Az Európai Parlament 2007. április 26-i állásfoglalása az emberi jogi helyzetről a Fülöp-szigeteken
Az Európai Parlament,
– tekintettel az újságírók és aktivisták ellen elkövetett gyilkosságok kivizsgálásával foglalkozó, Jose Melo törvényszéki bíró elnökletével működő független bizottság (Melo-bizottság) 2007. február 22-i jelentésére,
– tekintettel Philip Alston, az ENSZ-nek az igazságszolgáltatáson kívüli, sommás vagy önkényes kivégzések vizsgálatával megbízott különmegbízottja előzetes jelentésére
– tekintettel Martin Scheinin, az ENSZ az emberi jogoknak és alapvető szabadságjogoknak a terrorizmus elleni küzdelem vonatkozásában való előmozdításával és védelmével foglalkozó különmegbízottja 2007. március 12-i nyilatkozatára,
– tekintettel a Fülöp-szigetek kormányának az ENSZ Emberi Jogi Tanácsába való beválasztása előtt a nemzetközi közösségnek tett ígéreteire,
– tekintettel a kínzás és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmód vagy büntetés elleni 1984. évi, a Fülöp-szigetek által 1986. június 18-án ratifikált egyezményre, valamint annak első és második opcionális jegyzőkönyvére, amelyek lehetővé teszik a független szervek számára, hogy egyéni panaszokat nyújtsanak be, és hogy meglátogathassák a büntetés-végrehajtási intézeteket,
– tekintettel az ENSZ erőszakos eltűntetések elleni védelemről szóló 2006-os nemzetközi egyezményére,
– tekintettel a 2007. május 14-ére tervezett fülöp-szigeteki kongresszusi és helyhatósági választásokra, valamint az oda küldendő EU megfigyelő misszióra,
– tekintettel a 16. EU–ASEA miniszteri találkozó társelnökeinek 2007. március 15-i közös nyilatkozatára,
– tekintettel a 2007. május 28–29-én Hamburgban rendezendő Ázsia–Európa (ASEM) külügyminiszteri találkozóra,
– tekintettel az elnökségnek az Európai Unió nevében kiadott, a halálbüntetésnek a Fülöp-szigeteken való teljes eltörléséről szóló 2006. június 26-i nyilatkozatára,
– tekintettel az Európai Bizottság Fülöp-szigetekre vonatkozó országstratégiai dokumentumára és 2005–2006. évi nemzeti indikatív programjára,
– tekintettel a Fülöp-szigetekről szóló korábbi állásfoglalásaira,
A. mivel az elmúlt években a politikai indokból elkövetett gyilkosságok száma drámai mértékben nőtt a Fülöp-szigeteken, és az ország emberi jogi helyzete komoly aggodalomra ad okot,
B. mivel a Karapatan nevű helyi emberi jogi szervezet 2001 óta 180 erőszakos eltűnésről, és több mint 800, nagyrészt ismeretlen fegyveresek által elkövetett gyilkosságról számolt be,
C. mivel a meggyilkoltak többségét, ellenzéki vezetőket, egyházi személyeket, közösségi vezetőket, parasztokat, újságírókat, ügyvédeket, emberi jogi aktivistákat, szakszervezeti aktivistákat, vagy a bírósági eljárás nélküli kivégzések egyszerű szemtanúit a kormány képviselői illegális fegyveres csoportokban való részvétellel, vagy terrorizmussal vádolták,
D. mivel Gloria Macapagal-Arroyo köztársasági elnök felállította az említett Melo-bizottságot a probléma megvizsgálására, és nemzeti szintű rendőrségi alakulatot rendelt (Usig-alakulat) a gyilkosságok azonnali kivizsgálására és az elkövetők bíróság elé állítására,
E. mivel a Melo-bizottság következtetései, valamint az ENSZ-nek az igazságszolgáltatáson kívüli, sommás vagy önkényes kivégzések vizsgálatával megbízott különmegbízottja által elvégzett vizsgálat eredményei egybehangzóan arra engednek következtetni, hogy a fülöp-szigeteki hadsereg részt vett ezekben a politikai gyilkosságokban, és mivel a támadásokat csak ritkán követi vádemelés, letartóztatás, vagy az elkövetők bíróság elé állítása,
F. mivel a Melo-bizottság többek között az alábbi ajánlásokat fogalmazta meg: egy független polgári nyomozóügynökség felállítása, amelynek jogában áll elfogatóparancsot kiadni és letartóztatásokat elrendelni; nyomozók képzése; különleges törvényszék létrehozása a fenti ügyek megtárgyalására; a tanúvédelmi program javítása; a rendőrség nyomozási képességének javítása; valamint a biztonsági erők eligazítása és képzése,
G. mivel a Melo-bizottság ajánlásainak kiegészítéseként Arroyo elnök hat pontból álló tervet tett közzé a bírósági eljárás nélküli kivégzések megszüntetésére, amely többek között arra utasítja az igazságügyi minisztériumot, hogy szélesítse ki és fejlessze a tanúvédelmi programot, arra kéri a legfelső bíróságot, hogy hozzon létre különleges törvényszékeket a politikai vagy ideológiai természetű gyilkosságok gyanúsítottjainak bíróság elé állítására, kéri a fülöp-szigeteki hadsereget, hogy adjon ki egy dokumentumot a parancskiadási felelősségről, kéri az igazságügyi minisztériumot és a védelmi minisztériumot, hogy tevékenységüket hangolják össze az emberi jogokkal foglalkozó független Melo-bizottsággal, valamint utasítsa a külügyminisztériumot, hogy nyújtson be hivatalos felkérést az Európai Unióhoz, Spanyolországhoz, Finnországhoz és Svédországhoz, hogy küldjenek szakértőket a bizottság munkájának támogatására,
H. mivel a kormány közelmúltbéli terrorizmusellenes intézkedései komoly aggodalmakra adtak okot az e jogszabály alapján fogva tartott személyek emberi jogainak lehetséges megsértése tekintetében,
1. kifejezi a Fülöp-szigeteken az elmúlt években elkövetett politikai gyilkosságok növekvő száma felett érzett mélységes aggodalmát; sürgeti a fülöp-szigeteki hatóságokat, hogy belátható időn belül folytassanak átfogó és átlátható nyomozást a felelősök bíróság elé állítása érdekében;
2. mélységesen elítéli az elkötelezett emberi jogi aktivista, Siche Bustamante-Gandinao asszony meggyilkolását, amely mindössze néhány nappal azután történt, hogy tanúvallomást tett az ENSZ-nek az igazságszolgáltatáson kívüli, sommás vagy önkényes kivégzések vizsgálatával megbízott különmegbízottja előtt, és aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy ebben a fontos ügyben nem folyik rendőrségi nyomozás;
3. úgy véli, hogy a 2007 júliusában hatályba lépő, az emberi biztonságról szóló törvény elfogadása azzal fenyeget, hogy a biztonsági erők további, az emberi jogokat sértő cselekményeket fognak elkövetni, mert a törvény megengedi a parancs nélküli letartóztatást és a három napot meg nem haladó önkényes fogva tartást; e tekintetben felszólítja a fülöp-szigeteki kormányt, hogy tegyen konkrét intézkedéseket az e törvényből eredő esetleges emberi jogokat sértő cselekmények megakadályozására;
4. elítéli a legális ellenzéki csoportok elleni támadásokat, és felszólítja a hatóságokat, hogy vessenek véget a békés ellenzéki csoportoknak az illegális fegyveres csoportokkal történő összemosásának;
5. első lépésként üdvözli a Melo-bizottság létrejöttét és annak javaslatait, az Usig Munkacsoport létrejöttét, valamint Arroyo elnök 2007. január 30-i nyilatkozatát, amelyben kijelentette, hogy "nem tűri az emberi jogok megsértését";
6. felszólítja a fülöp-szigeteki kormányt, hogy fogadjon el olyan intézkedéseket, amelyekkel megakadályozható a gyilkossági perek tanúinak folyamatos megfélemlítése és zaklatása, és amelyek egy valóban hatékony tanúvédelmi rendszert biztosítanak; hangsúlyozza, hogy véget kell vetni az egyes politikai és civil társadalmi csoportok elleni erőszaknak, és vissza kell állítani azokat a normális elszámoltatási mechanizmusokat, amelyekkel a kormány által elkövetett jogsértések ellenőrizhetők; e tekintetben különösen felszólítja a fülöp-szigeteki ombudsmant, hogy vegye komolyan alkotmányos szerepét, amikor köztisztviselőkkel kapcsolatba hozható bírósági eljárás nélküli kivégzésekkel foglalkozik;
7. pozitívan értékeli a kormány hat pontból álló, a politikai gyilkosságok megfékezésére irányuló programját; hangsúlyozza azonban, hogy a fülöp-szigeteki kormánynak valóban el kell köteleznie magát ezen gyilkosságok felderítése mellett és készen kell állnia a felelősök, így a biztonsági erők tagjainak bíróság elé állítására is; megjegyzi, hogy az eddigi rendőrségi nyomozások legtöbbje nem vezetett eredményre;
8. üdvözli, hogy Arroyo elnök 2006. június 24-én aláírta a halálbüntetés Fülöp-szigeteken történő eltörléséről szóló jogszabályt (9346. törvény a halálbüntetés eltörléséről a Fülöp-szigeteken); ugyancsak felszólítja a fülöp-szigeteki hatóságokat, hogy ratifikálják az ENSZ erőszakos eltűntetésekről szóló, nemrégiben elfogadott egyezményét is, és hogy fogadjanak el jogszabályokat annak végrehajtására;
9. aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy a büntetlenség megingatja a nyilvánosság jogállamiságba vetett bizalmát, és hogy a gyilkosságok olyan légkört teremtenek, amelyben a fülöp-szigeteki emberek nem érezhetik a politikai kifejezési és gyülekezési jog gyakorlásának szabadságát;
10. kéri Arroyo elnököt, hogy tegyen azonnali lépéseket az erőszak további terjedésének megakadályozására a közelgő választások előtt és közben;
11. felszólítja a fülöp-szigeteki kormányt, garantálja azok biztonságát, akik az átfogó agárreform program keretében a földek újrafelosztásáért folyamodnak, és szorgalmazzon egy földreform programot a politikai erőszak egyik okának megszűntetése érdekében;
12. üdvözli a Bizottság bejelentését, miszerint a fülöp-szigeteki kormánynak az igazságszolgáltatáson kívüli kivégzések felderítésére tett erőfeszítéseihez egy szakértő csoporttal járul hozzá;
13. utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak, az ENSZ Emberei Jogi Tanácsának, az ASEAN-tagállamok kormányainak, valamint a Fülöp-szigetek parlamentjének és kormányának.