KÖZÖS ÁLLÁSFOGLALÁSI INDÍTVÁNY
7.6.2005
- –Elmar Brok, James Elles és Bogdan Klich a PPE-DE képviselőcsoportja nevében
- –Jan Marinus Wiersma, Hannes Swoboda és Erika Mann a PSE képviselőcsoportja nevében
- –Annemie Neyts-Uyttebroeck, az ALDE képviselőcsoportja nevében
- –Cristiana Muscardini, Anna Elzbieta Fotyga és Inese Vaidere az UEN képviselőcsoportja nevében
- –PSE (B6‑0350/2005)
- –PPE-DE (B6‑0352/2005)
- –ALDE (B6‑0354/2005)
- –UEN (B6‑0357/2005)
Az Európai Parlament állásfoglalása a soron következő, 2005. június 20-án Washington DC-ben rendezendő EU–USA csúcstalálkozó sikerének biztosításáról
Az Európai Parlament,
– tekintettel az Európai Unió és az Egyesült Államok kapcsolatairól szóló 1990-es transzatlanti nyilatkozatra és az 1995-ös Új Transzatlanti Menetrendre,
– tekintettel az Európai Tanács 2004. december 16–17-i brüsszeli ülésének következtetéseire és különösen a hatékony multilateralizmuson és a partnerekkel történő együttműködésen alapuló nemzetközi rendről szóló következtetésekre,
– tekintettel az Európai Unió és az Egyesült Államok 2004. június 25–26-i dublini csúcstalálkozóját megelőzően a transzatlanti partnerség helyzetéről szóló 2004. április 22-i állásfoglalására[1],
– tekintettel az Európai Unió és az Egyesült Államok 2004. június 25–26-i dublini csúcstalálkozójának eredményeire,
– tekintettel a transzatlanti kapcsolatokról szóló 2005. január 13-i állásfoglalására[2],
– tekintettel a transzatlanti párbeszéd helyzetéről szóló 2001. május 17-i[3], a terrorizmus elleni küzdelem érdekében az Egyesült Államokkal folytatott igazságügyi együttműködésről szóló 2001. december 13-i[4], „A transzatlanti kapcsolatok megerősítése: a stratégiára és az eredmények elérésére történő összpontosítás” című 2002. május 15-i[5] és a „Megújított transzatlani viszony a harmadik évezredre” című 2003. június 19-i[6] korábbi állásfoglalásaira, valamint a guantánamói fogvatartottak igazságos eljáráshoz való jogával kapcsolatos, 2004. március 10-i ajánlására[7],
– tekintettel az Egyesült Államok törvényhozása képviselőházának transzatlanti kapcsolatokról szóló 77. számú határozattervezetére,
– tekintettel az Európai Unió állam- és kormányfőinek és az Egyesült Államok elnökének 2005. február 22-én Brüsszelben tartott találkozóját követő nyilatkozatokra,
– tekintettel a Bizottság „Erősebb partnerség az Európai Unió és az Egyesült Államok között és nyitottabb piac a XXI. századra” című, 2005. május 18-i közleményére,
– tekintettel a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság transzatlanti gazdasági kapcsolatokról szóló, 2005. május 26-i meghallgatására,
– tekintettel az OECD által készített dokumentumra, amely az árupiacok liberalizálásának és a nemzetközi kereskedelem és beruházások előtti akadályok csökkentésének előnyeit tárgyalja (az Egyesült Államok és az Európai Unió helyzete, 2005. május),
– tekintettel Eljárási Szabályzata 103. cikkének (4) bekezdésére
A. mivel a demokrácia, az emberi jogok és a jogállamiság, a fenntartható gazdaságok és a fenntartható fejlődés olyan közös értékeknek bizonyultak, amelyek szilárd alapot biztosíthatnak mind a transzatlanti partneri viszony, mind az európai integráció számára, amelyek együttesen az elmúlt 60 év során társadalmainkban stabilitást, biztonságot és fellendülést hoztak,
B. mivel, amint az az Európai Biztonsági Stratégiában szerepel, a transzatlanti partnerségnek igen fontos szerepe van,
C. mivel azonban az újabb fenyegetések és konfliktusok olyan mértékben veszélyeztetik ezeket az értékeket és eredményeket az új nemzetközi környezetben, hogy csak a transzatlanti partnerek közötti, szilárd intézményi struktúrán alapuló együttműködés jelentheti a siker reményét,
D. mivel az Új Transzatlanti Menetrendnek sikerült jelentős mértékben növelni a transzatlanti gazdaság integrációját és kohézióját, mindazonáltal elégtelennek bizonyult olyan magas szintű politikai kérdések megoldására, mint az erő használatára vonatkozó döntések és a világrenddel kapcsolatos különböző kérdések,
E. mivel az aktuális helyzetre való tekintettel és a transzatlanti kapcsolatok további erősítése érdekében elérkezett az idő az 1995 decemberében kiadott Új Transzatlanti Menetrend sürgős felülvizsgálatára egyértelműen feltételezendő, hogy a közös munka több előnyt jelent a partnerek számára mint a külön, adott esetben ellenkező irányvonalak követése,
F. mivel a nemzetközi szerződések jelentik azokat az alapelemeket, amelyekre egy hatékony többoldalú keretrendszernek épülni kell és mivel számos politika esetében, mint a Nemzetközi Büntetőbírósággal, az éghajlatváltozásról szóló Kiotói jegyzőkönyvvel, az adatvédelmi elvekkel, valamint a nagy méretű polgári légi járművek kifejlesztésének támogatásával kapcsolatos politikák, az Európai Unió és az Egyesült Államok között különbségek vannak az elemzési, ténymegállapítási és politikai megközelítések terén,
G. mivel a Guantánamói-öbölben kialakult helyzet feszültségeket eredményez a transzatlanti kapcsolatokban,
H. mivel ezen állásfoglalás az első reakció a Bizottság közelmúltban kiadott EU–USA kapcsolatokról szóló közleményére,
1. örömmel üdvözli a transzatlanti kapcsolatok javuló légkörét, amit bizonyít, ahogyan az Atlanti-óceán két partján hatalmon lévő kormányok és törvényhozási vezetők a globális és kétoldalú kérdéseket a közelmúltban kezelték; úgy véli, hogy ez a pozitív háttér kiváló lehetőségeket teremt arra, hogy az elkövetkező években az Európai Unió és az Egyesült Államok szorosan együttműködve dolgozhassanak a közös érdekeket megtestesítő számos politikai kihívás megválaszolásán;
2. hangsúlyozza, hogy a 2005. június 20-án megrendezésre kerülő washingtoni transzatlanti csúcsértekezlet során az Új Transzatlanti Menetrend aktualizálásával és az azt 2007-től felváltó transzatlanti partnerségi megállapodás révén új lendületet kell adni a transzatlanti kapcsolatoknak;
3. álláspontja szerint ennek a transzatlanti partnerségi megállapodásnak ki kellene bővítenie a jelenlegi napirendet mind a politika és gazdaság, mind pedig a biztonság területén feltételezve, hogy a partnerség elsősorban politikai kötelezettségvállalás marad; véleménye szerint a gazdasági kapcsolatok tekintetében, amelyek egy nemrégiben készült OECD tanulmány szerint 2–3%-kal növelhetnék az egy főre jutó GDP-t Európában, meg kellene határozni a transzatlanti kereskedelmet és befektetéseket érintő, továbbra is fennálló akadályokat, és útitervet kellene kidolgozni, amely a cselekvési területek fontossági sorrendjének kijelölésével egyértelmű menetrend alapján meghatározza a transzatlanti piac erősítését célzó intézkedéseket, és ehhez a folyamatot segítő terület specifikus, szabályozó párbeszéd megkezdésének kell kapcsolódnia;
4. úgy véli, hogy egy ilyen jellegű tágabb keretrendszer lehetővé teszi, hogy az Európai Unió és az Egyesült Államok hatékonyabban egyesíthessék erőfeszítéseiket annak érdekében, hogy másokat is a demokrácia, az emberi jogok és a jogállamiság alapvető fontosságú elveinek fenntartása irányába történő elmozdulásra bátorítsanak;
5. e tekintetben üdvözli a Bizottság közelmúltban kiadott, erősebb EU–USA partnerségről szóló közleményét, amely értékes kezdeti lépést jelent a transzatlanti partnerségi megállapodás irányába, ám kifogásolja annak bátortalan jellegét; elismeri, hogy az EU–USA csúcstalálkozói folyamatnak létfontosságú fórumnak kell lennie a jelentősebb globális és kétoldalú prioritások megvitatásában, ami ezáltal stratégiai lendületet ad a kapcsolatoknak;
6. e tekintetben sürgeti az Egyesült Államokat, hogy az egyre inkább kölcsönösen egymásra utalt világban vállalja a gazdasági stabilitással kapcsolatos megosztott felelősségét, és aggodalmát fejezi ki az Egyesült Államok magas szövetségi költségvetési hiányának a globális gazdaság és a nemzetközi devizapiacok egyensúlyára gyakorolt potenciálisan veszélyes hatása miatt;
7. ismételten elutasítja a kínai fegyverexportot sújtó embargó javasolt megszüntetését, amennyiben és ameddig az emberi jogok helyzete nem javul jelentősen az országban; véleménye szerint hasznos lenne egy magas szintű csoport létrehozása a 2005. június 20-i EU–USA éves csúcstalálkozón a technológiaátadással járó export kérdésével kapcsolatos közös EU–USA megközelítés kialakítására;
8. megjegyzi, hogy a vízumpolitika immár a Közösség kizárólagos hatáskörébe tartozik, ezért felkéri a Bizottságot, hogy haladéktalanul kezdjen tárgyalásokat az Egyesült Államok kormányával, hogy a vízummentességi program minden európai polgárra érvényes legyen és megszűnjenek a jelenlegi diszkriminációk, különösen az új tagállamok állampolgáraival szemben;
9. ajánlja, hogy a javasolt transzatlanti partnerségi megállapodás a regionális és globális együttműködés érdekében hozzon létre transzatlanti „cselekvési közösséget”, és közös fellépéssel nézzenek szembe a kihívásokkal, különösen
a) a demokrácia, az emberi jogok és a jogállamiság elősegítésével, valamint a hatékony multilateralizmus támogatásával,
b) a közel-keleti békefolyamatban való előrelépés támogatásával a régió kormányaival és népeivel egyetértésben, a kvartett útiterve alapján,
c) a globális biztonságért folytatott harccal a következő kérdésekben való együttműködéssel:
- i.a nemzetközi terrorizmus elleni küzdelem,
- ii.közös stratégia kidolgozása a tömegpusztító fegyverek terjedése megakadályozásának több oldalúvá tételére és az atomenergia hasznosítására,
- iii.további, fontos geopolitikai szereplőkkel – például Kínával, Indiával, Japánnal, Latin-Amerikával és Oroszországgal – folytatott kapcsolatok kialakítására irányuló együttes megközelítések elősegítése és kidolgozása,
- iv.gyors reagálás a hirtelen és váratlan politikai változásokra, mint amilyenek a közelmúltban Ukrajnában, Libanonban és Kirgizisztánban következtek be,
- v.aktív elkötelezettség az ENSZ reformja mellett, különös tekintettel a Biztonsági Tanácsra, beleértve annak összetételét – tiszteletben tartva a Biztonsági Tanácsnak a nemzetközi konfliktusok megoldása során az erőszak alkalmazásának engedélyezésére vonatkozó hatáskörét –, hogy hatékonyabban és elszámoltathatóbban működjön, és a döntései megvalósításához szükséges képessége növekedjen,
d) a fent említett transzatlanti partnerségi megállapodás keretében a transzatlanti gazdasági partnerség erősítésével kiegészítve a transzatlanti légi közlekedéssel kapcsolatos egyezménnyel és a pénzpiaci szabályozásról folytatott párbeszéddel;
10. emlékeztet arra, hogy a WTO többoldalú Dohai Fejlesztési Napirendje valóban rendkívül fontos a fenntartható fejlődés szempontjából, ezért szükséges lenne az EU és az USA együttműködése; a kétoldalú EU–USA gazdasági kezdeményezések különösen a szabályozás tekintetében kiegészítik ezt a folyamot;
11. reméli, hogy az EU–USA csúcstalálkozó – a mindkét fél által elfogadott millenniumi fejlesztési célok alapján – jelentős előrelépést hoz a nemzeti határokon átívelő új, globális kihívásokra, nevezetesen a szegénység csökkentésére, a fertőző betegségekre és a környezet pusztulására, adott hatékony közös válaszok és egyértelmű pénzügyi kötelezettségvállalások terén, különösen az éghajlatvédelem és a közlekedésből származó kibocsátások kapcsán folytatott párbeszéd elősegítésével;
12. hasonlóan fontosnak tartja a véleménykülönbségekre okot adó politikai kérdések – mint például a Guantánamo-ügy, vagy bizonyos nemzetközi eszközökkel kapcsolatos súlyos nézeteltérések – mindkét fél által az együttműködés szellemében folytatott megvitatását; hangsúlyozza a veszélyeztetett értékek tökéletes megértésének fontosságát, ezért a közös megbeszélések alapját például az emberi jogi rendelkezések szigorú tiszteletben tartásának és a hatékony, többoldalú megközelítésért folytatott küzdelemnek kell jelentenie, mivel az Egyesült Nemzetek rendszerének közös megalapítása óta ezek jellemzik a világ többi részéhez fűződő viszonnyal kapcsolatos demokratikus megközelítést;
13. megismétli azon nézetét, miszerint a NATO-nak tovább kellene fejlesztenie a politikai viták fórumaként történő működésének lehetőségeit, hogy az az egyenlő felek valódi partnerségévé váljon, ahol a megelőzés és a válságkezelés eszközei, valamint a katonai képességek között kell ésszerű egyensúlyt létrehozni; javasolja, hogy e cél érdekében a NATO és az Európai Unió között szorosabb biztonsági kapcsolatot alakítsanak ki; hiszi, hogy az erősebb EU–USA partnerség kiegészíti, nem pedig ellehetetleníti ezt a kapcsolatot;
14. kéri a csúcstalálkozót, hogy kezdeményezze a transzatlanti partnerség parlamenti vonatkozásainak megerősítését azáltal, hogy a transzatlanti jogalkotók párbeszédét transzatlanti közgyűléssé alakítják, amely az EU–USA csúcstalálkozók előtt jogalkotói csúcstalálkozót tartana, hogy a transzatlanti jogalkotók párbeszéde és az új transzatlanti cselekvési program párbeszédei között szoros együttműködést hozzon létre, többek között úgy, hogy új, a jogalkotók párbeszédére irányuló, közösen finanszírozott programokat indít és felállítja a transzatlanti jogalkotók párbeszédének titkárságát;
15. úgy véli, hogy az új transzatlanti cselekvési program keretében folytatott párbeszédek szerepét újra kellene értékelni; meggyőződése, hogy a transzatlanti üzleti párbeszédet át kell alakítani, hogy teljesen reprezentatív üzleti álláspontot képviselhessen a gazdasági partnerség erősítését célzó ügyekben;
16. utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezen állásfoglalást a Tanácshoz, a Bizottsághoz, a tagállamok parlamentjeihez és az Amerikai Egyesült Államok elnökéhez és kongresszusához.