Az ülések szó szerinti jegyzőkönyve

2011. június 6., Hétfő - Strasbourg

21. Hitelminősítő intézetek (rövid ismertetés)

  Elnök. – A következő napirendi pont Klinz úr által a Gazdasági és Monetáris Bizottság nevében benyújtott jelentés a hitelminősítő intézetekről: jövőbeli kilátások (2010/2302(INI) (A7-0081/2011).

  Wolf Klinz, előadó. – (DE) Elnök asszony, hölgyeim és uraim! A nemzetközi pénzügyi válságot természetesen nem a hitelminősítő intézetek okozták, mégis úgy gondolom, hogy nagymértékben felelősek voltak annak súlyosságáért. Amikor Amerikában a másodrendű jelzálogok alapján kifejlesztették az úgynevezett strukturált pénzügyi termékeket, a hitelminősítő intézetek is támogatták ezt a folyamatot azzal, hogy tucatnyi – vagy inkább több száz – terméket minősítettek nap mint nap, szinte futószalagon. Ráadásul az érdekellentétre való tekintet nélkül tanácsokkal és segítségnyújtással is támogatták a kibocsátókat a szóban forgó termékek megtervezésekor.

Váltig állították, hogy csupán véleményt nyilvánítanak, miközben nagyon is tisztában voltak vele, hogy minősítéseiket gyakorlatilag tanúsításként kezelik. Az előttünk lévő jelentés az e téren tapasztalható rengeteg hiányosságra hívja fel a figyelmet, és több javaslatot is tesz abban a reményben, hogy a Bizottság esetleg néhányat belefoglal közülük az ősszel benyújtásra kerülő jogalkotási javaslatába.

Jelentésemben öt javaslatot tettem. Az első, hogy csökkenteni kell a minősítésekre való támaszkodást. Azt tapasztaljuk a gyakorlatban, hogy a szabályozói környezet miatt a minősítések alkalmazása teljességgel elkerülhetetlenné vált a pénzüket befektető bankok, biztosítócégek, nyugdíjpénztárak számára. A Bázel II egyértelművé tette, hogy a hitelminősítő intézetek gyakorlatilag tanúsítást kibocsátó felügyeleti szervekké váltak.

Újra lehetővé kell tennünk a piaci szereplők, főként a saját szakismeretekkel rendelkező intézményi befektetők részére, hogy a befektetési döntésekért való felelősséget ne másra hárítsák át, hanem saját maguk vállalják fel. Világossá kell tenni a befektetők számára, hogy csak olyan termékekbe fektessenek be, amelyeket ténylegesen meg is értenek, és ne hivatkozzanak arra, hogy bármilyen AAA besorolású termék voltaképpen automatikusan befektetési stratégiai célnak tekinthető.

Másodszor: biztosítani kell, hogy nyilvánosan hozzá lehessen férni a hitelminősítő intézetek döntéseit megalapozó információkhoz és a felhasznált modellekhez, és hogy ezeket mindenki meg is értse. Ez elősegíti az átláthatóságot, és lehetővé teszi a befektetni vágyó intézményi befektetők számára, hogy saját maguk hozzák meg döntéseiket. Elősegíti továbbá a saját kezdeményezésű minősítések lehetővé válását is. Ezzel kapcsolatban érdemes lenne megfontolni, hogy helyénvaló-e az Egyesült Államok által felvetett javaslat arról, hogy ahol a kibocsátók csak egy hitelminősítő ügynökséget választanak, ott legyen egy második, független testület, amely ugyancsak minősítést ad ki, és hogy ez a második testület a nyilvánosan elérhető információk alapján működhessen.

Harmadszor: több versenyre van szükség. Jelenleg egy valódi oligopóliumunk van. Globális szinten a három meglévő, világszerte működő hitelminősítő intézet ellenőrzi az üzlet 95%-át, és 40%-os forgalomarányos nyereséget, úgynevezett monopóliumjövedelmet húznak. Javaslom tehát, hogy hozzunk létre egy európai hitelminősítő intézetet. Ennek alapítványi formában kellene működnie, és a létrehozásához szükséges kezdeti finanszírozást a pénzügyi szektornak kellene biztosítania kamatozó hitelek révén. Öt év után eldőlne, hogy a hitelminősítő alapítvány működőképes-e, és ekkor vissza kellene fizetnie a részére biztosított összegeket.

Mindamellett biztos vagyok abban, hogy más lehetőségek is vannak. Az is célszerű megoldás lenne, ha nemzeti és regionális szinten tevékenykedő hitelminősítő intézetek egy európai hálózat keretén belül működhetnének.

Negyedszer: továbbra is megoldatlan probléma a fizetési modell kérdése. Jelenleg a „kibocsátó fizet” modellt használjuk. Alapvetően ez az a modell, amely világszerte működik. Tehát a „befektető fizet”. Nyilvánvaló azonban, hogy itt érdekellentétről van szó, amit azzal lehetne mérsékelni, ha megtiltanánk a kibocsátók részére nyújtott tanácsadást, és ha a felügyeleti szervek személyzete valóban független lenne. Egy másik lehetséges modell a „megrendelő fizet” modell. Ez a modell azonban szintén felveti az érdekellentét kockázatát, ráadásul szinte felhívás a „potyautasok” számára. Tehát ezt is végig kell gondolni. Harmadik választás lehet a teljesítményalapú fizetési modell, más szóval, egy kisebb kezdőösszeg felszámítása után a díj hátralévő részét a minősítés pontossága ismeretében, később fizetik ki.

Végül, de nem utolsósorban, be kell vezetnünk a felelősségre vonhatóságot. A hitelminősítő intézeteknek vállalniuk kell a felelősséget azért, amit tesznek, és ezért azt gondolom, hogy felelősségre vonhatóvá kell tennünk őket, ha nem is a minősítésért magáért, de a munkavégzésük során vétett hibákért és mulasztásokért.

ELNÖKÖL: RAINER WIELAND
alelnök

  Elena Băsescu (PPE). – (RO) Elnök úr! A hitelminősítő ágazatnak számos hibája van, amelyek közül a legfontosabb, hogy nincs verseny, nélkülözi az átláthatóságot, és szerkezete oligopolisztikus. A verseny erősítésének legjobb módja a piaci belépést támogató szabályozási környezet kialakítása. Ez a jelenlegi korlátok mélyreható elemzését teszi szükségessé. Szeretném hangsúlyozni, hogy mennyire fontos figyelemmel kísérni a Bázel III keretében elért előrehaladást és a tőkekövetelményekről szóló IV. irányelv alakulását. Fokozni kell az elszámoltathatóságot és erősíteni kell a belső modellek felügyeletéért és a megelőző intézkedésekért felelős hatásköröket. Az információk közzététele, az átláthatóság és az érdekellentétek kezelése vonatkozásában a minősítő intézeteknek a legszigorúbb normáknak kell megfelelniük.

Románia jelenleg stabil kilátások minősítéssel rendelkezik. Ezen még javítani lehetne a strukturális reformok ütemének és a pénzügyi ágazat stabilitásának fenntartásával.

  Georgios Papanikolaou (PPE). – (EL) Elnök úr! A hitelminősítő intézetek régen elveszítették hitelességüket. Ezzel kapcsolatban az előadónak teljesen igaza van. Szinte mindent fel- és leminősítettek már: országokat, bankokat, önkormányzatokat, de még állami vállalatokat is; szó szerint mindent. Csakhogy a minősítéseiket jobbára olyan információkra alapozzák, amelyek nincsenek felfedve vagy közzétéve, azaz, átláthatatlanok.

Az átláthatatlanság hiánya, következésképpen a hitelminősítő intézetek által felhasznált adatok hitelessége egy fontos kérdést vet fel: tisztességes-e, logikus-e és erkölcsileg elfogadható-e, hogy a gazdaságot befolyásoló, több millió ember életét máról holnapra felborító minősítések nem átláthatóak és talán nem is megbízhatóak? Nyilvánvaló, hogy nem.

  Jaroslav Paška (EFD) – (SK) Elnök úr! A pénzügyi összeomlást követően sokat bírálták a pénzügyi termékek biztonságának értékelésére hivatott hitelminősítő intézeteket amiatt, hogy a pénzügyi termékeket szakszerűtlenül és önös érdekek alapján minősítették.

Mivel a működési mechanizmusaik nem bizonyultak kielégítőnek, így kétségek merültek fel értékeléseik méltányosságát és szakszerűségét illetően, és eljött az ideje, hogy jobbá tegyük a pénzügyi termékek állandó értékelésének és minősítésének rendszerét.

Ennek fényében nagyon fontosnak tartom az előadó által benyújtott jelentést, és bízom benne, hogy az általa felvázolt eljárások segítségével úgy módosíthatjuk a pénzügyi termékek értékelésére szolgáló apparátust, hogy az akár a minősítő intézetek, akár a más mechanizmusok által nyújtott következtetések a pénzügyi termékek tárgyilagosabb minősítését eredményezzék.

  Ilda Figueiredo (GUE/NGL). – (PT) Elnök úr! A tapasztalatok egyértelműen bizonyítják, hogy a hitelminősítő intézetek nem hitelesek, tevékenységük pedig továbbra is hátrányos következményekkel jár egyes országokra – azok gazdaságára vagy államadósságára – nézve. Jelenleg ez leginkább a viszonylag gyenge gazdasággal rendelkező országokat érinti. Ezért fontos, hogy megfelelően ellenőrzés alatt tartsuk a hitelminősítő intézetek beavatkozását, ami az intézmények hitelvesztése ellenére is rendkívül nagy károkat okoz mind a mai napig. Ezt az ellenőrzést nem szabadna az átláthatósági szabályokra korlátozni, hanem ki kellene terjeszteni a nemzetközi pénzügyi rendszer teljes ellenőrzésére, és egyszersmind az adóparadicsomok felszámolására, a pénzügyi szektornak a spekulatív tőkemozgásra kivetett adók révén történő megfelelő szabályozására, annak megakadályozására, hogy a pénzügyi tőke tovább...

(Az elnök félbeszakítja a felszólalót)

  Nikolaos Salavrakos (EFD). – (EL) Elnök úr! Teljesen egyetértek az előadó mind az öt, az úgynevezett minősítő intézetekre vonatkozó javaslatával, amelyek csakugyan túlságosan nagy hatást fejtenek ki a globális gazdaságra és Európa gazdaságára. Nem szabadna, hogy ezek a cégek ugyanakkor olyan kereskedelmi tevékenységeket folytassanak, amelyek felügyeleti vagy minősítői szerepükhöz hasonlóak vagy ahhoz kapcsolódnak.

Azt akarjuk, hogy vessük ellenőrzés alá az ilyen ügynökségek jelentéseit, vezessünk be bizonyos alapelveket, valamint kössünk ki kártérítési kötelezettséget a rosszul vagy félrevezetően értékelt országoknak okozott anyagi károkért. Javaslom továbbá, hogy valamennyi tagállamban vezessenek be és alkalmazzanak egységes számviteli elveket egy állam értékének megállapítására, vagyonának hivatalos értékelésére, hogy ismertek legyenek a szóban forgó állam eszközei és forrásai, és ne eshessen áldozatul a hitelminősítő intézeteknek és azok megbízóinak.

  Viviane Reding, a Bizottság alelnöke. – Elnök úr! Mivel Barnier biztos jelenleg az Egyesült Államokban tárgyal ottani kollégáival, engem bízott meg azzal, hogy a Wolf Klinz által saját kezdeményezésre benyújtott és a Gazdasági és Monetáris Bizottság által márciusban elfogadott, a hitelminősítő intézetekről szóló jelentésre megválaszolva az alábbi nyilatkozatot tegyem.

A biztos egyetért azzal, hogy ma már széles körben elismert tény, hogy a hitelminősítő intézetek munkamódszereinek hiányosságai hozzájárultak a pénzügyi válság kialakulásához. Az ezzel kapcsolatos aggályok megválaszolása érdekében és a G20-ak kötelezettségvállalásával összhangban az EU nagyon gyorsan reagált azzal, hogy már 2009-ben rendeletet hozott a hitelminősítő intézetekről. Azzal a céllal, hogy megszüntesse a lehetséges érdekellentéteket és javítsa a besorolások minőségét, módszertanát és átláthatóságát, a rendelet szigorú követelményeket vezetett be a hitelminősítők részére.

Második lépésként, a három új európai pénzügyi felügyeleti intézmény megalakítását követően az Európai Értékpapír-piaci Felügyeleti Hatóság központi felügyeletével erősítjük meg a hitelminősítő intézetek szabályozását. A módosító rendelet 2011. június 1-jén lépett hatályba. Szigorúan fogunk ügyelni a szóban forgó jogszabály megfelelő alkalmazására.

Az európai szabályozási keretrendszer ma már más illetékességi területeken is példaértékű. Ugyanakkor a 2010 tavaszán kirobbanó szuverén adósságválságot követően az európai piacokon kialakult helyzet egyértelművé teszi, hogy újabb felülvizsgálatra és a szabályozás megerősítésére van szükség. Ezért 2010 júniusában a Bizottság magára vállalta, hogy részletes elemzést készít e tárgyban. A nyilvános konzultációt követően a Bizottság szolgálatai kiértékelték a válaszokat, és jelenleg hatásvizsgálatot készítenek, hogy a Bizottság még az év folyamán benyújthasson egy jogalkotási javaslatot. Ennek keretében a Bizottság feladata, hogy számba vegye a külső minősítésektől való túlzott függőség csökkentését célzó intézkedéseket, növelje az átláthatóságot, elősegítse a versenyt, bevezesse a felelősségre vonhatóság elvét, és csökkentse a „kibocsátó fizet” fizetési modell miatt felmerülő lehetséges érdekellentétek kockázatát.

Tisztában vagyunk vele, hogy ezek nagyon összetett kérdések, és meg akarunk győződni arról, hogy helyesen kezeljük őket. Ezért nagy érdeklődéssel olvastuk Klinz úr saját kezdeményezésű jelentését, amely a Bizottság által jelenleg vizsgált témákkal foglalkozik, és nagyon hasznosan járul hozzá jogalkotói kezdeményezésünkhöz.

Végül, de nem utolsósorban, 2010 októberében a Pénzügyi Stabilitási Fórum globális szinten megállapított egy sor alapelvet a külső hitelminősítésekbe vetett bizalom csökkentésének elősegítésére. Az alapelvekkel összhangban az a szándékunk, hogy a bankrendszerre vonatkozó következő jogalkotási javaslatunkban – az úgynevezett CRD4-ben – intézkedéseket vezessünk be a minősítésektől való túlzott függőség ellen.

  Elnök. – A vitát lezárom.

A szavazásra június 7-én, szerdán 12.00-kor kerül sor.

Írásbeli nyilatkozatok (az eljárási szabályzat 149. cikke)

  George Sabin Cutaş (S&D), írásban. – (RO) Mielőtt csődbe jutott volna, a Lehman Brothers befektetési bank a legmagasabb besorolást kapta a fő hitelminősítő intézetektől. Mindössze néhány nappal a bankok összeomlása előtt Írország három legnagyobb bankjáról is az volt a véleményük, hogy szilárd alapokon állnak. Görögország leminősítésekor pedig nem vették figyelembe az ország gazdaságélénkítési programjának beindítását. A gazdasági és pénzügyi válság rávilágított a hitelminősítő intézetek oligopolisztikus szerkezetére és arra, hogy nélkülözik a versenyt, az átláthatóságot és az elszámoltathatóságot. Egy olyan világban, amelyet három ilyen intézmény ural, a sokféleség növelésére és új munkamódszerekre van szükség. Mindezek alapján támogatom azt a felvetést, hogy az ilyen típusú magánintézmények alternatívájaként hozzunk létre egy hitelminősítő intézetet a közszférában. Mivel a hagyományos intézmények minősítése mellett az európai intézmény besorolását is kötelező lenne elnyerni, fokozódna a verseny a legméltányosabb minősítésért.