Az Európai Parlament 2012. július 5-i állásfoglalása a kínai kényszerabortusszal kapcsolatos botrányról (2012/2712(RSP))
Az Európai Parlament,
– tekintettel a nőkkel szembeni hátrányos megkülönböztetés minden formájának kiküszöböléséről szóló egyezményre (CEDAW) és annak fakultatív jegyzőkönyvére, valamint a kínzás és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó büntetések vagy bánásmódok elleni egyezményre,
– tekintettel a gyermek jogairól szóló egyezményre,
– tekintettel az 1994-ben Kairóban tartott nemzetközi népesedési és fejlesztési konferenciára (ICPD),
– tekintettel Kína egykepolitikájára és az abortusszal kapcsolatos kínai jogszabályokra,
A. mivel Csenping megyében (Senhszi tartomány) 2012. június 2-án erőszakkal elvitték otthonából és abortuszra kényszerítették a héthónapos terhes Feng Csian-mejt, ami Kínában és szerte a világban komoly felháborodást és tiltakozási hullámot keltett;
B. mivel a kínai jogszabályok értelében a hatodik hónap után tilos abortuszt végezni; mivel az ankangi helyi hatóságok vizsgálata megállapította, hogy a Csenping megyei tisztviselők „kegyetlenül jártak el” és „rábírták” Fenget a terhesség megszakíttatására; mivel a jelentés szerint ez a döntés sértette az anya jogait; mivel az ankangi helyi hatóságok bejelentették, hogy büntetést szabnak ki a családtervezési bizottság ügyben érintett helyi tisztviselőire, közülük többet el is bocsátanak;
C. mivel a vizsgálat szerint a helyi tisztviselők 40 000 jüanos „biztosítékul szolgáló letétet” követeltek Feng családjától, ami a férj szerint valójában a második gyermek vállalása miatt kiszabott bírság volt; mivel a helyi hatóságoknak nem állt volna jogában ilyen letétet követelni; mivel Fenget arra kényszerítették, hogy írjon alá egy nyilatkozatot, amellyel – mivel nem tudja kifizetni a bírságot – beleegyezik a terhesség megszakításába, majd később kórházi őrizetben tartották;
D. mivel Kína egykepolitikájának következményeként igen gyakoriak a magzat neme alapján történő illegális abortuszok, amelyek miatt megbomlik a számbeli egyensúly a férfiak és a nők között;
E. mivel az EU a múltban is támogatott és jelenleg is támogat olyan szervezeteket, amelyek a kínai családtervezési politikával kapcsolatos tevékenységeket végeznek;
1. egyértelműen hangsúlyozza, hogy a nemzetközi népesedési és fejlesztési konferencia cselekvési terve értelmében a családtervezési programoknak azt a célt kell szolgálniuk, hogy a párok és egyének szabad, felelős és megfelelő információkon alapuló döntést hozhassanak a gyermekvállalás tekintetében, valamint hogy biztonságos, hatékony és elfogadható családtervezési módszereket kínáljanak számukra, kizárva a kényszer valamennyi formáját;
2. ismételten kijelenti, hogy valamennyi nőnek alapvető joga a közegészségügyi rendszerekhez való hozzáférés, különös tekintettel az Egészségügyi Világszervezet meghatározása szerinti egészségügyi alapellátásra és szülészeti-nőgyógyászati ellátásra;
3. részvétét fejezi ki az áldozatok családjainak, határozottan elítéli a zaklatást, amelynek ki vannak téve, továbbá hivatalos védelmet kér számukra;
4. határozottan elítéli azt a döntést, amelynek értelmében abortuszra kényszerítették Fenget, általánosságban is elítéli a kényszerabortuszok és a kényszersterilizáció gyakorlatát, különösen az egykepolitika összefüggéseiben;
5. üdvözli az ankangi helyi hatóságok döntését, amely szerint kártérítést nyújtanak Feng családjának és szigorú büntetést szabnak ki az ügyben érintett helyi tisztviselőkre;
6. megállapítja, hogy Feng esete az internetnek köszönhetően vált széles körben ismertté, és hangsúlyozza a véleménynyilvánítás szabadságának fontosságát, ideértve az online környezetet is; elégedetten üdvözli, hogy nyilvános vita alakult ki az ügyben, részben a mikroblogszférának köszönhetően;
7. fontosnak tartja az értelmiségiek és kutatók körében azzal kapcsolatosan zajló vitát, hogy folytatni kell-e a kínai egykepolitikát;
8. sürgeti a Bizottságot annak biztosítására, hogy projekttámogatásai nem sértik az Európai Unió 2012. évi általános költségvetése III. szakaszának 21. címében szereplő megjegyzéseket;
9. felkéri a Bizottságot és az Európai Külügyi Szolgálatot, hogy a kényszerabortuszok kérdését vegyék fel a Kínával tartandó következő emberi jogi párbeszéd napirendjére;
10. utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Bizottság alelnökének/az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének, a tagállamok kormányainak és parlamentjeinek, az Európai Unió ENSZ mellett működő delegációjának, valamint a Kínai Népi Demokratikus Köztársaság kormányának és parlamentjének.