Az Európai Parlament,

–  tekintettel az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatára és az ENSZ egyéb emberi jogi egyezményeire és jogi eszközeire,

–  tekintettel az Egyesült Nemzetek kínzás és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó büntetések vagy bánásmódok elleni védelemről szóló, az ENSZ közgyűlése által 1975. december 9-én elfogadott nyilatkozatára(1),

–  tekintettel az ENSZ kínzás és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó büntetések vagy bánásmódok elleni egyezményére (CAT) és annak fakultatív jegyzőkönyvére (OPCAT),

–  tekintettel az ENSZ fogvatartottakkal való bánásmódra vonatkozó minimumszabályaira és az ENSZ más kapcsolódó, egyetemesen alkalmazandó normáira,

–  tekintettel az ENSZ kínzás és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmódok vagy büntetések elleni küzdelemmel foglalkozó különleges előadója által készített jelentésekre(2),

–  tekintettel az ENSZ Közgyűlésének kínzásról szóló határozataira,

–  tekintettel az ENSZ Kínzás Elleni Bizottságának a 2001. szeptember 11-i eseményekkel kapcsolatban 2001. november 22-én elfogadott nyilatkozatára, amely rámutat arra, hogy a nemzetközi jog abszolút jelleggel és eltérést nem engedve tiltja a kínzást, és bizalmát fejezi ki a tekintetben, hogy „az [egyezményben] részes államok által a nemzetközi terrorizmus fenyegetésével szemben tett válaszlépések összhangban állnak a kínzás elleni egyezmény ratifikálása által vállalt kötelezettségeikkel”,

–  tekintettel az ENSZ Közgyűlésének a halálbüntetés alkalmazására vonatkozó moratóriumról szóló, 2012. december 20-i határozatára(3),

–  tekintettel az ENSZ Közgyűlésének a gyermek jogairól szóló határozataira, valamint az ezzel kapcsolatos legutóbbi, 2012. december 20-án elfogadott határozatára(4),

–  tekintettel az emberi jogok európai egyezményére és különösen annak 3. cikkére, amely szerint „Senkit sem lehet kínzásnak, vagy embertelen, megalázó bánásmódnak vagy büntetésnek alávetni”,

–  tekintettel a kínzás és az embertelen vagy megalázó büntetések vagy bánásmód megelőzéséről szóló európai egyezményre,

–  tekintettel az ENSZ menekültek jogállásáról szóló, 1951. július 28-án elfogadott egyezményére(5),

–  tekintettel az Európa Tanács Kínzás, Embertelen vagy Megalázó Bánásmód vagy Büntetések Megelőzésére Létrehozott Európai Bizottságának 2013. november 6-án közzétett 23. általános jelentésére(6),

–  tekintettel a gyermek jogairól szóló egyezményre, valamint annak a gyermekkereskedelemről, gyermekprostitúcióról és gyermekpornográfiáról(7), illetve a gyermekek fegyveres konfliktusba történő bevonásáról szóló két fakultatív jegyzőkönyvére(8),

–  tekintettel az 1949. évi genfi egyezményekre és azok kiegészítő jegyzőkönyvére(9),

–  tekintettel a kínzás megelőzéséről és büntetéséről szóló, 1997-ben hatályba lépett Amerika-közi egyezményre(10),

–  tekintettel a Nemzetközi Büntetőbíróság Római Statútumára,

–  tekintettel a kínzás és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó büntetések vagy bánásmód hatékony kivizsgálásáról és dokumentálásáról szóló iránymutatásra (isztambuli jegyzőkönyv)(11),

–  tekintettel az Európai Unióról szóló szerződés (EUSZ) 21. cikkére,

–  tekintettel a Külügyek Tanácsa által 2012. június 25-én elfogadott, emberi jogokkal és demokráciával kapcsolatos uniós stratégiai keretre és cselekvési tervre(12),

–  tekintettel az EU harmadik országokra irányuló, a kínzással és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmóddal vagy büntetéssel kapcsolatos politikájáról szóló, 2012-ben aktualizált iránymutatásaira(13),

–  tekintettel az EU 2008. június 16-i, halálbüntetéssel kapcsolatos iránymutatásaira(14),

–  tekintettel az EU emberi jogokról és nemzetközi humanitárius jogról szóló iránymutatásaira(15),

–  tekintettel a Tanács által 2013. június 6-án elfogadott, „Az EU éves jelentése az emberi jogok és a demokrácia helyzetéről a világban 2012-ben” című jelentésre(16),

–  tekintettel „Az emberi jogok és a demokrácia helyzete a világban ” című 2011. évi éves jelentéséről és az Európai Unió ezzel kapcsolatos politikájáról szóló 2012. december 13-án elfogadott állásfoglalására(17),

–  tekintettel az EU emberi jogi stratégiájának felülvizsgálatáról szóló, 2012. december 13-i állásfoglalására(18),

–  tekintettel a foglyok CIA általi állítólagos szállításáról és európai országokban történő illegális fogva tartásáról szóló 2013. október 10-i állásfoglalására(19),

–  tekintettel a kínzással és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmóddal vagy büntetéssel kapcsolatos uniós iránymutatás végrehajtásáról szóló 2007-as tanulmányára(20),

–  tekintettel az egyes, a halálbüntetés, a kínzás vagy más kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmód vagy büntetés során alkalmazható áruk kereskedelméről szóló, 2005. június 27-i 1236/2005/EK tanácsi rendeletre(21),

–  tekintettel az egyes, a halálbüntetés, a kínzás vagy más kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmód vagy büntetés során alkalmazható áruk kereskedelméről szóló 1236/2005/EK tanácsi rendelet végrehajtásáról szóló 2010. június 17-i állásfoglalására(22),

–  tekintettel az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjéhez és az Európai Bizottság alelnökéhez, a Tanácshoz és a Bizottsághoz intézett, az EKSZ szervezetének és működésének 2013. évi felülvizsgálatáról szóló, 2013. június 13-i ajánlására(23),

–  tekintettel eljárási szabályzata 48. cikkére,

–  tekintettel a Külügyi Bizottság jelentésére, valamint a Fejlesztési Bizottság és a Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság véleményére (A7-0100/2014),

A.  mivel bár a kínzás és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmódok vagy büntetések abszolút tilalma kulcsfontosságú nemzetközi norma, amelyről az ENSZ-egyezmények és a regionális emberjogi egyezmények egyaránt rendelkeznek, a kínzás továbbra is világszerte létező jelenség;

B.  mivel a „kínzás” kifejezést ebben az állásfoglalásban az ENSZ fogalommeghatározása szerint kell érteni, és az magában foglalja a kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmódot vagy büntetést;

C.  mivel az ENSZ kínzás elleni egyezménye és annak fakultatív jegyzőkönyve olyan nemzetközi keretet hoztak létre, amelyben valódi lehetőség rejlik a kínzás felszámolásának irányába történő elmozdulásra, különösen a független és hatékony nemzeti megelőző mechanizmusok kialakítása révén;

D.  mivel az Unió megerősítette az emberi jogokkal kapcsolatos uniós stratégiai keretben tett, arra irányuló kötelezettségvállalást, hogy a továbbiakban is erőteljes kampányt folytat a kínzás, valamint a kegyetlen, embertelen és megalázó bánásmód ellen;

E.  mivel a kínzás és a bántalmazás, az embertelen vagy megalázó bánásmódok vagy büntetések felszámolása – az uniós fellépés más területeivel és eszközeivel szoros összefüggésben – az emberi jogokkal kapcsolatos uniós politika szerves részét képezi;

F.  mivel a kínzásról szóló uniós iránymutatásokat 2012-ben aktualizálták, míg a végrehajtási intézkedések utolsó átfogó és nyilvános áttekintésére és felülvizsgálatára 2008-ban került sor;

G.  mivel az aktualizált iránymutatások szerint a terrorizmus elleni küzdelem keretében a tagállamok elkötelezték magukat a kínzás és egyéb kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmódok vagy büntetések tilalmára vonatkozó nemzetközi kötelezettségek maradéktalan teljesítése iránt;

H.  mivel a kínzás lehet mind fizikai, mind lelki jellegű; mivel növekszik az olyan esetek száma, hogy a pszichiátriát kényszerítő eszközként alkalmazzák az emberi jogi jogvédők és a másként gondolkodók esetében, akiket pszichiátriai intézetekben helyeznek el azért, hogy megakadályozzák őket politikai és közösségi tevékenységük végzésében;

I.  mivel a tagállamok bíróságainak rendelkezniük kell a kínzások korábban el nem ítélt elkövetői elleni vádemelésre alkalmas eszközökkel, és mivel különös figyelmet kell fordítani az Európában a diktatúrák idején elkövetett kínzások eseteire, mivel sok ilyen bűncselekmény büntetlenül maradt;

J.  mivel a kínzás abszolút tilalmának eróziója számos országban állandó kihívásként van jelen a terrorizmus elleni intézkedések összefüggésében;

K.  mivel jelentős szakpolitikai kihívások merülnek fel a veszélyeztetett csoportok, és különösen a gyermekek sajátos védelmi igényei tekintetében;

L.  mivel egyes országok bűnüldöző szervei kihallgatási módszerként a kínzás alkalmazását választják; mivel a kínzás nem tekinthető elfogadható módszernek a bűncselekmények felderítéséhez;

1.  hangsúlyozza, hogy a kínzás tilalma a nemzetközi jog és a humanitárius jog értelmében, továbbá az ENSZ kínzás elleni egyezménye értelmében is abszolút; hangsúlyozza, hogy a kínzás az emberi jogok és alapvető szabadságok egyik legsúlyosabb megsértése, rettenetes károkat okoz több millió személynek és családjaiknak, és semmilyen körülmények között nem indokolható;

2.  üdvözli a kínzás felszámolásához fűződő három intézkedés felvételét az emberi jogokkal és demokráciával kapcsolatos uniós cselekvési tervbe, ugyanakkor hangsúlyozza, hogy az időben, a civil társadalommal partnerségben történő végrehajtásuk értékeléséhez egyedi és mérhető referenciaértékekre van szükség;

3.  elismeréssel adózik azoknak a civil társadalmi szervezeteknek, nemzeti emberi jogi intézményeknek, nemzeti megelőző mechanizmusoknak és egyéneknek, akik és amelyek a büntetlenség elleni harccal, valamint a kínzás és a megalázó bánásmód veszélyének világszerte történő aktív megelőzésével arra törekednek, hogy az áldozatoknak jogorvoslatot és kártérítést biztosítsanak;

4.  megjegyzi, hogy az ENSZ kínzás elleni egyezménye szerint a „kínzás” fogalma bármely olyan cselekményt jelent, amelyet „szándékosan, éles testi vagy lelki fájdalom vagy szenvedés kiváltása céljából alkalmaznak valakivel szemben, … ha az ilyen fájdalmat vagy szenvedést közfeladatot ellátó személy vagy hivatalos minőségében eljáró bármely más személy, vagy ilyen személy kifejezett vagy hallgatólagos ösztönzésére vagy ennek hozzájárulásával bárki más okozza”; úgy véli azonban, hogy azokban az esetekben is, amikor a kínzásra vagy más kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmódra vagy büntetésre nem állami vagy közhivatalnokok részvételével kerül sor, ugyancsak a megelőzésre, elszámoltathatóságra és rehabilitációra irányuló szakpolitikai intézkedéseket kell alkalmazni;

5.  határozottan bírálja, hogy a kínzás és a rossz bánásmód más formái továbbra is világszerte gyakoriak, és ismételten teljes mértékben elítéli az ilyen tetteket, amelyek mindenhol és mindenkor tilalom alatt állnak és tiltottnak is kell maradniuk, és ezért sohasem indokolhatók; megjegyzi, hogy a kínzásról szóló uniós iránymutatások végrehajtása továbbra sem megfelelő, és nem egyeztethető össze a kínzás kérdését prioritásként kezelő uniós nyilatkozatokkal és kötelezettségvállalásokkal; sürgeti, hogy az Európai Külügyi Szolgálat (EKSZ) és a tagállamok adjanak új lendületet az iránymutatások végrehajtásának, mégpedig a prioritások, a bevált gyakorlatok és a nyilvános diplomáciai lehetőségek azonosítása, az érintett érdekeltekkel – köztük a civil társadalmi szervezetekkel – folytatott konzultációk, valamint az uniós cselekvési tervben említett kínzáshoz fűződő kérdések végrehajtásának felülvizsgálata révén; felszólít ezzel összefüggésben a cselekvési tervben a kínzás felszámolásával kapcsolatos három intézkedés teljes körű és időben történő végrehajtására;

6.  javasolja, hogy a cselekvési terv küszöbön álló felülvizsgálata során határozzanak meg ambiciózusabb és konkrétabb intézkedéseket a kínzás felszámolására, amilyen például az információk és terhek hatékonyabb megosztása, valamint képzések és közös kezdeményezések megvalósítása az ENSZ helyi irodáival és az ENSZ érintett különleges előadóival, továbbá egyéb nemzetközi szereplőkkel, így például az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezettel (EBESZ) és az Európa Tanáccsal, továbbá a kínzás megelőzésére szolgáló regionális mechanizmusok kialakításához és megerősítéséhez nyújtott támogatás;

7.  üdvözli a kínzásról szóló uniós iránymutatások 2012. évi aktualizálását; hangsúlyozza ezen iránymutatások hatékony és eredményorientált végrehajtásának fontosságát más iránymutatásokkal és szakpolitikai kezdeményezésekkel összefüggésben;

8.  üdvözli, hogy az iránymutatások átfogó szakpolitikai megközelítést érvényesítenek, ideértve a kínzás hatékony megelőzésére és tilalmára szolgáló megfelelő jogszabályi és igazságügyi keretrendszer előmozdítását, a fogvatartási helyek felügyeletét, a büntetlenség kezelésére irányuló erőfeszítéseket, valamint a kínzás áldozatainak teljes és hatékony rehabilitációját is, amit hiteles, következetes és egységes intézkedések támasztanak alá;

9.  felszólítja a Tanácsot, az EKSZ-t és a Bizottságot, hogy tegyenek hatékonyabb lépéseket annak biztosítása érdekében, hogy a Parlamentet és a civil társadalmat bevonják legalább a kínzásról szóló uniós iránymutatás értékelésére irányuló munkába;

10.  megismétli, hogy a kínzás áldozatai számára mind az Unión belül, mind az azon kívül létrehozott rehabilitációs központok létfontosságúak, nemcsak az ilyen áldozatok fizikai problémáinak, de az általuk tapasztalt tartós lelki problémáknak a kezelésében is; üdvözli, hogy az Unió az egész világban pénzügyi támogatást nyújt a kínzás áldozatai részére létrehozott rehabilitációs központoknak, valamint javasolja, hogy e központok alkalmazzanak olyan multidiszciplináris megközelítést tevékenységük során, amely a tanácsadást, az orvosi kezeléshez való hozzáférést és szociális és jogi támogatást is magában foglalja; továbbra is úgy véli, hogy a harmadik országok ilyen központjai számára a Demokrácia és az Emberi Jogok Európai Eszköze (EIDHR) által biztosított finanszírozást még a jelenlegi pénzügyi és gazdasági válságban sem szabad csökkenteni, mivel ezen országok nemzeti egészségügyi ellátórendszerei gyakran nincsenek abban a helyzetben, hogy megfelelően kezeljék a kínzás áldozatainak sajátos problémáit;

11.  sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy 2008 óta nem került sor az iránymutatások végrehajtásának átfogó nyilvános áttekintésére és felülvizsgálatára, és hangsúlyozza az iránymutatások végrehajtásával kapcsolatos rendszeres és átfogó értékelés szükségességét;

12.  ajánlja, hogy az iránymutatásokat kísérjék részletes végrehajtási intézkedések, amelyeket eljuttatnak az EU misszióvezetőihez és a tagállamok harmadik országbeli képviseleteihez; felhívja a misszióvezetőket, hogy végrehajtási és nyomonkövetési jelentéseikbe foglalják bele a kínzás és a rossz bánásmód egyéni eseteit;

13.  hangsúlyozza, hogy a rendelkezésre álló politikai eszközökben és az uniós finanszírozású projektekkel való szinergiákban rejlő lehetőségek teljes körű kiaknázása érdekében az uniós politikának az uniós és tagállami szintű kezdeményezések és fellépések hatékony összehangolásán kell alapulnia;

14.  felszólítja a Bizottságot, az EKSZ-t és a tagállamokat, hogy rendszeres időközönként vizsgálják felül a kínzás vagy halálbüntetés során alkalmazható eszközök kereskedelmének tilalmáról szóló 1236/2005/EK tanácsi rendelet végrehajtását, valamint világszerte mozdítsák elő e rendelet alkalmazását, a kínzóeszközök tényleges tilalmának érvényesítésére szolgáló életképes modellként;

15.  tudomásul veszi a Bizottságnak az egyes, a halálbüntetés, a kínzás vagy más kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmód vagy büntetés során alkalmazható áruk kereskedelméről szóló 1236/2005/EK tanácsi rendelet módosításáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre irányuló javaslatát (COM(2014)0001); hangsúlyozza a közvetítői szolgáltatások, a technikai segítségnyújtás és az érintett áruk tranzitjának fontosságát; megismétli a Parlament korábbi felhívását a „kínzásra vonatkozó mindent átfogó végfelhasználási záradék” rendeletbe történő felvételére, amely lehetővé tenné a tagállamok számára, hogy előzetes információ alapján engedélyezzék vagy elutasítsák minden olyan tárgy kivitelét, amelynél jelentős annak a veszélye, hogy kínzás, bántalmazás vagy halálbüntetés során alkalmazzák;

16.  úgy véli, hogy mivel a halálbüntetés sérti a személyi sérthetetlenséghez és az emberi méltósághoz való jogot, összeegyeztethetetlen a kegyetlen, embertelen vagy megalázó büntetés nemzetközi jogi tilalmával, és felhívja az EKSZ-t, valamint a tagállamokat, hogy hivatalosan ismerjék el ezt az összeegyeztethetetlenséget, és ennek megfelelően módosítsák az Unió halálbüntetéssel kapcsolatos politikáját; hangsúlyozza, hogy a halálbüntetésről és a kínzásról szóló vonatkozó uniós iránymutatásokat horizontálisan kell értelmezni; sajnálatosnak véli a halálbüntetés végrehajtására váró fogvatartottak fizikai és lelki elszigetelését, valamint a rájuk gyakorolt nyomást; megismétli a halálbüntetés alkalmazása – ideértve a halálsor-szindrómaként ismert súlyos lelki traumát és fizikai állapotromlást –, valamint a kínzás és a kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmód vagy büntetés tilalma közötti kapcsolatról szóló, ENSZ-szintű átfogó jogi tanulmány elkészítése és egyeztetések szükségességét;

17.  támogatja a megkövezés azonnali betiltását; hangsúlyozza, hogy a megkövezés a kivégzés brutális formája;

18.  ösztönzi a Tanács kínzás elleni munkacsoportja által végzett tevékenység folytatását, ami új lendületet kölcsönözne az uniós iránymutatások végrehajtásának a prioritások, a bevált gyakorlatok és a nyilvános diplomáciai lehetőségek azonosítása révén, továbbá az érintett érdekeltekkel és a civil társadalmi szervezetekkel folytatott konzultációk, valamint a cselekvési tervben említett, kínzáshoz fűződő kérdésekhez kapcsolódó végrehajtás rendszeres felülvizsgálatához való hozzájárulás útján;

19.  aggodalmát fejezi ki különösen a börtönben lévő emberi jogi jogvédők – például a közösségi aktivisták, újságírók, emberi jogi ügyvédek és bloggerek – kínzásával kapcsolatban; elismeri, hogy gyakran az emberi jogokért és a demokráciáért folytatott harcban leginkább részt vevő személyek szenvednek a legtöbbet a jogellenes fogva tartás, a megfélemlítés, a kínzás és családjuk veszélyeztetett helyzete miatt; ragaszkodik ahhoz, hogy mind a helyszíni uniós missziók, mind a magas rangú uniós tisztviselők rendszeresen és következetesen vessék fel ezt a kérdést a harmadik országbeli kollégáikkal folytatott találkozóikon, és név szerint említsék meg a börtönben lévő emberi jogi jogvédőket;

20.  mélységes aggodalommal nyugtázza a titkos fogvatartási központok létezését, valamint a teljes elkülönítés és a magánzárkában történő hosszú idejű elzárás gyakorlatát több országban, amelyek a kínzás és a rossz bánásmód legaggasztóbb példái; úgy véli, hogy ezekről az esetekről rendszeresen említést kell tenni a nyilatkozatokban és a diplomáciai lépések során, és azokat fel kell venni az Unió és harmadik országok közötti emberi jogi párbeszédek és konzultációk alkalmával tárgyalt egyedi esetek listájára;

21.  megismétli a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban (KNDK) az emberi jogok széles körű és rendszeres megsértése – különösen a politikai foglyok és a KNDK-ba hazatelepített állampolgárok megkínzása és munkatáborba kényszerítése – miatti aggodalmát; felszólítja a KNDK hatóságait, hogy első lépéséként engedélyezzék, hogy független nemzetközi szakértők megvizsgálhassák a fogvatartási létesítmények valamennyi típusát;

22.  hangsúlyozza, hogy a kínzásnak, valamint a kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmód vagy büntetés gyakorlatainak abszolút tilalma alól semmilyen kivétel nem indokolható, és hogy az államok mindenkor – így a nemzetbiztonsági aggályokat és a terrorizmus elleni intézkedéseket érintő esetekben is – kötelesek biztosítékokat alkalmazni a kínzás és a bántalmazás elkövetésének megelőzése céljából, valamint kötelesek biztosítani a felelősségre vonhatóságot, továbbá a hatékony jogorvoslathoz és kártérítéshez való hozzáférést; aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy egyes államok a rendfenntartással összefüggő párhuzamos feladatokat bíznak katonai jellegű csoportokra, így kísérelve meg, hogy kitérjenek a nemzetközi kötelezettségeik elől; hangsúlyozza, hogy a tilalom az olyan információk továbbításra és felhasználására is vonatkozik, amelyeket kínzással szereztek meg, vagy amelyek feltehetően kínzást eredményeznek; emlékeztet arra, hogy a kínzás tilalma a nemzetközi emberi jogi szabályok és a nemzetközi humanitárius jog értelmében jogilag kötelező érvényű norma, ami azt jelenti, hogy békeidőben és háború idején egyaránt érvényes;

23.  aggodalmát fejezi ki a bizonyos országokban tapasztalható rendőri brutalitás miatt, és úgy véli, hogy e kérdés – különösen a békés tüntetések leverése kapcsán – központi helyet foglal el a kínzás és a megalázó bánásmód megelőzése terén, figyelembe véve, hogy az erőszak ilyen formája a nemzetközi jog fogalommeghatározásai szerint minimum rossz bánásmódnak, ha nem kínzásnak minősül;

24.  üdvözli az Európa Tanács és a Szövetség a Kínzás Megelőzéséért közös projektjét, amelynek célja az idegenrendészeti fogdákba tett látogatásokról a parlamenti képviselők részére szóló gyakorlati útmutató kidolgozása;

25.  felszólít a harmadik országokban tett rendszeres európai parlamenti küldöttségi látogatások részeként a fogvatartási létesítményekbe tett látogatásokról szóló, a parlamenti képviselők részére kidolgozott gyakorlati útmutató elfogadására; úgy véli, hogy az útmutatónak a potenciálisan gyermekeket és nőket is fogva tartó fogvatartási létesítményekbe és más helyszíneken tett látogatásokra vonatkozó konkrét útmutatást kell tartalmaznia, és az ENSZ emberi jogi megfigyeléssel kapcsolatos képzési kézikönyvével összhangban biztosítania kell a „ne tégy kárt” elv alkalmazását, különösen azért, hogy megakadályozza a fogvatartottakkal és családjaikkal szemben a látogatásokat követő megtorlást; kéri, hogy ilyen látogatásokra az érintett országban található uniós képviselettel, nem kormányzati szervezetekkel és a börtönökben tevékenykedő szervezetekkel konzultálva kerüljön sor;

26.  felhívja az EKSZ-t, az emberi jogi munkacsoportot (COHOM) és más érintett szereplőket, hogy közösen végezzenek felmérést a nemzeti megelőző mechanizmusok kialakításához és működéséhez nyújtott uniós támogatásról, valamint hogy a cselekvési terv előírásainak megfelelően azonosítsák a bevált gyakorlatokat;

27.  felhívja az EKSZ-t, a tagállamokat és a Bizottságot, hogy segítsék elő a független és hatékony nemzeti megelőző mechanizmusok kialakítását és működését, és különösen alkalmazottaik szakmai továbbképzését;

28.  felhívja az emberi jogi munkacsoportot, a kínzás elleni munkacsoportot és a Bizottság Belügyi Főigazgatóságát, hogy dolgozzanak ki intézkedéseket a kínzás megelőzésére szolgáló intézkedéseknek a szabadság, a biztonság és a jogérvényesülés megvalósítását célzó tevékenységekbe történő beillesztése tekintetében;

A védelmi hiányosságok kezelése, különös tekintettel a gyermekkínzásra

29.  különös aggodalmát fejezi a kiszolgáltatott csoportok tagjai – különösen a gyermekek – ellen elkövetett kínzások és rossz bánásmód miatt; felszólítja az Uniót, hogy hozzon politikai, diplomáciai és pénzügyi intézkedéseket a gyermekek kínzásának megakadályozása érdekében;

30.  felszólítja az Uniót, hogy foglalkozzon az emberi jogok megsértésének gyermekeket érintő különféle, különösen a gyermekkereskedelemmel, a gyermekpornográfiával, a gyermekkatonákkal, a katonai őrizetben tartott gyermekekkel, a gyermekmunkával, a gyermekboszorkányság vádjával és az internetes zaklatással összefüggő formáival – többek között az árvaházakban, a fogvatartási központokban és a menekülttáborokban – ha ezek kimerítik a kínzás fogalmát, és alkalmazzon hatékony biztosítékokat a gyermekek védelme érdekében minden olyan esetben, amikor a hatóságok bármilyen módon részt vesznek a gyermekeket érintő kínzásban;

31.  rámutat arra, hogy a kísérő nélküli migráns gyermekeket sohasem szabad visszaküldeni olyan országba, ahol fennáll annak a veszélye, hogy kínzás, illetve embertelen vagy megalázó bánásmód áldozataivá válhatnak;

32.  megjegyzi, hogy a gyermekek szabadságtól való visszaélésszerű megfosztása – különösen a migráns gyermekek biztonsági őrizete és fogva tartása tekintetében – a fogvatartási létesítmények túlzsúfoltságát, valamint a gyermekek ellen elkövetett kínzás és a velük szembeni rossz bánásmód növekedését eredményezték; felhívja a tagállamokat annak biztosítására, hogy a gyermekek szabadságtól való megfosztását – az egyetemes emberi jogi normák követelményeinek megfelelően – valóban csak legvégső esetben, a lehető legrövidebb ideig és mindig a gyermek érdekeinek figyelembevételével alkalmazzák;

33.  felhívja a tagállamokat egy gyermekbarátabb igazságügyi rendszer kialakítására, amely – többek között a fogvatartási központokban is – olyan ingyenes és bizalmas, gyermekbarát jelentéstételi mechanizmusokat foglal magában, amelyek nem csak jogaik érvényesítését, hanem a jogsértések bejelentését is lehetővé teszik a gyermekek számára;

34.  hangsúlyozza, hogy az Uniónak foglalkoznia kell a felnőttek és gyermekek olyan jellegű internethasználatával, amely más gyermekek lelki kínzására és a közösségi médián keresztül megvalósuló zaklatására irányul; megjegyzi, hogy a meglévő „Biztonságosabb internet” programja ellenére az internetes zaklatás jelenségével szembeni uniós válaszlépés nem megfelelő; rámutat az internetes zaklatás miatt gyermekek által elkövetett öngyilkossági esetek közelmúltbeli áradatára és arra, hogy az ezzel közvetlenül vagy közvetett módon összefüggésbe hozott, uniós tagállamokbeli szervereken tárolt honlapok továbbra is léteznek; ezért hangsúlyozza, hogy az Uniónak sürgősen egyértelműen és határozottan fel kell lépnie az internetes megfélemlítéssel és zaklatással, valamint az ezt elősegítő honlapokkal szemben;

35.  ajánlja, hogy az uniós szakpolitikai erőfeszítéseket összpontosítsák a kínzásnak áldozatul esett gyermekek olyan rehabilitációs és lelkisegély-központjainak kialakítására, amelyek a kulturális értékeket figyelembe vevő, gyermekbarát megközelítést érvényesítenek;

36.  ajánlja a gyermekkínzás felvételét a tervezett, gyermekek jogaival foglalkozó célirányos kampányba a cselekvési tervben foglaltak szerint;

37.  ajánlja, hogy az EKSZ és a Bizottság fordítsanak különös figyelmet a művészeket, újságírókat, emberi jogi jogvédőket, diákvezetőket, egészségügyi szakembereket és a más veszélyeztetett csoportokhoz – például etnikai, nyelvi, vallási és más kisebbségekhez –tartozó személyeket célzó kínzásra és kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmódra, különösen ha ezeket a személyeket fogva tartják;

38.  felhívja a Bizottság alelnökét / az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjét és az uniós küldöttségek vezetőit, hogy – a stratégiai keretben és a cselekvési tervben meghatározott módon – a harmadik országokkal folytatott megbeszéléseik során térjenek ki a kínzás nemi alapú formáinak kérdésére, és különösen a női nemi szervek megcsonkítására, valamint a korai vagy kényszerházasságokra, amelyek a lányokat különösen veszélyeztetett csoporttá teszik;

39.  felhívja az EKSZ-t és az emberi jogi munkacsoportot, hogy a kínzásról szóló uniós iránymutatások és a cselekvési terv küszöbön álló felülvizsgálata során kifejezetten foglalkozzanak a gyermekek kínzásával;

40.  aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy a nők különösen gyakran válnak sajátos jellegű kínzás és embertelen vagy megalázó bánásmód (erőszakos közösülés, nemi szervek megcsonkítása, sterilizáció, abortusz, erőszakos születésszabályozás és szándékos megtermékenyítés) áldozataivá, különösen fegyveres konfliktusokban, amelyek során e cselekményeket – még a kiskorúakkal szemben is – egyfajta háborús eszközként alkalmazzák;

41.  hasonlóképpen elítéli az egyes személyekkel szemben szexuális irányultságuk vagy nemi identitásuk miatt elkövetett kínzást, erőszakot vagy visszaélést;

42.  rámutat arra, hogy támogatni kell a konfliktushelyzetek során előforduló erőszak, valamint az ilyen helyzetekben a civil lakosság ellen elkövetett kínzás és rossz bánásmód megakadályozásáért tevékenykedő nem kormányzati szervezetek munkáját, és ennek érdekében fel kell hívni a fegyveres csoportok figyelmét a – különösen a nemi alapú erőszakkal kapcsolatos – nemzetközi humanitárius normák betartásának szükségességére;

Kínzás elleni küzdelem az Unió harmadik országokkal fenntartott kapcsolataiban

43.  felhívja az Európai Külügyi Szolgálatot, az Európai Unió emberi jogokért felelős különleges képviselőjét (EUKK) és az emberi jogi munkacsoportot annak biztosítására, hogy az emberi jogokkal kapcsolatos országstratégiák országspeficikus célkitűzéseket is tartalmazzanak, valamint a kínzás elleni küzdelemhez kapcsolódó referenciaértékeket, ideértve a különleges védelmet igénylő csoportok, így például a gyermekek, a nők, a lakóhelyüket elhagyni kényszerült személyek, a menekültek és a migránsok, valamint az etnikai hovatartozásuk, kasztjuk vagy kulturális hátterük, vallási vagy egyéb meggyőződésük, szexuális irányultságuk vagy nemi identitásuk miatt megkülönböztetéssel szembesülő egyének azonosítását is;

44.  felhívja az Uniót és a nemzetközi közösség egészét, hogy a menekültek jogállásáról szóló, 1951. július 28-i egyezménnyel összhangban tartsák tiszteletben a visszaküldés tilalmának elvét, amely szerint menedékkérőt nem lehet visszaküldeni olyan országba, ahol fennáll annak a veszélye, hogy kínzás, illetve embertelen vagy megalázó bánásmód áldozatává válhat;

45.  hangsúlyozza, hogy a kínzáshoz fűződő aggodalmak egyes országokban történő kezelése érdekében az emberi jogokkal kapcsolatos országstratégiáknak azonosítaniuk kell az egyes országokban a védelmi hiányosságokat, a megfelelő tárgyalópartnereket, valamint a kiinduló pontokat is, amilyen például az ENSZ-keretrendszer, a biztonsági ágazat reformja vagy az igazságügyi reform;

46.  javasolja, hogy az emberi jogokkal kapcsolatos országstratégiák foglalkozzanak a kormányzati ügynökségek által vagy a magánkeretek között alkalmazott erőszak és rossz bánásmód kiváltó okaival, és határozzák meg a segítségnyújtás iránti igényeket azzal a céllal, hogy uniós technikai segítséget nyújtsanak a kapacitásépítéshez, a jogrendszer reformjához és a képzéshez, hogy ezáltal elősegítsék a harmadik országok számára a nemzetközi kötelezettségek és normák betartását, különösen az ENSZ kínzás elleni egyezménye és annak fakultatív jegyzőkönyve aláírásával és ratifikálásával, valamint ezeknek a megelőzésre (különösen a nemzeti megelőző mechanizmusok (NPM-ek) kialakítására), a büntetlenség elleni harcra és az áldozatok rehabilitálására vonatkozó rendelkezéseinek betartásával összefüggésében;

47.  javasolja továbbá, hogy az emberi jogokkal kapcsolatos országstratégiák tartalmazzanak a nemzeti intézmények létrehozását és működését, vagy adott esetben megerősítését ösztönző olyan intézkedéseket – ideértve szükség esetén a pénzügyi és technikai segítségnyújtás lehetőségeit is –, amelyek segítségével hatékonyan megelőzhető a kínzás és a rossz bánásmód;

48.  hangsúlyozza, hogy az EKSZ-nek és az uniós küldöttségeknek elérhetővé kell tenniük a kínzás és bántalmazás áldozatai számára a harmadik országokban rendelkezésre álló támogatással és esetleges jogorvoslati lehetőségekkel kapcsolatos konkrét információkat;

49.  felhívja az EKSZ-t és az uniós küldöttségeket, hogy teljes körűen, ugyanakkor körültekintően, célirányosan és az országok sajátosságait figyelembe véve éljenek a rendelkezésükre álló, a kínzásról szóló uniós iránymutatásokban foglalt politikai eszközökkel – ideértve a nyilvános nyilatkozatokat, a helyi diplomáciai lépéseket, az emberi jogi párbeszédeket és a konzultációkat is – a figyelemnek az egyedi esetekre, a kínzás megelőzésével kapcsolatos jogi keretekre, valamint a kapcsolódó nemzetközi egyezmények ratifikálására és végrehajtására való ráirányítása céljából; felhívja az EKSZ-t és a tagállamokat, hogy térjenek vissza az általuk korábban követett gyakorlathoz és folytassanak a kínzással kapcsolatos tematikus kérdésekről szóló célzott globális kampányokat;

50.  felhívja az uniós helyi küldöttségeket és az uniós tagállamok helyi nagykövetségeit, hogy hajtsák végre a kínzásról szóló uniós iránymutatásokban foglalt rendelkezéseket, valamint az EKSZ-t és az emberi jogi munkacsoportot, hogy rendszeresen kövessék nyomon ezek végrehajtását;

51.  sürgeti az uniós küldöttségeket és a tagállamok nagykövetségeit világszerte, hogy szemináriumok, kiállítások és más események szervezésével minden évben emlékezzenek meg a kínzás áldozatai támogatásának nemzetközi napjáról (június 26.);

52.  felhívja az EKSZ-t és az az EU különleges képviselőjét (EUKK), hogy az Unió a harmadik országokkal folytatott emberi jogi párbeszédei és konzultációi során módszeresen térjen ki a kínzás és a bántalmazás kérdésére;

53.  javasolja, hogy a kínzással kapcsolatos kérdéseket helyezzék a helyi és regionális civil társadalmi fórumok és szemináriumok középpontjába, lehetőséget teremtve arra, hogy ezek eredményét a rendszeres emberi jogi konzultációk és párbeszédek során nyomon kövessék;

54.  felszólítja az Uniót, hogy az emberi jogokról folytatott párbeszédei során mozdítsa elő az ENSZ fogvatartottakkal való bánásmódra vonatkozó minimumszabályainak végrehajtását annak érdekében, hogy maradéktalanul tiszteletben tartsák a fogvatartottak veleszületett méltóságát, valamint az őket megillető alapvető jogokat és garanciákat, továbbá hogy a szabályok alkalmazása kiterjedjen a szabadságelvonást alkalmazó valamennyi intézményre, köztük az elmegyógyintézetekre és a rendőrőrsökre is;

55.  felhívja az uniós és a parlamenti küldöttségeket, hogy tegyenek látogatást börtönökben és más fogvatartási helyeken – ideértve a fiatalkorúak javítóintézeteit és más helyeket, ahol gyermekeket tarthatnak fogva – és végezzenek tárgyalás-megfigyelést olyan esetekben, amikor okkal feltételezhető, hogy a vádlottat kínzásnak vetették alá vagy bántalmazták, valamint egyes ügyekben kérjenek tájékoztatást és független vizsgálatot;

56.  felhívja az uniós küldöttségeket, hogy nyújtsanak támogatást a civil társadalom tagjainak, amennyiben megtiltják számukra a börtönök látogatását vagy a tárgyalások megfigyelését;

57.  felhívja az EKSZ-t, a Bizottságot és a tagállamokat, hogy teljesítsék a cselekvési tervben a független és hatékony nemzeti megelőző mechanizmusok kialakításának és működésének elősegítése tekintetében vállalt kötelezettségeiket; felhívja a tagállamokat, hogy gondosan és átlátható módon vizsgálják felül és elemezzék a meglévő nemzeti megelőző mechanizmusokat és a nemzeti emberi jogi intézményeket az Unióban és harmadik országokban, valamint azonosítsák ezek bevált gyakorlatait, és biztosítsák, hogy megjelenjenek bennük a gyermekjogi szempontok annak érdekében, hogy megerősítsék a meglévő mechanizmusokat, fejlesszék, és a partnerországok között is népszerűsítsék a szóban forgó példákat;

58.  felkéri az uniós küldöttségeket, hogy szólítsanak fel a fogva tartás végső eszközként történő alkalmazására, és keressenek alternatív megoldási lehetőségeket, különösen a kiszolgáltatott helyzetben lévő személyek, például a nők, gyermekek, menedékkérők és migránsok esetében;

59.  mély aggodalmát fejezi ki a közelmúltbeli jelentések miatt, hogy az Európai Unióban működő vállalatok az Egyesült Államokban a halálos injekciókhoz használt vegyi anyagokat szállítanak; üdvözli ezzel összefüggésben az egyes európai gyógyszeripari vállalatok által kialakított szerződéses kiviteli és ellenőrzési rendszert, amelynek célja annak biztosítása, hogy Propofol nevű terméket ne használják fel halálos injekciókban a halálbüntetést továbbra is alkalmazó országokban, többek között az Egyesült Államokban;

Uniós fellépések a többoldalú fórumokon és a nemzetközi szervezetekben

60.  üdvözli az Unió arra irányuló kitartó erőfeszítéseit, hogy az ENSZ Közgyűlés és az Emberi Jogi Tanács általi határozatok rendszeres elfogadását kezdeményezze és támogassa, továbbá hogy az ENSZ keretrendszerében a kérdést prioritásként kezelje; javasolja, hogy a főképviselő/alelnök és az EUKK tartson rendszeres kapcsolatot az ENSZ kínzással foglalkozó különleges előadójával az Unió harmadik országokkal fenntartott külpolitikai kapcsolatai tekintetében lényeges információk megosztása céljából; javasolja továbbá, hogy a Külügyi Bizottság és annak Emberi Jogi Albizottsága rendszeresen kérje fel az ENSZ kínzással foglalkozó előadóját, hogy tájékoztassa a Parlamentet az egyes adott országokra vonatkozóan a kínzásokkal kapcsolatos ügyekről;

61.  rámutat arra, hogy a Nemzetközi Bíróság Római Statútumának 7. és 8. cikke szerint a szisztematikusan és jelentős számban elkövetett kínzás háborús bűncselekménynek vagy emberiesség elleni bűncselekménynek minősülhet; fenntartja, hogy a védelmi felelősség arra kötelezi a nemzetközi közösséget, hogy megvédje az e bűncselekmények áldozatául eső lakosságot, és ennek megfelelően felszólít az ENSZ Biztonsági Tanácsa döntéshozatali eljárásának felülvizsgálatára, hogy el lehessen kerülni az eljárás holtpontra jutását a védelmi felelősséggel kapcsolatos ügyekben;

62.  felszólítja a harmadik országokat, hogy teljes körűen működjenek együtt az ENSZ különleges előadójával, a Kínzás Elleni Bizottsággal és a regionális kínzás elleni szervekkel, például az afrikai kínzások megelőzésével foglalkozó bizottsággal, a Kínzás Megelőzésére Létrehozott Európai Bizottsággal (CPT) és az Amerikai Államok Szervezetének (OAS) a szabadságuktól megfosztott személyekkel foglalkozó előadójával; arra ösztönzi a tagállamokat és az EKSZ-t, hogy a harmadik országokkal fenntartott kapcsolatokban módszeresen vegyék figyelembe a különleges előadó és más szervek nyomon követésre vonatkozó ajánlásait a rendszeres egyetemes emberi jogi helyzetértékelés folyamatának részeként;

63.  sürgeti az EKSZ-t, az EUKK-t és a tagállamokat, hogy prioritásként aktívan mozdítsák elő az ENSZ kínzás elleni egyezménye és annak fakultatív jegyzőkönyve ratifikálását és végrehajtását, valamint fokozzák a hatékony és független nemzeti megelőző mechanizmusok harmadik országbeli kialakításának és működésének elősegítésére irányuló erőfeszítéseiket;

64.  felhívja az EKSZ-t, a Bizottságot és a tagállamokat a kínzás megelőzésére szolgáló regionális mechanizmusok kialakításának és működésének támogatására, ideértve az afrikai kínzások megelőzésével foglalkozó bizottságot és az OAS szabadságuktól megfosztott emberekkel foglalkozó előadóját;

65.  felhívja az EKSZ-t, az EUKK-t és a Bizottságot, hogy növeljék a harmadik országok részére nyújtott támogatást, lehetővé téve számukra az ENSZ-egyezmény alapján létrehozott illetékes testületek, köztük a Kínzás Elleni Bizottság és ennek Megelőzési Albizottsága, a Gyermekjogi Bizottság és a nőkkel szembeni hátrányos megkülönböztetés kiküszöbölésével foglalkozó bizottság ajánlásainak hatékony végrehajtását;

66.  felhívja az EKSZ-t, hogy lehetőségeihez mérten nyújtson technikai segítséget a kínzás áldozatainak és családjaiknak rehabilitációjához abból a célból, hogy lehetővé tegye számukra életük újjáépítését;

67.  hangsúlyozza annak jelentőségét, hogy a tagállamok aktívan vegyenek részt a cselekvési terv rendelkezéseinek végrehajtásában és rendszeresen tájékoztassák az EKSZ-t az ezen a téren általuk tett intézkedésekről;

68.  felhívja az Uniót, hogy az Európa Tanács kínzás megelőzésével foglalkozó bizottságával (CPT) és az Európa Tanács emberi jogi biztosával hatékonyabban működjön együtt;

A demokrácia és az emberi jogok európai eszköze (EIDHR)

69.  üdvözli a Demokrácia és az Emberi Jogok Európai Eszköze – amely forrásainak 7 %-át különítették el kínzással kapcsolatos projektekre – keretében meglévő kezdeményezéseket és projekteket és hangsúlyozza, hogy továbbra is konkrét pénzösszegeket kell célzottan elkülöníteni a kínzás és a kegyetlen vagy megalázó bánásmód vagy büntetés elleni küzdelemre, előtérbe helyezve a figyelemfelhívást, a megelőzést, a büntetlenség kérdésének kezelését, valamint a kínzás áldozatainak társadalmi és lelki rehabilitációját, elsőbbséget adva az átfogó jellegű projekteknek;

70.  hangsúlyozza, hogy a következő programozási időszakban a projektekre elkülönített források tekintetében figyelembe kell venni a cselekvési tervben meghatározott kiemelt uniós célokat;

71.  felhívja a tagállamokat, hogy adjanak áttekintést a kínzás megelőzése és a rehabilitáció területére vonatkozó kétoldalú segítségnyújtási programjaikról a bevált gyakorlatok cseréje, a hatékony tehermegosztás és a Demokrácia és az Emberi Jogok Európai Eszközének projektjeivel való szinergiák és egymást kiegészítő jelleg kialakítása céljából;

Az uniós politika hitelessége, egységessége és következetessége

72.  felszólítja az Uniót és a tagállamokat, hogy hitelességük megteremtése érdekében mutassanak példát; felhívja ezért Belgiumot, Finnországot, Görögországot, Írországot, Lettországot, Litvániát és Szlovákiát, hogy kezeljék prioritásként az ENSZ kínzás elleni egyezménye fakultatív jegyzőkönyvének ratifikálását és alakítsanak ki független, megfelelő erőforrásokkal rendelkező és hatékony nemzeti megelőző mechanizmusokat; megjegyzi, hogy az egyedi bejelentések a kínzás és a rossz bánásmód megelőzésének fontos eszközei, valamint sürgeti a tagállamokat, hogy ismerjék el a kínzás elleni egyezmény 21. cikke szerinti hatáskört; felhívja az ENSZ gyermekek jogairól szóló egyezményében részes államokat, hogy ennek 3. jegyzőkönyvét írják alá és ratifikálják; felszólítja továbbá azt a 21 tagállamot, amelyek még nem ratifikálták a minden egyénnek az erőszakos eltüntetéssel szembeni védelméről szóló nemzetközi egyezményt, hogy azt sürgősen tegyék meg;

73.  felhívja azokat a tagállamokat, amelyek még nem nyilatkoztak a Kínzás Elleni Bizottság 22. cikk szerinti hatáskörének elismeréséről, hogy azt kezeljék prioritásként;

74.  felszólítja a nemzeti szintű megelőző mechanizmussal rendelkező tagállamokat, hogy folytassanak konstruktív párbeszédet a nemzeti megelőző mechanizmusra vonatkozó ajánlások, valamint az Európa Tanács kínzás megelőzésével foglalkozó bizottsága, az ENSZ Kínzás Elleni Bizottsága és annak Megelőzési Albizottsága ajánlásainak egységes és kölcsönösen kiegészítő jellegű végrehajtása céljából;

75.  sürgeti az Európai Uniót, hogy erősítse meg az emberi jogok egyetemes értékei iránti elkötelezettségét, valamint ennek kapcsán felszólítja, hogy használja fel a szomszédságpolitikát és a „többet többért” elvet arra, hogy a szomszédos országokat a kínzás elleni intézkedéseik megerősítésére irányuló reformok megkezdésére ösztönözze;

76.  sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy az uniós tagállamok rendkívül korlátozott támogatásban részesítik az ENSZ kínzás áldozatai számára létrehozott önkéntes alapját és az OPCAT speciális alapját; felszólítja a tagállamokat és a Bizottságot, hogy a cselekvési terv értelmében vállalt kötelezettségeikkel összhangban számottevő és rendszeres önkéntes hozzájárulásokkal támogassák e két alap munkáját;

77.  fenntartja, hogy az Uniónak határozottabb álláspontot kell képviselnie, és felszólítja az uniós intézményeket és a tagállamokat, hogy szilárdítsák meg elkötelezettségüket és a politikai akaratukat a halálbüntetésre vonatkozó egész világra érvényes moratórium bevezetése érdekében;

78.  felhívja a Bizottságot, hogy készítsen cselekvési tervet annak érdekében, hogy kialakítson egy mechanizmust olyan harmadik országbeli tisztviselők (köztük rendőrök, ügyészek és bírák) jegyzékbe vételére és célzott szankciókkal (pl. utazási tilalom, vagyonbefagyasztás) történő sújtására, akik közreműködtek az emberi jogok súlyos megsértésében, például a kínzás és kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmód alkalmazásában; hangsúlyozza, hogy a jegyzékbe való felvétel kritériumainak megfelelően dokumentált, egybehangzó és független forrásokon, illetve meggyőző bizonyítékokon kell alapulniuk, az érintettek számára jogorvoslati mechanizmusokat biztosítva;

79.  emlékeztet minden állam – többek közt az uniós tagállamok – azon kötelezettségére, hogy szigorúan tiszteletben kell tartaniuk a visszaküldés tilalmának elvét, amelynek értelmében nem toloncolhatják vagy adhatják ki a személyeket olyan államnak, amelyben fennáll üldöztetésük veszélye; úgy véli, hogy a befogadó országtól származó diplomáciai biztosítékok kérésének gyakorlata nem mentesíti a küldő államot kötelezettségei alól, és elítéli az ilyen gyakorlatokat, amelyekkel a kínzás és visszaküldés abszolút tilalmának megkerülésére törekednek;

80.  megjegyzi, hogy az EU – az ENSZ-szel szoros együttműködésben – fontos szerepet tölt be a világban a kínzás elleni küzdelem szempontjából; hangsúlyozza, hogy a kínzással kapcsolatos zéró tolerancia elvének megerősítése továbbra is az emberi jogokat és alapvető szabadságokat az Európai Unión belül és azon kívül előmozdító uniós politikák középpontjában áll; sajnálatát fejezi ki amiatt, hogy nem minden tagállam felel meg teljes mértékben az 1236/2005/EK tanácsi rendeletnek, és hogy néhány iparosodott országban működő vállalat olyan rendfenntartási és biztonsági eszközöket adhatott el jogellenesen harmadik országoknak, amelyeket kínzásra lehet használni;

81.  felszólítja a Tanácsot és a Bizottságot, hogy zárja le az 1236/2005/EK tanácsi rendelet aktuális felülvizsgálatát – annak mellékleteit is ideértve – azzal a céllal, hogy hatékonyabb végrehajtásra kerülhessen sor, összhangban az 1236/2005/EK tanácsi rendelet végrehajtásáról szóló, 2010. június 17-i állásfoglalásban ismertetett parlamenti ajánlásokkal; felhívja a tagállamokat, hogy teljes mértékben tartsák tiszteletben a rendeletben foglalt rendelkezéseket, és különösen valamennyi tagállam arra irányuló, a rendelet 13. cikke alapján fennálló kötelezettségét, hogy kellő időben éves tevékenységi jelentéseket készítsenek és tegyenek közzé, valamint információkat osszanak meg a Bizottsággal az engedélyekre vonatkozó határozatokról;

A kínzás elleni küzdelemmel és a fejlesztéspolitikával kapcsolatos megfontolások

82.  hangsúlyozza, hogy integrált és átfogó stratégiát kell kialakítani annak érdekében, hogy a kínzás ellen a kiváltó okok kezelése révén lehessen küzdeni; úgy véli, hogy ennek magában kell foglalnia az általános intézményi átláthatóságot és a bántalmazás elleni küzdelemre irányuló erősebb állami szintű politikai akaratot; hangsúlyozza, hogy nemzeti megelőző mechanizmusok kialakításával, illetve a helyi hatóságok és a nem kormányzati szervezetek megerősítése révén sürgősen kezelni kell a szegénységet, az egyenlőtlenséget, a megkülönböztetést és az erőszakot; hangsúlyozza, hogy az erőszak kiváltó okainak kezelése érdekében tovább kell fokozni az EU fejlesztési együttműködését és az emberi jogok tiszteletben tartásának biztosítására szolgáló eszközöket;

83.  hangsúlyozza, hogy az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférés, a büntetlenség elleni küzdelem, a pártatlan vizsgálatok, a civil társadalom szerepvállalásának növelése, a bántalmazás elleni oktatás előmozdítása mind elengedhetetlenek a kínzás elleni küzdelemben;

84.  hangsúlyozza, hogy a „kínzás” fogalmának használatát – és így ennek a gyakorlatnak a feltétlen tiltását, üldözését és szankcionálását – arra az esetre vonatkozóan sem szabad kizárni, ha azt törvényen kívüli fegyveres erők, illetve törzsi, vallási vagy felkelő csoportok hajtják végre;

85.  emlékeztet arra, hogy az emberi jogi párbeszéd fontos és specifikus eleme a cotonou-i partnerségi megállapodás 8. cikke szerinti politikai párbeszédnek; emlékeztet továbbá arra, hogy a harmadik országokkal folytatott valamennyi emberi jogi párbeszédnek határozott kínzásellenes elemet kell tartalmaznia;

86.  sürgeti a Tanácsot és a Bizottságot, hogy a partnerországokat ösztönözzék áldozatorientált megközelítés alkalmazására a kínzással és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmóddal szembeni küzdelemben azáltal, hogy a fejlesztési együttműködési politikában kiemelt figyelmet szentelnek az áldozatok szükségleteinek; hangsúlyozza, hogy a támogatások feltételhez kötése hatékony módszer a probléma kezelésére, de ennél jobb eredmények érhetőek el magas szintű párbeszéd és tárgyalások, a civil társadalom bevonása, a nemzeti kapacitások megerősítése és az ösztönzőkre való összpontosítás révén;

A kínzás elleni küzdelemmel és a nők jogaival kapcsolatos megfontolások

87.  sürgeti az Európai Uniót, hogy a segélyek feltételekhez való kötése révén biztosítsa, hogy a harmadik országok megvédjenek minden embert – különösen a nőket és a lányokat – a kínzástól; felszólítja a Bizottságot, hogy vizsgálja felül a kínzás gyakorlatát folytató országokkal kapcsolatos segélypolitikáját, és a segélyt irányítsa át az áldozatok támogatására;

88.  üdvözli a Bizottság által a „Fellépés a női nemi szervek megcsonkításának megszüntetése érdekében” című közleményében (COM(2013)0833) előirányzott intézkedéseket, és emlékeztet arra, hogy e problémával kapcsolatban biztosítani kell az uniós kül- és belpolitikák koherenciáját; emlékeztet emellett arra, hogy továbbra is szükség van az EU harmadik országokkal való együttműködésére annak érdekében, hogy felszámolják a női nemi szervek megcsonkításának gyakorlatát; sürgeti azokat a tagállamokat, amelyek még nem tették meg, hogy nemzeti jogszabályaikban büntessék a női nemi szervek megcsonkítását, és biztosítsák a vonatkozó jogszabályok végrehajtását;

89.  aggodalmát fejezi ki a mentális egészségügyi problémákkal és tanulási nehézségekkel küzdő nők kivégzésének eseteivel kapcsolatban;

90.  elítéli a nők elleni erőszak minden formáját, különösen a becsületbeli gyilkosságokat, a kulturális vagy vallási meggyőződésben gyökerező erőszakot, a kényszerházasságot, a gyermekházasságot, a gendercídiumot és a nők hozományért történő meggyilkolását; megerősíti, hogy az Uniónak ezeket kínzási formaként kell kezelnie; felszólítja valamennyi érdekelt felet, hogy oktatási és figyelemfelhívó intézkedések révén tevékenyen lépjenek fel a kínzás különböző gyakorlatainak megakadályozása érdekében;

91.  elítéli a nők varázslat vagy boszorkányság vádjával kapcsolatos kínzásának – amit a világ több országában gyakorolnak – valamennyi formáját;

92.  üdvözli a Római Statútum haladó szellemű és innovatív megközelítését, mivel kínzásként és ily módon háborús és emberiesség elleni bűncselekményként ismeri el a szexuális és nemi alapú erőszakot, köztük az erőszakos közösülést, a szexuális rabszolgaságot, a kényszerprostitúciót, a kényszerterhességet, a kényszersterilizációt és a szexuális erőszak hasonlóan súlyos más formáit; üdvözli továbbá a Nemzetközi Büntetőbíróság áldozatok támogatására létrehozott alapja által végrehajtott azon programokat, amelyek a – különösen a konfliktusokat követő helyzetekben – kínzásnak áldozatul esett nők rehabilitációjára irányulnak;

93.  felszólítja az Uniót, hogy ösztönözze az országokat – amennyiben azok még nem tették meg – a kínzás elleni ENSZ-egyezmény és a Római Statútum ratifikálására és végrehajtására, valamint arra, hogy ültessék át nemzeti jogrendjükbe a nemi alapú erőszakkal kapcsolatos vonatkozó rendelkezéseket;

94.  sürgeti az államokat, hogy határozottan ítéljék el a fegyveres konfliktusok során és a konfliktusokat követő helyzetekben a nőkkel és gyermekekkel szemben elkövetett kínzást és erőszakot; elismeri, hogy a szexuális és a nemi alapú erőszak az áldozatokat, a túlélőket, a hozzátartozókat, a közösségeket és a társadalmakat egyaránt érinti, és felszólít a felelősségre vonással és jogorvoslattal kapcsolatos hatékony intézkedések meghozatalára és a hatékony jogorvoslat biztosítására;

95.  elengedhetetlennek tartja, hogy a tagállami ügyészek és bírák rendelkezzenek azon képességekkel és szakértelemmel, amelyek birtokában megfelelően képesek a büntető eljárást lefolytatni és elbírálni a nemi alapú erőszakkal vádolt személyek ügyét;

96.  úgy véli, hogy kegyetlen, embertelen, megalázó és elfogadhatatlan, ha a börtönökben a transznemű női fogvatartottakat nem különítik el a férfi fogvatartottaktól.

97.  felszólítja az Uniót, hogy az emberi jogokról folytatott párbeszédei során mozdítsa elő az ENSZ fogva tartott nőkkel való bánásmódra és a bűncselekményt elkövető nőkkel szemben alkalmazott, szabadságelvonással nem járó intézkedésekre vonatkozó szabályainak („Bangkok-szabályok”) a végrehajtását annak érdekében, hogy szigorítsa a fogva tartott nőkkel szembeni bánásmódra vonatkozó nemzetközi előírásokat, amelyek kiterjednek az egészségi állapotra, a nemek közötti egyenlőség figyelembe vételére és a gyermekgondozásra;

o
o   o

98.  utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak, a Bizottság alelnökének / az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének, az Európai Unió emberi jogokért felelős különleges képviselőjének, a tagállamok kormányainak, az ENSZ emberi jogi főbiztosának és az ENSZ kínzással foglalkozó különleges előadójának.

(1) http://www.ohchr.org/EN/ProfessionalInterest/Pages/DeclarationTorture.aspx. (2) http://www.ohchr.org/EN/Issues/Torture/SRTorture/Pages/SRTortureIndex.aspx. (3) (A/RES/67/176). (4) (A/RES/67/167). (5) http://www.ohchr.org/EN/ProfessionalInterest/Pages/StatusOfRefugees.aspx (6) http://www.cpt.coe.int/en/annual/rep-23.pdf (7) http://www.ohchr.org/EN/ProfessionalInterest/Pages/OPSCCRC.aspx. (8) http://www.ohchr.org/EN/ProfessionalInterest/Pages/OPACCRC.aspx. (9) http://www.icrc.org/eng/war-and-law/treaties-customary-law/geneva-conventions/. (10) http://www.cidh.oas.org/Basicos/English/Basic9.Torture.htm. (11) Közzétette az ENSZ emberi jogi főbiztosának hivatala, Genf, http://www.ohchr.org/Documents/Publications/training8Rev1en.pdf. (12) 11855/2012. számú tanácsi dokumentum. (13) http://www.consilium.europa.eu/uedocs/cmsUpload/8590.hu08.pdf. (14) http://www.consilium.europa.eu/uedocs/cmsUpload/10015.hu08.pdf. (15) http://eeas.europa.eu/human_rights/docs/guidelines_en.pdf. (16) http://register.consilium.europa.eu/pdf/hu/13/st09/st09633.hu06.pdf. (17) Elfogadott szövegek, P7_TA(2012)0503 (18) Elfogadott szövegek, P7_TA(2012)0504. (19) Elfogadott szövegek, P7_TA(2013)0418. (20) http://www.europarl.europa.eu/RegData/etudes/etudes/join/2007/348584/EXPO-DROI_ET(2007)348584_EN.pdf. (21) HL L 200., 2005.7.30., 1. o. (22) HL C 236. E, 2011.8.12., 107. o. (23) Elfogadott szövegek, P7_TA(2013)0278.