Az elnök bejelenti, hogy az eljárási szabályzat 10. cikke (2) bekezdésének és 176. cikkének alapján Christine Anderson, Clare Daly, Stasys Jakeliūnas, Mislav Kolakušić, Cristian Terheş és Mick Wallace képviselőket sújtó szankciót megállapító határozatot hozott, mert az említett képviselők az uniós digitális Covid-igazolvány bemutatása nélkül léptek be a Parlament épületeibe, megsértve ezzel az Elnökségnek a Parlament három munkahelyén lévő épületeibe történő belépésre vonatkozó, kivételes egészségügyi és biztonsági szabályokról szóló, 2021. október 27-i határozatát.
Figyelembe véve a nevezett képviselők által tanúsított magatartás egyszeri, visszatérő vagy pedig állandó jellegét, súlyosságát, valamint a Parlament méltóságát és hírnevét ért esetleges károkat, továbbá tudomásul véve az érintett képviselők észrevételeit, a szankciók a következők:
- Christine Anderson számára a napidíj megvonása két nap időtartamra;
- Clare Daly számára megrovás;
- Stasys Jakeliūnas számára a napidíj megvonása két nap időtartamra;
- Mislav Kolakušić számára a napidíj megvonása két nap időtartamra ;
- Cristian Terheş számára a napidíj megvonása hét nap időtartamra;
- Mick Wallace számára megrovás.
A határozatról az érintett képviselőket 2021. december 14-én értesítették. Az eljárási szabályzat 177. cikke alapján a képviselők a határozat ellen belső fellebbezést nyújthatnak be az Elnökséghez. A fellebbezés a szankcióra nézve halasztó hatállyal bír.
3. A napirend módosítása
Az elnök bejelenti, hogy a mai második szavazási kört törlik.
A napirend ennek megfelelően módosul.
4. A Parlament első olvasatát megelőző tárgyalások (az eljárási szabályzat 71. cikke) (intézkedések)
A(z) ECON és PECH bizottságnak az intézményközi tárgyalások megkezdéséről szóló határozatát 2021. december 13-án jelentették be (2021.12.13-i jegyzőkönyv, 8. pont ).
Mivel az eljárási szabályzat 71. cikkének (2) bekezdése alapján nem érkezett szavazásra bocsátásra irányuló kérelem, az illetékes bizottságok a megállapított határidő lejárta után megkezdhették a tárgyalásokat.
⁂
Felszólal: Domènec Ruiz Devesa, a laekeni nyilatkozatról, amely az Európai Unió jövőjével foglalkozó konvent összehívására szólított fel 2001. december 15-én.
5. Az Európai Tanács 2021. december 16–17-i ülésének előkészítése – Uniós reagálás a Covid19-világjárvány újbóli felerősödésére és az újonnan megjelenő Covid-variánsokra (vita)
A Tanács és a Bizottság nyilatkozatai: Az Európai Tanács 2021. december 16–17-i ülésének előkészítése (2021/2966(RSP))
A Tanács és a Bizottság nyilatkozatai: Uniós reagálás a Covid19-világjárvány újbóli felerősödésére és az újonnan megjelenő Covid-variánsokra (2021/3012(RSP))
Anže Logar (a Tanács soros elnöke) és Ursula von der Leyen (a Bizottság elnöke) nyilatkozatot tesz.
Felszólal Manfred Weber, a(z) PPE képviselőcsoport nevében, Iratxe García Pérez, a(z) S&D képviselőcsoport nevében, Stéphane Séjourné, a(z) Renew képviselőcsoport nevében, Philippe Lamberts, a(z) Verts/ALE képviselőcsoport nevében, Marco Zanni, a(z) ID képviselőcsoport nevében, Raffaele Fitto, a(z) ECR képviselőcsoport nevében, Manon Aubry, a The Left képviselőcsoport nevében, és Francesca Donato, független.
ELNÖKÖL: Pedro SILVA PEREIRA alelnök
Felszólal Siegfried Mureşan, Simona Bonafè, Luis Garicano, Jordi Solé, Nicolas Bay, Beata Szydło, Dimitrios Papadimoulis, Tamás Deutsch, Dolors Montserrat, Marek Belka, Nicola Danti, Tilly Metz, Jörg Meuthen, Robert Roos, Marisa Matias, Milan Uhrík, Paulo Rangel, Heléne Fritzon, Samira Rafaela, Tineke Strik, Jean-Lin Lacapelle, Assita Kanko, João Pimenta Lopes, Antoni Comín i Oliveres, Seán Kelly, Mohammed Chahim, Véronique Trillet-Lenoir, Anna Cavazzini, Joachim Kuhs, Jorge Buxadé Villalba, Özlem Demirel, Ivan Štefanec, Pedro Marques, Valérie Hayer, Bas Eickhout, Harald Vilimsky, Anna Zalewska, Silvia Modig, Lefteris Christoforou, Kathleen Van Brempt, Sophia in 't Veld, Bronis Ropė, Izabela-Helena Kloc, Peter Liese, Juan Fernando López Aguilar, Chrysoula Zacharopoulou, Eleonora Evi, Othmar Karas, Bernd Lange, Grace O'Sullivan, Željana Zovko, Jytte Guteland, Dita Charanzová, Bartosz Arłukowicz, Javier Moreno Sánchez, Andreas Glück, Liudas Mažylis, Brando Benifei, Cristian-Silviu Buşoi, Christel Schaldemose, Maria Spyraki, Jens Geier, Carlos Zorrinho és Petar Vitanov.
Felszólal Maroš Šefčovič (a Bizottság alelnöke) és Anže Logar.
A vitát berekesztik.
(Az ülést 12.10-kor felfüggesztik.)
ELNÖKÖL: David Maria SASSOLI elnök
6. Az ülés folytatása
Az ülés 12.13-kor folytatódik.
7. A Szaharov-díj átadása (ünnepélyes ülés)
A Parlament 12.13 és 12.39 között ünnepélyes ülést tart, hogy átadja a Szaharov-díjat Alekszej Navalnijnak, akit lánya, Daria Navalnaja képvisel.
A díj átadása előtt az elnök kéri, hogy Alekszej Navalnijt haladéktalanul és feltétel nélkül engedjék szabadon, megismétli más, jelenleg is bebörtönzött Szaharov-díjasok (Ilham Tohti, Naszrin Szotúdeh, Aymara Nieto, Ráif Badavi, Szjarhej Cihanouszki, Mikola Sztatkevics, Marija Kalesznyikava et Alesz Bjaljatszki) szabadon bocsátására vonatkozó felhívását, és kéri, hogy vessenek véget más díjazottakkal, nevezetesen Dr. Denis Mukwegével, valamint a Memorial nevű szervezettel szemben alkalmazott fenyegetésnek és megfélemlítésnek.
(Az ülést 12.39-kor felfüggesztik.)
ELNÖKÖL: Pedro SILVA PEREIRA alelnök
8. Az ülés folytatása
Az ülés 12.40-kor folytatódik.
9. A bizottságok és a küldöttségek tagjai
A PPE képviselőcsoport a bizottságok és küldöttségek összetételét módosító alábbi határozatokról tájékoztatta az elnököt:
BUDG bizottság: Simone Schmiedtbauer
ENVI bizottság: Maria Spyraki
A határozatok a mai naptól hatályosak.
10. Szavazás
A Parlament szavazást tart az alábbi jelentéshez benyújtott módosításokról:
A munkavállalók vállalati ügyekben való részvételének európai keretrendszere és az Európai Üzemi Tanácsról szóló irányelv felülvizsgálata Jelentés a munkahelyi demokráciáról: a munkavállalók vállalati ügyekben való részvételének európai keretrendszere és az Európai Üzemi Tanácsról szóló irányelv felülvizsgálata [2021/2005(INI)] - Foglalkoztatási és Szociális Bizottság. Előadó: Gabriele Bischoff (A9-0331/2021).
A Parlament zárószavazást tart a következőkről:
Egyes in vitro diagnosztikai orvostechnikai eszközökre vonatkozó átmeneti rendelkezések és a házon belüli eszközökre vonatkozó követelmények késleltetett alkalmazása ***I [COM(2021)0627 - C9-0381/2021- 2021/0323(COD)] - ENVI bizottság;
A digitális piacokról szóló jogszabály ***I Jelentés a digitális ágazat vonatkozásában a megtámadható és méltányos piacokról szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre (digitális piacokról szóló jogszabály) irányuló javaslatról [COM(2020)0842 - C9-0419/2020 - 2020/0374(COD)] - Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság. Előadó: Andreas Schwab (A9-0332/2021);
Az Európai Unióban a nők és a férfiak közötti egyenlőség 2018–2020 közötti helyzete Jelentés az Európai Unióban a nők és a férfiak közötti egyenlőség 2018–2020 közötti helyzetéről [2021/2020(INI)] - Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság. Előadó: Sandra Pereira (A9-0315/2021);
A szervezett bűnözés hatása az Unió saját forrásaira és az uniós forrásokkal való visszaélésre Jelentés a szervezett bűnözésnek az Unió saját forrásaira gyakorolt hatásáról és az uniós forrásokkal való visszaélésről, különös tekintettel a megosztott irányításra az ellenőrzés és a kontrollok szempontjából [2020/2221(INI)] - Költségvetési Ellenőrző Bizottság. Előadó: Tomáš Zdechovský (A9-0330/2021);
A sürgősségi alapok és a válsággal kapcsolatos kiadási területek esetében a korrupció, a szabálytalan kiadások, valamint az uniós és nemzeti forrásokkal való visszaélés elkerülése Jelentés a sürgősségi alapok és a válsággal kapcsolatos kiadási területek esetében a korrupció, a szabálytalan kiadások, valamint az uniós és nemzeti forrásokkal való visszaélés elkerülését célzó megelőző intézkedések értékeléséről [2020/2222(INI)] - Költségvetési Ellenőrző Bizottság. Előadó: Michèle Rivasi (A9-0320/2021);
Az épületek energiahatékonyságáról szóló irányelv végrehajtása Jelentés az épületek energiahatékonyságáról szóló irányelv végrehajtásáról [2021/2077(INI)] - Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság. Előadó: Seán Kelly (A9-0321/2021);
A tömegpusztító fegyverek többoldalú fegyverzet-ellenőrzési és leszerelési rendszereinek kihívásai és kilátásai Jelentés a tömegpusztító fegyverek többoldalú fegyverzet-ellenőrzési és leszerelési rendszereinek kihívásairól és kilátásairól [2020/2001(INI)] - Külügyi Bizottság. Előadó: Sven Mikser (A9-0324/2021);
Az EU humanitárius tevékenységének új orientációi Jelentés az EU humanitárius tevékenységének új orientációiról [2021/2163(INI)] - Fejlesztési Bizottság. Előadó: Norbert Neuser (A9-0328/2021);
A nyugat-balkáni szervezett bűnözés elleni küzdelem területén folytatott együttműködés Jelentés a nyugat-balkáni szervezett bűnözés elleni küzdelem területén folytatott együttműködésről [2021/2002(INI)] - Külügyi Bizottság. Előadó: Lukas Mandl (A9-0298/2021).
Andreas Schwab (előadó), a szavazás megkezdése előtt, aki kéri, hogy a következő kérdést az eljárási szabályzat 59. cikkének (4) bekezdése alapján intézményközi tárgyalások céljából utalják vissza az illetékes bizottsághoz: A digitális piacokról szóló jogszabály (2020/0374(COD)) - IMCO bizottság.
12. Az Európai Bizottság inkluzív nyelvhasználatra vonatkozó útmutatója (vita időszerű kérdésekről)
Az Európai Bizottság inkluzív nyelvhasználatra vonatkozó útmutatója(2021/3021(RSP))
Manfred Weber bevezeti a PPE képviselőcsoport által javasolt vitát.
Felszólal: Margarítisz Szhinász (a Bizottság alelnöke).
Felszólal Antonio Tajani, a(z) PPE képviselőcsoport nevében, Heléne Fritzon, a(z) S&D képviselőcsoport nevében, Dacian Cioloş, a(z) Renew képviselőcsoport nevében, Alice Kuhnke, a(z) Verts/ALE képviselőcsoport nevében, Jordan Bardella, a(z) ID képviselőcsoport nevében, Nicola Procaccini, a(z) ECR képviselőcsoport nevében, Eugenia Rodríguez Palop, a The Left képviselőcsoport nevében, Győri Enikő, független, François-Xavier Bellamy, Juan Fernando López Aguilar, Mara Bizzotto, Assita Kanko, Sira Rego, Tóth Edina, Michaela Šojdrová, Robert Biedroń, Peter Kofod, Jorge Buxadé Villalba, Hidvéghi Balázs, Isabel Benjumea Benjumea, Evin Incir, Joachim Kuhs, Jadwiga Wiśniewska, Karlo Ressler, Cyrus Engerer, Susanna Ceccardi, Angel Dzhambazki, Vincze Loránt, Lina Gálvez Muñoz, Gilles Lebreton, Bert-Jan Ruissen, Cindy Franssen, Anna-Michelle Asimakopoulou, Maria Walsh és Ioan-Rareş Bogdan.
Felszólal: Margarítisz Szhinász.
A vitát berekesztik.
13. A Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszköz jelenlegi helyzete (vita)
A Tanács és a Bizottság nyilatkozatai: A Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszköz jelenlegi helyzete (2021/2996(RSP))
Anže Logar (a Tanács soros elnöke), Valdis Dombrovskis (a Bizottság ügyvezető alelnöke) és Paolo Gentiloni (a Bizottság tagja) nyilatkozatot tesz.
ELNÖKÖL: Dita CHARANZOVÁ alelnök
Felszólal Siegfried Mureşan, a(z) PPE képviselőcsoport nevében, Eider Gardiazabal Rubial, a(z) S&D képviselőcsoport nevében, Luis Garicano, a(z) Renew képviselőcsoport nevében, Damian Boeselager, a(z) Verts/ALE képviselőcsoport nevében, Antonio Maria Rinaldi, a(z) ID képviselőcsoport nevében, Bogdan Rzońca, a(z) ECR képviselőcsoport nevében, Dimitrios Papadimoulis, a The Left képviselőcsoport nevében, Deutsch Tamás, független, José Manuel Fernandes, Irene Tinagli, Valérie Hayer, Ernest Urtasun, Hélène Laporte, Zbigniew Kuźmiuk, José Gusmão, Clara Ponsatí Obiols, Markus Ferber, Costas Mavrides, Dragoş Pîslaru, Terry Reintke, Gunnar Beck, Patryk Jaki, Sabrina Pignedoli, Andrzej Halicki, Margarida Marques, Piernicola Pedicini, Gerolf Annemans, Antoni Comín i Oliveres, Markus Pieper, Marek Belka, Daniel Freund, Janusz Lewandowski, Joachim Schuster, Rosa D'Amato, Karlo Ressler, Jonás Fernández, Alexandra Geese, Lídia Pereira, Mikuláš Peksa, Andrey Novakov és Othmar Karas.
Felszólal Valdis Dombrovskis, Paolo Gentiloni és Anže Logar.
A vitát berekesztik.
14. További alapvető jogok aláásására irányuló tervek Lengyelországban, különösen az emberi jogok európai egyezményének, valamint a szexuális és reproduktív egészség és jogok normái tekintetében (vita)
A Tanács és a Bizottság nyilatkozatai: További alapvető jogok aláásására irányuló tervek Lengyelországban, különösen az emberi jogok európai egyezményének, valamint a szexuális és reproduktív egészség és jogok normái tekintetében (2021/3014(RSP))
Anže Logar (a Tanács soros elnöke) és Margarítisz Szhinász (a Bizottság alelnöke) nyilatkozatot tesz.
Felszólal: Danuta Maria Hübner, a(z) PPE képviselőcsoport nevében.
ELNÖKÖL: Roberta METSOLA alelnök
Felszólal Juan Fernando López Aguilar, a(z) S&D képviselőcsoport nevében, Samira Rafaela, a(z) Renew képviselőcsoport nevében, Sylwia Spurek, a(z) Verts/ALE képviselőcsoport nevében, Thierry Mariani, a(z) ID képviselőcsoport nevében, Jadwiga Wiśniewska, a(z) ECR képviselőcsoport nevében, Eugenia Rodríguez Palop, a The Left képviselőcsoport nevében, Laura Ferrara, független, Janina Ochojska, Robert Biedroń, Karen Melchior, Terry Reintke, Joachim Kuhs, Margarita de la Pisa Carrión, Sira Rego, Hidvéghi Balázs, Evin Incir, Róża Thun und Hohenstein, Alice Kuhnke, Vera Tax, Beata Kempa, Leszek Miller és Łukasz Kohut.
Felszólal Margarítisz Szhinász és Anže Logar.
A vitát berekesztik.
15. A bizottságok és a küldöttségek tagjai
Az S&D képviselőcsoport a bizottságok és küldöttségek összetételét módosító alábbi határozatokról tájékoztatta az elnököt:
DEVE bizottság: Marc Tarabella helyett Eric Andrieu
AGRI bizottság: Eric Andrieu helyett Marc Tarabella
A határozatok a mai naptól hatályosak.
16. Az EUMSZ 78. cikkének (3) bekezdése alapján a Belarusszal közös külső határra vonatkozó ideiglenes szükséghelyzeti intézkedésekről szóló, javasolt tanácsi határozat (vita)
A Tanács és a Bizottság nyilatkozatai: Az EUMSZ 78. cikkének (3) bekezdése alapján a Belarusszal közös külső határra vonatkozó ideiglenes szükséghelyzeti intézkedésekről szóló, javasolt tanácsi határozat (2021/3017(RSP))
Anže Logar (a Tanács soros elnöke) és Margarítisz Szhinász (a Bizottság alelnöke) nyilatkozatot tesz.
Az elnök felolvassa az alábbiakról tartott szavazás eredményét:
A munkavállalók vállalati ügyekben való részvételének európai keretrendszere és az Európai Üzemi Tanácsról szóló irányelv felülvizsgálata Jelentés a munkahelyi demokráciáról: a munkavállalók vállalati ügyekben való részvételének európai keretrendszere és az Európai Üzemi Tanácsról szóló irányelv felülvizsgálata [2021/2005(INI)] - Foglalkoztatási és Szociális Bizottság. Előadó: Gabriele Bischoff (A9-0331/2021)
(Egyszerű többség szükséges.)
ALTERNATÍV ÁLLÁSFOGLALÁSRA IRÁNYULÓ INDÍTVÁNY (ID képviselőcsoport)
Lásd: Elfogadott szövegek (P9_TA(2021)0508) („A szavazások eredménye” melléklet, 25. pont)
Egyes in vitro diagnosztikai orvostechnikai eszközökre vonatkozó átmeneti rendelkezések és a házon belüli eszközökre vonatkozó követelmények késleltetett alkalmazása ***I [COM(2021)0627 - C9-0381/2021- 2021/0323(COD)] - ENVI bizottság
A digitális piacokról szóló jogszabály ***I Jelentés a digitális ágazat vonatkozásában a megtámadható és méltányos piacokról szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre (digitális piacokról szóló jogszabály) irányuló javaslatról [COM(2020)0842 - C9-0419/2020 - 2020/0374(COD)] - Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság. Előadó: Andreas Schwab (A9-0332/2021)
(Egyszerű többség szükséges.)
A BIZOTTSÁG JAVASLATA
Módosított formájában jóváhagyják. (P9_TA(2021)0499) („A szavazások eredménye” melléklet, 16. pont)
A BIZOTTSÁGHOZ VALÓ VISSZAUTALÁSRA IRÁNYULÓ KÉRELEM
Név szerinti szavazással jóváhagyva (666 mellette, 16 ellene, 14 tartózkodás)
Az Európai Unióban a nők és a férfiak közötti egyenlőség 2018–2020 közötti helyzete Jelentés az Európai Unióban a nők és a férfiak közötti egyenlőség 2018–2020 közötti helyzetéről [2021/2020(INI)] - Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság. Előadó: Sandra Pereira (A9-0315/2021)
A szervezett bűnözés hatása az Unió saját forrásaira és az uniós forrásokkal való visszaélésre Jelentés a szervezett bűnözésnek az Unió saját forrásaira gyakorolt hatásáról és az uniós forrásokkal való visszaélésről, különös tekintettel a megosztott irányításra az ellenőrzés és a kontrollok szempontjából [2020/2221(INI)] - Költségvetési Ellenőrző Bizottság. Előadó: Tomáš Zdechovský (A9-0330/2021)
A sürgősségi alapok és a válsággal kapcsolatos kiadási területek esetében a korrupció, a szabálytalan kiadások, valamint az uniós és nemzeti forrásokkal való visszaélés elkerülése Jelentés a sürgősségi alapok és a válsággal kapcsolatos kiadási területek esetében a korrupció, a szabálytalan kiadások, valamint az uniós és nemzeti forrásokkal való visszaélés elkerülését célzó megelőző intézkedések értékeléséről [2020/2222(INI)] - Költségvetési Ellenőrző Bizottság. Előadó: Michèle Rivasi (A9-0320/2021)
Az épületek energiahatékonyságáról szóló irányelv végrehajtása Jelentés az épületek energiahatékonyságáról szóló irányelv végrehajtásáról [2021/2077(INI)] - Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság. Előadó: Seán Kelly (A9-0321/2021)
A tömegpusztító fegyverek többoldalú fegyverzet-ellenőrzési és leszerelési rendszereinek kihívásai és kilátásai Jelentés a tömegpusztító fegyverek többoldalú fegyverzet-ellenőrzési és leszerelési rendszereinek kihívásairól és kilátásairól [2020/2001(INI)] - Külügyi Bizottság. Előadó: Sven Mikser (A9-0324/2021)
Az EU humanitárius tevékenységének új orientációi Jelentés az EU humanitárius tevékenységének új orientációiról [2021/2163(INI)] - Fejlesztési Bizottság. Előadó: Norbert Neuser (A9-0328/2021)
A nyugat-balkáni szervezett bűnözés elleni küzdelem területén folytatott együttműködés Jelentés a nyugat-balkáni szervezett bűnözés elleni küzdelem területén folytatott együttműködésről [2021/2002(INI)] - Külügyi Bizottság. Előadó: Lukas Mandl (A9-0298/2021)
18. Az EUMSZ 78. cikkének (3) bekezdése alapján a Belarusszal közös külső határra vonatkozó ideiglenes szükséghelyzeti intézkedésekről szóló, javasolt tanácsi határozat (a vita folytatása)
A Tanács és a Bizottság nyilatkozatai: Az EUMSZ 78. cikkének (3) bekezdése alapján a Belarusszal közös külső határra vonatkozó ideiglenes szükséghelyzeti intézkedésekről szóló, javasolt tanácsi határozat (2021/3017(RSP))
Felszólal Jeroen Lenaers, a(z) PPE képviselőcsoport nevében, Birgit Sippel, a(z) S&D képviselőcsoport nevében, Fabienne Keller, a(z) Renew képviselőcsoport nevében, Tineke Strik, a(z) Verts/ALE képviselőcsoport nevében, Peter Kofod, a(z) ID képviselőcsoport nevében, Joachim Stanisław Brudziński, a(z) ECR képviselőcsoport nevében, Cornelia Ernst, a The Left képviselőcsoport nevében, Gyöngyösi Márton, független, Ewa Kopacz, Juan Fernando López Aguilar, Róża Thun und Hohenstein és Erik Marquardt.
ELNÖKÖL: Dimitrios PAPADIMOULIS alelnök
Felszólal Silvia Sardone, Charlie Weimers, Clare Daly, Laura Ferrara, Inese Vaidere, Łukasz Kohut, Petras Auštrevičius, Viola Von Cramon-Taubadel, Patryk Jaki, Liudas Mažylis, Pietro Bartolo, Jan-Christoph Oetjen, Damien Carême, Isabel Santos, Cseh Katalin, Thijs Reuten és Karin Karlsbro.
Felszólal Margarítisz Szhinász (a Bizottság alelnöke) és Anže Logar (a Tanács soros elnöke).
A vitát berekesztik.
19. A Parlament tagjai
Sven Giegoldírásban közölte, hogy 2021. december 16-i hatállyal lemond parlamenti képviselői mandátumáról.
Az eljárási szabályzat 4. cikkének megfelelően a Parlament ettől az időponttól kezdődően megállapítja a képviselői hely megüresedését, és erről tájékoztatja az érintett nemzeti hatóságot.
20. A Petíciós Bizottság 2020-as év során folytatott tanácskozásai (vita)
Jelentés a Petíciós Bizottság 2020-as év folyamán folytatott tanácskozásairól [2021/2019(INI)] - Petíciós Bizottság. Előadó: Gheorghe Falcă (A9-0323/2021)
Gheorghe Falcă előterjeszti a jelentést.
Felszólal: Maroš Šefčovič (a Bizottság alelnöke).
Felszólal Peter Jahr, a(z) PPE képviselőcsoport nevében, Cristina Maestre Martín De Almagro, a(z) S&D képviselőcsoport nevében, Ulrike Müller, a(z) Renew képviselőcsoport nevében, Tatjana Ždanoka, a(z) Verts/ALE képviselőcsoport nevében, Stefania Zambelli, az ID képviselőcsoport nevében , Pernando Barrena Arza, a The Left képviselőcsoport nevében, Alex Agius Saliba és Yana Toom.
Felszólal: Maroš Šefčovič.
A vitát berekesztik.
21. Az EU válasza a közlekedési szegénységre (vita)
A Bizottság nyilatkozata: Az EU válasza a közlekedési szegénységre (2021/3016(RSP))
Adina-Ioana Vălean (a Bizottság tagja) nyilatkozatot tesz.
Felszólal Marian-Jean Marinescu, a(z) PPE képviselőcsoport nevében, Isabel García Muñoz, a(z) S&D képviselőcsoport nevében, José Ramón Bauzá Díaz, a(z) Renew képviselőcsoport nevében, és Ciarán Cuffe, a(z) Verts/ALE képviselőcsoport nevében.
ELNÖKÖL: Othmar KARAS alelnök
Felszólal Philippe Olivier, a(z) ID képviselőcsoport nevében, Elena Kountoura, a The Left képviselőcsoport nevében, Jens Gieseke, Vera Tax, Izaskun Bilbao Barandica, Leila Chaibi, Elżbieta Katarzyna Łukacijewska, Josianne Cutajar, Cláudia Monteiro de Aguiar, Milan Brglez, Massimiliano Salini, Andrey Novakov és Stanislav Polčák.
Felszólal: Adina-Ioana Vălean.
A vitát berekesztik.
22. A vasút európai évének értékelése (vita)
A Bizottság nyilatkozata: A vasút európai évének értékelése (2021/3016(RSP))
Adina-Ioana Vălean (a Bizottság tagja) nyilatkozatot tesz.
Felszólal Barbara Thaler, a(z) PPE képviselőcsoport nevében, Isabel García Muñoz, a(z) S&D képviselőcsoport nevében, Izaskun Bilbao Barandica, a(z) Renew képviselőcsoport nevében, Karima Delli, a(z) Verts/ALE képviselőcsoport nevében, Maximilian Krah, a(z) ID képviselőcsoport nevében, João Pimenta Lopes, a The Left képviselőcsoport nevében, Łukasz Kohut, José Ramón Bauzá Díaz és Manuel Pizarro.
Felszólal: Adina-Ioana Vălean.
A vitát berekesztik.
23. Viták az emberi jogok, a demokrácia és a jogállamiság megsértésének eseteiről (a benyújtott állásfoglalásra irányuló indítványok kihirdetése)
A következő képviselők vagy képviselőcsoportok nyújtottak be az eljárási szabályzat 144. cikkének értelmében vitaindítványt, az alábbi állásfoglalásra irányuló indítványokkal kapcsolatban:
I. A civil társadalom és az emberi jogok védelmezői elleni folyamatos fellépés Oroszországban: a Memorial emberi jogi szervezet ügye (2021/3018(RSP))
- Helmut Scholz, a The Left képviselőcsoport nevében, a civil társadalom és az emberi jogok védelmezői elleni folyamatos fellépésről Oroszországban: a Memorial emberi jogi szervezet ügyéről(B9-0603/2021);
- Sergey Lagodinsky, Heidi Hautala, Hannah Neumann, Ignazio Corrao, Bronis Ropė, Erik Marquardt, Reinhard Bütikofer, Tineke Strik, Yannick Jadot, Francisco Guerreiro, Mounir Satouri és Viola Von Cramon-Taubadel, a Verts/ALE képviselőcsoport nevében, a civil társadalom és az emberi jogok védelmezői elleni folyamatos fellépésről Oroszországban: a Memorial emberi jogi szervezet ügyéről (B9-0604/2021);
- Pedro Marques, Andrea Cozzolino, Evin Incir és Raphaël Glucksmann, az S&D képviselőcsoport nevében, a civil társadalom és az emberi jogok védelmezői elleni folyamatos fellépésről Oroszországban: a Memorial emberi jogi szervezet ügyéről (B9-0605/2021);
- Petras Auštrevičius, Malik Azmani, Olivier Chastel, Vlad Gheorghe, Klemen Grošelj, Bernard Guetta, Svenja Hahn, Karin Karlsbro, Ilhan Kyuchyuk, Nathalie Loiseau, Karen Melchior, Javier Nart, Urmas Paet, Frédérique Ries, Michal Šimečka, Nicolae Ştefănuță, Ramona Victoria Strugariu, Dragoş Tudorache és Hilde Vautmans, a Renew képviselőcsoport nevében, a civil társadalom és az emberi jogok védelmezői elleni folyamatos fellépésről Oroszországban: a Memorial emberi jogi szervezet ügyéről (B9-0606/2021);
- Anna Fotyga, Bogdan Rzońca, Ryszard Czarnecki, Ladislav Ilčić, Hermann Tertsch, Adam Bielan, Roberts Zīle, Dace Melbārde, Angel Dzhambazki, Veronika Vrecionová, Charlie Weimers, Elżbieta Rafalska, Ryszard Antoni Legutko, Assita Kanko, Jan Zahradil, Elżbieta Kruk, Witold Jan Waszczykowski, Jacek Saryusz Wolski és Raffaele Fitto, az ECR képviselőcsoport nevében, a civil társadalom és az emberi jogok védelmezői elleni folyamatos fellépésről Oroszországban: a Memorial emberi jogi szervezet ügyéről (B9-0607/2021);
- Michael Gahler, Andrius Kubilius, David McAllister, Sandra Kalniete, Andrzej Halicki, Paulo Rangel, Radosław Sikorski, Jerzy Buzek, Rasa Juknevičienė, Isabel Wiseler Lima, Traian Băsescu, Sara Skyttedal, Miriam Lexmann, Tomáš Zdechovský, Inese Vaidere, Krzysztof Hetman, Janina Ochojska, Christian Sagartz, Antonio López Istúriz White, Adam Jarubas, José Manuel Fernandes, Elżbieta Katarzyna Łukacijewska, Peter Pollák, Eva Maydell, Tom Vandendriessche, David Lega, Arba Kokalari, Stanislav Polčák, Loránt Vincze, Jiří Pospíšil, Benoît Lutgen, Ivan Štefanec, Andrey Kovatchev, Vladimír Bilčík, Seán Kelly, Michaela Šojdrová, Luděk Niedermayer és Eugen Tomac, a PPE képviselőcsoport nevében, a civil társadalom és az emberi jogok védelmezői elleni folyamatos fellépésről Oroszországban: a Memorial emberi jogi szervezet ügyéről (B9-0608/2021).
II. A Kubában kialakult helyzet, nevezetesen José Daniel Ferrer, a Nők fehérben mozgalomból Aymara Nieto, Maykel Castillo, Luis Robles, Félix Navarro, Luis Manuel Otero, Reverend Lorenzo Fajardo, Andy Dunier García és Yunior García Aguilera ügye (2021/3019(RSP))
- Michael Gahler, Leopoldo López Gil, Gabriel Mato, Francisco José Millán Mon, Antonio López Istúriz White, José Manuel Fernandes, Janina Ochojska, Paulo Rangel, Andrius Kubilius, Rasa Juknevičienė, Isabel Wiseler Lima, Sara Skyttedal, David McAllister, Sandra Kalniete, Miriam Lexmann, Tomáš Zdechovský, Inese Vaidere, Krzysztof Hetman, Stelios Kympouropoulos, Christian Sagartz, Elżbieta Katarzyna Łukacijewska, Peter Pollák, Eva Maydell, Adam Jarubas, Tom Vandenkendelaere, David Lega, Arba Kokalari, Stanislav Polčák, Loránt Vincze, Jiří Pospíšil, Benoît Lutgen, Ivan Štefanec, Andrey Kovatchev, Vladimír Bilčík, Seán Kelly, Michaela Šojdrová és Luděk Niedermayer, a PPE képviselőcsoport nevében, a Kubában kialakult helyzetről, nevezetesen José Daniel Ferrer, a Nők fehérben mozgalomból Aymara Nieto, Maykel Castillo, Luis Robles, Félix Navarro, Luis Manuel Otero, Reverend Lorenzo Fajardo, Andy Dunier García és Yunior García Aguilera ügyéről (B9-0589/2021);
- Manu Pineda, Sandra Pereira, Giorgos Georgiou, Chris MacManus és Pernando Barrena Arza, a The Left képviselőcsoport nevében, a Kubában kialakult helyzetről, nevezetesen José Daniel Ferrer, a Nők fehérben mozgalomból Aymara Nieto, Maykel Castillo, Luis Robles, Félix Navarro, Luis Manuel Otero, Reverend Lorenzo Fajardo, Andy Dunier García és Yunior García Aguilera ügyéről (B9-0590/2021);
- Jordi Solé, Tilly Metz, Ignazio Corrao, Hannah Neumann, Francisco Guerreiro és Bronis Ropė, a Verts/ALE képviselőcsoport nevében, a Kubában kialakult helyzetről, nevezetesen José Daniel Ferrer, a Nők fehérben mozgalomból Aymara Nieto, Maykel Castillo, Luis Robles, Félix Navarro, Luis Manuel Otero, Reverend Lorenzo Fajardo, Andy Dunier García és Yunior García Aguilera ügyéről (B9-0592/2021);
- Pedro Marques, Andrea Cozzolino, Nacho Sánchez Amor és Maria Manuel Leitão Marques, az S&D képviselőcsoport nevében, a Kubában kialakult helyzetről, nevezetesen José Daniel Ferrer, a Nők fehérben mozgalomból Aymara Nieto, Maykel Castillo, Luis Robles, Félix Navarro, Luis Manuel Otero, Reverend Lorenzo Fajardo, Andy Dunier García és Yunior García Aguilera ügyéről (B9-0610/2021);
- Javier Nart, Petras Auštrevičius, Malik Azmani, José Ramón Bauzá Díaz, Dita Charanzová, Olivier Chastel, Klemen Grošelj, Bernard Guetta, Svenja Hahn, Ilhan Kyuchyuk, Karen Melchior, Frédérique Ries, María Soraya Rodríguez Ramos, Michal Šimečka, Nicolae Ştefănuță, Ramona Strugariu, Dragoş Tudorache és Hilde Vautmans, a Renew képviselőcsoport nevében, a Kubában kialakult helyzetről, nevezetesen José Daniel Ferrer, a Nők fehérben mozgalomból Aymara Nieto, Maykel Castillo, Luis Robles, Félix Navarro, Luis Manuel Otero, Reverend Lorenzo Fajardo, Andy Dunier García és Yunior García Aguilera ügyéről (B9-0612/2021);
- Anna Fotyga, Karol Karski, Hermann Tertsch, Adam Bielan, Alexandr Vondra, Angel Dzhambazki, Ryszard Antoni Legutko, Assita Kanko, Carlo Fidanza, Charlie Weimers, Elżbieta Kruk, Elżbieta Rafalska, Emmanouil Fragkos, Eugen Jurzyca, Jacek Saryusz Wolski, Jadwiga Wiśniewska, Jan Zahradil, Ladislav Ilčić, Raffaele Fitto, Ryszard Czarnecki, Valdemar Tomaševski, Veronika Vrecionová, Witold Jan Waszczykowski és Bogdan Rzońca, az ECR képviselőcsoport nevében, a Kubában kialakult helyzetről, nevezetesen José Daniel Ferrer, a Nők fehérben mozgalomból Aymara Nieto, Maykel Castillo, Luis Robles, Félix Navarro, Luis Manuel Otero, Reverend Lorenzo Fajardo, Andy Dunier García és Yunior García Aguilera ügye (B9-0613/2021).
III. Kényszermunka a Linglong gyárban és környezetvédelmi tiltakozások Szerbiában (2021/3020(RSP))
- Miguel Urbán Crespo, a The Left képviselőcsoport nevében, a kényszermunkáról a Linglong gyárban és a környezetvédelmi tiltakozásokról Szerbiában (B9-0599/2021);
- Viola Von Cramon-Taubadel, Gwendoline Delbos Corfield, Thomas Waitz, Francisco Guerreiro, Reinhard Bütikofer, Hannah Neumann, Bronis Ropė, Ignazio Corrao, Erik Marquardt, Anna Cavazzini és Tineke Strik, a Verts/ALE képviselőcsoport nevében, a kényszermunkáról a Linglong gyárban és a környezetvédelmi tiltakozásokról Szerbiában (B9-0600/2021);
- Pedro Marques, Andrea Cozzolino, Demetris Papadakis és Tonino Picula, az S&D képviselőcsoport nevében, a kényszermunkáról a Linglong gyárban és a környezetvédelmi tiltakozásokról Szerbiában (B9-0601/2021);
- Klemen Grošelj, Petras Auštrevičius, Malik Azmani, Izaskun Bilbao Barandica, Olivier Chastel, Vlad Gheorghe, Bernard Guetta, Svenja Hahn, Karin Karlsbro, Ilhan Kyuchyuk, Nathalie Loiseau, Karen Melchior, Javier Nart, Frédérique Ries, María Soraya Rodríguez Ramos, Michal Šimečka, Nicolae Ştefănuță, Ramona Strugariu, Dragoş Tudorache és Hilde Vautmans, a Renew képviselőcsoport nevében, a kényszermunkáról a Linglong gyárban és a környezetvédelmi tiltakozásokról Szerbiában (B9-0602/2021);
- Anna Fotyga, Joachim Stanisław Brudziński, Raffaele Fitto, Ryszard Antoni Legutko, Witold Jan Waszczykowski, Ladislav Ilčić, Jadwiga Wiśniewska, Carlo Fidanza, Angel Dzhambazki, Valdemar Tomaševski, Assita Kanko, Adam Bielan, Elżbieta Rafalska, Joanna Kopcińska, Elżbieta Kruk és Bogdan Rzońca, az ECR képviselőcsoport nevében, a kényszermunkáról a Linglong gyárban és a környezetvédelmi tiltakozásokról Szerbiában (B9-0609/2021);
- Michael Gahler, Miriam Lexmann, Andrey Kovatchev, Vladimír Bilčík, Paulo Rangel, Isabel Wiseler Lima, Tomáš Zdechovský, Inese Vaidere, Janina Ochojska, Christian Sagartz, José Manuel Fernandes, Elżbieta Katarzyna Łukacijewska, Peter Pollák, Eva Maydell, Stanislav Polčák, Jiří Pospíšil, Benoît Lutgen, Ivan Štefanec, Seán Kelly, Michaela Šojdrová, Luděk Niedermayer, Antonio López Istúriz White és Eugen Tomac, a PPE képviselőcsoport nevében, a kényszermunkáról a Linglong gyárban ésa környezetvédelmi tiltakozásokról Szerbiában (B9-0611/2021).
A felszólalási idő felosztása az eljárási szabályzat 171. cikke szerint történik.
24. Felhatalmazáson alapuló jogi aktusok (az eljárási szabályzat 111. cikkének (2) bekezdése)
Az alábbi felhatalmazáson alapuló jogi aktusra irányuló tervezeteket terjesztették a Parlament elé:
- A Bizottság felhatalmazáson alapuló határozata a biztonsági, az illegális bevándorlással kapcsolatos, valamint a magas szintű járványügyi kockázatok részletesebb meghatározásáról (C(2021)04981 - 2021/2994(DEA))
Kifogás benyújtásának határideje: 2 hónap, a beérkezés itt megjelölt időpontjától számítva: 2021. november 23.
utalva az illetékes bizottsághoz: LIBE
- A Bizottság felhatalmazáson alapuló rendelete az (EU) 2019/815 felhatalmazáson alapuló rendeletnek az egységes elektronikus beszámolási formátumra vonatkozó szabályozástechnikai standardban megállapított taxonómia 2021. évi aktualizálása tekintetében történő módosításáról (C(2021)08474 - 2021/3002(DEA))
Kifogás benyújtásának határideje: 3 hónap, a beérkezés itt megjelölt időpontjától számítva: 2021. november 29.
utalva az illetékes bizottsághoz: JURI
vélemény: ECON (az eljárási szabályzat 57. cikke)
- A Bizottság felhatalmazáson alapuló rendelete az (EU) 2019/1241 európai parlamenti és tanácsi rendeletnek az Északi-tengeren használt bizonyos merevítőrudas vonóhálók szembőségére és maximális teljes hosszára vonatkozó egyes technikai intézkedések tekintetében történő módosításáról (C(2021)08576 - 2021/3004(DEA))
Kifogás benyújtásának határideje: 2 hónap, a beérkezés itt megjelölt időpontjától számítva: 2021. december 2.
utalva az illetékes bizottsághoz: PECH
- A Bizottság felhatalmazáson alapuló rendelete az 575/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek az említett rendelet 18. cikkének (3)–(6) bekezdésében és 18. cikkének (8) bekezdésében említett esetekben végrehajtandó konszolidálás feltételeit meghatározó szabályozástechnikai standardok tekintetében történő kiegészítéséről (C(2021)08597 - 2021/3007(DEA))
Kifogás benyújtásának határideje: 3 hónap, a beérkezés itt megjelölt időpontjától számítva: 2021. december 3.
utalva az illetékes bizottsághoz: ECON
- A Bizottság felhatalmazáson alapuló rendelete az (EU) 2019/1241 európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a norvég tőkehal északi-tengeri halászatában használható szelektáló eszközök tekintetében történő módosításáról (C(2021)08599 - 2021/3005(DEA))
Kifogás benyújtásának határideje: 2 hónap, a beérkezés itt megjelölt időpontjától számítva: 2021. december 2.
utalva az illetékes bizottsághoz: PECH
- A Bizottság felhatalmazáson alapuló rendelete a közös halászati politika keretében létrehozott tanácsadó testületek működésére vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló (EU) 2015/242 felhatalmazáson alapuló bizottsági rendelet módosításáról (C(2021)08734 - 2021/3027(DEA))
Kifogás benyújtásának határideje: 2 hónap, a beérkezés itt megjelölt időpontjától számítva: 2021. december 8.
utalva az illetékes bizottsághoz: PECH
- A Bizottság felhatalmazáson alapuló rendelete a 748/2012/EU rendeletnek a tervező és gyártó szervezetek által létrehozandó vezetési rendszerek és eseményjelentési rendszerek, valamint az Ügynökség által alkalmazott eljárások tekintetében történő módosításáról és az említett rendelet helyesbítéséről (C(2021)08886 - 2021/3028(DEA))
Kifogás benyújtásának határideje: 2 hónap, a beérkezés itt megjelölt időpontjától számítva: 2021. december 10.
utalva az illetékes bizottsághoz: TRAN
- A Bizottság felhatalmazáson alapuló rendelete a 139/2014/EU rendeletnek az időjárási körülményektől függetlenül végzett műveletekre vonatkozó követelmények tekintetében történő módosításáról (C(2021)08907 - 2021/3043(DEA))
Kifogás benyújtásának határideje: 2 hónap, a beérkezés itt megjelölt időpontjától számítva: 2021. december 14.
utalva az illetékes bizottsághoz: TRAN
- A Bizottság felhatalmazáson alapuló rendelete az (EU) 2018/956 európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a tagállamok és a gyártók által nyomon követendő és bejelentendő, új nehézgépjárművekre vonatkozó adatok és az adatbejelentési eljárás tekintetében történő módosításáról (C(2021)08909 - 2021/3044(DEA))
Kifogás benyújtásának határideje: 2 hónap, a beérkezés itt megjelölt időpontjától számítva: 2021. december 14.
utalva az illetékes bizottsághoz: ENVI
- A Bizottság felhatalmazáson alapuló rendelete az (EU) 2017/40 felhatalmazáson alapuló rendeletnek a kísérő oktatási intézkedések, valamint a támogatást kérelmezők kiválasztása és jóváhagyása tekintetében történő módosításáról (C(2021)08927 - 2021/3037(DEA))
Kifogás benyújtásának határideje: 2 hónap, a beérkezés itt megjelölt időpontjától számítva: 2021. december 13.
utalva az illetékes bizottsághoz: AGRI
- A Bizottság felhatalmazáson alapuló irányelve a 2011/65/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv III. mellékletének a higany egyéb kisnyomású kisülőlámpákban való felhasználására vonatkozó mentesség tekintetében a tudományos és műszaki fejlődéshez történő hozzáigazítás céljából történő módosításáról (C(2021)08951 - 2021/3034(DEA))
Kifogás benyújtásának határideje: 2 hónap, a beérkezés itt megjelölt időpontjától számítva: 2021. december 13.
utalva az illetékes bizottsághoz: ENVI
- A Bizottság felhatalmazáson alapuló irányelve a 2011/65/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv III. mellékletének a higany egyéb általános világítási célra szolgáló nagynyomású nátrium(gőz)lámpákban való felhasználására vonatkozó mentesség tekintetében, a tudományos és műszaki fejlődéshez történő hozzáigazítás céljából történő módosításáról (C(2021)08952 - 2021/3035(DEA))
Kifogás benyújtásának határideje: 2 hónap, a beérkezés itt megjelölt időpontjától számítva: 2021. december 13.
utalva az illetékes bizottsághoz: ENVI
- A Bizottság felhatalmazáson alapuló irányelve a 2011/65/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv III. mellékletének a higanynak az egyéb általános világítási célra szolgáló, vagy különleges rendeltetésű fénycsövekben való felhasználására vonatkozó mentesség tekintetében, a tudományos és műszaki fejlődéshez történő hozzáigazítás céljából történő módosításáról (C(2021)08953 - 2021/3041(DEA))
Kifogás benyújtásának határideje: 2 hónap, a beérkezés itt megjelölt időpontjától számítva: 2021. december 13.
utalva az illetékes bizottsághoz: ENVI
- A Bizottság felhatalmazáson alapuló irányelve a 2011/65/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv III. mellékletének a higanynak a fémhalogén lámpákban való felhasználására vonatkozó mentesség tekintetében, a tudományos és műszaki fejlődéshez történő hozzáigazítás céljából történő módosításáról (C(2021)08955 - 2021/3030(DEA))
Kifogás benyújtásának határideje: 2 hónap, a beérkezés itt megjelölt időpontjától számítva: 2021. december 13.
utalva az illetékes bizottsághoz: ENVI
- A Bizottság felhatalmazáson alapuló irányelve a 2011/65/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv III. mellékletének a higanynak az általános világítási célra szolgáló, 30 W alatti teljesítményű, legalább 20 000 óra élettartamú, egy végükön fejelt kompakt fénycsövekben való felhasználására vonatkozó mentesség tekintetében, a tudományos és műszaki fejlődéshez történő hozzáigazítás céljából történő módosításáról (C(2021)08956 - 2021/3032(DEA))
Kifogás benyújtásának határideje: 2 hónap, a beérkezés itt megjelölt időpontjától számítva: 2021. december 13.
utalva az illetékes bizottsághoz: ENVI
- A Bizottság felhatalmazáson alapuló irányelve a 2011/65/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv III. mellékletének a higanynak a különleges rendeltetésű, egy végükön fejelt kompakt fénycsövekben való felhasználására vonatkozó mentesség tekintetében, a tudományos és műszaki fejlődéshez történő hozzáigazítás céljából történő módosításáról (C(2021)08957 - 2021/3040(DEA))
Kifogás benyújtásának határideje: 2 hónap, a beérkezés itt megjelölt időpontjától számítva: 2021. december 13.
utalva az illetékes bizottsághoz: ENVI
- A Bizottság felhatalmazáson alapuló irányelve a 2011/65/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv III. mellékletének a higanynak a különleges rendeltetésű hidegkatódos fénycsövekben és külső elektródás fénycsövekben való felhasználására vonatkozó mentesség tekintetében a tudományos és műszaki fejlődéshez történő hozzáigazítás céljából történő módosításáról (C(2021)08959 - 2021/3038(DEA))
Kifogás benyújtásának határideje: 2 hónap, a beérkezés itt megjelölt időpontjától számítva: 2021. december 13.
utalva az illetékes bizottsághoz: ENVI
- A Bizottság felhatalmazáson alapuló irányelve a 2011/65/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv III. mellékletének a higany általános világítási célra szolgáló, egy végükön fejelt kompakt fénycsövekben való felhasználására vonatkozó mentesség tekintetében a tudományos és műszaki fejlődéshez történő hozzáigazítás céljából történő módosításáról (C(2021)08962 - 2021/3033(DEA))
Kifogás benyújtásának határideje: 2 hónap, a beérkezés itt megjelölt időpontjától számítva: 2021. december 13.
utalva az illetékes bizottsághoz: ENVI
- A Bizottság felhatalmazáson alapuló irányelve a 2011/65/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv III. mellékletének a higanynak az általános világítási célra szolgáló, javított színvisszaadási indexű, nagynyomású nátrium(gőz)lámpákban való felhasználására vonatkozó mentesség tekintetében a tudományos és műszaki fejlődéshez történő hozzáigazítás céljából történő módosításáról (C(2021)08963 - 2021/3031(DEA))
Kifogás benyújtásának határideje: 2 hónap, a beérkezés itt megjelölt időpontjától számítva: 2021. december 13.
utalva az illetékes bizottsághoz: ENVI
- A Bizottság felhatalmazáson alapuló irányelve a 2011/65/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv III. mellékletének a higanynak a nem egyenes háromsávos foszfor fénycsövekben való felhasználására vonatkozó mentesség tekintetében a tudományos és műszaki fejlődéshez történő hozzáigazítás céljából történő módosításáról (C(2021)08976 - 2021/3036(DEA))
Kifogás benyújtásának határideje: 2 hónap, a beérkezés itt megjelölt időpontjától számítva: 2021. december 13.
utalva az illetékes bizottsághoz: ENVI
- A Bizottság felhatalmazáson alapuló irányelve a 2011/65/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv III. mellékletének a higanynak a különleges rendeltetésű egyéb kisülőlámpákban való felhasználására vonatkozó mentesség tekintetében, a tudományos és műszaki fejlődéshez történő hozzáigazítás céljából történő módosításáról (C(2021)08979 - 2021/3039(DEA))
Kifogás benyújtásának határideje: 2 hónap, a beérkezés itt megjelölt időpontjától számítva: 2021. december 13.
utalva az illetékes bizottsághoz: ENVI
- A Bizottság felhatalmazáson alapuló rendelete az (EU) 2021/2115 európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a tagállamok 2023–2027-es, az említett rendelet szerinti KAP stratégiai tervében kidolgozandó egyes beavatkozástípusokra vonatkozó kiegészítő követelményekkel, valamint a jó mezőgazdasági és környezeti állapotra (GAEC) vonatkozó 1. szabványra irányadó szabályokkal történő kiegészítéséről (C(2021)09115 - 2021/3008(DEA))
Kifogás benyújtásának határideje: 2 hónap, a beérkezés itt megjelölt időpontjától számítva: 2021. december 7.
utalva az illetékes bizottsághoz: AGRI
vélemény: ENVI (az eljárási szabályzat 57. cikke)
- A Bizottság felhatalmazáson alapuló rendelete az (EU) 2021/2116 európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a kifizető ügynökségekre és más szervekre, a pénzgazdálkodásra, a számlaelszámolásra, a biztosítékokra és az euró használatára vonatkozó szabályokkal történő kiegészítéséről (C(2021)09119 - 2021/3009(DEA))
Kifogás benyújtásának határideje: 2 hónap, a beérkezés itt megjelölt időpontjától számítva: 2021. december 7.
utalva az illetékes bizottsághoz: AGRI
- A Bizottság felhatalmazáson alapuló rendelete az (EU) 2018/2001 irányelv VII. mellékletének a hűtésre és távhűtésre használt megújuló energia mennyiségének kiszámítására szolgáló módszertan tekintetében történő módosításáról (C(2021)09392 - 2021/3042(DEA))
Kifogás benyújtásának határideje: 2 hónap, a beérkezés itt megjelölt időpontjától számítva: 2021. december 14.
utalva az illetékes bizottsághoz: ITRE
Felhatalmazáson alapuló jogi aktusok tervezetei, melyek esetében meghosszabbították a kifogás benyújtásának határidejét:
- A Bizottság felhatalmazáson alapuló rendelete az (EU) 2019/818 európai parlamenti és tanácsi rendelet kiegészítéséről azon esetek meghatározása tekintetében, amelyekben a személyazonosító adatok azonosnak vagy hasonlónak tekinthetők a többszörös személyazonosság észlelése céljából C(2021)05057 - 2021/2912(DEA)
Kifogás benyújtásának határideje: 2 hónap, a beérkezés itt megjelölt időpontjától számítva: 2021. szeptember 29.
A kifogás benyújtására vonatkozó határidő meghosszabbítása: 2 hónappal a Parlament kérésére
utalva az illetékes bizottsághoz: LIBE
- A Bizottság felhatalmazáson alapuló rendelete az (EU) 2019/817 európai parlamenti és tanácsi rendelet kiegészítéséről azon esetek meghatározása tekintetében, amelyekben a személyazonosító adatok azonosnak vagy hasonlónak tekinthetők a többszörös személyazonosság észlelése céljából C(2021)05056 - 2021/2913(DEA)
Kifogás benyújtásának határideje: 2 hónap, a beérkezés itt megjelölt időpontjától számítva: 2021. szeptember 29.
A kifogás benyújtására vonatkozó határidő meghosszabbítása: 2 hónappal a Parlament kérésére
utalva az illetékes bizottsághoz: LIBE
- A Bizottság felhatalmazáson alapuló rendelete az idegen és nem honos fajoknak az akvakultúrában történő alkalmazásáról szóló 708/2007/EK tanácsi rendelet IV. mellékletének módosításáról C(2021)07538 - 2021/2950(DEA)
Kifogás benyújtásának határideje: 2 hónap, a beérkezés itt megjelölt időpontjától számítva: 2021. október 26.
A kifogás benyújtására vonatkozó határidő meghosszabbítása: 2 hónappal a Parlament kérésére
utalva az illetékes bizottsághoz: PECH
- A Bizottság felhatalmazáson alapuló rendelete az Európai Tengerügyi, Halászati és Akvakultúra-alapról szóló (EU) 2021/1139 európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a támogatási kérelmek befogadhatatlanságával összefüggő időtartamok és időpontok tekintetében történő kiegészítéséről C(2021)07701 - 2021/2961(DEA)
Kifogás benyújtásának határideje: 2 hónap, a beérkezés itt megjelölt időpontjától számítva: 2021. november 5.
A kifogás benyújtására vonatkozó határidő meghosszabbítása: 2 hónappal a Parlament kérésére
utalva az illetékes bizottsághoz: PECH
- A Bizottság felhatalmazáson alapuló rendelete a 347/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a közös érdekű projektek uniós listája tekintetében történő módosításáról C(2021)08409 - 2021/2991(DEA)
Kifogás benyújtásának határideje: 2 hónap, a beérkezés itt megjelölt időpontjától számítva: 2021. november 19.
A kifogás benyújtására vonatkozó határidő meghosszabbítása: 2 hónappal a Parlament kérésére
utalva az illetékes bizottsághoz: ITRE
25. Végrehajtási intézkedések (az eljárási szabályzat 112. cikke)
Az ellenőrzéssel történő szabályozási eljárás keretében az alábbi végrehajtási intézkedés tervezetét továbbították a Parlamentnek:
- A Bizottság rendelete az 1881/2006/EK rendeletnek a halakban és a sóban előforduló higany felső határértékei tekintetében történő módosításáról (D077105/03 - 2021/3029(RPS) - határidő: 2022. március 10.) utalva az illetékes bizottsághoz: ENVI
26. Előirányzatok átcsoportosítása és költségvetési határozatok
A költségvetési rendelet 29. cikke (1) és (2) bekezdésének megfelelően a Költségvetési Bizottság úgy határozott, hogy jóváhagyja a 4-INF/2021. számú (IV. szakasz – Bíróság) előirányzat-átcsoportosítást.
A költségvetési rendelet 29. cikkének megfelelően a Költségvetési Bizottság úgy határozott, hogy jóváhagyja az INF 3/2021. számú (X. szakasz – Európai Külügyi Szolgálat) előirányzat-átcsoportosítást.
A költségvetési rendelet 29. cikkének megfelelően a Költségvetési Bizottság úgy határozott, hogy jóváhagyja a V/AB-12/T/21. számú (V. szakasz – Számvevőszék) előirányzat-átcsoportosítást.
A költségvetési rendelet 29. cikkének megfelelően a Költségvetési Bizottság úgy határozott, hogy jóváhagyja az INF 5/2021. számú (VII. szakasz – Régiók Bizottsága) előirányzat-átcsoportosítást.
A költségvetési rendelet 31. cikke (6) bekezdésének megfelelően az Európai Unió Tanácsa úgy határozott, hogy jóváhagyja az Európai Bizottság DEC 22/2021., DEC 23/2021., DEC 27/2021., DEC 28/2021. és DEC 29/2021. számú (III. szakasz – Bizottság) előirányzat-átcsoportosításait.
A költségvetési rendelet 31. cikke (6) bekezdésének megfelelően az Európai Unió Tanácsa úgy határozott, hogy jóváhagyja a Régiók Bizottsága DEC 2/2021. számú (VII. szakasz – Régiók Bizottsága) előirányzat-átcsoportosítását.
A költségvetési rendelet 53. cikkének megfelelően a Költségvetési Bizottság úgy határozott, hogy jóváhagyja az európai ombudsman 2/2021. számú létszámterv-módosítási javaslatát.
27. Dokumentumok benyújtása
Az alábbi dokumentumokat nyújtották be:
- Javaslat az INF 3/2021. számú előirányzat-átcsoportosításra – Európai Külügyi Szolgálat (N9-0084/2021 - C9-0445/2021 - 2021/2240(GBD)) utalva az illetékes bizottsághoz: BUDG
- Javaslat az INF 5/2021. számú előirányzat-átcsoportosításra - VII. szakasz - Régiók Bizottsága (N9-0085/2021 - C9-0446/2021 - 2021/2241(GBD)) utalva az illetékes bizottsághoz: BUDG
- Javaslat a 4-INF/2021. sz. előirányzat-átcsoportosításra – IV. szakasz – Bíróság (N9-0086/2021 - C9-0447/2021 - 2021/2242(GBD)) utalva az illetékes bizottsághoz: BUDG
28. A szavazáshoz fűzött indokolások
A szavazáshoz fűzött írásbeli indokolások:
A szavazáshoz fűzött írásbeli indokolások az eljárási szabályzat 194. cikke értelmében a Parlament weboldalán, a képviselők személyes oldalain jelennek meg.
Kivételes jelleggel legfeljebb 400 szavas szavazatindokolások kerülnek elfogadásra.
29. Szavazathelyesbítések és szavazási szándékok
A szavazathelyesbítések és a szavazási szándékok az ülés jegyzőkönyvéhez csatolt, és a Parlament internetes oldalán található „A név szerinti szavazás eredménye” dokumentumban szerepelnek. Csak tájékoztatási célt szolgálnak, és nem módosítják a plenáris ülésen bejelentett szavazási eredményeket.
A dokumentum a plenáris ülést követően legfeljebb két hétig rendszeresen frissül.
A szavazathelyesbítések és a szavazási szándékok listáját ezt követően lezárják, lefordítják és a Hivatalos Lapban közzéteszik.
30. A következő ülésnap napirendje
A következő napi ülés napirendjét megállapítják („Napirend” dokumentum, PE 702.619/OJJE).
Brunet Sylvie, Joveva Irena, Michels Martina, de la Pisa Carrión Margarita
⁂
A Covid19-világjárvánnyal összefüggő okok miatt távszavazási rendszert vezettek be (lásd a szavazásra vonatkozó szabályokról szóló 2004. május 3-i elnökségi határozatot kiegészítő 2020. március 20-i elnökségi határozatot). A szavazáson részt vevő képviselők neve az ülés jegyzőkönyvéhez csatolt, „A név szerinti szavazás eredménye” dokumentumban szerepel, amely a Parlament honlapján elérhető.