Az Európai Parlament,

–  tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződés 21., 45., 47. és 151. cikkére, valamint az Európai Unió Alapjogi Chartájának 15., 21., 29., 34. és 45. cikkére,

–  tekintettel az Unió polgárainak és családtagjaiknak a tagállamok területén történő szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogáról szóló, 2004. április 29-i 2004/38/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvre(1), különösen annak 7. cikkére,

–  tekintettel a munkavállalók Unión belüli szabad mozgásáról szóló, 2011. április 5-i 492/2011/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletre(2),

–  tekintettel a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról szóló, 2004. április 29-i 883/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletre(3), valamint a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról szóló 883/2004/EK rendelet végrehajtására vonatkozó eljárás megállapításáról szóló, 2009. szeptember 16-i 987/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendeletre(4),

–  tekintettel „A munkavállalók szabad mozgásának megerősítése: jogok és jelentősebb fejlemények” című, 2010. július 13-i bizottsági közleményre (COM(2010)0373),

–  tekintettel az inaktív, EU-n belüli migránsokat megillető, tartózkodási hely alapján nyújtott sajátos, nem hozzájáruláson alapuló pénzbeli és egészségügyi ellátásokra vonatkozó jogosultságoknak a tagállamok szociális biztonsági rendszereire gyakorolt hatását vizsgáló, 2013. október 14-én közzétett tanulmányra,

–  tekintettel „Az uniós polgárok és családtagjaik szabad mozgása: Öt intézkedés a változás érdekében” című, 2013. november 25-i bizottsági közleményre (COM(2013)0837),

–  tekintettel Viviane Redingnek, a Bizottság alelnökének a Bel- és Igazságügyi Tanács 2013. december 5-i ülésén tett nyilatkozatára,

–  tekintettel Andor László biztos 2014. január 1-jei, a Romániából és Bulgáriából származó munkavállalók szabad mozgáshoz való jogát érintő korlátozások megszüntetéséről szóló nyilatkozatára,

–  tekintettel az Unió polgárainak és családtagjaiknak a tagállamok területén történő szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz való jogáról szóló 2004/38/EK irányelv alkalmazásáról szóló, 2009. április 2-i állásfoglalására(5),

–  tekintettel 2012. március 29-i állásfoglalására az uniós polgárságról szóló 2010. évi jelentésről: Az uniós polgárok jogainak érvényesítése előtt álló akadályok lebontása(6),

–  tekintettel eljárási szabályzata 110. cikkének (2) és (4) bekezdésére,

A.  mivel a szabad mozgáshoz való jog az Unióban elismert azon négy alapvető szabadság egyike, melyeket az Európai Unió működéséről szóló szerződés az uniós integráció egyik, az uniós polgársághoz közvetlenül kapcsolódó sarokköveként rögzít;

B.  mivel a szabad mozgás az Unió alapértékeihez tartozik, lehetőséget adva polgárainak, hogy megválasszák, hol szeretnének élni és dolgozni, emellett mobilitást és fejlődést létrehozva a munkaerőpiacon, az oktatási rendszerben és ezeken kívül is;

C.  mivel a mozgás szabadsága valamennyi európai polgár számára biztosított jog, függetlenül attól, hogy bizonyos tagállamok határellenőrzést hajthatnak végre a területükön uniós polgárok belépésekor; mivel az a tény, hogy nem minden tagállam része a schengeni térségnek, nem befolyásolja, hogy valamennyi uniós polgárnak joga van a szabad mozgáshoz az Unión belül;

D.  mivel az uniós polgárok a szabad mozgást úgy tekintik, mint az uniós polgársághoz legszorosabban kötődő jogot, mint az Unió legpozitívabb vívmányát, amely gazdasági előnyöket jelent országuk gazdasága számára;

E.  mivel az uniós munkavállalók ugyanúgy hozzájárulnak a fogadó ország szociális jóléti rendszeréhez, mint a hazai munkavállalók;

F.  mivel tapasztalható, hogy az uniós migráns munkavállalók szabad mozgása előnyös a fogadó ország fejlődése szempontjából egész Európában, különösen az egészségügy, a mezőgazdaság és az építőipar területén;

G.  mivel az uniós polgárok joga az Unión belül bárhol való tartózkodásához valamennyi uniós polgárra vonatkozik korlátozások nélkül, de a 2004/38/EK irányelv értelmében feltételekhez van kötve annyiban, hogy három hónap elteltével az érintett uniós polgárnak bizonyítania kell, hogy önállóan el tudja magát tartani, hogy ne jelentsen terhet a fogadó ország számára; mivel a munkavállalók szabad mozgása az uniós egységes piac sikerének egyik pillére; mivel az összes uniós polgár csupán 2,8%-a él a saját tagállamától eltérő uniós országban, ugyanakkor ezek az emberek kulcsfontosságú szerepet játszanak a belső piac sikerében és az európai gazdaság fellendítésében;

H.  mivel az egyenlőd bánásmód vagy a megkülönböztetésmentesség elve azt vonja maga után, hogy valamennyi uniós polgárnak ugyanazon jogai és kötelezettségei vannak, mint azon ország állampolgárainak, amelyben élnek (a 883/2004/EK és a 987/2009/EK rendeletek ezen az elven alapulnak); mivel valamennyi tagállam – ezen elvek tiszteletben tartása mellett – szabadon dönthet arról, hogy milyen szociális biztonsági ellátásokat nyújt és milyen feltételekkel; mivel a szociális biztonsági rendszerek koordinálására vonatkozó uniós előírások nem engedik meg a megkülönböztetést a szociális biztonsági ellátások tekintetében azon uniós polgárok esetében, akik munkavállalók, munkavállalók közvetlen hozzátartozói vagy szokásos tartózkodási helyük az adott tagállamban van;

I.  mivel a modern európai társadalom – különösen az ipari változás, a globalizáció, az új munkavégzési módozatok, a demográfiai változás és a közlekedési eszközök fejlődése miatt – nagyobb fokú mobilitást tesz szükségessé a munkavállalók körében;

J.  mivel a munkavállalók szabad mozgása mind az Unió, mind a tagállamok számára társadalmi-gazdasági értelemben pozitív példát jelent, ugyanis az az uniós integráció, a gazdasági fejlődés, a társadalmi kohézió, az egyéni szakmai fejlődés, a gazdasági válság kedvezőtlen hatásai elleni fellépés, valamint az Uniónak mint a világszintű kihívással való szembenézésre felkészült, erősebb gazdasági hatalom megszilárdításának egyik mérföldköve;

K.  mivel 2014. január 1-jétől hatályukat vesztették a bulgáriai és romániai munkavállalók szabad mozgásával kapcsolatos átmeneti rendelkezések;

L.  mivel a Tanács megerősítette a szabad mozgás iránti támogatását, és elismerte annak kölcsönös előnyeit, például a Bel- és Igazságügyi Tanács közelmúltbeli ülésein (2013. október 8., 2013. december 5–6.);

M.  mivel az európai választások közeledtével az uniós polgárok szabad mozgása kampánytéma lett bizonyos politikai pártok számára; mivel fennáll a veszélye annak, hogy ha nem foglalkoznak vele ésszerűen, ez a vita bizonyos tagállamokból származó uniós polgárok vagy az uniós migráns munkavállalók bűnbakként való megjelöléséhez, valamint a rasszizmus és az idegengyűlölet növekedéséhez vezet; mivel egyes magas beosztású európai politikusok a közelmúltban számos olyan kijelentést tettek, amely sérti a szabad mozgáshoz való jogot;

N.  mivel a Bizottság közelmúltbeli tanulmányai kimutatták, hogy a migráns munkavállalók nettó befizetői a fogadó országok gazdaságának és költségvetésének; mivel a migráns munkavállalók csoportja adók és társadalombiztosítás formájában többet fizet be a fogadó országok költségvetésébe, mint amennyi juttatást kap, miközben az inaktív uniós migráns munkavállalók egészségügyi kiadásai a fogadó állam egészségügyi kiadásainak teljes összegéhez (0,2%) vagy gazdasági termeléséhez (a GDP 0,01%-a) képest nagyon alacsonyak, és az uniós polgárok a nem hozzájáruláson alapuló jogosultságok kedvezményezettjeinek rendkívül kis hányadát teszik ki;

1.  felszólítja a tagállamokat, hogy tartsák be a Szerződésből eredő kötelezettségüket a mozgás szabadságára vonatkozó uniós szabályok terén, emellett biztosítsák, hogy valamennyi tagállam betartja az egyenlőség elvét és a mozgás szabadságához kötődő alapvető jogot;

2.  határozottan szembeszáll azzal a néhány európai vezető által képviselt állásponttal, amelyben változásokra, és a polgárok szabad mozgásának korlátozására szólítanak fel; felhívja a tagállamokat, hogy tartózkodjanak minden olyan fellépéstől, amely befolyásolhatja a szabad mozgáshoz való, alapvető uniós jogszabályokban rögzített jogot;

3.  elutasít az uniós migránsok számának korlátozására vonatkozó bármely javaslatot, mivel azok ellentmondanak a személyek szabad mozgása uniós szerződésben foglalt elvének; rámutat, hogy a munkavállalói mobilitás hozzájárul az európai gazdaság versenyképességéhez;

4.  felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat az uniós jogszabályok szigorú betartatására annak biztosítása érdekében, hogy valamennyi uniós munkavállaló egyenlő bánásmódban részesüljön, és ne érje őket megkülönböztetés a munkavállalás, a foglalkoztatási és munkafeltételek, a díjazás, az elbocsátás, valamint a szociális ellátások és adókedvezmények tekintetében, biztosítva ezzel a vállalatok közötti tisztességes versenyt; sürgeti emellett a nemzeti hatóságokat, hogy küzdjenek bármely indokolatlan, a munkavállalók szabad mozgáshoz való jogára vonatkozó szigorítás vagy akadály, illetve e munkavállalók bármiféle kihasználása ellen;

5.  emlékeztet arra, hogy a munkavállalók szabad mozgása az Unió minden polgára számára – lakóhelyétől függetlenül – jogot biztosít arra, hogy szabadon másik tagállamba költözzön munkavállalás céljából, és ebből a célból ott lakjon;

6.  üdvözli a COM(2013)0837 számú bizottsági közleményt, amely öt intézkedést vázol fel a tagállamok és helyi hatóságaik számára az uniós jogszabályok és eszközök legteljesebb mértékű alkalmazásának megkönnyítésére, és e tekintetben teljes mértékben támogatja a következő, a tagállamokkal együtt megvalósítandó fellépéseket: a tagállamok támogatása a névházasságok elleni küzdelemben (kézikönyv); a hatóságok támogatása az uniós szociális biztonsági koordinációs szabályok alkalmazásában (gyakorlati útmutató); a hatóságok támogatása a társadalmi befogadás kihívásaival való megfelelésben (pénzügyi támogatás); a bevált gyakorlatok cseréje a helyi hatóságok között; emellett a helyi hatóságok képzése és támogatása a szabad mozgásra vonatkozó uniós szabályok alkalmazása céljából;

7.  felhívja a tagállamokat, hogy ne alkalmazzanak megkülönböztetést az uniós migráns munkavállalókkal szemben, tévesen társítva a munkavállalás céljából való szabad mozgást a feltételezetten jogellenes társadalombiztosítási visszaélésekkel; hangsúlyozza, hogy az e terhekre hivatkozó tagállamok közül egyetlen sem tudott bizonyítékkal szolgálni a Bizottság kérésére;

8.  felhívja a Bizottságot, hogy módszeresen és alaposan ellenőrizze az uniós munkavállalók szabad mozgáshoz való jogának tiszteletben tartását; bátorítja a Bizottságot, hogy folytassa annak biztosítására irányuló jelenlegi erőfeszítéseit, hogy a tagállamok helyesen és teljesen átültessék és végrehajtsák a 2004/38/EK irányelvet, és hogy teljes mértékben éljen a kötelezettségszegési eljárás indításához való jogával;

9.  felszólítja a tagállamokat, hogy átlátható módon használják ki az európai alapok – például az Európai Szociális Alap és az Európai Regionális Fejlesztési Alap – által nyújtott forrásokat, ezzel előmozdítva az integrációt, a társadalmi befogadást és a szegénység elleni küzdelmet, valamint támogassák a helyi közösségek arra irányuló erőfeszítéseit, hogy küzdjenek a perifériára szorult polgárok számának bármilyen növekedése ellen;

10.  emlékezteti a tagállamokat, hogy társadalmi felelősségük fellépni a saját szociális jóléti rendszerükkel való visszaélések ellen, függetlenül attól, hogy saját állampolgáraik vagy más tagállam állampolgárai követik el; felhívja a tagállamokat, hogy tartsák be a 2004/38/EK irányelv rendelkezéseit, és lépjenek fel a lehetséges visszaélések ellen;

11.  utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak, valamint a tagállamok kormányának és parlamentjének.

(1) HL L 158., 2004.4.30., 77. o. (2) HL L 141., 2011.5.27., 1. o. (3) HL L 166., 2004.4.30., 1. o. (4) HL L 284., 2009.10.30., 1. o. (5) HL C 137. E, 2010.5.27., 6. o. (6) HL C 257. E, 2013.9.6., 74. o.