Az Európai Parlament,

–  tekintettel az ILVA acélműről és a tarantói dioxin-riadóról szóló, egy olasz állampolgár által benyújtott 760/2007. számú petícióra,

–  tekintettel az Európai Bíróság 2011. március 31-i ítéletére, amelynek értelmében Olaszország nem teljesítette a környezetszennyezés integrált megelőzéséről és csökkentéséről szóló irányelv (IPPC) szerinti kötelezettségeit,

–  tekintettel az EUMSZ 191. cikkének (2) bekezdésére és a környezetvédelmi felelősségről szóló 2004/35/EK irányelvre,

–  tekintettel a petíció érintett benyújtóinak és a Bizottság felelős alelnökének jelenlétében – legutóbb 2012. október 9-én – a bizottságban folytatott tanácskozásainak eredményeire,

–  tekintettel eljárási szabályzata 202. cikkének (2) bekezdésére,

A.  mivel a petíció benyújtói erőteljesen hangot adtak a tarantói ILVA acélüzem rendkívül magas dioxinkibocsátási szintje miatti aggodalmaknak, amelyek tartósan jelentős és káros hatást gyakoroltak és gyakorolnak a helyi lakosság egészségére, hiszen 20 000 család tagjai dolgoztak vagy voltak kapcsolatban az acéliparral, és a helyi lakosság körében a szennyezettség mértéke elfogadhatatlan és tűrhetetlen betegségeket és krónikus megbetegedéseket eredményezett;

B.  mivel az olasz hatóságok a további szennyezés megelőzésére a közelmúltban bezárták az ILVA acélüzem egyes részeit, és mivel a jelenlegi üzemtulajdonosokra az a komoly jogi kötelezettség hárul, hogy a káros kibocsátásokat drasztikus mértékben tovább csökkentsék;

C.  mivel az ILVA acélüzem bizonytalan és veszélyes helyzete ezenkívül súlyos környezetkárosodást és pusztítást, valamint komoly társadalmi és gazdasági problémákat is okoz Olaszország déli részén, és mivel az említett üzem privatizációja nem javította az ágazat környezeti biztonságát;

D.  mivel a mintegy 360 000 főt foglalkoztató acélipar az Európai Unió kulcsfontosságú gazdasági ágazata, és mivel a Parlamentnek feladata, hogy határozottan kifejezze szolidaritását az ILVA acélüzem dolgozói és családjaik iránt, akiket hátrányosan érintett ez a teljességgel elfogadhatatlan helyzet;

E.  mivel az Unió iparpolitikája szempontjából stratégiai okokból mindenképpen meg kell akadályozni, hogy további acélüzemeket telepítsenek az Európai Unión kívülre, valamint garantálni kell a munkaerő biztonságát, és mivel az Unió környezetvédelmi politikája szempontjából ugyanolyan fontos a „szennyező fizet” elvének betartása, valamint az ökológiai egyensúly előmozdítása és adott esetben visszaállítása, ahogyan azt az EUMSZ 191. cikkének (2) bekezdése, valamint a környezeti felelősségről szóló 2004/35/EK irányelv előírja;

1.  felhívja a Bizottságot és a Tanácsot, hogy az acéliparra vonatkozóan dolgozzon ki új politikát, amely a gazdasági válság idején bővíti a növekedést és a foglalkoztatást, valamint összeegyeztethető az Unió valamennyi állampolgárának és lakosának egészségével és biztonságával;

2.  felhívja a Bizottságot és a Tanácsot, hogy működjenek együtt valamennyi érintett féllel annak biztosítása érdekében, hogy e politika egységesen magában foglalja a gazdasági célokat és a társadalmi és környezeti prioritásokat, és egy korszerű, versenyképes és fenntartható, az uniós környezetvédelmi jognak maradéktalanul megfelelő európai acélipar jöjjön létre;

3.  felhívja az olasz hatóságokat, hogy rendkívüli sürgősséggel biztosítsák az acélüzem szennyezett telephelyének környezeti rehabilitációját, és egyszersmind biztosítsák, hogy a meghozott megelőző vagy helyreállító intézkedésekkel kapcsolatban felmerült költségeket a környezetvédelmi felelősségről szóló 2004/35/EK irányelv 8. cikkében foglalt „a szennyező fizet” elvvel összhangban fedezzék;

4.  utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak.