Az Európai Parlament 2011. március 10-i állásfoglalása a magyar médiatörvényről

P7_TA(2011)0094 B7-0191/2011

Az Európai Parlament,

–  tekintettel az Európai Unióról szóló szerződés (EUSZ) 2., 3., 6. és 7. cikkére, az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 49., 56., 114., 167. és 258. cikkére, az Európai Unió Alapjogi Chartájának 11. cikkére, és az emberi jogok európai egyezményének (EJEE) az alapvető jogok tiszteletben tartásához, előmozdításához és védelméhez, és különösen a véleménynyilvánítás és a tájékozódás szabadságához és a médiapluralizmushoz való joghoz kapcsolódó 10. cikkére,

–  tekintettel a tagállamok törvényi, rendeleti vagy közigazgatási intézkedésekben megállapított, audiovizuális médiaszolgáltatások nyújtására vonatkozó egyes rendelkezéseinek összehangolásáról szóló, 2010. március 10-i 2010/13/EU irányelvre (audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelv),

–  tekintettel a sajtószabadságról szóló 2009. május 25-i európai chartára és az uniós tagállamokban való médiapluralizmusról szóló bizottsági munkadokumentumra (SEC(2007)0032), a Bizottság által meghatározott, a „médiapluralizmushoz vezető háromlépcsős megközelítésre” és a Bizottság megbízásából készült és 2009-ben véglegesített független tanulmányra,

–  tekintettel a véleménynyilvánítás és a tájékozódás szabadságának Európai Unión belüli, és különösen Olaszországban való megsértésének kockázatairól szóló 2004. április 22-i(1), az Európai Unión belüli médiakoncentrációról és -pluralizmusról szóló, 2008. szeptember 25-i(2) és az „Újságírás és új média – európai közszféra létrehozása” című, 2010. szeptember 7-i(3) állásfoglalására,

–  tekintettel a Bizottság nyilatkozataira, az előterjesztett parlamenti kérdésekre és a tájékozódás szabadságának olaszországi helyzetéről tartott 2009. október 8-i és 2010. szeptember 8-i európai parlamenti vitára, valamint az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság (LIBE) és a Kulturális és Oktatási Bizottság (CULT) magyar médiatörvénnyel foglalkozó, 2011. január 17-i együttes ülésén tartott vitára,

–  tekintettel a LIBE bizottság azon döntésére, hogy felkéri az Európai Unió Alapjogi Ügynökségét a médiaszabadsággal, a médiapluralizmussal és a média független irányításával kapcsolatban az uniós tagállamokban fennálló helyzetről szóló éves összehasonlító, mutatókat tartalmazó jelentés közzétételére,

–  tekintettel a kulturális kifejezések sokszínűségének védelméről és előmozdításáról szóló UNESCO-egyezményre, és különösen annak 5. cikke (2) bekezdésére, illetve 7. és 11. cikkére,

–  tekintettel eljárási szabályzata 110. cikkének (2) bekezdésére,

A.  mivel az Európai Unió az Európai Unióról szóló szerződés 2. cikkében megfogalmazottaknak megfelelően a demokrácián és a jogállamiságon alapul, és ennek következtében garantálja és előmozdítja a véleménynyilvánítás és a tájékozódás szabadságát az Európai Unió Alapjogi Chartája 11. cikkének és az emberi jogok európai egyezménye 10. cikkének megfelelően, valamint elismeri az Európai Unió Alapjogi Chartájában megfogalmazott és az emberi jogok európai egyezményéhez való csatlakozás révén is elfogadott jogok, szabadságok és alapelvek jogi erejét, amelyeknek alapvető előfeltétele a média szabadsága és pluralizmusa, és mivel e jogok közé tartozik a véleménynyilvánítás szabadsága és annak szabadsága, hogy a hatóságok ellenőrzése, beavatkozása vagy nyomása nélkül szerezzünk vagy tegyünk közzé információkat,

B.  mivel a médiapluralizmus és -szabadság továbbra is komoly aggodalomra ad okot az EU-ban és tagállamaiban – nevezetesen Olaszországban, Bulgáriában, Romániában, Csehországban és Észtországban –, ahogyan arra a Magyarországon 2010 júniusa és decembere között bevezetett médiatörvény és alkotmányos változtatások kapcsán legutóbb elhangzott kritikák is rávilágítottak, melyeket olyan nemzetközi szervezetek fogalmaztak meg, mint az EBESZ, az Európa Tanács emberi jogi biztosa, az újságírók, szerkesztők és kiadók számos nemzetközi és nemzeti szakmai szervezete, valamint az emberi jogokkal és a polgári szabadságjogokkal foglalkozó nem kormányzati szervezetek, a tagállamok és az Európai Bizottság,

C.  mivel a Bizottság aggályainak adott hangot, és tájékoztatást kért a magyar kormánytól a magyar médiatörvénynek az audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelvnek és általában a közösségi vívmányoknak való megfelelőségével kapcsolatosan, nevezetesen a valamennyi audiovizuális médiaszolgáltatóra alkalmazandó kiegyensúlyozott tájékoztatásra vonatkozó kötelezettség vonatkozásában, továbbá tájékoztatást kért arról is, hogy a médiatörvény megfelel-e az Európai Unió Alapjogi Chartája 11. cikkében lefektetett arányossági elvnek és a véleménynyilvánítás és a tájékozódás alapvető szabadsága elvének, a származási ország alapelvének, illetve a regisztrációs követelményeknek, és mivel a magyar kormány válaszában az üggyel kapcsolatosan további tájékoztatást adott, és megindította a törvény Bizottság által kifogásolt pontjainak módosítására irányuló eljárást,

D.  mivel az EBESZ komoly fenntartásainak adott hangot a magyar törvény (tárgyi és területi) hatályával, a véleménynyilvánítás szabadságával és a tartalomszabályozással, a közszolgálati műsorszolgáltatásra vonatkozó elveknek való megfeleléssel és azzal kapcsolatosan, hogy a törvény egy embert jelöl ki arra, hogy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságként eljárjon(4), és rámutatott arra, hogy az új törvény aláássa a médiapluralizmust, eltörli a közszolgálati média politikai és pénzügyi függetlenségét, hosszú időre bebetonozza a szabad médiára káros intézkedéseket, és arra, hogy a Médiahatóság és a Médiatanács politikailag homogén(5), és átható és központosított kormányzati és politikai ellenőrzést gyakorol valamennyi média felett, további aggodalomra ad okot többek között a vitatható és meghatározatlan okokból kivetendő szankciók aránytalan és túlzott mértéke, a szankciók automatikus felfüggesztésének hiánya a Médiahatóság egy szankciója elleni fellebbezés esetén, az újságírói források bizalmassági elvének megsértése és a családi értékek védelme,

E.  osztva az EBESZ-nek a Médiahatóság és a Médiatanács politikailag homogén összetételével, az időkerettel, a teljes médiára kiterjedő átható és központosított kormányzati, igazságszolgáltatási és politikai ellenőrzéssel, valamint azzal a ténnyel kapcsolatban hangoztatott komoly fenntartásait, hogy a törvény legproblematikusabb elemei – pl. a közszolgálati média politikai és pénzügyi függetlenségének megszüntetése, a rendelet (tárgyi és területi) hatálya, és az a döntés, hogy a törvény kulcsfontosságú kifejezéseket hagy meghatározatlanul, miáltal az újságírók nem tudhatják, hogy mikor szegik meg esetleg a törvényt – ellentmondanak a véleménynyilvánítás szabadságával kapcsolatos nemzetközi normáknak és az EBESZ vonatkozó normáinak,

F.  mivel az Európa Tanács emberi jogi biztosa felszólította a magyar hatóságokat, hogy a médiatörvény felülvizsgálata során vegyék figyelembe az Európa Tanácsnak a véleménynyilvánítás szabadságára és a médiapluralizmusra vonatkozó normáit, az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának és Parlamenti Közgyűlésének vonatkozó ajánlásait, és különösen az EJEE-ben rögzített kötelező normákat, valamint az Emberi Jogok Európai Bíróságának joggyakorlatát; mivel utalt az olyan, nem egyértelmű meghatározások használatára, amelyek félreértelmezhetőek lehetnek, és egy olyan, politikailag kiegyensúlyozatlan, aránytalan jogkörökkel felruházott szabályozási gépezet létrehozására, amely felett nincsen teljes bírósági felügyelet, a közszolgálati műsorszolgáltató média függetlenségét érő fenyegetésekre, illetve az újságírók információforrásai védelmének gyengítésére; mivel azt is hangsúlyozta, hogy minden fontos érdekelt fél, így az ellenzéki pártok és a civil társadalom számára is lehetőséget kell biztosítani arra, hogy ténylegesen részt vehessenek azoknak a jogszabályoknak a felülvizsgálatában, amelyek a demokratikus társadalom működésének ilyen alapvető vonatkozását szabályozzák(6),

G.  mivel 2011. február 25-én kiadott második véleményében az emberi jogi biztos a magyar médiatörvény-csomag átfogó felülvizsgálatát javasolja, többek között a plurális és független média előmozdítását és a médiát szabályzó mechanizmusok politikai befolyástól való mentességének garantálását szolgáló pontos jogalkotás helyreállításának céljából(7); mivel kijelentette továbbá, hogy a magyarországi médiának képesnek kell lennie arra, hogy betöltse a plurális demokratikus társadalom őreként játszott szerepét, és ennek érdekében Magyarországnak teljesítenie kell az Európa Tanács tagállamaként vállalt kötelezettségeit, és a lehető legnagyobb mértékben támaszkodnia kell e szervezet szakértelmére a véleménynyilvánítás szabadsága és a média függetlensége és pluralizmusa terén,

H.  mivel következésképpen a magyar médiatörvényt sürgősen fel kellene függeszteni, és a Bizottság, az EBESZ és az Európa Tanács észrevételei és javaslatai alapján felül kellene vizsgálni annak biztosítása érdekében, hogy az teljes mértékben megfeleljen az uniós jognak és a média szabadságával, a médiapluralizmussal és a független médiairányítással kapcsolatos európai értékeknek és normáknak,

I.  mivel a Parlamentnek a média szabadságáról, pluralizmusáról és független irányításáról szóló irányelv létrehozására irányuló ismételt felhívásai ellenére a Bizottság mindmáig halogatja ezt a javaslatot, amely ugyanakkor egyre sürgetőbbé és szükségesebbé válik,

J.  mivel az uniós tagság feltételeit képező, az 1993. júniusi koppenhágai Európai Tanács által rögzített koppenhágai kritériumoknak a sajtószabadsággal és a véleménynyilvánítás szabadságával kapcsolatos elemeit mindegyik uniós tagállamnak tiszteletben kell tartania, és azok betartását a vonatkozó uniós jogszabályok révén kell biztosítania,

K.  mivel a Bíróság a C-39/05 P és C-52/05 P egyesített ügyekben hozott határozatának (45) és (46) bekezdésében megállapította, hogy az információhoz való hozzáférés révén „a polgárok még inkább részt vehetnek a döntéshozatali eljárásban, valamint biztosítva van a polgárok irányában a közigazgatás nagyobb legitimációja, hatékonysága és felelőssége a demokratikus rendszerben”, valamint hogy az „demokratikus jogaik tényleges gyakorlásának feltételét képezi”,

1.  felszólítja a magyar hatóságokat, hogy állítsák vissza a médiairányítás függetlenségét, és vessenek véget a véleménynyilvánítás szabadságára és a „kiegyensúlyozott tájékoztatásra” vonatkozó állami beavatkozásnak, valamint úgy véli, hogy a média túlszabályozása az elérni kívánt célok ellenében hat, mivel veszélyezteti a közszférában fennálló tényleges pluralizmust;

2.  üdvözli a Bizottság és a magyar hatóságok közötti együttműködést, amelynek célja, hogy a magyar médiatörvény összhangba kerüljön az uniós szerződésekkel és jogszabályokkal, valamint a módosítási eljárás nemzeti szinten történő megindítását;

3.  sajnálattal fogadja a Bizottságnak azt a döntését, melynek értelmében a közösségi vívmányok Magyarország általi végrehajtása tekintetében csak három tényezőt vizsgál, valamint azt a tényt, hogy nem történik hivatkozás az audiovizuális médiaszolgáltatásokról szóló irányelv 30. cikkére, ami azzal a következménnyel jár, hogy szűkül a Bizottság annak megvizsgálására vonatkozó saját hatásköre, hogy az uniós jogszabályok végrehajtása során Magyarország megfelel-e az Európai Unió Alapjogi Chartájának; sürgeti a Bizottságot annak megvizsgálására, hogy Magyarország megfelel-e az elektronikus kereskedelemről szóló 2000/31/EK irányelv felelősségi rendszerének, és hogy átültette-e a rasszizmus és az idegengyűlölet egyes formái és megnyilvánulásai elleni, büntetőjogi eszközökkel történő küzdelemről szóló 2008/913/IB és a terrorizmus elleni küzdelemről szóló 2008/919/IB uniós kerethatározatokat, amelyek hivatkozásokat tartalmaznak a véleménynyilvánítás szabadságára és a médiaszabadságra vonatkozó szabályok megkerülésére;

4.  felhívja a Bizottságot, hogy továbbra is szorosan kövesse nyomon, hogy a módosított magyar médiatörvény megfelel-e az európai jogszabályoknak, különösen az Alapjogi Chartának;

5.  felszólítja a magyar hatóságokat, hogy vonják be valamennyi érdekelt felet a médiatörvény és az alkotmány felülvizsgálatába, ami egy jogállamiságon alapuló, megfelelő fékekkel és ellensúlyokkal rendelkező demokratikus társadalomban alapvető fontosságú a kisebbségek alapvető jogainak a többség esetleges önkényuralma elleni biztosítása érdekében;

6.  felhívja a Bizottságot, hogy az EUMSZ 265. cikke alapján eljárva, még az év vége előtt terjesszen elő egy, az EUMSZ 225. cikke szerinti, a média szabadságáról, pluralizmusáról és irányításának függetlenségéről szóló jogalkotói kezdeményezést, és ezáltal orvosolja az EU médiával kapcsolatos nem megfelelő jogszabályi keretének problémáját, használja a belső piac, az audiovizuális politika, a verseny, a telekommunikáció, az állami támogatások, a közszolgáltatási kötelezettség és az Unió területén élők alapvető jogai terén ráruházott hatásköreit annak érdekében, hogy meghatározza azon alapvető, minimális normákat, amelyeket a tájékozódás szabadsága, a megfelelő szintű médiapluralizmus és a független médiairányítás biztosítása, garantálása és előmozdítása érdekében valamennyi tagállamnak nemzeti jogszabályaiban érvényesítenie kell;

7.  felhívja a magyar hatóságokat, hogy az Európai Parlament, a Bizottság, az EBESZ és az Európa Tanács emberi jogi biztosa észrevételei és javaslatai, az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága és Parlamenti Közgyűlése ajánlásai, valamint az Európai Bíróság és az Emberi Jogok Európai Bírósága joggyakorlata alapján végezzék el a médiatörvény további felülvizsgálatát, és amennyiben az összeegyeztethetetlennek bizonyul a szerződések vagy az uniós jog betűjével vagy szellemével, az Európai Unió Alapjogi Chartájával vagy az emberi jogok európai egyezményével, akkor helyezzék hatályon kívül, és ne alkalmazzák a törvényt vagy annak összeegyeztethetetlennek bizonyult elemeit;

8.  utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak, az Európa Tanácsnak, a tagállamok kormányainak és parlamentjeinek, az Európai Unió Alapjogi Ügynökségének és az EBESZ-nek.

(1) HL C 104 E, 2004.4.30., 1026. o. (2) HL C 8. E, 2010.1.14., 85. o. (3) Elfogadott szövegek, P7_TA(2010)0020. (4) A médiáról és a hírközlésről szóló magyarországi törvény- és törvénytervezet-csomag elemzése és értékelése, melyet Karol Jakubowicz készített az EBESZ számára. (5) Az EBESZ médiaszabadsággal foglalkozó képviselőjének 2010. január 14-i levele az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság elnökéhez. (6) http://www.coe.int/t/commissioner/News/2011/110201Hungary_en.asp. (7) https://wcd.coe.int/wcd/ViewDoc.jsp?id=1751289.

Az Európai Parlament 2011. márciusi 10-i állásfoglalása a déli szomszédságról és különösen Líbiáról

P7_TA(2011)0095 RC-B7-0169/2011

Az Európai Parlament,

–  tekintettel az ENSZ Közgyűlésének 2011. március 1-jei határozatára, amely egyhangúlag felfüggesztette Líbia tagságát az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában (UNHRC),

–  tekintettel az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1970/2011 sz. 2011. február 26-i határozatára,

–  tekintettel a Tanácsnak a ENSZ Emberi Jogi Tanácsának határozatát végrehajtó és a líbiai polgári lakosság ellen elkövetett erőszakos cselekményekért felelős személyek ellen további korlátozó intézkedéseket előíró 2011. február 28-i határozatára,

–  tekintettel az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának 2011. február 25-én elfogadott S-15/2. számú határozatára,

–  tekintettel az EU–Líbia keretmegállapodásról szóló tárgyalások 2011. február 22-én történt felfüggesztésére,

–  tekintettel az Unió főképviselője, Catherine Ashton Líbiáról és Észak-Afrikáról szóló közelmúltban tett nyilatkozataira,

–  tekintettel Líbiára vonatkozó korábbi állásfoglalásaira és különösen 2010. június 17-i, a Líbiában történt kivégzésekről szóló állásfoglalására(1), valamint 2011. január 20-i ajánlásaira, amelyek határozottan kifejtik, hogy az EU–Líbia keretmegállapodásról szóló tárgyalások kritikus helyzetet értek el(2),

–  tekintettel az 1951. július 28-i genfi egyezményre és az 1967. január 31-i, a menekültek jogállásáról szóló jegyzőkönyvre,

–  tekintettel az Emberek és Népek Jogainak Afrikai Chartájára és az ahhoz csatolt, az Emberek és Népek Jogai Afrikai Bíróságának létrehozásáról szóló jegyzőkönyvre, amelyeket Líbia 1987. március 26-án, illetve 2003. november 19-én ratifikált,

–  tekintettel eljárási szabályzata 110. cikkének (4) bekezdésére,

A.  mivel számos Észak-Afrika és a Közel-Keleti számos arab országában az elmúlt időszak megmozdulásai során az emberek az önkényuralmi rendszerekkel való leszámolást és politikai, gazdasági és szociális reformokat, valamint a mindennapi emberek számára szabadságot, demokráciát és jobb életkörülményeket sürgettek; mivel a tömeges tüntetések számos arab országban megmutatták, hogy a nem demokratikus és önkényuralmi rendszerek nem biztosíthatnak megbízható stabilitást, valamint a demokratikus értékek meghatározó jelentőségűek a gazdasági és politikai partnerségek szempontjából,

B.  mivel a líbiai rendszer elleni tiltakozások 2011. február 15-én Bengázi városából indultak ki, majd kiterjedtek az egész országra, többek között al-Beidára, al-Kubára, Darnahra és Az Zintanra, a tiltakozók pedig átvették számos, főként kelet-líbiai város ellenőrzését,

C.  mivel a tiltakozók idáig soha nem látott mértékű erőszak célpontjává váltak, amelyet a tiltakozások erőszakos elfojtására a Kadhafi-rendszer fegyveres erőit, milíciákat, zsoldosokat és külföldről érkezett harcosokat alkalmaztak, a polgári lakosságot többek között géppisztollyal, távcsöves puskával, harci repülőgépekkel és helikopterekkel válogatás nélkül lőtték; mivel ennek következtében a halálos áldozatok száma ugrásszerűen megnövekedett és rengeteg ember sebesült meg illetve került letartóztatásra,

D.  mivel a rezsim líbiai lakosság elleni brutális és erőszakos fellépése nemcsak sok katona dezertálásához, hanem a rezsim képviselőinek lemondásához is vezetett,

E.  mivel az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága szerint Líbiából az utóbbi napokban több mint 200 000 ember menekült el a szomszédos Tunéziába, Egyiptomba és Nigériába, és több százezer további menekült és külföldi vendégmunkás reménytelenül küzd azért, hogy elmenekülhessen a konfliktus elől és elhagyhassa Líbiát; mivel ez humanitárius vészhelyzetet teremtett, az EU részéről gyors reakciót kívánatos,

F.  mivel miután az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa 2011. február 25-i 15. rendkívüli ülésén konszenzussal fogadta el határozatát a líbiai emberi jogi helyzetről, elítélve az emberi jogok durva és rendszeres megsértését Líbiában, és hangsúlyozva, hogy az utóbbiak némelyike akár emberiesség elleni bűncselekménynek is tekinthető, az ENSZ Közgyűlése 2011. március 2-án úgy határozott, hogy az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának ajánlását követve felfüggeszti Líbia tagságát az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában,

G.  mivel az ENSZ BT Líbiáról szóló 2011. február 26-i határozatát követően – mely a helyzet vizsgálatát a Nemzetközi Büntetőbíróság elé utalta – a Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze 2011. március 3-án Moamar el-Kadhafira és a rezsim képviselőire is kiterjedő vizsgálatot indított az emberiesség ellen Líbiában állítólagosan elkövetett bűncselekmények kapcsán; mivel az ENSZ BT 1970. sz. határozata az ország ellen fegyverembargót, Kadhafi családjával és szemben pedig utazási tilalmat vezet be, illetve befagyasztja a család és a rezsim vagyonát, ugyanakkor az ENSZ valamennyi tagállamát felhatalmazza a tiltott katonai felszerelések lefoglalására és megsemmisítésére,

H.  mivel a Tanács 2011. február 28-i határozata további korlátozó – elsősorban vízumtilalomra és a pénzeszközök befagyasztására vonatkozó – intézkedéseket ír elő a líbiai polgári lakosság ellen elkövetett erőszakos cselekményekért felelős személyek ellen, ekképpen eleget téve az ENSZ BT Líbiáról szóló 2011. február 26-i határozatának,

I.  mivel a felkelés kezdete óta a világ számos vezetője ismételten távozásra szólította fel Kadhafi ezredest,

J.  mivel az Arab Liga 2011. február 22-én felfüggesztette Líbia tagságát, és főtitkáruk 2011. március 3-án kijelentette, hogy amennyiben a harcok folytatódnak Líbiában, úgy a Liga az Afrikai Unióval egyeztetve repüléstilalmi zóna létrehozását támogathatja Líbia felett,

K.  mivel a líbiai Átmeneti Nemzeti Tanács 2011. március 5-i nyilatkozatában azt kéri a nemzetközi közösségtől, hogy „teljesítse a líbiai népnek a további népirtással és az emberiség elleni bűncselekményekkel szembeni védelme iránti kötelezettségét anélkül, hogy Líbia területén sor kerülne bármilyen közvetlen katonai beavatkozásra”,

L.  mivel az EU az EU–Líbia keretmegállapodásról szóló tárgyalásokat és a Líbiával való valamennyi együttműködési szerződést 2011. február 22-i hatállyal felfüggesztette,

M.  mivel az EU elemi érdeke, hogy Észak-Afrika demokratikus, stabil, virágzó és békés térséggé váljon; mivel a közelmúlt líbiai, egyiptomi és tunéziai eseményei rávilágítottak arra, hogy sürgősen szükség van a földközi-tengeri térség felé irányuló uniós külső fellépések felülvizsgálatára,

N.  mivel a 2011. március 11-i, pénteki rendkívüli Európai Tanács várhatóan alaposan elemzi majd a főképviselő és a Bizottság jelentését az uniós eszközök gyors átalakításáról, valamint a főképviselő jelentését az átmenet és az átalakítás folyamatának támogatásáról,

1.  kifejezi szolidaritását a líbiai nép és különösen a demokrácia és a rendszerváltozás hajtóerejét jelentő líbiai fiatalok iránt, elismeri bátorságukat és elkötelezettségüket, és határozottan támogatja a legitim demokratikus, gazdasági és társadalmi törekvéseiket;

2.  a leghatározottabban elítéli az emberi jogok Líbiában tapasztalható nyilvánvaló és szisztematikus megsértését, és különösen a demokráciát követelő békés tüntetőknek, az újságíróknak és az emberi jogok védelmezőinek a Kadhafi-rezsim általi erőszakos elnyomását; mélyen sajnálja, hogy ez sok emberéletet és számos sérültet követelt; részvétét fejezi ki az áldozatok családjának; elítéli, hogy a rezsim legfőbb képviselői, Muammar el-Kadhafi és fia, Szaif al-Iszlám nyilatkozataikban ellenséges fellépésre buzdítanak a polgári lakossággal szemben;

3.  sürgeti Kadhafi tábornok brutális diktatórikus rezsimjének azonnali megszüntetését, és felszólítja a tábornokot, hogy a további vérontások megelőzése érdekében távozzon posztjáról, és tegye lehetővé a békés politikai átmenetet; felhívja a líbiai hatóságokat, hogy azonnal vessenek véget az erőszaknak, és a líbiai nép jogos elvárásainak megfelelően tegyék lehetővé a helyzet békés rendezését; felhívja a líbiai hatóságokat, hogy tartsák tiszteletben az emberi jogokat és a nemzetközi humanitárius jogot, oldják fel a – többek között az interneten történő – véleménynyilvánítás szabadságának korlátozását, és biztosítsák a független emberi jogi megfigyelők és a külföldi média számára az országba való azonnali bejutást;

4.  teljes mértékben támogatja az ENSZ BT 1970. sz. határozatát, amely elítéli az emberi jogok durva és rendszeres megsértését Líbiában, felszólít arra, hogy a helyzet vizsgálatát utalják a Nemzetközi Büntetőbíróság elé, valamint az ország ellenében fegyverembargót, Muammar el-Kadhafi családjával szemben pedig utazási tilalmat vezet be, illetve befagyasztja vagyonukat; hangsúlyozza, hogy a civilekkel szembeni támadások elkövetői a nemzetközi jog alapján egyéni büntetőjogi felelősséggel tartoznak, bíróság elé kell állítani őket és nem lehet helye büntetlenségnek; erőteljesen támogatja, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze vizsgálatot indított a Muammar el-Kadhafi és a rezsim emberei által állítólagosan elkövetett, emberiesség elleni bűncselekményekkel kapcsolatban;

5.  megjegyzi, hogy az EU hajtotta végre elsőként az ENSZ BT által kirótt szankciókat, és hogy az uniós intézkedések külön szankciók kiszabásával tovább is lépnek; üdvözli a belső elnyomásra használható felszerelések Líbiával való kereskedelmének megtiltására irányuló tanácsi határozatot, valamint a vagyonbefagyasztás és a vízumtilalom által érintett személyek listájának kibővítését; kéri a szankciók eredményességének folyamatos értékelését;

6.  hangsúlyozza, hogy minden intézkedésnek Líbia teljes vagyonát magában kell foglalnia, beleértve a Líbiai Beruházási Hatóság által kezelt állami befektetési alapokat is; felszólít arra, hogy a vagyonbefagyasztás terjedjen ki az olaj- és gázeladásokból származó bevételekre; felhívja a Tanácsot és a tagállamokat, hogy hozzák nyilvánosságra a befagyasztott vagyonokkal kapcsolatos részleteket; ezzel összefüggésben üdvözli a további uniós szankciókról, többek között a Kadhafi-rezsimmel kapcsolatban álló líbiai vállalatok vagyonának befagyasztásáról folytatott vitát;

7.  üdvözli a Tanács 2011. február 28-i határozatát, amely megtiltotta fegyverek, lőszerek és ezekhez kapcsolódó felszerelések Líbiának történő szállítását; e tekintetben felhívja a Tanácsot annak ellenőrzésére, hogy vajon sor került-e az EU fegyverkivitelre vonatkozó magatartási kódexének megsértésére, valamint hogy fogadjon el szigorú intézkedéseket annak érdekében, hogy a kódexet valamennyi tagállam maradéktalanul betartsa; felhívja a főképviselőt, hogy vizsgálja meg az embargó légi és vízi KBVP-eszközök alkalmazásával történő végrehajtásának lehetőségét;

8.  teljes mértékben támogatja az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának arra vonatkozó határozatát, hogy független nemzetközi vizsgálóbizottságot indít Líbiába az emberi jogokra vonatkozó nemzetközi jogszabályok megsértéseinek kivizsgálása céljából; ugyanígy támogatja az ENSZ Közgyűlésének 2011. március 2-i határozatát, amely felfüggeszti Líbia tagságát az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában;

9.  kéri az EU-t és a nemzetközi közösséget, hogy tegyenek meg minden intézkedést Kadhafi és rezsimje teljes elszigetelése érdekében, mind nemzeti, mind nemzetközi szinten;

10.  hangsúlyozza, hogy az EU-nak és tagállamainak a líbiai polgári személyek ellen intézett nagyszabású fegyveres támadások megakadályozása érdekében eleget kell tenniük a védelem biztosítása tekintetében fennálló felelősségüknek; rámutat arra, hogy emiatt nem zárhatók ki az ENSZ-chartában biztosított lehetőségek; felkéri a főképviselőt és a tagállamokat, hogy álljanak készen az ENSZ Biztonsági Tanácsának a további intézkedésekre vonatkozó határozatára, beleértve a repülési tilalmi övezet kialakításának lehetőségét is, annak megakadályozása céljából, hogy a rezsim a civil lakosságot vegye célba;hangsúlyozza, hogy az EU és tagállamai által meghozott bármely intézkedésnek meg kell felelnie az ENSZ megbízatásának, és az Arab Ligával és az Afrikai Unióval való egyeztetésen kell alapulnia, a nemzetközi erőfeszítések irányítására bátorítva mindkét szervezetet;

11.  kéri a Bizottság alelnökét / az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjét , hogy alakítson ki kapcsolatokat Líbia Átmeneti Nemzeti Tanácsával és kezdje meg azok hivatalossá tételét a demokrácia irányába való átmenetet elősegítése érdekében, biztosítva a líbiai társadalom széles körét képviselő személyek bevonását és a nők és a kisebbségek szerepvállalását az átmenet folyamatában, és támogassa az Átmeneti Nemzeti Tanácsot a felszabadított területen annak érdekében, hogy csökkentse a helyi lakosságra nehezedő nyomást, és eleget tegyen az alapvető humanitárius szükségleteknek, beleérte az orvosi segítségnyújtást is;

12.  sürgeti az EU-t, hogy járuljon hozzá a demokratikus reformokhoz és a jogállamiság intézményeinek létrehozásához Líbiában, azáltal, hogy támogatja a szabad média és a független civil társadalmi intézmények kialakítását, különös tekintettel a politikai pártokra, hogy a jövőben demokratikus választásokra kerülhessen sor;

13.  mélységes aggodalmának ad hangot a fokozódó humanitárius válság miatt, hiszen az erőszakos cselekmények miatt több mint 200 000 vendégmunkás próbálja elhagyni Líbiát, akik közül sokan a líbiai–tunéziai határon, illetve tunéziai, egyiptomi és nigeri menekülttáborokban rekedtek; felszólítja a jelenlegi és jövőbeli líbiai hatóságokat, hogy biztosítsák a humanitárius szervezeteknek az országba való belépést, és garantálják a humanitárius területen dolgozók biztonságát;

14.  arra biztatja a Tanácsot, a Bizottságot és a főképviselőt, hogy bocsássanak rendelkezésre minden szükséges pénzügyi és emberi erőforrást a nagyszabású nemzetközi humanitárius művelet támogatására, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának és egyéb fontos humanitárius szervezeteknek a védelem biztosítása és a szükséget szenvedők számára biztosított sürgősségi segítségnyújtás terén való segítésére; üdvözli a Georgieva biztos és az ECHO által meghozott intézkedéseket és a bevetett pénzügyi forrásokat, valamint az egyes tagállamok által az ezen kihívással való szembenézés érdekében biztosított humanitárius segítségnyújtást; kéri az EU-t és a tagállamokat, hogy a nemzetközi jogszabályokkal és az európai uniós joggal összhangban a légi és tengeri úton történő szállítással segítsék a migránsok, menedékkérők és a Líbiából elmenekültek országukba való visszajutását, illetve letelepítésüket, valamint az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága és az IOM (Nemzetközi Migrációs Szervezet) közös, 2011. március 3-i felhívására reagálva részesítsék őket pénzügyi támogatásban;

15.  kéri a Bizottságot, hogy az EUMSZ 80. cikkével összhangban biztosítsa, hogy minden szükséges intézkedés – a megfelelő pénzügyi, emberi és technikai erőforrásokat beleértve – álljon rendelkezésre annak biztosítására, hogy az EU megfelelően reagálni tudjon bármifajta tömeges migrációs áramlás esetén;

16.  emlékeztet arra, hogy a 2007. évi közös Afrika–EU stratégiában az uniós és afrikai vezetők amellett kötelezték el magukat, hogy olyan intézkedéseket hoznak, amelyek biztosítják, hogy az illegálisan megszerzett vagyonra vonatkozóan vizsgálatot indítsanak – beleértve a pénzeszközöket is –, valamint azt, hogy a vagyon visszakerüljön a származási országba; sürgeti a tagállamokat, hogy a befagyasztott vagyon líbiai népnek való jövőbeli visszajuttatása érdekében lépjenek fel ennek megfelelően, valamint az ENSZ korrupció elleni egyezményével összhangban;hangsúlyozza, hogy összehangolt európai uniós fellépésre van szükség a Kadhafi család és ismert szövetségeseik által birtokolt, Európában vagy valamely adóparadicsomban működő európai pénzügyi intézményekben található vagyon befagyasztásának végrehajtására, annak biztosítása érdekében, hogy az európai uniós bankok a kellő gondosságra vonatkozó követelményeknek megfelelően járnak el a Líbiából átutalt minden esetleges illegális pénzeszköz tekintetében;

17.  hangsúlyozza, hogy a zsoldosok tevékenysége a nemzetközi békére és biztonságra nézve veszélyt jelent és kimeríti az emberiség elleni bűncselekmény fogalmát, ezért azt meg kell állítani; felszólítja a Tanácsot és a főképviselőt/alelnököt, hogy küldjön egyértelmű figyelmeztetést bármely országnak, amely zsoldosokat, katonákat vagy katonai felszerelést küld a líbiai nép elnyomásának támogatására Kadhafi rendszere számára;

18.  üdvözli, hogy a déli szomszédságban és különösen Líbiában történt fejleményekre tekintettel 2011. március 11-ére összehívják az Európai Tanács rendkívüli ülését; kéri a főképviselőt és a tagállamokat, hogy alakítsanak ki átfogó és következetes stratégiát a Líbiában kialakult helyzetre való humanitárius és politikai válaszadásra;

19.  felhívja a főképviselőt, hogy kezdje meg a déli szomszédságot érintő uniós szerepvállalás és támogatás előkészületeit, különös tekintettel a térségben a jogállamiság, a felelősségteljes kormányzás, valamint a stabil, pluralista és békés demokrácia alkotmányos és választásokkal kapcsolatos előfeltételeinek kialakítására; kéri a főképviselőt, hogy teljes mértékben használja ki az EU vonatkozó külső pénzügyi eszközeit;

20.  úgy véli, hogy az észak-afrikai és közel-keleti forradalmi változások világossá tették, hogy a térségben az EU pozitív hatása és hosszú távú megbízhatósága azon múlik, hogy képes lesz-e olyan összhangban lévő közös külpolitikát folytatni, amely az értékeken alapszik és egyértelműen a demokratikus erők mellé helyezkedik; ismételten kéri az Európai Uniót, hogy vizsgálja felül a demokrácia és az emberi jogok támogatására vonatkozó politikáját, és a harmadik országokkal való valamennyi megállapodás emberi jogi záradékára vonatkozóan alakítson ki végrehajtási mechanizmust;

21.  ismételten kéri, hogy vonják be szorosan az EU által a Líbiában és a földközi-tengeri térség egyéb régióiban kialakult válságra adott választ koordináló munkacsoport munkájába;

22.  hangsúlyozza, hogy Líbiában és a régió többi országában zajló eseményekből ismételten arra lehet következtetni, hogy ambiciózusabb, hatékonyabb és erősebb költségvetési hátérrel rendelkező politikákat és eszközöket kell kialakítani, amelyek révén az EU déli szomszédainál a politikai, gazdasági és társadalmi reformokat ösztönözni és támogatni lehet; hangsúlyozza, hogy az európai szomszédságpolitika folyamatban lévő stratégiai felülvizsgálatának tükröznie kell a régióban jelenleg zajló folyamatokat és új, megfelelőbb megoldásokat kell ajánlania a szomszédos népek törekvéseinek megvalósítása érdekében; ragaszkodik ahhoz, hogy az európai szomszédságpolitika felülvizsgálatakor kezeljék kiemelten az igazságszolgáltatás függetlenségére, az alapvető szabadságjogok, a pluralizmus, a sajtószabadság védelmére és a korrupció elleni küzdelemre vonatkozó kritériumokat; kéri, hogy az Unió érintett országokra vonatkozó politikáját jobban hangolják össze a többi uniós politikával;

23.  úgy véli, hogy az Unió a Mediterrán Térségért feladata, hogy alkalmazkodjon az új korszakhoz és körülményekhez, és mérlegelje az elmúlt időszak eseményeit, tegyen ezekkel kapcsolatban lépéseket, és terjesszen elő tagállamaiban és a régióban – Líbiát is beleértve – a demokrácia, az emberi jogok előmozdítására és a lehetséges reformokra vonatkozóan leginkább alkalmas javaslatokat, hogy erősítse, valamint koherensebbé és hathatósabbá tegye saját szerepét;

24.  utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Bizottság alelnökének/az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének, a tagállamok kormányának és parlamentjének, az ENSZ Biztonsági Tanácsának és Közgyűlésének, az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának, az Arab Ligának, az Afrikai Uniónak, a Mediterrán Térségért létrejött Uniónak, Líbia szomszédos országai kormányának és parlamentjének, valamint az Átmeneti Nemzeti Tanácsnak.

(1) Elfogadott szövegek, P7_TA(2010)0246. (2) Elfogadott szövegek, P7_TA(2011)0020.

Az Európai Parlament 2011. március 10-i állásfoglalása az EU Iránnal kapcsolatos megközelítéséről (2010/2050(INI))

P7_TA(2011)0096 A7-0037/2011

Az Európai Parlament,

–  tekintettel Iránról szóló korábbi állásfoglalásaira, többek között „Az emberi jogok helyzetéről Iránban, különös tekintettel Szakineh Mohammadi Astiani és Zahra Bahrami ügyére” című, 2010. szeptember 8-i(1), az Iránról szóló, 2010. február 10-i(2) és az Iránról szóló, 2009. október 22-i(3) állásfoglalására,

–  tekintettel a halálbüntetés elleni világnapról szóló, 2010. október 7-i állásfoglalására(4),

–  tekintettel a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányára, a Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmányára, a faji diszkrimináció valamennyi formájának felszámolásáról szóló nemzetközi egyezményre, valamint az ENSZ gyermekjogi egyezményére, amelyek mindegyikét Irán is aláírta,

–  tekintettel az Európai Unió (EU) és az Amerikai Egyesült Államok (USA) 2010. február 8-i közös nyilatkozatára, amelyben felszólítják az iráni kormányt, hogy tegyen eleget emberi jogi kötelezettségeinek,

–  tekintettel Catherine Ashton, az EU főképviselője (a továbbiakban: főképviselő) 2010. szeptember 24-i nyilatkozatára Mahmúd Ahmedinezsádnak, Irán miniszterelnökének az ENSZ Közgyűlésén elhangzott „felháborító és elfogadhatatlan” megjegyzéseiről,

–  tekintettel az tömegpusztító fegyverek elterjedésének megakadályozásáról szóló, az Európai Tanács 2003. június 19-20-i thessaloniki ülésén elfogadott uniós nyilatkozatra és a tömegpusztító fegyverek elterjedése elleni 2003. december 10-i uniós stratégiára,

–  tekintettel a főképviselő szóvivőjének az iráni Mahabad városában bekövetkezett bombamerényletet elítélő, 2010. szeptember 23-i nyilatkozatára,

–  tekintettel az Európai Tanács által 2008. december 12-én „A biztonság megteremtése a változó világban” címmel az európai biztonsági stratégia végrehajtásáról elfogadott jelentésre,

–  tekintettel a főképviselő E3+3 nevében tett 2010. szeptember 22-i nyilatkozatára az iráni atomenergiával kapcsolatos kérdések mielőbbi megoldásáról;

–  tekintettel a főképviselő az Európai Unió nevében tett 2010. augusztus 12-i nyilatkozatára a hét bahá'i vezető elítéléséről,

–  tekintettel a főképviselő szóvivőjének az iráni támadásokat elítélő, 2010. július 16-i nyilatkozatára,

–  tekintettel az információk Iránban történő szabad áramlásáról szóló, 2010. március 22-i tanácsi következtetésekre,

–  tekintettel a főképviselő 2010. július 6-i nyilatkozatára a küszöbön álló iráni kivégzésekről,

–  tekintettel a főképviselőnek az Európai Unió nevében tett 2010. június 12-i nyilatkozatára az emberi jogok iráni helyzetének a 2009. júniusi elnökválasztások óta bekövetkezett jelentős romlásáról,

–  tekintettel az iráni statisztikai központtól kapott adatokra, amelyek szerint Iránban 2010 tavaszán 14,6%-kal nőtt a munkanélküliek aránya, és ezzel a munkanélküliek becsült száma meghaladja a 3,5 milliót,

–  tekintettel arra, hogy Irán az atomsorompó-szerződés részes fele és ezáltal lemondott a nukleáris fegyverek beszerzéséről, és köteles nyilatkozni összes nukleáris tevékenységéről – ideértve nukleáris anyagait is – köteles ezeket a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) ellenőrzése alá vetni,

–  tekintettel a NAÜ 2005. szeptember 27-i nyilatkozatára, amely szerint Irán nem teljesítette az atomsorompó-szerződésben vállalt kötelezettségeit,

–  tekintettel arra, hogy a dúsítás felfüggesztését és más követelményeket az ENSZ Biztonsági Tanácsának egymást követő hat határozata is (1696., 1737., 1747., 1803., 1835. és 1929. sz. határozat) Irán az atomsorompó-szerződés szerinti jogainak visszaállítására vonatkozó előfeltételeként erősítette meg,

–  tekintettel Amano Jukija NAÜ-főigazgatónak a kormányzótanács számára készített negyedéves jelentésében tett, 2010. február 18-i kijelentésére, amely szerint Irán nem hajtja végre a kormányzótanács és a Biztonsági Tanács vonatkozó határozataiban foglalt előírásokat,

–  tekintettel a NAÜ azon javaslatára, miszerint jöjjön létre megállapodás abból a célból, hogy biztosítsanak nukleáris üzemanyagot a teheráni kutatóreaktor számára az iráni készletekből származó, alacsonyan dúsított uránért cserébe, illetve azon áthidaló javaslat céljából, amelyet Törökország és Brazília kormánya támogat az Irán és az E3+3-ak, illetve Irán és a bécsi csoport közötti bizalom létrehozására és a tárgyalások megkönnyítésére törekedve,

–  tekintettel az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1929. számú határozatára (2010), amely új korlátozó intézkedéseket vezet be Irán ellen, és a szankciók negyedik körét rója Iránra atomprogramja miatt,

–  tekintettel a Tanács Iránról szóló, 2010. július 26-i következtetéseire, valamint a Tanács által elfogadott korlátozó intézkedésekre, amelyek Iránt a szabad kereskedelem, a pénzügyi szolgáltatások, az energiaügy és a szállítás területén sújtják, továbbá egy rendeletre, amely kibővíti azon szervezetek és személyek listáját, akiknek/amelyeknek pénzeszközeit be kell fagyasztani,

–  tekintettel az Iránt sújtó további szankciókra, amelyeket az Egyesült Államok, Japán, Kanada és Ausztrália jelentett be,

–  tekintettel arra, hogy az Európai Unió hosszú ideje elkötelezett az iráni nukleáris kérdés diplomáciai megoldása mellett,

–  tekintettel eljárási szabályzata 48. cikkére,

–  tekintettel a Külügyi Bizottság jelentésére (A7-0037/2011),

A.  mivel az Iráni Iszlám Köztársaság (a továbbiakban: Irán) számos kormányzási kihívással küzd – kezdve az ország uralkodó elitjében versengő frakciók közötti csatáktól a bénító társadalmi és gazdasági problémákig, a régió gondterhes biztonsági helyzetéig és a lakosság növekvő lakossági elégedetlenségéig –, amelyek többségét az iráni kormányzat önmagának köszönheti,

B.  mivel a 2009. júniusi, vitatott eredményű, széles körben csalárdnak tekintett elnökválasztást követő iráni politikai fejlemények bizonyították, hogy az ország képes az emberek vezette, demokratikus, a lelkes és aktív társadalom vezetésével végbemenő változásra, megjegyzi, hogy a reformpártiakat alapvetően a Zöld Mozgalommal azonosítják, amely az Ahmedinezsád elnök újraválasztása elleni tömeges tiltakozások során jött létre,

C.  mivel az iráni biztonsági erők – a Forradalmi Gárda, a Baszidzs Milícia és a rendőrség – súlyos csapással válaszoltak, önkényesen letartóztatták a békés tüntetők és másként gondolkodók ezreit – többek között diákokat és tudósokat, nőjogi aktivistákat, ügyvédeket, újságírókat, bloggereket, egyházi személyeket és az emberi jogok jeles védelmezőit – a rendszert bírálók megfélemlítésének és az eltérő vélemények elhallgattatásának nyilvánvaló céljával, mivel a bíróság tömeges kirakatpereket folytatott több száz vezető reformpárti és aktivista ellen, melyek hosszú távú börtönbüntetésre, sőt halálbüntetésre irányuló ítéletekhez vezettek,

D.   mivel Ahmedinezsád elnök 2005-ös megválasztása óta az iszlám forradalmi gárda 1980 óta felhalmozott források felhasználásával a teheráni tőzsdén keresztül privatizált állami vállalatokat és vállalkozásokat vásárolt fel,

E.  mivel az irániak alapvető emberi jogainak – az élethez való jog, a véleménynyilvánítás szabadságának, az egyesülés szabadságának, valamint az önkényes letartóztatás, őrizetbe vétel és kínzás, valamint a hátrányos megkülönböztetés valamennyi formájának elkerüléséhez való jogának – megsértése továbbra is büntetlenül marad,

F.  mivel Irán a Közel-Keleten a legnagyobb internetes lefedettséggel rendelkező nemzetek közé tartozik és a világon az Egyesült Államok és Kína után a harmadik legnagyobb blogoszférával rendelkezik; mivel nem a véletlennek köszönhető, hogy a telekommunikációs és internetes szolgáltatások rendszeres fennakadásokkal küzdenek a 2009-es választások óta,

G.  mivel Irán továbbra is fenntartja a halálbüntetést és egyike a három azon országnak a világon, ahol a legtöbb kivégzést hajtják végre; mivel Iránban végzik ki a legtöbb fiatalkorú bűnelkövetőt; mivel Irán még mindig alkalmazza a megkövezés általi halálbüntetést, amely ellentétes a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának második fakultatív jegyzőkönyvével,

H.  mivel számos iránit végeztek ki politikai okokból, számtalan van börtönben, százakat kényszerítettek az ország elhagyására haláltól és/vagy korlátlan idejű fogvatartástól, kihallgatástól és kínzástól való félelmükben,

I.  mivel az Iránban működő emberi jogi szervek (pl. az iszlám emberi jogi bizottság és a 90. cikk szerinti bizottság) a kormány szövetségesei és jórészt továbbra is jelentéktelenek,

J.  mivel Irán atomprogramjára mindig jellemző volt a titkolózás, ami idővel lemorzsolta Irán azon állításainak hitelességét, miszerint a program csak békés célokat szolgál,

K.  mivel Iránnak továbbra is teljesítenie kell az összes vonatkozó, köztük a legutóbbi 1929. (2010) ENSZ Biztonsági Tanács állásfoglalás szerinti kötelezettségét, valamint a NAÜ kormányzótanács valamennyi követelményét, ami az összes épület, berendezés, személy és dokumentum Ügynökség által történő teljes és feltétel nélküli hozzáférését határozza meg, ami lehetővé tenné, hogy Iránt nukleáris szempontból megfelelően megvizsgálják, illetve a NAÜ ezáltal betölthetné nukleáris megfigyelőként játszandó szerepét,

L.  mivel az iráni kormány egyes politikái fenyegetést jelentenek a régió stabilitására és békéjére; mivel Izrael és különösen az Öböl-régió fenyegetve érzi magát Irán agresszív és célzott retorikája, folytatódó atomprogramja, valamint a Hezbollah és a Hamasz iránti támogatása miatt; mivel másrészt az a stabilizáló befolyás, amelyet Irán visszanyerhet, hasznos lenne az egész régió számára, feltéve, hogy különösen szomszédaival normalizálja nemzetközi kapcsolatait, egyszer és mindenkorra eloszlat minden, atomprogramjának valódi céljaival kapcsolatos aggodalmat, valamint garantálja az emberi jogok és a demokrácia tiszteletben tartását,

M.  mivel Irán két generációnyi afgán menekültet fogadott az országban, akik igénybe vehették az alapvető egészségügyi és oktatási szolgáltatásokat; mivel 2010-ben több, mint egy millió afgánt tartottak nyilván iráni lakosként; mivel Irán e téren csak korlátozott nemzetközi támogatásban részesült,

N.  mivel Irán a világ három azon országa közé tartozik, amelyek bizonyítottan a legtöbb olaj- és földgáztartalékkal rendelkeznek,

O.  mivel Irán és Törökország kapcsolata jelentősen elmélyült,mivel Irán a régió destabilizálására használja a vele szövetséges államokat és egyéb szervezeteket (Szíriát, a Hezbollahot és a Hamászt, valamint a moszlim testvériséget),

P.  mivel az atomsorompó-szerződés IV. cikke rögzíti a szerződést aláíró felek azon elidegeníthetetlen jogát, hogy békés, civil célokból mindenféle megkülönböztetéstől mentesen nukleáris energiát termeljenek és használjanak, illetve ezzel kapcsolatos kutatásokat végezzenek, a szerződés I. és II. cikkével összhangban,

Belső helyzet

1.  aggodalommal veszi tudomásul a belső politikai helyzetet, különösen ami a demokráciát illeti; tudomásul veszi az iráni nép, különösen a fiatal generáció demokratikus változás iránti igényét, és mély sajnálattal tölti el, hogy az iráni kormány és a parlament nyilvánvalóan képtelen megfelelni az iráni polgárok indokolható követeléseinek; hangsúlyozza, hogy a kormány hatalmon maradása előtt álló legnagyobb kihívást a lakosság iráni kormánnyal szembeni elégedetlensége jelenti, amely a nehéz társadalmi és gazdasági helyzet eredménye, és amelyet tovább súlyosbít a szabadság és az emberi méltóság elemi tiszteletének hiánya;

2.  hangsúlyozza, hogy a demokratikus változást nem lehet kívülről vagy akár katonai eszközökkel elérni, azt ugyanis békés demokratikus folyamat révén kell megvalósítani; csodálatát fejezi ki a több tízezer bátor iráni állampolgár előtt, akik az Iráni Iszlám Köztársaság nagyobb szabadságát és demokratikusabb jogokat követelve továbbra is saját szakmai előmenetelüket és életüket teszik kockára;

3.  rámutat arra, hogy bár Ahmedinezsád elnököt 2005-ben a társadalmi igazságosság és a gazdasági populizmus alapján választották meg, Irán belső problémái az emelkedő olajárak ellenére is egyre rosszabbá válnak; ezért sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy Ahmedinezsád úgy kíván politikai befolyásra szert tenni hazájában, hogy radikális nemzetközi programot támogat és azt gondolja, hogy éles Nyugat- és Izrael-ellenes megnyilvánulásai megerősítik Irán vezető szerepét az iszlám világban;

4.  megállapítja, hogy a korábbi iráni tömegmozgalmak kettős alapon nyugodtak – a jólét és a szabadság érdekében folytatott küzdelmen, illetve hogy ezek az 1979-es forradalom beváltatlan ígéretei maradtak; rámutat, hogy az olyan gazdasági hiányosságok, mint az infláció, a korrupció, a nagy munkanélküliség, az energiaellátási zavarok, a hatékonyságot nélkülöző állami szektor és az állami pénzek pazarlása az utóbbi években drasztikusan növekedtek;

5.  megjegyzi, hogy a reformpárti mozgalom intellektuális trendek és politikai napirendek olyan egész skálájára terjed ki, amely az iráni kormányzati intézmények fokozatos modernizálására irányuló vágytól a rendszer alapos átvizsgálásának céljáig magában foglal mindent;

6.  szolidaritását fejezi ki azon irániak milliói iránt, akik a 2009-es júniusi elnökválasztások óta az utcákra mentek az iráni politikai változás reményében;

7.  Mélységesen elítéli Mir Hossein Mousavi és Mehdi Karroubi iráni ellenzéki vezetők és feleségeik az iráni biztonsági erők általi illegális fogvatartását és felhív azonnali és feltétel nélküli szabadon engedésükre; rámutat hogy a fogvatartás az iráni törvények megsértésével történik; elítéli az iráni hatóságok a tüntetéshez való törvényes jogát gyakorló ellenzékhez való hozzáállását és az iráni nép demokratikus szándékaival való szolidaritását fejezi ki és elítéli az iráni kormány álszentségét, amely túlzott erőt, megfélemlítést és önkényes letartóztatásokat alkalmazott 2011. február 14-én az egyiptomi néppel szolidaritást vállaló békés tüntetőkkel szemben, miközben azt állítja, hogy támogatja a szabadságot Egyiptomban.

8.  erőteljesen elutasítja, hogy a rezsim a 2009-es választások után a tiltakozókat és ellenfeleket „Allah ellenségeiként” (muharib) ítélte el, akik az iszlám tanítása szerint a legsúlyosabb büntetésekben kell, hogy részesüljenek; arra a következtetésre jut, hogy míg a sah uralma alatt a rezsim kritikáját bűncselekménynek tekintették, addig a jelenlegi szerint az iszlámellenes bűnnek felel meg;

9.  figyelmeztet, hogy az állam további militarizálódásának félelmeit látszik igazolni, hogy az iráni forradalmi gárda egyre jelentősebb szerepet játszik az iráni társadalomban, a hadseregben, valamint politikai és gazdasági szempontból; legmélyebb aggodalmát fejezi ki aziránt, hogy az ilyen tendenciák a politikai ellenfelek elleni erőszak és elnyomás kiéleződéséhez vezethetnek;

10.  mély aggodalommal tölti el az a fontos szerep, amelyet a Basij diákszervezet (SBO) az iráni társadalomban az iráni forradalmi gárda ellenőrzése mellett betölt a diákok elégedetlenségének kordában tartása és elnyomása kapcsán, és rámutat, hogy az iráni diákmozgalom az egyik legfontosabb szereplő a demokráciáért, szabadságért és az igazságért folytatott küzdelemben;

Emberi jogok

11.  sürgeti Iránt, hogy vessen véget az országban a hátrányos megkülönböztetés valamennyi formájának; aggodalommal tölti el a nőket különösen Iránban érintő hátrányos megkülönböztetés és társadalmi elnyomás; felszólítja az iráni hatóságokat, hogy hagyjanak fel a szexuális irányultság miatti hátrányos megkülönböztetéssel; elítéli azt az embertelen és középkori gyakorlatot, amely embereket halálra ítél a partnerválasztáshoz vagy a szexuális magatartáshoz kötődő állítólagos bűncselekményekért;

12.  megdöbbenéssel veszi tudomásul, hogy az Iránban végrehajtott halálbüntetésekről szóló éves jelentések szerint a kivégzések száma 2009-ben volt a legmagasabb az elmúlt 10 évben, ami révén Irán a világon az egy főre eső kivégzések számát tekintve az országok között az első; felszólítja Iránt, hogy adjon ki hivatalos statisztikákat a halálbüntetés alkalmazásáról; felszólítja Iránt, hogy végleg törölje el a halálbüntetést a 18 éves kor előtt elkövetett bűncselekményekért és módosítsa jogszabályait, amelyek sértik az Irán által ratifikált nemzetközi emberi jogi egyezményeket, köztük az gyermekek jogairól szóló egyezményt és a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányát; kéri az iráni hatóságokat, hogy az ENSZ 62/149. és 63/138. számú határozatainak megfelelően vezessenek be a kivégzésekre vonatkozó moratóriumot a halálbüntetés eltörléséig; hangsúlyozza, hogy az uniós intézményeknek e tekintetben folyamatos nyomás alatt kell tartania Iránt;

13.  határozottan elítéli a holland-iráni nemzetiségű Zahra Bahrami 2011. január 29-i, teheráni kivégzését; megdöbbenéssel tapasztalja, hogy az iráni hatóságok megtagadták Bahrami asszonytól a konzuli kapcsolatfelvételt és nem biztosítottak számára átlátható és tisztességes bírósági eljárást;

14.  tudomásul veszi az iráni hatóságok azon állítását, miszerint elítélik a faji megkülönböztetést, de hangsúlyozza, hogy az iráni etnikai kisebbségeket sajnálattal töltik el azon tartományok gazdasági alulfejlettsége, ahol többségben vannak; elítéli a Dzsundula által Sistanban és Baluchisztánban annak 2003-ban történt létrehozása óta végrehajtott számos terrorista támadást; ugyanakkor konkrét bizonyítékokat kér azon hivatalos iráni állítás alátámasztására, miszerint a Dzsundullahot amerikai és brit titkosszolgálatok támogatják;

15.  mély megdöbbenését fejezi ki, hogy Irán továbbra is azon rendkívül kevés ország – például Afganisztán, Szomália, Szaúd-Arábia, Szudán és Nigéria – közé tartozik, amelyekben még mindig él a megkövezés gyakorlata; felszólítja az iráni parlamentet, hogy hozzon törvényt e kegyetlen és embertelen büntetés gyakorlatának eltörléséről;

16.  sürgeti az iráni hatóságokat, hogy a jogszabályokban és a gyakorlatban is szüntessék meg a kínzás és egyéb kegyetlen, embertelen és megalázó bánásmód vagy büntetés valamennyi formáját, tartsák fenn a megfelelő jogi eljárásokat, és vessenek véget az emberi jogi jogsértésekkel kapcsolatos büntetlenségnek; különösen felszólítja az iráni parlamentet és bíróságot, hogy töröljék el az olyan kegyetlen és embertelen büntetéseket, mint a végtagok amputációja, a megkövezés és a korbácsolás, mivel ezek nem állnak összhangban Irán nemzetközi kötelezettségvállalásaival; határozottan elítéli az iráni bírói hatóságok által terjesztett felfogást, amely szerint e büntetések kulturális szempontból indokoltak;

17.  emlékeztet arra, hogy 2009. június 13-án az iráni tüntetők – okkal – széles körben hallott kiáltása a „Hova lett a szavazatom?” kérdés volt, amely arra utalt, hogy meggyőződésük szerint az előző napi választásokon széles körben csalásokat követtek el, ami megpecsételi Ahmedinezsád elnök második hivatali ciklusát;

18.  megdöbbenéssel veszi tudomásul, hogy a biztonsági erők elfogadhatónak ítélték, hogy 2009. június 15-ének éjjelétől kezdve a tüntető tömegekbe lőjenek, amint az a videofelvételeken is jól látható volt; mély aggodalommal tölti el, hogy egy évvel az iráni népfelkelés után fokozódik az elnyomás, beleértve a politikai másként gondolkodók önkényes letartóztatásairól, kínzásairól, a velük szemben alkalmazott embertelen bánásmódról és kivégzéseikről szóló jelentéseket; elítéli az iráni kormánynak a politikai ellenzék elnémítására irányuló erőfeszítéseit, valamint a választásokat követő zavargások alatt bekövetkezett erőszakos cselekmények nemzetközi kivizsgálásának elkerülésére tett kísérleteit; sürgeti az EU intézményeit, hogy terjesszenek az iráni hatóságok elé olyan részletes listát, amely tartalmazza az iráni polgárokat a választások után ért, összes ismertté vált atrocitást és erőszakos fellépést, és hogy követeljék ezen esetek független nemzetközi kivizsgálását és az eredmények nyilvánosságra hozatalát;

19.  felszólítja az iráni hatóságokat, hogy haladéktalanul engedjék szabadon mindazokat, akiket a szólásszabadság, valamint az egyesülési és a gyülekezési jog békés gyakorlása közben vettek őrizetbe, valamint hogy vizsgálják ki és ítéljék el azokat a kormánytisztviselőket és a biztonsági erők azon tagjait, akik felelőssé tehetők a másképp gondolkodók, a tüntetők és az őrizetbe vettek családtagjainak megöléséért, zaklatásáért és megkínzásáért;

20.  ragaszkodik ahhoz, hogy az Iránnal folytatott összes jövőbeli tárgyaláson a főképviselő kezelje kiemelt prioritásként az ország emberi jogi helyzetét; felszólítja a Bizottságot, hogy az emberi jogok iráni védelme és előmozdítása érdekében használja fel az összes rendelkezésére álló eszközt; különösen arra ösztönzi a főképviselőt, hogy a demokrácia és az emberi jogok európai eszköze keretében dolgozzon ki újabb intézkedéseket az emberi jogi aktivisták aktív védelme érdekében; hangsúlyozza, hogy az emberi jogi aktivisták számára biztosított menedék, valamint a szervezeti erőforrásokhoz és kommunikációs platformokhoz való hozzáférés kiemelt jelentőséggel bír; arra ösztönzi a tagállamokat, hogy támogassák az európai menedékváros programot, és dolgozzanak ki a médiák zavarását szolgáló technológiák ellen irányuló intézkedéseket;

21.  sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy az iráni férjek házasságtörő kapcsolataikat ideiglenes törvényes házasságként állíthatják be, míg a házasságtöréssel megvádolt férjezett nőknek nincs ilyen mentségük; sajnálatát fejezi ki továbbá amiatt, hogy az Iszlám Köztársaság büntetőtörvénykönyvének 105. cikke felhatalmazza a bírót arra, hogy csupán „tudomása” alapján megkövezésre ítélje a házasságtörőt; azt is sajnálja, hogy Irán azáltal próbálja a brutalitásáról szóló nemzetközi híreket korlátozni, hogy a megkövezésről szóló ítéleteket nem hozza nyilvánosságra;

22.  elítéli, hogy az ENSZ egyetemes időszakos felülvizsgálati folyamata során a polgárok szociális és gazdasági jogainak, valamint a véleménynyilvánításhoz való joguk tiszteletben tartása tekintetében Irán által tett ígéretek ellenére az iráni hatóságok rendszeresen zaklatják a munkásmozgalmi aktivistákat; sürgeti az iráni hatóságokat, hogy engedjék szabadon az összes letartóztatott munkásmozgalmi aktivistát és tartsák tiszteletben a szakszervezeti tagok és tanárok azon jogát, hogy részt vegyenek a munka nemzetközi ünnepén (május 1.) és a nemzeti pedagógusnapon (május 2.); felszólítja az iráni kormányt, hogy tartsa tiszteletben a munkavállalók nemzetközi munkaügyi normák szerint meghatározott, alapvető jogait;

23.  elítéli a vezető egyetemi tanárok politikai okokból történő eltávolítására irányuló kampányt, és azt az emberi jogok és az egyetemi szabadságok elleni tűrhetetlen támadásnak tartja; úgy véli, hogy e politikák miatt a sokáig nemzeti büszkeségre okot adó és a világ tudósainak csodálatát kivívó iráni egyetemek még jobban átpolitizálódnak és leértékelődnek; felszólítja az iráni hatóságokat, hogy tegyenek azonnali lépéseket az egyetemek szabadságának visszaállítása érdekében az országban;

24.  sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy az alkotmánynak ellentmondva, a vallási kisebbségek ellen a lakhatás, az oktatás és a hivatali állások terén diszkrimináció folyik, ami miatt e kisebbségek fiatalabb tagjai kénytelenek kivándorolni; különösen elítéli a bahá'i közösség következetes üldözését, a keresztényekkel szembeni 2009. évi karácsonyi letartóztatási hullámot és a vallásos másként gondolkozók, valamint a szúfi és szunnita muzulmánok zaklatását; megismétli a hét bahá'i vezető szabadon bocsátására vonatkozó kérelmét, és felszólítja az iráni parlamentet, hogy módosítsa az iráni jogszabályokat úgy, hogy az alkotmányban elismertektől függetlenül biztosítsák a különböző vallási meggyőződésűek számára hitük üldözéstől mentes szabad gyakorlását és a törvény előtti és gyakorlatban megvalósuló egyenlő jogaikat;

25.  megjegyzi, hogy az iráni nem kormányzati szervezetek helyzete a 2009. június 12-i, ellentmondásos elnöki választásokat követő tiltakozások nyomán nagymértékben romlott; határozottan bírálja, hogy az iráni nem kormányzati szervezeteknek nyújtott pénzügyi támogatással és nemzetközi kapcsolataival a hatóságok rendszeresen visszaélnek, hogy hiteltelenné tegyék e szervezeteket és az általuk végzett munkát;

26.  mélységes aggodalmának ad hangot, amiért az emberi jogi normák betartására vonatkozó, Iránhoz intézett nemzetközi felhívások ellenére évente számos kiskorút kivégeznek és nőket nyilvánosan megköveznek;

27.  felszólít egy olyan ENSZ-különmegbízotti mandátum újbóli létrehozására, amelynek keretében kivizsgálnák az emberi jogi visszaéléseket és igyekeznek biztosítani az emberi jogi jogsértések iráni elkövetőinek elszámoltatását; ösztönzi az iráni hatóságokat, hogy adjanak pozitív választ az ENSZ különleges előadóinak (többek között a bírósági eljárás nélküli, azonnali vagy önkényes kivégzések; a kínzás; a vallás és a meggyőződés szabadsága, a bírók és az ügyvédek függetlensége kérdése terén) régóta fennálló kérésére, hogy hivatalos látogatást tehessenek Iránban;

28.  sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy az ügyvédek szerepéről szóló ENSZ-alapelvekkel ellentétben az ügyvédek helyzete Iránban a 2009. júniusi elnöki választásokat követően jelentősen romlott, mivel az iráni hatóságok az ügyvédeket hivatásuk szabad gyakorlásában megakadályozó, olyan elnyomó módszereket alkalmaznak, mint a letartóztatások, az ügyvédi hivatás gyakorlásától való eltiltások, a szükségtelen adóellenőrzés és egyéb pénzügyi nyomás alkalmazása;

29.  sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy az emberi jogi harcosok, köztük a kiemelt célpontként kezelt emberi jogi ügyvédek és a nők jogainak védelmezői helyzete egyre romlik; mély aggodalommal tölti el, hogy az emberi jogi harcosok számos támadás és tisztességtelen eljárás áldozatává váltak, illetve hogy meggátolják őket alkotmányos jogaik gyakorlásában; kéri a még mindig fogva tartott emberi jogi harcosok és a meggyőződésük miatt bebörtönzöttek haladéktalan szabadon bocsátását;

30.  felszólítja az Iráni Iszlám Köztársaságot, hogy írja alá, ratifikálja és hajtsa végre a nőkkel szemben alkalmazott hátrányos megkülönböztetések minden formájának kiküszöböléséről szóló ENSZ-egyezményt (CEDAW);

31.  támogatja az „Egymillió aláírás a megkülönböztető törvények megváltoztatásáért” elnevezésű kampányt, melynek célja egymillió aláírás összegyűjtése a nőket megkülönböztető törvények megváltoztatásának támogatása érdekében; sürgeti az iráni hatóságokat, hogy vessenek véget a zaklatásoknak – beleértve a igazságügyi hatóságok zaklatásait is – a kampány résztvevői ellen;

32.  sürgeti az iráni kormányt, hogy a nők társadalomban betöltött alapvető szerepének elismerése érdekében erősítse a nők jogait, és tartsák tiszteletben az Irán által a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányában vállalt kötelezettségeket; ismételten felszólítja az iráni parlamentet, hogy hozzon törvényt a megkövezés kegyetlen és embertelen gyakorlatának eltörléséről; felszólítja a főképviselőt, hogy fordítson kiemelt figyelmet az emberi jogokra Iránban, és vesse fel az iráni hatóságoknak Szakineh Mohammadi Astiani és Zahra Bahrami ügyét;

33.  hangsúlyozza, hogy az uniós intézmények képviselőinek a legkülönbözőbb iráni politikai és társadalmi szervezetek képviselőivel kellene kapcsolatot kialakítaniuk, így többek között kiemelkedő iráni emberi jogi harcosokkal; felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy erősítsék az alulról induló kezdeményezések támogatását és a személyes kapcsolatokat;

34.  elítéli, hogy az iráni hatóságok a kommunikáció, az információáramlás és az információhoz való hozzáférés korlátozása érdekében – többek között a video- és fényképanyagok cenzúrázásával – elnyomják a független médiákat; rendkívüli aggodalmának ad hangot, amiért a következetlen iráni igazságszolgáltatás eredményeként a médiákban szigorú (ön)cezúra folyik; sürgeti az EU és a tagállamok hivatalos képviselőit, hogy emlékeztessék Iránt a média szabadságának biztosításával kapcsolatos nemzetközi kötelezettségeire; felszólítja az EU-t és a tagállamokat, hogy iráni kollégáikkal folytatott találkozók során konkrét neveket tartalmazó listák előterjesztése mellett ragaszkodjanak az erőszakkal bezárt napilapok újbóli megnyitásához és a politikai foglyok szabadon engedéséhez; elítéli a külföldi tudósítók – többek között vezető európai újságok újságírói – iráni kormány általi kiutasításának gyakorlatát; üdvözli az Euronews fárszi nyelvű közvetítésének beindítását;

35.  aggodalmát fejezi ki a kulturális, zenei és művészi kifejezésmódok cenzúra és tiltás általi elnyomása, valamint a művészek, zeneszerzők, filmrendezők, írók és költők elnyomása miatt;

36.  felszólít a büntetlenség felszámolására Iránban az országon belül folytatott független bírósági felülvizsgálati eljárás vagy az ENSZ Biztonsági Tanács közvetítésével olyan nemzetközi jog alapján működő intézmények bevonása révén, mint a Nemzetközi Büntetőbíróság;

37.  üdvözli számos tagállam arra irányuló lépéseit, hogy menedéket ad azon iráni emberijog-védőknek, disszidenseknek, újságíróknak, diákoknak, nőknek, gyermekeknek és művészeknek, akiket vallási meggyőződésük, véleményük, szexuális orientációjuk vagy emberi jogaik gyakorlásának egyéb szempontjai miatt üldöznek;

Atomügyi kérdések

38.  ismételten kijelenti, hogy annak ellenére, hogy Iránnak joga van a békés célokra használt atomenergia fejlesztésére az atomsorompó-szerződés keretein belül, a nukleáris fegyverek elterjedésének kockázata, amelyet az iráni nukleáris program magában hordoz, továbbra is komoly aggodalomra ad okot az EU és a nemzetközi közösség számára, amint ezt az ENSZ BT számos határozata is rendkívül egyértelműen kifejezi;

39.  felszólítja az iráni hatóságokat, hogy tegyenek eleget Irán atomsorompó-szerződés szerinti kötelezettségeinek; határozottan kéri, hogy Teherán ratifikálja és hajtsa végre a biztosítéki egyezmény kiegészítő jegyzőkönyvét; elítéli, hogy Irán továbbra is visszautasítja a teljes körű együttműködést a NAÜ-vel azáltal, hogy akadályozza a NAÜ munkáját, megtagadja a főbb létesítményeibe történő teljes körű és feltétel nélküli bejutást és jogtalanul akadályozza az ellenőrök kinevezését;

40.  hangsúlyozza továbbá, hogy az atomsorompó-szerződés központi tételének megfelelően Iránnak joga van békés célú urániumdúsításhoz, és ahhoz, hogy e célból technikai segítséget kapjon;

41.  támogatja a Tanács ikerpályás megközelítését, amelynek célja egy tárgyaláson alapuló és békés megoldás kidolgozása a nukleáris patthelyzetre, továbbá elismerését fejezi ki a 2010. július 26-i, új közös álláspont vonatkozásában, amely Irán tekintetében célzott új és távolba mutató autonóm intézkedéseket vezet be; sajnálja, hogy Irán nem volt hajlandó elfogadni a „P5+1” tárgyalások legutóbbi, Isztambulban tartott fordulója során előterjesztett ajánlatokat, illetve hogy ezt követően a tárgyalás összeomlott; továbbra is meggyőződése azonban, hogy az EU-nak Iránnal kapcsolatban szélesebb körű, az atomügyeken túlmutató, Irán emberi jogi helyzetével és regionális szerepével is foglalkozó stratégiát kell kialakítania;

42.  felhívja a figyelmet, hogy az iráni nukleáris program kérdése Iránt az Egyesült Nemzetek egészével, nem pedig „a Nyugattal” helyezi szembe;

43.  megjegyzi, hogy a további szankciók bevezetése logikus következménye annak, hogy Irán nem hajlandó teljes mértékben együttműködni a NAÜ-vel; felszólítja a főképviselőt és az EU tagállamait, hogy értékeljék az EU közös álláspontjának végrehajtására vonatkozó összes végrehajtási mechanizmust – különös tekintettel a kiviteli engedélyekre, a vám- és határellenőrzésre, a légi fuvarozásra és a hajózásra – annak érdekében, hogy Irán ne tudja kikerülni a szankciókra irányuló rendszert és reálisan lehessen értékelni, hogy a szankciók elérték-e előzetesen kitűzött céljukat; megismétli álláspontját, hogy ezeknek az intézkedéseknek nem szabad negatívan érinteniük a lakosságot; e tekintetben üdvözli az Egyesült Államok azon döntését, hogy célzott szankciókat alkalmaz azokkal az iráni tisztviselőkkel szemben, akik a 2009-es vitatott elnökválasztás óta az Iránban elkövetett emberijog-sértésekért felelősek, vagy azokban közreműködtek; felszólítja a Tanácsot, hogy fogadjon el hasonló intézkedéseket;

44.  úgy véli, hogy megújult, globális erőfeszítésekre van szükség ahhoz, hogy megszabadítsuk a világot az atomfegyverek jelentette fenyegetéstől; üdvözli Obama elnök felhívását a nukleáris leszerelésre, és felszólítja a főképviselőt, hogy a tagállamokkal való tárgyalásai során és a közel-keleti és ázsiai kormányokkal való kapcsolataiban kezelje prioritásként e kérdést;

45.  felszólítja a Bizottságot, a Tanácsot és az uniós tagállamokat, hogy értékeljék a szankciók körén kívül eső kereskedelmi kapcsolataikat Iránnal, hogy az európai szabványnak megfelelő technológiák, például mobiltelefonok, kommunikációs hálózatok, kettős felhasználású technológiák, felügyeleti technológiák, internetszkennelő, cenzúrázó és adatbányász – beleértve a személyes adatokat is – szoftverek Iránba történő exportja révén korlátozni lehessen az emberi jogok megsértését; kéri a Bizottságot, hogy terjesszen elő rendeletre irányuló javaslatot egy új engedélyezési rendszerre vonatkozóan, amennyiben e felülvizsgálat azt javasolja, hogy jogalkotási intézkedésre van szükség;

46.  felszólítja a Bizottságot és a Tanácsot, hogy tegyenek azonnali lépéseket a felügyeleti technológiák (különösen az ellenőrző központok) uniós cégek által Iránba történő exportjának megtiltása érdekében;

47.  felszólítja az Európai Tanácsot, hogy bővítse ki azon iráni személyek listáját, akik kapcsolatban állnak Irán nukleáris és rakétaprogramjával, illetve a kapcsolódó beszerzési hálózatokkal; felszólítja az illetékes hatóságokat, hogy tegyenek gyors lépéseket vagyonuk befagyasztása, az EU területére történő belépésük és az uniós joghatóság alatt végzett, e programokhoz kapcsolódó tevékenységük megakadályozása érdekében;

48.  felszólítja a főképviselőt, hogy kezelje kiemelt helyen az iráni atomügyi kérdéseket, és kezdjen érdemi tárgyalásokat az atomkérdés átfogó és hosszú távú rendezése érdekében;

Külkapcsolatok

49.  a lehető leghatározottabban elítéli Ahmedinezsád iráni elnök Izrael „eltörlésére” vonatkozó kívánságát, valamint antiszemita retorikáját és különösen a holokauszt tagadását és az izraeli állam legitimitásának megkérdőjelezésére irányuló, burkolt programját; ismét teljes támogatásáról biztosítja Izrael létezését és a kétállamos megoldást Palesztinában;

50.  felszólítja a Tanácsot és a Bizottságot, hogy szorosan kövessék nyomon az Öböl-térség helyzetét, és hogy tegyenek meg mindent a régió békéje és stabilitása előmozdítása érdekében;

51.  elismeri Törökország befolyásos regionális szerepét, és elismerését fejezi ki az iráni atomkérdés tárgyalásos rendezése érdekében Brazíliával közösen tett erőfeszítéseivel kapcsolatban; mindazonáltal sajnálattal tölti el, hogy a 2010. május 17-i háromoldalú megállapodás rendelkezései még részben sem adnak választ az AEIA követeléseire; felszólítja a török hatóságokat, hogy az iráni nukleáris fenyegetés tekintetében ők is kövessék az európai megközelítést; ösztönzi Törökországot, hogy az emberi jogok helyzetét építse be az Iránnal folytatott párbeszédébe;

52.  hangsúlyozza, hogy Oroszország a modern fegyverek és a dúsított uránium egyik legnagyobb iráni beszállítója; üdvözli az Orosz Föderáció arra vonatkozó döntését, hogy idén nem ad el Iránnak S-300-ast, és támogatja az iráni atomprogrammal szembeni ENSZ-szankciókat; határozottan felszólítja Oroszországot, hogy az Irán elleni szankciók hatékonyságának biztosítása és az atomsorompó-szerződés teljesítésének biztosítása érdekében hagyjon fel az Iránnak történő fegyverszállítással és urániumexporttal;

53.  ösztönzi a főképviselőt, hogy fokozza az Iránnal kapcsolatos transzatlanti koordinációt és azt, hogy a szereplők intézkedései egészítsék ki egymást, és konzultáljon az Iránnal kapcsolatos fellépésről az ENSZ Biztonsági Tanácsának két nem állandó tagjával, illetve minden lényeges globális és regionális partnerrel, akiknek hasonló aggodalmaik vannak Iránnal kapcsolatban;

54.  tudomásul veszi az EU és Irán közös érdekét az afganisztáni béke és stabilitás biztosításában; üdvözli Iránnak az infrastruktúra felújításában és a gazdaság újjáélesztésében, valamint az Afganisztánból induló drogkereskedelem megelőzésében játszott szerepét; hangsúlyozza azonban, hogy ahhoz, hogy a fenntartható afganisztáni béke és stabilitás érdekében minden szomszédos országnak tartózkodnia kell a politikai beavatkozástól az országban;

55.  felszólítja a főképviselőt, hogy – most, hogy az új európai külügyi szolgálat átvette a soros elnökségtől az Európai Unió harmadik országokban való képviseletének felelősségét – nyisson uniós képviselet Teheránban;

56.  felszólítja a Bizottságot és a Tanácsot, hogy ösztönözze Iránt, hogy játsszon konstruktív szerepet Afganisztán jövőbeli fejlődésében, és hangsúlyozza az EU és Irán Afganisztán stabilitásával, valamint az ópiumtermelés és a drogkereskedelem elleni hatékony fellépéssel kapcsolatos közös céljait;

o
o   o

57.  utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak, valamint az uniós tagállamok és az Iráni Iszlám Köztársaság kormányának és parlamentjének.

(1) Elfogadott szövegek, P7_TA(2010)0310. (2) HL C 341. E, 2010.12.16., 9. o. (3) HL C 265. E, 2010.9.30., 26. o. (4) Elfogadott szövegek, P7_TA(2010)0351.

Az Európai Parlament 2011. március 10-i állásfoglalása az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa tizenhatodik ülésszakára vonatkozó prioritásokról és a 2011-es felülvizsgálatról

P7_TA(2011)0097 RC-B7-0158/2011

Az Európai Parlament,

–  tekintettel az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatára, az emberi jogok európai egyezményére, valamint az Európai Unió Alapjogi Chartájára,

–  tekintettel az ENSZ Emberi Jogi Tanácsáról (UNHRC) szóló korábbi állásfoglalásaira, különösen az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának tizenharmadik ülésszakáról szóló 2010. február 25-i(1), „Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának fejlődéséről, beleértve az EU szerepét” című 2009. január 14-i(2), az Emberi Jogi Tanácsról szóló tárgyalások eredményéről és az Egyesült Nemzetek Emberi Jogi Bizottságának 62. ülésszakáról szóló 2006. március 16-i(3), az Európai Unió és az Egyesült Nemzetek Szervezete közötti kapcsolatokról szóló 2004. január 29-i(4), az ENSZ reformjáról szóló 2005. június 9-i(5), az Egyesült Nemzetek Szervezete csúcstalálkozójának (2005. szeptember 14–16.) eredményeiről szóló 2005. szeptember 29-i(6), valamint az „Emberi jogok helyzete a világban” című 2009-es éves jelentésről és az Európai Unió ezzel kapcsolatos politikájáról szóló 2010. december 16-i(7) állásfoglalására,

–  tekintettel az emberi jogokról és a demokráciáról szóló sürgősségi állásfoglalásaira,

–  tekintettel az ENSZ Közgyűlésének az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának létrehozásáról szóló A/RES/60/251. számú határozatára,

–  tekintettel az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának korábbi rendes és rendkívüli ülésszakaira, valamint az egyetemes időszakos felülvizsgálat korábbi fordulóira,

–  tekintettel az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának tizenhatodik ülésszakára, valamint az egyetemes időszakos felülvizsgálat 2011. május 2. és 13. között tartandó tizenegyedik fordulójára,

–  tekintettel az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának 2011 folyamán sorra kerülő felülvizsgálatára,

–  tekintettel a Lisszaboni Szerződés hatálybalépéséből következő intézményi változásokra, és különösen az Európai Külügyi Szolgálat (EKSZ), valamint az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője posztjának létrehozására,

–  tekintettel az Európai Unióról szóló szerződés Lisszaboni Szerződésből eredő változata 2. cikkére, 3. cikkének (5) bekezdésére, valamint 18., 21., 27. és 47. cikkére,

–  tekintettel eljárási szabályzata 110. cikkének (4) bekezdésére,

A.  mivel az emberi jogok egyetemességének tiszteletben tartása, előmozdítása és védelme az Európai Unió etikai és jogi vívmányainak fontos részét, valamint az európai egység és integritás egyik alapkövét képezi,(8)

B.   mivel az Európai Uniónak és tagállamainak garantálniuk kell az emberi jogok tiszteletben tartását saját politikáikban, ezáltal is megerősítve és hitelessé téve az Európai Unió ENSZ Emberi Jogi Tanácsában betöltött szerepét,

C.  mivel az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa az egyetemes emberi jogokra specializálódott egyedülálló testület, valamint az ENSZ rendszerén belül az emberi jogokkal foglalkozó speciális fórum; mivel a tanácsot azzal a jelentős feladattal bízták meg, hogy az egész világon támogassa az emberi jogok előmozdítását, védelmét és tiszteletben tartását,

D.   mivel az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának felülvizsgálata két nyomvonalon halad: a szerv státuszát New Yorkban, az eljárásokat pedig Genfben vitatják meg; mivel ugyanakkor valamennyi nemzetközi szereplőnek azon kell dolgoznia, hogy felszámolják a kettős mércéket, és az emberi jogi kérdések megvitatása során elkerüljék a szelektivitást és az átpolitizálást,

E.  mivel a szuverenitást és a belföldi joghatóságot többé nem lehet felhasználni arra, hogy megóvják az államokat az emberi jogi teljesítményük vizsgálatától,

F.  mivel az Európai Uniónak globális szereplőként kell fellépnie az ENSZ keretein belül általában, és különösen az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában, az új Európai Külügyi Szolgálat (EKSZ) létrehozásával kifejezésre juttatott új felfogásnak pedig hozzá kell járulnia ahhoz, hogy az Unió hatékonyabban és felismerhetőbben lépjen fel a globális problémák átfogó, következetes és eredményes leküzdése érdekében,

G.  mivel az EKSZ-en belül létrehozták az emberi jogokkal és a demokráciával foglalkozó igazgatóságot,

H.  mivel – ahogyan az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa, illetve már annak elődszervezete, az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága ülései esetében is – az Európai Parlament Emberi Jogi Albizottságának küldöttsége idén is ellátogat Genfbe, az Emberi Jogi Bizottság tizenhatodik ülésszakára,

1.  hangsúlyozza az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa tizenhatodik ülésszakának, és különösen a tanács felülvizsgálatának jelentőségét, amely egyedülálló alkalmat kínál annak értékelésére, hogy a tanács hogyan látta el a feladatát, és lehetőséget biztosít a tanács számára munkamódszereinek javítására annak érdekében, hogy hatékonyabb és szisztematikusabb válaszokat tudjon adni az emberi jogok megsértésére; üdvözli, hogy a tanács felülvizsgálata tekintetében két közvetítőt neveztek ki, Marokkót és Liechtensteint;

2.  üdvözli, hogy a tizenhatodik ülésszak napirendjén többek között szerepel a nemzeti, etnikai, vallási és nyelvi kisebbséghez tartozó személyek jogairól szóló jelentés és az emberi jogok és az alapvető szabadságok terrorizmus elleni küzdelemmel egy időben történő előmozdításáról és védelméről szóló jelentés, valamint számos, a gyermekek jogaival foglalkozó megbeszélés;

3.  üdvözli az e kulcsfontosságú témákkal foglalkozó idei különleges előadók kiválasztását, és felhívja a figyelmet a különleges előadók által a kínzásról és egyéb kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmódról vagy büntetésről, a vallás és a hit szabadságáról, valamint az emberi jogok védelmezőinek helyzetéről készítendő jelentésekre; felszólítja az Unió tagállamait, hogy tevékenyen járuljanak hozzá ezen eszmecserékhez;

4.  üdvözli az emberi jogokkal és a demokráciával foglalkozó új igazgatóság felállítását, és támogatja az EU Tanácsa brüsszeli központú emberi jogi munkacsoportjának létrehozását, amelyben mind a 27 tagállamból helyet foglalnának emberi jogi szakértők, mivel Brüsszel előnyösebb helyzetben van az uniós politikák ellenőrzése szempontjából, és mivel a munkacsoport elősegíti a többoldalú tevékenységek megszervezését a kétoldalú tevékenységekkel összefüggésben;

5.  támogatja az emberi jogokkal foglalkozó magas szintű különleges képviselő kinevezését, és ismételten hangsúlyozza, hogy szükség van az emberi jogokra és a demokráciára vonatkozó országstratégiákra;

6.  hangsúlyozza annak jelentőségét, hogy az EU közös álláspontot képviseljen a tizenhatodik ülésszak során megvitatandó kérdésekben, és kéri a tagállamokat, hogy újból erősítsék meg az elmúlt években (pl. a halálbüntetés elleni uniós kezdeményezések esetében) jól működő uniós gyakorlatot, amelynek értelmében az EU több hangon közvetít egy üzenetet;

Az Emberi Jogi Tanács tevékenysége

7.  ismételten felhívja az Unió tagállamait, hogy tevékenyen forduljanak szembe minden olyan kísérlettel, amelynek célja az emberi jogok egyetemességének, oszthatatlanságának és egymástól való függésének megkérdőjelezése, valamint hogy ösztönözzék az ENSZ Emberi Jogi Tanácsát arra, hogy egyenlő figyelemben részesítse a bármely alapon – például nem, fogyatékosság, faji vagy etnikai hovatartozás, kor, szexuális irányultság és vallás vagy hit – történő megkülönböztetés minden formáját;

8.  emlékeztet a polgári-politikai és a gazdasági, szociális és kulturális jogok egymástól való függőségének jelentőségére; kéri, hogy az emberi életkörülmények javítása érdekében fontolják meg a vízhez és a szennyvízelvezetéshez való jog alapvető jognak való tekintését;

9.  aggódik amiatt, hogy a gyakran uralkodó „blokkok politikája” képezi a legnagyobb akadályt az előtt, hogy az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa hatékonyabban lássa el a feladatát, valamint amiatt, hogy e politika hatással van azon államok és helyzetek kiválasztására, amelyekkel a tanács foglalkozik; ismételten hangsúlyozza, hogy az Emberi Jogi Tanács tekintélye és hitele szempontjából alapvető fontosságú, hogy képes legyen hatékonyan, időben és megfelelően kezelni az egyes országokban tapasztalható helyzeteket;

10.  úgy véli, hogy több eszköznek kellene a tanács rendelkezésére állnia ahhoz, hogy az állandósult és a sürgős helyzeteket is kezelni tudja, és hogy ez esetleg elérhető az emberi jogi „eszköztár” kiszélesítése segítségével, azáltal, hogy a bizottságok nem csak az ülésszakok során, hanem azok között is összeülnek, és hogy a Genftől távol eső régiókban is üléseznek; sajnálja, hogy a tanács a megfelelő eszközök hiánya miatt több ízben is képtelen volt sürgősen és kellő időben kezelni súlyos emberi jogi helyzeteket, és támogatja a független „azonnali” mechanizmusok elképzelését; síkraszáll amellett, hogy az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa hozzon létre kifejezetten olyan mechanizmusokat, amelyek rendeltetése a gyors fellépés biztosítása olyan emberi jogi válsághelyzetekben, mint amelyekre például a Közel-Keleten, Észak-Afrikában, Iránban vagy Belaruszban került sor;

11.   üdvözli, hogy az ENSZ Emberi Jogi Tanácsán belül kísérletet tesznek egy olyan régiók közötti munkacsoport létrehozására, amely a Belaruszban kialakult helyzettel foglalkozna; sürgeti a tanácsot, hogy adjon ki nyilatkozatot, amelyben mélyen elítéli az országban elkövetett súlyos emberi jogi sérelmeket és a demokratikus ellenzék, valamint a lakosság 2010. december 19-i elnökválasztást követő elnyomását, és alkosson állásfoglalást az üggyel kapcsolatban;

12.   üdvözli az Iránnal foglalkozó országspecifikus határozat megalkotására irányuló amerikai kezdeményezést; felszólítja az uniós tagállamokat, hogy határozottan támogassák az Iránnal kapcsolatos különleges mechanizmus bevezetését; felszólítja az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjét és az EKSZ-t az EU és az USA között a közös érdekű emberi jogi kérdések tekintetében folytatott együttműködés koordinálására, miközben azonban az EU-nak a hatékonyság és a hitelesség érdekében teljesen önállóan kell fellépnie;

13.   üdvözli az ENSZ magas szintű emberi jogi küldöttségének 2011. január 27. és február 2. közötti, tunéziai látogatását, és határozottan ösztönzi a küldöttség ajánlásainak teljes körű végrehajtását; ismételten kéri, hogy állítsanak fel független nemzetközi vizsgálóbizottságot az emberi jogok 2010. december 17-i eseményeket követő valamennyi súlyos, állítólagos megsértésének kivizsgálására;

14.  támogatja, hogy az ENSZ Emberi Jogok Főbiztosának Hivatala küldöttséget küldjön Egyiptomba az emberi jogok általános helyzetének felmérésére az ország vezetésének megváltozását követően;

15.  üdvözli, hogy a tizenötödik rendkívüli ülés alkalmával, 2011. február 25-én konszenzussal határozatot fogadtak el az emberi jogok líbiai helyzetéről, amely elítéli az emberi jogok durva és szisztematikus megsértését, hangsúlyozva, hogy e jogsértések közül némelyik az emberiség elleni bűntettnek minősülhet; kéri, hogy küldjenek független vizsgálóbizottságot Líbiába a nemzetközi emberi jogi törvények ott elkövetett összes állítólagos megsértésének kivizsgálására, és határozottan támogatja a Líbia ENSZ Emberi Jogi Tanácsában való tagságának felfüggesztésére irányuló javaslatot; ezzel összefüggésben üdvözli, hogy az ENSZ Közgyűlése 2011. március 1-jén határozatot fogadott el, amelyben felfüggesztette Líbia tagságát az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában;

16.  támogatja az ENSZ Emberi Jogok Főbiztosának Hivatala regionális irodájának megnyitását a földközi-tengeri térségben;

17.  üdvözli, hogy Nigéria és az USA kezdeményezésére sor került az emberi jogok elefántcsontparti helyzetével foglalkozó tizennegyedik rendkívüli ülésre a 2010-es elefántcsontparti elnökválasztással összefüggésben, amely elítélte az emberi jogok megsértését, és felszólította a feleket az emberi jogok, az alapvető szabadságok és a jogállamiság teljes körű tiszteletben tartására; ismételten hangsúlyozza, hogy támogatja az ENSZ által elismert választási eredményt, és felszólítja a szereplőket, hogy ismerjék el Alassane Ouattarát megválasztott elnökként; támogatja az Afrikai Unió azon határozatát, mely szerint államfői bizottságot hoz létre az választásokat követően Elefántcsontparton kialakult válság békés és tárgyalások útján történő rendezésére;

18.  ismételten kéri az EU-t – az emberi jogok koreai népi demokratikus köztársasági, valamint mianmari/burmai helyzetéről szóló, a különleges előadók által készített jelentések fényében –, hogy fejezze ki nyilvános támogatását a mellett, hogy ENSZ-vizsgálóbizottságokat hozzanak létre, amelyek kivizsgálják az emberi jogok ezen országokban elkövetett megsértéseit, illetve azt, hogy azok mennyiben minősülnek az emberiség elleni bűntettnek; sajnálja, hogy a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság nem működött együtt a különleges előadóval, és kéri a Mianmarral/Burmával foglalkozó különleges előadó megbízatásának meghosszabbítását;

19.  sürgeti az EU-t, hogy a nemzetközi jog megsértésével összefüggésben felmerülő elszámoltathatóság biztosítása érdekében az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa soron következő ülésén aktívan járuljon hozzá ahhoz és támogassa azt, hogy állásfoglalást fogadjanak el a független nemzetközi szakértők gázai konfliktussal foglalkozó tényfeltáró küldöttsége munkájának nyomon követéséről szóló jelentésre vonatkozóan, és támogassa a Közgyűlés bevonását és nemzetközi igazságszolgáltatási mechanizmusok igénybe vételét abban az esetben, ha Izrael és Palesztina nem tesznek eleget azon kötelezettségüknek, hogy a nemzetközi normáknak megfelelő vizsgálatokat végeznek; felszólítja továbbá a főképviselőt, hogy aktívan ellenőrizze a nemzetközi tényfeltáró küldöttség segélyflottával kapcsolatos incidensről szóló jelentésének nyomon követéséről szóló jelentés megállapításainak betartását, biztosítva az elszámoltathatóság és a felelősségvállalás elvének fenntartását; hangsúlyozza ebben a tekintetben, hogy az emberi jogi vonatkozásokat elsőként az EU–Izrael Társulási Tanács és az EU-PA vegyes bizottság keretein belül kell megvitatni; különösen aggódik amiatt, hogy az EU–Izrael Társulási Tanács 2011. február 21-i következtetései nem tükrözik az EU témával kapcsolatos álláspontját;

20.   üdvözli az ENSZ emberi jogi főbiztosának az elfoglalt palesztin területen és Izraelben tett első látogatása alkalmával kiadott nyilatkozatait, és különösen az izraeli telepítési politika kritikájának, valamint annak hangot adó erőteljes üzenetét, hogy „a nemzetközi emberi jogi törvények és a nemzetközi humanitárius törvények nem képezhetik vita tárgyát”; hangsúlyozza a békés közel-keleti demokratizálódási folyamat jelentőségét;

21.  sajnálja, hogy – jóllehet az ENSZ Közgyűlésének 60/251. számú határozata az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában való tagság feltételeként előírja a testülettel folytatandó teljes körű együttműködést – a jelenlegi gyakorlatban az önkéntes kötelezettségvállalás nagyon eltérő és nem kielégítő eredményekkel jár; ismételten hangsúlyozza ezért, hogy az emberi jogok melletti szilárd elkötelezettségen túlmenően a tagság minimális feltételeként minden tagnak rendelkeznie kell a különleges eljárásokra vonatkozó tényleges állandó meghívásokkal; hangsúlyozza, hogy a választási folyamatban igazi versenykörnyezetet kell biztosítani; felszólít annak a lehetőségnek az eltörlésére, hogy az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában való tagság tekintetében a regionális csoportok előre meghatározott jelölőlistát állíthatnak;

22.  kéri az EU tagállamait és az Európai Külügyi Szolgálatot, hogy az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának adott megbízással való összhang megerősítése érdekében tevékenyen vegyenek részt annak 2011-es felülvizsgálatában; hangsúlyozza, hogy az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának leginkább gyors előrejelző és megelőző mechanizmusként kell működnie, és hogy e cél eléréséhez a különleges eljárások által kínált szakértelmet fel kell használni; ismételten hangsúlyozza, hogy átlátható és mindenre kiterjedő felülvizsgálati eljárásra van szükség, amely figyelembe veszi a nem kormányzati szervezetek, a civil társadalom és minden más érintett szereplő álláspontját; kéri az Európai Külügyi Szolgálatot, hogy folyamatosan tájékoztassa az Európai Parlament emberi jogokkal foglalkozó albizottságát a felülvizsgálat aktuális állásáról;

23.  ismételten kifejezésre juttatja azt az álláspontját, hogy a felülvizsgálat során meg kell őrizni az ENSZ Emberi Jogok Főbiztosának Hivatala függetlenségét, és ellenez a nevezett hivatal státuszának megváltoztatására irányuló minden kísérletet, amely káros hatást gyakorolhatna finanszírozására, és ebből következően függetlenségére; üdvözli, hogy a közelmúltban az ENSZ az emberi jogokkal foglalkozó főtitkári asszisztens nevezett ki, aki az ENSZ Emberi Jogok Főbiztosának New York-i hivatalát vezeti; úgy véli, hogy ez az új hivatal segíteni fogja az ENSZ Közgyűlés és az ENSZ egyéb szervei, közöttük a Biztonsági Tanács és az Emberi Jogok Főbiztosának Hivatala közötti kapcsolatok és párbeszéd megerősítését, és hozzájárul az átláthatóság növeléséhez; hangsúlyozza, hogy az ENSZ Emberi Jogok Főbiztosának Hivatala regionális és helyi irodáinak nyitva tartásához elégséges pénzeszközöket kell biztosítani annak érdekében, hogy a helyszínen folytathassák munkájukat;

24.  hangsúlyozza, hogy védelmezni és erősíteni kell a különleges eljárásokat, valamint garantálni az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa számára a lehetőséget, hogy az emberi jogok megsértésének egyes konkrét eseteit országokra vonatkozó határozatokkal és országonkénti megbízatásokkal kezelhesse; hangsúlyozza az emberi jogok oszthatatlanságának jelentőségét, akár szociális, gazdasági, kulturális, polgári vagy politikai jogokról legyen szó; aggodalommal jegyzi meg, hogy a panasztételi mechanizmus – az egyetlen egyetemes mechanizmus, amely az áldozatokra összpontosítja figyelmét – a beterjesztett panaszok nagy számához képest csupán kevés eredményt volt képes felmutatni; hangsúlyozza, hogy az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának felülvizsgálata során ezzel a kérdéssel foglalkozni kell;

Egyetemes időszakos felülvizsgálat

25.  elismeri, hogy minden kormány számára közös tapasztalatként hozzáadott értéket jelent az egyetemes időszakos felülvizsgálat, amely az ENSZ valamennyi tagját egyenlő bánásmód mellett vizsgálat alá veti, még akkor is, ha az országoknak önként el kell fogadniuk ezt, és követniük kell az ajánlásokat; hangsúlyozza, hogy e mechanizmus alatt 2011. decemberéig az ENSZ valamennyi tagállama átesik a felülvizsgálaton;

26.  hangsúlyozza, hogy létfontosságú feladat továbbra is teret adni a civil társadalomnak a tanácsban azzal a céllal, hogy növekedjen a civil társadalom részaránya a párbeszédben, új lehetőségeket nyitva a nem kormányzati szervezetek előtt egyes konkrét országokkal folytatandó párbeszéd kialakítása tekintetében;

27.   támogatja a nem kormányzati szervezetek további bevonását az egyetemes időszakos felülvizsgálatba, lehetőséget adva a munkacsoport figyelmébe ajánlott írásbeli ajánlások előterjesztésére és a munkacsoport tanácskozásain való részvételre;

28.   megjegyzi, hogy az egyetemes időszakos felülvizsgálat lehetőséget kínál a tagállamok számára, hogy eleget tegyenek az emberi jogokkal kapcsolatos kötelezettségeiknek, valamint kövessék és az ENSZ-egyezmény alapján létrehozott testületek következtetéseit és az ENSZ különleges eljárásait;

29.  ismételten kijelenti, hogy az ajánlásoknak eredményorientáltabbaknak kellene lenniük, és egy hatékony nyomon követési mechanizmus biztosítása érdekében kéri független szakértők és emberi jogi szervezetek jobb bevonását az egyetemes időszakos felülvizsgálatba; úgy véli, hogy az egyetemes időszakos felülvizsgálat külső szakértelmet is igénybe vehet oly módon, hogy a szakértők megfigyelik a felülvizsgálati folyamatot, és a végleges jelentés elfogadása során összegzéseket és elemzéseket készítenek az egyetemes időszakos felülvizsgálatról;

30.  sajnálja, hogy egyes országok felülvizsgálatának első ciklusa ne váltotta be az átlátható, szelekciótól és a konfrontációtól mentes eljáráshoz fűzött elvárásokat; elismeri ebben a tekintetben, hogy az EU tagállamai fontos szerepet játszanak a „blokkokban” gondolkodás felszámolása tekintetében, és bátorítja az EU tagállamait, hogy nyújtsanak technikai segítséget az ajánlások megvalósításához;

31.  kéri az EU tagállamait, hogy továbbra is maradjanak elkötelezettek az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa felülvizsgálata mellett, és biztosítsák, hogy ne keletkezzen rés az egyetemes időszakos felülvizsgálat első és második ciklusa között, valamint hogy a második ciklus során az erőfeszítések elsődlegesen az ajánlások megvalósítására és nyomon követésére összpontosuljanak; támogatja azt a nézetet, amely szerint az egyetemes időszakos felülvizsgálat alá vetett államoknak világos válaszokat kellene adniuk minden egyes ajánlásra, és naptári ütemtervet kellene készíteniük a munkacsoport ajánlásainak megvalósítása tekintetében; megjegyzi, hogy a megvalósítás aktuális állásáról készített félidős jelentés előterjesztése hozzájárulhat ehhez a folyamathoz;

Különleges eljárások

32.  ismételten kijelenti, hogy a különleges eljárások az ENSZ emberi jogi eszköztárának magját képezik, és hogy az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának hitelessége és hatékonysága az emberi jogok védelme tekintetében a különleges eljárásokkal való együttműködésen és azok maradéktalan végrehajtásán múlik; hangsúlyozza ezzel összefüggésben, hogy a különleges eljárások függetlenségének és a tanáccsal való interaktivitásának megerősítése alapvető fontossággal bír;

33.  elítéli azokat a kísérleteket, amelyek a különleges eljárások függetlenségét kívánják aláaknázni azáltal, hogy a kormányokat a különleges eljárások feletti ellenőrzés helyzetébe hozzák, hangsúlyozza, hogy mindenfajta ellenőrzés politikai szempontokat visz a rendszerbe, ezért káros hatással van rá;

34.  megismétli, hogy az egyes országokban tapasztalható helyzetekben alkalmazott különleges eljárások az emberi jogi helyzet helyszínen történő javításának lényeges eszközei; hangsúlyozza, hogy az országonkénti megbízatások kulcsfontosságú tényezői – például periodikus jellegük és az alapjukul szolgáló szakértelem – miatt e megbízatások nem helyettesíthetők az egyetemes időszakos felülvizsgálattal;

35.  kéri az EU tagállamait, hogy védelmezzék meg az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának integritását és elszámoltathatóságát a felülvizsgálat terén, azáltal, hogy támogatják a különleges eljárások ajánlásainak végrehajtásával foglalkozó nyomon követési mechanizmus bevezetését, valamint a kinevezett személyek hátterén, képességein, végzettségén és tapasztalatain alapuló kiválasztási kritériumokat és átláthatóbb kinevezési eljárást fogadnak el; egyetért a nem kormányzati szervezetek javaslatával, amely szerint a különleges eljárások gyors előrejelzési képességét meg kell erősíteni egy olyan mechanizmus bevezetése révén, amely lehetővé teszi számukra annak biztosítását, hogy a helyzet azonnal és automatikusan az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa látókörébe kerüljön;

Az Unió részvétele

36.  üdvözli, hogy az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője/a Bizottság alelnöke részt vesz az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának tizenhatodik ülésszakán;

37.  nyomatékosan kéri az Európai Külügyi Szolgálatot, és különösen a Genfbe és New Yorkba kiküldött uniós delegációkat, hogy növeljék az EU fellépésének koherenciáját, láthatóságát és hitelességét az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában, továbbfejlesztve a régiók összefogását és együttműködését, főként a mérsékelt államok érdekeiben fellépve minden csoportban;

38.  megismétli ezzel összefüggésben a „vallások becsmérlése” fogalmával kapcsolatos álláspontját, és miközben elismeri, hogy a vallási kisebbségek hátrányos megkülönböztetésének problémáját maradéktalanul kezelni kell, úgy véli, hogy mégsem helyénvaló a fent nevezett fogalom felvétele a rasszizmus, a származás alapján történő megkülönböztetés, az idegengyűlölet és a diszkrimináció minden formája tekintetében kiegészítő normákat megállapító jegyzőkönyvbe; üdvözli az EU küldöttsége által tartott kísérő rendezvényt, amelynek során megünnepelték a vallás és a hit szabadságával foglalkozó különleges előadó tisztsége bevezetésének 25. évfordulóját; kéri az EU-t, hogy a becsmérlésről szóló, a jövőben előterjesztendő határozat alternatívájának kialakítása érdekében működjön együtt annak fő támogatóival és egyéb szereplőkkel;

39.  támogatja a leszbikus, meleg, biszexuális és transzszexuális személyek jogairól szóló, a jövőben előterjesztendő határozatot;

40.  megismétli, hogy az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának felállításától fogva támogatja az EU aktív részvételét annak munkájában, nevezetesen határozatok támogatásán és társtámogatásán, nyilatkozatok kibocsátásán, valamint az interaktív párbeszédekben és vitákban való részvételen keresztül; elismeri az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának országaiban kialakult helyzet kezelése terén az EU által vállalt kötelezettségeket, és hangsúlyozza, hogy e kötelezettségvállalásokat szigorúan teljesíteni kell;

41.  támogatja az EU és a GRULAC (a Latin-Amerikai és Karibi Országok Csoportja) közös kezdeményezését az utcán élő és dolgozó gyermekekre vonatkozó határozatról;

42.  kéri az Unió tagállamait, hogy tegyenek meg minden tőlük telhetőt a különleges eljárásokra vonatkozó valamennyi megbízatás megőrzése érdekében, és különösen kéri az emberi jogok védelmezőivel foglalkozó különleges előadó megbízásának megújítását;

43.  sajnálja, hogy a konszenzuskeresésre irányuló erőfeszítéseinek mellékhatásaként az EU gyakran mintha engedne ambícióiból, és úgy véli, hogy az EU-nak sokkal erélyesebbnek kellene lennie az országhatározatok előterjesztése és/vagy véghezvitele tekintetében;

44.  aggodalommal jegyzi meg, hogy a szélesebb ENSZ-rendszeren belül az EU nem volt képes hatékonyan befolyást gyakorolni; hangsúlyozza, hogy az EU számára fontos az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa felülvizsgálatának prioritássá tétele és a tagállamok közötti összhang növelése, és kéri a tanácsot, hogy fogadjon el iránymutatásokat a koordináció és a döntéshozatal előmozdítására ezzel összefüggésben, valamint törekedjen koalíciók/szövetségek kiépítésére a kulcsfontosságú regionális partnerekkel és minden mérséklet állammal annak érdekében, hogy fel lehessen számolni a „blokkok” logikáját az ENSZ Emberi Jogi Tanácsán belül;

45.  felhívja a figyelmet arra, hogy gyakorlati szempontból lényeges volna, ha az EU nagyobb, forrásokkal jól ellátott delegációval rendelkezne Genfben és New Yorkban; hangsúlyozza, hogy mindannak, ami Genfben és New Yorkban történik, az EU külpolitikájának szerves részét kell képeznie – a belső koordináció javítására összpontosítva –, valamint hogy a kétoldalú és a többoldalú szinteknek egymást kölcsönösen ki kell egészíteniük;

46.  sajnálja, hogy a 2010 szeptemberében az EU által az ENSZ Közgyűlése elé terjesztett határozatot – amelynek célja az EU „státuszának” megerősítése volt a Lisszaboni Szerződésből fakadó új intézményi megállapodásokkal való összhang biztosítása érdekében – későbbi időpontra halasztották; rámutat, hogy a megerősített státusz lehetővé tenné az EU számára, hogy egy állandó szereplő (az Európai Tanács elnöke és/vagy főképviselő) révén képviseltesse magát és egységes hangon szólaljon meg, valamint növelné az EU mint globális szereplő láthatóságát és befolyását; hangsúlyozza, hogy az EU tagállamaival szorosan együttműködve folytatni kell az Európai Külügyi Szolgálat különleges munkacsoportja által a fent nevezett határozat elfogadása érdekében tett erőfeszítéseket;

47.  megbízza az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának tizenhatodik ülésszakán részt vevő küldöttségét, hogy adjon hangot az ezen állásfoglalásban kifejezésre juttatott aggodalmaknak; kéri a küldöttséget, hogy látogatásáról számoljon be az emberi jogokkal foglalkozó albizottság előtt, és elengedhetetlenül szükségesnek tartja, hogy az Európai Parlament továbbra is küldjön delegációkat az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának jelentős üléseire;

48.  ismételten felkéri az EU tagállamait, hogy a kettős szabályozás elkerülése érdekében és az EU-nak az emberi jogok európai egyezményéhez történő, jelenleg folyamatban lévő csatlakozására tekintettel belső politikáikban biztosítsák az emberi jogok tiszteletben tartását, ennek elmulasztása ugyanis súlyosan meggyengítené az EU helyzetét az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában;

o
o   o

49.  utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének/a Bizottság alelnökének, a Tanácsnak, a Bizottságnak, a tagállamok kormányainak és parlamentjeinek, az ENSZ Biztonsági Tanácsának, az ENSZ főtitkárának, a 64. Közgyűlés elnökének, az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa elnökének, az ENSZ emberi jogi főbiztosának és a Külügyi Bizottság által létrehozott EU–ENSZ munkacsoportnak.

(1) HL C 348. E, 2010.12.21., 6. o. (2) HL C 46. E, 2010.2.24., 71. o. (3) HL C 291. E, 2006.11.30., 409. o. (4) HL C 96. E, 2004.4.21., 79. o. (5) HL C 124. E, 2006.5.25., 549. o. (6) HL C 227. E, 2006.9.21., 582. o. (7) Elfogadott szövegek, P7_TA(2010)0489. (8) Az EUSZ. 2.cikke, 3. cikkének (5) bekezdése és 6. cikke.

Az Európai Parlament 2011. március 10-i állásfoglalása Pakisztánról, különös tekintettel Shahbaz Bhatti meggyilkolására

P7_TA(2011)0098 RC-B7-0166/2011

Az Európai Parlament,

–  tekintettel az emberi jogok és a demokrácia pakisztáni helyzetéről szóló korábbi állásfoglalásaira, különösen a 2011. január 20-i(1) , a 2010. május 20-i(2) , a 2007. július 12-i(3), a 2007. október 25-i(4), illetve a 2007. november 15-i(5) állásfoglalására,

–  tekintettel 2010. december 16-i állásfoglalására az emberi jogok világbeli helyzetéről szóló 2009-es éves jelentésről és az Európai Unió ezzel kapcsolatos politikájáról(6),

–  tekintettel a valláson vagy meggyőződésen alapuló intoleranciáról, megkülönböztetésről és erőszakról szóló, 2011. február 21-én elfogadott tanácsi következtetésekre,

–  tekintettel Catherine Ashtonak, az EU főképviselőjének Sahbaz Bhatti, a pakisztáni kormány kisebbségi ügyekért felelős miniszterének meggyilkolásáról szóló, 2011. március 2-i nyilatkozatára,

–  tekintettel Jerzy Buzeknek, az Európai Parlament elnökének 2011. március 2-i nyilatkozatára,

–  tekintettel az 1948-ban elfogadott Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 18. cikkére,

–  tekintettel az ENSZ Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányára (ICCPR),

–  tekintettel az ENSZ 1981-ben elfogadott, a valláson vagy meggyőződésen alapuló intolerancia és megkülönböztetés minden formájának megszüntetéséről szóló nyilatkozatára,

–   tekintettel a pakisztáni alkotmánynak a véleménynyilvánítás szabadságáról szóló 19. cikkére,

–  tekintettel eljárási szabályzata 122. cikkének (5) bekezdésére,

A.  mivel Sahbaz Bhattit, a pakisztáni kormány kisebbségi ügyekért felelős miniszterét 2011. március 2-án, Iszlámábádban, miközben gépkocsijával munkahelyére tartott, a járműre tüzet nyitó fegyveres férfiak meggyilkolták; mivel egy magát Tehreek-e-Taliban Punjab-ként (Talibán Mozgalom Punjab) megnevező csoport felelősséget vállalt a gyilkosságért, azt állítva, hogy a miniszternek az istenkáromlásról szóló törvényekkel kapcsolatos álláspontja miatt kellett meghalnia,

B.  mivel, annak ellenére, hogy Bhatti úr több alkalommal is életveszélyes fenyegetéseket kapott iszlámista csoportoktól, a pakisztáni hatóságok elutasították arra vonatkozó kifejezett kérését, hogy golyóálló hivatali gépjárművet használhasson, valamint hogy a személyi védelmét ellátókat saját, megbízható testőrei közül választhassa ki,

C.  mivel Shahbaz Bhatti volt a pakisztáni kormány egyetlen keresztény tagja, és azon kevés vezető politikusok egyike, akiknek volt bátorsága fellépni az említett törvények és az általuk elősegített igazságtalanságok ellen,

D.  mivel erre a gyilkosságra csupán két hónappal azt követően került sor, hogy Salman Tászírt, Pándzsáb tartomány kormányzóját megölte saját testőre, aki nem értett egyet Tászírnak az istenkáromlásról szóló pakisztáni törvényeket ellenző álláspontjával,

E.  mivel 2011. március 1-jén egy harmadik prominens emberijog-védőt, Naeem Sabir Jamaldinit, Pakisztán emberi jogi bizottságának koordinátorát is meggyilkolták, aki különösen aktív szerepet játszott az emberi jogok Beludzsisztán tartományban elkövetett megsértései elleni küzdelemben,

F.  mivel értesülések szerint fetvát hirdettek Shíri Rahman, volt pakisztáni miniszter, reformer politikus és ismert újságíró ellen, amelyben őt a következő gyilkosság célpontjaként azonosítják,

G.  mivel Bhatti miniszter és Tászír kormányzó csak megismételték a kormányon lévő Pakisztáni Néppárt kinyilvánított álláspontját; mivel annak következtében, hogy a Giláni-kormány 2010. december 30-án nyilvánosan megtagadta az istenkáromlásról szóló törvények felülvizsgálatával kapcsolatos, kiáltványban megfogalmazott kötelezettségvállalását, a reformok támogatói elszigetelődtek és kiszolgáltatottakká váltak a radikális vallási vezetők és szélsőséges militáns csoportok fenyegetéseivel szemben, akik megfélemlítik, megfenyegetik és megölik azokat, akik velük ellentétes nézeteket vallanak,

H.  mivel folyamatosan megfélemlítik, sőt megölik a politikusokat, a politikai pártok, a média és a civil társadalom nevében fellépőket, így a nőket és az emberi jogi aktivistákat is, és mivel az istenkáromlásról szóló törvényekkel kapcsolatos nyilvános vita egyre inkább ellehetetlenül,

I.  mivel az Európai Unióról szóló szerződés 3. cikkének (5) bekezdése kimondja, hogy a demokrácia előmozdítása és az emberi jogok és polgári szabadságjogok tiszteletben tartása az Európai Unió alapelvei és alapvető céljai közé tartozik, és a harmadik országokkal fenntartott kapcsolatok közös alapját képezi; mivel az uniós fejlesztési segítségnyújtás igénybevételének előfeltétele az emberi jogok és a kisebbségi jogok tiszteletben tartása,

1.  határozottan elítéli Sahbaz Bhatti, a pakisztáni kormány kisebbségi ügyekért felelős miniszterének 2011. március 2-i brutális meggyilkolását, és őszinte részvétét nyilvánítja az áldozat családja és barátai, valamint a pakisztáni nép számára, továbbá szolidárisáról biztosítja mindazokat, akik továbbra is fenyegetések érnek, és mégis felemelik hangjukat;

2.  tisztelettel adózik Sahbaz Bhatti miniszter bátorsága és az igazság, a felekezetközi párbeszéd, a pakisztáni vallás- és lelkiismereti szabadság iránti bizonyított elkötelezettsége, valamint Asia Bibi, az istenkáromlás miatt halálra ítélt ötgyermekes keresztény anya érdekében való – a folyamatos fenyegetéseket és a hatalmas személyes kockázatot figyelmen kívül hagyó – fellépése előtt;

3.  elismeri Shahbaz Bhattinak az istenkáromlásról szóló törvények és az általuk elősegített igazságtalanságok elleni küzdelem iránti elkötelezettségét; elismeri a miniszteri ideje alatti előrelépéseket, beleértve az említett törvények lehetséges módosításáról szóló jelentős, diszkrét tárgyalásokat;

4.  megjegyzi, hogy a nyilvánosság részéről a Salman Tászír kormányzó meggyilkolását követően érkező halk reakciókkal ellentétben Shahbaz Bhatti meggyilkolását széles körben, minden politikai oldalról, a médiában, valamint pakisztáni társadalom minden vallási és etnikai táborából elítélték; reméli, hogy ez a gyalázatos tett összefogásra készteti majd azokat, akik a pakisztáni alkotmányba foglalt demokratikus értékek védelmére törekszenek;

5.  sürgeti a pakisztáni hatóságokat, hogy vizsgálják ki alaposan Shahbaz Bhatti meggyilkolásának valamennyi tényezőjét, és e bűntény valamennyi elkövetőjét késlekedés nélkül állítsák bíróság elé a jogállamiság elvének szigorú betartása mellett, valamint biztosítsák a Salman Tászír gyilkosa elleni gyors és méltányos büntetőeljárás lefolytatását;

6.  felhívja Pakisztán kormányát, hogy hozzon intézkedéseket a kormány minisztereinek és a vallási szélsőségesek és terroristák által konkrétan fenyegetett személyek – pl. az egykori tájékoztatási miniszter, Shíri Rahman, és az istenkáromlási vádakkal kapcsolatos ügyekben szerepet vállaló védőügyvédek – biztonsága érdekében;

7.  ösztönzi a pakisztáni kormányt, hogy késlekedés nélkül nevezzen ki új, kisebbségi ügyekért felelős minisztert, és határozottan hangot ad annak az álláspontjának, hogy ennek a személynek erős, és részlehajlástól mentes kisebbségi képviselőnek kell lennie;

8.  ösztönzi a pakisztáni kormányt, hogy támogassa a kisebbségügyi minisztériumot Shahbaz Bhatti munkája folytatásában és elképzelései megvalósításában, különösen a vallási vezetők közti, nemzeti szintű párbeszédet és a felekezetközi harmóniabizottságok alulról építkező létrehozásának projektjét;

9.  ismételten sürgősen felszólítja a pakisztáni kormányt, valamennyi politikai pártot, a civil társadalmat és a médiát, hogy lépjenek fel együttesen a szélsőségesek által indított támadás ellen; reméli, hogy a pakisztáni kormány mind összetételében, mind fellépéseiben képviseli majd az etnikailag és vallásilag sokszínű pakisztáni társadalmat;

10.  sürgős és lényegi politikai irányváltásra szólít fel az ilyen szélsőségesek megbékéltetésére irányuló politikától való eltávolodás érdekében, a katonaság, az igazságszolgáltatás, a média és a politikai osztály támogatásával, tekintettel arra, hogy a status quo ilyen drámai következményekkel járt; felszólítja a pakisztáni kormányt, ne engedje, hogy az országban a vallási tolerancia és az egyetemes emberi jogi elvek érdekében felszólaló hangokat szélsőségesek elhallgattassák;

11.  mélységesen aggasztja az intolerancia és erőszak légköre, és sürgeti a pakisztáni kormányt, hogy indítson büntetőeljárást azok ellen, akik erőszakra buzdítanak Pakisztánban, különösen pedig azok ellen, akik a velük ellentétes véleményen lévő személyek vagy csoportok meggyilkolására szólítanak fel, vagy egyes esetekben ezért cserébe díjat ajánlanak fel, valamint hogy hozzon további intézkedéseket a témával kapcsolatos véleménycsere megkönnyítése érdekében;

12.  különösen elismerően nyilatkozik Shíri Rahman, volt miniszter, és Shahbaz Bhatti, egykori kisebbségügyi miniszternek az istenkáromlási törvények módosítására irányuló erőfeszítéseiről, melyek e törvényekkel való visszaélések megakadályozását célozták, és felszólítja a kormányt, hogy helyezze hatályon kívül ezeket a törvényeket és az egyéb, megkülönböztető jogszabályokat, többek közt a büntetőtörvénykönyv 295 B és C szakaszát, amelyek a múlt maradványai; ugyanakkor sürgeti a pakisztáni kormányt, hogy szerezzen érvényt a meglévő jogszabályoknak, pl. a büntetőtörvénykönyv 137. cikkének, amely a gyűlöletbeszédet bűncselekménynek minősíti;

13.  felszólítja az illetékes uniós intézményeket, hogy a társadalom vallási toleranciájának ügyét foglalják bele a Pakisztánnal folytatott politikai párbeszédbe, mivel ez az ügy központi jelentőségű a vallási szélsőségek elleni hosszú távú küzdelemben;

14.  javasolja, hogy az EU hívja meg Pakisztán kormányát egy évente megtartandó, a pakisztáni kisebbségek helyzetével foglalkozó közös kerekasztal-találkozóra, és hogy vonja be az Európai Parlamentet a rendezvény előkészítésébe és megvalósításába;

15.  felszólítja az illetékes uniós intézményeket, hogy továbbra is részesítsék anyagi támogatásban az emberi jogi szervezeteket és az emberi jogok védelmezőit, és hogy vázoljanak fel gyakorlati intézkedéseket az istenkáromlásról szóló törvények és más diszkrimináló jogszabályok ellen alakult, pakisztáni civil társadalmi mozgalom támogatására;

16.  üdvözli a valláson vagy meggyőződésen alapuló intoleranciáról, megkülönböztetésről és erőszakról szóló legutóbbi tanácsi következtetéseket, amelyek az uniós fellépés e téren való fokozását szorgalmazzák; felhívja az illetékes uniós intézményeket, hogy aktívan kövessék nyomon a világban előforduló vallási üldöztetési ügyeket;

17.  felszólítja az illetékes uniós intézményeket, hogy vizsgálják meg, milyen lehetőségek vannak a demokrácia és az emberi jogok európai eszközének a vallási intolerancia, a szélsőségek és a diszkriminatív törvények elleni globális küzdelmet támogató fellépések finanszírozására való felhasználására; ismételten felszólítja az EU főképviselőjét, hogy hozzon létre állandó kapacitást az Európai Külügyi Szolgálat emberi jogi főigazgatóságán a lelkiismereti szabadság és az ahhoz kapcsolódó jogok kormányok általi és társadalmi korlátozásának nyomon követésére;

18.  felszólítja az illetékes uniós intézményeket, hogy ösztönözzék Pakisztán kormányát, hogy ismét állítson fel külön emberi jogi minisztériumot és egy tényleges, független és hiteles nemzeti emberi jogi bizottságot;

19.  ösztönzi az illetékes uniós intézményeket, hogy ragaszkodjanak ahhoz, hogy Pakisztán kormánya tartsa fenn az Európai Unió és a Pakisztáni Iszlám Köztársaság közötti együttműködési megállapodásba foglalt, a demokráciára és az emberi jogokra vonatkozó záradékot; felszólítja Európai Külügyi Szolgálatot, hogy nyújtson be jelentést az együttműködési megállapodás, valamint a demokrácia- és emberi jogi záradék végrehajtásáról;

20.  emlékeztet arra, hogy Pakisztánt A Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának részes feleként bizonyos kötelezettségek terhelik, és felszólítja Pakisztán illetékes hatóságait, hogy kezdjék meg A Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányával kapcsolatban tett általános fenntartások alkalmazási körének felülvizsgálatát, melyek némelyike korlátozza a pakisztáni alkotmányba foglalt jogokat vagy ellentétes a nemzetközi jog nemzeti joggal szembeni szupremáciájának elvével; úgy véli, hogy az istenkáromlásról szóló törvények jelenlegi alkalmazási módja egyértelműen megszegi ezeket a kötelezettségeket, és kéri az EKSZ-t, hogy ezt vegye figyelembe a GSP+ rendszer (általános preferenciális rendszer) 2013-tól történő, Pakisztánra való alkalmazásánál, és az ügyben tegyen jelentést az Európai Parlamentnek;

21.  utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, az Európai Külügyi Szolgálatnak, az Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének/a Bizottság alelnökének, a tagállamok kormányainak és parlamentjeinek, valamint Pakisztán kormányának és parlamentjének.

(1) Elfogadott szövegek, P7_TA(2011)0026. (2) Elfogadott szövegek, P7_TA(2010)0194. (3) HL C 175. E, 2008.7.10., 583. o. (4) HL C 263. E, 2008.10.16., 666. o. (5) HL C 282. E, 2008.11.6., 432. o. (6) Elfogadott szövegek, P7_TA(2010)0489.

Az Európai Parlament 2011. március 10-i állásfoglalása Fehéroroszországról (különösen Alesz Mihalevics és Natalia Ragyina esetéről)

P7_TA(2011)0099 RC-B7-0167/2011

Az Európai Parlament,

–  tekintettel a Fehéroroszországról szóló korábbi állásfoglalásaira, különösen a 2011. január 20-i(1), a 2009. december 17-i(2) és a 2008. május 22-i(3) állásfoglalására,

–  tekintettel Catherine Ashton, az EU főképviselője 2011. február 18-i brüsszeli nyilatkozatára a fehérorosz ellenzék képviselőinek elítéléséről,

–  tekintettel a Külügyek Tanácsa 2011. január 31-i brüsszeli 3065. ülésén Fehéroroszországról elfogadott tanácsi következtetésekre,

–  tekintettel az egyes fehérorosz tisztviselőkkel szembeni korlátozó intézkedésekről szóló 2010/639/KKBP tanácsi határozat módosításáról szóló 2011. január 31-i 2011/69/KKBP tanácsi határozatra,

–  tekintettel az ENSZ kínzás és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó büntetések vagy bánásmódok elleni egyezményére (kínzás elleni egyezmény), amelynek Fehéroroszország részes fele,

–  tekintettel az ENSZ fogvatartottakkal való bánásmódra vonatkozó minimumszabályaira,

–  tekintettel a 2001-ben elfogadott és 2008-ban felülvizsgált „Iránymutatás az EU harmadik országok felé irányuló, a kínzással és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmóddal vagy büntetéssel kapcsolatos politikájáról” című dokumentumra,

–  tekintettel az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének az elnökválasztásokat követő fehérorosz helyzetről szóló, 2011. január 27-i 1790 (2011). sz. határozatára,

–  tekintettel az Amnesty International 2011. február 2-i, „Biztonság, béke és rend? Jogsértések a fehérorosz választások nyomán” című jelentésére,

–  tekintettel eljárási szabályzata 122. cikkének (5) bekezdésére,

A.  mivel számos ellenzéki személyt – beleértve korábbi elnökjelölteket, újságírókat és emberi jogi aktivistákat – letartóztattak a 2010. december 19-i minszki események után, és azóta is fogva tartják őket a KGB börtönében; mivel az ellenzékiek és az emberi jogi aktivisták ellen irányuló elnyomás és politikai indíttatású perek a mai napig folytatódnak és mostanra több mint 40 ember megvádolásához vezettek, akiket 15 évig terjedő börtönbüntetés fenyeget,

B.  mivel a minszki legfőbb ügyész hivatala öt hónapra meghosszabbította a 2010. december 19-i eseményekhez kapcsolódó úgynevezett „tömeges lázadás/felkelés” ügyének kivizsgálására szánt időszakot; mivel az ezen üggyel kapcsolatban vádolt elnökjelöltek, ellenzéki aktivisták, emberi jogi jogvédők és újságírók elleni perek politikai indíttatásúak,

C.  mivel Aljakszandr Atroscsankaut, Aljakszandr Malhanaut, Zmicer Novikot, Vaszil Parfiankut, Uladzimir Nyekljajev és Andrej Szannyikau demokratikus ellenzéki jelöltek választási kampánycsapatának tagjait a 2010. december 19-i tüntetésekkel összefüggésben három és négy év közötti szigorított börtönbüntetésre ítélték; mivel ügyvédeik állítása szerint a hatóságok nem bizonyították bűnösségüket,

D.  mivel ügyvédeiktől több esetben megtagadták, hogy találkozzanak velük; mivel a KGB-től érkező fenyegetések következtében az ügyvédek arra kényszerültek, hogy visszalépjenek az ügyektől, és később az Igazságügyi Minisztérium visszavonta engedélyüket,

E.  mivel Alesz Mihalevics korábbi elnökjelöltet, akit a választás utáni tiltakozásokat követően bebörtönöztek, csak 2011. február 26-án bocsátották szabadon, miután kötelezettséget vállalt a fehérorosz KGB-vel való együttműködésre, amelyet azóta nyilvánosan megtagadott,

F.  mivel 2011. február 28-án Alesz Mihalevics nyilatkozatot adott ki, amelyben a politikai foglyok mentális és fizikai kínzásáról számolt be, amelynek célja vallomásuk kikényszerítése és a bűnösségüket alátámasztó bizonyítékok elfogadtatása volt,

G.  mivel Natalia Ragyinát, az ellenzéki Charta 97 weboldal szerkesztőjét szintén letartóztatták 2010 decemberében és az elnökválasztást követő tömeges engedetlenség szervezésével és az abban való részvétellel vádolták meg; mivel Ragyina asszonyt kiengedték a KGB fogdájából és megtiltották, hogy elhagyja lakóhelyét, amíg ügyének kivizsgálása le nem zárul,

H.  mivel szabadon bocsátása után Natalia Ragyina kijelentette, hogy fogva tartása alatt a KGB ügynökei pszichológiai nyomásnak vetették alá és megpróbálták beszervezni a KGB informátorának; mivel nyilatkozata megerősíti a KGB minszki börtönében fogva tartott politikai foglyok kínzásáról szóló jelentéseket,

I.  mivel a fehérorosz Állambiztonsági Bizottság tagadta, hogy bármilyen kínzást alkalmaztak volna a KGB börtönében fogva tartott személyekkel szemben,

1.  elítéli, hogy a fehérorosz hatóságok nem tartják tiszteletben a gyülekezési és egyesülési szabadság alapvető jogát, és kéri minden fogva tartott tüntető azonnali és feltétel nélküli szabadon bocsátását és az ellenük felhozott politikai indíttatású vádak ejtését;

2.  a legszigorúbban elítéli a fogvatartottakkal szemben alkalmazott kínzást mint olyan embertelen bánásmódot, amelyet egyértelműen tilt a nemzetközi jog és teljes mértékben elfogadhatatlan egy európai országban, amely az EU egyik legközelebbi szomszédja;

3.  elítéli a fiatal ellenzéki aktivistákra nemrégiben csak azért kiszabott súlyos büntetéseket, mert részt vettek a 2010. december 19-i tüntetéseken, hiszen ez politikai és polgári jogaik felháborító és súlyos megsértése, valamint azon nemzetközi egyezmények kirívó megszegése, amelyeknek Fehéroroszország részes fele;

4.  kifogásolja a fehérorosz politikai ellenzékkel szemben alkalmazott félelemkeltést és megfélemlítést; elítéli a választások napját követően a civil társadalmi aktivisták és a szabad sajtó ellen irányuló elnyomást és zaklatást, beleértve a magánlakásokban, szerkesztőségi irodákban és civil társadalmi szervezetek irodáiban foganatosított tömeges házkutatásokat, valamint az egyetemekről és munkahelyekről való kizárásokat; felhívja a hatóságokat, hogy tartsák tiszteletben a szólásszabadságot és a médiapluralizmust Fehéroroszországban;

5.  sürgeti Fehéroroszországot, hogy tartsa tiszteletben a jogállamiságot, a nemzetközi egyezményeket és azokat a nemzeti törvényeket, amelyek garantálják a fogvatartottakkal való megfelelő bánásmódot, valamint a rokonaikkal és jogi tanácsadóikkal való korlátlan kapcsolattartást és az egészségügyi ellátáshoz való korlátlan hozzáférésüket, és hogy szüntesse meg a politikai ellenzék, az emberi jogi aktivisták és a független média folyamatos zaklatását;

6.  elítéli a minszki városi ügyvédi kamara azon határozatát, hogy visszavonja a tömeges lázadással kapcsolatos büntetőügyben vádolt személyek egyes ügyvédei, többek között Aleh Ahijev, Pavel Szapelko, Taccjana Ahijeva, Uladzimir Tuscsik és Tamata Harajeva engedélyét, és felszólítja a minszki városi ügyvédi kamarát e határozata visszavonására;

7.  elítéli, hogy az igazságügyi miniszter menesztette Aljakszandr Pilhankát, a minszki városi ügyvédi kamara elnökét, mert aggályait fejezte ki azon minisztériumi döntés megalapozatlansága miatt, amelyben visszavonták az úgynevezett lázadással kapcsolatos ügyben érintett négy ügyvéd engedélyét, ami bizonyítja, hogy az igazságszolgáltatás és az egyes ügyvédek függetlensége ténylegesen veszélyben van;

8.  sürgeti a fehérorosz hatóságokat, hogy alaposan és pártatlanul vizsgálják ki a politikai foglyok állítólagos kínzását, és azonosítsák és állítsák bíróság elé a kínzásokban részt vevő személyeket;

9.  felhívja a fehérorosz hatóságokat a nyilvános eseményekről szóló törvény felülvizsgálatára és a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányával történő összhangba hozatalára;

10.  felhívja a Tanácsot, a Bizottságot, az EU főképviselőjét és az EU egyéb partnerországait, hogy fontolják meg a korlátozó intézkedések kiterjesztését az ügyészekre, bírákra és a fehérorosz emberi jogi visszaélésekben érintett KGB-tisztviselőkre, amíg az országban tapasztalható elnyomás azonnal meg nem szűnik és jelentős előrelépésre nem kerül sor az emberi jogok és az alapvető szabadságjogok terén; úgy ítéli meg, hogy a Tanácsnak meg kellene vizsgálnia hathatós és célzott gazdasági szankciók bevezetésének lehetőségét a fehérorosz kormány tulajdonában lévő vállalatokkal szemben;

11.  üdvözli kilenc további ország – Horvátország, Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság, Montenegró, Albánia, Bosznia-Hercegovina, Szerbia, Izland, Liechtenstein és Norvégia – azon kötelezettségvállalását, hogy korlátozó intézkedéseket alkalmaz egyes fehérorosz tisztségviselőkkel szemben;

12.  megismétli, hogy amennyiben a fehérorosz kormány nem tesz azonnal lépéseket a demokratizálódás és az emberi jogok tiszteletben tartása irányába, befagyasztja az Európai Unió és Fehéroroszország közti kapcsolatokat, beleértve Fehéroroszország keleti partnerségben való részvételét is;

13.  hangsúlyozza, hogy az ellenzékkel szemben a választások után hozott szigorításoknak az EU–fehérorosz kapcsolatokra gyakorolt politikai következményei ellenére az EU-nak fokoznia kell a fehérorosz civil társadalom számára nyújtott segítségét, beleértve a vízumeljárások megkönnyítését;

14.  utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének, a Tanácsnak, a Bizottságnak, a tagállamok parlamentjeinek és kormányainak, az EBESZ és az Európa Tanács parlamenti közgyűléseinek, valamint a fehérorosz parlamentnek és kormánynak.

(1) Elfogadott szövegek, P7_TA(2011)0022. (2) HL C 286. E, 2010.10.22., 16. o. (3) HL C 279. E, 2009.11.19., 113. o.

Az Európai Parlament 2011. március 10-i állásfoglalása a kashgari helyzetről és az ottani kulturális örökségről (Xinjiang-Ujgur autonóm tartomány, Kína)

P7_TA(2011)0100 RC-B7-0168/2011

Az Európai Parlament,

–  tekintettel a Kínáról, nevezetesen az emberi jogok és a kisebbségi jogok kérdéséről szóló korábbi állásfoglalásaira, és különösen a 2009. november 26-án(1) és 2010. november 25-én(2) elfogadott állásfoglalására,

–  tekintettel a 2010. október 6-án Brüsszelben megrendezett 13. EU-Kína csúcstalálkozóra, amelyben helyt kapott az első EU-Kína magas szintű kulturális fórum is, melynek célja az EU és Kína közötti kulturális párbeszéd és együttműködés erősítése,

–  tekintettel a nemzeti vagy etnikai, vallási és nyelvi kisebbségekhez tartozó személyek jogairól szóló, az ENSZ közgyűlése által 1992. december 18-án elfogadott 47/135. számú nyilatkozatra, amely kimondja, hogy „Az államok a saját területükön védik a kisebbségek létezését és nemzeti vagy etnikai, kulturális, vallási és nyelvi identitását”,

–  tekintettel a Kínai Népköztársaság alkotmányának 4., 22., és 119. cikkére, amelyek a nemzeti kisebbségek által lakott területek kulturális fejlesztésének állami finanszírozásáról, az értékes kulturális műemlékek és kegyhelyek állami védelméről, és a nemzetiségek kulturális örökségének védelméről rendelkeznek,

–  tekintettel eljárási szabályzata 122. cikkének (5) bekezdésére,

A.  mivel 2009-ben a kínai kormány bejelentette, hogy 500 millió dollárt fordít a „kashgari veszélyes épületek” elnevezésű városmodernizációs programra, amelynek keretében 2009 óta szünet nélkül rombolja le az ókori Selyemút mellett elhelyezkedő Kashgar városát azzal a végső célkitűzéssel, hogy az óváros 85%-át a földel tegye egyenlővé, majd utána oda modern lakóházakat építsen fel, és az óváros megmaradt részeit vegyes sino-ujgur turistalátványossággá alakítsa,

B.  mivel Peking továbbra sem engedi, hogy a közép-ázsiai Selyemút mentén elhelyezkedő kulturális nevezetességek védelmére irányuló tervezett nemzetközi pályázat keretében Kashgar is kérvényezze az UNESCO világörökségi státuszt,

C.  mivel Kashgar városa ókori kereskedelmi és a turisztikai központként nemzetközi tekintetben is egyedülálló történelmi és földrajzi jelentőségű építészeti örökséggel rendelkezik,

D.  mivel Kashgar városa a térség ujgur és hui lakosságának kulturális identitása, valamint Kína kulturális sokszínűségének szempontjából szimbolikus jelentőséggel bír,

E.  mivel a rekonstrukciós program hivatalos indoklása – nevezetesen hogy az épületeket földrengésbiztossá kell tenni – nem indokolja a régi épületek teljes lerombolását, és mivel lehetőségként kínálkozik a kulturális értékeket megőrző renoválás,

F.  mivel Peking Kína egyéb térségeiben helyi „fejlesztési terveknek” álcázva folytatja romboló szándékú modernizációs tevékenységét, amelynek keretében a felbecsülhetetlen történelmi és kulturális örökség jelentőségére tekintet nélkül, valamint anélkül, hogy Kína több ezer évre visszanyúló történelmi és kulturális fejlődésének a jövő generációk és a világ számára való megörökítése céljából a műemléki és építészeti kincsek, valamint az épületek skanzenekben vagy múzeumokban történő megőrzésének kiemelt jelentőséget tulajdonítana, történelmi jelentőségű épületeket rombol le és kényszer-kitelepítéseket folytat,

G.  mivel Peking a Xinjiang-Ujgur autonóm övezetben folyamatosan elnyomó jellegű etnokulturális politikát folytat, amely a 2009. évi urumqi zavargásokon részt vevő ujgur tüntetők erőszakos leverésében csúcsosodott ki,

H.  mivel az ujgur és a hui népesség emberi jogait folyamatosan megsértik, és mivel sokuktól megtagadják a nekik kijáró politikai képviseletet és a kulturális önrendelkezés jogát,

1.  felhívja a kínai kormányt, hogy azonnal vessen véget a kashgari épületek fennmaradását veszélyeztető rombolásnak, és készíttessen átfogó szakértői jelentést a helyreállítás kultúra-érzékeny módjairól;

2.  felhívja a kínai kormányt, hogy állítsa le az összes kényszer-áttelepítést, valamint vessen véget a kashgari ujgurok lakóhelyeik lerombolásából következő társadalmi kirekesztésének, és nyújtson kártérítést a már elszenvedett károkért;

3.  felszólítja a kínai hatóságokat, hogy tegyenek meg mindent az őszinte han–ujgur párbeszéd kialakítása érdekében, fogadjanak el a helyi tulajdonlást erősítő, befogadóbb és átfogóbb gazdaságpolitikákat Hszincsiangban, valamint védelmezzék az ujgur népesség kulturális identitását;

4.  sürgeti a kínai kormányt, hogy tegyen eleget alkotmányos kötelezettségének, és támogassa az kashgari és a Xinjiang-Ujgur autonóm övezet erősen ujgur identitású kulturális hagyományait;

5.  felhívja a kínai hatóságokat, hogy vezessenek be több intézkedést a kínai civilizáció örökségének széthordásáért felelős illegális kereskedelem és csempészet megakadályozása érdekében;

6.  felhívja a kínai kulturális minisztert, hogy vizsgálja felül a kulturális kincsek megőrzésére vonatkozó szabályokat és törvényeket annak érdekében, hogy azokat hozzá lehessen igazítani a kisebbségi etnikai csoportok gyorsan változó életstílusához, mely csoportok gyakran nincsenek tudatában, milyen kulturális örökségnek vannak birtokában, és azokat nem megfelelően kezelik, illetve elutasítják azok védelmét; ezzel kapcsolatosan nemzeti szintű tájékoztató kampányok szervezésére hív fel;

7.  sürgeti a kínai kormányt, hogy vegye fontolóra Kashgar városának bevételét abba a pályázatba, amelyet Kazahsztánnal, Kirgizisztánnal, Tádzsikisztánnal és Üzbegisztánnal közösen nyújt be a Selyemút UNESCO világörökségi státuszának elnyerése érdekében;

8.  felhívja a kínai kormányt, hogy hagyjon fel az ujgur és a hu népességgel szemben folytatott mindennemű diszkriminatív és elnyomó jellegű politikával, és tartsa tiszteletben a kulturális kifejezéshez fűződő alapvető jogaikat, figyelemmel Tursunjan Hezim volt történelemtanár esetére, akit titkos tárgyalást követően hétévi börtönbüntetésre ítéltek, valamint a többi, az elmúlt hónapokban bebörtönzött aktivistára;

9.  felhívja az európai külügyi szolgálatot, hogy a demokráciáért és az emberi jogokért indított európai kezdeményezés keretében dolgozzon ki további intézkedéseket Kína etnikai, vallási és nyelvi kisebbségei emberi és kulturális jogainak megvédése érdekében;

10.  felhívja az EU-képviseletet és a Bizottság alelnökét/az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjét, hogy fokozzák az emberi és a kisebbségi jogokról folytatott párbeszédet a Kínai Népköztársasággal, és tegyék azt hatékonyabbá és célirányosabbá;

11.  utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Bizottság alelnökének/az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének, a tagállamok kormányának és parlamentjének, az ENSZ főtitkárának, az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának, az UNESCO-nak, a Kínai Népköztársaság Országos Népi Gyűlésének (és állandó bizottságának) és a XUAR regionális párt állandó bizottságának.

(1) HL C 285. E, 2010.10.21., 80. o. (2) Elfogadott szövegek, P7_TA(2010)0449.

Az Európai Parlament 2011. március 10-i nyilatkozata a kölcsönös önsegélyező egyesületek, társaságok és alapítványok európai statútumának létrehozásáról

P7_TA(2011)0101 P7_DCL(2010)0084

Az Európai Parlament,

–  tekintettel az Európai Parlament szociális gazdaságról szóló, 2009. február 19-i állásfoglalására(1),

–  tekintettel az Európai Parlament 2010. május 20-i, „Az egységes piac megteremtése a fogyasztók és a polgárok számára” című állásfoglalására(2),

–  tekintettel eljárási szabályzata 123. cikkére,

A.  mivel a társadalmi jólét és stabilitás a vállalkozások sokféleségéből fakad, és mivel a kölcsönös önsegélyező egyesületek, társaságok és alapítványok hozzájárulnak ehhez a sokféleséghez, alapvető értékeken – a szolidaritáson, a demokratikus ellenőrzésen és a nyereség helyett társadalmi célokat előnyben részesítő megközelítésen – alapuló, sajátos üzleti modellt kínálva;

B.  mivel a kölcsönös önsegélyező egyesületek, társaságok és alapítványok mindeddig elsősorban nemzeti szinten fejlődtek, és ahhoz, hogy a bennük rejlő vállalkozási lehetőségek az EU szintjén a lehető legtöbb előnyt hozzák, javítani kell a hozzájuk történő, határokon átnyúló hozzáférésen;

1.  megjegyzi, hogy a kölcsönös önsegélyező egyesületekre, társaságokra és alapítványok számára is egyenlő feltételeket és a más jogi formájú szervezetek esetében érvényes lehetőségeket kell alkalmazni, európai dimenziót kínálva számukra szervezetük és tevékenységeik tekintetében egyaránt;

2.  kéri a Bizottságot, hogy tegye meg a szükséges lépéseket a kölcsönös önsegélyező egyesületek, társaságok és alapítványok európai statútumának létrehozására irányuló javaslatok előterjesztése érdekében, valamint tegyen javaslatot a kölcsönös önsegélyező egyesületekről és társaságokról szóló megvalósíthatósági és hatástanulmány készítésére, illetve az alapítványokról szóló hatástanulmány megfelelő időben történő befejezésére;

3.  utasítja elnökét, hogy továbbítsa e nyilatkozatot az aláírók nevével(3) együtt a Bizottságnak, a Tanácsnak, valamint a tagállamok kormányainak és parlamentjeinek.

(1) HL C 76. E, 2010.3.25., 16. o. (2) Elfogadott szövegek, P7_TA(2010)0186. (3) Az aláírók listája a 2011. március 10-i jegyzőkönyv 1. mellékletében jelent meg (P7_PV(2011)03-10(ANN1)).

Az Európai Parlament 2011. március 10-i nyilatkozata a nehéz tehergépjárművek ütközéses baleseteiről

P7_TA(2011)0102 P7_DCL(2010)0081

Az Európai Parlament,

–  tekintettel eljárási szabályzata 123. cikkére,

A.  mivel a nehéz tehergépjárművek az EU járműállományának 3%-át teszik ki, de a halálos ütközéses balesetek 14%-át okozzák, ami az Európai Unió 27 tagállamaiban éves szinten több mint 4000 halálesetet jelent,

B.  mivel Európában minden évben mintegy 400 személy, nagyrészt védtelen úthasználók – például kerékpárosok, motorkerékpárosok és gyalogosok – vesztik életüket a nehéz tehergépjárművek „holttere” miatt,

C.  mivel a tükrök vagy az egyre olcsóbb kamerarendszerek, aktív figyelmeztető rendszerek, fejlett vészfékező és sávelhagyásra figyelmeztető rendszerek teljes körű beszerelésével e halálesetek közül sok elkerülhető lenne,

D.  mivel az újonnan nyilvántartásba vett nehéz tehergépjárművekről szóló 2003/97/EK irányelv és a forgalomban levő nehéz tehergépjárművekről szóló 2007/38/EK irányelv szigorított láthatósági követelményei ellenére számottevő és veszélyes holttér marad a nehéz tehergépjárművek körül,

E.  mivel a 2007-es követelmények enyhébbek, mint a 2003. éviek, és ezeket a tagállamok – a közúti balesetek számának felére csökkentésére irányuló uniós törekvés ellenére – elégtelenül hajtották végre,

1.  sürgeti a Bizottságot, hogy gyorsítsa fel a 2007/38/EK irányelv értékelését, és vizsgálja azt felül annak érdekében, hogy azt a technológiai fejlődéshez és az újonnan nyilvántartásba vett tehergépjárművek közvetett látást biztosító felszereléseire vonatkozó legújabb követelményekhez igazítsa, hogy ezáltal optimális szintű biztonságot biztosítson;

2.  sürgeti a Bizottságot annak biztosítására, hogy az általános biztonságról szóló 661/2009/EK rendelettel összhangban a fejlett vészfékező rendszerek és sávelhagyásra figyelmeztető rendszerek kötelező beszerelése alól semmilyen mentességet ne biztosítsanak;

3.  utasítja elnökét, hogy továbbítsa e nyilatkozatot az aláírók nevével(1) együtt a Tanácsnak és a Bizottságnak.

(1) Az aláírók listája a 2011. március 10-i jegyzőkönyv 2. mellékletében jelent meg (P7_PV(2011)03-10(ANN2)).