Index 
 Előző 
 Következő 
 Teljes szöveg 
Jegyzőkönyv
2007. március 14., Szerda - Strasbourg

2. Egy képviselő megrovása
Szó szerinti jegyzőkönyv

Az elnök közli, hogy az Eljárási Szabályzat 9. cikke és 147. cikkének (3) bekezdése alapján eljárást indított Maciej Marian Giertych ellen, valamint bejelenti, hogy tegnap a főtitkár jelenlétében meghallgatta, majd megrovásban részesítette az érintett képviselőt, mert az Európai Parlament fejlécével xenofób nézeteket tartalmazó brosúrát adott ki, holott ezeket a nézeteket az Elnökség már 2007. március 1-jén elítélte.

Az elnök ezután felolvas egy részletet a nevezett képviselőhöz eljuttatott leveléből, és jelzi, hogy tájékoztatást küldött e tárgyban az Elnökségnek, a képviselőcsoportok elnökeinek, valamint azon szerveknek, amelyeknek a nevezett képviselő tagja, azaz az AFET bizottságnak és az Egyesült Államokkal fenntartott kapcsolatokért felelős küldöttségnek.

Jogi nyilatkozat - Adatvédelmi szabályzat