őket a templomból, amikor ezt kollektíven szeretnék megtenni. Behívták már az Európai Unióhoz delegált török képviselőt? Ha nem, miért nem? Szeretnék elismeréssel adózni azoknak a muszlimoknak, akik támogatták megtámadott keresztény szomszédaikat. Ezt az indítványt tehát ne fordítsuk senki ellen. A keresztényekért kell szót emelnie és azokért, akiket támadások érnek.

Nem támogatom és nem tudom elfogadni, ha embereket, egyéneket vagy közösségeket a vallásos hitük miatt bántalmaznak. Ez a vita a keresztényekről szól; túl sokan várják el a keresztényektől, hogy fogadjanak el bármilyen régi megjegyzést. Azt gondolják, hogy ez egy anakronizmus. Ideje, hogy elkezdjünk kölcsönös tiszteletet tanúsítani. Tisztelem e Ház azon tagjait, akiknek nincs vallásos meggyőződése, vagy akiknek a vallásos hite eltér az enyémtől. Ideje, hogy e Ház tagjai elkezdjenek tiszteletet tanúsítani azok iránt, akik a keresztény hitet vallják; az egységet a sokszínűségben találjuk meg.

  Maria Eleni Koppa (S&D). – (EL) Elnök úr, a vallási erőszak eseteinek száma a közelmúltban világszerte a többszörösére nőtt, ami aggodalomra és felháborodásra ad okot. A vallásos hit gyakorlásának megtiltása az alapvető jogok és a nemzetközi jog égbekiáltó megsértése, ez utóbbi ugyanis kimondja, hogy a hithez való jog elidegeníthetetlen és magától értetődő.

A keresztény istentisztelet megtiltása a megszállt ciprusi Rizokarpasóban a megszálló erők részéről és a kopt közösség által használt alexandriai keresztény templom elleni robbantás csak két példa a feszültség és a vallási gyűlölet fokozódására, ami Európától nem messze számos helyen tetten érhető.

Az Európai Uniónak ki kell dolgoznia egy eszközkészletet, amellyel a gyakorlatban védelmezheti minden vallás jogait. Világosan, határozottan azt az üzenetet kell közvetíteni, hogy az Európai Unió nem tűri el az ilyen magatartást. Arra szeretném kérni a főképviselőt, hogy a vallási megnyilvánulás szabadságának helyzetéről szóló értékelést vegye fel a prioritásai közé. A Tanács és az Európai Bizottság szintjén pedig jó ötlet lenne, ha a vallásos hit védelme minden esetben szerepelne a harmadik országokkal folytatott tárgyalásokban.

  Mirosław Piotrowski (ECR). – (PL) Elnök úr, a kereszténység mindig is az európai identitás egyik jele volt, és az Európai Unió értékei ebből erednek. Az EU ezért nem nézheti tétlenül, hogy a keresztényeket üldözik, és ebbe a világ más részein zajló üldöztetés is beletartozik. Az arab és ázsiai országokban a keresztények jelentik a leginkább veszélyeztetett vallási kisebbséget, amint azt az egyiptomi és iraki keresztények elleni közelmúltbeli támadások, illetve a korábbi indiai támadások is megerősítik, amelyek áldozatai között kisgyermekek is voltak. Sok eszköz áll a rendelkezésünkre az ilyen támadások megelőzéséhez és elítéléséhez, és az Európai Uniónak határozottan el kell ítélnie a keresztények elleni támadásokat. Ennek az egyik leghatékonyabb módja az lenne, ha az EU-val való megállapodások, például a harmadik országokkal való kereskedelmi megállapodások megkötését arra vonatkozó biztosítékoktól tennék függővé, hogy az érintett országok tiszteletben fogják tartáni a keresztények jogait, valamint olyan záradékokat is szerepeltetni kellene, amelyek rendelkeznek a megállapodás felbontásáról, amennyiben ezeket a jogokat megsértik.

  Doris Pack (PPE). – (DE) Elnök úr, Ashton bárónő, 2009-ben szorgalmaztuk az Európán belüli kultúrák közötti párbeszédet a keresztények és muszlimok, ortodox keresztények és katolikusok, protestánsok és ortodox keresztények között. A mi közösségünkben a bizalom erősödését próbáltuk ezzel elérni. Ezt magunk között tesszük. Ez természetesen azt jelenti, hogy megvannak a saját nézeteink, és megvan a bátorságunk ezek kifejezéséhez. Néha nyilvánvalóan nem ez a helyzet. Nemrég olvastam és hallottam, hogy az Európai Bizottság kiadott egy fiataloknak szóló naptárt, amelyben minden vallás ünnepei szerepeltek, kivéve a kereszténységet. Erre csak azt tudom mondani, hogy az ehhez hasonló dolgok csak bátorítást fognak adni az Egyiptomban és máshol élőknek, hogy tovább folytassák szörnyű tetteiket.

Kötelességünk segíteni a keresztényeket a már többször említett országokban. Többségük olyan országokban él – Palesztinában, Egyiptomban, Irakban és Iránban –, amelyek a kereszténység szülőhelyének számítanak. Nem hagyhatjuk, hogy ezeket az embereket elűzzék az otthonaikból. Nincsenek kisebbségben, ugyanolyan egyiptomiak és palesztinok, mint a hazájuk összes többi lakosa. Továbbra is ott akarnak élni, ezt azonban megnehezítik számukra. Támogatnunk kell Ashton bárónőt, és meg kell próbálnunk elérni, hogy az Európai Unió a harmadik országokkal, és különösen az itt említett országokkal kötendő szerződéseiben minden esetben szerepeltessen egy biztosítékot a vallásszabadságra vonatkozóan. Gondoskodnunk kell arról, hogy senkinek ne kelljen vallási okokból elhagynia a hazáját.

  Ria Oomen-Ruijten (PPE). – (NL) Elnök úr, a bagdadi és alexandriai helyzet láttán az az érzésem támad, hogy 500 évet visszamentünk az időben. Nálunk Hollandiában akkor zajlott a „Horgok és Tőkehalak” háborúja, amelynek során a protestánsok és a katolikusok foggal-körömmel harcoltak egymás ellen. Elnök úr, az ilyesminek a modern európai társadalomban már nincs helye. Mégis, ha megnézem a bagdadi és alexandriai helyzetet, úgy látom, hogy ezek csak a durva megnyilvánulásai egy olyan életnek, amely a felszín alatt sok országban jelen van.

Ezért azt üzenem Önöknek, hogy az Európai Uniónak – úgy a kulturális párbeszéd, mint az együtt meghatározott szabadságok keretében – biztosítania kell a vallásszabadság kiemelkedő fontosságát az általa elfogadott szerződések mindegyikében, minden olyan országban, amellyel üzletel, és minden jelentésben, amelyet összeállít, amint arra a Törökországról szóló jelentésben már rámutattam. Ez azt is jelenti – noha Pack asszony erről nem tett említést –, hogy ezeknek a szabadságoknak kölcsönösnek kell lenniük, és hogy a vallás szabadságát azokban az országokban is tiszteletben kell tartani, ahol nem az iszlám a többségi vallás.

Elnök úr, úgy gondolom, hogy a lezajlott erőszak és intolerancia elfogadhatatlan, és a hadban álló csoportokat párbeszédbe kellene vonnunk. Kérem ezért Ashton asszonyt és diplomáciai szolgálatát, hogy gondoskodjanak róla, hogy a vallásszabadság tárgyalásában legyünk a lehető legnagyobb mértékben következetesek az említett országok hatóságaival folytatott mindennemű kommunikációnk során. E tekintetben számíthat a Parlament szolidaritására.

  Eleni Theocharous (PPE). – (EL) Elnök úr, a keresztények üldözése és lemészárlása a Közel-Keleten rendszerint a fanatikusok és terroristaszervezetek műve. A ciprusi megszállt területen élő, görög származású ciprusi keresztények üldözése ellenben egy olyan ország rendes hadseregének munkája, amely szándékai szerint csatlakozni szeretne az Európai Unióhoz.

Itt van a kezemben egy levél az „Észak-Ciprusi Török Köztársaság” állítólagos brüsszeli nagykövetétől – egy olyan személytől, aki tisztán és egyszerűen a török megszálló hadsereg ereje alapján létezik –, amelyben egyrészről megpróbál nevetségessé tenni, ugyanakkor azonban elismeri, hogy a rizokarpasói istentiszteletet azért szakították félbe, mert a ciprusi görög keresztények nem kértek rá engedélyt.

Lady Ashton, mióta kell bárkitől engedélyt kérni a vallásos hit gyakorlásához? Meddig fogja tűrni az európai polgárok emberi jogainak és vallási szabadságának ilyen égbekiáltó megsértését egy olyan ország részéről, amely csatlakozni kíván az Európai Unióhoz?

  Miroslav Mikolášik (PPE). – (SK) Elnök úr, Ashton bárónő, Önhöz szeretnék fordulni egy határozott kéréssel ebben az ügyben, mivel egész egyszerűen elfogadhatatlan számunkra, hogy a Közel-Keleten élő keresztények továbbra ilyen kegyetlen támadásoknak vannak kitéve.

Irak, Irán, Egyiptom, Nigéria, Törökország, Pakisztán. Ezek az országok évszázadokon át otthont adtak nekik – a keresztényeknek –, és most sem szeretnének elmenni innen. Rémisztő, hogy az iszlám papok beszédeikben keresztényellenes tanokat hirdetnek a híveik körében. Irak északi részén az emberek már félnek feldíszíteni az otthonaikat. Bagdadban felfegyverkezett személyek rontottak be, akik 52 embert agyonlőttek és 200-at megsebesítettek.

Decemberben lehetőségünk nyílt arra, hogy találkozzunk az iraki püspökökkel, akik az Európai Parlamentbe látogattak. Hangsúlyozták előttünk, hogy szükségük van a támogatásunkra és az egész nemzetközi közösség támogatására, hogy ártatlan embereknek ne kelljen meghalniuk a vallásos hitükért. Hova jutottunk ebben az ügyben?

Ezzel összefüggésben szeretném megemlíteni Törökországot, amely komoly erőfeszítéseket tesz az európai integrációért, ugyanakkor azonban megtiltja a keresztény vallási társaságok vagy gyülekezetek létrehozását. Mi megengedjük Európában a minaretek építését, miközben ők egyáltalán nem követik a kölcsönösség elvét.

Azt is szeretném megkérdezni, hogy hol vannak most az emberi jogok védelmezői, az állatok jogainak védelmezői és így tovább. Néha azon tűnődöm, nem kellene-e létrehozni egy csoportot a keresztények védelmére szerte a világon.

  Peter Šťastný (PPE). – Elnök úr, nagyon felkavaró látni a keresztényekkel és közösségeikkel szembeni gonosz, erőszakos támadások egyre gyakoribb előfordulását. A támadások felelősei többnyire fanatikus iszlám szélsőségesek. Ez tisztán a gyűlöletről szól. Ennek véget kell vetni, feltétlenül meg kell állítani ezt a jelenséget.

Az EU-nak és intézményeinek, ezt a Házat is beleértve, fokoznia kell a kormányokra gyakorolt nyomást az ilyen incidensek előfordulási helyén, különösen azokban az országokban, ahol az állam gyenge politikát folytat, vagy szemet huny az ilyen incidensek felett.

Mi itt védjük és értékeljük az életet, minden egyes életet; súlyosan megbüntetünk mindenkit, aki az emberi életet fenyegeti, és még súlyosabb büntetés jár azért, ha az életveszélyes támadás valamilyen kisebbség ellen irányul, és gyűlöletből fakad. Ragaszkodnunk kell ahhoz, hogy más országok is hasonló védelmet nyújtsanak az emberi életnek, és súlyosan büntessék meg az ilyen gyalázatos bűncselekmények elkövetőit; nekünk pedig ezen a téren segítenünk kell az érintett országokat.

Mindnyájan jól tudjuk, milyen súlyos következményekkel járhat, ha semmit nem teszünk, és nem fékezzük meg a jelenlegi növekvő tendenciát. Ezért az egész civilizált világnak minden erejével arra kell törekednie, hogy visszafordítsa ezt a veszélyes folyamatot.

  Sari Essayah (PPE). – (FI) Elnök úr, biztos asszony, semmiképpen nem akarom alábecsülni a más vallásokra nehezedő nyomást, de a statisztikák önmagukért beszélnek: a vallási okokból fenyegetettek vagy meggyilkoltak 75%-a keresztény, és a világon körülbelül 100 millió keresztény él át üldöztetést és erőszakot a hite miatt.

A közelmúltban különösen aggasztóvá vált a helyzet a Közel-Keleten, amint azt az imént hallhattuk. Az iraki, egyiptomi és szíriai istentiszteletek elleni támadások több tucat ember életét követelték, köztük gyerekekét is. A világ más pontjain is vannak problémák. Az ázsiai országokban a drámai mértékű gazdasági növekedés hátterében súlyos alapjogi és emberi jogi jogsértések húzódnak. Kínában, Indiában és Vietnamban például a vallásszabadságot leginkább csak papíron ismerik el. Be kell látnunk, hogy az EU és tagállamai szemet hunynak efölött, például a kereskedelmi kapcsolatok érdekében.

Az EU mindazonáltal ha akarna, sokkal többet is tehetne a keresztények helyzetének javításáért és a vallásszabadság támogatásáért a világban, például azzal, ha ragaszkodna a vallásszabadságról szóló záradék szerepeltetéséhez az összes, harmadik országokkal kötött megállapodásban. Ezért azt szeretném kérdezni Öntől, biztos asszony, hogy a jövőben szándékozunk-e ragaszkodni egy ilyen záradékhoz és még ellenőrizni is a végrehajtását.

Európa gyáva hozzáállása részben abból ered, hogy mi magunk is kezdjük elveszíteni a régi értékeinket itt. A vallást szeretnénk elszigetelni egy magántérbe. Ezt tükrözi például az Olaszországban lezajlott vita a feszületről. Ugyanígy, Pack asszony az előbb említette a Bizottság által kiadott naptárt, amelyből teljesen kihagyták a keresztény vallási ünnepeket. Nem a világiság a válasz ezekre a problémákra. A válasz a miénktől eltérő véleménnyel rendelkezők és mások meggyőződésének a tiszteletben tartása.

  Traian Ungureanu (PPE). – Elnök úr, a közel-keleti, ázsiai és afrikai keresztények nehéz helyzete nem a véletlen műve. Nem egy sajnálatos, de szervezetlen támadássorozattal állunk szemben. Ellenkezőleg, ez a tömeges üldöztetés klasszikus példája. A keresztények megfélemlítésének, kiűzésének és megölésének egy egyértelmű célja van: a vallási tisztogatás. Ez történik, miközben mi itt Európában minden erőnkkel azon igyekszünk, hogy alkalmazkodjunk a muszlim hívők számtalan érzékenységéhez. Az eredmény a mecsetekkel teli Európa és a keresztényektől megtisztított Közel-Kelet.

Most azonban nem a számokról van szó. A szabadságról és az identitásról van szó. Közöttünk még azok számára is, akik nem hisznek, a kereszténység több kell, hogy legyen egy elfeledett, egzotikus, kihalóban lévő szektánál. Szabadon dönthetjük el, hogy hiszünk vagy nem hiszünk, de nem szabad elnéznünk, hogy a szabadságainkkal visszaélnek.

Ez a hozzáállás azt jelenti, hogy a vallásszabadságot előfeltétellé kell tennünk a szuverén államokhoz fűződő kapcsolatainkban. Ezt a megközelítést törvénybe kell iktatni és a főképviselő megbízatásának részévé kell tenni.

  Tunne Kelam (PPE). – Elnök úr, azt szeretném mondani a főképviselőnek, hogy ebben a helyzetben a bírálatok és nyilatkozatok nem elegendőek. A keresztény közösségek elleni támadások drámai mértékben megerősödtek, különösen a Közel-Kelet és Észak-Afrika országaiban. Nehéz olyan államot találni, ahol a keresztények rendes kisebbségként élhetnek, és ami még fontosabb, szabadon hirdethetik hitüket.

A kereszténységet újonnan felvett emberek a halál veszélyével néznek szembe. Nem új kisebbségekről beszélünk ezeken a helyeken. A keresztények az említett országok legrégebbi hagyományos lakosságához tartoznak. Manapság mégis egyre gyakrabban kényszerülnek arra, hogy elhagyják országukat, gettókba szorulnak vagy belső menekültekké válnak, mint az Irakban élők. Ezért sürgető feladat a vallásszabadságra vonatkozó uniós stratégia kialakítása és egy sor konkrét intézkedés előirányozása azokkal az államokkal szemben, amelyek szándékosan elmulasztják a vallási kisebbségek védelmét.

Szeretném még megemlíteni egy kollégám, Mayor Oreja úr ötletét, miszerint össze kellene állítani egy listát az áldozatokról, akikkel az uniós külügyi szolgálatoknak aktívan kapcsolatot kellene teremteni. Ez nem jelenti az egyik vallás szembeállítását a másikkal. Ez a valódi esélyegyenlőségről szól, mert azt kellene elérni, hogy ugyanolyan könnyű legyen keresztény templomot építeni Alexandriában vagy Ankarában, mint mecsetet építeni Brüsszelben.

  Simon Busuttil (PPE). – (MT) Elnök úr, az Egyiptomban és más országokban élő keresztény közösség elleni támadásokat el kell ítélni, és kötelességünk reagálni rájuk. Az én kérdésem az: ha Európa, a kereszténység bölcsője nem védi meg a keresztényeket és a szabad vallásgyakorláshoz való jogukat, akkor ki fogja?

Azt is meg kell próbálnunk azonban megelőzni, hogy a muszlim közösségek radikalizálódjanak és a szélsőségesek befolyása alá kerüljenek. Ügyelnünk kell arra is, hogy ne bélyegezzünk minden muszlimot terroristának, mert valójában az erőszak és a szélsőségesség pártján állók vannak kisebbségben. A muszlim közösségeknek ugyanakkor világszerte kötelességük lenne elítélni a szélsőségeseket, akik kihasználják a vallásukat, és el kellene határolódniuk ezektől az emberektől, hogy ne hozhassanak szégyent a muszlim vallásra.

Emellett szorgalmaznunk kellene, hogy ezeknek az országoknak a hatóságai minden erejükkel törekedjenek arra, hogy a keresztény közösségeket megvédjék az üldöztetéstől.

A legfontosabb, hogy a szemünk előtt kibontakozó, indulatokat keltő események ellenére nem mondhatunk le teljesen a józan észről. Ahogy Mahatma Gandhi mondta: „a szemet szemért, fogat fogért elvet követve végül mind vakok és fogatlanok leszünk”.

  Carlo Casini (PPE). – (IT) Elnök úr, hölgyeim és uraim, az előttem szóló képviselők gyakorlatilag már mindent elmondtak. Felidézték és elemezték a tényeket, és konkrét kéréseket fogalmaztak meg.

Ezért, minthogy ez az utolsóként beütemezett beszéd, valami olyat szeretnék hozzátenni, ami eddig még nem hangzott el, és itt egy nagyszerű európai személyiség, II. János Pál pápa gondolatai jutnak az eszembe, azé az emberé, aki hathatósan segített a berlini fal lebontásában. Szellemi végakaratában arról a négy értékről beszélt, amelyek a jövőbeni civilizációnk, a szeretet civilizációjának oszlopai: ezek pedig az élet, a béke, a kenyér és a vallásszabadság.

Eszembe jutott még minden, amit Giorgio La Pira, egykori firenzei polgármester írt, aki a hidegháború csúcspontján nagy konferenciákat kezdeményezett a keresztény civilizációról. A Premesse della politica („Politikai premisszák”) című könyvében arról írt, hogy minden politikai elgondolás hátterében megtalálható egy konkrét emberfogalom. Úgy véli, a keresztény Európa számára az ember alapvetően egy imádkozó lény, azaz egy olyan lény, aki képes párbeszédbe kezdeni, hogy felfogja a végtelent és megszólíthassa Istent.

Ha elveszik az embertől a magán- és közéleti párbeszédben való részvétel képességét, ezzel nemcsak a vallását tagadják meg, hanem magát az embert is. Ezeket a gondolatokat most a Házra és Önre bízom, főképviselő asszony, hogy így járuljak hozzá az Európai Unió konkrét, hatékony kötelezettségvállalásához, amely a keresztény identitásában gyökerezik, és soha nem mulasztja el kimondani, hogy célja az emberi méltóság és az emberi jogok védelme és támogatása.

  Elnök. – Kollégák, most érkeztünk el a jelentkezés alapján való szólításhoz. Van egy kis problémám, mert több mint 25 kérést kaptam, miközben erre csak öt percünk van, ezért nyilvánvalóan nem fog mindenki szóhoz jutni. Igyekszem megtenni minden tőlem telhetőt, és megpróbálom egyenlően és igazságosan felosztani az időt, de sajnos nem fog mindenki szót kapni.

  Magdi Cristiano Allam (PPE). – (IT) Elnök úr, hölgyeim és uraim, a magam részéről arra fogok szorítkozni, hogy kérem a főképviselőt, Ashton bárónőt, hogy az Egyiptomhoz fűződő kapcsolatainkban tűzzön napirendre egy külön kérést: arra hívjuk fel az egyiptomi hatóságokat, hogy a hivatalos okmányokból, személyazonosító igazolványokból, útlevelekből és a munkavállaláshoz szükséges okmányokból vegyenek ki minden vallásra vonatkozó információt.

Egyiptomban megkülönböztetést alkalmaznak a keresztényekkel szemben, mivel a „keresztény” szó szerepel az okmányaikban. Az iszlamista terrorizmus mára legitimmé vált ebben a helyzetben, amikor a keresztényekkel szemben intézményesített megkülönböztetés folyik.

Ez egy konkrét kérés, amely – ha teljesül – megszabadítaná a keresztényeket az intézményesített megkülönböztetés egyik formájától.

  Antigoni Papadopoulou (S&D). – Elnök úr, az Emberi Jogok Európai Egyezményének 3. cikke megtiltja az „embertelen, megalázó bánásmódot”, a 9. cikk pedig védi a „vallás vagy meggyőződés istentisztelet útján való kifejezésre juttatásának jogát”. Ezt az Emberi Jogok Európai Bírósága is megismételte a 2001 óta negyedik Ciprus kontra Törökország államközi ügyről hozott ítéletében.

Lady Ashtonnak azt mondanám: sajnos Törökország, az Európai Unióhoz való csatlakozás szempontjából tagjelölt ország az elmúlt 36 évben lerombolta a ciprusi vallási emlékműveket, a keresztény templomokat mecsetté és istállóvá alakítja, a közelmúltban pedig a megszállt Rizokarpaso és Yialousa keresztény templomaiban véget vetett a karácsonykor és vízkeresztkor tartott szentmisének.

Törökországot el kell ítélni az EU területén elkövetett bűncselekményeiért. Az EU nem maradhat passzív. A ciprusi keresztények veszélyben vannak.

  Alexandra Thein (ALDE). – (DE) Elnök úr, Ashton bárónő, a ma tárgyalt állásfoglalásra irányuló indítvány a keresztények helyzetéről szól világszerte, a vallásszabadsággal összefüggésben. Az Európai Parlament az egész világon támogatja az alapvető szabadságokat és az emberi jogokat. A Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért Képviselőcsoport az egyik húzóerő e támogatás hátterében, és ez különböztet meg bennünket a konzervatívoktól, akik kifejezetten a keresztények helyzetére összpontosítanak.

Általánosságban nézve nemcsak a keresztények helyzetéről van szó. Liberális szempontból ez a vallásszabadság egészére kihat. Ezzel azt akarom mondani, hogy az összes vallásra az egész világon. A vallási kisebbségek védelméről van szó és az államok azon kötelességéről, hogy képességeikhez mérten a legjobb védelmet nyújtsák azon vallási kisebbségek tagjainak, akiket fenyegetés ér.

Európában is akadnak problémák. Berlinből jöttem, és csak ott hat hónap leforgása alatt hat, mecsetek elleni gyújtogatásos támadás volt – szerencsére halálos áldozatok nélkül –, a központi bank egy volt szociáldemokrata tagja által kirobbantott felzúdulás nyomán. A német állam mindazonáltal igyekszik a lehető legjobb védelmet biztosítani a vallási épületek számára. Ugyanígy a keresztények elleni második nagyobb terrortámadás után Egyiptom is megerősítette a bevezetett intézkedéseket.

Természetesen nem tudunk minden templom, mecset vagy zsinagóga mellé rendőrt állítani. Nagyon sajnálom, hogy sok országban, köztük a hazámban is, a zsidó épületek már kezdenek úgy kinézni, mint a legmagasabb biztonsági fokozatú intézmények. Emiatt fontos, hogy mi, politikusok vállaljunk felelősséget a vallási kisebbségekhez való viszonyulásért az országunkban, és ösztönözzük a nyitott, baráti hozzáállást minden vallással szemben.

  Charles Tannock (ECR). – Elnök úr, amikor tizenegy évvel ezelőtt először e Ház képviselőjévé választottak, valamiféle különc, már-már kínos dolognak tekintették – meg kell mondanom, különösen az EPP-n belül –, hogy gyakran felhoztam az iszlám és a kommunista világban zajló keresztényüldözés kérdését, ami azóta sajnos csak rosszabb lett.

Ezért ma örömmel látom, hogy még a Ház agresszívebb és egyházellenesebb erői is ráébredtek az egyes ősi keresztény hitközösségeket érő egzisztenciális fenyegetésre. Ilyen például az iraki asszír közösség, amelynek az Egyesült Királyságban én vagyok az egyik pártfogója, illetve az egyiptomi koptok. Múlt szombaton kopt választóimmal együtt ott álltunk Londonban a Downing Street 10. előtt, követelve, hogy a kormány gyakoroljon nagyobb nyomást Egyiptomra és kormányára a polgárok védelme érdekében. Ma Öntől, Ashton bárónő, mint az Európai Unió főképviselőjétől ugyanezt kérem.

  Nikolaos Salavrakos (EFD). – (EL) Elnök úr, nem olyan régen írtam egy cikket „Plurális monológ” címmel. A plurális azt jelenti, hogy közülünk sokan beszélnek, a monológ pedig azt, hogy egy ember beszél. Pontosan ez most a probléma a közösségeinkkel. Mindenki beszél – többnyire eszmékről –, de csak azt hallgatjuk meg, amit mi magunk mondunk. Ebbe beletartozik az iszlám fundamentalizmus kitörésének problémája is, amely az utóbbi napokban történt, és Egyiptomban az újévi kegyetlen támadások formájában nyilvánult meg.

Szeretnék rámutatni, hogy egy évszázad leforgása alatt – a 20. század elejétől mostanáig – a keleti keresztények aránya becslések szerint a népesség 22%-áról 10% alá csökkent. Figyelnünk kell az iszlamizmus ilyen előretörésére, mert Egyiptomban és Líbiában, illetve más országokban is idős vezetők vannak hatalmon, és nem tudjuk, mi történhet a bukásuk esetén, és milyen irányba haladhatnak ezek az országok.

Mindezek fényében arra kérem, Lady Ashton, hogy befolyásával élve tegyen kezdeményezéseket a vallási fanatizmus enyhítésére, akár keresztényekről, akár muszlimokról van szó.

  Franz Obermayr (NI). – (DE) Elnök úr, Anba Damian kopt püspök a közelmúltban egy keresztény szövetség létrehozására hívott fel, különösen az egyiptomi keresztények érdekében, a mecsetekben zajló lázító kampány és a karácsonyi szentmisén történ szörnyű mészárlás nyomán. Az Open Doors jótékonysági szervezet az egész világra vonatkozó üldöztetési mutatójában 50 olyan államot sorol fel, ahol a keresztények súlyos üldöztetésnek vannak kitéve.

Nem egészen értem, hogy miért ma mutatjuk ki az aggodalmainkat. Nem kellene meglepődnünk, mert a problémák mindig fentről indulnak. Ha mi az EU-ban és a Bizottságban képesek vagyunk az önmegtagadás mintapéldájaként 21 000 európai iskolában, 3 millió iskolásnak kiosztani egy olyan naptárt, amelyben egyetlen keresztény ünnep sem szerepel, ellenben benne vannak az iszlám, szikh és kínai ünnepek, akkor itt már nem is az önmegtagadásról, hanem inkább önutálatról van szó. Ashton bárónő, nekünk bátorságra van szükségünk, és fenn kell tartanunk a saját normáinkat. Nem lehetünk toleránsak az intoleranciával szemben.

  Anna Záborská (PPE). – (SK) Elnök úr, az Európai Unió nem maradhat csendben, nem teheti meg, hogy csak az esemény után reagál, amikor keresztények halnak meg és űzetnek ki az otthonaikból. Az Európai Unió nem nyújt kellő védelmet a keresztényeknek, mert az Uniót rettegésben tartja a politikai korrektség, amely elnyomja a vallásszabadságot. A laikusság ideológiája megköti a kezünket és elfojtja a vallásszabadságot.

Az Unió nehezen tudja védelmezni a keresztényeket szerte a világon, mivel nem tiszteli magát a keresztény filozófiát. Néhány képviselő azzal sem értett egyet, amikor vallási vezetők szólaltak fel itt a Parlamentben. Ez a Parlament nem volt hajlandó elítélni a mosuli érsek elrablását, akit aztán később meggyilkoltak. A Parlament egyik képviselőcsoportja gondoskodott róla, hogy a pápát az emberi jogok megsértésével vádolják meg. A Bizottság elfelejtett említést tenni a keresztény ünnepekről, hogy az olaszországi feszületekről már ne is beszéljünk.

Várom a Keresztényekkel Szembeni Intolerancia és Megkülönböztetés Európai Megfigyelőközpontjának bécsi létrehozását, és úgy gondolom, a központnak sok dolga lesz.

  László Tőkés (PPE). – (HU) Elnök úr! Mint romániai kisebbségi, tudom, hogy mit jelentett Ceausescu diktátori idejében a vallásüldözés. Örvendek, hogy ma Orbán Viktor miniszterelnök a prioritások között emlegette a keresztyénüldözésekkel szembeni harcot. Gondolom és kérem, hogy Ashton főmegbízott asszony a magyar elnökséggel együtt működjön közre ennek érdekében. Nemrégen jártunk Isztambulban, és láthattuk ott és hallhattuk, hogy több millió örmény és görög keresztyén pusztult el a huszadik század idejében. Szomorú, hogy ma is tovább tartanak a keresztyénüldözések világunkban. Hautala asszonnyal együtt javasolom, hogy a „droit” bizottságban is külön tűzzük napirendre ezt az aktuális kérdést. Másfelől pedig kérem Ashton asszonyt, hogy a január 31-i külügyminiszteri találkozón komolyan tárgyalják meg és tegyék külpolitikai prioritássá a keresztyének védelmét.

  Elnök. – Átadom a szót Catherine Ashtonnak, hogy összefoglalja a vitát és megválaszolja az elhangzott kérdések sokaságát.

  Catherine Ashton, a Bizottság alelnöke és az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője. – Elnök úr, szerettem volna – ha lehet – kiemelni kettőt vagy hármat abból a sok gondolatmenetből, amelyet itt hallhattunk – először is, hogy köszönetet mondjak a tisztelt képviselőknek, egyúttal elismerjem azt, hogy milyen szilárdan támogatták az e területen tervezett munkánk egy részét, és ezt ki is nyilvánították.

Mint már jeleztem, az egyik ok, amiért nagyon örülök, hogy részt vehettem ebben a vitában, az volt, hogy ez egyszer már felmerült a Külügyek Tanácsában – de január végén vissza fogunk térni rá –, és a tisztelt képviselők aggályai egybecsengtek azokkal az aggályokkal, amelyek számos különböző forrásból jutottak el hozzám, nem utolsósorban a tagállamok némelyikétől és néhány minisztertől, akiket nagymértékben foglalkoztattak ezek a kérdések.

Szeretném egyértelművé tenni, hogy én igenis beszéltem a kereszténységről. Először is elmondtam, hogy milyen konkrét okokból látogattam el Betlehembe, és ezzel azt szerettem volna elismerni, hogy miközben a Közel-Keleten jártam, bizonyos értelemben több vallás szívében jártam, mégpedig az ortodox karácsony estéjén. Ez önmagában egy nagyon erőteljes kijelentés, egyben nagyon személyes és tudatos tett volt. Tudom, hogy Mauro úr sajnos már nincs a helyén, hogy meghallgassa a válaszomat, de remélem, megmondják neki, hogy erre kifejezetten kitértem a beszédemben.

Csak két vagy három dologra szeretnék reagálni. A tisztelt képviselők közül többen is felvetették azt a kérdést, hogy hogyan használjuk a rendelkezésünkre álló eszközöket annak érdekében, hogy kezelni lehessen ezeket a kérdéseket. Szeretném emlékeztetni a tisztelt képviselőket arra, hogy az 1995 óta kötött kereskedelmi és együttműködési megállapodások szinte minden esetben tartalmaznak egy emberi jogi záradékot is, és ez most, úgy tudom, 134 ország megállapodásaiban van életben.

Az elsődleges cél az, hogy megmutassuk az emberi jogok iránti közös elkötelezettségünket, de egyúttal ez képezi a szankciók jogalapját is a súlyos emberi jogi jogsértések esetére. A tisztelt képviselők bizonyára emlékeznek arra, hogy korábbi minőségemben én voltam az, aki felvetette a „GSP plusz” és Srí Lanka kérdését. Tudják, hogy lépéseket tettem annak érdekében, hogy – kifejezetten az emberi jogi kérdések miatt – felfüggesszék az ország részvételét az említett rendszerben. Nagyon fontos, hogy – mint azt a tisztelt képviselők elmondták – tovább vizsgáljuk, hogyan kössünk megállapodásokat, milyen eszközök állnak a rendelkezésünkre ehhez, és gondoskodjunk róla, hogy szükség esetén meghúzzuk ezeket a fogantyúkat.

Az egyik dolog, ami szerintem nagyon érdekes lesz, amikor a Bizottság elkezdi vizsgálni a GSP-rendelet jövőjét, az a kérdés lesz, hogy a rendeletnek az emberi jogokra és az egyezmények ratifikálására és végrehajtására vonatkozó aspektusait tovább lehet-e fejleszteni.

Szerettem volna megmutatni a másik oldalt is, ami természetesen azokat az eszközöket jelenti, amelyeket a demokrácia és az emberi jogok támogatására használunk. Mint a tisztelt képviselők tudják, világszerte számtalan projektet támogatunk a rasszizmus, az idegengyűlölet vagy a bármely okból történő megkülönböztetés elleni küzdelem terén. A megkülönböztetés ellen küzdő nem kormányzati szervezetek számára mintegy 60 országban nyújtottunk támogatást. Ezért törekszünk az egyensúlyra: egyrészt élünk a rendelkezésünkre álló eszközökkel, hogy szükség esetén meg tudjuk mutatni, ha nagyon határozottan érezzük, hogy az elveket megsértették, másrészt arra használjuk az említett eszközöket – ötvözve a hajlandóságunkkal és a rendelkezésre állásunkkal –, hogy támogassuk az említett nem kormányzati szervezeteket, különösen azokat, amelyek a megkülönböztetés elleni fellépés területén dolgoznak.

Még egy területre ki akartam térni, és ez a világ különböző részein működő küldöttségek szerepe és az események megfigyelésének szerepe. A tisztelt képviselők közül többen is felvetették ezt a konkrét kérdést. Mint már elmondtam, szerintem tényleg nagyon fontos, hogy világszerte nyomon kövessük ezeket a kérdéseket.

Különösen megérintett egy kérdés, amiről a képviselők több hozzászólásban is beszéltek, és ami bizonyos értelemben az utóbbi hetekben és hónapokban sokkal nagyobb ismertségre tett szert, mindazonáltal a tisztelt képviselők közül sokakat már nagyon hosszú ideje foglalkoztat: mégpedig az, hogy szerte a világon rendszeresen figyelni kell a vallásos emberekkel – minden vallás tagjaival – szembeni bánásmódot, illetve megkülönböztetést, és gondosan kell ügyelnünk ezekre a kérdésekre, nemcsak akkor, amikor erőszakra kerül a sor – hiszen erőszak esetén természetesen bizonyos értelemben kötelesek vagyunk cselekedni –, hanem még mielőtt az erőszak egyáltalán felmerülne, amennyiben a megkülönböztetés rendszeres forrásáról van szó.

Véleményem szerint fontos, hogy a világ különböző pontjain működő küldöttségeinkre úgy tekintsünk, mint forrásokra, akik láthatják és érzékelhetik azt a fajta megkülönböztetést, amelyre a tisztelt képviselők „felszín alatti buborékokként” utaltak, ha szabad ezt a kifejezést használnom, és értesítenek bennünket, amikor ilyet tapasztalnak.

Úgy gondolom, az is fontos, amiről már jeleztem, hogy a Külügyek Tanácsának legutóbbi ülésén előterjesztettük, hogy az emberi jogi munkánk során és az általunk készített jelentésben foglalkozzunk a vallási kisebbségek helyzetével is szerte a világon. A kereszténység nagyon fontos szerepet játszott a mai vitánkban, de sok képviselő rámutatott arra, hogy ennek ugyanúgy érvényesülnie kell abban is, hogy minden tevékenységünkben ügyelünk a többi vallás tiszteletben tartására és a velük szembeni toleranciára.

Úgy vélem, fontos, hogy megpróbáljuk megérteni, valójában mi történik, részben a jelentéseinken keresztül, részben pedig a világ más részein működő küldöttségeink segítségével. Ezáltal szerintem jobb rálátást kapunk arra, hogyan használhatjuk a rendelkezésünkre álló eszközöket, különösen a Bizottság részéről; egyúttal azonban a politikai akaratot is jobban megismernénk, nemcsak tőlem, hanem – mint arra helyesen rámutattak – Önöktől, akiknek parlamenti képviselőként nagy beleszólása és szerepe van ebben, a tagállamokkal és a tagállamok érintett minisztereivel együtt.

Beszédem elején elmondtam, hogy elkötelezetten törekszem arra, hogy jobban használjuk, amink van, hogy gondosan figyeljük, mi történik, és hogy a rendelkezésünkre álló politikai és gazdasági eszközök segítségével napirenden tartsuk ezt a kérdést a jövőben, Önöknek pedig nagyon hálás vagyok valamennyi felszólalásért. Mindazoknak, akiknek esetleg nem válaszoltam az észrevételeire vagy kérdéseire: természetesen nem a hajlandóság hiányzott; nagyon gondosan meg fogom vizsgálni a feltett kérdéseket, és ezek kivétel nélkül meg fognak jelenni a Külügyek Tanácsában január végén esedékes vitában.

  Elnök. – Hét állásfoglalásra irányuló indítványt nyújtottak be az eljárási szabályzat 110. cikke (2) bekezdésének megfelelően.

A vitát lezárom.

A szavazásra 2011. január 20-án, csütörtökön, 12.00 órakor kerül sor.

Írásbeli nyilatkozatok (az eljárási szabályzat 149. cikke)

  Elena Oana Antonescu (PPE), írásban. – (RO) Ártatlan emberek estek áldozatul egy vakmerő bűncselekménynek, amelynek semmi köze nincs semmilyen valláshoz vagy erkölcsi elvhez. Mi, az Európai Unió polgárai támogatjuk és ösztönözzük a vallásszabadságot, és kötelességünk hangsúlyozni, hogy ezt az alapvető emberi jogok egyikeként tisztelni, védeni és támogatni kell. A terrorizmusnak valójában ebben az egész közegben az a célja, hogy felháborodást és konfliktust keltsen a támadásokkal, amelyeket az elkövetők a háttérben rejlő vallási indítékra hivatkozva próbálnak megindokolni. Szeretném hangsúlyozni, hogy a terrorizmusnak nincs semmilyen fajta vallása. Pontosan ez az oka annak, hogy a fundamentalista gondolkodás minden típusát a mecsetek, templomok és zsinagógák ajtaján kívül kell hagyni. A világ vallásai nem bátorítják az erőszakos támadásokat. Az ilyen támadásokban részt vevőknek sem szabad azt hinniük, hogy valamilyen ügyért küzdenek, épp ellenkezőleg. Szerintem éppen a jó erkölcs, az embertársaik és általában az emberiség ellen harcolnak.

  Gerard Batten (EFD), írásban. – A keresztények üldözése az iszlám országokban, illetve néhány nem iszlám országban, például a kommunista Kínában, erősödő, ugyanakkor megvetésre méltó tendencia. A keresztényellenes erőszak egyik legfrissebb fellángolására Alexandriában került sor újévkor, amikor egy templomban történt robbantás során 25 ember meghalt és nyolcvanan megsebesültek. A támadás hátteréről a Londonban és az Egyesült Királyság más részein élő kopt közösség világosított fel. Becsléseik szerint tavaly több mint 100 támadás érte az egyiptomi keresztényeket, és ezekben sokan meg is haltak.

A támadások felelőseit a fundamentalista és szélsőséges iszlamista ideológia vezérli. Én és az általam képviselt egyesült királysági Függetlenség Párt nem akar uniós külpolitikát vagy uniós külügyminisztert – pillanatnyilag Ashton bárónő személyében. Mivel azonban a bárónő tölti be ezt a posztot, neki kellene figyelembe vennie, hogy az EU több milliárd eurós üzleteket köt azokkal az országokkal, akik a keresztények legelszántabb üldözői közé tartoznak. Az EU-nak a gazdasági erejét arra kellene fordítania, hogy ne legyen hajlandó preferenciális üzleteket kötni vagy kedvező bánásmódot biztosítani azoknak az országoknak, amelyek eltűrik a keresztények üldözését. Ez a legalapvetőbb, amit el lehet várni tőle.

  José Manuel Fernandes (PPE), írásban. – (PT) A vallásszabadságról szóló statisztikák azt mutatják, hogy az elmúlt években a vallási alapú erőszakos cselekmények többsége a keresztények ellen irányult. A keresztény közösségek elleni támadások száma 2010-ben aggasztó mértékben megemelkedett. Sajnálatos módon sok áldozatot kell gyászolnunk a nigériai és pakisztáni keresztény közösségek elleni véres támadások következtében, az alexandriai kopt keresztények elleni és a fülöp-szigeteki terroristatámadások folytán, a dzsihád jegyében az asszír keresztény családok elleni terroristatámadások és a bagdadi keresztény otthonok elleni összehangolt bombamerényletek miatt. Ugyancsak elutasítom az Iráni Iszlám Köztársaság kormánya által folytatott szánalmas keresztényüldözést és a katolikus egyház és más vallási közösségek tevékenységeinek elítélendő elnyomását Vietnamban. Az Európai Uniónak meg kell újítania a közösségi vívmányok alapelvei, a vallásszabadság, a lelkiismereti szabadság és a gondolatszabadság melletti elkötelezettségét, amelyhez mindig hű volt. A kormányoknak kötelessége garantálni ezeket a szabadságokat. Ezért, és figyelembe véve a keresztényellenes erőszak világszerte tapasztalt növekedését, azt szeretném kérni, hogy a Tanács, a Bizottság és az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője tegyen gyors, határozott és erőteljes lépéseket annak érdekében, hogy biztosítsák a vallásszabadság védelmét a világban.

  Filip Kaczmarek (PPE), írásban. – (PL) Bizonyosan állíthatjuk, hogy nincs minden rendben a tekintetben, hogy mennyire tartják tiszteletben a keresztények jogait saját vallásuk követéséhez. Az Európai Parlamentnek csak az elmúlt évben kivételesen gyakran kellett reagálnia a keresztények emberi jogainak megsértéseire. Három, ehhez kapcsolódó állásfoglalásban működtem közre társszerzőként – a 2010. november 24-én elfogadott állásfoglalásban Irakról: a halálbüntetésről (beleértve Tárik Azíz ügyét) és a keresztény közösségek elleni támadásokról, a 2010. január 20-án elfogadott állásfoglalásban a keresztény közösségek ellen a közelmúltban elfogadott támadásokról és a 2010. május 19-én elfogadott állásfoglalásban a vallásszabadság pakisztáni helyzetéről.

Az idei alexandriai események arra emlékeztetnek bennünket, hogy az Európai Parlament egy évvel ezelőtt hívta fel az egyiptomi kormányt arra, hogy a kopt keresztények és más vallási közösségek és kisebbségek tagjai számára biztosítsák az összes emberi jog és alapvető szabadság gyakorlásának képességét – beleértve a vallás szabad megválasztásának és megváltoztatásának jogát –, és előzzék meg az ilyen csoportokkal szembeni megkülönböztetést. Mindeközben holnap egy újabb vitát fogunk tartani a pakisztáni keresztények szabadságáról. A statisztikai módszer nem ideális, de ennek segítségével néha jobban fel tudjuk mérni egy probléma nagyságát. A Deutsche Welle újságírói végeztek néhány érdekes számítást a keresztények joginak megsértéseivel kapcsolatban: úgy számolták, hogy a világ valamely pontján minden három percben meghal egy keresztény mártír a hite következtében. Megdöbbentő, hogy ilyesmi megtörténhet, gyakorlatilag a szemünk előtt.

  Jarosław Kalinowski (PPE), írásban. – (PL) Európai polgárokként arra törekszünk, hogy Európán belül mindenki szabadon gyakorolhassa a vallását, ami lehetővé teszi, hogy az emberek saját szívükre és lelkiismeretükre hallgassanak. Emellett jogi szabályozásokat fogadunk el, hogy megvédjük a polgárokat a vallásos hit alapján történő megkülönböztetéstől. Az iskolákban toleranciára és jogegyenlőségre nevelünk, a bevándorlóknak pedig megengedjük, hogy szabadon használják vallási jelképeiket. Ez olyannyira így történik, hogy ezt már az európai többségi vallás rovására tesszük. Hagyományaink és civilizációnk legnagyobb mértékben a keresztény gyökerekre épül, és a keresztények minden más vallás képviselőinél többen vannak közöttünk. Ezt annak a képviselőcsoportnak a tagjaként is mondom, amelynek a „Kereszténydemokraták” szó a nevében is benne van. A világ sok országában nem tudjuk befolyásolni, hogy hogyan bánnak a keresztényekkel. Az európaiak számára azonban biztosítani tudjuk a vallásszabadságot, és ezt meg is kell tennünk.

  Alfredo Pallone (PPE), írásban. – (IT) Sajnálatos módon a kereszténység elleni globális támadással nézünk szembe. Az adatok önmagukért beszélnek: tavaly a vallási indítékú erőszakos támadások 75%-át keresztények ellen követték el.

A probléma azonban akkor válik politikai jellegűvé, amikor a vallási különbségeket a növekedés és a fejlődés akadályozására használják. A terroristatámadások által táplált gyűlölet pontosan arra szolgál, hogy destabilizálja azon országok társadalmi és politikai rendszerét, ahol az erőszak zajlik. Tekintettel az Európai Unió szerepére az emberi jogok és a polgári és demokratikus szabadságok tiszteletben tartásának támogatásában, és mindenekelőtt tekintettel a keresztény eredetére és gyökereire, az Uniónak kötelessége határozottan reagálni minden ilyen eseményre, elítélni a szélsőségesség minden formáját, egyúttal ösztönözni a párbeszédet, a vallásszabadságot, a közösségek közötti kölcsönös tiszteletet és a toleranciát.

Remélem azonban, hogy az EU tovább is lép ennél, és a vallásszabadság fenntartásáról szóló záradékot minden esetben belefoglalja a harmadik országokkal aláírni kívánt gazdasági megállapodásaiba, a záradékot megsértő országokra pedig büntetéseket szab ki.

  Debora Serracchiani (S&D), írásban. – (IT) Nem szabad félénknek vagy tartózkodónak mutatkoznunk, amikor az Európai Unió azon kötelességéről van szó, hogy megvédje a szabad vallásgyakorláshoz való jogot.

Tekintettel a keresztények elleni erőszak tagadhatatlan súlyosbodására a világ különböző részein, az EU-nak sürgősen ki kell állnia a vallásos hit szabad gyakorlásához való jog bármilyen megsértése ellen. A vallásszabadság kérdését be kell építeni az európai szakpolitikákba, nem utolsósorban azzal, hogy a más országokkal megkötendő megállapodásainkban szerepeltetni kell egy kötelező erejű záradékot a vallásszabadság tiszteletben tartásáról. Európa ezeket az elveket hirdeti, és ezek alól semmilyen körülmények között nem tehetünk kivételt.

  Bogusław Sonik (PPE), írásban. – (PL) A keresztényeket jelenleg szerte a világon több mint 70 országban üldözik. Ez azt jelenti, hogy az országok egyharmadában megsértik a vallásszabadsághoz való alapvető emberi jogot. Az Európai Unió kezdi felismerni, hogy a vallási alapú üldözés az emberi méltóság és szabadság súlyos megsértése. A vallási szabadságjogokról és a keresztények helyzetéről szóló vita, amely a Parlamentben immár hónapok óta folyik, hivatalos szempontból is jelentőséggel bír, mivel a Lisszaboni Szerződés megerősítette az egyházak helyzetét az európai vitában, így most már hivatalos partnerként vehetnek részt az Európai Bizottsággal folytatott párbeszédben. Az Európai Parlamentnek, amely az emberi jogok őreként lép fel, a lehető leggyorsabban módot kell találnia arra, hogy világszerte védelmezze a vallásszabadságot.

Szem előtt tartva a keresztény kisebbségek ellen egyes közel-keleti, afrikai és ázsiai országokban elkövetett közelmúltbeli erőszakos cselekményeket, úgy gondolom, érdemes lenne felvetni ezt a kérdést az EU Külügyek Tanácsának elkövetkező ülésén, és az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjével közösen külön jogi aktusokat állítani össze a keresztény közösség védelméről. Az Európai Parlamentnek fel kellene szólítania azokat az országokat, ahol az üldöztetés zajlik, hogy – az ezzel járó nehézségek ellenére – tegyenek hatékony lépéseket a vallási kisebbségek védelmére. Ezért nekünk is el kell kezdenünk komolyan venni a vallásszabadság kérdését, amikor az EU együttműködési megállapodásokat ír alá harmadik országokkal.