Az elnök nyilatkozatot tesz, melyben elítéli a közelmúltbeli isztambuli, mogadishui és kairói merényleteket, melyek számos áldozattal jártak. Felidézi azt is, hogy a nigériai Uyóban leszakadt egy templom mennyezete, és legalább 160 ember vesztette életét. A Parlament nevében őszinte részvétét fejezi ki az áldozatok családjainak.
Említést tesz továbbá az ír állampolgár Ibrahim Halawa ügyéről, akit Egyiptomban állítottak bíróság elé egy tüntetésen való részvétel miatt, és akit halálbüntetés fenyeget, majd közli, hogy felkérte az Egyiptomi Köztársasaság elnökét, vegye figyelembe, hogy a vádlott a neki felhánytorgatott események idején még kiskorú volt.
Végül bejelenti, hogy felszólította az etióp miniszterelnököt Merera Gudina ellenzéki azonnali szabadon bocsátására, akit 2016. november 30-án tartóztattak le, mikor európai útjáról – melynek során európai parlamenti képviselőkkel is találkozott – hazatért.