Az Európai Parlament,

–   tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződés („EUMSz.”) 290. cikkére,

–   tekintettel a jogszabályoknak az új komitológiai határozathoz való hozzáigazításáról szóló, a Bizottságnak címzett ajánlásokat tartalmazó 2008. szeptember 23-i állásfoglalására(1),

–   tekintettel a Parlament új szerepéről és a Lisszaboni Szerződés végrehajtásával kapcsolatos felelősségeiről szóló 2009. május 7-i állásfoglalására(2),

–   tekintettel 2009. november 24-i jogalkotási állásfoglalására a Szerződés 251. cikkében megállapított eljárás szerint elfogadott egyes jogi aktusoknak az ellenőrzéssel történő szabályozási bizottsági eljárás tekintetében történő, az 1999/468/EK tanácsi határozat szerinti kiigazításáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre irányuló javaslatról – Az ellenőrzéssel történő szabályozási bizottsági eljáráshoz történő hozzáigazítás – Ötödik rész(3),

–   tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződés 290. cikkének végrehajtásáról szóló, 2009. december 9-i bizottsági közleményre (COM(2009)0673),

–   tekintettel az Európai Parlament elnöke által az EUMSz. 290. és 291. cikkéről az Európai Bizottság elnökének küldött 2010. január 29-i levélre,

–   tekintettel eljárási szabályzata 48. cikkére,

–   tekintettel a Jogi Bizottság jelentésére és a Gazdasági és Monetáris Bizottság, valamint a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság véleményére (A7-0110/2010),

A.   mivel a Lisszaboni Szerződés meghatározza a jogalkotási hatáskört, és bevezeti a normák hierarchiáját az Unió jogrendjébe, ezáltal erősítve az Unió demokratikus jellegét és ésszerűsítve jogrendjét; mivel a Lisszaboni Szerződés bevezeti a jogalkotási aktus új fogalmát, ami messzemenő következményekkel jár,

B.   mivel a jogalkotási hatáskör egyik eleme az EUMSz. 290. cikkében szereplő azon lehetőség, hogy a jogalkotó jogalkotási aktusban (továbbiakban: „alap-jogiaktus”) felhatalmazást adjon a Bizottság részére saját hatásköre egy részének gyakorlására,

C.   mivel a felhatalmazás kényes művelet, amelynek során a Bizottság olyan hatáskör gyakorlására kap utasítást, amely a jogalkotó saját szerepének szerves részét képezi; mivel a felhatalmazás vizsgálatának kiindulópontját ezért mindig a jogalkotó szabadságának kell képeznie,

D.   mivel ez a felhatalmazáson alapuló hatáskör csak valamely jogalkotási aktus azon részeinek kiegészítésére vagy módosítására vonatkozhat, amelyeket a jogalkotó nem tart alapvetőnek; mivel a Bizottság által ennek eredményeképpen elfogadott, felhatalmazáson alapuló jogi aktusok általános hatályú nem jogalkotási aktusok lesznek; mivel az alap-jogiaktusban kifejezetten meg kell határozni a felhatalmazás célját, tartalmát, alkalmazási körét és időtartamát, és rögzíteni kell a felhatalmazásra vonatkozó feltételeket,

E.   mivel a felhatalmazáson alapuló jogi aktusoknak jelentős vonzatai lesznek számos területen; mivel ezért – különösen a felhatalmazáson alapuló jogi aktusok tekintetében – rendkívül fontos, hogy kidolgozásuk és elfogadásuk teljes mértékben átlátható módon történjen, amely a társjogalkotók számára ténylegesen lehetővé teszi, többek között szükség esetén nyilvános parlamenti vita keretében, hogy demokratikusan ellenőrizhessék a Bizottságra ruházott hatáskör gyakorlását,

F.   mivel a jogalkotási felhatalmazás hatáskörének minden szempontja tekintetében a Parlamentnek egyenrangúnak kell lennie a Tanáccsal,

G.   mivel a „Lámfalussy-eljárás” kikövezte az utat a felhatalmazás jelenlegi mechanizmusa előtt, amelyet teljes mértékben ellenőriz a jogalkotó; mivel a tagállamok kormányai képviselőinek konferenciája által 2007. július 23-án elfogadott, a Lisszaboni Szerződéshez csatolt 39. nyilatkozat elismerte a pénzügyi szolgáltatások területének sajátos jellegét; mivel a felhatalmazáson alapuló jogi aktusok új rendszere semmiképpen nem áshatja alá a Parlament ezen a területen meglévő jogait, különösen a dokumentumok és információk korai átadása tekintetében,

H.   mivel a felhatalmazás a jobb jogalkotás eszközének tekinthető, amelynek célja annak biztosítása, hogy a jogalkotás ugyanakkor egyszerű maradjon, és a jogszabályokat anélkül lehessen kiegészíteni és frissíteni, hogy ismételt jogalkotási eljárásokhoz kelljen folyamodni, miközben lehetőséget ad arra is, hogy a hatáskör és felelősség végső soron jogalkotó kezében maradjon,

I.   mivel az EUMSz. végrehajtási intézkedésekre vonatkozó 291. cikkének megközelítésével ellentétben az EUMSz. 290. cikke nem tartalmaz jogalapot olyan horizontális jogi aktus elfogadására, amely meghatározza a felhatalmazásra alkalmazandó szabályokat és általános elveket; mivel ezeket a feltételeket ezért minden egyes alap-jogiaktusban meg kell határozni,

J.   mivel a Bizottság beszámolási kötelezettséggel tartozik a Parlamentnek; mivel az intézményközi kapcsolatokért és az igazgatásért felelős biztos az Alkotmányügyi Bizottság előtt zajló, 2010. január 18-i meghallgatásán kötelezettséget vállalt arra, hogy szorosan együttműködik a Parlamenttel annak érdekében, hogy a Bizottság felhatalmazását a Parlament megelégedésére gyakorolja,

Az alap-jogiaktusban meghatározandó szempontok

1.   úgy ítéli meg, hogy az EUMSz. 290. cikke szerinti felhatalmazás céljait, tartalmát, alkalmazási körét és időtartamát kifejezetten és aprólékos gondossággal meg kell határozni minden egyes alap-jogiaktusban;

2.   hangsúlyozza, hogy az EUMSz. 290. cikke megadja a jogalkotónak a szabadságot, hogy megválassza az alkalmazandó ellenőrzési mechanizmus(oka)t; úgy ítéli meg, hogy a 290. cikk (2) bekezdésében említett két példa, a kifogás és a visszavonás ezért csupán szemléltető jellegű, és a felhatalmazás ellenőrzése más eszközök révén is elképzelhető, mint például minden egyes, felhatalmazáson alapuló jogi aktus Parlament és Tanács által történő kifejezett jóváhagyása, vagy a már hatályban lévő, felhatalmazáson alapuló egyes jogi aktusok hatályon kívül helyezésének lehetősége;

3.   mindazonáltal azon a véleményen van, hogy az EUMSz. 290. cikkének (2) bekezdésében említett két lehetséges feltétel, a kifogás és a visszavonás tekinthető a legszokásosabb módszernek a felhatalmazáson alapuló hatáskör Bizottság általi gyakorlásának ellenőrzésére, és mindkettőt bele kell foglalni minden alap-jogiaktusba;

4.   véleménye szerint a jogalkotó által megállapított ellenőrzési mechanizmusoknak tiszteletben kell tartaniuk az uniós jog egyes általános elveit, és különösen az alábbi feltételeknek kell megfelelniük:

5.   úgy ítéli meg, hogy a Parlament kifogás emeléséhez való jogának gyakorlását szükségszerűen meghatározza parlamenti szerepe és munkavégzési helyei; úgy ítéli meg, hogy a kifogás emelése vonatkozásában nincs szükség valamennyi jogi aktusra vonatkozó rögzített határidő meghatározására, és hogy ezt az időtartamot eseti alapon, a kérdések összetettségét figyelembe véve kell megállapítani minden egyes alap-jogiaktusnál, és elegendőnek kell lennie arra, hogy a nem vitatott felhatalmazáson alapuló jogi aktusok indokolatlan késleltetése nélkül lehetővé tegye a felhatalmazás hatékony ellenőrzését;

6.   úgy ítéli meg, hogy magában az alap-jogiaktusban előírt sürgősségi eljárást különösen kivételes, például biztonsági kérdéseket érintő esetekben, illetve egészségügyi vagy humanitárius válságok esetében kellene alkalmazni;

7.   úgy véli azonban, hogy a felhatalmazáson alapuló jogi aktusok gyors elfogadását igénylő helyzetek nagy többségét – kellően indokolt esetekben, a Bizottság kérését követően – a Parlament és Tanács kifogásról való korai lemondásán alapuló rugalmas eljárás keretében lehetne kezelni;

8.   fenntartja, hogy a felhatalmazás időtartama nem lehet határozatlan, figyelembe véve azt a tényt, hogy a felhatalmazást bármikor vissza lehet vonni; azonban azon a véleményen van, hogy a Bizottság kifejezett kérésére adott korlátozott időtartamú felhatalmazás lehetőséget adhatna időszakos megújításra; úgy ítéli meg, hogy a felhatalmazás csak akkor újítható meg, ha sem a Parlament, sem a Tanács nem emel kifogást az adott határidőn belül;

9.   erősen ellenzi, hogy az alap-jogiaktusokba olyan rendelkezések kerüljenek be, amelyek a jogalkotóra az EUMSz. 290. cikkében már szereplőkön kívül további kötelezettségeket rónak;

Gyakorlati intézkedések

10.   úgy ítéli meg, hogy bizonyos gyakorlati szabályokat jobban össze lehetne hangolni egy intézmények közötti – esetlegesen intézményközi megállapodás formájában létrejövő – közös megegyezés keretében, amely többek között az alábbiakra terjedne ki:

11.   hangsúlyozza, hogy a felhatalmazáson alapuló jogi aktusok előkészítése és kidolgozása során a Bizottságnak:

12.   véleménye szerint a visszavonás előtti információcserének az átláthatóság, az előzékenység és az érintett intézmények közötti őszinte együttműködés jegyében kellene zajlania, ezáltal biztosítva, hogy minden intézmény kellő időben, teljes mértékben tisztában legyen a visszavonás lehetőségével; mindazonáltal feleslegesnek és zavarónak tartaná olyan külön jogi kötelezettség bevezetését az alap-jogiaktusokban, amely bizonyos jogi aktusok elfogadásának az EUMSz. 296. cikkében szereplő, minden jogi aktusra alkalmazandó általános követelményen túl történő indokolását írná elő;

13.   javasolja, hogy egy esetleges jövőbeli megállapodás határozza meg a kifogásra rendelkezésre álló minimális időtartamot, tisztázva, hogy ezt nem kényszernek kell tekinteni, hanem csupán olyan minimumnak, amelynél rövidebb idő esetén a Parlament demokratikus ellenőrzése jelentéktelenné válna; úgy ítéli meg, hogy a kifogás emelésére legalább két hónapos időtartamot kellene biztosítani, amelyet a Parlament vagy a Tanács kezdeményezésére további két hónappal meg lehetne hosszabbítani; hangsúlyozza ugyanakkor, hogy a kifogás emelésére meghatározott időszak hosszának a felhatalmazáson alapuló jogi aktus jellegétől kell függnie;

14.   bármely jövőbeli megállapodással összefüggésben ragaszkodik hozzá, hogy a felhatalmazáson alapuló jogi aktusok vizsgálatának különböző időszakai csak akkor indulhatnak, ha a Bizottság minden nyelvi változatot továbbít, és megfelelően figyelembe kell venniük a Parlament jogalkotási szüneteit és választási időszakait;

15.   bármely jövőbeli megállapodással összefüggésben hangsúlyozza, hogy a kifogásolási jog hatálya alá tartozó, felhatalmazáson alapuló jogi aktusokat csak a Hivatalos Lapban lehet közzétenni, így a kifogás emelésére rendelkezésre álló időtartam lejárta után lépnek hatályba, kivéve a kifogásról való korai lemondás esetén; úgy ítéli meg, hogy felesleges kifejezetten kötelezni a Parlamentet és a Tanácsot arra, hogy minden alap-jogiaktusban közzétegyék az annak ellenőrzése során hozott határozatokat, hogy a Bizottság hogyan gyakorolja a felhatalmazáson alapuló hatáskört;

Záró megjegyzések

16.   felhívja minden bizottságát, hogy cseréljék egymással, és rendszeresen frissítsék bevált gyakorlataikat, és hozzanak létre mechanizmust annak biztosítására, hogy a Parlament EUMSz. 290. cikke szerinti gyakorlatai a lehető legkövetkezetesebbek legyenek; hangsúlyozza annak szükségességét, hogy az egyes parlamenti bizottságok sajátos jellegüknek megfelelően szervezzék munkájukat, és használják ki felhalmozott szakértelmüket;

17.   kéri a parlamenti adminisztrációt, hogy az erőforrások (költségvetési szempontból semleges hatású) átcsoportosítása révén gondoskodjon az EUMSz. 290. cikkével összefüggő feladatok ellátásához nyújtott megfelelő támogatás biztosítása érdekében szükséges álláshelyekről; intézményi megközelítést szorgalmaz az átruházott hatáskörök kialakítására rendelkezésre álló adminisztratív struktúrák és humán erőforrások felmérése érdekében;

18.   sürgeti a Bizottságot, hogy prioritásként terjessze elő azokat a jogalkotási javaslatokat, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a közösségi vívmányokat az EUMSz. 290. és 291. cikkeiben foglalt rendelkezésekhez igazítsák; az EUMSz. 290. cikke tekintetében úgy véli, hogy a kiigazítást nem szabad azokra az intézkedésekre korlátozni, amelyekkel korábban az ellenőrzéssel történő szabályozási bizottsági eljárás keretében foglalkoztak, hanem minden megfelelő általános hatályú intézkedésre ki kell terjednie, függetlenül a döntéshozatali eljárástól vagy a Lisszaboni Szerződés hatálybalépése előtt rájuk alkalmazandó komitológiai eljárástól;

19.   kitart amellett, hogy elsődleges prioritásként azon politikai területek közösségi vívmányait kell kiigazítani, amelyek a Lisszaboni Szerződés hatálybalépését megelőzően nem estek az együttdöntési eljárás hatálya alá; szorgalmazza ezek egyenkénti vizsgálatát oly módon, hogy biztosított legyen különösen az, hogy minden olyan megfelelő általános hatályú intézkedést, amelyet korábban a Bizottságra ruházott végrehajtási hatáskörök gyakorlására vonatkozó eljárások megállapításáról szóló, 1999. június 28-i 1999/468/EK tanácsi határozat(4) 4. és 5. cikke szerint fogadtak el, felhatalmazáson alapuló jogi aktusként definiáljanak;

20.   úgy véli, hogy a jogalkotó előjogainak teljes körű megőrzése érdekében akár a fent említett kiigazítás során, akár a javaslatok rendes jogalkotási eljárás keretében történő kezelésekor külön figyelmet kell fordítani az EUMSz. 290. és 291. cikkének mindenkori alkalmazására és az egyik, illetve a másik cikk alkalmazásának gyakorlati következményeire; kitart amellett, hogy a társjogalkotóknak hatásköre legyen annak eldöntéséhez, hogy a korábban az ellenőrzéssel történő szabályozási bizottsági eljárás keretében elfogadott ügyeket az EUMSz. 290. cikke alapján vagy a rendes jogalkotási eljárás keretében lehessen elfogadni;

o
o   o

21.   utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak.

(1) HL C 8. E, 2010.1.14., 22.o. (2) Elfogadott szövegek, P6_TA(2009)0373. (3) Elfogadott szövegek, P7_TA(2009)0083. (4) HL L 184., 1999.7.17., 23. o.