Jelentés a költségvetési eljárás keretében az egyeztetőbizottság által jóváhagyott, az Európai Unió 2014-es pénzügyi évre vonatkozó általános költségvetésének közös szövegtervezetéről [13176/2013 – C7-0260/2013 – 2013/2145(BUD)] – az Európai Parlament költségvetési egyeztetőbizottságba delegált küldöttsége. Társelőadók: Anne E. Jensen és Monika Hohlmeier (A7-0387/2013)
(A szöveg elutasításához minősített többség szükséges.) (A szavazás eredménye: „A szavazások eredménye” melléklet, 1. pont)
A szavazás után Algimantas Rimkūnas (a Tanács soros elnöke) megállapítja, hogy a Parlament jóváhagyta az egyeztetőbizottság 2013. november 11–12-i ülésén létrejött megállapodást. Ezen felül megjegyzi, hogy a Tanács nyomatékosan támogatja a megállapodáshoz csatolt közös nyilatkozatokat, és teljes mértékben kötelezettséget vállal betartásukra.
Az elnök ezután a következő nyilatkozatot teszi:
„Az egyeztetőbizottság 2013. november 12-i ülésén létrejött közös szöveget a Parlament és a Tanács egyaránt jóváhagyta. A költségvetési eljárást a szerződésekkel összhangban hajtották végre. A 2014-es pénzügyi évre vonatkozó költségvetési eljárás tehát befejezettnek tekinthető. Kihirdetem, hogy az Unió 2014-es pénzügyi évre vonatkozó költségvetése végleges elfogadásra került. A költségvetést a Parlament elnöke ma aláírja.”