Index 
Elfogadott szövegek
2013. június 13., Csütörtök - Strasbourg
Átmeneti gazdasági partnerségi megállapodás az EK és Közép-Afrika között ***
 A 2000. június 23-i Cotonoui Megállapodás második módosítása ***
 A sajtó és média szabadsága a világban
 A közszféra információinak további felhasználása ***I
 Pénzügyi szolgáltatások: Az előrehaladás hiánya a Tanácsban és a Bizottság késedelme bizonyos javaslatok elfogadása terén
 A törökországi helyzet
 Az EKSZ szervezetének és működésének 2013. évi felülvizsgálata
 A vallás- vagy meggyőződésszabadság előmozdítása és védelme
 Az EU szerepe a szélesebb transzatlanti partnerség előmozdításában
 Mali újjáépítése és demokratizálása
 Partnerségi és együttműködési megállapodás Afganisztánnal
 Millenniumi fejlesztési célok
 A jogállamiság Oroszországban
 Azerbajdzsán: Ilgar Mammadov ügye
 A muzulmán rohingyák helyzete

Átmeneti gazdasági partnerségi megállapodás az EK és Közép-Afrika között ***
PDF 196kWORD 19k
Az Európai Parlament 2013. június 13-i jogalkotási állásfoglalása az egyrészről az Európai Közösség és tagállamai, másrészről a Közép-Afrika fél között egy gazdasági partnerségi megállapodásra tekintettel történő átmeneti megállapodás megkötéséről szóló tanácsi határozat tervezetéről (14757/2012 – C7-0369/2012 – 2008/0139(NLE))
P7_TA(2013)0272A7-0190/2013

(Egyetértés)

Az Európai Parlament,

–  tekintettel a tanácsi határozat tervezetére (14757/2012),

–  tekintettel az egyrészről az Európai Közösség és tagállamai, másrészről a Közép-Afrika fél között egy gazdasági partnerségi megállapodásra tekintettel történő átmeneti megállapodás tervezetére (13485/2011),

–  tekintettel a Tanács által az Európai Unió működéséről szóló szerződés 207. cikkével, 211. cikkével és 218. cikke (6) bekezdése második albekezdése a) pontjával összhangban előterjesztett, egyetértésre irányuló kérelemre (C7-0369/2012),

–  tekintettel eljárási szabályzata 81. cikkére és 90. cikkének (7) bekezdésére,

–  tekintettel a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság ajánlására és a Fejlesztési Bizottság véleményére (A7-0190/2013),

1.  egyetért a megállapodás megkötésével;

2.  utasítja elnökét, hogy továbbítsa a Parlament álláspontját a Tanácsnak és a Bizottságnak, valamint a tagállamok, illetve a Kameruni Köztársaság kormányának és parlamentjének.


A 2000. június 23-i Cotonoui Megállapodás második módosítása ***
PDF 202kWORD 19k
Az Európai Parlament 2013. június 13-i jogalkotási állásfoglalása a Cotonouban 2000. június 23-án, egyrészről az afrikai, karibi és csendes-óceáni államok csoportjának tagjai, másrészről az Európai Közösség és tagállamai között aláírt és Luxembourgban 2005. június 25-én első alkalommal módosított partnerségi megállapodást második alkalommal módosító megállapodás megkötéséről szóló tanácsi határozat tervezetéről (16894/2011 – C7-0469/2011 – 2011/0207(NLE))
P7_TA(2013)0273A7-0110/2013

(Egyetértés)

Az Európai Parlament,

–  tekintettel a tanácsi határozat tervezetére (16894/2011),

–  tekintettel a Cotonouban 2000. június 23-án, egyrészről az afrikai, karibi és csendes-óceáni államok csoportjának tagjai, másrészről az Európai Közösség és tagállamai között aláírt és Luxembourgban 2005. június 25-én első alkalommal módosított partnerségi megállapodás második alkalommal történő módosításáról szóló megállapodásra (09565/2010)(1) ,

–  tekintettel a Tanács által az Európai Unió működéséről szóló szerződés 217. cikkével és 218. cikke (6) bekezdése második albekezdésének a) pontjával összhangban előterjesztett, egyetértésre irányuló kérelemre (C7-0469/2011),

–  tekintettel eljárási szabályzata 81. cikkére és 90. cikkének (7) bekezdésére,

–  tekintettel a Fejlesztési Bizottság ajánlására és a Nemzetközi Kereskedelmi Bizottság véleményére (A7-0110/2013),

1.  egyetért a megállapodás megkötésével;

2.  a leghatározottabban fenntartásának ad hangot a megállapodással kapcsolatban, amely nem tükrözi az Európai Parlament álláspontját és az Unió értékeit;

3.  sürgeti a feleket, hogy a megállapodás harmadik felülvizsgálata során megfelelően vizsgálják meg a nem kielégítő záradékokat, ideértve a szexuális irányultság alapján történő megkülönböztetés tilalmának 8. cikk (4) bekezdésén belüli kifejezett bevezetését;

4.  utasítja elnökét, hogy továbbítsa a Parlament álláspontját a Tanácsnak, a Bizottságnak, valamint a tagállamok, illetve az afrikai, karibi és csendes-óceáni államok csoportjának tagjai kormányainak és parlamentjeinek.

(1) HL L 287., 2010.11.4., 3. o.


A sajtó és média szabadsága a világban
PDF 310kWORD 41k
Az Európai Parlament 2013. június 13-i állásfoglalása a sajtó és média szabadságáról a világban (2011/2081(INI))
P7_TA(2013)0274A7-0176/2013

Az Európai Parlament,

–  tekintettel az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 19. cikkére, a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának 19. cikkére, valamint a kulturális kifejezések sokszínűségének védelméről és előmozdításáról szóló UNESCO-egyezményre,

–  tekintettel az Egyesült Nemzetek Szervezetének a gyermek jogairól szóló egyezménye 13. cikkére, amely elismeri a gyermekek jogát a véleménynyilvánítás szabadságára,

–  tekintettel az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának 2008. március 28-i 7/36. számú határozatára, amely meghosszabbítja a lelkiismereti és véleménynyilvánítási szabadsághoz való jog előmozdításával és védelmével foglalkozó különleges előadó megbízatását(1),

–  tekintettel a lelkiismereti és véleménynyilvánítási szabadsághoz való jog előmozdításával és védelmével foglalkozó különleges ENSZ-előadó, Frank La Rue(2) jelentéseire, amelyek szintén hangsúlyozzák a lelkiismereti és véleménynyilvánítási szabadsághoz való jogra vonatkozó nemzetközi emberi jogi normáknak és szabványoknak az internetre mint kommunikációs eszközre való alkalmazhatóságát,

–  tekintettel az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának „Az internetes emberi jogok előmozdításáról, védelméről és gyakorlásáról” szóló, 2012. július 5-i határozatára(3), amely elismeri az emberi jogok védelme és a szabad online információáramlás fontosságát,

–  tekintettel John Ruggie, az ENSZ emberi jogokkal, multinacionális társaságokkal és egyéb üzleti vállalkozásokkal foglalkozó különleges képviselőjének „Az üzleti szférára és az emberi jogokra irányadó elvek: az Egyesült Nemzetek Szervezete ”Védeni, tiszteletben tartani és orvosolni„ keretének végrehajtása” című, 2011. március 21-i jelentésére(4),

–  tekintettel az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsának az újságírók, a médiaszakemberek és a kísérő személyzet ellen fegyveres konfliktusok során elkövetett támadásokról szóló, 2006. december 23-i S/RES/1738. sz. határozatára(5),

–  tekintettel az 1949. augusztus 12-i Genfi Egyezményre(6), különösen I. kiegészítő jegyzőkönyvének a fegyveres összeütközés területén veszélyes szakmai kiküldetésben levő újságírók védelméről szóló 79. cikkére,

–  tekintettel az újságírók biztonságáról és a büntetlenség kérdéséről szóló ENSZ cselekvési tervre, amelyet 2012. április 12-én fogadott el az ENSZ vezetőinek koordinációs testülete(7),

–  tekintettel az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése által 2013. január 24-én elfogadott, a médiaszabadság európai helyzetéről szóló 1920(2013) számú állásfoglalására,

–  tekintettel az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetnek (EBESZ) a média szabadsága területén végzett munkájára, és különösen a média szabadságával foglalkozó képviselőjének jelentéseire,

–  tekintettel a nem kormányzati szervezetek – például a Riporterek határok nélkül nevű szervezet (sajtószabadság-mutatók), a Freedom House (sajtószabadságról szóló jelentések) és a Nemzetközi Sajtóintézet (Death Watch – a halálesetek nyomon követése, valamint az intézetnek a sajtószabadság globális helyzetéről nyújtott éves áttekintései) – médiáról szóló jelentéseire,

–  tekintettel a „Vállalati társadalmi felelősségvállalás: a társadalmi érdekek előmozdítása, valamint a fenntartható és inkluzív fellendüléshez vezető út” című, 2013. február 6-i állásfoglalására(8),

–  tekintettel a „Vállalati társadalmi felelősségvállalás: elszámoltatható, átlátható és felelősségteljes üzleti magatartás, valamint fenntartható növekedés” című, 2013. február 6-i állásfoglalására(9),

–  tekintettel „Az emberi jogok és a demokrácia helyzete a világban” című 2011. évi éves jelentésről és az Európai Unió ezzel kapcsolatos politikájáról szóló, 2012. december 13-i állásfoglalására(10),

–  tekintettel a Nemzetközi Távközlési Egyesület közeljövőben sorra kerülő nemzetközi távközlési világkonferenciájáról (WCIT-2012) és a nemzetközi távközlési szabályozás hatályának lehetséges kiterjesztéséről szóló, 2012. november 22-i állásfoglalására(11),

–  tekintettel az uniós külpolitika digitális szabadságra vonatkozó stratégiájáról szóló, 2012. december 11-i állásfoglalására(12),

–  tekintettel a Tanács által 2012. június 25-én elfogadott, az emberi jogokkal és demokráciával kapcsolatos stratégiai keretre és cselekvési tervre (11855/2012),

–  tekintettel az EU emberi jogokkal foglalkozó különleges képviselőjéről szóló, a Tanácshoz intézett 2012. június 13-i ajánlására(13),

–  tekintettel Catherine Ashton főképviselőnek a sajtószabadság világnapja alkalmából az Európai Unió nevében tett nyilatkozataira(14),

–  tekintettel az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének és az Európai Bizottságnak az Európai Parlamenthez és a Tanácshoz intézett, az „Emberi jogok és demokrácia az Európai Unió külső tevékenységének középpontjában – egy hatékonyabb megközelítés felé” című, 2011. december 12-i közös közleményére (COM(2011)0886),

–  tekintettel a digitális menetrendért felelős biztos „szabad háló” stratégiáról szóló, 2011. december 12-i közleményére(15),

–  tekintettel az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának címzett, „A vállalati társadalmi felelősségvállalásra vonatkozó megújult uniós stratégia (2011–2014)” című, 2011. október 25-i bizottsági közleményre (COM(2011)0681),

–  tekintettel a demokratizálódást támogató uniós külpolitikákról szóló, 2011. július 7-i állásfoglalására(16),

–  tekintettel az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének és a Bizottságnak „Az átalakuló szomszédság új megközelítése” című, 2011. május 25-i közös közleményére (COM(2011)0303),

–  tekintettel „A médiaműveltségről a digitális világban” című 2008. december 16-i állásfoglalására(17),

–  tekintettel a demokrácia és az emberi jogok világszintű előmozdítása finanszírozási eszközének (a demokrácia és az emberi jogok európai eszköze) létrehozásáról szóló 2006. december 20-i 1889/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletre(18), valamint valamennyi más uniós külső finanszírozási eszközre,

–  tekintettel az Európai Unió megállapodásaiban szereplő emberi jogi és demokráciazáradékról szóló, 2006. február 14-i állásfoglalására(19),

–  tekintettel az emberi jogok, a demokrácia és a jogállamiság megsértésének sürgős eseteiről szóló állásfoglalásaira, köztük országspecifikus állásfoglalásaira, amelyek a sajtó és a média szabadságával – különösen az újságírók és a bloggerek bebörtönzésével – kapcsolatos aggodalmakat vetettek fel,

–  tekintettel az Európai Unió Alapjogi Chartájának 11. cikkére, és különösen azon rendelkezésére, miszerint a „tömegtájékoztatás szabadságát és sokszínűségét tiszteletben kell tartani”,

–  tekintettel az Európai Unióról szóló szerződés 3. és 21. cikkére és az Európai Unió működéséről szóló szerződés 207. cikkére,

–  tekintettel az Európai Unió emberi jogokról szóló iránymutatásaira,

–  tekintettel az Európa Tanács emberi jogok európai egyezményére és az Uniónak az egyezményhez való csatlakozásáról jelenleg folyó tárgyalásokra,

–  tekintettel eljárási szabályzata 48. cikkére,

–  tekintettel a Külügyi Bizottság jelentésére (A7–0176/2013),

A sajtó és a média elvei és szerepe

A.  mivel a véleménynyilvánítás szabadsága egyetemes emberi jog, amely a demokrácia egyik alapköve, és alapvető jelentőségű azon egyéb jogok, például valamennyi ember fejlődéshez, méltósághoz és kiteljesedéshez való jogának megvalósításához, amelyekért az emberek világszerte küzdenek;

B.  mivel a véleménynyilvánítás szabadságával kapcsolatos megszorításoknak komoly következményei vannak, és e megszorításoknak igen korlátozottnak kell lenniük, amelyek kizárólag a nemzetközi jog alapján jogszerűnek tekintett jogszabályokban megállapított szigorú feltételek mellett igazolhatók; mivel a véleménynyilvánítás szabadsága alapvető jog, és szorosan kapcsolódik a sajtó és a média szabadságához és sokszínűségéhez; mivel a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányát és az emberi jogok európai egyezményét aláíró államok kötelesek biztosítani a sajtó és a média függetlenségét, szabadságát és sokszínűségét;

C.  mivel a médiaplatformok alapvető jelentőségűek a véleménynyilvánítás szabadságának gyakorlásához; mivel a független sajtó a véleménynyilvánítás szabadságának kollektív kifejezési eszközeként és a demokrácia őrzőjeként a média területének egyik kulcsszereplője;

D.  mivel a sajtószabadság, a média, a digitális ágazat és az újságírás közjavaknak tekinthetők;

E.  mivel a (digitális) médiaplatformok egyre globálisabb jellegűvé válnak, valamint növekszik a felhasználók száma;

F.  mivel az internet és a média az emberi jogi jogvédők által alkalmazott eszközök;

G.  mivel a hálózatsemlegesség a nyílt internet alapvető fontosságú elve, amely a verseny és az átláthatóság biztosításával előmozdítja a kommunikációt, valamint az üzleti lehetőségek szempontjából is kedvező, és ösztönzőleg hat az innovációra, a munkahelyteremtésre és a növekedésre;

H.  mivel a szólás, a véleménynyilvánítás, a média és az újságírók szabadságának érvényesülése világszerte veszélyben van, és az újságírók gyakran egyben az emberi jogoknak, az egyesülési szabadságnak, a véleménynyilvánítás szabadságának és a vallásszabadságnak a jogvédői is; mivel az újságírókat azonban gyakran üldözik és bebörtönzik;

I.  mivel az új digitális és online médiaplatformok hozzájárultak a változatosság és a sokszínűség növeléséhez;

J.  mivel a civil társadalom és az újságíró-szervezetek értékes munkájára építve optimalizálni kell a sajtó és a média szabadságának világszerte történő előmozdítására és védelmére irányuló uniós erőfeszítéseket és programokat;

K.  mivel az Unió csak akkor minősülhet hiteles szereplőnek a globális színtéren, ha az Unión belül is védik és tiszteletben tartják a sajtó és a média szabadságát;

A legújabb fejlemények

1.  elismeri, hogy elsősorban a kormányok feladata a sajtó és a média szabadságának biztosítása és védelme; rámutat, hogy elsősorban a kormányok is felelősek a sajtó és a média szabadságának akadályozásáért, és hogy a legsúlyosabb esetekben a sajtó és a média szabadságának korlátozása érdekében a kormányok egyre inkább a jogi nyomásgyakorlás eszközéhez folyamodnak, azaz visszaélnek a terrorizmusellenes vagy a szélsőségek elleni, illetve a nemzetbiztonsági, valamint a hazaárulást vagy az állam elleni bűncselekményeket szabályozó jogszabályokkal; megjegyzi, hogy a visszaélések elkerülése, valamint a sajtó és a média függetlenségének szavatolása érdekében egyensúlyt kell teremteni a nemzetbiztonsági kérdések és az információhoz való hozzáférés szabadsága között; elismeri, hogy a politikusok kezében lévő médiabirodalmak néha félrevezető tájékoztatást nyújtó kampányok folytatására kapnak felhatalmazást; hangsúlyozza, hogy alapvető fontosságú, hogy a sajtó és a média független módon és politikai vagy pénzügyi nyomásgyakorlás nélkül működhessen; aggodalmának ad hangot amiatt, hogy a legutóbbi éves mutatók és elemző jelentések alapján (a listát lásd az A7-0176/2013 jelentés végén található mellékletben) az Európán belüli és azon kívüli különböző országokban egyaránt negatív tendencia figyelhető meg az országoknak a sajtó és a média szabadsága tekintetében való rangsorolásában;

2.  hangsúlyozza, hogy a szabad, független és sokszínű online és hagyományos média a demokrácia és a pluralizmus egyik alapköve; elismeri az információs források jelentőségét, amelyek a szabadság és a média sokszínűségének valódi biztosítékai; rámutat arra, hogy a média szabadságának és függetlenségének világszerte történő fenntartása és megerősítése közös érdek; megjegyzi, hogy a szabad és független média és az információk szabad áramlása a nem demokratikus rendszerekben végbemenő demokratikus változások tekintetében rendkívüli jelentőségű;

3.  sajnálatának ad hangot amiatt, hogy az újságírók világszerte gyakran megsebesülnek, illetve gyilkosságok vagy súlyos bántalmazások áldozatául esnek, anélkül, hogy az elkövetőket megbüntetnék; hangsúlyozza ezért a büntetlenséggel szembeni küzdelem fontosságát; hangsúlyozza, hogy a hatóságok nem vehetik fel a küzdelmet az újságírókkal szembeni fenyegetésekkel és az ellenük irányuló erőszakkal szemben, valamint nem garantálhatják az biztonságukat anélkül, hogy a politikai, igazságügyi és rendőri hatóságok határozott fellépést ne tennének az újságírókat vagy a munkájukat támadó személyekkel szemben; rámutat arra, hogy a büntetlenség nemcsak a sajtószabadságra, de az újságírók mindennapi munkájára is kihatással van, mivel félelmet kelt és öncenzúrát generál; véleménye szerint az Uniónak határozottabban kell fellépnie azon országokkal szemben, amelyek továbbra is büntetlenül hagyják e cselekményeket, és valamennyi államot felszólít az újságírók biztonságának garantálására;

4.  hangsúlyozza, hogy a jogszabályok, a törvényi rendelkezések, a megfélemlítés, a bírságok, valamint a politikusok vagy más összeférhetetlen személyek kezében koncentrálódó hatalom mind olyan tényező, ami az információk megszerzése és az azokhoz való hozzáférés szabadságát korlátozhatja, vagy a véleménynyilvánítás gyakorlását követően a szabadságot érintő fenyegetésekhez vezethet;

5.  hangsúlyozza, hogy a sajtóra és a médiára nehezedő közvetett nyomás a kormányoktól is eredhet; véleménye szerint a média számos országban nagymértékben támaszkodik a kormányhirdetésekre, és ez később a médiára való nyomásgyakorlás eszköze lehet, továbbá az engedélyeket és a pénzbírságokat szintén a kritikát megfogalmazó média működésének korlátozására használhatják fel;

6.  sajnálatának ad hangot amiatt, hogy egyre elterjedtebb a véleménynyilvánítás büntetendőként való feltüntetése; emlékeztet arra, hogy munkájuk miatt világszerte gyakran börtönzik be az újságírókat; tisztában van azzal, hogy a becsületsértés, az istenkáromlás és a rágalmazás jogi szabályozását , valamint az „ország külföldi megítélésének rombolására” és a „homoszexuális propagandára” hivatkozó jogszabályokat az újságírók bebörtönzésére vagy cenzúrázására, valamint a szabad véleménynyilvánítás megakadályozására használják; sajnálatának ad hangot amiatt, hogy a cenzúra előmozdítja az öncenzúrát; felszólít arra, hogy vessenek véget az újságírók zaklatásának, és biztosítsák számukra, hogy munkájukat függetlenül, az erőszaktól és a megtorlástól való félelem nélkül végezhessék, a munkájuk miatt igazságtalanul bebörtönzött újságírókat és bloggereket pedig azonnal bocsássák szabadon;

7.  határozottan elítéli, hogy számos újságíró nem fér hozzá a jogi segítségnyújtáshoz, ugyanakkor a szakma egyre gyakrabban találja magát az emberi jogokért online vagy offline módon folytatott küzdelem frontvonalában;

8.  véleménye szerint az a tendencia, hogy a média területén a tulajdonjogok egyre inkább a nagy társulások kezében koncentrálódnak, fenyegetést jelent a média szabadságára és sokszínűségére, különösen ha ezzel párhuzamosan digitalizálásra is sor kerül; hangsúlyozza a nyílt és a kibontakozást segítő mögöttes médiainfrastruktúra, valamint a független szabályozók jelentőségét;

9.  elismeri a minőségi újságírást támogató magánalapítványokban és nem kormányzati szervezetekben rejlő lehetőségeket és azt, hogy az innováció hajtóerői lehetnek;

10.  hangsúlyozza, hogy miközben a vállalkozások a globálisan és digitálisan összekapcsolt világban új feladatokat látnak el, egyúttal új kihívásokkal is szembesülnek a hagyományosan az állami hatóságok feladatkörébe tartozó területeken; tisztában van azzal, hogy a kormányok online tartalmat és szolgáltatásokat blokkoló utasításai nyomást gyakorolnak a szerkesztők függetlenségére és a szolgáltatás folytonosságára;

11.  tudatában van annak, hogy a médiát túl gyakran használják hagyományos propagandaeszközként és/vagy vonják be ilyen eszközökbe, és hogy alapvető jelentőségű a pénzügyi és politikai függetlenség, illetve a sokszínűség, különösen a közszolgálati média tekintetében; hangsúlyozza, hogy a szabad és független közszolgálati média alapvető szerepet játszik a demokrácia elmélyítésében, a civil társadalom vitákba és közügyekbe való lehető legteljesebb bevonásában, és abban, hogy a polgárok szerepet vállaljanak a demokrácia megvalósításában;

12.  ösztönzi, hogy az újságírók és a médiatestületek teljes körű függetlensége érdekében dolgozzanak ki újságírói, valamint a médiaorgánumok irányításában részt vevő személyekre vonatkozó etikai kódexeket; elismeri annak fontosságát, hogy e kódexeket független szabályozó szervek létrehozása révén juttassák érvényre;

Digitalizálás

13.  elismeri a jelenlegi, minden eddiginél digitalizáltabb média potenciális hatását és azt, hogy a tájékozottság és a kritikus gondolkodás növelésével az egyénekre nézve véleményformáló ereje van, és tisztában van azzal, hogy ezek a jelenségek különösen az önkényuralmi rendszerekben aggodalmat keltenek;

14.  elismeri, hogy az utóbbi években a digitális és online médiaplatformok kiemelkedő szerepet játszottak a diktatórikus rendszerek elleni felkelésekben;

15.  hangsúlyozza, hogy az információhoz való online és offline hozzáférés egyaránt szükséges a véleménynyilvánítás fejlődéséhez, valamint a tartalmak médiaplatformokon keresztüli kifejezéséhez és kommunikációjához, mivel ezek a hatalom alapvető jelentőségű ellenőrzését jelentik;

16.  elismeri, hogy a média és az információk digitálissá válása megsokszorozta azok hatókörét és hatását, ugyanakkor elmosta az információ és a vélemény közötti vékony határvonalat; tudomásul veszi a felhasználók által létrehozott tartalom és a polgári újságírás jelentős térnyerését;

17.  véleménye szerint a sajtó és a média digitálissá válása újabb elemekkel gazdagítja a médiapalettát, és kérdéseket vet fel a hozzáféréssel, a minőséggel, az információk objektivitásával és védelmével kapcsolatban;

18.  hangsúlyozza, hogy a digitalizálás megkönnyíti az emberek információkhoz való hozzáférését és a tisztviselők ellenőrzését, valamint biztosítja az adatok és dokumentumok megosztását és terjesztését és azt, hogy nyilvánosságra kerüljenek a jogsértések és a korrupciós esetek;

19.  hangsúlyozza, hogy az IT-infrastruktúrák teljes potenciáljának kiaknázásához globális átjárhatóságra és megfelelő szabályozásra van szükség, valamint hogy ezeket az ikt-elemeket a függetlenség, a pluralizmus és a sokféleség alapvető feltételeivel egyetemben be kell építeni mind a meglévő, mind a formálódó médiapalettába;;

20.  helyteleníti a „zárt internet” különböző formáinak létrehozására irányuló valamennyi kísérletet, mivel ez a tájékoztatáshoz való jog súlyos megsértését jelenti; arra sürgeti a hatóságokat, hogy tartózkodjanak az ilyen kísérletektől;

21.  aggodalmát fejezi ki a tömeges megfigyelés és cenzúra, valamint azon blokkolási és szűrési tendenciák kapcsán is, amelyek nemcsak a médiát és az újságírók és bloggerek munkáját befolyásolják, hanem a civil társadalmat is gátolják abban, hogy hozzájáruljanak a fontos politikai, gazdasági és társadalmi változásokhoz; elítél minden olyan cselekményt vagy kísérletet, amely bloggerek letartóztatására irányul, ezeket a szólásszabadság és a véleménynyilvánítás szabadsága elleni támadásként értékeli;

22.  sajnálja, hogy számos olyan technológia és szolgáltatás uniós eredetű, amelyet harmadik országokban az emberi jogok megsértésére használnak az információk cenzúráján, a tömeges megfigyelésen, az ellenőrzésen, továbbá a polgárok, valamint a polgárok (mobil)telefon-hálózatokon és interneten zajló tevékenységeinek nyomon követésén és ellenőrzésén keresztül; arra sürgeti a Bizottságot, hogy tegyen meg minden szükséges lépést e „digitális fegyverkereskedelem” megállítása érdekében;

23.  hangsúlyozza, hogy szükség van a közvetítők szerepének és feladatainak jobb megértésére; véleménye szerint a piaci szabályozók segíthetnek a verseny fenntartásában, ugyanakkor az információk közösségi értékének megóvása érdekében fel kell tárni a magánszereplők bevonásának új módjait; elismeri, hogy (demokratikus) felügyelet híján az önszabályozás különös kockázatokat vonhat maga után;

24.  hangsúlyozza, hogy a digitális és az adatközpontú (számítógépes) platformok vagy szolgáltatások, így a keresőprogramok is magánkézben vannak, és átláthatóságot igényelnek annak érdekében, hogy megóvják az információk közösségi értékét és megelőzzék az információhoz való hozzáférés és a véleménynyilvánítás szabadságának korlátozását;

25.  hangsúlyozza a közérdekű bejelentők és a források védelmének, valamint az Unió e téren való globális fellépésének szükségességét;

26.  határozottan elítéli az internet vagy más online médiaplatformok arra való felhasználására irányuló kísérleteket, hogy előmozdítsák és ösztönözzék a terrorista tevékenységeket; e tekintetben határozottabb fellépésre sürgeti a hatóságokat;

Uniós szakpolitikák és külső fellépések

27.  hangsúlyozza, hogy ahhoz, hogy az Uniót értékközösségnek tekintsék, alapvető fontosságú a sajtó és a média globális szabadságának előmozdítása és védelme; hangsúlyozza, hogy az újságírók világszerte való megvédése érdekében az Uniónak maximális mértékben vezető politikai szerepet kell vállalnia;

28.  véleménye szerint az Uniónak példát kell mutatnia, hogy a média független, sokszínű és változatos maradjon, valamint az újságírók helyzetének, szabadságának és biztonságának védelme terén; hangsúlyozza, hogy e célból az Unió nem avatkozhat be a tartalomba, hanem világszerte támogatnia kell a kibontakozást segítő környezet létrejöttét és fel kell oldania a véleménynyilvánítás szabadságára vonatkozó megszorításokat;

29.  megjegyzi, hogy az elmúlt években – különösen az Unióban – etikátlan és állítólag törvénytelen magatartásuk miatt bizonyos médiaeszközöket ellenőrzés alá vontak; véleménye szerint az Unió csak úgy mutathat példát, ha a saját határain belül kezeli e problémákat;

30.  arra sürgeti a Bizottságot, hogy továbbra is kövesse szorosan nyomon a tagállamokban a sajtó és a média függetlenségét;

31.  véleménye szerint bár az Unió számos szakpolitikán és programon keresztül foglalkozik a kérdéssel, arra nem fordít külön figyelmet, és nem rendelkezik koherens, előrevivő látásmóddal és referenciaértékekkel;

32.  véleménye szerint az átfogó stratégia hiánya széttöredezettséget eredményez, és veszélybe sodorja az átláthatóság és az elszámoltathatóság fontos politikai elveit;

Stratégia

33.  arra sürgeti a Bizottságot, különösen a Fejlesztési és Együttműködési Főigazgatóságot, valamint az Európai Külügyi Szolgálatot (EKSZ), hogy javítsák az együttműködést és a koordinációt a programozás terén, különösen a politikai és diplomáciai munka szinergiájának megteremtése, valamint a finanszírozás és a projektek közös végrehajtása révén, beleértve a nyomon követést és az értékelést is; felszólítja a Bizottságot, hogy javítsa a múltbeli, a jelenlegi és a jövőbeli programozás elemzését és értékelését, valamint hozza nyilvánosságra az eredményeket;

34.  felszólít arra, hogy a projektek eseti finanszírozása helyett alkalmazzanak fenntarthatóbb megközelítést, és abba vonják be a magánadományozókat és a partnereket is; elismeri, hogy nemzeti és regionális szinten egyaránt egyénire szabott programozási megközelítésre van szükség;

35.  arra sürgeti az Uniót, hogy játsszon jelentősebb szerepet különösen a tagjelölt országokban, a közvetlen déli és keleti szomszédságával való viszonyában, valamint a kereskedelmi és társulási megállapodásról folyó tárgyalások tekintetében; felszólítja az Uniót, hogy olyan stratégiát fogadjon el, amely a harmadik országokban biztosítja a sajtó sokszínűségét és szabadságát korlátozó jogszabályi változások szoros nyomon követését, valamint az erre való reakciót;

36.  hangsúlyozza, hogy a meglévő külső pénzügyi eszközöket – például a demokrácia és az emberi jogok európai eszközét, a földrajzi és más eszközöket – rugalmasan kell alkalmazni annak érdekében, hogy hozzájáruljanak a civil társadalom megerősítéséhez; hangsúlyozza, hogy a helyi szerepvállalás és kapacitásépítés alapvető fontosságú a fenntartható fejlődés és haladás biztosításához;

37.  hangsúlyozza, hogy az Uniónak a harmadik országokban is támogatnia kell a politikai döntéshozók, a szabályozók és a média oktatását és képzését azzal a céllal, hogy előmozdítsa a sajtó és a média szabadságát és a technológiailag semleges, megfelelő piacszabályozási formákat, külön emlékeztetve arra, hogy az átmenet időszakában a stabilitásra és a biztonságra hivatkozva gyakran korlátozzák a szabadságjogokat;

38.  hangsúlyozza, hogy a média fejlesztésének és a véleménynyilvánítás szabadsága érvényesülésének az Unió által országspecifikus szinten folytatott párbeszéd részét kell képeznie; hangsúlyozza, hogy az EUSZ 21. cikkével összhangban a harmadik országokkal kötött uniós kereskedelmi, partnerségi, együttműködési és társulási megállapodásokban és segélyprogramokban tiszteletben kell tartani a világos referenciaértékeket és feltételeket; arra sürgeti az EKSZ-t és a Bizottságot, hogy az ilyen megállapodások tárgyalásakor tartsa tiszteletben és hajtsa végre a Parlament jelentéseit és ajánlásait; emlékeztet arra, hogy az Unió akkor lehet hiteles és hatékony a harmadik országokkal való kapcsolataiban és párbeszédében, ha az említett alapvető emberi jogok érvényre juttatása és nyomon követése tekintetében biztosított a Parlament, az Európai Külügyi Szolgálat és a Bizottság közötti koherencia, következetesség, koordináció és átláthatóság;

39.  felszólítja a Bizottságot, hogy a büntetlenséggel szembeni küzdelmet kezelje prioritásként a véleménynyilvánítás szabadságával foglalkozó programjaiban és a médiában, többek között azáltal, hogy támogatást nyújt az újságírókkal szembeni bűncselekmények kivizsgálásához, valamint jogvédelmi alapokat hoz létre és szakértelmet nyújt;

40.  véleménye szerint az uniós finanszírozás nem korlátozható a nemzetközi szakmai szervezetekre (közvetítőkre), hanem a helyi szervezetekre is ki kell terjednie;

41.  felszólítja a Bizottságot, hogy a sajtó és a média összefüggésében gondolja újra az emberi jogok előmozdításának finanszírozása területén alkalmazott titoktartási záradékokat, mivel ez megnyitja az utat az újságírók, a médiaorgánumok vagy a nem kormányzati szervezetek hitelvesztése előtt, ami árthat az Unió emberi jogokkal kapcsolatos, egyébként nyílt és átlátható tevékenységei hitelességének;

42.  hangsúlyozza, hogy a sajtó- és médiaprogramoknak az átláthatóság, a függetlenség, a fenntarthatóság, a szakmaiság és a nyitottság javítása érdekében az állami és jogi struktúrák javítására és a helyi médiatársaságok és -vállalkozások támogatására is összpontosítaniuk kell; hangsúlyozza, hogy az uniós médiapolitikának a sokszínűség és a változatosság maximalizálására kell törekednie azáltal, hogy támogatja a független médiát és az induló vállalkozásokat;

43.  emlékeztet arra, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága és a média – többek között az internet – sokszínűsége alapvető európai értékek; hangsúlyozza ezzel kapcsolatban a sajtó és a média szabadságának alapvető jelentőségét az Unió bővítési, valamint digitális szabadságokkal kapcsolatos politikájában, mivel e szabadságokat emberi jogoknak és ezért a koppenhágai politikai kritériumok szerves részének tekinti;

44.  véleménye szerint az Uniónak a sajtó és a média támogatásával kapcsolatos elemeket kell felvennie a választási segítségnyújtásába, például a harmadik országbeli választási igazgatási testületek és a sajtó közötti együttműködés előmozdítása révén, ezzel javítva a választási folyamatok és a választási eredmények átláthatóságát és legitimitását;

45.  véleménye szerint az átalakulóban lévő országokban az Uniónak a megbékélési és újjáépítési folyamat összefüggésében a sajtó és a média szabadságára kell összpontosítania;

46.  helyesli és üdvözli a sajtó és a média szabadságával foglalkozó számos nemzetközi (újságírói) szervezet által végzett jelentős munkát, és hangsúlyozza, hogy tekintettel e szervezetek létfontosságára a kapcsolattartás terén, az Uniónak teljes mértékben támogatnia kell azokat;

47.  felszólítja az EKSZ-t, hogy optimálisan használja ki az Uniónak a sajtóval, a médiával és a digitális szabadságokkal foglalkozó többoldalú fórumokon, például az Európa Tanácsban és az EBESZ-ben való részvételét, valamint az Egyesült Nemzetek keretében való fellépését;

48.  felszólítja a Bizottságot, a Tanácsot és az EKSZ-t, hogy uniós külpolitika keretében mielőbb fogadják el a sajtó és a média szabadságára vonatkozó stratégiát, és vegyék bele az e jelentésben foglalt ajánlásokat az (online és offline) véleménynyilvánítás szabadságáról szóló jövőbeli iránymutatásokba;

49.  kéri, hogy e jelentést az uniós külpolitika digitális szabadságra vonatkozó stratégiájáról szóló állásfoglalásával szoros összefüggésben kell értelmezni és átvenni;

o
o   o

50.  utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak, az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének/a Bizottság alelnökének, az Európai Külügyi Szolgálatnak, az Unió emberi jogokért felelős különleges képviselőjének, a tagállamok kormányainak és parlamentjeinek, az ENSZ Emberi Jogi Főbiztossága Hivatalának, az UNESCO-nak, az Európa Tanácsnak és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetnek.

(1) http://ap.ohchr.org/Documents/E/HRC/resolutions/A_HRC_RES_7_36.pdf
(2) Különösen a 2011. május 16-i (A/HRC/17/27), a 2011. augusztus 10-i (A/66/290), a 2012. június 4-i (A/HRC/20/17), valamint a 2012. szeptember 7-i (A/67/357) jelentésekre, amelyek a következő oldalon érhetők el: http://www.ohchr.org/EN/Issues/FreedomOpinion/Pages/Annual.aspx
(3) http://daccess-dds-ny.un.org/doc/RESOLUTION/GEN/G12/153/25/PDF/G1215325.pdf?OpenElement
(4) A/HRC/17/31 a következő címen érhető el: http://www.ohchr.org/Documents/Issues/Business/A-HRC-17-31_AEV.pdf
(5) http://documents-dds-ny.un.org/doc/UNDOC/GEN/N06/681/60/pdf/N0668160.pdf?OpenElement
(6) http://www.un-documents.net/gc-p1.htm
(7) http://www.unesco.org/new/fileadmin/MULTIMEDIA/HQ/CI/CI/pdf/official_documents/un_plan_action_safety_en.pdf.
(8) Elfogadott szövegek, P7_TA(2013)0050.
(9) Elfogadott szövegek, P7_TA(2013)0049.
(10) Elfogadott szövegek, P7_TA(2012)0503.
(11) Elfogadott szövegek, P7_TA(2012)0451.
(12) Elfogadott szövegek, P7_TA(2012)0470.
(13) Elfogadott szövegek, P7_TA(2012)0250.
(14) http://eeas.europa.eu/top_stories/2012/20120503_world_press_freedom_day_en.htm.http://europa.eu/rapid/press-release_PRES-13-181_en.htm.
(15) http://blogs.ec.europa.eu/neelie-kroes/ict-human-rights-guidance.
(16) HL C 33. E, 2013.2.5., 165. o.
(17) HL C 45. E, 2010.2.23, 9. o.
(18) HL L 386., 2006.12.29., 1. o.
(19) HL C 290. E, 2006.11.29., 107. o.


A közszféra információinak további felhasználása ***I
PDF 203kWORD 21k
Az Európai Parlament 2013. június 13-i jogalkotási állásfoglalása a közszféra információinak további felhasználásáról szóló 2003/98/EK irányelv módosítására irányuló európai parlamenti és tanácsi irányelvről szóló javaslatról (COM(2011)0877 – C7-0502/2011 – 2011/0430(COD))
P7_TA(2013)0275A7-0404/2012

(Rendes jogalkotási eljárás: első olvasat)

Az Európai Parlament,

–  tekintettel a Bizottság Európai Parlamenthez és Tanácshoz intézett javaslatára (COM(2011)0877),

–  tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződés 294. cikkének (2) bekezdésére és 114. cikkére, amelyek alapján a Bizottság javaslatát benyújtotta a Parlamenthez (C7–0502/2011),

–  tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződés 294. cikkének (3) bekezdésére,

–  tekintettel a svéd Parlament által a szubszidiaritás és az arányosság elvének alkalmazásáról szóló 2. jegyzőkönyv alapján előterjesztett indokolt véleményre, melyek szerint a jogalkotási aktus tervezete nem egyeztethető össze a szubszidiaritás elvével,

–  tekintettel az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság 2012. április 25-i véleményére(1),

–  tekintettel a Tanács képviselőjének 2013. április 19-i írásbeli kötelezettségvállalására, amely szerint egyetért a Parlament álláspontjával, az Európai Unió működéséről szóló szerződés 294. cikkének (4) bekezdésével összhangban,

–  tekintettel eljárási szabályzata 55. cikkére,

–  tekintettel az Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság jelentésére és az Belső Piaci és Fogyasztóvédelmi Bizottság, a Kulturális és Oktatási Bizottság, valamint a Jogi Bizottság véleményére (A7–0404/2012),

1.  elfogadja első olvasatban az alábbi álláspontot;

2.  felkéri a Bizottságot, hogy utalja az ügyet újból a Parlamenthez, ha javaslatát lényegesen módosítani kívánja, vagy helyébe másik szöveget kíván léptetni;

3.  utasítja elnökét, hogy továbbítsa a Parlament álláspontját a Tanácsnak és a Bizottságnak, valamint a nemzeti parlamenteknek.

(1) HL C 191., 2012.6.29., 129. o.


Pénzügyi szolgáltatások: Az előrehaladás hiánya a Tanácsban és a Bizottság késedelme bizonyos javaslatok elfogadása terén
PDF 228kWORD 28k
Az Európai Parlament 2013. június 13-i állásfoglalása a pénzügyi szolgáltatásokról: az előrelépés hiánya a Tanácsban és késlekedés a Bizottságban egyes javaslatok elfogadását illetően (2013/2658(RSP))
P7_TA(2013)0276B7-0304/2013

Az Európai Parlament,

–  tekintettel a betétbiztosítási rendszerekről szóló európai parlamenti és tanácsi irányelvre (átdolgozás) irányuló, 2010. július 12-i bizottsági javaslatra (COM(2010)0368),

–  tekintettel a befektetőkártalanítási rendszerekről szóló 97/9/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv módosításáról szóló európai parlamenti és tanácsi irányelvre irányuló, 2010. július 12-i bizottsági javaslatra (COM(2010)0371),

–  tekintettel a 2003/71/EK és a 2009/138/EK irányelvnek az Európai Biztosítási és Foglalkoztatóinyugdíj-hatóság és az Európai Értékpapír-piaci Hatóság hatásköre tekintetében történő módosításáról szóló európai parlamenti és tanácsi irányelvre irányuló 2011. január 19-i bizottsági javaslatra (COM(2011)0008), a továbbiakban az „Omnibus II/Szolvencia II”,

–  tekintettel a pénzügyi eszközök piacairól és a 2004/39/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló európai parlamenti és tanácsi irányelvre (átdolgozás) irányuló, 2011. október 20-i bizottsági javaslatra (COM(2011)0656), valamint a pénzügyi eszközök piacairól és a tőzsdén kívüli származtatott ügyletekről, a központi szerződő felekről és a kereskedési adattárakról szóló [EMIR] rendelet módosításáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre irányuló, 2011. október 20-i bizottsági javaslatra (COM(2011)0652), a továbbiakban a „MiFID felülvizsgálat”,

–  tekintettel a bennfentes kereskedelem és a piaci manipuláció büntetőjogi szankcióiról szóló európai parlamenti és tanácsi irányelvre irányuló, 2011. október 20-i bizottsági javaslatra (COM(2011)0654), valamint a bennfentes kereskedelemről és a piaci manipulációról (piaci visszaélésről) szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre irányuló, 2011. október 20-i bizottsági javaslatra (COM(2011)0651), a továbbiakban a „MAD/MAR”,

–  tekintettel az Európai Unión belüli értékpapír-elszámolás javításáról és a központi értéktárakról, valamint a 98/26/EK irányelv módosításáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre irányuló, 2012. március 7-i bizottsági javaslatra (COM(2012)0073),

–  tekintettel a hitelintézetek és befektetési vállalkozások helyreállítását és szanálását célzó keretrendszer létrehozásáról és a 77/91/EGK és 82/891/EGK tanácsi irányelv, a 2001/24/EK, 2002/47/EK, 2004/25/EK, 2005/56/EK, 2007/36/EK és 2011/35/EU irányelv, valamint az 1093/2010/EU rendelet módosításáról szóló európai parlamenti és tanácsi irányelvre irányuló, 2012. június 6-i bizottsági javaslatra (COM(2012)0280),

–  tekintettel az átruházható értékpapírokkal foglalkozó kollektív befektetési vállalkozásokra (ÁÉKBV) vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések összehangolásáról szóló 2009/65/EK irányelvnek a letétkezelői funkciók, javadalmazási politikák és szankciók tekintetében történő módosításáról szóló európai parlamenti és tanácsi irányelvre irányuló, 2012. július 3-i bizottsági javaslatra (COM(2012)0350), a továbbiakban az „UCITS”,

–  tekintettel a biztosítási közvetítésről szóló európai parlamenti és tanácsi irányelvre (átdolgozás) irányuló, 2012. július 3-i bizottsági javaslatra (COM(2012)0360), a továbbiakban az „IMD II.”,

–  tekintettel a Bizottság 2010. évi munkaprogramjáról szóló, 2010. március 31-i bizottsági közleményre (COM(2010)0135), és különösen az értékpapírokra vonatkozó jog jogbiztonságáról szóló irányelvre irányuló jogalkotási javaslat 2010-re tervezett elfogadására való hivatkozásra,

–  tekintettel a Bizottság 2011. évi munkaprogramjáról szóló, 2010. október 27-i bizottsági közleményre (COM(2010)0623), és különösen az értékpapírokra vonatkozó jog jogbiztonságáról szóló irányelvre irányuló jogalkotási javaslat 2011-re tervezett elfogadására való hivatkozásra,

–  tekintettel a Bizottság 2012. évi munkaprogramjáról szóló, 2011. november 15-i bizottsági közleményre (COM(2011)0777), és különösen az értékpapírokra vonatkozó jogról szóló irányelvre irányuló jogalkotási javaslat, illetve a belső piaci pénzforgalmi szolgáltatásokról szóló, 2007. november 13-i 2007/64/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv(1) felülvizsgálatára irányuló jogalkotási javaslat 2012-re tervezett elfogadására való hivatkozásra,

–  tekintettel a 2012. március 1-2-i Európai Tanács ülésének következtetéseire, és különösen a MiFID felülvizsgálatára való hivatkozásra,

–  tekintettel az Európai Rendszerkockázati Testület 2012. december 20-i ajánlására a pénzpiaci alapokról(2),

–  tekintettel az árnyékbanki tevékenységekről szóló, 2012. november 20-i állásfoglalására(3),

–  tekintettel a pénzügyi szolgáltatások kapcsán (az előrelépés hiánya a Tanácsban és késlekedés a Bizottságban egyes javaslatok elfogadását illetően) a Tanácshoz és a Bizottsághoz intézett kérdésekre (O-000063/2013 – B7-0208/2013 és O-000065/2013 – B7-0209/2013),

–  tekintettel eljárási szabályzata 115. cikkének (5) bekezdésére és 110. cikkének (2) bekezdésére,

A.  mivel az uniós gazdaság talpra állásához a reálgazdaságot előnyös finanszírozással ellátó, stabil pénzügyi ágazatra van szükség; mivel ennek megvalósításához be kell fejezni a bankunió létrehozását, ahogyan azt az egyes, gazdaságunk e kulcsfontosságú szegmenséért felelős uniós intézmények elfogadták és megerősítették;

B.  mivel a betétbiztosítási rendszerekről szóló irányelv átdolgozására irányuló javaslatot a Bizottság 2010. július 12-én fogadta el, és a Tanáccsal folytatott eredménytelen tárgyalásokat követően a Parlament első olvasatban 2012. február 16-án szavazott a javaslatról(4);

C.  mivel a befektetőkártalanítási rendszerekről szóló irányelv átdolgozására irányuló javaslatot a Bizottság 2010. július 12-én fogadta el, és miután a Tanács nem volt hajlandó álláspontot kialakítani és tárgyalásba bocsátkozni, a Parlament első olvasatban 2011. július 5-én szavazott a javaslatról(5);

D.  mivel a MiFID átdolgozására irányuló javaslatot a Bizottság 2011. október 20-án fogadta el, és a Parlament rövid vitát követően 2012. október 26-án – azaz a benyújtást követően alig egy évvel – módosításokat fogadott el a javaslatot illetően(6); mivel a Parlament azóta is arra vár, hogy egy első olvasati megállapodás reményében megkezdje a tárgyalásokat a Tanáccsal;

E.  mivel 2012. március 1-2-i ülésén az Európai Tanács úgy határozott, hogy a MiFID átdolgozására irányuló javaslatokat a társjogalkotóknak 2012 decemberéig el kell fogadniuk;

F.  mivel a központi értéktárakra irányuló javaslatot a Bizottság 2012. március 7-én fogadta el, és a Parlament Gazdasági és Monetáris Bizottsága 2013. február 4-én fogadta el jelentését (A7-0039/2013), és mivel a Parlament azóta is arra vár, hogy egy első olvasati megállapodás reményében megkezdje a tárgyalásokat a Tanáccsal;

G.  mivel az értékpapírokra vonatkozó jog jogbiztonságára irányuló bizottsági javaslat elfogadását eredetileg 2010-re tervezték, majd elhalasztották a Bizottság 2011-es és 2012-es jogalkotási és munkaprogramjára, és még azóta sem fogadták el;

H.  mivel a belső piaci pénzforgalmi szolgáltatásokról szóló 2007/64/EK irányelv kapcsán a Bizottságnak legkésőbb 2012. november 1-ig jelentést kellett volna benyújtania az irányelv végrehajtásáról és hatásáról, illetve a szükségesnek ítélt módosításokról; mivel a Bizottság még nem nyújtotta be ezt a javaslatot és a módosítási javaslatokat;

I.  mivel az árnyékbanki tevékenységekről szóló állásfoglalásában a Parlament arra szólított fel, hogy hozzanak intézkedéseket a pénzpiaci alapokat illetően, különös tekintettel ezen alapok megbízhatóságának fokozására és a likviditási kockázatok fedezésére; mivel az Európai Rendszerkockázati Testület a konstans nettó eszközértékű pénzpiaci alapok megszüntetésére vonatkozó ajánlását figyelembe kellene venni ezen intézkedések meghozatalakor;

J.  mivel a 2011/89/EK irányelv(7) 5. cikke előírta a Bizottság számára, hogy teljes egészében vizsgálja felül a 2002/87/EK irányelvet(8) (a pénzügyi konglomerátumokról szóló irányelv), különös tekintettel az irányelv hatályára, az irányelv alkalmazásának a nem szabályozott jogalanyokra történő kiterjesztésére, a szélesebb körű nem pénzügyi csoportok tulajdonában lévő pénzügyi konglomerátumok azonosítási kritériumaira, a rendszerszempontból jelentős pénzügyi konglomerátumokra és a kötelező stressztesztvégzésre; a jelentést 2012. december 31-ig kellett megküldenie a Parlamentnek és a Tanácsnak, és azt a szükséges jogalkotási javaslatoknak kellett követniük;

K.  mivel a Bizottság a felülvizsgálatot követően 2012. december 20-án jelentést nyújtott be, amelyben megállapította, hogy bár a pénzügyi konglomerátumokról szóló irányelv következő felülvizsgálata során a legfontosabb megoldásra váró problémák a konglomerátum meghatározása és azonosítása, a csoportszintű követelmények teljesítéséért végső felelősséget viselő anyavállalat azonosítása, valamint e jogalany tekintetében a végrehajtás erősítése, úgy határozott, hogy 2013-ban nem nyújt be erre irányuló jogalkotási javaslatot;

L.  mivel a Bizottság kötelezettséget vállalt arra, hogy folyamatosan nyomon követi az eseményeket, és megfelelő időben javaslatot nyújt be a pénzügyi konglomerátumokról szóló irányelv átdolgozására, különös tekintettel a CRD IV. és az egységes felügyeleti mechanizmus (SSM) kapcsán jelenleg folyó tárgyalásokra;

M.  mivel a Bizottság többször is jelezte azon szándékát, hogy átfogó tanulmányt készít a pénzügyi válság kezdete óta a pénzügyi szabályozás keretében elfogadott intézkedések hatékonyságáról és arányosságáról;

1.  emlékeztet, hogy szándékában áll legalább a már benyújtott, a pénzügyi szolgáltatásokról szóló bizottsági javaslatokat első olvasatban megvitatni a parlamenti ciklus 2014. tavaszi vége előtt;

2.  hangsúlyozza, hogy az Unió pénzügyi piacai hatékonyságának és szilárdságának további növelése érdekében a pénzügyi szolgáltatásokról szóló, függőben lévő bizottsági javaslatokat minél hamarabb el kell fogadni, elkerülve így a kapcsolódó jogszabályok életbe lépésének késedelmét;

3.  hangsúlyozza mély meggyőződését arról, hogy a pénzügyi ágazat stabilitása és valamennyi pénzügyi strukturális reform sikere szükséges ahhoz, hogy teljesüljön a fenntartható gazdasági növekedés és foglalkoztatás célkitűzése az Európai Unióban;

4.  hangsúlyozza, hogy egyértelműen kinyilvánította szándékát és képességét arra, hogy gyorsan és nagyon rövid időn belül foglalkozzon a pénzügyi szolgáltatásokról szóló rendeletre irányuló bizottsági javaslatokkal, például az SSM, a Szolvencia II és a MiFID felülvizsgálatához kapcsolódóan; várhatóan ugyanezt a konstruktív és gyors megközelítést alkalmazza a jövőbeli bizottsági javaslatokkal kapcsolatban;

5.  sürgeti a Bizottságot, hogy gyorsítsa fel az elmúlt években bejelentett, a pénzügyi szolgáltatások terén még fennmaradó jogalkotási kezdeményezésekhez kapcsolódó munkáját; különösen arra hívja fel a Bizottságot, hogy sürgősen fogadja el az értékpapírokra vonatkozó jogról szóló irányelvre irányuló jogalkotási javaslatát, amely immár két éves késésben van, és hogy a lehető leghamarabb nyújtsa be a belső piaci pénzforgalmi szolgáltatásokról szóló irányelv szintén késedelmes felülvizsgálatát; felhívja a Bizottságot, hogy a lehető leghamarabb fogadja el a pénzpiaci alapokról szóló javaslatát, teljes mértékben figyelembe véve az ERKT vonatkozó ajánlásait;

6.  úgy véli, hogy a CRD IV. és az SSM tárgyalásainak végeztével a Bizottságnak haladéktalanul be kell nyújtania a pénzügyi konglomerátumokról szóló 2002-es irányelv teljes mértékű felülvizsgálatára irányuló javaslatát;

7.  emlékeztet a Bizottság azon elkötelezettségére, hogy mandátumának vége előtt költség-haszon elemzést tartalmazó, mandátuma kezdete óta az Unióban javasolt, elfogadott és végrehajtott valamennyi uniós pénzügyi piaci jogszabály átfogó hatástanulmányaként szolgáló tanulmányt készít a pénzügyi válság kezdete óta elfogadott számos jogszabály hatékonyságáról és arányosságáról; e folyamat mihamarabbi elkezdésére szólít fel; a tanulmánynak emellett a bankuniónak az egyes tagállamokban történő megvalósítása kudarcának hatásait is értékelnie kell, beleértve az államadósság hatásait is;

8.  felhívja a Bizottságot, hogy a lehető leggyorsabban fogadja el különösen az egységes szanálási mechanizmus létrehozásáról szóló rendelettervezetre, illetve a Liikanen magas szintű szakértői csoportnak a banki strukturális reformról megfogalmazott ajánlásainak nyomon követésére irányuló javaslatait; kiemeli annak fontosságát, hogy a társjogalkotók gyorsan foglalkozzanak ezekkel a javaslatokkal az együttdöntési eljárás keretében annak érdekében, hogy a kapcsolódó eszközök minél hamarabb életbe léphessenek;

9.  felhívja a Bizottságot, hogy az éves növekedési jelentésében megfelelőbb módon mutassa be a pénzügyi fejleményeket, ahogy azt a 2011. december 15-i(9) és a 2013. április 18-i(10) parlamenti állásfoglalások is kérik;

10.  sürgeti a Tanácsot, hogy – mivel az Európai Unió polgárai számára, illetve a pénzügyi rendszer iránti bizalom és annak stabilitása szempontjából alapvető fontosságú és közvetlen hatású ügyről van szó – nyissa meg újra a betétbiztosítási rendszerekről szóló tárgyalásokat; megjegyzi, hogy a közelmúltbeli ciprusi válság is megerősítette, hogy e javaslat gyors elfogadására van szükség; emlékeztet, hogy a hatékony szanálási keret és a hatékony felügyeleti mechanizmus működésbe lépését követően a hosszú távú cél egy működő betétbiztosítási rendszerekből álló közös európai betétbiztosítási alap lehetne, amely megfelelő pénzügyi kerettel rendelkezik, és ezáltal erősíti a hitelességet és a betétesek bizalmát; hangsúlyozza a bankunió megfelelő kiépítésében és a stabil pénzügyi piacok általános céljának elérésében játszott fontos szerepüket; úgy véli, hogy a betétbiztosítási rendszerekről szóló javaslatot a hitelintézetek és befektetési vállalkozások helyreállítását és szanálását célzó keretrendszer létrehozásáról szóló irányelvvel párhozamosan kell elfogadni;

11.  sajnálja, hogy a Tanács és a tagállamok részéről hiányzik a kapacitás és az elhatározás a bankunió befejezéséhez vezető elkötelezettségek végrehajtásához szükséges megállapodás elérésére;

12.  felhívja a Tanácsot, hogy a lehető leghamarabb fogadja el a befektetőkártalanítási rendszerekről szóló álláspontját annak érdekében, hogy megkezdődhessenek a tárgyalások egy olyan kérdésben, amelynek konkrét hatása van az Unió polgáraira, mivel az egyéni befektető védelmének növelését tűzi ki céljául;

13.  emlékeztet a G20-aknak ama kötelezettségvállalására, miszerint legkésőbb 2012 végéig valamennyi szabványos, tőzsdén kívüli származtatott ügyletet tőzsdén vagy adott esetben elektronikus kereskedelmi platformon kell megkötni, elszámolásuknak pedig központi szerződő fél bevonásával kell történnie; sürgeti ezért a Tanácsot, hogy a jogalkotási ciklus fennmaradó részét használja arra, hogy befejezze a MiFID felülvizsgálatán végzett munkát annak érdekében, hogy a 2014. májusi európai választások előtt elfogadhassák a bizottsági javaslatokat;

14.  felhívja a Tanácsot, hogy folytassa a központi értéktárak terén végzett munkát annak érdekében, hogy gyorsan elkezdődhessenek a Parlamenttel és a Bizottsággal a tárgyalások a Target2Securities bevezetése előtt történő végrehajtás céljából;

15.  felhívja a Tanácsot, hogy érjen el gyors haladást a Parlamenttel folytatott tárgyalások során olyan egyéb fogyasztó- és befektetővédelmi javaslatok terén, amelyekről a Parlament illetékes bizottsága már szavazott vagy hamarosan szavazni fog, a MiFID felülvizsgálata mellett például az UCITS V és az IMD II esetében;

16.  felhívja a Tanácsot, hogy a lehető leghamarabb fogalmazza meg álláspontját a hitelintézetek és befektetési vállalkozások helyreállítását és szanálását célzó keretrendszer létrehozásáról szóló irányelvre irányuló bizottsági javaslatról, mivel ez alapvető eszköz arra, hogy a jövőben korlátozva legyen az uniós adófizetők kiszolgáltatottsága a bankcsődöknek;

17.  felhívja a Tanácsot annak biztosítására, hogy legyen kész gyorsan befejezni az Omnibus II/Szolvencia II terén zajló tárgyalásokat, amint elkészült a háromoldalú tárgyalások során korábban megvitatott hosszú távú garanciákra vonatkozó előírásoknak az Európai Biztosítási és Foglalkoztatóinyugdíj-hatóság által készített hatástanulmánya; felhív a MAD/MAR javaslatok gyors elfogadására;

18.  sürgeti a Bizottságot, hogy időben, a javaslatok megtárgyalását még a jelenlegi parlamenti jogalkotási ciklus során lehetővé tevő módon terjesszen elő javaslatokat a biztosítási garanciarendszerekről és a nem-bank pénzügyi intézmények lehetséges helyreállítási és szanálási keretrendszeréről, beleértve egy, a legalább a határokon átnyúló nagy biztosítási csoportokra, valamint a nem hagyományos és a nem biztosítási területen jelentős tevékenységet folytató intézményekre vonatkozó keretet;

19.  kéri a Tanácsot, hogy tisztázza, milyen feltételekkel döntött arról, hogy foglalkozik-e egy üggyel vagy sem, és hogy magyarázza meg, milyen mértékben vette figyelembe, hogy az ügyek összetartoznak;

20.  kéri a Tanácsot, hogy részletesen magyarázza el, hogyan gyűjti össze a szükséges erőforrásokat, és hogyan javítja az egyik elnökségből a másikba való átmenet zavartalanságát és hatékonyságát;

21.  felhívja a Tanácsot, hogy – a tanácsi munkacsoportokban elért haladás hiányának fényében – vállaljon politikai kötelezettséget, és a Szerződésnek megfelelően minősített többséggel fogadja el az álláspontokat;

22.  hangsúlyozza a társjogalkotók felelősségét abban, hogy minden szükséges lépést meg kell tenniük annak érdekében, hogy a függőben lévő javaslatok a lehető leghamarabb, és adott esetben és ahol ez megvalósítható, a jelenlegi jogalkotási ciklus vége előtt elfogadásra kerüljenek;

23.  utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak.

(1) HL L 319., 2007.12.5., 1. o.
(2) HL C 146., 2013.5.25., 1. o.
(3) Elfogadott szövegek, P7_TA(2012)0427.
(4) Elfogadott szövegek, P7_TA(2012)0049.
(5) HL C 33. E, 2013.2.5.,328. o.
(6) Elfogadott szövegek, P7_TA(2012)0406 és P7_TA(2012)0407.
(7) HL L 326., 2011.12.8., 113. o.
(8) HL L 35., 2003.2.11., 1. o.
(9) Elfogadott szövegek, P7_TA(2011)0583.
(10) Elfogadott szövegek, P7_TA(2013)0188.


A törökországi helyzet
PDF 213kWORD 25k
Az Európai Parlament 2013. június 13-i állásfoglalása a törökországi helyzetről (2013/2664(RSP))
P7_TA(2013)0277RC-B7-0305/2013

Az Európai Parlament,

–  tekintettel korábbi állásfoglalásaira, különösen a Törökország által elért haladásról szóló 2012. évi jelentésről alkotott, 2013. április 18-i állásfoglalására(1),

–  tekintettel az Európai Unió Alapjogi Chartájára,

–  tekintettel a 2005. október 3-án kialakított, Törökországgal kapcsolatos tárgyalási keretre,

–  tekintettel a Török Köztársasággal létrejött csatlakozási partnerség elveiről, prioritásairól és feltételeiről szóló, 2008. február 18-i 2008/157/EK tanácsi határozatra („csatlakozási partnerség”)(2), valamint a csatlakozási partnerségről szóló korábbi, 2001., 2003. és 2006. évi tanácsi határozatokra,

–  tekintettel eljárási szabályzata 110. cikkének (2) és (4) bekezdésére,

A.  mivel 2013. május 31-én, pénteken a korai órákban a török rendőrség túlzott erőszak alkalmazásával kísérletet tett az Isztambulban található Taksim téri Gezi parkban tervezett új építkezés miatti fakivágások ellen hetek óta tiltakozók csoportjának szétoszlatására;

B.  mivel a tiltakozókkal szembeni durva rendőrségi fellépés összecsapásokhoz vezetett, amelyek gyorsan átterjedtek más törökországi városokra, és mivel az összecsapásokban négyen meghaltak, több mint ezren pedig megsérültek, nagyszámú letartóztatásra került sor, a magán- és közösségi tulajdonban pedig súlyos károk keletkeztek; mivel kiterjedten alkalmaztak könnygázt úgy, hogy a könnygázgránátokat közvetlenül a tüntetőkre célozva lőtték ki, súlyos sérüléseket okozva;

C.  mivel a tiltakozókat a török társadalom különböző rétegei támogatásukról biztosították; mivel férfiak és nők egyformán részt vettek a megmozdulásokban;

D.  mivel a török kormány kemény hangú elítélő nyilatkozata a jelek szerint kontraproduktívnak bizonyult;

E.  mivel a török alkotmány 34. cikke garantálja a békés és fegyvertelen gyűlések és tüntetések engedély nélküli szervezéséhez való jogot; mivel a török alkotmány 26. cikke garantálja a véleménynyilvánítás szabadságát, az alkotmány 27. és 28. cikke pedig a szavatolja a „véleménynyilvánítás szabadságát” és „a gondolatok akadálytalan terjesztését”;

F.  mivel a tiltakozások összefüggenek a török társadalomban élő, a közelmúltbeli – a szeszárusítás korlátozására, az oktatási reformokra stb. vonatkozó – sorozatos döntésekkel és jogalkotási aktusokkal kapcsolatos aggodalmakkal;

G.  mivel a tiltakozók egyre inkább hangot adnak aggodalmaiknak a törökországi autoriter kormányzásra, a kisebbségek képviseletének hiányára, a jogállamiságra, a helyes kormányzásra és a tisztességes és szabályszerű bírósági eljárásra vonatkozóan;

H.  mivel a főbb török médiák hallgattak a tüntetésekről, és mivel a Twitter egyes felhasználóit letartóztatták;

I.  mivel Törökország EU-tagjelölt országként köteles tiszteletben tartani és előmozdítani a demokráciát, valamint erősíteni a demokratikus és emberi jogokat és szabadságokat;

J.  mivel Füle biztos és Catherine Ashton főképviselő/alelnök reagáltak az eseményekre;

K.  mivel a gyülekezés szabadsága, a véleménynyilvánítás szabadsága (többek között az internetes és az azon kívüli közösségi médiákon keresztül) és a sajtószabadság az EU alapelvei közé tartoznak;

1.  kinyilvánítja együttérzését az életüket vesztett tiltakozók és rendőrök családjának, és gyors felépülést kíván a számos sebesültnek;

2.  hangot ad mély aggodalmának amiatt, hogy a török rendőrség túlzott erőszakot alkalmazott a békés és törvényes tiltakozások elleni fellépés során az isztambuli Gezi parkban, és felszólítja a török hatóságokat, hogy alaposan vizsgálják ki a rendőri erőszakot, a felelősöket állítsák bíróság elé, az áldozatok pedig kapjanak kárpótlást; figyelmezteti a török kormányt, hogy ne alkalmazzon kemény intézkedéseket a békés tiltakozókkal szemben, és sürgeti a miniszterelnököt, hogy a helyzet további romlásának megakadályozása érdekében foglaljon el egységesítő és békítő álláspontot;

3.  sajnálja, hogy noha a török hatóságok bejelentették, hogy a tiltakozók néhány vezetőjével tárgyalásokat kezdenek, a Taksim téren és környékén folytatódik a rendőri erőszak, ami ténylegesen aláássa a kormány és a tiltakozók közötti tárgyalások esélyét;

4.  sürgeti a török hatóságokat, hogy garantálják és tartsák tiszteletben a tájékoztatáshoz, a szabad véleménynyilvánításhoz, a békés gyülekezéshez és a békés tiltakozáshoz való, valamennyi polgárt megillető jogot; felszólít valamennyi őrizetbe vett és jelenleg is fogva tartott békés tiltakozó azonnali szabadon bocsátására; követeli, hogy valamennyi fogvatartott korlátozás nélkül igénybe vehesse az általa választott ügyvéd segítségét; tájékoztatást kér a fogva tartott és megsebesült személyek pontos számáról;

5.  sajnálkozását fejezi ki a török kormány és Erdoğan miniszterelnök részéről elhangzott reagálások miatt, akiknek vonakodása attól, hogy a békés megegyezést elősegítő lépéseket tegyenek, bocsánatot kérjenek, és hogy megpróbálják legalább megérteni a török lakosság egy részének reakcióit, csak hozzájárult a török társadalom további polarizálódásához;

6.  üdvözli Gül elnök mérsékelt megnyilatkozását, azt, hogy Arinç miniszterelnök-helyettes bocsánatot kért a megsebesült tiltakozóktól, üdvözli továbbá a feszültség enyhítése érdekében a Taksim platformmal és politikai ellenzéki szereplőkkel kezdett párbeszédüket; hangsúlyozza a török kormány és a békés tiltakozók közötti párbeszéd fontosságát;

7.  emlékezteti Törökországot, hogy egy inkluzív és plurális demokráciában valamennyi polgárnak éreznie kell, hogy az ő képviseletükben járnak el, és a többség felelőssége, hogy az ellenzéket és a civil társadalmat bevonja a döntéshozatal folyamatába; arra is felhívja a figyelmet, hogy az ellenzéki pártok is felelősséget viselnek a különböző nézeteket és véleményeket tiszteletben tartó demokratikus politikai kultúra kialakításáért;

8.  aggodalmát fejezi ki a politikai pártok közötti jelenlegi konfrontáció és amiatt, hogy a kormány és az ellenzék nem mutat készséget az iránt, hogy a döntő fontosságú reformokról konszenzust alakítson ki; sürgeti az összes politikai szereplőt, a kormányt és az ellenzéket, hogy működjenek együtt annak érdekében, hogy az állami intézményekben megerősítsék a politikai pluralizmust, és támogassák az állam és a társadalom modernizálását és demokratizálását;

9.  rámutat a fékek és ellensúlyok rendszerének a modern demokratikus állam kormányzásában betöltött alapvető szerepére, amelyet tükröznie kell a jelenleg zajló alkotmányozási folyamatnak, és amelynek a hatáskörök elkülönítésének elvére, a végrehajtói, a jogalkotói és a bírói hatalom közötti egyensúlyra, az emberi jogok és alapvető szabadságok – különösen a véleménynyilvánítás szabadságának és a sajtó szabadságának a tiszteletben tartására –, valamint egy olyan részvételi politikai kultúrára kell épülnie, amely valóban a demokratikus társadalom pluralitását tükrözi; úgy véli, hogy a békés és jogszerű tiltakozások szervezése önmagában tanúsítja a török civil társadalom erejét; emlékezteti Törökországot annak fontosságára, hogy folytassa az erőfeszítéseket demokratikus intézményeinek, a jogállamiságnak és az alapvető szabadságok tiszteletben tartásának további javítására;

10.  hangsúlyozza, hogy továbbra is intenzív képzést kell biztosítani a rendőri erők és a bíróságok számára mind a formális képzés, mind pedig aktív karrierjük során az Isztambuli Jegyzőkönyv végrehajtásáról (amely a kínzás és a bántalmazás elleni nemzetközi iránymutatások sorát tartalmazza) valamint az egyéni jogok és szabadságjogok elsőbbségéről;

11.  sürgeti a helyi és országos török hatóságokat, hogy indítsanak nyilvános konzultációkat minden városi és regionális fejlesztési terv esetében; emlékeztet arra, hogy szükség van egyfelől a gazdasági növekedés, másfelől a társadalmi, környezeti, kulturális és történelmi tényezők egyensúlyának megteremtésére; kéri, hogy valamennyi jelentős törökországi projektet vessék alá környezetvédelmi hatásvizsgálatnak;

12.  megállapítja, hogy a tiltakozások eme soha nem látott hulláma a török népesség egyes részeinek az életmódot érintő szabályozással kapcsolatos egyre növekvő elégedetlenségét is kifejezi; ismételten hangsúlyozza, hogy a demokratikus államvezetésben a kormányoknak a toleranciát kell elősegíteniük, és biztosítaniuk kell minden állampolgár számára a vallás és meggyőződés szabadságát; felszólítja a kormányt, hogy tartsa tiszteletben a török társadalom pluralitását és gazdagságát, és biztosítson védelmet a nem vallásos életmód számára;

13.  figyelmeztet rá, hogy a rendőrség keménykezű fellépése megkérdőjelezi Törökország – mint a déli szomszédságban lezajló demokratikus átalakulás élharcosa – régióban játszott szerepének hitelességét;

14.  emlékeztet arra, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága és a sajtószabadság a legfontosabb európai értékek körébe tartoznak, és hogy egy valóban demokratikus, szabad és plurális társadalomban biztosítani kell a véleménynyilvánítás tényleges szabadságát; emlékeztet arra, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága nemcsak az elfogadott vagy ártalmatlannak tekintett információkra vagy eszmékre terjed ki, hanem az emberi jogokról szóló európai egyezmény értelmében az olyan információkra és eszmékre is, amelyek „az államot vagy a lakosság bármely részét sértik, megbotránkoztatják vagy zavarják”;

15.  aggodalmát fejezi ki a sajtószabadság egyre növekvő korlátozása, a cenzúra egyes esetei és a török médiában – az internetet is beleértve – terjedő öncenzúra miatt; felszólítja Törökország kormányát a sajtószabadság elvének fenntartására; hangsúlyozza, hogy a független sajtó a demokratikus társadalom kulcsfontosságú alkotórésze, és ezzel kapcsolatban rámutat az igazságügyi rendszer alapvető szerepére a sajtószabadság védelme és erősítése – és ezáltal a szabad és befogadó vita nyilvánosságának garantálása – tekintetében; aggodalmát fejezi ki a bebörtönzött újságírók, továbbá az újságírók ellen jelenleg folyó perek magas száma miatt; kéri a közösségi média aktivistáinak szabadon bocsátását; rendkívül sajnálatosnak tartja az RTUK (Rádióval és Televízióval Foglalkozó Legfelső Tanács) határozatát, amelynek értelmében megbüntetik azokat a televíziócsatornákat, amelyek az elejétől fogva tudósítottak a Gezi parkban zajló eseményekről, mert „kárt okoztak a gyermekek és a fiatalok fizikai, erkölcsi és mentális fejlődésében”;

16.  újfent aggodalommal állapítja meg, hogy a török média legnagyobb része széles körű üzleti érdekekkel bíró nagy konglomerátumok birtokában van, illetve ott koncentrálódik; emlékeztet azon felhívására, amely egy olyan új médiatörvény elfogadására irányult, amely foglalkozik többek között a függetlenség, a tulajdonlás és az igazgatási ellenőrzés kérdéseivel;

17.  utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak, a Bizottság alelnökének/az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének, az Európa Tanács főtitkárának, az Emberi Jogok Európai Bírósága elnökének, valamint a tagállamok és a Török Köztársaság kormányának és parlamentjének.

(1) Elfogadott szövegek, P7_TA(2013)0184.
(2) HL L 51., 2008.2.26., 4. o.


Az EKSZ szervezetének és működésének 2013. évi felülvizsgálata
PDF 326kWORD 34k
Az Európai Parlament 2013. június 13-i ajánlása az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjéhez és az Európai Bizottság alelnökéhez, a Tanácshoz és a Bizottsághoz az EKSZ szervezetének és működésének 2013. évi felülvizsgálatáról (2012/2253(INI))
P7_TA(2013)0278A7-0147/2013

Az Európai Parlament,

–  tekintettel az Európai Unióról szóló szerződés (EUSZ) 27. cikkének (3) bekezdésére, amely előírja az Európai Külügyi Szolgálat létrehozását, amelynek feladata az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének támogatása,

–  tekintettel az EUSZ 21. cikkének (3) bekezdésére, amely előírja, hogy a főképviselő segíti a Tanácsot és a Bizottságot az uniós külpolitika különböző területei közti koherencia biztosításában,

–  tekintettel az EUSZ 26. cikkének (2) bekezdésére, amely előírja, hogy a Tanács biztosítja az Unió fellépésének egységességét, koherenciáját és eredményességét,

–  tekintettel az EUSZ 35. cikkének harmadik bekezdésére, amely előírja, hogy a tagállamok diplomáciai és konzuli képviseletei, valamint az Unió kirendeltségei hozzájárulnak az uniós polgárok számára harmadik országok területén biztosítandó védelemre vonatkozó jog érvényesítéséhez,

–  tekintettel az EUSZ 36. cikkére, amely kimondja, hogy az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője/az Európai Bizottság alelnöke (a továbbiakban: főképviselő/alelnök) rendszeresen konzultál az Európai Parlamenttel a közös kül- és biztonságpolitika, valamint a közös biztonság- és védelempolitika főbb vonatkozásairól és alapvető választási lehetőségeiről, továbbá folyamatosan tájékoztatja a Parlamentet e politikák alakulásáról, és gondoskodik arról, hogy az Európai Parlament nézeteit kellőképpen figyelembe vegyék,

–  tekintettel az EUSZ 42. cikkére, amely felhatalmazást ad a főképviselőnek/alelnöknek arra, hogy javaslatokat tegyen a közös biztonság- és védelempolitika terén, beleértve a missziók megindítását is, mind nemzeti, mind pedig uniós erőforrások felhasználásával,

–  tekintettel az Európai Külügyi Szolgálatot (a továbbiakban: EKSZ) létrehozó 2010. július 26-i tanácsi határozat 13. cikkének (3) bekezdésére, amely előírja, hogy a főképviselőnek 2013 közepére be kell fejeznie az EKSZ szervezetének és működésének felülvizsgálatát, amely többek között a földrajzi egyensúlyra vonatkozó 6. cikk (6) bekezdésének és 6. cikk (8) bekezdésének végrehajtását is magában foglalja, valamint adott esetben az e határozat felülvizsgálatára vonatkozó javaslatokat kell tennie,

–  tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 298. és 336. cikkeire, amelyek meghatározzák a személyzeti ügyekre vonatkozó jogalkotási eljárásokat,

–  tekintettel a főképviselő/a Bizottság alelnöke politikai elszámoltathatóságra vonatkozó nyilatkozatára(1) (a továbbiakban: főképviselői/alelnöki nyilatkozat),

–  tekintettel az EKSZ 2012. július 24-i, az EKSZ-határozat 6. cikkének (9) bekezdésével összhangban benyújtott, személyzetről szóló jelentésére,

–  tekintettel eljárási szabályzata 97. cikkére,

–  tekintettel a Külügyi Bizottság jelentésére és a Fejlesztési Bizottság, a Költségvetési Bizottság, a Költségvetési Ellenőrző Bizottság, valamint a Jogi Bizottság véleményére (A7-0147/2013),

A.  mivel a Lisszaboni Szerződés bevezette az Európai Unió külső fellépéseinek egységességére, koherenciájára és eredményességére irányuló célkitűzést;

B.  mivel az EKSZ egy hibrid jellegű új testület, amely közösségi és kormányközi forrásokat is igénybe vesz, amelynek nincs előzménye az Unióban és így nem várható el, hogy a létrehozását követő két éven belül már teljes körűen működjön; mivel, ennélfogva, a szervezete és működése felülvizsgálatának tisztességes és konstruktív kritikán kell alapulnia;

C.  mivel az EKSZ sikere abban mérhető, hogy mennyire tud az Unió részéről átfogó megközelítést alkalmazni napjaink külső kihívásaival szemben, valamint, hogy képes-e elérni a szűkös erőforrások hatékonyabb felhasználását szélesebb körű együttműködés, valamint a méretgazdaságosság uniós és nemzeti szintű elősegítése révén;

D.  mivel a főképviselő/alelnök hármas szerepe ennek a koherensebb uniós külpolitikára való törekvésnek a legkézzelfoghatóbb megnyilvánulása;

E.  mivel a Bizottságon belüli jelenlegi struktúra nem megfelelően tükrözi a főképviselőnek/alelnöknek az uniós külpolitikában betöltendő sajátos szerepét;

F.  mivel a főképviselő/alelnök Lisszaboni Szerződésben meghatározott összetett szerepe szükségessé teszi politikai helyettesi pozíció(k) létrehozását annak érdekében, hogy támogatást kapjon feladatai elvégzéséhez;

G.  mivel a közös kül- és biztonságpolitika / közös biztonság- és védelempolitika (KKBP/KBVP) terén strukturális és eljárási okok miatt túl lassú az operatív döntéshozás és végrehajtás; mivel a Maliban kialakult válság során ez ismét nyilvánvalóvá vált, amikor a döntéshozó eljárások és a finanszírozást érintő döntések elfogadása és végrehajtása nem történt meg kellő gyorsasággal;

H.  mivel az Európai Külügyi Szolgálatnak egyszerűsített, eredményorientált és hatékony rendszerként kell működnie, amely támogatást tud nyújtani a politikai vezetésnek a külkapcsolatokban, különösen a közös kül- és biztonságpolitika terén, és elősegíti a tanácsi döntéshozatalt; mivel, ennélfogva, az Európai Külügyi Szolgálatnak képesnek kell lennie rövid időn belül, összehangolt formában, különböző szolgálatoktól – beleértve a Bizottságot is – szerzett szakértői segítséget nyújtani; mivel az EKSZ jelenlegi struktúrájában túlságosan magas a vezetői arány és túl sok a döntéshozatali réteg;

I.  mivel az uniós harccsoportok által kínált gyors bevetési lehetőségek még nincsenek kihasználva;

J.  mivel a múlt tapasztalatai egyértelműen arra mutatnak, hogy a KBVP-missziók irányításához szükség van egy brüsszeli székhelyű állandó műveleti parancsnokság létrehozására;

K.  mivel az arab forradalmak esetében nyilvánvalóvá vált, hogy az Unió nem képes rövid időn belül biztosítani az erőforrások – beleértve a személyzet – áthelyezését, az új politikai prioritásokhoz igazodva; mivel az uniós küldöttségek méretének és személyzeti összetételének az Unió stratégiai érdekeit kell tükröznie;

L.  mivel az Európai Külügyi Szolgálatnak a stratégiai irány meghatározásában, valamint az uniós pénzügyi finanszírozási eszközök végrehajtásában betöltött szerepét meg kell erősíteni a fő uniós külpolitikai irányvonalaknak megfelelően;

M.  mivel újból meg kell erősíteni, hogy az Unió egységes fellépése és nagyobb láthatósága érdekében nemzetközi szinten a fejlesztési kérdések területén jobb koordinációt és felelősségteljes kormányzást kell biztosítani;

N.  mivel, különösen a költségvetési megszorítások idején, az EKSZ-nek a nagyobb szinergiák katalizátoraként kell működnie, nemcsak az Unió intézményi keretein belül, hanem az EU és a tagállamok között is;

O.  mivel, egy olyan időszakban, amikor a tagállamok kormányai csökkentik diplomáciai és konzuli jelenlétüket, az EKSZ a szorosabb együttműködés és nagyobb szinergiák elősegítésének eszközeként működhet;

P.  mivel több figyelmet kellene szentelni az EKSZ, a Bizottság – különösen a DG DEVCO és a Humanitárius Segélyek Hivatala (ECHO) –, illetve a Tanács titkársága közötti párhuzamos tevékenységek és struktúrák elkerülésére;

Q.  mivel az a cél, hogy a személyzet egyharmada a tagállamokból kerüljön ki, teljesült, és mivel a három különböző forrásból (a Bizottság, a Tanács titkársága és a nemzeti diplomáciai szolgálatok) származó személyzetet minden szinten, illetve a kirendeltségek és a székhelyek között megfelelően kell elosztani;

R.  mivel a nők alulreprezentáltak az AD és vezető pozíciókban, ugyanakkor felülreprezentáltak az AST pozíciókban;

S.  mivel a személyzetre vonatkozó szabályok bármilyen módosítását az együttdöntési eljárás keretében kell elfogadni;

T.  mivel egyértelműen szükség van arra, hogy az EKSZ megértse és levonja a tanulságokat a korábbi műveleti tapasztalatokból, különösen a konfliktusmegelőzés, a konfliktusrendezés, a válságkezelés, a megbékélés és a béketeremtés terén;

U.  mivel két és fél évvel a főképviselői/alelnöki nyilatkozat elfogadása után szükség van az EKSZ Parlament felé történő politikai elszámoltathatóságának alapos felülvizsgálatára, mégpedig abban a tekintetben, hogy milyen mértékben konzultált a Parlamenttel a stratégiai jellegű döntésekkel kapcsolatban, valamint, hogy annak álláspontját és megfontolásait mennyire vette figyelembe;

V.  mivel ennek az értékelésnek azzal is foglalkoznia kell, hogy milyen módokon lehet elősegíteni a főképviselő/alelnök és az EKSZ-tisztviselőknek a Parlament és testületei, – beleértve a küldöttségi vezetőket és különleges képviselőket is – előtti megjelenéseit, valamint hogy az EKSZ hogyan követi nyomon a Parlament állásfoglalásait;

W.  mivel az uniós külpolitika parlamenti ellenőrzése létfontosságú ahhoz, hogy az uniós polgárok jobban megértsék és támogassák az európai külső fellépést; mivel a parlamenti ellenőrzés fokozza a külső fellépés legitimitását;

X.  mivel a kirendeltségek jelenlegi pénzügyi folyamatai rugalmatlanok, és ez túlzott munkateherrel jár a személyzet számára;

1.  a következő ajánlásokat címezi a főképviselőnek/alelnöknek, a Tanácsnak és a Bizottságnak, figyelembe véve, hogy kedvező előrelépések történtek az EKSZ létrehozása révén, ugyanakkor többet is el lehetne érni a szinergiák, az intézmények és – a főképviselő, a Bizottság alelnöke és a Külügyek Tanácsának elnöke vegyes szerepköréből létrehozott – politikai vezetés közötti együttműködés terén a Szolgálat szerepének megerősítésén keresztül:

A vezetésről és egy racionálisabb és hatékonyabb rendszerről a 21. századi diplomácia számára

2.  támogassák a főképviselőt/alelnököt sokrétű feladatainak ellátásában politikai helyettes(ek) kinevezése révén, akik elszámoltathatók lennének a Parlament felé, és hivatalba lépésük előtt megjelennének az illetékes parlamenti bizottság előtt, valamint felhatalmazást kapnának arra, hogy a főképviselő/alelnök nevében fellépjenek; biztosítsák, hogy a RELEX szakbiztosok parlamenti ügyekben és nemzetközi szinten teljes körűen képviselhessék a főképviselőt/alelnököt, továbbá, a közös uniós álláspont megerősítésének egyik módjaként fontolják meg a tagállamok külügyminisztereinek bevonását az Unió bizonyos feladataiba és misszióiba;

3.  a fentiekre tekintettel egyszerűsítsék az EKSZ parancsnoklási rendjét és erősítsék meg az ügyvezető főtitkár szerepét egyértelmű parancsnoki lánc kialakítása révén a hatékony döntéshozatal és a kellő időben történő politikai válasz érdekében, ezzel összefüggésben ésszerűsítsék az operatív igazgatói és az igazgatásért felelős ügyvezetői igazgatói pozíciókat, valamint csökkentsék és egyszerűsítsék az ügyvezetői igazgatóságok hierarchikus szerkezetét, világosan definiálják a vonatkozó hatásköröket az EKSZ vezetői struktúrájában, valamint a döntéshozatal hatékonysága, egyértelműsége és koherenciája érdekében vizsgálják felül a Vezetőtestületen alapuló jelenlegi struktúrát; ebben a szellemben biztosítsák, hogy a főképviselő/alelnök politikai tanácsokat kapjon – például egy politikai tanácsadó testületen keresztül – valamennyi meghatározó intézményi szereplőtől, lehetővé téve ezáltal, hogy felmérhesse az EKSZ tervezett fellépéseinek hatását;

4.  javítsák és erősítsék meg a főképviselő/alelnök koordinátori, kezdeményező és politikai vezető szerepét, különös tekintettel a Külügyek Tanácsának elnöki minőségére, biztosítva, hogy a következő Bizottságban a Bizottság alelnökeként maradéktalanul kibontakozhasson, valamint megbízatást kapjon a RELEX szakbiztosok – más, külügyet érintő megbízatással rendelkező, biztosokkal bővített – csoportjában az elnöki tisztség betöltésére annak érdekében, hogy továbbfejlessze az együttes javaslatok és közös határozatok gyakorlatát;

5.  a lehető legteljesebb mértékben használják ki az EKSZ szinergiahatásait, valamint ezzel összefüggésben mérlegeljék azt a lehetőséget, hogy – az EUSZ 31. cikkének (2) bekezdése szerint – a KKB ügyeiről minősített többséggel határozzanak, és hivatalosan is fontolják meg a minősített többségi szavazás KKB-ügyekre történő kibővítését a vonatkozó „passarelle” klauzula révén;

6.  biztosítsák, hogy az EKSZ-határozat 9. cikkének (3) bekezdésével összhangban, az EKSZ vezető szerepet játsszon a megfelelő külső finanszírozási eszközökre vonatkozó stratégiák meghatározásában, és e célból az EKSZ rendelkezzen azzal a szakértelemmel, amellyel irányító szerepet vállalhat ezeken a területeken;

7.  ugyanakkor óvják meg a szomszédsági politika „közösségi” jellegét, figyelembe véve, hogy a Parlament elutasítja az uniós politikák bármiféle „kormányköziesítését”, és tekintettel arra, hogy a Szerződés alapján történő felruházás szerint a Bizottság a fő felelős az Unió érdekében és az Unió részéről történő nemzetközi megállapodásokkal kapcsolatos tárgyalásokért;

8.  továbbra is erősítsék a Külpolitikai Eszközökért Felelős Igazgatóság és az EKSZ közötti kapcsolatokat;

9.  biztosítsák, hogy az Európai Unió különleges képviselői szorosan együttműködjenek az EKSZ-szel, a képviselők személyzetükkel együtt beépüljenek az EKSZ szerkezetébe, és ahol csak lehet, az uniós képviseletek vezetői pozícióját is ők lássák el;

10.  hajtsanak végre alapos ellenőrzést a Bizottság és a Tanács titkársága által kialakított, a külpolitikával kapcsolatos struktúrák egységesítése végett, a jelenlegi párhuzamos tevékenységek kiküszöbölése és a költséghatékonyság növelése érdekében; az erről szóló jelentést tegyék hozzáférhetővé a Parlament számára;

11.  hasonlóképpen, fejlesszék tovább az intézmények közötti közös műszaki és logisztikai szolgáltatások gyakorlatát, a méretgazdaságosság és hatékonyabb működés érdekében; első lépésként hozzanak létre egy „egységes, közös struktúrát” a Bizottság és az EKSZ korai riasztásért, kockázatelemzésért és biztonsági feladatokért felelős logisztikai szolgálatai számára, amelyek az Unión kívüli eseményekkel foglalkoznak, amely keretben azoknak együtt kell működnie;

12.  a tagállamokkal együttműködve vázolják fel a tagállamok diplomáciai szolgálatai és az EKSZ közötti méretgazdaságosság kialakítására vonatkozó közép- és hosszú távú lehetőségeket, beleértve a konzuli szolgáltatások nyújtását is;

13.  fogadjanak el egységes megközelítést a tanácsi munkacsoportok elnöksége vonatkozásában, és szüntessék meg e csoportok soros elnökségét;

14.  az EUSZ 24. cikkével összhangban biztosítsák, hogy a tagállamok aktívan és fenntartások nélkül támogassák az Unió kül- és biztonságpolitikáját, a lojalitás és kölcsönös szolidaritás szellemében, valamint hogy az Unió fellépéseinek megfelelően járjanak el és támogassák az EKSZ-t küldetése teljesítésében;

15.  e célból segítsék elő a tagállamokkal való szorosabb együttműködést és alakítsanak ki a küldöttségek és a nagykövetségek közötti közös politikai jelentéstételi rendszert;

Az átfogó megközelítést biztosító „megfelelő szerkezet”

16.  aknázzák ki a Lisszaboni Szerződésben rejlő valamennyi lehetőséget azáltal, hogy átfogó megközelítést alkalmaznak, amely a közös uniós stratégiai politikai iránymutatásokon túl magában foglalja a diplomáciai, gazdasági, fejlesztési, valamint – végső esetben és az ENSZ Alapokmányával teljes összhangban – a katonai eszközöket is elsősorban az uniós polgárok és szomszédaik, valamint a messzebb élők biztonsága és jóléte megóvása és elősegítése érdekében; ezzel összefüggésben biztosítsák a rövid és hosszú távú intézkedések koherenciáját; biztosítsák továbbá, hogy az EKSZ rendelkezzen azzal a hatáskörrel, hogy a Lisszaboni Szerződés kínálta fontos újítások végrehajtására irányuló javaslatokat terjeszthessen elő, beleértve az állandó strukturált együttműködésre irányuló javaslatokat is;

17.  ennek érdekében tegyenek további előrelépéseket egy „megfelelő struktúra” (például egy válságtanács) kialakítására, amely magában foglalja a válságmegelőzést, a válságkezelést, a béketeremtést, a megfelelő külpolitikai eszközöket, valamint a biztonságpolitikai és KBPV-struktúrákat, illetve biztosítja a földrajzi egységek, küldöttségek és a válságkezelésben érintett egyéb politikai részlegek közötti együttműködést, a válságkezelési platform koncepcióját véve alapul; biztosítsák az általános koherenciát és az EKSZ-en belüli párhuzamosságok elkerülését; továbbá javítsák az intézményközi koordinációt és tisztázzák a szerepeket;

18.  biztosítsák a hatékony és integrált tervezést, valamint a gyors döntéshozatalt a KBVP-műveletek számára azáltal, hogy összehangolják a Válságkezelési és Tervezési Igazgatóság (CMDP) és a Polgári Tervezési és Végrehajtási Szolgálat (CPCC) tervezési kapacitásait; ezenkívül hozzanak létre egy állandó vezetési struktúrát a Polgári Végrehajtási Szolgálattal egy helyen működő, állandó műveleti székhely kialakítása révén, a katonai és civil műveletek hatékony végrehajtása érdekében, a megfelelő parancsnoki lánc megőrzése mellett;

A hatékony külső fellépésekhez szükséges pénzügyi eljárási reformok

19.  használják ki a költségvetési rendeletben biztosított, az adminisztratív és operációs kiadások pénzügyi kezelésére vonatkozó valamennyi rugalmassági lehetőséget, és adjanak felhatalmazást a küldöttségek vezetőinek arra, hogy – amennyiben a körülmények úgy kívánják –, átruházhassák erre vonatkozó hatáskörüket a helyettesükre és a bizottsági alkalmazottakra, ezáltal elősegítve a küldöttségek irányítását és zökkenőmentes működését, valamint lehetővé téve a küldöttségek vezetőinek, hogy politikai feladatukra összpontosíthassanak;

20.  gyorsítsák fel a Külpolitikai Eszközökért Felelős Szolgálatban a közös kül- és biztonságpolitika finanszírozási eljárásait azzal a céllal, hogy biztosítsák válsághelyzetek esetén a rugalmas és kellő időben történő reagálást, különösen pedig a civil KBVP-műveletek gyors és hatékony bevetését; e tekintetben vizsgálják meg, hogy a költségvetési rendelet módosításait be lehet-e vezetni a felügyelet csökkentése nélkül;

21.  növeljék az EU külső segítségnyújtásának rugalmasságát és reagálóképességét a külső pénzügyi eszközök programozására és kiadásaira vonatkozó szabályok felülvizsgálata révén;

22.  javítsák a pénzügyi elszámoltathatóságot azáltal, hogy az átláthatóságot kiterjesztik valamennyi KKBP költségvetési tételre, beleértve a KBVP-műveleteket, a különleges képviselőket, a nonproliferációt és a konfliktusmegelőzést is;

A küldöttségek

23.  adjanak nagyobb beleszólást az EKSZ-nek az uniós küldöttségekben lévő bizottsági tisztviselők áthelyezésének kérdésébe annak érdekében, hogy az uniós küldöttségek személyzeti összeállítása és mérete tükrözze az Unió stratégiai érdekeit és politikai prioritásait;

24.  tegyék meg a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy az uniós küldöttségek vezetőinek kinevezése érdem és az uniós érdekek, értékek és politikák alapos ismeretén alapuljon, ezáltal biztosítva a kellő motivációt és a lehető legmagasabb színvonalat és hatékonyságot e kényes tisztségekre kiválasztottaknál;

25.  gondoskodjanak róla, hogy – különösen a kis létszámú EKSZ-személyzettel rendelkező küldöttségekben – a küldöttség vezetője, az EKSZ-határozat 5 cikkének (2) bekezdése értelmében, bizottsági tisztviselőt is megbízhasson politikai elemzés és jelentés elkészítésével;

26.  ezzel összefüggésben erősítsék meg a küldöttségek vezetőinek az egész személyzet – köztük a bizottsági tisztviselők – feletti jogosítványát, és biztosítsák, hogy a székhelyekből érkező utasítások a küldöttség vezetőjének legyenek címezve;

27.  éljenek az EKSZ-határozat és az EUSZ révén nyílt új lehetőségekkel, nevezetesen erősítsék meg a küldöttségek koordináló szerepét, különösen válsághelyzetek esetén, valamint tegyék lehetővé számukra, hogy konzuli védelmet nyújtsanak olyan tagállamok uniós polgárainak, akik az adott országban nem rendelkeznek képviselettel; biztosítsák, hogy a többletfeladatok ne vonjanak el forrásokat már meglévő politikáktól, intézményektől és uniós szintű prioritásoktól;

28.  tekintettel arra, hogy az uniós küldöttségek többségében vannak emberi jogi kapcsolattartók, biztosítva az emberi jogok, különösen a női jogok figyelembe vételét az EU valamennyi küldöttségében és hivatalában; továbbá, hogy láthatóvá tegyék a sokszínűségére épülő európai kultúrát; biztosítsák, adott esetben, hogy az uniós küldöttségek meglévő személyzete között legyen egy európai parlamenti kapcsolattartó tisztviselő, akinek az a feladata, hogy megfelelő segítséget nyújtson a harmadik országokban tevékenykedő parlamenti küldöttségeknek, továbbá tájékoztatást nyújtson, azon elv alapján, hogy az uniós küldöttségek valamennyi uniós intézményt egyformán képviselik;

29.  biztosítsák továbbá, hogy a küldöttségek megfelelő szakértelemmel bírjanak az olyan szakpolitikai területeken (például az éghajlatváltozás, energiabiztonság, szociális és munkaügyi politikák, kultúra, stb. területén), amelyek az adott országgal folytatott uniós kapcsolatok szempontjából lényegesek;

30.  biztosítsák, hogy lehetőség szerint valamennyi küldöttségben legyen jelen egy biztonság- és védelempolitikai attasé is, különösen ott, ahol a küldöttségek politikailag instabil vagy sérülékeny helyzetekben működnek, vagy ahol a közelmúltban szűnt meg egy KBVP-művelet vagy -misszió, a művelet folyamatossága és a politikai környezet megfelelő megfigyelése érdekében;

31.  felszólítja a főképviselőt/alelnököt annak elrendelésére, hogy az EU külföldi küldöttségein végezzék el a biztonsági intézkedések és követelmények felülvizsgálatát az arról való meggyőződés érdekében, hogy a biztonsággal kapcsolatos döntéseket az EKSZ hozza, nem pedig külső biztonsági vállalkozások;

A politikai elszámoltathatóságról szóló nyilatkozat végrehajtása

32.  a 2010 júniusában Madridban kötött négyoldalú megállapodással összhangban biztosítsák az EUSZ 36. cikkében előírt kötelezettségek hatékony végrehajtását, nevezetesen a Parlament véleményének megfelelő figyelembe vételét, például azáltal, hogy a közös kül- és biztonságpolitika/közös biztonság- és védelempolitika területeit érintő stratégiák és mandátumok elfogadása előtt proaktív és szisztematikus egyeztetés történik a megfelelő parlamenti bizottságokkal;

33.  biztosítsák, hogy az uniós küldöttségek teljes körű politikai jelentést tegyenek a Parlament kulcsfontosságú tisztségviselőinek, szabályozott hozzáférés keretében;

34.  biztosítsák, hogy az EUSZ 218. cikkének (10) bekezdésével összhangban a Parlament azonnali és teljes körű tájékoztatást kapjon a nemzetközi megállapodásokról szóló egyeztetések folyamatáról, beleértve a KKBP területeit is;

35.  hivatalba lépésük előtt az újonnan kinevezett küldöttségi vezetők és különleges képviselők megjelentek a Külügyi Bizottság előtt – ennek pozitív tapasztalatait alapul véve terjesszék ki ezt a gyakorlatot a KBVP-missziók és -műveletek újonnan kinevezett vezetőire is;

36.  biztosítsák, hogy a főképviselő/alelnök általi kinevezésük után a küldöttségek új vezetőit hivatalba lépésük előtt hivatalosan erősítse meg az illetékes parlamenti bizottság;

37.  a Külügyek Tanácsa minden egyes ülése előtt rendszeres egyeztetés történjen az illetékes parlamenti bizottsággal, valamint a tanácsi ülést követően kapjon tájékoztatást az adott bizottság;

Egy európai diplomáciai testületi szellem kialakítása és megszilárdítása

38.  mozdítsák elő a közös képzéseket és egyéb konkrét intézkedéseket a különböző diplomáciai, kulturális és intézményi háttérrel rendelkező EKSZ személyzet körében a testületi szellem kialakítása érdekében, és fontolják meg közös képzési kezdeményezések létrehozását az EKSZ személyzete és a nemzeti diplomaták számára, folyamatos szakmai képzésük részeként;

39.  ennek szellemében vizsgálják felül a már meglévő uniós és nemzeti szintű képzési és oktatási programokat azzal a céllal, hogy összevonják őket a már meglévő Európai Biztonsági és Védelmi Főiskola mellett;

Az új személyzeti tagok felvételének alapjai

40.  folytassák a nemek közötti egyensúly előmozdítására és megerősítésére tett erőfeszítéseket, az érdemek és kompetenciák megfelelő figyelembe vétele mellett; fektessenek hangsúlyt arra, hogy egyensúly alakuljon ki a küldöttségi vezetők szintjén és más vezetői szinteken; vezessenek be átmeneti intézkedéseket, miközben kidolgoznak egy olyan cselekvési tervet, amely mentori programokat, speciális képzéseket és egy családbarát munkakörnyezet kialakítását is tartalmazná azzal a céllal, hogy elősegítsék a nők nagyobb arányú részvételét, illetve elhárítsák a diplomáciai karrierjüket gátló akadályokat;

41.  tegyenek meg minden szükséges intézkedést annak érdekében, hogy orvosolják a földrajzi megoszlás szerinti egyenlőtlenségeket a felsővezetői szinteken, illetve más szinteken és pozíciókban egyaránt, ezzel elősegítve és ösztönözve mind a tisztviselők, mind pedig a tagállamok politikai szerepvállalását, amint azt az EKSZ-határozat 6. cikkének (6) bekezdése és 6. cikkének (8) bekezdése előírja;

42.  tekintettel arra, hogy az a cél, hogy a személyzet egyharmada a tagállamokból kerüljön ki, teljesült, biztosítsák, hogy a nemzeti minisztériumokból származó személyzet ne legyen túlsúlyban a vezetői szinteken, és ezáltal a karrierlehetőségek mindenki számára nyitottak legyenek, valamint összpontosítsanak új, állandó uniós alkalmazottak felvételére; e tekintetben vizsgálják meg, hogy az EKSZ-nél dolgozó nemzeti diplomaták milyen módokon jelentkezhetnek a Szolgálaton belüli állandó pozíciókra;

43.  annak érdekében, hogy valódi európai testületi szellem alakulhasson ki, valamint, hogy a Szolgálat kizárólag közös európai érdekeket képviseljen, ellenezzenek a tagállamok részéről megnyilvánuló, az EKSZ személyzetének felvételi eljárásába történő bármely beleavatkozási kísérletet; most, hogy az átmeneti időszak lezárult, biztosítsák, hogy az EKSZ kialakíthassa saját független felvételi eljárását, amely nyitott valamennyi uniós intézmény és külső jelentkező felé is, és nyitott versenyvizsga keretében történik;

44.  különösen fontolják meg – a Parlamentnek a közös kül- és biztonságpolitika célkitűzései és alapvető döntései meghatározásában betöltött különleges szerepe fényében – a Parlament költségvetési hatáskörét, a külpolitika demokratikus ellenőrzésében betöltött szerepét és a parlamenti külkapcsolatok terén kialakított gyakorlatát, valamint azt a lehetőséget, hogy 2013. július 1-jétől az Európai Parlament tisztviselői is ugyanúgy jelentkezhessenek az EKSZ pozícióira, mint a Tanács és a Bizottság tisztviselői;

45.  biztosítsák, hogy az EKSZ rendelkezzen a válságok kezeléséhez szükséges megfelelő készségekkel, különösen a közvetítéshez és a párbeszédhez szükséges készségek kialakításán keresztül;

Hosszabb távon

46.  kéri, hogy – egy jövőbeni egyezmény összefüggésében – tűzzék napirendre a közös kül- és biztonságpolitika/közös biztonság- és védelempolitika és az EKSZ szerepének továbbfejlesztését, beleértve a névváltoztatás kérdését is;

o
o   o

47.  utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az ajánlást az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének/a Bizottság alelnökének, a Tanácsnak, a Bizottságnak, valamint a tagállamok kormányainak és parlamentjeinek.

(1) HL C 210., 2010.8.3., 1. o.


A vallás- vagy meggyőződésszabadság előmozdítása és védelme
PDF 325kWORD 35k
Az Európai Parlament 2013. június 13-i ajánlása a Tanácshoz az Európai Parlament Tanácshoz intézett, a vallás vagy meggyőződés szabadságának előmozdításáról és védelméről szóló uniós iránymutatások tervezetéről szóló ajánlására irányuló javaslattal (2013/2082(INI))
P7_TA(2013)0279A7-0203/2013

Az Európai Parlament,

–  tekintettel a PPE képviselőcsoport nevében Laima Liucija Andrikienė által előterjesztett, a vallás vagy meggyőződés szabadságának előmozdításáról és védelméről szóló uniós iránymutatások tervezetével kapcsolatos, Tanácshoz címzendő ajánlásra irányuló javaslatra (B7-0164/2013),

–  tekintettel az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatára, és az ENSZ a valláson vagy meggyőződésen alapuló intolerancia és megkülönböztetés minden formájának megszüntetéséről szóló nyilatkozatára,

–  tekintettel a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányára és az Egyesült Nemzetek Emberi Jogi Bizottságának 22. sz. általános megjegyzésére(1),

–  tekintettel az Európai Unió Alapjogi Chartájára,

–  tekintettel a valláson vagy meggyőződésen alapuló intoleranciáról, megkülönböztetésről és erőszakról szóló, 2009. és 2011. évi tanácsi következtetésekre(2),

–  tekintettel a Tanács által 2012. június 25-án elfogadott, az emberi jogokkal és demokráciával kapcsolatos európai uniós stratégiai keretre és cselekvési tervre(3),

–  tekintettel az Európai Bizottságnak az Európai Parlamenthez és a Tanácshoz intézett, „Emberi jogok és demokrácia az Európai Unió külső tevékenységeinek középpontjában – Egy hatékonyabb megközelítés felé” című, 2011. december 12-i közös közleményére (COM(2011)0886),

–  tekintettel az Európai Parlament által a Tanácshoz intézett, az EU emberi jogokkal foglalkozó különleges képviselőjéről szóló, 2012. június 13-i ajánlására(4), valamint az Európai Unió emberi jogokért felelős különleges képviselőjének kinevezéséről szóló, 2012. július 25-i 2012/440/KKBP tanácsi határozatra(5),

–  tekintettel az EU emberi jogi stratégiájának felülvizsgálatáról szóló 2012. december 13-i állásfoglalására(6),

–  tekintettel az emberi jogok és a demokrácia globális helyzetéről és az Európai Unió ezzel kapcsolatos politikájáról szóló állásfoglalásaira(7),

–  tekintettel az Európai Unióról szóló szerződés 36. cikkére,

–  tekintettel a vallás vagy meggyőződés szabadságának előmozdításáról és védelméről szóló uniós iránymutatások tervezetére (a továbbiakban: „iránymutatások”),

–  tekintettel eljárási szabályzata 121. cikkének (3) bekezdésére,

–  tekintettel a Külügyi Bizottság jelentésére (A7-0203/2013),

A.  mivel az Európai Unióról szóló szerződés 21. cikke szerint a demokrácia, a jogállamiság, az emberi jogok és alapvető szabadságok egyetemes és oszthatatlan volta, az emberi méltóság tiszteletben tartása, az egyenlőség és a szolidaritás elvei, valamint az Egyesült Nemzetek Alapokmányában foglalt elvek és a nemzetközi jog tiszteletben tartása az Unió minden nemzetközi szintű fellépésének vezérelvei;

B.  mivel a vallás vagy meggyőződés szabadsága – amely magában foglalja az istenhívő, a nem istenhívő és ateista meggyőződést, a hit elutasításához való jogot, valamint a vallás vagy meggyőződés megváltoztatásához való jogot – egyetemes emberi jog és minden ember alapvető szabadságjoga, amely összefügg más, az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 18. cikkében foglalt emberi jogokkal és alapvető szabadságjogokkal;

C.  mivel az Európai Parlament ismételten felszólított a vallás vagy meggyőződés szabadságához való jog előmozdítását szolgáló ambiciózus eszköztár kialakítására az uniós külpolitika részeként;

D.  mivel az Európai Parlament üdvözölte ebben az összefüggésben az Európai Uniónak a vallás vagy meggyőződés szabadságára vonatkozó irányelvek kidolgozása melletti elkötelezettségét, az emberi jogokra és a demokráciára vonatkozó uniós cselekvési tervnek megfelelően, továbbá hangsúlyozta annak szükségességét, hogy a Parlament és a civil társadalmi szervezetek részt vegyenek ezen irányelvek előkészítésében;

E.  mivel a nemzetközi jogi normák szerint valamennyi állam kötelessége, hogy hatékony védelmet nyújtson minden polgára és a joghatósága alá tartozó minden egyéb személy számára; mivel a személyek és családjuk, közösségeik, istentiszteletre szolgáló helyeik és intézményeik, vallási hovatartozásuk, hitük, vagy vallásuk vagy meggyőződésük jogszerű nyilvános kifejezése miatt – folytatott üldöztetés széles körben elterjedt a világ egyes részein; mivel a valláson vagy meggyőződésen alapuló hátrányos megkülönböztetés még mindig létezik a világ összes régiójában, beleértve Európát és szomszédságát, és mivel bizonyos vallásos gyülekezetekhez tartozókat – beleértve a vallási kisebbségeket és a nem hívőket– továbbra is számos országban megfosztják emberi jogaiktól és rendszeresen megkülönböztetést alkalmaznak velük szemben, letartóztatják, elítélik, sok országban akár ki is végzik őket vallásuk vagy meggyőződésük miatt;

1.  a következő ajánlásokat fogalmazza meg a Tanácsnak:

A fellépés indoka

a)  a vallás vagy meggyőződés szabadságához való jog támogatását, és megsértésének megelőzését az Unió külpolitikai prioritásai közé kell sorolni;

b)  a vallásos közösségekhez és kisebbségekhez tartozókkal, vagy a nem vallásos meggyőződésűekkel szembeni erőszak, üldöztetés és megkülönböztetés továbbra is a világ számos pontján tapasztalható; a vallási tolerancia, a párbeszédre való nyitottság és az ökumenikus egymás mellett élés egyre nagyobb hiánya, ami gyakran politikai feszültségekhez, erőszakhoz és nyílt fegyveres konfliktusokhoz vezet, egzisztenciákat és életeket veszélyeztetve az országokban, aláásva a regionális stabilitást; az erőszak és megkülönböztetés minden formája egyértelmű és azonnali elítélésének az uniós politika alapvető elemének kell lennie a vallás vagy meggyőződés szabadsága terén; különös figyelmet kell fordítani azok helyzetére, akik megváltoztatják vallásukat vagy meggyőződésüket, mivel ezek a személyek sok országban tényleges társadalmi nyomás, megfélemlítés vagy nyílt erőszak áldozataivá válnak;

Tárgy és hatály

c)  az uniós iránymutatások céljait és hatályát a következőkben kell kijelölni: a vallás vagy meggyőződés szabadságának előmozdítása és védelme harmadik országokban, a vallás vagy meggyőződés szabadságának előtérbe helyezése az Unió összes külső fellépése és emberi jogi politikája során, valamint egyértelmű követelmények és feltételek kidolgozása és gyakorlati irányultság, annak érdekében, hogy az uniós és tagállami tisztviselők munkájában jobban érvényesüljön a vallás vagy meggyőződés szabadságának előmozdítása, és ekképpen hozzájáruljon a nagyobb fokú koherenciához, hatékonysághoz és láthatósághoz az EU külkapcsolataiban;

Meghatározások

d)  mivel sikeres végrehajtásuk függ ettől, az irányelveknek egyértelmű meghatározásokat kell alkalmazniuk, és a vallás vagy meggyőződés szabadságának megfelelő és teljes védelmét kell tartalmazniuk a nemzetközi joggal összhangban, amely e szabadságok magánéleti és nyilvános kifejeződéseire egyaránt kiterjed, valamint egyéni, közösségi és intézményi dimenzióit is tekintetbe veszi, beleértve a hithez vagy hit nélküliséghez való jogot, a vallás vagy meggyőződés megváltoztatásához való jogot, a gyülekezési, egyesülési és véleménynyilvánítási szabadságot, valamint a szülők ahhoz való jogát, hogy gyerekeiket erkölcsi és vallási meggyőződésüknek megfelelően neveljék; egyértelmű meghatározások és teljes védelem szükséges továbbá a vallásos és hiten alapuló intézmények jogi személyiségének elismerését illetően, valamint autonómiájuk tiszteletét, a katonai szolgálat lelkiismereti okból történő megtagadásához való jogot, a menedékjogot, a pihenőnapok megtartásának, valamint az ünnepnapoknak és ünnepségeknek az egyén vallása vagy meggyőződése szerinti megünneplésének szabadságát, és a tulajdon megvédéséhez való alapjogot illetően;

Operatív iránymutatások

e)  az iránymutatásokat a nemzetközi jogra, valamint a nemzetközi közösség által elfogadott és megerősített szerződésekre kell alapozni;

Arányosság

f)  ahogy az iránymutatások tervezete állítja, a nemzetközi közösség által elfogadott elveknek megfelelően nem korlátozható a vallás vagy meggyőződés kényszertől mentes megválasztása vagy gyakorlása, és a szülők vagy törvényes képviselők azon szabadsága, hogy biztosítsák a gyermek vallási és erkölcsi nevelését; a vallás vagy meggyõzõdés szabadságához való jog minden egyéb megnyilvánulásai csak a jogszabályok által elõírt olyan korlátozásoknak vethetõek alá, amelyek szükségesek a közbiztonság, a közrend, a közegészség, az erkölcsök, vagy mások alapvetõ jogainak és szabadságainak védelmében(8); a korlátozásokat ugyanakkor megszorítóan kell értelmezni, és ezeknek közvetlenül kapcsolódniuk kell mások védett jogaihoz és azokkal arányosaknak kell lenniük, és el kell érni a megfelelő egyensúlyt; az iránymutatásokban ezért hangsúlyozni kell az arányosság feltételét;

A véleménynyilvánítás szabadsága

g)  míg a vallás- és lelkiismereti szabadság és a véleménynyilvánítás szabadsága egymást kölcsönösen erősítő jogok, azokban az esetekben, amelyekben ezt a két jogot szembeállítják egymással, az Uniónak emlékeznie kell arra, hogy a modern média eszközei által lehetővé válik a kultúrák és hitek nagyobb fokú összekapcsolódása. ezért lépéseket kell tenni a kritikával, és különösen a nevetségessé tétellel vagy kigúnyolással kapcsolatos, a szabad véleménynyilvánítás körébe eső cselekedetek által kiváltott, kultúrák közti erőszak megelőzése érdekében; ebben az összefüggésben az EU-nak segítséget kell nyújtania az ilyen típusú feszültségek csökkentéséhez, például a kölcsönös megértés és párbeszéd elősegítésével, egyértelműen el kell ítélnie az ilyen beszédre válaszul elkövetett erőszakos cselekményeket, és határozottan elleneznie kell a vallási kérdésekkel – például az istenkáromlással kapcsolatos törvényekkel – kapcsolatos szabad véleménynyilvánítás bűncselekménnyé nyilvánítására irányuló próbálkozásokat;

A vallás- és lelkiismereti szabadság kollektív dimenziója

h)  az iránymutatásokban hangsúlyozni kell, hogy minden egyén esetében a vallás vagy meggyőződés szabadságának elválaszthatatlan része az e szabadság kollektív formában, egyedül vagy másokkal együtt történő kifejezéséhez való jog; ez magában foglalja az alábbiakat:

   az istentisztelethez vagy a vallással vagy meggyőződéssel kapcsolatos gyülekezéshez való jog, valamint az e célokat szolgáló helyek kialakításának és fenntartásának szabadsága,
   bármilyen vallásos tevékenységben vagy eseményen való részvételtől történő tartózkodás szabadsága;
   megfelelő vallási, média-, oktatási, egészségügyi, szociális, karitatív vagy humanitárius tevékenységet folytató intézmények kialakításának és fenntartásának szabadsága,
   önkéntes pénzügyi és egyéb hozzájárulások kérésének és elfogadásának szabadsága egyénektől és intézményektől,
   megfelelő vezetők képzésének, kinevezésének, megválasztásának vagy utódlás alapján történő kinevezésének szabadsága, az adott vallás vagy meggyőződés követelményei vagy normái alapján,
   vallással és meggyőződéssel kapcsolatos kérdésekben egyénekkel és közösségekkel történő kapcsolat kialakításának és fenntartásának szabadsága, nemzeti és nemzetközi szinten egyaránt; hasonlóképp azt is meg kell említeni az iránymutatásokban, hogy a közösségi vallásgyakorláshoz való jogot – amelynek mindig tiszteletben kell tartania az egyéni szabadságjogokat – nem lehet szükségtelenül korlátozni az istentisztelet céljára szolgáló, hivatalosan elismert helyekre, és hogy az EU-nak el kell ítélnie a gyülekezési szabadság bármilyen mértékű indokolatlan korlátozását;
- az iránymutatásoknak hangsúlyozniuk kell, hogy az államoknak kötelességük semlegesnek és pártatlannak maradni a vallási csoportokkal szemben, a szimbolikus vagy pénzügyi támogatást is beleértve;
   i) úgy véli, hogy a szekularizmus, amelynek meghatározása a vallási és politikai fennhatóság szigorú szétválasztása, a kormányzásra gyakorolt bármilyen vallási befolyás, illetve a vallásos ügyekre gyakorolt bármilyen kormányzati befolyás elvetését jelenti, kivéve, ha a cél a közbiztonság és a közrend fenntartása (beleértve a mások szabadságának tiszteletben tartását), továbbá, hogy a szekularizmus mindenki számára egyenlő mértékű lelkiismereti szabadságot biztosít, legyen akár hívő, agnosztikus vagy ateista;

Nyilvántartási kötelezettségek

j)  az EU-nak fel kell lépnie abban az esetben, ha a vallási vagy meggyőződésen alapuló szervezetekre vonatkozó nyilvántartásba vételi kötelezettségek indokolatlanul korlátozzák a vallás vagy a meggyőződés szabadságát; a nyilvántartásba vételt nem lehet a vallási vagy meggyőződésbeli szabadság gyakorlásának előfeltételeként értelmezni, mivel ezt a jogot nem lehet adminisztratív vagy jogi kötelezettségek feltételéhez kötni; az EU-nak fel kell szólítania minden olyan jogszabály eltörlésére, amelyek például az egyének vallásának anyakönyvi okmányokba való kötelező bejegyzését írják elő, ha az adott jogszabály megkülönböztetést eredményez azon személyekkel szemben, akik nem vallásos meggyőződéssel rendelkeznek, vagy akik megváltoztatták vallásukat vagy meggyőződésüket;

Oktatás

k)  mint azt nemzetközileg elfogadott normák elismerik, a szülők vagy a törvényes képviselők szabadon dönthetnek kiskorú gyermekük – meggyőződésüknek megfelelő – vallási és erkölcsi neveléséről, és a gyermek nem kötelezhető vallási vagy meggyőződésbeli oktatásban való részvételre szülei vagy törvényes képviselői akarata ellenére, lévén a gyermek mindenek felett álló érdekeinek figyelembe vétele az elsődleges; a szülők azon joga, hogy gyermekeiket saját vallási vagy nem vallási meggyőződéseinek megfelelően neveljék, magában foglalja az ahhoz való jogot is, hogy elutasítsák az állami vagy nem állami szereplők által a gyermek nevelésébe történő, a vallási vagy nem vallási meggyőződéseikkel ellenétes, indokolatlan beavatkozásokat; az iránymutatásokban hangsúlyozni kell a vallás vagy meggyőződés szabadságának ezt az aspektusát, garantálni kell az állami oktatásban a szekularizációt, és az uniós képviseleteknek megfelelő lépéseket kell tenniük ezen elv megsértése esetén;

Családjogi és szociális törvények

l)  az EU-nak különös figyelmet kell fordítania a vallás vagy meggyőződés alapján történő megkülönböztetésre a harmadik országok családjogi és szociális jogszabályaiban, elsősorban, de nem kizárólag a házassághoz való jog és a gyermekfelügyeleti jog vonatkozásában;

A katonai szolgálat lelkiismereti okból történő megtagadásához való jog

m)  az iránymutatásoknak magukban kell foglalniuk a katonai szolgálat lelkiismereti okból történő megtagadásához való jogot, mint a gondolat-, a lelkiismereti és vallásszabadsághoz való jog törvényes gyakorlását; és az EU-nak fel kell hívnia a kötelező katonai szolgálati rendszerrel bíró államokat, hogy – közérdekből és nem büntető jelleggel – tegyék lehetővé az alternatív, nem harci jellegű vagy polgári szolgálatot, és tartózkodjanak a katonai szolgálat teljesítését lelkiismereti okból megtagadók – akár szabadságvesztéssel való – büntetésétől;

Menedékjog

n)   az EU-nak ösztönöznie kell a harmadik országokat, hogy fogadják be a vallásuk vagy meggyőződésük miatt elüldözött menekülteket, és nyújtsanak nekik menedékjogi védelmet, különösen azokban az esetekben, amikor a menekülteket halál vagy erőszak fenyegeti; az uniós tagállamoknak fokozniuk kell erőfeszítéseiket a vallásuk vagy meggyőződésük miatt elüldözött menekültek befogadása terén;

A civil társadalom támogatása és közös cselekvés

o)  az iránymutatások kidolgozása és végrehajtása során a számos civil társadalmi szervezet – többek között emberi jogi szervezetek és vallási és meggyőződési csoportok – támogatása és a velük való közös cselekvés kulcsfontosságú lesz a vallás vagy meggyőződés szabadságának előmozdítása és védelme terén, és ezért az uniós képviseletek emberi jogokkal foglalkozó kapcsolattartási pontjainak folyamatos összeköttetést kell fenntartaniuk e szervezetekkel, hogy a lehető leghamarabb azonosíthassák a vallás és meggyőződés szabadsága terén az országukban felmerülő problémákat;

Nyomon követés és értékelés

p)  a vallás és meggyőződés szabadsága terén a világban fennálló helyzet megfelelő és folyamatos nyomon követését és értékelését az Európai Külügyi Szolgálatnak kell biztosítania az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének felügyelete alatt, és továbbra is külön szakaszban kell foglalkozni ezzel a kérdéssel – a helyzet javítását célzó ajánlásokat megfogalmazva – az Európai Unió emberi jogok világbeli helyzetéről szóló éves jelentésében; a vallás vagy meggyőződés szabadsága terén fennálló helyzet nyomon követésének – egyéb emberi jogok és alapvető szabadságjogok mellett – az egyik központi kérdésnek kell lennie az EU harmadik országokkal fenntartott kapcsolataiban, különösen az európai szomszédságpolitika összefüggésében; ennek tükröződnie kell valamennyi megállapodásban, valamint a felülvizsgálati és jelentéstételi dokumentumokban; az EU emberi jogokért felelős különleges képviselőjének tevékenységei során külön figyelmet kell szentelnie a vallás vagy meggyőződés szabadságának előmozdításával és védelmével kapcsolatos kérdésekre, és látható szerepet kellene játszania e szabadság előmozdításában az Unió külkapcsolataiban; együtt kellene továbbá működnie az Európai Parlamenttel és érintett bizottságaival a problémás területeket, az elért haladást, és az érintett nem kormányzati szervezetekkel való együttműködést illetően;

q)  kívánatos volna egy eszköztárösszeállítása az uniós iránymutatások ellenőrzéséről, értékeléséről és támogatásáról. Ennek az operatív eszközökre kell összpontosítania, annak érdekében, hogy megfelelőbb módon tükrözze a fellépéseknek az iránymutatásokban lefektetett, prioritással bíró területeit, magában foglalva többek között a következőket:

   a helyzetelemzésre vonatkozó részletes ellenőrző jegyzék a vallás vagy meggyőződés szabadsághoz való joggal kapcsolatos viszonyok nyomon követéséhez és vizsgálatához egy adott országban, az elért haladás vagy visszaesés megállapítása érdekében;
   rendszeres jelentés kérése az Unió misszóvezetőitől a vallás vagy meggyőződés szabadságával kapcsolatos problémákról, a helyzet részletes elemzésével együtt, valamint a vallás vagy meggyőződés szabadságával kapcsolatos jogsértések előfordulásairól, illetve annak védői vagy más egyének elnyomásáról, megnevezve a vallás vagy meggyőződés szabadságához való jog egyértelmű megsértésének konkrét eseteit; az uniós misszióvezetők jelentéseit összevethetőségük érdekében a lehető legnagyobb mértékben szabványosítani kellene;
   a konkrét fellépés hangsúlyozása a nemzetközi fórumokon vagy a fejlesztési együttműködési tevékenységek során, amelyek alapvető szerepet játszottak a vallás vagy meggyőződés szabadsághoz való jog védelmében és elősegítésében, beleértve a vallás vagy meggyőződés miatti diszkrimináció vagy üldöztetés egyedi (egyének, csoportok, kisebbségek, intézmények ellen irányuló) eseteinek sikeres kezelését;
   emlékeztetés arra, hogy a vallás vagy meggyőződés miatti diszkrimináció vagy üldözés áldozatainak nyújtott támogatás sokféle formát ölthet, beleértve az áldozatok meghívását az uniós intézményekbe, hogy beszámoljanak helyzetükről;

ezt a (körlevél formájában közzétett) eszköztárat az érintettekkel egyeztetve kell elkészíteni, 2013 vége előtt;
Külső pénzügyi eszközök felhasználása

r)  a vallás vagy meggyőződés szabadságának helyzetét tekintve egy-egy adott országban – amely az emberi jogok adott országban fennálló helyzete átfogó értékelésének része –, az EU külső finanszírozási eszközeit mind ösztönzőként, mind elrettentésként (például a pénzeszközök befagyasztása) fel kell használni; az emberi jogi helyzet – például a vallás vagy meggyőződés szabadsága terén történő – nagymértékű romlása esetében az EU-nak alkalmaznia kell az érintett országgal megkötött, hatályos külső megállapodásaiban foglalt emberi jogi záradékokat; az EU külső megállapodásaiban foglalt emberi jogi záradékok alkalmazásának kötelező érvényűnek kell lennie, és azokat szisztematikusan be kell építeni az EU harmadik országokkal kötött valamennyi megállapodásába;

Uniós fellépés a többoldalú fórumokon

s)  a vallás vagy meggyõzõdés szabadságának elõmozdítása és védelme érdekében az EU-nak folytatnia kell kezdeményezéseit különbözõ többoldalú fórumokon; adott esetben és kérésre az EU segítséget nyújt harmadik országoknak a vallás vagy meggyőződés szabadságát előmozdító és védelmező jogszabályok kidolgozásában;

Értékelés

t)  az Európai Unióról szóló szerződés 36. cikkével összhangban az Európai Parlamentet be kell vonni az iránymutatások végrehajtásának értékelésébe, amelyet legkésőbb az iránymutatások hatályba lépése után három évvel végre kell hajtani; az értékelést a vallás vagy meggyőződés szabadságának harmadik országokban való megsértésével kapcsolatos konkrét helyzetekre adott uniós válaszok elemzésére kell alapozni; az Európai Parlamentet rendszeresen tájékoztatni kell az uniós küldöttségek jelentései alapján aggodalomra okot adó területekről vagy fejleményekről; a Parlament illetékes bizottságait részletes információkat kell ellátni;

2.  utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az ajánlást a Tanácsnak, az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének, valamint tájékoztatás céljából a Bizottságnak.

(1) Az ENSZ Emberi Jogi Bizottságának a polgári és politikai jogokról szóló nemzetközi egyezségokmány 40. cikke (4) bekezdésének alapján elfogadott általános megjegyzése, CCPR/C/21/Rev.1/Add.4, 1993. szeptember 27.
(2) Az Európai Unió Tanácsa, 2009.11.24., 2011.02.21.
(3) Az Európai Unió Tanácsa 11855/12.
(4) Elfogadott szövegek, P7_TA(2012)0250.
(5) HL L 200., 2012.7.27., 21. o.
(6) Elfogadott szövegek, P7_TA(2012)0504.
(7) Elfogadott szövegek: P7_TA(2010)0489, P7_TA(2012)0126, P7_TA(2012)0503.
(8) A valláson vagy meggyőződésen alapuló intolerancia és megkülönböztetés minden formájának megszüntetéséről szóló ENSZ-nyilatkozat, 1. cikk (3) bekezdés, A/RES/36/55.


Az EU szerepe a szélesebb transzatlanti partnerség előmozdításában
PDF 256kWORD 41k
Az Európai Parlament 2013. június 13-i állásfoglalása az EU szerepéről a szélesebb transzatlanti partnerség előmozdításában (2012/2287(INI))
P7_TA(2013)0280A7-0173/2013

Az Európai Parlament,

–  tekintettel a transzatlanti kapcsolatokról szóló korábbi állásfoglalásaira, különösen az EU és az Egyesült Államok közötti kapcsolat transzatlanti partnerségi megállapodás keretében történő javításáról szóló, 2006. június 1-jei(1), az amerikai választásokat követően a transzatlanti kapcsolatokról szóló, 2009. március 26-i(2), valamint a 2011. november 28-i EU–USA csúcstalálkozóról szóló, 2011. november 17-i állásfoglalására(3),

–  tekintettel a 2011. november 28-án, Washington D.C.-ben megrendezett EU–USA csúcstalálkozó eredményeire,

–  tekintettel a 2011 decemberében Jacksonville-ben megrendezett 71. Transzatlanti Jogalkotói Párbeszéd (TLD), a 2012 júniusában Koppenhágában és Strasbourgban tartott 72. TLD, valamint a 2012 novemberében Washington D.C.-ben tartott 73. TLD közös nyilatkozataira,

–  tekintettel az Egyesült Államokkal folytatott kereskedelmi és gazdasági kapcsolatokról szóló, 2012. október 23-i állásfoglalására(4), amely támogatta az átfogó gazdasági megállapodásra irányuló tárgyalások elindításának elképzelését, valamint szóló 2013. május 23-i állásfoglalására(5),

–  tekintettel Barack Obama, az Egyesült Államok elnöke, Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke, valamint José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke 2013. február 13-i nyilatkozatára, amelyben bejelentették, hogy az Egyesült Államok és az Európai Unió elindítja a transzatlanti kereskedelmi és befektetési partnerségről szóló tárgyalások megkezdéséhez szükséges belső eljárásokat,

–  tekintettel az Észak-atlanti Tanács 2012. május 20-án Chicagóban megrendezett csúcstalálkozójának nyilatkozatára,

–  tekintettel a Tanács által az Európai Parlament számára készített, a közös kül- és biztonságpolitikáról szóló éves jelentésről szóló, 2012. szeptember 12-i állásfoglalására(6), a közös biztonság- és védelempolitika végrehajtásáról szóló, 2012. november 22-i állásfoglalására(7), valamint a kiberbiztonságról és -védelemről szóló, 2012. november 22-i állásfoglalására(8),

–  tekintettel az ázsiai és csendes-óceáni térségről szóló, az Európai Unió és az Amerikai Egyesült Államok által 2012. július 12-én kiadott közös nyilatkozatra,

–  tekintettel az Egyesült Államok Védelmi Minisztériumának „Az Egyesült Államok globális vezető szerepének fenntartása: a XXI. század védelmi prioritásai” című, 2012. januári dokumentumára, amely ismerteti az USA katonai stratégiájában bekövetkezett változásokat,

–  tekintettel Barack Obamának, az USA elnökének 2013. január 21-i második beiktatási beszédére és 2013. február 12-i országértékelő beszédére, valamint Joseph Biden, az USA alelnöke által a 2013. február 2-án Münchenben megrendezett biztonságpolitikai konferenciához intézett észrevételekre,

–  tekintettel az Unió, illetve Brazília (2007) és Mexikó (2008) között létrejött stratégiai partnerségre, az Unió Mexikóval, Chilével és Közép-Amerikával kötött társulási megállapodásaira, a Kolumbiával és Peruval kötött kereskedelmi megállapodásokra, Kanadával egy stratégiai partnerségi megállapodásról és egy átfogó gazdasági és kereskedelmi megállapodásról folytatott tárgyalásokra, valamint a Mercosurral folyamatban lévő tárgyalásokra,

–  tekintettel a Latin-Amerikával való új fejlesztési együttműködés meghatározásáról szóló, 2012. június 12-i állásfoglalására(9), amely hangsúlyozza a latin-amerikai regionális integráció folyamatához nyújtott uniós támogatást, amint azt a Latin-amerikai és Karibi Államok Közössége (CELAC), a Dél-amerikai Nemzetek Uniója (UNASUR), a Déli Közös Piac (MERCOSUR), az Andok Közösség, a közép-amerikai integrációs rendszer (SICA), a Karibi Közösség (CARICOM) és a Csendes-óceáni Szövetség példája is mutatja,

–  tekintettel az Unió és az USA latin-amerikai országokkal tartott rendszeres csúcstalálkozóira, valamint a kétévente megrendezendő EU–CELAC csúcstalálkozóra és az amerikai országok csúcstalálkozójára, amelyeket 2015-re terveznek,

–  tekintettel az Uniónak Afrika atlanti-óceáni peremvidékének regionális és szubregionális szervezeteivel – különösen az Afrikai Unióval (AU), a Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Közösségével (ECOWAS), a Közép-afrikai Államok Gazdasági Közösségével (ECCAS) és a Dél-afrikai Fejlesztési Közösséggel (SADC) – fenntartott kapcsolataira,

–  tekintettel a G20-ak vezetőinek nyilatkozataira, az ENSZ 2015 utáni fejlesztési menetrendjének rendszerszintű előkészületeivel foglalkozó ENSZ-csapat záródokumentumára („Megvalósítani azt a jövőt, amit mindannyiunk számára szeretnénk”), valamint az ENSZ fenntartható fejlődésről szóló konferenciájának záródokumentumára („A jövő, amit szeretnénk”),

–  tekintettel többek között az arab tavaszról, Maliról, a Közel-Keletről, Szíriáról, Iránról, Afganisztánról, a keleti partnerségről, Oroszországról és Kínáról szóló állásfoglalásaira,

–  tekintettel eljárási szabályzata 48. cikkére,

–  tekintettel a Külügyi Bizottság jelentésére és a Fejlesztési Bizottság véleményére (A7-0173/2013),

A.  mivel az atlanti medencében a legfontosabb politikai és gazdasági kapcsolat az Unió és az USA között áll fenn; mivel Barack Obama új elnökségi ciklusának elindulását – egy új, nagyratörő menetrend révén – e kapcsolat megerősítésére kell felhasználni;

B.  mivel a transzatlanti partnerség erős politikai, kulturális, gazdasági és történelmi kapcsolatokon, közös értékeken, köztük a szabadságon, a demokrácián, az emberi jogokon és a jogállamiságon, valamint közös célokon – például a jóléten, a nyitott és integrált gazdaságon, a társadalmi haladáson és befogadáson, a fenntartható fejlődésen és a konfliktusok békés rendezésén – alapul;

C.  mivel a gazdasági világválság az Európai Unióban és az Egyesült Államokban egyaránt a védelmi kiadások jelentős csökkentéséhez vezetett;

D.  mivel egy globalizált, összetett és fokozottan többpólusú világban az Uniónak és az Egyesült Államoknak a gazdasági válság ellenére továbbra is központi építő szerepet kell játszaniuk a globális politikában és gazdaságban, valamint a nemzetközi környezet alakításában, és közösen, multilaterális alapon kell szembenézniük a regionális konfliktusokkal és a globális kihívásokkal, mégpedig a nemzetközi szervezetek keretében; mivel e célból biztosítaniuk kell az új kulcsfontosságú hatalmak, köztük az Unió két latin-amerikai stratégiai partnere, Brazília és Mexikó, valamint Kanada bevonását is;

E.  mivel a globális környezetnek az ázsiai feltörekvő hatalmak felemelkedése által előidézett átrendeződésével párhuzamosan az agytrösztök, a nemzetközi szervezetek és egyes kormányzatok a közelmúltban rámutattak az atlanti medence egészének növekvő jelentőségére – déli dimenzióját is ideértve – , valamint annak szükségességére, hogy e medencét alkotó országok együttműködjenek annak érdekében, hogy mindannyian képessé váljanak a tágabb térséget jellemző közös problémák kezelésére;

F.  mivel Latin-Amerika olyan térség, amelyet számos közös elv és érdek mellett a történelem és az egyre szorosabb gazdasági kapcsolatok is összekötnek az Unióval és az Egyesült Államokkal; mivel a latin-amerikai országok számos regionális és szubregionális szervezetet hoztak létre; mivel hasznos lenne olyan lehetséges területek feltárása, amelyek alkalmasak a háromoldalú együttműködés különböző módjainak kialakítására; mivel ezt az együttműködést az atlanti medence afrikai országaira is ki lehetne terjeszteni; mivel fontos, hogy a transzatlanti térségbeli együttműködés alapja a különböző érdekek közötti megegyezés legyen, és mivel minden félnek meg kell őriznie azon jogát, hogy saját nemzeti prioritásait és fejlesztési megközelítéseit kövesse;

G.  mivel egyes országok – nevezetesen Kína és mások, például India – egyre aktívabbak az atlanti medence térségében, különösen az Atlanti-óceán déli részén, ahol tevékenységüket nyersanyag-beszerzési szükségleteik határozzák meg;

H.  mivel a tágabb értelemben vett transzatlanti partnerségnek olyan kérdésekkel kell foglalkoznia, mint a fejlődés, a biztonság, az energiaügy és a bevándorlás, valamint a fokozatos gazdasági és politikai konvergencia támogatása;

I.  mivel a tágabb atlanti megközelítésen túl olyan egyéb aktuális kérdések és konfliktusok is fennállnak, amelyek tekintetében az Unió és az USA részéről feltétlenül összehangolt fellépésre van szükség;

J.  mivel a magas szintű kibertámadások számának és összetettségének növekedése a vonatkozó jogszabályok felülvizsgálatához vezetett, amelynek során az USA önkéntes adatszolgáltatási mechanizmusokat alkalmaz, az EU pedig szigorúbb kötelező intézkedések meghozatalát tervezi;

Kétoldalú kapcsolatok

1.  gratulál Barack Obamának az Amerikai Egyesült Államok elnökévé történő újraválasztásához; felkéri, hogy következő európai látogatásakor mondjon beszédet az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén;

2.  felszólít egy EU–USA csúcstalálkozó mielőbbi megrendezésére egy olyan közös menetrendről történő döntéshozatal érdekében, amely a kétoldalú kérdések, valamint a globális és regionális kérdések vonatkozásában egyaránt rövid és hosszú távú célokat állapít meg;

3.  elismeri az USA Ázsiával szembeni geopolitikai egyensúlyi helyzete visszanyerésének a transzatlanti partnerségre gyakorolt mélyreható hosszú távú hatásait; hangsúlyozza, hogy az EU részéről konstruktív, következetes és stratégiai jellegű válaszra van szükség; úgy véli, hogy a transzatlanti partnerség egyben lehetőséget is nyújt arra, hogy az EU önálló globális szereplőként – de szorosan együttműködve az USA-val – aktívabb szerepet vállaljon az ázsiai és csendes-óceáni térségben, ezáltal elmélyítve a transzatlanti partnerség stratégiai dimenzióját;

4.  üdvözli a transzatlanti kereskedelmi és befektetési partnerségre irányuló tárgyalások hivatalos bejelentését; hangsúlyozza, hogy ez a megállapodás jelentős lendületet adna az EU és az USA gazdaságának és fellendítené az Unió és az USA közötti kapcsolatot; megjegyzi, hogy globális hatása túlmutat bilaterális hozadékán azáltal, hogy közös megközelítést biztosít a világkereskedelem, beruházás és a kereskedelemhez kötődő területek szabályaihoz és normáihoz; hangsúlyozza, hogy a tárgyalások eredményes folytatásához erős politikai akaratra és konstruktív hozzáállásra van szükség; elvárja, hogy a transzatlanti kereskedelmi és befektetési partnerség folyamata újult politikai lendületet adjon a transzatlanti kapcsolatoknak, amit arra is fel lehetne, illetve fel kellene használni, hogy más területeken, például a külpolitika terén is ösztönözze a szorosabb együttműködést;

5.  felhívja a külügyi és biztonságpolitikai főképviselőt/az Európai Bizottság alelnökét, a Tanácsot, a Bizottságot és az uniós tagállamokat, hogy fokozottan hangolják össze az USA kormányával szembeni uniós politikát annak érdekében, hogy az Unió meggyőző üzenetet küldjön arról, hogy egységesen fellépő, hatékony nemzetközi szereplő; hangsúlyozza továbbá a közös biztonság- és védelempolitika megerősítésének fontosságát, tekintettel az Unió szomszédos térségeiben esetlegesen kialakuló különféle válságokra, valamint az USA által követett, a háttérből történő irányítást szorgalmazó megközelítésre;

6.  emlékeztet javaslatára, miszerint létre kell hozni egy Transzatlanti Politikai Tanácsot (TPC), amely az alelnök/főképviselő és az USA külügyminiszterének irányítása mellett a kül- és biztonságpolitikai kérdésekben folytatott rendszeres konzultációra és koordinációra hivatott szervként működne;

7.  kiemeli a TLD – mint érdemi, konstruktív testület – hozzájárulását az EU–USA kapcsolatok megerősítéséhez, mivel fórumot biztosít a parlamenti párbeszéd számára, célkitűzéseket határoz meg és összehangolja a közös érdekű kérdéseket; üdvözli az Európai Parlament washingtoni összekötő irodájának megnyitását, és felkéri az Egyesült Államok Kongresszusát, hogy járjon el hasonlóképpen Brüsszelben; szorgalmazza a két intézmény közötti személyzeti csereprogramok folytatását;

8.  határozottan elítéli a 2013. április 15-i bostoni terrortámadásokat; mindkét partnert arra ösztönzi, hogy folytassák a terrorizmus és a szervezett bűnözés elleni küzdelmet, miközben tiszteletben tartják és megóvják az emberi jogokat és az alapvető szabadságokat; súlyos aggodalmát fejezi ki az Egyesült Államok nemrég nyilvánosságra került, a PRISM program keretében történő megfigyelési és adatgyűjtési műveletei és azoknak az uniós polgárok szabadságjogainak védelmére gyakorolt hatása miatt; felhívja a Bizottságot és a Tanácsot, hogy a kérdést vesse fel az EU-USA IB Miniszteri Tanács következő, június 14-i ülésén; megjegyzi, hogy az utas-nyilvántartási adatokra vonatkozó megállapodás és a terrorizmus finanszírozásának felderítését célzó programról szóló megállapodás (SWIFT-megállapodás) – amelyeket az Európai Parlament jóváhagyott – már hatályba lépett; kéri a partnereket, hogy fokozzák az adatvédelmi megállapodással kapcsolatos együttműködésüket annak érdekében, hogy olyan módon zárják le a tárgyalásokat, hogy biztosítsák az adatfeldolgozás kellő átláthatóságát és a személyes adatok megfelelő védelmét;

9.  tudomásul veszi a robotrepülőgépek használatának növekvő jelentőségét; kiemeli, hogy élénk vitára van szükség a katonai robotrepülőgépekről és korlátaikról, az átláthatóságról és az ellenőrzésről; üdvözli az Egyesült Államokban jelenleg folyó vitát, és elvárja, hogy a közeljövőben lehetővé váljon az átfogó szabályozási keret létrehozása; üdvözli ezzel kapcsolatban Obama elnök 2013. május 23-i beszédében bejelentett, arra vonatkozó döntéseit, hogy formalizálják a robotrepülőgépek halálos fegyverként való használatának új korlátozásait, illetve hogy bevonják a Kongresszust a robotrepülőgépek használatának fokozottabb felügyeletét szolgáló lehetőségek feltárásába; felkéri mindkét felet, hogy folytassanak alapos megbeszéléseket a katonai robotrepülőgépekről, és hangsúlyozza, hogy lépéseket kell tenni a jövőbeni nemzetközi szabályozás irányába, tekintettel a globális következményekre;

10.  megismétli azon álláspontját, hogy az Európai Uniónak politikai és technikai szinten egyaránt továbbra is hangsúlyoznia kell az Egyesült Államok számára, hogy meg kell oldani a négy uniós tagállam állampolgáraira vonatkozó vízumkötelezettség régóta fennálló kérdését;

11.  ismételten hangsúlyozza a kibervédelem fontosságát, és üdvözli a kiberbiztonsági és kiberbűnözési munkacsoport létrehozását a 2010. évi csúcstalálkozón; úgy véli, hogy az Uniónak és az Egyesült Államoknak kiemelt ügyként kell kezelniük a kibertámadások és a kiberbűnözés elleni küzdelem terén folytatott együttműködésüket és közösen, nemzetközi szinten fokozottan törekedniük kell egy átfogó és átlátható nemzetközi keret kidolgozására, amely – az alapvető szabadságok fenntartása mellett – megállapítja a kiberbiztonsági politikák minimumszabályait;

12.  sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy az EU és az USA eltérő szintű kiberbiztonsági éberségre törekszik, miközben a NATO fokozottabb együttműködést sürget; hangsúlyozza, hogy az ilyen eltérések nemcsak a kibervédelem szempontjából jelentenek veszélyt, hanem kereskedelemmel kapcsolatos problémákat is okozhatnak a mindkét fél joghatóságán belül működő társaságok számára;

13.  üdvözli az Obama elnök 2013. május 23-i beszédében kifejtett, Guantánamo bezárására vonatkozó megújított ígéretét; ismételten felszólítja az elnököt, hogy tegye lehetővé a vád alá nem helyezett fogvatartottak származási országukba vagy más biztonságos országba való mihamarabbi visszatérését; felszólítja továbbá arra, hogy független és pártatlan bíróság által vezetett tisztességes és nyilvános tárgyalások keretében késedelem nélkül folytassanak le eljárást a Guantánamóban lévő azon fogvatartottak esetében, akikkel szemben elegendő elfogadható bizonyíték áll rendelkezésre, és elítélésük esetén biztosítsa, hogy a szabadságvesztés végrehajtására az Egyesült Államokban kerül sor az alkalmazandó nemzetközi előírásoknak és elveknek megfelelően;

14.  hangsúlyozza a NATO mint a transzatlanti biztonság sarokköve változatlan fontosságát; ismételten szorgalmazza az EU és a NATO közötti stratégiai partnerség erősítését;

Atlanti és globális menetrend

15.  felszólítja mindkét partnert azon területek és keretek tanulmányozására, amelyek révén szélesebb transzatlanti együttműködésre kerülhetne sor a gyakorlatban, valamint arra is, hogy az atlanti térség más országaival közösen mérjék fel e kibővített együttműködés gyakorlati hasznát; hangsúlyozza, hogy az EU szempontjából a lehetséges területek közé sorolhatók a gazdasági és a szociális kérdések, a globális kormányzás, a demokratizálódási folyamat, az emberi jogok, a fejlesztési együttműködés, az éghajlatváltozás, a biztonság és az energia; felszólítja a partnereket, hogy elemezzék a Latin-Amerikában kialakított, az Unió által hagyományosan támogatott regionális és szubregionális struktúrák hasznosításának lehetőségét e háromoldalú párbeszédekben;

16.  javasolja, hogy a partnerek egy regionális kereten belül folytassanak rendszeres eszmecserét a latin-amerikai országokkal rendezett csúcstalálkozóikról, azaz a kétévente megrendezett EU–CELAC csúcstalálkozóról és az Amerikai Államok Szervezete által rendezett Amerikai Államok Csúcstalálkozójáról;

17.  hangsúlyozza, hogy jelenleg is számos különböző, egyedi kérdésekre összpontosító többoldalú keret áll rendelkezésre – így például a közép-amerikai regionális biztonsági kezdeményezés –, amelyeknek markáns eleme a háromoldalúság;

18.  felhívja a figyelmet arra, hogy Kanada, amellyel mindkét partner szilárd kapcsolatot ápol, mennyire pozitív szerepet játszhat a tágabb értelemben vett transzatlanti együttműködésben;

19.  felszólítja mindkét partnert, hogy vizsgálják meg az atlanti medence afrikai peremterületeit felölelő tágabb együttműködés lehetőségét is, továbbá azonosítsák a vonatkozó területeket és kereteket, a lényeges afrikai szervezeteket is figyelembe véve;

20.  felhívja az Uniót és az Egyesült Államokat, hogy tevékenységeiket koordinálják a béke és az együttműködés olyan megbízható nemzetközi rendjéhez való hozzájárulás érdekében, amely a feltörekvő szereplőket – köztük az Atlanti-óceán déli peremvidékének szereplőit – is magában foglaló hatékony multilateralizmuson alapul; arra sürgeti a partnereket, hogy a többi atlanti ország bevonásával és érdekeinek figyelembevétele mellett folytassák az ENSZ reformprogramjára irányuló munkát; hangsúlyozza, hogy szükség van az EU és az amerikai országok ENSZ-en belüli fokozott együttműködésére;

21.  emlékeztet arra, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság a nemzetközi jog egyre inkább nélkülözhetetlenné váló eszköze, egyben a büntetlenség felszámolását célzó uniós külpolitika egyik alapvető eleme; az NBB 10. évfordulójának alkalmából elismerését fejezi ki annak munkája iránt; üdvözli az Obama-kormány által a Nemzetközi Büntetőbírósággal való munkakapcsolat ismételt felvétele felé tett elmozdulást, és elvárja, hogy az USA további lépéseket tegyen a Római Statútum ismételt aláírása és megerősítése irányában;

22.  kéri az Európai Uniót és az Egyesült Államokat, hogy közösen munkálkodjanak az atlanti medencében található regionális és szubregionális szervezetek megerősítése érdekében, tekintettel arra, hogy ezek a szervezetek milyen fontos szerepet töltenek be a gazdasági és politikai integráció előmozdításában;

23.  felhívja a partnereket, hogy kölcsönözzenek új lendületet a G20-aknak, többek között azáltal, hogy ezzel egy időben a fórum más atlanti hatalmaival is egyenlőségen alapuló kapcsolatra lépnek; hangsúlyozza, hogy – tekintettel Obama újraválasztására és a G20-ak kiemelt jelentőségű országaiban az új vezetők nagy számára – elérkezett az idő arra, hogy a G20-ak következő találkozóját ambiciózusabbá és operatívabbá tegyék, elvárja továbbá, hogy a következő kétoldalú csúcson foglalkozzanak ezzel a kérdéssel;

24.  hangsúlyozza, hogy a transzatlanti kereskedelmi és befektetési partnerség esetleges megkötése egy kiterjedt gazdasági térséget helyez kilátásba, amely magában foglalná Észak-Amerikát, az Uniót és számos olyan latin-amerikai országot, amelyekkel a partnerek gazdasági megállapodásokról szóló tárgyalásokat folytattak;

25.  hangsúlyozza, hogy a legnagyobb piacgazdaságok közül kettőnek az integrációjával a demokratikus értékeket előmozdító geopolitikai minta jöhet létre;

26.  hangsúlyozza, hogy az atlanti medence országait elsősorban a demokráciának, a jogállamiságnak és az emberi jogok tiszteletben tartásának kell jellemeznie; a demokráciát, szabad és tiszta választásokat és az emberi jogok védelmét előmozdító európai uniós és egyesült államokbeli programok közötti további együttműködésre bátorít;

27.  hangsúlyozza a koordináció fontosságát a globális biztonságot érintő kockázatok leküzdésében – amilyen például a terrorizmus, a bukott államok, az ember-, fegyver- és kábítószer-kereskedelem, a szervezett bűnözés és a kalózkodás, a kiberbiztonság –, amelyek közül mind jelen van veszélyforrásként az atlanti medencében; hangsúlyozza annak szükségességét, hogy elmélyítsék a teljes atlanti medence országai közötti átfogó együttműködést a Nyugat-Afrikában és a Száhil övben egyre elterjedtebb kábítószer-kereskedelem elleni küzdelem terén; üdvözli, hogy a partnerek támogatják az ECOWAS regionális kábítószer-ellenes cselekvési tervét;

28.  felhívja a figyelmet arra, hogy a tengeri biztonságnak kiemelt szerepet kell játszania az atlanti térségben; üdvözli, hogy a partnerek az ECOWAS-szal és az ECCAS-szal szoros együttműködésben erőfeszítéseket tesznek a kalózkodással szembeni küzdelem és a tengerbiztonság előmozdítása érdekében a Guineai-öbölben;

29.  kiemeli az energiaszolgáltatók, az energiaforrások és a szállítási útvonalak diverzifikálásának fontosságát; hangsúlyozza az atlanti medence országainak növekvő jelentőségét az energiatermelés és -tartalék, illetve a nyersanyagok tekintetében, amelyek mindegyike lényeges diverzifikációs lehetőségeket kínál; azt javasolja, hogy az EU–USA Energiaügyi Tanács az atlanti medence más országaival közösen vizsgálja meg az energiabiztonsági és fenntarthatósági kérdésekben – többek között a megújuló energiaforrásokkal kapcsolatos technológiák terén – folytatott közös munka lehetőségét; hasonlóképpen javasolja, hogy tanulmányozzák a nyersanyag-hatékonyság és az újrahasznosítás terén való szorosabb együttműködés lehetőségét;

30.  üdvözli, hogy beiktatási beszédében Obama elnök hangsúlyozta, hogy a külföldi válságok kezelése érdekében az Egyesült Államoknak meg kell újítania válságkezelési kapacitását, és reméli, hogy azt az együttműködést, amelyben az Unió és az USA már most is részt vesz Kelet-Afrika vonatkozásában a válságkezelés, sőt egyre inkább a válságmegelőzés terén is, az atlanti peremterületekre is sikerül majd kiterjeszteni; felkéri ezzel kapcsolatban mindkét partnert, hogy teljes mértékben, konstruktívan használják ki a KBVP-ben való amerikai részvételről szóló 2011. évi keretmegállapodást; felkéri az uniós tagállamokat, hogy komolyan törekedjenek közös képesség-összevonási és -megosztási programok megvalósítására annak érdekében, hogy önállóan is teljesíteni tudják a Lisszaboni Szerződés 43. cikkében vázolt feladatokat;

31.  kéri az Uniót és az USA-t, hogy az általuk végzett fejlesztési segítségnyújtás minőségének és hatékonyságának javítása érdekében erősítsék tovább a közöttük folyó fejlesztési párbeszédet és együttműködést; sürgeti mindkét felet, hogy továbbra is támogassák a millenniumi fejlesztési célok 2015-ig való elérését; üdvözli annak tényét, hogy a partnerek vitacsoportot hoztak létre a millenniumi fejlesztési célokkal kapcsolatos 2015 utáni menetrendről; arra sürgeti a partnereket, hogy a szóban forgó célok vonatkozásában szorosan működjenek együtt az atlanti peremterületek országaival, tekintve, hogy e célok különösen fontosak e csoport számára; kéri az EU-t és az USA-t, hogy ezen együttgondolkodási folyamat során foglalkozzanak azzal a kérdéssel, hogy a 2015 utáni millenniumi fejlesztési célok és a fenntartható fejlesztési célok hogyan kapcsolhatók össze;

32.  üdvözli Obama elnök megújított elkötelezettségét az éghajlatváltozás elleni küzdelem iránt; arra sürgeti a partnereket, hogy mielőbb, de legkésőbb 2015-ig – az éghajlatváltozás 2°C alatt tartásával összhangban – állapodjanak meg az üveghatásúgáz-kibocsátás csökkentésére vonatkozó, kötelező erejű kötelezettségvállalásokról; elvárja, hogy a következő kétoldalú csúcson foglalkozzanak ezzel a kérdéssel; hangsúlyozza annak szükségességét, hogy ezen erőfeszítésekbe az atlanti országokat is bevonják, különösen az éghajlatváltozásnak az élelmiszer-termelés, a biológiai sokféleség, az elsivatagosodás és a szélsőséges időjárási események szempontjából megfigyelhető, ezen országokat és az egész bolygót érintő káros hatásai miatt; elengedhetetlennek tartja, hogy az EU és az USA jelölje ki a légi járművek kibocsátásának szabályozására vonatkozó, az ICAO közgyűlésének keretében létrehozandó globális megállapodás felé vezető utat; megerősíti, hogy a palagáz-kitermelés terén szoros transzatlanti együttműködésre van szükség;

33.  felszólítja az Uniót és az Egyesült Államokat, hogy érvényesítsenek közös stratégiát a nemzetközi fórumokon – különösen az ENSZ-ben – a tömegpusztító fegyverek és a hagyományos fegyverek visszaszorítása érdekében, és ezen törekvésekbe vonják be az atlanti országokat is; elvárja az Egyesült Államoktól és Oroszországtól, hogy további előrelépéseket érjenek el a nukleáris leszerelés terén; melegen üdvözli, hogy az ENSZ-közgyűlés elfogadta a fegyverkereskedelmi szerződést, és sürgeti az uniós tagállamokat és az Egyesült Államokat, hogy mielőbb írják alá;

34.  arra bátorítja az agytrösztöket és a kutatókat, hogy folytassák a szélesebb körű transzatlanti együttműködés lehetőségének tanulmányozását, ami egy tágabb atlanti közösség elképzelésének előmozdításához is hozzájárul;

35.  hangsúlyozza, hogy az oktatási programok keretében megvalósuló kulturális cserék alapvetőek a közös értékek megteremtéséhez, ennélfogva ahhoz, hogy hidat verjenek az atlanti medencében található partnerek között;

Aktuális kérdések és konfliktusok

36.  felszólítja a partnereket, hogy tulajdonítsanak elsőbbséget egy átfogó és feltételhez kötött segítségnyújtási stratégia, valamint demokratikus reformokhoz kötött ösztönzők alapján való szoros együttműködésnek az észak-afrikai és közel-keleti demokratikus átmenet folyamatának támogatásában; arra sürgeti a partnereket, hogy a lehető legszorosabban hangolják össze a szíriai ellenzék támogatására irányuló tevékenységüket, és továbbra is gyakoroljanak nyomást Oroszországra és Kínára annak érdekében, hogy haladéktalanul politikai megoldást találjanak az országban uralkodó tragikus válságra; támogatja egy genfi békekonferencia megszervezését Szíria témájában; hangsúlyozza, hogy közös választ kell adni az Egyiptomban fennálló politikai instabilitásra és a fenyegető gazdasági válságra; ösztönzi az együttműködést a térségben zajló demokratizálódási programok támogatása érdekében;

37.  hangsúlyozza, hogy össze kell hangolni az EU, az uniós tagállamok, az USA, az AU, az ECOWAS, az ENSZ és egyéb szereplők fellépését annak érdekében, hogy támogassák a mali átmenet menetrendjének megvalósítását, valamint pénzügyi és logisztikai támogatást nyújtsanak az afrikai irányítás alatt Malin működő nemzetközi támogatási missziónak (AFISMA), amelynek hatáskörét a Malin működő többdimenziós és integrált stabilizációs ENSZ-misszió (MINUSMA) fogja átvenni az ENSZ Biztonsági Tanácsának 2100. sz., 2013. április 25-i határozata értelmében;

38.  sajnálatát fejezi ki a közel-keleti békefolyamat akadozása miatt; üdvözli, hogy Obama elnök az újraválasztását követő első külföldi útja során Izraelbe, a palesztin hatósághoz és Jordániába látogatott, és üdvözli, hogy a közel-keleti békefolyamatot ismét kiemelten kezelik, ahogy azt John Kerry miniszter legutóbbi erőfeszítései is mutatják; üdvözli Obama elnöknek a két állam elvén nyugvó megoldás iránti elkötelezettségét; kéri az amerikai oldalt, hogy gyakoroljon nyomást a telepek létesítésének befagyasztása érdekében, és működjön együtt az Unióval az izraeli-palesztin közvetlen tárgyalások újraindítása érdekében; osztja Obama elnök álláspontját a telepek létesítésével kapcsolatos izraeli politikáról és Izrael biztonsága garantásának fontosságáról;

39.  sürgeti a két partnert, hogy továbbra is az iráni nukleáris kérdésre vonatkozó diplomáciai megoldás megtalálásán munkálkodjanak azzal a céllal, hogy előmozdítsák egy átfogó hosszú távú megállapodás megkötését, amely támogatja az iráni atomprogram kizárólagos békés jellegébe vetett nemzetközi bizalmat, tiszteletben tartva Irán törvényes jogát az atomenergia békés felhasználására az atomsorompó-szerződés értelmében; kéri az Uniót és az USA-t, hogy – az Iránnal folytatott EU 3+3 (P5+1) tárgyalások keretében – mérlegelje egy összehangolt, fokozatos és feltételes szankciócsökkentés lehetőségét az iráni kormány részéről végrehajtott, kölcsönösen elfogadott, ellenőrizhető lépésekért cserébe, amelyek az iráni nukleáris programmal kapcsolatos rendezetlen kérdések megoldására irányulnak, és teljes mértékben összhangban állnak az atomsorompó-szerződés rendelkezéseivel, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) kormányzótanácsa és az ENSZ Biztonsági Tanácsa vonatkozó határozataival, valamint a NAÜ által meghatározott követelményekkel; kéri mindkét partnert, hogy olyan, átfogóbb megközelítést alkalmazzanak az Iránnal fenntartott kapcsolatok tekintetében, amely az emberi jogi helyzettel és a tágabb értelemben vett regionális biztonsági helyzettel is foglalkozik, és e folyamatba adott esetben vonják be az iráni civil társadalmat és nem kormányzati szervezeteket;

40.  sürgeti a partnereket, hogy az afgán kormánnyal együttműködve közösen dolgozzanak ki egy Afganisztánra irányuló átfogó megközelítést a 2014 utáni időszakra vonatkozóan; hangsúlyozza, hogy a megfelelően kiképzett és felszerelt afgán katonai és biztonsági erők – az emberi jogi és szociális-gazdasági fejlesztési, a jó kormányzási és a jogállamiságot előmozdító politikákkal együtt –, valamint Afganisztán szomszédjainak e célok iránti sokkal erősebb elkötelezettsége elengedhetetlenek Afganisztán békéjének, stabilitásának és biztonságának megteremtéséhez; hangsúlyozza továbbá a demokratikus és befogadó politikai folyamat szükségességét is; elismeri a NATO alapvető szerepét az Afganisztánban jelen lévő terroristaveszélyre adandó biztonsági válasz összehangolásában, az újjáépítést és a helyreállítást is beleértve, valamint elismeri a NATO 2014 utáni időszakban betöltendő potenciális szerepét;

41.  kiemeli a keleti partnerség fontosságát az Unió számára; hangsúlyozza, hogy e szomszédos régió országait politikai és gazdasági szempontból közelebb kell hozni az Unióhoz és a transzatlanti partnerek közös értékeihez; felkéri az EU-t és az USA-t, hogy e tekintetben vállaljon aktív koordinációs szerepet, továbbá összehangolt intézkedéseket szorgalmaz a demokratikus reformok előmozdítása, a demokratikus intézmények megerősítése és a békés konfliktusrendezés fokozása érdekében; méltányolja a nyugat-balkáni bővítési folyamat tartós amerikai támogatását, és mindkét partnert arra ösztönzi, hogy továbbra is összehangolt megközelítést alkalmazzanak a régió országai irányában;

42.  sürgeti mindkét partnert, hogy jobban hangolják össze azon szakpolitikáikat, amelyek az Oroszországgal ápolt kiemelten fontos kapcsolatok fenntartására irányulnak; hangsúlyozza az Oroszországgal való együttműködés fontosságát a globális kihívásokkal, többek között a leszereléssel és a tömegpusztító fegyverek elterjedésének megakadályozásával kapcsolatban; felszólítja az Uniót és az Egyesült Államokat, hogy járuljanak hozzá Oroszország modernizációs folyamatához, különös hangsúlyt helyezve a demokrácia, az emberi jogok és a jogállamiság megszilárdítására, valamint a változatos és társadalmi szempontból méltányos gazdasági növekedés előmozdítására; kiemeli az emberek közötti kapcsolatok előmozdításának jelentőségét; e tekintetben sajnálatát fejezi ki a nem állami szervezetekre vonatkozó új, korlátozó jogszabályok és az orosz hatóság által a nem kormányzati szervezetek oroszországi hivatalaira gyakorolt nyomás miatt; hangsúlyozza, hogy a WTO-hoz való csatlakozása során Oroszország részről tett kötelezettségvállalások végrehajtása az ország modernizációs menetrendjének fontos részét alkotja; kéri mindkét partnert, hogy kezdjenek konstruktív párbeszédet Oroszországgal a rögzült konfliktusokról; ezzel kapcsolatban üdvözli a Magnyickij-jegyzék amerikai kongresszus általi jóváhagyását, és emlékeztet saját, 2012 októberében elfogadott állásfoglalására;

43.  megjegyzi, hogy a nemzetközi figyelem az ázsiai–csendes-óceáni térség politikai és gazdasági növekedése miatt egyre inkább Kelet-Ázsiára irányul; üdvözli, hogy az Unió és az USA között nemrégiben elmélyültebb konzultáció kezdődött a szóban forgó régióról, és úgy véli, ez Ázsia vonatkozásában szorosabb együttműködést eredményezhet az EU és az USA között; megjegyzi különösen, hogy összehangolt választ kell adni a regionális békét esetlegesen veszélyeztető kérdésekre, különösen a dél-kelet-kínai tengeri konfliktusra, amely egyes ázsiai országokban az agresszív nacionalizmust tüzeli, és veszélyezteti a tengeri biztonságot;

44.  mély sajnálatát fejezi ki az Észak-Korea részéről fokozódó háborús retorika és az Egyesült Államokkal szembeni észak-koreai közvetlen fenyegetés miatt, amelyet Észak-Korea az ENSZ Biztonsági Tanácsának a vele szembeni szigorúbb szankciók alkalmazásáról szóló, 2087. számú közelmúltbeli határozatra válaszul tett közzé; felszólítja Phenjant, hogy tartsa be mindazon ENSZ BT-határozatokat, amelyek atomfegyver- és ballisztikusrakéta-programjainak megszüntetésére szólítják fel; sürgeti mindkét oldalt, hogy őrizzék meg higgadtságukat, és diplomáciai úton mozdítsák elő a békét; sürgeti az Uniót, az Egyesült Államokat és Dél-Koreát, hogy a phenjani rezsim kordában tartása érdekében tartsák fenn a párbeszédet Kínával;

45.  felszólítja az Uniót és az Egyesült Államokat, hogy tegyenek összehangolt erőfeszítéseket annak érdekében, hogy az új kínai vezetés elkötelezze magát a globális kérdések és konfliktusok aktívabb kezelése iránt; üdvözli, hogy az EU és Kína megállapodtak, hogy rendszeresen párbeszédet folytatnak a védelmi és biztonságpolitikáról, valamint rendszeres kapcsolatot tartanak fenn a különleges képviselők és a különmegbízottak között; emlékeztet a jó kormányzásról és az emberi jogok tiszteletben tartásáról Kínával folytatott nyílt párbeszéd fenntartásának fontosságára;

o
o   o

46.  utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak, valamint az Egyesült Államok kormányának és Kongresszusának.

(1) HL C 298. E, 2010.5.6, 226. o.
(2) HL C 117. E, 2010.5.6, 198. o.
(3) Elfogadott szövegek, P7_TA(2011)0510.
(4) Elfogadott szövegek, P7_TA(2012)0388.
(5) Elfogadott szövegek, P7_TA(2013)0227.
(6) Elfogadott szövegek, P7_TA(2012)0334.
(7) Elfogadott szövegek, P7_TA(2012)0455.
(8) Elfogadott szövegek, P7_TA(2012)0457.
(9) Elfogadott szövegek, P7_TA(2012)0235.


Mali újjáépítése és demokratizálása
PDF 154kWORD 38k
Az Európai Parlament 2013. június 13-i állásfoglalása Mali újjáépítése és demokratizálása (2013/2587(RSP))
P7_TA(2013)0281B7-0254/2013

Az Európai Parlament,

–  tekintettel a mali helyzetről szóló 2012. április 20-i(1) és a Száhil övben kialakult emberi jogi és biztonsági helyzetről szóló 2012. június 14-i(2) állásfoglalásaira,

–  tekintettel a 2011 márciusában elfogadott, a Száhil öv biztonságát és fejlesztését célzó európai uniós stratégiára,

–  tekintettel az ENSZ Biztonsági Tanácsának a mali helyzetről szóló, 2056. (2012) és 2071. (2012) számú határozataira,

–  tekintettel az ENSZ Biztonsági Tanácsának egy afrikai vezetésű nemzetközi támogató misszió (Afisma) Maliban történő bevetésének engedélyezéséről szóló, 2085. (2012) számú határozatára,

–  tekintettel Catherine Ashtonnak, a Bizottság alelnökének/az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének a mali helyzettel kapcsolatban tett, 2012. március 22-i, március 26-i, április 7-i, december 21-i és december 23-i, valamint 2013. január 11-i, március 7-i és június 7-i nyilatkozataira,

–  tekintettel az Európai Unió Tanácsa Száhil övről szóló, 2012. március 23-i következtetéseire, amelyekben jóváhagyta a Száhil övben tanácsadással, segítségnyújtással és képzéssel foglalkozó polgári KBVP-misszió válságkezelési koncepcióját,

–  tekintettel az Európai Unió Tanácsa Maliról szóló, 2013. január 31-i, február 18-i, április 23-i és május 27-i következtetéseire,

–  tekintettel a mali átmeneti kormány 2013. március 25-i levelére az ENSZ főtitkárának, melyben az ENSZ beavatkozását kéri a mali állam fennhatóságának és szuverenitásának stabilizálásához és helyreállításához az ország egész területén,

–  tekintettel az Ecowas bizottság elnökének az ENSZ főtitkárának címzett 2013. március 26-i levelére, melyben kéri az Afisma átalakítását egy ENSZ stabilizációs misszióvá,

–  tekintettel az ENSZ 2100. (2013) számú határozatára, melyet a Biztonsági Tanács 2013. április 25-i 6952. ülésén fogadott el, és amely egy békefenntartó erőt hoz létre,

–  tekintettel az átmenetre vonatkozó mali rendezési tervre, melyet az ország nemzetgyűlése 2013. január 29-án egyhangúlag jóváhagyott,

–  tekintettel a demokráciáról, a választásokról és a kormányzásról szóló afrikai chartára,

–  tekintettel az összes afrikai és nemzetközi emberi jogi egyezményre, amelyhez Mali csatlakozott,

–  tekintettel a Mali újjáépítéséről és demokratizálásáról a Tanácshoz intézett O-000040 – B7-0205/2013 számú és a Bizottsághoz intézett O-000041 – B7-0206/2013 számú írásbeli kérdésre,

–  tekintettel az „Együtt egy új Maliért” elnevezésű adományozói konferenciára, melyre 2013. május 15-én került sor Brüsszelben,

–  tekintettel eljárási szabályzata 115. cikkének (5) bekezdésére és 110. cikkének (2) bekezdésére,

A.  mivel a 2012. márciusi mali katonai államcsíny, az északi országrész lázadó fegyveres dzsihadista csoportok általi elfoglalása és az ezt követően az ország északi felében zajló fegyveres konfliktus hatásai Malin és a Száhil övön túl is éreztetik hatásukat, és következményekkel járnak másutt is Afrikában és Európában;

B.  mivel Mali a világ egyik legszegényebb országa, és az UNDP humán fejlettségi mutatója alapján 187 ország közül a 182. helyen ál; mivel Mali már a jelenlegi válság előtt is igen rossz helyzetben volt az északi és déli országrész közötti társadalmi-gazdasági különbségek, a demokratikus intézmények gyengesége, a rossz kormányzás, a korrupció és a szervezett bűnözés miatt;

C.  mivel a fegyveres erők reformjáért és a biztonságért felelős katonai bizottság vezetőjének kinevezett Amadou Haya Sanogo kapitány továbbra is veszélyes szereplőnek számít, akinek még mindig módjában áll kárt okozni, különösen új tisztségében, ahol közvetlen kapcsolatban áll a katonasággal;

D.  mivel a mali hatóságok elfogadták az átmenetre vonatkozó rendezési tervet, és megalakult a párbeszédért és megbékélésért felelős bizottság; mivel az Unió Mali átmeneti hatóságaival és más regionális és nemzetközi szervezetekkel közösen nekilátott a rendezési terv végrehajtásának a tartós béke megteremtése érdekében;

E.  mivel az etnikai csoportok közötti politikai párbeszéd és megbékélés – a béke fenntartása és annak elérése, hogy az országban élő különféle etnikai csoportok, hajlandóak legyenek a békés egymás mellett élésre – kihívást jelent Mali újjáépítésében; mivel a Kidalban kialakult helyzet – amelyet még mindig az Azawadi Nemzeti Felszabadítási Mozgalom (MNLA) tuaregjei ellenőriznek – veszélyeztetheti ezt a megbékélési folyamatot; mivel kizárólag a Mali alkotmányát és az ország területi integritását tiszteletben tartó csoportok vehetnek részt a párbeszédért és megbékélésért felelős bizottságban;

F.  mivel az Afrikai Unió által 2013. január 29-én Addisz-Abebában szervezett donorkonferencián a donorok 337,2 millió eurót ajánlottak fel – beleértve az Unió által az Afisma részére felajánlott 50 millió eurót és a stabilitási eszköz keretében felajánlott további 20 millió eurót azonnali támogatásként a mali bűnüldözési és igazságszolgáltatási szerveknek, a helyi hatóságoknak, a párbeszédért és a megbékélésért teendő erőfeszítésekre, valamint a közelgő választást előkészítő folyamatra;

G.  mivel a Bizottság bejelentette, hogy fokozatosan újraindítja a – mintegy 250 millió euró értékű – fejlesztési segélyeket olyan területek támogatására, mint a megbékélés és konfliktusmegelőzés, a választási folyamat, az alapvető szolgáltatások biztosítása, ideértve az egészségügyi ellátást és a vízhez és megfelelő higiénés körülményekhez való hozzáférést, valamint az élelmezésbiztonság megerősítését és a gazdaság újraindítását;

H.  mivel sok nemzetközi szervezet és nem kormányzati szervezet dolgozik Maliban, hogy segítse az alapvető szolgáltatások, köztük az élelmiszersegélyek, a víz- és egészségügyi ellátás biztosítását a helyi közösségek;

I.  mivel a nemzetközi közösség és Mali egyetért abban, hogy a Mali fenntartható fellendüléséről szóló terv (PRED) szilárd alapot jelent a kölcsönös kötelezettségvállalásokhoz; hogy a PRED végrehajtása megkívánja a tervezett programok és kiadások nyomon követését és értékelését; hogy az adományozók által a PRED-nek nyújtott támogatás annak függvénye, hogy Mali betartja-e kötelezettségvállalásait, és végrehajtja-e a szükséges reformokat a demokratikus kormányzás vonatkozásában;

J.  mivel a 2013. január 11-én, a radikális iszlamista csoportok offenzívája ellen, a mali hadsereg támogatására indított „Serval” elnevezésű francia katonai művelet sikereket ért el a lázadók által elfoglalt északi városok és területek visszafoglalásában, és mivel a francia kormány szerint 2013 áprilisában megkezdődött a francia csapatok fokozatos kivonása Maliból;

K.  mivel az ENSZ által jóváhagyott, afrikai vezetésű nemzetközi támogató misszió (Afisma) már 6 500 fős alakulattal van jelen az országban; mivel Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár szót emelt amellett, hogy vessenek be ENSZ békefenntartó erőket Maliban az ország stabilizálása érdekében;

L.  mivel 2013. április 25-én az ENSZ Biztonsági Tanácsa az Alapokmány VII. fejezete alapján – az ENSZ-főtitkár ajánlásaival összhangban – elfogadta a 2100(2013) határozatot, amellyel létrehozza az ENSZ integrált stabilizációs misszióját Maliban (MINUSMA); mivel a 12 600 fős MINUSMA 2013. július 1-jén átveszi az Afisma szerepét, miközben a francia alakulatok felhatalmazást kapnak arra, hogy az ENSZ főtitkárának kérésére közvetlen és súlyos fenyegetés esetén beavatkozhassanak a MINUSMA támogatása érdekében;

M.  mivel – jóllehet Mali északi részén javult a biztonsági helyzet a francia intervenció óta – a radikális iszlamista csoportok elleni harc folytatódik; mivel továbbra is készen kell állni a néhány északi területen – például nemrégiben Timbuktuban és Gaóban – jelentkező elszigetelt terrorista fenyegetések kezelésére, ami stabilizáló erőket és gyors reakcióképességet követel; mivel a fegyveres szélsőségesek egyre inkább aszimmetrikus harcmodorhoz folyamodnak, például rajtaütéses gerillatámadáshoz, öngyilkos merényletekhez, autóba rejtett pokolgépek robbantásához és a gyalogsági aknák használatához; mivel ezért a béke és biztonság közép és hosszú távú fenntartása rendkívüli kihívást jelent;

N.  mivel a mali helyzet fenyegetést jelent a nemzetközi békére és biztonságra, és olyan megoldást kíván, amely több a biztonságot érintő fenyegetések elleni fellépésnél, többek között a nemzetközi közösség hosszú távú kötelezettségvállalását, valamint határozott cselekvést a mélyen gyökerező politikai, kormányzati, fejlesztési és humanitárius problémák megoldása érdekében;

O.   mivel az elmúlt két évtizedben rendszeresen tartottak választásokat Maliban, és mivel a puccs előtt az országra sikertörténetként tekintettek az afrikai demokrácia szempontjából, bár az ország gazdasága soha nem fejlődött megfelelően ahhoz, hogy jobb jövőt kínáljon a fiatalok számára (sokan közülük ehelyett emigrálni kényszerültek), vagy javítsa általában a lakosság életkörülményeit;

P.  mivel Mali gazdasági fejlődésének újraindításához célzott, az ország tényleges szükségleteire összpontosító segélyezésre van szükség;

Q.  mivel a mali válság sokoldalú és összetett, és nem korlátozható pusztán etnikai konfliktusra; mivel a megoldásoknak átfogóknak és következeteseknek kell lenniük és ki kell terjedniük a gazdasági, szociális és környezetvédelmi politikákra is, amelyek célja a lakosság életszínvonalának javítása, és ennek érdekében fontos a múlt hibáinak megértése Mali kudarcba fulladt gazdasági fejlődése belső és külső okainak elemzése révén;

R.  mivel az alkotmányellenes kormányváltás a békét, biztonságot és fejlődést gátló legfőbb akadály; mivel a demokráciáról, a választásokról és a kormányzásról szóló afrikai charta 25. cikke úgy rendelkezik, hogy egyéni elkövetők nem vehetnek részt a demokratikus rend helyreállítását célzó választásokban, illetve nem viselhetnek felelős tisztséget államuk politikai intézményeiben;

S.  mivel a mali emberi jogok helyzete hirtelen romlott az északi országrészben kezdődött felkelést és a 2012. március 22-i katonai puccsot követően;

T.  mivel súlyos humanitárius szükségletek léptek fel Maliban, ahol közel 1 millió ember szorul élelmiszersegélyre, beleértve a szomszédos országokban tartózkodó 174 129 menekültet és az országon belül lakhelyét elhagyni kényszerülő 300 783 személyt; mivel integrált visszatérési stratégiára lesz szükség arra az időre, amikor az északi országrészben uralkodó körülmények kedvezővé válnak a biztonságos, önkéntes és méltó visszatéréshez;

U.  mivel 750 000 embernek azonnali élelmiszersegélyre van szüksége, és 660 000 gyermeket – közülük 210 000-et komolyan – veszélyeztet az alultápláltság; mivel az alapvető szociális ellátáshoz való hozzáférés továbbra is korlátozott, különösen az északi országrészben;

V.  mivel 2013 februárjában az Unesco által szervezett nemzetközi szakértői találkozón elfogadták a mali kulturális örökség helyreállításáról és a régi kéziratok megőrzéséről szóló cselekvési tervet;

W.  mivel az Európai Unió nagy jelentőséget tulajdonít az emberi jogok tiszteletben tartásának; mivel Észak-Maliban a lakosság rettegésben él, és a radikális iszlamista csoportok rendszeresen megsértik emberi jogaikat;

X.  mivel 2013. május 15-én magas szintű adományozói konferenciát rendeztek Brüsszelben („Együtt egy új Maliért”), melyen 108 ország küldöttsége vett részt, többek között 13 állam- és kormányfő, számos külügyminiszter és a regionális és nemzetközi intézmények magas rangú képviselői, valamint a helyi hatóságok és a civil társadalom képviselői jelenlétében; mivel az adományozók 3,25 milliárd euró adományozását vállalták Mali számára a következő két évben, amelyből a legtöbbet, 520 millió eurót az EU ígért;

  Y mivel az EU összesen 1,35 milliárd eurót irányoz elő a Mali fenntartható fellendüléséről szóló terv (PRED) támogatására, amelyből a Bizottság 523,9 millió eurót ad, amely összeg tartalmazza a legsürgősebb szükségletek kezelésére szolgáló 12 millió eurós humanitárius segélyt is;

Z.  mivel Kidalban a helyzet továbbra is bizonytalan, ami Burkina Faso közvetítési kísérletei ellenére a közelgő elnökválasztás ellehetetlenítésével fenyeget;

1.  hangsúlyozza Mali szuverenitása, egysége és területi integritása melletti elkötelezettségét; üdvözli az ezen alapelveket támogató francia beavatkozást mint a Mali újjáépítése és demokratizálása érdekében tett első lépést; kéri, hogy az Unió határozottan vegyen részt ebben a folyamatban;

2.  támogatja a mali vezetésű politikai folyamatot, amelynek révén az ország képessé válik a hosszú távú politikai stabilitás és gazdasági jólét megvalósítására; hangsúlyozza az inkluzív nemzeti párbeszéd és a megbékélési folyamat fontosságát az országban tapasztalható, visszatérő válság valódi, demokratikus politikai megoldására tett erőfeszítésekben; ezzel összefüggésben örömmel veszi tudomásul a Nemzeti Párbeszéd és Megbékélés Bizottságának 2013. március 6-i létrehozását, és reményét fejezi ki, hogy a bizottság mielőbb megkezdi működését; örömmel veszi tudomásul, hogy e bizottság alelnökeiül egy nőt és egy tuareget neveztek ki, ami jelzi a társadalmi befogadás és a pluralizmus melletti állásfoglalást a politikai folyamatban;

3.  komolyan aggódik a Kidalban kialakult helyzet miatt, ahol az MNLA tuaregjei továbbra is elutasítják az ellenőrzés átadását a mali hadseregnek, ami komolyan veszélyezteti az újjáépítési folyamatot; felkéri a kormányt és az MNLA-t, hogy kezdjenek előzetes egyeztetést az MNLA részvételéről a párbeszédért és megbékélésért felelős nemzeti bizottságban;

4.  sürgeti a rendezési terv mielőbbi végrehajtását az átmenet biztosítása érdekében, amíg az egész országban helyre nem áll az alkotmányos rend és a jogállamiság a 2013-ban megrendezendő demokratikus, szabad, tisztességes és átlátható választások révén; üdvözli a mali hatóságok elkötelezettségét amellett, hogy 2013. július 28-án és augusztus 11-én megrendezik a választásokat, valamint az átmeneti kormány vezetőinek arra vonatkozó nyilatkozatait, hogy nem indulnak a választásokon; tudomásul veszi, hogy a választások megszervezése kihívásokkal jár, beleértve olyan feladatokat is, mint a biztonság garantálása az északi területeken, a biometrikus szavazókártyák kibocsátása, valamint a menekültek regisztrálása a szavazólistákon, és felhívja az EU-t és nemzetközi partnereit, hogy fokozzák erőfeszítéseiket a választási folyamat támogatása érdekében; ennek kapcsán üdvözli, hogy a mali kormány kérésének megfelelően uniós választási megfigyelő missziót kívánnak indítani az országba;

5.  hangsúlyozza, hogy a parlamenti és elnökválasztás az első lépés a demokráciához való visszatérés útján, és hogy a választások megtartása létfontosságú eleme a jövőbeli kormányok hitelességének és legitimitásának;

6.  üdvözli Burkina Faso elnökének közvetítési kísérleteit a mali kormány és a tuareg lázadók között a Ougadougouban jelenleg is zajló tárgyalásokon; a tárgyalások gyors lezárására szólít fel, és ismét hangsúlyozza elszántságát az állami közigazgatás Mali egész területén történő újbóli felállításának, valamint a választások megrendezésének támogatása mellett a kidali régióban és a menekülttáborokban is;

7.  ragaszkodik ahhoz, hogy a Mali újjáépítését célzó politikai megoldást világos és fenntartható gazdaságfejlesztési stratégiának kell kísérnie, amely kezeli a munkanélküliség problémáját a lakosság megélhetésének javítása érdekében, továbbá kiemeli, hogy az alapvető szolgáltatások újraindítása, úgymint az egészségügyi ellátás, az oktatás, a víz és a megfelelő higiénés körülmények biztosítása alapvető fontosságú az ország stabilitása szempontjából; úgy véli, hogy intézményi reformokra van szükség a politikai stabilitás biztosításához és annak lehetővé tételéhez, hogy az egész mali társadalom szerepet kapjon az ország jövőjének építésében; hangsúlyozza továbbá, hogy meg kell erősíteni a demokratikus folyamatokat és az elszámoltathatóságot az egész országban, ha jobb fejlesztési eredményeket kívánunk elérni;

8.  üdvözli a 2013–2014-re vonatkozó fenntartható fellendülési tervet, amely része az átmenetre vonatkozó 2013. január 29-i rendezési tervnek, valamint a 2011. decemberi, 2012–2017-re vonatkozó stratégiai növekedési és szegénységcsökkentési keretet (CSCRP 2012–2017);

9.  meggyőződése, hogy a Mali fenntartható fellendüléséről szóló terv sikeréhez az kell, hogy figyelembe vegyék a regionális és szubregionális dimenziókat is, elsősorban a jó kormányzás megszilárdítása, a fokozottabb gazdasági integráció, a gazdasági infrastruktúra fejlesztése, az egészségügyben és az oktatásban a humán erőforrások fejlesztése, valamint egy partnerség kialakítása révén a források mobilizálása és a fejlődés nyomon követése érdekében;

10.  felhívja a mali kormányt, hogy dolgozzon együtt az érintett nemzetközi szervezetekkel és nem kormányzati szervezetekkel annak érdekében, hogy megfelelő és összehangolt támogatást nyújtson Mali népének;

11.  úgy véli, hogy Mali fejlesztési kihívásainak kezeléséhez megfelelő finanszírozásra és jobb koordinációra van szükség úgy uniós szinten, mint a nemzetközi donorok részéről; határozottan támogat egy testreszabott megközelítést, amely az ország szükségleteire összpontosít és figyelembe veszi a rendezési terv végrehatása és a jogállamiság helyreállítása terén elért eredményeket;

12.  kéri az EU-t és nemzetközi partnereit, hogy segítsék a nyugat-afrikai kormányokat a kábítószer-kereskedelem és a fegyverek terjedése elleni küzdelemben; felhívja a régió országait, hogy kiegyensúlyozott és fenntartható fejlesztési stratégiát állítsanak fejlesztési politikájuk középpontjába, nyújtsanak alapvető közszolgáltatásokat a lakosságnak, és teremtsenek munkalehetőségeket, elsősorban a fiatalok számára;

13.  kéri az EU-t, az ENSZ-et és az egyes államokat, hogy nyújtsanak logisztikai és technikai segítséget Malinak a kábítószer-kereskedelem és a fegyverek terjedése elleni küzdelemben; felhívja a Száhil öv valamennyi országát, hogy hangolják össze biztonságpolitikájukat, hogy erőteljesen fel tudjanak lépni a csempészettel szemben;

14.  hangsúlyozza, hogy a biztonság és fejlesztés a Száhil övben egymást kölcsönösen erősítő tényezők; üdvözli az Afisma (és 2013. július 1-jétől a MINUSMA) által megerősített francia csapatoknak a további destabilizáció megállítását és a szélsőséges erők leküzdését célzó kezdeti beavatkozását; hangsúlyozza, hogy az uniós kiképző misszió (EUTM Mali) fontos kiegészítő szerepet játszik a mali hadsereg hosszú távú kapacitásainak megerősítéséhez nyújtott döntő jelentőségű támogatásban; emlékeztet, hogy az ország hosszú távú stabilitása, biztonsága és területi egysége érdekében nemcsak az erőszakos és radikális szélsőségesek, illetve a fegyver-, kábítószer- és emberkereskedők legyőzésére van szükség, hanem az elszegényedett néprétegek és munkanélküli fiatalok jogellenes tevékenységeivel szembeni alternatívák elősegítésére is;

15.  hangsúlyozza, hogy regionális megoldásra van szükség, amely egy, a szűkebb régió országai, és különösen Algéria és Mauritánia konferenciája által támogatott regionális megállapodáson alapul;

16.  felszólít a mali hadsereg, valamint a szélesebb körű biztonsági szolgálatok reformjának demokratikus és polgári ellenőrzés alatt történő megerősítésére a stabilitás biztosítása, illetve a biztonsági ágazatnak az ország tartós békéjét és demokráciáját elősegítő szerepébe vetett bizalom kiépítése érdekében;

17.  felhívja Mali kormányát, hogy fordítson különös figyelmet az emberi jogok előmozdítására Mali egész területén, és állítsa bíróság elé mindazokat, akik súlyosan megsértették az emberi jogokat, tekintet nélkül arra, hogy radikális iszlámista csoportokhoz vagy a mali hadsereghez tartoznak-e;

18.  elismeri az afrikai országok erőfeszítéseit, melyekkel hozzájárultak az Afisma-hoz, és üdvözli annak bevetését Maliban; üdvözli az ENSZ Biztonsági Tanácsának 2100(2013) határozatát, amely létrehozza az ENSZ többdimenziós integrált stabilizációs misszióját Maliban (MINUSMA); ez a művelet határozott megbízatással rendelkezik az ország stabilizálására, az átmenetre vonatkozó rendezési terv végrehajtásának támogatására, a polgári lakosság védelmére, az emberi jogok védelmére és előmozdítására, valamint a humanitárius segítségnyújtás, a kulturális örökség megőrzése és a nemzeti és nemzetközi igazságszolgáltatás támogatására; reményét fejezi ki, hogy a MINUSMA hamarosan teljes mértékben működni kezd, és a biztonsági helyzet megengedi, hogy 2013. július 1-jén bevetésre kerüljön;

19.  üdvözli az Unió mali katonai missziójának (EUTM Mali) 2013. február 18-i megindítását és a mali hadsereg demokratikus civil ellenőrzés alatt álló reformjának támogatására irányuló megbízatását; emlékeztet arra, hogy sürgősen szükség van a mali kormány támogatására a területi egység tartós fenntartása érdekében, amely támogatás a radikális iszlám csoportok, illetve az ember-, áru- vagy fegyvercsempészek jelentette aszimmetrikus fenyegetések elhárításához szükséges eszközöket is magában foglalja; úgy véli, hogy az EU-nak fontolóra kell vennie a bevált gyakorlatokról, az emberi jogokról és a korrupció elleni küzdelemről szóló modulok felvételét a mali fegyveres erők képzési programjaiba;

20.  elismeri az EUCAP Sahel Niger által végzett kiegészítő munkát a biztonsági ágazat megerősítése érdekében a szomszédos országokban nyújtott képzések terén, valamint a bamakói összekötője révén az EUTM Malival folytatott együttműködését; felhívja az alelnököt/főképviselőt, hogy dolgozzon ki opciókat a tág értelemben vett mali biztonsági ágazat (rendőrség, nemzeti gárda, csendőrség és igazságügyi ágazat) reformjához nyújtott hasonló támogatásra, többek között értékelve, hogy azt az EUTM Mali vagy az EUCAP Sahel Niger mandátumának kibővítése, avagy egy új, a polgári biztonsági ágazat szélesebb körű reformjával foglalkozó KBVP-misszió keretében érdemes-e megtenni;

21.  elítéli az emberi jogok megsértését, és felszólít az elkövetők felelősségre vonására; üdvözli a Nemzetközi Büntetőbíróság vizsgálat megindítására irányuló határozatát, és a vele való együttműködésre kéri a mali hatóságokat; üdvözli az első emberi jogi megfigyelők kiküldését Maliba az Afrikai Unió Béke- és Biztonsági Tanácsa és az Ecowas határozatainak megfelelően; hangsúlyozza, hogy a politikai újjáépítés és hitelessége az átmeneti igazságügyi mechanizmusok kiépítésétől is függ;

22.  felszólít a rászoruló lakosság további humanitárius megsegítésére, valamint a menekültek szabad és önkéntes visszatérésére irányuló intézkedések meghozatalára; hangsúlyozza, hogy továbbra is egyértelmű különbséget kell tenni a humanitárius és a politikai/biztonsági menetrendek között, hogy biztosítani lehessen a humanitárius fellépések pártatlanságát, a humanitárius munkások biztonságát és a rászorulók segélyhez való hozzáférését;

23.  felszólítja valamennyi biztonsági erőt Maliban, hogy tartsák fenn az ország biztonságát, hogy a humanitárius segítség a lakosság egészéhez eljuthasson;

24.  ismételten elítéli a kulturális örökségi helyszínek kifosztását és lerombolását; üdvözli a Mali kulturális örökségének rehabilitálása érdekében az Unesco által nemrégiben tett lépéseket;

25.  úgy véli, hogy a Mali válság fényében az EU-nak ki kell igazítania a Száhil övre vonatkozó európai biztonsági és fejlesztési stratégiát; hangsúlyozza, hogy a stratégia fejlesztési és biztonsági pillérét jobban integrálni kell, és fokozottabban össze kell hangolni politikai eszközeit; hangsúlyozza, hogy javítani kell az EU korai figyelmeztető rendszereit, hogy megvalósulhasson a stratégia megelőző dimenziója;

26.  üdvözli az „Együtt egy új Maliért” című, magas szintű nemzetközi donorkonferencia pozitív eredményét és következtetéseit, melyet az EU, Franciaország és Mali közösen szervezett, és 2013. május 15-én Brüsszelben tartottak a Mali fenntartható fellendüléséről szóló terv támogatása érdekében; felhívja az Uniót és nemzetközi partnereit, hogy a konferenciát követő hatékony és összehangolt intézkedések formájában gyorsan teljesítsék kölcsönös kötelezettségvállalásaikat; ezzel összefüggésben hangsúlyozza, hogy kezdeményezni kell a mali kormányzás általános reformját, új decentralizációs politikát kell kialakítani, és meg kell teremteni a fenntartható gazdasági és társadalmi fejlődés feltételeit Maliban;

27.  hangsúlyozza, hogy szorosabb regionális együttműködésre van szükség, és úgy véli, hogy az EU-nak latba kell vetnie politikai befolyását és pénzügyi forrásait annak érdekében, hogy régióbeli partnereit a gyakran szétaprózott politikai, diplomáciai és katonai kezdeményezéseik összehangolására ösztönözze, hogy hatékonyabban tudják kezelni a Száhil öv sokrétű kihívásait;

28.  utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Bizottság alelnökének/az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének, a Tanácsnak, a Bizottságnak, az EU emberi jogokért felelős különleges képviselőjének, a tagállamok kormányainak és parlamentjeinek, a mali kormánynak és nemzetgyűlésnek, az Afrikai Uniónak, az Ecowas-nak, az ENSZ főtitkárának, az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának és az Unesco-nak.

(1) Elfogadott szövegek, P7_TA(2012)0141.
(2) Elfogadott szövegek, P7_TA(2012)0263.


Partnerségi és együttműködési megállapodás Afganisztánnal
PDF 220kWORD 26k
Az Európai Parlament 2013. június 13-i állásfoglalása az Európai Unió és Afganisztán között megkötendő partnerségi és fejlesztési együttműködési megállapodásra irányuló tárgyalásokról (2013/2665(RSP))
P7_TA(2013)0282RC-B7-0274/2013

Az Európai Parlament,

–  tekintettel az Afganisztánnal kapcsolatos korábbi jelentéseire és állásfoglalásaira, különösen az új afganisztáni stratégiáról szóló, 2010. december 16-i állásfoglalására(1), az Európai Unió Afganisztánnak nyújtott pénzügyi támogatásának költségvetési ellenőrzéséről szóló, 2011. december 15-i állásfoglalására (2), valamint a 2011. december 15-i állásfoglalására a nők helyzetéről Afganisztánban és Pakisztánban(3),

–  tekintettel az ENSZ Biztonsági Tanácsa Afganisztánról szóló határozataira, köztük a 2013. márciusi 2096. számú határozatára,

–  tekintettel az Afganisztánnal foglalkozó 2011-es és 2012-es nemzetközi konferenciák – köztük a 2011 decemberében Bonnban, a 2012 májusában Chicagóban, a 2012 júniusában Kabulban és a 2012 júliusában Tokióban tartott konferencia – következtetéseire,

–  tekintettel az Unió afganisztáni küldöttsége által az Unió afganisztáni missziójának vezetőivel egyetértésben kiadott, a halálra ítélt személyek kivégzéséről szóló 2012. november 19-i nyilatkozatra,

–  tekintettel az EU külügyminisztereinek 2013. május 27-i határozatára, amely 2014. december 31-ig meghosszabbította az Európai Unió afganisztáni rendőri misszióját (EUPOL Afghanistan),

–  tekintettel eljárási szabályzata 110. cikkének (2) és (4) bekezdésére,

A.  mivel az Unió 2002 óta támogatja Afganisztán újjáépítését és fejlesztését, és továbbra is elkötelezett a békés afganisztáni átmenet, az inkluzív és fenntartható fejlődés, valamint az egész régió stabilitása és biztonsága mellett;

B.  mivel a 2011 és 2013 között nyújtott uniós támogatás a kormányzás kulcsfontosságú ágazataira (beleértve a rendőrséget), a mezőgazdaságra, a vidékfejlesztésre, az egészségügyre és a szociális védelemre összpontosított;

C.  mivel az EU és Afganisztán hamarosan lezárja a partnerségi és fejlesztési együttműködési megállapodásról szóló tárgyalásokat, és a megállapodás egy új, átfogó szintre fogja emelni az Európai Unió és Afganisztán közötti együttműködést, valamint új jogi keretet biztosít majd e célra;

D.  mivel a Parlament ötéves cselekvési terv kidolgozását szorgalmazta annak érdekében, hogy alternatív fejlesztési megoldások segítségével fel lehessen számolni az afganisztáni ópiumtermelést;

E.  mivel az EU támogatja a rendőri erők képzését és a kapacitásépítést Afganisztánban, és mivel 2007 óta az EUPOL-misszió is támogatja a fenntartható és hatékony polgári rendőri erőket, amelyek segítséget fognak nyújtani az afgán irányítás alá tartozó büntető igazságszolgáltatási rendszer kiépítéséhez;

F.  mivel az ENSZ Kábítószer-ellenőrzési és Bűnmegelőzési Hivatala (UNODC) szerint még mindig növekszik a kábítószerfüggők száma az afgán állampolgárok körében, ami komoly társadalmi hatást gyakorol a lakosságra;

G.  mivel annak ellenére, hogy az Unió aktív szerepet játszik a kábítószer-ellenes intézkedések támogatásában, a jelentős eredmények e téren elenyészőek;

H.  mivel az Afganisztánnak adományozók és az afgán kormány közötti koordináció hiánya aláássa az Unió Afganisztánnak nyújtott támogatásának hatékonyságát;

I.  mivel a Lisszaboni Szerződés óta az Európai Parlamentnek kulcsszerepe van abban, hogy hozzájárulását adja az új együttműködési megállapodásokhoz;

1.  megerősíti, hogy továbbra is támogatja egy olyan afgán állam felépítését, amely erősebb demokratikus intézményekkel képes biztosítani a nemzeti szuverenitást, az állam egységét, a területi integritást és az afganisztáni emberek jólétét; megerősíti, hogy Afganisztán békés jövője egy olyan stabil, biztonságos, gazdaságilag fenntartható állam felépítésétől függ, amely mentes a terrorizmustól és a kábítószertől, valamint a jogállamiságon, a megerősített demokratikus intézményeken, a hatalmi ágak szétválasztásának tiszteletben tartásán, egy erősebb parlamenten és az alapvető jogok garantálásán alapul; ezzel összefüggésben nagyra értékeli az uniós fejlesztési célú együttműködés és az EUPOL afganisztáni missziója jelentős mértékű hozzájárulását, továbbá üdvözli e misszió meghosszabbítását;

2.  üdvözli az elmúlt évtizedben elért erőfeszítéseket és eredményeket; emlékeztet ugyanakkor aggodalmára az afganisztáni biztonsági helyzettel és a folyamatos erőszakkal kapcsolatban, amely a helyi lakosság, köztük a nők, a gyermekek, a nemzeti biztonsági erők és a nemzetközi katonai és civil személyzet ellen irányuló fenyegetésekben nyilvánul meg;

3.  sürgeti az afgán kormányt, hogy készüljön fel a biztonsága feletti teljes felelősségvállalásra a nemzetközi erők visszavonását követően; felszólítja az EU-t és tagállamait, hogy fokozzák az afgán kormány és a nemzeti biztonsági erők katonai és polgári kapacitásépítését támogató erőfeszítéseiket a társadalmi-gazdasági fejlődés lényeges alapját képező stabilitás és biztonság megteremtése, illetve az azt követő vákuum elkerülése érdekében, hogy az ország 2014 után teljes felelősséget vállal a saját biztonságáért; úgy véli, fennáll a kockázata annak, hogy a nemzetközi erők 2014-es kivonása gazdasági vákuumot eredményez;

4.  támogatja a partnerségi és fejlesztési együttműködési megállapodásról szóló tárgyalásokat, és hangsúlyozza, hogy ennek fokozottabb stratégiai megközelítéshez, valamint az afgán hatóságoknak a nemzetközi erők kivonása alatt és után nyújtott támogatásához kell vezetnie;

5.  hangsúlyozza annak fontosságát, hogy az új megállapodás átfogó és fenntartható módon közelítse meg az egymással összefüggő biztonsági, gazdasági, kormányzási és fejlesztési kihívásokat Afganisztánban;

6.  felszólítja az afgán hatóságokat, hogy váltsanak fel minden halálbüntetést, és a halálbüntetés végleges eltörlése érdekében ismét vezessenek be a moratóriumot a kivégzésekre;

7.  sajnálatosnak tartja, hogy nincs meg a partnerségi és fejlesztési együttműködési megállapodásról szóló tárgyalások lezárásához szükséges kedvező politikai környezet; felkéri ezért az Európai Külügyi Szolgálatot és az afgán kormányt, hogy minél hamarabb zárják le a tárgyalásokat;

8.  felszólítja az EU-t, hogy az új megállapodás keretein belül folytassa erőfeszítéseit, amelyekkel támogatja a demokratikus értékeket, a jogállamiságot, egy megbízható irányítási rendszert (beleértve a korrupció elleni küzdelmet), a független igazságszolgáltatást, az emberi jogokat és egy valódi civil társadalom létrehozását;

9.  sajnálja, hogy az EKSZ azon kötelezettsége ellenére, hogy tájékoztatnia kell a Parlamentet a tárgyalások valamennyi szakaszáról, nem tájékoztatta megfelelően a Parlamentet; emlékeztet a Lisszaboni Szerződésben meghatározott külügyi kiváltságairól, és e nagy jelentőségű kérdésben az EKSZ és a Tanács teljes együttműködését kéri;

10.  rámutat arra, hogy további társadalmi-gazdasági fejlődésre és gazdasági diverzifikációra van szükség; ebben az összefüggésben hangsúlyozza az energiaforrások kihasználásával és a kitermelő ipar előtérbe helyezésével a növekedést ösztönző lehetőségeket; hangsúlyozza azonban, hogy szükség van a nyersanyag-kitermelő ágazat átlátható működésére és a nyersanyag-kitermelő iparágak átláthatóságára irányuló kezdeményezésben megállapított normák alkalmazására;

11.  megjegyzi, hogy annak ellenére, hogy az elmúlt évtizedben némi előrelépés történt a nemek közötti egyenlőség és az alapvető jogok terén, az afganisztáni nők még mindig a társadalom leggyengébb rétegét képviselik, akik továbbra is fenyegetésnek, megfélemlítésnek, erőszaknak és diszkriminatív törvényeknek vannak kitéve; rávilágít arra, hogy – jogi és gyakorlati szempontból egyaránt – szükség van a nők teljes társadalmi integrálására és teljes részvételük biztosítására, valamint a nők politikai jogainak maradéktalan érvényesítésére; határozottan elítéli, hogy sok nő folyamatos fenyegetés és erőszak áldozata és hogy az utóbbi években az afgán közélet kiemelkedő több női szereplőjét megölték, vagy gyilkossági kísérletet követtek el ellenük, az elkövetőket pedig nem állították bíróság elé;

12.  hangsúlyozza, hogy folyamatosan támogatni kell az infrastruktúra fejlesztését több ágazatban, ideértve az iskolákat, a kórházakat, a közelekedést, a villamosenergia-hálózatokat, a mezőgazdaságot és a nők társadalmi szerepvállalásának fokozását, összhangban még a 2001-es beavatkozás előtti uniós fejlesztési támogatásokkal;

13.  sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy az EU kábítószer-ellenes kezdeményezése eddig nem ért el kielégítő eredményeket; rámutat, hogy a kábítószer-termelés és -kereskedelem tartja el a „felkelő” csoportokat és szítja a különböző szinteken folyó korrupciót; hangsúlyozza, hogy a kábítószerekkel szembeni fellépésnek arra kell összpontosítania, hogy alternatív bevételi forrásokat kínáljanak a mezőgazdasági termelők számára; kiemeli ebben az összefüggésben, hogy szélesebb stratégiára van szükség a fenntartható vidékfejlesztés és a vízgazdálkodás vonatkozásában;

14.  emlékeztet rá, hogy Afganisztánból származik az Európába érkező heroin 90%-a, az európai országok ehhez kapcsolódó közegészségügyi kiadásai pedig több milliárd dollárra rúgnak; megjegyzi ugyanakkor, hogy az ópiumtermelés kulcsfontosságú társadalmi, gazdasági és biztonsági kérdés; sajnálatosnak tartja, hogy 2010-hez képest 2011-ben az ópiumtermelés 61%-kal nőtt, és abban az évben Afganisztán GDP-jének 9%-át tette ki;

15.  megjegyzi, hogy 2009 és 2011 között az Egyesült Államok és a nemzetközi közösség 1,1 milliárd dollárt költött kábítószer-ellenes intézkedésekre, ez azonban nem volt jelentős hatással a termelésre és a kereskedelemre; emlékeztet arra, hogy a Parlament több alkalommal felszólított az ópiumtermelés felszámolására szolgáló, konkrét határidőket és referenciaértékeket tartalmazó ötéves terv elkészítésére, amelyet egy e célra létrehozott, saját költségvetéssel és személyzettel rendelkező hivatalnak kellene végrehajtania, az Unió, az Egyesült Államok és Oroszország (az Afganisztánból származó heroin legfőbb áldozata, illetve a világ legnagyobb ópiumpiaca) együttműködésére építve;

16.  emlékeztet arra, hogy az Unió 2002 és 2011 vége között összesen körülbelül 2,5 milliárd eurót áldozott Afganisztánnak nyújtott segítségre, ebből 493 millió eurót humanitárius segítségnyújtásra; sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy a hatalmas külföldi segélyek ellenére a hatás elenyésző maradt; felkéri a Számvevőszéket, hogy készítsen külön jelentést az elmúlt évtizedben Afganisztánnak nyújtott uniós támogatás hatékonyságáról, hasonlóan a koszovói EULEX misszióról szóló jelentéséhez;

17.  a lehető legsúlyosabb aggodalmának ad hangot a nemzetközi pénzügyi támogatás és az afgán kormányzati szervek alacsony hatékonysága, valamint az átláthatóság hiánya és a támogatók elszámoltatására szolgáló mechanizmusok korlátozott volta miatt;

18.  sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy az európai és más nemzetközi pénzek jelentős részének nyoma veszik az ellátási lánc mentén, és felhívja a figyelmet ennek négy fő módjára: a pazarlásra, a túlzott közvetítői és biztonsági költségekre, a túlszámlázásra és a korrupcióra;

19.  megismétli, hogy kulcsfontosságú, hogy egy közös stratégia keretében, a tagállamokkal és a nemzetközi szereplőkkel közös megközelítés alapján koordinálják az uniós támogatásnyújtást; üdvözli az afgán kormány és a nemzetközi közösség közötti, a következő évtizedre szóló megújított és tartós partnerségről szóló stratégiai konszenzust, az Afganisztánnal foglalkozó tokiói konferencia következtetéseiben és a tokiói kölcsönös elszámoltathatósági keretben kimondottaknak megfelelően;

20.  hangsúlyozza az afganisztáni megbékélésre irányuló, az afgánok által irányított és felvállalt átfogó és inkluzív megközelítés fontosságát mindazok számára, akik felhagynak az erőszakkal, tiszteletben tartják az alkotmányt – beleértve az emberi jogokat, és különösen a nők jogait – és hajlandók csatlakozni egy békés Afganisztán felépítéséhez; hangsúlyozza, hogy a lehető legnagyobb mértékben befogadó békefolyamatba be kell vonni a politikai ellenzéket, általánosságban véve a civil társadalmat, különösen pedig a nőket; kéri, hogy ezen a területen erősítsék meg a béketanács szerepét, és hogy az jobban összpontosítson a tényleges békefolyamatra;

21.  emlékeztet az afgán kormány által az Afganisztánnal foglalkozó kabuli és tokiói nemzetközi konferenciákon vállalt azon kötelezettségekre, hogy megerősíti és javítja az afganisztáni választási folyamatot – egy hosszú távú választási reformot is beleértve – annak érdekében, hogy a jövőbeli választások megfeleljenek a nemzetközi előírásoknak; üdvözli a 2014 elnöki és tartományi tanácsi választások időpontjának bejelentését, valamint e választások afganisztáni előkészületeit; hangsúlyozza, hogy mozgósítani kell a részvételre, ami a biztonsági helyzettől is függhet, különösen a déli és a keleti tartományokban; emlékezteti az afgán hatóságokat, hogy az elkövetkező választásokon szükség van a nemzeti választói névjegyzék, illetve a szavazási folyamat megszervezésének és nyomon követésének nemzeti és a nemzetközi megfigyelők általi felügyeletére; felhívja az Európai Uniót, hogy az afgán hatóságok kérésére nyújtson támogatást a közelgő választások megszervezéséhez;

22.  hangsúlyozza, hogy olyan regionális együttműködésre van szükség, amelynek célja a szélesebb régió stabilitásának és biztonságának előmozdítása; hangsúlyozza, hogy egy regionális keretben megerősített együttműködésre van szükség Oroszországgal, Pakisztánnal, Közép-Ázsiával, Indiával és Iránnal a biztonsági kérdések, a határokon átnyúló ember- és árukereskedelem, valamint a kábítószerek tiltott termelése és kereskedelme elleni küzdelem jelentette kihívások kezeléséhez;

23.  felszólítja az Európai Külügyi Szolgálatot, hogy javítsa az együttműködést a Parlamenttel az Afganisztánnak nyújtott uniós támogatással – beleértve a tárgyalások előrehaladásával – kapcsolatosan; teljes körű tájékoztatást kér a tárgyalások feltételeiről, a megállapodás elfogadását követően pedig rendszeres jelentésre számít;

24.  utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak, az Európai Külügyi Szolgálatnak, a tagállamok kormányainak és parlamentjeinek, Afganisztán kormányának és parlamentjének, az Európa Tanácsnak, valamint az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetnek.

(1) HL C 169. E, 2012.6.15., 108. o.
(2) Elfogadott szövegek, P7_TA(2011)0578.
(3) Elfogadott szövegek, P7_TA(2011)0591.


Millenniumi fejlesztési célok
PDF 530kWORD 47k
Az Európai Parlament 2013. június 13-i állásfoglalása a millenniumi fejlesztési célokról – a 2015 utáni keret kialakítása (2012/2289(INI))
P7_TA(2013)0283A7-0165/2013

Az Európai Parlament,

–  tekintettel az Egyesült Nemzetek Szervezetének 2000. szeptember 8-i millenniumi nyilatkozatára,

–  tekintettel a Közgyűlés által elfogadott, „Az ígéret betartása: egyesülve a millenniumi fejlesztési célok elérése érdekében” című határozatra, amelyet az ENSZ Közgyűlésének magas szintű plenáris ülésének a 2010. évi hatvanötödik ülésszakán fogadtak el,

–  tekintettel az 1995 szeptemberében Pekingben megrendezett negyedik Nőügyi Világkonferenciára, a Pekingben elfogadott nyilatkozatra és cselekvési platformra, valamint ezt követően az ENSZ Peking +5, +10 és +15 rendkívüli ülésein 2000. június 9-én, 2005. március 11-én és 2010. március 2-án elfogadott, a pekingi nyilatkozat és a cselekvési platform végrehajtására irányuló további fellépésekről és kezdeményezésekről szóló záródokumentumokra, melyekben a tagállamok kötelezettséget vállaltak arra, hogy lépéseket tesznek a nők és férfiak közötti nemi egyenlőség 12 területen való előmozdítására,

–  tekintettel a legkevésbé fejlett országokra irányuló, a 2011–2020 közötti évtizedre szóló isztambuli cselekvési programra,

–  tekintettel az 1994-ben Kairóban tartott nemzetközi népesedési és fejlesztési konferencia (ICPD) cselekvési programjának végrehajtására, amely program elismeri, hogy a szexuális és reprodukciós egészség és az azokhoz való jog elengedhetetlen a fenntartható fejlődés megvalósításához,

–  tekintettel az Egyesült Nemzetek Fejlesztési Programjának (UNDP) „Félidőn túl – a millenniumi fejlesztési célok megvalósítása” című, 2010 januárjában közzétett jelentésére,

–  tekintettel az UNDP az emberiség fejlődéséről szóló jelentésére (2010) – „A nemzetek valódi gazdagsága: az emberiség fejlődésének útjai”,

–  tekintettel az ENSZ „A nemek közti egyenlőség: fejlődési táblázat, 2012” című jelentésére, amely értékeli a nyolc millenniumi fejlesztési cél nemek közti egyenlőségre vonatkozó szempontjainak javulását,

–  tekintettel az Egyesült Nemzetek Fejlesztési Programjának (UNDP) humán fejlődésről szóló 2011. évi jelentésére,

–  tekintettel a 2012. június 20–22-én a brazíliai Rio de Janeiróban megrendezett, fenntartható fejlődésről szóló ENSZ-konferencián (Rio+20) elfogadott zárónyilatkozatra,

–  tekintettel a nőkkel szemben alkalmazott hátrányos megkülönböztetések minden formájának kiküszöböléséről szóló, az ENSZ Közgyűlése által 1979-ben elfogadott egyezményre (CEDAW), amely meghatározza, hogy mi minősül nőkkel szembeni hátrányos megkülönböztetésnek, és nemzeti cselekvési menetrendet állít fel e hátrányos megkülönböztetések felszámolására,

–  tekintettel az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatára és az emberi jogok jogi keretére,

–  tekintettel az ENSZ 2015 utáni fejlesztési menetrendjének rendszerszintű előkészületeivel foglalkozó ENSZ-csapat munkájára, amely az ENSZ gazdasági és szociális ügyekért felelős osztálya (UNDESA) és az UNDP közös irányítása alatt valósul meg, valamennyi ENSZ-ügynökség támogatása és az érintett érdekelt felekkel folytatott konzultáció mellett,

–  tekintettel az ENSZ főtitkárának készített, „A mindenkinek kívánt jövő valóra váltása” című a 2012. júniusi ENSZ-jelentésre,

–  tekintettel az ENSZ-főtitkárnak a 2015 utáni fejlesztési menetrenddel foglakozó, kiemelkedő szakértőkből álló magas szintű munkacsoportja által végzett munkára és a Rio+20 konferencia kimenetelére,

–  tekintettel a 2002. március 18. és 22. között a mexikói Monterreyben megrendezett nemzetközi fejlesztésfinanszírozási konferencián elfogadott monterreyi konszenzusra,

–  tekintettel a fejlesztési segélyezés hatékonyságáról szóló, 2011 decemberében Puszanban megrendezett magas szintű találkozón elfogadott nyilatkozatra és cselekvési tervre,

–  tekintettel a segítségnyújtás hatékonyságáról szóló párizsi nyilatkozatra és az accrai cselekvési programra,

–  tekintettel a fejlesztési politikáról létrejött európai konszenzusra(1) és az Európai Uniónak a fejlesztési politika terén való komplementaritásról és munkamegosztásról szóló magatartási kódexére(2),

–  tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 7. cikkére, amely újólag megerősíti, hogy az EU valamennyi célkitűzését figyelembe véve biztosítja különböző politikái és tevékenységei összhangját,

–  tekintettel az EUMSZ 208. cikkére, amely kimondja, hogy az „Unió azon politikáinak végrehajtásakor, amelyek hatással lehetnek a fejlődő országokra, figyelembe veszi a fejlesztési együttműködés célkitűzéseit”,

–  tekintettel a „Politikák fejlesztési célú koherenciája” című, 2005. április 12-i bizottsági közleményre (COM(2005)0134) és a „Politikák fejlesztési célú koherenciája” című, a Külügyek Tanácsának 2012. május 14-i 3166. ülésén elfogatott tanácsi következtetésekre,

–  tekintettel „A fejlődő országok élelmezésbiztonsági kihívásainak kezeléséhez nyújtott segítség uniós szakpolitikai kerete”című, 2010. március 3-i bizottsági közleményre (COM(2010)0127),

–  tekintettel a „Humanitárius élelmezési segély” című, 2010. március 31-i bizottsági közleményre (COM(2010)0126),

–  tekintettel a Bizottságnak „Az EU rezilienciapolitikája: Az élelmiszerválságok tanulságai” című, 2012. október 3-i közleményére (COM(2012)0586),

–  tekintettel „Az anyai és a gyermektáplálkozás előtérbe helyezése a külső támogatásokban: uniós szakpolitikai keret”című, 2013. március 12-i bizottsági közleményre (COM(2013)0141),

–  tekintettel a „Félúton a millenniumi fejlesztési célok felé: Hogy állunk, és merre kell mennünk?” című, a fejlesztésről szóló 2008. szeptember 19-i európai jelentésre,

–  tekintettel az Európai Bizottság „Méltó életet mindenkinek: A szegénység felszámolása és a világ fenntartható jövőjének biztosítása” című, 2013. február 27-i közleményére (COM(2013)0092),

–  tekintettel a harmadik országokkal folytatott együttműködésre irányuló Partnerségi Eszköz létrehozásáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre irányuló javaslatra (COM(2011)0843, SEC(2011)1475, SEC(2011)1476),

–  tekintettel a fejlesztési együttműködés finanszírozási eszközének létrehozásáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre irányuló, 2011. december 7-i bizottsági javaslatra (COM(2011)0840),

–  tekintettel „Az Európa 2020 stratégia költségvetése” című, 2011. június 29-i bizottsági közleményre (COM(2011)0500) és „Az Európa 2020 stratégia költségvetése: A jelenlegi finanszírozási rendszer, az előttünk álló kihívások, az érdekeltekkel folytatott konzultáció eredményei, valamint a legfontosabb horizontális és ágazati kérdésekre vonatkozó különféle választási lehetőségek” című, ugyanezen a napon kiadott bizottsági munkadokumentumra (SEC(2011)0868),

–  tekintettel a „Globális Európa: az EU külső tevékenységei finanszírozásának megújítása” című, az Európai Parlamenthez és a Tanácshoz intézett, 2011. december 7-i közös bizottsági közleményre (COM(2011)0865),

–  tekintettel „A többéves pénzügyi keret előkészítése az EU afrikai, karibi és csendes-óceáni országokkal és a tengerentúli országokkal és területekkel folytatott együttműködésének finanszírozására vonatkozóan a 2014–2020 közötti időszakban (11. Európai Fejlesztési Alap)” című, 2011. december 7-i bizottsági közleményre (COM(2011)0837),

–  tekintettel az átalakulóban lévő társadalmak fenntartható változásának uniós támogatásáról szóló, a Külügyek Tanácsának 2013. január 31-i 3218. ülésén elfogadott tanácsi következtetésekre,

–  tekintettel „A változás programja: az EU fejlesztéspolitikájának hatékonyabbá tétele” című, a Külügyek Tanácsának 2012. május 14-i 3166. ülésén elfogatott tanácsi következtetésekre,

–  tekintettel „A demokrácia és a fenntartható fejlődés gyökerei: Európa együttműködése a civil társadalommal a külkapcsolatokban” című, az Európai Parlamenthez, a Tanácshoz, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottsághoz és a Régiók Bizottságához intézett 2012. szeptember 12-i bizottsági közleményre (COM(2012)0492),

–  tekintettel „A 2015 utáni fejlesztési keret felé” címmel 2012. június 15. és 2012. szeptember 15. között megrendezett, az uniós álláspont előkészítéséhez kapcsolódó nyilvános konzultációra(3), amely minden érintett érdekelt fél, egyén, (kormányzati és nem kormányzati, parlamenti, oktatási, magánszférabeli stb.) szervezet és ország előtt nyitva állt,

–  tekintettel „A millenniumi fejlesztési célok megvalósítását támogató tizenkét pontos uniós cselekvési terv” című, 2010. április 21-i bizottsági közleményre (COM(2010)0159),

  tekintettel „A millenniumi fejlesztési célok elérése felé tett előrehaladás: A 2010. szeptemberi magas szintű ENSZ-találkozót előkészítő félidős értékelés” című, 2010. június 15-i állásfoglalására(4),

  tekintettel a „Millenniumi fejlesztési célok és a 2015 utáni időszak – Intenzív uniós szerepvállalás” című, 2013. januári tanulmányra,

–  tekintettel eljárási szabályzata 48. cikkére,

–  tekintettel a Fejlesztési Bizottság jelentésére, valamint a Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság véleményére (A7-0165/2013),

A.  mivel a millenniumi fejlesztési célok – köszönhetően annak, hogy konkrét és időhöz kötött célok korlátozott körére összpontosít – tudatosították, hogy a globális szegénység felszámolása sürgős kihívás és globális cselekvési prioritás; mivel a millenniumi fejlesztési célok 2015-re kitűzött megvalósítása előtt két évvel már jelentős előrelépéseket sikerült elérni: a mélyszegénységben élők számának megfelezésére irányuló célt sikerült elérni, ahogy azt a célt is, hogy felére csökkentsék a jobb minőségű ivóvízforrásokhoz való megbízható hozzáféréssel nem rendelkezők arányát, valamint javultak a nyomornegyedekben élő több mint 200 millió ember életkörülményei is, az általános iskolába beiratkozó lányok száma immár megegyezik a fiúkéval, a csecsemőhalandóság és a gyermekágyi halálozás csökkentését tekintve pedig szintén egyre gyorsuló haladás látható; mivel azonban a jelenlegi millenniumi fejlesztési célok nem kezelik eléggé a szegénység olyan kiváltó okait, mint az országokon belüli és országok közötti egyenlőtlenségek, a társadalmi kirekesztés, a biológiai változatosság és a kormányzás;

B.  mivel a Bizottság, a Tanács és az Európai Parlament által aláírt, a fejlesztési politikáról szóló európai konszenzus közösségi vívmányt képez; emlékeztet e dokumentum fontosságára és hatályára, amely a fejlődés terén az európai menetrenddel, valamint a vívmányokkal és az ezekből eredő iránymutatásokkal foglalkozik;

C.  mivel a millenniumi fejlesztési célok segítettek a szegénységet az emberek életük több dimenziójától – ideértve az oktatást, az egészségügyet, a környezetet, az élelmiszert, a foglalkoztatást, a lakhatást és a nemek közötti egyenlőséget – való megfosztásaként definiálni;

D.  mivel a globális kihívások – a szegénység, az éhezés és az alultápláltság, a minőségi egészségügyi ellátáshoz való általános hozzáférés hiánya, a gyógyszerellátás korlátozott elérhetősége, a megfelelő, biztonságos higiénia hiánya, a jó minőségű alapfokú és középfokú oktatás nem kielégítő szintje, a különösen a fiatalok körében fennálló magas munkanélküliség, a szociális védelem és az emberi jogok tiszteletben tartásának hiánya, az egyenlőtlenség, többek között a nemek között, a környezet romlása és éghajlatváltozás – továbbra is fennállnak és várhatóan növekedni fognak, sürgetővé téve új fejlesztési utak feltárásának szükségességét, amelyek elvezethetnek a mindenkit megillető, inkluzív és fenntartható fejlődéshez;

E.  mivel a világon közel egymilliárd ember alultáplált, és több mint 200 millió ember munkanélküli; mivel a világ népességének mindössze 28%-a tartozik átfogó szociális védelmi rendszerbe, ami az informális foglalkoztatás magas fokát tükrözi, és mivel a becslések szerint 1,4 milliárd ember nem fér hozzá elegendő energiaszolgáltatáshoz, ami akadályozza őket abban, hogy leküzdjék a szegénységet;

F.  mivel a fejlődő országokban az alultápláltság problémája a becslések szerint évente 2,6 milliárd gyermek halálát okozza, és az éghajlatváltozás hatásai miatt az alultápláltak száma várhatóan nőni fog;

G.  mivel a becslések szerint 2020-ra 140 millió lány lesz gyermekfeleség, ha a korai házasságkötés jelenlegi rátája fennmarad;

H.  mivel a világ szegényeinek háromnegyede a közepes jövedelmű országokban él, és a Világbank 2008-as világfejlettségi mutatói szerint az 1980-as évek eleje óta nőttek az országokon belüli jövedelmi és jóléti egyenlőtlenségek, ideértve a magas jövedelmű országokat is; mivel a kiszervezésen és a gyengébb munkaügyi védelmen alapuló globalizációs struktúrák miatt a jövedelem és a munkahelyek bizonytalansága is nőtt;

I.  mivel az előrejelzések szerint 2015-ben több mint 600 millió ember továbbra is rossz és az egészségre veszélyes minőségű vízforrásokat vesz igénybe, egymilliárd ember, akik 70%-a nő, pedig kevesebb mint napi 1,25 USA-dollárból él majd különösen számos afrikai országban, de a felemelkedő országokban is, és ha a jelenlegi trendek folytatódnak, 2049-ig nem fog teljesülni az arra irányuló millenniumi fejlesztési cél, hogy felére csökkenjen az alapvető higiéniai szolgáltatások nélkül élő emberek aránya; mivel jelenleg mintegy 200 millió ember munkanélküli – közülük 74 millió 15–24 éves – és a világ népességének mindössze 20%-a rendelkezik megfelelő szociális biztonsági védelemmel, miközben több mint felüknek semmilyen biztosítása sincs; mivel a 2015-ös év „A fejlődés európai éve”-ként való kijelölése segíti majd az uniós polgárok figyelmének az új millenniumi fejlesztési célokkal kapcsolatban való felkeltését;

J.  mivel a globális gazdasági visszaesés és éghajlatváltozás övezte 2007–2010-es globális élelmezési, energia- és pénzügyi válság rámutatott a globális élelmiszer-ellátási rendszerek sérülékenységére, és feltárta a pénz- és árupiacok, valamint a globális kormányzási mechanizmusok működésének kudarcát;

K.  mivel a fenntarthatósági megfontolások – többek között az üvegházhatást okozó gázok globális csökkentésének szükségessége és a természeti erőforrások igazságosabb és fenntarthatóbb kezelésének és irányításának elérése – jelentik a fő kihívást az átalakulás menetrendje vonatkozásában;

L.  mivel a fejlődéshez való jogról szóló 1986-os nyilatkozat a fejlődést alapvető emberi jogként határozza meg; mivel a nyilatkozat elkötelezi magát egy „emberi jogokon alapuló” megközelítés mellett, amelyet valamennyi emberi jog (gazdasági, szociális, kulturális, polgári és politikai jog) érvényesítése jellemez, és mivel a nyilatkozat elkötelezi magát a nemzetközi együttműködés erősítése mellett is;

M.  mivel a millenniumi fejlesztési célok határidő előtti elérése nagyban függ a globális fejlesztési partnerség megvalósításától, és mivel az Uniónak és tagállamainak ragaszkodniuk kell kötelezettségvállalásaikhoz, és nem szabad engedniük, hogy a jelenlegi gazdasági és pénzügyi válság megállítsa az eddig elért haladást;

N.  mivel az EUMSZ 208. cikke kimondja, hogy az Unió fejlesztési politikája elsődleges célként a szegénység mérséklésére, idővel pedig annak felszámolására irányul;

O.  mivel az adományozáson alapuló fejlesztési politika 50 éve ahhoz vezetett, hogy a kedvezményezettek túlzott mértékben a segélyezésre hagyatkoznak és attól függenek(5);

P.  mivel az ENSZ integrált módon valamennyi érdekelt féllel szorosan együttműködik annak érdekében, hogy a millenniumi fejlesztési célok nyomán szerzett lendületre építve folytassa egy 2015 utáni, nagyra törő fejlesztési menetrend megvalósítását, amelynek a jobb minőségű támogatáson, a hatékonyabb koordináción, valamint a szakpolitikák koherenciájára vonatkozó elvek tiszteletben tartásán kell alapulnia;

Q.  mivel az EU politikák fejlesztési célú koherenciájának biztosítása melletti elkötelezettsége megerősítést nyert – az Európai Tanács 2005. évi következtetéseivel összhangban – az Európai Tanács 2012. május 14-i következtetéseiben(6);

R.  mivel az EU – a világ legnagyobb adományozójaként – elkötelezett a millenniumi fejlesztési célok határidő szerinti elérése mellett, és elmélyülten részt vesz a 2015 utáni fejlesztési menetrendről folyó tárgyalásokban;

S.  mivel az Európai Parlament különös jelentőséget tulajdonít e folyamatnak, és úgy véli, hogy az EU-nak a 2015 utáni keret mozgatórugójaként kell működnie;

T.  mivel jelentős számú instabil vagy konfliktus által sújtott államnak egyetlen millenniumi fejlesztési célt sem sikerült elérnie(7);

U.  mivel a béke, a biztonság, a demokrácia, az emberi jogok tiszteletben tartása és a politikai stabilitás hiánya – a korrupcióval és az emberi jogok megsértésével egyetemben – meggátolja a szegény országokat fejlesztési potenciáljuk kiaknázásában;

V.  mivel a világ szegényeinek 75%-a gazdasági növekedésük ellenére közepes jövedelműnek számító országban él, és mivel ezen országok sajátos helyzetét nem szabad figyelmen kívül hagyni a millenniumi fejlesztési célok felülvizsgálatakor, egyidejűleg figyelembe véve az új fejlesztési menetrendben elfogadott differenciálási elvet;

I.Millenniumi fejlesztési célok és új kihívások

1.  megerősíti, hogy a 2000-ben meghatározott millenniumi fejlesztési célok részét képezik a közepes jövedelmű és fejlődő országok számos sikerének, és ezeket az eredményeket helyesen kell elemezni a jövőbeli keret számára, hogy globálisabb és fenntarthatóbb eredményeket érjenek el;

2.  hangsúlyozza, hogy az elmúlt évtized során drámai mértékben megváltozott a globális színtér, ahogy a szegénység jellege is, az országok közötti és azokon belüli növekvő szakadék, az egyenlőtlenség pedig kiemelt kérdéssé vált a szegénység felszámolásának összefüggésében;

3.  rámutat arra, hogy egyes fejlődő országok ugyan adományozókká váltak, de továbbra is jelentős mértékű és növekvő, más fejlődő országokéhoz hasonló egyenlőtlenséggel szembesülnek; felhívja a figyelmet többek között arra is, hogy az éghajlatváltozás, az élelmiszer-ellátás bizonytalansága, a migráció, a munkanélküliség, a demográfiai változások, a korrupció, az erőforrások szűkössége, a nem fenntartható növekedés, valamint a pénzügyi és gazdasági válságok és az emberi jogok megsértései összetett és kölcsönösen összefüggő kihívásokat támasztanak;

4.  emlékeztet arra, hogy a környezeti romlás veszélyezteti a millenniumi fejlesztési célok elérését, közöttük a mélyszegénység és a szegénység felszámolását; emlékeztet különösen arra, hogy a tartós egyenlőtlenségek és a szűkös erőforrásokért folyó küzdelem a konfliktusok, az éhezés, az instabilitás és az erőszak fő mozgatórugói, amelyek viszont a humán fejlődés és a fenntartható fejlődés elérésére irányuló erőfeszítéseket visszafogó fő tényezők; kéri egy holisztikusabb megközelítés elfogadását, amely tükrözi a fenntartható fejlődésről szóló Rio+20 konferencia kimenetelét és nyomon követését;

5.  emlékeztet arra, hogy koherenciát kell biztosítani az uniós kereskedelmi és fejlesztési politikák között, különösen a legkülső régiók tekintetében;

6.  sürgeti az EU-t, hogy erőteljesen és egységesen hallassa hangját a 2025 utáni keretről folyó vitákban és az ENSZ-csúcstalálkozóig tartó időszakban, és alakítson ki közös, tényleges és ambiciózus álláspontot azon elvekről és célokról, amelyeknek a 2015 utáni új fejlesztési keret részét kell képezniük; ugyanakkor rámutat arra, hogy léteznie kell egy egységes, átfogó és integrált, világos teljesítménymutatókat tartalmazó keretnek, amely integrálja a fő fejlesztési és fenntarthatósági kérdéseket, és a szóban forgó keretnek egyetemes és globális jelleget kell öltenie, előmozdítva minden egyén gyarapodását, jólétét és az emberi jogokat, kialakításának és végrehajtásának pedig a fejlődő országok közvetlen és aktív részvételével kell megvalósulnia, figyelmet fordítva a gazdagabb országoknak a keret sikerében meglévő – finanszírozáson túlmutató – szerepére és feladataira;

7.  rámutat, hogy a globális fejlesztési partnerség irányultságát újra meg kell határozni, hogy figyelembe vegyék a megváltozott környezetet, és szorosan összekapcsolják a 2015 utáni keret új dimenzióival; hangsúlyozza, hogy az újraformált és új lendületet nyert globális fejlesztési partnerség alapvető fontosságú lesz a 2015 utáni menetrend végrehajtásában és a hatékony elszámoltathatósági mechanizmusok valamennyi szinten történő biztosításában;

8.  úgy véli, hogy ez az egységes megközelítés megfelelő koordinációt igényel az EU és a tagállamok között, mielőtt azt bemutatnák az őszi New York-i csúcstalálkozón, és a megközelítésnek erős hangsúlyt kell kapnia a fejlesztési biztos irányítása alatt folyó tárgyalási folyamat során; felszólítja az EU-t mint világszinten jelentős adományozót, hogy teljes mértékben vállalja fel a 2015 utáni menetrend fő szereplőjeként rá háruló felelősséget;

9.  kéri a 2015 utáni fejlesztési keret céljainak a millenniumi fejlesztési célokba és a fenntartható fejlesztési célokba történő beépítését, továbbá azt, hogy mozdítsák elő az általános gyarapodást és jólétet mindenki, többek között a hátrányos helyzetű csoportok, mint a nők, a gyermekek, az idősek és a fogyatékkal élők számára; hangsúlyozza, hogy valódi rugalmasságra van szükség ahhoz, hogy a nemzeti célokat a kapacitásoknak megfelelően határozzák meg a fejlődő országok és a fejlesztési partnerek, különösen a civil társadalom közvetlen és aktív részvételével; rámutat arra, hogy a gazdag országoknak határozott kötelezettségvállalásokat kell tenniük mind saját fejlődésükhöz kapcsolódóan, mind pedig a más országokat érintő politikáikat illetően;

10.  hangsúlyozza, hogy a nők helyzetével kapcsolatos millenniumi fejlesztési célok terén való előrelépések elmaradása nemcsak a pénzügyi vagy technikai akadályoknak, hanem különösen a politikai akarat hiányának tudható be;

II.A szegénység felszámolása

11.  arra sürget, hogy a szegénység felszámolását – ami az EU fejlesztési együttműködésének elsődleges célkitűzése – és a fenntartható fejlődésnek a bolygó korlátain belüli megvalósítását szociális és környezetvédelmi téren tekintsék égetően fontos globális prioritásnak a 2015 utáni fejlesztési menetrendben;

12.  hangsúlyozza, hogy az egyenlőtlenség akadályozza a gazdasági fejlődést és a szegénység visszaszorítását célzó erőfeszítéseket; emlékeztet arra, hogy az egyenlőtlenség magas szintje megnehezíti a széles alapokon nyugvó, újraelosztó és fiskálisan fenntartható, a társadalmi szolidaritás elvein alapuló szociális jóléti rendszerek kialakítását, miközben az egyenlőtlenség magas szintje növeli a bűnözést, és erőszakos konfliktusokat robbant ki, különösen a soknemzetiségű társadalmakban; meggyőződése, hogy a társadalom valós változásának lehetővé tételéhez a szegénység strukturális okait kell megoldani;

13.  elismeri, hogy a fejlődés és a szegénység felszámolása több szálon is összefonódik a béke és biztonság, a környezet, az emberi jogok, a nemek közötti egyenlőség, a demokrácia és a felelősségteljes kormányzás kihívásaival; ezért a szegénység felszámolására vonatkozóan olyan új megközelítés kialakítására szólít fel, amely figyelembe veszi az inkluzív gazdasági fejlődés és növekedés, a javak költségvetési eszköz révén történő igazságos újraelosztása,a tisztességes munka, a hatékony szakképzés, a környezeti fenntarthatóság, az emberi jogok és a jó kormányzás fontosságát;

14.  kéri, hogy a millenniumi fejlesztési célok utáni menetrendet rögzítsék a fejlődéshez való jogról szóló 1986-os nyilatkozatban, amely nemcsak alapvető jogként erősíti meg a fejlődést, hanem arra folyamatként tekint;

15.  kéri a nemek közötti egyenlőség általános érvényesítésének egy növekedésorientált politikába való integrálását annak érdekében, hogy a szegénységnek véget vessenek, valamint a nemek közötti egyenlőséget valamennyi uniós programba, politikába és stratégiába, valamint a 2015 utáni keretbe beépítsék;

16.  hangsúlyozza, hogy az inkluzív megközelítés dinamikus koncepció, amely túlmutat a szegényeket támogató stratégián, és a látószögnek a bizonytalan megélhetésű kiszolgáltatott népességre való kiterjesztésével jár, amihez az szükséges, hogy a fejlesztési stratégia a makrogazdasági keretben rögzüljön; megítélése szerint a kvalitatív mutatók meghatározása kritikus jelentőségű mind a fejlesztési folyamat befogadó és fenntartható jellegének foka, mind pedig annak nyomon követése szempontjából, hogy milyen mértékben kezelik a leginkább rászoruló és kiszolgáltatott csoportok szükségleteit;

17.  ezzel összefüggésben kéri, hogy a bruttó hazai terméken (GDP) alapuló definícióhoz képest dolgozzák ki a szegénység tágabb fogalommeghatározását; hangsúlyozza, hogy a globális és nemzeti átlagértékek nem foglalják magukban a világ nagyszámú szegényét;

Egészségügy, táplálkozás, oktatás és szociális védelem

18.  elismeri, hogy a gyermekek és anyák alultápláltságának megoldása hosszú távú fejlesztési stratégiákat igényel, az alultápláltságot befolyásoló ágazatokra – úgy mint az egészségügyre, az oktatásra, a vízellátásra és a higiéniára, valamint a mezőgazdaságra – összpontosítva;

19.  emlékeztet arra, hogy teljes mértékben el kell ismerni az emberi jólét többdimenziós jellegét; emlékeztet e tekintetben arra, hogy az egészségügy, a táplálkozás, a szociális védelem, a nemek közötti egyenlőség és az oktatás a szegénység felszámolásának és az inkluzív gazdasági fejlődésnek kulcsfontosságú mozgatórugói;

20.  hangsúlyozza, hogy a nemek közötti különbségek csökkentését először az oktatásban kell elérni annak érdekében, hogy növeljék a humántőke általános minőségét, másodszor pedig az egészségügyben, hogy előrelépést érjenek el az anyák egészségének javítása és a gyermekhalandóság csökkentése terén;

21.  kéri az EU-t, hogy határozottan vegye védelmébe az elérhető legmagasabb egészségvédelmi szinthez való jogot, beleértve a szexuális és reproduktív egészséget és jogokat, a HIV/AIDS integrálását, többek között az önkéntes családtervezés biztosítását, a biztonságos terhességmegszakítást és a fogamzásgátlást is;

22.  hangsúlyozza, hogy a 2015 utáni millenniumi fejlesztési célok keretének része az a konkrét cél, hogy a nők elleni erőszak minden formáját felszámolják;

23.  hangsúlyozza, hogy a kezelést és a megelőzést összekapcsoló egyetemes egészségügyi ellátáshoz való hozzáférést, a megfelelő táplálkozáshoz való egyetemes hozzáférést és a foglalkoztatást lehetővé tevő minőségi és minden szintű oktatást a 2015 utáni menetrend lényeges céljának kell tekinteni;

24.  ragaszkodik ahhoz, hogy a 2015 utáni keret tartalmazzon egyrészt célokat az elérhető és megfizethető minőségi egészségügyi ellátásra, amely az egészségtámogatásra, a megelőző és gyógyító beavatkozásokra összpontosít, beleértve mint fő elemeket a szexuális és reproduktív egészséget és jogokat és a HIV/AIDS-t, másrészt gyakorlati lépéseket az alapvető egészségügyi ellátási rendszerek kialakítására, amelyek valamennyi ember számára biztosítják a megelőzést, a kezelést, a gondozást és a támogatást, ideértve a leginkább perifériára szorult és hátrányos helyzetű csoportokat is, úgy mint a kisebbségeket, a fogva tartottakat, a migránsokat, a jogellenesen tartózkodó személyeket, a szexmunkásokat és a kábítószer-fogyasztókat;

25.  gyorsított globális fellépést sürget az anyák, az újszülöttek és a gyermekek halálozási rátájának csökkentésére, valamint megerősíti a reproduktív egészségügyi ellátáshoz való általános hozzáférés központi jelentőségét;

26.  felszólít arra, hogy továbbra is nyújtsanak támogatást a megelőzést és a kezelést célzó hatékonyabb és fenntarthatóbb programokkal kapcsolatos kutatás számára, beleértve a hatékony orvosi beavatkozásokkal, köztük az oltásokkal, gyógyszerekkel és a diagnosztikával kapcsolatos kutatást és fejlesztést is;

27.  hangsúlyozza, hogy a nők kulcsfontosságú szerepet játszanak az élelmezésben és az élelmezésbiztonságban, mivel Afrikában ők adják a mezőgazdasági termelés 80%-át, jóllehet továbbra is szinte soha nem tudnak tulajdonosává válni az általuk megművelt földnek; rámutat, hogy az éhínség felszámolása ennek megfelelően függ a kistermelőknek nyújtott támogatástól, amelynek célja, hogy elegendő élelmiszert termeljenek maguk és családjuk számára; emlékeztet továbbá, hogy e mezőgazdasági kistermelők javarészt nők; felszólít arra, hogy az élelmezésbiztonsággal kapcsolatos programterv valamennyi elemében érvényesítsék a nemek közötti különbségeket figyelembe vevő megközelítést; hangsúlyozza, hogy az alultápláltságot a várandós nőket és a kisgyermekeket előtérbe helyező, bizonyítékokon alapuló fellépésekkel kell megelőzni és kezelni;

28.  hangsúlyozza, hogy az egészségügyi rendszerek megerősítése érdekében egészségügyi programokat kell kialakítani és végrehajtani, figyelembe véve, hogy a globális gazdasági válság aláásta a HIV/AIDS, a tuberkulózis, a malária és az elhanyagolt trópusi betegségek terén elért előrelépéseket;

29.  hangsúlyozza az anyák egészségének a gyermekágyi halálozási ráta csökkentése, a szexuális és reproduktív egészségügyi ellátáshoz és a családtervezéshez való általános hozzáférés elérése tekintetében történő javítására irányuló cél fontosságát; a nők egészségének javítására irányuló törekvések szerves részeként kiemeli a felvilágosítás és figyelemfelkeltés jelentőségét a szexuális és reprodukciós egészség terén;

30.  hangsúlyozza, hogy beiskoláztatásuktól fogva külön figyelmet kell fordítani a lányok és fiúk nemekkel összefüggő kérdésekkel kapcsolatos oktatására annak érdekében, hogy minden országban fokozatosan megváltozzanak a társadalmi sztereotípiák és a hozzáállás, valamint hogy a nemek közötti egyenlőség a társadalom alapelvévé váljon;

31.  sürgeti, hogy az Unió által a millenniumi fejlesztési célok teljesítéséhez nyújtott humanitárius segélyt ténylegesen zárják ki az Egyesült Államok vagy más donorok által a humanitárius segítségnyújtással kapcsolatban alkalmazott megszorításokból, különösen azáltal, hogy a fegyveres konfliktusok során nemi erőszak áldozataivá vált nők és lányok számára hozzáférést biztosítanak az abortuszhoz;

32.  elismeri, hogy a tisztességes munka lehetősége képessé teszi a szegény háztartásokat a szegénységből való kiemelkedésre, és az egyének és családok fő eszköze arra, hogy önbizalmat szerezzenek, megéljék a közösséghez tartozást, és módot ad a produktív közreműködésre; kéri, hogy a teljes és produktív foglalkoztatás és a tisztességes munka legyen a 2015 után fejlesztési menetrend központi célja, és kéri e cél támogatását a szegénységcsökkentésre és rezilienciára irányuló, jól megtervezett nemzeti szociális védelmi rendszerek végrehajtásán keresztül;

33.  hangsúlyozza, hogy az egészségügyi felvilágosítás és nevelés fontos eleme a jobb népegészségnek;

34.  szorgalmazza, hogy fordítsanak különleges figyelmet a nem fertőző betegségek, például a rák elleni küzdelemre;

35.  kéri, hogy a millenniumi fejlesztési célok 2015 utáni kerete mozdítsa elő a nők társadalmi szerepvállalását és a nemek közötti egyenlőséget azzal, hogy áthidalja a nemek közötti különbségeket az oktatás minden szintjén olyan egyedi célokkal, amelyek magukban foglalják a minőségi (alap-, közép- és felsőfokú) oktatáshoz és szakképzéshez való egyetemes hozzáférést és annak elvégzését egy fiatalbarát munkahelyteremtés-politikai környezetben, továbbá a nők körében az írástudatlanság felszámolását, az átfogó szexuális neveléshez való hozzáférést az iskolában és azon kívül;

III.Megfelelő kormányzás

36.  hangsúlyozza, hogy a fenntartható fejlődés 2015 utáni kerete megköveteli a demokratikus kormányzás és az emberi jogok elvének tiszteletben tartását, továbbá hatékony, átlátható és elszámoltatható intézményeket valamennyi szinten, és egy erős, a demokratikus folyamatba módszeresen bevont civil társadalmat; ragaszkodik ahhoz, hogy a keretet olyan alapvető fogalmak vezéreljék, mint a részvételi demokrácia és az aktív polgárság a polgári és politikai jogok teljes körű és fokozottabb gyakorlásán keresztül;

37.  felszólítja az EU-t, hogy ossza meg tapasztalatait és szakértelmét a fejlődő országokkal, hozzáférést biztosítva a fenntartható fejlődés releváns területeire vonatkozó ismeretekhez, különös tekintettel az uniós tagállamok átmenettel kapcsolatos tapasztalatainak hasznosítására;

38.  úgy véli, hogy a folyamatban lévő tárgyalásokat és vitákat úgy kell kialakítani, hogy az új fejlesztési keretben tükröződjön a demokratikus irányítás melletti világos elkötelezettség, és ehhez tartsák is magukat;

39.  hangsúlyozza, hogy az éghajlatváltozás, a közelmúltbeli élelmiszerár-válság és a globális pénzügyi válság mind kapcsolatba hozható a megfelelő globális irányítás hiányával; ennélfogva hangsúlyozza, hogy a globális kormányzásnak a 2015 utáni fejlesztési menetrend fő elemét kell képeznie;

40.  sajnálatának ad hangot a globális kormányzás intézményei közötti koherencia hiánya miatt, különösen a többoldalú kereskedelmet, a pénzügyeket és a környezetvédelem struktúráit illetően; úgy véli, hogy miközben a globális kormányzási deficit arra indította az országokat, hogy regionális megoldásokat keressenek a régióspecifikus fejlesztési szükségletekre adott válaszként, az ilyen rendszerek koordinációt igényelnek a politika fragmentálódásának és a multilaterális rendszerekkel és nemzetközi szabványokkal való inkoherencia elkerülése érdekében; tágabb értelemben úgy véli, hogy a nemzeti erőfeszítések kiegészítése érdekében globális szintű fellépésre van szükség;

41.  megjegyzi, hogy bár a millenniumi fejlesztési célok keretének formátuma lehetővé tette olyan konkrét és határidőhöz kötött célok kitűzését, amelyek statisztikailag megbízható mutatók segítségével nyomon követhetők, e célokkal kapcsolatban nincs felelősségvállalás; ezért óv attól, hogy egyenmegoldást alkalmazzanak, és úgy véli, hogy a globális célokat és célkitűzéseket a nemzeti és regionális összefüggésekhez és kiinduló körülményekhez kell szabni és hozzáigazítani;

42.  rámutat arra, hogy a hatóságok valamennyi szinten létfontosságú szerepet játszanak egy fenntartható fejlesztési menetrend megvalósításában azáltal, hogy részt vesznek a szakpolitikai vitában, a kötelezettségvállalásokat jogszabályba ültetik át, felelősségre vonják a kormányzatokat a szociális, környezetvédelmi és igazságügyi területeken tett fellépéseikért, és a felelősségvállalás elvét tekintik kiindulási alapnak;

43.  arra sürgeti a nemzetközi közösséget, hogy fordítson különös figyelmet egy olyan támogató és részvételen alapuló környezet kialakítására, amelyen belül a civil társadalmi szervezetek, a magánszféra, a humanitárius alapítványok és más független fejlesztési partnerek, továbbá a nemzeti parlamentek és a helyi hatóságok helyi, nemzeti és regionális szinten teljesíthetik a szakpolitikák tervezésében és ellenőrzésében betöltött szerepüket, hogy megfelelő szerepet vállaljanak a 2015 utáni keretben;

44.  szorgalmazza, hogy tegyék lehetővé a fiatalok – különösen a lányok és fiatal nők – számára, hogy kulcsszerepet kapjanak a 2015 utáni keretben, emlékeztetve arra, hogy a fiatalok kormányzásban való részvétele széles körű előnyökkel járhat, ideértve a demokratikus döntéshozatali struktúrák és folyamatok erősítését, valamint a fiatalok és közösségeik jólétének javítását;

Az emberi jogokon alapuló megközelítés

45.  kéri, hogy az emberi jogi elvek képezzék a 2015 utáni keret alapját, amelynek foglalkoznia kell különösen az egyenlőtlenség, a káros tradicionális gyakorlatok, a megkülönböztetés, a nemi alapú erőszak, valamint a társadalom perifériára szorult és a hátrányos helyzetű tagjai részvételének és szerepvállalásának kérdéseivel, különös figyelmet fordítva a fiatalok, a nők, a migránsok, a HIV-ben szenvedők, a kasztalapú megkülönböztetéstől szenvedő csoportok, a szexuális kisebbségek és a fogyatékkal élők jogaira;

46.  kéri ezzel összefüggésben egy önálló cél meghatározását a nők és lányok által tapasztalt, tartós egyenlőtlenség kezelésére, erősítve a szükséges politikai akaratot, erőforrásokat és felelősségvállalást a fenntartható és hatékony cselekvés létrehozása érdekében;

47.  hangsúlyozza, hogy a 2015 utáni politikai menetrendnek választ kell adnia az emberi jogokon alapuló megközelítésre, amely felöleli a szociális és gazdasági jogokat, miközben kiterjed a békével és biztonsággal kapcsolatos polgári és politikai jogokra, valamint a fejlődéshez való jogra;

48.  javasolja az egyenlőségre vonatkozó átfogó cél kialakítását;

49.  arra ösztönzi az Uniót, hogy támogassa a fejlődő országokat politikai akaratuk megerősítésében, valamint az emberi jogokra vonatkozó jogi eszközök ratifikálási és végrehajtási szintjének javítására irányuló erőfeszítéseik fokozásában, hogy megtiltsák a hátrányos megkülönböztetést vagy az egyéb, koron, nemen, fajon, etnikai hovatartozáson, kaszton, kulturális irányultságon, vallási hovatartozáson, meggyőződésen, családi állapoton, fogyatékosságon, HIV-fertőzésen, nemzeti eredeten, migráns jogálláson, nyelvi készségeken, szexuális irányultságon, nemi identitáson, illetve egyéb tényezőn vagy státuszon alapuló jogi, politikai, szabályozási akadályt és büntető rendelkezést; arra is ösztönzi az Uniót, hogy támogassa a fejlődő országokat a megfelelő szociális védelmi alaprendszerek bevezetésében;

50.  sürgeti, hogy a nemek közötti egyenlőség előmozdítása érdekében valamennyi ország ratifikálja a nőkkel szemben alkalmazott hátrányos megkülönböztetések minden formájának kiküszöböléséről szóló ENSZ-egyezményt;

Béke, biztonság és fejlesztés

51.  hangsúlyozza, hogy a fegyveres konfliktusok és a konfliktus utáni helyzetek a fejlődés és a szegénység csökkentésének fő akadályai közé sorolhatók, és fenyegetik a demokráciát; ugyanígy hangsúlyozza, hogy a béke és biztonság, a fejlődés és az emberi jogok összefüggenek és kölcsönösen erősítik egymást; ösztönzi ezért az Uniót, hogy a konfliktusmegelőzés megerősítése érdekében alkalmazza az összes vonatkozó eszközt, mint az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát vagy a Cotonoui Megállapodás keretében előirányzott eszközöket;

52.  e tekintetben felhív a kapacitásépítés prioritások körébe történő felvételére a konfliktus által sújtott és instabil államokban; úgy véli, hogy a fejlesztési segélyezés hatékonyságáról Puszanban megrendezett negyedik magas szintű találkozón elindított, a törékeny helyzetű államokban való szerepvállalásra vonatkozó új terv mintáján alapuló, eredményes nemzetközi partnerségek, az uniós tagállamok átmenettel kapcsolatos tapasztalatain alapuló tudásmegosztási és kapacitásfejlesztési módszerek szükségesek ezen államok stabilizálásához és fejlődéséhez;

53.  felszólítja az EU-t, hogy továbbra is mélyrehatóan foglalkozzon a törékeny helyzetű államokkal, integrált válaszokat adva, összekapcsolva a fejlesztési politikákat, a humanitárius segélyeket, a katasztrófakockázat-csökkentéséhez való hozzájárulást, a konfliktusmegelőzést és az államépítést;

54.  úgy véli, hogy a 2015 utáni keretben tükröződnie kell a Puszanban egyeztetett béketeremtési és államépítési céloknak;

55.  hangsúlyozza, hogy a 2015 utáni keretnek foglalkoznia kell az erőszakkal és a hátrányos megkülönböztetéssel, különösen a lányokkal és nőkkel szembeni szexuális erőszakkal, és ki kell alakítani vagy meg kell erősíteni a mindenki számára elérhető, átfogó védelmi rendszereket;

IV.Fenntarthatóság

56.  felhívja az Uniót, hogy integrált és átlátható módon járuljon hozzá a társadalmi és környezetvédelmi területen a fenntartható fejlesztési célok és a 2015 utáni időszakra szóló fejlesztési célok közötti összhang megerősítéséhez;

57.  hangsúlyozza, hogy a kívánt végeredmény „egyetlen fejlesztési menetrend”, elkerülve a párhuzamos erőfeszítéseket és forráshasznosítást; hangsúlyozza, hogy mivel a környezeti és fejlesztési kérdéseket globális szinten hajlamosak külön kezelni, az EU-nak új utakat kell keresnie e megosztottság áthidalására, és hidat kell építenie e szorosan összefüggő területek között, többek között intézményi szempontból is;

58.  hangsúlyozza, hogy a fenntarthatóság kiemelkedő kihívás, melynek kudarca valószínűleg az emberi fejlődés minden dimenzióját fenyegeti; elismeri különösen azt, hogy a szegénység elleni küzdelemre irányuló keretben elválaszthatatlan kapcsolat áll fenn az élelmiszer, az energiához való fenntartható és biztonságos hozzáférés, a víz, a fenntartható földhasználat, a természeti erőforrások hatékony hasznosítása, a tengeri környezet és más ökoszisztémák védelme és a biológiai sokféleség, valamint az erdőirtás és az éghajlatváltozás hatásainak csökkentése, a hatásokhoz való alkalmazkodás és a katasztrófakockázat csökkentése, a fenntartható termelés és fogyasztás, a társadalmi integráció és a tisztességes munka között;

59.  rámutat arra, hogy a biztonságos ivóvízhez és csatornázáshoz – mint az összes cél eléréséhez szükséges horizontális alapvető társadalmi szolgáltatáshoz –, valamint a korszerű, megbízható, megfizethető, éghajlatbarát és fenntartható energetikai szolgáltatásokhoz való egyetemes hozzáférés előmozdítása minden egyén számára kulcsfontosságú mozgatórugója a szegénység felszámolásának és az inkluzív, fenntartható növekedésnek;

60.  hangsúlyozza, hogy az energiabiztonság olyan stratégiák végrehajtását teszi szükségessé, amelyek a források, többek között a napenergia diverzifikálásán, az ökoszisztémák és a természeti erőforrások védelmén, a katasztrófák kockázatainak csökkentésén, az integrált vízkészlet-gazdálkodáson, valamint a piacok és infrastruktúrák javításán, illetve szabályozási intézkedéseken alapulnak;

61.  konkrét fellépést is kér az egészséges tengeri ökoszisztémák, a fenntartható halászat és akvakultúra támogatása és fejlesztése terén, amelyeknek fontos szerepe lehet az élelmezésbiztonságban, a táplálkozásban és a fenntartható mezőgazdaságban;

62.  hangsúlyozza annak fontosságát, hogy az új fejlesztési menetrendben rögzített differenciálás elvét megfelelően hajtsák végre; sürgeti a felemelkedő országokat, hogy vállalják felelősségüket a javak polgáraik közötti, állami költségvetésen keresztül történő újraelosztásában, hogy kiemeljék őket a szegénységi résből;

V.A 2015 utáni fejlesztési keretre vonatkozó uniós álláspont felé
A 2015 utáni időszakra szóló millenniumi fejlesztési célok finanszírozása

63.  emlékeztet azon kötelezettségvállalásra, miszerint 2015-ig a bruttó nemzeti jövedelem (GNI) 0,7%-át a hivatalos fejlesztési támogatásra (ODA) fordítják; hangsúlyozza annak fontosságát, hogy a jövőbeli keretben legalább fenntartsák a finanszírozás említett szintjét, és felszólítja az összes tagállamot, hogy ezt kötelező jogszabályban vezesse be, és e cél elérése érdekében fogadjon el többéves költségvetési menetrendet;

64.  hangsúlyozza annak fontosságát, hogy az Uniónak olyan költségvetése legyen, amely képes eleget tenni az előtte álló kihívásoknak, különösen válság idején és a fejlesztés finanszírozása tekintetében; e tekintetben – és annak érdekében, hogy az uniós költségvetés többé ne legyen csak a kifizetési előirányzatok foglya – kéri olyan saját források létrehozását, mint például a pénzügyi tranzakciós adó, amelynek egy részét az uniós költségvetés IV. fejezetéhez kellene rendelni;

65.  ragaszkodik ahhoz, hogy az éghajlatváltozás elleni küzdelem és a hatásaihoz való alkalmazkodás finanszírozása valóban kiegészítse a meglévő kötelezettségvállalásokat; ezért felszólítja az EU-t egy olyan javaslat megtételére, hogy a hivatalos fejlesztési támogatáson kívüli finanszírozási forrásokat rendeljék az éghajlatváltozással kapcsolatos finanszírozáshoz, lehetővé téve, hogy a 2015 utáni viták pontosítsák a hivatalos fejlesztési támogatás szerepét, és hozzáigazítsák a finanszírozást a szegénység fenntartható felszámolásához;

66.  felhívja a Bizottságot, hogy folytasson intenzívebb megbeszéléseket valamennyi érdekelt féllel a finanszírozási mechanizmusokról annak érdekében, hogy a 2015 utáni fejlesztési környezetben is eleget tehessenek a pénzügyi igényeknek;

67.  emlékeztet arra, hogy az ENSZ 2012. évi fejlesztési együttműködési fórumán egyértelműen hangsúlyozták, hogy nagyobb fokú koordinációra, nem pedig versengésre van szükség a különféle támogatási mechanizmusok és adományozók között; felhívja az EU-t, hogy népszerűsítse a segélyezési hatékonyság menetrendjét, mivel az EU és a tagállamok közös felelőssége a segélyek elaprózódásának csökkentése;

Innovatív finanszírozási mechanizmusok

68.  felszólítja a Bizottságot, hogy globális szinten folytassa az együttműködést a többi adományozóval a további innovatív fejlesztésfinanszírozási mechanizmusok kidolgozása terén, mivel azok az új partnerségekkel együtt létfontosságú szerepet játszanak majd az új fejlesztési környezetben, a fenntartható fejlődés érdekében kiegészítve a finanszírozással kapcsolatos egyéb forrásokat és kompromisszumokat; egyben emlékezteti a pénzügyi tranzakciós adó létrehozását elfogadó uniós tagállamokat, hogy e források egy részét fordítsák a fenntartható fejlődésre és az éghajlatváltozás elleni küzdelemre;

69.  rámutat arra, hogy az Uniónak elő kell mozdítania a finanszírozás integrált és kiegészítő jellegű megközelítését, egyebek mellett a köz- és magánszféra közötti partnerségek révén;

70.  felszólítja az EU-t, hogy nemzetközi szinten ösztönözze a szociális, etikus és környezetbarát közbeszerzést a 2015 utáni keret végrehajtásának eszközeként;

71.  felhívja az Uniót, hogy megfelelően értékelje a kölcsönök és vissza nem térítendő támogatások ötvözésének mechanizmusait, különösen a fejlesztés és pénzügyi kiegészítő jelleg, az átláthatóság és elszámoltathatóság, a helyi felelősségvállalás és az adósságkockázat tekintetében, mielőtt a továbbiakban is fejleszti a kölcsönök és a vissza nem térítendő támogatások ötvözését a fejlesztési célú finanszírozási források növelése és a mikrohitel előmozdítása érdekében; felhívja a Bizottságot, hogy tegyen közzé a szegénység csökkentésére irányuló összehangolt stratégián alapuló iránymutatásokat és pontos kritériumokat, amelyeknek az új szabályok végrehajtásakor egyértelmű fenntartható fejlesztési hatásuk van;

A hazai bevételeknek a hatékony adózás és a korrupció elleni harc révén történő növelése

72.  megismétli azon kérését, hogy a korrupció, a pénzmosás, az adóparadicsomok, az illegális tőkemozgások és a káros adózási struktúrák elleni küzdelmet tegyék a nemzetközi pénzügyi és fejlesztési intézményekre vonatkozó uniós napirend kiemelt prioritásává annak érdekében, hogy a fejlődő országok növelhessék belföldi bevételeiket;

73.  hangsúlyozza, hogy sürgős szükség van a hazai erőforrások fokozottabb mobilizálására, és ezért felhívja az Uniót és a nemzetközi közösséget, hogy erősebben támogassa a fejlődő országokat egy hatékony költségvetési politika és fenntartható adóalap kialakításában, valamint a közigazgatási alkalmazottak kapacitásainak, készségeinek és képesítéseinek fejlesztésében, annak érdekében, hogy kezelni tudják a jogellenes pénzmozgást, az adóelkerülést, az adókijátszást, a csalást, és javítsák az adók beszedését;

74.  emlékeztet arra, hogy a pénzügyi beszámolás minősége kulcsfontosságú az adókijátszás elleni eredményes küzdelemhez; hangsúlyozza ezért annak fontosságát, hogy teljessé tegyék a vállalati haszonról és a befizetett adókról szóló beszámolók átláthatóságát, különösen olyan társaságok esetében – de nem csak ezekre szorítkozva –, amelyek természeti erőforrások kiaknázásában érintettek; kéri ezért a Bizottságot, hogy mozdítsa elő egy olyan követelménynek a Nemzetközi Számviteli Standard Testület nemzetközi pénzügyi beszámolási standardjába történő felvételét, hogy minden multinacionális vállalatnak országonkénti bontásban be kelljen számolnia jövedelméről és a fizetett adóról; emlékeztet rá, hogy ez a kérés összhangban van a multinacionális vállalatok társadalmi felelősségvállalása fokozásának szükségességével;

Felügyeleti mechanizmusok és mutatók

75.  hangsúlyozza annak égető szükségét, hogy áttérjenek a fejlődés mennyiségi és minőségi mérésének megfelelő kombinációjára;

76.  rámutat arra, hogy a jólét és a fejlődés elérése érdekében, valamint az újonnan megjelenő társadalmi és környezeti kihívások kezeléséhez a GDP-től eltérő, új mutatókra van szükség, ezért azok körébe például a humán fejlettségi mutatót, a szegénységi küszöb alatt élők százalékos arányát, a szegénységi rés-arányt és a Gini-együtthatót is be kell illeszteni;

77.  rámutat arra, hogy a teljesítményre és eredményekre is kitérő, egyértelmű és mérhető mutatók létfontosságúak többek között a szegénység felszámolása terén, valamint a gazdasági és társadalmi fejlődés szempontjából elért haladás nyomon követéséhez, illetve az arról szóló jelentéstételhez, és azoknak a nemek közötti egyenlőség, a foglalkoztatás, a szociális védelem (pl. az egészségügyi ellátáshoz és nyugdíjakhoz való hozzáférés, a munkanélküliség kockázatával szembeni védelem, és a konkrét megélhetéstől való megfosztással szembeni védelem a nőknek, gyermekeknek és időseknek), a fogyatékosság, a migráció és a kisebbségek vonatkozásában fennálló helyzetre is ki kell terjedniük;

78.  felszólítja az EU-t, hogy dolgozza ki a vonatkozó kiindulópontokat, mutatókat és célokat a politikák fejlesztési célú koherenciája hatásának mérésére;

Magánszektor

79.  hangsúlyozza, hogy végre kell hajtani az ENSZ üzleti és emberi jogokra irányadó elveit; ennek alapján felszólít minden országot, hogy hozzanak létre valódi üzleti szabályozási keretet, amely a teljes körű és produktív foglalkoztatás és a tisztességes munka előmozdítására, az emberi jogok – többek között a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet normáinak – tiszteletben tartására, valamint az átláthatóságra és a szociális és környezetvédelemi normákra irányul;

80.  úgy véli, hogy a magánszektornak nyújtott támogatás alapvető célját annak kell képeznie, hogy a fejlődő országokban kiemeljék az embereket a szegénységből, és segítsenek megerősíteni a magánszektort, mivel ennek hiánya kiegyensúlyozatlan fejlődéshez és növekedéshez vezet;

81.  szorgalmazza, hogy a fejlődő országokban termelő létesítményekkel rendelkező európai uniós székhelyű vállalkozások kötelezzék el magukat az emberi jogok és szabadságjogok, a szociális és környezetvédelmi normák, a nemek közötti egyenlőség, az alapvető munkaügyi normák és a nemzetközi megállapodások tiszteletben tartása, valamint az átlátható adófizetés mellett;

82.  rámutat a magántulajdon védelmének fontosságára annak érdekében, hogy erősödjön a befektetési környezet és a jogállamiság;

83.  hangsúlyozza, hogy jóllehet a magánszektor létfontosságú szerepet játszik a gazdaságban, elsődlegesen az állam feladata, hogy alapvető minőségi szolgáltatásokat biztosítson polgárai számára, és ezért hozzájáruljon a szegénység elleni küzdelemhez;

84.  hangsúlyozza, hogy a köz- és magánszektor szereplőinek új módszereket kell találniuk érdekeik, képességeik és erőfeszítéseik társítására annak érdekében, hogy hozzájáruljanak a 2015 utáni menetrend megvalósításához;

85.  kiemeli, hogy a gazdasági növekedésnek fenntarthatónak és inkluzívnak kell lennie, továbbá hozzá kell járulnia a termelőkapacitások erősítéséhez és tisztességes munkahelyek létrehozásához, hogy lehetővé tegye a fejlődő országok gazdasági átalakulását; kéri nemzeti szinten meghatározott szociális védelmi alaprendszerek létrehozását a fejlődő országokban, és a gyermekmunka minden formájának beszüntetését;

86.  rámutat, hogy a méltányos kereskedelem olyan párbeszéden, átláthatóságon és tiszteleten alapuló partnerség, amelynek célja a méltányosabb nemzetközi kereskedelem(8); úgy véli, hogy a méltányos kereskedelem a sikeres partnerség példája, melyben a világ számos érdekelt fele az ellátási lánc különböző szakaszaiban biztosítja a hátrányos helyzetben lévő termelők piacra jutását, garantálja a fenntartható megélhetést, tiszteletben tartja a munkaügyi normákat, fokozatosan megszünteti a gyermekmunkát, és ösztönzi a környezetbarát gazdálkodást és termelési gyakorlatokat;

A politikák fejlesztési célú koherenciája (PCD) és az adományozók közötti koordináció

87.  felhívja az Uniót, hogy a továbbiakban is fordítson fokozott figyelmet különösen az alábbi kiemelt területekre, biztosítva, hogy a politikák fejlesztési célú koherenciája szilárdan beépüljön a 2015 utáni keretbe: kereskedelmi és pénzügyi, egészségügyi és oktatási, éghajlat-változási, a természeti erőforrásokkal foglalkozó, mezőgazdasági, halászati, egészségügyi ellátási, táplálkozási, élelmezésbiztonsági, migrációs, energetikai, valamint a békét, a biztonságot és az emberi jogokat érintő politikák;

88.  rámutat arra, hogy a kereskedelem alapvető hajtóereje lehet a szegénység csökkentésének, nagyobb egyenlőséget és átláthatóságot biztosítva, és előmozdítva a fenntartható humán fejlődést és a gazdasági növekedést; szorgalmazza, hogy az EU e tekintetben biztosítsa, hogy kereskedelempolitikája összhangban álljon az EU fejlesztési céljaival;

89.  úgy véli, hogy miközben a millenniumi fejlesztési célok mindenképpen sikeresek voltak abban, hogy jobban reflektorfénybe helyezték a fejlesztési segélyt, a pusztán a segélyezésre koncentrálás túl szűk körű megközelítés; megítélése szerint új megközelítésre van szükség, amely felöleli a globális irányítást, jobban összpontosítva a politikák fejlesztési célú koherenciájára és a globális közjavak nyújtására;

90.  meggyőződése, hogy a 2015 utáni fejlesztési menetrendnek azonosítania kell az alapvető globális közjavakat, rögzítenie kell azok finanszírozási módját, és meg kell határoznia, hogy mely globális intézmény lehet elszámoltatható azok nyújtásáért;

91.  álláspontja, hogy a politikák fejlesztési célú koherenciájának Európában és azon kívül is túl kell lépnie a „ne ártson” szemléleten, és el kell indulnia egy integráltabb megközelítés felé, amely a nemzetközi kereskedelmet, a környezetvédelmet és a nemzetközi pénzügyi rendszert olyan globális közpolitikaként értelmezi, amely segít erősíteni a globális fejlesztési célkitűzéseket; ebben az összefüggésben támogatja az Egyesült Nemzetek rendszerén belül egy Globális Gazdasági Tanács létrehozásának ötletét;

92.  rámutat arra, hogy a politikák fejlesztési célú koherenciája csak közös erőfeszítések útján, valamint a fejlett és fejlődő gazdaságok, a feltörekvő gazdaságok és a nemzetközi szervezetek aktív közreműködése révén érhet el valós és hatékony eredményeket;

93.  hangsúlyozza, hogy a jövőbeli fejlesztési keretnek hivatkoznia kell a segélyezésre és a „fejlesztési hatékonyság” fogalmára; különösen úgy véli, hogy a „segélyezési hatékonyság” „fejlesztési hatékonysággá” alakítása magával vonja a fejlesztési segély, a globális közjavak nyújtására adott támogatás és a meglévő irányítási struktúrák kiigazításának összekapcsolását, hogy növeljék a globális kihívásokra való reagálóképességüket;

94.  arra sürgeti az Uniót, hogy egyfajta hajtóerőként, integrált és átlátható módon biztosítsa a kiegészítő jelleget és a feladatok megosztását a fejlesztési folyamaton belül, többek között a közös programozás fokozottabb használatával;

A 2015 utáni keretre vonatkozó átfogó iránymutatás

95.  üdvözli a „Méltó életet mindenkinek” című, 2013. február 27-i, ambiciózus és kezdeményező bizottsági közleményt;

96.  hangsúlyozza, hogy az alábbi elveket kell figyelembe venni, amikor az új fejlesztési keretről szóló tárgyalásokat szem előtt tartva sor kerül az egységes uniós álláspont kialakítására:

   a) a 2015 utáni fejlesztési menetrendet úgy kell megalkotni, hogy az tükrözze a globális, regionális nemzeti és helyi szinten kialakult új körülményeket és kihívásokat;
   b) a jövőbeli menetrend meghatározását a fejlődő és közepes jövedelmű országok teljes körű részvételével és felelősségvállalásával kell irányítani, ugyanakkor a létrehozott új felelősségi köröket és terheket egyenlően, de igazságosan kell megosztani valamennyi ország között;
   c) a jövőbeli menetrendnek nagyra törőnek, egyetemesnek, globális jellegűnek, sokrétűnek és rugalmasnak kell lennie, egyszerű, tömör, cselekvésorientált, a helyi nemzeti és regionális összefüggésekhez igazított és könnyen közvetíthető, az egyes országok igényeihez igazított célokkal, emellett pedig korlátozott számú konkrét célt és mérhető célkitűzéseket kell tartalmaznia;
   d) létfontosságú a kölcsönös felelősség, az elszámoltathatóság, az átláthatóság, a demokrácia, az emberi jogok, a felelősségvállalás, a jó kormányzás, a jogállamiság, a béke és a biztonság, a méltányosság és igazságosság, valamint a nemek közötti egyenlőség elvének tiszteletben tartása, továbbá a jövőbeli menetrendben ezek általános érvényesítésének biztosítása;
   e) a jövőbeli célok sikere adott esetben azon múlik, hogy az összes fejlődő ország mennyire képes eleget tenni az állampolgárai jólétével kapcsolatban tett felelősségvállalásának, és mennyire képes arra, hogy a leginkább kiszolgáltatott egyéneket kiemelje a szegénységből, és küzdjön az egyenlőtlenség ellen, mindeközben tiszteletben tartva az emberi jogi elveket;
   f) külön figyelmet kell szentelni a társadalom minden szintjén a nemek közötti egyenlőség és a lányok és nők társadalmi szerepvállalásának előmozdítására;
   g) rámutat arra, hogy az új keretnek egyesítenie kell a fenntartható fejlődés gazdasági, szociális és környezeti dimenzióját;
  h) a fejlesztés érdekében elengedhetetlen az összes lehetséges pénzügyi erőforrás és innovatív finanszírozási mechanizmus mozgósítása, különös figyelemmel az alábbiakra:
   i. a korrupció, az adóparadicsomok, az adókijátszás, az adóelkerülés és az illegális tőkemozgások elleni küzdelem;
   ii. a feltörekvő gazdaságok fejlesztési menetrend keretében vállalt feladatai, ösztönözve egyben a dél-dél és a háromoldalú együttműködést;
   iii. a felügyeleti mechanizmusok javítása;
   iv. hivatalos fejlesztési támogatás; és
   v. a politikák fejlesztési célú koherenciája;
   i) biztosítani kell, hogy az új keret magában foglalja a nemzeti kormányzati szinten túli partnereket is, hogy támogató környezetet teremtsen a valóban demokratikus felelősségvállalás és a civil társadalom előmozdítása érdekében;
   j) a politikák fejlesztési célú koherenciája mindenképpen elengedhetetlen a jövőbeli keret sikeréhez, figyelembe véve a szegénység változó jellegét és a nemzeti politikák globális színtéren kifejtett hatásait;
   k) világos elszámoltathatósági mechanizmusokra van szükség annak biztosítása érdekében, hogy az országok eleget tegyenek kötelezettségvállalásaiknak, és ténylegesen leküzdjék a szegénységet és a fenntarthatósági kihívásokat, amelyekkel a 2015 utáni keret fog foglalkozni;
o
o o

97.  utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak, a tagállamok kormányainak és parlamentjeinek és az Egyesült Nemzetek Szervezete főtitkárának.

(1) HL C 46., 2006.2.24., 1. o.
(2) A Tanács 2007. május 15-i 9558/07. számú következtetései.
(3) http://ec.europa.eu/europeaid/what/millenium-development-goals/index_en.htm
(4) HL C 236. E, 2011.8.12., 48. o.
(5) http://www.ecdpm-talkingpoints.org/african-consultations-post2015-development-agenda.
(6) 9317/12. sz. dokumentum.
(7) OECD és mások, 2011: „A konfliktus, az instabilitás és a fegyveres erőszak a millenniumi fejlesztési célok elérését akadályozó lényeges tényezők”
(8) A Méltányos Kereskedelem Világszervezete által elfogadott, a méltányos kereskedelem elveiről szóló chartában meghatározottak szerint.


A jogállamiság Oroszországban
PDF 135kWORD 27k
Az Európai Parlament 2013. június 13-i állásfoglalása a jogállamiságról Oroszországban (2013/2667(RSP))
P7_TA(2013)0284RC-B7-0269/2013

Az Európai Parlament,

–  tekintettel az Oroszországról szóló korábbi állásfoglalásaira, különösen az oroszországi jogállamiságról szóló 2011. február 17-i(1), az oroszországi igazságügy politikai célú felhasználásáról szóló 2012. szeptember 13-i(2), valamint az Európai Parlamentnek az EU és Oroszország közötti új megállapodásról folytatott tárgyalásokkal kapcsolatos, a Tanácshoz, a Bizottsághoz és az Európai Külügyi Szolgálathoz intézett ajánlásait tartalmazó 2012. december 13-i állásfoglalására(3);

–  tekintettel az egyrészről az Európai Közösségek és tagállamaik, másrészről az Orosz Föderáció közötti meglévő partnerségi és együttműködési megállapodásra (PEM), valamint az új EU–Oroszország megállapodással kapcsolatos, folyamatban lévő tárgyalásokra,

–  tekintettel a 2010-ben elindított modernizációs partnerségre, valamint arra, hogy az orosz vezetés kinyilvánította elkötelezettségét a jogállamiság mint Oroszország modernizációjának alapja iránt,

–  tekintettel Oroszország alkotmányára, különösen annak 118. cikkére, amely kimondja, hogy az igazságszolgáltatást az Oroszországi Föderációban kizárólag bíróságok végzik, és 120. cikkére, amely a bírák függetlenségéről rendelkezik, akik kizárólag az orosz alkotmánynak és a szövetségi jogszabályoknak vannak alávetve,

–  tekintettel az EU éves jelentésére az emberi jogokról és a demokrácia helyzetéről a világban,

–  tekintettel a 2013. június 3–4-i EU–Oroszország csúcstalálkozó eredményeire, valamint a 2013. május 19-i emberi jogi konzultációkra,

–  tekintettel az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének a GOLOS egyesülettel, az Oroszországi Föderációban a nem kormányzati szervezetek helyzetével és a Magnyickij-üggyel kapcsolatos nyilatkozataira,

–  tekintettel az emberi jogok és alapvető szabadságjogok védelméről szóló egyezményre, az emberi jogok védelmezőiről szóló ENSZ-nyilatkozatra, valamint „Az egyének, a csoportok, és a társadalmi szervek joga és felelőssége az egyetemesen elismert emberi jogok és alapvető szabadságjogok elősegítésére és védelmére” című ENSZ-nyilatkozatra,

–  tekintettel arra, hogy 2009-ben a gondolatszabadságért járó Szaharov-díjat a Memorial nevű orosz nem kormányzati szervezetnek ítélte oda, amely többek között az oroszországi politikai foglyok jogaiért küzd, továbbá tekintettel arra, hogy az Európai Parlamenten belül növekszik a Memorial szervezet támogatottsága, hogy jelöljék a Nobel-békedíjra;

–  tekintettel a Velencei Bizottságnak a gyülekezésről, gyűlésekről, tüntetésekről, felvonulásokról, sztrájkról, a szabálysértési törvényről szóló 65. orosz szövetségi törvénnyel kapcsolatos 2012. június 8-i, a szélsőséges tevékenységek elleni küzdelemre vonatkozó orosz szövetségi törvényről és a Szövetségi Biztonsági Szolgálatra vonatkozó orosz szövetségi törvényről szóló véleményeire,

–  tekintettel eljárási szabályzata 122 cikkének (5) bekezdésére és 110. cikkének (4) bekezdésére,

A.  mivel az Európai Unió továbbra is elkötelezett az EU és Oroszország közötti kapcsolatok további, a demokratikus alapelvek iránti mély elkötelezettség, valamint az alapvető és emberi jogok, a jogállamiság, a szólásszabadság, a véleménynyilvánítás és a gyülekezés szabadsága, az emberi méltóság és egyenlőség tiszteletben tartása alapján való mélyítése és fejlesztése mellett, a modernizációs partnerségben foglalt alapelvekkel összhangban;

B.  mivel Oroszország az Európa Tanács és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) tagjaként és az ENSZ-nyilatkozatok aláíró feleként elkötelezte magát az emberi jogok, az alapvető szabadságok, valamint a jogállamiság védelme és előmozdítása mellett;

C.  mivel továbbra is igen aggasztóak az Oroszországi Föderációban végbemenő, az emberi jogok tiszteletben tartásával és védelmével, valamint a közös megegyezéssel létrehozott demokratikus elvekkel, szabályokkal és eljárásokkal kapcsolatos fejlemények;

D.  mivel az offline és online sajtó- és médiaszabadság egy demokratikus és nyílt társadalomban döntő jelentőségű, valamint alapvető fontosságú a korrupció elleni küzdelem, az emberi jogok és a jogállamiság megőrzése szempontjából; mivel a független sajtó a véleménynyilvánítás szabadságának kollektív kifejezési eszközeként és a demokrácia őrzőjeként a média területének egyik kulcsszereplője;

E.  mivel az elmúlt években számos per és bírósági eljárás – például Szergej Magnyickij, Mihail Hodorkovszkij és Anna Politkovszkaja ügye – miatt kétségek merültek fel az Oroszországi Föderáció igazságszolgáltatási intézményeinek függetlensége és pártatlansága tekintetében; mivel a fent említett, nagy nyilvánosságot kapott ügyek csak az Oroszországon kívül legismertebb esetei annak, hogy az orosz állam rendszeresen képtelen fenntartani a jogállamiságot és biztosítani az igazságszolgáltatást a polgárok számára;

F.  mivel Alekszej Navalnij – kiemelkedő ügyvéd, a korrupcióellenes kampány szószólója, civil társadalmi aktivista – ellen jelenleg bírósági eljárás zajlik Oroszországban, elmondása szerint politikai indíttatású vádakkal, amelyeknek célja, hogy a kormánnyal szemben álló egyik leghíresebb ellenzékiként megbüntessék; mivel Navalnij az orosz államapparátus legmagasabb szintjein mutatott rá az általánosan elterjedt korrupcióra;

G.  mivel az ügyészek továbbra is üldözik azon ellenzékieket, akik 2012. május 6-án, a Putyin elnök beiktatását megelőző napon részt vettek a „Milliók menetében”; mivel megbízható független források szerint a Bolotnaja téren tartott megmozdulást erőszakkal verte szét a rohamrendőrség, a résztvevőkkel szemben aránytalan erőt és önkényes erőszakot alkalmazva; mivel az Elnöki Emberi Jogi Tanács, az emberi jogi ombudsman és egy ismert közéleti személyiségekből álló független vizsgálóbizottság is az orosz hatóságokat és rendőrséget vádolja az erőszakos cselekedetekért;

H.  mivel az elmúlt hónapok során a politikai pártok regisztrációjáról, a nem kormányzati szervezetek finanszírozásáról, a gyülekezési jogról, a szélsőséges megnyilvánulásokról, a rágalmazásról és az internetes tartalomszűrés korlátozásáról szóló törvények elfogadása jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy Oroszországban egyre kedvezőtlenebb a civil társadalom fejlődéséhez szükséges környezet;

I.  mivel az orosz parlament 2012 júliusában olyan törvényt fogadott el, amely a politikai tevékenységet folytató és anyagilag külföldről támogatott nem kereskedelmi szervezeteket „külföldi ügynököknek” minősíti; mivel a nem kormányzati szervezetekről, valamint a gyülekezési szabadsághoz való jogról szóló törvényt a civil társadalom elnyomására, az ellentétes politikai nézetek elfojtására, valamint a nem kormányzati szervezetek, a demokratikus ellenzék és a média zaklatására használják fel;

J.  mivel a szövetségi hatóságok semmit sem tettek annak érdekében, hogy megakadályozzák a „homoszexuális propagandát” tiltó megkülönböztető jogszabályok hatálybalépését kilenc oroszországi régióban; mivel a Duma nemrégiben hasonló jogszabályt fogadott el nemzeti szinten;

K.  mivel az Elnöki Emberi Jogi Tanács tagjai elpanaszolták, hogy megfélemlítés, zaklatás éri őket, kihallgatják őket, munka- és lakóhelyükön házkutatást tartanak és ellenük az orosz bűnüldöző szervek egyéb intézkedéseket foganatosítanak;

L.  mivel az EU és Oroszország közötti kapcsolatok jövőbeli alakulására továbbra is rányomja a bélyegét, hogy Oroszország nem veszi teljes körűen figyelembe a demokratikus értékeket és nem erősíti a jogállamiságot;

1.  emlékeztet annak fontosságára, hogy Oroszország az Európa Tanács tagjaként teljes mértékben tartsa be nemzetközi jogi kötelezettségeit és az emberi jogok európai egyezményében és a polgári és politikai jogok nemzetközi egyezségokmányában rögzített alapvető emberi jogokat és jogállamiságot;

2.  aggodalmának ad hangot azzal kapcsolatban, hogy a közelmúltban elfogadott elnyomó törvények és ezeknek az orosz hatóságok általi önkényes érvényesítése gyakran a nem kormányzati szervek, civil aktivisták, az emberi jogok védelmezői és a kisebbségek zaklatásához vezet;

3.  mélységes aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy Oroszország nem tartja tiszteletben a szólás, a gyülekezés és az egyesülés szabadságának védelmére vonatkozó nemzetközi jogi kötelezettségeit, ami veszélyezteti az energikus orosz civil társadalom életképességét, illetve az Unióval történő együttműködését;

4.  ismételt csalódottságának ad hangot azon törvény miatt, amely a politikai tevékenységet folytató és az anyagilag külföldről támogatott nem kereskedelmi orosz szervezeteket „külföldi ügynököknek” minősíti; sürgeti az orosz hatóságokat, hogy hagyjanak fel a nem kormányzati szervezetek „külföldi ügynökökként” történő bejegyzésével, amelyhez az a törvény szolgál alapul, amely az állami ellenőrzést a nem kormányzati szervezetekre terjeszti ki a politikai tevékenységek homályos meghatározásával, a nem kormányzati szervezetek megbélyegzésével, ellenséges környezetet teremtve a civil társadalom számára;

5.  úgy véli, hogy a széles körben elterjedt, célzott és erélyes ellenőrzések, a vagyonelkobzások és az állítólagosan külföldről kapott finanszírozás miatt az orosz nem kormányzati szervezetekre és aktivistáikra kirótt közigazgatási bírságok elfogadhatatlanok és korlátozzák a gyülekezési szabadságot; bírálja továbbá a nemzetközi politikai alapítványokkal szembeni razziákat és a velük szemben alkalmazott nyomást; rendkívül sajnálatosnak tartja, hogy néhány nem kormányzati szervezet – például a szentpétervári Memorial – ellen már pert indítottak, illetve egyesek – például a GOLOS és a Levada Központ – ellen már ítélet is született; aggodalmának ad hangot, hogy az oroszországi demokrácia kiépítésén munkálkodó nemzetközi nem kormányzati szervezetek, köztük nemzetközi intézetek ellen is vizsgálatot indítottak;

6.  sürgeti az orosz hatóságokat, hogy orvosolják ezeket az aggodalmakat azáltal, hogy a fent említett jogszabályokat összhangba hozzák a nemzetközi előírásokkal, Oroszország emberi jogokra vonatkozó nemzetközi és alkotmányos kötelezettségvállalásaival, ideértve a saját alkotmányában foglaltakat is, mindenekelőtt a nem kormányzati szervezetek működése indokolatlan jogi, igazgatási és egyéb korlátozásainak megszüntetése révén;

7.  sürgeti a főképviselőt/alelnököt, az EKSZ-t és a Bizottságot, hogy a következő többéves pénzügyi keretről folytatott jelenlegi tárgyalások, illetve a programozási időszak alatt vegye figyelembe a civil társadalom romló helyzetét, az egyéb nemzetközi támogatók kényszerű visszalépését, valamint az EU általi támogatásra irányuló növekvő igényeket, illetve, hogy ennek megfelelően, jelentős mértékben növelje a nem kormányzati szervezetek és a civil társadalom uniós pénzügyi támogatását;

8.  mély aggodalmát fejezi ki a „homoszexuális propagandára” vonatkozó szövetségi jogszabály – amely növelheti az LMBTI személyek hátrányos megkülönböztetését és az ellenük irányuló erőszakot – elfogadásából eredő negatív következmények miatt;

9.  felhívja az orosz hatóságokat a politikai pluralizmus, a médiaszabadság, a jogállamiság, az igazságszolgáltatás függetlensége és pártatlansága, a szólás- és gyülekezési szabadság, beleértve az internetet is, a hatékony és független szakszervezetek, valamint a megkülönböztetésmentesség garantálására, mivel ezek a szükséges előfeltételei Oroszország olyan további fejlődésének és modernizációjának, amely során elismerik és védelmezik valamennyi állampolgár egyéni és kollektív jogait; emlékeztet arra, hogy a nemzetközi jogszabályok értelmében az államoknak kötelességük közvetlenül vagy közvetve támogatni a civil társadalmi tevékenységek finanszírozását, különösen a kedvező körülmények megteremtése révén, a civil társadalom függetlenségének akadályozása nélkül;

10.  mély aggodalmának ad hangot a politikai indíttatású perekről, tisztességtelen eljárásokról és súlyos bűncselekmények – többek között gyilkosságok, zaklatások és egyéb erőszakos cselekmények – kivizsgálásának elmulasztásáról szóló beszámolók kapcsán, amelyek a Magnyickij-, a Hodorkovszkij-, a Politkovszkaja- és egyéb ügyekben bizonyítást nyertek; sürgeti az orosz igazságügyi és büntetés-végrehajtási intézményeket, hogy feladataikat hatékonyan, pártatlanul és függetlenül hajtsák végre, hogy az elkövetőket bíróság elé állíthassák;

11.  emlékeztet a Szergej Magnyickij ügyében érintett orosz tisztviselőkkel szembeni közös vízumkorlátozások bevezetéséről szóló ajánlására, és felszólítja a Tanácsot és a Bizottságot, hogy a halála után bűnvádi eljárás alatt álló Magnyickij halálában érintett valamennyi tisztviselő, illetve az Oroszországban súlyos emberi jogi jogsértést elkövető többi személy vonatkozásában vezessen be az egész EU-ra kiterjedő vízumtilalmat és fagyassza be ezek EU-ban található pénzeszközeit; hangsúlyozza, hogy e személyek nem részesülhetnek az EU és Oroszország között létrejövő vízumkönnyítési megállapodás előnyeiből;

12.  sürgeti a tagállamokat, hogy könnyítsék meg és kedvezően értékeljék az oroszországi politikai üldözöttek vízumkérelmét;

13.  üdvözli, hogy Anna Politovszkaja meggyilkolásának ügyében nemrégiben – lelövése után több mint hat évvel – újra megindították a bírósági eljárást, de osztozik abban az aggodalomban, miszerint valószínűtlen, hogy a per során fény derül a gyilkosság elrendelőjének személyére;

14.  legmélyebb aggodalmának ad hangot Alekszej Navalnij ügye kapcsán, és sajnálatát fejezi ki az állítólagosan politikai indíttatású bűnvádi eljárás miatt; sürgeti az orosz hatóságokat, hogy minden jogot biztosítsanak számára, és hogy tárgyalása feleljen meg a tisztességes eljárás nemzetközileg elfogadott követelményeinek; e tekintetben felkéri az EU oroszországi delegációját és a tagállamok oroszországi misszióit, hogy kövessék figyelemmel az emberi jogok valamennyi védelmezőjének tárgyalását, ideértve Navalnij és mások ügyeit, különösen regionális szinten;

15.  sürgeti Oroszországot, hogy a „ Milliók menete” kapcsán adjon megbízást a Bolotnaja téri erőszakos cselekmények független kivizsgálására, és kiváltképp tisztázza a tüntetők ellen alkalmazott túlzott erőszakra vonatkozó állításokat; aggodalmát fejezi ki a Bolotnaja téri erőszakhoz kapcsolódó állítólagos politikai indíttatású bűnvádi eljárások miatt;

16.  sürgeti az orosz hatóságokat, hogy biztosítsák az offline és online sajtó és média szabadságát, ösztönözzék a sokszínű médiakínálat kialakulását, tegyék lehetővé a médiafórumok, az újságírók és bloggerek számára, hogy függetlenül betölthessék kulcsszerepüket az orosz társadalomban, védelmezzék az információ szabad áramlását és biztosítsák a véleménynyilvánítási szabadságot; hangsúlyozza az információ szabadságára vonatkozó jogszabályok jelentőségét, amelyek munkájuk elvégzéséhez elengedhetetlenek az újságírók és a civil társadalom, mint a demokrácia őrzői számára;

17.  felszólítja Oroszországot, hogy mindenben működjön együtt az ENSZ Emberi Jogi Bizottságának különleges eljárásaiban, többek között azáltal, hogy oroszországi országlátogatásra irányuló állandó meghívást ad ki, illetve kedvező választ ad az ENSZ emberi jogi védelmezők védelmével, a gyülekezés és egyesülés szabadságával, valamint a véleménynyilvánítás szabadságával foglalkozó különmegbízottjai folyamatban lévő oroszországi hozzáférési felkéréseire; felszólítja Oroszországot, hogy fogadjon el ajánlásokat – az Emberi Jogi Bizottság Oroszországra vonatkozó egyetemes időszakos felülvizsgálata keretében – a nem kormányzati szervezetek munkáját érintő jogszabályok visszavonására vagy felülvizsgálatára, illetve az emberi jogi munkavégzés akadályozásának megszüntetésére;

18.  felszólítja a Tanácsot, hogy a Külügyek Tanácsa keretében fogadja el az oroszországi emberi jogi helyzetre vonatkozó következtetéseket, amelyek kulcsfontosságú támogatást nyújtanának mindazok számára, akik Oroszországban az emberi jogok védelmén munkálkodnak, ugyanakkor arra köteleznék a 27 EU-tagállamot és az uniós intézményeket, hogy közös üzenetet és megközelítést fogalmazzanak meg az oroszországi emberi jogi helyzet tekintetében;

19.  sürgeti Oroszországot, hogy minden lehetséges intézkedést hozzon meg annak biztosítására, hogy az Elnöki Emberi Jogi Tanács valamennyi tagját és általánosságban az oroszországi emberi jogok védelmén munkálkodókat megóvják a zaklatástól és a megfélemlítéstől;

20.  szorgalmazza, hogy a Tanács és a Bizottság elnöke, valamint az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője / az Európai Bizottság alelnöke továbbra is kövessék szoros figyelemmel ezeket az ügyeket, vessék fel a kérdéskört az Oroszországgal közös különböző fórumokon és találkozókon, és tegyenek jelentést a Parlamentnek az orosz hatóságokkal folytatott párbeszédről;

21.  utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Bizottság alelnökének/az Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének, a Tanácsnak, a Bizottságnak, a tagállamok kormányainak és parlamentjeinek, Oroszország kormányának és parlamentjének, az Európa Tanácsnak, valamint az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetnek.

(1) HL C 188. E, 2012.6.28., 37. o.
(2) Elfogadott szövegek, P7_TA(2012)0352.
(3) Elfogadott szövegek, P7_TA(2012)0505.


Azerbajdzsán: Ilgar Mammadov ügye
PDF 131kWORD 25k
Az Európai Parlament 2013. június 13-i állásfoglalása Azerbajdzsánról: Ilgar Mammadov ügye (2013/2668(RSP))
P7_TA(2013)0285RC-B7-0289/2013

Az Európai Parlament,

–  tekintettel az azerbajdzsáni helyzetről szóló, és különösen az emberi jogokra és a jogállamiságra vonatkozó korábbi állásfoglalásaira,

–  tekintettel a Bizottság alelnöke/az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője, Catherine Ashton, és Štefan Füle biztos 2013. február 9-i közös nyilatkozatára Tofiq Yaqublu újságíró és a Musavat ellenzéki párt elnökhelyettese, valamint Ilgar Mammadov, a Republikánus Alternatíva (REAL) párt vezetője és elnökjelöltje letartóztatásáról,

–  tekintettel Catherine Ashton és Füle biztos az azerbajdzsáni szólásszabadság korlátozásáról szóló, 2013. június 7-i közös nyilatkozatára,

–  tekintettel az Európa Tanács főtitkára, Thorbjørn Jagland 2013. május 3-i nyilatkozatára az Ilgar Mammadov elleni új vádakról;

–  tekintettel az Európa Tanács Helyi és Regionális Hatóságok Kongresszusának 2013. március 18-i nyilatkozatára,

–  tekintettel 52 azerbajdzsáni civil szervezet közös nyilatkozatára, amelyben Ilgar Mammadov és Tofiq Yaqublu szabadon bocsátását kérik;

–  tekintettel az EU és Azerbajdzsán közötti hivatalos kapcsolatra, amely 1999-ben kezdődött, és amelyet alátámaszt az európai szomszédságpolitika (ENP) cselekvési tervének végrehajtása, a keleti partnerség létrehozása, az EU-Azerbajdzsán társulási megállapodásról folyó tárgyalások és Azerbajdzsán részvétele az Euronest Parlamenti Közgyűlésen,

–  tekintettel az EU és Azerbajdzsán közötti társulási megállapodásról szóló jelenlegi tárgyalásokra,

–  tekintettel az uniós külpolitika digitális szabadságra vonatkozó stratégiájáról szóló, 2012. december 11-i állásfoglalására(1),

–  tekintettel az európai szomszédságpolitika keretében Azerbajdzsánról készült, 2012-re vonatkozó 2013. március 20-i országjelentésre,

–  tekintettel eljárási szabályzata 122 cikkének (5) bekezdésére és 110. cikkének (4) bekezdésére,

A.  mivel Ilgar Mammadovot, az ellenzéki REAL mozgalom vezetőjét, és az Európai Tanács bakui Politikai Tudományok Iskolájának igazgatóját, valamint Tofiq Yaqublut, a Musavat ellenzéki párt elnökhelyettesét az azerbajdzsáni hatóságok 2013. február 4-én letartóztatták és azóta jogtalanul fogva tartják; mivel Ilgar Mammadovot azzal vádolják, hogy zavargásokat szított Ismaili városában, miután ott járt;

B.  mivel kezdeti előzetes letartóztatását kétszer meghosszabbították azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy rács mögött tartsák a közelgő választások idején; mivel az újabb jelentések szerint Ilgar Mammadovot büntetőcellába helyezték, ami aggodalmat kelt azzal kapcsolatban, hogy elkülönítik őt a többi rabtól;

C.  mivel az európai szomszédságpolitikai cselekvési terv elfogadása ellenére az általános emberi jogi helyzet Azerbajdzsánban az utóbbi néhány évben folyamatosan romlott, a nem kormányzati szervezetekre és a független médiára egyre nagyobb nyomás nehezedik, megfélemlítik őket, ami széles körben félelmet kelt az ellenzéki erők és az emberi jogi jogvédők, valamint a fiatalokkal és a társadalmi hálózatokkal foglalkozó aktivisták körében, és a fiatal újságírókat öncenzúrásra kényszeríti;

D.  mivel Ilgar Mammadov letartóztatása előtt megerősítést nyert, hogy a REAL ellenzéki párt jelöltje lesz az azerbajdzsáni elnökválasztáson, amelyre 2013 októberében kerül sor;

E.  mivel Mammadov letartóztatását az emberijog-védők és a civil társadalom képviselői illegálisnak és politikai indíttatásúnak, valamint az ellenzék megfélemlítésére tett kísérletnek tartják;

F.  mivel az Európai Bizottság, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése és az uniós kormányok komoly aggodalmuknak adtak hangot az eset kapcsán;

G.  mivel az Unió mély aggodalmának adott hangot a szelektív igazságszolgáltatás politikai célokra való felhasználásával kapcsolatban;

H.  mivel az Európa Tanács bakui képviselőjét nem engedték be a 2013. februári előzetes bírósági tárgyalásra, továbbá az Európa Tanács követségének csoportja számára, akik nemrég tettek látogatást Azerbajdzsánban, nem engedélyezték Ilgar Mammadov meglátogatását;

I.  mivel – mind az online, mind az offline– sajtó és a média szabadsága a demokratikus és nyitott társadalom alapvető tényezője, valamint alapvető fontosságú az emberi jogok és a jogállamiság védelme szempontjából;

J.  mivel az újságírók, a bloggerek, az aktivisták és más független gondolkodók továbbra is a szólásszabadságuk súlyos korlátozását tapasztalják Azerbajdzsánban, és koholt vádak alapján indítanak ellenük eljárást, zaklatják, megfélemlítik őket, valamint fizikai támadásoknak vannak kitéve;

K.  mivel Baku központjában 2006 óta gyakorlatilag betiltották a tüntetéseket, és nemrég új, szigorúbb büntetéseket vezettek be és meghosszabbították a bírósági eljárás nélküli fogva tartás időtartamát az engedély nélküli nyilvános gyűlések szervezői és résztvevői számára;

L.  mivel az azerbajdzsáni hatóságok nemrégiben kérelmezték az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet bakui missziójának leminősítését „projektkoordinációs iroda” státuszba, amely arra tett kísérletnek tűnik, hogy korlátozzák az EBESZ várható kritikáját a 2013 októberére tervezett elnökválasztással kapcsolatban;

M.  mivel Azerbajdzsán parlamentje, a Milli Mejlis a vállalt kötelezettségek ellenére a büntető törvénykönyv olyan módosításait fogadta el, amelyek három évig terjedő börtönnel sújtják az online rágalmazást, amely tovább akadályozza a független, pártatlan média létrejöttéhez szükséges feltételek kialakulását Azerbajdzsánban;

N.  mivel Azerbajdzsán jelenleg tárgyalásokat folytat az Európa Tanács Velencei Bizottságával az ország rágalmazásra vonatkozó jogszabályainak reformjáról, amely szükséges az Emberi Jogok Európai Bírósága két, Azerbajdzsán elleni ítéletének végrehajtásához is; mivel azonban az Azerbajdzsáni Parlament új módosításokat fogadott el, amelyek megkönnyítik a rágalmazással kapcsolatos rendelkezések alkalmazását online véleménynyilvánítás esetén;

O.  mivel Azerbajdzsán tagja az Európa Tanácsnak és 2014-ben átveszi a soros elnökséget, valamint részes fele az emberi jogok európai egyezményének;

P.  mivel Azerbajdzsán tevékenyen részt vesz az európai szomszédságpolitikában és a keleti partnerségben, a társulási megállapodásról folyó tárgyalásokon, és a keleti partnerség együttműködési kezdeményezéseinek mélyítésében, alapító tagja az Euronestnek, továbbá elkötelezett az e két kezdeményezés alapvető elemét képező értékek, nevezetesen a demokrácia, az emberi jogok és a jogállamiság tiszteletben tartása mellett;

Q.  mivel Azerbajdzsán új törvényeket fogadott el, amelyek kiszélesítik a becsületsértések meghatározását, szigorítják a nem kormányzati szervezetek finanszírozására vonatkozó szabályokat, és sokkal szigorúbb intézkedéseket vezetnek be a nyilvános gyülekezéssel kapcsolatos jogsértések esetében;

R.  mivel Azerbajdzsán a 2012–2013-as időszakra az ENSZ Biztonsági Tanácsának nem állandó tagja, és elkötelezte magát az ENSZ emberi jogi chartájában és az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában foglalt értékek fenntartása mellett;

S.  mivel 2013 fontos választási év Azerbajdzsánban, és az ország elkötelezte magát a demokratikus választások általános feltételeinek javítása mellett;

1.  hangsúlyozza, hogy az emberi jogok, az alapvető szabadságjogok és a jogállamiság teljes körű tiszteletben tartása a keleti partnerség együttműködési keretének, valamint Azerbajdzsánnak az Európa Tanács és az EBESZ keretében tett kötelezettségvállalásai lényegét képezi;

2.  mélyen elítéli Ilgar Mammadov fogva tartását, és felhív azonnali és feltétel nélküli szabadon bocsátására, valamint az ellene folyó eljárás megszüntetésére, és sürgeti az azerbajdzsáni hatóságokat, hogy biztosítsák számára a vádak gyors, igazságos, átlátható és független vizsgálatát;

3.  felhívja az Európai Uniót, hogy segítse és továbbra is támogassa Azerbajdzsánt a demokrácia és a jogállamiság megszilárdítására, az igazságszolgáltatási és bűnüldözési rendszerek reformjára irányuló erőfeszítései során, különös tekintettel az emberi jogok védelmére;

4.  komoly aggodalmának ad hangot az emberi jogi aktivistáktól, valamint helyi és nemzetközi nem kormányzati szervezetektől a politikusok, aktivisták és újságírók elleni állítólagosan koholt vádak alkalmazásáról érkező jelentésekkel kapcsolatban;

5.  elítéli az ellenzéki pártok vezetői, tagjai, aktivistái, valamint újságírók, bloggerek megfélemlítését, letartóztatását, fogva tartását és büntetőeljárás alá vonását csupán nézeteik kifejezése és – a nemzetközi normák szerinti – alapvető jogaik és szabadságjogaik gyakorlása miatt;

6.  kéri az azerbajdzsáni hatóságokat, hogy kétséget nem hagyó módon tiszteljék a – mind online, mind offline – sajtó és a média szabadságát, és biztosítsák a véleménynyilvánítás szabadságát;

7.  kéri az azerbajdzsáni hatóságokat a rágalmazásra vonatkozó jogszabályok reformjára, biztosítva, hogy a rágalmazást megfelelő bírságok kirovásával, és ne bebörtönzéssel büntessék;

8.  kéri a hatóságokat, hogy biztosítsák a gyülekezési szabadsághoz való jog teljes tiszteletben tartását az azerbajdzsáni nép számára;

9.  támogatja a folyamatban lévő tárgyalásokat, és emlékeztet azon álláspontjára, hogy az EU és Azerbajdzsán közötti, jelenleg tárgyalt társulási megállapodásnak magában kell foglalnia az emberi jogok védelmére és előmozdítására vonatkozó záradékokat és referenciaértékeket − különös tekintettel a média szabadságára és a véleménynyilvánítás, a gyülekezés és az egyesülés szabadságára vonatkozó jogra −, amelyek megfelelnek az Azerbajdzsán alkotmányában foglalt elveknek és jogoknak és az Azerbajdzsán által az Európa Tanácson és az EBESZ-en belül tett kötelezettségvállalásoknak;

10.  felszólítja az azerbajdzsáni hatóságokat, hogy a választójogról, a gyülekezés szabadságáról, az egyesülés szabadságáról és a média szabadságáról szóló jogszabályokat igazítsák hozzá a nemzetközi normákhoz, és biztosítsák azok maradéktalan végrehajtását;

11.   kéri az Európai Külügyi Szolgálatot, hogy a „többet többért” elvet alkalmazza, külön figyelmet szentelve az inkluzív, szabad és tisztességes választásokra, a független törvényhozásra, a demokratikus reformokra, az alapvető jogokra és szabadságjogokra, és egyértelműen jelölje meg a reformok elmulasztásának következményeit;

12.  sürgeti az azerbajdzsáni hatóságokat, hogy fokozzák erőfeszítéseiket az igazságszolgáltatási rendszer minden téren, a büntetőjogi felelősségre vonás, a tárgyalás, az ítélkezés, a fogva tartás és a jogorvoslat terén történő megreformálása érdekében;

13.  kéri az Európai Bizottság elnökét, Barroso urat, hogy tegye szóvá az EU emberi jogi aggályait Azerbajdzsánnal kapcsolatban Alijev elnök tervezett brüsszeli látogatásának alkalmával, a keleti partnerség legutóbbi országjelentésében foglaltak alapján;

14.  támogatja az Európai Külügyi Szolgálat munkáját, és felhívja a bakui uniós küldöttséget, hogy továbbra is kísérje szoros figyelemmel az emberi jogi aggályokat a közelgő választási ciklus során, támogatva az emberi jogi aktivistákat, a civil társadalom által szervezett rendezvények felkeresésével, és felszólalva az érdekükben, szorosan figyelemmel kísérve a bírósági tárgyalásokat, és támogatva a média szabadságát, ezen belül követelve a független rádiók és televíziók adásainak zavartalan közvetítését a választási kampány időszakában;

15.  sürgeti az azerbajdzsáni hatóságokat, hogy feltétel nélkül engedélyezzék az Azerbajdzsáni Emberi Jogok Házának újranyitását, és további halogatás nélkül, illetve az adminisztratív akadályok felszámolásával vegyék nyilvántartásba a Választási Megfigyelés és Demokratikus Tanulmányok Központját és az Emberi Jogi Klubot.

16.  felszólítja az azerbajdzsáni hatóságokat, hogy hajtsák végre az Emberi Jogok Európai Bírósága Azerbajdzsánra vonatkozó ítéleteit;

17.  utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást az Európai Külügyi Szolgálatnak, az Európai Tanácsnak, az Európai Bizottságnak, az Azerbajdzsáni Köztársaság és az uniós tagállamok kormányainak és parlamentjeinek, az Európa Tanácsnak, az EBESZ-nek és az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának.

(1) Elfogadott szövegek, P7_TA(2012)0470.


A muzulmán rohingyák helyzete
PDF 225kWORD 28k
Az Európai Parlament 2013. június 13-i állásfoglalása a muzulmán rohingják helyzetéről (2013/2669(RSP))
P7_TA(2013)0286RC-B7-0295/2013

Az Európai Parlament,

–  tekintettel a Burmáról/Mianmarról szóló korábbi állásfoglalásaira, különösen a 2012. április 20-i(1), a 2012. szeptember 13-i(2) és a 2012. november 22-i(3) állásfoglalására,

–  tekintettel az általános tarifális preferenciák Mianmar/Burma számára történő visszaállításáról szóló 2013. május 23-i állásfoglalására(4),

–  tekintettel az uniós Külügyek Tanácsa Mianmarról/Burmáról szóló 2013. április 22-i következtetéseire,

–  tekintettel Catherine Ashton főképviselőnek az ENSZ-közgyűlés mianmari emberi jogi helyzetről szóló határozatával kapcsolatos 2012. november 27-i nyilatkozatára,

–  tekintettel Catherine Ashton uniós főképviselő szóvivőjének a mianmari/burmai kormány és a Kacsin Függetlenségi Szervezet között létrejött megállapodásról szóló 2013. június 1-jei nyilatkozatára,

–  tekintettel Krisztalina Georgieva nemzetközi együttműködésért, humanitárius segítségnyújtásért és válságkezelésért felelős biztosnak a muzulmán rohingják helyzetével kapcsolatban tett 2012. augusztus 9-i nyilatkozatára,

–  tekintettel az Európai Parlament Emberi Jogi Albizottságának 2013. április 3–5. között Burmában/Mianmarban tett látogatásáról készült végső jelentésre,

–  tekintettel a 2010. április 26-i 2010/232/KKBP tanácsi határozatban kinyilvánított és legutóbb a 2011. október 27-i 1083/2011/EU tanácsi rendeletben módosított európai uniós korlátozó intézkedésekre,

–  tekintettel Catherine Ashton főképviselő szóvivőjének a burmai/mianmari Meiktila városában történt erőszakos összecsapásokról szóló 2013. március 23-i nyilatkozatára,

–  tekintettel Catherine Ashton főképviselő szóvivőjének azon jelentésekről szóló 2013. április 2-i nyilatkozatára, amelyek szerint egy burmai muzulmán iskolában kitört lövöldözésben 13 gyermek vesztette életét,

–  tekintettel az 1948. december 10-i Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatára,

–  tekintettel a Polgári és Politikai Jogok 1966. évi Nemzetközi Egyezségokmányára,

–  tekintettel a menekültek helyzetére vonatkozó, 1951. évi ENSZ-egyezményre és annak 1967. évi jegyzőkönyvére,

–  tekintettel az ENSZ-közgyűlés mianmari emberi jogi helyzetről szóló, 2012. december 24-i 67/233 számú határozatára,

–  tekintettel az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága délkelet-ázsiai kormányokhoz intézett, arra irányuló 2012. november 13-i felhívására, hogy tartsák nyitva határaikat a tengeren át érkező burmai menekültek előtt,

–  tekintettel az ENSZ különmegbízottjának a burmai/mianmari emberi jogi helyzetről szóló 2013. március 6-i jelentésére, valamint az arról szóló 2013. június 11-i nyilatkozatára, hogy „az Arakan államban élő rohingják ellen elkövetett emberi jogi jogsértések széleskörűek és rendszeresek”,

–  tekintettel Ang Szán Szu Csínak a muzulmán rohingják esetében alkalmazott „két gyermek politikáról” szóló 2013. május 27-i nyilatkozatára, valamint az arról szóló nyilatkozatára, hogy „az Arakan államban élő rohingják ellen elkövetett emberi jogi jogsértések széleskörűek és rendszeresek”,

–  tekintettel a 2011. novemberi ASEAN-csúcsértekezleten hozott döntésre, mely szerint az ASEAN elnökségét 2014-ben Burma/Mianmar tölti be,

–  tekintettel a Human Rights Watch „Csak az ima segíthet – A muzulmán rohingjákkal szemben elkövetett emberiesség elleni bűncselekmények és etnikai tisztogatás Burma Arakan államában” című 2013. április 22-i jelentésére,

–  tekintettel eljárási szabályzata 122 cikkének (5) bekezdésére és 110. cikkének (4) bekezdésére,

A.  mivel – különösen lakóhelyek és vallási helyszínek lerombolása, tömeges letartóztatások és önkényes bebörtönzések, kínzások, nemi erőszak, valamint a szabad mozgás, a házassági jogok és az oktatáshoz való hozzáférés korlátozása révén – tovább fokozódik a rohingja kisebbség üldözése és a vele szembeni erőszak;

B.  mivel az Arakan államban kezdődött vallási erőszak továbbterjedt az országra; mivel a 2013 márciusa és májusa közötti időszakban több muzulmánellenes támadásról érkeztek hírek Yangon körzetéből, Mandalayból és Peguból, valamint Kacsin és Shan államból, amelyek során 46 ember veszítette életét, és több mint 14 000-en kényszerültek elhagyni lakóhelyüket;

C.  mivel a vallási csoportok közötti erőszak immár Burma újabb térségére terjedt át, miután 2013. május 28-án a Shan állambeli Lashio városában egy csoport boltokat gyújtott fel, 2013. június 4-én pedig három rohingja nőt öltek meg rendőrök Parein településen, amikor összetűzésre került sor a menekült kisebbség szálláshelyénél;

D.  mivel több mint 130 000 lakóhelyét elhagyni kényszerült rohingja továbbra is táborokban és egyéb helyeken tartózkodik, a burmai/mianmari kormány pedig csak korlátozott és nem megfelelő humanitárius hozzáférést biztosít a veszélyeztetett rohingja lakossághoz; mivel sok rohingja az áradások által gyakran sújtott területekre szorul, ahol ki vannak téve a monszunesőknek és a ciklonoknak; és mivel nem tudnak visszatérni otthonaikba a folytatódó erőszak, lakhelyük lerombolása, vagy amiatt, hogy a táboraikat őrző biztonsági erők nem engedik őket távozni;

E.  mivel több tízezer rohingja a tengeren át menekült az üldöztetés elől, és mivel több százan vesztették életüket elsüllyedő csónakokban, vagy amiatt, hogy visszaszorították őket a tengerbe; mivel a jelentések szerint közel 1700 Burmából menekülő rohingját borzalmas körülmények között tartanak fogva thaiföldi idegenrendészeti börtönökben;

F.  mivel a vallási csoportok közötti, Arakan állambeli erőszak kivizsgálására 2012 augusztusában megalakult független vizsgálóbizottság 2013. április 23-án jelentést adott ki, amelyben ajánlásokat fogalmazott meg a feszültség enyhítése érdekében, ugyanakkor nem ismerte el a rohingja identitást, nem számoltatott el senkit a zavargások során elkövetett emberi jogi jogsértések miatt, a muzulmán és a buddhista közösségek „ideiglenes különválasztása” mellett foglalt állást, és javasolta a muzulmánokat érintő elfogadhatatlan születésszabályozási programok végrehajtását;

G.  mivel bár Thein Szein burmai elnök egy 2013. május 6-i beszédében ígéretet tett arra, hogy kormánya biztosítja a muzulmánok alapvető jogait Arakan államban, és tett bizonyos lépéseket a polgári szabadságjogok országon belüli kiterjesztése érdekében, a rohingják drámai helyzete és általában véve az etnikumok közötti viszonyok alááshatják az egész burmai/mianmari reformfolyamatot; mivel hiteles, független jelentések rámutatnak, hogy a burmai hatóságok közreműködnek a rohingja lakossággal szembeni, emberiesség elleni bűncselekményekben, amelyek következtében Arakan állam jelentős része vallási választóvonalak mentén ketté van szakítva;

H.  mivel a burmai/mianmari kormány nemrégiben bejelentette, hogy ismételten bevezeti a „két gyermek” politikát; mivel ezt az ENSZ burmai/mianmari emberi jogi különmegbízottja, Tomás Ojea Quintana elítélte, tekintve, hogy diszkriminatív és kényszerítő intézkedést jelent az Arakan állambeli rohingjákkal szemben, amely sérti a rohingják alapvető emberi jogait, valamint Burma nemzetközi emberi jogi kötelezettségeit és vállalásait;

I.  mivel a nemzetközi közösség nyomatékosan felszólította a burmai kormányt, hogy a rohingják hontalan státuszának megszüntetése érdekében vizsgálja felül az 1982-es állampolgársági törvényt, és foglalkozzon a rohingja lakossággal szemben alkalmazott hátrányos megkülönböztetés régóta fennálló problémájának gyökereivel;

J.  mivel 2012 júniusában letartóztatták és 17 évi börtönre ítélték dr. Tun Aungot, egy Arakan államból származó 65 éves orvost és köztiszteletben álló közösségi vezetőt olyan vádakkal, amelyek mögött számos emberi jogi csoport, köztük az Amnesty International is politikai indítékok állnak;

K.  mivel a Human Rights Watch „Csak az ima segíthet – A muzulmán rohingjákkal szemben elkövetett emberiesség elleni bűncselekmények és etnikai tisztogatás Burma Arakan államában” című, 2013. április 22-én közzétett jelentése szerint a rohingjákkal szemben az elmúlt évben, állítólagosan állami szervek közreműködésével elkövetett erőszak emberiesség elleni bűncselekménynek és etnikai tisztogatásnak minősül; mivel a jelentés bizonyítékokat is közöl négy tömegsírról, amelyek 2012-ben jöttek létre Arakan államban;

L.  mivel az online és offline sajtó és média szabadsága alapvető szerepet játszik az emberi jogi jogsértések felfedésében és dokumentálásában, valamint a kormányok felelősségre vonásában;

M.  mivel az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata értelmében mindenkinek joga van az üldözés előli menedéket keresni;

1.  elítéli az emberi jogok súlyos megsértéseit és a Burmában/Mianmarban a muzulmán rohingják ellen elkövetett erőszakot, és felszólítja az összes felet, hogy tartózkodjanak az erőszak használatától;

2.  részvétét fejezi ki a burmai/mianmari erőszak és jogellenes üldöztetés áldozatainak;

3.  elismeri Thein Szein elnök és más burmai/mianmari reformerek lépéseit, amelyek az elmúlt évben demokratikus reformok bevezetését célozták; sajnálatát fejezi ki azonban amiatt, hogy a kormány képtelen volt megvédeni a rohingjákat a szervezett erőszaktól, és felszólítja a kormányt és a burmai/mianmari társadalom egészét, hogy haladéktalanul cselekedjenek az emberi jogi jogsértések megszüntetése érdekében, és állítsák bíróság elé az erőszakos támadások és egyéb kapcsolódó visszaélések elkövetőit;

4.  sürgeti Burma/Mianmar kormányát annak biztosítására, hogy a biztonsági erői minden tőlük telhetőt megtegyenek annak érdekében, hogy a muzulmán rohingjákat megvédjék az erőszakos cselekedetektől; kifejezi mély aggodalmát azokkal az állításokkal kapcsolatban, amelyek szerint a burmai biztonsági erők részt vettek az erőszakban, és ismételten nyomatékosan kéri, hogy az Egyesült Nemzetek segítségével végezzenek teljes körű és független vizsgálatot ezekkel az állításokkal kapcsolatban;

5.  hangsúlyozza, hogy sürgős fellépésre van szükség a lakóhelyét elhagyni kényszerült valamennyi személyt – különösen a muzulmán rohingjákat – Burmában/Mianmarban fenyegető humanitárius kockázatok elhárítása érdekében; ismételten felszólítja a burmai/mianmari kormányt, hogy biztosítson akadálymentes hozzáférést az ország összes területéhez, azon belül Arakan állam területéhez is az ENSZ-ügynökségek és a humanitárius nem kormányzati szervezetek, valamint az újságírók és diplomaták számára, korlátozások nélküli és teljes hozzáférést biztosítva a humanitárius segélyhez a konfliktusok és a vallási csoportok közötti erőszak által érintett valamennyi közösség számára; felszólítja a burmai hatóságokat, hogy sürgősen gondoskodjanak a rohingja menekülttáborokban tapasztalható körülmények javításáról;

6.  sürgeti a régió valamennyi országát, hogy feleljenek meg a menekültek jogaival kapcsolatos nemzetközi kötelezettségeiknek, nyissák meg a határokat a rohingja menedékkérők előtt, és biztosítsanak számukra legalább ideiglenes védelmet, és közben támogassák a burmai kormányt abban, hogy a kiváltó okokra hosszú távú, méltányos megoldásokat találjon;

7.  felszólítja a thaiföldi kormányt, hogy haladéktalanul szüntesse meg a legalább 1 700 rohingja menedékkérő embertelen fogva tartását, és biztosítsa számukra az ENSZ menekültügyi szerveihez való hozzáférést; sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy a thaiföldi kormány mindeddig nem engedélyezte az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának, hogy elvégezze a rohingja menedékkérők menekültügyi státusz megállapítása céljából történő vizsgálatát;

8.  sürgeti a burmai kormányt annak engedélyezésére, hogy az ENSZ Emberi Jogok Főbiztosának Hivatala felállíthasson egy irodát az országban, és további fiókirodákat vidéken, hogy lehetővé válhasson az ország emberi jogi helyzetének megfelelő nyomon követése;

9.  üdvözli Thein Szein elnök arra vonatkozó ígéretét, hogy az erőszak valamennyi elkövetőjét bíróság elé fogják állítani, valamint üdvözli elkötelezettségét a multikulturális, többnemzetiségű és többvallású társadalom iránt; felszólítja az elnököt, hogy tegyen további lépéseket a jogállamiság érvényesítése és az erőszakot kiváltó okok kezelése érdekében;

10.  üdvözli Thein Szein elnök 2013. június 4-i bejelentését, amely szerint az összes politikai foglyot szabadon fogják bocsátani Burmában/Mianmarban; megismétli azt az álláspontját, amely szerint a politikai foglyok – többek között Dr. Tun Aung – szabadon bocsátásának késedelem és feltételek nélkül, jogaik és szabadságaik teljes körű helyreállítása mellett kell megtörténnie;

11.  sürgeti a kormányt, hogy továbbra is törekedjen a feszültségek mögött rejlő okok tartós megoldására, ami magában foglalja a rohingják jogállása kérdésének megoldására irányuló intézkedéseket is; megismétli arra irányuló korábbi felhívását, hogy módosítsák vagy helyezzék hatályon kívül az 1982-es állampolgársági törvényt annak érdekében, hogy a rohingják egyenlő hozzáféréssel rendelkezzenek a burmai állampolgársághoz, ami jogokat és kötelezettségeket is magában foglal, és a módosított vagy helyettesített jogszabályt hangolják össze a nemzetközi emberi jogi normákkal és az országnak a gyermek jogairól szóló ENSZ-egyezmény 7. cikkében foglaltak szerinti kötelezettségeivel;

12.  bírálja Khin Yi burmai bevándorlási miniszter 2013. június 11-i nyilatkozatát, amelyben kifejezte a „két gyermek politika” visszaállítása iránti támogatását;

13.  üdvözli Ang Szán Szu Csí ellenzéki vezető közelmúltban tett nyilatkozatát, amelyben tiltakozik a „két gyermek politika” rohingják vonatkozásában való újbóli bevezetése ellen, és sürgeti a burmai kormányt, hogy ezt a rendeletet az egyéb kényszerítő vagy megkülönböztető politikákkal, szabályokkal, rendeletekkel vagy jogszabályokkal együtt haladéktalanul vonja vissza;

14.  hangsúlyozza a burmai lakosságnak – többek között a kisebbségeknek – a 2014-es választásokon való legteljesebb részvételét biztosító jogszabályi és közigazgatási változtatások megtételének jelentőségét;

15.  felszólítja az alelnököt/főképviselőt, hogy a Burmával/Mianmarral és a többi ASEAN-tagállammal fenntartott kapcsolatai lehető legmagasabb politikai szintjén foglalkozzon ezzel a kérdéssel;

16.  emlékeztet, hogy az Európai Unió nemrég visszaállította az általános preferenciarendszerét (GSP) Burmával/Mianmarral szemben; megismétli ezeknek a preferenciáknak az alapvető szabadságok és emberi jogok tiszteletére vonatkozó feltételeit; sürgeti a Bizottságot, hogy szorosan kövesse nyomon a burmai hatóságok által ezeknek a feltételeknek a tiszteletben tartásával kapcsolatban tett előrelépéseket;

17.  kéri a Bizottságot, hogy amennyiben felhatalmazáson alapuló jogi aktust nyújt be a Parlamentnek és a Tanácsnak az általános preferenciarendszer Burmával/Mianmarral szembeni 2013. december 31-ét követő folytatólagos alkalmazásáról, ehhez csatoljon olyan kísérő jelentést, amely bizonyítja, hogy az általános tarifális preferenciarendszerről szóló rendeletben felsorolt egyezményekben foglalt elvek nem kerülnek súlyosan és rendszeresen megsértésre, különös tekintettel a rohingjákra;

18.  kéri a Bizottságot, hogy gyakorlati és átfogó módon értékelje ki a tervezett kétoldalú beruházási megállapodás emberi jogi hatását, mielőtt kialakítja javaslatát a tárgyalási irányelvekről, és e folyamat során folytasson szoros konzultációt a Parlamenttel és a civil társadalommal;

19.  elvárja az Európai Külügyi Szolgálattól, hogy a Burmával/Mianmarral létesítendő emberi jogi párbeszéd folyamatáról rendszeresen konzultáljon a Parlamenttel, és adjon rendszeres tájékoztatást; felszólítja az Európai Külügyi Szolgálatot és a tagállamokat, hogy hozzák létre az emberi jogi normák pontos jegyzékét, amely alapján értékelni lehet a burmai hatóságok reformok terén tett előrelépését; hangsúlyozza, hogy a burmai vezetéssel fenntartott uniós kapcsolatok további fejlődését a kézzelfogható haladástól kell függővé tenni, különös tekintettel a rohingják helyzetére;

20.  kéri, hogy az év során egy későbbi időpontban létrehozandó EU–Burma munkacsoportban vegyen részt egy – a rohingjákat is képviselő – erős és látható civil társadalmi elem, és ezen erőfeszítések során építsenek az EU–Egyiptom munkacsoport tapasztalataira;

21.   utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak, a Bizottság alelnökének/az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőnek, a tagállamok kormányainak és parlamentjeinek, Burma/Mianmar kormányának és parlamentjének, az ASEAN főtitkárának, az ASEAN Emberi Jogi Kormányközi Bizottságának, az ENSZ mianmari emberi jogi különmegbízottjának, az ENSZ menekültügyi főbiztosának, az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának, valamint a régió egyéb államai kormányainak és parlamentjeinek.

(1) Elfogadott szövegek, P7_TA(2012)0142.
(2) Elfogadott szövegek, P7_TA(2012)0355.
(3) Elfogadott szövegek, P7_TA(2012)0464.
(4) Elfogadott szövegek, P7_TA(2013)0218.

Jogi nyilatkozat - Adatvédelmi szabályzat