Az ülések szó szerinti jegyzőkönyve

2011. február 2., Szerda - Brüsszel

1. Az ülésszak folytatása

ELNÖKÖL: Jerzy BUZEK
elnök

(Az ülést 15-kor megnyitják.)

  Elnök. – Az Európai Parlament 2011. január 20-án berekesztett ülését ezennel megnyitom.

2. Az előző ülés jegyzőkönyvének elfogadása: lásd a jegyzőkönyvet

3. Az elnökség nyilatkozatai

  Elnök. – Előzetes megjegyzések keretében öt hírt szeretnék közölni.

Először is szeretnék említést tenni a földközi-tengeri térségben kialakult helyzetről, ahol, amint mindnyájan tudjuk, gyors változások mennek végbe. Az Európai Parlament készen állt és most is készen áll arra, hogy az állampolgárok által kezdeményezett demokratikus változásokat támogassa, akik európai szomszédaink. Amikor ma vitát tartunk Tunéziáról, egy olyan partnerországról fogunk beszélni, amely már megtette a valódi demokrácia felé vezető első lépéseket. Nemrégiben találkozóm volt a tunéziai külügyminiszterrel, amelyre az Európai Parlament öt képviselője is elkísért.

Egyiptomban más a helyzet, és kevésbé bizonyos, hogy a már visszafordíthatatlan változások milyen irányt vesznek. E változásoknak azonban nem szabad veszíteniük lendületükből. A két országban van egy közös vonás: minden demokratikus erőnek sürgősen meg kell tenni valamennyi erőfeszítést annak érdekében, hogy politikai reformokat, majd ezt követően gazdasági és társadalmi reformokat kezdeményezzen. Le kell rakniuk a szabad és demokratikus választások alapjait is, hogy az emberek demokrácia iránti vágya teljesüljön. Emellett azt is ki kell nyilvánítanunk – amire ezen ülés során ma, illetve holnap a szavazások órája során sort kerítünk – hogy a szomszédos országok demokráciája ugyanolyan fontos az Európai Unió számára, mint a stabilitásuk. Nem lehet választani a demokrácia és a stabilitás között, mivel mindkettő alapvető fontosságú.

A második ügy a lettországi történelembe „véres vasárnapként” bevonult nap 2011. január 20-ai 20. évfordulójával kapcsolatos. E napon a szovjetbarát OMON egységek megtámadták az újból megalakult állam fővárosának stratégiai épületeit. Hét ember vesztette életét a barikádokon a lett függetlenség védelmében, és többen megsebesültek.

2011. január 29-én, a nemzetközi eljárásokat sértő pert követően a holland, tehát egyben uniós állampolgárt, Zahra Bahramit felakasztották Iránban. Felszólítom az iráni hatóságokat, hogy tisztázzák a Zahra Bahrami ellen felhozott vádakat és az átláthatatlan bírósági eljárást. Az Európai Unió azon az állásponton van, hogy a halálbüntetés nem tekinthető igazságszolgáltatási eljárásnak.

2011. január 26-án David Katót, az emberjogi és polgárjogi aktivistát meggyilkolták Ugandában. Felszólítom az ugandai hatóságokat, hogy fogják el a bűncselekmény elkövetőit. Helytelenítjük, hogy a homoszexualitás továbbra is bűncselekménynek számít ezen országban.

Végül az utolsó hír, a február 4-i Európai Tanácsra való előkészületről szóló mai vitával kapcsolatban szeretném tájékoztatni Önöket, hogy február 8-án, azaz jövő héten megrendezésre kerül az Elnökök Értekezlete, amelyen valamennyi európai parlamenti képviselő részt vehet. Van Rompuy úr, az Európai Tanács elnöke lesz a vendég e rendkívüli értekezleten, ahol ismerteti a pénteki csúcstalálkozó következtetéseit a Lisszaboni Szerződéssel összhangban, amely kimondja, hogy az elnök ezen ügyekben köteles tájékoztatni a Parlamentet.

  Michael Cashman (S&D). – Elnök úr, remélem, hogy a tisztelt Ház és Ön megenged egy rövid kitérőt, hogy gratulálhassak nyilatkozatához, amelyet az Ugandában meggyilkolt David Kato ügyében tett. Ahogy mondta, jogvédő volt, aki védte a leszbikus, homoszexuális és biszexuális emberek jogait.

Szeretném aláhúzni, hogy a tisztelt Ház elfogadott egy indítványt az ugandai eseményekre vonatkozóan. Rendkívül fontos, hogy támogassuk az ugandai civil társadalmat, és hogy emlékezzünk arra, hogy David nagy ember volt, aki azok felett állt, akik gyűlöletre és megkülönböztetésre szítottak, és emlékezzünk meg családjáról e szomorú eseményt követően.

  Elnök. – Köszönöm.

4. A bizottságok és a küldöttségek tagjai: lásd a jegyzőkönyvet

5. Mandátumvizsgálat: lásd a jegyzőkönyvet

6. Helyesbítés (az eljárási szabályzat 216. cikke): lásd a jegyzőkönyvet

7. Tárgytalan írásbeli nyilatkozatok: lásd a jegyzőkönyvet

8. Megállapodások szövegeinek a Tanács általi továbbítása: lásd a jegyzőkönyvet

9. Szóbeli választ igénylő kérdések (benyújtás): lásd a jegyzőkönyvet

10. Végrehajtási intézkedések (az eljárási szabályzat 88. cikke): lásd a jegyzőkönyvet

11. Dokumentumok benyújtása: lásd a jegyzőkönyvet

12. Ügyrend

  Elnök. – Az Elnökök Értekezlete által a képviselőcsoportokkal való konzultációt követően a 2011. január 20-i, csütörtöki ülésén az eljárási szabályzat 137. pontjának megfelelően összeállított napirendtervezet végleges változata kiosztásra került. A következő módosításokat indítványozták:

[Szerda/Brüsszeli ülés]:

1. pont: Miután nyilatkozatot teszek a második világháború alatti roma népirtás EU általi elismeréséről, a következő pontok kerülnek sorra: a Tanács nyilatkozata, a Bizottság nyilatkozata és a képviselőcsoportok felszólalásai a roma népirtásról.

2. pont: A tunéziai helyzetről szóló vita címe az alábbiak szerint módosul: „A Bizottság alelnökének/az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének nyilatkozata a földközi-tengeri térségben, különösen Tunéziában és Egyiptomban kialakult helyzetről”.

3. pont: A Tunéziáról szóló állásfoglalási indítványokra vonatkozó szavazásra az ügyrend szerint holnap kerül sor. Az Egyiptomról szóló állásfoglalási indítványokra vonatkozó szavazásra a II. februári strasbourgi ülésen kerül sor.

4. pont: A Tanácsnak és a Bizottságnak az élelmiszerárak növekedéséről szóló nyilatkozataival kapcsolatos vitát a II. februári ülésre halasztjuk. Ehelyett a Tanácsnak és a Bizottságnak az európai felügyeleti hatóságok vezető tisztségviselőinek kinevezéséről szóló nyilatkozatairól folytatandó vitára kerül sor, amelyet a képviselőcsoportok felszólalásai követnek.

[Csütörtök/Brüsszeli ülés]:

Szeretném tájékoztatni a tisztelt képviselőket, hogy a Tamás Deutsch mentelmi jogának felfüggesztésére irányuló kérelemről szóló Francesco Enrico Speroni-jelentés ismertetésére a szavazások órája során kerül sor.

(Az ügyrendet elfogadják) ⁽¹⁾

  Ioan Mircea Paşcu (S&D). – Elnök úr, szeretném, hogy az Elnökök Értekezletével vegye fontolóra az egyperces felszólalások korábbi időpontra ütemezését, mivel a legutóbbi ülések során ezt a vitánk utolsó órájára tették. Ennek az az általános hatása, hogy egyre kevesebben hajlandóak részt venni, és nem szeretném azt hinni, hogy éppen ez az oka a későbbre halasztásnak.

Ezért kérem, hogy vegye fontolóra a korábbi időpontra ütemezést, hogy lehetőségünk nyíljon a részvételre, ahogyan korábban is tettük.

  Elnök. – Köszönöm a megjegyzést. Nyugodt lehet afelől, hogy ezen ügyet tárgyalni fogjuk, és döntést hozunk arról, milyen további lépéseket kell tennünk.

(1) Az ügyrend további módosításait lásd a Jegyzőkönyvben.

13. A második világháború alatti roma népirtás EU általi elismerése

  Elnök. – A következő pont az elnök nyilatkozata a második világháború alatti roma népirtás EU általi elismeréséről (2010/3020(RSP)).

Ma a romák alkotják a legnagyobb etnikai kisebbséget az Európai Unióban. Emellett Európában jelenleg ők tekinthetők a legelnyomottabb közösségnek. A második világháború alatt a nácik faji okok alapján üldözték őket, akárcsak a zsidókat. Több százezer romát mészároltak le, akiknek ősei generációk óta európai állampolgárok voltak. Auschwitz-Birkenau felszabadításának 66. évfordulója, amelyről ez év január 27-én emlékeztünk meg, emlékeztetőül szolgál számunkra, hogy a romák a tábor harmadik legnagyobb népcsoportja volt. Sajnos nem minden európai ismeri e tényt. Csupán néhány uniós tagállam ismerte el hivatalosan a roma népirtást. Itt az ideje, hogy az európai állampolgárokban tudatosítsuk, hogy a köztünk élő romákat mint közösséget érinti a népirtás traumája. A hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelem leghatékonyabb módja az oktatás. Az EU az Európai Parlamenten keresztül hallatja hangját az emberi jogi küzdelemben. Ma felemeljük hangunkat roma testvéreinkért. Azt szeretnénk, hogy szenvedéseik ne vesszenek a feledés homályába, és helyzetüket jobban megértsük.

– Tisztelt képviselőtársak, egy nagyon rövid vita következik e témában, ezért kérem, hogy ne hagyják el az üléstermet. Először a Tanács nyilatkozatát halljuk majd, mivel, ahogy ismeretes, a roma integráció a magyar elnökség egyik prioritása. Ezt követi a Bizottság alelnökének nyilatkozata, és a képviselőcsoportok rövid nyilatkozatai.

  Enikő Győri, a Tanács soros elnöke. – (HU) Engedjék meg, hogy egy idézettel kezdjem, Kolompár Friderika porajmos túlélő szavait idézem: „Apámat akkor találtuk meg, amikor Auschwitzba kimentünk, 94-ben vagy 95-ben, augusztus 2-án. Egy nagy táblán volt a nevük sorba, végig. Tudtuk, hogy Németországba vitték őket, csak azt nem, hogy hová. Ha egy fehérvári cigány ember nem kap el, én benyúlok a kemencébe és kiveszek egy darabot. Gondoltam, kiveszem és hazahozom emléknek. Azt mondja erre Józsi fiam:

– Anyám, ne nyúljál bele, mert fertőzést kaphatsz.

– Nem bánom én, fiaim – válaszoltam.

– Honnan tudod, hogy a testvéredé vagy az apádé volt? – kérdezett vissza. Elájultam, kivittek az égetőből.”

A magyar elnökség nevében szeretnék csatlakozni ahhoz a nemes kezdeményezéshez, amellyel az Európai Parlament és személyesen Buzek elnök úr ezen az ülésen meg kívánt emlékezni a roma holokauszt, a porajmos áldozataira. Miért fontos emlékezni? Nem kellene inkább a jövővel foglalkozni? George Santayana amerikai történész írta 1905-ben: „Akik nem képesek emlékezni a múltra, arra ítéltetnek, hogy megismételjék azt.”

A II. világháború idején és árnyékában a legóvatosabb becslések szerint is 220 000 romát és szintit öltek meg csak azért, mert ehhez a két népcsoporthoz – üldözőik kifejezése szerint fajhoz – tartoztak. Magyar, cseh, román, francia, német, lengyel, szerb és még ki tudja, milyen állampolgárok voltak. Férfiak, asszonyok, öregek és gyerekek. Sok-sok gyerek. Ha élnének, ma sokan közülük európai uniós polgárok lennének. A visszaemlékezések egyöntetűen arról szólnak, hogy az auschwitz-birkenaui cigánylágerben a családok, – ellentétben a zsidó foglyokkal – együtt maradhattak. Amint egy magyar holokauszt-túlélő mondta: „azt még az SS-esek is tudták, hogy a cigány családokat nem lehet szétszedni. Együtt maradhattak egészen addig, amíg '44. augusztus 2-ról 3-ára virradó éjjel a tábor 30 000 lakójából megmaradt foglyot barakkjaik felgyújtása közepette meg nem gyilkolták.”

Az Unió ebből a mélypontból, a soa és a porajmos poklából született újjá a II. világháború után. Az alapító atyák álma az volt, hogy az európai népek együtt tagadják meg mindazt, ami az emberi élet ilyen végletes tagadásához, Auschwitzhoz és Birkenauhoz vezetett. Az európai népek együtt, köztük a ma 10–12 milliós európai cigány népesség. Ez azonban még mindig a múlt, mondhatná valaki. Hol van ebben a jövő? A magyar elnökség szerint igenis egyszerre kell a múltról és a jövőről beszélnünk. Amikor Orbán Viktor magyar miniszterelnök január 19-én a magyar uniós elnökség programját mutatta be az Európai Parlamentnek, azt mondta: „a roma stratégia kiemelt része a magyar elnökség programjának, mert Európa hiába okos, ha nincsen szíve. Márpedig Európának csak akkor lesz szíve, hogyha a legnehezebb helyzetben lévő társadalmi csoportok számára a szociális beilleszkedés lehetőségét megteremti.”

Én személy szerint is nagyon büszke lennék arra, hogyha nekünk mindannyiunknak közösen, az elnökség végére lenne egy elfogadott közös európai roma keretstratégiánk. A munka folyik, hála az Európai Parlamentnek és az Európai Bizottságnak az elkötelezettségéért. Ehhez szeretne a Tanács és annak magyar elnöksége hozzájárulni. Szeretnénk hozzájárulni annak a felismerésnek a megerősödéséhez, amely a romákban – mint minden népben és népcsoportban Európában és a világban bárhol – nem problémát, hanem gazdasági, kulturális és emberi erőforrást lát.

  Maroš Šefčovič, a Bizottság alelnöke. – Elnök úr, néhány nappal ezelőtt tartottuk a holokauszt-emléknapot az Európai Parlamentben a holokauszt túlélőivel együtt. A Bizottság nevében rendkívül nagyra értékelem, hogy ma megemlékezünk a roma népirtás áldozatairól is.

Az Oswiecimben, Yad Vashemben vagy a washingtoni Holocaust Museumban tett látogatást követően az embert megrázza a holokauszt elkövetőinek embertelensége. Akik jártak a jeruzsálemi Children’s Pavilionban, bizonyára egyetértenek velem abban, hogy a látogató döbbenten távozik, és nem tudja elhinni, hogy ezek az események alig 60 vagy 70 évvel ezelőtt megtörténhettek Európában.

Ezért beszélnünk kell erről. Meg kell tanítani gyermekeinket erre a szomorú történetre, mert, amint tudjuk, a történelem hajlamos önmagát ismételni. Ezért feltétlenül biztosítanunk kell, hogy ez a szörnyűség ne merüljön feledésbe és soha ne ismétlődjön meg. Küzdjünk együtt a múlt kísérteteivel!

A történelem keserű leckét adott arról, mire képes a fajgyűlölet és az intolerancia. Az Európai Unió ezért alapvető jogokra és értékekre épül, amelyek magukba foglalják a kisebbségek védelmét, a szabad mozgás elvét és a hátrányos megkülönböztetés tilalmát, amelyek teljes mértékben vonatkoznak a romákra.

Elfogadhatatlan, hogy a 21. században a romáknak etnikai származásuk miatt még mindig hátrányos megkülönböztetéssel kell szembenézniük. Túlságosan is sok roma esik a rasszizmus, a hátrányos megkülönböztetés és a társadalmi kirekesztés áldozatául. Túlságosan is sok roma gyermek még mindig az utcákon van, ahelyett, hogy iskolába járna. Túlságosan is sok romától tagadják meg a munkaerőpiacon az egyenlő esélyt, és túlságosan is sok roma nő esik az erőszak és kizsákmányolás áldozatául.

A romák integrációja az EU prioritásai közé tartozik, amelyhez a nemzeti és helyi hatóságok, a civil társadalom és az uniós intézmények elkötelezettségére és közös erőfeszítésére van szükség. A Bizottság a maga részéről mélyen elkötelezett a romák helyzetének javítása mellett, különösen ami társadalmi és gazdasági integrációjukat illeti.

Folytonosan e célok megvalósítása érdekében munkálkodunk: ez számunkra régi keletű és hosszú távú elkötelezettséget jelent. El kell ismernünk azonban, hogy a roma integráció elsősorban a tagállamok felelőssége, és ez az oka, hogy a tavaly elfogadott közleményünkben konkrét intézkedések listáját tettük közre a romaintegrációs politika hatékonyabbá tétele érdekében. Ez volt az első kifejezetten a romákról szóló politikai dokumentum.

Értékelésünk azonban azt mutatja, hogy a tagállamokban további komoly munkára van szükség a romaintegrációs politikák hatékonyságának növelése érdekében. Ezért áprilisban, a magyar elnökséggel folytatott szoros együttműködés során a Bizottság elfogadja a nemzeti romaintegrációs stratégiák európai keretrendszerét, amely javaslatokat tesz a roma kirekesztéssel szembeni fellépésre.

Végezetül e szomorú percben a Bizottság nevében hadd hangsúlyozzam ismét az alapvető jogok védelmének és a társadalomba való harmonikus integráció biztosításának jelentőségét Európában. Rendkívül fontos biztosítani, hogy a történelem soha ne ismételhesse önmagát.

  Lívia Járóka, a PPE képviselőcsoport nevében. – (HU) Tisztelt Államtitkár Asszony, Tisztelt Elnök Úr, Tisztelt Biztos Úr, Kedves Kollégák! Az Európai Néppárt frakciója nevében szeretném kifejezni megelégedésemet, hálámat, hogy az Európai Parlament most először megemlékezik a holokauszt roma áldozatairól. Nekünk, az utódoknak pontosan ez a feladatunk, emlékezni és tanulni. Tisztelettel adózni az áldozatok szenvedéseinek, az összetartozás és egymás elfogadásának e fájdalmas tanulságait pedig be kell építenünk közös történelmünkbe és közös emlékezetünkbe. Ezért fontos, hogy támogassuk azokat az egyetemeket, tudományos társaságokat, kutatóintézeteket, amelyek segítik a romák által megvívott, hosszú történelmünk során átélt viszontagságok feltárásában és bemutatásában. Javaslom, hogy a nemzeti tantervekben Európa minden államában meg kell jelenítenünk azt az évszázados közös történelmet, amelyen a többségi társadalmak a romákkal osztoztak.

A mai nap is alkalmat ad arra, hogy megerősítsük ezt az összetartozást, hogy megismételjük, mi romák, a nemzetünk tagjai, államalkotó tényezők vagyunk, szabad és egyenlő európai polgárok. Ennél kevesebbel nem szabad beérnünk.

Hétszáz évnyi közös történelem áll mögöttünk, hét küzdelmes évszázad, melyek során számtalanszor bizonyítottuk hűségünket hazánkhoz és Európához. A kirekesztés és üldöztetés sötét napjaira emlékezvén közös történelmünknek ezekből a felemelő pillanataiból kell erőt merítenünk, és reményt merítenünk arra, hogy összefogva, méltóságteli, együtt lélegző közösséggé válhatunk. Mert ahogy közös a történelmünk, úgy közös lesz a jövőnk is, mindannyian tudjuk, és szeretném remélni, hogy együtt minden sikerülhet, de abban biztos vagyok, hogy minden csak együtt sikerülhet.

Egymást követő nemzedékek odaadó munkájára van szükség ahhoz, hogy mindenki a saját életében, a saját környezetében törekedjen felépíteni egy elfogadóbb és tökéletesebb világot. Elődeink számtalanszor bizonyították már, hogy nemzeteink képesek összefogni, ha sorskérdésekről van szó. És számunkra az európai romák helyzete sorskérdés. Most rajtunk a sor, és az első lépést ma kell megtennünk.

És ha engedik, hogy még hozzátegyem, a második lépést pedig két hét múlva a plenáris ülésen, ahol az európai romastratégia mindannyiunk elvárása szerint végre elindulhat az útjára.

  Hannes Swoboda, az S&D képviselőcsoport nevében. – (DE) Elnök úr, köszönöm a nyilatkozatát, és szeretnék köszönetet mondani a Tanács hivatalban lévő elnökének és a Bizottság alelnökének is. Szeretném megköszönni mindnyájuknak, akik javasolták e vitát – különösen képviselőcsoportomból Göncz asszonynak. Ahogy ma elmondta, elnök úr, a roma népirtás gyakran háttérbe szorul, amikor a zsidó népirtásról beszélünk. A nemzetiszocialista rémtetteknek azonban voltak más áldozatai is. E helyen szeretném megemlíteni a homoszexuálisokat, ahogyan egy másik kontextusban az elnök úr is tette.

Egyetértek a Tanács hivatalban lévő elnökével és az előző felszólalóval abban, hogy a megemlékezés legjobb formája, ha a jövőre is gondolunk. Nem elégedhetünk meg a romák mai helyzetével kontinensünkön. Még mindig hátrányosan megkülönböztetik őket, és még mindig léteznek előítéletek. Ha egy egyik ország fontolóra veszi a „cigányok” elnevezéshez való visszatérést a „romák” elnevezés helyett a tévedések kiküszöbölése miatt, akkor azt természetesen nem kritizálom, csupán azt mondom, hogy az előítéletek és a hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelem a fontos, és az, hogy az elnevezés megváltoztatásával ne hajoljunk meg a hátrányos megkülönböztetés előtt.

Évek óta napirendre kerül a romák ügye a tisztelt Házban, és el kell ismernünk – a különböző országokban tett látogatásaink kapcsán is – hogy még mindig igen jelentős problémák tapasztalhatók, hogy a diszkrimináció és a hátrányos helyzet kora még mindig nem járt le, és ma is sok gyermek tanul külön iskolákban. Ezért nagyon hálás vagyok a magyar elnökségnek, hogy e témát felvetette. Véleménykülönbségeink ellenére, Győri asszony, ebben az ügyben remélhetőleg együtt nagy sikereket fogunk elérni.

Képviselőcsoportunk Schulz úr révén egy ideje kapcsolatban van Günter Grass-szal, a német íróval, aki elindított egy roma alapítványt. Günter Grass egyszer ezt mondta: „Ti, a romák, állandó szétszórtságotokban – szigorúan véve – európaiak vagytok egy olyan értelemben, amit nekünk, akik nemzetiségünk zárkájába vagyunk zárva, szem előtt kell tartanunk, ha az egyesült Európát nem akarjuk bürokratikus, adminisztratív és teljhatalmú gazdasági kolosszussá tenni. Legalábbis ebben az egy tekintetben, a határokat átlépő szabad mozgásukban a cigánynak nevezett nép előttünk jár. Elsősorban meg kellene engedni nekik, hogy személyazonosságukat európai útlevéllel igazolják, ami garantálja, hogy Romániától Portugáliáig bárhol megszállhassanak.” (idézet vége)

Meg kell teremtenünk azokat a feltételeket, amelyek mellett minden roma otthon érezheti magát ott, ahol él. Létre kell hoznunk a feltételeket, amelyek lehetővé teszik számukra, hogy szabadon utazhassanak Európában anélkül, hogy újra kitelepítsék őket. Ha ez végül megtörténik, akkor sokat tettünk a romákért, és akkor a náciknak a második világháború holokausztja során a romákkal szemben elkövetett szörnyű tettei a múltba vesznek.

(Taps)

  Renate Weber, az ALDE képviselőcsoport nevében. – (RO) Elnök úr, a „samudaripe” szó romani nyelven „földi poklot” jelent, azaz népirtást vagy holokausztot. A földi pokol találó kifejezés arra, ahogy a romák éltek a második világháború alatt, amikor százezreket gyilkoltak meg közülük csupán azzal az indokkal, hogy romák. Valójában nem ismerjük a pontos számot. A washingtoni Holocaust Museum szerint hozzávetőleg negyedmillióról van szó. Más tanulmányok több mint egymillió meggyilkolt romát említenek ebben az időszakban. A bizonytalanságot az okozza, hogy keveset tudunk azon romákról, akik a holokauszt áldozatául estek. Ez újabb bizonyíték arra, hogy ezt a népet évszázadokig módszeresen hátrányosan megkülönböztették, illetve figyelmen kívül hagyták.

Ezért ma az Európai Parlamentnek az elnöke által tolmácsolt nyilatkozata történelmi pillanatot jelent. Itt azonban még nem állhatunk meg. Ezt az eseményt uniós és nemzeti szintű konkrét intézkedéseknek kell követniük. A roma népirtás elismerését minden tagállamnak meg kell tennie, és emellett történelmünk e fejezetével kapcsolatos ismereteket terjeszteni kell az európai polgárok körében.

Amíg az európai gyermekek nem tanulnak az iskolában erről a holokausztról és az évszázadokról, amelyek során a romák rabszolgák voltak több olyan országban, amely ma uniós tagállam, és amíg az európai társadalom rá nem ébred, hogy történelmi kötelességünk van ezzel a néppel szemben, addig nem fogjuk tudni megvalósítani a rasszizmus elleni kampányainkat, és nem vihetjük nagy sikerre nemzeti és uniós romaintegrációs stratégiáinkat.

  Catherine Grèze, a Verts/ALE képviselőcsoport nevében. – (FR) Elnök úr, ma délután meghatottan szólalok fel. Mindenekelőtt szeretném megköszönni, elkötelezettségét, elnök úr.

A roma népirtás elismerése történelmi pillanat azon európaiak milliói számára, akik a jénis, szintó, roma, mánus és vándorló („traveller”) néphez tartoznak. Rokonaik közül százezreket gyilkoltak meg e sötét évek során, akiket megalázó módon gyakran a társadalomból kivetettnek bélyegeztek.

Azonban ez történelmi pillanat számunkra, uniós állampolgárok számára is. Ne felejtsük el, hogy a romák utaztak először az európai országok között, jóval azelőtt, hogy közös területeink létrejöttek. Ma 10 milliós népességükkel a legnagyobb kisebbségünk. Történelmük a mi történelmünk is.

Legfőbb ideje volt, hölgyeim és uraim, hogy helyreállítsuk ezen európai polgárok európai intézményekbe vetett bizalmát. Társadalmaink kitértek előlük, és még mindig kétszeres büntetést szenvednek el. A háború borzalmai után az elhanyagolás, közöny és hallgatás következett. Ezért a roma népirtás elismerése tekinthető valódi megemlékezésnek. Egyértelműen alkalmat ad az emlékezésre, de mindenekelőtt a jobb jövő garanciáját kell jelentenie.

Múlt héten a Bundestagban az Európai Parlament és a nemzeti parlamentek képviselői, keletről és nyugatról egyaránt, elismerték történelmi felelősségüket azzal, hogy szorgalmazták a népirtás elismerését. Ez az első lépés afelé, hogy megváltoztassuk embertársaink ezen európaiakkal kapcsolatos nézőpontját. Még rengeteg a tennivaló. Tegyük a roma népet saját jogú európai polgárokká!

  Marek Henryk Migalski, az ECR képviselőcsoport nevében. – (PL) Elnök úr, a romák ugyanolyan egyértelműen a második világháborús népirtás áldozatai, mint a zsidók. Bárki, aki ezt tagadja, ugyanolyan könyörtelen bánásmódot érdemel, mint akik a zsidó holokausztot tagadják. Igaza van abban, hogy a romák a harmadik legnagyobb etnikai csoportot képviselik az auschwitzi mészárlás áldozatai között. A második legnagyobb csoportot a lengyelek alkotják. Valamennyi nemzetiségről meg kell emlékeznünk, akik a második világháború holokausztjának áldozatai. Emlékeznünk kell mindenre, ami Auschwitzban és a többi koncentrációs táborban, illetve a Katyńban és más helyeken elkövetett gyilkosságok során történt azon borzalmas öt–hat év során, hogy ezek az események soha ne ismétlődjenek meg. Az Európai Parlamentnek erkölcsi és politikai kötelessége az emlékezet fenntartása, és mai vitánk is erre ad lehetőséget.

  Cornelia Ernst, a GUE/NGL képviselőcsoport nevében. – (DE) Elnök úr, hölgyeim és uraim, ez valóban jelentős pillanat, mert ma, az Európai Parlamentben első ízben emlékezünk meg a holokauszt roma és szintó áldozatairól.

Hadd kezdjem egy tizennégy éves fiú, Robert Reinhard búcsúlevelével, amit 1943-ban auschwitzi deportálása előtt írt egy német gyermekotthonból. Ezt írta: „Újra megtaláltam a szüleimet. Elszállítanak a koncentrációs táborba. A lelkiismeretem megvizsgáltam, és elértem azt, hogy szembe tudok nézni a halállal. Köszönök még egyszer mindent, amit tettek értem. Üdvözlök mindenkit. Találkozunk a mennyországban. Robert.”

Ötszázezer más romához és szintóhoz hasonlóan ez a fiatal fiú sem tért vissza, és bár a romák és a szintók a zsidókkal együtt az első áldozatai voltak a tömegmészárlásnak, ma, 66 évvel később még mindig nem hangzott el a teljes igazság a történtekről. A többségi társadalom közös vétkessége felett gyakran átsiklunk. Ismernünk kell a teljes igazságot a történelem e fejezetéről.

A romákért és a szintókért elégtételt kell venni, a holokausztot pedig emberiesség elleni bűntettként kell elismerni annak érdekében, hogy soha többé ne történjen meg. Kitartóan kell küzdenünk, hogy eltöröljük az e néppel szembeni előítéleteket. Véget kell vetnünk a fajgyűlöletnek és az erőszaknak, amit tavalyelőtt például Magyarországon láthattunk, és meggyőződésünk bátorságával kell ezt tennünk. A szabadság, egyenlőség és szolidaritás nem néhányak előjoga, hanem mindnyájunké, mert az emberi jogok és a polgári jogok oszthatatlanok.

  Niki Tzavela, az EFD képviselőcsoport nevében. – (EL) Elnök úr, szeretnék csatlakozni az eddig elhangzottakhoz. A romák döntően hozzájárultak Európa fejlődéséhez, különösen annak kultúrájához. Szeretnék egy észrevételt, egy racionális megjegyzést tenni, mégpedig azt, hogy az Európai Unióban a Bizottságtól származó, a romákra vonatkozó valamennyi program töredékes és gyakran a társadalmi kirekesztés keretébe illeszkedik. Egy ésszerűbb megközelítést javasolnék. Más szóval, a Bizottság fogadjon el a társadalmi kirekesztés keretén kívüli kezdeményezést csak a romák számára, hogy létrejöjjön egy olyan program, amely csak a romáknak szól. Ez lehetővé tenné számunkra, hogy hatékonyabban dolgozzunk a romák érdekében nemzeti szinten.

  Elnök. – Elnök asszony, alelnök úr, kollégák, szeretném megköszönni valamennyi hozzászólásukat. Ez rendkívül fontos vita mindnyájunk számára, és az egész Európai Parlament számára.

A vitát lezárom.

Írásbeli nyilatkozatok (az eljárási szabályzat 149. cikke)

  Cristian Dan Preda (PPE), írásban. – (RO) Szívből üdvözlöm az Európai Uniónak a második világháború alatti roma népirtás elismerésére vonatkozó felhívását. Néhány tagállam már megtette e lépést, és remélem, hogy ugyanennyi tagállam követi őket, illetve az Európai Unió mint intézmény is. Sajnos az európai állampolgárok nagy többsége nem tud a roma népirtásról. Ezért nem állhatunk meg e jelképes gesztusnál, ahogy a román elnök is hangsúlyozta a roma népirtást elismerő 2007. októberi beszédében. Szorgalmaznunk kell a roma holokauszttal kapcsolatos ismereteknek az európai diákok tananyagába való beépítését. Másfelől elfogadhatatlan, hogy 66 évvel az auschwitzi koncentrációs tábor foglyainak kiszabadítását követően egy etnikai csoport ilyen nagymértékű diszkriminációnak van kitéve Európa-szerte. Ezért úgy gondolom, hogy a romák társadalmi befogadásának, amely a magyar elnökség egyik prioritása, a konkrét, hatékony és mérhető intézkedéseken alapuló európai politika középpontjába kell kerülnie.

  Jarosław Leszek Wałęsa (PPE), írásban. – (PL) A Harmadik Birodalom önkényuralmának második világháborús áldozatai körüli ügyek még mindig rendkívül kényes témák, érdemes azonban ezeket részletesen megvizsgálnunk. Ma szeretnénk kiszélesíteni a holokauszt elnevezés kontextusát, mivel a köztudatban a zsidók tömeges mészárlását jelenti. A más etnikai, nemzeti és társadalmi csoportok körében a második világháború során történt „tisztogatásról” szintén meg kell emlékeznünk. Kevesen vannak tudatában a történteknek, különösen az európai fiatalok közül. Pontosan ez az oka, amiért megpróbáljuk felhozni a mai vita során a romák mészárlásának fájdalmas és valamelyest elhanyagolt ügyét. Porajmos, a mészárlás roma elnevezése Európa-szerte ötszázezer–kétmillió roma életét követelte. Az Auschwitzban meggyilkolt nemzetiségek közül a zsidók és a lengyelek után a harmadik legnagyobb csoportot alkották. Ezek a tények nem hagynak kétséget a romák hatalmas veszteségéről, amely minket, európaiakat arra kötelez, hogy emlékezzünk meg a népirtás igazságtalanságát elszenvedőkről, és sorsukról hírt adjunk. Ezen események tudatosítása elsődleges fontosságú a jelenlegi és jövőbeli generációk számára

  Elena Băsescu (PPE), írásban. – (RO) A romák jelenleg az Unió legnagyobb kisebbségének számítanak, de az évszázadok során ők voltak a leginkább elnyomva. Több százezer romát gyilkoltak meg és üldöztek a második világháború során. Sajnos csupán néhány tagállam ismerte el, hogy a romák mészárlása valóban népirtás volt. Az áldozatok emléke és a holokauszt roma túlélői iránti mély tisztelete jeléül a román elnök 2007-ben elismerte a romák által elszenvedett kegyetlenségeket, és a hűséges szolgálat nemzeti érdemrendjének harmadik fokozatával tüntetett ki három roma túlélőt. A romák részét képezik Románia jövőjének, az európai Romániának. A holokauszt tragédiája immár része kollektív emlékezetünknek. Megragadom az alkalmat, hogy üdvözöljem a magyar elnökség prioritásait, különösen a romaintegrációs stratégiát. A megemlékezés legjobb formája a jövőbe tekintés. Minden tagállamban meg kell vizsgálnunk a történelmi évszázadokat, amelyeknek a romák részei voltak, és most meg kell erősítenünk a roma kezdeményezést. Ők szabad, egyenlő európai polgárok. Létre kell hoznunk a romák szabad mozgásának előfeltételeit, hogy ne toloncolják ki őket ismét. Olyan közösségre van szükségünk, amely teljesen beilleszkedik a modern társadalomba.

  Elena Oana Antonescu (PPE), írásban. – (RO) Üdvözlöm az Európai Parlament elnöke, Jerzy Buzek kezdeményezését, aki kérte, hogy az Európai Unió hivatalosan ismerje el a nácik és szövetségeseik által a második világháborúban a roma lakosság ellen elkövetett népirtást, mert előrelépést jelent a legelterjedtebb európai etnikai kisebbség jogainak védelmében folytatott küzdelem terén.

A roma lakosság több tízezer tagját kínozták meg és gyilkolták le a keleti térségben, és több ezren haltak meg a náci rezsim koncentrációs táboraiban. Michael Billig történész a következő állításban összegzi a faji felsőbbrendűség doktrínáját: „Az embert nem azért ölik meg, amit tesz, hanem azért, aki”. Ez a mondat összegzi azt a szomorú időszakot, amikor több mint egymillió romát nyomtak el és fosztottak meg minden jogától, beleértve az utódnemzés jogát is.

Úgy gondolom, hogy konkrét uniós szintű intézkedésekre van szükségünk a rasszizmus és a társadalmi kirekesztés elleni fellépéshez. Szót emelek amellett, hogy jobb együttműködésre és a bevált gyakorlatok cseréjére van szükség uniós szinten a nemzeti és az európai romaintegrációs stratégiák között.

14. Az Európai Tanács ülésének előkészítése (2011. február 4.) (vita)

  Elnök. – A következő napirendi pont az Európai Tanács 2011. február 4-i ülésének előkészítéséről szóló tanácsi és bizottsági nyilatkozatok. Az első felszólaló a Tanács nevében Győri Enikő, a Tanács hivatalban lévő elnöke. Szíveskedjék megkezdeni felszólalását.

  Győri Enikő, a Tanács soros elnöke. – (HU) Tisztelt képviselő hölgyek és urak, tisztelt biztos úr! Nagy örömömre szolgál, hogy az Európai Tanács következő ülése előtt szólhatok önökhöz, annak ellenére, hogy a soros elnökség szerepét a Lisszaboni Szerződés úgy határozza meg, hogy az Európai Tanács előkészítéséért elsősorban az állandó elnök felel. Ugyanakkor az Európai Tanács ülésének előkészítésében nagyon szorosan együttműködött az állandó elnökkel a soros elnökség, például a magyar elnökség alatt megrendezett hétfői Általános Ügyek Tanácsa keretében is. Ezenkívül természetesen nyomon követjük az Európai Tanács következtetéseinek végrehajtását mind az Általános Ügyek Tanácsában, mind az egyéb tanácsi formációkban.

Először engedjék meg, hogy felvázoljam a februári ülés napirendjén szereplő főbb kérdéseket, amelyek elsősorban az energiaügyekre és az innováció témakörére összpontosítanak. Az Európa 2020 stratégia meghatározásának keretében az Európai Tanács 2010 márciusában döntött úgy, hogy tematikus vitát tart az energia és az innováció kérdésében. Azt hiszem, nem kell mondanom, hogy e két ágazat milyen döntő fontosságú az európai gazdasági növekedés és a foglalkoztatás szempontjából. Az Európai Tanácsnak ugyanis nemcsak az a feladata, hogy közvetlen válsághelyzetekre reagáljon, hanem az is, hogy stratégiai iránymutatásokat fogalmazzon meg a jövőre nézve.

Kezdjük az energia kérdéskörével. Az energiabiztonság az prioritás mindannyiunk számára. Ehhez az energiapiac nagyobb mértékű integrálására és összekapcsolására van szükség. Növelnünk kell a kutatási és fejlesztési ráfordításokat, versenyképesebbé és fenntarthatóbbá kell tenni a gazdaságot, és szorosabbra kell fűzni az együttműködést a fő tranzit-, energiatermelő és energiafogyasztó országokkal. Az első elem tehát az integrált és összekapcsolt energiapiac. Szükségünk van arra, hogy kialakuljon a teljes belső energiapiac. Ennek érdekében több fontos lépésről kell döntenie az Európai Tanácsnak.

Először is végre kell hajtani a belső energiapiacra vonatkozó jogszabályokat. A szabályozás szintjén is van még tennivalónk. Egyszerűsítenünk kell például az új infrastruktúrák építésének engedélyezésére vonatkozó eljárásokat. Emellett komoly erőfeszítéseket kell tennünk annak érdekében, hogy korszerűsítsük és bővítsük az európai energiainfrastruktúrát, valamint hogy a piacokat a határokon átnyúló együttműködésekkel is összekapcsoljuk. Az Uniónak egyetlen országa, egyetlen térsége sem maradhat elszigetelt. Mindezt elsősorban a magánszektornak kell finanszíroznia. Ezen felül a határon átnyúló beruházások tekintetében megfelelő költségmegosztási elveket kell lefektetni. Harmadrészt pedig lesznek olyan projektek, amelyek ugyan az energiabiztonság szempontjából rendkívüli jelentőségűek, azonban mégsem elég vonzóak a magántőkének ahhoz, hogy teljes egészében finanszírozza. Ilyen esetben indokolt lehet a projektekhez korlátozott mértékű közfinanszírozást tagállami vagy uniós forrásból biztosítani. A jelenlegi tárgyalásoknak azonban nem célja, hogy prejudikáljuk a több éves pénzügyi keretről folytatandó, majd június végén induló vitát.

Második nagy energetikai témakör az energiahatékonyság és a megújuló energiák. Ezek – mondanom sem kell – növelik a versenyképességet és elősegítik az energiaellátás biztonságát, valamint szolgálják a fenntarthatóságot alacsonyabb költségek mellett. A Tanács 2011-ben meg fogja vizsgálni azt a javaslatot, amelyet a Bizottság fog beterjeszteni az új energiahatékonysági tervre vonatkozóan. A javaslat számba fogja venni a 2013-ig meghatározott uniós energiahatékonysági cél megvalósítása terén eddig elérteket, és további intézkedéseket is előirányoz. A külkapcsolatok is kiemelkedő jelentőségűek az energetikapolitikában. Szisztematikusabban össze kell hangolni a kulcsfontosságú termelő, tranzit- és fogyasztó országokkal kapcsolatos uniós és tagállami tevékenységeket. Célszerű lenne például, hogyha a tagállamok nem csak a földgáz esetében osztanának meg egymással a megkötött szerződésekre vonatkozó információkat, ahogy azt jelenleg teszik, hanem más energiafajták esetében is. Meg kell kezdeni a konkrét munkát annak érdekében, hogy a kulcsfontosságú szereplőkkel minden közös érdekű témában partnerségek alakuljanak ki a szabályozással kapcsolatos megközelítésekre vonatkozóan. Ez érvényes természetesen Oroszországra, de az Unió valamennyi partnerére, szomszédjára is.

Térjünk át az innováció témakörére. Az innováció az, amely segíthet korunk legkritikusabb társadalmi kihívásai, például az egészséggel, élelmezésbiztonsággal, energiabiztonsággal, a fenntartható fejlődéssel, az éghajlatváltozással és az idősödő népességgel kapcsolatos kihívásoknak a kezelésében, valamint lehetőségeket is kínálnak új piacok számára. Segíthet az innováció annak a dilemmának feloldásában is, mely a költségvetési szigor és a növekedésbarát politika között feszül. Miből lehet finanszírozni a növekedést, mielőtt az önfenntartóvá nem válik? Hitelből nem lehet, hiszen azt nem akarjuk. Meg akarjuk állítani az eladósodottságot. Az innováció révén tárhatók fel a kreativitásnak tehát azok a tartalékai, amelyekből a megfelelő válaszokat megadhatjuk. Az innováció témakörén belül tehát a jelentős társadalmi kihívások megválaszolására kell koncentrálnunk, az európai kutatási térség irányában kell előrébb lépnünk. Meg kell teremtenünk a kutatók szabad mobilitását, javítanunk kell az innovatív vállalkozásokra vonatkozó keretfeltételeket, és az állami támogatások rangsorolásával is foglalkoznia kell az Európai Tanácsnak.

Energia és innováció: jövőbe mutató befektetések. Az Európai Tanácsnak emellett azonban az aktuális gazdasági, pénzügyi kérdésekkel is muszáj foglalkoznia, hiszen mindannyian tudjuk, a válságot még nem tudjuk teljes egészében magunk mögött. A helyzet törékeny. Mindent el kell követni a közös valuta, az euró megvédése érdekében, és meg kell nyugtatnunk a piacokat. Ezért a European Financial Stability Facility-t meg kell erősíteni, banki stressztesztekről szót kell ejteni. A magyar elnökség különösen elkötelezett a hatos gazdasági kormányzási jogszabálycsomag tekintetében. Erről be szeretnénk számolni az állam- és kormányfőknek, hogy hol tartunk az egyeztetésben mind a Tanácsban, mind pedig a Parlamentben a konzultációkban. És végül, hogy a versenyképesség érdekében milyen további közös intézkedésekre van szükség, és természetesen a jelenlegi, akut helyzetben szót ejtenek az állam- és kormányfők Tunéziáról és Egyiptomról is.

Tisztelt képviselő hölgyek és urak! Abban bízom, hogy egy nagyon nehéz témakörökkel foglalkozó Európai Tanáccsal leszünk, ahol konkrét kérdéseket tudnak megfogalmazni, amely a Tanács munkáját is meghatározza a következő hónapokra, és Herman Van Rompuy elnök úr fog az ülés után önöknek majd beszámolni.

  José Manuel Barroso, a Bizottság elnöke. – Elnök úr, az Európai Tanács soron következő ülésére szomszédságunk, konkrétan Egyiptom, Tunézia és Fehéroroszország szempontjából igen fontos időszakban kerül sor. A felsorolt országok eltérő egyedi helyzetének tiszteletben tartása mellett az Európai Tanácstól azt várom, hogy nagyon világosan szögezze le, hogy a jogállamiság, valamint az alapvető jogok és a pluralista demokrácia tiszteletben tartásának elvét el kell fogadni, és be kell tartani. A demokrácia ugyanis a legjobb mód arra, hogy az adott országokban – miként bárhol másutt is – megvalósuljon a stabilitás és a jólét.

Pénteken az Európai Tanács két olyan témakörről is tanácskozni fog, melyek szintén igen fontosak Európa és gazdaságának jövője szempontjából: az energiáról és az innovációról. Mindkettő az Európa 2020 stratégia magvát képezi, és központi szerepet tölt be a fenntartható növekedés helyreállítására és az Európai Unió versenyképességének növelésére irányuló célunkban. És azt se feledjük, hogy az energia és az innováció ezen felül két olyan terület, ahol a közösségi megközelítés és az európai dimenzió számottevő hozzáadott értéket képviselhet. A jelenlegi körülmények között ezt fontos leszögezni.

Az Európa 2020 stratégián keresztül már megállapodtunk egy sor, az energetikai innovációra vonatkozó nagyra törő célkitűzésben és célban. Említhetném az „Innovatív Unió” elnevezésű, múlt év októberében elfogadott kiemelt kezdeményezést, vagy a múlt héten elfogadott „Erőforrás-hatékony Európa” elnevezésű kiemelt kezdeményezést, melyekben az energia kitüntetett helyet foglal el.

Az Európai Tanács e heti ülésének tehát világos, konkrét kulcsfeladatokat kell körülhatárolnia. A tanácskozásnak és az eredménynek a lehető legoperatívabbnak és legproduktívabbnak kell lenniük.

Az energiapolitikát a következő nagyszabású európai integrációs projektként írtam le, és nem nehéz belátni, hogy a biztos, biztonságos, fenntartható és megfizethető energiaellátásnak miért van sarkalatos jelentősége az Európai Unió, mint globális szereplő gazdasági és stratégiai érdekei szempontjából. Éghajlat- és energiacsomagunkkal, valamint belső piaci szabályozásunkkal korábban már sokat tettünk. A Lisszaboni Szerződés által nyújtott lehetőségek kiaknázásával, meglévő együttműködéseink elmélyítésével és kezdeményezések új területeken – például az energiabiztonság területén – történő indításával erre kell építenünk.

Energiapolitikánk megbízhatóságának első próbája tehát annak teljesítése, amiben már megegyeztünk.

Az „Energia 2020” című és az energia-infrastruktúráról szóló közleményében a Bizottság már felvázolta azokat az intézkedéseket, amelyekről úgy gondoljuk, hogy sürgősen muszáj meghoznunk őket. Azt kívánom, hogy az Európai Tanács erősítse meg ezeket a prioritásokat, és különösen, egyértelműen kötelezze el magát belső energia-piacunknak 2014-re történő kiépítése iránt. Idén az elektromos járművek töltőrendszereire, 2012 végéig, pedig az intelligens hálózatokra és mérőeszközökre vonatkozó közös műszaki szabvány kialakítására is szükség van.

A valóban integrált belső energiapiac kulcsszerepet játszik a fokozottabb növekedésben és munkahelyteremtésben, a technológiai haladás előmozdításában, infrastruktúráink korszerűsítésében, valamint importkitettségünk és az áringadozásoknak való kitettségünk csökkentésében.

Arról is gondoskodnunk kell, hogy ne legyen Európa többi részétől energetikai szempontból elszigetelt tagállam. Kívánságom az, hogy a tagállamok állapodjanak meg, hogy 2015-re felszámolják az európai energiaszigeteket.

A balti országokat sikeresen rákapcsoltuk a kontinentális rendszerre. Most Közép-Kelet-Európán a sor, hogy előrelépjen az észak-déli energiahálózat összekapcsolásában. Azt kívánom, hogy ősszel szülessék megegyezés a Balti-tenger és az Adriai-tenger közötti összeköttetés kialakításához szükséges projektekre vonatkozó tervről.

Miközben jó úton haladunk a megújuló energiákra vonatkozó céljaink megvalósítása felé, jelenlegi teljesítményünkkel energiahatékonysági célkitűzéseinknek csupán a felét fogjuk elérni. Nagyarányú környezeti és gazdasági előnyöket a hatékonyabb energiafelhasználástól remélhetünk, és ez vezethet Európa éves energiaszámlájának mintegy 200 milliárd euróval való csökkentéséhez is. És 2020-ig ezzel hozhatunk létre két millió új munkahelyet is.

Ezért arra fogom kérni az Európai Tanácsot, hogy adjon újabb lökést energiahatékonysági politikánk továbbvitelének. A közbeszerzéseket európai léptékben arra használhatnánk fel, hogy valósággal felturbózzuk az energiahatékonyságot, ami helyi, nem kiszervezhető munkahelyeket jelent, munkalehetőséget a kis- és középvállalkozások számára, és valódi megtakarításokat mind a termelés, mind a háztartások részére.

A következő hetekben a Bizottság az energiahatékonyság fokozását célzó konkrét intézkedéseket javasoló energiahatékonysági tervet fog elfogadni; ilyen intézkedés például az, hogy 2012. január 1-ig valamennyi tagállamnak energiahatékonysági normákat kell beépítenie a közbeszerzéseibe. A Bizottság ezt követően 2013-ig felülvizsgálja az említett intézkedéseknek köszönhetően megvalósuló előrelépést, és további intézkedéseket vesz majd fontolóra, ideértve szükség esetén a jogilag kötelező erejű célokra irányuló javaslatot is.

A tagállamoknak meg kell állapodniuk egy határidőben, amikorra a középületeket és közszolgáltatásokat érintő valamennyi közbeszerzésbe energiahatékonysági normákat építenek be. A Bizottság a maga részéről készen áll arra, hogy új intézkedéseket tanulmányozzon a városok energiahatékonysága, a fenntartható bio-üzemanyagok, az intelligens hálózatok és az energiatárolás területén.

Az európai energiapolitika külső vetületére is összpontosítanunk kell. Épp két héttel ezelőtt biztató megbeszéléseket folytattam Azerbajdzsán és Türkmenisztán elnökével a Kaszpi-tengeri gázmezőkhöz való európai hozzáférésről, ami lehetővé tenné a déli folyosó kiépítését. Azerbajdzsánnal együttes nyilatkozatot írtunk alá, a türkmének, pedig konkrét kötelezettséget vállaltak az Európa számára történő gázszállításra, ami számottevő áttörést jelent.

A látogatásból a következő üzenetet szűrtem le: amikor Európában együttesen hozunk az energiára vonatkozó meghatározó döntéseket, akkor az energiaforrásokért folyó világméretű verseny erőteljes szereplői vagyunk. Az Európai Tanács részéről kulcsfontosságú üzenet lenne az Európai Unió energiapolitikája külső vetületének hangsúlyozása, ezért arra számítok, hogy a mostani Európai Tanácson és – örömmel mondhatom – itt az Európai Parlamentben is az energiára vonatkozó, kiemelt jelentőségű tárgyalások elé nézünk. Tudom, hogy a Parlament erőteljesen támogatja az erélyes európai energiapolitikát, és a Parlament elnöke elsőként szállt síkra amellett, hogy Európa energiapolitikai vonatkozásban határozottabban kötelezze el magát.

Az innovációra áttérve: úgy gondolom, már széles körű egyetértés van abban a tekintetben, hogy az Európai Tanácsnak milyen eredményt kell felmutatnia. Talán kevésbé nyilvánvaló annak az átérzése, hogy mennyire sürgős, mennyire szörnyen sürgető a cselekvés, és hogy a kutatás és az innováció fokozására miért épp most van szükség, amikor valamennyi tagállamnak nehéz döntéseket kell meghoznia arról, hogy költségvetési kiadásai közül miből faragjon le.

A költségvetési szempontok és az innováció köztámogatása nem kibékíthetetlen politikák. Több tagállam bebizonyította, hogy a növekedés-barát, főként a kutatással és innovációval összefüggő kiadások fenntartása mellett is le lehet szorítani az általános költségvetési kiadásokat. Ez azért fontos, mert az innovációs gazdaság kialakítása a sarkalatos mély szerkezeti átalakítás. Versenytársaink tudják ezt, és már az innovációra tették fel a lapot.

A lemaradást elkerülendő, arra van szükségünk, hogy az Európai Tanács hagyja jóvá az innovációra irányuló stratégiai és integrált megközelítésünket. Az innovációnak gazdaságpolitikánk részét kell képeznie, és nem egyszerű kutatási eszköznek kell maradnia, miként ezt egyesek gondolják.

Az Európai Unióban a kutatás és az innováció keretfeltételeinek javításával valódi európai szintű hozzáadott értéket produkálhatunk. Európának a hatékony szabványosítással, a szellemi tulajdonjogok jobb felhasználásával, az innováció-barát közbeszerzésekkel, valamint az innovatív kisvállalkozásoknak a biztos finanszírozáshoz való hozzásegítésével az innováció természetes hazájává kell válnia.

Ebből sok mindenhez nem kell pénz, kell viszont politikai akarat; méghozzá olyan politikai akarat, amely európai megközelítést és európai dimenziót felhasználó intézkedések meghozatalát tételezi.

Az Európai Kutatási Térségből is sokkal többet tudnánk kihozni, például azzal, hogy a kutatók mobilitásának javításával teljes körűen kihasználjuk az egységes piacot.

A kiadásokat fenn kell tartanunk, de jobban is kell felhasználnunk őket. A költségvetés felülvizsgálatával vitát indítottunk arról, hogy miként lehetne egyszerűsíteni az uniós pénzek elköltésének módját, és arról, hogy tovább kell dolgoznunk a kutatás és innováció finanszírozása közös stratégiai keretének kialakítása érdekében. Más szavakkal, az ár és a minőség közötti nagyobb összhang megteremtése a papírmunka visszaszorítását is feltételezi, hogy az Európai Unió által finanszírozott tudósok több időt tölthessenek a kutatóhelyen vagy a munkájukkal, és ne kelljen annyi időt fecsérelniük a bürokráciára és a papírmunkára. Bonyolult és bürokratikus szabályokon nyugvó finanszírozási eszközök összefüggéstelen halmazával nem fogjuk tudni idecsalogatni a legragyogóbb tudósokat és a leginnovatívabb gazdasági társaságokat.

Az Európai Tanács e havi ülése tehát az energiával és az innovációval foglalkozik majd, de a gazdasági kérdések megvitatását sem fogja megkerülni. Polgáraink legnagyobb gondja ugyanis továbbra is a gazdasági problémák, a munkanélküliség.

Nemrég indítottuk el az első európai szemesztert, hoztuk mozgásba a gazdasági kormányzást. Az éves növekedési jelentés jó fogadtatásra talált. Az üzenetek összefogottak és világosak voltak. A jelentés uniós szinten megadja a szükséges iránymutatást ahhoz, hogy a tagállamok nemzeti politikai döntéseik meghozatala során figyelembe vehessék egymástól való függésünket.

Az új gazdasági irányítási rendszerünket majdan alátámasztó jogalkotási javaslatok terén már számottevő előrehaladás történt. Ezért szeretnék köszönetet mondani a magyar elnökségnek. Teljes mértékben támogatom a magyar elnökséget abban, hogy a júniusig történő elfogadás érdekében felgyorsítsa a munkát.

Ezen túlmenően, az átfogó válasz részeként meg kell majd oldanunk az európai pénzügyi stabilitási eszköz és az európai stabilitási mechanizmus körüli fennmaradó kérdéseket is.

Az európai pénzügyi stabilitási eszközt illetően: alkalmazási körének kiszélesítésén túlmenően most az a tét, hogy miként növelhetjük a tényleges hitelezési kapacitását – ahogy ezt a Bizottság az éves növekedési jelentésben is megállapította.

Ezt a kérdést természetesen az átfogó válasz összefüggésében kell vizsgálni. Az Európai Tanács pénteki ülésének tanácskozásai a legnagyobb valószínűséggel a körül forognak majd, hogy az Európai Unióban és az euróövezetben a gazdaságpolitikák szorosabb összehangolására van szükség. Üdvözlök egy ilyen tanácskozást, amely kiválóan illeszkedik a Bizottság éves növekedési jelentéséhez. Az európai szemeszter ugyanis nemcsak a költségvetési politikák összehangolásáról szól, hanem nagyobb léptékű kérdések, például a makrogazdasági egyensúlytalanságok és a versenyhátrányok kezeléséről is.

Ezenfelül a közelmúltban hallatszottak olyan erélyes hangok is, melyek a gazdasági kormányzás elmélyítése érdekében érveltek, ám ezzel egyidejűleg leszögezték, hogy ez csak kormányközi módszerrel történhet.

Világosan le kell szögeznünk: a Bizottság üdvözli a gazdasági kormányzás elmélyítését és felgyorsítását, valamint a politikai összehangolást, még az euróövezetben is. Ugyanakkor szilárd meggyőződésünk, hogy ennek megvalósításához a Szerződés megfelelő keretet és eszközöket kínál. Ügyünket ugyanis nem vinnénk előre, ha a végén esetleg összefüggéstelen módon működő párhuzamos struktúrákkal találnánk szemben magunkat.

Az uniós kereteken kívül az EU számára, és különösen az euróövezetben megerősített gazdasági kormányzási rendszer kiépítése számottevő és politikailag igen kényes kérdéseket vet föl. A tagállamoknak a közösségi módszerrel és a Szerződés által nyújtott kerettel tökéletesen összeegyeztethető intézkedéseket kell foganatosítaniuk. Amennyiben az intézkedések nemzeti hatáskörbe tartoznak – és néhány természetesen nemzeti felelősségi körbe tartozik –, ezt a hatáskört az általános uniós kerettel összhangban kell gyakorolni.

Tényleg hiszem, hogy ez az ügy rendkívül fontos, hiszen a gazdasági kormányzás kérdéskörében hatalmasat léphetünk előre. Szorosabb politikai összehangolásra és jobb gazdasági kormányzásra van szükségünk – és jó ideje e mellett érvelünk –, ám ezt a szerződésekkel és a közösségi megközelítéssel koherens és összeegyeztethető módon kell tennünk.

A Bizottság különösen oda fog figyelni ezekre a kérdésekre. A Szerződés a belőle következő „közösségi módszerrel” együtt valamennyi európai intézmény szerepének teljes tiszteletben tartását feltételezi.

  Joseph Daul, a PPE képviselőcsoport nevében. – (FR) Elnök úr, Győri asszony, Barroso úr, tisztelt képviselőtársaim, az európai közvélemény vajon mit fog leszűrni vezetőinek e pénteki brüsszeli találkozójából? Azt fogja-e kihallani belőle, hogy az európai kihívásokra – az euróra, az energiára, a kutatásra, az innovációra és a foglalkoztatásra – jóhiszeműen keressük az európai válaszokat? Vagy pedig azt, hogy már megint a megosztottság és a hatalmi harcok szánalmas látványát nyújtjuk? Milyen címekkel jelennek majd meg a vezető lapok? Az európai tanácsi döntések kapcsán miről fognak beszélni az emberek szombaton a blogokon és a Facebook-on? Arról-e, hogy Európa fél fellépni a földközi-tengeri országokban kialakult helyzetben, melyek alig várják, hogy elismertessék a jogaikat, vagy épp ellenkezőleg, Európa vezető szerepéről fognak írni? Európa feladata ebben a tekintetben világos: minden erőforrását és diplomáciai készségét latba kell vetnie az átmenet előmozdítása, valamint a demokratikus és nyílt választások megrendezése érdekében.

Tisztelt képviselőtársaim, az PPE képviselőcsoport számára problémáink megoldását a több Európa, nem pedig a kevesebb Európa jelenti. A megoldás nem több úgynevezett nemzeti győzelemben, hanem több közös győzelemben és több összehangolt válaszban rejlik. Nem közös szabályaink alkalmazásának lazításában, hanem a nagyobb fegyelemben. A megoldás, tisztelt képviselőtársaim, nem a költségvetéseink, munkaügyi törvényeink és adókulcsaink közötti nagyobb eltérésben, hanem a nagyobb konvergenciában rejlik!

A PPE képviselőcsoportot számára, ha van tanulság a válságból, akkor az az, hogy közös jövőkép és közösen kiaknázott erőforrások nélkül országaink renyhe növekedésbe fognak ragadni, és társadalmi válságba fognak süllyedni. Ha van tanulság a válságból, akkor az az, hogy európaiként gondolkodva, európaiként dolgozva és európaiként beruházva országaink tartósan megerősödve fognak kikerülni abból a nehéz időszakból, melyen mostanában keresztülmennek.

Mi más miatt fogunk egyként reagálni, ha nem a közelmúltban tapasztalt nehézségek miatt? Az Európai Bizottsággal, parlamenti képviselőtársaim többségével, és bizonyos vagyok benne: az 500 millió európai többségével együtt a következő kérdést intézem az Európai Tanácshoz: mikor fogunk jobban egyként cselekedni és reagálni?

Ami az eurót illeti, most már tudom, hogy kormányaink ki fognak tartani, és nem fogják megengedni, hogy spekulánsok tönkretegyenek 60 évnyi európai építést. Most arra szólítom fel őket, hogy összpontosítsanak a pénzügyi stabilitási mechanizmus elengedhetetlen megszilárdítására. Különösen arra kérem őket, hogy erősítsék meg költségvetési fegyelmüket, és tartsanak ki a költségvetési hiány leszorításában. Közös projektünk sikerének záloga az európai kormányzás. Képviselőcsoportom ehhez ugyanúgy ragaszkodik, mint az euróhoz, vagyis feltétlenül!

Miként felszólalásom elején mondottam, problémáinkra a megoldás a több, és nem a kevesebb Európa. Igaz ez a foglalkoztatás és a gazdaság esetében, de igaz az energia esetében is, mellyel az Európai Tanács pénteken szintén foglalkozik majd. A több Európa annyit tesz, mint elsősorban teljes körűen végrehajtani a belső energiapiac területén már meglévő jogszabályokat. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy ha ezt a piacot teljes mértékben működtetjük, ettől fokozódni fog a versenyképességünk, biztosítva lesz az ellátási biztonságunk, és a megújuló energiák előállítása is számottevően nőni fog.

A több Európa azt is jelenti, hogy ösztönözni kell tagállamainkat arra, hogy 2020-ra megfeleljenek az energiahatékonyság 20%-os növelése kihívásának. Ezt a célt maguk a tagállamok tűzték ki saját maguk elé. Ügyelnünk kell arra, hogy ezt a célt elérjék, mert ha nem, ennek érdekében szigorítanunk kell a normákat. Végezetül az energia terén a több Európa több beruházást is feltételez. A Bizottság becslése szerint a megkövetelt infrastrukturális szint elérése 1 milliárd euróba fog kerülni. Az Európai Tanácstól ilyen értelmű ambiciózus döntéseket várunk. A biztonságos, tiszta energia Európa számára ugyanolyan elengedhetetlen, mint a kutatás-fejlesztési, valamint az ipari innováció előmozdítását szolgáló politika. A megoldás itt is a több Európában rejlik, és abban, hogy a kis-és középvállalkozásokra fokozott figyelmet fordítsunk. A megoldás a bürokratikus megkötéseknek minimumra történő leszorításában, valamint abban áll, hogy végre megállapodjunk egy európai szabadalomban. Az innováció terén is közös megoldásokat, nem pedig szűk látókörű civakodást várunk a vezetőinktől.

Tisztelt képviselőtársaim, ideje, hogy meghaladjuk múltbeli reflexeinket. Szép-szép, hogy előtérbe toljuk azt, ami megkülönböztet egymástól, de még jobb lenne, ha e különbségek kiegészíthetnék egymást! Az egyéni kezdeményezés hasznos lehet, de a meccset csapatként nyerhetjük meg! Jogos a nemzeti törekvések ápolása, ám az európaiak jövőjét csak úgy szavatolhatjuk, ha megértjük: a játékot nemzetközi szinten csapatjátékkal nyerhetjük meg.

  Martin Schulz, az S&D képviselőcsoport nevében. – (DE) Elnök úr, a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége Európai Parlamenti Képviselőcsoportja tegnap ülést tartott, melynek során előkészítette a hétvégi energiacsúcsot. Képviselőtársam, Marita Ulvskog később majd részletesebben beszámol arról, hogy ott miről tanácskoztunk, ezért én csak két lényeges dologra szorítkozom.

Ha értékeljük az általunk elfogadott 20-20-20-as célok nemzeti szintű végrehajtási arányát, melyet az Európai Unió egyes kormányai ünnepeltek, a dolgok jelenlegi állása szerint a saját magunk elé kitűzött céloknak nem több mint 9%-át érhetjük el. Ami tehát az energiapolitikát illeti, a hétvégi csúcs válságcsúcs, és hacsak nem kötelezzük el erélyesen magunkat, a célok nem fognak teljesülni.

Második megjegyzésem arra vonatkozik, hogy jelenleg az energiaárak piacán olyan tendenciát látunk, amely Európában energia-szegénységhez vezet. A háztartások nagy hányada az energiát és az energiaellátást kezdi kiváltságnak tekinteni. A lakásbérlettel járó rezsiköltségek oly mértékben nőnek, hogy a jövőben az alacsony jövedelműeknek vastag pulóvert kell majd viselniük, mert nem fogják tudni fűteni a lakásukat. Az emberek energiaellátásról történő lekapcsolása társadalmi igazságtalanság. Egy, a hétvégihez hasonló energiacsúcsnak ezzel is törődnie kell.

(Taps)

Ugyanakkor természetesen azt is látni fogjuk, hogy ezen a csúcson más témák is terítékre kerülnek, és ezzel összefüggésben szeretnék kapcsolódni a Bizottság elnöke által elmondottakhoz. A Németországi Szövetségi Köztársaságnak a szövetségi kancellár által vezetett kormánya 180 fokos fordulatot hajtott végre. Minden, amit a gazdasági kormányzással – szocialista elképzeléssel – kapcsolatban előzőleg rossznak tartottak, most hirtelen jó lett. Erre mondják, hogy jobb későn, mint soha. A Bizottság elnökének egy dologban mégis igaza van. E 180 fokos fordulatnak nem szabad olyan irányváltásba torkollnia, mely felborítaná az európai intézményi egyensúlyt.

Egy dolog kristálytiszta: a mostani szerződések keretében jelenleg létező valamennyi európai politikával a meglévő intézményeken belül kell foglalkozni. Mindennek a magvát a Bizottság, és nem más intézmény alkotja, mégpedig a következő sarkalatos ok miatt: a Bizottság az az intézmény, amely ebben a tekintetben kötődik a Parlamenthez, és a szuverenitási kérdésekben teendő fellépésekhez szükséges parlamenti felhatalmazás – márpedig a monetáris ügyek kulcsfontosságú szuverenitási kérdések – alapvető jelentőséggel bír. Igent mondunk tehát a gazdasági kormányzásra, de azzal a feltétellel, hogy gyakorlati végrehajtásának a Bizottságra kell épülnie, és az Európai Parlament ellenőrzése tárgyát kell képeznie. Ez az európai intézményi egyensúly fenntartásának az alapfeltétele.

(Taps)

Olyan helyzetben vagyunk, amikor Európának belső kihívásokkal és a nemzetközi politika tekintetében is kihívásokkal kell szembenéznie. Itt leplezetlenül kijelentem, hogy zavarnak egyes európai politikusok nyilatkozatai. Zavar az, hogy Európa kimarad egy történelmi folyamatból. Barroso úr, ön megteszi a nyilatkozatát – kitűnő. Van Rompuy úr is megteszi a maga nyilatkozatát – ez is kiváló. Ashton bárónő is nyilatkozik – nagyszerű. Azután Merkel asszony, Sarkozy úr és Cameron úr is kiadnak egy együttes közleményt – nem is tudom, mi van e mögött az új szövetség mögött –, ez is gyönyörű. Ugyanakkor nincs egy valaki, nincs egyetlen ember a terepen, aki a demokráciáért küzdő emberekkel való közvetlen párbeszédben arról szólna, hogy mi, európaiak, hogyan segíthetünk, miként támogathatjuk ezt a folyamatot.

A papír mindent elbír, de a papír nem segít rajtunk. Az adódó kedvező alkalmat nem szalaszthatjuk el. El kell ismernem, hogy Cohn-Bendit úr épp a múlt héten döbbentett rá egy adódó nagyszerű lehetőségre. Be kell vallanom, hogy elsőre nem ismertem fel a lehetőséget, de az utcákon tüntető embereket, a forradalmat vezető embereket minden jellemzi, csak a jámbor türelem nem. Ők világi államot akarnak. Polgári demokráciát akarnak. Ők a mi partnereink. Ezekkel az emberekkel együtt kell dolgoznunk azért, hogy el ne szalasszuk ezt az Európa számára adódó nagyszerű alkalmat.

(Taps)

Ebben a vonatkozásban az is fontos, hogy Mubarak elnök lemondjon, ami pozitív és biztató jel lenne. Ha már értékeinknél, demokráciánknál és a szólásszabadságnál tartunk, örülök, hogy Győri asszony körünkben van. Egy dolgot szeretnék elmondani önnek, Győri asszony: most olvastam a magyar kormánynak a Bizottság levelére adott válaszát. Meg kell mondanom, hogy a Bizottság levele kitűnő volt. A levélben a Bizottság a következő udvarias kérdést intézte a magyar kormányhoz: a magyar kormány lenne oly szíves megmondani, hogy esetleg egyetért-e azzal, miszerint az általa megszövegezett törvénnyel talán nincs minden rendben – és ezer bocsánat, hogy kérdezősködni merészelünk! A válasz a következő volt: hogy kérdezhetnek egyáltalán ilyesmit, itt minden a legnagyobb rendben van. Ennek Európában nem szabadna megtörténnie. Még egyszer leszögezem: ez a törvény nem összeegyeztethető az alapvető európai szabályokkal.

(Taps)

Nem összeegyeztethető az audiovizuális média-szolgáltatásokról szóló irányelvvel. Ezt maga Nelly Kroes szögezte le igen elegáns módon. Ha ezt a törvényt nem módosítják, akkor csalódni fogok a Tanács soros elnökében. Magyarország miniszterelnöke és a soros elnök e Házban a következőket mondotta: „Ha a Bizottság észrevételeket tesz, módosítani fogjuk a törvényt.” Márpedig a Bizottság észrevételeket tett, Magyarországtól tehát elvárom, hogy módosítsa a törvényt. Másképp a földközi-tengeri térségben hogyan akarunk hitelesen beszélni a demokráciáról, ha egyszer mi magunk sem valósítjuk meg itt, Európában?

  Lena Ek, az ALDE képviselőcsoport nevében. – Elnök úr, válságos időkben kétféle stratégiára van szükség: meg kell állítani a közvetlen veszélyt, valamint ki kell használni a kedvező lehetőségeket, és előre kell lépni.

A Tanács milyen választ ad az energia- és éghajlati válságra? Őszintén megvallva mindkét választ kiábrándítónak és zavarba ejtőnek találom.

Az Európán kívüli világ teljes mellbedobással szembeszáll az energia kihívással. Az USA hatalmas összegeket invesztál a zöld technológiákba. Az Egyesült Államok helyzetét értékelő múlt heti beszédében Barack Obama elnök kiemelte az energiahatékonyságot és a zöld technológiák kínálta lehetőségeket.

(Az elnök röviden közbeszól egy eljárási kérdésben.)

Sőt mi több, Obama elnök az új technológiákat az űrkutatási versenyhez hasonlította, és generációnk szputnyik-pillanatának nevezte.

A Tanácsban meg hol van a mi európai „ember a Holdon” projektünk? Kötelező energiahatékonysági célról még tárgyalni sem mernek. Az energiahatékonyság minden energiaügyben felszólaló szónok vagy politikus kedvenc témája, a Tanács meg ezt a témát 2012-re tolja el.

Kína hatalmas összegeket fektet kutatásba és új technológiákba. Kínában ma több mint 400 fotovoltaikus vállalkozás működik. Tíz évvel ezelőtt részesedésük a világpiacból nulla százalék volt, ma pedig 23%. Tíz évvel ezelőtt részesedésük a szélenergia világpiacából nulla százalék volt, ma pedig 50%.

Mi pedig mit csinálunk itt, Európában? A versenyképességi és innovációs program támogatásért küzd, a stratégiai energiatechnológiai program finanszírozása pedig kevesebb, mint a felén áll. Minket ezen a területen hasonlítanak össze Kínával és az USA-val. Vannak olyan tagállamok is – például Németország –, melyek már a kibocsátások 30%-os csökkentését tervezik, miközben a Tanács nem mer lépni, mint ahogy mellesleg a Bizottság sem. A Barclays and Accenture egyik nemrég készített közös jelentése szerint a kis szén-dioxid-kibocsátású gazdaság felé történő elmozdulás a fenntartható kis szén-dioxid-kibocsátású technológiák számottevő fejlődéséhez vezet. A bankok tehát lépnek.

Hol van Európa vezető szerepe? A Tanács csak alkudozik az energiacélról. Azt sem látjuk, hogy a tagállamok teljesítenék a harmadik energiapiaci csomagot, és még a kutatás és az innováció finanszírozásáról is vita folyik a hosszú távú költségvetésben. Európában itt tartunk, és amikor az energia, az éghajlatváltozás, a versenyképesség és a foglalkoztatás kerül terítékre, a Tanács semmiféle vezető szerepről nem tesz tanúbizonyságot. Jelenleg így állunk.

  Morvai Krisztina (NI). – (az eljárási szabályzat 149. cikkének (8) bekezdése alapján kékkártyás kérdést intéz Schulz úrhoz) (HU) Látjuk azt, hogy Martin Schulz úr, az európai szocialisták vezetője rendkívüli módon aggódik a magyarországi demokráciáért és az emberi jogokért. Kérdezem önt, Schulz úr, hol volt akkor, amikor 2002 és 2010 között az ön szocialista elvtársai a kormányban Magyarországon minden egyes kormányellenes tüntetést erőszakkal szétverettek? Hol volt ön akkor, amikor 2006. október 23-án 14 embert szemen lövettek fejmagasságban lőtt gumilövedékekkel? Hol volt akkor, amikor 2006 őszén több száz ember, most már a bíróság által is jogerősen megállapítottan (az elnök közbeszól) A szabályzat szerint egy percem van elnök úr, nemde? Hol volt ön akkor? És azt is szeretném megkérdezni, hogy a Fidesz kormány miért nem teszi fel önnek és az elvtársainak végre ezt a kérdést? Mi tartja vissza a Fidesz kormányt ettől?

  Martin Schulz (S&D). – (DE) Elnök úr, Morvai asszony, igen szorosan követem a magyarországi belpolitikát. 2002 és 2010 között gyakran megfordultam Magyarországon. Budapesten az ön által képviselt Jobbik egyenruhás felvonulását is láttam. Nem fogom elmondani, hogy ezek a megmozdulások mire emlékeztettek. Németként nem fogok most ebbe belemenni.

Hogy egyértelműen válaszoljak a kérdésére: 2002 és 2010 között Magyarország a jogállamiságon alapuló demokratikus állam volt, miként most is az, melyet demokratikus szabályok szerint vezetett egy baloldali kormány. Mindezidáig nincs kétségem afelől, hogy a konzervatív kormányzás alatt Magyarországról továbbra is ez mondható el. Egy dologban azonban bizonyos vagyok, éspedig abban, hogy az ön pártja egy szélsőjobboldali, neofasiszta párt.

(Taps)

  Rebecca Harms, a Verts/ALE képviselőcsoport nevében. – (DE) Elnök úr, hölgyeim és uraim, a dél-mediterrán térség országaiból és Egyiptomból származó legfrissebb jelentések arról számolnak be, hogy Kairóban lövések hallatszanak. A helyzet megérett a cselekvésre. E hírek hallatán csak felszólíthatom az európai állam- és kormányfőket arra, hogy ne várják meg a pénteki ebédidőt, és mihamarabb egyezzenek meg az Egyiptomnak küldendő megfelelő üzenetben. Már régen egyértelművé kellett volna tennünk Mubarak elnök számára, hogy mihamarabb le kell mondania, nehogy tovább fokozódjanak az egyiptomi lázongások, valamint annak érdekében is, hogy az események a korábbi tunéziai fejleményekhez hasonló fordulatot vehessenek. Tényleg csúf dolog lenne, ha ölbe tett kézzel várnánk, hogy mi fog történni Egyiptomban.

(Taps)

A mostani csúccsal kapcsolatban arra számítunk, hogy ez egy energiacsúcs lesz. Ha viszont a csúcstalálkozó előkészítését látom, tulajdonképpen nem vagyok meglepődve azon, hogy a napirendre más témák is felkerülnek. A „szükségünk van az energiaellátás biztonságára” jelszóval számos kapcsolatfelvétel történik – különösen az ön közvetítésével, Barroso úr – olyan országokkal, mint Azerbajdzsán és Türkmenisztán. Günther Oettinger az Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottságban nemrégiben arról beszélt, hogy miként fejlesztjük majd az Irakkal, Grúziával és Türkmenisztánnal fennálló energetikai kapcsolatainkat.

A dél-mediterrán térség országaiban zajló események tükrében, ahol saját érdekeinkkel és külső energiapolitikánkkal összefüggő politikáink következményeit is láthatjuk, ezt meglehetősen kockázatosnak tartom. Tudom, hogy szükségünk van diverzifikációra, hiszen keleten Oroszországgal, valamint a tranzit-országokkal – Fehéroroszországgal és Ukrajnával – kapcsolatban is problémás és igen nehéz helyzettel kell szembenéznünk. A diverzifikációnak azonban nem szabad arra késztetnie bennünket, hogy most diktátorokkal és válságban lévő országokkal építsünk ki kapcsolatokat.

A jobb és biztonságosabb energiaellátás szempontjából a megoldás az energiahatékonyság és a megújuló energiák, és meg kell mondanom, Barroso úr, hogy ebben a tekintetben ön rengeteg mindent eltűrt. Günther Oettinger elhanyagolta az Andris Piebalgs által jól irányított területet, vagy – és ekkor negatívan közelítjük meg a dolgot – ő már megint úgy döntött, hogy nem mozdítja elő az olyan jövőbiztos technológiákat, mint a megújuló energiák, és visszatért a régi energiamixhez. Hirtelen azt halljuk, hogy a csúcstalálkozón a nukleáris energiát előállító atomerőművek betáplálási tarifáiról lesz szó – te jó ég, valójában hol melyik oldalon állunk ebben a korszerűsítési és innovációs vitában? E hír hallatán egyszerűen elfogyott a türelmem.

(Taps)

Lehet, hogy tényleg túl türelmesek voltunk a gazdasági kormányzás tekintetében. Németország a jelek szerint most a Schäuble-kurzust követi. A jelenleg előttünk lévő javaslat azonban még mindig nem a legkorszerűbb megoldást képviseli. A stabilitási eszköz apró módosításánál többre van szükségünk. Sürgősen döntésre kell jutnunk a Görögországnak és Írországnak nyújtandó hitel feltételeinek javítását illetően, különben az lesz a vége, hogy tönkretesszük ezeket az országokat. Több pénzt kell pumpálnunk a válságkezelő eszközbe, máskülönben elfelejthetjük, hogy a közeljövőben segítséget nyújtsunk Spanyolországnak és Portugáliának.

Ezzel kapcsolatban egyrészt végre-valahára nagyon világosan szót kell értenünk egymással, másrészt szükségünk van egy olyan javaslatra, amely arról szól, hogy miként szándékozzuk kezelni az adósság átütemezését. Mindenki tudja, hogy ezt nem kerülhetjük el, és a Parlament is tovább kíván tárgyalni erről.

  Jan Zahradil, az ECR képviselőcsoport nevében. – (CS) Elnök úr, az energiabiztonság olyan terület, amelybe az Európai Uniónak bele kell folynia, és olyan terület, ahol az Uniónak a lehető legnagyobb egységességgel és a lehető legösszehangoltabban kell fellépnie, ellentétben sok más európai kezdeményezéssel. Ezért mi, Európai Konzervatívok és Reformerek támogatjuk egy közös energiapiac létrehozását, mivel ez megerősíti a tagállamoknak a fő szállítókkal szembeni helyzetét, miközben korlátozza is egyes stratégiai nyersanyagszállítók mozgásterét abban, hogy külpolitikai játszmák céljából visszaélhessenek az erőfölényükkel. Ezzel egyidejűleg azonban úgy gondoljuk, hogy az energiaintegráció folyamatának tiszteletben kell tartania a sajátos nemzeti tényezőket, más szóval a nemzeti energiamixeket, ideértve az atomenergia felhasználását is.

A pénzügyeket illetően el szeretném mondani, hogy képviselőcsoportom elsősorban olyan országok pártjaiból áll össze, amelyek nem tartoznak az euróövezethez, és nem használják az eurót. Ami persze nem azt jelenti, hogy egy gyenge, törékeny és ingatag euróövezetet akarunk látni, vagy az euró kudarcát kívánnánk. Másfelől egyértelműen le szeretném szögezni, hogy az európai gazdaság talpra állásának és a pénzügyi stabilitás helyreállításának nem szabad további nemzetek feletti tendenciákhoz vagy költségvetési föderalizmushoz vezetnie, és nem szabad újabb ürügyet szolgáltatnia egyes jogköröknek a nemzeti szinttől az európai szintre történő átruházásához. Ezt teljességgel ellenezzük!

Szeretnék néhány megjegyzést fűzni az észak-afrikai – tunéziai és egyiptomi – eseményekhez, melyekben számottevő hasonlóság fedezhető fel az 1989-es közép-kelet-európai eseményekkel összehasonlítva. Igen melegen üdvözöljük az ezen országokban tapasztalható, a demokratizálódás felé mutató tendenciákat, melyeket támogatnunk kell. Azt akarjuk, hogy az Európai Unió közvetlen szomszédsága stabil és demokratikus legyen. Ezzel egyidejűleg azonban ügyelnünk kell arra, hogy az említett országok népességének jogos erőfeszítései és segélykiáltásai nehogy az ellentétükbe csapjanak át, és nehogy antidemokratikus, tekintélyelvű, vallási diktatúrába torkolljanak. Az Európai Uniónak úgy kell eljárnia, hogy ezt megakadályozza.

  Marisa Matias, a GUE/NGL képviselőcsoport nevében. – (PT) Elnök úr, köztudomású, hogy az energetikai ágazat meghatározó az új munkahelyek létrehozása szempontjából, ezért a kedvező lehetőségnek kell lennie a napiparancsnak és a jelenleg általunk előkészítés alatt álló Európai Tanács mottójának is, ám sajnálatos módon nem ez a helyzet.

Városaink energiahatékonyságának kezelésére külön beruházásokra van szükségünk, különösen a legsúlyosabb spekulációs támadásoknak kitett országokban, s főként azokban az országokban, ahol a munkanélküliség a legmagasabb. A kormányok által felkínált válaszok azonban továbbra is az ósdi formulákban merülnek ki, és mi még mindig ezeket igyekszünk az emberekre rákényszeríteni.

A mostani csúcson energiaforradalomra van szükség. Nem csupán több PPP-re van szükség, ugyanis ezek kudarcot kudarcra halmoznak. Továbbra is felettébb szorosan kötődünk a régi energiaforrásokhoz: a fosszilis tüzelőanyagokhoz és az atomenergiához, és felettébb csekély bennünk az indíttatás az új energiaforrások iránt, pedig egyedül ezek biztosíthatják az egyenlő hozzáférést, és egyedül ezek szavatolhatják, hogy a nagyszabású projektek ugyanolyan fontosak legyenek, mint a helyi projektek. Csak az összes kombinálásával tudnánk valódi integrált politikát kialakítani, és az Európai Tanács épp ezért fogja ott folytatni, ahol abbahagyta, ahelyett, hogy szakítana a múlttal, pedig ezt kellene tennie.

Elnök úr, engedélyét kérném csak még egy felhíváshoz: a rendkívüli helyzetek rendkívüli megoldásokat igényelnek, ezért a felhívás, melynek megtételére kérem az engedélyét, Európa vezetőihez szól: az egyiptomi történésekkel összefüggésben legalább ugyanannyi szolidaritást mutassanak az utcán tüntetőkkel, mint amennyit a diktatórikus rezsimek iránt tanúsítottak, melyek kormányzása csupán a gazdaságról szólt, és fittyet hányt a demokráciára.

  Niki Tzavela, az EFD képviselőcsoport nevében. – Elnök úr, szívből kívánok jó szerencsét drága Barrosónknak. És jó szerencsét mindannyiunknak a piacon megjelenő azeriekhez és türkménekhez. Ugyanis az a hír járja, hogy ők már öt másik félnek is megígérték, hogy gázzal látják el őket.

Ami tényleg felveti a fő kérdést. Pár évvel ezelőtt itt volt az orosz-ukrán válság, és még mindig ezzel küszködünk. Most meg itt van az észak-afrikai válság. Az olaj ára máris emelkedik.

Ideje tehát, hogy pénteken napirendre tűzzük, hogy Európának saját erőforrások és források után kell néznie. Ideje, hogy napirendre tűzzük a kiaknázást, a kitermelést stb. Úgy gondolom, hogy önök megkérhetnék a tagállamokat arra, hogy térképezzék fel, hogyan áll az egyes tagállamokban az energiaforrások és erőforrások kiaknázásának a helyzete, értékeljék a legígéretesebb projekteket, foganatosítsanak ösztönzőket a magánvállalkozások energiaforrás-kiaknázásának serkentésére, és vizsgálják meg, hogy mire juthatunk a saját erőforrásainkkal.

A Szuezi-csatorna elvesztésével a legszörnyűbb forgatókönyvnek nézünk elébe. Ezért Egyiptom és mindannyiunk számára a cél a rendes átmenet, különben hatalmas problémáink támadnak.

  Francisco Sosa Wagner (NI). – (ES) Elnök úr, sokévi kemény munkának köszönhetően az európai energiapolitika célkitűzései kikristályosodtak a számunkra: ki kell építeni a hazai piacot, a biztonságos ellátást, elő kell mozdítani a megújuló energiákat, és javítani kell az energiahatékonyságot.

Ezen saját magunk elé állított célkitűzések fényében az Európai Tanács által megvitatandó anyag felettébb visszafogott és meglehetősen vérszegény. Ha a közös európai energiapolitika ösztönzésének az állam- és kormányfőktől kell jönnie, nos, akkor hosszas várakozásra állíthatjuk be magunkat, ugyanis körükben minden jel szerint nemzeti, szűk látókörű és idejétmúlt szemlélet uralkodik.

Most nem jelentéktelen üggyel foglalkozunk, hiszen Európa gerince az energiapolitika, amelynek elveit a világban egységes hangon kell védelmeznünk. Sajnos ettől igen távol vagyunk.

  Herbert Reul (PPE). – (DE) Elnök úr, a Bizottság elnöke, a Tanács hivatalban levő elnöke, hölgyeim és uraim, az Európai Tanács ülésére olyan időben kerül sor, amikor az előzetes tervek szerint megvitatandó témán felül elképesztő számú más sürgős téma is van.

Schulz úr helyesen említette, miszerint valamennyien azt várjuk az Európai Tanácstól, hogy Egyiptommal és az Egyiptomban történtekkel kapcsolatban adjon ki nyilatkozatot, és elvárjuk, hogy az Európai Tanács ezen események által érintve érezze magát. Ez rendben is van. Teljesen egyet tudtam volna érteni önnel ebben, Schulz úr, ha felszólalásának második részében nem követte volna el azt a hibát, hogy a magyarokkal való példálózással már megint olcsó pártpolitikai színjátékot adjon elő. Aminek köze sincs a jelenlegi témához, most ugyanis az Európai Tanácsról és a napirenden lévő ügyekről beszélünk.

Harms asszony, az ön által elmondottakkal kapcsolatban is szeretnék egy dolgot tisztázni. Amikor helyesen leszögezi, hogy ezekkel a sürgető kérdésekkel – a gazdasági, az euróval és Egyiptommal összefüggő kérdésekkel – foglalkozni kell, egyúttal nem vádolhatja Oettinger biztost azzal, hogy nem megfelelően kezeli az energiakérdést. Ez képtelenség. Ennek az az oka, hogy a Tanácsnak más ügyekkel is törődnie kell.

Hogy önnek megfelel-e az energiapolitika, avagy sem, vagy, hogy másoknak más a véleménye, semmit sem változtat a dolgon. Ilyen kritérium alapján nem lehet megítélni az energiapolitikát. Azt gondolom, hogy a Bizottság az elmúlt néhány hónapban igen alaposan és ésszerűen előkészítette a csúcsot. A Bizottság nem az állandóan új követelések felállításának elvét követte. Ehelyett alapos és mélyreható előkészületeket tesz, majd olyan intézkedéseket foganatosít, amelyek tényleges változásokat hoznak.

Mellesleg, Schulz úr – nem is figyel ide, de mindegy is, hiszen ez csak egyike a parlamenti vitákhoz tartozó játékoknak, amikor a felszólalót akadályozandó feltűnően másról társalgunk.

(Kellemetlenkedő hozzászólás)

Ön az energiaárak miatt bekövetkező szegénységről szólt. Tökéletesen igaza van. Ugyanakkor, Schulz úr, hogy igazságosak legyünk, ezek után fel kell tennünk a kérdést: vajon miért ilyen magasak az energiaárak? Mi ennek az oka? Vajon milyen szerepet játszunk ebben mi, amikor olyan politikai intézkedéseket hozunk, amelyektől állandóan az egekbe szöknek az árak? Ez is egy olyan tényező – bár nem az egyetlen –, amely közrejátszik, és egy tisztességes vitában erre is ki kell térni, és figyelembe kell vennünk az itt reggeltől estig folyamatosan elfogadott új követelményeket.

Meglátásom szerint a mostani csúcs végső soron óriási lehetőséget tartogat a számunkra az infrastruktúra kérdésében történő előrelépéshez, és annak biztosításához, hogy elkezdődjenek az infrastruktúrába és az energiába való beruházások, hiszen minden más kérdés annak függvénye, hogy ebben sikerrel járunk-e. Felmerül az árak, a megbízhatóság kérdése, és az a kérdés is, hogy vajon megfelelően integráljuk-e a megújuló energiákat a hálózatba, márpedig ehhez sajnos jelentős beruházásokra van szükség. Ráadásul az állam nem lesz képes egyedül állni ezeket a költségeket.

(A felszólaló beleegyezik az eljárási szabályzat 149. cikkének (8) bekezdése alapján kékkártyás kérdés fogadásába.)

ELNÖKÖL: Libor ROUČEK
alelnök

  Rebecca Harms (Verts/ALE). – (DE) Elnök úr, az energiacsúcs alapos előkészítését és a politikai prioritási területeket illetően: Reul úr, akkor mi a véleménye arról, hogy a német Frankfurter Allgemeine Zeitung-ban ma megjelent hosszú interjúban Oettinger úr óvta az Európai Uniót attól, hogy túl ambiciózus megújuló energia-célokat tűzzön ki maga elé? És ez csak néhány héttel azt követően történik, hogy a megújuló energiaforrásokról szóló irányelv – amelyre itt mindannyian nagyon büszkék voltunk – hatályba lépett. Ami pedig az energiahatékonyság témájának alapos előkészítését illeti: mi a véleménye arról, hogy az energiahatékonysági cselekvési terv még mindig a fiókban porosodik, ezért a valójában semmi esély sincs arra, hogy a csúcson megvitassák?

  Herbert Reul (PPE). – (DE) Elnök úr, vannak olyan politikusok, akik állandóan valamilyen új követeléssel állnak elő, viszont semmit sem visznek végig. Aztán vannak olyan politikusok is, akik alaposan előkészítik a dolgokat, és véghezviszik a kezdeményezéseket. A lényeg pont ez. Nem hiszek abban, hogy állandóan új követelésekkel kellene előállni, ezért Oettinger úrnak teljes mértékben igazat adok. Először hajtsuk végre azt, amire már elköteleztük magunkat.

Schulz úr teljesen jogosan mutatott rá arra, hogy a hatékonyság számos tagállamban sok kívánnivalót hagy maga után, és számos tagállam még nem teljesítette a számára megszabott megújuló energia-kvótát. Viszonylag jól állunk, de nem eléggé jól. Más szóval még távol állunk attól, ahol lenni akarunk. Időnként ésszerűbb megvalósítani először azt, amit az ember kitűzött maga elé, és csak ezután hozzáfogni a következő lépéshez. Vannak olyanok, akik megpróbálnak előrerohanni, azután megbotlanak a saját lábukban.

  Marita Ulvskog (S&D). – (SV) Elnök úr, miként Schulz úr előzőleg említette, a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége Európai Parlamenti Képviselőcsoportja tegnap alternatív energiacsúcsot tartott. Olyan pillanatban tettük ezt, amikor egyre több család és polgár képtelen megengedni magának, hogy otthonát fűtse, az energiától függő termelés pedig, amelynek versenyképesnek kell lennie, ezzel egy időben nehézségekkel birkózik. A másik ok pedig az, hogy az Európai Unió legmagasabb politikai szintjén e területen hozott kezdeményezések felettébb kis számban és szórványosan születtek meg, és felettébb vérszegények voltak. A Reul úr által elmondottakra válaszul – voltak kezdeményezések, ám ezek papíron maradtak, és nem jutottak tovább az íróasztalfióknál.

Az alternatív energiacsúcson a holnapi uniós csúcs számára megfogalmazott üzenetünk igen egyszerű és világos. Lépjenek a tettek mezejére, csináljanak valamit – itt és most. Hassanak oda, hogy legyenek kötelező erejű energiahatékonysági céljaink, melyeket ténylegesen be kell tartani. Az Európai Unióban például mintegy 190 millió épületet kell fűteni. A jelenlegi energiaszökés megelőzését szolgáló beruházások ezekbe az épületekbe pénzügyi haszonnal és új munkahelyek létrehozásával is járnának. Ruházzanak be a megújuló energiaforrásokba, különben azt fogják hinni, hogy a jelenleg rendelkezésünkre álló energiaforrások kimeríthetetlenek; ruházzanak be a korszerű és minden energiafajta számára hatékony elosztóhálózatokba. Adjanak a fogyasztóknak és a polgároknak erős és egyértelmű jogokat az energetikai társaságokkal szemben. Biztosítsák az energiapiac átláthatóságát és ellenőrizhetőségét. Mint ahogy nem kérünk egy nem rendesen működő, zárt és teljesen szabályozatlan pénzpiacból, ugyanúgy nem kérünk egy olyan villamosenergia-piacból sem, amely a pénzpiac válság előtti működéséhez hasonlóan működik.

Folyamodjanak radikális kezdeményezésekhez, és bizonyítsák be, hogy az energiakereslet társadalmi felelősség és politikai döntéshozatal kérdése, nem pedig az egyes polgárok magánügye, mellyel önállóan kell megbirkózniuk. Miként Schulz úr is mondotta: bizonyítsák be, hogy megértjük, miszerint az energiapolitika szociálpolitika, iparpolitika és jövőpolitika is.

  Fiona Hall (ALDE). – Elnök úr, a pénteki csúcs a várakozások szerint stratégiailag az energiára és az innovációra fog összpontosítani. Remélem, hogy a kormányfők figyelmét az egyiptomi helyzet nem fogja túlságosan elterelni. Azt is remélem, hogy az energiainfrastruktúrára és a határon átnyúló együttműködésre – az energiakínálati oldalra – vonatkozó szükséges tárgyalások nem fogják elterelni a figyelmet az energiakeresleti oldalról, amely ugyanilyen fontos.

A 2020-ig elérendő 20%-os energiahatékonysági javulástól még fényévekre vagyunk. Vezetőinktől pénteken azt akarjuk hallani, hogy határozottan elkötelezik magukat arra, hogy azonnali lépéseket tesznek a folyamathoz való visszatérésre. Ennek legegyszerűbb módja az lenne, ha a 20%-os célt haladéktalanul kötelezővé tennék, mert különben csak elpazaroljuk annak az energiakínálatnak a jó részét, melyet oly drágán most alakítunk ki. Ez egyáltalán nem gazdaságos, főként válságidőkben nem.

  Claude Turmes (Verts/ALE). – Elnök úr, úgy vélem, hogy az energiakérdés jelentősége kitűnik abból, hogy Van Rompuy úr nincs itt, mivel most épp sajtótájékoztatót tart, és Barroso úr is távozott. Ennyit arról, hogy milyen fontosnak tartják, hogy meghallgassanak bennünket.

Tegnap a szocialisták és demokraták képviselőcsoportja meghívására Jeremy Rifkin Brüsszelben járt, és világosan felvázolt egy új gazdasági szemléletet. Az első a megújuló energiák, amelyekre vonatkozóan már megvan az irányelvünk. A második az, hogy a ma rendelkezésünkre álló energia 40%-át elfogyasztó minden egyes épületet megújuló energiák felhasználásával alacsony energiafelhasználású épületekké, sőt aktív épületekké lehet átalakítani. Harmadsorban pedig úgy gondolom, széles körű egyetértés van a képviselők között abban a tekintetben, hogy a villamosenergia-hálózatok kiépítését fel kell gyorsítani. Végül a következő kutatás-fejlesztési programot ki kell használnunk a tárolási technológiák és a villamos-energia modulok fejlesztésére.

Ezen öt fellépéssel, és természetesen azzal, amit Fiona a valamennyi ágazatban megvalósítandó hatékonyság gyűjtőfogalma alatt említett, európai gazdaságunkat először is egy geopolitikailag sokkal kevésbé függő gazdasággá alakítanánk. Másodsorban az európai gazdaságon kívülről származó behozatalon 300 milliárd eurót spórolnánk, és ezt a pénzt európai munkahelyteremtésre és egyéb beruházásokra fordíthatnánk. Azután pedig a zöld technológiák versenye már megindult, elég elolvasni az új kínai ötéves tervet.

Ha a következő hónapokban nem teremtjük meg a keretet ahhoz, hogy Európa mindezen technológiák vezető piaca legyen, vesztesek leszünk azon kevés ágazatban, amelyben még vezetjük a világgazdaságot. Olyan kár, hogy ezt a csúcsot nem jól készítették elő – ezért részben Van Rompuy úr a felelős, miként Oettinger úr is. Günther Oettinger az energiahatékonysággal és a megújuló energiákkal kapcsolatban nem készített elő átgondolt anyagot, és az elmúlt három hónapban két vagy három olyan nagy német energetikai társaság trójai falovának szerepét játszotta, amelyek tönkre akarták tenni a megújuló energiaipart.

Végezetül valami, amit sikerült elérnünk: Oettinger úrnak 26 az 1-hez az esélye arra, hogy vereséget szenved a nemzeti támogatási rendszerek tönkretételében, ugyanis az elképzelését csak Hollandia támogatja. Ez számottevő győzelem, és a megújuló energiák haladhatnak tovább útjukon. A jövő első számú energiaforrását ugyanis a megújuló energiák jelentik.

  Konrad Szymański (ECR). – (PL) Elnök úr, küszöbön áll a döntés arról, hogy 1 milliárd eurót szánunk az európai energiainfrastruktúra bővítésére. Közpénzek energiaügyekre költésének csak akkor van értelme, ha ez segít kielégíteni a biztonsági igényeket. Az Európai Unió energiabiztonsága a széles diverzifikáció függvénye, amely nemcsak új szállítási útvonalakat, hanem új tüzelőanyag-forrásokhoz való hozzáférést is feltételez. Ha ez nem így lesz, meg fogjuk ismételni a TEN-T programban elkövetett hibákat, amely azt állította, hogy az olyan projektek, mint az északi áramlat, európai projektek. Nincs szükségünk több új módozatra ahhoz, hogy ugyanazt az orosz tüzelőanyagot az európai piacra pumpáljuk. Ha újra elkövetjük ugyanazokat a régi hibákat, 1 milliárd eurónk csak arra lesz jó, hogy a piac és a versenyképesség látszatát vásároljuk meg vele.

  Vladimír Remek (GUE/NGL). – (CS) Elnök úr, azt várom az energiacsúcstól, hogy mindenekelőtt a polgárainkat érdeklő ügyekre átfogó, ugyanakkor érthető és felelős megközelítést alakítson ki. A legutóbbi Eurostat-felmérés szerint az Európai Unió lakosságának nagy hányada számára az egyik fő prioritás az energiaárak stabilitása. A Cseh Köztársaság nem véletlenül vezeti e téren a statisztikát. A Cseh Köztársaságban egy felelőtlen politikai és gazdasági lobbi elősegítette a napenergia-erőművek nem megfelelő pénzügyi támogatását. A – többek között külföldi – spekulánsok vad rohama és a csillagászati méretű profit utáni hajszájuk a megújuló energiák ellen fordította a lakosságot, mert az emberek azt tapasztalják, hogy az energiaköltségek indokolatlanul megugrottak. Biztos nem könnyű elegendő energiát elfogadható áron biztosítani, de legalább törekedjünk erre. Véleményem szerint a válasz többek között az, hogy kiegyensúlyozott energiamix kialakítására kell törekedni, kezdve a megújuló energiáktól egészen az atomenergiáig, és mindkét oldal szélsőséges álláspontját el kell vetni. Csak így nyerhetjük el az uniós polgárok bizalmát, akiket mi vagyunk hivatottak képviselni.

  Mario Borghezio (EFD). – (IT) Elnök úr, hölgyeim és uraim, a Tanácsnak mérlegelnie kell, hogy az európai termelési rendszer védtelen az olajpiaci árak ingadozásaival szemben, ugyanis a határidős piacokat a kifinomult módszerekkel dolgozó nemzetközi pénzügyi spekuláció tartja a karmában, ami alatt azt értem, hogy a mai áraknak édeskevés közük van a kínálat-kereslet alapelvéhez. A Tanácsnak azt a célt kell maga elé tűznie, hogy az Európai Uniónak olyan gyakorlati eszközt nyújtson, amellyel szabályozott, kiválasztott kereskedők előtt nyitva álló, és egy teljesen megbízható európai partner által irányított piacot lehet megteremteni.

Ez a veleje az olasz kormány egyik, egy európai olajtőzsde létrehozására irányuló javaslatának, mely a vállalkozások és a fogyasztók számára óriási előnnyel járó, stabil olajpiac létrehozását célozza. A spekulánsok lelkesedése a nyersanyagok iránt hatással van az olajárakra, amelyek már nem az azonnali piacon alapulnak, minthogy a valódi piacon a keresletet-kínálatot végül is az előlegek és a spekulációs ügyletek kumulatív hatása alakítja ki. Egy európai tőzsde a papírhordók jelenlegi „nem-piacát” valódi olajhordókon alapuló, hatékony, szabályozott és ellenőrzött piaccá alakítaná át. Ezt a Tanáccsal is meg kellene vitatnunk.

  Szegedi Csanád (NI). – (HU) Tisztelt elnök úr, tisztelt képviselőtársaim! Örülök, hogy az Európai Tanács együtt tárgyalja az energiabiztonság és az innováció kérdéskörét. Kétségtelen, hogy az energiabiztonságról nem lehet az innováció nélkül tárgyalni. Természetesen fontosnak tartjuk, hogy a keleti és a nyugati vezeték mellé épüljön egy észak-déli vezeték is, azonban ez közel sem fogja megoldani az energiaellátás felmerülő problémáit. Ráadásul a függőség sem csökken jelentősen, csupán a függőségnek az iránya. A függőséget csak úgy lehet hosszú távon minimálisra csökkenteni, ha ezek után a fosszilis energiahordozókról áthelyezzük a hangsúlyt a megújuló energiaforrásokra.

Pont ezek szellemében hiányolom, hogy az innováció prioritásai között nem elég hangsúlyosan szerepel a megújuló energia témaköre. Ennek keretében két dologra különösen ki kell térnünk: egyrészt az, hogy a megújuló energiaforrásnak megfizethetőnek kell lenni, tehát nem szabad a lakosságot pluszban terhelni amiatt, hogy megújuló energiát használnak. Második, hogy az Európai Unión kívül lévő függőség nehogy átkonvertálódjon Európai Unión belüli függőségre, tehát azok a régi tagországok mellé fel kell zárkóztatni, amelyek jelenleg megújuló energiaforrás nagyhatalmak, például Belgium, Hollandia vagy éppen Ausztria, tehát fel kell zárkóztatni az elmaradottabb, újonnan csatlakozott országokat, így Magyarországot, Lengyelországot, Csehországot fel kell zárkóztatni a megújuló energiaforrás tekintetében.

Csak az energiabiztonság és az innováció szoros összekapcsolásával válhat elkerülhetővé egy kilátásban lévő, Európát is érintő energiaválság.

  Jean-Pierre Audy (PPE). – (FR) Elnök úr, biztos úr, a Tanács soros elnöke, gazdasági növekedés nélkül nem lesz társadalmi haladás, és energia nélkül nem lesz növekedés.

Az európai szociális jóléti paktum középpontjában az energia áll. Energiaellátásunk 50%-a az Unión kívülről származik. Sürgősen diverzifikálnunk kell az ellátást, biztonságossá és „széndioxid-mentesebbé” kell tennünk. A mi energiánkról van szó, és ezzel a biztonsággal tartozunk a polgároknak.

Ami arra késztet, elnök asszony, hogy arra kérjem: támogassa az ITER-rel, vagyis a fúziós projekttel nemzetközi szinten vállalt kötelezettségeinket is. Ez egy biztonságos, fenntartható, ingyenes és kimeríthetetlen technológia. Jó lenne, ha az Európai Tanács, a legmagasabb szintű politikai szerv, támogatná ezt a projektet a nemzetközi közösség felé.

Ami átvezet a kutatáshoz és az innovációhoz. Az 1980-as évek óta az európai beavatkozási eszközöket a kutatási és fejlesztési keretprogramok alkotják. A 2007 és 2013 közötti időszakban erre 53 milliárd euró jutott. Hol tartunk ebben a tekintetben? Biztos úr, már négy hónapja várunk a hetedik kutatási keretprogram felülvizsgálatáról szóló közleményére. Barroso úr azt mondta: „Kevesebb papírmunkát!” Barroso úrnak igaza van. Belefulladunk az adminisztrációba, és a kutatás szereplői elfordulnak az európai programoktól.

Felhívnám a figyelmüket arra, hogy nemcsak a jövőbeli eljárásokat kell egyszerűsíteni, hanem a múltbeli konfliktusokat is rendezni kell, ugyanis a kutatóintézetekkel bizalmi problémánk van. Ezzel kapcsolatban köszönetemet fejezem ki Máire Geoghegan-Quinn biztos asszonynak, aki nagyszerű munkát végzett.

Az iparpolitikával fennálló kapcsolataink kiábrándítóak, ezeket értékelnünk kell, és az együttes technológiai kezdeményezések a döcögős kezdet után valódi kedvező változást hoznak az ipar igényeinek figyelembevételében.

Végezetül, hogyan fogjuk strukturálni európai térségünket? A kutatás európaivá tétele érdekében az Európai Kutatási Tanácsnak feltétlenül valódi szervezetté kell válnia. Európai polgártársaink eredményes Európát várnak tőlünk.

  Teresa Riera Madurell (S&D). – (ES) Elnök úr, képviselőcsoportunk tegnap alternatív energiacsúcsot tartott, ahol 2020-ig 20%-os kötelező energiahatékonysági javulást, valamint a megújuló energiaforrások arányának 30%-ra emelését követeltük.

Követeléseink részletesen kifejtése helyett, amit egyes képviselőtársaim már megtettek, egy olyan tényezőt szeretnék kiemelni, amely nélkül a fenti célok nem érhetők el, ez pedig az infrastruktúra. A kérdés az, hogy tényleg olyan európai piacot akarunk-e, ahol a szolgáltatott energia egyharmadát a megújuló energiaforrásokból nyerjük? Ha a válasz igen, akkor nem kellene-e arról beszélnünk, hogy 2020-ig kötelező 10%-os összekapcsolást kell megvalósítanunk?

A megújuló energiákkal összefüggő célok megvalósítása a hálózat változatosságának megfelelő kezelése végett jobban összekötött, okosabb, és mindenekelőtt szorosabban összekapcsolt hálózatot követel. A majd’ egy évtizeddel ezelőtt az Európai Tanács barcelonai ülésén meghatározott 10%-os céltól azonban még nagyon messze vagyunk. Kilenc állam a mai napig nem érte el ezt a célt. Bizonyosan egyetértenek velem abban, hogy ha eredményt akarunk felmutatni, e cél felé ugyanolyan elszántsággal kell törekednünk, mint az előzőek felé.

Ezért szeretném tolmácsolni képviselőcsoportunk azon kívánságát a Tanács hivatalban levő elnöke felé, hogy a mostani csúcstól sokkal ambiciózusabb következtetéseket várunk, olyan következtetéseket, amelyek kötelező 30%-os megújuló energiaforrás-szintről, kötelező 20%-os hatékonyságjavulásról és kötelező 10%-os összekapcsolódásról szólnak.

Az innováció témáját csak pár szóban érinteném: a másik olyan terület, ahol ambiciózusabb tanácsi következtetéseket szeretnénk látni, az az innovatív közbeszerzések területe. Képviselőcsoportom úgy ítéli meg, hogy az innovatív termékekre, folyamatokra és szolgáltatásokra kötött szerződések a piacon az innováció fokozásának egyik kulcselemét képezik.

Különösen érdekel bennünket az európai innovációs egyesületek innovációhoz való viszonyának az előmozdítása és elemzése az Európai Unió innovációs keretén belül. Ez egy újabb olyan kérdés, amelyet a Tanács nem mellőzhet.

  Adina-Ioana Vălean (ALDE). – Elnök úr, az energia-infrastruktúrába történő beruházás számomra politikai céljaink megvalósításának kiindulópontja, amely egy működő piacon biztosítja polgáraink és vállalkozásaink számára a biztonságos és megfizethető energiához való hozzájutást, és megvalósítja a Bizottság ambiciózus energetikai infrastruktúra-csomagját, amelyet kedvező lépésnek tartok.

Viszont nemcsak ambiciózusnak, de gyakorlatiasnak is kell lennünk. Ahelyett, hogy óriásprojektekbe öntenénk vödörszámra a pénzt, olyan kisebb, költséghatékony és gyakorlatias projektek meghatározására és finanszírozására kell összpontosítanunk, amelyek számottevő előnnyel járnak, mint például a jobb összekapcsolások. Úgy vélem, hogy a szükséges infrastrukturális beruházások ösztönzése céljából megoldásként uniós projektkötvény-kibocsátást kellene fontolóra vennünk.

A jelenlegi válság azonban mindenekelőtt arra kényszerít bennünket, hogy energiapolitikánkban ésszerű, nyitott és integrált megközelítést alkalmazzunk: először is azzal, hogy az energiamix valamennyi elemét figyelembe vesszük anélkül, hogy ezeket – vagy legalábbis ezek közül egyes elemeket – morálisan elfogadhatatlannak kiáltanánk ki, másodsorban pedig azzal, hogy egy integrált, az időnként egymásnak ellentmondó éghajlati, ellátási biztonsági és versenyképességi céljainkat összeegyeztető rendezési tervet alakítunk ki.

  Ilda Figueiredo (GUE/NGL). – (PT) Elnök úr, már tudjuk, hogy az egységes piac elmélyítése nagyobb liberalizációt, következésképpen az Európai Unió fejlettebb országainak legnagyobb gazdasági csoportjai javára történő fokozott tőkekoncentrációt jelent.

Félreérthetetlenül szeretnénk jelezni, hogy ellenezzük ezt az utat a gazdasági és társadalmi fejlődés szempontjából különösen a periférián lévő országokban stratégiai jelentőséggel bíró területeken, mint például az energiával összefüggő területen. A legsúlyosabb viszont az, hogy a Tanács és a Bizottság által említett valamennyi kérdés – nem utolsósorban az úgynevezett „gazdasági kormányzást” érintő kérdések – nem vesz tudomást a valós társadalmi problémákról, a fokozódó egyenlőtlenségekről, a munkanélküliségről, a társadalmi kirekesztettségről és az energiaszegénységről. Ez utóbbi a villamos energia- és tüzelőanyagárak megugrásával egyes országokban hatványozottan növekszik.

A gazdaságpolitikának és az energiapolitikának egy központi célt kell követnie, ez pedig a társadalmi haladás és népeink életkörülményeinek a javítása; most viszont ennek pont az ellenkezője történik. Ez tehát az oka annak a fokozódó felháborodásnak, amelyet az Európai Unió számos országában az utcákon, most pedig Tunéziában és Egyiptomban is tapasztalhatunk. Szolidaritásunkat fejezzük ki ezen országok népeivel, és azt kívánjuk, hogy jogaikat tartsák tiszteletben, és különösen a Tanács tartsa tiszteletben, amelynek mindebben egyértelműen állást kell foglalnia.

  Jacek Saryusz-Wolski (PPE). – Elnök úr, hogy az Európai Uniónak mennyire szüksége van az energia „energetizálására”, nyilvánvaló, ha tekintetbe vesszük az energiabiztonság kérdését, a körülöttünk kialakult geopolitikai helyzetet és magát az energiapolitikát.

Az Uniónak nem szabad lemaradnia az eseményektől, miként ez Egyiptom és Tunézia esetében történt. Michael Gahler képviselőtársamat idézve: az Egyesült Államok egy lépéssel az események mögött jár, a tagállamok egy lépéssel az USA mögött, Brüsszel pedig egy lépéssel a tagállamok mögött kullog.

Négy évvel ezelőtt súlyos energiaválság tört ki, és 2007-ben e Házban energiabiztonsági jelentést fogadtunk el. Négy évvel később pedig a közös energiapolitika és energiabiztonság legelső lépéseinél tartunk. Nagyon fontos, hogy ez az Európai Tanács, a mostani csúcstalálkozó a szavakat tettekre váltsa.

Valós biztonságra van szükségünk, nem csupán tervekre, dokumentumokra, szavakra és papírokra. Ideje fölébredni. Mi van akkor, ha geopolitikai értelemben valami baj történik Észak-Afrikában és a Közel-Keleten? Világrengető változás zajlik a szemünk előtt. Az olaj megint 100 dollárba kerül. Ha a legrosszabb forgatókönyv jön be, és lezárják a Szuezi-csatornát, az Unió mennyire felkészült az ellátás biztonságának szavatolására? Hol állunk? Négyévnyi elvesztegetett idő után nem vagyunk felkészülve az esetlegesen bekövetkező újabb energiaválságra.

Ezért a legfőbb várakozás az, hogy az Európai Tanácsnak a valódi belső energiapiac és a valódi energiabiztonság tekintetében igazi változást kell hoznia anyagi és fizikai értelemben is.

  Jo Leinen (S&D). – (DE) Elnök úr, az Európai Unió történetében az első energiacsúcsra pénteken fog sor kerülni, ugyanis a Lisszaboni Szerződés hatálybalépésével az Unióra most először hárul közvetlen felelősség ebben az ágazatban. Egyetértek Barroso úrral abban, hogy az energiapolitika lehet az Európai Unió következő nagy integrációs projektje. Ennek számos vetülete van, és Buzek elnök úr mindig is hangoztatta, hogy az Európai Unióban energiaközösségre van szükségünk.

A csúcsot illetően: sok remény és várakozás volt abban a vonatkozásban, hogy az Európai Uniónak az energiaellátással összefüggő stratégiai kérdéseire válasz születik. Mik a stratégiai kérdések? Igen, Saryusz-Wolski úr, ide tartozik az Európai Unió függése az energia-behozataltól. Ide tartozik az a hatalmas mennyiségű energia, amelyet még mindig elpazarolunk, mint ahogy ide tartoznak a jelenlegi energiarendszernek az ökoszisztémákra, és különösen a Föld légkörére gyakorolt negatív hatásai is. Ha a tanácsi következtetéseket nézem, meg kell mondanom, hogy ez az energiacsúcs hatalmas csalódás lesz, mert az említett fő kérdések egyikére sem fog választ adni. A csúcs ugyanis a szükséges közös jövőkép vonatkozásában, valamint az általunk használt erőforrások és eszközök koherenciájának a vonatkozásában is elégtelenül lett előkészítve.

Még egyszer megemlíteném, hogy a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége Európai Parlamenti Képviselőcsoportjának tegnapi alternatív energiacsúcsán egy ötpilléres elgondolásra tettünk javaslatot arra nézvést, hogy ezekre a stratégiai kérdésekre milyen választ adhatnánk, hogyan csökkenthetnénk az energiaimportot és az energiapazarlást, és természetesen miként küszöbölhetnénk ki a negatív környezeti hatásokat. A megvalósításra javasolt eszközök a megújuló energiák fejlesztésén, az energiahatékonyságon, valamint a különféle energiaforrások összekapcsolását szolgáló információs technológiák felhasználásán keresztül vezetnek. Ez egy innovációs csúcs lesz. Eddig még nem hallottam arról, hogy az információs technológiákat stratégiai tényezőként használták volna. Úgy gondolom tehát, hogy technológiai forradalomra van szükségünk, és ennek a csúcsnak megfelelő pályára kell állítania bennünket. Viszont az az érzésem, hogy a csúcs rossz irányba halad.

ELNÖKÖL: Jerzy BUZEK
elnök

  Georgios Toussas (GUE/NGL). – (EL) Elnök úr, az Európai Tanács soron következő ülése a folytatódó kapitalista válság, és a monopóliumoknak az Európai Unión belüli, valamint az Európai Unió és más kapitalista központok között az energiáért és innovációért folyó egyre élesebbé váló versenyének színterén fog zajlani. Ez a két ágazat döntő fontosságú a tőke számára. Hatalmas területek, mint például a Közel-Kelet, Ázsia és Afrika az éles imperialista verseny és beavatkozás színhelyei, melyek célja a hazai burzsoá osztályokkal karöltve és a gazdagságtermelő erőforrások és energiaszállítási útvonalak emberek rovására történő ellenőrzése, ami iszonyatos szegénységet, kegyetlen kizsákmányolást és elnyomást hoz magával. Ez a reakciós politika olyan népfelkelésekhez vezet, mint amilyenek épp most Egyiptomban és más országokban is kitörtek, ami azt bizonyítja, hogy a történelem főszereplője a nép.

A Görög Kommunista Párt szolidaritását fejezi ki az egyiptomi tiltakozókkal. Felszólítja az embereket, hogy fejezzék ki valódi támogatásukat és szolidaritásukat. A csúcs alapprioritása, amely nem szerepel ugyan a hivatalos napirendben, de amelyről szó lesz, az az EU 2020 stratégia. A megerősített gazdasági kormányzás végrehajtásának prioritásai ugyanebbe az irányba mutatnak.

  Paulo Rangel (PPE). – (PT) Elnök úr, nincs kétségem afelől, hogy ez a csúcs főként az európai gazdaságok talpra állásával összefüggő, és különösen az energetikai és innovációs ügyek tekintetében kiemelkedő esemény. Ezért nem állhatom meg, hogy ki ne emeljem: az Európai Tanács mostani ülése alapvetően az Európa 2020 stratégia végrehajtásának a része, az érme azon oldalának része, amely a növekedést, a versenyképességet és a gazdasági talpra állást képviseli.

Mivel azonban ennyire jelentős eseményről van szó, szeretnék itt egy felhívást közzétenni, ezért is kértem szót. Felszólítom az Európai Tanácsot, hogy az energia és az innováció fontos témáin kívül vitassa meg az Európai Unióban jelenleg tapasztalt pénzügyi válság kérdését, és körvonalazzon erre megoldást. Meggyőződésem, hogy nincs vesztegetni való időnk.

Ezen túlmenően, ha erre a problémára a pénteki csúcstól nem várhatunk megoldást, és még ha erre az Európai Tanács márciusi üléséig várnunk is kell, fontos, hogy az állam- és kormányfők felkészüljenek a stabilitási alap rugalmasabbá tételére február 4-től, s ezzel egyidejűleg előkészítsék az európai gazdasági kormányzás újraindítását.

Úgy gondolom, hogy ez az ügy alapvető jelentőségű, és nem maradhat a csúcs mellékes témája. Engedjék meg, hogy egy másik megjegyzést is tegyek a csúccsal kapcsolatban: remélem, hogy ez alkalommal körvonalazódik a mediterrán térségre vonatkozó uniós stratégia; remélem, hogy az Európai Tanács választ fogalmaz a mára Tunéziában és Egyiptomban kialakult helyzetre. Más szóval, remélem, hogy az energia és az innováció fontos témáinak dacára a csúcson a pénzügyi válság és az észak-afrikai politikai válság kérdése is terítékre kerül majd.

  Kathleen Van Brempt (S&D). – (NL) Elnök úr, megkérném a tisztelt képviselőket, hogy vessenek egy pillantást az Európai Tanács most következő ülésére szóló, Van Rompuy úr által küldött meghívóra. A szöveg így szól: „Az energiáról fogunk tanácskozni, és különösen azt szeretném, ha a megbeszélések az energiaellátásra és az energiabiztonságra összpontosítanának.” A Tanács azonban rossz vitába bonyolódik. Az energiaellátás és az energiabiztonság persze nagyon is fontos kérdések, ám elsődlegesen csak egy átfogóbb célkitűzés, mégpedig konkrétan egy tökéletesen független és hosszú távon teljesen fenntartható energiarendszer keretén belül tekinthetők fontosnak.

Nyilvánvalóan egyetértek sok mindennel, ami elhangzott, de a vitát szeretném valamilyen, a jövő felé előrevivő irányba terelni. Jóllehet Reul úr, az Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság elnöke most éppen nincs itt, ő kijelentette, hogy a politikusoknak nem szabadna túl sok új javaslattal előállniuk. Hát nincs igaza. A politikusok dolga az, hogy legyen jövőképük, és ennek megfelelően fogalmazzanak meg célkitűzéseket.

Célkitűzésünknek pedig annak kell lennie, hogy 2050-re teljesen átálljunk a megújuló energiákra. Ezt nemcsak pár egyéni politikus vagy néhány politikai csoportosulás hangoztatja. Nem, a tudósok azt mondják, hogy ez tökéletesen kivitelezhető, ha most fogunk bele azokba a dolgokba, amelyek lehetővé teszik, hogy 2050-re megvalósíthassuk ezt a célkitűzést. Azután ott van az energiahatékonyság kérdése is, amelyre számos képviselő rámutatott. Barroso úr mellesleg sok helyeslendő dolgot mondott erről, és teljes szívemből remélem, hogy az ügyért felelős biztos tartani tudja majd az ígéretét.

Ezen túlmenően hatalmas beruházásokat kell megvalósítanunk a megújuló energiák területén: helyileg, kerületi szinten, de jó néhány egyedi nagyprojektet is meg kell valósítanunk, mint például az északi-tengeri gyűrű és a napkollektorokkal kapcsolatos nagyprojektek.

Végül – és Európának itt lesz igen különleges feladata – olyan energiahálózatra van szükségünk, amely garantálja, hogy mindez valósággá váljék. Az Európai Unió feladata a finanszírozás biztosítása, és az Európai Tanácsnak erről pénteken döntenie kell.

  Marian-Jean Marinescu (PPE). – (RO) Elnök úr, az energiacsúcs az Európai Uniót visszaterelheti a gazdasági növekedési pályára. Ha az EU-nak az a törekvése, hogy a legfenntarthatóbb globális gazdasággá váljon, akkor új energiaképet kell felvázolnia Európa számára. A termelés és a hatékonyság számára egyaránt koherens, közösségi megközelítés szükségeltetik.

A termelés forrásokat, szállítást és elosztást jelent. A Fekete-tenger és a Kaszpi-tenger térségében hosszú ideig kiaknázható új energiaforrások vannak. Ebben a térségben új szállítási útvonalak építhetők ki. Ebben a vonatkozásban a déli gázfolyosó és főként a Nabucco gázvezeték elsődleges jelentőséggel bír. A Duna-stratégia szintén segíthet új földgáz- vagy kőolaj-ellátási útvonalak kialakításában. Közös energiahálózat nélkül nem vitázhatunk közös politikáról. Az egységes belső energiapiac megteremtése felé vezető úton az első lépés a nemzeti hálózatok összekapcsolása.

Az energiahatékonyság megkerülhetetlen. Már történtek lépések ebbe az irányba, de az Uniónak az elkövetkező években végre kell hajtania az e területre vonatkozó cselekvési tervét. Az energiahatékonyságnak óriási kihatása lesz a gazdasági növekedésre, a szén-dioxid-kibocsátás visszaszorítására alkalmazott módszerekre, valamint a munkahelyteremtésre az információs technológiai, az építőipari és a szolgáltatási ágazatban.

Az észak-afrikai helyzetet illetően: oda kell hatnunk, hogy a Tanács által előterjesztett fellépési javaslatok a térségben békés átmenetet biztosítsanak, és az új szervezetek demokratikus módon birtokolják a hatalmat.

  Edite Estrela (S&D). – (PT) Elnök úr, az energia és az innováció igen jelentős, az Európa 2020 stratégia szempontjából alapvető kérdések, amelyek hozzájárulhatnak az intelligens, fenntartható fejlődéshez, valamint új és jobb munkahelyek létrehozásához.

Az energia és az innováció olyan területek, ahol hazám, Portugália már jó ideje nagyléptékű beruházásokat eszközöl, jó eredményekkel. Az elmúlt években Portugália megduplázta kutatás-fejlesztési beruházásait, és a megújuló energiák vonatkozásában bekerült az első öt közé: a villamosenergia-fogyasztásnak már 31%-a származik megújuló forrásokból, és 2020-ra ez az arány várhatóan 60% lesz.

Miként azonban már elhangzott, a mostani csúcs nem teheti meg, hogy nem vesz tudomást az egyiptomi történésekről, a népi forradalomról. És a pénzügyi és gazdasági válságot sem ignorálhatja. Az euróövezetbe tartozó, legnagyobb bajban lévő tagállamok azt teszik, amit tenniük kell: a költségvetési hiányt kordában tartó és a piacokat megnyugtató szigorító intézkedéseket foganatosítanak. Ezek az intézkedések a családoktól és a vállalkozásoktól nagy áldozatokat követelnek.

Ami pedig az Európai Uniót illeti, vajon azt teszi, amit kell? Nem hiszem. A spekulánsok által az euró ellen intézett támadásokra adott európai válasz – a spekulánsok ugyanis az egységes fizetőeszközt az államadósságon keresztül támadják – esetleges, kései és hatástalan volt. A diagnózis elkészült, és a recept közismert: az Európai Uniónak javítania kell gazdasági koordinációját, az európai pénzügyi stabilizációs alapot meg kell erősítenie, és rugalmasabbá kell tennie, hogy felvásárolhassa a piacok részéről a legnagyobb nyomás alatt lévő országok államadósságát. Más szavakkal, olyan globális problémákkal küszködünk, amelyek globális választ igényelnek. Az emberek az Európai Tanács közelgő ülésétől ezt is várják.

  Lambert van Nistelrooij (PPE). – (NL) Elnök úr, rendkívüli idők rendkívüli politikát követelnek, és most, hogy megpróbáljuk kiráncigálni magunkat a válságból, határozottan üdvözlendő, hogy az Európai Tanács napirendjén akadt hely kifejezetten az energetikai és az innovációs kérdések megtárgyalására, amelyek a közeljövőben az európai versenyképesség és a munkahelyteremtés szempontjából is kulcsfontosságú tényezők lesznek. Számadatunk és jelentésünk már van elég. Most már előre kell lépnünk, és előre kell haladnunk.

Főként a határon átnyúló infrastruktúrák és összekapcsolások területén vagyunk nagyon lemaradva. Fejlesztenünk kell az új eszközöket — mint például a projektkötvények — és az Európai Beruházási Bank garanciáit a beruházásokra lehetőséget nyújtó fokozottabb erőfeszítésekre kell felhasználnunk.

A második pont nyilvánvalóan az innováció. Az európai innovációs eredménytáblát e héten tették közzé, amelyből kitűnik az egyes országok lemaradása. Ami válságidőszakban érthető, de nem kellene-e más eszközöket is mozgósítanunk? Például a strukturális alapokat, amelyek a kezdeményezések sikerre viteléhez állami társfinanszírozást igényelnek. Pontosan egy olyan időszakban, amikor szinte teljesen leálltunk velük, sokkal nagyobb hangsúlyt kell fektetni a közberuházásokra és az innovációra. A miniszter is ezt javasolta. Az effajta innováció anélkül lendít előre, hogy közben azonnali, újabb pénzinjekcióra volna szükség. Ez kifejezetten hozzásegítene bennünket ahhoz, hogy megvalósítsuk az Európa 2020 stratégia fenntarthatóságra, intelligens fellépésre és az embereknek a munka világába történő visszavezetésére vonatkozó célkitűzéseit. Sok sikert kívánok önöknek.

  Silvia-Adriana Ţicău (S&D). – (RO) Elnök úr, a február 4-i európai energiacsúcson az Európai Uniónak a legmagasabb politikai szinten megállapodásra kell jutnia a belső energiapiac létrehozását és az energiainfrastruktúra fejlesztését célzó kiemelt intézkedésekről, valamint az energiafogyasztás csökkentését, az energiahatékonyság fokozását és a megújuló energiaforrások előmozdítását célzó intézkedésekről.

Legalább tízéves cselekvési tervre van szükségünk, amely egyrészt súlyos energiaellátási zavarok esetén szolidaritást biztosít a tagállamok között, másrészt az energiaellátási útvonalak és források diverzifikálása révén növeli az energiabiztonságot. Az Uniónak korszerűsítenie kell, és össze kell kapcsolnia a tagállamok energiainfrastruktúráit. Ebben az összefüggésben hangsúlyoznom kell a kiterjesztett fekete-tengeri térség geo-stratégiai fontosságát az Európai Unió energiabiztonságára nézve.

A közös energiapiacnak az egyszerű polgárok szolgálatában kell működnie, akik számára az energia árának továbbra is megfizethetőnek kell maradnia, valamint az Európai Unióban megvalósuló munkahelyteremtés és az ipari szektor fejlesztése révén hozzá kell járulnia az európai ipar öko-hatékonyságához.

  Romana Jordan Cizelj (PPE). – (SL) Elnök úr, energetikai területen a közös energiapolitika mindhárom pillérét: a versenyképességet, a fenntarthatóságot és az ellátási biztonságot is lefedő célokat tűztünk ki magunk elé. E célkitűzések elérése érdekében eddig két terjedelmes csomagot fogadtunk el: az első az éghajlati és energiacsomag, a második pedig a liberalizációs csomag. Ezért úgy gondolom, hogy energetikai területen nincs már szükségünk újabb szabályozásra; ehelyett a már meglévő jogszabályok végrehajtására kell jobban összpontosítanunk.

Mi értelme van annak, hogy további, ráadásul szigorúbb követelményekkel írjuk tele a papírt, ha még a meglévőknek sem tudunk eleget tenni? Javítanunk kell az Unió hitelességén, s ezért állítom, hogy az energiahatékonyság fokozásához nincs szükségünk további új előírásokra. A vállalkozásoknak és a családoknak a piaci viszonyok függvényében kell döntéseket hozniuk. A hatékonyság javítását eddig a leggazdaságosabb intézkedésnek tekintettük, olyan helyzetnek, amelyben csak nyerni lehet, ezért tényleg nem látom szükségét új, kötelező érvényű céloknak.

Olyan környezetet kell teremtenünk, amely ösztönzőleg hat az infrastrukturális beruházásokra. A piacnak kell hatnia, nem pedig az európai és nemzeti költségvetésekből finanszírozott közpénzeknek. El kell kerülnünk az állami szubvenciókat és a piacidegen mechanizmusokat, amelyek a gazdaság centralizációjához vezetnek, gátolják a versenyt, és elnyomják a kreativitást. Az energia része a kibocsátás-kereskedelmi rendszernek, és a fejlődés fő motorjának a szén árának kell lennie.

Energetikai területen jobb, határon átnyúló koordinációra és az új infrastruktúrák stratégiai tervezésére is szükség van. Az Energiaszabályozók Együttműködési Ügynökségének, vagy ACER-nek, amely márciusban kezdi meg munkáját Ljubljanában, ezért kell minden elképzelhető támogatást megadni ahhoz, hogy feladatait hatékonyan végezhesse.

  Tunne Kelam (PPE). – Elnök úr, elviekben támogatom egy európai versenyképességi paktum gondolatát, amely rendelkezne az öregségi nyugdíjkorhatár harmonizálásáról, és főként felgyorsítaná az iskolai végzettségek és szakmai képesítések kölcsönös elismerését, valamint a kutatási és fejlesztési erőfeszítések jobb összehangolását.

Hangsúlyozom, hogy 2015-ig létre kell hozni a teljesen integrált európai energiapiacot. Remélhetem-e, hogy gázellátás tekintetében Észtország, Lettország és Litvánia négy év múlva már nem elszigetelt energiaszigetek lesznek?

A magyar elnökségtől valódi áttörést várunk a Balti-tengertől az Adriai-tengerig húzódó egyesített európai gáz- olaj- és villamos energia infrastruktúra-hálózat fejlesztése és összekapcsolása terén.

A Tanácsot arra is felhívom, hogy egyenlő versenyfeltételek megteremtésével őrizze meg a fenntartható helyi villamosenergia-termelést mind az uniós, mind az Unión kívüli termelők számára. Annak is eljött az ideje, hogy a villamosenergia-ágazat kibocsátás-áthelyezési problémájával uniós szinten foglalkozzanak.

Végezetül sajnálatos, hogy az uniós külügyminiszterek nem tudtak megállapodni az egyiptomi és iráni keresztények elleni vallási indíttatású támadások egyértelmű elítélésében. A Parlament két héttel ezelőtt szilárd támpontot adott ahhoz, hogy e tragikus kérdéssel kapcsolatban erőteljes és egységes állásfoglalás szülessék. Az, hogy a Tanács képtelen volt kellő időben reagálni, azt a benyomást keltheti, hogy az Európán kívül élő hagyományos keresztény kisebbségek védelme nem uniós prioritás.

  Gunnar Hökmark (PPE). – Elnök úr, legelőször is le kell szögezni, hogy az arab nemzetek polgárainak ugyanolyan joguk van a demokráciához, és ugyanolyan emberi jogaik vannak, mint bárki másnak. Úgy vélem, az Európai Unió politikájának most kötelezően támogatnia kell a demokratikus erőket mindazon országokban, amelyekben közelgő változásokat látunk. Gondoskodni fogunk arról, hogy a változások a demokrácia és az emberi jogok irányában mozduljanak el, hiszen az egész európai szomszédságban változásokat észlelünk. A keleti partnerségi országokban és az észak-afrikai országokban egyaránt ezt tapasztaljuk. A demokratikus erők támogatására irányuló üzenetünknek határozottnak, következetesnek és erőteljesnek kell lennie – bárhol találjunk is ilyen erőkre – és ezeket a lehető legjobban meg kell erősítenünk.

Energetikai téren pedig energiahatékonyságra van szükség. Ennek megvalósítását számos program szolgálja. Európai szinten azonban a gáz és a villamos energia elosztása érdekében közös hálózatokról és rendszerekről is gondoskodnunk kell. Ez az egyik módja az energiaforrások hatékony felhasználásának. Azután biztosítanunk kell a fosszilis tüzelőanyagok elhagyásához szükséges termelést is, és lehetővé kell tennünk a szén-dioxid-kibocsátás nélküli alacsony árak kialakítását. Atomenergia ellátásunk fokozatos kikapcsolása hátravet bennünket. Az egyik előremutató út lehet, ha energiaforrásainkat egy közös hálózatban és közös energiapiacon használjuk fel.

  Othmar Karas (PPE). – (DE) Elnök úr, tisztelt képviselőtársaim, teljesen őszinte leszek. Semmiféle eltökéltséget, őszinteséget vagy dinamizmust nem látok. Fogy az idő. Időnként az az érzésem, hogy még mindig kívánságainkat igyekszünk kifejezni az állam- és kormányfők felé ahelyett, hogy egyenesen a lényegre térnénk, arra, hogy mit is kell tenni. Sürgősen több bátorságra van szükségünk, hogy több Európánk legyen. Legyenek bátrak megállapodni abban, amire szükség van, és ne csak abban, amiben lehetséges. Szakítsanak azzal a hagyománnyal, hogy belpolitikai okokból meggátolják, vagy késleltetik a szükséges intézkedéseket. Ne arról állítsanak össze listákat, hogy a nemzeti önzés és protekcionizmus okán mit nem lehet tenni, hanem arról, hogy mit kell együtt, Európaként megtennünk a versenyképesség és a válságra adandó helyes válasz megtalálása érdekében.

Az események a szolidaritás új megnyilvánulásait követelik. Azt követelik, hogy a következő lépésünk az integráció felé mutasson. A monetáris unió szerkezeti hiányosságának, nevezetesen a gazdasági és szociális uniónak a gyors korrekcióját igénylik. Támogatom a versenyképességi paktumot és a belső energiapiacot is, mert az árak csökkenését, függetlenségünk fokozódását, a gazdasági növekedést és a munkahelyteremtést is szavatolhatja. Ugyanakkor a kutatási, innovációs és oktatási térségre, más szóval az oktatási és kutatási politika fokozottabb európaivá tételére is rá kell bólintanunk. A Bizottság bevonásával a gazdasági kormányzást is támogatom, de nem támogatok egy olyan új kormányköziséget, amely aláássa a Lisszaboni Szerződést.

  Radvilė Morkūnaitė-Mikulėnienė (PPE). – Elnök úr, az Európai Tanácstól azt várjuk, hogy hagyja jóvá, hogy 2015 után egyetlen uniós tagállam se legyen energiasziget.

Azokban a tagállamokban, ahol a földgáz ágazatot egy kinevezett szolgáltató uralja, a hálózatok általában nincsenek összekapcsolva. Igen vontatott bármiféle olyan infrastrukturális fejlesztés, amely lehetővé tenné új szereplőnek a hálózathoz való hozzáférését, hiszen a vertikálisan integrált monopóliumok elsősorban gazdasági erőfölényük további megszilárdítása érdekében ruháznak be, és egy zárt piacra nehéz új befektetőket vonzani.

Az uniós gáz-irányelv – azaz a teljes tulajdonosi szétválasztás – végrehajtása az egyetlen hatékony és ésszerű módja az infrastrukturális beruházások ösztönzésének (ebben az esetben Litvániában), a verseny bevezetésének, valamint az uniós belső energiapiacba való integráció felgyorsításának.

Ugyanakkor abszurdum, hogy egy uniós tagállamot megfenyegetnek, sőt hátrányosan megkülönböztetnek azért, mert végrehajtja az uniós jogszabályt, miközben a jelek szerint az Európai Unió félrehúzódik.

Arra kérném tehát önöket, képviselőtársaim, valamint a Bizottságot és a Tanácsot is, hogy ragadjanak meg minden alkalmat, és nyíltan fejezzék ki rosszallásukat amiatt, hogy egy tagállamra nyomás nehezedik az uniós joganyag végrehajtásának mellőzése érdekében, valamint az Európai Tanács ülésén erősítsék meg az adott tagállam iránti támogatásukat. Azt is meg kell említenem, hogy az uniós gáz-irányelv Litvániában történő végrehajtását közelről követik más, hasonló körülmények között lévő tagállamok.

E hozzáférés nélkül a teljesen integrált és működő uniós belső energiapiac 2014-re történő megvalósításának célja csorbát fog szenvedni.

  Arturs Krišjānis Kariņš (PPE). – (LV) Elnök úr, a Tisztelt Ház eltérő véleményeket képvisel abban a tekintetben, hogy mi lenne a legfontosabb az európai energetikai fejlesztés szempontjából. Vannak olyanok, akiknek meggyőződésük, hogy a válasz a megújuló energiákban rejlik, míg mások az atomenergiára esküsznek; megint mások pedig úgy gondolják, hogy az energiatakarékosság a legfontosabb. Egy kérdésben azonban azt hiszem, valamennyien egyetérthetünk, mégpedig abban, hogy Európában közös energiahálózatokra van szükségünk, hogy véget vessünk annak a helyzetnek, hogy akár a villamosenergia-piacon, akár a földgáz szektorban egyes tagállamok teljesen el vannak vágva a többitől. Ebben az összefüggésben a pénteken tartandó európai tanácsi ülésen megvitatásra kerül, hogy miként kellene fejleszteni a közös európai energiahálózatokat. Ebben a vonatkozásban pedig meglátásom szerint a legfontosabb kérdés az, hogy ezt miből finanszírozzuk. Azon projektekhez is találnunk kell finanszírozást, amelyek rövidtávon üzletileg közvetlenül nem életképesek – együttes finanszírozást az energiaszigetek felszámolásához.

Köszönöm a figyelmüket.

  Tabajdi Csaba Sándor (S&D). – (HU) Gratulálok a magyar uniós elnökségnek, hogy ezt a rendkívül fontos témát végre a legmagasabb szinten a Tanácsban is megvitatják. A megfizethető és mindenki számára hozzáférhető energia valamennyi uniós tagállamnak az érdeke. Az Európai Uniónak minden lehetséges energiaforrást ki kell használnia. Van azonban egy mulasztásunk, amelyre senki nem figyelt föl. Oláh György magyar származású Nobel-díjas professzor fölfedezte a metanol energiagazdaságot. Kínában már rengeteg állomás működik, Európában csak Izlandon van ilyen jellegű energiaellátás. Az Unióban egyáltalán nincs metanol alapú energiagazdaság, pedig ez rendkívül olcsó, hiszen szén-dioxidból, vízből és elektromos áramból állít elő energiát, amely autók működtetésére, villamos energiára, fűtésre és egyéb forrásra is használható.

  Andrew Henry William Brons (NI). – Elnök úr, az Európai Tanács ülésén megvitatandó egyik kérdés az Európai Unióban folyó kutatás és innováció keretfeltételeinek a javítása, bármilyenek legyenek is ezek.

Különbség van persze a találmány és az innováció, valamint e kettő és a szabadalmi bejelentések között. Ha viszont valaki netán utánanéz ez utóbbiak földrajzi eredetének, azt találhatja, hogy földrajzi eloszlásuk nem egyenletes.

Azt találnánk, hogy Európához közvetlen vagy történelmi szálakkal kötődő egyes országokban aránytalanul magas a találmányok, az innováció és a szabadalmi bejelentések száma. Mi lehet ennek az oka? Vajon az ok nyújthat-e ötletet az Innovációs Unió által oly buzgón kutatott keretfeltételekhez? Vajon mi lehet a magyarázat? Nos, amikor kidobtuk az éghajlatot, a „Ki vagy, dokit?”, a megszokott étrendet és a hideg éghajlaton történő szobatisztaságra szoktatást, mi más maradhatna?

Attól tartok, hogy fogas kérdést tettem fel saját magamnak. De bármi is a válasz, meg kell bizonyosodnunk arról, hogy tudatlanságból nem hajítjuk ki.

  Gyürk András (PPE). – (HU) Az energiacsúcs február 4-én valódi áttörés lehet, mert a szavak és a tettek végre találkoznak. Egyszerre van a Tanács asztalán a stratégia és az annak végrehajtásához szükséges infrastruktúra kérdése is. Remélem, hogy az eredmények igazolják majd a várakozásokat, és február 4-én tanúi lehetünk a valódi közös európai energiapolitika megszületésének.

Még egy gondolat, ha megengedi, elnök úr. Szeretném üdvözölni az Európai Bizottság és a magyar kormány közötti levélváltást a magyar médiatörvény ügyében. Örülök, hogy a párbeszéd az ilyen ügyekben megszokott, procedurális mederben zajlik. Ez mindenkit meg kell nyugtasson, aki a probléma megoldásában érdekelt. Meggyőződésem, hogy az ügy néhány héten belül lezárulhat. A további rosszindulatú és alaptalan politikai támadások így okafogyottá válnak. Hiszem, hogy ez az Unió érdeke, s nem az, aminek egy felszólalás erejéig itt, a Házban is sajnos tanúi voltunk ma.

  Zigmantas Balčytis (S&D). – (LT) Az elkövetkező évtized az egész Európai Unió számára meghatározó lesz, mert a tagállamoknak súlyos döntéseket kell hozniuk: fel kell váltaniuk a meglévő erőforrásokat és infrastruktúrákat, és ki kell elégíteniük a növekvő energiaigényeket, ami a jövőbeli európai gazdasági fejlődés szempontjából döntő jelentőségű lesz. Az energiával foglalkozó európai tanácsi ülés valóban nagyon fontos esemény. Történelmi eseménnyé válhat, ha megegyezés születik a belső energiapiac fejlesztésének konkrét elveiről, ami valóban lehetővé tenné a 27 uniós tagállam számára tevékenységeik összehangolását, valamint azt, hogy erőfeszítéseiket gazdasági környezetünk jobbítására és versenyképesebbé tételére, több munkahely megteremtésére és a társadalmi kirekesztettség visszaszorítására összpontosítsák. Úgy vélem, hogy igen fontos konkrét ütemterveket meghatározni, amelyek lehetővé tennék a tagállamokban meglévő energiaszigetek csökkentését vagy felszámolását. Ennek megvalósítása érdekében különösen fontos felvonultatni a politikai akaratot és a szolidaritást, és gondoskodni arról, hogy ne csak üzletileg vonzó projekteket fejlesszünk, hanem olyanokat is, amelyekre az Európai Uniónak szüksége van. Úgy gondolom, az is nagyon fontos, hogy kötelezően betartandó menetrendeket tűzzünk a tagállamok elé, hogy a projektek végrehajtására vonatkozó kötelezettségeiket időben teljesíthessék. Jóllehet a beruházási döntések a piaci szereplőktől függnek, a stabil és átlátható beruházási környezet kialakításában a politikai döntéseknek is óriási jelentősége van.

  Maroš Šefčovič, a Bizottság alelnöke. – Elnök úr, ez a vita egyértelműen megerősíti, hogy az energia és az innováció egyaránt létfontosságú Európa és az európai gazdaság jövője szempontjából. Nyilván valamennyien egyetérthetünk abban, hogy ha most megtesszük a helyes lépéseket, nemcsak rövidtávon járulhatunk hozzá a gazdaság talpra állásához, hanem európai gazdaságunkat hosszú távon is sokkal versenyképesebbé tehetjük.

Mindazokkal is egyetértek, akik konkrét kulcsfeladatokat követelnek, és konkrét tettekre szólítanak fel. A Bizottság ezért igen keményen igyekszik, hogy teljesen egyértelmű célokat fogalmazzon meg. 2014-re energetikai téren szeretnénk valódi belső piacot kialakítani. Ezen a nagyon fontos gazdasági területen végre fel kell szabadítanunk a belső piacban rejlő lehetőségeket. Hogy csak egy számadatot idézzek: ha ezt jól csináljuk, a fogyasztók 13 milliárd eurót takaríthatnak meg azzal, hogy olcsóbb szolgáltatótól szerezhetik be a villamos energiát. Ez évente és fogyasztónként több mint 100 euró, és ez még csak a kezdet. Ezért az Európai Tanácsot arra kell késztetnünk, hogy energetikai területen tekintse valóban magáénak a belső piacot, és gyakorolja a felelősséget a jogi szabályozás igen fontos átültetésével összefüggésben nemcsak európai szinten, hanem minden egyes tagállamban nemzeti szinten is.

Igen figyelmesen hallgattam a balti államokból jövő parlamenti képviselőink felszólalását. Úgy gondolom, bőven megérett az idő arra, hogy túllépjünk az elszigetelt energiaszigeteken. 2015. tehát a megfelelő határidő ahhoz, hogy tető alá hozzuk ezt az igen jelentős projektet, és balti tagállamainkat ténylegesen rákapcsoljuk az európai hálózatra.

Ha volt valami, amivel nem teljesen értettem egyet, az a Barack Obamának az Egyesült Államok helyzetét értékelő beszédére vonatkozó megállapítás volt. Hallottam ezt a beszédet, és meg kell mondanom: az volt az érzésem, hogy a beszédet nagyrészt az sugallta, amit mi itt Európában csinálunk – amit az Európa 2020 stratégiában javasoltunk. Obama elnök energiahatékonyságról, az oktatás fontosságáról, a környezetvédelemnek adott újabb lendületről, valamint a szegénység visszaszorításáról beszélt. Ezek pontosan azok a célok, amelyeket az elkövetkező tíz évre magunk elé tűztünk.

Tényleg hiszem, hogy a környezetvédelmi politikák vonatkozásában vezető szerepet töltünk be. Megnézhetik, hogy az Európai Unió milyen állást foglal el minden környezetvédelmi csúcson, és láthatják, mennyi energiát fektetünk abba, hogy e konkrét területen az egész világot helyes útra tereljük. Ami pedig céljainkat – a híres-nevezetes 2020-as célokat – illeti, nos, a kibocsátás-csökkentés tekintetében meglehetősen jól állunk. A megújuló energiaforrások arányának teljes energiatermelésünkben való növelése vonatkozásában is eléggé jól állunk.

De az is igaz – és ezt el kell itt ismernem –, hogy az energiahatékonysági célok teljesítésében lemaradtunk. Ezért a Bizottság nagyon szorosan fogja követni a fejleményeket ezen a téren, és 2013-ban felül fogjuk vizsgálni a célokat. Megígérhetem, hogy ha az eredmények nem lesznek eléggé számottevőek, akkor komolyan megfontoljuk, hogy ezen a téren is jogilag kötelező célokat fogalmazzunk meg. Mindannyian tudjuk, hogy a legtisztább energia a biztonságos energia.

Az innovációs gazdaságra vonatkozó megjegyzéseket illetően: úgy vélem, teljesen egyértelmű, hogy meg kell emelnünk az innovációs prioritások és az innovációs politikák szintjét. Fel kell szabadítanunk azt a potenciált, amely Európában ezen a területen sok-sok éve meg van. Tapasztalhatják, hogy az Egyesült Államokhoz és Japánhoz viszonyított innovációs lemaradásunk behozásában nem állunk olyan jól, mint amire számítottunk. Látjuk, hogy a feltörekvő gazdaságok egyre jobban felzárkóznak hozzánk, erre a területre tehát a lehető legjobban oda kell figyelnünk.

Elemeznünk kell a számottevő előrelépés hiányának igazi okait. Az egyikről már volt szó, nevezetesen a túl sok papírmunka, a bürokrácia és a túlbonyolított szabályok problémaköréről. A Bizottság ezért már javasolta – és a múlt héten el is fogadta – a hetedik keretprogram szabályainak egyszerűsítését minden innovációs politika esetében. Azt hiszem, hogy a következő többéves pénzügyi keret megvitatásának összefüggésében mindannyiunknak jó alkalma nyílik majd javítani az európai programok megvalósítási és végrehajtási módján, hiszen a költségvetési rendeletekről is tárgyalni fogunk. Nagyon ügyelnünk kell arra, hogy a programok megvalósítása során egyensúly alakuljon ki a megfelelő ellenőrzés és a megkívánt rugalmasság között, és az európai innovációs politikák előmozdítása szempontjából különösen fontos programokkal kapcsolatban ne generáljunk újabb papírmunkát.

Természetesen a gazdaságról is szó lesz. Az Európai Tanács februári ülése az átmenet csúcsa lesz, valamint a jelenlegi európai gazdasági kihívásokra kialakítandó átfogó megközelítés keresése, legyen szó az euróövezetről vagy az egész Európai Unióra kiterjedő jobb gazdasági kormányzás területéről. Biztosíthatom önöket, hogy a Bizottság fáradságot nem ismerve dolgozik a pénzpiac helyzetének stabilizálását célzó intézkedési javaslatokon és a hosszú távú megoldások keresésén. Meggyőződésünk, hogy mindennek olyan átfogó választ kell alkotnia, amely végül lehetővé teszi számunkra, hogy kilépjünk a passzív üzemmódból, és hosszú távú intézkedések tervezésére, valamint az európai gazdaság hosszú távú megerősítésére állhassunk át.

A Szerződés módosítására és az állandó európai stabilitási mechanizmus felállítására vonatkozó megjegyzéseket illetően: a Bizottság meg van győződve arról, hogy a Szerződés megfelelő keretet kínál a gazdasági kormányzás további megerősítéséhez. Teljesen nyilvánvaló, hogy ennek az Unió keretein kívül történő megvalósítása olyan politikai és intézményi kérdéseket vet föl, amelyeket a Bizottságnak igen gondosan meg kell majd vizsgálnia. Biztos vagyok abban, hogy az Európai Tanács pénteki ülésén a vezetők ezt a kérdést is meg fogják vitatni.

Az egyiptomi és tunéziai helyzetet ma délelőtt megtárgyalta a biztosok testülete. A biztosok egyértelműen támogatták az egyiptomi nép jogos törekvéseit, és egyértelmű megerősítést nyert, hogy a biztosok készen állnak arra, hogy a jelenlegi átmeneti helyzetben fokozzák az Egyiptom és az egyiptomi nép számára nyújtott segítséget. A tunéziai és az egyiptomi helyzetről folyó megbeszélések tovább folytatódnak, és bizonyos vagyok abban, hogy kollégám, Cathy Ashton ezt pontosabban ki fogja tudni fejteni.

  Győri Enikő, a Tanács soros elnöke. – Elnök úr, szeretnék köszönetet mondani valamennyi felszólalónak az összes észrevételért és felszólalásért. A Parlamentben rendkívül értékes vitának voltam tanúja, mely hozzá fog járulni az állam- és kormányfők pénteki, energetikai és innovációs kérdésekről folytatandó tanácskozásaihoz.

Tökéletesen megértem a Parlamentet, amikor kijelenti, hogy nem elég az, amit energetikai vagy innovációs téren teszünk. Igen elkötelezettek vagyunk a Lisszaboni Szerződésnek az európai belső energiapiac kialakítására vonatkozó rendelkezése iránt, felettébb elkötelezettek vagyunk, hogy ebben az irányban mozduljunk el. Természetesen ösztönözzenek bennünket arra, hogy tegyünk többet ezen a téren. Nem kívánok részletekbe bocsátkozni, mert úgy gondolom, hogy Šefčovič alelnök úr részletesen szólt a jövőbeli európai közös energiapolitika minden vetületéről.

Az innovációra ugyanez vonatkozik. Mindannyiunk meggyőződése, hogy az innováció tekintetében többet kell letennünk az asztalra, hiszen az Innovatív Unió a jövőbe történő nagyszerű befektetés.

Az erős Európa nem lehet meg erős közös politikák nélkül, és az európai energiapolitikának, valamint az európai innovációs politikának ezek között kell lennie.

Schulz úrhoz intézendő kérésem a következő: engedje meg, hogy a magyar kormány képviselőjeként válaszoljak. Azt hiszem, Schulz úr egy másik levelet olvasott, nem azt, amit mi a Bizottságnak megküldtünk. Ő azt állította, hogy a magyar kormány figyelmen kívül hagyja a bizottsági konszenzust, és nem hajlandó figyelembe venni ezt. Hadd idézzek pár sort ebből a levélből, kezdve azzal a nyilatkozattal, mely szerint a Magyar Köztársaság kormánya hajlandó módosítani a médiatörvényt. „Megfontolható lehet a szabályozás […] módosítása is […]”. „A magyar kormány mindemellett is kész megvizsgálni annak a lehetőségét, hogy szükség esetén más jogi megoldásokat találjon”. Végül pedig: „Amennyiben a Bizottság” az egyeztetést követően „[…] továbbra is szükségesnek ítéli a magyar szabályozás módosítását, […] úgy készek vagyunk arra, hogy e módosítások kidolgozását […] megkezdjük.”

Tehát csak tájékoztatni szeretném önöket arról, hogy van egyeztetés, miként ez a levélből is világosan kiderül. Mi készen állunk. A Bizottság tegnap úgy nyilatkozott: örül annak, hogy megérkezett a válasz. Most a szakértőkön a sor, a mi dolgunk pedig az, hogy megoldást találjunk erre a problémára. Nagyon remélem, hogy a jövőben mindenféle tárgyalás az energiáról és az innovációról fog szólni, és az elnökségbe nem keverednek bele bizonyos pártpolitikai szempontok.

  Elnök. – A vitát lezárom.

Írásbeli nyilatkozatok (az eljárási szabályzat 149. cikke)

  João Ferreira (GUE/NGL), írásban. – (PT) Az Európai Tanács most következő ülése vitatémaként az energiát és az innovációt tűzte ki. A javaslat az egységes villamosenergia-piac és földgáz-piac kiépítése és „kiteljesítése”. Mindannyian jól tudjuk, hogy ez a kinyilatkoztatott cél szinonimája a tagállamok azon szociális szerepe teljes gyakorlása korlátozásának, amelyet a tagállamok a megfelelően kiépített, finanszírozott és aktív közszolgáltatásokon keresztül gyakorolnak, és szinonimája volt a liberalizációnak és privatizációnak is, amelyet előbb vagy utóbb uniós szinten az elkerülhetetlen tőkekoncentráció követett. Ez a stratégiailag döntő fontosságú terület sem lesz kivétel. Mindeközben, és mintegy ezt az utat járhatóvá tevő legkönnyebb módként (demagóg módon) az energiaellátás biztonságával összefüggő kérdések felvetésére kerül sor: ezek persze fontosak, és mérlegelni kell, és meg kell oldani őket, de egy más keretben. Az innovációt már amúgy is mindenekelőtt pusztán a piacon belüli ötleteknek értéket kölcsönző eszköznek tekintik, és nem annak, aminek lennie kellene, vagyis olyan szükséges eszköznek, amely segít választ adni az emberiséget fenyegető számos problémára és kihívásra. A vita során azonban kiderült, hogy ez porhintés csupán, annak a vitának az elfedésére, amely az úgynevezett „gazdasági kormányzás” katasztrofális és antidemokratikus mechanizmusainak elmélyüléséről szólna, meg arról, hogy az emberek és többek között olyan országok, mint Portugália, nyaka körül egyre szorul a hurok.

  Maria Da Graça Carvalho (PPE), írásban. – (PT) Az energia és az innováció területe meghatározó a növekedés és a foglalkoztatottság szempontjából. Az európai integráció szempontjából az energia ugyanolyan óriásprojekt most, mint a belső piac volt a múltban. Európának innovációs és energetikai területen ambiciózus jövőképre és konkrét tervre van szüksége. Remélem, hogy az Európai Tanács pénteki ülése mérföldkő lesz ebben a vonatkozásban. Az európai energia- és éghajlati stratégia terén már sok minden történt, ám tovább kell lépnünk. A kutatásba és az innovációba történő több befektetéssel, a szükséges infrastruktúrák kiépítésével, valamint több mérnök, tudós és szakember kiképzésével továbbra is a technológiák élmezőnyében kell maradnunk. Ebben a kritikus időszakban, amikor gazdasági válságot élünk át, sürgős cselekvésre van szükség. Ennek a megvalósítására van is mód: gyökeresen meg kell változtatnunk társadalmunkban az energia termelésének és felhasználásának a módját.

  Lena Kolarska-Bobińska (PPE), írásban. – (PL) Az e heti energiacsúcs az energiaszolidaritás jelentőségének a kidomborítására szolgál majd. Az energiaellátás biztonságának szavatolására a leghatékonyabb mód a teljes belső piac, a páneurópai hálózat, a jogi szabályozás megerősítése és az átlátható szabályok. Országaink egyes vezetői ezt sajnálatos módon nem értik. Ehelyett energiaügyekben inkább saját nemzeti megoldásaikra támaszkodnak, és harmadik országok beszállítóival alkudoznak. Ezért tudomásul kell vennünk az európai energetikai társaságok közelmúltbeli felhívását a piac liberalizációjára, valamint az uniós energetikai szabályozás teljes mértékű végrehajtására. Az infrastruktúra-csomag előkészítése folyamán meg kell bizonyosodnunk arról, hogy azon európai projektek kiválasztására, amelyekbe beruházni akarunk, világos és átlátható kritériumok mentén kerüljön sor. Ezen felül a páneurópai hálózat létrehozása során különleges hangsúlyt kell helyeznünk a fejlesztésben elmaradt és idejétmúlt energia-infrastruktúrákkal rendelkező országokban történő beruházásokra is, miként ezt Barroso úr is leszögezte. Ezt a piac egyedül nem fogja megoldani, állami intézkedésekre van szükség. Energetikai téren nem engedhetünk meg magunknak egy kétsebességes Európát. Köszönöm.

  Petru Constantin Luhan (PPE), írásban. – (RO) Ahhoz, hogy az Európai Unió elérje kitűzött céljait, a fő prioritás a harmadik villamosenergia-piaci és gázpiaci csomag megfelelő és gyors végrehajtása. Az energia-infrastruktúra fejlesztése kulcsfontosságú szerepet játszik a belső energiapiac működtetésében. Ebben az összefüggésben hangsúlyozni kívánom, hogy a 2020-ig terjedő időszakban különleges figyelmet kell fordítani az energiainfrastruktúra finanszírozására. Az Európai Bizottságnak ismertetnie kell a beruházási igényekre vonatkozó különszámokat, és mihamarabb elő kell terjesztenie az energiainfrastruktúra finanszírozását célzó új eszközre vonatkozó javaslatát. Az Európai Bizottság által feltétlenül meghozandó intézkedéseken kívül az innovatív pénzügyi eszközök meghatározása végett fontos megerősíteni az Európai Uniónak a nemzetközi pénzügyi intézményekkel fennálló partneri viszonyát. Főként a határon átnyúló vagy fejlett technológiát képviselő projektek költségigényeinek kielégítésére vonatkozó szabályok javítása révén megfelelő finanszírozási keretet is létre kell hozni.

  Bogdan Kazimierz Marcinkiewicz (PPE), írásban. – (PL) Úgy hiszem, hogy az Európai Tanács közelgő, február 4-i energiacsúcsának arra kell törekednie, hogy minden energiaforrás, legyen szó hagyományos vagy nem hagyományos energiaforrásról, egyenlő bánásmódban részesüljön. Az Európai Unió energiabiztonságának szavatolása érdekében különleges hangsúlyt kell fektetni a hazai energiaforrásokra, ideértve az ásványi tüzelőanyagokat (a szenet és a palagázt) is. E források megfelelő uniós támogatás mellett történő felhasználása meghatározó lesz nemcsak az energiaellátás biztonsága, hanem az EU versenyképességi és foglalkoztatottsági szintje szempontjából is. Ezzel egyidejűleg megjegyezném, hogy az Európai Unió energia-infrastruktúrájába történő megfelelő beruházások biztosításával a tagállamok további fejlődését is garantáljuk. Remélem, hogy az Európai Tanács következtetései pontosan tükrözik majd a 2050-es célkitűzésekről máig lefolytatott vitákat, és nem lesznek nyilvánosságra hozva az említett célkitűzésekről 2011 márciusában tartandó vita előtt. Köszönöm.

  Iuliu Winkler (PPE), írásban. – (RO) Az Európai Unióban jelenleg 27 energiapiac működik. Összekapcsolódásuk hiányának az eredménye az, hogy nem sikerül elérni a gazdasági versenyképesség és energiabiztonság vonatkozásában kitűzött célokat. Az egységes integrált piac hiánya annyit jelent, hogy az Európai Unió energiapolitikája képtelen az európai kőolaj- és földgáztartalékok rohamos csökkenésével, a nyersolaj- és földgázárak emelkedésével, valamint a világméretű energiakereslet növekedésével és a globális felmelegedéssel összefüggő problémákra hatékony megoldásokat kínálni. Üdvözlöm Oettinger biztosnak az Európai Bizottság által javasolt ambiciózus határidőre vonatkozó bejelentését, amely megállapítja, hogy 2015 lesz az a határidő, amikorra a belső energiapiacnak ki kell épülnie. Szintén üdvözlöm a 27 tagállam gáz- és villamosenergia-hálózata összekapcsolásának szándékát, és azt a szándékot, hogy az uniós célkitűzések megvalósítása végett megfelelő infrastruktúra kiépítésére kerüljön sor. Remélem, hogy a Bizottság kötelezettség-vállalását az európai vezetők a tagállamok valódi hosszú távú érdekeinek az előtérbe helyezését szolgáló felhívásként fogják értelmezni. Az egységes energiapiac és az e területre vonatkozó közös politika megteremtését és megszilárdítását csak a lehető leggyorsabban meghozott erélyes döntéssel lehet kezdeményezni. Mindannyiunk energiabiztonságát közép- és hosszú távon csak ezekkel az eszközökkel lehet megőrizni.

  Martin Kastler (PPE), írásban. – (DE) Megdöbbentő, hogy keresztények világszerte továbbra is üldöztetésnek és gyilkosságoknak vannak kitéve. Európa szégyene, hogy a tagállamoknak a Tanácsban ülésező külügyminiszterei képtelenek erre reagálni. A Parlament akaratát megvetően kezelik. Az Európai Uniónak tennie kell valamit. Felszólítom a Tanácsot, hogy mutasson felelősségérzetet a vallásszabadság alapjoga, a keresztények világszerte való megvédését célzó, megvalósítható stratégia mielőbbi megfogalmazása, valamint az Európai Külügyi Szolgálaton belül az interkulturális és vallási ügyekkel foglalkozó külön egység felállítása iránt. Mindezt most kell megtenni, nem valamikor a távoli jövőben.

  Angelika Werthmann (NI), írásban. – (DE) Két üggyel kapcsolatban lenne megjegyzésem. 1. Az energiapolitika: a jelenlegi pálya, amelyen energiapolitikánk mozog, túlzottan lassan vezet célhoz. Az energia-infrastruktúra fejlesztésére vonatkozó egyszerűsített és gyorsított eljárásokkal az Európai Unió jelentősen előreléphet e pálya módosításában – bár ennek semmilyen körülmények között sem szabad a polgárok kárára történnie, és nem szabad veszélyeztetnie az Aarhusi Egyezményt. A munka átláthatósága és nyomon-követhetősége szükséges előfeltételek. Magától értetődik, hogy az innovációs kapacitásokkal bíró kis- és közép-vállalkozásokat egyenlő partnerként kell bevonni. 2. A pénzügyi válság: a pénzpiacok világa sokkal gyorsabban változik, mint ahogy a Tanács mindezidáig reagált. Az ebből következő, a polgárok és a pénzügyi világ által érzékelt általános bizonytalansággal csak gyors és határozott fellépéssel lehet szembeszállni.

  Lidia Joanna Geringer de Oedenberg (S&D), írásban. – (PL) Az Európai Tanács február 4-ére tervezett soros ülésén az állam- és kormányfők két témát vitatnak meg: a Közösség energiapolitikáját, valamint a kutatás-fejlesztést. Az első témával kapcsolatos kulcsfontosságú kérdések az energiahatékonyság, a megújuló energiaforrások és az ellátási biztonság lesznek (ami Lengyelország számára kiemelt jelentőségű kérdés), míg a második témával összefüggő kulcsfontosságú kérdések a nemzetközi tudományos együttműködés és az EU tudományos programjainak összefogása. Ugyanakkor az az érzésem, hogy az energia és az innováció mottója alatt összehívott csúcs az aktuális ügyekről szóló konferenciává fog átalakulni, legyen szó az Európai Unión belüli ügyekről (a gazdaságpolitikáról), vagy látszólag távolabbi ügyekről (a tunéziai, egyiptomi és fehéroroszországi politikai helyzetről). Egyre inkább bebizonyosodik, hogy az EU-nak egyre több problémával kell szembe néznie, és ezt a problémát az Európai Unió elnöke, Van Rompuy úr által javasolt gyakoribb uniós csúcsokkal sem lehet megoldani. Az EU-nak hamarosan választ kell találnia egy sor kérdésre, többek között arra, hogy az európai pénzügyi stabilitási eszközt bővíteni kell-e, a tagállamok gazdaságpolitikáját miként kellene összehangolni annak érdekében, hogy az eszközre a jövőben ne legyen szükség, s végül, hogy hogyan kellene reagálnunk erőteljes nemzetközi vetülettel bíró eseményekre úgy, hogy az Unió hangját mások is meghallják. A válasz megfogalmazásakor nem csupán a számoknak, tehát a 2020 előtt elérendő energiamutatóknak lesz döntő jelentőségük, hanem a tagállamok valódi politikai akaratának is. Európa a világ energiájának egyötödét fogyasztja el; a pénteki brüsszeli találkozón vajon mennyi időt szánnak majd az energiára?

  Wojciech Michał Olejniczak (S&D), írásban. – (PL) Az Európai Unió energia-politikájának problémája a 2011. február 4-én tartandó európai csúcsra való felkészülésről szóló vita során merült fel. Az energiabiztonság kiemelt terület, és a közös energiapiac megteremtésének olyan közös európai célnak kell lennie, amelynek elérésére egyesített intézkedésekkel kell törekednünk. A vita további sarkalatos pontját az alternatív energiaforrások alkották, amelyek Európában egyre növekvő szerepet töltenek be. A korszerű technológiák fejlődése és a zöld munkahelyek létrehozása szorosan kapcsolódik az energia-politikához. Külön figyelmet kell fordítani az Európai Kutatási Térség kiterjesztésének szükségességére. Ezek olyan ideális intézkedési példák, amelyek beleillenek az Európa 2020 stratégia mögötti elgondolásokba, amely stratégia előnyben részesíti az innovációt és a tudományos kutatás fejlesztését éppúgy, mint a zöld munkahelyek létrehozását. Európának ezen a területen is egyesítenie kell erőit.

15. A földközi-tengeri térségben, különösen Tunéziában és Egyiptomban kialakult helyzet (vita)

  Elnök. – A következő napirendi pont a Bizottság alelnökének és az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének nyilatkozata a földközi-tengeri térségben, különösen Tunéziában és Egyiptomban kialakult helyzetről.

  Catherine Ashton, a Bizottság alelnöke és az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője. – Elnök úr! Valamennyien szorosan figyelemmel követjük a Tunéziában, és az utóbbi időben Egyiptomban zajló eseményeket.

Az emberek mindkét országban hangot adnak jogszerű sérelmeiknek és törekvéseiknek, és megfelelő reagálásra számítanak nemcsak saját országukon belül, hanem partnereik, többek között az Európai Unió részéről. Üzenetük egyértelmű: politikai rendszerük eljutott egy olyan pontra, ahonnan nincs visszaút, és most változásnak kell jönnie.

Megragadom az alkalmat arra, hogy kifejezzem méltóságuk és bátorságuk iránti csodálatomat, és mindannak fényében, amit most látunk a televízió képernyőjén, különösen Egyiptomból, nyugalomra, önmérsékletre és párbeszédre szólítok fel.

Először Tunéziáról szeretnék beszélni. Az ott bekövetkezett változások figyelemreméltóak voltak, és kikövezték az utat az ország további demokratikus fejlődése előtt. A sok kihívás ellenére már látjuk a pozitív fejleményeket Tunéziában, ahol erőfeszítéseket tesznek a lakosság követelésének kielégítésére. Az átmeneti kormány megtett néhány fontos lépést, különös azáltal, hogy szabadon bocsátotta a politikai foglyokat és lehetővé tette a szólásszabadságot és a volt elnök, Ben Ali családtagjai elleni büntetőeljárások megindítását, korrupció vádjával.

Ezenkívül felállítottak három független bizottságot, amelyek megkezdték működésüket: a korrupciót és a közpénzekkel történő visszaéléseket kivizsgáló bizottságot; a legutóbbi események elnyomása során elkövetett bántalmazásokat kivizsgáló bizottságot; és a politikai reform főbizottságát.

Arról is tudomást szereztem, hogy a közelmúltban a lakosság nyomására átszervezték a kormányt. A kormány megszerezte a fő ellenzéki pártok és a legfontosabb szakszervezet, a Tunéziai Általános Szakszervezet támogatását. A béke és a stabilitás nagyon fontos annak lehetővé tétele érdekében, hogy Tunéziában demokratikus és átlátható választásokat tarthassanak és végrehajthassanak létfontosságú politikai, gazdasági és szociális változtatásokat. Az Európai Unió készen áll az ország és a lakosság támogatására az átmenet jelenlegi nehéz időszakában, és mi haladéktalanul reagáltunk – nem azért, hogy rájuk kényszerítsük nézeteinket vagy eszméinket, hanem azért, hogy felajánljuk segítségünket és az együttműködés lehetőségét.

A múlt héten beszéltem az új külügyminiszterrel, Ounaies úrral, kinevezését követően, és ma is találkoztunk Brüsszelben. Fontos megbeszélést folytattunk itt – ez volt az első hely, amelyet hivatalának elfoglalása óta felkeresett – arról, hogy mi a legjobb módja annak, ahogyan az Európai Unió támogathatja az átmenetet és segítséget nyújthat a tunéziai népnek. Ma megerősítette, hogy igényli az EU támogatását a választások előkészítő szakaszában és a jövőbeni választások megfigyelésében. Szakértői küldöttséget fogunk küldeni Tunéziába a választási törvények felmérése céljából és hogy jogi tanácsokat adjunk azokról az átmeneti hatóságoknak, és a múlt héten az Európai Külügyi Szolgálat ügyvezető igazgatója, Hugues Mingarelli is ott volt a helyszínen Tunéziában és megbeszélte velük az emberek szükségleteit.

A segítségnyújtás más formáit illetően megnöveltük a civil társadalom számára juttatott támogatást. Ezt ötvözni fogjuk segítségnyújtási programjaink átcsoportosításával, hogy közvetlenebb módon segíthessünk az embereknek. A liberális politikák önmagukban nem tudják előidézni a szükséges gazdasági és szociális jólétet és a gazdagság elosztását az összes tunéziai ember számára. Tehát felül fogjuk vizsgálni Tunéziával prioritásainkat, az új helyzet figyelembevétele érdekében és hogy hozzáigazítsuk az általunk nyújtott segítséget szociális szükségleteikhez.

A miniszter ma részletesen elmondta nekem aggályaikat és terveiket, így képesek leszünk reagálni, más nemzetközi partnerekkel együtt.

Konkrét támogatásokat ajánlottam fel, kezdetben a következő területeken: a választások támogatása; a kormányzás és a demokratikus átmenet; a civil társadalom és a nem kormányzati szervezetek támogatása; a jogállamiság és az igazságügyi reform támogatása; a gazdasági kormányzás és a korrupció elleni küzdelem; gazdasági és szociális fejlesztés (ideértve az elszegényedett területek támogatását Tunézia középső és déli részén).

Készek vagyunk továbbá a tagállamokkal mérlegelni a mobilitással kapcsolatos intézkedéseket és a fokozott piacra jutást. Jól alakulnak a munkakapcsolatok mindezekben a kérdésekben, és folytatjuk a párbeszédet. Két hét múlva a tervek szerint Tunéziába utazom.

Ami a tunéziai hatóságoknak azt a kérését illeti, hogy Ben Ali és a rendszerhez szorosan kapcsolódó emberek eszközeit fagyasszuk be, már megtettük az első lépéseket. Felgyorsítottuk az eljárásokat, hogy a Külügyek Tanácsa hétfőn határozatot fogadhasson el a korlátozó intézkedésekről, azon személyek eszközeinek befagyasztása céljából, akik ellen Tunéziában vizsgálatot folytatnak az állami pénzalapok elsikkasztásának vádjával. A tunéziai hatóságok közölték velünk azoknak a személyeknek a felsorolását, akik ezeknek az intézkedéseknek az alanyai lehetnek.

Amint jeleztem, ügyvezető igazgatónk, Hugues Mingarelli a múlt héten járt abban a térségben. Párbeszédet folytatott az előzetes kormánnyal és a három újonnan létrehozott bizottság elnökével, és találkozott a civil társadalom képviselőivel.

Szeretném üdvözölni az Európai Parlamentnek azt a kezdeményezését, hogy küldjünk delegációt Tunéziába. Létfontosságúnak tartom azt, hogy a tunéziai emberek lássák az EU és különösen az Európai Parlament erős támogatását, a demokrácia felé vezető átmenet jelenlegi kritikus időszakában. Meg kell erősítenünk az emberek közötti összes lehetséges kapcsolatot és el kell érnünk a civil társadalmat, és ez felöleli a nem kormányzati szervezetek, a szakmai szervezetek és a diákcsere-programok támogatását is.

Most lehetőségünk nyílt a Tunézia és az Európai Unió közötti partnerség megerősítésére a demokrácia, valamint a gazdasági és a társadalmi reform megerősítésének alapján. Remélem, hogy építhetünk a népeink közötti kölcsönös tiszteletre és bizalomra Tunézia stabil, demokratikus és virágzó jövőjének biztosítása érdekében. Ebben az összefüggésben nagyon várom az elkövetkező szabad és demokratikus választásokat és az új kormány megalakítását. Megállapodtam a tunéziai külügyminiszterrel, hogy rövidesen folytatjuk a tárgyalásokat a kiemelt státuszról, hogy a lehető leggyorsabban lezárhassuk azokat az új, demokratikusan megválasztott kormány felállása után.

Végül a külügyminiszter a megbékélés légköreként jellemezte a légkört. Remélem, hogy képesek leszünk együttműködni Tunéziával és továbblépni egy új, szabadabb demokrácia légköre felére.

Most az egyiptomi helyzettel szeretnék foglalkozni. Alig egy héttel ezelőtt szemtanúi lehettünk egy rendkívüli mozgalom kezdetének. A kormányellenes tiltakozások – amelyeket egyértelműen a tunéziai és az azon kívüli események inspiráltak, és amelyeket elsősorban a közösségi médián és szóbeszéd útján szerveztek meg –, szerintem az egész világot meglepték.

Ennek a népi felkelésnek a hatalmas ereje egész Egyiptomon végigsöpör. Emberek százezrei, fiatalok és idősek, férfiak és nők árasztják el az utcákat, legitim politikai, társadalmi és gazdasági jogaikat követelve. A tiltakozások Kairótól Alexandrián keresztül egészen Szuezig és még annál is tovább elterjedtek egész Egyiptomban, és a tömegek mérete és sokfélesége egyre növekszik, amint a tiltakozók egyesítik a rendszerváltozással, valamint az alapvető emberi jogok tiszteletben tartásával kapcsolatos követeléseiket.

A kezdetben viszonylag békés tiltakozások egyre erőszakosabbá válnak, mert a rendőrség könnygázt és gumilövedékeket lő a tömegre és még a vízágyúkat is bevetette. Nagyon aggódunk amiatt, hogy esetleg éles lőszert is használnak. Az összes jelenlévő tisztelt képviselőhöz hasonlóan én is helytelenítem, hogy olyan sokan meghaltak a demonstrációk során és azokra az emberekre gondolok, akik elvesztették szeretteiket. A sérültek és a letartóztatottak magas száma szintén súlyos aggodalmakra ad okot, és az összes félnek önmérsékletet kell tanúsítania és meg kell szüntetnie az erőszakot.

Hétfőn elkészítettük a Külügyek Tanácsa számára következtetéseinket, amelyben felszólítjuk az egyiptomi hatóságokat az összes őrizetbe vett békés tüntető haladéktalan szabadon bocsátására. A véleménynyilvánítás szabadsága és a gyülekezési szabadság mindenkit megillető alapvető emberi jog, amelyet az állam köteles védelmezni. A média, például az internet számára előírt korlátozások elfogadhatatlanok, és sürgetem, hogy az egyiptomi hatóságok késlekedés nélkül állítsanak helyre minden kommunikációt.

Az egész országra kiterjedő demonstrációk útján az egyiptomi nép kifejezi a változások iránti vágyát. Újra meg újra sok százezren gyűlnek össze szerte az országban. Rendkívül fontos, hogy most odafigyeljünk ezekre a hangokra, és hogy sürgős, konkrét és határozott intézkedésekkel kezeljük ezt a helyzetet. Eljött a rendezett átmenet és egy békés, messze ható átalakulás ideje.

A hatóságoknak nyílt párbeszédre kell törekedniük a politikai erőkkel, és ezt komolyan kell venniük. A civil társadalomnak feltétlenül kritikus szerepet kell játszania ebben a párbeszédben. Az egyiptomi hatóságoknak gyorsan előre kell lépniük egy széles alapokra épülő kormányon keresztül, egy lényegre törő demokratikus reform valódi megvalósítása, valamint a szabad és tisztességes választások felé vezető út kikövezésén keresztül.

Felajánljuk teljes támogatásunkat egy olyan Egyiptomnak, amely arra törekszik, hogy az átmenet demokratikusabb és még inkább pluralista legyen. A földközi-tengeri és a közel-keleti régió békéjével és jólétével kapcsolatos érdekeink közösek.

Most a helyzethez kell igazítanunk és meg kell erősítenünk azokat az eszközöket, amelyek a rendelkezésünkre állnak a szükséges politikai, gazdasági és szociális reformok támogatásához. Együttműködésünkben már ma is szerepelnek a demokrácia, az emberi jogok és a jogállamiság alkotóelemei, és most új fókuszpontra kell irányítanunk és meg kell erősítenünk ezt a munkát.

Szerintem a politika a változtatásokról szól: segítenünk kell az embereknek saját életük alakításában. Az egész arab világban nagyon sok potenciálisan pozitív változást láthatunk, amelyeknek hajtóereje az emberek követelése.

Nekünk mint az Európai Uniónak fel kell ajánlanunk a régió és lakossága számára szolidaritásunkat és támogatásunkat a reformok megvalósítása érdekében. Mi demokráciák uniója vagyunk – demokratikus elhívásunk van, tehát kreatív módon és eltökélten támogatni fogjuk ezt a változási folyamatot.

ELNÖKÖL: Stavros LAMBRINIDIS
alelnök

  José Ignacio Salafranca Sánchez-Neyra, a PPE képviselőcsoport nevében. – (ES) Elnök úr, Ashton bárónő, hölgyeim és uraim! Bármi legyen is az egyiptomi helyzet eredménye vagy végkifejlete, meggyőződésem szerint nyugodtan elmondhatjuk azt, hogy a Tunéziában most zajló események vízválasztót fognak majd alkotni.

Véleményem szerint nem szabad bűnbakot keresnünk itt a Parlamentben amiatt, hogy ez a válság nagyon alkalmatlan időpontban kezdődött az Európai Unió számára, viszont úgy érzem, hogy le kell vonnunk bizonyos következtetéseket ebből a helyzetből.

Először: az Európai Uniónak láthatóbbá kell tennie magát, egységes hangon kell megszólalnia és kerülnie kell minden kakofóniát; pontosan ezért hoztuk létre az Európai Külügyi Szolgálatot és a főképviselő személyét.

Másodszor: tanulnunk kell a demokráciával szemben ellenséges országok – Fehéroroszországtól kezdve egészen Kubáig, a köztük elhelyezkedő földközi-tengeri országokon keresztül – önelégült politizálása által felkínált tapasztalatokból. Fel kell tennünk magunknak a kérdést, hogy valóban létezik-e nagyobb stabilitás, nagyobb jólét és nagyobb demokrácia, a barcelonai folyamat szándékai szerint.

Harmadszor: elnök úr, úgy érzem, hogy különbséget kell tennünk az Európai Unió közép- és rövid távú szükségletei között. Rövid távon – azt hiszem, hogy Ashton bárónő összeállított egy útitervet – az Európai Uniónak eltökélt támogatást kell felkínálnia ezekhez az átmeneti folyamatokhoz, hogy ne hiúsítsuk meg ezeknek a baráti országoknak a szabadsággal kapcsolatos reménységeit. Az is a kötelességünk, elnök úr, hogy figyelmeztessük őket az ezekkel a folyamatokkal kapcsolatos kockázatokra, nehogy eltérítsék őket a szabad társadalmak ellenségei.

Középtávon, elnök úr, nagyon fontos, hogy az Európai Unió mélységesen elgondolkodjon szomszédságpolitikánk megreformálásának stratégiai megközelítési módján, amint ezt tegnap is kértük Füle úrtól a Külügyi Bizottságban.

Ezt mind meg kell tennünk, elnök úr, és közben szem előtt kell tartanunk azt, hogy gyakran sokkal nehezebb fenntartani a szabadság egyensúlyát, mint lerázni a zsarnokság igáját.

  Adrian Severin, az S&D képviselőcsoport nevében. – Elnök úr! A Tunéziában, Egyiptomban és a régió más országaiban jelenleg zajló eseményeknek emlékeztetniük kell minket arra, hogy a stabilitás szabadság nélkül ha nem is puszta illúzió, de legalábbis fenntarthatatlan valóság.

Arra is emlékeznünk kell, hogy a forradalom vagy a társadalmi felfordulás a változás garanciája, de azt nem garantálja, hogy ez a változás a javulás felé vezet. Remélem, hogy megtaláljuk az inspirációt ennek a folyamatnak az elősegítésére annak érdekében, hogy ezt olyan folyamattá tehessük, amely javulást, nem pedig romlást fog előidézni.

Alaposan ki kell elemeznünk mind a tunéziai, mind pedig az egyiptomi helyzetet (és nem csak az ottani helyzetet), mivel meg kell értenünk, helyesen jártunk-e el a múltban, amikor el akartuk kerülni ezeket a válságokat. Milyen lépéseket kell megtennünk a jövőben a hasonló válságok előrejelzése vagy elkerülése érdekében? És végül: mit tehetünk annak érdekében, hogy a jelenlegi válság az érintett népek szabadsága és a régió stabilitása felé vezessen, és közben járuljon hozzá a további vagy más jellegű instabilitás és az egyéb típusú totalitarizmus vagy elnyomás felé történő elmozdulás elkerüléséhez?

Megelőző és kezdeményező magatartást kell tanúsítanunk e tekintetben, és ehhez stratégiára van szükség. Üzeneteink természetesen megfelelőek voltak a „reform”, valamint a „rend” vagy a „stabilitás” kulcsszó kiegyensúlyozása tekintetében. De az ördög pontosan a részletekben lakozik, és valójában sokan úgy érezzük, hogy még nem foglalkoztunk a részletekkel, és még nem tanúsítottunk kellő jövőképet vagy elegendő erőt a kihívások kezelése során. További fontos tényező az, hogy tudunk-e olyan módon tárgyalni az összes jogszerű szereplővel, az iszlám erőket is ide számítva, hogy képesek legyünk valamennyiüket integrálni egy pozitív folyamatban.

Reméljük, hogy a Bizottság és a Tanács a jövőben képes lesz egy ilyen stratégia kialakítására, és nagyon örülnénk, ha többet is tudnának mondani erről.

  Guy Verhofstadt, az ALDE képviselőcsoport nevében. – (FR) Elnök úr! Meggyőződésem, hogy a Tunéziában, és különösen az elmúlt néhány órában Egyiptomban zajló események egyszerre történelmiek és rendkívül tragikusak.

Most azt halljuk, hogy száz meg száz ember sérült meg az elmúlt néhány óra során. Azért emelem ki ezt a szempontot, mert hasonlóságot látok a mai közel-keleti, észak-afrikai események és az 1989. évi európai események között. Pontosan ezért vagyok meglepett, megdöbbent és csalódott amiatt, hogy Európa jelenleg pontosan ugyanazokat a hibákat követi el, mint 1989-ben, és ezt szeretném nagyon egyértelművé tenni.

Elnök úr! Felfoghatatlan, hogy nekünk, az úgynevezett demokratikus kontinensnek még mindig nem sikerült fenntartás nélküli támogatásunkat felkínálnunk az utcára vonult tömegeknek – azoknak a tömegeknek, amelyek semmi mást nem kérnek, csak a támogatásunkat.

(Taps)

Hölgyeim és uraim! Nem hallottam, hogy Ashton bárónő az eddigiekben felajánlotta volna támogatásunkat, sem tegnap, sem pedig ma.

Ashton bárónő! Miért reagált Európa ilyen enerváltan? Hangsúlyozom, hogy egyáltalán alig reagáltunk. Ön reagált, aztán Németország, Franciaország és az Egyesült Királyság szintén kibocsátott egy-egy közleményt, egymással történő konzultáció nélkül, mintha Európa nem is létezne. Azt kell mondanom, hogy az egyetlen kielégítő európai felszólalás az Unión kívül hangzott el, nevezetesen a török miniszterelnök, Erdogan úr részéről, aki közölte Mubarak úrral azt, hogy oda kell figyelnie népének követeléseire és ezért le kell mondania. Ez volt az egyetlen tisztességes európai szintű válasz.

(Taps)

Meggyőződésem, hogy az Ön mai felszólalása nagyon fontos az utcára vonult emberek számára, akik talán az életükért harcolnak. Meggyőződésem, hogy Európa elkövetett két hibát az elmúlt napok során.

Először: nem ismertük fel ennek a pillanatnak a történelmi jelentőségét, másodszor pedig, és ez még sokkal fontosabb, rosszul ítéltük meg a helyzetet. Attól féltünk – és ez váltotta ki ezt a rosszul megítélt közleményt –, hogy egy iszlamista rezsim veszi át a hatalmat a választások után. Nos, hadd mondjam el Önöknek, hogy én nem félek. Bízom Tunézia népében és Egyiptom népében.

(Taps)

Ők azok, akik demokráciát akarnak, és az a tény, hogy a koptok és a muzulmánok vállvetve vonulnak az utcákon, elegendő bizonyíték arra nézve, hogy mit akarnak, ez pedig a valóban nyílt demokrácia.

Elmondok egy második példát is annak szemléltetésére, miért nem szabad félnünk attól, hogy nyílt demokráciára szólítsunk fel ezekben az országokban. Valamennyien hallottak Mohammed Bouaziziról, arról az emberről, aki Tunéziában saját maga feláldozásával kirobbantotta a forradalmat. Ashton bárónő! Bouazizi úr koporsóján nem volt ott az iszlám zöld zászlaja. Tunézia vörös zászlajával terítették le, a most zajló forradalmak tehát nem iszlám forradalmak. Ellenkezőleg: ezek a szabadságért folytatott forradalmak.

(Taps)

Ezért most, amikor már csaknem egy hete ezrek gyülekeznek Kairóban, és most, amikor demonstrációk zajlanak Jordániában, Jemenben, Szíriában és Algériában, felszólítom Önt, Ashton bárónő, hogy változtassa meg az Európai Unió álláspontját. Azt szeretném, ha a mi nevünkben szólalna fel és egyértelműen elmondaná ma ebben a Parlamentben, hogy az Európai Unió 100%-ban ott áll Egyiptom népe és követeléseik mögött. Azt akarjuk, hogy Mubarak elnök végre figyeljen oda népére, és azáltal, hogy lemond, szabadítsa fel országát, hogy végre élvezhessék a demokráciát és a szabadságot. Ezt az üzenetet szeretném hallani abban a válaszban, amelyen Ön tenni szándékozik.

(Taps)

  Daniel Cohn-Bendit, a Verts/ALE képviselőcsoport nevében. – (FR) Elnök úr, Ashton bárónő! Ön nyugalomra szólított fel. De nevén kell neveznünk a gyereket! Ma Egyiptomban Mubarak úr csapatai zúdítottak terrort a térre, nem a demonstrálók! Tehát ne szólítson fel mindenkit nyugalomra. Mubarak urat kérje fel arra, hogy állítsa le a demonstrálók elleni támadásokat, mert ő teszi ezt, hogy aztán elmondhassa: „Helyreállítom a rendet ennek a káosznak a közepette”. Ezt a csapdát állította fel előttünk, és mi csak annyira vagyunk képesek, hogy mindkét oldalnak ezt mondjuk: „Csillapodjanak le”! Nem, hangsúlyozottan nem. El kell mondanunk Mubarak úrnak, hogy csillapodjon le, és a helyzet lecsillapításának az a legjobb módja, ha eltűnik, ha lemond. Akkor nyugalom lesz Kairóban.

Úgy látta, hogy azok az emberek, akik késsel a kezükben jelentek meg, Mubarak rendőrei voltak? Akik a zűrzavart okozták, azok szegény emberek voltak, akiket ma reggel buszokkal hoztak Egyiptom távoli területeiről. Ezt ki kell mondanunk, Ashton bárónő, és nem hunyhatunk szemet efölött. Van itt valami, ami nagyon meglepő ma a számomra Önnel kapcsolatban: ma Ön mindent ért, ami Tunéziában három hete történt, ami ott lezajlott. Amikor azonban az Európai Parlament három héttel ezelőtt felszólította Önt arra, hogy szakítsa félbe a Tunézia modernizálásáról folytatott tárgyalásokat a diktatúra miatt, akkor Ön azt mondta, hogy ez nem lehetséges. Most azonban lehetséges. Ön olyan ellenálló, aki az utolsó pillanatig harcol. Ez mindent megmagyaráz. Ezért kérdezek Öntől valamit, Ashton bárónő: kérem, mondja el nekünk, hogy Tunézia esetében Európa mibe fektette be a pénzét. Mondja el nekünk, mely cégek kaptak európai pénzt; mondja el nekünk, hogy Ben Ali úr és felesége társaságai közül melyeket támogatott európai pénzből. Elmondhatja nekünk. A Parlamentnek joga van ezt megtudni.

Másodszor, Ashton bárónő, mivel Ön azt mondja, hogy most támogatni fogja Tunézia népét, szerezném megkérni, hogy gondoskodjon valamiről: hogy esélyegyenlőség legyen a demokratizálódási folyamatban az átmenet során. Ha új választásokra kerül sor – amint Ön is tudja, a Tunéziai Alkotmányos Demokratikus Gyűlésnek (RCD) van pénze, de az ellenzéki pártoknak, amelyek éveken keresztül be voltak tiltva, nincs –, az Európai Uniónak ki kell vennie a részét a demokratikus méltányosság és az egyenlőség támogatásából. Egyiptom esetében, Ashton bárónő, ma egy valami világos: ha nem sikerül támogatnunk az egyiptomiakat a felszabadítási folyamatban, akkor a Közel-Kelet népei, az arab népek újból hátat fordítanak nekünk egy olyan időben, amikor rendkívüli helyzet van a kezünkben, olyan helyzet, amelyről Ön szintén nem tett említést, Verhofstadt úr: Gazában demonstrációt szerveztek az egyiptomiak támogatása érdekében, és a Hamasz betiltotta ezt a demonstrációt. Ez annak bizonyítéka, hogy a szabadság szele most a közel-keleti és az arab államokban regnáló teokráciák ellen is fúj, és nekünk kötelességünk, hogy segítsünk nekik. Éveken keresztül csak nyafogtunk, amikor csak a diktatúra és a teokrácia között lehetett választani. Nos, Insallah! Van egy harmadik lehetőség, mégpedig a szabadság, valamint a küzdelem a diktatúra és a teokrácia ellen, és nekünk, európaiaknak az a feladatunk, hogy támogassuk azokat, akik ezt a harcot vezetik.

(A felszólaló hozzájárul ahhoz, hogy az eljárási szabályzat 149. cikkének (8) bekezdésében meghatározott eljárással összhangban válaszoljon egy kék kártyás kérdésre)

  Niki Tzavela (EFD). – Elnök úr! A Verhofstadt úr és Cohn-Bendit úr iránti legmélyebb tisztelettel azt szeretném mondani a főképviselőnek, hogy rendkívül erős kifogásaim vannak az ellen, amit a két úriember elmondott. Ez az egész helyzet Iránra emlékeztet engem. Kérem, hogy nagyon óvatosan járjanak el Észak-Afrika kezelése során. A világnak ez a része nem Európa.

A kérdés a következő: emlékszik arra, hogy mi történt Iránban? Nem lát semmi hasonlóságot? Nem ért egyet azzal, hogy gondoskodnunk kell a rendezett átmenetről?

(Az elnök félbeszakítja a felszólalót)

  Daniel Cohn-Bendit (Verts/ALE). – (FR) Tzavela asszony! Nem merészkednék történelemleckét adni Önnek, mindazonáltal szeretnék rámutatni arra, hogy Iránban a Nyugat, az Egyesült Államok támogatta az iráni sah rendszerét, és hogy egészen az utolsó pillanatig, még a Baktiar-kormány alatt is, a rossz oldalon álltunk, és minden fegyvert megadtunk az iráni teokrácia győzelmének elősegítéséhez.

Pontosan erre szerettem volna Önnek rámutatni: ha nem támogatjuk azokat, akik a szabadságért harcolnak, akkor zsákutcába jutnak és a másik oldal győz. Pontosan ezt a leckét tanultuk meg Irán esetéből, Tzavela asszony. Azt a leckét, amelyet Irán esetéből megtanultunk, Gorbacsov úr így foglalta össze: „A történelem megbünteti azokat, akik túl későn érkeznek.”

Azt kérem, hogy Európa most az egyszer ne érkezzen későn ebbe a régióba.

(Taps)

  Charles Tannock, az ECR képviselőcsoport nevében. – Elnök úr! Franciaország természetesen támogatta Komeini ajatollahot és visszaküldte őt repülőgéppel Teheránba.

De egy más kérdés. Egyiptom köztársaság már 1956 óta, de Mubarak az országnak még csak a harmadik elnöke. Tunéziában Ben Ali csak a második vezető volt a függetlenség 53 évvel ezelőtt történt elnyerése óta. Ha a politikai tájkép ilyen kevés reményt ad a változásoknak, akkor elkerülhetetlenül kialakul a csalódottság érzése – amint ezt most láthatjuk a régión végigsöprő változások hurrikánjában.

Képviselőcsoportom, az ECR képviselőcsoport, valóban demokratikus és békés átmenetre szólít fel Egyiptomban. Ma azt láthatjuk, hogy aggasztóan eltolódnak az események az erőszak irányába. Nem igazán látható, hogy Mubarak hogyan játszhatna hiteles szerepet az átmenetben azon a lehetőségen kívül, hogy lemond.

Tunézia továbbra is erjedésben marad, és minél tovább tart ez a helyzet, annál nagyobb a veszélye annak, hogy az iszlamisták ragadják magukhoz a politikai kezdeményezést. Tunézia tekintélyelvű és korrupt volt ugyan, de alapjaiban véve világi és nyugatbarát volt; erről nem szabad megfeledkeznünk.

Valójában Egyiptomban is ugyanez a veszély fenyeget, ahol az iszlamista Muzulmán Testvériség a politikai vákuum kitöltésére törekszik, miközben mi most beszélünk. Az egyiptomi politika radikalizálódása katasztrofális lenne az ország és a szomszédos Izrael számára. De a Szuezi-csatorna működését is súlyosan befolyásolhatná.

Az EU tunéziai és egyiptomi diplomáciai erőfeszítéseinek teljes egészében a stabilitás és a rend biztosítására kell összpontosulniuk, és szembe kell szegülniük azokkal, akik el akarják terjeszteni az erőszakot és a félelmet, amint ezt ma láthatjuk. A liberális demokrácia felépítéséhez ezekben az országokban, ahol ennek nincsenek hagyományai, az EU-nak, az Egyesült Államoknak és Európa politikai agytrösztjeinknek jelentős erőforrásokat kell felsorakoztatniuk a mérsékelt demokratikus politikusok és az új pártok mögött, akiknek elkötelezetteknek kell lenniük a demokratikus pluralizmus, valamint a szabad és a tisztességes választások iránt, és a Muzulmán Testvériséggel ellentétben készen kell állniuk arra, hogy lemondjanak a hatalomról, ha vereséget szenvednek a szavazóurnáknál. Ez roppant nagy kihívás, és természetesen most a „berlini fal leomlása” történelmi pillanatának lehetünk a szemtanúi a muzulmán világban.

A demokráciának már vannak jó modelljei muzulmán többségű országokban, például Indonéziában, Törökországban és Bangladesben, amellyel Egyiptom és Tunézia vetélkedhet. Remélhetőleg a jövőben a muzulmán világban a választási lehetőség nem korlátozódik majd a világi zsarnokság és az iszlamista teokrácia közötti különbségre, hanem a tartós demokrácia is választható lesz.

(A felszólaló hozzájárul ahhoz, hogy az eljárási szabályzat 149. cikkének (8) bekezdésében meghatározott eljárással összhangban válaszoljon egy kék kártyás kérdésre)

  Marc Tarabella (S&D). – (FR) Elnök úr! Csak azért szeretnék most Tannock úrhoz fordulni, hogy elutasítsam az azokkal szemben tanúsított hozzáállását, akik ma demonstrálnak, és ezt arra is szeretném kiterjeszteni, amit Verhofstadt úr és Cohn-Bendit úr elmondott.

Ez népfelkelés, mert az emberek nyomorúságos szegénységnek vannak kitéve. Ezért azok a vezetők, akiket mi támogattunk, jóllehet egy bizonyos mértékű stabilitás biztosítása és az iszlamizmus veszélyének elkerülése érdekében tettük ezt, rémuralmat gyakorolnak és nyomorban tartják az embereket. Ezért azt szeretném kérdezni, egyetért-e azzal, hogy az embereknek joguk van felkelni, miután nyomorban tartják őket?

(Taps)

  Charles Tannock (ECR). – Elnök úr! Azt hiszem, teljesen egyértelművé tettem felszólalásomban, hogy nem akarok sem világi zsarnokságot, sem pedig iszlamista teokráciát a szomszédságunkban lévő egyetlen országban sem. Liberális demokrataként természetesen készen állok kiállni a szabad és tisztességes választásokért. Úgy gondolom, hogy a tunéziai és az egyiptomi gazdasági helyzet és a magas munkanélküliség súlyos problémát jelent, és minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk ennek kezelése érdekében. De itt most nem ez a kérdés. Hanem alapvetően az, hogy rendezett és békés átmenetre kerüljön sor ezekben az országokban, és ne omoljon össze a jogállamiság. Stabilitást, békét és természetesen demokráciát akarunk a szomszédságunkban.

  Elnök. – Hadd jegyezzem meg, Tannock úr, hogy a liberális demokratákra vonatkozó kedvező hivatkozásai már nagyon sok vidámságot szereztek nekünk ebben az ülésteremben. A későbbiekben lehetősége lesz arra, hogy ezt kifejtse.

(Nevetés)

  Marie-Christine Vergiat, a GUE/NGL képviselőcsoport nevében. – (FR) Elnök úr! Nem kifejezetten akartam visszatérni a múltra, de hallok néhány meglepő felszólalást. Úgy gondolom, hogy a közelmúltban, az elmúlt néhány hónapban, gyakorlatilag mi voltunk az egyetlenek, a Zöldek/ az Európai Szabad Szövetség Képviselőcsoportja néhány európai parlamenti képviselőjével együtt, akik vitára szólítottunk fel a tunéziai helyzetről. Amint Cohn-Bendit úr helyesen megjegyezte, valóban van nagyon sok ellenálló, aki az utolsó pillanatig harcol. Nagyon sokat beszélhetnénk a múltról, de állásfoglalásunkban azt mondtuk és azt is gondoljuk, hogy először és elsősorban a jövőre kell összpontosítanunk.

Először is el kell kerülnünk, hogy bármilyen módon beavatkozzunk ezeknek az országoknak a belügyeibe. Nem nekünk, európaiaknak kell megmondanunk, milyen összetételű legyen a kormány ezekben az országokban. A tunéziai emberek önállóan léptek fel annak érdekében, hogy lerázzák magukról az ott regnáló diktatórikus rendszert. Meg kell engednünk, hogy kifejezzék önmagukat és támogatnunk kell őket a demokrácia felé vezető úton. Aki figyelemmel követi a tunéziai helyzetet, az tudja, hogy a múlt még nem halt meg és nincs eltemetve, és hogy vannak olyan emberek, akik a színfalak mögött mozgatják a szálakat és cselszövéseket folytatnak.

Az Egyiptomban jelenleg zajló erőszak is jól mutatja, hogy a helyzet nagyon nehéz. Tehát igen, erősen ítéljen el minden erőszakot, és ne annak mérséklésére szólítson fel, amint ezt Ön tette Tunézia esetében. A rendőri erőszak mindig elfogadhatatlan: elfogadhatatlan ma, mint ahogyan a múltban is elfogadhatatlan volt; elfogadhatatlan Tunéziában és Egyiptomban ugyanúgy, mint máshol. Kérdezzük meg a tunéziai hatóságokat és a tunéziai népet, mire számítanak, de bárminek az előírása nélkül.

Ön felvázolta a külügyminiszterrel folytatott megbeszéléseit, de hozzátette – a jelek szerint anélkül, hogy erre bárki is felkérte volna –, hogy fokozni akarja a tunéziai piacra jutás lehetőségeit. Véleményem szerint ez erősen helytelen, mivel az Európai Unió eddig is bőkezűen nyújtott segítséget ezen a területen.

A jelek szerint ma mindenki ráébred Ben Ali úr rendszerének korrupt voltára. Igen, a tunéziai gazdasági liberalizáció nagyon előnyös volt a Ben Ali és a Trabelsi család számára, az Európai Unió segítségének köszönhetően. Igen, az Európai Uniónak szilárdnak kell lennie az emberi jogok mindennemű megsértésének tekintetében. Az Európai Unió hitelessége erősen csorbult ezekben az országokban. Igen, végül támogatnunk kell a demokratákat és el kell ítélnünk minden diktatúrát.

  Fiorello Provera, az EFD képviselőcsoport nevében. – (IT) Elnök úr, hölgyeim és uraim! A régi rend változóban van a Maghreb-országokban, és ez a válság számos olyan problémát felvet, amelyet nem lesz könnyű megoldani.

Vannak kockázatok, és vannak reménységek. Lehetséges, hogy a világi tekintélyelvű rendszereket agresszív, destabilizáló hatású iszlám fundamentalista teokráciák váltják fel. Nem szabad megfeledkeznünk arról, ami Iránban történt: a demokratikus fejlődés nehezen haladhat kéz a kézben a forradalommal. Minden bizonnyal meg kell tanulnunk néhány leckét Irán esetéből.

Egy másik veszély az, hogy a gazdasági válság valószínűleg súlyosbodni fog ebben a térségben, amelynek még nagyobb munkanélküliség lesz a következménye a fiatalok körében és olyan sok bevándorló fog beáramlani, amellyel Európa már nem lesz képes megbirkózni.

Ezek az események annak jelei, hogy euro-mediterrán politikánk nem megfelelő és azt mutatják, hogy az eddigiekben végrehajtott együttműködési politika nem ér fel a fejlődés és a demokrácia feltételei létrehozásának feladatához. Ami történt, az nem tulajdonítható kizárólag a gazdasági válságnak, bármilyen súlyos is ez a válság, hanem a társadalmi stabilitás hiánya idézte elő, más szavakkal az emberek érdekeinek képviseletére szolgáló eszközök hiánya, ilyenek például a szakszervezetek, a szabad sajtó, a politikai pluralizmus, az önkéntes tevékenységek, a jogállamiság és a mindenkinek a számára biztosított esélyegyenlőség.

A szóban forgó régióhoz tartozó országok támogatását útjukon az európai politika középpontjába kell helyezni, a gazdasági és a kereskedelmi támogatással együtt. Így lehet valódi stabilitást teremteni: nem a tekintélyelvű rendszerek által létrehozott stabilitás, hanem a társadalmi konszenzusra, a részvételre és a demokratikus intézményekre épülő stabilitás révén.

  Nicole Sinclaire (NI). – Elnök úr! Most, amikor a holnapi tunéziai ad hoc delegációra készülök, amelyben nagy örömömre részt vehetek, elsősorban a tunéziai emberek jólétére és arra tudok gondolni, hogy valamennyiünknek tisztában kell lennünk azzal, mennyire fontos és miért, hogy tiszteletben tartsuk kulturális értékeiket és önazonosságukat, amikor segítünk nekik felépíteni egy új jövőt, amely a jogállamiságra és a demokratikus eszmékre épül.

Az emberek változásokra számítanak és segítséget remélnek, anélkül hogy dróton rángatnák őket. Nagyon örülök annak, hogy Cohn-Bendit úr továbbvezette azt a szempontot, amelyet ma reggel a delegációs bizottságban felvetettem pontosan azzal kapcsolatban, hogy mi történt az EU pénzével az elmúlt évek során. Az Európai Külügyi Szolgálat ott jelenlévő képviselője azt mondta, hogy reformokra fordították. Miféle reformokra? Ha voltak megfelelő reformok, az emberek nem kelnek fel úgy, ahogyan tették. Kaphatnánk valósághű válaszokat? Rá kell kényszerítenünk az átmeneti kormányt annak kivizsgálására, mi lett ezzel a pénzzel, és gondoskodnunk kell arról, hogy a jövőben minden uniós pénzt megfelelő módon használjanak fel.

  Ioannis Kasoulides (PPE). – Elnök úr! Az arab világ a partnerünk az Unió a Mediterrán Térségért nevű szervezetben. A velük ápolt kapcsolataink során mindig a plurális demokrácia, a sajtószabadság, a véleménynyilvánítási szabadság és a gyülekezési szabadság, az emberi jogok tiszteletben tartása, a független igazságszolgáltatás és a felelősségteljes kormányzás alapelveit követtük. De mindig ragaszkodtunk ahhoz, hogy ezeket az alapelveket belülről kell megvalósítani, nem kívülről kell rájuk kényszeríteni.

Tunézia népének belülről sikerült legyőznie az elnyomást, a rendőrállamot és a sanyargatásokat, és kivívta a szabadságot és a demokráciát. A tunéziai hatóságoknak tiszteletben kell tartaniuk az emberek akaratát és haladéktalanul meg kell kezdeniük a demokratizálódási folyamatot, hogy a Ben Ali és cimborái által elkövetett korrupciós esetek vagy elnyomások elszámoltathatóak legyenek.

Hasonló okok miatt az egyiptomi nép is szembeszegült a gyilkosságokkal, a letartóztatással, a könnygázzal és a golyókkal, és kenyeret, szabadságot, méltóságot és egyenjogúságot követel.

Vigyázat: a demokrácia nem választásokat jelent. Ennél sokkal, de sokkal többet jelent. Egyértelműen támogatjuk Egyiptom népét, és felszólítjuk a hatalmon lévő vezetőket arra, hogy figyeljenek oda népük bölcsességére, és reagálásukkal ne váljanak törekvéseik akadályává.

Európai tisztviselőink, a Tanács, valamint az alelnök-főképviselő számára mondom a következőket: kiábrándító Obama elnököt vagy Hillary Clintont hallgatni, amint nagy hangon beszélnek, és mint mindig, most is másodhegedűsként bánnak Önökkel és szinte egyáltalán nem számon kérhetők.

  Véronique De Keyser (S&D). – (FR) Elnök úr! Valóban vannak olyan alkalmak, amikor az embernek tudnia kell, melyik oldalra álljon. Ezt nagyon sokszor elmondták nekem az Európai Unióban. Ma ez a választás meglehetősen egyértelmű: amint munkatársaim is elmondták, a szabadság, az emberek hangja mellé kell állnunk.

Miközben én most itt beszélek, a kairói múzeum lángokban áll, harcok robbannak ki az utcákon, és meggyőződésem, hogy legalábbis Egyiptom esetében nem voltunk eléggé egyértelműek. Mubarak elnöknek mennie kell, ezt egyértelművé kell tennünk. Mubarak elnök, mert ma még az – és én tisztelem hosszú küzdelmét – nem alkalmas a politikai átmenet levezetésére; őrültség ezt kérni tőle és hagyni, hogy Mubarak klánja ma agresszív módon szembeszegüljön az ElBaradei-klánnal Kairó utcáin. Vállalnunk kell felelősségünket ebben az ügyben.

Azt is szeretném elmondani Önöknek, hogy az elmúlt néhány nap és éjszaka során folyamatosan az általunk elkövetett hibákon gondolkodtam. Elkövettünk egy látványos hibát: korrupt rezsimeket támogattunk a stabilitás nevében, és nem gondoltunk a társadalmi igazságosságra vagy az emberek szabadságvágyára.

(Taps)

Ez hiba volt, amelyet orvosolnunk kell, és most van itt ennek ideje.

A második hiba, félek kimondani, hölgyeim és uraim, de az, hogy nem értettük meg a politikai iszlám világát. Nem azt mondtam, hogy „nem fogadtuk el a politikai iszlám világot”! Különbség van a terroristák, a fundamentalisták és a Muzulmán Testvériség egyes tagjai között. Észre kell vennünk ezeket a különbözőségeket ahhoz, hogy párbeszédet kezdhessünk velük, hogy félreállíthassuk azokat, akiket nem akarunk, de most kiköveztük az utat ezek előtt a fundamentalisták előtt. Kiköveztük az utat egyes terroristák előtt!

Ideje felülvizsgálnunk ezeket az álláspontokat, és végül ragaszkodnunk kell ezeknek az országoknak – Tunézia, Egyiptom és így tovább – múltbeli eredményeihez. Itt most az országok világi struktúráiról és a nők jogairól beszélek, amelyekből sok volt ezekben az országokban. A Sharia jogtól független világi struktúrákról és alkotmányokról beszélek. A demokráciát egymástól rendkívüli mértékben eltérő pártok is felépíthetik. Ne öntsük ki a gyereket a fürdővízzel együtt! Tartsunk ki a világi állam, valamint a különféle vallások, hiedelmek és a politikai sokféleség eszméi mellett!

(Taps)

  Edward McMillan-Scott (ALDE). – Elnök úr! Úgy gondolom, hogy a jelenlegi egyiptomi helyzet nagyon sürgős. 2005-ben én voltam az elnöke egy kisebb megfigyelő missziónak az ott megrendezett választásokon. Arra kértek minket, hogy menjünk el az első fordulóra, aztán a második fordulóra is, de az első forduló annyira kaotikus és olyan lehetetlenül rosszul megszervezett, annyira korrupt volt, hogy úgy döntöttünk, nem megyünk vissza a második fordulóra.

Egyiptomban már vagy 30 éve egy diktátor – Mubarak személyében – abszolút hatalmat tulajdonít magának egy különösen brutális, zsarnoki és önkényes uralommal, és miközben valamennyien felismerjük az egyiptomi utcákon zajló forradalom rendkívüli jelentőségét, Mubarak reakciói alapján egy olyan embert látunk benne, aki érzi maga mögött a támogatást, nemcsak Egyiptomból, hanem más országokból is.

Most azt is látjuk, hogy az Európai Uniónak nincs hatodik flottája. Mi csak erkölcsi erőt tudunk kivetíteni, így amikor Ashton bárónő a vita kezdetén nagyon lágyan felszólalt, sajnálatos módon nem tartott a kezében egy hatalmas botot. Tehát valóban lágyan kell beszélnünk, de egységes hangon kell megszólalnunk, és szerintem pillanatnyilag Európának az a problémája, hogy nem egységes hangon szólal meg Cathy Ashton és más vezetők szintjén.

Erre korábban történt már hivatkozás – Nagy-Britannia, Franciaország és Németország miniszterelnöke külön nyilatkozatot adott ki. Beszéljünk együttesen. Tegyük teljesen egyértelművé, mi az álláspontunk – a demokrácia és az emberi jogok támogatása területén, nemcsak Európában, hanem az egész világon, és most különösen a földközi-tengeri térségben.

  Franziska Katharina Brantner (Verts/ALE). – (DE) Elnök úr, Ashton bárónő! Szeretném megismételni azt a felszólítást, hogy biztosítsák számunkra azoknak a személyeknek a hiánytalan felsorolását, akik az uniós pénzeszközökből részesülnek ezekben az országokban. Alapos okunk van félni attól, hogy Ben Ali klánja és vállalkozásai is profitáltak az uniós pénzből.

Meggyőződésem, hogy felül kell vizsgálnunk az ebben a régióban végzett munkánkat. Tisztáznunk kell, milyen módon használják fel a pénzünket és egyértelmű irányváltásra van szükség. Ehhez az egyértelmű irányváltáshoz Tunéziában mindenekelőtt új küldöttségvezetőre van szükség. Szeretném felolvasni Önöknek, mit írt ma nekünk e-mail-ben:

– (FR) Európa tunéziai stratégiáját nem kell felülvizsgálnunk. Nagyobb választási szabadságunk lesz a tárgyalópartnerek és a partnerek kiválasztása területén, de a beavatkozás ágazatai és az országgal kötött megállapodásaink ma még relevánsabbnak bizonyulnak.

– Hihetetlennek tartom, hogy a küldöttség vezetője azt írja, hogy nem kell felülvizsgálnunk Tunéziával kapcsolatos politikáinkat. Felszólítom Önt arra, hogy vállalja magára a küldöttségvezető leváltásának felelősségét.

Szeretnék még egy szempontot hozzátenni ahhoz, amit De Keyser asszony említett; szerintem annak is eljött az ideje, hogy támogassa a változást akaró nőket. Például rendezhetnének egy nagy konferenciát az Ön támogatásával, ahol Ön támogathatná a változást akaró nőket, rávilágíthatna szerepkörükre és támogathatná őket, hogy megerősítse és kihangsúlyozza a kérdéses országokban zajló laikus és világi folyamatokat. Igazi feminista feladat lenne ez az Ön számára.

(Taps)

  Mirosław Piotrowski (ECR). – (PL) Elnök úr! A politikai hatalmakat szerte a világon megragadták a Tunéziában és különösen a stratégiailag fontos Egyiptomban zajló tömeges tiltakozások. Többféle forgatókönyv is lehetséges: a demokráciapárti erők általi békés hatalomátvételtől kezdve a gazdasági káoszon és fegyveres konfliktus kitörésén keresztül még a nukleáris fegyverek bevetését sem lehet kizárni.

A helyzet állandó mozgásban van, és nehéz előrejelzéseket készíteni. Az arab társadalmaknak, amelyeket éveken keresztül megfosztottak olyan alapvető jogaiktól mint a szólásszabadság vagy a szabad választásokon történő részvétel joga, eltökélt szándéka, hogy bármi áron, de hatalomváltást idéznek elő. Az Európai Parlamentnek közös álláspontra kell jutnia és lépéseket kell tennie annak érdekében, nehogy az egész régió destabilizálódjon. Nem szabad megfeledkeznünk arról az állásfoglalásról, amelyet a közelmúltban elfogadtunk ebben a Parlamentben a keresztények üldözéséről, amelyben Egyiptomot is megemlítettük. Kézzelfoghatóbb intézkedéseket kell mérlegelnünk, és megfigyelő missziót kell küldenünk Egyiptomba.

  Willy Meyer (GUE/NGL). – (ES) Elnök úr, Ashton bárónő! Az Európai Uniónak át kell dolgoznia szomszédságpolitikáját, mivel egyértelmű, hogy azt a benyomást keltjük, hogy jobban érdekel minket a szabadkereskedelmi megállapodások megkötése, mint az emberek helyzetének és emberi jogaiknak az alakulása. Nem az Európai Unió Ben Ali vagy Mubarak rendszerével kapcsolatos mai álláspontjával van probléma, Ashton bárónő, hanem az Európai Unió tegnapelőtt elfogadott álláspontjával van probléma, amely az emberek által az utcákon követelt változások legcsekélyebb támogatását sem mutatja.

Ez az a probléma, amelyet az Európai Uniónak meg kell oldania: hogy nem támogatjuk az emberek által követelt változásokat, nemcsak Tunéziában, hanem Marokkóban, Egyiptomban, Jordániában és Jemenben sem; nagyon sok ember követelését, akik nem tudják tovább elviselni az egyeduralmat vagy a legszegényebbeket sújtó válságot. Ezt az átdolgozást kell az Európai Uniónak végrehajtania; ezt kell a körülmények előterébe állítanunk szomszédságpolitikánk irányának megváltoztatásán keresztül.

  Bastiaan Belder (EFD). – (NL) Elnök úr! Nem meglepő, hogy a tunéziai és egyiptomi izgalmas politikai fejleményeket szorosan figyelemmel követik az Iráni Iszlám Köztársaságban. Mind az iráni kormány, mind az ellenzék támogatja az utca emberének hangját. Igazán érdekes, hogy mindkét oldal hangsúlyozza ennek az arab népfelkelésnek az érdemeit. Az iráni rendszer üdvözli annak a forradalmi hullám megérkezését, amely 1979-ben az ő országából indult ki, és amelyről azt feltételezik, hogy most az egész arab világon végigsöpör, míg az iráni ellenzék önmagát tekinti a tuniszi és a kairói tömeges tiltakozások felbujtójának.

Miközben a közel-keleti pragmatikus arab tábor a fenyegető összeomláshoz közeledik, az iráni vezetésnek több oka van az optimizmusra, mint az ellenzéknek. Az Európai Unió nem hunyhat szemet e fölött a fenyegetés fölött. Az arab világ radikalizálódása határozottan összeegyeztethetetlen a méltóságteljes élettel, és a tunéziai és az egyiptomi tiltakozók jogosan mondják, hogy vágynak erre. Az Iráni Iszlám Köztársaságot semmiképpen sem modellnek, inkább figyelmeztető történetnek kell tekinteni.

  Philip Claeys (NI). – (NL) Elnök úr! Ami most a Tunéziához és Egyiptomhoz hasonló országokban történik, az rendkívül fontos fejlemény. Az emberek felkelnek az erőszakos despoták ellen, és ez kívánatos fejlemény.

A nagy kérdés természetesen az, hogy mi követi majd ezeknek az eseményeknek a hullámát. Az iszlám világ demokratizálódásában van valami paradox jelenség, mert ott a nagyobb demokrácia gyakran több iszlamizmushoz vezet, ami viszont kevesebb demokráciát eredményez. Nyilvánvaló, hogy nekünk innen, Európából támogatnunk kell a demokratizálódási folyamatot. Ezt a támogatást azonban a valóban demokratikus erők számára kell biztosítanunk, és soha nem szabad tudatosan támogatnunk a Muzulmán Testvériséghez hasonló szervezeteket az egyiptomi teokratikus diktatúra létrehozásában az uniós támogatás megadásával. Ellenkező esetben ugyanolyan helyzetbe kerülünk, mint amit most Irán és az egész régióban játszott szerepe esetében láthatunk.

Legyünk tehát körültekintőek partnereink megválasztása során. Elvégre Ben Ali és pártja még néhány héttel ezelőtt is a Szocialista Internacionálé tagja volt. Most azonban, amikor más szelek fújnak, egyik napról a másikra kizárták őket. Nos, hölgyeim és uraim, a jövőben legyünk körültekintőek, és gondosan válasszuk meg partnereinket és ne könnyítsük meg az iszlamisták helyzetét.

  Hans-Gert Pöttering (PPE). – (DE) Elnök úr, Ashton bárónő, hölgyeim és uraim! Az arab világban zajló eseményekre adott válaszunknak a humanitásról alkotott felfogásunkra kell épülnie. Minden emberi lénynek, legyen akár muzulmán, zsidó, keresztény vagy vallástalan, ugyanolyan értékkel kell bírnia és ugyanannyi joga van arra, hogy méltóságteljes életet éljen. Ha ez így van, akkor ez azt is jelenti, hogy az arab országokban élő embereknek joguk van szabadságban, demokráciában élni, olyan módon, ami tiszteletben tartja az emberi méltóságot.

Ezért ma kötelességünk, felelősségünk és fontos feladatunk a jövőre nézve azt mondani az arab világ népeinek, akik békésen kiállnak a szabadságért és a demokráciáért, hogy szolidaritást vállalva mellettük állunk. Kifejezzük szolidaritásunkat az arab világ békés muzulmánjaival.

(Taps)

Korábban elkövettük azt a hibát, hogy szemet hunytunk a totalitárius kommunizmus kapcsán, mert azt mondtuk, hogy stabilitásra van szükség. Ma nem szabad még egyszer elkövetnünk ugyanezt a hibát, mert a stabilitás a szabadságot és a demokráciát is felöleli, és ezt nekünk támogatnunk kell.

Ha igaz az, amit most hallunk – korábban nem tudtam arról, hogy lövések dördültek el Kairóban, és korábban a hadsereg Tunéziában és Egyiptomban egyaránt visszafogottan viselkedett –, hogy a hadsereg erőszakosan lép fel, akkor ez a helyzet csak rövid ideig tarthat. Európában is voltak felkelések: 1953-ban Kelet-Németországban, 1956-ban Magyarországon, 1968-ban Csehszlovákiában, majd következett a Szolidaritás mozgalom fellépése.

A szabadság végül diadalmaskodni fog, és ezért mindenkinek, aki ma erőszakot alkalmaz, ezt kell mondanunk: elég a lövöldözésből, és szabad választások útján adják meg az embereknek a szabadságot. Minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk ennek támogatása érdekében, szóval és tettel, ebben a Parlamentben is.

  Hannes Swoboda (S&D). – (DE) Elnök úr, Ashton bárónő! Egyesek azt mondják, hogy a történelemből nincs mit megtanulnunk. Ennek ellenére azonban legalább meg kell ezt próbálnunk. Ami az Iránnal kapcsolatos kellemetlen kérdéseket illeti – Cohn-Bendit úr már válaszolt ezekre –, újból szeretném megemlíteni, mi történt akkoriban Iránban. Egy szennyes rezsimet támogattunk. Többé-kevésbé eltűrtük a titkosrendőrséget, amely abban az időben az emberek ellen dolgozott és megkínzott embereket. Az Egyesült Államok, az Egyesült Királysággal együtt megbuktatta Mohammad Mossadegh elnök hatalmát, aki békés forradalmat akart.

Sikerült némi előrelépést elérnünk e tekintetben, de még mindig nem jutottunk elég messzire. Meggyőződésem, hogy teljesen egyértelműen ki kell mondanunk – és e tekintetben egyetértek képviselőtársammal, aki ezt már megemlítette –, hogy az emberek oldalára kell állnunk, akik kirobbantották és kiterjesztették ezt a forradalmat, és ezek nem az iszlamisták voltak. Örüljünk annak a nagy lehetőségnek, amelyet az a tény kínált fel nekünk, hogy a forradalmat nem az iszlamisták indították el, hanem az utca emberei, hétköznapi polgárok, akik elégedetlenek voltak a társadalmi igazságtalanság, a gazdasági helyzet és a demokrácia hiánya miatt. Ez történt ebben az esetben.

Ashton bárónő, hölgyeim és uraim! Vizsgáljuk meg magunkat önkritikus szemmel, mert szomszédsági stratégiánk egy része ennek eredményeként összeomlott. Ezenkívül szomszédsági stratégiánk egy része arra épült, hogy a kérdéses országokban stabilitás van. Békére van szükségünk a Közel-Keleten. Arra számítottunk, hogy a közel-keleti béke diktatúrákra és diktátorokra fog épülni, de ez se nem lehetséges, és nem is elfogadható.

Ezért egyértelműen kell beszélnünk és megfogalmaznunk véleményünket. A közel-keleti béke csak akkor lesz tartós, ha demokráciára, és nem diktatúrára épül. Ezért, Ashton bárónő, hangosan és érthetően kell megfogalmaznunk véleményünket. Tudom, hogy Ön a tapintatos megközelítési módjáról ismert, de e tekintetben egyetértek képviselőtársaimmal, akik szerint hangosan és érthetően kell beszélnünk. Olyan hangosan kell beszélnie, hogy ezzel szóra bírja külügyminisztereinket, néha talán annyira hangosan, hogy ne Hillary Clinton, hanem Catherine Ashton hangját halljuk. Erre számít ez a Parlament. Tekintse az Önbe vetett bizalmunk bizonyítékának, hogy elvárjuk Öntől, hogy nagyon egyértelműen mondja azt, amit mond.

  Metin Kazak (ALDE). – (BG) Elnök úr! A tunéziai és az egyiptomi tiltakozások, amelyeket az ifjúsági munkanélküliség emelkedése, a brutális rendőrségi módszerek, a korrupció és a tekintélyelvűség, valamint az emberi jogok, a szólásszabadság és a demokratikus alapelvek semmibevétele miatti harag és türelmetlenség váltott ki, olyan kihívások, amelyekkel más arab országoknak is szembe kell nézniük, amelyek már akarják a változást.

A tunéziai események megdöbbentő hasonlóságot mutatnak a kelet-európai szovjet blokk leomlását kiváltó eseményekkel, pedig Tunéziát a stabilitás és a gazdasági biztonság menedékének tekintették. Ezek az események alkotják azt a szikrát, amely hírül adja a stabilitás hamis arab modelljének bukását és kiváltja a demokratikus változásokat ebben a régióban.

A követelések egyértelműek, és a tunéziai és egyiptomi emberek nem hajlandók félmegoldásokat elfogadni. A demokratikus átalakulás sok előfeltétele már tért hódít, ilyen például egy aktív, jól szervezett civil társadalom, a szabad sajtó, az elismert ellenzéki személyiségek és a meglévő politikai pártok. Ám teljesen át kell dolgoznunk jelenlegi külpolitikánkat, Ashton bárónő!

Az Európai Uniónak stratégiai döntést kell hoznia, és meg kell találnia az egyensúlyt politikai és gazdasági érdekei, valamint a minket egyesítő demokratikus értékek között. Európának demonstrálnia kell, hogy szilárdan kiáll a demokrácia mögött, és nem egyszerűen a régió stabilitását támogatja. Ennek az az oka, hogy amikor a változások bekövetkeznek, az emberek emlékeznek arra, hogy ki állt az ő oldalukon és ki tartotta fenn a már fenntarthatatlan helyzetet.

  Heidi Hautala (Verts/ALE). – Elnök úr! Az arab világ 60 évvel ezelőtti forradalma az európai gyarmati rend végét jelentette. Az arab világ második forradalma most zajlik a szemünk előtt. Ez az a pillanat, amikor az Európai Uniónak el kell döntenie, hogy a történelem jó vagy rossz oldalára áll-e.

A feladat a független civil társadalom működésének elősegítése az arab világban. Felül kell vizsgálnunk uniós költségvetésünket Tunézia sürgős szükségleteinek kielégítésére, amely megszenvedte a 23 évig tartó önkényuralmat.

A tunéziai emberek többsége nem bízik ebben az ideiglenes, senki által meg nem választott kormányban. Az igazság folyamata már kezdődik Tunéziában, de magában az Európai Unióban is szükség van az igazság folyamatára, annyira erősen elhanyagolta az elmúlt évek során az arab világban az emberi jogokat és a demokratikus értékeket. Valóban eljött az emberi jogok ideje.

  Ivo Strejček (ECR). – Elnök úr! Nem osztom azt a véleményt, hogy az Egyiptomban jelenleg zajló felkelés alapvető hajtóereje az európai stílusú demokrácia utáni vágy lenne. Én a jelenlegi zavargásokat és káoszt a változásért folytatott forradalomnak tekintem, amelyet a jobb életre való törekvés motivál.

De a kritikus kérdést számunkra, európaiak számára az a fenyegetés jelenti, hogy a radikális iszlamisták visszaélhetnek ezzel a drámai helyzettel. Ha ennyire drámai politikai változás következne be, Európa, de Amerika is elveszítene egy mérsékelt arab szövetségest, és az egyiptomi békeszerződés veszélybe kerülne. Egyiptom gyorsan és egyszerűen egy Európával, Izraellel és Amerikával ellenséges és a Hamaszhoz közel álló rendszerré változhatna. Az EU álláspontjának szilárdan ki kell állnia azoknak az oldalán, akik szabadságért küzdenek, és akik állhatatosan támogatják a szabad választásokat.

  Takis Hadjigeorgiou (GUE/NGL). – (EL) Elnök úr, hölgyeim és uraim! Nyilvánvaló, hogy a Parlament túlnyomó többsége támogatja az egyiptomi felkelést és ez természetesen nagyon helyes, bár van néhány kivétel, amint ezt éppen az előbb hallhattuk. Én azonban úgy gondolom, és egyet kell érteniük velem, hogy a politika azt jelenti, hogy azonnal és kellő időben cselekszünk és meggyőződésem, hogy valamennyiünknek el kell fogadnunk, hogy az elmúlt évtizedek során nem láttuk, mi történik Egyiptomban.

Hol voltunk mi valamennyien, amikor az Egyesült Államokból sok milliárd dollárt irányítottak Egyiptomba ennek a rendszernek a támogatására? A jóléthez, az egészséghez és az oktatáshoz fűződő jogaikért protestáló egyiptomi emberekkel vagyunk. Ezért a Parlamentnek fenn kell tartania egyhangú támogatását. Meg kell említenem, hogy továbbra is gondolnunk kell a palesztinokra ennek a folyamatnak a során, hogy a palesztin nép ne váljon áldozattá. Közülünk azok, akik itt Ciprust, Egyiptom egyik szomszédját képviseljük, rendkívül szoros figyelemmel követjük az eseményeket, és megismétlem, hogy támogatjuk az egyiptomi emberek jogait ebben a felkelésben.

  Lorenzo Fontana (EFD). – (IT) Elnök úr, Ashton bárónő, hölgyeim és uraim! Amint ezt sokan elmondták, természetesen kívánatos, hogy a demokrácia megvesse a lábát Észak-Afrikában, mint ahogyan mi is demokráciában élünk itt, Európában.

Vannak azonban kockázatok is, amelyekkel szembe kell néznünk. Valamennyien emlékszünk a kopt keresztények elleni támadásra, amelyre karácsonykor került sor pontosan itt, Egyiptomban. Attól félünk, Ashton bárónő, hogy egy napon arra ébredünk, hogy iszlám diktatúra uralkodik Észak-Afrikában.

Ebből a szempontból létfontosságú, hogy Európa résen legyen, nehogy olyan helyzetbe kerüljünk, amelyben ellenséges országok vannak Észak-Afrikában, amelyek – és erről nem szabad megfeledkeznünk – sok európai kereskedelmi kapcsolattal rendelkeznek. Nem kétséges, hogy a jelenlegi gazdasági válságban gazdaságaink rosszul reagálnának erre a destabilizáló hatásra. Azt is szem előtt kell tartanunk, hogy ez a destabilizáció minden bizonnyal a bevándorlásban is éreztetné a hatását, különös tekintettel a dél-európai országokra.

Ezért felszólítom a Bizottságot és a főképviselőt, hogy legyenek nagyon éberek ezekben a kérdésekben.

  Barry Madlener (NI). – (NL) Elnök úr, Ashton bárónő! Ne legyenek már ennyire naivak! Guy Verhofstadt úr! Ön se legyen ennyire naiv! Elvégre a Muzulmán Testvériség a shariát akarja, a sharia pedig nem demokrácia.

A legfontosabb ellenzéki párt, a Muzulmán Testvériség háborút akar Izraellel. Ashton bárónő! Erről Ön egyetlen egy szót sem szólt. Ön itt úgy tesz, mintha naiv lenne, amikor Egyiptom jobb jövőjére szólít fel, ugyanakkor nem hajlandó elismerni az iszlám által képviselt veszélyeket. Mert az iszlám és a demokrácia együtt nem létezhet.

Szeretném ezt hangosan és érthetően közölni Önnel, mert én nem akarom azt látni, hogy egy naiv Ashton asszony téves üzenettel elmegy Egyiptomba. Ashton asszony! Legyen résen azokkal a veszélyekkel szemben, amelyek Egyiptomra és ránk várakoznak, és közölje azokat. Figyelmeztesse az egyiptomiakat arra, hogy a sharia katasztrófát jelent, katasztrófát valamennyiünkre nézve.

(A felszólaló hozzájárul ahhoz, hogy az eljárási szabályzat 149. cikkének (8) bekezdésében meghatározott eljárással összhangban válaszoljon egy kék kártyás kérdésre.)

  Nirj Deva (ECR). – Elnök úr! A következő kérdést szerettem volna feltenni tisztelt képviselőtársamnak: hogyan virágozhat a demokrácia olyan társadalmakban, ahol hiányoznak a demokratikus hagyományok intézményei és előzményei?

A demokrácia nem képes csak úgy előugrani egy terméketlen talajból. Folyamatosan demokratikus államok létrehozásáról beszélünk, de semmit sem teszünk azoknak a demokratikus intézményeknek a létrehozásáért, amelyeken a demokrácia kivirágozhat.

  Barry Madlener (NI). – (NL) Elnök úr! Egyet kell értenem Deva úrral. Magától értetődik, hogy a demokrácia nem fog egy pillanat alatt előugrani, de nem látok más alternatívát Egyiptom számára. Valójában senkit sem tudnék kiválasztani Egyiptomban, aki képes lenne átvenni a vezetést. Elvégre az egyiptomiaknak kell kiválasztaniuk a saját vezetőiket!

Mi csak annyit tehetünk, hogy felszólítjuk az egyiptomiakat arra, hogy ne a Muzulmán Testvériséget válasszák, hanem világi vezetőket.

  Mario Mauro (PPE). – (IT) Elnök úr, hölgyeim és uraim! Ashton bárónő! Lehetséges, hogy kemény voltam Önnel szemben a múltban, de el kell ismernem, hogy ez az ügy nagyon megnehezíthette az Ön életét, ezért remélem, hogy amit most el kell mondanom, azzal segíthetek Önnek.

Először is szeretném nagyon egyértelműen leszögezni, hogy az államnak az a feladata, hogy megvédje polgárait, nem pedig az, hogy keresztülgázoljon rajtuk. Ha egy kormány keresztülgázol az embereken, ahelyett hogy megvédené őket, akkor attól kezdve nem kormány, hanem rezsim. Ez történt Tunéziában és Egyiptomban, mert azok a politikai helyzetek, amelyek a függetlenség elnyerésének mélységes idealizmusából indultak ki, sok éven keresztül rezsimként működtek. Kötelességünk megvédeni a szabadságot és a demokráciát azoknak a szívében, akik ma azt az utcákon védik.

A második tárgy, amit szeretnék megemlíteni, ránk, az Európai Unióra vonatkozik. Be kell ismernünk, hogy nincs politikai stratégiánk az euro-mediterrán régióra nézve, ami annak beismerését jelenti, hogy a barcelonai folyamat és az Unió a Mediterrán Térségért csődöt mondott. Ez csak színlelés: ezek csak politikai játékok, amelyeknek nincs semmi céljuk és semmit sem értek el. Határozottan kell fellépnünk ezekben a kérdésekben. El kell kezdenünk ennek a stratégiának a kidolgozását: meg kell terveznünk és teljesen végre kell hajtanunk, amint ezt Kelet-Európa és a Balkán esetében is tettük, bár rá kellett erre őket kényszeríteni. Ha nem rendelkezünk ezzel a stratégiával, akkor teljesen mindegy, hogy képesek vagyunk-e egységes hangon megszólalni, vagy sem, mert szavaink semmitmondóak lesznek.

  Pier Antonio Panzeri (S&D). – (IT) Elnök úr, hölgyeim és uraim! Ashton bárónő! Az a benyomásom, hogy Ön még nincs kellő mértékben tisztában azzal, hogy mi folyik a földközi-tengeri térségben. Azt kell mondanom, hogy az uniós intézmények lassúsága, ahogyan a földközi-tengeri térség kérdését kezeli, kizárólag azzal magyarázható, hogy nincsenek tisztában a helyzettel, és hogy nem képesek érzékelni a folyamatban lévő változásokat.

Egy olyan politikai és történelmi korszak végéhez érkeztünk, amelyben Európa déllel kapcsolatos politikája zavaros és kontraproduktív volt. A gazdasági válság, a bevándorlással kapcsolatos nehézségek, valamint az uralkodó osztályok közötti váltás hiánya robbanásveszélyes elegyet hozott létre, amely most Tunéziát és Egyiptomot érinti, de valószínűleg más országokra is át fog terjedni.

Néhány képviselőtársamhoz fordulva azt szeretném mondani, hogy nem fogjuk megúszni azzal a gondolkodásmóddal, hogy csak annyit kell tennünk, hogy egyszerűen támogatjuk a jelenleg zajló demonstrációkat. Európának nagyobb politikai érettséget kell tanúsítania. Ennek érdekében át kell hangolnunk Európa politikai antennáját. Európa külpolitikájának ki kell lépnie félig titkolózó módszeréből és át kell vennie a vezető szerepet a nemzetközi porondon a jelenleg zajló demokratikus átalakulási folyamatok támogatása szempontjából.

Különösen szükségünk van egyértelmű politikára számos területen: új partnerségi és szomszédságpolitika, és új biztonságpolitika a földközi-tengeri régióra nézve; nagyobb hajlandóság az egész Európa részéről a földközi-tengeri kérdések kezelésére; és a közös fellépés politikája, hogy Európa más szereplőkkel, például az Egyesült Államokkal és Törökországgal együtt felléphessen a régióban.

Alapvető irányváltásra van szükségünk, és ehhez tekintélyes mértékű alázatra van szükség a Bizottság részéről, mert újból meg kell nyitni a vitát a földközi-tengeri térséggel kapcsolatos politikáról, és az Uniónak újból meg kell vizsgálnia az Unió a Mediterrán Térségért helyzetét, és közben gondoskodnia kell arról, hogy Európa szerepet kapjon ebben. Ez kritikus jelentőségű Európa számára, és ezzel teljes mértékben tisztában kell lennünk.

ELNÖKÖL: Diana WALLIS
alelnök

  Marielle De Sarnez (ALDE). – (FR) Elnök asszony! A világ eltolódik és változik, és ez sehol máshol nem igazabb, mint az arab világban, ahol – hadd emlékeztessem erre Önöket – a lakosság 40%-a a szegénységi küszöb alatt él és az ifjúság körében mért munkanélküliség is ott a legmagasabb.

Az arab emberek fejlődést és demokráciát szeretnének, és mivel ez a kettő egymástól elválaszthatatlan, Tunéziában és Egyiptomban egyaránt ezek az emberek a saját kezükbe vették a sorsuk irányítását azért, hogy elindítsák az őket megillető változásokat. Ezenkívül az összes provokáció ellenére – amit ma újból láthattunk Kairóban – és az összes nehézség ellenére senki és semmi nem képes megállítani ezt a mozgalmat.

Tunézia esetében tegnap, Egyiptom esetében pedig ma egyetlen hangot hallottunk, az Egyesült Államok hangját, amely eltökélten odaállt a demokraták mellé. Hiszek Európában, de azt is hiszem, hogy Európa értelmetlen, hacsak ő is nem áll oda eltökélten a demokraták mellé minden egyes alkalommal. Az volt az álmom, hogy Európa megragadja ezt a lehetőséget; nagyon örültem volna, ha így történik. De nem így történt. Ez nemcsak az Ön által betöltött szerepkörnek tulajdonítható, hanem az Európa vezetői által tanúsított túlzott óvatosságnak is, akik túlságosan gyakran inkább csendben maradnak ahelyett, hogy cselekednének.

Több mint 20 évvel a Fal leomlása után most újból történelmi változásoknak lehetünk a szemtanúi. Arra ösztönzöm Önt, hogy ragadja meg ezt a helyzetet és ne szalassza el a világtörténelem alakításának ezt a lehetőségét!

  Derk Jan Eppink (ECR). – Elnök asszony! Valójában már minden elhangzott, amit el akartam mondani, ezért a főképviselőhöz intézett egyetlen kérdésre korlátozom magam.

Ma Blair úr, a volt brit miniszterelnök, akit Ön is valószínűleg ismer, nagyon megdicsérte Hoszni Mubarak egyiptomi elnököt. A CNN ma ezt mondta: „Mubarak rendkívül bátor és jobbító erő”. Blair az elsietett egyiptomi választásoktól is óvott.

Blair úr jelenleg az izraeli-palesztin békefolyamat megbízottja, ezt az Európai Unió támogatja. Ön mit gondol Tony Blair nyilatkozatairól?

  Gerard Batten (EFD). – Elnök asszony! Az Egyiptomra és Észak-Afrikára leselkedő nagy veszély természetesen az, hogy kormányaik megdöntése nem egy nyugati stílusú liberális demokráciát fog bevezetni, hanem az iszlám fundamentalisták uralmát és egy új sötét kort fog elhozni, amint ezt Iránban láthattuk.

Ennek ellenére származhat bizonyos mértékű elégedettség abból a kilátásból, hogy az elnyomott emberek megdöntik antidemokratikus és nem a képviseletre épülő kormányukat. Minden kormány, még a zsarnokok is végeredményben az általuk irányított emberek beleegyezéséből vezetik le hatalmukat. És bármilyen hosszan és bármilyen erősen elnyomják is az embereket, de mindig fennáll annak lehetősége, hogy fellázadnak.

Van ezzel egy párhuzam itt, Nagy-Britanniában, ahol az egymást követő, a teljes politikai palettát képviselő kormányok következetesen elárulták országunkat és feladták a demokratikus Önrendelkezéshez fűződő jogainkat az Európai Unió kedvéért. A Magna Charta értelmében az angoloknak joguk van törvényesen fellázadni. Kíváncsi vagyok, mekkora elnyomást kell ellenük alkalmazni, hogy végre az egyiptomiakhoz hasonlóan kivonuljanak az utcákra.

  Andrew Henry William Brons (NI). – Elnök asszony! Valamennyiünknek üdvözölnünk kell az elnyomó rendszerek bukását vagy közeledő bukását, de talán csak akkor, ha már tudjuk – vagy meglehetősen biztosak vagyunk afelől –, hogy ki vagy mi fogja őket felváltani.

Tunéziában, Irakhoz és Egyiptomhoz hasonlóan egy politikai szempontból elnyomó rendszer uralkodott, még a közel-keleti normákhoz képest is, ugyanakkor ez szintén a közel-keleti normákhoz képest világi, sőt szociálisan liberális rendszer volt. Fennáll annak veszélye, hogy a szociálisan liberális önkényuralmat egy szociálisan elnyomó önkényuralom, vagy akár egy szociálisan elnyomó demokrácia váltja fel.

Azoknak, akik barátságos és civilizált hatalomváltásra számítanak ezekben az országokban, újból el kellene gondolkodniuk. Ha polgárháborút, atrocitásokat és a gazdaság szétrombolását látnánk ezekben az országokban, akkor adhatnánk jó tanácsokat és lakosságunk küldhetne segélyeket, de remélem, hogy nem tekintjük feladatunknak csapatokat küldeni oda, hogy legyilkolják őket. Semmiképpen sem a mi dolgunk, hogy megmentsük ezeknek az országoknak a lakosságát és átszállítsuk őket Európába.

  Mário David (PPE). – (PT) Elnök asszony! A világ, és különösen Európa nem maradhat közömbös Észak-Afrika és a Közel-Kelet néhány országában zajló népi ellenállás intenzív mozgalmának erejével szemben, és nem teheti meg, hogy nem ismeri el ezeknek a demonstrációknak a jelentőségét és legitimitását. Minden demokráciára és szabadságra törekvő embernek meg kell adnunk teljes szolidaritásunkat, amint ezt kelet-európai barátainkkal szemben is tettük a közelmúltban.

Jelenleg a történelemnek egy ritka pillanatát éljük át: egy olyan pillanatot, amikor változás és új realitások felépítése van folyamatban. Ha tárgyilagosak akarunk maradni, akkor rá kell mutatnunk arra, hogy az iszlám szélsőségesek egyre inkább politikai – és nem vallási – válaszként jelentkeznek néhány említett problémára, a társadalmi kirekesztettségtől támogatva és az arra adott válaszként. A régió jövőjének szilárd, toleráns demokráciákra van szüksége, amelyek tiszteletben tartják a kisebbségeket, és amelyekben az állam mindenkinek a számára ígéret, nem pedig kevesek számára adott visszaélési lehetőség.

Itt helyezkedik el mellettünk a világnak egy olyan része, amelynek ki kell használnia az újjászületés jelenlegi pillanatának előnyeit arra, hogy továbbhaladjon a béke és a társadalmi haladás felé vezető ösvényen. Be kell bizonyítania, hogy ebben a szomszédos régióban mindenki képes békében és egymást kölcsönösen tisztelve együtt élni, a vallásos hittől, a politikai választástól vagy az etnikumtól függetlenül.

Elnök asszony, befejezem. Ashton bárónő! Ahelyett, hogy alig néhány vezető közösen vagy egymástól elszigetelten cselekedne – Portugáliában mi ezt így fejezzük ki: „senki nem lehet próféta a saját hazájában” –, arra van szükség, hogy Európa egységes egészként lépjen fel, hogy vezető szerepet tölthessen be ezeknek a reformoknak az elősegítésében és hogy új paradigmát találhassunk a Közel-Kelet számára, amely kerüli a radikalizmust és tiszteletben tartja az emberi jogokat, különös tekintettel a nők jogaira.

  Saïd El Khadraoui (S&D). – (NL) Elnök asszony! Ebben a pillanatban is erőszakos konfrontációk zajlanak a Mubarak mellett és ellen tüntetők között. Egyértelmű jelzést kell küldenünk Mubarak úrnak és fel kell szólítanunk támogatóit arra, hogy haladéktalanul vonuljanak vissza és előzzék meg a szükségtelen vérontást.

Ami Egyiptomban történik, az mindenkit meglepetésként ért. Ezt a helyzetet hihetetlen lehetőségnek kell tekintenünk, lehetőségnek arra, hogy a politikai és gazdasági stagnálás évei után elősegítsük a valódi demokrácia kifejlődését a régióban, ahol mindenki kap lehetőségeket. Gondolok itt mindenekfelett arra a sok fiatalra, akik nagyobb szabadságra és fejlődési lehetőségekre áhítoznak. Ennek hatását nem lehet alábecsülni. Vannak, akik ezt az arab világ 1989. évi pillanatának tekintik, de hogy ez így van-e, vagy sem, azt a jövő fogja eldönteni.

Az Európai Uniónak valamivel több hajlandóságot kellene tanúsítania az átmenet folyamatának jelentékeny mértékben történő előmozdítására, és természetesen – amint ezt más képviselőkhöz már elmondták – én is örültem volna, ha beszél erről a témáról. Nagyon gyorsan egyértelművé kell tennünk, hogy az átmenet folyamatának haladéktalanul meg kell kezdődnie, és hogy Mubarak úr nyilvánvaló módon semmiféle legitimitással nem rendelkezik ahhoz, hogy vezesse vagy irányítsa ezt a folyamatot.

Ezért a lehető leghamarabb össze kell állítanunk egy ütemtervet, egy egyértelmű napirendet, azokról az intézkedésekről és reformokról, amelyeknek el kell vezetniük az első szabad és átlátható választásokhoz ez év szeptemberében. Ez például azt jelenti, hogy módosítani kell az alkotmányt, a választási törvényeket és azt, ahogyan a média beszámolhat politikai kérdésekről, hogy az összes jelölt képes legyen bemutatni kampányát az embereknek.

Az összes demokratikus erőt a lehető leghamarabb az asztalhoz kell ültetni, hogy a helyes irányba fordíthassuk mindezt, és Európának pozitív és konstruktív szerepet kell ebben játszania.

Ugyanakkor tisztában kell lennünk a helyzet bonyolultságával. A hadsereget például megünnepelték mértéktartó és döntő szerepéért. Nagyon sok dicséretben részesült ezért, de a hadsereg gazdasági szempontból is nagyon fontos szereplő. Ha valóban demokratikus reformokat akarunk végrehajtani, akkor gazdasági reformokra is szükség lesz, és ez nem lesz könnyű.

  Annemie Neyts-Uyttebroeck (ALDE). – (NL) Elnök asszony! Nagy érdeklődéssel hallgattam mindazt, amit a főképviselő asszony és képviselőtársaim elmondtak. Sokan azt mondták, hogy teljes meglepetésként érte őket mindaz, ami Tunéziában és Egyiptomban történik. Veszem magamnak a bátorságot, hogy kimondjam: engem meglepnek ezek a kijelentések, mert valójában már hosszú ideje tudjuk, hogy ezek a rezsimek távolról sem voltak demokratikusak, hanem tekintélyelvű vagy rendkívül tekintélyelvű rezsimek voltak, amelyek elnyomás alatt tartották népüket.

Úgy döntöttünk, hogy nem próbáljuk meg közvetlen eszközökkel kezelni ezt a helyzetet, mivel úgy gondoltuk, hogy ez lesz a legjobb módszer a régió és az egész földközi-tengeri térség stabilitásának garantálására. Ám most újból bizonyítékokat szerezhettünk arra nézve, hogy ha a stabilitás biztosítása, valamint a káosz megelőzése érdekében támogatjuk a tekintélyelvű és korrupt rezsimeket, az általában instabilitáshoz, káoszhoz, valamint a jövő nagy lehetőségeinek elvesztéséhez vezet.

Remélem, hogy józanok leszünk, és hogy józanul támogatjuk a demokratikus folyamatot. Ezzel kapcsolatban azt szeretném kérni, hogy fordítson kiemelt figyelmet az összes politikai párt támogatására, Tunéziában és Egyiptomban egyaránt. Ezek a pártok nagyon gyengék. Az elmúlt évek során alig kaptak lehetőséget önmaguk megszervezésére. Ezért minden segítségre szükségük lesz ahhoz, hogy betölthessék szerepüket a remélhetőleg tisztességes és gyorsan elkövetkező választások során.

  Geoffrey Van Orden (ECR). – Elnök asszony! Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy túlságosan gyakran láthatjuk, amint a nyugat szabad társadalmainak szentélyét meggyalázzák szélsőségesek, akik végül visszatérnek a saját hazájukba, amelyek ellenségesek a mi értékeinkkel szemben és forradalmat kellett elszenvedniük. Tegnap volt a 32. évfordulója annak, amikor Komeini ajatollah visszatért Iránba Párizsból. Tudjuk, hogy ez hova vezetett.

Rachid Ghannouchi, aki támogatta Izrael állam megsemmisítését, most tért vissza Tunéziába két évtizedes londoni száműzetés után. Ő a Palesztin Hatóság vezetőségét illegitimnek tekinti; a Hamaszt támogatja. A Hamasz természetesen a Muzulmán Testvériség oldalhajtása, amely Egyiptom egyik jól megszervezett politikai csoportja. Az ilyen jellegű szervezetek az emberek mindennapi szükségleteire reagálva építik ki hatalmi bázisukat, majd terror alkalmazásával konszolidálják hatalmukat.

Erőteljesebb intézkedéseket kell hoznunk, nehogy a szélsőségesek megvethessék a lábukat a mi fővárosainkban, és többet kell tennünk a legitim civil társadalom elérése érdekében olyan országokban mint Egyiptom és Tunézia, jól irányzott segítségnyújtással, az alaposan ellenőrzött pénzügyi támogatásokat is ide számítva.

  Vito Bonsignore (PPE). – (IT) Elnök asszony, hölgyeim és uraim! Egyetértek mindazzal, amit az Európai Néppárt (Kereszténydemokraták) Képviselőcsoportban tevékenykedő munkatársaim már elmondtak. Szeretném azonban kihangsúlyozni azt a tényt, hogy a földközi-tengeri térségben lezajlott közelmúltbeli események valamennyiünket megleptek, mert ezeket még néhány héttel ezelőtt sem lehetett előre látni.

Az Ashton bárónő által vezetett Európai Külügyi Szolgálatot a jelek szerint a meglepetés erejével érte, és véleményem szerint most rendkívül gyenge reagáló készségről tesz tanúságot. Most éppen azon gondolkodom, hogy érdemes-e olyan sok pénzt költeni egy olyan szolgálatra, amely ma ilyen szervezettséget tud felmutatni. Megismétlem: az európai jelenlét teljes hiányát láthatjuk az euro-mediterrán színtéren.

Támogatjuk azt, hogy minden népnek joga van megválasztani saját kormányát és saját uralkodó osztályát szabad, demokratikus választások útján, nem pedig nyers erővel és szélsőséges mozgalmak által rájuk kényszerített cselekményekkel. Amint már elhangzott, eljött annak az ideje, hogy a stabilitás és a demokrácia kéz a kézben haladjon. Ezért most minden jogszerű eszközt igénybe veszünk a demokrácia és a politikai pluralizmus megerősítésére, a jogállamiságnak, az emberi jogoknak és a polgárok biztonságának tiszteletben tartásával.

Az egész világnak, és nekünk, európaiaknak különösen szükségünk van a földközi-tengeri térség békéjére. Az Európai Uniónak meg kell változtatnia a saját politikáját és további késedelem nélkül megfelelő segítségnyújtásra és együttműködésre kell törekednie, hogy elősegítse a szükséges társadalmi és gazdasági fejlemények megvalósulását az összes földközi-tengeri országban.

  Carmen Romero López (S&D). – (ES) Elnök asszony, hölgyeim és uraim! A tunéziai demokraták mintaszerű leckét adtak nekünk érettségből az elmúlt időszakban. Ezért a feszültségnek ezekben a pillanataiban, amelyekben most élünk, és az Egyiptomban zajló tömegmészárlás fényében azt szeretnénk, hogy az Európai Unió egységes hangon szólaljon meg, hogy valóban véget vethessünk ennek a tömegmészárlásnak és hogy a szabadság szelei valóban alapvető változásokat idézhessenek elő az egyiptomi demokrácia érdekében is.

Tunézia esetében azonban még van időnk. Itt a Parlamentben holnap szavazni fogunk egy állásfoglalásról – delegációt indítunk ebbe az országba –, és támogatásunk, demokratikus garanciánk szintén rendkívül fontos ezekben az időkben, különösen Tunéziában, majd Egyiptomban és minden olyan országban, amely több szabadságot követel.

Még mindig nagyon sok mindent tehetünk, mivel az ilyen jellegű zűrzavar és forradalom által előidézett gazdasági összeomlás költségeit minimális szintre kell szorítanunk. Túl sok ellenség akar Tunéziában egy olyan modellt bevezetni, amely homlokegyenest eltér attól, amit mi akarunk. Tunézia modellé vált, és amit most látunk, az a valóságban a gyarmatosítás utáni korszak vége és a valódi függetlenség kezdete.

Ezért a tunéziai gazdasági helyzet lehetőség – az Ashton asszony által említett segítség mellett – az Európai Központi Bank számára egy olyan pozíció elfoglalására, hogy ne szalassza el annak a tapasztalatnak a megszerzését, amely létfontosságú lehet a Földközi-tenger jövője szempontjából. Ezt a döntést mindenképpen sürgősen meg kell hoznunk.

  Marietje Schaake (ALDE). – Elnök asszony! Ebben a pillanatban is, amikor mi itt állunk, egyiptomi polgárokat ejtenek csapdába és támadnak meg a Tahrir téren, és a jelentések szerint a hadsereg és a rendőrség nem védi, hanem támadja az embereket. A különféle háttérből szármató békés egyiptomi tüntetők az emberi jogok iránti tiszteletet, demokráciát, politikai reformokat, felelősségteljes kormányzást és társadalmi-gazdasági fejlődést kérnek.

Ezek a követelések talán ismerősen hangzanak az Önök számára, mivel pontosan ezek a célkitűzések szerepelnek az EU közel-keleti és kifejezetten az egyiptomi programjaiban. Egyedül a Bizottság összesen csaknem 3 milliárd eurót költött erre az elmúlt 15 év során. Mivel az emberek követelései amúgy is összhangban állnak politikai célkitűzéseinkkel, miért olyan nehéz gyorsan elfogadni egy erőteljes uniós nyilatkozatot?

Az erős, kezdeményező Európa iránti igény sürgetőbb, mint valaha. Amint a szabadság és a demokrácia napja felkel a Közel-Kelet fölött, a megosztottság felhői akadályozzák az európai egységet és a felelősségvállalás képességét. Sürgetem Önöket, hogy nézzék meg, mi történik, miközben mi beszélünk és egyértelműen álljanak ki az emberek mellett. Az ő jogaik és az EU hitelessége egymástól elválaszthatatlanok.

Egy másik jelenség, amely következetesen jelen van a népek és a diktatúrák közötti kapcsolatokban, az a kommunikációs és információs technológiák. A tunéziai kormány is beállt azoknak a sorába, akik a legszigorúbb cenzúrát, ellenőrzést és szűrési technológiákat alkalmaznak a polgárok elnyomása érdekében. Olyan európai társaságok mint a Vodafone és a French Telecom, erőteljesen jelen voltak Egyiptomban és részt vettek a kapcsolatok megszakításában azáltal, hogy leválasztották és kikapcsolták egész Egyiptomot. Szeretném, ha kivizsgálnák, milyen szerepet játszottak az európai társaságok az emberi jogok megsértésében azáltal, hogy akadályozták a véleménynyilvánítási szabadságot, a sajtószabadságot, az információk elérhetőségét és hozzájárultak egy olyan környezet létrehozásához, amelyben az emberi jogok megsértésének esetei dokumentálatlanul maradhattak.

  Tomasz Piotr Poręba (ECR). – (PL) Elnök asszony, Ashton asszony! Véleményem szerint az Európai Unió több hibát is elkövetett a Tunéziával és Egyiptommal fenntartott kapcsolatainak múltjában. Hibát követtünk el Tunézia tekintetében, mert nem emeltük fel a szavunkat, miután Ben Ali 2009-ben megnyerte az elnöki választásokat. Ehhez emlékeztetőül azt is hozzátenném, hogy a szavazatok 90%-át megszerezte ugyan, de a választások sem szabadok, sem pedig demokratikusak nem voltak. Ugyanez mondható el arról az esetről, amikor Tunéziában módosították a büntető törvénykönyvet, véget vetve ezzel a nem kormányzati és az emberi jogi szervezetek tevékenységeinek. Nem engedhetünk meg magunknak ilyen passzív és inaktív politikát azoknak az intézkedéseknek a tekintetében, amelyeket Európának ma meg kell hoznia az észak-afrikai régióban. Nagyon nehéz lesz visszaállítani a régió stabilitását, ha nem vállalunk tevékeny szerepet és ha nem szemléltetjük az e cél elérése melletti eltökéltségünket. Azok a kormányok, amelyek tiszteletben tartják az emberi jogokat, a szólásszabadságot és a sajtószabadságot, csak akkor fognak visszatérni a hatalomba Észak-Afrikában, ha tevékenyen és eltökélt módon viszonyulunk az ezekben az országokban zajló eseményekhez. Nagyon köszönöm.

  Cristian Dan Preda (PPE). – (FR) Elnök asszony, Ashton bárónő, hölgyeim és uraim! Egy évvel ezelőtt ebben a Parlamentben vitát folytattunk az Európai Unió tunéziai kapcsolatairól, és én akkor azt mondtam, hogy azokat a szociális vívmányokat, amelyekre a tunéziaiak annyira büszkék, politikai előrelépésnek kellene kísérnie.

Ezenkívül az elmúlt évek során azt láttuk, hogy van politikai előrelépés, legalábbis abban az értelemben, hogy rendkívül egyértelműek voltak a forradalom kezdeti jelei és a szabadság iránti vágy nyilvánvaló kifejeződései. Az egyiptomi helyzet hasonló, bár gyorsan haladnak az események. Nem tudjuk, mi lesz az események végkifejlete, és nem kétséges, hogy a jövőben lesznek más olyan helyek is, ahol az emberek ugyanilyen világosan kifejezik a szabadság utáni vágyukat.

Ugyanakkor, amint ezt ma este láthattuk, közülünk néhányan attól félnek, hogy a változásoknak ez a szele nem feltétlenül szekularizációhoz vagy a világi állam folytatódásához, modernizációhoz vagy stabilitáshoz fog vezetni. Meggyőződésem szerint tisztában kell lennünk azzal a ténnyel, hogy valóban lehetséges az, hogy a következő hetek és évek folyamán ez a régió nem fog megtapasztalni olyan politikai rendszereket, amelyek egyrészt stabilak, másrészt a szabadság és az önmérséklet inspirációjára működnek. Ez teljességgel lehetséges, és meggyőződésem, hogy erre az eshetőségre is fel kell készülnünk.

Ezért arra bátorítom Önt, Ashton bárónő, hogy esetleg visszakormányozhatná az Unió stratégiáját arra az útra, amelyet a Bizottság 2005-ben kijelölt a barcelonai csúcs számára elkészített jelentésében.

  Kader Arif (S&D). – (FR) Elnök asszony, hölgyeim és uraim! Mindeddig csak gyanítottam, hogy az emberek mindig a saját politikai elitjük előtt járnak. Ezt ma már biztosan tudom. Először is szeretnék elismeréssel adózni a tunéziai és az egyiptomi emberek bátorsága és eltökéltsége előtt. Ők emlékeztettek bennünket arra, hogy azok az értékek, amelyekért mi kiállunk a világban – emberi jogok és demokrácia – nem a nyugat kizárólagos jogait alkotják, mint ahogyan azt egyesek hirdetik, hanem valamennyiünk közös értékei.

Véleményem szerint Európa a továbbiakban már nem követhet el hibákat a világnak ebben a részében, tétovázva, mintha rosszul vezetett projektek helytelen elemzése alapján cselekedne. Ezek az emberek olyan reagálást várnak tőlünk, amely egyenértékű az ő bátorságukkal és törekvéseikkel. Nem jótékonykodást kérnek, hanem egyértelműen szolidaritást és még inkább felelősséget várnak el tőlünk. A mai bizonytalan időkben senki sem akar káoszt, ugyanakkor a jelenlegi állapotot sem kell tovább senkinek sem elfogadnia.

Támogatnunk kell a tunéziai és egyiptomi események által felélesztett reménységet, ha elő akarjuk segíteni az ezeknek az országoknak és lakosságuknak a számára előnyös demokráciák megerősítését és létrehozását, amelyek ugyanakkor a számunkra is hasznosak lennének, és meggyőződésem, hogy ezt erőteljesen kifejezte, Ashton bárónő.

Azzal szeretném befejezni, hogy idézek egy költőt, aki egyszer ezt mondta: „A világ a meggondolatlanság hiánya miatt alszik”. Ezeket az embereket nagyon helyesen meggondolatlannak nevezték, amiért követelték szabadságukat, de mindenekfelett abban reménykedem, hogy felébresztették a lelkiismeretünket.

  Alexander Graf Lambsdorff (ALDE). – (DE) Elnök asszony, Ashton bárónő! Arra szeretném kérni Önt, hogy legyen bátrabb. Menjen el Kairóba a Külügyminiszterek Tanácsa előtt. Beszéljen ott a kormány és az ellenzék képviselőivel. Aztán jöjjön vissza Brüsszelbe és mondja el munkatársainak, hogy ott mit látott és hallott. Készítsen napirendet, és ne figyeljen oda 27 különféle véleményre, amelyeknek alapján aztán nagyon nehéz lesz ténylegesen tenni bármit is.

Amikor Mingarelli úr elmegy Tunéziába – ezt én nagyon hasznosnak tartom –, tájékoztasson bennünket, hogy mi is és a nyilvánosság is tisztában legyen azzal, hogy Európa jelen van az adott helyszínen. Először arról értesültem, hogy az amerikaiak jelen vannak a helyszínen, és csak utána hallottam arról, hogy Mingarelli úr is ott van. Ön Európa külügyminisztere, és én őszintén azt tanácsolnám Önnek, hogy az egyik oldalon legyen a külügyminiszterünk. A másik oldalon, Európa külügyminisztereként nem kell felülnie minden kihívásnak, amelyet az emberek Ön elé állítanak.

Ma elhangzottak itt összehasonlítások 1989-cel, és szerintem ez helyénvaló. Meggyőződésem, hogy a kairói Tahrir tér 2011-ben, valamint a berlini Alexanderplatz 1989-ben egyenértékű. Ott most forradalom zajlik. Ha azonban egy pillanatra visszaemlékezünk az 1989. évi forradalomra, akkor az is az eszünkbe fog jutni, hogy akkor is ugyanez a dilemma állt előttünk. Szabadságot, stabilitást és demokráciát akartunk, és elkerüli a figyelmünket az a tény, hogy ez a folyamat, a stabil diktatúra és a demokrácia közötti átmenet csak nagyon ritkán békés, rendezett és stabil. Ebből a nézőpontból a diplomáciának, a szervezésnek és az óvatosságnak is helye van.

Ennek nem szabad elterelnie a figyelmünket arról a tényről, hogy nagyon örülünk ennek a forradalomnak. Ez a forradalom a diktatúra ellen és a szabadságért zajlik. Meggyőződésem, hogy Európa diktálhatja a berendezkedés módját ezekben az országokban. Örömünknek azonban nyilvánvalónak kell lennie, de van valami, ami szintén egyértelmű, mégpedig az, hogy Mubarak úrral még akkor sem lehet egy államot felépíteni, ha korlátozzák a befolyását. A Tahrir téren jelenleg zajló erőszakkal a kérdéses egyiptomi uralkodó legitimációjának utolsó nyomai is elvesztek.

  Sajjad Karim (ECR). – Elnök asszony! Ez a pillanat már nagyon régóta készülődik. Egyrészt az öregek, másrészt azok vezetik, akik csak Mubarakot ismerik Egyiptomból. A mi válaszunk csak annyi volt, hogy Egyiptomot nem szabad még jobban destabilizálni; hogy az egyiptomi népet az általuk szabadon megválasztott kormánynak kell vezetnie.

Nos, ez igaz, de nem elegendő. És aztán ma ennek a Parlamentnek az emelvényéről egy iszlám cunamira vonatkozó figyelmeztetéseket hallok, amely ránk szabadulhat, hogy elpusztítson valamennyiünket.

Attól tartok, hogy mindezeknek az érveknek a felsorolásával csak annyit tesznek, hogy egy totalitárius rendszer mellett érvelnek, amelyen ott van a demokrácia vékony máza, és nem tulajdonítanak értéket azoknak az embereknek, akik a vérükkel és az életükkel fizettek Tunéziában és Egyiptomban. Az életükkel fizettek, miközben honfitársaik szabadságáért harcoltak, és ők is legalább ennyire értékelik az Önök szabadságát. Azok, akik ott vannak az utcákon, jóllehet szám szerint nagyon sokan vannak, csak egy hangos kisebbséget alkotnak, akik valójában egy nagyobb csendes többséget képviselnek.

Főképviselő asszony! Ez most nem a tehetetlenkedés ideje. Tántoríthatatlanul haladjon előre, küldjön egyértelmű üzenetet: Mubaraknak most mennie kell.

  Simon Busuttil (PPE). – (MT) Elnök asszony! Nem kétséges, hogy Európa sokkal többet tehetett volna az arab világ és az azt alkotó országok megsegítéséért a demokrácia felé vezető útjukon. Ha azonban van pozitív végkifejlete azoknak a drámai eseményeknek, amelyeknek most a szemtanúi vagyunk, akkor ez csak az lehet, hogy az arabok a kezükbe vették a saját sorsuk irányítását annak érdekében, hogy javuljon a helyzetük.

Elvégre a történelem tele van azt bizonyító példákkal, hogy a nyugati országok beavatkozása több kárt okozott, mint hasznot. Ezért el kell vetnünk azt a gondolatot, hogy nekünk rohannunk kell másokat megmenteni minden egyes alkalommal, amikor valamit helyre kell hozni, diktálnunk és prédikálnunk kell másoknak arról, hogyan kell kezelniük a saját ügyeiket. Ma fel kell tennünk magunknak a kérdést: mit lehet tenni mostantól fogva a bekövetkezett események fényében.

Véleményem szerint két tennivalónk van. Először is minden erőnkkel, amit csak össze tudunk szedni, be kell avatkoznunk, és minden tőlünk telhető segítséget fel kell ajánlanunk a demokratikus környezet fejlesztéséhez ezekben az országokban, különös tekintettel a demokratikus intézmények megerősítésére. Ilyen módon virágozhatnak, ugyanakkor elűzhetik az új szélsőségeseket és diktátorokat.

Másodszor: fel kell tennünk magunknak a kérdést, hogy hol tévedtünk. Fel kell tennünk a kérdést, hogy vajon az euro-mediterrán politikánk csak szavakból áll-e, tettek nélkül. Hol volt mindeközben a Mediterrán Unió? Eljön-e az az idő, amikor Európa reagálás helyett végre a cselekvés mellett dönt?

  Rosario Crocetta (S&D). – (IT) Elnök asszony, hölgyeim és uraim! Eljött az ideje annak, hogy Európa végre erőfeszítéseket tegyen annak érdekében, hogy konkrét támogatást nyújtson a tunéziai népnek és átmeneti kormányának és hogy újból elindítsa az euro-mediterrán párbeszédet, amelyet csúnyán elhanyagoltunk az elmúlt években.

A harag kirobbanását, amely a Maghreb-országokban és Egyiptomban a fiatalok és a szegények körében bekövetkezett, a gazdagság egyenlőtlen elosztása és az okozta, hogy az embereket korlátozták alapvető szabadságjogaik gyakorlásában. Észak-Afrika lángokban áll és nagyobb demokráciát, jobb gazdaságot, nagyobb részvételi lehetőséget és több foglalkoztatást követel, és közben hitetlenkedve tekint az öreg kontinensre, Európára, amely nem mozdul és nem képes felfogni azt a társadalmi átalakulást, amelyre a régióban sor került, vagy a haladást és a békét szolgáló új, hiteles politikákat kidolgozni.

Európának jobban oda kell figyelnie az emberi jogokra és a demokráciára, és elő kell segítenie azt, hogy több párbeszédre, több együttműködésre és több valódi gazdasági támogatásra kerüljön sor. Európának meg kell nyitnia kapuit és szívét Észak-Afrika előtt, hogy a Földközi-tenger a béke tengerévé válhasson. Nem szabad továbbra is elutasítani a bevándorlókat a Líbiához hasonló országokkal történő erőszakos együttműködésen keresztül. Több beruházásra, nagyobb nyitottságra, több támogatásra és több euro-mediterrán politikára van szükség. Ezt követeli tőlünk a történelem.

  Zbigniew Ziobro (ECR). – (PL) Elnök asszony! Nem lehet összehasonlítani Tunézia és Egyiptom belső helyzetét. A tömeges tiltakozások mögött meghúzódó okok azonosak voltak, de a nemzetközi helyzetre gyakorolt hatásaik teljes mértékben különbözőek.

Az alulról kezdeményezett tunéziai változások, amelyeket a Ben Ali leváltására irányuló mozgalom lakossági támogatása idézett elő, az ország jobb jövőjének esélyét jelentheti. Ezzel ellentétben bizonyos mértékű óvatosságra van szükség Egyiptom helyzetének felmérése során. Feudális rendszere ellenére Hoszni Mubarak Egyiptom stabilitásának garantálójaként lépett fel. A megfelelő körülmények hiánya miatt nem alakulhatott meg a demokratikus ellenzék – és ezt a szempontot szeretném nagyon kihangsúlyozni –, ezért ha őt most megbuktatják, a jelek szerint Egyiptomot a Muzulmán Testvériséggel összefonódott szélsőséges politikai csoportok karjaiba taszíthatják. Mérlegelnünk kell az események ilyen fordulatának nemzetközi következményeit. A Hamasszal való lehetséges szövetség, az Izraellel szembeni keményvonalas politika, a keresztények fokozott üldözése és a helyzet súlyosbodása: ezek a lehetőségek jobbak, mint a Mubarak által biztosított stabilitás? Miközben felismerjük ezeket az alapvető problémákat, valamint a rezsim alatt történtek elleni tiltakozások jogszerűségét, végig kell gondolnunk, mi lenne az optimális megoldás ebben a helyzetben, és hogy az Európai Uniónak milyen hozzáállást kell tanúsítania.

  Francisco José Millán Mon (PPE). – (ES) Elnök asszony! A tunéziai és az egyiptomi események rendkívüli jelentőségűek és lehetséges, hogy ezek a változási folyamatok a földközi-tengeri térség más országaira is átterjednek, amely térség rendkívül fontos az Európai Unió számára. Ezek az országok ott vannak a mi küszöbünknél, és a barátság számos erős köteléke köt össze bennünket.

Az elmúlt évtizedben az Európai Unió képtelen volt rávenni a térség hatóságait a szükséges reformok végrehajtására. Az előző parlamenti ciklusban jómagam is kihangsúlyoztam, hogy a stabilitást a továbbiakban nem lehet felhasználni a változások hiányának igazolására, hanem ezeknek az országoknak mélyreható politikai, gazdasági és társadalmi reformokra van szükségük. A változást és a reformot most az emberek követelik az utcákon.

Hölgyeim és uraim! Üdvözlöm azt a tényt, hogy a Tanács hétfőn végre odafigyelt ezekre az eseményekre és kialakította álláspontját. Nekem is az a benyomásom, hogy Tunéziában az átmenet folyamata jó irányba halad. Az általános felfogás azonban sajnálatos módon az, hogy az Európai Unió az elmúlt hetekben szinte teljes mértékben távol tartotta magát ezektől a folyamatoktól. Hallottuk Obama elnök több beszédét, hallottuk Clinton külügyminiszter asszony nyilatkozatait, sőt még a tunéziai haderő és az Egyesült Államok haderejének képviselői közötti kapcsolatfelvételről is hallottunk…

Az Unió ehhez képest sehol sem volt látható. A Lisszaboni Szerződés új mechanizmusainak aktívabbnak és láthatóbbnak kell lenniük, az Európai Tanács elnökét is ide számítva.

Ashton bárónő! Üdvözlöm az Ön tunéziai utazását, amelyre két hét múlva kerül majd sor, ugyanakkor úgy vélem, hogy tovább kell fejlesztenünk előrejelzési és reagálási képességeinket. Akarunk-e fontos globális szereplővé válni? Azzal kell kezdenünk, hogy releváns magatartást tanúsítunk regionális szinten, ez a minimum.

  Vasilica Viorica Dăncilă (S&D). – (RO) Elnök asszony! Az Európai Unió nagyon szorosan figyelemmel követi a tunéziai helyzetet és támogatja a tunéziai népnek a demokrácia felé vezető békés átmenetre irányuló erőfeszítéseit. A tunéziai átmeneti kormány első intézkedései a helyes irányba vezetnek. Felszólítjuk az új hatóságokat, hogy teljes mértékben hajtsák végre a kormányzással kapcsolatban vállalt kötelezettségeiket, tartsák tiszteletben a jogállamiságot és az alapvető szabadságjogokat, valamint a gazdasági és szociális reformokat. Úgy gondolom, hogy ezek a reformok a Tunézia jövőjébe történő beruházások egyik legjobb módját alkotják, és ez elősegíti egy stabil demokrácia létrehozását.

Európa stabil partnerségre törekszik Tunéziával az EUROMED részeként, és mozgósítania kell minden rendelkezésre álló eszközét az átmenet folyamatának megkönnyítése, erős demokratikus intézmények létrehozása és a reformok végrehajtásában részt vevő tevékeny civil társadalom kialakulásának bátorítása érdekében. Különösen az érdekünkben áll egy stabil, virágzó és demokratikus Tunézia létezése, amellyel kölcsönösen előnyös együttműködést építhetünk fel a közös érdekek és értékek alapján.

  Michael Gahler (PPE). – (DE) Elnök asszony, Ashton bárónő, hölgyeim és uraim! Amit most tennünk kell, azt már nagyon sokszor elmondtuk – e tekintetben átfogó konszenzus született. Tunéziával kapcsolatos állásfoglalásunk egyértelmű, Egyiptommal kapcsolatban azonban szükség szerint ki kell azt terjesztenünk a szóbeli módosítások eszközével.

Azt hiszem, minden okunk megvan az önkritikára. A végrehajtással foglalkozó vezetőink Brüsszelben és a tagállamokban túl hosszú ideig fenntartották a jelenlegi állapotot. Ha komolyan vettük volna a saját alapelveinket a mindennapi politikában az emberi jogok és a demokrácia univerzális jellege kapcsán, akkor nyíltan kellett volna beszélnünk Tunéziával és Egyiptommal égbekiáltó hiányosságaik miatt. Tudtuk, hogy az iszlamisták és a fundamentalisták elleni akciók nem kizárólag ezek ellen a csoportok ellen irányultak, hanem a vonatkozó kormányzati politika bírálói ellen is. Még mindig nincs túl késő. A demokráciával és az emberi jogokkal kapcsolatos felszólítás nem a belügyekbe való beavatkozás, és ezt azzal sem lehet elutasítani, hogy hozzájárult a helyzet destabilizálásához. Egyetlen diktatúra, egyetlen tekintélyelvű rezsim sem lehet stabil önmagában. Ezért jelenlegi politikánkkal egyszerűen csak időt nyertünk, nem stabilitást.

Tunézia és Egyiptom példaként szolgál mások számára. Mindenki tud továbbiakról ebben a régióban. Sokan nem merik őket név szerint megnevezni. Tudomásom szerint például Szaúd-Arábia is lehetséges jelölt. Ebben a helyzetben szükség van a főképviselő politikai vezetésére. Ám a 27 tagállam érdekei azonosak. Ha az Ön megítélése helyes, akkor ne várja meg, amíg az utolsó diplomácia-szkeptikus is újból tájékoztatja külügyminiszterét. Amit John Kerry szenátor mondott tegnapelőtt és amit Barack Obama mondott ma este Egyiptommal kapcsolatban, az Öntől is származhatott volna. Emancipálja Önmagát az Unió érdekében, hogy maga az EU, ne valaki más fogalmazza meg a saját szomszédságának jövőjére vonatkozó politikáit. Talán még Tunéziába és Egyiptomba is elmehetne a jövő héten, majd az azt követő héten beszámolhatna nekünk Strasbourgban.

  Richard Howitt (S&D). – Elnök asszony! A vita minden más résztvevőjével együtt én is osztom az egyiptomi békés tüntetők iránti aggodalmat, különösen az erőszak mai folytatásának fényében.

Szeretném rögzíteni ebben a vitában az al-Dzsazíra folyamatos zárlata – erről Európa mindeddig hallgatott –, valamint az al-Dzsazíra hat újságírójának letartóztatása miatti aggodalmamat, valamint azt, hogy be kell kapcsolódnunk az IT-társaságokkal, az internetszolgáltatókkal és a mobiltelefon-szolgáltatókkal együtt – a saját országomban bejegyzett Vodafone társaságot is ide számítva – azokba a döntésekbe, amelyeket az elmúlt hetek során Egyiptomban hoztak.

Annak is örültem volna, ha az EU vezetői korábban is azt mondják, amit ma mondanak. Sárközy elnök 2007 decemberében ezt mondta: „Szeretném elmondani Mubarak elnöknek, milyen nagyra értékelem tapasztalatait, bölcsességét és józan látásmódját. (…) Mubarak elnök a barátunk”. Ma átmenetre szólít fel.

Vagy ott van Alistair Burt, az Egyesült Királyság külügyminisztere, aki azt mondta, hogy leginkább stabilitást szeretne Egyiptomban. William Hague, aki nem volt hajlandó válaszolni arra a kérdésre, hogy mennyi idő múlva szeretné, ha sor kerülne választásokra, ma átmenetre szólít fel.

Végül: egyetértek Ashton bárónővel, főképviselőnkkel. Európa jól teljesít az átmeneti igazságszolgáltatás, a választások és a demokráciaépítés, valamint a civil társadalom fejlesztése területén. Bármelyek legyenek is a múlt hibái és terhei, neki és nekünk ezt a régió válságának, ugyanakkor Európa lehetőségének is kell tekintenünk arra, hogy odaszánjuk erőforrásainkat a demokrácia és az emberi jogok iránti tisztelet felépítésére. Ezeket az értékeket nem mi írjuk elő Európából. Tunisz és Kairó utcáin követelik ezeket, és nekünk kötelességünk erre odafigyelni.

  Bogusław Sonik (PPE). – (PL) Minden egyes forradalommal együtt jár annak kockázata, hogy amikor az emberek demokráciát és kenyeret követelnek, azt a törvényes és valóban demokratikus alapokon nyugvó jogállamiság ellenségei ki fogják sajátítani. Nincs garanciánk arra nézve, hogy a Tunéziában, Egyiptomban és a térség más országaiban kirobbant forradalmak nem válnak a hatalom megragadásának ürügyévé az iszlám szélsőségesek számára, amint ez Iránban is történt. Az igazság pillanata az európai intézmények számára is közeledik. Az Európai Unió minden lehetőséget megkapott arra, hogy végre betöltse azt a szerepet, amelyre létrehozták. Hatékony támogatást kell nyújtania a pluralizmust támogató politikai erők számára. Ezenkívül szomszédságpolitikáját is felül kell vizsgálnia, mivel teljesen nyilvánvaló, hogy azt a módot, ahogyan mind a mai napig viselkedett, kihasználták korrupt uralkodók kormányainak fenntartására. A szomszédos területek, valamint a szabadság, a demokrácia és a jólét fejlesztésére elkülönített pénzeszközök jelentős részének el kell jutnia a kérdéses országok polgáraihoz a nem kormányzati szervezetekkel, valamint a tudományos és kulturális közösségekkel történő szoros együttműködés útján. A fiatalok és a nők egyesüléseire irányuló projektek támogatását is kiemelten kell kezelni.

Ashton asszony! Az Európai Uniónak a világ szóban forgó régiójával kapcsolatos eddigi politikája kudarccal végződött. Vállalnunk kell a kockázatot és támogatnunk kell a Mubarak nélküli Egyiptomot a pluralista, világi és a kisebbségeket tiszteletben tartó egyiptomi köztársaság felé vezető úton. Eljött az ideje, hogy Mubarak távozzon; az ő ideje lejárt. Elpocsékolta a rendelkezésére álló időt.

  Nicole Sinclaire (NI). – (kék kártyás kérdést intéz Howitt úrhoz az eljárási szabályzat 149. cikkének (8) bekezdésében meghatározott eljárással összhangban) Ön megemlítette Sárközy elnök és Burt úr néhány megjegyzését. Nem tudom, itt volt-e az Ülésteremben korábban, amikor egyik munkatársunk hivatkozott Blair úr Mubarak úrral kapcsolatos nyilatkozataira. Meg tudná erősíteni, hogy egyetért-e Blair úrral, vagy sem?

  Richard Howitt (S&D). – Elnök asszony! Megismétlem, amit felszólalásomban mondtam, nevezetesen azt, hogy a múltból nagyon sok teher rajtunk maradt, amelyen valamennyiünknek el kell gondolkodnunk és amelyből tanulnunk kell!

De ennek nem szabad megakadályoznia minket – mint az Európai Uniót – abban, hogy Egyiptomban és az arab világban részt vegyünk a demokrácia és az emberi jogok támogatásában, és az Európával kapcsolatos eltérő nézeteink ellenére elvárom munkatársamtól, hogy egyetértsen velem ebben a kérdésben.

  Dominique Vlasto (PPE). – (FR) Elnök asszony! Már sok minden elhangzott, de szeretném megismételni az együttérzés és a támogatás szavait, amelyet képviselőtársaim Tunézia és Egyiptom népéhez intéztek. Ők a reménység szimbólumai mindazok számára, akik a szabadságot védelmezik. Ezenkívül az áldozatokra is gondolok.

Most azt szeretném mondani, hogy az Európai Uniónak, amely a reagálás elmaradásáról ismert, amint ezt mások megfogalmazták, valóban támogatnia kell Tunézia és Egyiptom népét annak érdekében, hogy sikeresen megnyithassák országukat a reformok és a demokrácia megteremtése előtt.

Az Európai Unió úgy döntött, hogy támogatja a tunéziai vezetők erőfeszítéseit, amelyek a békés átmenet megkezdésére és a közelgő választások megszervezésére irányulnak a szabadság elnyerése érdekében, és hogy segítséget nyújt a tunéziai népnek annak a jólétnek az élvezéséhez, amely a fejlődésből, a társadalmi békéből és abból a gazdaságból fakad, amely foglalkoztatást biztosít a fiataloknak.

Azzal szeretném befejezni, hogy az Unió a Mediterrán Térségért fontos kihívás előtt áll, mert a jázminos forradalom egész hullámot szabadított el Észak-Afrika és a Közel-Kelet országaiban. Erőteljes stratégiát kell megvalósítania ezekkel az országokkal szemben. Ám szeretnék valamire figyelmeztetni: ezzel a jogszerű demokratikus mozgalommal szembenézve Európának meg kell találnia az egyensúlyt a belügyekbe való be nem avatkozás, e népek jogszerű törekvéseinek támogatása és a stabilitás között.

  Alf Svensson (PPE). – (SV) Elnök asszony! Az Európai Parlamentben gyakran beszélünk a demokrácia, az emberi jogok és a szabadságjogok tiszteletéről, de az igazság az, és biztosan tudom, hogy ezt elismerhetjük ma este, hogy gyakran valami másnak adtunk elsőbbséget, nevezetesen a politikai stabilitásnak és a jó üzleti kapcsolatoknak. Most hirtelen ránk tört a felismerés, majdnem úgy, ahogyan az éjjeli tolvaj eljön, hogy az arab világ népei is törekednek a szabadságra és sóvárognak utána. Most nagyon sokat beszélünk az átmenettel kapcsolatos kockázatokról. Egyértelmű, hogy vannak ilyen kockázatok. Valószínűleg senki sincs itt, aki felállna és háromszoros hurrát kiáltana a Muzulmán Testvériségnek. Ám tudjuk, hogy hosszú távon mindenki szabadságra, valamint az emberi jogok és szabadságjogok tiszteletére vágyik és joga van ezt elérni.

Most gondoskodnunk kell arról, hogy az EU a továbbiakban ne legyen tétlen szemlélő, és ne engedje meg, hogy az események csak úgy megtörténjenek. A kezünkbe kell vennünk a kezdeményezést, és amint Ashton bárónő kihangsúlyozta, a demokráciák felépítésében történő részvételre kell törekednünk. Lenyűgöző, hogy a fiatalok robbantották ki ezeket a forradalmakat, részben talán a ma rendelkezésre álló kommunikációs eszközöknek tulajdoníthatóan. Ezért nem hiszem, hogy jelenleg túl sok mindent bele kellene magyaráznunk ezekbe a mozgalmakba ideológiai vagy vallási szempontból. Ám bármi legyen is az, amiért most kiállnak, az Európai Parlament egészének hosszú távon a szabadság, valamint az emberi jogok és szabadságjogok tiszteletének kell elsőbbséget biztosítania ebben az Ülésteremben.

  Anna Záborská (PPE). – (SK) Elnök asszony! Több mint két évig tartó megfigyelés felfedte a számunkra a demokrácia, a véleménynyilvánítási szabadság, a gyülekezési szabadság és a vallásszabadság fokozatos erózióját a vita tárgyát képező országokban. Ezt egyértelműen bizonyítják a választások eredményei ezekben az országokban.

A totalitárius rendszerek nem egyik napról a másikra jönnek létre. Az Európai Unió az egyértelmű jelek ellenére nem állt ki egyértelműen az emberi jogok betartása mellett. Sajnálatos módon az utolsók között vagyunk egy közös álláspont elfogadásával.

Miért hoztuk létre az Unió a Mediterrán Térségért nevű szervezetet a francia elnökség alatt? Talán hiányoztak a diplomáciai erőforrásaink ahhoz, hogy tárgyalások útján elérjük a stabilitást a világnak ebben a részében?

Az Európai Unió országai évtizedeken keresztül támogatták ezeket a kormányokat, különösen finanszírozással. Ugyanezek az országok most azon kezdenek el gondolkodni, hogyan lehet bankszámlákat befagyasztani és hogyan lehet támogatni ezeknek a kormányoknak az ellenfeleit. Ez talán nem ugyanaz a fajta képmutatás? A földközi-tengeri helyzet jó lecke a számunkra az emberi jogok tiszteletben tartásának elmulasztásából. Például nem tartották tiszteletben a vallásszabadságot, és ez fegyverré válhat a radikálisok és a terroristák kezében, ami egy totalitárius rezsim kezdetét jelzi.

Azért mondom ezt, mert van még nagyon sok más ország is, amely ugyanilyen jellegzetességekkel rendelkezik.

  Ernst Strasser (PPE). – (DE) Elnök asszony, Ashton bárónő! Az ebben a Parlamentben folytatott vitának, amelyet Ön érdeklődéssel hallgatott végig, van egy különleges közös nevezője, mégpedig az Önnel szemben támasztott követelés! Ashton bárónő! Emelje fel a szavát. Lépjen előre, legyen egy kicsivel bátrabb és egy kicsivel hangosabb. Álljon ki azok mellett, akik egy modern, civilizált társadalomban támogatják a demokráciát, valamint a véleménynyilvánítás és a sajtó szabadságát!

Tunézia, Egyiptom és talán néhány további ország is nehéz változások előtt áll. Ehhez szükségük van a támogatásunkra, és ezért nem helyes az, hogy az ebbe az országba delegált elsődleges képviselőnk azt mondja, hogy nincs szükség változtatásokra a stratégiánkban. Ellenkezőleg: szükségünk van a földközi-tengeri stratégiára és talán a közel-keleti stratégiára is, vagy talán újból át kell gondolnunk az egymás mellett élést a Földközi-tengeren túl, és természetesen ott van még – ez a legfontosabb és ezt nagyon gyorsan meg kell tennünk – a választásokra történő adaptáció és felkészülés, és a választások támogatása.

Nem kerülhette volna el az EU ebbe az országba delegált főképviselőjének figyelmét az, hogy Tunézia átmeneti kormánya most négy nemzetközi megállapodást szeretne megkötni az emberi jogok védelméről, hogy az összes politikai foglyot szabadon bocsátották, a disszidensek hazatértek, és demokratikus választásokat készítenek elő és bonyolítanak le. Támogatnunk kell ezt a folyamatot, és a Parlament hallani akarja, amint erőteljesebben beszél erről a kérdésről.

  Marco Scurria (PPE). – (IT) Elnök asszony, Ashton bárónő, hölgyeim és uraim! Ennek a válságnak lendületet kell adnia nekünk annak eldöntéséhez, hogy az Európai Unió valóban be akar-e tölteni külpolitikai szerepkört.

A külpolitika komoly ügy: szükség van hozzá stratégiákra, szilárd célkitűzésekre és egyértelmű szövetségekre. Nem folytathatjuk azt a gyakorlatot, hogy utazgatunk a világban, mindenkinek megveregetjük a hátát és úgy teszünk, mintha mindig minden a legnagyobb rendben lenne. Néhány héttel ezelőtt választásokat tartottak Egyiptomban, és mi nem utasítottuk ezt vissza felháborodva, pedig tudtuk, hogy ott diktatúra van, amely a bolondját járatja velünk. Most, amikor sok millió ember kiment az utcára, demokráciáról és emberi jogokról beszélünk. Ezt akarjuk, és mindent megteszünk ennek érdekében, de óvatosnak kell lennünk, ha a tömeget követjük. Emlékszem, amikor az iráni emberek felkeltek, hogy megszabaduljanak a sahtól, és tudjuk, hogyan végződött ez a történet: egy olyan rezsimmel, amely még ma is tucatjával akasztja fel az embereket.

Remélem például azt, hogy az egyiptomi kormány képes lesz távol tartani a szélsőségeseket a hatalomtól és stabilizáló szerepet betölteni az izraeli-palesztin válságban. Ashton bárónő! Egyértelmű, hogy nagyobb demokráciára van szükség a világnak ebben a részében, de több európai politikára is szükség van.

  Miroslav Mikolášik (PPE). – (SK) Elnök asszony! Hatalmas feszültségnek és konfliktusnak vagyunk a szemtanúi a kormány és a civil társadalom között Tunéziában és Egyiptomban, ami az állami hatóságok által figyelmen kívül hagyott súlyos, hosszú távú gazdasági és társadalmi problémák következtében végül elkerülhetetlenül jelentkezett.

Az összecsapások során alkalmazott fizikai erőszak legjobb esetben is sajnálatos, és csak azt erősíti meg, hogy sürgős szükség van a demokrácia felé vezető békés átmenet külső támogatására. Ezért az Európai Uniónak fel kell készülnie arra, hogy minden erőforrását a jogrend és az emberi jogok megerősítésére összpontosítja ezekben az országokban, a vallási jogokat is ide számítva. Nem akarjuk, hogy intoleráns és militáns iszlamisták kerüljenek hatalomra.

A jószomszédi kapcsolatok és a regionális biztonság fenntartásának keretein belül a civil társadalom megerősítésére irányuló tevékenységekre, erős ellenzék létrehozására és demokratikus választások megrendezésére kell összpontosítanunk annak megelőzése érdekében, hogy szélsőséges radikális csoportok magukhoz ragadják a hatalmat.

  Ioan Mircea Paşcu (S&D). – Elnök asszony! Az, hogy Tunéziáról folytatunk vitát – ez volt az eredeti témánk –, amikor Egyiptom forráspontra jutott, annak jelzése, hogy mennyire lemaradtunk a valóságtól, még akkor is, ha ennek a vitának a címét könnyedén meg lehet változtatni.

Nyilvános reakcióink félénkek, aggályokat fejeznek ki, és kegyes felhívásokat tartalmaznak, amelyek önmérsékletre és párbeszédre szólítanak fel a forradalmak kellős közepén, ami a gyakorlati érzék hiányát szemlélteti. Még azok a várakozásaink is, hogy a forradalmak a mi értékeinkre épülő társadalmakat fognak eredményezni, figyelmen kívül hagyják azokat a kulturális és vallási különbözőségeket, amelyek azokat a társadalmakat a mi társadalmainktól elválasztják.

Akkor hát hogyan kellene reagálnunk? Először is fel kell ismernünk, hogy ez kihívás, amely közös, egyeztetett választ követel, nem pedig verseny, ahol az a tét, hogy ki tudja a legnagyobb együttérzést kifejezni. Ashton bárónő! Az Ön szavai csak akkor fogják a szükséges tekintélyt hordozni hallgatósága felé, ha az egész Tanács fenntartás nélkül nyilvánosan támogatja.

Másodszor: el kell kezdenünk foglalkozni a szóban forgó forradalmi mozgalmak végeredményével. Milyen rendszerek fognak végül létrejönni? És végül: tiszteletben kell tartanunk azt a jogukat, hogy önállóan döntsenek.

  Ivo Vajgl (ALDE). – (SL) Elnök asszony! Amikor a Kairó utcáin jelenleg zajló forradalom véget ér, az egyiptomi nép megválasztja politikai rendszerét és vezetőit. Fennáll annak lehetősége, hogy azok is közöttük lesznek, akik hiteles vezetőnek tartják Mubarak elnököt azért a pozitív szerepért, amelyet a Közel-Kelet bizonyos mértékű stabilitásának biztosításában betöltött. Ám most nem erről akarok beszélni.

A tunéziai és az egyiptomi események leleplezik, hogy az Európai Unió milyen marginális szerepet játszik a földközi-tengeri térségben és a szomszédságpolitikánk által lefedett régiókban. Meg kell reformálnunk az európai szomszédságpolitikát, dinamikus stratégiára van szükségünk, amely kezeli a folyamatban lévő kérdések megoldását Fehéroroszországban, Oszétiában, Abháziában, Hegyi Karabahban, a Dnyeszteren túli területen, Cipruson, Palesztinában és Nyugat-Szaharában. Szükségünk van stratégiára a volt Szovjetunió országaival szemben Közép-Ázsiában és a Kaukázuson túli területeken. Ott is végig fog söpörni a demokratizálódás szele; nem kell prófétának lenni annak meglátásához, hogy ez be fog következni. Nagyon sok munka vár Önre ezen a területen, Ashton bárónő. Legyen nagyratörő, és mi támogatni fogjuk Önt.

  Malika Benarab-Attou (Verts/ALE). – (FR) Elnök asszony, Ashton bárónő! Miután tévedésből támogattuk a Földközi-tenger déli partja mentén létrejött diktatórikus rendszereket, amelyek állítólag az iszlám fundamentalizmus elleni erődítményként szolgáltak, most fel kell kelnünk a jelenlegi történelmi események által támasztott kihívással szemben.

Európának felül kell vizsgálnia a tekintélyelvű rendszerekkel és a diktatúrákkal szemben tanúsított jelenlegi politikáját. Mubarak elnöknek most le kell mondania. A demokráciák, valamint a szóban forgó országok népe által választott demokratikus folyamatok támogatása illik hozzánk, nem egyszerűen saját jövőképünk rájuk kényszerítése. Figyeljünk oda az ő hangjukra, gyakoroljunk alázatot, ne tévesszük össze a szekularizációt a biztonsággal. A változás már folyamatban van ezekben az országokban. Ki kell igazítanunk pénzügyi eszközeinket, hogy megbízható támogatást nyújthassunk a demokrácia bajnokainak …

(Az elnök félbeszakítja a felszólalót)

  Marisa Matias (GUE/NGL). – (PT) Elnök asszony! Úgy gondolom, hogy ez a két ország és a régió néhány további országa szemlélteti, hogy Európa vezetői az elmúlt évek során több alkalommal is többet törődtek az üzlettel, mint a demokráciával, és inkább a diktátorok, nem a szegények oldalára álltak.

Őszintén aggódom a jelenlegi egyiptomi helyzet és a mai fejlemények miatt, ezért meggyőződésem, hogy nem nyugalmat, hanem sokkal inkább szolidaritást kell tanúsítanunk. Szolidaritást kell tanúsítanunk az egyiptomiak millióival szemben, akiknek Kairóban és szerte az országban elegük van az éhezésből, elegük van az elnyomásból és elegük van a munkanélküliségből. Ezért azt kell mondanunk, hogy oda kell állnunk azok mellé az emberek mellé Mubarak elnök mai beszéde után, miután a rendszer rájuk szabadította kopóit és miután elszabadult az erőszak. Nem szabad megengednünk, hogy létrejöjjön a félelem stratégiája, hogy aztán ennek hatására hazamenjenek.

Ha 36 évvel ezelőtt ezeket a javaslatokat halljuk Portugáliában, akkor hazamegyünk. Nagyon jó, hogy nem mentünk haza, mert így lefolytathattunk egy demokratikus forradalmat.

  Jaroslav Paška (EFD). – (SK) Főképviselő asszony! Az európai külügyi szolgálat nagyon sok alkalmazottat, szakértőt és elemzőt foglalkoztat. Ezért szakértőinknek képeseknek kell lenniük arra, hogy szakszerűen felmérjék a Tunéziában és Egyiptomban zajló társadalmi felfordulást és megfelelő lépéseket javasoljanak Önnek, amelyeken keresztül Európa segítséget nyújthat a kérdéses országok lakosainak a nem kívánatos politikai vezetők problémáinak leküzdéséhez. Az a struccpolitika azonban, amelyet az eddigiekben tanúsítottunk az afrikai országokban zajló polgári elégedetlenséggel szemben, kételyeket vet fel külügyi szolgálatunk cselekvőképessége tekintetében.

Főképviselő asszony! Ha továbbra is késlekedünk és nem adunk időben szakszerű választ a jelenlegi tunéziai és egyiptomi eseményekre, akkor adófizetőink jogosan teszik majd fel a kérdést, hogy miért fizetik ezt a tömérdek különféle bürokratát az EU külügyi szolgálatánál, ha nem képesek azonnali és szakszerű választ megszövegezni az Ön számára a viharos európai eseményekről.

  Andreas Mölzer (NI). – (DE) Elnök asszony, Ashton bárónő! Az optimisták abban hisznek, hogy a tunéziai és az egyiptomi forradalmi események például a Nemzetek Tavasza arab verziójának, az 1989. évi kelet-európai eseményekhez hasonló eseményeknek a kezdetét jelezhetik. Európaiként nekünk természetesen mindig a szabadság és a demokrácia oldalán kell állnunk, és nagyon örülnénk, ha most is ez lenne a helyzet. Nem szabad azonban megfeledkeznünk arról, hogy mi, európaiak és az egész Nyugat bizonyos mértékben megállapodásra is léptünk az arab világ legkellemetlenebb és legbrutálisabb diktatúráival.

Nem lehetnek illúzióink. Jóllehet a Facebook, az internet és a Twitter a forradalmak levezetésének modern eszközei, ezek nem helyettesíthetik azt a demokratikus struktúrát és azt a jogállamiságot, amelyeknek ott kell állniuk a színfalak mögött ahhoz, hogy a forradalom alkalmas legyen a demokratikus rendszerre történő átmenet levezetéséhez. Mi, európaiak annyit tehetünk és annyit kell tennünk, hogy egyértelműen megfogalmazzuk álláspontunkat és hozzájárulunk ezeknek a demokratikus struktúráknak a felépítéséhez annak érdekében, hogy végül ezekben a régiókban is be lehessen vezetni a jogállamiságot és a szabadpiaci gazdaságot, amelyek a demokrácia szükséges feltételei.

  Catherine Ashton, a Bizottság alelnöke és az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője. – Elnök asszony! Hadd kezdjem azzal, hogy nagyon őszinte leszek. Én nem fogadom el azt az alapelvet, hogy Európa valamiért lassan vagy későn reagált. Mi tettünk először nyilatkozatot Tunézia és Egyiptom esetében egyaránt. Január 10-én kezdtünk el beszélni Tunéziáról, és a múlt héten adtam ki az Egyiptommal kapcsolatos nyilatkozatokat. Mindenki mást megelőztünk. Ez nem küzdelem, és nem verseny, de nem fogadom el ezeket a kritikákat.

Azt sem fogadom el, hogy lassan cselekedtünk. Óránként tartottuk a kapcsolatot azokkal, akik Tunéziában voltak és az egyiptomi emberekkel, a delegációinkkal, akik előtt elismeréssel adózom mindazért, amit az elmúlt hetekben el kellett intézniük, ezenkívül közvetlen kapcsolatban álltunk a kormánnyal és a szolgálatokkal. A további kérdésekről is tájékoztatást kapnak, amelyekkel ugyanebben az időben foglalkoztunk, tehát nem fogadom el azt, hogy túl csendesek voltunk. Nem fogadom el azt, hogy nem tettünk eleget.

Elfogadom, hogy ennél még többet is tehetünk. Vajon a Lisszaboni Szerződéssel a kezembe adtak minden szükséges eszközt? Valószínűleg nem. A kezembe adtak minden erőforrást, amelyre szükségem van? Valószínűleg nem, de minden tőlünk telhetőt megteszünk az Európai Külügyi Szolgálat és az én szerepköröm lehetőségein belül. Én nem mehetek el sehova azért, hogy elmondjam a saját véleményemet. Én az Európai Unió nevében beszélek. Meghallgatom Önöket, meghallgatom a tagállamokat és meghallgatom a Bizottságot. Ez az én szerepköröm, amelyet a Lisszaboni Szerződésben meghatároztak, és én ezt fogom tenni.

Azoknak mondom, akik korábban nem voltak itt: a tunéziai külügyminiszter ma járt az irodámban, az Európai Unióba vezetett az első Tunézián kívüli útja, mert meghívtam őt és mert tudja, mennyire fontosak vagyunk, nemcsak ma, hanem a jövő héten, a jövő hónapban és a jövő évben is. Ha én vele beszélek, akkor ezt Európa nevében teszem. Tudja, hogy amit mondok, azt 27 ország támogatásával a hátam mögött, emellett remélhetőleg az Európai Parlament és a Bizottság támogatásával is mondom.

Ez jelent valamit ezeknek az embereknek. Jelent valamit, hogy amikor beszélünk, akkor egységes az üzenet, de nem szükségszerűen egységes a hang, amint ezt mondani szokták. Ugyanaz az üzenet, függetlenül attól, hogy a német kancellár, a brit miniszterelnök, az Európa Unió bármely más országának elnöke mondja, a 27 közül bármelyik. Valamennyien ugyanazt mondjuk. Ez az oka annak, hogy amikor hétfőn összegyűltek a külügyminiszterek, az általuk levont következtetések és azok a sajtótájékoztatók, amelyeket megrendeztek mindazokról a kérdésekről, amelyekkel mi most viaskodunk, a szomszédságunk és az azon túli területek kérdéseiről, annyira fontosak a terepen tartózkodó emberek számára. Ezt soha nem szabad szem elől tévesztenünk, bármit teszünk is.

Egyetértek Önökkel abban a kérdésben, hogy tevékenyebbnek kell lennünk a terepen, többet kell tennünk, és teljes mértékben egyetértek azzal, hogy felül kell vizsgálnunk szomszédságpolitikánkat. Ezt már régóta mondom. Gondoskodnunk kell arról, hogy megközelítési módunk diverzifikáltabb legyen, hogy az egyes országokra lebontva kell kidolgoznunk, mit akarunk elérni az adott ország népével – igen, többet kell tennünk a civil társadalomért, igen, oda kell figyelnünk az emberi jogokra és a demokráciára, és igen, kezelnünk kell a közös külpolitikai kérdéseket, amelyek velük kapcsolatban fennállnak. Egyetértek. Erre törekszem. Ha megnézik azt a munkát, amit az elmúlt két-három hónap alatt elvégeztünk, látni fognak egy közös témát mindabban, amit mondtam, és ez az volt, hogy tevékenyebbnek kell lennünk a szomszédságunkban. Ezt kell a legelső prioritásunkká tennünk a Szolgálat felállítása után, és ennek jobbnak, intelligensebbnek kell lennie, és jobban kell kapcsolódnia szükségleteikhez.

Nem vállalhatok felelősséget azért, ami az én kinevezésem előtt történt, de vállalom a felelősséget annak átalakításáért, amit örököltem, a jövő olyan stratégiájává amelyre szándékaim szerint büszkék lehetnek. Ez azzal kezdődik, amit most teszünk, és hogy mekkora felelősséget tudunk vállalni és mennyire tudunk továbblépni.

Nem becsülöm alá a helyzet bonyolultságát és haladásának gyorsaságát. Egyetértek azokkal, akik arra is rámutattak, hogy a demokrácia nem jön létre egyik pillanatról a másikra. Ez egy folyamat. A demokrácia építése során létre kell hozni azokat a szervezeteket, amelyek képesek együttműködni az emberekkel annak érdekében, hogy segítsen nekik megérteni demokratikus jogaikat, mit jelenthet a demokrácia és mi az, amit megtehet, ez pedig a társadalom átalakítása. Okkal használjuk ezt a szót a Tanács következtetéseiben, mert hiszek az átalakulásban, nemcsak mára és holnapra, hanem hosszú távon is. Ezt tudja Európa felkínálni. Ezt kínálta fel Európa a szomszédainak, akik a partnereinkké váltak, és ez az, amit a saját tagállamainak is felkínált. Olyan átalakulást valósított meg, amely generációkon keresztül meg fog maradni. Ennek érdekében fáradozunk. Nem azzal foglalkozunk, hogy zsigerből reagáljunk és válaszoljunk. Olyan eredményeket akarunk elérni, amelyek az emberek egész életét, gyermekeik életét és még az azt követő időket is meghatározzák.

És természetesen mindezek során sem feledkeztem meg a többi kérdésről. Figyelemmel kísérem, mi történik Jordániában. Tartom a kapcsolatot az ottaniakkal. Természetesen az iráni eseményekkel is foglalkozom. Az előző hétvégét az irániakkal folytatott beszélgetéssel töltöttem, és nyilatkozataim, valamint az általunk felvetett kérdések alapján Önök is tudják, milyen szenvedély fűt engem az iráni emberi jogokért.

Természetesen nem feledkeztem meg a közel-keleti békefolyamatról sem. Tegnap beszéltem George Mitchell úrral. Holnap találkozunk Fajjád miniszterelnök úrral. A kvartett munkájában is részt veszünk. A kvartett szombaton ülésezik a müncheni biztonsági konferencián, ahol ezen az alkalmon én fogok elnökölni a kvartett ülésén.

Egyetlen további kérdésről sem feledkeztem meg. Soha nem feledkeztem meg Albániáról, ahova Miroslav Lajčák ezen a héten visszatér az én nevemben a párbeszéd folytatására. Semmi másról sem feledkezünk meg, amivel foglalkoznunk kell, és azokról a kérdésekről sem, amelyeket ma este megvitatunk ebben a Parlamentben.

És nem én vagyok a felelős azért, amit Tony Blair mond. Lehetséges, hogy azonos nyelven beszélünk; lehetséges, hogy ugyanabból a politikai pártból érkeztem, de én nem tartozom érte felelősséggel, és nem is vállalok érte felelősséget.

A jövő héten az Önök nevében is részt veszek a Biztonsági Tanács ülésén. A Biztonsági Tanácsban újból lehetőségünk lesz azt megmutatni, hogy az Európai Unió mit tud felajánlani ezeknek az embereknek, a ma és a holnap tekintetében. Valóban fontos, hogy megkapjam ehhez az Önök támogatását – nem halkan, hanem nagyon hangos is lehetek –, de megfelelő kohézióval, iránnyal, céllal, stratégiával és egy tervvel, hogy amikor a tunéziai külügyminiszter eljön az irodámba, akkor átadhassak neki egy tervet. Nem ezt mondom neki: örülök, hogy találkoztunk, jöjjön és beszéljünk öt percig a televíziós kamerák előtt. Nem. Azt mondtam neki, hogy leülünk egy órára és áttanulmányozzuk az Önök tervét azzal együtt, amit mi fel tudunk Önöknek ajánlani. Mennyi pénzt? Mi tehetek én? Mit kell megváltoztatnom? Mely eszközöket kell összehoznunk? Mekkora mozgástérrel rendelkezem most? Mekkora mozgástérre van szükségem? Mire van Önöknek szükségük tőlünk, az Európai Beruházási Banktól, az Afrikai Unió Bankjától, az Egyesült Államoktól, a többi partnerüktől? Hogyan építsük fel a tervet?

Aztán találkoztam a jemeni külügyminiszterrel, és ugyanezt tettük: Hogyan tud a Jemennel baráti országcsoport összeadni egy új fejlesztési alapot? Tegyük ezt azokkal az arab országokkal, amelyekkel beszéltem? Mit tegyünk?

Véleményem szerint így kell Európának működnie, és én ezt teszem minden egyes napon az Önök nevében, és továbbra is ezt fogom tenni.

Most abban reménykedem, hogy rövidesen elhagyhatom ezt a vitát és felkérhetek egy másik biztost arra, hogy vegye át a helyemet. Ezért elnézésüket kérem, de az egyiptomi események, amint ezt Önök is helyesen mondták, mozgásban vannak, és elmondhatom Önöknek, mit teszünk még, miközben itt beszélgetünk. Üzeneteket küldtünk, beszéltünk a külügyminiszter-helyettessel az én nevemben. Közvetlen üzeneteket küldtünk. A biztonsági erőknek haladéktalanul be kell avatkozniuk az erőszak eszkalációjának megállítása érdekében. Ezt az üzenetet küldtem el, miközben itt ülök és Önökkel beszélgetek. Nekik kell vállalniuk a felelősséget; a kormány köteles bevetni a hadsereget az emberek támogatására és a polgárok védelmének biztosítására. A mentők számára lehetővé kell tenni a térre történő bejutást és az onnan történő kijutást, mert azt halljuk, hogy nem engedik be őket. Beszélni fogok Szulejmán alelnökkel, mihelyt elhagyom ezt az üléstermet. A felszólítás most áll megfogalmazás alatt, és ezért bizonyára megbocsátanak és elengednek.

Folyamatban van egy ülés, ahol megpróbálnak kidolgozni egy útitervet az ellenállókkal most, amikor az európai vezetők azzal vannak elfoglalva, hogy a mi nevünkben beszélnek a régió más vezetőivel és megpróbálják rávenni őket arra, hogy ők is csatlakozzanak a felszólításhoz. Ennek egy korábban még soha nem látott telefonos riadóláncnak kell lennie, amelyben vezetők beszélnek vezetőkkel, hogy eljuttassák az üzeneteket Egyiptomba. Miközben mindez zajlik, válságülést tartunk az irodáimban annak kidolgozása érdekében, hogy pontosan mit is fogunk tenni, ha az egyes eshetőségek bekövetkeznek.

Ezt teszem minden egyes napon a válság kitörése óta. Ez történt Albánia esetében, ez történt Fehéroroszország esetében, ezt tettük Szudán esetében, ahova különleges képviselőnk egy munkacsoportot vezetett, és ahol Véronique De Keyser a saját szemével láthatta a terepen, mit tesz Európa.

Ez az, amit teszünk. Tehetnénk-e többet? Természetesen. Hogy szeretnék-e ott lenni, ha négy lenne belőlem? Igen, szeretnék. Úgy gondolom-e, hogy az eszközök megfelelőek? Nem. Úgy gondolom-e, hogy sikerült előrelépést tennünk? Igen. Hogy szerintem tudnánk-e többet tenni? Természetesen.

Ha csak annyit várnak el tőlem, hogy mindenhol felbukkanjak és látható legyek mindenkinek a társaságában, ezt nem fogom megtenni. Azt viszont meg fogom tenni az Önök nevében, hogy megteszem azt, aminek elvégzésére Európa szerintem létrejött, ami pedig nem más, mint az, hogy a demokráciát és az emberi jogokat kell minden tettünk középpontjába helyezni, és az, hogy ma támogatnunk kell Egyiptom és Tunézia népét.

(Taps)

  Elnök. – Hat, az eljárási szabályzat 110. cikkének (2) bekezdésével összhangban előterjesztett állásfoglalásra irányuló indítványt⁽¹⁾ kaptam.

A vitát lezárom.

A Tunéziáról szóló állásfoglalási indítványokról történő szavazásra csütörtökön kerül sor.

Az Egyiptomról szóló állásfoglalási indítványokról történő szavazásra a februári második ülésen kerül sor.

Írásbeli nyilatkozatok (az eljárási szabályzat 149. cikke)

  Sergio Berlato (PPE), írásban. – (IT) Tunézia és a Földközi-tenger déli partján fekvő más országok helyzetének az elmúlt néhány napban történt súlyosbodása fellépést igényel. Tucatnyi ember vesztette életét azon személyek közül, akik részt vesznek a magas megélhetési költségek és az ország piaci szabadságának hiánya miatti erőszakos tüntetésekben. Szeretném megragadni a lehetőséget, hogy emlékeztessem Önöket arra, hogy 1995-ben Barcelonában az EU a földközi-tengeri országokkal folytatandó partnerségi programot indított, amelynek célja a gazdasági, politikai, katonai és szociális együttműködés megvalósítása volt. Mindezidáig e célkitűzések azonban még távolról sem valósultak meg. Tunézia drámai helyzete bizonyítja, hogy azonnal szükség van a földközi-tengeri térséggel kapcsolatos európai jövőképre, vagy a déli part országainak jelenlegi partnerségi és szomszédsági politikákba való tényleges bevonására. Az egyiptomi helyzet csupán az elmúlt néhány órában is tovább súlyosbodott. Beszámolók szerint számos embert ért sebesülés vagy öltek meg a rendőrség, valamint a Mubarak elnök kormánya ellen tüntető emberek közötti, az ország több részén előforduló összecsapásokban. Véleményem szerint ezen országok, és különösen Európa érdekében egy olyan úton kell elindulnunk, amely az említett országok gazdasági és társadalmi reformjainak támogatásából áll, hiszen ez kielégíthetné a lakosság nagy részének elvárásait, valamint biztosíthatná a békét és az életkörülmények fokozatos javulását az észak-afrikai országokban.

  Richard Falbr (S&D), írásban. – (CS) 1995-ben az Európai Unió a béke, a stabilitás és a jólét földközi-tengeri régióban való megteremtésével kapcsolatos ambiciózus célkitűzést vázolt fel. A földközi-tengeri országok azzal a feltétellel kaptak finanszírozást, hogy végrehajtják a szükséges gazdasági és politikai reformokat. Ezek egyike sem nem történt azonban meg. Az Unió déli szomszédainak támogatására irányuló erőfeszítését a legtöbb esetben inkább az iszlám radikalisták hatalomra kerülésétől – ezáltal a régió stabilitásának fenyegetettségétől – való félelem vezette. Az önkényuralmi rendszerek támogatása a történelem tanulsága alapján nem kifizetődő. Az nem volt kifizetődő az Egyesült Államok számára Dél- és Közép-Amerikában, és most az Unió számára sem az. Egyes kritikák meglehetősen jogosan neveznek bennünket képmutatónak. Az emberi jogokról, a társadalmi párbeszéd szükségességéről és a gazdasági fejlődésről beszélünk, ugyanakkor évtizedeken át figyelmen kívül hagytuk, hogy Tunéziát és más észak-afrikai országokat kegyetlen és antidemokratikus rendszerek irányítottak. Ki kell mondani, hogy mindez az ilyen politikát támogató személyek drámai kimenetelű kudarcával egyenlő. Az Unió képviselői által Mubarakhoz intézett zavarba ejtő felszólítás arra, hogy rendezzen demokratikus választásokat, csupán ezen eredménytelen politika szomorú kimenetele.

  Ilda Figueiredo (GUE/NGL), írásban. – (PT) Az Afrika országain végigsöprő felháborodási hullám és az itt élő emberek, különösen Tunézia és Egyiptom népének küzdelme kiemelt figyelmet és szolidaritást követel tőlünk. Egyiptom konkrét esetében, amelynek népe továbbra is a szociális- és munkajogaiért, a társadalmi igazságosságért, a demokráciáért és a szabadságért harcol, határozottan elítéljük a küzdelmet folytató munkavállalókra és népre folyamatosan irányuló elnyomást, amelyet Mubarak elnök kormányának parancsai váltanak ki, és tisztelettel adózunk az állami erőszak következtében meggyilkolt csaknem 100 egyiptomi polgár előtt.

Tunéziához, valamint az arab világ és Afrika számos más országához hasonlóan az Egyiptomi helyzet is szorosan kapcsolódik a kapitalizmus mélyülő válságához és az ezt jellemző erőteljes antiszociális támadó hatásokhoz, tekintettel nem utolsósorban a fiatalokat érintő munkanélküliség, illetve az élelmiszerárak exponenciális növekedésére.

A közelmúltbeli egyiptomi események, valamint az ezeket jellemző széles körű szociális mozgalom szorosan kapcsolódnak továbbá ahhoz a bátorsághoz, kitartáshoz és eltökéltséghez, amelyet a munkavállalókat képviselő szervezetek, valamint más progresszív népi mozgalmak tanúsítottak, amelyek fontos lépéseket tettek a hosszú évek óta tartó és nagyon nehéz körülmények között folytatott küzdelemben. Továbbra is egy politikai megoldás mellett állunk ki, amelyet az egyiptomi nép szuverén akaratának szigorú tiszteletben tartása mellett, minden külső beavatkozástól, befolyástól vagy nyomástól mentesen kell megtalálni.

  Filip Kaczmarek (PPE), írásban. – (PL) A Tunéziában és Egyiptomban jelenleg zajló események talán az egész régió jövőjének kulcsát jelentik. E régió társadalmainak nagyon hosszú ideje nem volt lehetősége ambícióinak, álmainak vagy félelmeinek szabadon történő kifejezésére. Még nem tudjuk, mi lesz a kimenetele az észak-afrikai eseményeknek. Az azonban biztos, hogy meg kell próbálnunk nagyobb befolyást gyakorolni a helyzet alakulása felett. Végeredményben ezek az események a közvetlen szomszédságunkban található országokban történnek. Európa valójában nagymértékben érintett a kérdéses régióban. Régóta tudjuk, hogy a helyi kormányok nem mindig feleltek meg az általuk irányított társadalmak valamennyi elvárásának. A tüntetéseket a társadalmi elégedetlenséget leginkább tápláló problémák váltották ki – a szegénység, a kétségbeesés és a hatóságok arroganciája. Nem hiszem, hogy Tunézia és Egyiptom egy nyugati értelemben vett demokráciáról álmodik. Az emberek egyszerűen jobb életről álmodnak, és a jobb élet nem feltétlenül jelent demokráciát. Nem érdemelnek jobb életet? De igen, kétségtelenül megérdemlik. Mindenkinek joga van egy jobb életre és emberi méltóságának tiszteletben tartására, a szabadságra és a fejlődésre. Reméljük, gyorsan és vérontás nélkül teljesülnek a vágyaik. Nagyon köszönöm Önöknek.

  Tunne Kelam (PPE), írásban. – A Tunéziában, Egyiptomban és máshol lezajló jelentős változásokból elsőként azt a következtetést kell levonni, hogy a demokratikus világ egyáltalán nem volt erre felkészülve. Az Uniót és az Egyesült Államokat is meglepetésszerűen érték az események, és még most is rögtönözniük kell a fellépésüket, valamint hozzá kell szokniuk a forradalmi fejleményekhez.

Ugyanez történt 20 évvel ezelőtt, a Szovjetunió összeomlásakor. Kiderült, hogy a szovjet rendszerrel foglalkozó kutatók ezrei kihagyták elemzéseikből azt a rejtett, hatalmas erőt, amely végül felszámolta a szovjet diktatúrát – a szolgasorba kényszerített nép szabadság iránti vágyát.

A jelenlegi helyzet rámutatott a szárnyát bontogató európai közös külpolitika egy belső gyengeségére. Rámutatott azon értékek krónikus válságára, amelyekre az Unió hivatalosan épül. A reálpolitikában rendszeresen semmibe vették vagy alulértékelték ezeket az értékeket a stabilitás vagy a gyakorlati, át nem gondolt kapcsolatok javára.

Elérkezett a pillanat annak megértésére, hogy katasztrofális politikai tévedésekhez vezethet az, ha szemet hunyunk a szabadság elnyomása felett azzal az indokkal, hogy megóvjuk a stabilitást és a gazdasági érdekeket. Kizárólag a valódi demokrácia nyújthat hosszú távú stabilitást. Ha önkényuralmi rendszerekre építünk, azzal csak az önámítást növeljük, ami előbb vagy utóbb véget ér, súlyos erkölcsi veszteségeket okozva demokratikus partnereik számára.

  Krzysztof Lisek (PPE), írásban. – (PL) Szakértők véleménye szerint a tunéziai lázadások dominóhatást váltottak ki. A régió következő országa, amelyben Tunézia és Egyiptom után változások történnek majd, nagy valószínűséggel Jemen lesz. Líbia, Algéria, Jordánia, Szíria és Marokkó neve is említésre került. A globalizáció és az ezt kísérő információáramlás felnyitja e rendszerek polgárainak szemét. E polgárok változást, egy modern demokratikus államban leélt tisztességes életet és átlátható elvek alapján elfogadott jogszabályokat akarnak. Ehhez hasonló helyzetekben az Uniónak elő kell mozdítania ezeket az értékeket, és mindent meg kell tennie annak biztosítása érdekében, hogy az arab országok elkerüljék a polgárháborút vagy a hatalom szélsőségesek általi megszerzését. Szeretném hangsúlyozni, hogy támogatásunkat a politikai intézkedésekre kell korlátozni, és ez nem foglalhat magában katonai fellépést. Mint az EU, támogatnunk kell az arab országokat a reformok békés végrehajtásában. Egyértelműen szükség van egy olyan párbeszédre, amelybe mind a leköszönő hatalom képviselőit, mind az ellenzéket – beleértve az iszlám mozgalmakat is – be kell vonni. Az Uniónak nagyobb jelenlétet kell biztosítania a régióban, és teljes egészében felül kell vizsgálnia az európai szomszédsági politikát, aminek köszönhetően hatékonyabban előmozdíthatja majd a demokráciát nemcsak az arab országokban, hanem a bennünket keletről határoló országokban, például Fehéroroszországban is. Hatékony stratégiai tervekre van szükségünk, amelyek a demokrácia, a civil társadalom és az emberi jogok előmozdítása érdekében megfelelő uniós pénzügyi támogatást foglalnak magukban. Véleményem szerint az Uniónak egy hangon kell felszólalnia, és határozottan el kell ítélnie az antidemokratikus rendszereket.

  Nuno Teixeira (PPE), írásban. – (PT) A számos arab országban, különösen Tunéziában és Egyiptomban jelenleg zajló tüntetések úgy vonulnak majd be a történelembe, mint az embereknek olyan önkényuralmi rendszerek alóli felszabadulása, amelyek nem tartják tiszteletben egy demokratikus társadalom alapvető szabályait: a jogállamiságot és az emberi jogok védelmét.

A demokratikus átmenet hosszú folyamatában mindezek után véleményem szerint fontos átgondolni a Tunéziára és Egyiptomra vonatkozó rövid és hosszú távú stratégiákat a szélsőséges csoportok hatalomra kerülésének megelőzése érdekében. Üdvözlöm a választásokat megelőzően a jogi helyzet felmérésére Tunéziába küldött uniós missziót, valamint az e választásokat megfigyelő missziót: ugyanilyen intézkedéseket kell hozni, amint megvalósul Egyiptomban a stabilitás.

Rendkívül fontosnak tartom ugyanakkor, hogy felülvizsgáljuk a szomszédsági politikát, amely – amint azt beismertük – nem képes teljesíteni egyik célkitűzését: a demokrácia és az emberi jogok előmozdítását. Véleményem szerint többféle megközelítést kellene alkalmazni az euromediterrán megállapodásokban, amelyeknek közvetlen hatást kellene gyakorolniuk a civil társadalomra. A Tunéziával, Egyiptommal és az őket határoló országokkal folytatott párbeszédnek a demokratikus stabilitás biztosításának célkitűzését kell szolgálnia. Ennek eléréséhez stratégiákat kell kialakítani, valamint növelni kell a szükséges társadalmi-gazdasági és politikai reformok számára rendelkezésre álló forrásokat.

  Traian Ungureanu (PPE), írásban. – Jóllehet elő kell mozdítani a demokratikus haladást az arab világban, ez nem veszélyeztetheti az Unió stratégiai érdekeit. A tunéziai és egyiptomi események igazolják, hogy az egyeduralom nem megoldás. Az ilyen események ugyanakkor nem biztosítják a demokratikus kimenetelt. A közelmúltbeli történelmi események igazolták, hogy a jól szervezett, katonai iszlám eltérítheti a demokratikus forradalmakat. Az 1979-es iráni forradalom egy híres példája a demokratikus felhevültségnek, amely végül önkényuralomhoz vezetett. Észre kell vennünk a Mubarak elnök szociális politikái és Egyiptom stratégiai irányvonala közötti finom egyensúlyt. Egyiptom egy rugalmas szövetséges, aki csatlakozott a Kuvaitot felszabadító erőkhöz és több mint 30 éven át biztosított békét Izraellel. Az Egyiptomban zajló események egyszerre reménykeltőek és veszélyesek. A tüntetők és törvényes követeléseik a nyílt vita iránti igény eredeti kifejeződései. Ugyanakkor nagy az esélye annak, hogy elnyomó magatartást, gyakorlatokat és politikákat alkalmazzanak az egyiptomi társadalmon belül. Széles körű a nők nemi szervének megcsonkítása, a nyilvános kivégzések jóváhagyása, a kínzás és az iszlám jog megszorító értelmezése. A Muszlim Testvériség nyíltan előmozdítja e programot, és a választók 20%-ának támogatásával rendelkezik. Ezért most körültekintően kell eljárni, hogy a demokráciának jövője lehessen Egyiptomban.

  Antonio Masip Hidalgo (S&D), írásban. – (ES) A földközi-tengeri térség és a Szuezi-csatorna régiójának instabilitása jelenti a legfőbb érvet amellett, hogy fokozott jelentőséget tulajdonítsunk a szénnek.

Támogassuk az Unión belül termelt energiát, amely biztos forrás.

  Corina Creţu (S&D), írásban. – (RO) A magát felgyújtó fiatal Mohamed Bouazizi által az arab világban kiváltott tüntetéseket egyáltalán nem jellemzi semmilyen nyilvánvaló vallási vagy ideológiai elem. Természetesen a társadalmi-gazdasági követelések képezik az elsőrendű kérdést akkor, amikor Egyiptomban az élelmiszerárak emelkedése tovább súlyosbította azokat a nehéz körülményeket, amelyek között az ország 80 milliós népességének fele küszködik az életben maradásért a napi két dollárban meghatározott szegénységi küszöb alatt. Véleményem szerint az arab világban kibontakozó eseményekkel kapcsolatos magatartásunk meghatározásakor figyelembe kell vennie egyrészt a szabadság iránti vágy természetszerű támogatását, másrészt azonban nem hagyhatjuk figyelmen kívül a globális stabilitás fenyegetettségét, amit ezen egyre inkább kiszámíthatatlanná, kaotikussá vagy iszlám befolyás alatt állóvá váló régió összeomlása válthat ki. Riasztó jelek arra mutatnak, hogy a lázadók közül sokan egyáltalán nem vágynak egy nyugati mintára létrehozott demokráciára, ellenkezőleg. Nem fejezhetem be e felszólalást anélkül, hogy ne gondolnék Grúzia Oroszország általi, két évvel ezelőtti lerohanására, amikor a nyugat, amelyet váratlanul ért a helyzet, csendes néző maradt és egyszerűen nem vett tudomást az eseményekről. Most ismét döntő fontosságú fejlemények bontakoznak ki az Unió határai mentén, amelyek felkészületlenül értek bennünket. Ezúttal sem kapcsolódunk be az eseményekbe, bár azok több szempontból közvetlenül befolyásolják az európai stabilitást.

  John Attard-Montalto (S&D), írásban. – Az új tunéziai miniszterelnök első külföldi látogatása az Európai Unióba vezetett. Catherine Ashton üdvözölte a miniszterelnököt és egyértelműen méltányolta, hogy első külföldi útjának az Unió volt a helyszíne. Önmagában a választás azért fontos, mert a tunéziai miniszterelnök egyértelmű üzenetet kívánt küldeni arról az útról, amelyen el szeretné indítani az országát. Az Unió kiáll a demokrácia, a jogállamiság, az emberi jogok és az alapvető elvek tiszteletben tartása mellett. Kiáll továbbá a stabilitás és a biztonság, ebben az esetben a földközi-tengeri régió stabilitása és a biztonsága mellett. Tunézia egyike Málta legközelebbi észak-afrikai szomszédainak. Nemcsak az országom, hanem a régió számára is fontos, hogy mi történik ezen átmeneti időszak során. Optimista vagyok a tekintetben, hogy a mérsékelt államnak tekintett Tunézia külpolitikája ugyanebben az irányban folytatódik majd. Remélem továbbá, hogy javulni fog a belügyi helyzet. Fontos, hogy az Unió látható legyen a Tunéziának nyújtható különböző támogatási és fejlesztési programjain keresztül. Méltányolni kell a demokratikus értékeket valló és a régió stabilitásához és biztonságához hozzájáruló országok erőfeszítéseit. Ezért létfontosságú, hogy az Unió láthatóan és kézzel foghatóan szemléltesse elismerését.

  Rafał Trzaskowski (PPE), írásban. – (PL) Az Egyesült Nemzetek tegnap bejelentette, hogy több mint 200 ember halt meg a tunéziai forradalmat kísérő zavargásokban. Ez a déli régióban történt meglepetésszerű események tragikus oldala. Ennek valamennyiünket arra kell sarkallnia, hogy mindent megtegyünk mind az említett ország, mind a régió egészének demokratizálódása érdekében, különösen mert a régi rendszer Egyiptomban is a szemünk előtt omlik össze. Az Európai Unió sajnos nem képes a nyilvánosság felé ugyanazon álláspontot képviselni. Ne ámítsuk magunkat azzal, hogy az újonnan létrehozott uniós diplomácia kezdettől fogva vezető szerepet játszik majd, amikor az egyes tagállamoknak ilyen erőteljesek a saját érdekeik. Tunézia esetében ugyanakkor, jóllehet a rendelkezésünkre álló eszközök kevésbé látványosak, alkalmasak igen kézzel fogható eredmények elérésére. Ezek magukban foglalják az Unió jelenleg felülvizsgálat alatt álló szomszédsági politikáját, amelyet a jelenlegi események fényében megfelelően módosítani kell. Magukban foglalják továbbá egy uniós megfigyelő misszió küldésének lehetőségét, és ennek szükségességéről valószínűleg már senkit sem kell meggyőzni. Konkrét feladatok vannak, amelyekre az Európai Parlamentnek most összpontosítania kell.

  Kristiina Ojuland (ALDE), írásban. – Szeretném megismételni a vita során kifejezett azon megbecsülést, amely a rendszerrel szembeni elégedetlenségüket és csalódottságukat kifejező mind tunéziai, mind egyiptomi embereket bátorságukért illeti. Mára a lázongás elérte azt a pontot, ahonnan már nincs visszaút, és az Európai Uniónak hozzá kell járulnia a megkezdődött átmenet folyamatához. Néhány elővigyázatos személy a status quo – különösen Egyiptomban történő – fenntartására szólított fel, azzal érvelve, hogy a rendszer bukása talán polgárháborúhoz, az pedig a vallási fundamentalisták hatalomra jutásához vezetne. Véleményem szerint nem a mi feladatunk, hogy előre megjósoljuk a lehetséges fejleményeket ezekben az országokban. Emlékeztetném Önöket arra, hogy amikor a keleti blokk az összeomlás szélén állt, még mindig voltak olyanok, akik a régió jövőbeli instabilitásától való félelem miatt megakadályozták volna e folyamatot. Ne kövessük el ezt a hibát, hanem tőlünk telhetően támogassuk Tunézia és Egyiptom népét egy valódi demokrácia alapjainak lefektetésében. Bízom abban, hogy az iszlám és a demokrácia fogalma nem összeegyeztethetetlen – a demokratikus berendezkedésű Indonézia rendelkezik a világon a legnagyobb muszlim népességgel.

(1) Lásd a jegyzőkönyvet.

16. Népszavazás Dél-Szudán jövőbeli státuszáról (vita)

  Elnök. – A következő napirendi pont a Bizottság alelnökének, az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének nyilatkozata a Dél-Szudán jövőbeli státuszáról tartott népszavazásról.

  Catherine Ashton, a Bizottság alelnöke és az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője. – Elnök asszony, felolvasom a nyilatkozatot, majd – örömmel mondhatom – Michel Barnier kollégám folytatja le és zárja le a vitát olyan okokból kifolyólag, amelyeket – úgy vélem – a tisztelt képviselők megértenek.

Egy olyan pillanat tanúi vagyunk, amely Szudán és egész Afrika számára történelmi jelentőségű. A dél-szudáni emberek hosszú ideje várnak a lehetőségre, hogy gyakorolhassák önrendelkezési jogukat. Az időben, békésen és megbízhatóan lebonyolított népszavazás kiemelkedő siker volt, amelyre mindenkinek büszkének kell lennie.

A tíz déli államban megtartott népszavazás előzetes eredményeit január 30-án hozták nyilvánosságra, és az eredmények azt mutatják, hogy a túlnyomó többség (99,5%) az elszakadás pártján áll. A végleges eredményeket továbbra is várjuk, amelyek néhány hét múlva válnak ismertté.

Gratulálunk a dél-szudáni embereknek eltökéltségükhöz, méltóságukhoz és türelmükhöz, amit azzal tanúsítottak, hogy ilyen nagy számban járultak az urnákhoz. Dicséretet érdemelnek a déli pártok, hogy vezetésük alatt sikerült megkötni az átfogó békemegállapodást, valamint a szudáni népszavazási hatóságok is azért a kiváló munkáért, amellyel a népszavazást az előttük álló hatalmas nehézségek ellenére megszervezték.

A referendum sikere mindenekelőtt a szudániaknak köszönhető, de tükrözi az Afrikai Unió és az Afrikai Unió magas szintű végrehajtó testületének támogatását is (a Mbeki elnök vezette testület segítette a feleket az ügyek előrevitelében), továbbá azt a lankadatlan diplomáciai figyelmet is, amelyet a kérdés a nemzetközi közösségtől, többek közt az ENSZ-től, az Egyesült Államoktól és természetesen az Európai Uniótól kapott.

Szudán az elmúlt hónapokban brüsszeli politikai napirendünk élén szerepelt. A Külügyi Bizottságban novemberben és decemberben is megvitattuk. Szintén a Külügyi Bizottságban ezen a héten megállapodtunk a következtetésekben, és továbbra is figyelemmel fogjuk kísérni a helyzetet.

Mindenekelőtt azonban köszönetet szeretnék mondani Véronique de Keysernek, a dél-szudáni népszavazás választási megfigyelő csoportja vezetőjének és az EU megfigyelő missziójában dolgozó csapatának azért a fontos munkáért, hogy segítettek bizalmat teremteni a szudáni emberekben ez iránt a folyamat iránt. Egy nagy és tapasztalt megfigyelő misszió kiküldése fontos és kézzelfogható európai hozzájárulás volt, és őszintén köszönöm Önnek, mert tudom, hogy személyesen milyen fontos szerepet játszott, és az nagy elismerést váltott ki.

Technikai szaktudást és pénzügyi támogatást is nyújtottunk a szudáni népszavazást lebonyolító hatóságoknak.

Mivel még várjuk a végleges eredményeket, szeretném megismételni, hogy az EU tiszteletben fogja tartani a népszavazás eredményét, amelyet a dél-szudáni emberek akarata kifejezésének tart. Biztatónak tartjuk, hogy al-Bashir elnök január 4-én Jubában kijelentette, majd a január 31-ei Addisz Abeba-i mini csúcstalálkozón megerősítette, hogy a szudáni kormány el fogja fogadni a népszavazás eredményét, elsőként fogja elismerni az új államot, és teljes körű együttműködésre lép vele. Minden érdekeltet arra hívunk fel, hogy továbbra is gyakoroljon önmérsékletet, és biztosítsa a nyugalom fennmaradását, és azt, hogy Szudán népeinek biztonsága ne sérüljön.

Noha a Dél-Szudán önrendelkezéséről tartott népszavazás nagy siker volt, nem bízhatjuk el magunkat. Hatalmas feladatok várnak még megoldásra.

Az Abyei területéről szóló népszavazásra, amelyet a dél-szudáni népszavazással egy időben kellett volna megtartani, még mindig nem került sor. Aggodalommal töltenek el minket a népszavazás előestéjén Abyeiben történt erőszakos események, és arra ösztönözzük a feleket, hogy akadályozzák meg a további erőszakot, és találjanak olyan tartós megoldást, amelyre a helyi közösségek hosszú távú együttélése alapozható.

Vannak egyéb megoldandó kérdések is az átfogó békemegállapodással kapcsolatban, például az észak-déli határmegállapítás ügye és népi konzultációk tartása a Kék-Nílus és Dél-Kordofan területén. Reméljük, hogy a felek most ismét ezeknek az ügyeknek a megoldására koncentrálnak, továbbá azokra a népszavazás utáni kulcsfontosságú kérdésekre, mint az állampolgárság, biztonsági intézkedések, olajbevételek és más gazdasági kérdések. Biztatónak tartjuk, hogy a két fél számos alapelvben megegyezett, különösen abban, hogy két életképes, „puha” határokkal rendelkező országért fognak dolgozni, és hogy konstruktív kapcsolatokat építenek ki egymással. Még rengeteg feladatot kell elvégezni, és mi továbbra is támogatni fogjuk Mbeki elnök közvetítési erőfeszítéseit.

Egy fontos humanitárius kihívással is szembe kell néznünk. Nap mint nap körülbelül 2 000 ember tér vissza északról Dél-Szudánba, akiknek segítségre van szükségük ahhoz, hogy visszailleszkedhessenek a helyi közösségekbe.

Mélyen aggódom a fokozódó darfúri erőszak miatt is, ami az utóbbi időben tízezrek hontalanná válásához vezetett, és ennek a humanitárius műveletekre gyakorolt súlyos hatása miatt. Három európai állampolgárt még mindig túszként tartanak fogva.

Továbbra is aggasztónak tartjuk az emberi jogok védelmezőinek, az újságírók, ellenzéki politikusok és békés diáktüntetők fogva tartását. Az átfogó békemegállapodás egyik alapelve a sokféleségen és szabadságokon alapuló demokratikus kormányzás megteremtése volt, és szeretnénk látni, hogy tiszteletben tartják az alapvető jogokat, és egy valóban széles demokratikus kormányzást valósítanak meg mind északon mind délen.

A jövőre nézve biztosíthatom Önöket, hogy ez a kérdés napirendünk élén marad. Folytatjuk az együttműködésünket mind Kartúmmal, mind Jubával. Kartúmmal készen állunk fokozni együttműködésünket és erősíteni párbeszédünket. Továbbra is elkötelezetten segíteni kívánunk az északi embereknek, különösen az olyan háború sújtotta területeken, mint a keleti országrész, az átmeneti terület és Darfúr. Dél-Szudán nem lesz stabil, ha Észak-Szudán nem az, és fordítva. Az EU külügyminiszterei kijelentették, hogy készek közelebbről megvizsgálni, hogy az EU támogatást nyújtson-e Szudán nemzetközi adósságkönnyítéséhez a politikai előrehaladással összhangban.

Dél-Szudánban az EU-nak jelentősen hozzá kell járulnia a stabilizáláshoz, a fejlesztéshez és az intézményi kapacitásbővítéshez. A tagállamok jelentős bilaterális programjain túl már támogatjuk az alapszolgáltatásokat és a mezőgazdasági fejlesztést, és vizsgáljuk hosszabb távú, a Dél-Szudánnal való fejlesztési együttműködésre vonatkozó stratégiánkat

Azt is látjuk azonban, hogy Darfúr ugyanazt a magas szintű figyelmet érdemli, mint amelyet az utóbbi időben az átfogó békemegállapodás végrehajtására fordítottunk. Tehát minden felet felszólítunk, hogy hagyjon fel az ellenségeskedéssel, kössön tűzszüneti megállapodást, és mozduljon el egy átfogó és igazságos politikai rendezés irányába, mi pedig fokozni fogjuk erőfeszítéseinket, hogy minden felet arra ösztönözzünk, hogy komolyan kötelezze el magát a dohai békefolyamat mellett.

Végül egy szót az igazságszolgáltatásról: Darfúrban nem lehet tartós békét teremteni igazságszolgáltatás és megbékélés nélkül. Véget kell vetni a büntetlenségnek. A Tanács többször felhívta a szudáni kormány figyelmét arra a kötelezettségére, hogy teljes mértékben együtt kell működnie a Nemzetközi Büntetőbírósággal.

Úgy vélem, hogy az EU-nak fontos szerepet kell játszania a szudáni emberek békés, szilárd és demokratikus jövőjének támogatásában, akár egy vagy két országban élnek. Mind az északon mind a délen élő szudániaknak tartozunk azzal, hogy melléjük állunk, és támogatást és bátorítást nyújtunk nekik ezekben a válságos időkben.

  Mariya Nedelcheva, a PPE képviselőcsoport nevében. – (FR) Elnök asszony, Ashton bárónő, hölgyeim és uraim! A Kartúmban székelő szudáni kormány pozitív jeleket ad, zavartalanul lebonyolították a népszavazást, és hajlandóak elfogadni a dél-szudáni népszavazás eredményét.

Több évtizednyi polgárháború után nem túlzás azt állítani, hogy ez történelmi pillanat Afrika számára. A történelmi pillanatok azonban múlandóak – nem tartanak örökké. Ha új lapot és új történelmi korszakot szeretnénk nyitni, a változások kezdeményezői nem nyugodhatnak a babérjaikon. Olyan világos, egészséges és életképes alapokat kell teremteniük, amelyek biztosítani fogják a jobb jövőt.

Dél-Szudán átmeneti időszakot él meg, ugyanis még mindig sok minden történhet július 9-ig, addig a napig, amikor hivatalosan is elnyeri függetlenségét. A két államnak sok kérdést kell tisztáznia. Ezek közül a legsürgetőbb a határok ügye. Abyei státusza bizonytalan. Erre megoldást kell találni a konfliktusok megelőzése érdekében.

Azután itt van az úgynevezett hazatérők kérdése. Milyen fogadtatásban lesz részük ezeknek az embereknek? Képes lesz-e ez a fiatal állam ilyen sok embert integrálni ilyen rövid idő alatt? Stabil intézményeket kell teremteni, igazságszolgáltatást, rendőrséget, hadsereget és egy teljes közigazgatási rendszert, hogy ezek az emberek gyakorolhassák állampolgárságukat, munkát találjanak és méltó körülmények között élhessenek.

A népszavazás ugyanakkor észak számára is valódi kihívást jelent: a hatóságoknak alkalmazkodniuk kell az új politikai realitásokhoz. Már a múlt hétvégén voltak tüntetések. Ösztönözni fogja a kormány a politikai, etnikai, kulturális és vallási sokszínűséget? Egy biztos: nem engedhetjük meg a múlt hibáinak megismétlődését.

Mindkét ország számára a siker kulcsa abban rejlik, hogy tudják-e garantálni a plurális politikai színteret az etnikai és vallási sokféleséggel együtt a törvényesség alapján állva. Csak ekkor válhatnak ezek az országok igazi demokráciává.

Még egy utolsó megjegyzést szeretnék tenni. A gazdasági, társadalmi és politikai egymásrautaltságnak arra kellene ösztönöznie mindkét ország hatóságait, hogy állandó párbeszédet és együttműködést folytassanak. Az Európai Unió a jövőben mindkét ország kulcsfontosságú partnere lesz azzal, hogy a maga részéről valódi fejlesztési projekteket kínál.

  Véronique De Keyser, az S&D képviselőcsoport nevében. – (FR) Elnök asszony! A Tunéziáról, Egyiptomról és más, szabadságukat követelő országokról szóló vitákat követően, szeretném elmondani, hogy a dél-szudáni népszavazás megfigyelésére küldött missziónk csodálatos és példamutató volt. A népszavazás példamutató volt, mert siker koronázta, minden vészjósló híresztelés ellenére. Csodálatos volt, mert a dél-szudáni emberek láthatóan könnyes szemmel szavaztak – azok után, hogy olyan sokat vártak erre a pillanatra (bizonyos esetekben több mint ötven évet), és azok után, hogy átélték a polgárháborút –, és leírhatatlan örömmel fogadták a békés átmenetet.

Az igaz, hogy a következő hónapok nehezek lesznek, de ezt a fordulópontot meg kell ünnepelni. El kell mondanom, hogy az Európai Unió rendelkezésére álló eszközök fényében, és hogy mennyit bíráltam más, sikertelenül végződő választási megfigyelő missziókat, az a misszió, amelyben részt vettem, valódi áldás volt.

Dél-Szudán július 9-én Afrika ötvennegyedik állama lesz. Jelenleg számos kihívással néz szembe, amint azt Ashton bárónő vázolta.

Először is ott van az olaj abyei térségében, amely észak és dél határán fekszik, de ezeket a határokat még nem állapították meg egyértelműen, és a térség kérdésében nem tartották meg a népszavazást. Abyei ügyére megoldást kell találni, de pillanatnyilag a kérdés még megoldásra vár. A népszavazás alatt erőszak tört ki a területen, akárcsak Unity államban és Dél-Kordofánban. Ez a térség képes destabilizálni az egész országot.

Azután itt van a Mariya Nedelcheva és Ashton bárónő által felvetett ügy – Mariya Nedelchevának szeretném külön megköszönni a részvételét a megfigyelő misszióban –, az állampolgárság ügye. Azok a dél-szudáni emberek, akik északon éltek és dolgoztak, esetleg tulajdonnal is rendelkeztek, tíz- sőt százezrével délre menekültek. Őket most valószínűleg újra kell integrálni a déli gazdaságba. Nem bíznak Északban, nem tudják, hogy megtarthatják-e állásukat – ha az állami szektorban dolgoznak, szinte biztosan nem –, ami komoly problémát jelent.

Végül ott van a Nemzetközi Büntetőbíróság problémája. Dél-Szudán elnöke, Salva Kiir együttműködésre törekszik Északkal, feltéve ha az elismeri a népszavazás eredményét. Arra már sikerült rábeszélnie al-Bashir elnököt, hogy látogasson Délre, ahol Jubában hivatalosan fogadták. Ez elképesztő dolog volt, amely a megbékélést és egy új korszak kezdetét jelezte. Salva Kiir azt mondja nekünk, hogy ha ma alá kellene írnia a Római Statútumot, akkor le kellene tartóztatnia al-Bashirt, amikor legközelebb az országba látogat. Kétségbe vonja, hogy hogyan tudnának együttműködni ezeknek a feltételeknek az alapján, és hogyan tudnák megvalósítani az annyira óhajtott észak-déli megbékélést. „Ne kérjék ezt tőlünk!” – érvel. Mi nyilvánvalóan elköteleztük magunkat a Nemzetközi Büntetőbíróság mellett, ugyanakkor belátjuk, hogy észak és dél együttműködése kulcsfontosságú a béke szempontjából.

Attól tartok tehát, hogy sok probléma vár még megoldásra. Mint mondtam, a misszió csodálatos élmény volt, de július 9-ig Szudán egy ország marad.

ELNÖKÖL: Rainer WIELAND
alelnök

  Charles Goerens , az ALDE képviselőcsoport nevében. – (FR) Elnök úr, több mint húsz éve tudjuk, hogy Dél-Szudán lakossága nem akarja, hogy Kartúm rájuk erőltesse a saria jogot. Ezért tört ki a polgárháború, amely több mint kétmillió ember életét követelte. A háborúnak a 2005-ben aláírt átfogó békemegállapodás vetett véget.

A múlt héten a dél-szudáni emberek hivatalosan kinyilvánították akaratukat: a függetlenséget és az északtól való elszakadást. De az akarat még nem elegendő: az országnak napi szinten kell tudnia kezelnie a függetlenséget.

Az új államnak még nincs hivatalos határa pszakkal. Az sem tudjuk, hogy az olajkitermelés hasznát hogyan fogják elosztani. Még mindig ezrek költöznek északról délre. Mostanáig a fejlődés lehetősége meglehetősen homályosnak látszik, tekintve a korlátozott erőforrásokat Dél-Szudánban az egyik oldalon, és az iskolázottság hihetetlenül alacsony szintjét a másikon. Ezt az új államot lényegében a semmiből kell létrehozni.

Noha az új állam létrehozása elsősorban a dél-szudáni embereket érinti, a függetlenség néhány alapvető változást is ki fog váltani. Ezentúl az észak és dél között kirobbanó bármely konfliktus nemzetközi ügy lesz, nem belügy, ahogy ez korábban volt. Tehát az ENSZ Biztonsági Tanácsa számára megváltoznak a szabályok.

Sürgősen szükségünk van egy világos stratégiára, amely meghatározza azokat a fő politikai és gazdasági prioritásokat, amelyek ki fogják emelni a dél-szudáni embereket a legmélyebb szegénységből. Miközben tiszteletben tartjuk, hogy minden nemzetnek joga van az önrendelkezésre, az Európai Uniónak – első számú hivatalos adományozóként – meg kell tudni felelnie a területen élő emberek elvárásainak. Emellett az Európai Uniónak vezető szerepet kell vállalnia azok között a szereplők között, akik az új állammal szövetkezve részt vesznek Afrika e részének megreformálásának herkulesi feladatában.

  Judith Sargentini, a Verts/ALE képviselőcsoport nevében. – (NL) Elnök úr, egy új állam születésének vagyunk a tanúi. Nagyon örülök, de aggódom is. Végül is Dél-Szudán Afrika egyik legszegényebb állama. Olyan ország, amely azonban nagy olajtartalékokkal rendelkezik. Továbbá olyan ország, ahová sokan térnek vissza, menekültek, akiknek nincs hol lakniuk, nincs mit enniük és nincs munkájuk. Mindez egy katasztrófa, sőt egy fegyveres konfliktus receptje is lehet.

Ha azok, akik Dél-Szudán olajerőforrásait ellenőrzik, és azok, akik az ország északi részén található, az olaj elszállításához szükséges kikötőket a kezükben tartják, nem egyeznek meg, akkor valóban nemzetközi konfliktus robban ki, ahogy azt képviselőtársam, Goerens úr kijelentette. Mit tehetünk tehát?

Európának meg kell teremtenie a jelenlétét, és ott kell maradnia. Miért nem küldünk egy rendőri missziót Dél-Szudánba, és segítünk megteremteni a törvényességet, és adunk ennek az országnak egy saját új esélyt, és – ki tudja – talán példát mutathat Afrika többi államának. Nagyon remélem, hogy így is lesz.

  Charles Tannock, az ECR képviselőcsoport nevében. – Elnök úr! Soha nem kételkedtem abban, hogy egyedül Szudán felosztásával biztosítható a béke, az igazságszolgáltatás és a fejlődés Dél-Szudánban. Ezért nagyon boldog vagyok, hogy a déliek ilyen elsöprő határozottsággal voksoltak szuverén és független jövőjükre.

Az, hogy a szavazók több mint 99%-a az elszakadás mellett döntött, felér egy vádirattal Kartúm és al-Bashir elnök évtizedes tevékenysége ellen, hogy leigázza és a keményvonalas iszlámizmus és a saria jog alá vesse a keresztény és animista délt.

Dél-Szudánnak most az EU első számú humanitárius fejlesztési prioritásává kell válnia. A népszavazás nem a folyamat vége, hanem a kezdete. Dél-Szudánnak biztosnak kell lennie abban, hogy az EU teljesen és rendületlenül elkötelezett mellette, és arra hívom fel a főképviselőt, hogy biztosítsa, hogy a Fejlesztési Alapból minden pénzt most azonnal az új államnak kell utalni, még akár azelőtt, hogy ratifikálják a cotonou-i megállapodást.

Felszólítom az EU 27 tagállamát is, hogy azonnal ismerjék el ezt az új afrikai államot július 9-én, amint azt az átfogó békemegállapodás előírja. Enélkül mindaz a fejlődés, amelyet Dél-Szudán az utóbbi években megtett, hiábavaló lesz. Egy újabb háborúnak elképzelhetetlen következményei lennének Afrika egészére nézve.

Végül remélem, hogy lépések történnek annak érdekében, hogy a jubai EU-küldöttséghez rendelt személyi és pénzügyi erőforrások megfelelőek legyenek.

Abban is bízom, hogy a főképviselő hamarosan ellátogat Dél-Szudánba. És izgulok amiatt is, különösen brit állampolgárként, hogy az új jubai kormány elkötelezte magát, hogy elismerje az egykori brit protektorátus alatt lévő Szomáliföld Köztársaság függetlenségét, és meggyőződésem, hogy sok afrikai és európai állam rövidesen követi a példáját.

Szeretném bemutatni a karzaton helyet foglaló Dr. Francis G. Nazariót, Dél-Szudán brüsszeli missziójának vezetőjét, aki hamarosan az ország nagykövete lesz. Kérem Dr. Nazariót és a dél-szudáni delegáció jelen lévő tagjait, hogy álljanak fel.

(Taps Dr. Nazariónak és a dél-szudáni delegációnak)

  Sabine Lösing, a GUE/NGL képviselőcsoport nevében. – (DE) Elnök úr, javulni fog a dél-szudáni emberek helyzete, vagy a szétválás inkább Nyugat érdekeit szolgálja, hogy megszerezhessük az ellenőrzést az olajtartalékok fölött? Akárhogyan is dél nagy kihívások elé néz. Működő infrastruktúra nélkül és a jelenlegi katasztrofális gazdasági helyzetben hosszú ideig szükség lesz civil segítségre és humanitárius segélyekre.

Az erőszakos konfliktusok veszélyét valószínűleg nem sikerült teljesen elhárítani. A szakértők véleménye szerint ezt nem lehet katonai eszközökkel megoldani. Ellenkezőleg, a katonai eszközökre való koncentrálás meggátolja, hogy valódi megoldást találjanak a konfliktusokra. A szükséges civil segítséget sokkal hatékonyabban lehet megadni katonai beavatkozás nélkül. A civil feladatok átadása a hadseregnek késlelteti a civil struktúrák fenntartható kialakulását.

Ezt mutatja Darfúr példája. Most erőteljes katonai apparátus vette át a humanitárius és fejlesztési feladatokat, ami éles kritikát váltott ki ezekből a szervezetekből. Azt követeljük, hogy koncentráljunk tisztán civil konfliktuskezelési és segítségnyújtási intézkedésekre, más szóval redukáljuk az ENSZ-missziót civil összetevőire, és semmilyen körülmények között ne alkalmazzuk az EU harcoló csapatait. Emellett a fejlesztési távlatok szempontjából Szudán adósságának leírására szólítunk fel.

  Bastiaan Belder, az EFD képviselőcsoport nevében. – (NL) Elnök úr! Minden jel arra mutat, hogy Dél-Szudánban január 9-én tartott népszavazás eredménye a függetlenség szinte egyhangú támogatása lesz. Ezt tökéletesen érthető vagy ésszerű, és tényleg örülnünk kell neki.

Végül is Dél-Szudán nemrég fejezte be 23 éves polgárháborúját az arab északkal, melynek során 2,5 millió ember vesztette életét, és több mint 4 milliót űztek el otthonából. Akkor még nem említettük az északon alkalmazott rabszolgaságot, amelynek valószínűleg dél-szudáni nők és gyermekek százezrei estek áldozatul. Magától értetődik tehát, hogy ilyen történelmi múlttal ennek az alakulóban lévő legfiatalabb államnak minden nemzetközi segítségre szüksége van, amihez csak hozzájuthat, hogy felépítse intézményeit.

Ez a folyamat természetesen megbízható rendőrséget igényel. Éppen a múlt héten kaptam aggasztó jelentéseket ezzel kapcsolatban, amelyek a rajai új rendőrakadémián történt súlyos törvénytelenségekről szólnak. Ezért arra hívok fel, hogy Európa fordítson figyelmet és tegyen erőfeszítéseket ennek a problémának kezelésére, és nyújtson segítséget minden sürgős állami ügyben, amellyel Dél-Szudán fog szembesülni.

  Martin Ehrenhauser (NI). – (DE) Elnök úr! Két dolgot tanultam meg szudáni utamon: az első a Dél-Szudán életképességébe vetett hit, a második pedig az, hogy a Dél-Szudán életképességébe vetett hitnek nincs alternatívája. De – mint egy kisgyereket – addig kell támogatni ezt a fiatal államot, amíg nem lesz képes az önállóságra. A nemzetközi közösséget egyszerűen erre szólítjuk fel.

Két kérdéshez szeretnék hozzászólni. Az első az adósság leírása. Osztrák európai parlamenti képviselőként ez különösen fontos nekem, mert végül is Ausztria a Párizsi Klub legnagyobb hitelezője. Úgy vélem, hogy nekünk példamutatással vezető szerepet kell vállalnunk itt, még ha ez tagállami feladat is, az akkor is nagyon fontos, hogy az Európai Unió felügyeletével a tagállamok tevékenysége kiválóan össze legyen hangolva.

A második dolog, amiről beszélni szeretnék az a holtpont, ahová jutottunk: az egyik oldalon ott van a Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatóparancsa, a másik oldalon pedig az akarat és az igény, hogy pénzt fizessünk ki a 10. Európai Fejlesztési Alapból. Úgy vélem, hogy itt gyors és nagyon gyakorlatias megoldásra van szükség.

  Filip Kaczmarek (PPE). – (PL) Elnök úr! Igen örvendetesnek tartjuk, hogy a dél-szudáni népszavazás ilyen békésen folyt le. Megfigyelőink egy emberként dicsérik a megfigyelő misszió során tapasztaltakat. Pozitívan értékelték magát a népszavazást is az általunk vallott alapelvek szempontjából. A népszavazás hiteles és jól szervezett volt, és lehetőséget adott a választóknak, hogy hallassák véleményüket. A negyedik napra elért 60%-os részvételből azt is világosan lehetett látni, hogy a dél-szudáni polgárok mekkora fontosságot tulajdonítanak a népszavazásnak. Ez egyértelmű bizonyítéka annak, hogy az emberek mennyire eltökéltek abban, hogy kivívják önrendelkezésüket.

Bashir elnököt gyakran bírálta ez a Ház, de most elismerésben kell részesítenünk a január 24-én Jubában tett nyilatkozatáért, amelyre Ashton asszony utalt. Bejelentette, hogy minden, a népszavazás alapján hozott döntést elfogad, még ha az Dél-Szudán elszakadását is jelenti, és minden jel arra mutat, hogy a térségben élők rendkívül világosan fejezték ki az akaratukat. Megismételném azokat a kívánságokat és reményeket, amelyeknek mások már hangot adtak, hogy ha Szudán tényleg két országra oszlik, akkor békében fognak együtt élni.

Most az a fontos, hogy a békés légkört, amely a népszavazás alatt uralkodott, olyan nyugodt időszak kövesse, amelyben be lehet jelenteni az eredményeket, és a két államban változások indulhatnak meg. Sok megfigyelő attól tart, hogy a felkeléseknek és demokratikus követeléseknek az utóbbi időben több országon – így Szudánon is – végigsöprő hulláma ürügy lehet a békefolyamat befagyasztására, és lehetetlenné teszi a nagyra törő tervek végrehajtását. Bizonyos körökben azonban kedvezőek a kilátások, például az Afrikai Unióban, amelyről tudni lehet, hogy kész elismerni az új afrikai állam függetlenségét. Tudnunk kell azt is, hogy a népszavazással nem ér véget az ügy, és a végső siker a Szudánban élők kívánságainak teljesítését jelenti. Úgy tudjuk, hogy kívánságaik 2011. július 9-én teljesülhetnek, amikor Szudán függetlenségét kihirdetik, és csak akkor ünnepelhetjük meg ennek a véres és hosszú ideje tartó konfliktusnak a végét.

  Corina Creţu (S&D). – (RO) Elnök úr, négy évtizednyi polgárháború után, amely több mint 2 millió életet követelt, és 4 millió embert tett menekültté, Dél-Szudán elszakadása az etnikai és vallási intoleranciára adott válasz a 2005-ös jelentés és az egy hónapja tartott népszavazás nyomán. Az érdekelt felek megállapodtak az elszakadásban, és határozottan hiszek abban, hogy ez felgyorsítja és elősegíti Dél-Szudán befogadását a nemzetközi közösségbe. Egy olyan földrészen azonban, amelyet a gyarmati időkből örökölt mesterséges határok miatt kirobbant háborúk traumatizáltak, fennáll a dominóhatás veszélye. Ezért a teljes elszakadásig tartó hat hónapos átmeneti időszak kulcsfontosságú az új állam jövőbeni útjának meghatározása szempontjából.

Egyrészt katonai és stratégiai kihívásokkal kell szembenéznie, az erőszak feltámadásával az elszakadási mozgalom korábbi katonai vezetői között, bizonyos milíciák beavatkozásával, a belső biztonság privatizálásával, a muzulmán Szudánnal való határincidensekkel, az olajbevételek elosztásának ügyével. Másrészt van egy hatalmas humanitárius probléma, amelynek megoldásában – úgy vélem – az Európai Uniónak jelentős mértékben ki kell vennie a részét. Ellenkező esetben olyan katasztrófával kerülünk szembe, amely ingataggá teheti az egész térséget. Szudánban minden tizedik gyermek meghal, mielőtt betöltené az első életévét, és minden hetedik meghal, mielőtt elérné az ötéves kort. Az ivóvízhez és az egészségügyi ellátáshoz csak korlátozottan lehet hozzáférni, és a lakosság négyötöde írástudatlan. Délen a népesség fele 18 éves kor alatt van, és ha nem esnek áldozatul a gyermekhalandóságnak, félő, hogy szegénységük és a távlatok hiánya miatt ágyútöltelékként végzik valamely konfliktusban, amely alááshatja az új állam függetlenségét.

Remélem, hogy az Európai Unió figyelembe veszi e kérdés összetettségét.

  Marielle De Sarnez (ALDE). – (FR) Elnök úr! Nagyon örülök annak, hogy a dél-szudáni emberek szabadon dönthettek jövőjükről. Büszkén mondhatom, hogy a végső, kétségbevonhatatlan eredményeket a nemzetközi közösség és az Európai Unió erőteljes támogatásának köszönhetően kapták meg.

Történelmi fordulóponthoz közeledünk: tartós béke és egy új állam jön létre egy olyan országban, amely 55 éves függetlensége alatt majdnem 40 évig polgárháborút folytatott. Ez egy új korszak kezdetét jelzi, a tárgyalások korszakát észak és dél között azokról az ügyekről, amelyeket a 2005-ös átfogó békemegállapodás végrehajtása érdekében meg kell oldani: ezek közé tartozik az állampolgárság, a határok kijelölése, annak eldöntése, hogy abyei térsége északhoz vagy délhez tartozzon-e, az olajerőforrások elosztása és az adósság.

Az Európai Uniónak támogatnia kell mind ezt a politikai folyamatot, mind pedig az új állam fejlődését. A nemzetközi közösségnek és az Európai Uniónak nem szabad megfeledkeznie Észak-Szudánról, ahogy nem szabad elfelejtenünk Darfúrt sem, ahol a konfliktus távolról sincs megoldva, és ahol az elmúlt 12 hónapban az erőszak jelentősen fokozódott, és ahol több mint 270 000 ember kényszerült otthona elhagyására, és több mint három millió ember továbbra is sátrakban él.

  Oriol Junqueras Vies (Verts/ALE). – (ES) Elnök úr! Az Európai Unió alapelve a demokrácia, és tekintve, hogy Dél-Szudán lakosainak túlnyomó többsége demokratikus körülmények között a függetlenségre szavazott, az Európai Uniónak támogatnia kell az új állam azonnali létrehozását. Azért kell így tennünk, mert egyéb okok mellett, a demokrácia a stabilitás, a biztonság és a jólét alapja Afrikában és a mediterrán térségben. A gondolatmenetet folytatva azt is hangsúlyoznám, hogy az önrendelkezés joga milyen nemzetközi fontosságú eszközzé válik a nemzetközi kapcsolatokban: láttuk ezt Koszovóban, és most látjuk ezt Dél-Szudánban.

A Nemzetközi Büntetőbíróság maga határozott úgy, hogy a demokratikus függetlenségi folyamatok teljesen jogszerűek a nemzetközi jog szerint. A határok megállapítása ismét úgy zajlik, ahogy annak zajlania kell: demokratikusan. Ezért magának az Uniónak a megerősítése érdekében az EU-nak készen kell állnia arra, hogy elismerje bármely olyan európai ország, például Katalónia, Skócia vagy Flandria önrendelkezési jogát, amely demokratikusan a függetlenség mellett dönt.

  Peter van Dalen (ECR). – (NL) Elnök úr, apokaliptikus időket élünk. Emberek özönlenek Mauritániától Ománig. Az egész világon ezrek vesztik életüket természeti katasztrófákban. Amerikában és Európában az euró és a dollár aranyborjúja körüli tánc egyre vadabbá válik. Sok országban üldözik a keresztényeket.

Senki sem tudja, hogy a világvége mikor jön el, de a Biblia azt parancsolja, hogy figyeljünk és álljunk készen.

Az egész világra kiterjedő zűrzavarban azonban nagyszerű fejlemény tanúi lehetünk: Dél-Szudán megszületésének. Sok évnyi elnyomás és háború után a dél-szudáni emberek megszabadulnak a szolgaságtól. A dél-szudáni emberek kiszabadulnak a nemzetközi körözés alatt álló bűnöző, Omar al-Bashir irányítása alatt álló börtönből. Ezért hálát kell adnunk és örülnünk kell.

Szívből gratulálok ehhez az itt jelen lévő dél-szudáni barátaimnak. Imádkozom azért, hogy ezt az új országot bölcsesség hassa át, hogy a törvény és az igazságosság virágozhasson benne. Olyan ország legyen, ahol együtt jár kegyelem és a hit. Olyan ország legyen, ahol összefonódik béke és igazságosság.

Kifejezetten kérem a Bizottságot, amelyet most Barnier úr képvisel, hogy azonnal, vagyis amilyen gyorsan csak lehet, ismerje el az új dél-szudáni államot. Az elismerést kövessék cselekedetek. Támogassák Dél-Szudánt, amiben csak lehetséges! Tegyék ezt az országot külpolitikájuk prioritásává! Pontos választ várok Öntől kérésemre.

  Gay Mitchell (PPE). – Elnök úr! Ez lehetőség a szudáni emberek számára, akár északon akár délen élnek, hogy gazdaságuk növelésére koncentráljanak és az olajerőforrásokból származó jövedelmüket a nép táplálására és oktatására fordítsák, de nekünk is segítenünk kell, méghozzá késedelem nélkül.

Jelenleg a déli háztartások 80%-ában nincs WC. Minden tizedik gyermek meghal első születésnapja előtt. Dél legszegényebb részein a gyerekek kevesebb mint egy százaléka fejezi be az általános iskolát. Szudán évente több milliárd dollár értékben exportál olajat. Ha észak és dél meg tudnak állapodni egy diplomáciai és békés megoldásban – és ha képesek erre – akkor mindkét fél arra tudja fordítani gazdag természeti erőforrásait, hogy némi baráti segítséggel kiemelkedjen a rettenetes szegénységből, az országukat megmérgező szegénységből.

Természetesen mindkét kormány jövője olyan ügyektől függ, mint a határmegállapítások, az olajbevételek elosztása és Abyei, az olajban gazdag, észak és dél közötti vitatott határövezet státusa. Sürgetem a főképviselőt és a Bizottságot, hogy kezdeményezzenek gyors diplomáciai tárgyalásokat észak és dél között, hogy a fennmaradó kérdéseket a lehető legrövidebb időn belül oldják meg, és ami a legfontosabb, hogy ezt az ügyet az Európai Unió napirendjének élén tartsák.

Örömmel várom az országukat saját jogon képviselő parlamenti képviselőket mindkét oldalról az AKCS-országok és e Parlament közös parlamenti ülésére a közeli jövőben. Ez annak a jele lesz, hogy megteremtették államiságukat. Úgy vélem, hogy ez olyasmi, amit inkább előbb, mint utóbb bátorítanunk kell.

  Guido Milana (S&D). – (IT) Elnök úr, hölgyeim és uraim! Nem szeretném megzavarni ezt az örömteli hangulatot.

Az igaz, hogy elérkeztünk a 2005-ben kezdődött szakasz végére, mely során a diplomácia segített biztosítani, hogy az események a lehető legjobban alakuljanak. Rengeteg megoldatlan probléma maradt azonban. Ez fiatal ország, és fiatal ország lesz akkor is, amikor az elszakadás megtörténik. Ennek az országnak meg kell húznia a határait, kezelnie kell a sokszor említett, abyei térségével kapcsolatos konfliktusokat, az olajvezeték ügyét, ami a legfontosabb dolog az országban, és a nemzetközi segélyrendszerrel kapcsolatos kérdéseket.

Ezért egy nagyon egyszerű dolgot szeretnék a biztosnak mondani. Két vagy három dolgot kell tennünk. Ki kell alakítanunk egy stratégiát Dél-Szudánra, és el kell ismernünk ezt az országot február 7-én, nem várva július 9-ig, amikor a választások eredményét kihirdetik. Azonnal működésbe kell hoznunk külügyi szolgálatunkat, és fel kell állítanunk egy küldöttséget Dél-Szudánban.

Csak így támogathatunk egy folyamatot, csak így lehet bölcs, stratégiai diplomáciával támogatni ezt az országot a demokráciához vezető úton. Megjegyezném, hogy az országnak elsőként alkotmányoznia kellene, amiben Európa sokat segíthet.

  Niccolò Rinaldi (ALDE). – (IT) Elnök úr, biztos úr, hölgyeim és uraim! 1991-ben, amikor politikai tanácsadóként elkezdtem dolgozni az Európai Parlamentben, az Észak- és Dél-Szudán közti konfliktus már kiújuló válság volt. Végül 20 évvel később némi fényt látunk egy hosszú és nehezen járható alagút végén.

Amint Milana úr és mások rámutattak, még sok a tennivaló, de sokan a legrosszabbra készültünk, és arra számítottunk, hogy ismét kitör a polgárháború. Ezért hát gratulálok az ország északi és déli részének ehhez az előzetes népszavazási eredményhez. Most minden nap számít a függetlenség kinyilvánításáig. Senki sem engedhet meg magának egyetlen rossz lépést sem: sem Kartúmban, sem Jubában, Brüsszelben vagy az Afrikai Unióban, Addisz Abebában. Üdvözölni kell például azt az elgondolást, hogy a függetlenség kihirdetéséig a megnyitandó EU-küldöttség speciális státusszal rendelkezzen. Szudán csodálatos leckét fog nekünk, a nemzetközi közösségnek adni a cinizmusról és azokról a válságokról, amelyeket gyakran – leginkább a lemondás érzésétől áthatva – megoldhatatlannak tartunk.

  Frank Engel (PPE). – (FR) Elnök úr! Üdvözlöm Dél-Szudán majdani függetlenségét, és gratulálok a dél-szudáni embereknek, hogy sikerült ezt kivívniuk.

Ahogy Goerens képviselőtársunk az imént mondta, aki volt olyan kedves, hogy ebből az alkalomból megkeresett engem, az embernek joga lehet arra, hogy ne a saria törvényei szerint éljen. Ezt a jogot nekünk tiszteletbe kell tartani. Azt is el kell mondanom azonban, hogy csak néhány nép van megáldva azzal a lehetőséggel, hogy megszerezze az ehhez a szabadsághoz vezető jogot. A közeli Szomália lakosainak nincs meg ez a joguk.

Kérném, hogy vizsgáljuk felül politikánkat, amely – legalábbis eddig – abban állt, hogy nem ismerjük el a Szomáliai Köztársaság lakosainak erőfeszítéseit, akik szabad és demokratikus muzulmán államot hoztak létre a térségben, amelyet úgy kezelünk, mintha nem is létezne.

Elnök úr! Ami Dél-Szudánt illeti, én is szeretnék az ország helyzetéről egy szót szólni. Dél-Szudán továbbra is Afrika legszegényebb országa annak ellenére, hogy az utóbbi öt évben egész Szudán olajerőforrásainak felével rendelkezhetett. Látom a nyilvánvaló elmaradottságot, amit egészen mostanáig nagyrészt Kartúm hanyagsága és figyelmetlensége okozott.

Azt szeretném azonban, ha mostantól az Európai Unió ragaszkodna a kormányzás és a fejlesztés szükségességéhez, és nem segítene finanszírozni az elmaradottságot, ami valószínűleg a jövőben is megteremtődik Dél-Szudánban.

  Jarosław Leszek Wałęsa (PPE). – (PL) Elnök úr! Ellent kell állnunk a túlzott optimizmus csábításának a mai vitában. A szudáni eseményeket olyan biztonsággal lehet megjósolni, mintha kristálygömbbe néznénk. A közelmúltban lezajlott népszavazás által keltett minden remény ellenére nem szabad azt hinni, hogy az ügy meg van oldva. Távolról sincs így, és senki sem tudja még, hogy az országot a déliek kívánsága szerint fel fogják-e osztani.

További probléma, hogy az ország déli részét jelenleg a muzulmán észak elleni gyűlölet tartja össze. Amikor ez az érzelem elmúlik, és elérkezik az állami intézmények felépítésének ideje, a három kulturálisan és nyelvileg is különböző törzs közti egyensúly gyorsan látszólagossá válik. Ez nagyon fontos kérdés lesz, amire már most oda kell figyelnünk.

A következő kérdés, amelyet fel kell tennünk magunknak, és amelyet meg kell válaszolnunk, így szól: miért reméljük most, hogy békésen ér véget egy fél évszázadig tartó konfliktus? A válasz egyértelmű: a kőolaj miatt. Mind a külföldi konszernek, amelyek nélkül nem lehetne olajat bányászni egy ilyen szegény országban, mind pedig a két országrész képviselői megérezték az olajdollárok szagát.

Reméljük, hogy a kapzsiság nem vakít el minket, és segítőkészségünk nemcsak az államépítő intézkedésekhez szükséges pénzeszközöket fogja megteremteni, de lehetővé teszi olyan programok megvalósítását is, amelyek a társadalom hasznára válnak.

  Anna Záborská (PPE). – (SK) Elnök úr! A népszavazás előtt nagyon aggódtunk az eseményt kísérő esetleges zavargások miatt, és örülök, hogy a az békésen zajlott le, és érvényes volt. Ugyanakkor el kell érni – amint Ashton bárónő mondta –, hogy Abyeiben korrekt módon megrendezzék a következő népszavazást, és abban a térségben is, ahol az olajlelőhelyek vannak. Az Európai Parlament megfigyelő missziójára szükség lesz ennél a következő választásnál is.

Dél-Szudán azután is a világ egyik legszegényebb országa marad, hogy kinyilvánítják függetlenségét. Sok szlovák nem kormányzati szervezet tevékenykedik a térségben, és fontos, hogy megfelelő körülmények között dolgozhassanak. Szeretném kiemelni a helyi egyházak és egyházi szervezetek szerepét, mert ők is megérdemlik a támogatásunkat. Sok iskolát és egészségügyi intézményt állítottak fel és vezetnek, és nagy tekintélynek örvendenek a térségben.

Azzal szeretném zárni a felszólalásomat, hogy Szudán felbomlása után ne feledkezzünk meg arról a dél-szudáni kisebbségről, amelynek tagjai az üldözés hatására északra menekültek, és sok éve ott élnek. Ha Észak-Szudán nem ismeri el a kettős állampolgárságot, amint Bashir elnök megígérte, a saria törvényei fognak rájuk vonatkozni, és másodrendű állampolgárokká válhatnak.

  María Muñiz De Urquiza (S&D). – (ES) Elnök úr! Sikertörténetet vitatunk meg: évekig tartó összecsapások után Szudán békésen és demokratikusan végigjárt egy összetett elszakadási folyamatot a nemzetközi jogban lefektetett kritériumoknak megfelelően: a külföldi, gyarmatosító vagy faji uralomnak alávetett bármely népet megilleti az önrendelkezés joga, akárcsak minden olyan népet, amely egyetért az elszakadással az ENSZ Biztonsági Tanácsának vagy a felek közötti egyezménynek megfelelően.

Ez egyúttal az Európai Unió sikere is, amely támogatta és ellenőrizte a választási folyamatot, ahogy hamarosan Csádban és Ugandában is tenni fogja. Reméljük, hogy az Európai Unió a nemzetközi közösségen belül vezető szerepet fog játszani a dél-szudáni népszavazás után kialakuló új állam támogatásában, hogy az összes említett, fennálló probléma megoldódjon a hazatérőktől kezdve a természeti erőforrásokig. Reméljük, hogy az Európai Unió teljes körű támogatást fog nyújtani.

  Izaskun Bilbao Barandica (ALDE). – (ES) Elnök úr! Szeretném itt kifejezni elismerésemet a dél-szudáni népszavazás lezárásáért. A demokratikus folyamatnak köszönhetően egy összetett társadalom – amelyet etnikai és vallási különbségek és súlyos gazdasági viták osztanak meg – véget vetett a kétmillió ember életét követelő konfliktusnak. Ezért gratulálnék a folyamatban résztvevő főszereplőknek, és szeretném elismerni az Egyesült Nemzetek szerepét, amely teljesítette békefenntartó misszióját. Továbbá azt kívánom, hogy más konfliktusok is hasonlóképpen végződjenek, és remélem, hogy bizonyos államokban itt megszűnik a félelem az olyan elvektől, mint az emberek választási szabadsága és az önrendelkezési jog gyakorlása.

Nagyravágyás, hajlíthatatlanság, a kisebbségek és azok jogainak el nem ismerése, valamint a pluralizmus el nem ismerése – ezek az okai sok feszültségnek. A párbeszéd és a politika pedig arra szolgálnak, hogy feloldják ezeket a feszültségeket. Ha idejében a párbeszédhez és a politikához fordulunk, megelőzhetjük a konfliktusokat, de ha letagadjuk a valóságot, és úgy próbálunk meg túllépni a konfliktusokon, hogy elleplezzük az igazságot, akkor a legbiztosabb úton haladunk a kudarc felé.

  Charalampos Angourakis (GUE/NGL). – (EL) Elnök úr, én sajnos nem osztom a felszólalók hatalmas optimizmusát. Először is, mert fel kell tennünk a kérdést, hogy Dél-Szudán miért szerezte meg „ilyen könnyen” a függetlenségét, miközben a Nyugat-Szaharában uralkodó rezsim olyan, amilyennek ismerjük, és nem ismerte el a terület jogát a függetlenségre. Számomra és a Görög Kommunista Párt számára nagyon egyszerű a válasz. Dél-Szudán abban a szerencsés helyzetben van, hogy rendelkezik olajjal.

Reméljük, hogy az olaj végül nem válik átokká a dél-szudáni emberek számára, ahogy ez az iraki néppel és más nemzetekkel történt. Továbbra is súlyos megoldatlan problémákkal kell szembenézniük. Mi úgy véljük, hogy a nagyhatalmak között élesedni fog a küzdelem ezért a területért, és felszólítjuk a dél-szudáni munkásokat, hogy ne tévessze meg őket az oszd meg és uralkodj stratégiája, és szövetkezzenek az észak-szudáni munkásokkal, hogy új távlatokat nyissanak az országuk számára.

  Franz Obermayr (NI). – (DE) Elnök úr! A Dél-Szudánban tartott legutóbbi népszavazáson az emberek úgy döntöttek, hogy a régi, mesterséges, gyarmati határoknak le kell omlaniuk. Júliusban hivatalosan megalakult a világ 193. állama. 3,8 millió ember szavazott egy független államra, és csak 45 000 ember akarta azt, hogy a dolgok változatlanul maradjanak: ez azt jelenti, hogy elsöprő többség élt önrendelkezési jogával, és ez nagy örömre ad okot.

Az elszakadás azonban önmagában nem teremti meg az ország stabilitását. Szudán továbbra is egy kritikus térség, és északon ott van a mindenütt jelenlévő radikális iszlamizmus. Egyéb intézkedések mellett fontos a közigazgatási rendszer kialakítása, mert az új határt kezelni és ellenőrizni kell.

Ehhez hatékony biztonságpolitikára van szükség az egész régióban: Szomáliában, Szudánban és Dél-Szudánban. Az EU főképviselőjét a nemzetközi szereplőkkel együtt felszólítjuk, hogy segítse elő a biztonság és a stabilitás kialakulását a térségben, és mindenekelőtt vegye fel a harcot a radikális tendenciákkal, és támogassa bátran Szudánt.

  Seán Kelly (PPE). – Elnök úr! Végre a sok baj és bánat mellett van jó hírünk is. Olyan jó történet, amelyben – büszkén mondhatom – az Európai Unió nagyon fontos szerepet játszott – köszönet Ashton bárónőnek és kollégáinak és azoknak a parlamenti képviselőknek, akik a népszavazás ellenőrzésében részt vettek.

Természetesen csak most kezdődik a tényleges munka, amely során megvalósul Dél-Szudán szabadsága és államisága. Ez igen nehéz folyamat, és a világtörténelem tanúsága szerint gyakran polgárháborúba torkollik.

Az Európai Unió azonban kulcsszerepet játszhat az átmenet megvalósításában, és így a dél-szudáni emberek szert tehetnek azokra az alapvető emberi jogokra, mint az oktatás vagy akár az illemhelyek, amelyekre Mitchell úr utalt.

Úgy vélem, hogy különösen a határkérdések és az olajerőforrások megosztása lesznek a kulcsfontosságú ügyek. Egy híres ír hős, Michael Collins mondta egyszer, hogy a határterület viszályt jelent, és az mindig így is lesz.

Az Európai Unió, amelyet függetlennek és objektívnak tartanak, kulcsszerepet játszhat az égetően szükséges átmenet megvalósításában. Nagyon köszönöm. Sok szerencsét kívánunk a szudáni embereknek!

  Michel Barnier, a Bizottság tagja. – (FR) Elnök úr! Ashton bárónő megkért, hogy hallgassam végig mindnyájukat, és én figyelmesen meghallgattam Önöket. Szeretném megköszönni megértésüket, hogy Ashton bárónőnek sürgős okokból el kellett távoznia a Házból, miután főképviselőként kifejtette álláspontját a rendkívül kényes szudáni kérdésről.

Világosan látjuk, hogy Afrikának ebben a hatalmas térségében, és hölgyeim és uraim, minden felszólalásuk ezt tükrözte, ami az egyik országban történik, az összes többire kihathat a fejlődés, a béke és a stabilitás szempontjából. Ne felejtsük el, hogy kilenc ország határos Szudánnal. Ezért olyan fontos, ami a népszavazással kapcsolatban történt.

De Keyser asszony – akinek szeretném elismerni a választási megfigyelők vezetőjeként végzett munkáját – felidézte, akárcsak Ashton bárónő, ennek a népszavazásnak a sikerét: példás folyamat és egy átmenet, amelynek békésnek kell lennie. A főképviselőhöz hasonlóan én is szeretnék köszönetet mondani az Európai Parlament tagjainak és másoknak azért a jó együttműködésért, amelyet ebben a folyamatban az európai intézmények – és különösen az Európai Parlament – tanúsítottak.

Hölgyeim és uraim! Önök közül többen beszéltek Darfúrról. Ami engem illet, soha nem felejtettem el, amikor 2004-ben a válság csúcspontján akkori francia külügyminiszterként elmentem Al-Fashirba, Darfúr legbelsőbb részébe, és azt, amit ott láttam és hallottam.

Ezért örültem ennek a lehetőségnek, hogy Ashton bárónő nevében elmondhatom a véleményemet a helyzetről. Nagy figyelmet szentelünk a kérdésnek, és természetesen nagy aggodalommal követjük a mai fejleményeket, miközben természetesen elítéljük az emberi jogok sorozatos megsértését és az ENSZ alkalmazottainak elrablását. Ezért várjuk el minden féltől, hogy csatlakozzon ehhez a békefolyamathoz. Természetesen támogatnunk kell ezt a békefolyamatot. Ez a célja politikai cselekedeteinknek, mindennek, amit a stabilitás érdekében teszünk, és még konkrétabban a humanitárius segítségnyújtásunknak is, természetesen.

Elnök úr! Szeretnék rámutatni arra, hogy 2003 óta az Európai Unió 776 millió euróval támogatott humanitárius programokat Szudánban, különösen Darfúrban, amelynek égetően szüksége van erre, és Dél-Szudánban. Arra is szeretnék rámutatni, hogy a Bizottság Humanitárius Segélyek és Polgári Védelem Főigazgatósága (ECHO) továbbra is megelőző módon lép fel, és szeretnék minden munkatársnak köszönetet mondani, aki az ECHO mellett dolgozott az Északról Dél-Szudánba visszatérő emberek reintegrálásában az Egyesült Nemzetekkel együttműködésben.

Ami a Dél-Szudánnal való együttműködést illeti, az Európai Unió több segítséget fog nyújtani ezen a rendkívül meghatározott területen, hogy elősegítse a vidékfejlesztést és mezőgazdasági termelési kapacitás bővítését, amelyre ezeknek az embereknek olyan kétségbeesetten szükségük van, hogy ne legyenek örökké ráutalva az importra, amely az árak ingadozása miatt egyre drágábbá válik. Akik ismernek engem, tudják, hogy feltétlenül támogatom ezt az ügyet most biztosként, és korábban más tisztségeket betöltve. A Bizottság hosszan szólt erről a kérdésről ma reggeli közleményében. Ezért a vidékfejlesztés, mezőgazdasági fejlesztés, alapszolgáltatások, oktatás és egészségügy alapvető területein a Bizottság továbbfokozza segítségét. Most azt tervezzük, hogy egy 150 millió eurós alapot állítunk fel a Szudánban és természetesen Dél-Szudánban élő legkiszolgáltatottabb népcsoportok számára.

Ennyit akartam elmondani. Nagyon röviden még három további megjegyzést szeretnék tenni. A több parlamenti képviselő által említett állampolgárság ügyével kapcsolatban azt szeretném mondani, hogy teljes mértékben támogatjuk a Mbeki elnök vezette testület munkáját, ami elősegíti a majdani állampolgársággal és az állampolgárság súlyos kérdéséhez kapcsolódó más ügyekről szóló tárgyalásokat.

A nemzetközi bírósággal kapcsolatban az Európai Unió továbbra is fenntartások nélkül támogatja a Nemzetközi Büntetőbíróságot. Jó néhányszor felszólítottuk a hatóságokat, különösen a szudániakat, hogy teljes mértékben működjenek együtt a Nemzetközi Büntetőbírósággal.

Elnök úr! Végül szeretnék egy szót szólni arról a témáról, amelyet többen felvetettek, nevezetesen az adósságról. Szeretném emlékeztetni Önöket a Tanács legutóbbi következtetéseire, amelyek nagyon egyértelműek voltak: az Európai Unió támogatni fogja az adósságkönnyítést ennek az országnak a számára, más partnerekhez hasonlóan, tekintetbe véve az elvárt haladást, amelyet figyelemmel akarunk kísérni, és politikai és gazdasági támogatást akarunk nyújtani ahhoz, hogy biztosítsuk az ország stabilitását.

Ezeket a válaszokat kívántam adni Ashton bárónő nevében.

  Elnök. – A vitát lezárom.

  Indrek Tarand (Verts/ALE), írásban. – A helyzet egész Észak-Afrikában valóban veszélyes, ugyanakkor reménnyel teli. A térség sajátosságai azt kívánják, hogy különleges figyelmet fordítsunk a humanitárius és katonai képességekre, hogy képesek legyünk biztonságot és stabilitást nyújtani. Azt látjuk ugyanakkor, hogy az EU fejlett katonai eszközöket ad el Oroszországnak, például Mistral hadihajókat, számolt azzal valaki, hogy Oroszországban még nem zajlottak le ezek a demokratikus forradalmak?

  Andreas Mölzer (NI), írásban. – (DE) Az, hogy a népszavazáson Dél-Szudán az elszakadásra fog szavazni, várható volt. Az is várható volt, hogy ez nem fogja megoldani a térség problémáit. Először is a dél még mindig instabil, és először be kell bizonyítania létjogosultságát független államként. Ez megtörténhet a kijelölt júliusi dátum előtt, mert a 25%-os területveszteség és a 20%-os népességveszteség közel sem lesz olyan kemény csapás Észak-Szudán számára, mint olajbevételeinek jelentős részéről lemondani. Ezért az EU-nak segítenie kell az új államot függetlensége fenntartásában és szuverenitása megőrzésében, mert a Dél-Szudánnak adott fejlesztési segély fontos szerepet játszhat Európa jövőbeni olajellátása szempontjából. Az EU-nak példát kellene vennie Kínáról, különösen azért, mert Peking okosan összeköti a fejlesztési segélyeket a nyersanyagszállítással. Ily módon a kínai modell mindkét fél számára hasznos. Az Európába irányuló illegális bevándorlás problémáját sem szabad figyelmen kívül hagyni. Ezért megállapodást kell kötni a dél-szudáni kormánnyal azoknak a saját állampolgárainak a visszafogadásáról, akik illegálisan léptek az Európai Unió területére. Nekünk azután nagyon alaposan meg kell vizsgálnunk, hogy Dél-Szudán egyáltalán kész-e betartani ezt a megállapodást.

17. Az európai felügyeleti hatóságok vezető tisztségviselőinek kinevezése (vita)

  Elnök. – A következő napirendi pont a Tanács és a Bizottság nyilatkozata az európai felügyeleti hatóságok vezető tisztségviselőinek kinevezéséről.

  Enikő Győri, a Tanács soros elnöke. – Elnök úr! Szeretném megköszönni a biztos úrnak és a tisztelt képviselőtársaknak – kedves volt kollégáimnak – a lehetőséget, hogy a Tanács nevében szólhassak az új Európai Felügyeleti Hatóságok (az EFH-k) elnökeinek és ügyvezető igazgatóinak kinevezési eljárásáról és azokról az elvekről, amelyeknek vezérelniük kell őket feladataik végrehajtásában.

Az EFH-k létrehozásáról alig három hónappal ezelőtt elfogadott rendelet nem szánt konkrét szerepet a Tanácsnak az EFH-k elnökeinek és ügyvezető igazgatóinak kinevezésében; ez a különböző felügyeleti tanácsok feladata.

Az EFH-rendelet értelmében tehát az EFH-k elnökét a felügyeleti tanács jelöli ki. Az EFH-rendelet kritikus szerepet szán az Európai Parlamentnek, amely kifogást emelhet az így kijelölt vezető tisztségviselő kinevezése ellen, illetve felmentheti az elnököt a felügyeleti tanács határozatát követően.

Milyen szerepet tölt be tehát a Tanács egy ilyen felállásban? Nos, a Tanács, mint társjogalkotó, megállapodott a Parlamenttel, hogy ezekbe a szabályozásokba olyan rendelkezéseket épít be, amelyek biztosítják, hogy a felügyeleti tanács tagjai – az igazgatótanács –, valamint az EFH-k elnökei és ügyvezető igazgatói szigorú függetlenség védelme és kötelme alatt állnak annak érdekében, hogy csak és kizárólag az Unió érdekeit szem előtt tartva járjanak el.

Nem kívánom teljes egészében idézni a rendelet – vagy még pontosabban a 42., 46., 49. és 52. cikk – rendelkezéseit, de szellemiségük teljesen világos. Sem a felügyeleti tanács szavazati joggal rendelkező tagjai, sem az elnök, sem az ügyvezető igazgató nem kérhet vagy fogadhat el utasításokat sem uniós intézményektől vagy szervektől, sem tagállami kormánytól, sem más köz- vagy magánjogi jogalanytól, és ezek sem törekedhetnek az elnök vagy az ügyvezető igazgató befolyásolására feladataik ellátása során.

Az EFH-rendelet az uniós intézmények által elfogadott személyzeti szabályzatnak van alárendelve. Ez maga is tartalmaz több kulcsfontosságú rendelkezést annak biztosítására, hogy a hatóságok elnökének és ügyvezető igazgatójának kiválasztása a legobjektívabban, szigorúan a rendelet 48. és 51. cikkében lefektetett kritériumokkal összhangban történjen.

Úgy látom, hogy az ügyvezető igazgató profiljának megfelelő vezetői tapasztalaton túlmenően mindkét cikk kritériumnak tekinti annak „érdemeit, alkalmasságát, a pénzügyi intézményekkel és piacokkal kapcsolatos ismereteit, valamint a pénzügyi felügyelet és szabályozás terén szerzett gyakorlatát”.

Ami a finanszírozást illeti, a Tanács a rendelet elfogadásával nagy célok szolgálatába kívánta állítani az EFH-kat, és biztos vagyok benne, hogy a Parlament is hasonlóképpen gondolkodott. Immár e két intézmény feladata, hogy költségvetési hatóságként gondoskodjon róla, hogy e törekvések teljesítésére minden évben megfelelő eszközök álljanak rendelkezésre a Bizottság költségvetési javaslata alapján.

Az elnökség azt is rendkívül fontosnak tekinti, hogy minden tagállam megfeleljen az új hatóságok iránti kötelezettségeinek. A Tanács, mint társjogalkotó számára elengedhetetlen a rendelet valamennyi rendelkezésének maradéktalan és pontos megvalósítása. Elvárjuk, hogy a Bizottság a Szerződések őreként gondoskodjon arról, hogy ez valóban így legyen.

Mint tisztelt képviselőtársaim is tisztában vannak vele, a rendelet 55. preambulum bekezdése azt a kötelességet rója a Bizottságra, hogy a hatóságok első elnöke kinevezése alkalmával állítsa össze a lehetséges jelöltek listáját. A Parlament és a Tanács a rendelet elfogadásával beleegyezett abba, hogy ez legyen az első kinevezésekre vonatkozó eljárás.

Remélem, hogy az elnökök most már megkezdhetik munkájukat. Elsődlegesen fontos, hogy az új ügynökségek a lehető leghamarabb megkezdhessék működésüket, hiszen a pénzügyi válság kihívásaira adott uniós válasz lényeges részét képezik. Nem engedhetjük meg magunknak a késlekedést, és tudom, hogy számíthatok a Parlament teljes támogatására az új ügynökségek zökkenőmentes megalakulása és működtetése érdekében.

A Parlament és a Tanács közötti jó együttműködés eredményeképpen az EU vadonatúj felügyeleti hatósági struktúrával rendelkezik. Közös felelősségünk annak biztosítása, hogy az EFH-k mihamarabb beindíthassák működésüket.

Parlamentbarát elnökséget képviselek, és mint olyan, szilárdan elköteleztem magamat arra, hogy az Európai Parlamenttel a lehető legnagyobb egyetértésben működjünk együtt, és remélem, hogy a Parlament is hű partnerünk lesz.

  Michel Barnier, a Bizottság tagja. – (FR) Elnök úr, Győri miniszter asszony, hölgyeim és uraim! Január 1-jétől az Európai Unió új felügyeleti rendszert vezetett be a pénzügyi szektor részére.

A piacok és a pénzügyi szereplők szabályozásának alapvető reformjával együtt ez a rendszer erősíteni fogja az Unió pénzügyi stabilitását, és úgy gondolom, hogy kibővíti a lehetőségeket és szilárd alapokat teremt a pénzügyi ágazat számára, ami valamennyi nemzetnek rendkívül fontos.

Szeretnék először is gratulálni az Európai Parlamentnek a kulcsfontosságú szerepért, amelyet évek óta játszik ebben a folyamatban. Az, hogy ma már hatékonyabb felügyeleti rendszerünk van a pénzügyi szektorban, és hogy e téren is hasznosítjuk a válság tanulságait, nagymértékben az Európai Parlamentnek köszönhető.

Elérkeztünk a három Európai Felügyeleti Hatóság új architektúrája megteremtésének végső szakaszába, és néhány napon belül kinevezésre kerül a három szervezet elnöke és ügyvezető igazgatója. Hölgyeim és uraim! A kinevezési eljárások a teljes átláthatóság jegyében zajlottak, maradéktalanul tiszteletben tartva a hatóságokat létrehozó rendelet rendelkezéseit, illetve azokat az egyéb szabályokat, amelyek az Unió szabályozási ügynökségei vezetőinek kinevezésére vonatkoznak.

Az imént említett 6 pozícióra mintegy 275 jelentkezés érkezett. Mindegyiket alaposan és tárgyilagosan megfontoltuk. A különböző érdekelt felek – azaz az Európai Parlament, a felügyeleti tanács és a Bizottság – szerepét is lelkiismeretesen tiszteletben tartottuk. A jövőben is hasonlóképpen biztosítani fogjuk a folyamat átláthatóságát és megfelelő előkészítését annak érdekében, hogy az Európai Parlament Gazdasági és Monetáris Bizottsága (ECON) a lehető legeredményesebben tölthesse be a kiemelten fontos szerepet, amit játszik.

A Parlament sokat várt és vár el ezektől a hatóságoktól, és úgy gondolom, teljes joggal. Meg tudom érteni követeléseiket. A Parlamenthez hasonlóan a Bizottság is azon a véleményen van, hogy e hatóságok elnökeit és ügyvezető igazgatóit érdemeik, gyakorlatuk, függetlenségük, Európa iránti elkötelezettségük és a pénzügyi piacok felügyeletével és szabályozásával kapcsolatos kérdésekben való jártasságuk alapján válasszák ki. Hölgyeim és uraim! Ez idáig ebben a szellemben zajlottak a beérkezett jelentkezések alapján a kiválasztási eljárások.

Miután a hatóságokat létrehozó rendelet 68. cikke értelmében a Parlament és a Tanács úgy döntött, hogy az elnökökre és ügyvezető igazgatókra az Unió intézményeinek személyzetére vonatkozó szabályok alkalmazandók, a Bizottság biztosította is ennek megvalósulását és azt, hogy e téren is tiszteletben tartsák a rendelet előírásait.

Hölgyeim és uraim! Önök aggodalmukat fejezték ki a hatóságok vezető tisztviselőinek fizetésével és maximális életkorával kapcsolatban. Ez ügyben minden lehetőséget feltártunk a lehető legnagyobb rugalmasság elérése érdekében, és szükség esetén a kérdést ismét megvizsgáljuk a hatóságok működésének 2013 végén esedékes felülvizsgálata alkalmával.

Támogatom továbbá a Parlament szándékát, hogy a hatóságok élén biztosítva legyen a nemek közötti optimális egyensúly. Az előzetes kiválasztási eljárás folyamán a beérkezett jelentkezések kapcsán a Bizottság szigorúan alkalmazta az egyenlő esélyek elvét. E tekintetben szeretném megjegyezni, hogy az ügyvezető igazgatók kijelölésének most folyamatban lévő, még le nem zárult szakaszában két igen alkalmas jelölt verseng egymással az ügyvezető igazgató posztjáért.

Teljesen egyetértek a Parlamenttel abban, hogy erős, mindenféle politikai vagy egyéb befolyástól független hatóságokra van szükség. Elengedhetetlen, hogy az elnökök, ügyvezető igazgatók és a különböző tanácsok szavazati joggal rendelkező tagjai teljesen függetlenek legyenek, és kizárólag az Unió érdekeit szem előtt tartva járjanak el. A Parlament és a Tanács a hatóságokat létrehozó rendelet 42., 46., 49. és 52. cikkében fektette le ezt az elvet, amelyre Győri miniszter asszony éppen az imént hivatkozott.

Az uniós jogszabályok őreként a Bizottság teljes mértékig, maximálisan teljesíteni fogja azt a kötelességét, hogy biztosítsa az említett cikkek maradéktalan betartását. Ehhez még hozzátenném, hogy a Bizottság is jelen lesz a hatóságokat irányító szervezetekben, és ennek kapcsán természetesen ügyelni fog arra, hogy minden meghozott döntés az Unió érdekeit szolgálja.

A felügyeleti tanács összetételével kapcsolatban a Bizottság már kiemelte, hogy jogi szempontból szükségszerű és politikai szempontból lényeges, hogy a felügyeleti tanácsok a hatáskörrel rendelkező nemzeti hatóságok vezetőiből álljanak. Személyesen írtam a hatóságoknak, hogy egyértelművé tegyem e pont tisztázásra szoruló részeit. Néhány nemzeti hatóság azóta módosította is képviseletét. Másoknál ez még várat magára. Biztosak lehetnek abban, hogy a Bizottság szigorúan figyelemmel kíséri e kérdést, és ezzel kapcsolatban semmiféle engedményre nem lesz hajlandó.

A hatóságok felügyeleti tanácsainak összetételének pontosan meg kell felelnie az Önök, illetve általában a jogalkotó kívánalmainak, és személyesen fogok gondoskodni arról, hogy a szóban forgó hatóságokat létrehozó rendelet 40. cikkével összhangban a nemzeti hatóságok vezetői valóban személyesen találkozzanak legalább – ismétlem, legalább – évi két alkalommal.

Végül pedig, hölgyeim és uraim, támogatom a Parlament törekvését, hogy biztosítsa a hatóságok részére a szükséges pénzügyi és emberi erőforrásokat feladataik hiteles ellátásához. A költségvetési hatóság számíthat a Bizottság technikai támogatására abban, hogy összhangba kerüljenek a hatóságokra kirótt feladatok és a hatóságok feladatainak ellátásához rendelt erőforrások.

Elnök úr, hölgyeim és uraim! Életbevágó, hogy most már sikeresen végrehajtsuk a szóban forgó hatóságok elnökeinek és ügyvezető igazgatóinak kinevezését. A hatóságoknak meg kell kezdeniük munkájukat. Biztosíthatom Önöket arról, hogy minden nap megbizonyosodhatok az új hatóságok hasznosságáról, hiszen ma már szinte naponta egyeztetünk velük.

A hatóságok által az Európai Rendszerkockázati Tanáccsal együttműködésben felvállalt feladatok a legnagyobb fontossággal bírnak. Azt szerettük volna, ha már január 1-jétől teljesen üzemképesek lettek volna. Immár a mi feladatunk, hogy saját szerepünkhöz mérten lehetővé tegyük, hogy megfelelő körülmények között, mielőbb végrehajthassák feladatukat. Ehhez szükségünk van az Önök intézményének teljes támogatására.

Ismét szeretném megerősíteni, hogy a Bizottság gondoskodni fog arról, hogy a jogalkotó szándékait teljes mértékben tiszteletben tartsák, és hogy a szóban forgó hatóságok csak és kizárólag az Európai Unió érdekeit szem előtt tartva járjanak el.

ELNÖKÖL: Dagmar ROTH-BEHRENDT
alelnök

  Jean-Paul Gauzès, a PPE képviselőcsoport nevében. – (FR) Elnök asszony, Győri asszony, Barnier úr! A mai vita nem jogi vita, hanem valódi politikai vita. Ez a vita Európa jövőbeli pénzügyi szabályozásáról szól. A Parlament és a Tanács közös munkájának egy aspektusát tetőzi be, amelyet a Bizottság irányításával végeztek. Világosan fogok fogalmazni.

Számunkra ez nem valamiféle forradalom, vagy hatalmunk öncélú fitogtatása. Arról van szó, hogy biztosítanunk kell a Tanács és a Parlament közötti megállapodások szellemiségének tiszteletben tartását. Nem jogi ujjgyakorlatról beszélünk. A szövegek nem számítanak. Ismerjük a szövegeket. Ami számít, az az, hogy hogyan hajtjuk végre ezeket a szövegeket a gyakorlatban. Ezzel kapcsolatban szeretnék köszönetet mondani a biztos úrnak beszédének világos megfogalmazásáért.

Soha nem kívántuk kérdőre vonni a Bizottságot, és a biztos úr szavai tökéletesen összhangban vannak a Parlament akaratával. Egy olyan politikai tettről beszélünk itt, ami kimondja: „Ha már létrehoztuk ezeket az intézményeket, meg kell kapniuk a konkrét erőforrásokat a megfelelő működéshez”.

Meg kell azonban mondanom, hogy nem csak kételyeink, de egyenesen gyanúink vannak azzal kapcsolatban, hogy egyes tagállamok – azok, amelyek fel akarják bomlasztani az európai felügyeletet és megakadályozni az európai szintű pénzügyi szabályozást – betartották-e ezeket a rendelkezéseket. Tiltakozunk ez ellen, mert úgy gondoljuk, hogy ha valóban ez a helyzet, akkor becsaptak minket a felügyeletről szóló tanácskozásokon. Pedig nehéz és hosszan tartó tanácskozások állnak mögöttünk, ahol mindenki kötött valamiféle kompromisszumot. A belga elnökség kiváló munkát végzett, a biztos úr is óriási lendületet adott. Ennek ellenére ma olyan intézményekkel állunk szemben, amelyeknek nincs valódi hatalmuk, mert nem megfelelő a kinevezett személyzet minősége, és mert a tagállamok nem a legjobb embereket választották, talán azért, mert a felkínált bérek nem voltak eléggé vonzóak.

Akárhogyan áll is a helyzet, a Parlament ma konkrét választ akar hallani. Miniszter asszony! Kénytelen vagyok kimondani, bármennyire is a barátomnak tekintem Önt, hiszen egymás mellett ültünk és ugyanabban a frakcióban, ugyanabban a szakbizottságban dolgoztunk, hogy az általam látott levél, bár csak első tervezet, de nem elfogadható.

Szeretném elmondani, hogy mi az Európai Néppárt (kereszténydemokraták) képviselőcsoport álláspontja. Egyszerű. Önnek, mint a Tanács képviselőjének, ki kell mondania, hogy teljes mértékig támogatja, amit a biztos az imént elmondott. Elmondhatom Önnek, hogy meg lennénk elégedve egy ilyen nyilatkozattal. A biztos úr pontosan fogalmazott. Rávilágított a humán és pénzügyi erőforrásokkal kapcsolatos problémákra. Az Önök levelének ki kell mondania: „Egyetértünk gyakorlatilag mindennel, amit a biztos elmondott”. Ez nagyon fontos lenne, Győri asszony.

„Egyetértünk gyakorlatilag mindennel, amit a biztos a ma esti plenáris ülésen elmondott”.

  Udo Bullmann, az S&D képviselőcsoport nevében. – (DE) Elnök asszony, hölgyeim és uraim! Miért vagyunk itt? Barnier úr szerint azért, mert az Európai Parlamentnek sikerült végre olyan európai felügyeleti hatóságokat létrehoznia, amelyek érdemesek erre a névre. Ez nem volt része a Tanács programjának. Nem volt része a tagállamok programjának sem. A Bizottság maga is kételkedett abban, hogy meddig sikerül kitartanunk az új intézmények kialakításával kapcsolatban. A Tanács bizonyára megérti – meg kell értenie –, hogy mik az aggályaink, és ugyanígy a Bizottság is, hiszen valószínűleg maga is hasonlóképpen aggódik.

Nem; az Európai Parlament – és ez valamennyi frakcióra vonatkozik, nem csupán ránk, szociáldemokratákra – nem fog eltűrni semmiféle olyan játékot a nemzetek részéről, amellyel megpróbálják aláásni az új felügyeleti hatóságok hatalmát. Éppen ezért fontos számunkra a személyzet kinevezése. Ezzel kapcsolatban jogaink vannak – ki kell kérni a véleményünket.

Néhány dolog valóban okot ad az aggodalomra. A személyi listák, amelyeket kézhez kapunk, nem árulják el, hogy tiszteletben tartották-e a nemek közötti egyenlőség kritériumát. Javaslatokat kapunk jelöltekről, és nem látunk köztük olyat, akiről azt feltételeznénk – és ezt a szóban forgó egyének iránti teljes tisztelettel mondom –, hogy ne tudná ellátni megfelelően a munkáját. Nyilvánvalóan jó emberekről van szó, akik a múltban már bebizonyították, hogy jól végzik munkájukat. Mégis, akiket javasolnak nekünk, múltbeli tevékenységük alapján nem rendelkeznek olyan tekintéllyel, hogy ki tudnának jelenteni a nemzeti felügyeleti hatóságoknak, hogy az valamilyen konfliktushelyzet előfordulása esetén milyen álláspontot képviseljen. Ahol belép az európai felügyelet, ott megtörik a nemzeti lendület. Ez meglep és zavar minket, és fel kell lépnünk ez ellen.

Nem, ezek az eljárások nem kielégítőek. Azt kérdezem magamtól, hogy például miért ne használhatnánk ugyanazt a megközelítést, mint az OLAF-ért felelős tisztviselők esetében, ahol persze Önöket is érdekli a Parlament véleménye. Miért ne? Még mindig van ehetőség erre az ügyvezető igazgatók kapcsán. Még bebizonyíthatják, hogy érdekli Önöket az Európai Parlament véleménye. Van rá még egy esélyük. Az Európai Unió Tanácsának soros elnöke és volt képviselőtársunk, Győri asszony és Barnier biztos! Mindkettőjüket szeretném felszólítani arra, hogy használják ki ezt a lehetőséget! Vegyék tekintetbe a Parlament kifogásait! Világosan mondják ki, hogy hogyan akarnak együttműködni velünk a jövőben! Világosan mondják ki, hogy milyen célokat akarnak támogatni a 2013-mas reformmal, és hogyan fogják felszerelni az intézményeket! És azt is fejezzék ki világosan, hogy érdekli-e Önöket a mi véleményünk a még kinevezésre váró személyzettel kapcsolatban! Ezért nyomatékosan kérem Önöket, hogy Európa érdekében mielőbb adják meg ezeket a szabályokat!

  Sylvie Goulard, az ALDE képviselőcsoport nevében. – (FR) Elnök asszony, Győri asszony, biztos úr! Köszönöm, hogy ma este itt vannak közöttünk. Mindannyian tudjuk, hogy nagyon kevés idő állt rendelkezésre, így annál is jobban méltányoljuk, hogy kezdenek válaszolni nekünk. Fontos, hogy világosan összefüggésbe helyezzük saját motivációinkat, amint azt tagtársaim is tették.

Bennünket az motivál, hogy hónapokon át együtt harcoltunk azért, hogy legyen „válság előtti” és „válság utáni” világ; és hogy a belső piacon, amely elősegítette a pénzügyi szolgáltatások és banki tevékenységek expanzióját – és a szektor határokon átnyúló munkáját teljes mértékig támogatjuk – közös szabályrendszer és felügyelet uralkodjon. Hogy őszinte legyek, az egyeztetések során világossá vált – ráadásul a Bizottság segítségével –, hogy bajkeverők vagyunk. Nyilvánvalóvá vált, hogy bizonyos tagállamok saját irányításuk alatt akarják tartani a felügyeletet, és nem nézik jó szemmel, ha bárki beleüti az orrát az ügyeikbe.

Győri asszony! Ön azt mondja, hogy a Tanácsnak nincs beleszólása a tisztviselők kinevezésébe, ami jogilag helytálló ugyan, de néhány tagállam lesben áll. A biztos is rámutatott, hogy egyes tagállamokat külön fel kellett szólítaniuk arra, hogy fontos embereket jelöljenek. A Parlament tehát azon van, hogy megpróbálja biztosítani a függetlenséget, az erőforrásokat és az eltökéltséget az előrehaladáshoz.

Tisztában vagyunk a kötelességeinkkel. Mi mindenkinél jobban szeretnénk, ha a hatóságok megkezdhetnék a munkát, hiszen személyesen vettünk részt a létrehozásukban. Nem akarjuk késleltetni a munkájukat, már csak az olyan fontos dolgok érdekében sem, mint például a banki stressztesztek. De az a helyzet, hogy – mint mások is rámutattak – követelni fogjuk, hogy aludhassunk rá egyet, és nem sajnáljuk az időt arra, hogy részletesen megfontoljuk azt, amit Önöktől – mindkettőjüktől – hallottunk, hogy tiszta lelkiismerettel hozhassunk döntést.

Köszönöm Barnier úrnak, hogy néhány kérdésben rendkívül világosan nyilatkozott, Önt pedig arra kérném, Győri asszony, hogy ne legyen naiv! Túl sok minden forog kockán.

  Sven Giegold, a Verts/ALE képviselőcsoport nevében. – (DE) Elnök asszony, hölgyeim és uraim! Véleményem szerint itt az a kérdés, hogy a lehető legjobban kihasználjuk a törvény adta lehetőségeket arra, hogy erős pénzügyi felügyeletet biztosítsunk Európában, és kétségeink vannak azzal kapcsolatban, hogy az intézmények esetén valóban a legnagyobb mértékben kihasználjuk-e ezeket a lehetőségeket. Látjuk, hogy hibák vannak az eljárásban. A Parlamentben eddig nem láthattuk előzetesen a jelöltek listáját, csak a végeredményt. Egyáltalán nem jelentene semmi nehézséget, ha most legalább megküldenék nekünk az ügyvezető igazgatók listáját. Teljesen nyilvánvaló, hogy az álláshelyek betöltésében nem valósult meg a nemek közötti egyenlőség, és – a folyamat során eddig tapasztaltak alapján – az is kétségesnek látszik, hogy a tagállamok valóban Európa érdekeit fogják-e szem előtt tartani az intézmény álláshelyeinek betöltésekor.

Ez, és a levelünkben felvázolt más kérdések feljogosítanak bennünket arra, hogy feltegyünk egy alapvető kérdést. Ezen túlmenően azonban ott van még a szóban forgó személyek alkalmassága is. E tekintetben minden jelöltet külön-külön, szakértelmük alapján kell értékelni. Ezzel kapcsolatban két alapvető problémát látok. A meghallgatásokon azt tapasztaltuk, hogy az egyik jelölt kétségbe vonta, hogy európai intézményről lenne szó; ehelyett felügyeleti hatóságok hálózatáról beszélt, és még akkor sem volt hajlandó ezt helyesbíteni, amikor külön felkérték erre.

Nem kaptunk egyenes választ, amikor megkérdeztük, hogy készek-e átláthatóvá tenni valamennyi lobbista kapcsolatukat a pénzügyi világgal. Mindhárom jelöltnek levelet küldtünk, és a magunk részéről a szavazás eredményét attól tesszük függővé, hogy világos és mindenre kiterjedő választ kapunk-e erre.

  Kay Swinburne, az ECR képviselőcsoport nevében. – Elnök asszony! Az ECR méltányolja a ma esti lehetőséget arra, hogy itt az ülésteremben megvitathatjuk ezeket a kérdéseket.

Szeretném világosan kijelenteni, hogy a Gazdasági és Monetáris Bizottság előtti tegnapi bemutatkozásuk alapján az EFH elnöki posztjára pályázó három jelölt képviselőcsoportom szerint teljesen képzett és alkalmas a szóban forgó fontos pozíciók betöltésére.

Ma esti megjegyzéseim csak a folyamatra vonatkoznak, amelyet idáig követtünk. Szeretném kérni, hogy a kiválasztás folyamata a jövőben a tehetségek lehető legszélesebb köréből toborozzon jelölteket. Ez biztosítaná a szóban forgó hatóságok vezető tisztségviselőinek független gondolkodását és új sokszínűségét. Ezért a fizetéseket úgy kell alakítani, hogy megfeleljenek a szenioritásnak, amelyet elvárunk e szerepektől. Mindenáron el kell kerülni a szükségtelen életkori korlátozásokat, vagy bármilyen más, a szakmai képességeken és hozzáértésen kívüli követelmény alkalmazását.

A mostaninál jobb teljesítményt tudnánk felmutatni mind a folyamat, mind a Parlamenttel szembeni átláthatóság terén. Remélem, hogy mindezt figyelembe veszik a jövőben.

  Marta Andreasen, az EFD képviselőcsoport nevében. – Elnök asszony! Szerintem nincs szükség ezekre az ügynökségi felügyelői pozíciókra, mert nincs szükség magukra az ügynökségekre sem. Vajon az ESMA-nak nevezett új felügyeleti szint létrehozása előrelépést fog jelenteni a meglévő felügyeleti hatóságokhoz képest? Szerintem ez inkább csak összezavarja, hogy ki felelős és miért.

Vajon olyan szabályozásokat fog bevezetni a felügyeleti hatóság, amelyek alkalmazhatók a világ legnagyobb pénzügyi negyedére? Kétlem. Attól tartok, hogy inkább a piacellenes tömeg kedvenc koncepcióit fogják rákényszeríteni a City of Londonra. Az elmúlt évek pénzügyi tevékenységekből eredő problémái abból fakadtak, hogy vagy megszüntették, vagy semmibe vették a szabályokat azok, akiknek feladata a betartatásuk lett volna.

Nincs garancia arra, hogy ezek a hatóságok jobbak lesznek. Ráadásul mindegyik pozícióra csak egy embert jelöltek, ami teljesen antidemokratikus eljárás. No persze, itt is ugyanazt az eljárást követték, mint a Bizottság elnöke, a többi biztos és a főképviselő kinevezésénél. És még hosszan sorolhatnám. Kérem Önöket, hogy ellenezzék a szóban forgó jelöltek – vagy bármely más jelölt – kinevezését!

  Michel Barnier, a Bizottság tagja. – (FR) Elnök asszony! Rövid leszek, mert korábban már a lehető legőszintébben és legvilágosabban fejeztem ki magamat. Gondosan mérlegeltem nyilatkozatom minden egyes szavát, és ezt a teljes egyértelműség kedvéért írásban is megerősíti az a levél, amelyet Šefčovič elnökhelyettessel együtt írtunk alá.

Köszönettel vettem felszólalásaikat, amelyekre válaszul mindössze három pontot szeretnék megemlíteni.

Az első a hatóságok elnökeinek függetlenségét és hatáskörét érinti. Nagyon örülök neki, és nem tartom meglepőnek, hogy a Parlament – csak úgy, mint a Bizottság – teljes mértékig elkötelezte magát e függetlenség és hatáskör védelme mellett és azért, hogy ezt tiszteletben tartsák a jövőben is. Ez létkérdés; olyasmi, ami a jövőre nézve is fontos, tekintettel a hatóságok előtt álló feladatok sokaságára és súlyosságára. Önök felvetették a hitelminősítő intézetek és a stressztesztek problémakörét. Ezek olyan kérdések, amelyekhez szükség lesz a hatóságokra és a hatóságok hitelességére. Ez az első pont, amit szerettem volna megemlíteni, és amiben mind a Parlament, mind a Bizottság – és persze bízom benne és reménykedem abban, hogy a Tanács is – egyet tud érteni egymással.

A második a kiválasztási eljárás kérdése. Hölgyeim és uraim! Emlékszem, hogy a trialógusokon zajló megbeszéléseken ez az eljárás számos vita tárgyát képezte, de végül megállapodás jött létre a társjogalkotók között. Ez olyan amilyen, és kétségtelenül megvannak a maga hibái. Saját magam kezdeményeztem a felülvizsgálati záradékot a megjavítására. Tiszta lelkiismerettel állíthatom Önöknek, hogy semmi okom nincs azt feltételezni, hogy az eljárás nem tette lehetővé jó jelöltek kiválasztását. Semmi okom nincs kétségbe vonni a kiválasztott jelöltek indítékait. A jelöltek listájának kézhezvétele és a jelöltekkel való személyes találkozók után saját magam alakítottam ki egy olyan sorrendet, amelyről tiszta lelkiismerettel úgy éreztem, hogy a leghasznosabb és a leghitelesebb kritériumokon alapul. Ahhoz azonban, hogy megtaláljuk ezeket a jó jelölteket, a hozzánk beérkező listákra és a tagállamok szabályozó hatóságaitól beérkezett 275 pályázatra kellett támaszkodnunk. A felülvizsgálati záradékkal éppen ezeket a kétségkívül javításra szoruló eljárásokat szeretnénk tökéletesíteni. Meg kell azonban mondanom, hogy a magam részéről semmiféle okom nincs azt feltételezni, hogy az általunk kiválasztott jelöltek nem megfelelőek, vagy nem alkalmasak feladataik teljesítésére.

Végül a harmadik pont, amelyet Önök közül is felvetettek néhányan, a hatóságok képviseleti szintje. A Bizottság mindig gondoskodni fog arról, hogy a képviselet megfeleljen a szabályozásoknak, méghozzá a legmagasabb szinten. Őszinte köszönetem az Európai Parlamentnek, hogy támogat minket ebben az életbevágó kérdésben, amely egyúttal hitelességünk záloga.

Elnök asszony, hölgyeim és uraim! Ennyit szerettem volna elmondani, mielőtt – hogy az előző felszólaló szavaival éljek – mindannyian alszunk rá egyet. Ezt szerettem volna személyesen elmondani Önöknek biztosítékul, valamennyi biztos nevében, hogy gondoskodjunk arról, hogy a hatóságok sikerrel járjanak. Ezzel valósulhat meg az igazi európai felügyelet, amely nem helyettesíteni fogja a nemzeti felügyeleti hatóságokat, hanem gondoskodni fog azok eredményesebb együttműködéséről, és amelynek meglesz a hatalma arra, hogy szembenézzen a ma már egyértelműen nemzetek felettinek tekinthető kihívásokkal és kockázatokkal.

Az Európai Rendszerkockázati Testület mellett erre a három radarképernyőre is szükség volt, amelyek – hála Önöknek – mára jórészt meg is valósultak. Hölgyeim és uraim! Most már mindenkinek mielőbb hozzá kell fognia a munkához, mert a piacok őszintén szólva rendkívül gyorsan, nálunk sokkal gyorsabban lépnek a mai demokratikus világban, és fontos, hogy a hatóságok mihamarabb megkezdhessék működésüket.

  Enikő Győri, a Tanács soros elnöke. – Elnök asszony, tisztelt kollégák! Engedjék meg, hogy először arra a kérdésre válaszoljak, ami gyakran merült fel a vita során: beleegyezik-e a Tanács a rendeletben rögzített kinevezési eljárás felülvizsgálatába?

Nos, tudjuk, hogy ugyanaz a preambulumbekezdés kimondja, hogy a későbbi kinevezések tekintetében jelentésben kell felülvizsgálni, hogy a Bizottság általi listakészítés eljárása megfelelő-e.

A 81. cikk pedig arról rendelkezik, hogy 2014. január 2-ig, és azt követően minden harmadik évben a Bizottság jelentést küld a Parlamentnek a rendeletben meghatározott eljárásokról. Ez alkalmat nyújt arra, hogy a rendeletet a gyakorlati tapasztalatok alapján idejében tökéletesíteni lehessen, és szeretném, ha ebben a szellemben intézményeink között konstruktív párbeszéd alakulna ki a jövőbeli átértékelés megalapozása érdekében.

a Tanács soros elnöke. – (HU) A biztos úr és az én felszólalásomat az határozta meg, hogy kinek mi a hatásköre. Megkaptuk a Gazdasági Bizottság elnök asszonyának levelét, és mindenki a saját hatáskörébe illő kérdéseket igyekezett megválaszolni. Igyekeztem önöket meggyőzni arról, hogy a függetlenségre megvannak a garanciák, és a Tanácsnak és a Parlamentnek, mint a pénzügyi felelősséggel rendelkező két intézménynek a költségvetés megalkotásában a feladata, hogy gondoskodjon ezen intézményeknek a működőképességéről. Világos tehát a munkamegosztás, és egyértelmű az elkötelezettség, úgy látom, minden intézmény részéről.

Ebben a szellemben készült az a levél, amelyet az ECOFIN elnöke, Matolcsy György miniszter úr küldött ma válaszul a ma reggeli ECON bizottsági elnök asszonyos levélre, és abban bízom, hogy a bizottság véleményével együtt önök ezt kielégítő válasznak tekintik. A Tanács, a soros elnökség azt teljes mértékben támogatja. Ez volt Gauzès képviselő úrnak a kérdése, amit a bizottság az ő illetékességi körébe tartozó témákban mondott. Úgyhogy én abban bízom, hogy ezek után nem lesz akadálya annak, hogy holnap a Parlament a jelölteket támogassa, és végre a felügyeleti hatóságok munkához láthassanak.

  Elnök. – A vita lezárásaként az eljárási szabályzat 120. cikkének értelmében három állásfoglalási indítvány került benyújtásra.⁽¹⁾

A vitát lezárom. A szavazásra holnap 11:30-kor kerül sor.

Írásbeli nyilatkozat (az eljárási szabályzat 149. cikke)

  Alfredo Pallone (PPE), írásban. – (IT) Az Európai Parlament fontos hozzájárulást tett az Európai Pénzügyi Felügyeleti Hatóságok létrejöttéhez. Ezért ma este egyrészt saját szerepét kívánja kiemelni, másrészt pedig biztosítékot kér a Tanácstól és a Bizottságtól a hatóságok független működéséről és a szükséges személyzet és erőforrások rendelkezésére állásáról. Ez attól függetlenül is érvényes, hogy kit neveznek ki. Az EFH-k élére kinevezendő elnökjelöltek hozzáértőnek és szakmailag felkészültnek bizonyultak, és biztos vagyok benne, hogy részrehajlás nélkül, kielégítő módon fogják betölteni szerepüket. Rendkívül fontos, hogy támogassuk a jelölteket és biztosítsuk, hogy a hatóságok mielőbb megkezdhessék működésüket, mert sok a megoldásra váró, azonnali intézkedést igénylő probléma. E követelmények miatt hoztuk létre a hatóságokat, és erre kell gondolnunk a holnapi szavazás során is.

(1) Lásd a jegyzőkönyvet.

18. Banánkereskedelmi megállapodások - A banánra vonatkozó vámtarifákról szóló 1964/2005/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezése - Banánkereskedelmi megállapodások (vita)

  Elnök. – A következő napirendi pont a közös vita a következőkről:

– a Francesca Balzani által a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság nevében készített, az Európai Unió és Brazília, Costa Rica, Ecuador, Guatemala, Honduras, Kolumbia, Mexikó, Nicaragua, Panama, Peru és Venezuela közötti genfi banánkereskedelmi megállapodás, valamint az Európai Unió és az Amerikai Egyesült Államok közötti banánkereskedelmi megállapodás megkötéséről szóló tanácsi határozattervezetről szóló ajánlás (A7-0002/2011) [07782/2010 - C7-0148/2010 - 2010/0057(NLE)],

– a Francesca Balzani által a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság nevében készített, a banánra vonatkozó vámtarifákról szóló 1964/2005/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletről szóló jelentés (A7-0003/2011) [COM(2010)0096 - C7-0074/2010 - 2010/0056(COD)],

– Szóbeli választ igénylő kérdés, előterjesztők: Vital Moreira és Francesca Balzani, az INTA bizottság nevében, a Tanácshoz: A banánkereskedelemről szóló genfi megállapodás megkötése (O-000012/2011 - B7-0007/2011), és

– Szóbeli választ igénylő kérdés, előterjesztők: Vital Moreira és Francesca Balzani, az INTA bizottság nevében, a Bizottsághoz: A banánkereskedelemről szóló genfi megállapodás megkötése (O-000013/2011 - B7-0008/2011).

  Francesca Balzani, előadó. – (IT) Tisztelt elnök asszony, képviselőtársaim! A Parlament felkérést kapott, hogy nyilvánítson véleményt két olyan megállapodással kapcsolatban, amelyet az Európai Unió az Amerikai Egyesült Államokkal és 11 latin-amerikai országgal kötött, és amely egy hosszú és bonyolult ügy végére teszi ki a pontot. Ezen ügy kapcsán szemtanúi lehettünk, milyen próbatétel előtt állt az Európai Unió a Kereskedelmi Világszervezetben, mi több, azt is láttuk, hogy nem ő került ki győztesként.

Bonyolult kérdés ez, hiszen a viták a megkülönböztetés-mentesség elvének a nemzetközi kereskedelemben való alkalmazásához kapcsolódtak; Európát az a vád érte, hogy a banánimport Unión belüli megszervezésének módja sérti ezt az elvet, mégpedig azért, mert olyan kettős rendszerünk van, amely szerint külön kezeljük az afrikai, karibi és csendes-óceáni (AKCS) országokat és a többi országot. Ez a rendszer lehetővé tette, hogy az AKCS-országok vám fizetése nélkül hozzák be terméküket az európai piacra, ellentétben más országokkal, amelyeknek tonnánként 176 euró vámot kell fizetniük.

Ez a megállapodás ezért most újra egyensúlyt teremt, és ami a legfontosabb, lehetővé teszi az egyébként igen érzékeny fejlődési szakaszban lévő AKCS-országok számára, hogy vámmentesen exportálják árujukat az EU-ba. A megállapodást aláíró többi ország ugyanakkor import vám fizetése ellenében exportálhat az EU-ba, amely vám összege azonban 2011–2017 között a jelenlegi tonnánkénti 176 euróról fokozatosan tonnánként 114 euróra fog mérséklődni.

Amellett, hogy e megállapodás révén az EU végre teljesíti a Kereskedelmi Világszervezet tagjaként őt terhelő kötelezettségeit, így bizonyos tekintetben helyreállítja renoméját – úgy is mint intézmény – e megállapodások legfontosabb aspektusa az, hogy bizonyos eszközök által pénzügyi támogatást nyújtanak az igen érzékeny fejlődési szakaszban lévő AKCS-országoknak. Ezen eszközök révén az említett országok befektethetnek termelésük diverzifikálásába, így remélhetőleg megerősíthetik gazdaságaikat. A szóban forgó eszközök értéke jelenleg 190 millió euró, amelyet 2013-ig kapnak meg az országok.

Véleményem szerint e megállapodások kedvező fejleményt jelentenek, nem csak azért, mert lezárják a vitát, amelyben az EU vesztes félként szerepelt – aminek, amint már említettem, úgy gazdasági és fegyelmi téren, mint intézményi hitelessége terén is következményei vannak – de azért is, mert kiegyensúlyozott megoldást jelentenek, amely tiszteletben tartja mind az AKCS-országok, mind az európai legkülső régiókban élő termelők igényeit, akiket bizonyosan nem hagyhatunk magukra egy zabolátlan verseny közepette.

Ezért javaslom, hogy a Parlament támogassa ezeket a megállapodásokat és kérje fel a Tanácsot és a Bizottságok a szilárd kötelezettségvállalásra. Először is, a lehető leghamarabb készíteniük kell egy értékelést, amely felméri, milyen hatást gyakorolnak majd e megállapodások mostantól 2020-ig – amely meglehetősen hosszú idő – az AKCS-országokra, valamint a legkülső régiókban élő európai termelőkre, akik gazdaságai szintén szorosan kötődnek a banántermesztéshez. Másodszor, a Parlamentnek ugyancsak szilárd elköteleződést kell kérnie az AKCS-országoknak kiutalt pénzügyi kísérő intézkedések hatásainak a tervezett lejáratuk előtt 18 hónappal történő értékelésével kapcsolatban is. Ez biztosítaná, hogy az érintett államok, ha szükséges, további támogatásban részesülhessenek, hogy ne maradjanak magukra és támogatást élvezhessenek azoknak a kedvezőtlen következményeknek a leküzdésében és bizonyos mértékű mérséklésében, amelyek esetleg ezen megállapodások hatályba lépése nyomán az Európai Unión belül az áralkalmazkodások és az ebből kifolyólag a más országokból származó banán versenyképességében történő változások miatt bekövetkezhetnek.

Ezért úgy vélem, hogy e kényes ügy megoldása révén ez a megállapodás határozottan kiutat jelent, amely a gyengébb országok érdekeit is figyelembe veszi, ami – amint már említettem – mindig is fontos volt számunkra, a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottságban lezajlott viták során is. Remélem, ezek az országok erős támogatásra és kedvező megoldásra lelnek majd ezekben a kísérő intézkedésekben, különösen, ami az ellenőrzést és elköteleződést illeti, amelyet a Parlament a Bizottságtól és a Tanácstól annak érdekében kér, hogy felmérjék a megállapodás és a segélyintézkedések hatásait, valamint hogy a jövőben, ha szükséges, kiterjesszék és fokozzák azokat.

  Enikő Győri, a Tanács soros elnöke. – (IT) Tisztelt elnök asszony! Balzani asszony, hölgyeim és uraim! Nagyon szépen köszönöm, hogy lehetőséget adtak a Tanács soros elnökségének és a Tanácsnak arra, hogy hozzászóljon ehhez a kérdéshez, amely egy mind a nemzetközi kereskedelem, mind a szolidaritás és a fejlődés szempontjából fontos.

Remélem, meg tudom majd válaszolni Moreira úr kérdéseit, és el tudom majd oszlatni Balzani asszony kételyeit és aggodalmait. És ha megengedik, innen magyarul folytatnám.

(HU) Ami az uniós és az AKCS-országok banántermelőinek megélhetését illeti, a Tanács tisztában van azzal, hogy a banántermelés társadalmi és gazdasági szempontból alapvető fontosságú az Unió banántermelő régióiban. A rendelettervezet azt írja elő, hogy a banánágazati kísérőintézkedésekre vonatkozó programot 18 hónappal a program lejárta előtt értékelni kell. Tisztelt képviselők számára azonban ismeretes, hogy ennek az értékelő jelentésnek és az esetleges további javaslatoknak az előkészítése a Bizottság, és nem pedig a Tanács hatáskörébe tartozik, de biztos vagyok benne, hogy Cioloş biztos úr erről fog szólni. Ugyanez vonatkozik a szóbeli kérdésben említett hatásvizsgálatokra is.

Az AKCS-országokra kiterjedő banánágazati kísérő intézkedések végrehajtásához szükség van az EU külkapcsolati eszközrendszeréről szóló szabályozás módosítására. A kedvezményezett országok érdekében a Tanács számít az Európai Parlament konstruktív együttműködésére a szükséges rendelkezések elfogadását jelenleg késleltető intézményi kérdések sikeres megoldásában.

Ami a banánágazati kísérőintézkedésekre elkülönített forrásoknak a kedvezményezett országok közötti elosztását illeti, a Tanács az első olvasatban elfogadott álláspontjában támogatta a banánágazati kísérőintézkedésekről szóló rendelettervezetet, amely az elosztáshoz egyértelmű mutatókat és kritériumokat állapít meg. Ezek a mutatók a következők: az EU-val folytatott banánkereskedelem, a banánkivitel jelentősége az érintett AKCS-ország gazdaságában, valamint az ország fejlettségi szintje.

Ami a POSEI-programot illeti, a Bizottság 2010. szeptember 24-én európai parlamenti és tanácsi rendelettervezetet nyújtott be, amely egyedi mezőgazdasági intézkedéseket állapít meg az Unió legkülső régiói részére. A javaslatot a Tanács előkészítő szervei jelenleg vizsgálják. Ami a Bizottság által Kolumbiával és Peruval, illetve Közép-Amerikával kötendő szabadkereskedelmi megállapodások keretében kitárgyalt banánvámokat illeti, szeretném hangsúlyozni, hogy a Tanács még nem alkotott véleményt ezekről a megállapodásokról, ezért annak hivatalos álláspontját most még nem tudom önökkel megosztani.

Az EU az Andoki Közösség egészével kezdett tárgyalásokat egy régióközi társulási megállapodás létrehozása érdekében. A megbeszéléseket 2008 júniusában felfüggesztették, mert az andoki országok nem tudtak megegyezni a kereskedelemről szóló fejezet célkitűzéseiről és tartalmáról. 2009 januárjában újabb tárgyalások kezdődtek az arra kész andoki országokkal, nevezetesen Kolumbiával, Ecuadorral és Peruval egy többoldalú szabadkereskedelmi megállapodás létrehozása érdekében. Miután 2009 júliusában Ecuador felfüggesztette részvételét, a megbeszélések Peruval és Kolumbiával folytatódtak. Az Európai Bizottság 2010. március 1-jén zárta le a tárgyalásokat Peruval és Kolumbiával.

A két országgal kitárgyalt többoldalú megállapodás az Andoki Közösség többi tagja, így Ecuador számára is nyitva áll a csatlakozásra. Az elmúlt hónapokban Ecuador hivatalosan is jelezte, hogy kész a tárgyalások folytatására és a többoldalú megállapodáshoz való csatlakozásra. A Tanács ezt üdvözli. Amennyiben a tárgyalások folytatódnak Ecuadorral, a piacnyitási területen a kötelezettségek ambíciószintjének tükröznie kell a Kolumbiával és Peruval kitárgyalt kötelezettségek ambíciószintjét.

Összegzésként tehát, arra kérném a tisztelt képviselőket, hogy adják hozzájárulásukat a banánmegállapodás megkötéséhez, és holnap szavazzák meg a banánvámot megállapító rendeletet hatályon kívül helyező javaslatot is. Számítok az együttműködésükre és köszönöm a figyelmüket.

  Dacian Cioloş, a Bizottság tagja. – (FR) Tisztelt elnök asszony, Győri asszony, Balzani asszony, hölgyeim és uraim! Először is, örömmel konstatálom, hogy a banánkereskedelemmel kapcsolatos bizottsági javaslat fő szempontjait és általános irányultságát az előadó is támogatja. Ezenkívül Balzani asszony nagyszerűen ismertette, milyen körülmények között zajlottak ezek a tárgyalások és született meg ez a megállapodás.

A Bizottság fenntartás nélkül támogatja az előadó e témával kapcsolatos ajánlástervezetének következtetéseit, ahogyan a jelentéstervezetet is. Igaz, hogy a 2009. évi genfi banánkereskedelmi megállapodás fontos, és Balzani asszony nagyon helyesen kiemelte ennek okait. Én azt is szeretném hangsúlyozni, hogy ezek a megállapodások békét teremtenek e körül az érzékeny kérdés körül, valamint hogy a dohai folyamatot is elő fogják mozdítani és meg fogják teremteni a stabil európai banánpiac létrehozásához szükséges körülményeket, hogy az a következő évek során megvalósulhasson.

Szeretnék visszatérni a legfontosabb kérdések közül néhányra, amelyet az előadó és a tisztelt képviselők vetettek fel szóbeli és írásbeli választ igénylő kérdéseikben, valamint a csomag részét képező állásfoglalási indítványban.

Ami az európai uniós termelőknek nyújtandó támogatást illeti, tisztában vagyok azzal, milyen társadalmi-gazdasági szerepet tölt be a banántermesztés az Európai Unió érintett régióiban, valamint azzal, milyen aggodalmak övezik ezekben a régiókban a banántermesztés gazdasági életképességét.

Egy közelmúltbeli – az Európai Parlamenthez és a Tanácshoz 2010 szeptemberében benyújtott – a POSEI-rendszerről készült jelentésben a Bizottság részletezi a genfi megállapodások következményeit és azt, hogy ezeket a körülményeket a banánra vonatkozó rendszer 2006-os reformjába már bele is foglalták.

Az egyre növekvő liberalizáció közepette az Európai Unió termelőinek védelme érdekében a banánágazat költségvetését jelentősen megnövelték, és az azzal egy időben elvégzett hatásvizsgálat figyelembe vette, hogy a vámtarifák nagyobb mértékben csökkentek a megegyezettnél.

Mindazonáltal, a Bizottság megmutatta, hogy hajlandó szorosan nyomon követni a megállapodások piacra gyakorolt hatását, és amennyiben szükséges, meghozni e hatások enyhítéséhez szükséges intézkedéseket.

Az ágazatban dolgozó banántermelők helyzetének megszilárdításával kapcsolatban először is azt szeretném hangsúlyozni, ez a kérdés nem csak a banánágazatot, hanem az agrár-élelmiszeripari ágazat egészét érinti. A termelői ágazat problémái – a tárgyalási pozícióval, valamint a hozzáadott értéknek az élelmiszerellátási láncon belüli elosztásával kapcsolatos problémák más ágazatokra is jellemzőek. Ezek megoldása céljából és a KAP reformjának részeként a Bizottság javaslatokat fog benyújtani a termelői szervezetek, az ágazatban betöltött szerepük és tárgyalási pozícióik megerősítése érdekében.

Mi több, a Bizottság magas szintű munkacsoportot hozott létre az agrár-élelmiszeripar számára, amelyben több biztos dolgozik együtt e témájú javaslatok kidolgozásán – hiszen a mezőgazdasági biztos felelősségi köre és hatásköre véges, de ebben a magas szintű munkacsoportban négy biztos vesz részt; ez a magas szintű munkacsoport meghatározott ütemterv szerint dolgozik az egyes javaslatokon, amelyeket a Bizottság a következő néhány hónap és év során nyújt majd be annak érdekében, hogy megoldást találjon az élelmiszerellátási láncon belüli átláthatóság és a tárgyalási pozíció kérdésére – oly módon, hogy az ágazat banántermesztői profitálhassanak belőle.

Ami az AKCS-országokat érintő, banánágazatra vonatkozó kísérő intézkedések pénzügyi forrásainak elosztását illeti, mint tudják, az Európai Parlament október 21-én jóváhagyta a banánágazatra vonatkozó kísérő intézkedésekről szóló rendelettervezetet, amely rendelkezik az említett források elosztásának feltételeiről. Az Önök által kért szempontok tehát már léteznek, mi több, az eredmények is megvannak és a források elosztása is megtörtént már.

A Bizottság szorosan és gyümölcsözően működött együtt az Európai Parlamenttel e témában, amelyben jó kompromisszumot sikerült elérnünk. Mi több, az Európai Parlament támogatta az AKCS-országoknak nyújtandó támogatásról szóló rendelettervezetet, amely amellett, hogy meghatározza a különböző kedvezményezett országok számára az elosztási kritériumokat, az Önök kérését is tartalmazza, nevezetesen az adott országok piaci körülményeinek 18 hónappal a program vége előtt elvégzendő értékelését. Ezen értékelésnek köszönhetően tudni fogjuk, hogy az adaptációs folyamatok jól mennek-e, vagy esetleg másféle intézkedéseket kell hoznunk.

Az arra vonatkozó hatásvizsgálattal kapcsolatban, hogy miként hatnak a megállapodások a fejlődő országok és az Európai Unió legkülső régióinak banántermesztőire 2020-ig, kész vagyok megfontolni egy efféle elemzés elkészítésének lehetőségét, amennyiben szükségesnek bizonyul. A tanulmány hatókörét tekintve azonban realistának kell lennünk, hiszen az a világ számos banántermesztő országát felöleli – köztük számos olyat is, ahol a banán alapvető élelmiszer – ezért meglehetősen bonyolult feladat lesz elkészíteni, és levonni belőle a megfelelő következtetéseket. Mindazonáltal, kész vagyok elvégezni egy efféle tanulmányt, vagy felhasználni bármilyen belső vagy külső tanulmány adatait, amelyek esetleg már a Bizottság rendelkezésére állnak. Amint már elmondtam, a program vége előtt 18 hónappal mindenképpen elvégzünk egy értékelést a banánágazatra vonatkozó kísérő intézkedéseknek az AKCS-országokra gyakorolt hatásáról.

Végezetül, ami az egyes latin-amerikai országokkal, különösen Ecuadorral kötendő szabadkereskedelmi megállapodásokról szóló tárgyalásokat illeti, Önök kétség kívül tudják, hogy a Kolumbiával, Peruval és a közép-amerikai országokkal kötendő kereskedelmi megállapodásokról folyó tárgyalások technikai szinten már lezárultak. A Kolumbiával és Peruval kötött megállapodás alkalmazható az Andok Közösség többi tagállamára is, ideértve Ecuadort is, amennyiben szeretne visszatérni ezekhez a tárgyalásokhoz. Ecuador egyébként hivatalos úton kérte a kereskedelmi megállapodásról folyó tárgyalások folytatását, és az ecuadori kormány és a Bizottság jelenleg a tárgyalások újrakezdésének lehetőségét vizsgálja, vagyis azt, hogyan juthatnának megállapodásra a következő lépésekkel kapcsolatban.

Ezt a néhány dolgot szerettem volna hozzáfűzni az Ön jelentéséhez és az Ön által tárgyalt kérdésekhez. Meglehet, hogy kissé hosszan beszéltem, de szerettem volna rögtön az elején megválaszolni azokat a kérdéseket, amelyeket csak meg tudtam.

  Charles Goerens, a Fejlesztési Bizottság véleményének előadója. – (FR) Tisztelt elnök asszony! A nemzetközi jog egyik rendelkezése a megkülönböztetés-mentesség alapelve. Ez nagyszerű. Elméletileg nem is lehet belekötni. A valóság azonban némiképp eltér.

Az AKCS-országok nem fizetnek vámot az Európai Unióba exportált banán után. Ez egy megállapodás – egy vívmány – és ez a megállapodás ezen e tényen nem változtat. A nem AKCS-országok viszont, amelyek eddig tonnánként 176 euró vámot fizettek, ezentúl csak 141 eurót fognak. A vám 35 euróval való mérséklése a versenyhelyzetet is megváltoztatja. Az AKCS-országok, amelyek eddig nagyobb védelmet élveztek, ezután valamivel kisebb védelmet élveznek majd. Az Európai Bizottság az Európai Unió nevében tárgyalt erről a megállapodásról. Számomra, mint a vélemény előadója számára, az a kérdés, hogy vajon eljárhatott-e volna másképp. A válaszom egyértelmű: nem. Ha másképp járt volna el, ha megtagadta volna a tárgyalásokon való részvételt, a kérdést a WTO vitarendezési testülete döntötte volna el. És nyugodtan kijelenthetjük, hogy az kétségkívül más eredménnyel járt volna, mint a mai vitánk tárgyát képező egyeztetések eredménye. Akkor tehát minden jó, ha jó a vége? Bizonyos, hogy nem.

Én vagyok az előadója mind a szóban forgó megállapodással, mind a banánágazatra vonatkozó kísérő intézkedésekkel foglalkozó véleménynek, és holnap fogom második olvasatban bemutatni a jelentésemet. A következő megjegyzéseim lesznek a témával kapcsolatban.

Először, a banánágazat költségvetése jelentősen emelkedett. Amint arra a biztos úr is emlékeztetett bennünket, ez nagyon jó – ezt elismerem. Ez megválaszolja De Sarnez asszony kérdését is, aki azzal a helyzettel kapcsolatban fejezte ki aggodalmát, amelybe a tengerentúli megyék és a legkülső régiók banántermesztői kerültek.

Másodszor, De Sarnez asszony és én magam is osztozunk abban az aggodalomban, amely a Fejlesztési Bizottságban is felmerült, és amely azzal kapcsolatos, hogy a vámcsökkentési tendencia nem fog megállni 114 eurónál, mert a Bizottság jelenleg olyan más megállapodásokról is tárgyal, amelyek ezt az összeget jóval 114 euró alá vinnék le. Már a 75 euró is felmerült. Ezért, a megkülönböztetésmentesség elvével összhangban ezt az igen aggasztó, lefelé mutató tendenciát is meg kell majd vizsgálnunk.

Harmadszor, ami a banánágazatra vonatkozó kísérő intézkedéseket illeti – amelyekről holnap délelőtt fogok részletesebben szólni – úgy vélem, hogy a Parlament sikerrel járt – és köszönöm a biztos úrnak, hogy kiemelte ezt a pontot – néhány új dolog bevezetésében, különösen a program lejárta előtt 18 hónappal elvégzendő hatásvizsgálat tekintetében. Ez ugyanis lehetővé teszi számunkra, hogy valamelyest 2013 utánra is előretekintsünk – mert nem hiszem, hogy a banánágazat problémája 2013-ra megoldódna.

  Laima Liucija Andrikienė, a PPE képviselőcsoport nevében. – Tisztelt elnök asszony! A PPE képviselőcsoport nevében bíztatnám az Európai Parlamentet, hogy adjon zöld utat ennek a rendkívül fontos megállapodásnak. Úgy véljük, ez elő fogja mozdítani a dohai forduló tárgyalásait, és lendületet ad a Mercosur-országokkal folytatott, szabadkereskedelmi megállapodásra irányuló kétoldalú tárgyalásoknak is.

Üdvözöljük a banánágazatbeli világkereskedelem liberalizációjára irányuló általános tendenciát, ideértve a jelenlegi WTO-megállapodást, valamint a közép-amerikai és az Andok-országokkal kötött kétoldalú megállapodásokat, és reméljük, egy nap a Mercosur-országokkal is megállapodunk.

Az állásfoglalási indítvány – amiért tisztelettel adózom az előadónak – kiegyensúlyozott dokumentum, különösen, mivel egyaránt figyelembe vettük az AKCS-országokbeli partnereink és a helyi, európai banántermesztők érdekeit.

Mély meggyőződésem, hogy míg a banánágazatbeli világkereskedelem egyre nagyobb liberalizációja felé mozgunk, meg kell róla bizonyosodnunk, hogy nem söprünk le a színről olyan iparokat vagy ágazatokat, amelyek hagyományosan fontos gazdasági és társadalmi szerepet töltenek be bizonyos európai régiókban, egyebek mellett a Kanári-szigeteken, Guadeloupe-szigeteken, Martinique-on, Madeirán, az Azori-szigeteken.

Végezetül, reméljük, hogy a Bizottság figyelembe veszi majd ezeket az aggodalmakat, és megfelelő lépéseket tesz annak érdekében, hogy kiigazítsa a POSEI-költségvetésben a helyi, uniós termelők támogatására elkülönített csomagot és – szükség esetén – egyéb lépéseket is tegyen annak biztosítása érdekében, hogy a banánágazat világkereskedelmének liberalizációjára irányuló tendenciával párhuzamosan a hazai, európai uniós termelők képesek legyenek piacon maradni és tovább folytatni tradicionális tevékenységüket. Erre remek alkalom kínálkozik majd a következő uniós költségvetésről szóló egyeztetések idején.

  Kriton Arsenis, az S&D képviselőcsoport nevében. – (EL) Tisztelt elnök úr! Mindannyian tudjuk, mit jelent a „banánköztársaság”. Olyan országokat, ahol a nagy banántermesztő vállalatok kedvük szerint hoznak létre és buktatnak meg kormányokat. Ha a kormány azzal kellemetlenkedik, hogy igyekszik magánál tartani az őt megillető minimális jogokat, vagy növelni próbálja az alapbéreket, akár puccs áldozatául is eshet.

Ezekben az országokban ugyanezek a vállalatok folytatják a banántermesztést. Az erdőirtás és a környezet rombolása, a szörnyű munkakörülmények és az Európai Unióban betiltott rovarirtó szerek használata napi szinten előfordul. Ugyanakkor, e multinacionális vállalatok miatt az általunk fogyasztott banánok 99%-a egy fajtához tartozik – holott több ezer különféle banánfajta létezik – ez az egy fajta pedig a monokultúrás termesztés miatt ki van téve egy bizonyos betegség kockázatának.

Az afrikai, karibi és csendes-óceáni országok támogatását célzó intézkedések rendkívül fontosak voltak és ha mérsékeljük azokat, annak súlyos hatása lesz az érintett országokban élő termelőkre. Ezek nagyon szegény országok, amelyek a támogatásunkra szorulnak. Az Európai Unió világviszonylatban a legnagyobb és legjövedelmezőbb banánpiac. A következő évek során minden bizonnyal azt látjuk majd, hogy ezek az óriási multinacionális vállalatok a kisebb termelők kiszorításával megpróbálnak abszolút uralmat szerezni az EU piaca felett, amire nagyon komolyan oda kell figyelnünk. A Bizottságnak készen kell állnia annak érdekében, hogy biztosíthassa az európai versenyjog betartatását, hogy megelőzhessük azt, hogy ezek a nagy multinacionális vállalatok kihasználják a piacon betöltött domináns pozíciójukat először azzal, hogy a kistermelők kiszorítása érdekében mesterségesen lenyomják az árakat, majd azzal, hogy kartelleket alakítanak és emelik az árakat, hogy ezáltal rendkívül drágává váljanak az európai fogyasztók számára.

  Catherine Grèze, a Verts/ALE képviselőcsoport nevében. – (FR) Tisztelt elnök asszony! Ami a banánágazatra vonatkozó kereskedelmi megállapodásokat illeti, a Zöldek/az Európai Szabad Szövetség Képviselőcsoportja nemmel fog voksolni.

Ezek a megállapodások a banánpiac megnyitását célozzák, a nagy Amerikai Egyesült Államokbeli multinacionális vállalatok domináns pozíciójának megerősítésével, amelyek már most is a világpiac 80%-át uralják. Ha jóváhagyunk efféle megállapodásokat, akkor kifejezetten az AKCS-országok, a legkülső régiók és Ecuador érdekei ellen teszünk. Megint csak a kis termelők fognak rosszul járni. A mindenkinek járó élelmiszer-önellátás és a helyi termelés fejlesztése érdekében sürgősen szükség van a nemzetközi kereskedelmi szabályok alapos átvizsgálásához.

Az Európai Bizottság által javasolt, a szóban forgó termelők támogatását célzó pénzügyi intézkedések nem elégségesek. Az Európai Uniónak nem csak azt kell biztosítania, hogy hatástanulmány készüljön ezekkel a megállapodásokkal kapcsolatban; annak alapján jogszabályait is módosítania kell a fenntartható termelés és fenntartható gazdaságok előmozdítása érdekében.

  Elie Hoarau, a GUE/NGL képviselőcsoport nevében. – (FR) Tisztelt elnök asszony! Véleményem szerint ezek a megállapodások nem kedvezőek. Csak azt bizonyítják, hogyan estek túszul az AKCS-országok és a legkülső régiók kis banántermesztői a 2009-es genfi megállapodásoknak és a most zajló dohai tárgyalásoknak, mindazon megállapodásoknak és tárgyalásoknak, amelyeket a Kereskedelmi Világszervezet kívánt és varrt a nyakukba.

Igaz, hogy az AKCS-országok és a legkülső régiók kis banántermesztőinek sorsa aligha nyom valamit a latban azokhoz az óriási érdekekhez képest, amelyek itt kockán forognak – és most nem csak a latin-amerikai, hanem az Európai Unióbeli óriások érdekeire is gondolok.

A banánpiac reformja és a cukorpiac reformja gyakorlatilag nem más, mint két kifejezés az óriási világpiac felé való könyörtelen eltolódásra, amely sajnos felőrli a leggyengébbeket és legkiszolgáltatottabbakat. Ezenkívül, tisztelt elnök asszony, a tervezett kompenzációs intézkedések sem lesznek elegendőek sem ahhoz, hogy végül is megelőzzük a kisültetvényesekre váró pusztítást, sem ahhoz, hogy valódi fejlődés felé vezessük az – egyébként a legszegényebb országok közé tartozó – AKCS-országokat.

Valójában azért ösztönöznek bennünket arra, hogy írjuk alá a megállapodásokat, hogy meg lehessen menteni a dohai tárgyalásokat. Bárcsak valami arra késztetné a vezetőinket, hogy ugyanilyen lelkesen igyekezzenek megmenteni a környezetvédelemre, a munkavállalók jogainak felfelé történő harmonizációjára és az életszínvonal emelésére irányuló világszintű megállapodásokat is! Ha ez lenne a helyzet, úgy vélem, mindenki sokkal kevésbé habozna a globalizációval kapcsolatban, mint manapság.

  David Campbell Bannerman, az EFD képviselőcsoport nevében. – Tisztelt elnök asszony! Ez a banán a háborúról szól – az EU által Amerika ellenében sugalmazott kereskedelmi háborúról, amely 16 évig tartott, és amelyet most látványosan elvesztettünk.

Az EU-t közel 200 millió amerikai dollárra büntette a Kereskedelmi Világszervezet, és arra kötelezte, szüntesse meg illegális vámjait – mindezt az EU szíve mélyén rejlő protekcionizmus miatt, amely jelen esetben a francia gyarmatok védelmét jelenti. Kijelenthetem, hogy ez a banán, amelyet ma az Európai Parlament boltjában vásároltam, illegális?! A banánok hossza, szélessége és egyenessége tekintetében nem felel meg az EU szabályainak. Mi folyik itt?

Ilyen lökött protekcionizmus és ilyen ostoba szabályok láttán az ember csak azt kérdezheti: teljesen megőrült az Európai Unió?

  Laurence J.A.J. Stassen (NI). – (NL) Tisztelt elnök asszony! Az Európai Unió évtizedeken át protekcionista kereskedelmi politikát folytatott, amely – többek közt – a banánra is vonatkozott. Importvámunk célja az, hogy távol tartsuk a latin-amerikai banánt, miközben támogatást nyújtunk az versenyszempontból gyengébb exportáló országoknak.

E támogatások többsége, évi közel 300 millió euró, az Európai Unió legkülső régióiba vándorol: ez merő protekcionizmus, amelyért a WTO már többször elkapta az EU grabancát. Az EU lelkesen tünteti fel magát a nemzetközi jog és szabadkereskedelem támogatójaként, aki mindig kész ujjal mutogatni másokra.

Ha azonban az Európai Unióról van szó, jobb szeretünk szemet hunyni a dolgok felett. Minden megengedett, ha azzal a Francia Guyanához, az Azori-szigetekhez és a Kanári-szigetekhez hasonló szigetek nem jövedelmező banánágazatát védjük. Azt is túlontúl toleráljuk, hogy az európai adófizetőknek kell állniuk az efféle hiábavaló támogatások évenként több százmillió eurós számláját. Legfőbb ideje, hogy felszámoljuk az európai helytelen kormányzást, és hogy az Európai Unió beszüntesse a gazdasági eredménytelenség támogatását!

  Gabriel Mato Adrover (PPE). – (ES) Tisztelt elnök asszony! Tisztelettel tájékoztatnám Campbell Bannerman urat, hogy a banánja nem a Kanári-szigetekről származik.

Hölgyeim és uraim! A banánról fogok beszélni a mai plenáris ülésen, és úgy vélem, pozitív dolog, hogy beszélünk itt a banánról. Azért tartom annak, mert fontos elismételni, hogy az uniós banántermesztőket, ideértve a kanári-szigetekieket is, támogatni kell. Azért gondolom ezt, mert véleményem szerint a banánkereskedelemről szóló genfi megállapodás végeredménye nem jó hír az Európai Unió termelőinek. Mi több, az állásfoglalás bizonyos aspektusai – amelyekről ma vitázunk – nem teljesen kielégítőek a mezőgazdaság és az európai uniós banántermesztők védelme szempontjából.

Tisztában vagyok azonban azzal, hogy ez a javaslat a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottságból ered, amely számos kérdéssel kapcsolatban egészen más szempontokat alkalmaz, mint amelyeket én tudok. Ezért most inkább a javaslat pozitívumairól beszélnék, semmint a negatívumairól.

Pozitívuma, hogy lezárja a Kereskedelmi Világszervezetben több éve zajló vitát, így helyreállítja az ágazat nyugalmát, amelynek a jövő szempontjából mindenekelőtt biztonságra és stabilitásra van szüksége. Az EU termelői a legkülső régiókban élnek, amelyek óriási gondokkal küzdenek a banántermesztéssel kapcsolatban – vagyis a kiváló minőségű banánnal kapcsolatban – és amelyek banántermelése minden szempontból messze eltér a harmadik országok banántermelésétől, akár a költségeit, a munkaerőt, akár a környezet- vagy a növényvédelmi intézkedéseket tekintjük.

Mezőgazdasági szempontból fontos kiemelni, hogy a megállapodás káros az EU termelőire nézve. A vámok drasztikus csökkentésével állunk szemben, hiszen azok tonnánként 176 euróról 114 euróra, sőt, Kolumbia és Peru esetében 75 euróra csökkennek.

Ezért, biztos úr, bár minden tiszteletem az Öné, azt kell mondanom, hogy nem hihető, hogy a 2006. évi, a távoli fekvéssel és szigetjelleggel összefüggő támogatási program (POSEI) költségvetésében lettek volna ezt a csökkenést kivédő intézkedések, mert ez nem igaz. A biztos úr azt mondta, erről a genfi megállapodással kapcsolatban gondoskodtak; ne feledjük, hogy ez a vámtarifa 114 euró. Kizárt dolog, hogy 2006-ban olyan intézkedések születtek volna, amelyek kalkulálnak a vám 75 euróra való csökkenésével – ami a szóban forgó megállapodások értelmében be fog következni.

Ezért úgy vélem, hogy el kell végezni a szükséges értékeléseket, azok pedig azt fogják megerősíteni, hogy mindenképpen szükség van a költségvetés naprakésszé tételére, többek között azért, mert a tonnánkénti 176 euró vámtarifát maga a Bizottság is már bevezetésekor is alacsonynak tartotta. Az uniós termelők tehát semmi olyat nem kérnek, amely ne lenne teljes mértékben jogos, és nekünk itt, a Parlamentben kötelességünk megvédeni őket – ahogy ez a kötelessége a Bizottságnak is.

  Catherine Stihler (S&D). – Tisztelt elnök asszony! Én a méltányos kereskedelemből (fair trade) származó banánra szeretnék koncentrálni. A legszegényebb karibi népek banántermesztőinek a támogatása kulcsfontosságú. És bár 200 millió eurót különítettünk el az afrikai és karibi banánexportőr országok számára, alaposabban meg kell vizsgálnunk ezt a kérdést.

Bárki, aki látja, hogyan bánnak különösen a nagy, multinacionális cégek az ebben az ágazatban dolgozó emberekkel, könnyen megundorodhat attól, amit lát. Ezért olyan fontosak a méltányos kereskedelemből származó banánok – a kistermelők számára mindenképpen, de a munkásokkal való tisztességesebb bánásmód biztosítása szempontjából is.

A banán Skócia kedvenc gyümölcse, és mint ilyenről a választóim szeretnék tudni, hogy amit esznek, azt a legmagasabb minőségi elvárások szerint, a lehető legnagyobb gonddal termelték. Arra késztetném tisztelt képviselőtársaimat, hogy ne csak igyekezzenek „fair trade” jelzésű banánt vásárolni, de ha nem látnak ilyet egy szupermarketben, tegyenek panaszt.

Amint azt ma láttuk, a banánkereskedelemmel kapcsolatos politika vitáktól fűtött. Úgy kell hát fellépnünk, hogy azzal segítsük a világ legkiszolgáltatottabb munkásait és legkiszolgáltatottabb nemzeteit.

  Giovanni La Via (PPE). – (IT) Tisztelt elnök asszony, képviselőtársaim! Az európai termelők sokszor vesztesként kerülnek ki a kétoldalú kereskedelmi megállapodásokból, és sokszor származott eddig is káruk a vámszabályok liberalizációjából.

A megállapodások, amelyekről holnap szavazunk, a Latin-Amerikából érkező banánra kivetett importvámok csökkentéséről szólnak. És míg ezek a megállapodások egyfelől hozzájárultak egy évtizede zajló vita lezárásához, másfelől azzal fenyegetnek, hogy az európai banántermelők komoly bajba kerülnek. Nyilvánvaló, hogy a latin-amerikai országokkal kialkudott vámcsökkentés az afrikai, karibi és csendes-óceáni (AKCS-) országokat célzó támogatási programmal és a banánra vonatkozó kísérőintézkedések programjával együtt félő, hogy súlyos veszélybe sodorja az európai termelők versenyképességét.

Mostanáig a POSEI (a távoli fekvéssel és szigetjelleggel összefüggő támogatási program) költségvetése révén biztosítottuk banántermesztőink pénzügyi támogatását, bár a POSEI legutóbbi, 2006-os reformja semmilyen módon nem gondoskodott e legutóbbi megállapodásokról. Ezért tartom fontosnak, hogy felkérjük a Tanácsot, hogy vegye fontolóra az európai termelők anyagi szükségleteinek kielégítéséhez kellő eszközök és források meghatározását, ezáltal javítva helyzetüket, ugyanakkor kárpótolva őket a megállapodásokból és az importvámok csökkenéséből fakadóan esetleg őket ért károkért.

Nem hiszem, hogy az lenne a célravezető, ha évente próbálnánk meg forrásokat találni az európai banántermesztők szükségleteinek fedezésére. Úgy vélem, hosszú távra szóló, stabil megoldást kell találnunk, amely ellensúlyozni tudja azokat a károkat, amelyeket a piacok kiterjesztése és megnyitása okoz számukra.

  Elisabeth Köstinger (PPE). – (DE) Tisztelt elnök asszony! Az Európai Unió és a latin-amerikai banántermelők között évek óta zajló vita után fontos előrelépést jelent a banánkereskedelemről szóló megállapodások létrejötte. Támogatom ezt a megállapodást, mert ez egyúttal a Kereskedelmi Világszervezetben zajló vita végére is pontot tesz.

Mindazonáltal, az EU és a latin-amerikai banántermelők által kötött egyezmény okán nem merülhet feledésbe az AKCS-országok általános helyzete. Az AKCS-országoknak nyújtott európai uniós támogatást szigorúan ellenőrizni, és ha kell, növelni kell. Az Európai Parlament által szorgalmazott hatásvizsgálat e tekintetben rendkívül jelentős, és ezt egyértelműen hangsúlyozni kell. Minden támogatás ellenére – amely kétségkívül alapvető és szükséges – az EU költségvetési forrásait nem szabad átcsoportosítani. Túl gyakran fordul elő, hogy a bizonyos területek számára elérhetővé tett forrásokat átcsoportosítják és más célra fordítják. Ezt a gyakorlatot be kell szüntetni, legyen szó akár az Európai Fejlesztési Alapról – mint jelen esetben – akár más alapokról, ideértve a mezőgazdasági alapot is, amelyről gyakran szó esik mostanában. Az Európai Unió nem feledkezhet meg az AKCS-országok és a legkülső régiók iránti felelősségéről, és ennek fényében következetesen kell fellépnie.

Ha globális szempontból vesszük szemügyre ezt az új lendületet adó megállapodást, én fél szemmel figyelném a dohai tárgyalásokat is. A davosi világgazdasági fórum úgy tűnik, adott némi lendületet. A G20 2012 előtt szeretné lezárni a Kereskedelmi Világszervezetben folyó tárgyalásokat. Azt még meglátjuk, hogy ez a szándék meg is valósul-e, de úgy tűnik, hogy a banánkereskedelemről szóló megállapodás újabb darabbal gyarapította a dohai kirakóst.

  Seán Kelly (PPE). – Tisztelt elnök asszony! Néhány hete a méhek körül zsongtunk, ma pedig a banán, és különösen a szóban forgó megállapodási javaslat körül tesszük ugyanezt.

Amint azt Önök is látják, elég vegyesek a reakciók – ami nem meglepő. Vannak hasznai, különösen azon termelők számára, akik nyernek az üzleten, de vannak aggodalomra okot adó részletei is, amelyek elsősorban a megállapodás környezetre gyakorolt hatásával, valamint az Európai Unió termelőire gyakorolt hatásával vannak összefüggésben.

Úgy vélem, ezzel mindenképpen foglalkoznunk kell, hiszen minden szervezet, ország vagy unió elsődleges felelőssége, hogy saját termelőiről gondoskodjon. Csak ily módon tudunk valójában baráti kezet nyújtani a többiek felé is. Ugyanez érvényes a Mercosur-javaslatra is. Sokan érzik úgy az Európai Unióban, hogy az hátrányos megkülönböztetéssel él majd az uniós marhahúsipar felé, így megtizedeli azt, különösen az én hazámban. Így hát nagyon óvatosan kell eljárnunk. Igen, nyújtsunk baráti jobbot mások felé, de ne a saját termelőink kárára.

  Nuno Teixeira (PPE). – (PT) Tisztelt elnök asszony, képviselőtársaim! Már elmondtam ebben az ülésteremben, de elmondom ismét: a legkülső régiók, és különösen Madeira, az én otthonom, semmiképp sem tiltakozik a genfi megállapodás, vagy az abból következő kétoldalú megállapodások aláírása ellen. Mindannyian elismerjük ezek jelentőségét, sőt, ezek elkerülhetetlenségét is. Azt is tudjuk azonban, hogy ezeknek a megállapodásoknak nem csak nyertesei, hanem vesztesei is vannak, és hogy a legkülső régiók egyértelműen az utóbbiak közé tartoznak, akiknek káruk származik ezekből a megállapodásokból.

Amit nem tudok elfogadni, az a folyamatos érvelés – amit ma is hallhattunk a Bizottság részéről – miszerint a távoli fekvéssel és szigetjelleggel összefüggő támogatási program (POSEI) 2006. évi költségvetésének felülvizsgálata gondoskodott erről a helyzetről és hogy az, ebből kifolyólag, már kompenzálta a termelőket az itt kockán forgó dolgokért – holott tudjuk, hogy 2006-ban tonnánként 176 eurós vámmal kalkuláltak, míg ma 148, 114, vagy akár csupán 75 eurós vámmal kell, hogy szembenézzünk. Nem kérünk mást, mint kompenzációs intézkedéseket.

  João Ferreira (GUE/NGL). – (PT) Tisztelt elnök asszony! Az európai piacok ajtajának megnyitásával – jobban mondva sarkig kitárásával – az USA-beli multinacionális vállalatok előtt, amelyek immár a banán világkereskedelmének több mint 80%-át tartják ellenőrzésük alatt, ennek a megállapodásnak súlyos következményei lesznek, amit még azok sem titkolnak, akik meg fogják szavazni.

A európai termelőket, akik 2008-ban közel 600 000 tonnával látták el az európai piacokat, úgy Portugáliában, Spanyolországban, Görögországban, Cipruson, mint Franciaországban súlyos csapás fogja érni. Maga az előadó is elismeri, hogy a megállapodás veszélyezteti az ő jövőbeni létüket. E tekintetben – a jelentés lényegén túl – az is roppant súlyos, hogy a Bizottság, bár elismeri a hatásokat, nem biztosít semmilyen konkrét, az európai termelők támogatását célzó intézkedést, még a 2006-ban elfogadott távoli fekvéssel és szigetjelleggel összefüggő támogatási program (POSEI) szabályainak és költségvetésének módosítása révén sem.

Az afrikai, karibi és csendes-óceáni országok termelőire, akik jelen sem voltak és akiket számításba se vettek e megállapodásra irányuló tárgyalások folyamán, ugyancsak súlyos csapást mérnek majd e megállapodás következményei, az ezzel kapcsolatban meghirdetett csillapító intézkedések pedig nem fogják megelőzni ezeket a következményeket. Annak, aki megszavazza ezt a jelentést, felelősséget kell vállalnia ezekért a következményekért, és semmi értelme azért idejönni, hogy jámbor és következetlen módon aggodalmaskodva kérdéseket és kéréseket intézzünk a Bizottsághoz és a Tanácshoz.

  Dacian Cioloş, a Bizottság tagja. – (FR) Tisztelt elnök asszony! Megpróbálok közvetlenül válaszolni néhány kérdésre és felvetett témára.

Először is, szó volt egy konfliktus megoldásáról, amely segítségünkre lehet egy többoldalú megállapodás megkötésében. A közép-amerikai országokkal és egyes latin-amerikai országokkal kötendő kétoldalú megállapodások esetében más kontextusról beszélhetünk, mivel az Európai Uniónak ezen a területen is kétes érdekei voltak, és szerzett is cserébe dolgokat azért, amit felkínált.

Elhangzott egy megjegyzés a multinacionális vállalatokkal kapcsolatban, arról, hogy ők jutnak haszonhoz az AKCS-országokban, és hogy a pénzügyi eszközök nem elegendőek ezen országok számára. Az Európai Unió természetesen nem hozhat döntéseket az AKCS-országok kormányai helyett. Az Európai Unió álláspontja szerint a rendelkezésre álló támogatás sok mindenre elég, ha jól használják fel. Továbbá úgy vélem, ugyanez a helyzet a legkülső régiók, vagy legalábbis az Európai Unión belüli banántermelő régiók esetében is.

Mato Adrover úr és Teixeira úr, meg tudom mutatni Önöknek a számokat. Amikor azt mondom, hogy 2006-ban, a POSEI költségvetése mellett egyéb számításokat is végeztünk – és itt vannak a számok –, azt úgy értem, hogy kalkuláltunk az adócsökkenéssel, mégpedig azzal, hogy az adó 176 euróról 2009-ben 137 euróra csökken. Azt is elmondtuk, hogy lehetségesnek tartjuk, hogy a dohai tárgyalások során – amelyek eredményét akkor még nem ismertük – ezek az adók akár a tonnánkénti 79 eurós szintig is csökkenhetnek. Ez volt az oka annak, hogy 8,4%-kal megnöveltük a 245 millió eurós POSEI-költségvetést. Ez évi 22 millió euró többletnek felel meg, amelyet kifejezetten az efféle lehetséges hatások megelőzésére szántunk. Ez volt az oka, hogy – a hatásvizsgálatnak megfelelően – a POSEI programra szánt összeg 2006-ban lényegesen nagyobb volt, mint amit a 2006-os helyzet megkívánt volna. Nem mondtam, hogy ott megálltunk volna, vagy hogy ne vettük volna figyelembe azt, hogy további kompenzációra is szükség lehet. Hadd szögezzem le egyértelműen: kész vagyok elvégezni ezt az elemzést. Mi több, ha szükséges, a POSEI szabályozásának keretében – amelyről szintén most tárgyalunk a Tanáccsal és Önökkel is – a további kompenzáció kérdését is megfontolhatjuk. A szükséges kompenzáció jó részét azonban már biztosítottuk. Ezt az itteni számokkal és a hatásértékelés kalkulációival tudom bizonyítani. Számos alkalommal egyeztettünk az érintett tagállamokkal, és elmondhatom, hogy amit mondok, azt számokra alapozva mondom.

De mi a helyzet ezzel a pénzzel? Önök sokszor említették a kistermelőket. Valóban, én is úgy gondolom, hogy ezekben a régiókban, ideértve a legkülső régiókat is, talán nagyobb védelmet kellene nyújtanunk a kistermelőknek. Kezdetnek, a POSEI-költségvetést elsősorban a kistermelők érdekében kell felhasználni. Nem mindig így történik, és lehet, hogy egy bizonyos ponton a POSEI-ről folytatott egyeztetések folyamán fontolóra kell vennünk az ottani eljárások megreformálását, és kiigazítását, hogy ez a pénz valóban az ágazat szerkezetváltását szolgálhassa. Ha azonban ezt a pénzt, amely már el lett különítve a POSEI számára, bármely más kompenzációval együtt valóban a szerkezetváltás támogatására fordítanánk, akkor e kompenzáció mellett talán más megoldásokat is találhatnánk ez elkövetkezendő néhány évben a kistermelők számára. Nyugodtak lehetnek afelől, hogy rendkívül nyitott vagyok az új megoldásokra, lehetőség szerint a POSEI keretén belüliekre, annak érdekében, hogy ez a pénz még jobb módon kerüljön felhasználásra.

Most már csak Campbell Bannerman úrnak szeretnék válaszolni, aki e kompenzáció hasznosságát illetően van más véleményen. Úgy vélem, hogy a legkülső régiókban élő termelők szintén európai uniós és adófizető polgárok. Számomra az tűnik helyesnek, hogy támogatjuk őket, amennyiben az indokolt. Ami az Ön által itt felmutatott banánt illeti, úgy gondolom, hogy ha nem felelt volna meg az Ön által említett szabályoknak, nem tudta volna megvásárolni. A tény, hogy meg tudta venni, azt jelenti, hogy a szóban forgó banán mérete és görbülete megfelel az európai előírásoknak.

Nos, úgy vélem, reagáltam a legfőbb pontokra. Végezetül hadd nyugtassam meg Önöket, hogy a POSEI-tárgyalások során mindvégig készen állok arra, hogy az asztalon fekvő számok alapján megvizsgáljuk, hogy a meglévő, vagy adott esetben másféle kompenzáció miként adhat választ ezekre a kihívásokra. Mindent egybevetve úgy vélem, hogy ez a megállapodás, amint azt az előadó is elmondta, több módon is a segítségünkre lesz és egy történelmi vitának fog véget vetni.

  Enikő Győri, a Tanács soros elnöke. – (HU) Tisztelt raportőr asszony, képviselő hölgyek és urak, biztos úr! Köszönöm, hogy biztos úr nagyon sok kérdésre és aggodalomra már válaszolt. Engedjék meg, hogy egy-kettőt azért én is megemlítsek. Ugye többen kifejezték aggodalmukat, hogy mi is fog történni az AKCS-országokkal. Pontosan az ő megsegítésüket célozza, az ő kompenzálásukra született meg a banánágazati kísérőintézkedésekre irányuló javaslat, amely ugye mintegy évi 190 millió euróval kompenzálja ezeket az országokat azért, amiért komoly terhek rakódnak rájuk a vámmentes banánbehozatali rezsim megszűnése révén. A másik aggodalom, ami elhangzott, hogy mi lesz, hogyha még lejjebb visszük a vámokat, hogyha tovább liberalizálunk. Namost azt ne felejtsük el, hogy jelenleg a genfi banánmegállapodás megkötéséről, illetve megerősítéséről esik szó, s az EP-nek és a Tanácsnak lesz lehetősége a későbbiekben megvitatni, hogy támogatna-e további szabadkereskedelmi egyezményeket az andoki országokkal, illetve Közép-Amerikával, amikor majd természetesen a Bizottság az ezzel kapcsolatos előterjesztését benyújtja.

Tisztelt képviselő hölgyek és urak! Azt gondolom, hogy a banánmegállapodásnak a megkötése egy 15 éves kereskedelmi vita végére fog pontot tenni, és ez mindenképpen üdvözlendő. Ez az eredmény erősíti az Unió tárgyalási pozícióját nemzetközi kereskedelmi tárgyalásokon, különösen a világkereskedelmi szervezet folyamatban levő dohai tárgyalásain. Én azt gondolom, hogy szükség van arra, hogy mindazokat az aggodalmakat, kérdéseket, amiket önök itt megfogalmaztak a szolidaritáshoz kapcsolódóan, pont a legszegényebb országokat érintő aggodalmakat, folyamatosan napirenden tartsuk, keressük a közös megoldásokat, de ennek a banánkereskedelmi megállapodásnak, illetve a korábbi megállapodást hatályon kívül helyező jogszabálynak adjunk szabad utat, és ezért kérem, hogy holnap az Európai Parlament döntsön a banánkereskedelmi megállapodással kapcsolatos egyetértés megadásáról.

  Francesca Balzani, szerző. – (IT) Tisztelt elnök asszony, tisztelt képviselőtársaim! Úgy vélem, a mai vita rendkívül érdekes volt és részben újra megfogalmazott néhány olyan aggodalmat és kérdést, amelyet a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottságban már megvitattunk.

Szeretnék ismét hangsúlyozni egy fontos tényt, amelyről véleményem szerint időnként megfeledkezünk. Ezek a megállapodások az Európai Uniónak a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) tagjaként tett egyedi kötelezettségének végrehajtását testesítik meg. Erről nem szabad elfeledkeznünk. E megállapodások révén az EU vállalja, hogy megold egy fontos országokkal kapcsolatos komoly problémát, amelyet mindenképpen rendeznie kell, mivel megsértette a megkülönböztetésmentesség elvét. Ezek tehát olyan megállapodások, amelyek helyreállítják a hitelünket és a WTO-n belül betöltött korábbi pozíciónkat.

Ez a megállapodás tehát vitákat és egy feszültséggel teli időszakot követ, amely időszak bizonyára kapcsolataink egyéb területeire is károsan hatott. Végleges fizetési megállapodásként arra törekszik, mégpedig sikerrel, hogy új egyensúlyt teremtsen, különös tekintettel – mint már említettük és az állásfoglalásban ki is jelentettük – a kiszolgáltatott fejlődési szakaszban lévő országokra.

A kísérő intézkedéseket mindenképpen ellenőrizni fogjuk, és számomra ez a legfontosabb kérdés. Fontos, hogy létrehoztuk a kísérő intézkedéseket, de ennél még fontosabb lesz, hogy értékeljük ezek hatását és elkötelezzük magunkat amellett – amit ma örömmel hallottam mind a Tanács, mind a Bizottság részéről –, hogy folyamatosan nyomon kövessük a helyzet alakulását, és mindenekelőtt amellett, hogy ha szükséges, hajlandóak legyünk további intézkedésekkel segítni.

Maga a POSEI (a távoli fekvéssel és szigetjelleggel összefüggő támogatási program) is az állásfoglalás részét képezi, mégpedig olyan érzékeny pontként, amely a POSEI keretében történő anyagi hozzájárulások és a legkülső régiók új helyzete közötti kényes egyensúly miatt folyamatos ellenőrzést igényel. Ezért ugyancsak gondosan ellenőrizni és figyelni kell a megállapodásoknak az EU legkülső, banántermesztő régióira gyakorolt hatását.

A Tanács ugyancsak említette, hogy dolgoznunk kell az agrár-élelmiszeripari ellátási lánc átláthatóságán, aminek nagyon örülök, mert ez igen fontos kérdés. Eddig csak a termelőkről szóltunk, de a banán EU-n belüli elosztása is lényeges kérdés.

Sok elvégzendő feladat jól halad tehát. Ellenőriznünk kell a megállapodások hatását, a kísérő intézkedések végrehajtását és azt, hogy a POSEI megfelelően szolgálja-e az európai termelők védelmét. Szükségünk van emellett más eszközökre is, mint például az agrár-élelmiszeripari ágazatban az átláthatóságra, ezért tágabb körben kell vizsgálnunk az ellátási láncot is, amelynek szintén döntő szerepe van a gyümölcs végleges árának kialakításában. Figyelemmel kell lennünk a fogyasztóvédelem kérdésére is, amely éppúgy figyelmet érdemel, mint az ágazatban érintett minden más érdek. Mindezeket a kérdéseket azonban, és nem utolsósorban a fogyasztóvédelmet, a jelenlegi helyzetből kiindulva kell megvizsgálni, majd be kell vezetni a jelen viták végeredményét, amelyekben az EU-nak engedményeket kellett tennie az Amerikai Egyesült Államok és a latin-amerikai országok részére.

Ezért remélem, hogy elfogadják ezeket a megállapodásokat, mert úgy hiszem, ezek nélkülözhetetlen alapot szolgáltatnak a banánpiac kényes egyensúlyáért folyó munkához kapcsolódó eszközök létrehozásának és garanciát jelentenek egy olyan egyértelmű gyakorlatra, amelyből olyan egyéb érdekek is profitálhatnak, mint a fogyasztóvédelem, amely viszont az agrár-élelmiszeripari ellátási lánc átláthatóságához kapcsolódik. Mindezek cserébe javítani fogják a banánpiacot és az európai termelők helyzetét, ami nem lenne lehetséges egy olyan szilárd alap nélkül, mint ami a WTO-n belüli viták lezárásával létrejöhet (amely szervezetnek az Európai Unió is tagja).

  Elnök. – A vita lezárásaképpen, az eljárási szabályzat 115. cikk (5) bekezdése alapján állásfoglalási indítványt nyújtottak be⁽¹⁾.

A vitát lezárom. A szavazásra holnap, 11.30-kor kerül sor.

Írásbeli nyilatkozatok (az eljárási szabályzat 149. cikke)

  Luís Paulo Alves (S&D), írásban. – (PT) E megállapodások megkötésével lehetővé vált, hogy lezáruljon az EU ellenében a WTO-n belül folytatott eddigi legösszetettebb és leghosszabbra nyúló vita. Meg kell említeni, hogy a tárgyalási folyamat során figyelmeztettük a Bizottságot, hogy figyelembe kell venni a legkülső régiókban élő banántermesztők érdekeit és sajátosságait, nevezetesen a távoli fekvéssel és szigetjelleggel összefüggő támogatási program (POSEI) költségvetésének növelésével, mivel a termelők bevétele és terményeik forgalomba hozatala veszélybe kerülhet azok miatt a kényszerítő körülmények miatt, amelyeket a banán világkereskedelmének egyre növekvő liberalizációja magával hoz; és ugyancsak figyelembe kell venni az afrikai, karibi és csendes-óceáni (AKCS-) országokban élő banántermelők érdekeit és sajátosságait is. Ezért úgy vélem, hogy az előadó ajánlásainak következtetései – miszerint a legkülső régiók érdekeit is számításba kell venni – rendkívül jelentős megállapítások, és hogy a Parlamentnek hozzá kell járulnia a megállapodásokhoz, amennyiben a Bizottság és a Tanács: a lehető leghamarabb a Parlament elé terjeszt egy hatásvizsgálatot a szóban forgó megállapodásoknak a banántermelő fejlődő országokra és a legkülső régiókra gyakorolt következményeiről; végrehajt bizonyos konkrét, a banántermesztők kereskedelmi pozíciójának erősítését szolgáló intézkedéseket, valamint intézkedéseket fogad el a banántermesztő AKCS-országok támogatását célzó program finanszírozása érdekében.

  George Sabin Cutaş (S&D), írásban. – (RO) 2009. december 15-én az Európai Unió, az Amerikai Egyesült Államok és a latin-amerikai országok egy csoportja aláírta az EU banánkereskedelemben alkalmazott vámtarifáiról szóló megállapodást. Ez a megállapodás egy igen bonyolult, közel két évtizede zajló vita végére tett pontot. Megmutatja az EU e területen vállalt elköteleződését, és részét fogja képezni a dohai forduló tárgyalásai végleges eredményeinek is. Sajnos azonban nem élvezhetjük maradéktalanul a siker ízét. A latin-amerikai exportra kirótt vámokra vonatkozóan elfogadott csökkentés valószínűleg súlyos gazdasági és társadalmi hatással lesz az afrikai, karibi és csendes-óceáni országokra, amelyek termelői nem rendelkeznek ugyanolyan technikai felszereltséggel, mint versenytársaik. Ezért üdvözlöm a szóban forgó megállapodás részét képező pénzügyi támogatási programot, amely révén az AKCS-országok 2013-ig 190 millió euró támogatásban fognak részesülni, mégpedig a versenyképességnek és a termelésük diverzifikációjának az ösztönzése céljából. Az Európai Bizottságnak azonban hatásvizsgálatot kell készítenie arról, milyen hatással lesz a 2020-ig terjedő időszakra ez a megállapodás, valamint a segélyprogram, és további ajánlásokat kell tenniük annak kiterjesztése, és esetleges további támogatások nyújtása érdekében.

  Anneli Jäätteenmäki (ALDE), írásban. – (FI) Kiváló, hogy az EU megállapodásra jutott a latin-amerikai országokkal és az Egyesült Államokkal a banánvita kapcsán, amely heves érzelmeket kiváltó vita volt már hosszú ideje. Jobb megállapodásra jutni, mint tovább veszekedni a Kereskedelmi Világszervezet keretein belül. Elmondták, hogy a megállapodás és a vámcsökkentés a nagy banántermelő országoknak és a multinacionális vállalatoknak kedvez. Azt is észre kell azonban venni, hogy a jövőben a szegény AKCS-országok is jobb helyzetben lesznek a latin-amerikai országokhoz képest. Ezenkívül az EU egy óriási segélycsomagot is felhasznál annak érdekében, hogy az AKCS-országok diverzifikálni tudják gazdaságaikat, és ezáltal kevésbé függjenek a banánexporttól. Meglátjuk, hogy a most megkötött megállapodás miként hat majd az európai fogyasztói árakra. Bárhogy történjen is, a megállapodás történelmi jelentőségű, mivel megmutatja, hogy az EU képes belső konzisztenciát felmutatni és döntést hozni még olyan kínos helyzetekben is, mint amit ezek a kemény tárgyalások jelentettek. Én igennel fogok szavazni a megállapodásra.

  Dominique Vlasto (PPE), írásban. – (FR) A banánkereskedelemről szóló genfi megállapodás lehetőséget jelent Latin-Amerika feltörekvő gazdaságai számára, de ezzel egy időben új versenyhelyzetet is teremt az afrikai, karibi és csendes-óceáni (AKCS-) országok termelői számára, amely országok gazdasági fejlődése alapvetően természeti kincseik kiaknázásán nyugszik. Ezért aztán gondoskodnunk kell arról, hogy ez a verseny méltányos legyen. Ugyancsak aggasztanak az EU, valamint Peru és Kolumbia között létrejövő kétoldalú megállapodások, amelyek tárgya, hogy ezek az országok a genfi megállapodásban rögzített vámtarifáknál kedvezőbb vámot fizethessenek. Ilyen körülmények között úgy vélem, hogy sürgősen végre kell hajtani a megállapodásban foglalt kísérőintézkedéseket, amelyek lehetővé fogják tenni az AKCS-országok számára, hogy modernizálják ezt az ágazatot, és helyt álljanak a globális versenyben. Ezért felszólítom a Tanácsot, hogy haladéktalanul fejtse ki álláspontját a Parlament új javaslatával kapcsolatban, hogy az AKCS-országok részesülhessenek a 2010-re bejelentett intézkedések előnyeiből, valamint felkérem a Bizottságot, hogy biztosítsa, hogy az AKCS-országokon kívüli termelők és exportőrök egyaránt kölcsönösen tiszteletben tartsanak minden szociális és környezetvédelmi követelményt. Véleményem szerint ez elengedhetetlen annak érdekében, hogy minden termelő egyenlő esélyekkel induljon – amitől a mai helyzet meglehetősen távol áll.

  Véronique Mathieu (PPE), írásban. – (FR) A banán-megállapodást, amelyet az EU és a WTO 2009 decemberében megkötött, és amelyet ma ratifikálunk, a termelőinknek célzott támogatási mechanizmusoknak kell kísérniük. A Latin-Amerikából importált banánokra kirótt európai uniós vám csökkentése nagyon nehéz helyzetbe hoz számos európai régiót, úgymint Franciaország tengerentúli megyéit: Guadeloupe-ot és Martinique-ot, továbbá Görögországot, Portugáliát, valamint a spanyol Kanári-szigeteket, hiszen ezeknek a régióknak a piac megnyitásával kell megküzdeniük. Ezért kell ellenőriznünk a pénzügyi támogatások valódi hatását, amelyek célja a befektetések és a gazdaság diverzifikálására irányuló politikák támogatása, valamint a szociális és környezetvédelmi hatás erősítése. Ennek a hatásértékelésnek tudatnia kell velünk, hogy ez a támogatás elegendő-e ahhoz, hogy ellensúlyozza a banánpiacon kialakult új nemzetközi helyzetet.

(1) Lásd a jegyzőkönyvet.

19. A tuberkulózis elleni védőoltással kapcsolatos kezdeményezés (vita)

  Elnök. – A következő napirendi pont szóbeli választ igénylő kérdés a tuberkulózis elleni védőoltással kapcsolatos kezdeményezéssel (O-0203/2010 -B7-0006/2011) foglalkozó bizottsághoz Louis Michel, Charles Goerens, Antonyia Parvanova, Frédérique Ries, Olle Schmidt, Maria Da Graça Carvalho, Nessa Childers, Marc Tarabella, Bart Staes és Marina Yannakoudakis képviselőktől a Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért Képviselőcsoportból.

  Charles Goerens, szerző. – (FR) Elnök asszony! Örülök, hogy egy olyan páneurópai projektet támogathatok, amely az Európai Unió és a fejlődő országok számára is igen ambiciózus, és amely egy oltási program keretén belül felszámolja a tuberkulózist.

Emlékeztetnék arra, hogy 2009-ben több mint 1,7 millió ember halt meg tuberkulózisban. Naponta körülbelül 4700-an halnak meg ebben a betegségben. Ehhez adjuk hozzá az éves gazdasági veszteséget, amelyet csak Afrikában több mint 50 milliárd dollárra becsülnek. Ha erre alapozva olyan problémáként kezelnénk a tuberkulózist, mint amely csak a fejlődő országokra jellemző, akkor becsapjuk magunkat.

A 2010 nyarán az Egyesült Királyságból és Írországból érkező jelentések emlékeztetnek bennünket arra, hogy a betegség a mi országainkban is jelen van, nem beszélve arról, hogy milyen pusztítást vitt véghez a TBC a kontinens keleti részén, különösen Oroszországban és Moldovában. A tuberkulózis elleni védőoltással kapcsolatos kezdeményezés célja olyan hatékony oltások létrehozása, amelyekkel megfizethető áron lehet megvédeni a fejlődő országokat. Ezt szem előtt tartva engedjék meg, hogy a következő megjegyzéseket tegyem!

Először: az egészségnek nincs ára, de vannak költségei. Az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférésnek egyetemesnek kell lennie, ám magának a fizetésnek a lehetősége az iparosodott országokra korlátozódik. És mivel ez a helyzet, fontosnak tartom a költségek széles körben történő elosztását. Az északi féltekén, azaz az iparosodott országokban élő betegeknek magas árat kell fizetniük, ellenkező esetben a kutatásra fordított források hamarosan kimerülnek. Ugyanakkor azonban – tekintve, hogy a déli félteke országainak anyagi hozzájárulása, ha nem is a semmivel egyenlő, de nem több szimbolikus gesztusnál – a szolidaritásunk nélkülözhetetlen ahhoz, hogy egyensúlyba hozzuk a mérleget.

Másodszor: a tuberkulózis elleni védőoltással kapcsolatos kezdeményezésnek helye van az EU 2020 stratégiában is. Ez a stratégia tökéletesen illusztrálja, hogy mit tudunk elérni, amennyiben megfelelő időben határozzuk meg az egészségügyi prioritásainkat.

Harmadik és utolsó megjegyzésem pedig, hogy ez semmilyen módon nem zárja ki a nagy intézményi hitelezőktől származó többlet- vagy kiegészítő finanszírozást, ideértve különösen a Világbankot. Más országoknak – mint például az Egyesült Államoknak, Kanadának és számos feltörekvő országnak, amelyeket akár közvetlenül, a népességüket tekintve, akár közvetetten, a nemzetközi szolidaritás kontextusában érint a tuberkulózis – értelemszerűen ugyanúgy hozzá kellene járulniuk ehhez a kezdeményezéshez. Itt egészen pontosan a köz- és a magánszférabeli partnerségek modelljére gondolok.

Ez az új megközelítés hatékony lenne, amennyiben a szolidaritás azokra korlátozódna, akiknek erre orvosi és pénzügyi szempontból szükségük van. A másik megoldás csupán a tehetős lakosság védelme.

  Dacian Cioloş, a Bizottság tagja. – (FR) 2008-ban a tuberkulózis elleni védőoltással kapcsolatos kezdeményezést a 7. kutatási keretprogramon belül köz- és a magánszférabeli partnerség formájában az Egészségügyi Együttműködési Program támogatásával hozták létre azért, hogy mozgósítsa az ehhez a fontos területhez szükséges további erőforrásokat.

Jelenleg a nemrégiben kifejlesztett új oltások java még mindig preklinikai fejlesztési fázisban vagy a klinikai fejlesztés kezdetén van. Fontos hangsúlyozni, hogy nincsen elegendő klinikai adatunk annak bizonyítására, hogy valamelyik fejlesztés alatt álló oltás hatékonyabb volna, mint a jelenleg használt oltás, azaz a Calmette-Guérin bacilusból (BCG) kifejlesztett vakcina.

A piacra kerüléshez az új oltásnak hatékonyabbnak kell lennie a BCG-nél. Tény, hogy még nem rendelkezünk ezekkel a fontos adatokkal. A tuberkulózis elleni védőoltással kapcsolatos kezdeményezést nem szabad elszigetelni más, a klinikai vizsgálatokat támogató kezdeményezésektől.

Hogy a klinikai fejlesztés terén elkerüljük a szűk keresztmetszeteket, a 185. cikk értelmében első kezdeményezésként létrehoztuk az „Európai és fejlődő országok közötti partnerség a klinikai vizsgálatokban” programot, amelynek keretén belül 14 tagállam, 2 társult állam és a Bizottság közösen 400 millió eurót ajánlottak fel, amelyből 200 millió euró az Európai Unióból származott, és amelynek célja többek között az AIDS-, a malária- és a tuberkulóziskutatások klinikai vizsgálata 2. vagy 3. szakaszának támogatása volt. A program a becslések szerint minden jelenlegi vizsgálatot – ideértve a tuberkulózis elleni oltás nyolc vizsgálatát is – 2015-ig fejez be. Az alternatíva tehát már létezik, és működik is. A Bizottság is élénken érdeklődik az úgynevezett „üzleti modell” iránt, amelyet a köz- és a magánszférabeli partnerségek keretén belül fejlesztettek ki, ideértve a tuberkulózis elleni védőoltással kapcsolatos kezdeményezés által bemutatott modellt is.

A tuberkulózis elleni védőoltással kapcsolatos kezdeményezés ezenfelül olyan modellt javasolt, amely hasznos eszközzé válhat a jövőben. Ehhez azonban a kereskedelmi terv alapos elemzésére és kockázatfelmérésre is szükség van. Következésképpen tehát – még ha a tuberkulózis elleni védőoltással kapcsolatos kezdeményezés jelentős pénzügyi támogatást is élvez – annak sikerét nem garantálja semmi, pontosan amiatt, hogy nem áll rendelkezésre elegendő információ azzal kapcsolatban, hogy a jelenleg vizsgálati szakaszban lévő oltások eredményesek lesznek-e.

A Bizottság azonban folytatni fogja a belső megbeszéléseket, és megvizsgálja a modellt a pénzügyi intézetekkel, így hozzájárulva az elképzelés fejlesztéséhez, hogy az az EU 2020 gyakorlati végrehajtásának része legyen. Így ebből a szemszögből megvizsgálható ez a lehetőség.

  Maria Da Graça Carvalho, a PPE képviselőcsoport nevében. – (PT) Elnök asszony, biztos úr, a tuberkulózis a fejlődés ellenére is világszerte nagy aggodalomra ad okot. A betegség növekvő ellenállása és az elégtelen tudományos kutatás miatt évente szinte 2 millióan halnak meg tuberkulózisban.

Üdvözöljük azokat az uniós kezdeményezéseket, amelyekkel az állásfoglalás a tuberkulózissal szemben fel akar lépni, azonban több tudományos kutatásra van szükség, hogy a betegség ellen új oltásokkal tudjunk küzdeni. Az oltások a leghatékonyabb közegészségügyi intézkedések, amelyek védik az európaiakat a fertőző betegségektől, de nagyon fontos az is, hogy az egészségügy eljusson a fejlődő országokba, hogy hozzájáruljon a várható élettartam növekedéséhez és a szegénység elleni küzdelem sikeréhez.

Mint említettem, történt előrelépés, és jó úton haladunk, azonban az Uniónak meg kell kettőznie erőfeszítéseit, és több koordinált fellépésre, valamint az európai kutatások és a szegénységgel kapcsolatos betegségek elleni küzdelem integrálására van szükség. Ez az egyetlen módja annak, hogy enyhítsünk azon a tragikus helyzeten, amellyel rengeteg fejlődő államnak szembe kell néznie.

Szeretném megkérdezni a Bizottságot, hogy ezen a területen hogyan tervezi a tudományos kutatások nyomon követését, mit tesz az erőfeszítések növelése, valamint annak érdekében, hogy a kutatás eredményeit az Európa 2020 stratégia fényében az emberek javára fordítsa.

  Michael Cashman, az S&D képviselőcsoport nevében. – Elnök asszony! Mindig öröm önt látni az elnöki székben, amikor mások helyzetéről esik szó. Tudom, hogy osztja aggodalmainkat.

Szeretnék Goerens úrhoz csatlakozni, és egy lépéssel tovább is mennék. A tuberkulózis valóban globális egészségügyi probléma, és – mint tudjuk – második a halált okozó fertőző betegségek listáján világszerte. Hallottuk, hogy évente 1,6–2 millió ember halálát okozza. Az uniós támogatásnak fontos szerepe volt abban, hogy több innovatív lehetséges TBC-oltás jött létre – mint a Bizottság ismertette –, lehetővé téve korai, 1. és 2A szakaszú klinikai vizsgálatukat.

Sajnos – és ez a probléma – a jelenlegi támogatási mechanizmusok – köztük az „Európai és fejlődő országok közötti partnerség a klinikai vizsgálatokban” program – nagyon korlátozott támogatást nyújtanak a költséges késői fázisú (2B és 3.) klinikai vizsgálatoknak, amelyek létfontosságúak az oltás biztonságának bizonyítása szempontjából. Vannak oltásaink, de nagyon fontos, hogy az engedélyeztetési folyamathoz bebizonyítsuk ezek biztonságosságát és hatékonyságát.

Üdvözlöm, hogy a Bizottság további finanszírozást szeretne bevonni, azonban lehetővé teszik-e az EDCTP új költségvetési szabályai, hogy a támogatást klinikai kísérleti laboratóriumok fejlesztésére és kiépítésére használják, illetve epidemiológiai tanulmányokat folytassanak? Megfontolta-e a Bizottság a tuberkulózishoz hasonló elhanyagolt betegségek gyógyítását célzó innovatív új oltások késői klinikai fejlesztéséhez szükséges versenyképes finanszírozási mechanizmusok bevezetését?

  Angelika Werthmann (NI). – (DE) Elnök asszony! A tuberkulózis napjainkban is széles körűen elterjedt, különösen a szegényebb országokban. A világ lakosságának egyharmada fertőzött, és évente 2,5 millióan halnak meg tuberkulózisban. Az Egészségügyi Világszervezet becslései szerint csak Európában óránként 49 új esetet és hét halálesetet regisztrálnak. Az iparosodott országokban a tuberkulózis újjáéledt, különösen a HIV- és AIDS-fertőzött páciensek másodlagos betegségeként, de gyakran a migráció és a turizmus eredménye.

A megelőzés, a diagnosztizálás és a kezelés megfékezheti a betegség terjedését. A tuberkulózis mikrobaktérium egyetlen hordozói az emberek, így kiirtása lehetséges volna. Azonban aggodalomra ad okot a rezisztens baktériumok egyre növekvő száma. Új oltások vannak, és az egyik tanulmány szerint a D-vitamin adása csökkenti a tuberkulózis kezelési idejét. A Bizottság milyen mértékben lépett fel ezen a területen?

  Filip Kaczmarek (PPE). – (PL) Elnök asszony! Négy évvel a millenniumi fejlesztési célok elérése előtt az újonnan diagnosztizált tuberkulózisos megbetegedések száma világszerte még mindig riasztó. A tuberkulózis gyógyítható. A fejlődő országokban sajnos, és különösen Ázsiában és Fekete-Afrikában, továbbra is súlyos probléma. A közelmúltból származó becslések szerint körülbelül 2 milliárd ember – más szóval a világ lakosságának egyharmada – fertőzött. Statisztikai értelemben közülük minden tizediknél kifejlődik a betegség. A világ legszegényebb régióit különösen veszélyezteti a megbetegedések növekedése, mivel a rossz táplálkozás és a lakhatási körülmények, valamint a stressz ideális környezetet biztosítanak a betegség kifejlődésének. A hatékony kezeléshez való hozzáférés nagyon sok országban korlátozott, és nem koordinálják az AIDS és a tuberkulózis kezelését. Ez annak az eredménye, hogy a fejlődő országok kormányai nem költenek eleget az egészségügyre. Ráadásul a vidéken lévő egészségügyi rendszerek létszámhiánnyal küszködnek, és nincs módjuk az ilyen betegségek kezelésére. A korlátozott pénzügyi lehetőségekkel rendelkező országokban tehát a betegség hatása a vidéki területeket érinti legsúlyosabban. A fejlett országok a GDP körülbelül 5%-át költik a közegészségügyre, míg a fejlődő országok ennek felét. Ezért lehetetlen a szegényebb országok számára, hogy külső segítség nélkül növeljék kiadásaikat, mint ahogy erre Goerens úr is rámutatott. Ezenfelül pedig a tuberkulózis nemcsak orvosi, hanem társadalmi és gazdasági probléma is, hiszen a termelékenység csökkenését okozza, valamint más gazdasági hatásai is vannak. Mindez azt jelenti, hogy határozottaknak kell lennünk, és mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy az oltások minél szélesebb körben elérhetők legyenek.

  Ricardo Cortés Lastra (S&D). – (ES) Elnök asszony, biztos úr, hölgyeim és uraim! Az egészség kérdése az egyik olyan probléma, ami a szegénység elleni küzdelemben még megoldásra vár. A Millenniumi Nyilatkozatban elsősorban a gyermekhalandóság, másodsorban az anyai halandóság, harmadsorban pedig az AIDS, a malária és sok más egyéb betegség, köztük a tuberkulózis csökkentése mellett köteleztük el magunkat.

Mindazonáltal mindannyian, akik itt vagyunk ma, tudjuk, hogy ezek a célkitűzések jelenleg még távolról sem valósultak meg. Intézkedésekre van szükség: növelnünk kell a fejlődő országok egészségprogramjainak finanszírozását. Ezen a területen az Európai Unió célkitűzése az ingyenes egészségügyi rendszerhez való hozzáférésnek kell lennie.

Úgy gondolom, hogy támogatnunk kell az olyan globális kezdeményezéseket, mint az AIDS, a malária és a tuberkulózis elleni küzdelemben nyújtott vertikális támogatások. Ugyanakkor azonban, biztos úr, az országok politikai és gazdasági támogatása is fontos, hogy hatékony egészségügyi rendszert dolgozhassanak ki. Meg vagyok győződve arról, hogy ez volna az előirányzati elv biztosításának legjobb módja, lehetővé téve a lakosság legsérülékenyebb részeinek az egészségügyhöz való hozzáférést.

  Anna Záborská (PPE). – (SK) Elnök asszony! A tuberkulózis a maláriához és az AIDS-hez hasonlóan egyike azoknak a nagy világjárványoknak, amelyek a fejlődő országok lakosságát tizedelik meg különösen Afrikában és Ázsiában. Ez közvetlen eredménye az országokban bekövetkezett gazdasági romlásnak és a fennálló társadalmi helyzetnek.

Ugyanakkor az európai országok sem tudtak megbirkózni a tuberkulózis gyakori előfordulásával. Ezt a betegséget nem lehet pusztán orvosi-gyógyszerészeti vagy pedig az emberi viselkedés problémájaként kezelni. Az emberi fejlődés és integritás kérdéseit is magában foglalja, és az igazságosságot is, amelyhez globális megközelítésre van szükség. A tuberkulózisban megbetegedettek a fejlődő országokban egyúttal az igazságtalanság áldozatai is, mivel a kapott kezelés elégtelen és nem ugyanolyan, mint a fejlett világban.

További kutatásokra, valamint az új gyógyszerek és oltások folyamatos áramlására van szükségünk, amelyek képesek az új komplikációkra reagálni, és rezisztensek a különféle kórokozókra. Szeretném azonban felhívni a figyelmüket azokra a hősökre, akik minden nap a tuberkulózissal küzdenek, lehetővé téve számunkra a betegek folyamatos kezelését, hogy ellenálljanak a tuberkulózis és az AIDS együttes fertőzése által okozott nehézségeknek, ezáltal segítve minden országnak megfelelni a millenniumi kihívásoknak. Támogatnunk kell a fejlődő országok egészségügyi dolgozóit. Az egészségügyi dolgozók a gazdagabb országokba vándorolnak, mivel a saját országaikban megnyirbálják az egészségügyi költségvetést.

Támogatom a tuberkulózis elleni védőoltással kapcsolatos kezdeményezést, de a betegség leküzdéséhez globális megközelítésre van szükség. Nem elég pusztán a kutatást és a gyógyszeripart támogatni, mivel – minden mástól eltekintve – nagyon sok idő, mire ez a kutatás meghozza a gyümölcseit.

  Miroslav Mikolášik (PPE). – (SK) Elnök asszony! Szeretném hangsúlyozni, hogy a tuberkulózist távolról sem sikerült kiirtani, és láthatjuk, hogy évente szinte kétmillió ember esik áldozatul ennek a súlyos betegségnek.

Szeretném elmondani, hogy nagyon jónak tartom, hogy ennek tudatában vagyunk, és üdvözlöm a Bizottság kezdeményezését azért, mivel nem kizárólag az AIDS világjárványáról, hanem a tuberkulózisról is szó esik, ami emberek millióinak életét követeli.

Egyetértek azzal, hogy több erőforrásra van szükség az új oltások kifejlesztésére. Mint ahogy a Bizottság jelezte, ugyanakkor nem rendelkezünk még az új oltásokkal, hiszen még a preklinikai szakaszban vagyunk, és még mindig az emberekre gyakorolt hatását teszteljük. Szeretném felszólítani a jelenlévőket – most már befejezem, elnök asszony – az új finanszírozásra és az új erőforrásokra.

  Claudiu Ciprian Tănăsescu (S&D). – (RO) Elnök asszony! Az évi 1,6–2 millió halálos áldozat azt jelenti, hogy a tuberkulózis világszerte egyike annak a két fertőző betegségnek, amelyek a legtöbb halálesetet okozzák. Ez megmagyarázza a közegészségügyi szervezetek növekvő aggodalmát.

Egy olyan korban, amikor az orvostudomány fantasztikus előrelépéseket mutat fel, fel kell ismernünk, hogy eljött az ideje annak, hogy a tuberkulózis hagyományos BCG-oltását egy új, modernebb és sokkal hatékonyabb oltással váltsuk fel. Ez azonban egyrészt nem érhető el a kutatások befejezésére nyújtott bőkezűbb uniós finanszírozás, valamint más finanszírozási források keresése nélkül – ez utóbbit úgy valósíthatjuk meg, hogy felülvizsgáljuk a tuberkulózis elleni védőoltással kapcsolatos kezdeményezés által javasolt modellt az alternatív és innovatív finanszírozási módszerek érdekében.

A pénzügyi garanciák megléte vonzóbbá teszi ezt a modellt az európai üzleti közösség számára, ezzel biztosítva részvételét és a szükséges pénzügyi támogatást.

  Seán Kelly (PPE). – Elnök asszony! A tuberkulózis vagy tébécé, ahogyan az országunkban nevezik alig egy évszázada pusztított Írországban, sok fiatalt és időst ölve meg.

Az ország gazdagodásával a betegség eltűnt, és az oltás 36 évre megszűnt. Azonban, ahogyan az előadó hangsúlyozta, a tébécé visszatért az elmúlt években. A saját szavazókörzetemben csak tavaly egy iskolás és egy bölcsődés is elkapta a betegséget.

Világszerte ez sokkal nagyobb probléma, mivel 2 millióan fertőzöttek, és minden 20 másodpercben meghal valaki miatta. Ezért nagy feladat áll előttünk, ha el akarjuk érni, hogy a betegséget 2050-re kiirtsuk.

A kutatás a megoldás, és ezen a területen az Európai Uniót dicséret illeti, mivel míg általában a kutatásban az Egyesült Államok és Japán mögött járunk, ezen a területen vezető pozíciónk van: a kutatás 60%-a az Unió területén zajlik, valamint a dán hatóságok és kutatók fejlesztették ki az oltást.

  João Ferreira (GUE/NGL). – (PT) Elnök asszony! Négy évvel a millenniumi fejlesztési célok elérése előtt a tuberkulózis évente 2 millió életet követel. A tuberkulózis felháborító példája a világunkra jellemző egyenlőtlenségeknek. Ne feledjük, hogy ez a betegség egyáltalán nem terjedt el széles körben az iparosodott országokban.

A tuberkulózis és más betegségek problémáját nem lehet mindenki által hozzáférhető, kiváló minőségű közegészségügyi szolgáltatás nélkül megoldani, ideértve az elsődleges egészségügyi ellátást is. A fejlesztési együttműködés és a támogatáspolitika jelentős szerepet játszik itt, amely természetesen az oltási programok elősegítését is tartalmazza, azonban ennél többre van szükség. Egyszer s mindenkorra szakítanunk az adósság és az adósságtörlesztés mechanizmusaival, amelyek elvonják a fejlődő országok erőforrásait, és ezeket az országokat függővé, alárendeltté teszik és a nyomorba taszítják vissza.

  Csanád Szegedi (NI). – (HU) Tisztelt elnök asszony, tisztelt képviselőtársaim! Magyarországon az elmúlt évek során ijesztő mértékben növekedett meg a tébécés betegek száma és az ebből fakadó halálozások. Ez többek között a nemzetromboló liberális gondolkodás eredményeként jött létre. Gondolok itt a szégyenteljes 2006-os magyarországi egészségügyi törvényre, amely a kórházbezárásokon és a profitorientált egészségügyi ellátáson alapult. A betegség kialakulásánál fontos szerepet játszik az elszegényedés, így a megnövekedett hajléktalanszám és az egyre nehezebben hozzáférhető egészségügyi ellátás. Fontosnak tartom megerősíteni az egészségügy gyógyító-megelőző feladatát, a szűrések kiterjesztését, továbbá nemcsak a tökéletesített védőoltások kifejlesztését, hanem azok mindenki számára elérhetővé tételét. Ezek a lépések hosszú távon egy egészségesebb nemzetet, egészségesebb Európát és társadalmat jelentenének.

  Dacian Cioloş, a Bizottság tagja. – (FR) Elnök asszony, megpróbálok választ adni a felhozott kérdésekre.

Először is erősítenünk kell a kutatást, mint ezt már a bevezetőben is mondtam. A Bizottság módozatokat keres a tuberkulózisprogramok finanszírozásának növelésére, és egyik megoldás a már említett EDCTP program fejlesztése volna. A program jelenleg 400 millió euróból működik, ebből a Bizottság 200 millió eurót adott. A Bizottság egy második EDCTP program létrehozásán is gondolkodik. Hangsúlyoznom kell, mint már Tănăsescu úrnak mondtam, hogy a Bizottság már jelenleg is jelentős forrásokat biztosít a tuberkulóziskutatási program számára. Konkrétan 65 millió euró került már a programba. Ugyanakkor azonban világos, hogy ez nem elég, és meg kell vizsgálni a köz- és a magánszférabeli partnerség lehetőségét is.

A fentiek ellenére, ha a klinikai fázisban lévő oltások finanszírozásáról van szó, meg kell fontolnunk a hatékonyságot. Mint már mondtam, a jelenleg rendelkezésre álló információk nem garantálják, hogy a jelentős finanszírozás pozitív eredményre vezetne. A vitaminokat is tanulmányozzák jelenleg mint alternatív megközelítést, azonban el kell kerülnünk a rezisztencia kialakulását. Ez talán egy lehetséges út, azonban tudatában kell lennünk a kockázatának.

Beszéljünk most általában az Európai Unió és a fejlődő országok egészségügyi rendszereiről! Az Európai Unióban az egészség többek között a Bizottság egyik olyan célkitűzése, amelyet különféle programokkal – például az Európa 2020 stratégia keretén belül – megpróbál elősegíteni a tagállamokban. Másképpen megfogalmazva: támogatja az egészségügybe való befektetést. A kutatás területén az egyik kutatási és innovációs kezdeményezés keretében a Bizottság – és különösen a biztosok egy csoportja – foglalkozik ezzel a témával, hogy biztosítsa, hogy az innováció fokozható a tagállamokban az egészséggel kapcsolatos kutatás erősítése érdekében, párhuzamosan a lakosság elöregedésével kapcsolatos problémák kutatásával.

Ami a fejlődő országokat illeti, az Európai Unió már nagyon sokat elért az egészségügy terén a fejlesztési alappal, és ennek a témának a Bizottság a jövőben is nagy figyelmet fog szentelni.

Remélem, hogy a Bizottság nevében sikerült választ adnom a kérdéseikre. Biztosíthatom önöket afelől, hogy a kutatást a Bizottság továbbra is kiemelt pontként kezeli.

  Elnök. – A vita lezárásához pedig négy állásfoglalásra irányuló indítvány az Eljárási Szabályzat 115(5) szabályának értelmében ⁽¹⁾.

A vitát lezárom.

A szavazás holnap 11.30-kor lesz.

Írásbeli nyilatkozatok (az eljárási szabályzat 149. cikke)

  Joanna Senyszyn (S&D), írásban. – (PL) Az AKCS-EU közös parlamenti közgyűlésének küldöttjeként támogatom, hogy az Unió ossza meg a fejlődő országokkal a tuberkulózis elleni oltások fejlesztésében elért eredményeit, és hogy segítse ezeket az országokat a betegségben szenvedők kezelésének finanszírozásában. A tuberkulózis a HIV és a malária mellett a leggyakrabban előforduló fertőző betegség. A világ lakosságának egyharmada fertőzött a tuberkulózis bacilussal, és évente nyolcmillió új beteget diagnosztizálnak, ezek közül 2,6–2,9 millió belehal a betegségbe. A halálesetek 95%-a a fejlődő országokban következik be. Minden másodpercben meghal valaki a tuberkulózis miatt. A fertőzöttek 10%-ában kifejlődik a betegség, amely kezelés nélkül halálos lehet. A legtöbb esetet Indiában, Kínában, Indonéziában, Dél-Afrikában, Nigériában, Bangladesben és Etiópiában diagnosztizálják. Ázsiában és Afrikában 100 000 főre 100–120 haláleset jut. Nagyon sok országban korlátozott a hatékony kezeléshez való hozzáférés. A tuberkulózis súlyos gazdasági probléma. A betegség által okozott globális termelékenységi csökkenés évente 13 milliárd dollárra rúg. A tuberkulózis eltörlése egyike a millenniumi fejlesztési céloknak, amelyet az Unió 2015-re akar teljesíteni. Még csak négy évünk van hátra. Jelenleg a tuberkulózis teljes egészében gyógyítható. Átfogó programokra van szükség a tuberkulózis megelőzésére és kezelésére. A tuberkulózisról szóló felvilágosító, a betegség elkerülésének és kezelésének lehetőségeit bemutató kampányt minél hamarabb el kell indítani, valamint el kell kezdeni egy oltási programot.

  Lívia Járóka (PPE), írásban. – Az emberiség történelme során a tuberkulózis több embert ölt meg, mint bármilyen más betegség. Ez a rendkívül ragályos, cseppfertőzéssel terjedő baktérium a tünetek jelentkezése előtt tíz vagy tizenöt más embert is megfertőzhet.

A túlzsúfolt nyomornegyedek és a megfelelő higiénia hiánya mindig is jelentős kockázati tényező volt a tuberkulózis esetében, és ezért a tuberkulózis az a betegség, amely leginkább a szegénységhez kötődik, és részben annak következménye.

A WHO és a nemzeti hatóságok erőfeszítései ellenére a tuberkulózisban elhalálozó emberek száma évente 1,5 millió, és ez a szám növekvőben van. Teljes szívemből támogatom a tuberkulózis elleni védőoltással kapcsolatos kezdeményezést, és őszintén remélem, hogy több oltást tud biztosítani a szenvedőknek Európában és szerte a világon.

De hangsúlyoznom kell, hogy a tuberkulózis elleni küzdelemnek együtt kell járnia a szegénység és társadalmi kirekesztés elleni küzdelemmel. Szükséges a sérülékeny csoportok azonosítása, valamint azoknak a korlátoknak a meghatározása és eltörlése, amelyek megakadályozzák, hogy ezek a csoportok hozzáférjenek a teljes körű megelőzéshez, diagnózishoz és kezeléshez.

Hatékony lenne a tuberkulózissal foglalkozó szolgálatok programjának módosítása is, hogy jobban meg tudjanak felelni a helyi szükségleteknek, és kiszűrjék az egészségügyi rendszerekben széles körűen elterjedt diszkriminatív gyakorlatokat.

  Vilija Blinkevičiūtė (S&D), írásban. – (LT) Le kell győznünk a tuberkulózist, mivel ez a betegség évente közel kétmillió ember életét követeli, és a világ lakosságának szinte egyharmada fertőzött. Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a tuberkulózis érzékeny világegészségügyi kérdés, és a fertőző betegségek között a világon a második halálok. A tuberkulózis szorosan kapcsolódik az olyan társadalmi és gazdasági problémákhoz, mint a szegénység, munkanélküliség, alkoholizmus, drogfüggőség és a HIV/AIDS, a nem megfelelő és rossz állapotban lévő egészségügyi rendszerek a szegény országokban, valamint a késői diagnosztizálás. Ezért örülök, hogy megszületett a tuberkulózis elleni védőoltással kapcsolatos kezdeményezés modellje, mivel a világszerte tuberkulózisban szenvedő betegek javára válnak a kutatások és a munkatevékenységek eredményei. Továbbá pedig a projekt hozzájárul az Európa 2020 célkitűzések gyakorlatba ültetéséhez és a millenniumi fejlesztési célok 2015-ig történő teljesítéséhez. Szeretném kiemelni, hogy a tuberkulózis elleni küzdelem finanszírozása elégtelen, és az Európai Unió általi finanszírozás nagyon fontos szerepet játszik abban, hogy az új lehetséges tuberkulózis elleni oltások jelentős csomagját létrehozzuk. Remélem, hogy előrelépés történik a jelenlegi potenciális európai tuberkulózis elleni oltások engedélyezésében, és elérhetőek válnak azok számára, akiknek a leginkább szükségük van rá. Továbbá pedig lehetőségeket kell találnunk arra, hogy olyan versenyképes finanszírozási mechanizmusokat vezessünk be, amelyek segítségével a tuberkulózis elleni új oltások klinikai kutatásának utolsó fázisai is elvégezhetők.

  Elżbieta Katarzyna Łukacijewska (PPE), írásban. – (PL) A vitánkkal összefüggésben szeretném megjegyezni, hogy a XXI. század elején a tuberkulózis évente körülbelül 3 millió embert öl meg. A statisztikák szerint a világ lakosságának egyharmada fertőzött a bacilussal. Ez a probléma aggódásra ad okot. Biztosítanunk kell, hogy csak a legjobb és a leginnovatívabb oltásokat használják a betegség elleni küzdelem alapvető eszközeiként. Fokoznunk kell a nemzetközi intézkedéseket, és meg kell fontolnunk az oltások finanszírozását különösen a fejlődő országok esetében. Továbbá pedig aktív médiakampányra van szükség, hogy tájékoztassuk a társadalmat a problémáról, a fertőzés terjedéséről és a betegség megelőzési lehetőségeiről, mivel az emberek azt hihetik, hogy a tuberkulózis olyan betegség, amely nem érint bennünket a modern világban. Köszönöm.

  Artur Zasada (PPE), írásban. – (PL) Aggódom a szóbeli kérdés szerzőinek következtetései miatt: öt évvel a millenniumi fejlesztési célok megvalósítása előtt a tuberkulózis globális előfordulásában enyhe csökkenés volt tapasztalható. A rendelkezésemre álló információk szerint Közép- és Kelet-Európa orvosainak 73%-a úgy gondolja, hogy nem eléggé képzettek a tuberkulózis diagnosztizálásához és kezeléséhez. Az orvosok véleménye szerint a helyzet jelentősen rosszabb; 75%-uk úgy gondolja, hogy az új tuberkulózisos esetek száma növekszik. Mi lehet a hivatalos statisztikák és az orvosok megfigyelései közötti jelentős eltérés oka? Az új tuberkulózisos eseteket regisztráló rendszer elavult, és az egészségügyi intézmények e tekintetben gyakran nem teljesítik a kötelességeiket. Hangsúlyozni kell, hogy a betegség elleni legfontosabb fegyverek a megelőzés, a felvilágosítás, valamint a higiéniai szabályok betartása, ami lehetővé teszi a fertőzés elkerülését. Egyetértek a kérdés szerzőivel abban, hogy a probléma egyik lehetséges megoldása egy oltási program bevezetése, ezzel egy időben pedig széles körű felvilágosító kampány indítása.

  Cristian Silviu Buşoi (ALDE), írásban. – (RO) Annak ellenére, hogy volt haladás, a tuberkulózis továbbra is az egyik legfőbb halálozási ok különösen a fejlődő országokban, évi 2 millió halálesetet okozva. A romániai helyzet is említésre méltó, ahol 100 000 főre 110 eset jut, míg az európai átlag 39 eset 100 000 főre.

Az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés egyetemes jog, és nem a pénzügyi költségei miatt kellene aggódnunk. Továbbra sincs egyensúly az iparosodott és a fejlődő országok között. Szolidaritást kell mutatnunk, és minden elérhető módszerrel támogatnunk kell az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által elindított „Stop Tuberculosis” (Stop TB) programot.

Európa feladata, hogy járható, innovatív módszerekkel garantálja a kutatás finanszírozását a tuberkulózis és egyéb fertőző betegségek elleni küzdelemben. A tuberkulózis elleni védőoltással kapcsolatos kezdeményezést az Európai Unió támogatja, ez a program pedig megoldást kínál a jelenlegi helyzetre azzal, hogy elérhető áron gyárt hozzáférhető oltásokat, amelyeket strukturált oltási programmal el lehet juttatni a lakossághoz. A tuberkulózis elleni védőoltással kapcsolatos kezdeményezés beemelése az EU 2020 stratégiába lehetővé tenné Európának, hogy megerősítse stratégiai függetlenségét és vezető innovációs pozícióját a tuberkulózis elleni küzdelemben.

(1) Lásd a jegyzőkönyvet.

20. Egyperces felszólalások (az eljárási szabályzat 150. cikke)

  Elnök. – A következő napirendi pont az egyperces felszólalások fontos politikai kérdésekben az eljárási szabályzat 150. cikke szerint.

  Theodoros Skylakakis (PPE). – (EL) Elnök asszony! Először is Egyiptomról szeretnék néhány szót szólni. A Külügyi Szolgálatot a lehető legnagyobb mértékben mozgósítanunk kell majd az előttünk álló nehéz időkben, hogy megvédjük az egyiptomi polgárokat, az egyiptomi kisebbségek jogait és azokat a történelmi intézményeket, amelyek képviselik őket, például az alexandriai görög ortodox pátriárkát.

Most pedig rátérnék az alapvető témámra, a hulladék kérdésére. Bár magas szintű szabályozási kerettel rendelkezünk, szinte minden tagállamnak szembe kell néznie a szabálysértésekkel kapcsolatos nehézségekkel. Sokan már szemétválságról beszélnek, és néhány ágazatban, mint például a hulladék határokon átnyúló szállításában, a közösségi törvények sorozatos megszegését láthatjuk. Ugyanakkor politikai okok miatt, illetve a híres „Nálam ne!” elv alapján a tagállamok nem olyan hatékonyan vesznek részt az ezzel kapcsolatos erőfeszítésekben, mint ahogyan tudnának.

A Bizottságnak tehát új és további eszközöket kell javasolnia, például az Európai Környezetvédelmi Ügynökség feladatainak bővítését, valamint azt, hogy az Uniónak legyen lehetősége missziókat szervezni, és ellenőrizni az információkat a tagállamokban. A Bizottságnak ezt a 2012-re vonatkozó javaslatok fényében kell átgondolnia.

  Vasilica Viorica Dăncilă (S&D). – (RO) Elnök asszony! Szeretném felhívni a figyelmet a romániai helyzetre annak kapcsán, hogy a jelenlegi kormány arcátlanul megszegi a jogállamiság követelményeit. Az ellenzék egyik prominens tagjának, Constantin Nicolescunak a letartóztatása, amelyet a bírósági meghallgatás kezdete előtt jelentettek be, és amelyhez semmilyen komoly bizonyítékkal nem rendelkeztek, jól mutatja, hogy mennyire antidemokratikus módon jár el a jelenlegi kormány. A politikai parancsra végrehajtott letartóztatás, valamint a kormány által hozott antiszociális intézkedések, amelyekben tökéletesen semmibe veszik az egyszerű polgárokat, azt eredményezik, hogy a megalázott és szegénységre ítélt emberek az utcára vonulnak. A durva és antidemokratikus intézkedések által kiváltott elégedetlenség elfojtása céljából a kormány tömegoszlatásokra szolgáló felszerelést vásárolt 10 millió euró értékben.

Mindez egyértelműen bizonyítja a politikai diktatúrát, és azt is, hogy mi fog történni a jövőben, ha ezeket az európai értékekkel ellentétes intézkedéseket büntetlenül hagyjuk. Nem az igazságszolgáltatás ellen tiltakozunk, hanem a politikailag elrendelt visszaélések ellen. Az Európai Unió megköveteli a demokrácia tiszteletben tartását olyan országokban, mint Tunézia és Egyiptom, de a tagállamokban is szigorúan be kellene tartani ezeket az elveket.

  Metin Kazak (ALDE). – (BG) Elnök asszony, hölgyeim és uraim, a bulgáriai dohánytermesztők megoldatlan problémái a feszültség fokozódásához vezettek az ország bizonyos régióiban, és olyan tüntetéseket eredményeztek, amelyeken több mint 10 000 ember vett részt. Elégedetlenségüket a jelenlegi politikát bíráló nyilatkozatban juttatták kifejezésre, mert ezt a politikát okolják a nehéz anyagi helyzetükért, ami abból adódik, hogy a kormány leállította a dohánytermesztőknek a 2010-es aratás után járó nemzeti kiegészítő támogatásokat.

Európában a 27 tagállam közül 17-ben termelnek dohányt, és ehhez minden esetben a kormányok is adnak támogatást. Úgy tűnik, hogy Bulgária az egyetlen tagállam, amely késlelteti a dohánytermesztőknek megítélt nemzeti kiegészítő támogatás kifizetését, melyet a törvény is előír, és amelyet közöltek az Európai Bizottsággal is. Ez a rendszer előírja, hogy 76 millió eurónak megfelelő támogatást kell adni a bolgár dohánytermelőknek, de ennek az összegnek a kifizetése jelenleg késik. A segély kifizetésének a halogatása több száz családot éhezésre és kivándorlásra ítél, és veszélyezteti a polgári békét az országban.

  Michail Tremopoulos (Verts/ALE). – (EL) Elnök asszony! A mai napon, figyelemre méltóan egységes hangulatban, az Európai Parlament elfogadta az elnökének, Buzek úrnak azt a felszólítását, hogy az Európai Unió hivatalosan is ismerje el a romák ellen elkövetett népirtást, hiszen a romák a nácik áldozatai voltak a második világháború alatt. Mint mondta, a romák már régóta a leginkább elnyomott kisebbséget alkotják.

De kihez is beszélünk most? Ki fogja alkalmazni a közösen elhatározott politikáinkat? A Bizottság 2008 júliusában megrendelt egy jelentést 18 európai ország romapolitikájáról, és június óta birtokában van ez a jelentés. Azért tettem fel ezzel kapcsolatban egy kérdést, mert úgy gondolom, hogy indokolatlanul késik ennek az értékes jelentésnek a közzététele. Valójában már nemzetközi felkérés is érkezett arra, hogy tegyük közzé a jelentést. Reding asszony válaszolt a kérésemre, és megígérte, hogy 2010. december végéig közzé teszi. Most már 2011. február van, és a jelentést még mindig nem tették közzé. Nagyon érdekelne, hogy mi ennek az oka.

  Zbigniew Ziobro (ECR). – (PL) Elnök asszony! Az Európai Parlamentben az Uniónak az üvegházhatású gázok kibocsátásának korlátozásával kapcsolatos politikájáról folytatott viták során többször is kifejezésre juttattam a véleményemet, és tudjuk, hogy ez olyan politika, amelyet az Európai Parlament és az Európai Bizottság is határozottan támogat. Felhívtam azonban a figyelmet arra, hogy ez a politika igen kedvezőtlen gazdasági változásokat is elő fog idézni. Sok ágazatban azt fogja eredményezni, hogy az ipari üzemeket áthelyezik más, nem uniós országokba.

Sajnos az Európai Bizottság nem foglalkozott ezzel, bár számos képviselőtársunk rámutatott a széndioxid-kibocsátás radikális csökkentésének negatív következményeire. A közelmúltban hallottuk, hogy újabb nagy ipari üzemeket fognak áttelepíteni Németországból és Lengyelországból a volt Szovjetunió államaiba, de az is lehet, hogy Afrikába vagy Dél-Amerikába. Ezek a fejlemények kézzelfogható intézkedéseket követelnek a Bizottságtól, amely továbbra sem rendelkezik távlati elképzelésekkel és jövőképpel.

  Ilda Figueiredo (GUE/NGL). – (PT) Elnök asszony! Az Európai Parlament által a múlt héten szervezett „polgárok agorája” összejövetelen tett ígéretünk szerint szeretném most továbbítani azoknak a különböző társadalmi szervezeteknek a felháborodását, amelyek részt vettek a gazdasági és pénzügyi válságról, annak súlyos következményeiről, valamint a megnövekedett munkanélküliségről, a társadalmi egyenlőtlenségekről és a szegénységről folytatott vitában, mely problémák annak ellenére is fennállnak, hogy 2010-et a szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni harc európai évének nyilvánítottuk.

A kérés az volt, hogy az Európai Parlament a tevékenysége és a munkája során vegye figyelembe azoknak a szervezeteknek a felháborodását, amelyek részt vesznek a szegénység elleni harcban, tekintettel a válság társadalmi következményeire és a szegénység súlyosságára és mértékére.

A kizsákmányolás, a szegénység, a megkülönböztetés és a társadalmi kirekesztés számtalan ragyogó példája, valamint a különböző javaslatok, igények és elgondolások közül azokat szeretném kiemelni, amelyek arra vonatkoznak, hogy az Európai Uniónak milyen szerepet kellene játszania a helyzet elítélésében. Konkrétan létre kellene hoznia egy munkacsoportot, amelynek az lenne a feladata, hogy figyelje a válság következményeit a társadalmi szférában, valamint a Tanács és a Bizottság által az Európai Parlament döntései alapján tett intézkedések következményeit, például a minimálbérrel kapcsolatban …

(Az elnök félbeszakítja a felszólalót)

  Marian-Jean Marinescu (PPE). – (RO) Elnök asszony! A schengeni értékelési munkacsoport a Romániára vonatkozó összes értékelő jelentést elfogadta. A munkacsoport következtetései szerint Románia a schengeni vívmányokhoz kapcsolódó valamennyi követelményt teljesíti. Sajnos az Európai Tanács nem hajlandó átadni a jelentéseket az Európai Parlamentnek, és ezzel gátolja a parlamenti eljárásokat. Az európai parlamenti képviselők nem szavazhatnak úgy, hogy nem ismerik a jelentés tartalmát. Az Állampolgári, Bel- és Igazságügyi Bizottság kérte a dokumentumokat, miközben Románia is azt javasolta, hogy adják ki őket. A Tanács azonban ok nélkül halogatja a döntést.

Úgy gondolom, hogy ebben a helyzetben Románia jogosult átadni a Parlamentnek mindazokat a jelentéseket, amelyek a schengeni övezethez történő csatlakozásával kapcsolatosak. A csatlakozásról hozott döntés kizárólag ezekre a jelentésekre épülhet. Egyéb kritériumok előírása nem áll összhangban az európai szerződésekkel, nem európai hozzáállás és nem észérveken alapul. Románia minden jogi követelményt teljesített, és felkészült az Unió külső határainak védelmére, ezért most meg kell kapnia a megfelelő választ az Unió intézményeitől.

  Rovana Plumb (S&D). – Elnök asszony! Szeretném tájékoztatni, hogy Romániában az elmúlt 20 évben a demokrácia soha nem volt nagyobb veszélyben, mint most. Már figyelmeztettük Önt a Képviselőház elnökével kapcsolatban, aki meghamisította a szavazás eredményét a rendkívül fontos nyugdíjtörvény esetében. A szociáldemokrata Constantin Nicolescu legutóbbi esete, aki a romániai Argeş megye tanácsának elnöke, ismét azt bizonyítja, hogy a romániai kormányzó párt által használt módszerek súlyosan fenyegetik a polgárok alapvető jogait és szabadságát.

A kormány minden intézkedése azt bizonyítja, hogy a romániai Demokrata Liberális Párt háborút visel az egész román nép ellen. Nem engedhetjük, hogy az Európai Unió egyik demokratikus tagja antidemokratikusan viselkedjen, kénye-kedve szerint bárkit letartóztasson, és a közintézményeket személyes bosszúállásra használja fel. Össze kell fognunk, és meg kell védenünk a jogainkat, a szabadságunkat és a demokráciát.

  Marian Harkin (ALDE). – Elnök asszony, mint az Európai Parlament ír képviselője, arra kérem az Európai Uniót, hogy kezelje méltányosan az Írországban kialakult lehetetlen pénzügyi helyzetet.

Elismerem, hogy felelősséget kell vállalnunk az általunk elkövetett hibákért, de nem egyedül követtük el őket. Az ír bankokba számos országból áramlottak a kaszinó típusú befektetések. Ezek végül kártyavárként összedőltek, és az ír adófizetőkre most elviselhetetlen teher nehezedik.

5,8%-os büntető kamatot kell fizetnünk, és a törlesztési képességünk, melyet az EU egy négyéves takarékossági tervben fogadott el, a növekedésen alapul, de ez a növekedés nem fog megvalósulni. Hogy miért? A munkanélküliség még úgy is nő, hogy egyre többen kivándorolnak. A vállalkozások csődbe mennek, és a GNP már negyedik egymást követő évben csökken.

Miközben pedig az Európai Központi Bank 132 milliárd eurót ad az ír bankok kezébe, 110 milliárd euró kisétált ugyanezen bankok hátsó kijáratán 2010-ben; csak 2010 decemberében 40 milliárd eurónak veszett nyoma.

A helyzet már-már tarthatatlan, és ha – ahogyan Barroso elnök úr mondta – Európa is része megoldásnak, akkor komoly intézkedésekre van szükség.

  Diane Dodds (NI). – Elnök asszony! A múlt héten az észak-írországi választókerületemben a másképpen gondolkodó republikánus terroristák két pokolgépet helyeztek el az Antrim Road közelében Észak-Belfastban. Csak Isten kegyelmének köszönhető, hogy ma nem kell számos halálos áldozatról beszélnünk. Arra az időre, amíg a biztonsági erők elhárították a lakosságra leselkedő veszélyt, több száz embert kellett kitelepíteni az otthonaikból.

A sikertelen merénylet célpontjai rendőrök voltak, és ez az akció részét képezte annak a legújabb merényletsorozatnak, amelynek az a célja, hogy meggyilkolják az észak-írországi rendőrség aktív tagjait.

Ezek a támadások nem szerepelnek az angliai híradásokban, még kevésbé az európaiakban, mégis arra emlékeztetnek, hogy bár hatalmas előrehaladás történt Észak-Írországban, még mindig vannak olyanok, akik ezt vissza akarják fordítani.

Karácsony előtt Barroso elnök úr találkozott az észak-ír miniszterelnökkel, Peter Robinsonnal, és megerősítette a Barroso-munkacsoport iránti elkötelezettségét. Üdvözlöm ezt a munkát, és azt is, ami ebben a Házban megkezdődött a PEACE-program finanszírozásával kapcsolatban.

  Csaba Sógor (PPE). – (HU) Számos elégedetlenkedő és méltatlankodó hangot hallottunk Magyarország soros elnöksége kapcsán. Érdekes, hogy ezek egyike sem a soros elnökség uniós programjára vonatkozott. Voltak, akik a médiatörvény kapcsán emelték fel a hangjukat. Az Európai Bizottság már meg is fogalmazta kifogásait, a magyar kormány pedig késznek mutatkozott a törvény módosítására.

Bennem az a kérdés fogalmazódott meg, hogy miért nem övezte ugyanilyen nemzetközi érdeklődés a Szlovákiában mai napig érvényben levő államnyelvtörvényt, amely továbbra is pénzbírsággal sújtja az anyanyelv használatot. A médiatörvény kapcsán az alapjogok érvényesülését féltő hangok miért nem aggódtak akkor, amikor a szlovákiai magyar kisebbség egyik legtermészetesebb emberi joga kérdőjeleződött meg? Másokat a Tanács épületében lefektetett óriásszőnyeg zavarta, amelyen Magyarország 160 évvel ezelőtti térképe látható. Ez a térkép azt jelképezi, hogy egy erős Európa építését csak közös történelmünk, nemzeti értékeink ismerete és tisztelete révén valósíthatjuk meg.

  Catherine Stihler (S&D). – Elnök asszony! Február 14-e, azaz Szent Valentin napja lesz az első európai epilepszia nap. Szent Valentin állítólag maga is epilepsziában szenvedett.

Jelenleg 6 millió európai szenved ebben a betegségben. Skóciában kb. 39 000 emberről van szó, de mindössze 20 000 embernél diagnosztizálták, ők azok, akiknek gyógyszerrel szabályozzák az állapotukat. Ez azt jelenti, hogy 19 000 ember él úgy napról napra, hogy félnie kell a visszatérő rohamtól. Ha ezt kivetítjük az EU-ra, akkor valószínűleg több millió ember él ezzel a félelemmel.

Február 14-én növelnünk kell az epilepszia ismertségét. Meg kell próbálnunk megnyerni azokat, akiknél pontosan diagnosztizálták ezt az állapotot, és fel kell szólítanunk a tagállamokat arra, hogy alkalmazzanak több epilepsziára szakosodott neurológust. Február 15-én több rendezvény is lesz a Parlamentben, és mindenkit biztatok, hogy vegyen részt ezeken. Az Önök szavazópolgárai közül is sokan jelen lesznek.

Szeretném egyben felhasználni az alkalmat, hogy üdvözöljem Joanne Hillt, epilepsziás betegekre szakosodott nővért, valamint Fiona Nicholsont, a skót epilepszia központ szolgálatvezetőjét.

  Csanád Szegedi (NI). – (HU) Tisztelt elnök asszony, tisztelt képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy az előttem álló időt a székelység ügyének szenteljem. Románia elnöke a napokban ismételten sajnálatos módon kijelentette azt, hogy nem támogatja a székely területi autonómiát. Szeretném, ha egyszer és mindenkorra tiszta vizet öntenénk a pohárba itt, az Európai Parlamentbe, és kijelentenénk azt, hogy a székelységnek jár a területi önrendelkezés. Ez nem Traian Băsescunak a jó szándékán múlik, hanem a székelységnek joga van az autonómiához. Mindenkit emlékeztetnék arra, hogy az önrendelkezés az egy nemzetközileg elismert kötelező jog, és tűrhetetlen az a kettős mérce, hogy az Európai Unió azt mondja, hogy bizonyos etnikumoknak jár az autonómia, másoknak nem. A baszkoknak, katalánoknak jár, a székelyeknek nem jár az autonómia. Ebből a logikából kifolyólag azt kell mondanom teljes meggyőződéssel, hogy nem európai az, aki a székelyek autonómia-törekvését nem támogatja.

  Seán Kelly (PPE). – (GA) Elnök asszony! Szeretnék rámutatni, hogy a szabadság az Európai Közösség egyik alapvető célja: az utazás szabadsága, a kereskedés szabadsága és a munka szabadsága. A munka szabadsága azonban nem létezik, mert nem ismerjük el kölcsönösen a szakképzettségeket.

Ma hallottam egy olyan orvosról, aki Olaszországban dolgozott, és kilenc hónapig tartott, hogy beszerezze az írországi munkavállalási engedélyt. Ennek semmi értelme nincsen. Nézzük meg az Egyesült Államok UPMC rendszerét; igen tanulságos példa. A szakképzettségek elismerését mindenképpen meg kell oldanunk, különösen, ha orvosi e-szolgáltatásokat akarunk nyújtani. Máskülönben nem tudunk előre lépni.

  Claudiu Ciprian Tănăsescu (S&D). – (RO) Elnök asszony! A Romániát jelenleg irányító vezetők hatalommal történő sorozatos visszaélései az országot 1989 óta a legsötétebb korszakába sodorták. Bár Romániának demokratikus alkotmánya van, annak a cikkeit gyakran égbekiáltó módon semmibe veszik. Bár elméletben szétválasztották az államhatalmi ágakat a demokratikus elveknek megfelelően, a gyakorlatban egyetlen ember, Traian Băsescu elnök tart minden hatalmat a kezében az egész országban, kénye-kedve szerint osztogatja a parancsokat, és naponta visszaél a hatalommal, mindezt azzal a céllal, hogy tönkretegye a politikai ellenzéket, és elhallgattasson minden olyan hangot, ami életképes alternatívát nyújthat a katasztrofális Băsescu-Boc adminisztráció helyett.

Romániának – mint az Európai Unió egyik tagállamának – sorsát sem az Unió intézményei, sem pedig a többi uniós tagállam képviselői nem kezelhetik közömbösen, és állást kell foglalniuk ebben a kérdésben. Kérem, hogy ne engedjék magukat félrevezetni azoknak a zavaros magyarázataival és néha zavarba ejtő kifogásaival, akik Romániát irányítják, vagy akik nyíltan, akár félelemből, akár érdekből támogatják őket. Azoknak, akik tudni akarják a szomorú valóságot Romániával kapcsolatban, elég az ő cselekedeteiket megnézniük.

  Cătălin Sorin Ivan (S&D). – (RO) Elnök asszony! Elhatároztam, hogy rendszeresen tájékoztatni fogom Buzek urat arról, hogy hogyan fejlődik a demokrácia Romániában. Ő járt már a román parlamentben, és támogatta a Boc-kormányt és Traian Băsescut. Szeretném elmondani Buzek úrnak, hogy a román parlament semmilyen hatáskörrel nem rendelkezik, és minden törvényt a kormány hoz és érvényesít. Most azonban a román kormánynak sincs semmilyen hatalom a kezében, mert Traian Băsescu nevezi ki a minisztereket, ő hívja vissza őket, és ő jelenti be a fontos intézkedéseket. Romániában ártatlan embereket 30 napra börtönbe vetnek, majd bíróság elé kell állniuk.

Hivatalos állásfoglalást kértem Buzek úrtól, és egy sajtóközleményt kaptam válaszul a PD-L párttól, és Traian Băsescutól. Kérem és várom Buzek úr hivatalos álláspontját.

  Alexander Mirsky (S&D). – (LV) Elnök úr! Az Ön véleménye szerint miért hoz az Európai Parlament határozatokat? Pontosan azért, hogy megvalósítsák őket. Úgy tűnik azonban, hogy a lett kormánynak nem áll szándékában megvalósítani a 2004. március 11-én hozott határozatot. Az a határozat egyértelműen kimondja, hogy a helyi szavazáson való részvétel jogát minden olyan személynek meg kell adni, aki állandó lakóhellyel rendelkezik litván területen. Arra a kérdésre, hogy mikor fogja Lettország megvalósítani ezt a határozatot, valószínűleg a következő választ kapnánk: „Kad pūcei aste ziedēs” (lett nyelven). Oroszul ezt mondanák: „Kogda rak na gore svistnet”, ez magyarul így hangzik: „Majd ha a disznók repülni tudnak”. Erről van szó: vagy elkezdenek a disznók repülni, vagy együttesen véget kell vetnünk a Lettországban élő 335 000 ember ellen alkalmazott diszkriminációnak.

Köszönöm.

  Ioan Enciu (S&D). – (RO) Elnök asszony! Ma olyan eseményeknek vagyunk a tanúi, amelyek meg fogják változtatni a történelem menetét Észak-Afrikában és máshol is. A diktatórikus rezsimek sehol a világon nem tudnak sokáig fennmaradni. Szeretném azonban felhívni a figyelmüket arra, hogy újfajta diktatúrák is megjelenhetnek, még az Európai Unió egyik olyan tagállamában is, amelyet egyébként demokratikusnak tartunk, nevezetesen Romániában. A törvény értelmében egy embert ártatlannak kell tekinteni, ameddig a bírók el nem ítélik, és szabad polgárként kell a bíróság elé állnia, kivéve, ha veszélyt jelent a társadalom számára.

A jognak ezek az egyetemes alapelvei Romániában már nem érvényesek, amikor Băsescu elnökről és a hatalmon lévő Liberális Demokrata Pártról van szó. Azt a tényt, hogy Romániában politikai parancsra történnek a letartóztatások, egyértelműen bizonyítja Băsescu elnök nyilatkozata, melyet Constantin Nicolescu letartóztatása előtt öt órával tett Strasbourgban. Idézem: „letartóztattuk az ellenzék egyik fontos tagját”, idézet vége, és az említett személy még el sem jutott a bíróságig. Kell-e ennél világosabb bizonyíték arra, hogy Băsescu elnök dönti el, hogy kit és mikor kell letartóztatni?

  Corina Creţu (S&D). – (RO) Elnök asszony! Én is osztom azon képviselőtársaim véleményét, akik felhívták a figyelmet arra, hogy Romániában üldözik a politikai ellenzéket, méghozzá egy olyan kormány jogi eszközeivel, amelyről egyre határozottabban bebizonyosodik, hogy visszaél a hatalmával. Miközben népszerűsége zuhanórepülésben van, és olyan kegyetlen takarékossági intézkedéseket hozott, amelyek drasztikus hatást gyakorolnak az életszínvonalra, a román kormány egyre erőszakosabb antidemokratikus módszereket alkalmaz a hatalom megtartása érdekében.

Mint képviselőtársaim elmondták, a polgárok által közvetlenül megválasztott ellenzék egyik prominens tagjának indokolatlan és durva letartóztatása a legutóbbi és legaggasztóbb példája az ellenzéki csoportok ellen irányuló fenyegetéseknek és zaklatássorozatnak. Eközben az állami költségvetést kifosztják a kormány politikai támogatói, akiknek kaotikus intézkedései tovább mélyítik a gazdasági és társadalmi válságot, és aggasztó mértékűre növelik a társadalmi feszültséget. Ezért tiltakozunk együtt azon támadások ellen, amelyeknek az a céljuk, hogy megfélemlítsék az ellenzéki politikusokat és szakszervezeteket. Úgy gondolom, hogy az uniós fórumoknak állást kell foglalniuk a demokratikus jogok Romániában látható durva megsértése ellen.

  Ricardo Cortés Lastra (S&D). – (ES) Elnök asszony! Olyan hírt szeretnék megosztani mindenkivel, ami nagy megelégedésünkre fog szolgálni. A közelmúltban Spanyolországban nagyszerű társadalmi és gazdasági paktum született a kormány, a szakszervezeti vezetők és az üzleti élet vezetői között. Ezzel a megállapodással Spanyolország olyan országgá vált, amely képes egyesíteni az erőit a nehézségek leküzdése érdekében, képes szembeszállni a kihívásokkal, és képes megerősíteni a jóléti államot. Hölgyeim és uraim, a jelenlegi globális válságban ez a nyilatkozat ritka példája annak, hogy hogyan lehet megállapodásra jutni akkor, ha az egész társadalom vállalja a felelősséget, és amikor az a célunk, hogy biztosítsuk a jövőt, és erős Spanyolországot építsünk egy olyan Unióban, amely egyre fontosabb szerepet játszik.

  Elnök. – Ezzel azt a napirendi pontot lezárom.

21. A következő ülésnap napirendje: lásd a jegyzőkönyvet

22. Az ülés berekesztése

(Az ülést 23.25-kor berekesztik)