Az Európai Parlament,

–  tekintettel az Európai Unióról szóló szerződés (EUSZ) 42. cikkének (7) bekezdésére és az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 222. cikkére,

–  tekintettel az EUSZ 24. cikkére és 42. cikkének (2) bekezdésére, az EUMSZ 122. cikkére és 196. cikkére,valamint az EUMSZ 222. cikkéről szóló 37. nyilatkozatra,

–  tekintettel az Egyesült Nemzetek Alapokmányára, és különösen VII. fejezetének és 51. cikkének rendelkezéseire,

–  tekintettel az Európai Tanács által 2003. december 12-én elfogadott európai biztonsági stratégiára, valamint a végrehajtásáról szóló jelentésre, amelyet a 2008. december 11–12-i Európai Tanács jóváhagyott,

–  tekintettel az Európai Uniónak a 2010. március 25–26-i Európai Tanács által jóváhagyott belső biztonsági stratégiájára,

–  tekintettel az Európai Unió terrorizmus elleni stratégiájára, amelyet a 2005. december 15–16-i Európai Tanács fogadott el,

–  tekintettel az Észak-atlanti Szerződés 4. és 5. cikkére;

–  tekintettel az Észak-atlanti Szerződés Szervezete tagjainak védelemére és biztonságára vonatkozó stratégiai koncepcióra, amelyet a 2010. november 19–20-án Lisszabonban megrendezett NATO-csúcstalálkozón fogadtak el,

–  tekintettel a Nyugat-Európai Unió feloszlatásáról szóló határozatra;

–  tekintettel az EU-n belüli katasztrófamegelőzés közösségi keretéről szóló, 2009. november 30-i tanácsi következtetésekre;

–  tekintettel „A katasztrófákra adott uniós válasz erősítése felé: a polgári védelem és a humanitárius segítségnyújtás szerepe” című, 2010. október 26-i bizottsági közleményre (COM(2010)0600),

–  tekintettel „Az EU belső biztonsági stratégiájának megvalósítása: öt lépés a biztonságosabb Európa felé” című, 2010. november 22-i bizottsági közleményre (COM(2010)0673),

–  tekintettel az EU szakpolitikai szintű válságkoordinációjára vonatkozó szabályokról szóló koncepcióra, amelyet a Coreper 2012. május 30-án jóváhagyott(1),

–  tekintettel az Európai Unió belső biztonsági stratégiájáról szóló, 2012. május 22-i állásfoglalására(2), a pénzügyi válságnak az uniós tagállamok védelmi ágazatára gyakorolt hatásáról szóló, 2011. december 14-i állásfoglalására(3), „A katasztrófákra adott uniós válasz erősítése: a polgári védelem és a humanitárius segítségnyújtás szerepe” című, 2011. szeptember 27-i állásfoglalására(4), valamint a polgári-katonai együttműködésről és polgári-katonai képességek kialakításáról szóló, 2010. november 23-i állásfoglalására(5),

–  tekintettel az EU 2009-es uniós vegyi, biológiai, radiológiai és nukleáris (CBRN) cselekvési tervre(6) és a vegyi, biológiai, radiológiai és nukleáris biztonság európai unióbeli növeléséről szóló uniós CBRN cselekvési tervről szóló, 2010. december 14-i állásfoglalására(7),

–  tekintettel eljárási szabályzata 48. cikkére,

–  tekintettel a Külügyi Bizottság jelentésére, valamint az Alkotmányügyi Bizottság és az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság véleményeire (A7-0356/2012),

A.  mivel az uniós tagállamok biztonsága nem választható el egymástól, és minden uniós polgár számára azonos biztonsági garanciákat és azonos szintű védelmet kell biztosítani a hagyományos és a nem hagyományos fenyegetésekkel szemben egyaránt; mivel Európában a béke, biztonság, a demokrácia, az emberi jogok, a jogállamiság és a szabadság – polgáraink jólétéhez nélkülözhetetlen értékek – védelmét az európai országoknak és az Uniónak továbbra is alapvető célként és feladatként kell kezelniük;

B.  mivel a világ jelenlegi biztonsági kockázatai között számos összetett és változó veszély szerepel, például a nemzetközi terrorizmus, a tömegpusztító fegyverek terjedése, széthulló államok, befagyott és véget nem érő konfliktusok, szervezett bűnözés, a kibertér fenyegetettsége, az energiaforrások szűkössége, a környezet állapotromlása és az azzal járó biztonsági kockázatok, a természeti és az ember által okozott katasztrófák, a járványok és számos egyéb veszély,

C.  mivel az EU elismeri a nemzetközi jogra támaszkodó, hatékony multilateralizmuson alapuló nemzetközi rendet, és azt, hogy ezzel kifejezésre jut az európaiak azon meggyőződése, hogy egyetlen nemzet sem szállhat szembe egyedül az új fenyegetésekkel;

D.  mivel a biztonság és a nemzetközi terrorizmus elleni küzdelem az Európai Unió prioritásai közé tartozik; mivel a tagállamok egyetértésével kidolgozott közös válaszra és közös stratégiára van szükség;

E.  mivel az elmúlt évtizedekben megszaporodtak és súlyosabbá váltak a természeti és az ember által okozott katasztrófák, és különösen az éghajlatváltozáshoz köthető katasztrófák, és az éghajlatváltozás fokozódásával az ilyen események várhatóan még gyakoribbá válnak;

F.  mivel a közös védelmet célzó közös védelmi politika fokozatos kialakítása megerősíti az európai identitást és az EU stratégiai önállóságát; mivel ezzel egyidejűleg az erősebb és cselekvőképesebb európai védelem alapvető fontosságú a transzatlanti kapcsolat megszilárdításához, figyelembe véve a gazdasági világválság által felgyorsított strukturális geostratégiai változásokat, és különösen most, amikor az Egyesült Államok stratégiailag az ázsiai–csendes-óceáni térségre helyezi át erőit;

G.  mivel az EU 21 tagállama, amely a NATO-nak is tagja, konzultálhat egymással, amikor területi integritásukat, politikai függetlenségüket vagy biztonságukat veszély fenyegeti, és fegyveres támadás esetén mindenkor köti őket a kollektív védelem;

H.  mivel, jóllehet továbbra is a tagállamok viselik az elsődleges felelősséget a területükön kialakult válságok kezeléséért, a súlyos és összetett biztonsági fenyegetések – például fegyveres támadások, terrorcselekmények, természeti, illetve vegyi, biológiai, radiológiai és nukleáris katasztrófák vagy informatikai támadások – egyre inkább határokon átnyúló természetűek, és könnyen előfordulhat, hogy meghaladják valamely tagállam egyedi kapacitásait, ezért létfontosságú, hogy a tagállamokra nézve kötelező erejű szolidaritás álljon fenn és összehangolt választ lehessen adni az ilyen fenyegetésekre;

I.  mivel a hasonló aggályok kezelése érdekében a Lisszaboni Szerződés bevezette az EUSZ 42. cikkének (7) bekezdését (a „kölcsönös védelmi” vagy „kölcsönös segítségnyújtási klauzula”(8) ) és az EUMSZ 222. cikkét („szolidaritási klauzula”), de csaknem három évvel a Szerződés hatálybalépését követően még mindig nincsenek végrehajtási rendelkezések, amelyek életbe léptetnék ezeket a klauzulákat;

Általános szempontok

1.  nyomatékosan kéri a tagállamokat, a Bizottságot és az alelnököt/főképviselőt, hogy teljes mértékben használják ki a Szerződés vonatkozó rendelkezései által kínált lehetőségeket és különösen a kölcsönös védelmi és a szolidaritási klauzulát annak érdekében, hogy minden európai polgárt azonos biztonsági garanciák illessenek meg mind a hagyományos, mind pedig a nem hagyományos fenyegetésekkel szemben – a biztonság oszthatatlanságának elve, valamint az uniós tagállamok közötti kölcsönös szolidaritás elve alapján –, figyelembe véve a fokozott költséghatékonyság, illetve a terhek és a költségek méltányos megosztásának szükségességét is;

2.  megismétli, hogy a tagállamoknak és az Uniónak minden jelentős biztonsági fenyegetés tekintetében megelőzésen, felkészültségen és válaszadáson alapuló politikát kell kidolgozniuk, különös tekintettel az európai biztonsági stratégiában, a belső biztonsági stratégiában és a terrorizmus elleni küzdelem uniós koordinátora által a Tanács számára készített rendszeres jelentésekben meghatározottakra;

3.  hangsúlyozza, hogy a tagállamoknak és az Uniónak rendszeresen közös fenyegetettség- és kockázatértékeléseket kell végezniük az egymással megosztott hírszerzési információk közös elemzése alapján, és maradéktalanul ki kell használniuk az EU-ban már meglévő struktúrákat, például a Helyzetelemző Központot;

4.  tudomásul veszi a NATO új stratégiai elképzelését, amely szerint katonai szövetségként betöltött szerepének fenntartásán túlmenően a politikai és védelmi szövetségként történő fellépéshez szükséges kapacitását is kiépítse, az EU-val partnerségi viszonyban együttműködve; megjegyzi, hogy a NATO céljai és az EUSZ 43. cikkében lefektetett célkitűzések között egymást kiegészítő elemek vannak; ezért óva int attól, hogy e két szervezet költséges párhuzamos erőfeszítéseket tegyen és ebből fakadóan pazarló módon használja fel erőforrásait, továbbá sokkal szorosabb és rendszeresebb politikai együttműködést sürget az EU főképviselője és a NATO főtitkára között a kockázatértékelés, az erőforrás-gazdálkodás, a politikai tervezés és a műveletek végrehajtása céljaira, polgári és katonai téren egyaránt;

5.  miközben ismételten megerősíti, hogy a területi integritás és a polgárok védelme továbbra is a védelmi politika központi elemét képezi, sürgeti a Tanácsot, hogy múlja felül a NATO megközelítését, amely olyan elkerülhetetlen körülményekkel foglalkozik, amelyek esetén a külső veszélyek megelőzése szükséges a szövetségesek védelmi érdekeinek előmozdításához, valamint erőfelfejlesztésre van szükség;

6.  újólag megerősíti, hogy kizárólag akkor engedhető meg, hogy az EU vagy tagállamai erőszakot alkalmazzanak, ha ez az Egyesült Nemzetek Alapokmánya alapján jogszerűen indokolt; hangsúlyozza ezzel kapcsolatban az egyéni és kollektív önvédelemhez való elidegeníthetetlen jog fontosságát; megismétli, hogy ragaszkodik a külföldi katonai és a polgári védelmi erőforrások katasztrófa idején történő bevetéséről szóló oslói iránymutatások tiszteletben tartásához; hangsúlyozza, hogy a konfliktusok, támadások és katasztrófák következményeire való reagálás helyett kívánatosabb az ilyen események megelőzése;

7.  felhívja a figyelmet azokra a különböző eszközökre, amelyekkel az Unió és a tagállamok a szolidaritás szellemében nézhetnek szembe a rendkívüli eseményekkel; emlékeztet arra, hogy a súlyos nehézségekkel küzdő tagállamok gazdasági és pénzügyi támogatásához az EUMSZ 122. cikke, a polgári védelem terén teendő intézkedésekhez pedig az EUMSZ 196. cikke használható fel jogalapként;

8.  emlékeztet a kül- és biztonságpolitika terén a kölcsönös politikai szolidaritás módszeres továbbfejlesztésére irányuló, az EUSZ 24. cikkében foglalt kötelezettségvállalásra; megemlíti a Lisszaboni Szerződés által a KKBP terén folytatott megerősített együttműködés számára kínált lehetőségeket, ideértve az konkrét feladatok és missziók államok koalícióira való kiosztását, valamint katonai ügyekben az állandó strukturált együttműködés koncepcióját;

9.  hangsúlyozza, hogy a kölcsönös védelmi és a szolidaritási klauzulának nem az a célja, hogy ezen eszközök bármelyikének a helyébe lépjen, hanem hogy védőernyőt biztosítson a rendkívüli fenyegetést vagy kár veszélyét magában foglaló helyzetekben, különösen akkor, amikor a válasz – a szükségesség és arányosság elvével összhangban – magas szintű politikai koordinációt és katonai fellépést igényel;

10.  kéri a Bizottságot és az alelnököt/főképviselőt, hogy 2012 vége előtt tegyék meg a tanácsi határozatra irányuló együttes javaslatukat, amelyben meghatározzák a szolidaritási klauzula végrehajtási szabályait az EUMSZ 222. cikke (3) bekezdésének rendelkezéseivel összhangban, tisztázva különösen a különböző szereplők szerepét és hatásköreit; a koherencia érdekében felhívja a Politikai és Biztonsági Bizottságot és a Belső Biztonsági Állandó Bizottságot, hogy terjesszenek elő együttes véleményt a szolidaritási klauzula végrehajtásáról, figyelembe véve mindkét klauzula politikai és operatív dimenzióit, közöttük a NATO-val való kapcsolattartást is; megjegyzi, hogy a kölcsönös segítségnyújtás nem katonai vonatkozásaival kapcsolatban a Tanácsnak minősített többségi szavazás útján kell eljárnia; ezzel összefüggésben hangsúlyozza, hogy a Parlamentet folyamatosan és teljes körűen tájékoztatni kell;

Kölcsönös védelmi klauzula
Hatály

11.  emlékezteti a tagállamokat arra, hogy egyértelműen kötelesek minden rendelkezésükre álló segítséget és támogatást megadni, ha valamely tagállamot saját területén fegyveres támadás ér; hangsúlyozza, hogy jóllehet valószínűtlen, hogy az előre látható jövőben a tagállamok valamelyikét súlyos támadás érje, továbbra is kiemelten kell kezelni a hagyományos területi védelmet és az új fenyegetésekkel szembeni védelmet egyaránt; emlékeztet arra is, hogy a Szerződés értelmében a kölcsönös védelem kérdését érintő kötelezettségvállalásoknak és együttműködésnek összhangban kell lenniük a NATO szerinti kötelezettségekkel, amely a tagjai közé tartozó államokra nézve továbbra is kollektív védelmük alapja és annak végrehajtási fóruma;

12.  rámutat, hogy ezzel párhuzamosan éppolyan fontos felkészülni a NATO-n kívüli uniós tagállamokat vagy uniós tagállamok észak-atlanti területen kívüli – és ezért a Washingtoni Szerződés hatálya alá nem tartozó – területeit érintő helyzetekre is, továbbá az olyan helyzetekre, amelyek esetében a NATO-n belül nem született megállapodás a közös fellépésről; hangsúlyozza ezzel összefüggésben, hogy képesnek kell lenni a Berlin plusz megállapodásban kilátásba helyezett kapacitásainak igénybevételére is;

13.  úgy véli, hogy még a nem fegyveres támadások is – például kritikus infrastruktúra ellen intézett informatikai támadások, amelyeket azzal a céllal indítanak, hogy súlyos károkat és zavart idézzenek elő valamely tagállamban, és amelyeket külső személytől eredőként azonosítanak – a klauzula hatálya alá tartozhatnak, ha a tagállam biztonsága számára e támadások következményei komoly fenyegetést jelentenek, maradéktalanul tiszteletben tartva eközben az arányosság elvét;

Kapacitások

14.  hangsúlyozza,hogy az európai országoknak meggyőző katonai kapacitásokkal kell rendelkezniük; arra ösztönzi a tagállamokat, hogy fokozzák erőfeszítéseiket az együttműködésen alapuló katonai képességfejlesztés tekintetében, nevezeten az EU és a NATO egymást kiegészítő „egyesítés és megosztás” és „intelligens védelem” kezdeményezésein keresztül, amelyek döntő fontosságú előrelépést jelentenek a védelmi költségvetések korlátozottságának idején, a szűk látókörű nemzeti megközelítés helyett az európai és regionális szinergiákat részesítve előnyben; ebben az összefüggésben megismétli arra irányuló felhívását, hogy az Európai Védelmi Ügynökség munkáját a nemzeti védelmi minisztériumok fokozottan tartsák tiszteletben és használják ki, továbbá arra ösztönzi a tagállamokat és az EKSZ-t, hogy folytassák a vitát a Lisszaboni Szerződésben kilátásba helyezett állandó strukturált együttműködés kialakításának céljából;

15.  úgy véli, hogy együttműködésük megszilárdítása érdekében mind a NATO-nak, mind pedig az EU-nak alapvető kapacitásaik megerősítésére, az átjárhatóság javítására, valamint doktrínáik, terveik, technológiáik, felszereléseik és felkészítési módszereik összehangolására kell összpontosítaniuk;

16.  ismételten felszólít a katonai követelmények módszeres harmonizálására és egy harmonizált uniós védelmi tervezési és beszerzési eljárás létrehozására, amely összhangban van az Uniós törekvéseinek szintjével és a NATO védelmi tervezési folyamatával; a kölcsönös védelmi klauzula által nyújtott magas szintű biztonsági garanciákra figyelemmel arra ösztönzi a tagállamokat, hogy – védelmi tervezésük alapvető elveiként – a képességfejlesztés területén vegyék fontolóra a multinacionális együttműködés, és adott esetben a szakosodás megvalósítását;

Struktúrák és eljárások

17.  felkéri az alelnököt/főképviselőt, hogy a hatékony válasz érdekében tegyen javaslatot gyakorlati intézkedésekre és iránymutatásokra arra az esetre, ha valamely tagállam alkalmazná a kölcsönös védelmi klauzulát, valamint elemezze az uniós intézmények szerepét a klauzula alkalmazása esetén; úgy véli, hogy a segítségnyújtás és a támogatás biztosítására vonatkozó kötelezettségnek a megtámadott tagállamok támogatása érdekében – a tagállamok közötti politikai szolidaritás kifejezéseként – biztosítania kell a gyors döntéshozatalt a Tanácsban; úgy véli, hogy az EUSZ 32. cikkének követelményei szerinti konzultáció ezt a célt szolgálná az egyes tagállamok azon jogának sérelme nélkül, hogy ezzel egy időben gondoskodjanak saját védelmükről;

18.  úgy véli, hogy amennyiben kollektív fellépésre kerül sor egy megtámadott tagállam védelme érdekében, úgy lehetővé kell tenni, hogy adott esetben felhasználják a meglévő uniós válságkezelési struktúrákat, és különösen elő kell irányozni egy uniós műveleti parancsnokság aktiválásának lehetőségét; hangsúlyozza, hogy a megfelelő szintű felkészültség és a gyors válaszlépés érdekében teljes értékű, állandó uniós műveleti parancsnokságra van szükség, és megismétli a tagállamokhoz intézett felhívását, hogy a közelmúltban aktivált uniós műveleti központot alapul véve hozzanak létre ilyen állandó kapacitást;

Szolidaritási klauzula
Hatály

19.  emlékeztet arra, hogy amennyiben valamely tagállamot terrortámadás ér vagy természeti vagy ember által okozott katasztrófa sújt, úgy a szolidaritás szellemében az Uniónak és a tagállamoknak kötelességük együttesen fellépni az érintett tagállam megsegítése érdekében, annak politikai hatóságai kérésére, továbbá az Uniónak az ilyen esetekben mozgósítania kell a rendelkezésére álló valamennyi eszközt, ideértve a tagállamok által rendelkezésre bocsátott katonai erőforrásokat is; emlékeztet ezenkívül arra, hogy az Uniót érintő terrorfenyegetések megakadályozása, valamint a demokratikus intézmények és a polgári lakosság terrortámadással szembeni védelme érdekében az Uniónak kötelessége mozgósítani a rendelkezésére álló valamennyi eszközt;

20.  kéri megfelelő egyensúly teremtését a rugalmasság és a következetesség között abban a tekintetben, hogy milyen típusú támadások és katasztrófák esetén léphet életbe a klauzula, ezzel biztosítva, hogy valamennyi súlyos fenyegetést – így a virtuális térben megvalósuló támadásokat, járványokat vagy energiakimaradásokat is – figyelembe vegyék; megjegyzi, hogy a klauzula kiterjedhet az Unió határain kívül bekövetkező, de a tagállamokra közvetlen és jelentős hatást gyakorló súlyos eseményekre is;

21.  hangsúlyozza, hogy a tagállamoknak be kell ruházniuk saját biztonságukba és katasztrófaelhárítási képességeikbe, és nem szabad túlságosan mások szolidaritására támaszkodniuk; hangsúlyozza, hogy a polgárok védelméért és a biztonságáért saját területükön elsősorban a tagállamok felelnek;

22.  véleménye szerint a szolidaritási klauzulát olyan helyzetekben kell alkalmazni, amelyek meghaladják az érintett tagállam reagálási kapacitásait vagy több ágazatot átfogó válaszlépést igényelnek, számos szereplő közreműködésével, azonban ha egy tagállam a klauzula alkalmazása mellett döntött, akkor nem lehet vita tárgya, hogy mások segítséget nyújtanak-e; hangsúlyozza, hogy a szolidaritás a megfelelő nemzeti és európai kapacitásokba való befektetés kötelezettségét is maga után vonja;

23.  úgy véli, hogy a szolidaritási klauzula lendületet adhat az EU európai polgárok körében tapasztalható befolyásának fokozásához, kézzelfogható bizonyságot szolgáltatva arról, milyen előnyökkel jár a megerősített uniós együttműködés a válságkezelés és a katasztrófák esetén történő fellépés lehetőségei szempontjából;

Kapacitások és erőforrások

24.  hangsúlyozza, hogy a szolidaritási klauzula alkalmazásának az állandó uniós válságreagálási, válságkezelési és válságkoordinációs rendszer szerves részét kell képeznie, amely a meglévő ágazati eszközökre és képességekre épül és biztosítja azok hatékony mozgósítását annak érdekében, hogy szükség esetén összehangolt, több ágazatot átfogó válaszlépést tehessenek; hangsúlyozza, hogy elvben az alkalmazás nem okozhatja eseti eszközök létrehozását;

25.  felhívja a figyelmet arra, hogy a polgári védelmi mechanizmus – e szolidaritáson alapuló kulcsfontosságú európai gyorsreagálási eszköz – alapvető szerepet játszik a válságok széles köre esetében; támogatja a mechanizmus megerősítésére irányuló, „A katasztrófákra adott uniós válasz erősítése felé” című(9), 2010-es bizottsági közleményt alapul vevő és a 2006-os Barnier-jelentésből merítő bizottsági javaslat fő elképzeléseit;

26.  tudomásul veszi a belső biztonsági stratégia végrehajtására irányuló, folyamatban lévő munkát, különösen a terrorizmus és a számítástechnikai bűnözés elleni küzdelem, valamint a válsághelyzetekkel és a katasztrófákkal szembeni ellenállóképesség növelése terén; hangsúlyozza, hogy a szolidaritási klauzula végrehajtása nemcsak a súlyos válsághelyzetek esetén alkalmazandó eljárások létrehozását jelenti, hanem alapvetően a kapacitásépítésről, a megelőzésről és a felkészültségről szól; emlékeztet a szolidaritási klauzula hatálya alá tartozó konkrét vészhelyzetekhez igazított válságkezelési gyakorlatok fontosságára;

27.  megállapítja, hogy az előzetesen rendelkezésre bocsátott polgári védelmi eszközök önkéntes összevonása nagymértékben javítaná az EU felkészültségét és lehetővé tenné a kezelendő hiányosságok azonosítását; hangsúlyozza a hiányosságok közös elemzésének fontosságát annak érdekében, hogy a résztvevők erőfeszítéseit hatékonyan a kitűzött célokra összpontosítsák és gondoskodjanak arról, hogy az egyes tagállamok méltányosan kiveszik ebből a részüket;

28.  úgy véli, hogy a költséges eszközök esetében – különösen ha azok az alacsonyabb valószínűségű kockázatok kezelésére irányulnak – gazdasági szempontból logikus lépés a tagállamok számára, hogy azonosítsák az ilyen szükséges eszközökbe való közös beruházás, illetve az ilyen eszközök közös kifejlesztésének módszereit, különösen a jelenlegi pénzügyi válság idején; ennek fényében emlékeztet arra, hogy a Bizottság és az Európai Védelmi Ügynökség, valamint más uniós ügynökségek szakértelmére és tapasztalatára kell támaszkodni;

29.  fontosnak tartja annak biztosítását, hogy a szolidaritást megfelelő uniós szintű finanszírozási mechanizmusok támasszák alá, amelyek vészhelyzetekben kellő mértékű rugalmasságot kínálnak; üdvözli a polgári védelmi mechanizmus keretében javasolt magasabb szintű társfinanszírozást, különösen a szállítási költségek tekintetében; tudomásul veszi a javasolt Belső Biztonsági Alap keretében a gyorssegélyre vonatkozó rendelkezéseket;

30.  emlékeztet arra, hogy a Szolidaritási Alapból csak súlyos katasztrófákat követően nyújtható pénzügyi támogatás; emlékeztet továbbá arra, hogy az EUMSZ 122. cikkének (2) bekezdése értelmében a Tanács további uniós pénzügyi támogatást nyújthat, ha egy tagállam természeti csapás vagy általa nem befolyásolható rendkívüli események folytán nehézségekkel küzd, vagy súlyos nehézségek komoly veszélye áll fenn;

31.  emlékeztet arra, hogy az EUSZ 122. cikkének (1) bekezdése értelmében a Tanács – a szolidaritás szellemében – határozhat a nehéz gazdasági helyzet kezelését célzó intézkedésekről, különösen, ha az ellátás – különösen az energiaellátás – terén súlyos nehézségek keletkeznek; hangsúlyozza annak fontosságát, hogy ezt a rendelkezést egy átfogó uniós szolidaritási eszközkészlet részének tekintsék az új, súlyos biztonsági kihívások kezeléséhez, például az energiabiztonság és egyéb kritikus termékek ellátásának biztonsága terén, főként politikai indíttatású blokádintézkedések alkalmazásának eseteiben;

Struktúrák és eljárások

32.  hangsúlyozza, hogy az EU-nak folyamatos nyomon követési és reagálási képességet magában foglaló, működőképes válságreagálási struktúrával kell rendelkeznie, amely képes korai előrejelzést és friss helyzetelemzést nyújtani valamennyi érintett szereplő számára; megállapítja, hogy nagyszámú uniós szintű megfigyelőközpont létezik, ami az összetett, többdimenziós válságok esetében felveti a hatékony koordináció kérdését; tudomásul veszi az Európai Külügyi Szolgálat keretében a helyzetelemző szolgálat létrehozását, valamint több ágazati megfigyelőközpont működését a Bizottság főigazgatóságain és a szakosodott uniós szerveken belül; különösen felhívja a figyelmet a Humanitárius Segélyek és Polgári Védelem Főigazgatósága (DG ECHO) által működtetett megfigyelési és tájékoztatási központra, a Belügyi Főigazgatóság (DG HOME) stratégiai elemzési és reagálási részlegére, az Egészség- és Fogyasztóügyi Főigazgatóság (DG SANCO) egészségügyi vészhelyzetek esetén végrehajtott műveletekre szolgáló egységére (HEOF) és a Frontex helyzetelemző szolgálatára;

33.  megismétli, hogy el kell kerülni a szükségtelen átfedéseket, és a fellépések során összhangot és hatékony koordinációt kell biztosítani, különös tekintettel a jelenlegi szűkös erőforrásokra; tudomásul veszi az említett sokféle megfigyelési kapacitás ésszerűsítésével kapcsolatos különböző elképzeléseket: vannak olyanok, amelyek központi, „egyablakos” rendszer működésén alapulnak, míg mások inkább a szakosodott létesítmények hatékonyabb összekapcsolását részesítik előnyben;

34.  úgy véli, hogy a lehetséges válsághelyzetek változatos jellege – az áradásoktól kezdve a CBRN-támadásokig vagy katasztrófákig – szükségszerűen szakszolgálatok és -hálózatok széles körét feltételezi, amelyek összevonása nem feltétlenül eredményezne nagyobb hatékonyságot; mindazonáltal úgy véli, hogy valamennyi uniós szintű szakszolgálatot egyetlen biztonságos információs rendszerbe kell összevonni, és felkéri a Bizottságot és az alelnököt/főképviselőt, hogy dolgozzanak az ARGUS belső koordinációs platform megerősítésén;

35.  kiemeli, hogy súlyos válságok esetén szakpolitikai koordinációt kell folytatni a Tanácson belül; tudomásul veszi a szükség- és válsághelyzet koordinációjára vonatkozó uniós szabályok (CCA) felülvizsgálatát, és üdvözli, hogy a Tanácson belül megállapodás jött létre a CCA új fogalmi keretéről, ad hoc struktúrák alkalmazása helyett a rendes tanácsi eljárások, nevezetesen a COREPER alkalmazásával; hangsúlyozza, hogy az EU politikai szintjén az ilyen nagyságrendű és természetű válságokra adott következetes, hatékony és időszerű válaszadáshoz egyetlen intézkedéscsomagra van szükség; ezért úgy véli, hogy az új CCA-nak is támogatnia kell a szolidaritási klauzulát;

36.  ösztönzi a vészhelyzetekre vonatkozó számos internetalapú kommunikációs és információmegosztási platform – többek között az EU-nak a szükség- és válsághelyzet koordinációjára vonatkozó szabályokkal (CCA) foglalkozó internetes oldala, az ARGUS, a veszélyhelyzet kezelésére szolgáló közös kommunikációs és tájékoztatási rendszer (CECIS) és az egészségügyi szükséghelyzetek és betegségek információs rendszere (HEDIS) – ésszerűsítését és jobb integrálását, az ágazati és intézményi határokon átívelő, fennakadás nélküli, szabad és hatékony információáramlás érdekében; tudomásul veszi a Tanácsnak a CCA internetes oldal megerősítésére vonatkozó döntését, amely szerint az említett oldalt kell használni az uniós szintű politikai koordinációt igénylő válsághelyzetek jövőbeli internetes platformjaként;

37.  sürgeti a közös helyzetelemzés fejlesztését, amely alapvető fontosságú a súlyos, több ágazatot érintő válságok kezelésében, amikor gyors és átfogó helyzetképet kell adni a politikai hatóságok számára; üdvözli, hogy a válságkoordinációs szabályok felülvizsgálata az uniós intézményeket és tagállamokat szolgáló, integrált helyzetismeret és -elemzés (ISAA) létrehozására összpontosít, és felszólítja a Tanácsot az időszerű végrehajtás biztosítására; rámutat arra, hogy a közös helyzetelemzés nemigen lehetséges az információmegosztási kultúra megléte nélkül, e kultúra kifejlesztése pedig aligha valósulhat meg a szerepek világos felosztásának hiányában;

38.  üdvözli a megfigyelési és tájékoztatási központ tervezett fejlesztését az Európai Veszélyhelyzet-reagálási Központ létrehozása érdekében, és hangsúlyozza, hogy e központnak az összekapcsolt uniós gyorsreagálási rendszer egyik pillérét kell képeznie; úgy véli, hogy a több ágazatot érintő válságok esetében a koordináció feladatát eseti alapon kell meghatározni, a „súlypont” elvével összhangban;

39.  rámutat arra, hogy a jelenlegi globális környezetben, ahol egyre fokozódik a kölcsönös függőség, a szolidaritási klauzula életbe lépését kiváltó válságok valószínűleg többdimenziósak, és a válság által érintett harmadik országbeli állampolgárok vagy a válsághelyzetre való reagáláshoz szükséges nemzetközi fellépés okán nemzetközi dimenzióval rendelkeznek; hangsúlyozza az EKSZ által az ilyen esetekben betöltendő lényeges szerepet;

40.  felkéri a tagállamokat, hogy fokozzák a segítség nyújtásával és fogadásával kapcsolatos kapacitásukat, valamint osszák meg egymással azzal kapcsolatos legjobb gyakorlataikat, hogy miként lehetne egyszerűsíteni nemzeti válságkoordinációs eljárásaikat és a nemzeti válságkoordinációs központjaiknak az EU-val folytatott kommunikációját; úgy véli, hogy mérlegelni kell az egész EU-ra kiterjedő megfelelő válságreagálási gyakorlatok tervezését és lebonyolítását is, amelyek bevonják a nemzeti válságreagálási struktúrákat és a megfelelő uniós struktúrákat;

41.  elengedhetetlennek tartja a tagállamok illetékes szolgálatai között a szükséges eljárási és szervezeti kapcsolatok létrehozását, hogy biztosítsák a szolidaritási klauzula megfelelő működését annak életbe léptetését követően;

42.  hangsúlyozza, hogy a Tanácsnál – a szolidaritási klauzulán alapuló segítségnyújtás iránti kérelmeket követően – folytatott döntéshozatali eljárások nem befolyásolhatják hátrányosan az EU reagálási képességét, és a meglévő mechanizmusokon – például a polgári védelmi mechanizmuson – keresztül történő válságreagálásnak bármely ilyen politikai döntéstől függetlenül azonnal elindíthatónak kell lennie; felhívja a figyelmet arra, hogy a katonai eszközök polgári védelmi műveletek támogatását szolgáló alkalmazására műveleti szinten már a szolidaritási klauzula alkalmazása nélkül is lehetőség nyílik, amit korábbi pakisztáni vagy líbiai műveletekkel kapcsolatban a Bizottság és az Európai Unió Katonai Törzse közötti sikeres együttműködés is példáz;

43.  hangsúlyozza, hogy részletekbe menően meg kell határozni a szolidaritási klauzula alkalmazásakor követendő demokratikus eljárást, amelynek a döntésekért való elszámoltathatóságot is biztosítania kell, és magába kell foglalnia a nemzeti parlamentek és az Európai Parlament megfelelő bevonását; hangsúlyozza, hogy fontos megelőzni a klauzula bármely, az alapvető jogok korlátozásával járó aránytalan használatát;

44.  megjegyzi, hogy a szolidaritási klauzula alkalmazását maga után vonó katasztrófa vagy támadás esetén a Parlamentet és a Tanácsot, mint az EU jogalkotóit és költségvetési hatóságait, folyamatosan tájékoztatni kell a helyszínen kialakult helyzetről, valamint a katasztrófa vagy támadás eredetéről és lehetséges következményeiről, hogy naprakész és konkrét információk alapján alapos és objektív értékelést lehessen végezni későbbi felhasználás céljából.

45.  emlékeztet arra, hogy a szolidaritási klauzula előírja az Európai Tanács számára az Uniót fenyegető veszélyek rendszeres értékelését; úgy véli, hogy az ilyen értékeléseket egyeztetni kell a NATO-val és legalább két külön szinten kell elvégezni, éspedig egyrészt hosszabb távú alapon az Európai Tanácson belül egy olyan eljárás keretében, amely egyebek mellett stratégiai elképzelésekkel szolgál az európai biztonsági stratégia és a belső biztonsági stratégia jövőbeni felülvizsgálataihoz, másrészt az aktuális fenyegetések gyakoribb, átfogó felülvizsgálatán keresztül.

46.  úgy véli, hogy a fenyegetésértékeléseket kockázatértékelésekkel kell kiegészíteni, amelyek során a meglévő gyenge pontokat figyelembe véve nyújtanak elemzést a fenyegetésekről, és ezáltal azonosítják a kezelésre szoruló legsürgetőbb képességbeli hiányosságokat; emlékeztet arra, hogy a belső biztonsági stratégia végrehajtása keretében az EU-nak 2014-ig koherens kockázatkezelési politikát kell létrehoznia, amely összekapcsolja a fenyegetés- és kockázatértékeléseket a döntéshozatallal; ismételten emlékeztet továbbá arra, hogy 2012 végéig a Bizottságnak – a nemzeti kockázatelemzések alapján – el kell készíteni azon legfontosabb természeti és ember által előidézett kockázatok átfogó áttekintését, amelyekkel az EU a jövőben szembesülhet; arra ösztönzi a tagállamokat, hogy a közös helyzetértékelés érdekében osszák meg egymással nemzeti kockázatértékeléseiket és kockázatkezelési terveiket;

47.  hangsúlyozza, hogy az ennek eredményeként létrejövő, több veszélyt figyelembe vevő közös értékeléseknek fel kell használniuk az EU Helyzetelemző Központjának kapacitásait, felhasználva a megosztott hírszerzési információkat és integrálva a fenyegetés- és kockázatértékelésben részt vevő uniós szervek – például a Bizottság vonatkozó főigazgatóságai (többek között a DG HOME, DG ECHO és DG SANCO) és az uniós ügynökségek (Europol, Frontex, Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ és más ügynökségek) – által biztosított adatokat;

o
o   o

48.  utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást az alelnöknek/főképviselőnek, a Tanácsnak, a Bizottságnak, a tagállamok parlamentjeinek, a NATO Parlamenti Közgyűlésnek és a NATO főtitkárának.

(1) 10207/12. (2) Elfogadott szövegek:P7_TA(2012)0207. (3) Elfogadott szövegek:P7_TA(2011)0574. (4) Elfogadott szövegek:P7_TA(2011)0404. (5) HL C 99. E, 2012.4.3., 63. o. (6) A Tanács 2009. november 12-i következtetései (15505/1/09 REV). (7) HL C 169. E, 2012.6.15., 8. o. (8) Az alábbiakban : „kölcsönös segítségnyújtási klauzula”, jóllehet a Szerződésben a klauzulának nincsen elnevezése. Vö. különösen a módosított brüsszeli szerződés V. cikkében foglalt kölcsönös védelmi kötelezettséggel, amely – az említett szerződés aláírói szerint – az EUSZ 42. cikkének (7) bekezdése alapján is fennáll (A Nyugat-európai Unió Állandó Tanácsa elnökségének 2010. március 31-i nyilatkozata). (9) Lásd: Az uniós polgári védelmi mechanizmusról szóló európai parlamenti és tanácsi határozatra irányuló javaslat (COM(2011)0934).