Az Európai Parlament,

–  tekintettel az Egyesült Nemzetek Szervezete jogi eszközeire az emberi jogok, különösen a nők jogai terén, mint például az ENSZ Alapokmánya, az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata, a polgári és politikai jogok nemzetközi egyezségokmánya, a gazdasági, szociális és kulturális jogok nemzetközi egyezségokmánya, az emberkereskedelem, illetve mások prostitúciós kizsákmányolásának megszüntetéséről szóló egyezmény, a nőkkel szemben alkalmazott hátrányos megkülönböztetés minden formájának kiküszöböléséről szóló egyezmény (CEDAW) és annak fakultatív jegyzőkönyve, a kínzás és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmód és büntetések elleni egyezmény, valamint a menekültek jogállásáról és a visszaküldés tilalmának elvéről szóló 1951-es egyezmény,

–  tekintettel a nőkkel szembeni erőszakról szóló ENSZ-dokumentumokra, például az 1993. június 25-i bécsi nyilatkozat és cselekvési program, amit az emberi jogi világkonferencia fogadott el (A/CONF. 157/23), valamint a nőkkel szembeni erőszak felszámolásáról szóló 1993. december 20-i nyilatkozat (A/RES/48/104),

–  tekintettel a nőkkel szembeni erőszak felszámolására irányuló bűnmegelőzésről és büntető intézkedésekről szóló, 1997. december 12-i ENSZ közgyűlési határozatra (A/RES/52/86), a becsület nevében a nők ellen elkövetett bűncselekmények felszámolásáról szóló, 2002. december 18-i ENSZ közgyűlési határozatra (A/RES/57/179), valamint a nők ellen elkövetett családon belüli erőszak felszámolásáról szóló, 2003. december 22-i ENSZ közgyűlési határozatra (A/RES/58/147),

–  tekintettel az ENSZ emberi jogi főbiztossága különelőadójának a nőkkel szembeni erőszakról szóló jelentéseire, illetve a nőkkel szembeni megkülönböztetés felszámolásával foglalkozó bizottság 19. számú általános ajánlására (11. ülésszak, 1992),

–  tekintettel az 1995. szeptember 15-én Pekingben, a nők helyzetéről rendezett negyedik világkonferencián elfogadott nyilatkozatra és cselekvési programra, és a Pekingi Cselekvési Program nyomon követéséről szóló, 2000. május 18-i(1), a Negyedik Nőügyi Világkonferencia cselekvési programjának (Peking + 10) nyomon követéséről szóló 2005. március 10-i(2), valamint a Pekingi Cselekvési Program (Peking + 15) nyomon követéséről szóló 2010. február 25-i(3) állásfoglalására,

–  tekintettel az Európai Unió Alapjogi Chartájára,

–  tekintettel a nők elleni erőszak minden formájának megszüntetésére irányuló erőfeszítések fokozásáról szóló, 2006. december 19-i ENSZ közgyűlési határozatra (A/RES/61/143) és az ENSZ Biztonsági Tanácsa nőkről, békéről és biztonságról szóló 1325. és 1820. sz. határozataira,

–  tekintettel az Európa Tanácsnak a nőkkel szembeni erőszak és a családon belüli erőszak megelőzésével és felszámolásával foglalkozó, 2008. decemberben létrejött eseti bizottságának (CAHVIO) arra irányuló munkájára, hogy ebben témában előkészítse az Európa Tanács jövőbeni egyezményét,

–  tekintettel a Foglalkoztatási, Szociálpolitikai, Egészségügyi és Fogyasztóvédelmi Tanács erőszakról szóló, 2010. március 8-i következtetéseire,

–  tekintettel az európai védelmi határozatról szóló európai parlamenti és tanácsi irányelv tervezetéről szóló 2010. december 14-i álláspontjára(4),

–  tekintettel a 2009. november 26-i, a nők elleni erőszak felszámolásáról szóló állásfoglalására(5),

–  tekintettel a „Mondj nemet a nők elleni erőszakra” kezdeményezésről szóló, 2009. április 21-i nyilatkozatára(6),

–  tekintettel 2009. március 24-i állásfoglalására a női nemi szervi csonkítás elleni küzdelemről az EU-ban(7),

–  tekintettel a nők és férfiak közötti egyenlőségről szóló, 2010 és 2015 közötti időszakra vonatkozó, 2010. szeptember 21-én előterjesztett bizottsági stratégiára,

–  tekintettel eljárási szabályzata 48. cikkére,

–  tekintettel a Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság jelentésére (A7-0065/2011),

A.  mivel egyetlen intézkedés sem képes megszüntetni a nemi alapú erőszakot, de az infrastrukturális, jogi, igazságügyi, végrehajtási, oktatási, egészségügyi és szolgáltatáshoz kapcsolódó egyéb intézkedések kombinációja jelentős mértékben csökkentheti ezt a jelenséget és annak következményeit,

B.  mivel bár nem létezik a „nők elleni erőszak” kifejezés nemzetközileg elismert meghatározása, az Egyesült Nemzetek Szervezete definíciója szerint az magában foglal minden olyan nemi alapú erőszakot, amely a nőknek fizikai, szexuális vagy lelki sérülést vagy szenvedést okoz vagy okozhat, beleértve az ilyen cselekvésekkel való fenyegetést, a kényszert vagy a szabadságtól való önkényes megfosztást, történjen az a közéletben vagy a magánéletben(8),

C.  mivel az erőszak minden férfi, nő vagy gyermek számára traumatikus élmény, de a nemi alapú erőszakot elsősorban férfiak követik el nők és lányok ellen – mindez tükrözi és hangsúlyozza a nők és a férfiak közötti egyenlőtlenségeket, és veszélyezteti az áldozatok egészségét, emberi méltóságát, biztonságát és függetlenségét,

D.  mivel a nemi alapú erőszakkal kapcsolatos vizsgálatok becslései alapján az európai nők egyötöde-egynegyede szenvedett már el felnőttkorában legalább egyszer fizikai erőszakot, és több mint egytizedüket ért szexuális erőszak, amely során fizikai erőt alkalmaztak; mivel a kutatásokból az is kiderül, hogy a gyermekek és fiatal felnőttek 26%-a számol be gyermekkorban megélt fizikai erőszakról,

E.  mivel a reklámok és a pornográf művek gyakran jelenítik meg a nemi alapú erőszak különféle típusait, ezért banalizálják a nőkkel szembeni erőszakot és akadályozzák a férfiak és nők közötti egyenlőségre vonatkozó stratégiákat,

F.  mivel a férfiak által nők ellen elkövetett erőszak hatással van a nők társadalomban betöltött szerepére: egészségükre, a foglalkoztatáshoz és oktatáshoz való hozzáférésükre, a társas és kulturális tevékenységekben való részvételükre, gazdasági függetlenségükre, a közéletben és a politikai életben, valamint a döntéshozásban való részvételükre, és a férfiakkal való kapcsolataikra,

G.  mivel különböző lélektani, gazdasági, társadalmi és kulturális okokból kifolyólag, továbbá néha a rendőrség, az igazságszolgáltatás, valamint a szociális és egészségügyi szolgálatok iránti bizalom hiánya miatt a nők gyakran nem tesznek feljelentést a férfiak által ellenük elkövetett erőszakos cselekményekről,

H.  mivel az elsősorban férfiak által nők sérelmére elkövetett nemi alapú erőszak egész Európában és az egész világon elterjedt, strukturális probléma, amely életkortól, iskolázottságtól, jövedelemtől vagy társadalmi helyzettől függetlenül éppúgy érinti az áldozatokat, mint az elkövetőket, és összefügg társadalmunkban a hatalom férfiak és nők közötti egyenlőtlen elosztásával,

I.  mivel a gazdasági nyomás gyakran rendszeresebb, durvább és veszélyesebb bántalmazáshoz vezet; mivel a vizsgálatok azt mutatják, hogy a nőkkel szembeni erőszak fokozódik, amikor a férfiak a gazdasági válság következtében elbocsátásnak és kilakoltatásnak vannak kitéve,

J.  mivel a nőkkel szembeni erőszak az emberi jogok megsértésének széles skáláját foglalja magában, beleértve többek között a következőket: szexuális visszaélés, nemi erőszak, családon belüli erőszak, szexuális bántalmazás és zaklatás, prostitúció, nőket és lányokat érintő emberkereskedelem, a nők szexuális és reproduktív jogainak megsértése, nők ellen munkahelyen elkövetett erőszak, nők ellen konfliktushelyzetekben elkövetett erőszak, nők ellen börtönben vagy gondozó intézményekben elkövetett erőszak, továbbá számos egyéb ártalmas hagyományos gyakorlat; mivel a fenti bántalmazások bármelyike mély lelki sebeket okozhat, károsíthatja a nők és lányok egészségét, beleértve reproduktív és szexuális egészségüket és bizonyos esetekben halált okozhat,

K.  mivel a nőkkel szemben férfiak által elkövetett erőszak nemi erőszak formájában történő megnyilvánulása több tagállamban nem minősül bűncselekménynek, így nem követi hivatalból indított vádemelés(9),

L.  mivel az Európai Unióban a nők ellen elkövetett erőszak különböző típusairól nincs rendszeres és összevethető adatgyűjtés, ami megnehezíti a jelenség valós mértékének megállapítását és a probléma megfelelő megoldásainak meghatározását; mivel a megbízható adatok összegyűjtése igen nehéz, mert a félelem és szégyenérzés miatt a nők és férfiak nem hajlandóak jelenteni tapasztalataikat az illetékes érintett szerveknek,

M.  mivel az Európa Tanács országaival kapcsolatban rendelkezésre álló adatok szerint a nők ellen elkövetett erőszakos cselekmények éves költségeit mintegy 33 milliárd euróra becsülik(10),

N.  mivel a tagállamokban érvényesülő különböző politikák és jogi szabályozás miatt az Európai Unióban a nőket nem védik egyenlően a férfiak által elkövetett erőszakos cselekményekkel szemben,

O.  mivel az Európai Unió – a Lisszaboni Szerződés hatálybalépésével – tágabb hatáskörrel rendelkezik a büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködés területén, többek között a büntetőeljárási jog és a büntető anyagi jog, valamint a rendőrségi együttműködés területén is,

P.  tekintettel a nemi alapú erőszak áldozataivá váló nők riasztóan magas számára,

Q.  mivel az anyák és kismamák zaklatása az erőszak vagy zaklatás másik olyan formája, amely elsősorban a családon vagy párkapcsolaton belül, a társadalmi színtéren vagy a munkahelyen valósul meg, és amelynek eredményeként a kismamák és édesanyák elveszítik vagy feladják munkahelyüket, illetve hátrányos megkülönböztetés éri őket és depresszió alakul ki náluk,

R.  mivel a nemek közötti egyenlőség 2010–2015 közötti időszakra vonatkozó stratégiájában a Bizottság hangsúlyozta, hogy a nemi alapú erőszak az egyik olyan kulcsfontosságú probléma, amelyet a nemek közötti valódi egyenlőség megteremtése érdekében meg kell oldani,

S.  mivel a Bizottság bejelentette, hogy 2011-ben javaslatot terjeszt elő a nők elleni erőszak leküzdésére irányuló stratégiáról, ám a Bizottság 2011-es évre vonatkozó munkaprogramjában nem található egyértelmű utalás e stratégiára,

1.  üdvözli, hogy a Bizottság a Stockholmi Program végrehajtásáról szóló cselekvési tervében elkötelezte magát arra, hogy 2011–2012-ben közleményt tesz közzé a nők elleni erőszak, a családon belüli erőszak és a női nemi szervek csonkítása elleni küzdelemről szóló stratégiáról, melyet uniós cselekvési terv követ majd(11);

2.  új, átfogó politikai megközelítést javasol a nemi alapú erőszak ellen, ideértve az alábbiakat:

3.  sürgeti, hogy a tagállamok a különösen a házasságon és a nem törvényesített intim kapcsolaton belüli és/vagy férfi hozzátartozó által elkövetett erőszakos közösülést és nemi alapú erőszakot ismerjék el bűncselekményként azokban az esetekben, amikor az áldozat nem adta beleegyezését, továbbá biztosítsák, hogy az ilyen jellegű bűncselekmények elkövetői ellen hivatalból járjanak el, és hogy a nők elleni erőszakkal és azon belül az úgynevezett becsület nevében elkövetett bűncselekményekkel és a női nemi szervek megcsonkításával kapcsolatos ügyekben utasítsák el a kulturális, hagyományos vagy vallási gyakorlatokra történő hivatkozást mint enyhítő körülményt;

4.  elismeri, hogy a nők elleni erőszak az emberi jogok nemi alapú megsértésének egyik legsúlyosabb formája, és hogy a más áldozatok, például gyermekek, férfiak és idősek ellen elkövetett családon belüli erőszak szintén olyan rejtett jelenség, amely túl sok családot érint ahhoz, hogy figyelmen kívül lehessen hagyni;

5.  hangsúlyozza, hogy a szülők vagy egyéb családtagok közötti fizikai, nemi vagy pszichikai erőszak vagy visszaélés súlyos hatással van a gyermekekre;

6.  felszólítja a tagállamokat, hogy az erőszak bármely formáját tapasztaló gyermekeket illetően dolgozzanak ki az életkornak megfelelő, a gyermekek számára testre szabott pszichológiai tanácsadást, hogy fel tudják dolgozni traumatikus élményeiket, és hogy kellően vegyék figyelembe a gyermekek érdekeit;

7.  kiemeli, hogy a migráns nők, ideértve a hivatalos okmányokkal nem rendelkező migráns nőket is, és a női menedékkérők a nők nemi alapú erőszaknak különösen kitett két alcsoportját alkotják;

8.  hangsúlyozza annak fontosságát, hogy a nemi alapú erőszak áldozataivá vált nőkkel foglalkozó személyek – különösen az igazságügy és az igazságszolgáltatás képviselői, köztük a rendőrök, a bírák, a szociális munkások és az egészségügyi dolgozók – megfelelő képzésben részesüljenek;

9.  felszólítja az Európai Bizottságot, hogy minden rendelkezésére álló tapasztalatot felhasználva és a tagállamok adatai alapján készítsen és tegyen közzé statisztikákat a nemi alapú erőszakról, ideértve az arra vonatkozó adatokat is, hogy évente hány nőt gyilkol meg partnere vagy volt partnere;

10.  hangsúlyozza, hogy a gyermekek, fiatalok és nők elleni erőszak, illetve általánosabban a nemi alapú és szexuális erőszak területén végzett kutatást multidiszciplináris területként bele kell foglalni a jövőbeni nyolcadik kutatási és technológiai fejlesztési keretprogramba;

11.  arra kéri a Bizottságot, hogy vegye fontolóra egy nők elleni erőszakkal foglalkozó megfigyelőközpont létrehozását a nők elleni erőszakkal kapcsolatos bírósági ügyek jelentésére alapozva;

12.  felhívja a Bizottságot, hogy törekedjen továbbra is a nemi alapú erőszakkal szembeni, közösségi programok révén történő fellépésre, különös tekintettel a Daphne programra, amely már sikeresnek bizonyult a nők elleni erőszak elleni küzdelemben;

13.  megjegyzi, hogy az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége (FRA) felmérés készít majd nők egy csoportjával, akik reprezentatív mintát képviselnek az Unió tagállamaiból, és az erőszakkal kapcsolatos tapasztalataikról kérdezik őket; azt kéri továbbá, hogy a felmérés során arra helyezzék a hangsúlyt, hogy a nők milyen válaszokat kaptak a különböző hatóságoktól és segítő szolgálatoktól, amikor beszámoltak az őket ért erőszakról;

14.  sürgeti a tagállamokat, hogy országos statisztikáikban tegyék egyértelműen láthatóvá a nemi alapú erőszak mértékét, és tegyenek lépéseket annak biztosítása érdekében, hogy adatgyűjtés történjen a nemi alapú erőszakról, többek között az áldozatok és az elkövetők neméről, a közöttük levő kapcsolatról, az életkorukról, a bűncselekmény helyszínéről és az elszenvedett sérülésekről;

15.  felhívja a Bizottságot, hogy terjesszen elő tanulmányt a nők elleni erőszak pénzügyi következményeiről, a nők elleni erőszak egészségügyi rendszerekre, társadalombiztosítási rendszerekre és munkaerőpiacra gyakorolt pénzügyi következményeinek számszerűsítését lehetővé tévő módszertanokat alkalmazó vizsgálatokat alapul véve;

16.  felhívja az Európai Unió Alapjogi Ügynökségét és a Nemek Közötti Egyenlőség Európai Intézetét, hogy végezzenek vizsgálatot az erőszak kamaszkorúak kapcsolataiban való elterjedtségéről és a kamaszkorúak jólétére gyakorolt hatásáról;

17.  megjegyzi, hogy a zaklatás, amelynek áldozatai 87%-ban nők, pszichikai traumát és komoly érzelmi stresszt okoz, ezért a zaklatást a nők elleni erőszak egyik formájának kell tekinteni és valamennyi tagállam jogi keretrendszerében foglalkozni kell vele;

18.  megjegyzi, hogy az olyan ártalmas hagyományos gyakorlatok, mint a női nemi szervek megcsonkítása és az úgynevezett „becsületgyilkosságok” a nők elleni erőszak messzemenően kontextusfüggő formái, ezért sürgeti a Bizottságot, hogy a nők elleni erőszakkal szembeni stratégiájában szenteljen különös figyelmet az ártalmas hagyományos gyakorlatoknak;

19.  elismeri a prostitúció, így a gyermekprostitúció problémájának súlyosságát az Európai Unióban, és kéri, hogy behatóbban tanulmányozzák a szóban forgó tagállam jogi kerete, illetve a prostitúció megvalósulásának formája és mértéke közötti kapcsolatot; rámutat arra, hogy aggasztóan nő az Európai Unióba irányuló és az Unión belüli emberkereskedelem, amely különösen nőket és gyermekeket érint, és sürgeti a tagállamokat, hogy tegyenek határozott lépéseket ezen illegális gyakorlat felszámolására;

20.  kéri, hogy a tagállamok ismerjék el a női test és a szaporítószervek kizsákmányolását jelentő béranyaság súlyos problémáját;

21.  hangsúlyozza, hogy a nők és a gyermekek a kizsákmányolás ugyanazon formáit szenvedik el és egyformán árucikkeknek tekinthetők a nemzetközi reprodukciós piacon, továbbá hogy az emberi élet továbbadásának új módozatai, például a béranyaság révén fokozódik a nők és a gyermekek kereskedelme, valamint a nemzeti határokon átnyúló illegális örökbefogadás;

22.  megjegyzi, hogy a családon belüli erőszakot azonosították a vetélés, a halvaszületés és a szülés alatti anyai halálozás egyik fő okaként, és kéri a Bizottságot, hogy összpontosítson jobban a várandós nők elleni erőszak problémájára, mivel ebben az esetben az elkövető több mint egy embernek okoz kárt;

23.  rámutat, hogy a civil társadalom – különösen a nem kormányzati szervezetek, nőjogi szervezetek és más állami és magán önkéntes szervezetek, amelyek támogatást nyújtanak az erőszak áldozatainak – nagyon értékes szolgálatot tesz, különösen azáltal, hogy segíti azokat az áldozattá vált nőket, akik meg akarják törni a csendet, amelybe az erőszak bezárja őket, és ezt a tagállamoknak támogatniuk kell;

24.  ismételten hangsúlyozza, hogy nem csak az áldozatokkal kell foglalkozni, hanem az elkövetőkkel is, növelve ez utóbbiak felelősségtudatát és hozzájárulva azoknak a sztereotípiáknak és a társadalomban gyökerező hiedelmeknek a megváltoztatásához, amelyek elősegítik azoknak a körülményeknek a fenntartását, amelyek az effajta erőszakhoz és annak elfogadásához vezetnek;

25.  felhívja a tagállamokat, hogy biztosítsanak menedékeket a nők számára, hogy ezáltal segítsék a nőket és a gyermekeket abban, hogy erőszaktól és szegénységtől mentes önálló életet élhessenek, és ezek a menedékek nyújtsanak speciális szolgáltatásokat, egyebek mellett orvosi kezelést, jogi segítséget, pszichoszociális és terápiás tanácsadást, a bírósági eljárások alatti jogi támogatást, valamint az erőszak által érintett gyermekeknek biztosított támogatást;

26.  hangsúlyozza, hogy a tagállamoknak megfelelő mértékű forrásokat kell rendelkezésre bocsátaniuk a nők elleni erőszak megelőzése és felszámolása érdekében, ideértve a strukturális alapok igénybevételét is;

27.  hangsúlyozza annak fontosságát, hogy a tagállamok és a regionális, illetve helyi hatóságok tegyenek intézkedéseket a nemi alapú erőszak áldozataivá vált nők munkaerőpiacra történő visszatérésének megkönnyítése érdekében, olyan eszközök révén, mint az ESZA vagy a Progress program;

28.  felhívja az Európai Uniót és tagállamait, hogy hozzanak létre jogi keretet, amely a női bevándorlók számára biztosítja a saját útlevélhez és tartózkodási engedélyhez való jogot, és lehetővé teszi azon személyek büntetőjogi felelősségre vonását, akik e dokumentumoktól őket megfosztják;

29.  ismételten felhívja a figyelmet a 2010. február 25-i állásfoglalásában kifejezett nézetére, amely szerint az Európai Uniónak – a Lisszaboni Szerződés által létrehozott új jogi keretben – a nőkkel szemben alkalmazott hátrányos megkülönböztetés minden formájának kiküszöböléséről szóló egyezmény (CEDAW) és annak fakultatív jegyzőkönyve részes felévé kell válnia;

30.  felkéri a Bizottságot és a tagállamokat, hogy nemzetközi szinten foglalkozzanak a nőkkel szembeni erőszaknak, valamint az emberi jogok megsértése nemi dimenziójának kérdésével, különösen a kétoldalú társulási megállapodások, továbbá az érvényben lévő vagy tárgyalás alatt álló nemzetközi kereskedelmi megállapodások összefüggésében;

31.  utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak.

(1) HL C 59., 2001.2.23., 258. o. (2) HL C 320. E, 2005.12.15., 247. o. (3) HL C 348. E, 2010.12.21., 11.o. (4) Elfogadott szövegek, P7_TA(2010)0470. (5) HL C 285. E, 2010.10.21., 53. o. (6) HL C 184. E, 2010.7.8., 131. o. (7) HL C 117. E, 2010.5.6., 52. o. (8) A nőkkel szembeni erőszak felszámolásáról szóló 1993. december 20-i ENSZ-nyilatkozat (A/RES/48/104) 1. cikke; az Egyesült Nemzetek 1995. évi Pekingi Cselekvési Programjának 113. pontja. (9) A Bizottság „Megvalósíthatósági tanulmány a nők elleni erőszakra, a gyermekek elleni erőszakra és a szexuális irányultsággal kapcsolatos erőszakra vonatkozó nemzeti jogi szabályozás egységesítéséről” című 2010-es tanulmánya, 53. o. (10) „A nők elleni erőszak leküzdése – összegző tanulmány az Európa Tanács tagállamaiban meghozott intézkedésekről és fellépésekről”, Európa Tanács, 2006. (11) COM(2010)0171, A szabadság, a biztonság és a jog érvényesülésén alapuló térség megvalósítása a polgárok szolgálatában – A Stockholmi Program végrehajtásáról szóló cselekvési terv, 13. o.