Felszólal: Hannes Swoboda, a(z) PSE képviselőcsoport nevében, aki, visszatérve az Európai Parlament határozatára, amely az EU/Oroszország csúcstalálkozóról folytatott vita lezárásaként ezen ülés folyamán állásfoglalásra irányuló indítványok benyújtását engedélyezi (2007.10.22-i jegyzőkönyv 12. pont ), kéri, hogy a szavazást a következő ülés napirendjére vegyék fel, és Joseph Daul, a(z) PPE-DE képviselőcsoport nevében, aki csatlakozik ehhez a kérelemhez (az elnök azt feleli, hogy konzultálni fog a többi képviselőcsoporttal).
2. Dokumentumok benyújtása
Az alábbi dokumentumokat nyújtották be:
1) a Tanács és a Bizottság:
- 1. sz. módosító indítvány az Európai Közösségek 2008-as pénzügyi évre szóló általános költségvetési tervezetéhez (13659/2007 - C6-0341/2007 - 2007/2019(BUD))
- Javaslat az Európai Parlament és a Tanács irányelvére a kerekes mezőgazdasági vagy erdészeti traktorok vezetőire ható zajszintről (kodifikált szöveg) (COM(2007)0588 - C6-0344/2007 - 2007/0205(COD))
utalva:
illetékes :
JURI
- Módosított javaslat az Európai Parlament és a Tanács rendeletére az európai műholdas rádiónavigációs programok (EGNOS és Galileo) végrehajtásának folytatásáról (COM(2007)0535 - C6-0345/2007 - 2004/0156(COD))
utalva:
illetékes :
ITRE
vélemény :
BUDG, CONT, TRAN
- Javaslat az Európai Parlament és a Tanács határozatára a 76/768/EGK, a 88/378/EGK, az 1999/13/EK tanácsi irányelvek, a 2000/53//EK, a 2002/96/EK és a 2004/42/EK irányelvek módosításáról azoknak az anyagok és keverékek besorolására, címkézésére és csomagolására vonatkozó …/…/EK rendeletben való egységesítése céljából, valamint a 67/548/EGK irányelv és az 1907/2006/EK rendelet módosításáról (COM(2007)0611 - C6-0347/2007 - 2007/0212(COD))
utalva:
illetékes :
ENVI
vélemény :
ITRE, IMCO
- Javaslat az Európai Parlament és a Tanács rendeletére a 648/2004/EK rendeletnek az anyagok és keverékek osztályozásáról, címkézéséről és csomagolásáról, valamint a 67/548/EGK irányelv és az 1907/2006/EK rendelet módosításáról szóló …/2007/EK rendelethez való igazítása érdekében történő módosításáról (COM(2007)0613 - C6-0349/2007 - 2007/0213(COD))
utalva:
illetékes :
ENVI
vélemény :
ITRE, IMCO
- Javaslat a Tanács határozatára a Bolgár Köztársaságnak és Romániának az Európai Gazdasági Térségben való részvételéről szóló megállapodás, valamint négy kapcsolódó megállapodás megkötéséről (12641/2007 - C6-0350/2007 - 2007/0115(AVC))
utalva:
illetékes :
INTA
vélemény :
AFET
- 6. sz. költségvetés-módosítási tervezet a 2007-es pénzügyi évre - Általános bevételi kimutatás - III. szakasz – Bizottság (13851/2007 - C6-0351/2007 – 2007/2178(BUD))
utalva:
illetékes :
BUDG
2) a parlamenti bizottságok
- Jelentés az Európai Unió 2007-es pénzügyi évre vonatkozó, 6/2007. számú költségvetés-módosítási tervezetéről (13851/2007 - C6-0351/2007 - 2007/2178(BUD)) - BUDG bizottság - Előadó: James Elles (A6-0401/2007)
- *** Ajánlás a szellemi tulajdonjogok kereskedelmi vonatkozásairól szóló egyezményt (TRIPS) módosító, 2005. december 6-án Genfben készült jegyzőkönyvnek az Európai Közösség nevében történő elfogadásáról szóló tanácsi határozatra irányuló javaslatról (08934/2006 - C6-0359/2006 - 2006/0060(AVC)) - INTA bizottság - Előadó: Gianluca Susta (A6-0403/2007)
- * Jelentés az Európai Közösség és a Mozambiki Köztársaság közötti halászati partnerségi megállapodás megkötéséről szóló tanácsi rendeletre irányuló javaslatról (COM(2007)0472 - C6-0284/2007 - 2007/0170(CNS)) - PECH bizottság - Előadó: Emanuel Jardim Fernandes (A6-0404/2007)
- * Jelentés az Európai Közösség és a Madagaszkári Köztársaság közötti halászati partnerségi megállapodás megkötéséről szóló tanácsi rendeletre irányuló módosított javaslatról (COM(2007)0428 - C6-0064/2007 - 2007/0006(CNS)) - PECH bizottság - Előadó: Margie Sudre (A6-0405/2007)
3. Írásbeli nyilatkozatok (benyújtás)
A következő képviselők nyújtottak be írásbeli nyilatkozatot nyilvántartásba vétel céljából (az eljárási szabályzat 116. cikke):
- Bogusław Rogalski, Andrzej Tomasz Zapałowski, Dariusz Maciej Grabowski és Witold Tomczak a lengyelek ukrán nacionalisták általi lemészárlásának népirtásként való elismerése (92/2007).
4. Megállapodások szövegeinek a Tanács általi továbbítása
A Tanács a következő dokumentumok hitelesített másolatát továbbította:
- megállapodás az Európai Közösség és a Montenegrói Köztársaság között a vízumok kiadásának megkönnyítéséről,
- megállapodás az Európai Közösség és a Szerb Köztársaság között a vízumok kiadásának megkönnyítéséről.
5. Vita az emberi jogok, a demokrácia és a jogállamiság megsértésének eseteiről (benyújtott állásfoglalásra irányuló indítványok bejelentése)
A következő képviselők vagy képviselőcsoportok nyújtottak be az eljárási szabályzat 115. cikkének értelmében vitaindítványt, az alábbi állásfoglalásra irányuló indítványokkal kapcsolatban:
I. Irán
- Mogens N.J. Camre, Romano Maria La Russa és Ryszard Czarnecki, a(z) UEN képviselőcsoport nevében, Iránról (B6-0406/2007),
- Frédérique Ries, Marco Pannella, Marios Matsakis és Marco Cappato, a(z) ALDE képviselőcsoport nevében, Iránról (B6-0407/2007),
- Pasqualina Napoletano, Christa Prets, Paulo Casaca és Elena Valenciano Martínez-Orozco, a(z) PSE képviselőcsoport nevében, az emberi jogokról Iránban (B6-0410/2007),
- Vittorio Agnoletto, a(z) GUE/NGL képviselőcsoport nevében, az emberi jogokról Iránban (B6-0412/2007),
- Jean Lambert, a(z) Verts/ALE képviselőcsoport nevében, Pakisztánról (B6-0417/2007),
- Charles Tannock és Eija-Riitta Korhola, a(z) PPE-DE képviselőcsoport nevében, Pakisztánról (B6-0420/2007).
III. Szudán: az Afrikai Unió békefenntartó katonáinak megölése
- Thierry Cornillet és Marios Matsakis, a(z) ALDE képviselőcsoport nevében, Szudánról: az Afrikai Unió békefenntartó katonáinak megöléséről (B6-0408/2007),
- Pasqualina Napoletano, Alain Hutchinson és Josep Borrell Fontelles, a(z) PSE képviselőcsoport nevében, az Afrikai Unió (UA) békefenntartó katonáinak megöléséről Szudánban (B6-0411/2007),
- Luisa Morgantini, a(z) GUE/NGL képviselőcsoport nevében, az Afrikai Unió békefenntartó katonáinak megöléséről Szudánban (B6-0413/2007),
- Ryszard Czarnecki, a(z) UEN képviselőcsoport nevében, Szudánról: békefenntartó katonák megöléséről (B6-0415/2007),
- Frithjof Schmidt, Margrete Auken, Marie-Hélène Aubert, Raül Romeva i Rueda és Angelika Beer, a(z) Verts/ALE képviselőcsoport nevében, az Afrikai Unió (UA) békefenntartó katonáinak megöléséről Szudánban (B6-0416/2007),
- Jürgen Schröder, José Ribeiro e Castro, Laima Liucija Andrikienė, Colm Burke, Charles Tannock, Eija-Riitta Korhola és Bernd Posselt, a(z) PPE-DE képviselőcsoport nevében, az Afrikai Unió békefenntartó katonáinak megöléséről Szudánban (B6-0421/2007).
A felszólalási időkeretet az eljárási szabályzat 142. cikkének megfelelően osztják fel.
6. Az adózási politika hozzájárulása a lisszaboni stratégiához (vita)
Jelentés, amelynek tárgya az adózási politika hozzájárulása a lisszaboni stratégiához [2007/2097(INI)] - Gazdasági és Monetáris Bizottság. Előadó: Sahra Wagenknecht (A6-0391/2007)
Sahra Wagenknecht előterjeszti a jelentést.
Felszólal: László Kovács (a Bizottság tagja).
Felszólal: Piia-Noora Kauppi, a(z) PPE-DE képviselőcsoport nevében, Katerina Batzeli, a(z) PSE képviselőcsoport nevében, Margarita Starkevičiūtė, a(z) ALDE képviselőcsoport nevében, Heide Rühle, a(z) Verts/ALE képviselőcsoport nevében, Esko Seppänen, a(z) GUE/NGL képviselőcsoport nevében, Derek Roland Clark, a(z) IND/DEM képviselőcsoport nevében, Petre Popeangă, a(z) ITS képviselőcsoport nevében, Eoin Ryan, a(z) UEN képviselőcsoport nevében, Gay Mitchell, Pervenche Berès, Olle Schmidt, Zbigniew Krzysztof Kuźmiuk, Zsolt László Becsey, Dariusz Rosati, Konrad Szymański és László Kovács.
(A 09.55 órakor megszakított ülést 10.10 órakor folytatják.)
ELNÖKÖL: Hans-Gert PÖTTERING elnök
7. Az állam- és kormányfők informális csúcstalálkozójának eredményei (Lisszabon, 2007. október 18-19.) (vita)
A Tanács és a Bizottság nyilatkozatai: Az állam- és kormányfők informális csúcstalálkozójának eredményei (Lisszabon, 2007. október 18-19.)
Az elnök rövid nyilatkozatot tesz, amelyben tisztelettel szól a Tanács portugál elnöksége és a Bizottság elnöke elkötelezettségéről az EU reformszerződésének elfogadása mellett.
José Sócrates (a Tanács soros elnöke) és José Manuel Barroso (a Bizottság elnöke) nyilatkozatot tesz.
Felszólal: ,Joseph Daul, a(z) PPE-DE képviselőcsoport nevében, Martin Schulz, a(z) PSE képviselőcsoport nevében, Graham Watson, a(z) ALDE képviselőcsoport nevében, Brian Crowley, a(z) UEN képviselőcsoport nevében, Monica Frassoni, a(z) Verts/ALE képviselőcsoport nevében, Francis Wurtz, a(z) GUE/NGL képviselőcsoport nevében, Nigel Farage, a(z) IND/DEM képviselőcsoport nevében, Jean-Marie Le Pen, a(z) ITS képviselőcsoport nevében, Irena Belohorská, független, és Elmar Brok Enrique Barón Crespo, Andrew Duff, az utóbbi három felszólaló az Európai Parlament kormányközi konferenciára delegált küldöttei minőségében, Luís Queiró, Edite Estrela, Karin Riis-Jørgensen, Konrad Szymański, Johannes Voggenhuber, Ilda Figueiredo, Vladimír Železný, Luca Romagnoli, Jana Bobošíková, Timothy Kirkhope, Poul Nyrup Rasmussen, Marielle De Sarnez, Mirosław Mariusz Piotrowski, Ian Hudghton, Koenraad Dillen, Hans-Peter Martin, Marianne Thyssen és Jo Leinen.
ELNÖKÖL: Miguel Angel MARTÍNEZ MARTÍNEZ alelnök
Felszólal: Lapo Pistelli, Mario Borghezio, Íñigo Méndez de Vigo és Jan Marinus Wiersma.
ELNÖKÖL: Hans-Gert PÖTTERING elnök
Felszólal: Bronisław Geremek, Alain Lamassoure, Bernard Poignant, Hartmut Nassauer, Richard Corbett, Bogdan Klich, Adrian Severin, Jan Zahradil, Andrzej Jan Szejna, Tunne Kelam, Jerzy Buzek, José Sócrates és José Manuel Barroso.
A vitát berekesztik.
ELNÖKÖL: Alejo VIDAL-QUADRAS alelnök
8. Napirend
Az elnök a képviselőcsoportokkal egyetértésben és az eljárási szabályzatnak megfelelően javasolja a folyó ülés napirendjének két módosítását.
Felszólal: erről a javaslatról Graham Watson, a(z) ALDE képviselőcsoport nevében, Hannes Swoboda, a(z) PSE képviselőcsoport nevében, Daniel Cohn-Bendit, a(z) Verts/ALE képviselőcsoport nevében, és Martin Schulz, aki azt kérdezi, hogy a Bizottság és a Tanács a csúcstalálkozón tájékoztatja-e Oroszországot a Parlament álláspontjáról.
Az elnök megállapítja, hogy a Parlament szavazni kíván a javaslatról, ezért azt szavazásra bocsátja.
A Parlament elektronikus szavazással (321 mellette, 309 ellene, 27 tartózkodás) elfogadja a javaslatot.
A benyújtás határidejét az alábbiak szerint állapítják meg:
módosítások és közös állásfoglalásra irányuló indítványok: 2007.11.07., szerda, 18.00 óra.
- Javaslat, amelynek célja vita nélkül a csütörtöki szavazások órájának napirendjére tűzni az EK és a Madagaszkári Köztársaság között a halászati ágazat területén kötött partnerségi megállapodásról szóló Margie Sudre-jelentést - A6-0405/2007(a napirend 57. pontja), valamint az EK és Mozambik között a halászati ágazat területén kötött partnerségi megállapodásról szóló Emanuel Jardim Fernandes-jelentést – A6-0404/2007(a napirend 58. pontja), amelyeket eredetileg vitával irányoztak elő.
Felszólal: Christopher Beazley, aki visszatér az első javaslattal kapcsolatos eljárásra, és azt kívánja, hogy a Tanács és a Bizottság adja át Putyin úrnak az EU-Oroszország csúcstalálkozóról folyatott vitáról készült szó szerinti jegyzőkönyvet, és Margie Sudre, aki kéri annak megerősítését, hogy a fenti két jelentést vita nélkül bocsátják majd szavazásra (az elnök ezt megerősíti).
A Parlament jóváhagyja a javaslatot.
9. Szavazások órája
A szavazások eredményei részletesen (módosítások, külön szavazások, részenkénti szavazások stb.) a jegyzőkönyvhöz csatolt, „A szavazások eredményei” című mellékletben találhatók.
9.1. Az EK és Chile közötti társulási megállapodáshoz csatolt, a Bulgária és Románia Európai Unióhoz való csatlakozására figyelemmel készült jegyzőkönyv elfogadása *** (az eljárási szabályzat 131. cikke) (szavazás)
Ajánlás a Tanács határozatára az egyrészről az Európai Közösség és tagállamai, és másrészről a Chilei Köztársaság közötti társulást létrehozó megállapodáshoz a Bolgár Köztársaságnak és Romániának az Európai Unióhoz történő csatlakozásának figyelembevétele céljából csatolt második kiegészítő jegyzőkönyv elfogadásáról [12550/2007 - C6-0325/2007 - 2007/0083(AVC)] - Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság. Előadó: Helmuth Markov (A6-0361/2007)
(Egyszerű többség)
(A szavazás eredménye: „A szavazások eredménye” melléklet, 1. pont)
9.2. Tudományos és technológiai együttműködés az EK és Svájc között * (az eljárási szabályzat 131. cikke) (szavazás)
Jelentés, amelynek tárgya javaslat a Tanács és a Bizottság határozatára egyrészről az Európai Közösségek, másrészről a Svájci Államszövetség közötti tudományos és technológiai együttműködésről szóló megállapodásnak az Európai Közösség és az Európai Atomenergia-közösség részéről történő aláírásáról és ideiglenes alkalmazásáról [COM(2007)0305 - C6-0227/2007 - 2007/0106(CNS)] - Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság. Előadó: Angelika Niebler (A6-0377/2007)
(Egyszerű többség)
(A szavazás eredménye: „A szavazások eredménye” melléklet, 2. pont)
9.3. Közösségi növényfajta-oltalom * (az eljárási szabályzat 131. cikke) (szavazás)
Jelentés, amelynek tárgya javaslat a Tanács rendeletére a 2100/94/EK rendeletnek a közösségi növényfajta-oltalmi bejelentés benyújtására való jogosultság tekintetében történő módosításáról [COM(2007)0445 - C6-0274/2007 - 2007/0161(CNS)] - Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottság. Előadó: Neil Parish (A6-0373/2007)
(Egyszerű többség)
(A szavazás eredménye: „A szavazások eredménye” melléklet, 3. pont)
9.4. Az atomenergia területén való polgári jogi felelősségről szóló 1960. július 29-i Párizsi Egyezmény módosításáról szóló 2004. február 12-i jegyzőkönyv Szlovénia általi ratifikálása *** (az eljárási szabályzat 131. cikke) (szavazás)
Ajánlás, amelynek tárgya javaslat a Tanács határozatára a Szlovén Köztársaság felhatalmazásáról az atomenergia területén való polgári jogi felelősségről szóló, 1960. július 29-i Párizsi Egyezményt módosító, 2004. február 12-i jegyzőkönyv Európai Közösség érdekében történő megerősítésére [09453/2007 - C6-0180/2007 - 2006/0260(AVC)] - Jogi Bizottság. Előadó: Giuseppe Gargani (A6-0369/2007)
(Egyszerű többség)
(A szavazás eredménye: „A szavazások eredménye” melléklet, 4. pont)
9.5. Az ENSZ-EGB Espoo-i Egyezménye első és második módosításának jóváhagyása * (az eljárási szabályzat 131. cikke) (szavazás)
Jelentés, amelynek tárgya javaslat a Tanács határozatára az országhatáron átterjedő környezeti hatások vizsgálatáról szóló espoo-i ENSZ/EGB egyezmény első és második módosításának a Közösség nevében történő jóváhagyásáról [COM(2007)0470 - C6-0291/2007 - 2007/0169(CNS)] - Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Bizottság. Előadó: Miroslav Ouzký (A6-0395/2007)
(Egyszerű többség)
(A szavazás eredménye: „A szavazások eredménye” melléklet, 5. pont)
9.6. Bulgária és Románia csatlakozása az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek védelméről szóló 1995. július 26-i egyezményhez és az ehhez csatolt különböző jegyzőkönyvekhez * (az eljárási szabályzat 131. cikke) (szavazás)
Jelentés, amelynek tárgya ajánlás a Tanács határozatára Bulgáriának és Romániának az Európai Unióról szóló szerződés K.3. cikke alapján, az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek védelméről szóló 1995. július 26-i egyezményhez, az Európai Unióról szóló szerződés K.3 cikke alapján, az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek védelméről szóló egyezményhez csatolt, 1996. szeptember 27-i jegyzőkönyvhöz, az Európai Unióról szóló szerződés K.3 cikke alapján, az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek védelméről szóló egyezménynek az Európai Közösségek Bírósága általi, előzetes döntéshozatal révén történő értelmezéséről szóló 1996. november 29-i jegyzőkönyvhöz és az Európai Unióról szóló szerződés K.3 cikke alapján, az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek védelméről szóló egyezményhez csatolt 1997. június 19-i második jegyzőkönyvhöz történő csatlakozásáról [COM(2007)0277 - C6-0238/2007 - 2007/0100(CNS)] - Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság. Előadó: Jean-Marie Cavada (A6-0360/2007)
(Egyszerű többség)
(A szavazás eredménye: „A szavazások eredménye” melléklet, 6. pont)
A BIZOTTSÁG AJÁNLÁSA, MÓDOSÍTÁS és JOGALKOTÁSI ÁLLÁSFOGLALÁS-TERVEZET
9.7. A Schengeni Információs Rendszer (SIS) környezetét szolgáló kommunikációs infrastruktúra (határozat) * (az eljárási szabályzat 131. cikke) (szavazás)
Jelentés, amelynek tárgya javaslat a Tanács határozatára a Schengeni Információs Rendszer (SIS) környezetét szolgáló kommunikációs infrastruktúra kiépítéséről, működtetéséről és irányításáról [COM(2007)0306 - C6-0215/2007 - 2007/0104(CNS)] - Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság. Előadó: Carlos Coelho (A6-0357/2007)
(Egyszerű többség)
(A szavazás eredménye: „A szavazások eredménye” melléklet, 7. pont)
A BIZOTTSÁG JAVASLATA, MÓDOSÍTÁSOK és JOGALKOTÁSI ÁLLÁSFOGLALÁS-TERVEZET
Carlos Coelho (előadó) az eljárási szabályzat 131. cikkének (4) bekezdése alapján nyilatkozatot tesz.
9.8. Az Európai Parlament és a Tanács határozata az európai globalizációs alkalmazkodási alap mobilizálásáról (szavazás)
Jelentés, amelynek tárgya javaslat az Európai Parlament és a Tanács határozatára az európai globalizációs alkalmazkodási alap mobilizálásáról az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság közötti 2006. május 17-i intézményközi megállapodás 28. pontja értelmében [COM(2007)0415 - C6-0323/2007 - 2007/2168(ACI)] - Költségvetési Bizottság. Előadó: Reimer Böge (A6-0378/2007)
(Minősített többség: a leadott szavazatok háromötöde)
(A szavazás eredménye: „A szavazások eredménye” melléklet, 8. pont)
9.9. Keretirányelv a növényvédő szerek fenntartható felhasználásáról ***I (szavazás)
Jelentés, amelynek tárgya javaslat az Európai Parlament és a Tanács irányelvére a peszticidek fenntartható használatának elérését célzó közösségi fellépés kereteinek meghatározásáról [COM(2006)0373 - C6-0246/2006 - 2006/0132(COD)] - Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Bizottság. Előadó: Christa Klaß (A6-0347/2007)
(Egyszerű többség)
(A szavazás eredménye: „A szavazások eredménye” melléklet, 9. pont)
Felszólal: Christopher Heaton-Harris, aki rosszallóan szól arról, hogy egy csoportosulás megpróbálta befolyásolni a képviselők szavazását.
Jelentés, amelynek tárgya javaslat az Európai Parlament és a Tanács rendeletére növényvédő szerek forgalomba hozataláról [COM(2006)0388 - C6-0245/2006 - 2006/0136(COD)] - Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Bizottság. Előadó: Hiltrud Breyer (A6-0359/2007)
(Egyszerű többség)
(A szavazás eredménye: „A szavazások eredménye” melléklet, 10. pont)
- Edward McMillan-Scott, aki úgy véli, hogy gyakrabban kéne az eljárási szabályzat 156. cikkéhez folyamodni.
° ° ° °
Felszólal: Hannes Swoboda, a(z) PSE képviselőcsoport nevében, aki az idő előrehaladására tekintettel kéri a szavazás folytatásának másnapra halasztását.
Felszólal: erről a kérelemről Joseph Daul, a(z) PPE-DE képviselőcsoport nevében, aki többek között úgy véli, hogy felül kellene vizsgálni a munkaeljárásokat, és Daniel Cohn-Bendit, valamint Roberto Musacchio, mindketten az utóbbi felszólalásról.
A szavazások óráját ezen a ponton megszakítják, és a szavazás fennmaradó pontjait a holnapi Szavazások órájára halasztják.
10. A szavazáshoz fűzött indokolások
A szavazáshoz fűzött írásbeli indokolások:
A szavazáshoz fűzött írásbeli indokolásokat az eljárási szabályzat 163. cikke (3) bekezdésének értelmében az ülésről készült szó szerinti jegyzőkönyvek tartalmazzák.
A szavazáshoz fűzött szóbeli indokolások:
Christa Klaß-jelentés – A6-0347/2007: Christa Klaß, Caroline Lucas, Péter Olajos, Zuzana Roithová, Ryszard Czarnecki és Carl Schlyter
A szavazathelyesbítések és a szavazási szándékok az alábbi weboldalon találhatók: „Séance en direct”, „Résultats des votes (appels nominaux) / Results of votes (Roll-call votes)”, valamint a „Név szerinti szavazások eredménye” című melléklet nyomtatott változatában.
Az Europarl weboldalon található elektronikus változat frissítése naponta történik a szavazás napját követő legfeljebb kéthetes időszakban.
A szavazathelyesbítések és a szavazási szándékok listáját ezt követően lezárják, lefordítják és a Hivatalos Lapban közzéteszik.
° ° ° °
Mairead McGuinness közli, hogy nem működött a szavazógépe az Angelika Niebler-jelentésről - A6-0377/2007 folytatott szavazás során.
Jacek Protasiewicz közli, hogy nem működött a szavazógépe a Christa Klaß-jelentésről - A6-0347/2007 (mód.: 146) folytatott szavazás során.
(A 14.25 órakor megszakított ülést 15.05 órakor folytatják.)
ELNÖKÖL: Hans-Gert PÖTTERING elnök
12. Az előző ülés jegyzőkönyvének elfogadása
Az előző ülés jegyzőkönyvét elfogadták.
13. 2008. évi általános költségvetés: III. szakasz, Bizottság - 2008. évi általános költségvetés: (I., II., IV., V., VI., VII., VIII., IX. szakasz) (vita)
Jelentés az Európai Unió 2008-as pénzügyi évre vonatkozó általános költségvetési tervezetéről, III. szakasz - Bizottság [C6-0287/2007 – 2007/2019(BUD)] és az Európai Unió 2008-as pénzügyi évre vonatkozó általános költségvetési tervezetéhez fűzött 1/2008. számú módosító indítvány (13659/2007 - C6-0341/2007) - Költségvetési Bizottság. Előadó: Kyösti Virrankoski (A6-0397/2007)
Jelentés az Európai Unió 2008-as pénzügyi évre vonatkozó általános költségvetésének tervezetéről: I. szakasz: Európai Parlament II. szakasz: Tanács IV. szakasz: Bíróság V. szakasz: Számvevőszék VI. szakasz: Európai Gazdasági és Szociális Bizottság VII. szakasz: Régiók Bizottsága VIII. szakasz: Európai ombudsman IX. szakasz: Európai adatvédelmi biztos [C6-0288/2007 – 2007/2019B(BUD)] - Költségvetési Bizottság. Előadó: Ville Itälä (A6-0394/2007)
Az elnök a következő nyilatkozatot teszi: „Mielőtt megadnám a szót Dalia Grybauskaitė biztos asszonynak, szeretnék megdöbbenésemnek hangot adni amiatt, hogy a vitára meghívott többi biztos nincs jelen. Többféle magyarázat létezhet erre. Talán a meghívóinkat kissé későn küldték el. Ez lehetséges, utána fogok nézni, hogy erről van-e szó.
Mindenesetre fel szeretném hívni a Bizottság figyelmét arra, hogy egy intézményközi megállapodás értelmében a Bizottság jelenléte kötelező az Európai Parlament plenáris ülésein. Ezt a kérdést alaposabban meg fogom vizsgálni, és elvárom, hogy a Bizottság, illetve természetesen a Parlament is betartsa az intézményközi megállapodásban rögzített kötelezettségvállalásokat.
Kérem a jelen lévő Dalia Grybauskaitė biztos asszonyt, hogy erről értesítse a Bizottságot. E kérdéssel kapcsolatban már kifejtettem álláspontomat az Elnökök Értekezlete keretében is. Mindenesetre nem kívánok egyoldalú vádaskodásokba bocsátkozni, hanem alaposabban meg fogom vizsgálni a kérdést.”
Ville Itälä és Kyösti Virrankoski előterjeszti a jelentéseket.
Felszólal: Richard James Ashworth, a(z) PPE-DE képviselőcsoport nevében, Catherine Guy-Quint, a(z) PSE képviselőcsoport nevében, Anne E. Jensen, a(z) ALDE képviselőcsoport nevében, Wiesław Stefan Kuc, a(z) UEN képviselőcsoport nevében, Helga Trüpel, a(z) Verts/ALE képviselőcsoport nevében, Esko Seppänen, a(z) GUE/NGL képviselőcsoport nevében, Nils Lundgren, a(z) IND/DEM képviselőcsoport nevében, és Hans-Peter Martin, független.
Felszólal: Dalia Grybauskaitė (a Bizottság tagja).
Felszólal: Michael Gahler (az AFET bizottság véleményének előadója) és Ralf Walter (a DEVE bizottság véleményének előadója).
ELNÖKÖL: Manuel António dos SANTOS alelnök
Felszólal: Peter Šťastný (az INTA bizottság véleményének előadója), Salvador Garriga Polledo (a CONT bizottság véleményének előadója), Cristobal Montoro Romero (az ECON bizottság véleményének előadója), Gabriele Stauner (az EMPL bizottság véleményének előadója), Jutta Haug (az ENVI bizottság véleményének előadója), Angelika Niebler (az ITRE bizottság véleményének előadója), Luisa Fernanda Rudi Ubeda (az IMCO bizottság véleményének előadója), Wojciech Roszkowski (a REGI bizottság véleményének előadója), Jan Mulder (az AGRI bizottság véleményének előadója), Emanuel Jardim Fernandes (a PECH bizottság véleményének előadója), Helga Trüpel (a CULT bizottság véleményének előadója), Gérard Deprez (a LIBE bizottság véleményének előadója), Rihards Pīks (az AFCO bizottság véleményének előadója), Christa Prets (a FEMM bizottság véleményének előadója), Luciana Sbarbati (a PETI bizottság véleményének előadója), László Surján, Jutta Haug, Gérard Deprez, Zbigniew Krzysztof Kuźmiuk, Gérard Onesta, Pedro Guerreiro, Jean-Claude Martinez, Sergej Kozlík, Ingeborg Gräßle, Vladimír Maňka, Nathalie Griesbeck, Seán Ó Neachtain, Margrete Auken, Adamos Adamou és Janusz Lewandowski.
ELNÖKÖL: Adam BIELAN alelnök
Felszólal: Louis Grech, István Szent-Iványi, Konrad Szymański, Satu Hassi, James Elles, Joan Calabuig Rull, Samuli Pohjamo, Simon Busuttil, Göran Färm, Hannu Takkula, Monica Maria Iacob-Ridzi, Marusya Ivanova Lyubcheva, Margarita Starkevičiūtė, Rolf Berend, Thijs Berman, Christofer Fjellner, Katerina Batzeli és Reimer Böge (a BUDG bizottság elnöke).
(Az ülést 17.45 órakor a kérdések órájának kezdetéig felfüggesztik, és 17.50 órakor folytatják.)
ELNÖKÖL: Diana WALLIS alelnök
14. A Parlament tagjai
Joop Post írásban közölte, hogy 2007.10.17-i hatállyal lemond parlamenti képviselői mandátumáról.
A Parlament az eljárási szabályzat 4. cikke (1) bekezdésének megfelelően ettől a naptól kezdődő hatállyal megállapítja a képviselői mandátum megüresedését, és erről tájékoztatja az érintett nemzeti hatóságot.
Az illetékes holland hatóságok időközben közölték, hogy Joop Post helyére Cornelis Vissert választották európai parlamenti képviselővé. A Parlament ezt 2007.10.17-i hatállyal tudomásul veszi.
Az eljárási szabályzat 3. cikkének (2) bekezdése értelmében a képviselői mandátum vizsgálatának befejezéséig, illetve az esetleges vitatása tárgyában történő határozathozatalig Cornelis Visser elfoglalhatja a helyét a Parlamentben és annak szerveiben, és minden ehhez kapcsolódó jog megilleti őt, azzal a feltétellel, hogy előzetesen nyilatkozatot tesz, amely szerint nem folytat az Európai Parlament képviselőjének tisztségével összeférhetetlen tevékenységet.
15. Kérdések órája (a Bizottsághoz intézett kérdések)
A Parlament számos, a Bizottsághoz intézett kérdést megvizsgál (B6-0318/2007).
Franco Frattini (a Bizottság alelnöke) válaszol a kérdésre, illetve Manuel Medina Ortega, Marie Panayotopoulos-Cassiotou és Reinhard Rack kiegészítő kérdéseire.
42. kérdés (Milan Gaľa): A chikungunya vírus Európában.
Markos Kyprianou (a Bizottság tagja) válaszol a kérdésre, illetve Milan Gaľa kiegészítő kérdésére.
Neelie Kroes (a Bizottság tagja) válaszol a kérdésre, illetve Paulo Casaca és Danutė Budreikaitė kiegészítő kérdéseire.
Második rész
44. kérdés (Marie Panayotopoulos-Cassiotou): Az Európai Unió intézményeinél és szerveiben azonos és állandó feladatokat szerződéses alkalmazottként ellátó munkatársak.
Siim Kallas (a Bizottság alelnöke) válaszol a kérdésre, illetve Marie Panayotopoulos-Cassiotou és Paul Rübig kiegészítő kérdéseire.
45. kérdés (Johan Van Hecke): Az európai tisztviselők számbeli növekedésének következményei a nyugdíjköltségekre.
Siim Kallas válaszol a kérdésre, illetve Johan Van Hecke, Justas Vincas Paleckis és Ingeborg Gräßle kiegészítő kérdéseire.
46. kérdés (Esko Seppänen): A Bizottság és a szakszervezetek.
Siim Kallas válaszol a kérdésre, illetve Esko Seppänen és Paul Rübig kiegészítő kérdéseire.
A 47-48. kérdésekre írásban válaszolnak majd.
49. kérdés (Bart Staes): A versenyre vonatkozó szabályok értelmében a vállalatokra kirótt büntetések teljes összege.
Neelie Kroes válaszol a kérdésre, illetve Bart Staes, Reinhard Rack és Danutė Budreikaitė kiegészítő kérdéseire.
50. kérdés (Lambert van Nistelrooij): A Suez és a Gaz de France összeolvadása.
Neelie Kroes válaszol a kérdésre, illetve Lambert van Nistelrooij kiegészítő kérdésére.
A 51. kérdés tárgytalan, mivel a szerzője nincs jelen.
52. kérdés (Anne Van Lancker): Szubvenció a Volvo Cars Gand számára / Az állami támogatásokra vonatkozó uniós jogszabályok.
Neelie Kroes válaszol a kérdésre, illetve Anne Van Lancker kiegészítő kérdésére.
53. kérdés (Georgios Papastamkos): Kereskedelem és éghajlatváltozás.
Peter Mandelson (a Bizottság tagja) válaszol a kérdésre, illetve Georgios Papastamkos és Daniel Caspary kiegészítő kérdéseire.
54. kérdés (Daniel Caspary): Vita a kereskedelmi védelmi eszközök jövőjéről.
55. kérdés (Laima Liucija Andrikienė): Az Európai Unió kereskedelmi védelmi eszközei.
Peter Mandelson válaszol a kérdésre, illetve Daniel Caspary, Laima Liucija Andrikienė, Georgios Papastamkos és Elisa Ferreira kiegészítő kérdéseire.
A 56-98. kérdésekre írásban válaszolnak majd.
A Bizottsághoz intézett kérdések órája lezárva.
(A 19.35 órakor megszakított ülést 21.00 órakor folytatják.)
ELNÖKÖL: Adam BIELAN alelnök
16. Az élelmiszerek árának emelkedése, fogyasztóvédelem (vita)
Szóbeli választ igénylő kérdést (O-0065/2007) tesz fel: Joseph Daul, Lutz Goepel és Neil Parish, a PPE-DE képviselőcsoport nevében, a Bizottsághoz: Élelmiszerár-növekedés (B6-0321/2007)
Szóbeli választ igénylő kérdést (O-0067/2007) tesz fel: Luis Manuel Capoulas Santos, a PSE képviselőcsoport nevében, a Bizottsághoz: A fogyasztók védelme és az áremelések (B6-0377/2007)
Szóbeli választ igénylő kérdést (O-0069/2007) tesz fel: Sergio Berlato, Janusz Wojciechowski, Gintaras Didžiokas és Liam Aylward, az UEN képviselőcsoport nevében, a Bizottsághoz: Az élelmiszerárak jelentős emelkedése és a fogyasztóvédelem (B6-0378/2007)
Neil Parish (társszerző) kifejti a szóbeli választ igénylő kérdést (B6-0321/2007).
Luis Manuel Capoulas Santos (szerző) kifejti a szóbeli választ igénylő kérdést (B6-0377/2007).
Sergio Berlato (társszerző) kifejti a szóbeli választ igénylő kérdést (B6-0378/2007).
Mariann Fischer Boel (a Bizottság tagja) válaszol a kérdésekre.
Felszólal: Mairead McGuinness, a(z) PPE-DE képviselőcsoport nevében, Bernadette Bourzai, a(z) PSE képviselőcsoport nevében, Niels Busk, a(z) ALDE képviselőcsoport nevében, Janusz Wojciechowski, a(z) UEN képviselőcsoport nevében, Friedrich-Wilhelm Graefe zu Baringdorf, a(z) Verts/ALE képviselőcsoport nevében, Vincenzo Aita, a(z) GUE/NGL képviselőcsoport nevében, Jim Allister, független, Struan Stevenson, María Isabel Salinas García, Andrzej Tomasz Zapałowski, Diamanto Manolakou, Agnes Schierhuber, Csaba Sándor Tabajdi, Esther Herranz García, Rosa Miguélez Ramos, James Nicholson, Catherine Neris és Mariann Fischer Boel.
A vita lezárását követően az eljárási szabályzat 108. cikkének (5) bekezdése alapján benyújtott állásfoglalásra irányuló indítványok:
- Joseph Daul, Lutz Goepel, Neil Parish, Struan Stevenson, Pilar Ayuso, Esther De Lange, Carmen Fraga Estévez, Esther Herranz García, Elisabeth Jeggle, Mairead McGuinness és James Nicholson, a(z) PPE-DE képviselőcsoport nevében, az élelmiszer- és takarmányárak növekedéséről (B6-0400/2007)
- Luis Manuel Capoulas Santos, Bernadette Bourzai, María Isabel Salinas García, Katerina Batzeli és Rosa Miguélez Ramos, a(z) PSE képviselőcsoport nevében, az árak emelkedéséről és a fogyasztók védelméről (B6-0401/2007)
- Diamanto Manolakou, Vincenzo Aita, Ilda Figueiredo, Willy Meyer Pleite, Marco Rizzo, Kyriacos Triantaphyllides és Dimitrios Papadimoulis, a(z) GUE/NGL képviselőcsoport nevében, az élelmiszerek árának növekedéséről és a fogyasztók védelméről (B6-0402/2007)
- Niels Busk, Kyösti Virrankoski és Willem Schuth, a(z) ALDE képviselőcsoport nevében, az élelmiszerárak emelkedéséről (B6-0403/2007)
- Sergio Berlato, Janusz Wojciechowski, Gintaras Didžiokas, Andrzej Tomasz Zapałowski, Liam Aylward, Zdzisław Zbigniew Podkański, Zbigniew Krzysztof Kuźmiuk és Ryszard Czarnecki, a(z) UEN képviselőcsoport nevében, az élelmiszerárak jelentős emelkedéséről és a fogyasztóvédelemről (B6-0404/2007)
- Friedrich-Wilhelm Graefe zu Baringdorf, Alyn Smith és Milan Horáček, a(z) Verts/ALE képviselőcsoport nevében, az élelmiszerárak emelkedéséről (B6-0405/2007)
17. Zöld könyv : A dohányfüstmentes Európáért, uniós szintű politikai lehetőségek (vita)
Jelentés, amelynek tárgya zöld könyv: A dohányfüstmentes Európáért, uniós szintű politikai lehetőségek [2007/2105(INI)] - Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Bizottság. Előadó: Karl-Heinz Florenz (A6-0336/2007)
Karl-Heinz Florenz előterjeszti a jelentést.
Felszólal: Markos Kyprianou (a Bizottság tagja).
Felszólal: Marianne Thyssen, a(z) PPE-DE képviselőcsoport nevében, Glenis Willmott, a(z) PSE képviselőcsoport nevében, Jules Maaten, a(z) ALDE képviselőcsoport nevében, Hiltrud Breyer, a(z) Verts/ALE képviselőcsoport nevében, Jens Holm, a(z) GUE/NGL képviselőcsoport nevében, Koenraad Dillen, a(z) ITS képviselőcsoport nevében, Eija-Riitta Korhola, Gyula Hegyi és Marios Matsakis.
ELNÖKÖL: Mario MAURO alelnök
Felszólal: Carl Schlyter, Bogusław Sonik, Karin Scheele, Holger Krahmer, Anja Weisgerber, Catherine Stihler, Christofer Fjellner és Markos Kyprianou.
18. A szellemi tulajdonjogok kereskedelmi vonatkozásairól szóló egyezményt (TRIPS) módosító jegyzőkönyv ***I (vita)
Jelentés, amelynek tárgya javaslat a Tanács határozatára a TRIPS-egyezményt módosító, 2005. december 6-án készült jegyzőkönyvnek az Európai Közösség nevében történő elfogadásáról [08934/2006 - C6-0359/2006 - 2006/0060(AVC)] - Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság. Előadó: Gianluca Susta (A6-0403/2007)
Gianluca Susta előterjeszti a jelentést.
Felszólal: Peter Mandelson (a Bizottság tagja).
Felszólal: Michel Rocard (a JURI bizottság véleményének előadója), Georgios Papastamkos, a(z) PPE-DE képviselőcsoport nevében, Kader Arif, a(z) PSE képviselőcsoport nevében, Johan Van Hecke, a(z) ALDE képviselőcsoport nevében, Ryszard Czarnecki, a(z) UEN képviselőcsoport nevében, Carl Schlyter, a(z) Verts/ALE képviselőcsoport nevében, Umberto Guidoni, a(z) GUE/NGL képviselőcsoport nevében, Zbigniew Zaleski, Erika Mann és Francisco Assis.
19. Az élethosszig tartó tanulást tanúsító bizonyítványok ***I (vita)
Jelentés, amelynek tárgya javaslat az Európai Parlament és a Tanács ajánlására az egész életen át tartó tanulás Európai Képesítési Keretrendszerének létrehozásáról [COM(2006)0479 - C6-0294/2006 - 2006/0163(COD)] - Foglalkoztatási és Szociális Bizottság. Előadó: Mario Mantovani (A6-0245/2007)
Felszólal: Peter Mandelson (a Bizottság tagja).
Mario Mantovani előterjeszti a jelentést.
Felszólal: Pilar del Castillo Vera (az ITRE bizottság véleményének előadója), Milan Gaľa (a CULT bizottság véleményének előadója), Thomas Mann, a(z) PPE-DE képviselőcsoport nevében, Françoise Castex, a(z) PSE képviselőcsoport nevében, Ona Juknevičienė, a(z) ALDE képviselőcsoport nevében, Zdzisław Zbigniew Podkański, a(z) UEN képviselőcsoport nevében, Sepp Kusstatscher, a(z) Verts/ALE képviselőcsoport nevében, Derek Roland Clark, a(z) IND/DEM képviselőcsoport nevében, Marie Panayotopoulos-Cassiotou, Joel Hasse Ferreira, Ewa Tomaszewska és Peter Mandelson.