Az Európai Parlament 2013. február 7-i állásfoglalása a közelmúltban segélyszervezetek egészségügyi alkalmazottai ellen elkövetett pakisztáni támadásokról (2013/2537(RSP))
Az Európai Parlament,
– tekintettel a Pakisztánról szóló korábbi állásfoglalásaira,
– tekintettel az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az ENSZ Gyermekalap (Unicef) 2012. december 18-i nyilatkozatára,
– tekintettel „ A gyermekek különleges helyzetének figyelembevétele az Európai Unió külső fellépéseiben” című bizottsági közleményre (COM(2008)0055),
– tekintettel „Az emberi jogok helyzete a világban és az Európai Unió ezzel kapcsolatos politikája, ideértve az Unió emberi jogokkal kapcsolatos stratégiai politikájára gyakorolt hatásait is” című, 2012. április 18-i állásfoglalására(1),
– tekintettel a 2012 márciusában elfogadott EU–Pakisztán ötéves együttműködési tervre, amely olyan prioritásokat tartalmaz, mint a jó kormányzás, a nők szerepének előmozdítása terén történő együttműködés és az emberi jogokról folytatott párbeszéd,
– tekintettel a Tanács Pakisztánról szóló 2012. június 25-i következtetéseire, amelyekben megismétli az EU emberi jogok előmozdításával és tiszteletben tartásával kapcsolatos elvárásait,
– tekintettel a gyermekbénulás felszámolására irányuló országos programra, amelyet Pakisztán 1994-ben indított meg,
– tekintettel a gyermekbénulás globális felszámolására irányuló WHO-kezdeményezésre és a WHO gyermekbénulás teljes felszámolására irányuló új stratégiai tervére (2013–2018),
– tekintettel a humanitárius segítségnyújtással kapcsolatos európai konszenzusra,
A. mivel a WHO szerint Pakisztán azon három ország közé tartozik, ahol a gyermekbénulás még mindig járványszerűen jelentkezik (2011-ben 198 esetet regisztráltak); mivel a WHO szerint az egész régió, sőt a régión kívüli országok számára is jelentős egészségügyi kockázatot jelentene, ha nem sikerülne megállítani a gyermekbénulást, hiszen erősen fertőző betegségről van szó;
B. mivel 2013. január 1-jén segélyszervezetek hat egészségügyi alkalmazottját és egy orvost öltek meg fegyveres támadók, miközben hazafelé tartottak abból a Swabi-régió északnyugati részében, Iszlámábád fővárostól 75 kilométerre található közösségi központból, ahol egy nem kormányzati szervezet alkalmazásában álltak;
C. mivel 2012. december 17-től 19-ig kilenc, a gyermekbénulás pakisztáni felszámolására irányuló kampányban részt vevő egészségügyi alkalmazottat, köztük hat nőt gyilkoltak meg Karacsiban és Pesavárban;
D. mivel 2013. január 29-én Swabi közelében meggyilkoltak egy rendőrt, aki az ENSZ égisze alatt működő, gyermekbénulás elleni vakcinázással foglalkozó csoport biztonságáért felelt, és mivel 2013. január 31-én Pakisztán északnyugati részén aknarobbanásban életét vesztette két olyan egészségügyi alkalmazott, aki gyermekbénulás elleni vakcinázási programban dolgozott, jóllehet nem tisztázott, hogy célzott támadás történt-e;
E. mivel 2012 júliusában egy másik támadás alkalmával megsérült a WHO egy ghánai orvosa és sofőrje, akik Karacsiban segédkeztek a gyermekbénulás elleni fellépésben;
F. mivel feltételezhető, hogy mindezek a támadások összefüggésben állnak a pakisztáni gyermekek gyermekbénulás elleni vakcinázást népszerűsítő kampányokkal;
G. mivel a legutóbbi gyilkosságsorozat arra kényszerítette a WHO-t és az Unicef-et, hogy függesszék fel gyermekbénulás elleni fellépésüket az országban; mivel a pakisztáni kormány, valamint Szind és Khyber tartományok szintén ideiglenesen felfüggesztették védőoltási kampányukat az egészségügyi alkalmazottak biztonságával kapcsolatos aggodalmak miatt;
H. mivel a pakisztáni kormány a gyermekbénulással kapcsolatos helyzet miatt országos vészhelyzetet hirdetett ki, és gyermekbénulás elleni vakcinázási kampányt indított a betegség határokon belüli teljes felszámolása érdekében; mivel ez a kampány nemzetközi támogatásban részesül a WHO, az Unicef és más szervezetek részéről, valamint a gyermekbénulás globális felszámolására irányuló kezdeményezés részét képezi; mivel a kampány 33 millió gyermek vakcinázására irányul, amihez országszerte több száz egészségügyi alkalmazottra van szükség, akik közül sok nő;
I. mivel Pakisztánban az egészségügyi ágazatra fordított kiadások sem országos, sem tartományi szinten nem érik el az éves költségvetés 0,3%-át;
J. mivel az egészségügyi alkalmazottak elleni támadások többségére az állítólagosan a tálibokhoz kötődő militánsok központjaihoz közeli északnyugati területeken került sor;
K. mivel az ilyen támadások megfosztják a pakisztáni gyermekeket az alapvető, életmentő egészségügyi beavatkozásokhoz való joguktól, és olyan betegség kockázatának teszik ki őket, amely egész életre szóló fogyatékosságot okoz;
L. mivel úgy tűnik, hogy a támadásokra amiatt kerül sor, hogy a szélsőséges iszlám csoportok ellenzik a vakcinázási kampányokat, mert szerintük az oltások célja a muszlim gyermekek sterilizálása;
M. mivel a tálibok azzal indokolják bűncselekményeiket, hogy a múltban külföldi hírszerző ügynökségek vakcinázást végző helyi csoportokat használtak fel hírszerzési célokra;
N. mivel a pedagógusok és az egészségügyi alkalmazottak egyre gyakrabban képezik a Tehrík-e-Tálibánhoz és a Dzsundulláhhoz hasonló fegyveres iszlamista csoportok célpontját, amelyek ellenzik a gyermekbénulással kapcsolatos pakisztáni erőfeszítéseket és azokat a külföldi liberális politika támogatásának tekintik;
O. mivel a halálos támadások az egyre fokozódó bizonytalanságot tükrözik, amellyel a segélyszervezetek alkalmazottai Pakisztánban szembesülnek; mivel a segélyszervezetek alkalmazottainak biztonsági adatbázisa által 2012-ben készített jelentés szerint Pakisztán a segélyszervezetek alkalmazottai számára legveszélyesebb öt ország közé tartozik;
P. mivel a nem kormányzati szervezetek és a segélyszervezetek alkalmazottai alapvető szerepet töltenek be Pakisztán számos térségében és tartományában, különösen a törzsi területeken, ahol a kormány nem tud biztosítani a klinikákhoz és iskolákhoz hasonló szolgáltatásokat;
Q. mivel az egészségügyi személyzettel szembeni támadások áldozatainak többsége nő volt, ami egybeesik a tálib fegyveresek azon szokásával, hogy női alkalmazottakat és aktivistákat támadnak meg azon üzenet terjesztése érdekében, hogy a nők ne dolgozzanak otthonaikon kívül;
1. határozottan elítéli az egészségügyi alkalmazottak és a védelmüket ellátni hivatott biztonsági erők ellen az elmúlt hónapokban elkövetett többszörös gyilkosságokat; hangsúlyozza, hogy e támadások Pakisztán népességének legkiszolgáltatottabb csoportjait – különösen a gyermekeket – fosztják meg az alapvető életmentő egészségügyi beavatkozásoktól;
2. részvétét fejezi ki az áldozatok családtagjainak;
3. üdvözli, hogy Pakisztán kormánya és az ország civil társadalma széles körűen elítéli a támadásokat;
4. felszólítja Pakisztán kormányát, hogy állítsa bíróság elé az elmúlt hónapokban elkövetett támadások felelőseit;
5. bámulatosnak tartja az egészségügyi alkalmazottak – köztük sok nő – bátorságát és eltökéltségét, akik a komoly veszély ellenére önzetlenül dolgoznak a gyermekbénulás visszaszorításán és egyéb egészségügyi szolgáltatásokat biztosítanak a pakisztáni gyermekeknek;
6. hangsúlyozza annak fontosságát, hogy a segélyszervezetek alkalmazottai biztonságos környezetben dolgozhassanak; továbbra is rendkívül aggasztónak tartja, hogy a fegyveres erők a segélyszervezetek alkalmazottait egyre inkább a nyugati titkosszolgálattal és katonai erőkkel kapcsolják össze;
7. hangsúlyozza, hogy Pakisztánban a gyermekbénulás elleni védőoltási program megszakítása komoly csapást jelent a gyermekbénulás közeljövőben történő végleges felszámolására irányuló világméretű erőfeszítések számára;
8. üdvözli a pakisztáni kormány „a gyermekbénulás elleni 2012-es nemzeti sürgősségi cselekvési tervét”, és hangsúlyozza, hogy a fertőzések számának csökkentése érdekében annak sikeres folytatására van szükség; megjegyzi, hogy a legutóbbi immunizációs kampány kezdete óta a fertőzések száma az eddig valaha mért legalacsonyabb szintre csökkent;
9. üdvözli a WHO és más nemzetközi szervezetek által hangoztatott amelletti elkötelezettséget, hogy továbbra is támogatják Pakisztán kormányát és népét a gyermekbénulás és egyéb betegségek országon belüli felszámolásában;
10. kéri a Bizottságot és az Európai Külügyi Szolgálatot, hogy igyekezzenek együttműködni az Egészségügyi Világszervezettel, hogy támogassák a segélyszervezetek női alkalmazottainak programját, amelynek célja az megelőző egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés javítása, különösen a vidéki területeken;
11. üdvözli Pakisztán kormányának azon erőfeszítéseit, amelyek az orvosi kampányok során a biztonság garantálását és a segélyszervezetek alkalmazottainak védelmét szolgáló új stratégia kidolgozását célozzák; azonban arra szólítja fel Pakisztán kormányát, hogy fokozza a biztonsági intézkedéseket a segélyszervezetek és alkalmazottaik számára;
12. felszólítja a kormányokat világszerte, hogy garantálják a humanitárius munka semlegességét, mivel annak elmulasztása emberek tízezreit teheti ki betegségeknek, és veszélyeztetheti azokat, akik legitim és alapvető fontosságú egészségügyi szolgáltatásokat nyújtanak;
13. komoly aggodalmát fejezi ki a nők helyzete miatt Pakisztánban, különös tekintettel azokra a nőkre és leányokra, akik aktív szerepet vállalnak a társadalomban és fenyegetéseket kaptak a táliboktól, illetve más szélsőséges csoportoktól;
14. arra biztatja Pakisztán kormányát, hogy hajtson végre átfogó tájékoztató kampányt a pakisztáni társadalmon belül a támogatás és a felelősségvállalás fokozása, valamint a védőoltási kampányokkal szembeni bizalom növelése érdekében; ennek kapcsán arra hívja fel a pakisztáni kormányt, hogy a probléma gyökereit jelentő okok kezelése érdekében kezdjen párbeszédet a közösségek vezetőivel;
15. úgy véli, hogy a pakisztáni média és civil társadalom kötelessége, hogy a nemzetközi szervezetekkel és nem kormányzati szervezetekkel együttműködésben segítse a népességet támogató segélyszervezetek egészségügyi alkalmazottai által betöltött jelentős és független szereppel kapcsolatos tudatosság növelését;
16. hangsúlyozza, hogy az EU kész segítséget nyújtani a küszöbönálló pakisztáni választások vonatkozásában, amelyek alapvető jelentőséggel bírnak az ország demokratikus jövője és a régió stabilitása szempontjából; megjegyzi, hogy az EU továbbra sem kapott ehhez a pakisztáni hatóságoktól hivatalos írásbeli felkérést;
17. utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, az Európai Külügyi Szolgálatnak, az Európai Bizottság alelnökének/az Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének, az Európai Unió emberi jogokkal foglalkozó különleges képviselőjének, az ENSZ nőügyi szervezetének (UN Women), a tagállamok kormányának és parlamentjének, az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának, az Unicef-nek, a WHO-nak, valamint Pakisztán kormányának és parlamentjének.