Didier Reynders válasza az Európai Bizottság nevében
5.3.2021
2021. január 27-én a Bizottság kiegészítő indokolással ellátott véleményt küldött Lengyelországnak többek között a Legfelsőbb Bíróság fegyelmi tanácsának folytatódó tevékenységére vonatkozóan, amelyre a tisztelt képviselők hivatkoznak.
A Bizottság úgy véli, hogy Lengyelország megsérti az uniós jogot azáltal, hogy lehetővé teszi a Legfelsőbb Bíróság fegyelmi tanácsa számára – amelynek függetlensége és pártatlansága nem biztosított –, hogy a bírákat közvetlenül érintő ügyekben döntsön. Ez különösen a bírák mentelmi jogának a bírák büntetőjogi felelősségre vonása vagy fogva tartása céljából történő felfüggesztésével kapcsolatos ügyeket, valamint a munkajoggal és a társadalombiztosítással kapcsolatos ügyeket, valamint a Legfelsőbb Bíróság bíráinak nyugdíjba vonulását[1] érinti.
Ami a tisztelt képviselők által hivatkozott Nemzeti Igazságszolgáltatási Tanács, az Alkotmánybíróság és a rendkívüli ellenőrzéssel és a közügyekkel foglalkozó tanács helyzetét illeti, a Bizottság emlékeztet az Európai Unióról szóló szerződés (EUSZ) 7. cikkének (1) bekezdése szerinti eljárás keretében tett, 2017. évi indokolással ellátott javaslatában foglalt aggályaira, és továbbra is szorosan figyelemmel kíséri a fejleményeket, ideértve az Európai Bíróság jövőbeli ítéleteit is, annak érdekében, hogy döntsön az ezzel kapcsolatos megfelelő nyomon követésről.
- [1] További információk az alábbi oldalon olvashatók: https://ec.europa.eu/commission/presscorner/detail/en/ip_21_224