Az Európai Parlament,

–  tekintettel az Egyesült Nemzetek Éghajlat-változási Keretegyezményére (UNFCCC) és az ahhoz csatolt Kiotói Jegyzőkönyvre,

–  tekintettel az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezménye Feleinek tizenötödik konferenciájára (COP15) és a Kiotói Jegyzőkönyv feleinek találkozójaként szolgáló, a felek 2009. december 7–18. között Koppenhágában, Dániában megrendezett ötödik konferenciájára (COP/MOP5), valamint a Koppenhágai Megegyezésre,

–  tekintettel az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezménye Feleinek tizenhatodik Konferenciájára (COP16) és a Kiotói Jegyzőkönyv feleinek találkozójaként szolgáló, a felek 2010. november 29. és december 10. között Cancúnban, Mexikóban megrendezett hatodik konferenciájára (COP/MOP6), valamint a cancúni megállapodásokra,

–  tekintettel az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezménye Feleinek tizenhetedik Konferenciájára (COP17) és a Kiotói Jegyzőkönyv feleinek találkozójaként szolgáló, a felek 2011. november 28. és december 9. között Durbanben, Dél-Afrikában megrendezett hetedik konferenciájára (COP/MOP7), valamint különös tekintettel a fokozott fellépést célzó Durban Platformot magukban foglaló határozatokra,

–  tekintettel az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezménye Feleinek tizennyolcadik Konferenciájára (COP18) és a Kiotói Jegyzőkönyv feleinek találkozójaként szolgáló, a felek 2012. november 26. és december 8. között Dohában, Katarban megrendezett nyolcadik konferenciájára (COP/MOP8), valamint a dohai „Climate Gateway” megállapodásra,

–  tekintettel az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezménye Feleinek tizenkilencedik konferenciájára (COP19) és a Kiotói Jegyzőkönyv feleinek találkozójaként szolgáló, a felek 2013. november 11–23. között Varsóban, Lengyelországban tartott kilencedik konferenciájára (COP/MOP9), valamint a veszteségekre és károkra vonatkozó varsói nemzetközi mechanizmus kialakítására,

–  tekintettel az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezménye Feleinek huszadik konferenciájára (COP20) és a Kiotói Jegyzőkönyv feleinek találkozójaként szolgáló, a felek 2014. december 1–12. között Limában, Peruban megrendezett tizedik konferenciájára (COP/MOP10) és a limai éghajlat-politikai felhívásra,

–  tekintettel az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezménye Feleinek huszonegyedik konferenciájára (COP21) és a Kiotói Jegyzőkönyv feleinek találkozójaként szolgáló, a felek 2015. november 30. és december 11. között Párizsban, Franciaországban megrendezendő tizenegyedik konferenciájára (COP/MOP11),

–  tekintettel a koppenhágai éghajlat-változási konferenciára (COP15) vonatkozó uniós stratégiáról szóló 2009. november 25-i(1), a COP15 során elért eredményekről szóló 2010. február 10-i(2), a cancúni éghajlat-változási konferenciáról (COP16) szóló 2010. november 25-i(3), a durbani éghajlat-változási konferenciáról (COP17) szóló 2011. november 16-i(4), a dohai (katari) éghajlat-változási konferenciáról (COP18) szóló 2012. november 22-i(5), a varsói (Lengyelország) éghajlat-változási konferenciáról (COP19) szóló 2013. október 23-i(6), valamint a limai (Peru) éghajlat-változási konferenciáról (COP20) szóló 2014. november 26-i állásfoglalására(7),

–  tekintettel az EU 2008. decemberi éghajlat-változási és energiaügyi csomagjára,

–  tekintettel a Bizottság „Az éghajlat- és energiapolitika 2030-ra szóló kerete” című, 2013. március 27-i zöld könyvére (COM(2013)0169),

–  tekintettel a 2003/87/EK irányelvnek az üvegházhatást okozó gázok kibocsátási egységei Közösségen belüli kereskedelmi rendszerének a légi közlekedésre történő kiterjesztése céljából történő módosításáról szóló, 2008. november 19-i 2008/101/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvre(8),

–  tekintettel a „2050: A jövő ma kezdődik – Az éghajlatváltozással foglalkozó jövőbeni integrált uniós politikára vonatkozó ajánlások” című, 2009. február 4-i(9), a versenyképes gazdaság 2050-ig történő megvalósításának ütemtervéről szóló 2012. március 15-i(10), valamint az éghajlat- és energiapolitika 2030-ra szóló keretéről szóló 2014. február 5-i állásfoglalására(11),

–  tekintettel a „Párizsi Jegyzőkönyv – terv a globális éghajlatváltozás 2020 utáni kezelésére” című, az energiaunióra vonatkozó csomag részét képező, 2015. február 25-i bizottsági közleményre (COM(2015)0081),

–  tekintettel az éghajlatváltozás hatásaihoz való alkalmazkodásra vonatkozó 2013. áprilisi uniós stratégiára és az azt kísérő szolgálati munkadokumentumra,

–  tekintettel az ENSZ Környezetvédelmi Programjának (UNEP) 2014 novemberében közzétett, a kibocsátási szakadékokról szóló 2014. évi összefoglaló jelentésére és az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásban tapasztalható szakadékról szóló, 2014. évi jelentésére,

–  tekintettel a G7-ek 2015. június 7–8-án a németországi Schloss Elmauban tartott csúcstalálkozóján elfogadott, „Gondolkodjunk előre! Cselekedjünk közösen!” című vezetői nyilatkozatra, amelyben a résztvevők megerősítették azon kötelezettségvállalásuk betartása melletti szándékukat, hogy 2050-ig 40–70%-kal csökkentik az üvegházhatásúgáz-kibocsátásukat, amivel kapcsolatban biztosítani kell, hogy a csökkentés közelebb legyen a 70%-hoz, mint a 40%-hoz,

–  tekintettel a Világbank „Csavard le a fűtést! Miért kell elkerülni, hogy a világ négy Celsius-fokkal melegebb legyen?”, „Csavard le a fűtést! Éghajlati szélsőségek, regionális hatások és a stressztűrő képesség előmozdítása ”, valamint „Az éghajlatváltozásra reagáló fejlesztés: az éghajlatváltozással kapcsolatos fellépés előnyeinek összegzése” című jelentésére,

–  tekintettel a Globális Gazdasági és Klímabizottság „Jobb növekedés, jobb éghajlat: Az új klímagazdasági jelentés” című jelentésére,

–  tekintettel a Laudato si’ kezdetű enciklikára,

–  tekintettel az Éghajlat-változási Kormányközi Testület (IPCC) ötödik értékelő jelentésére (AR5) és összefoglaló jelentésére,

–  tekintettel arra, hogy Lettország és az Európai Bizottság 2015. március 6-án benyújtotta az EU és tagállamai tervezett nemzeti hozzájárulásait az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezményéhez,

–  tekintettel az ENSZ 2014. szeptemberi éghajlat-csúcstalálkozóján elfogadott New York-i nyilatkozatra,

–  tekintettel az Európai Parlamentnek, a Tanácsnak, az Európai Gazdasági és Szociális Bizottságnak és a Régiók Bizottságának címzett, „Az erdőirtás és az erdőpusztulás okozta kihívások kezelése az éghajlatváltozás és a biodiverzitás csökkenése elleni küzdelemben” című bizottsági közleményre (COM(2008)0645),

–  tekintettel az Európai Tanács 2014. október 23-i és 24-i következtetéseire,

–  tekintettel eljárási szabályzata 52. cikkére,

–  tekintettel a Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság jelentésére és az Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottság, a Külügyi Bizottság, a Fejlesztési Bizottság, valamint a Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottság véleményére (A8‑0275/2015),

A.  mivel az éghajlatváltozás azonnali és valószínűleg visszafordíthatatlan globális fenyegetést jelent az emberi társadalmakra és a bioszférára nézve, és ezért e problémát valamennyi fél bevonásával, nemzetközi szinten kell kezelni;

B.  mivel az IPCC 2014. évi ötödik értékelő jelentésében bemutatott tudományos bizonyítékok szerint az éghajlatrendszer melegedése egyértelmű; az éghajlat változóban van, és a 20. század közepe óta megfigyelt felmelegedésnek az emberi tevékenység a fő oka; az éghajlatváltozás természeti és emberi rendszerekre gyakorolt széles körű és jelentős hatásai már valamennyi földrészen és óceánban nyilvánvalóak;

C.  mivel az EU 2013-ra az 1990-es szinthez képest 19%-kal csökkentette kibocsátását a Kiotói Jegyzőkönyvnek megfelelően, miközben GDP-je több mint 45%-kal nőtt; mivel a globális kibocsátás az 1990-es szinthez képest több mint 50%-kal nőtt 2013-ra;

D.  mivel az Egyesült Államok Nemzeti Óceán- és Légkörkutató Intézetének (NOAA) legújabb eredményei szerint a szén-dioxid levegőben mért havi átlagos koncentrációja 2015 márciusában a mérések megkezdése óta most először meghaladta a 400 ppm-et;

E.  mivel az ENSZ Környezetvédelmi Programjának (UNEP) az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásban tapasztalható szakadékról szóló, 2014. évi jelentése kiemeli a cselekvés elmaradásának óriási költségeit, és azt a következtetést vonja le, hogy az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás költsége a fejlődő országokban 2050-re valószínűleg eléri a korábban becsült évi 70–100 milliárd USD két-háromszorosát, ami jelentős finanszírozási hiányhoz fog vezetni az alkalmazkodás területén 2020 után, hacsak nem bocsátanak rendelkezésre további finanszírozást az alkalmazkodáshoz;

F.  mivel az éghajlatváltozás elleni küzdelem finanszírozásának kihívása nem választható el a fenntartható globális fejlődés finanszírozásának tágabb kihívásaitól;

G.  mivel az éghajlatváltozás fokozhatja az erőforrásokért, például az élelmiszerért, vízért, legelőterületért folyó versenyt, és a nem túl távoli jövőben a lakosság nemzeti határokon belüli és határokon átnyúló lakhelyelhagyásának egyik legnagyobb mozgatórugójává válhat;

H.  mivel a 2012 decemberében megtartott dohai éghajlat-változási konferencián a felek elfogadták a Kiotói Jegyzőkönyv 2013. január 1-jével kezdődő és 2020. december 31-én végződő második kötelezettségvállalási időszakát meghatározó jegyzőkönyvet, amely jogilag kötelező kibocsátáscsökkentési kötelezettségvállalásokat tartalmaz, felvesz egy új gázt (nitrogén-trifluorid), ambiciózus mechanizmust határoz meg, amely egyszerűsített eljárást ír elő, hogy a felek ki tudják igazítani kötelezettségvállalásaikat a kötelezettségvállalási időszak során törekvésük fokozásával, és végül tartalmaz egy olyan rendelkezést, amely automatikusan kiigazítja a fél célját annak megakadályozása érdekében, hogy a 2008–2010-es évek átlagos kibocsátásán felül növelje kibocsátásait a 2013–2020-as időszakban;

I.  mivel az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezménye Feleinek tizennyolcadik Konferenciáján (COP18) a felek úgy döntöttek (23/CP.18. sz. határozat), hogy az Egyezmény és a Kiotói Jegyzőkönyv alapján létrehozott szervekben elfogadnak egy, a nemek közötti egyensúlyra irányuló célt, hogy fokozzák a nők részvételét, és hatékonyabb éghajlat-változási politikát ismertessenek, amely egyenlően foglalkozik a nők és a férfiak szükségleteivel, továbbá hogy a nemek közötti egyenlőséget figyelembe vevő éghajlat-politika előmozdítása során szem előtt tartsák a nemek közötti egyensúllyal kapcsolatos cél felé tett haladást;

J.  mivel a globális felmelegedés mérséklésére irányuló erőfeszítéseket nem a gazdasági növekedés előmozdítása előtt álló akadályként kell tekinteni, hanem egy új és fenntartható gazdasági növekedés és foglalkoztatás megvalósításának mozgatórugójaként;

K.  mivel az EU eddig messzemenőkig vezető szerepet játszott a globális felmelegedés mérséklésében, és ezt a 2015 végén, Párizsban megkötendő új nemzetközi éghajlat-változási megállapodásra való felkészülés során is folytatni fogja; kéri, hogy ezt az ambíciót más nagy kibocsátók is osszák;

Mielőbbi globális szintű fellépés

1.  elismeri az éghajlatváltozás által előidézett veszélyek rendkívüli mértékét és komolyságát, és rendkívül aggódik amiatt, hogy a világ egyáltalán nem jó úton halad a globális felmelegedés az iparosodás előtti szintekhez képest 2°C-ra történő korlátozása tekintetében; felszólítja a kormányokat, hogy haladéktalanul hozzanak kötelező és konkrét intézkedéseket az éghajlatváltozás ellen és egy olyan ambiciózus és jogilag kötelező erejű globális megállapodás 2015-ös, párizsi elérésére, amely megvalósítja ezt a célkitűzést;

2.  megjegyzi, hogy az IPCC ötödik értékelő jelentésének megállapításaival összhangban ahhoz, hogy esélyünk legyen a globális átlaghőmérséklet iparosodás előtti szinthez képest mért növekedésének 2°C alatt tartására, 2011 után a rendelkezésre álló globális szén-dioxid-kibocsátási költségvetés 1010 gigatonna CO2 kell legyen; hangsúlyozza, hogy ehhez valamennyi országnak hozzá kell járulnia, illetve hogy a fellépések elodázása növelni fogja a költségeket és csökkenteni fogja a lehetőségeket; kiemeli a „Jobb növekedés, jobb éghajlat” című új klímagazdasági jelentés megállapításait, amelyek szerint jövedelmi szinttől függetlenül már minden országnak lehetősége van arra, hogy tartós gazdasági növekedést érjen el, miközben csökkenti az éghajlatváltozás hatalmas kockázatait; javasolja, hogy a megállapodások és egyezmények törekedjenek arra, hogy bevonják az uniós csatlakozásra váró országokat az Európai Unió éghajlat-változási programjaiba;

3.  emlékeztet arra, hogy a világ hőmérsékleti növekedésének átlagosan 2°C-ra történő korlátozása nem garantálja a jelentősen kedvezőtlen éghajlati hatások elkerülését; felhívja a Felek Konferenciáját, hogy értékelje a világ hőmérsékleti növekedése átlagosan 1,5°C-ra történő korlátozásának lehetőségét;

4.  megjegyzi, hogy az Éghajlat-változási Kormányközi Testület (IPCC) ötödik értékelő jelentése azt a következtetést vonja le, hogy a fejlődő országok jelentős új kötelezettségvállalásai nélkül még az iparosodott országok szén-dioxid-kibocsátásának teljes megszüntetése sem fogja biztosítani a 2°C alatti hőmérséklet-növekedésre vonatkozó cél elérését;

5.  úgy véli, hogy a továbbgyűrűző hatás érdekében és annak bizonyítására, hogy nemzeti helyzetétől függően mindegyik tagállam ugyanabba az irányba halad, alapvető fontosságú, hogy mindegyik ország haladéktalanul bemutassa saját tervezett nemzeti hozzájárulását (INDC); úgy véli, hogy ezek az INDC-k alkalmazkodási intézkedéseket is tartalmazhatnak, hiszen azok nagyon sok ország számára prioritásnak minősülnek;

6.  elismeri a stabil éghajlati rendszer alapvető fontosságát az élelmezésbiztonság, az energiatermelés, a vízellátás és a megfelelő higiénés körülmények, az infrastruktúra, valamint a biodiverzitás, a szárazföldi és tengeri ökorendszerek megőrzése, továbbá a globális béke és jólét szempontjából; emlékeztet arra, hogy az éghajlatváltozás fokozza a biológiai sokféleség csökkenését; üdvözli ezért a Laudato Si’ kezdetű enciklikát

7.  üdvözli a G7 arra irányuló kötelezettségvállalását, hogy ezen évszázad során dekarbonizálják a globális gazdaságot, és 2050-ig átalakítják az energiaszektort; emlékeztet azonban arra, hogy a dekarbonizációra jóval korábban szükség van ahhoz, hogy megfeleljünk a tudományos megállapításoknak, és valószínű esélye legyen annak, hogy a hőmérséklet-emelkedés 2 Celsius-fok alatt maradjon; felhívja a döntési pozícióban lévő feleket erre a fellépésre annak érdekében, hogy végrehajtsák a nemzeti dekarbonizációs célokat és stratégiákat azzal, hogy elsőbbséget élvező kérdésként kezelik a szénből mint a legszennyezőbb energiaforrásból származó kibocsátások fokozatos kivezetését;

8.  jelzi, hogy azok az országok, amelyek nem rendelkeznek a nemzeti hozzájárulásuk kidolgozásához szükséges kapacitásokkal, olyan támogató eszközöket vehetnek igénybe, mint az ENSZ fejlesztési programja, vagy az éghajlatváltozás elleni globális szövetség, továbbá uniós támogatásban is részesülhetnek;

Ambiciózus, globális, jogilag kötelező megállapodás

9.  hangsúlyozza, hogy a 2015. évi jegyzőkönyvnek már a párizsi elfogadástól kezdve jogilag kötelező erejűnek és ambiciózusnak kell lennie, és azt kell céloznia, hogy az üvegházhatást okozó gázok globális kibocsátását 2050-ig vagy nem sokkal később fokozatosan kivezessék, hogy a világot a 2°C alatti hőmérséklet-emelkedésre vonatkozó céllal összeegyeztethető, költséghatékony kibocsátási pályán tartsák, és az üvegházhatást okozó gázok globális kibocsátásának legmagasabb csúcsát a lehető leghamarabb elérjék; felszólítja az Uniót, hogy e célból a bevált gyakorlatok példáit mutatva működjön együtt nemzetközi partnereivel; hangsúlyozza, hogy a megállapodásnak olyan kiszámítható keretet kell biztosítania, amely ösztönzi a befektetéseket és a hatékony szén-dioxid-csökkentési és alkalmazkodási technológiák vállalkozások általi fejlesztését;

10.  óva int attól, hogy olyan globális kibocsátáscsökkentési pályát válasszanak, amely 2050-ben és azt követően jelentős szén-dioxid-kibocsátást engedne meg, mivel ez nagy kockázatokkal járna, és azt vonná maga után, hogy nem alátámasztott, energiaigényes és költséges technológiákat vesznek igénybe a szén-dioxid légkörből való eltávolítására és tárolására; a többletkibocsátás szintjétől függően az, hogy ezek a kibocsátási pályák mennyiben képesek tartani 2°C-os éghajlat-változási célkitűzést, attól függ, hogy mennyire áll rendelkezésre és milyen széles körben alkalmazzák a biomassza szén-dioxid-leválasztás és -tárolás melletti energiacélú felhasználását (BECCS), illetve az ésszerű mennyiségben rendelkezésre álló földterület nélküli erdőtelepítést, valamint mennyire áll rendelkezésre és milyen széles körben alkalmaznak más, eddig ismeretlen, még kifejlesztendő szén-dioxid-eltávolítási technológiákat;

11.  úgy véli, hogy egy ambiciózus és jogilag kötelező erejű nemzetközi megállapodás elősegítené az érintett – elsősorban a nagy energiaigényű – ágazatoknak a szén-dioxid-kibocsátás áthelyezése és a versenyképesség miatti aggodalmaira való válaszadást;

12.  úgy véli, hogy amennyiben szakadék mutatkozik a Párizsban benyújtott tervezett nemzeti hozzájárulások összesített hatása és az üvegházhatású gázok kibocsátásának a hőmérséklet-változás 2°C alatt tartásához szükséges csökkentésének szintje között, 2016-os kezdéssel munkaprogramot kell kidolgozni, amely meghatározza a további szükséges csökkentési intézkedéseket; átfogó felülvizsgálatra szólít fel, melyet ötévente kellene elvégezni és amely biztosítaná a végrehajtott mechanizmusok dinamikáját és lehetővé tenné a csökkentési kötelezettségvállalások ambíciószintjének a legfrissebb tudományos adatoknak megfelelő megerősítését; felszólítja a feleket, hogy támogassák az ötéves kötelezettségvállalási időszakokat mint a legmegfelelőbb lehetőséget a túl alacsony ambíciószint okozta korlátok elkerülése, a politikai elszámoltathatóság fokozása és annak érdekében, hogy lehetővé váljon a célkitűzések felülvizsgálata a tudományos megfelelőséghez vagy a magasabb szintű ambíciót esetlegesen lehetővé tévő újabb technikai előrelépésekhez való hozzáigazításuk érdekében;

13.  aggódik amiatt, hogy az eddig benyújtott tervezett nemzeti hozzájárulások összevont hatásának korai elemzése azt mutatta, hogy a tervezett nemzeti hozzájárulások változatlan szintje mellett a globális átlaghőmérséklet 2,7°C–3,5°C-kal nőne; felszólítja a feleket, hogy a párizsi COP21 konferencián állapodjanak meg arról, hogy a tervezett nemzeti hozzájárulások jelenlegi szintjét 2020 előtt felülvizsgálják, hogy azokat összhangba hozzák a legfrissebb tudományos értékelésekkel és a 2°C-os célkitűzéssel biztonságosan összeegyeztethető globális szén-dioxid-kibocsátási tervvel;

14.  felszólít az uniós éghajlat-politika általános fellendítésére, ami elősegítené a nemzetközi éghajlat-politikai tárgyalások fellendítését és összhangban állna azon maximális uniós kötelezettségvállalással, miszerint 2050-re az 1990-es szintekhez képest 80–95%-kal csökkenti üvegházhatásúgáz-kibocsátását; tudomásul veszi az EU 2030-as kötelező erejű, az üvegházhatású gázoknak az 1990-es szinthez képest legalább 40%-os csökkentését előíró kibocsátáscsökkentési célkitűzését; felszólítja a tagállamokat, hogy vegyenek fontolóra kiegészítő kötelezettségvállalásokat, melyek az elfogadott 2030-as célkitűzésre építenek, többek között Unión kívüli fellépéseket, hogy lehetővé váljon a világ számára a hőmérséklet-emelkedés 2°C-os célkitűzés alatt tartása;

15.  emlékzetet 2014. február 5-i állásfoglalására, amely három kötelező célkitűzésre szólít fel: egy 40%-os energiahatékonysági célkitűzésre, a megújuló energiaforrások legalább 30%-os részarányának elérésére és az üvegházhatásúgáz-kibocsátás legalább 40%-os csökkentésére, és ismételten felszólítja a Tanácsot és a Bizottságot, hogy az EU 2030-ra szóló éghajlat- és energiapolitikai keretének részeként többoldalú megközelítést fogadjon el és hajtson végre, amely egymást kölcsönösen megerősítő, összehangolt és koherens célkitűzéseken alapul az üvegházhatású gázok kibocsátása, a megújuló energiaforrások szélesebb körű használata és az enegriahatékonyság terén; megjegyzi, hogy a Parlament felhívásában szereplő energiahatékonysági és megújuló energiára vonatkozó célkitűzések révén 2030-ra 40%-nál sokkal jelentősebb mértékben lehetne csökkenteni az üvegházhatású gázok kibocsátását;

16.  hangsúlyozza, hogy olyan hatékony megfelelési rendszerre van szükség, amely a 2015. évi megállapodás értelmében valamennyi félre alkalmazandó; kiemeli, hogy a 2015. évi megállapodásnak elő kell mozdítania az átláthatóságot és az elszámoltathatóságot egy közös szabályokon alapuló rendszeren keresztül, amely magában foglalja az elszámolási szabályokat és a nyomon követési, jelentéstételi és ellenőrzési előírásokat; úgy véli, hogy az átláthatósági és elszámoltathatósági rendszer fejlődésének a fokozatos konvergenciát célzó megközelítés keretében kell történnie;

17.  hangsúlyozza annak fontosságát, hogy az emberi jogok továbbra is az éghajlattal kapcsolatos fellépés középpontjában álljanak, és ragaszkodik ahhoz, hogy a Bizottságnak és a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy a párizsi megállapodás tartalmazza azokat a rendelkezéseket, amelyek az éghajlatváltozás emberi jogi dimenziójának kezeléséhez szükségesek és támogatást biztosítanak azon szegényebb országoknak, melyek kapacitásait az éghajlatváltozás hatásai túlterhelik; ezzel összefüggésben ragaszkodik ahhoz, hogy teljes körűen tartsák tiszteletben a helyi közösségek és bennszülött népek jogait, akik különösen ki vannak szolgáltatva az éghajlatváltozás kedvezőtlen hatásainak;

18.  határozottan felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat annak biztosítására, hogy a párizsi megállapodás elismerje az emberi jogok tiszteletét, védelmét és előmozdítását, amely jogok felölelik a nemek közötti egyenlőséget, a nők teljes körű és egyenlő részvételét, valamint a munkaerő méltányos átállásának tevékeny előmozdítását, megteremtve a mindenkit megillető tisztes munkát és jó minőségű munkahelyeket, mivel ezek az éghajlatváltozás elleni hatékony és globális fellépés előfeltételei;

A 2020-ig tartó időszakra szóló mérséklési ambíciók és a Kiotói Jegyzőkönyv

19.  külön kiemeli, hogy törekedni kell a tudományos elemzés és a felek jelenlegi, a 2020-ig tartó időszakra vonatkozó ígéretei közötti „gigatonnás szakadék” bezárására; hangsúlyozza a többi, közös erőfeszítéseket igénylő szakpolitikai intézkedés, úgymint az energiahatékonyságot, a jelentős energiamegtakarításokat, a megújuló energiát, az erőforrás-hatékonyságot, a fluorozott szénhidrogének kibocsátásának fokozatos megszüntetését, a fenntartható termelést és fogyasztást, a fosszilis tüzelőanyagok támogatásának fokozatos felszámolását, a szénerőmű-technológia exportfinanszírozását is beleértve, valamint a széles körben elterjedt szén-dioxid-árazás szerepének erősítését a „gigatonnás szakadék” áthidalásának elősegítése érdekében;

20.  megjegyzi, hogy az EU jó úton halad afelé, hogy elérje 2020-ra kitűzött céljait az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése és a megújuló energia vonatkozásában, továbbá lényeges fejlődés ment végbe az energiahasználat intenzitása terén a hatékonyabb épületeknek, termékeknek, gyártási folyamatoknak és gépjárműveknek köszönhetően, miközben az európai gazdaság 45%-kal nőtt 1990 óta; kiemeli, hogy az úgynevezett 20/20/20-as, az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére, a megújulóenergia-források hányadának növelésére és az energiamegtakarításra vonatkozó célkitűzések kulcsszerepet játszottak e folyamat elősegítésében, valamint abban, hogy a különféle környezetvédelmi iparágakban sikerült több mint 4,2 millió munkahelyet megőrizni(12) és folyamatos növekedést elérni a válság idején;

21.  felhívja a Bizottságot és a tagállamokat, hogy nyújtsák be a 2020-ig tartó időszakra szóló legújabb üvegházhatásúgáz-kibocsátási uniós előrejelzéseket az UNFCCC-nek, és jelentsék be, hogy az EU legalább 2 gigatonnával túlteljesíti a 2020-as üvegházhatásúgáz-kibocsátási célt;

22.  kifejti, hogy bár a Kiotói Jegyzőkönyv második kötelezettségvállalási időszaka korlátozott mértékű lesz, nagyon fontos átmeneti lépésként kell rá tekinteni, ezért felszólítja a feleket, köztük az uniós tagállamokat is, hogy a lehető leghamarabb, azonban mindenképpen 2015 decembere előtt fejezzék be a ratifikációs folyamatot; megjegyzi hogy a Parlament egyetértését adta, s ezzel teljesítette a részét, és hogy a civil társadalom bevonása és az átláthatóság elengedhetetlen a tárgyalások jelentőségének nyilvánosság általi megértéséhez és a felek közötti kölcsönös bizalom párizsi konferencia előtti kiépítéséhez;

A megoldások menetrendje

23.  felszólítja az EU-t és tagállamait, hogy a civil társadalom valamennyi szereplőjével (intézmények, magánszektor, nem kormányzati szervezetek és helyi közösségek) működjenek együtt annak érdekében, hogy kezdeményezéseket dolgozzanak ki a mérséklés szempontjából kulcsfontosságú ágazatokban (energia, technológiák, városok, közlekedés stb.), valamint hogy az alkalmazkodásra és a rugalmasságra irányuló kezdeményezéseket dolgozzanak ki az alkalmazkodási problémák megoldása érdekében, különösen a vízhez való hozzáférés, az élelmezésbiztonság és a kockázat-megelőzés területén; felszólítja az összes kormányt és a civil társadalom valamennyi szereplőjét e cselekvési menetrend támogatására és megerősítésére;

24.  kiemeli, hogy a nem állami szereplők egyre szélesebb köre lép fel a dekarbonizáció érdekében és azzal a céllal, hogy ellenállóbbá váljanak az éghajlatváltozással szemben; hangsúlyozza ennélfogva a kormányok, az üzleti közösség, a városok, a régiók, a nemzetközi szervezetek, a civil társadalom és a tudományos intézmények közötti strukturált és konstruktív párbeszéd jelentőségét abban, hogy erőteljes globális fellépést indítsanak el az alacsony szén-dioxid-kibocsátású és ellenállóképes társadalmak felé; hangsúlyozza szerepüket abban, hogy Párizs előtt és a limai–párizsi cselekvési menetrend tekintetében megteremtsék a lendületet; ezzel kapcsolatban jelzi, hogy a limai–párizsi cselekvési terv arra buzdítja a kezdeményezések szervezőit, hogy gyorsítsák fel az általuk végzett munkát és első eredményeikről számoljanak be a párizsi konferencián;

25.  ösztönzi az ilyen megoldási dinamika elősegítését lehetővé tevő mechanizmusok, például az innovatív civil társadalmi projektek címkézésének bevezetését;

26.  emlékeztet arra, hogy a biogazdaság rendelkezik azzal a potenciállal, hogy az EU-ban és a világ többi részén jelentősen hozzájáruljon az újraiparosításhoz és új munkahelyek létrehozásához;

27.  kiemeli, hogy a körforgásos gazdaság megteremtésére irányuló erőfeszítések jelentős szerepet játszhatnak a célok elérésében azzal, hogy visszatartják az élelmiszerpazarlást, és újrahasznosítják a nyersanyagokat;

28.  emlékezteti a feleket és magát az ENSZ-t, hogy az egyéni fellépés éppoly fontos, mint a kormányok és az intézmények fellépései; ezért kéri, hogy tegyenek fokozott erőfeszítéseket olyan, a lakosság körében végrehajtandó tudatosságnövelő és tájékoztató kampányok és fellépések érdekében, amelyek rámutatnak arra, hogy milyen apró és nagy tettek járulnak hozzá az éghajlatváltozás elleni küzdelemhez a fejlett és a fejlődő országokban;

29.  felhívja a vállalkozásokat is, hogy vállalják és aktívan lássák el feladataikat, és tevőlegesen, előzetesen is támogassák az éghajlat-változási megállapodást;

Valamennyi ágazat átfogó erőfeszítése

30.  üdvözli a kibocsátáskereskedelmi rendszerek globális fejlődését, amelyek négy kontinensen 17 kibocsátáskereskedelmi rendszert ölelnek fel, és a globális GDP 40%-át teszik ki, elősegítve a globális kibocsátás költséghatékony módon történő csökkentését; arra ösztönzi a Bizottságot, hogy erősítse a kapcsolatot az EU ETS és más kibocsátáskereskedelmi rendszerek között azzal a céllal, hogy az egyenlő versenyfeltételek megteremtése révén a jövőben nemzetközi szén-dioxid-piaci mechanizmusok jöjjenek létre az éghajlati ambíció növelése, és egyúttal a kibocsátásáthelyezés kockázata csökkentésének elősegítése érdekében; felszólítja a Bizottságot, hogy hozzon létre biztosítékokat annak biztosítására, hogy az EU kibocsátáskereskedelmi rendszerének más kibocsátáskereskedelmi rendszerekhez történő kapcsolása ne ássa alá az EU éghajlatvédelmi célkitűzéseit és az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszer hatókörét; felszólít arra, hogy dolgozzanak ki szabályokat e biztosítékok létrehozására, többek között elszámolási szabályokat annak biztosítására, hogy a nemzetközi piacok és a belföldi szén-dioxid-piacok közötti kapcsolatok tartósan hozzájáruljanak a negatív hatások mérsékléséhez és ne ássák alá az EU saját csökkentési célkitűzéseit;

31.  hangsúlyozza, hogy kiszámítható szabályozási környezetet kell kialakítani, amely a beruházásokat az üvegházhatást okozó gázok kibocsátása csökkentésének irányába mozdítja el és elősegíti az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaságra történő átállást;

32.  olyan megállapodásra szólít fel, amely átfogóan fedi le az ágazatokat és a kibocsátásokat, és az egész gazdaságra kiterjedő abszolút célértékeket állapít meg kibocsátási költségvetésekkel együtt, ami a lehető legmagasabb szintű ambíciót biztosítja; hangsúlyozza, hogy az IPCC megállapításaival összhangban a földhasználat (mezőgazdasági, állattenyésztési, erdészeti és egyéb földhasználat) jelentős költséghatékony potenciállal bír az éghajlatváltozás mérséklése és az ellenálló képesség fokozása tekintetében, és hogy további nemzetközi együttműködésre van ezért szükség az erdők és a vizes élőhelyek szénmegkötési potenciáljának maximalizálásához; hangsúlyozza, hogy a megállapodásban meg kell határozni egy átfogó, a kibocsátásokra és a művelés alól kivont földekre vonatkozó elszámolási keretrendszert (LULUCF); kiemeli különösen, hogy az enyhítő és alkalmazkodást elősegítő fellépéseknek a földterületek rendeltetésének meghatározása terén közös célkitűzések teljesítésére kell törekedniük és nem árthatnak más fenntartható fejlesztési célkitűzéseknek;

33.  megjegyzi, hogy az erdőirtás és erdőpusztulás a globális üvegházhatásúgáz-kibocsátás 20%-áért felelős, és hangsúlyozza az erdők éghajlatváltozás mérséklésében betöltött szerepét és azt, hogy fokozni kell az erdők éghajlatváltozással kapcsolatos alkalmazkodási kapacitásait és ellenálló képességét; felhívja az EU-t, hogy tartson ki a globális erdőirtás 2030-ra történő megállítására és a trópusi erdőirtás 2020-ig való, a 2008-as szintekhez képest legalább felére csökkentésére vonatkozó célja mellett; hangsúlyozza, hogy e kötelezettségvállalások teljesítése a 350 millió hektárnyi erdő helyreállításával együtt – amit az erdőkről szóló New York-i nyilatkozat ír elő – 2030-ig évente 4,5–8,8 milliárd tonnával csökkentheti a szén-dioxid-kibocsátást; hangsúlyozza, hogy a trópusi erdőkre összpontosító jelentős új kibocsátás-csökkentési erőfeszítések nélkül (REDD+) valószínűleg nem lesz lehetséges a 2°C-os cél elérése; felhívja továbbá az EU-t, hogy növelje a fejlődő országokban az erdőirtás csökkentésére nyújtott nemzetközi finanszírozást;

34.  megemlíti a hatályos REDD+ kibocsátáscsökkentési mechanizmus eredményességét, és ösztönzi az uniós tagállamokat, hogy vonják be ezeket az éghajlatváltozás mérséklését célzó erőfeszítésekbe; felhívja a tagállamokat, hogy hozzanak létre önkéntes nemzetközi hatásmérséklési partnerségeket a trópusi erdők irtásában különösen érintett fejlődő országokkal azzal a céllal, hogy fenntartható földhasználati politikák vagy kormányzati reformok végrehajtásával pénzügyi vagy technikai segítséget nyújtsanak az erdőirtás megállításához; felhívja továbbá a Bizottságot, hogy tegyen javaslatot olyan erőteljes intézkedésekre, amelyek célja az illegális erdőirtásból származó áruk EU-ba irányuló importjának megállítása; kiemeli a vállalkozások szerepét az illegális erdőirtásból származó áruk iránti kereslet felszámolásában;

35.  emlékeztet arra, hogy a közlekedési ágazat a második legnagyobb ÜHG-kibocsátó szektor, és leszögezi, hogy különböző szakpolitikai intézkedéseket kell életbe léptetni az ezen ágazatból származó kibocsátások csökkentése érdekében; megismétli, hogy az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezménye feleinek intézkedéseket kell hozniuk a nemzetközi légi közlekedésből és hajózásból eredő kibocsátások eredményes szabályozása és korlátozása érdekében, a szükséges lépéseket és a sürgősséget szem előtt tartva; felhívja valamennyi felet, hogy a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (ICAO) és a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet (IMO) keretében dolgozzanak egy globális szakpolitikai keret kialakításán, hogy hatékony választ tudjanak adni, valamint hogy tegyenek intézkedéseket, hogy 2016 vége elõtt sor kerüljön a megfelelő célok kitűzésére a 2°C-os cél eléréséhez szükséges csökkentések megvalósítása érdekében;

36.  felkéri a Bizottságot, hogy kínálja fel támogatását és szakértelmét a COP 21 konferencia részes felei számára nemzeti hozzájárulásuk kialakítása során, felhívva a figyelmet a közlekedési ágazat szerepére az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére irányuló átfogó stratégiák elfogadásában;

37.  rámutat arra, hogy a közlekedés mérséklésére irányuló rövid és hosszú távú stratégiák egyaránt kulcsfontosságúak az ÜHG-kibocsátás csökkentésére irányuló ambiciózus törekvések sikere szempontjából;

38.  kiemeli, hogy figyelembe kell venni a szigetek és a legkülső régiók különleges helyzetét annak biztosítása érdekében, hogy a környezeti teljesítmény ne befolyásolja a mobilitást és a hozzáférhetőséget különösen ezekben a régiókban;

39.  úgy véli, hogy a közlekedési ágazatból származó kibocsátások csökkentésének nagyobb fokú figyelembevétele nélkül az éghajlatváltozásra vonatkozó átfogó célokat lehetetlen lesz elérni, mivel a közlekedés az egyetlen olyan ágazat, amelyben az ÜHG-kibocsátás továbbra is (az elmúlt 25 évben 30%-kal) emelkedett; hangsúlyozza, hogy ezeket a célokat kizárólag a kötelező erejű ÜHG-csökkentési célkitűzések, valamint ehhez kapcsolódóan a megújuló energiaforrások teljes piaci integrációja, a dekarbonizáció technológiasemleges megközelítése és egy olyan, jobban integrált közlekedési és beruházási politika képes megvalósítani, amely magában foglalja a modális váltást előmozdító politikákat, valamint a technológiai fejlődést és a közlekedés igénybevételének elkerülésére irányuló intézkedéseket (pl. a fenntartható logisztikát, az intelligens várostervezést és a mobilitás kezelésének integrált megközelítését);

40.  rámutat arra, hogy mára a világ népességének több mint fele városokban él, a városi közlekedés pedig nagyban hozzájárul a közlekedési ágazat ÜHG-kibocsátásához; sürgeti ezért a Bizottságot és a tagállamokat, hogy az éghajlatváltozás mérséklését célzó kötelezettségvállalások teljesítése érdekében tevékenyen hívják fel a figyelmet a fenntartható városi mobilitás szerepére; hangsúlyozza, hogy a felelősségteljes földhasználat és tervezés, valamint a fenntartható közlekedési megoldások a városi területeken hatékonyan járulnak hozzá a CO2-kibocsátás csökkentéséhez;

41.  hangsúlyozza, hogy jó energiaszerkezetet kell kialakítani a közlekedési ágazatban, és ezt a földgáz- és biogázüzemű alternatív járművek népszerűsítésével, valamint a közlekedés fenntartható módjainak – ideértve a közlekedés villamosításának és az intelligens közlekedési rendszerek használatának – megerősítésére irányuló valamennyi politika támogatásával lehet elérni; kiemeli, hogy a hangsúlyt a vasútra, a villamosra, az elektromos autóbuszra, az elektromos gépkocsira és az e-kerékpárra kell helyezni, el kell fogadni a teljes életcikluson alapuló megközelítést, valamint a megújuló energiaforrások teljes kihasználására kell törekedni; határozottan ösztönzi a helyi tömegközlekedési hatóságokat és közlekedési vállalkozókat, hogy vállaljanak vezető szerepet az alacsony szén-dioxid-kibocsátású flották és technológiák bevezetésében;

42.  rámutat az energiahatékonyság fokozása és a tiszta energiák használata révén elérhető kibocsátáscsökkentésben rejlő hatalmas potenciálra; úgy véli, hogy az energiahasználat hatékonyságának maximalizálása az első lépés az energiával kapcsolatos kibocsátások csökkentése felé, ami ugyanakkor hozzájárul az energiaszegénység enyhítéséhez is;

43.  hangsúlyozza, hogy az intézkedések elmaradása komoly negatív és gyakran visszafordíthatatlan következményekkel jár, hiszen az éghajlatváltozás a világ valamennyi régióját különbözőképpen ugyan, de igen károsan érinti, melynek következtében migrációs áramlások jönnek létre, emberek halnak meg és gazdasági, ökológiai és szociális károk keletkeznek; kiemeli, hogy a hosszú távú politikai döntéseket tudományos bizonyítékokra kell építeni, és hangsúlyozza, hogy az ambícióknak komoly tudományos ajánlásokon kell alapulniuk; kiemeli, hogy a kutatás, a fejlesztés és a tiszta és megújuló energetikai technológiát biztosító innovációs tevékenységek, illetve az energiahatékonyság megvalósulása érdekében tett összehangolt globális politikai és pénzügyi erőfeszítés elengedhetetlen az éghajlatváltozással kapcsolatos célkitűzések eléréséhez és a növekedés ösztönzéséhez;

44.  kéri az Uniót, hogy a Montreali Jegyzőkönyv keretében fokozza a fluorozottszénhidrogén-kibocsátás fokozatos globális megszüntetésének szabályozására irányuló erőfeszítéseket; emlékeztet arra, hogy az EU ambiciózus jogszabályokat fogadott el a fluorozott szénhidrogének 2030-ig történő 79%-os fokozatos csökkentésére vonatkozóan, mivel széles körben rendelkezésre állnak az éghajlatbarát alternatívák, és az ezekben rejlő lehetőségeket teljes mértékben ki kell használni; megjegyzi, hogy a fluorozott szénhidrogének használatának fokozatos csökkentése kézenfekvő, könnyen megvalósítható módja az éghajlatváltozás mérséklését célzó fellépésnek az Unióban és azon kívül egyaránt, és kéri az Uniót, hogy tevékenyen segítse elő a fluorozott szénhidrogénekkel kapcsolatos globális fellépést;

Kutatás, technológiai fejlesztés és innováció

45.  úgy véli, hogy a tiszta energetikai technológiák fokozottabb használata ott, ahol a legnagyobb hatást tudják elérni, az erős innovációs kapacitások kiépítésétől és fenntartásától függ a fejlett és a fejlődő országokban egyaránt;

46.  hangsúlyozza, hogy az innováció ösztönzése a technológiák és az üzleti modellek terén hozzájárulhat a gazdasági növekedéshez és a kibocsátáscsökkentéshez is; hangsúlyozza, hogy a technológia nem automatikusan vezet alacsonyabb szén-dioxid-kibocsátáshoz, hogy egyértelmű politikai jelzésekre van szükség, beleértve az új technológiák és üzleti modellek előtt álló piaci és szabályozási korlátok csökkentését és a jól célzott állami kiadásokat is; a tagállamokat az állami kutatásba és az energiaszektor fejlesztésébe való fokozott beruházásokra buzdítja az erőforrás-hatékony és alacsony szén-dioxid-kibocsátású technológiák következő hullámának elindítása érdekében;

47.  elismeri a kutatás és az innováció fontosságát az éghajlatváltozás elleni küzdelemben, és felhív minden felet arra, hogy tegyen meg minden erőfeszítést a kutatók támogatására és azon új technológiák előmozdítására, amelyek segíthetnek a kibocsátáscsökkentési célok elérésében, az éghajlatváltozás enyhítésében és az ahhoz való alkalmazkodásban;

48.  arra buzdítja a Bizottságot, hogy jobban használja ki azt, hogy a Horizont 2020 teljes mértékben nyitva áll harmadik országok részvétele előtt, különösen az energia és az éghajlatváltozás területén;

49.  úgy véli, hogy az EU űrpolitikája és az abba való beruházás, ideértve az ipari balesetek, az erdőirtás, az elsivatagosodás stb. ellenőrzésében fontos szerepet játszó műholdak fellövését is, valamint a harmadik országokbeli partnerekkel való együttműködés világszerte fontos szerepet játszhat az éghajlatváltozás hatásainak ellenőrzésében és kezelésében;

50.  hangsúlyozza, hogy az EU-nak fokoznia kell erőfeszítéseit a legkevésbé fejlett országokba irányuló technológiatranszfer terén, ugyanakkor tiszteletben kell tartania a szellemitulajdon-jogokhoz fűződő jelenleg érvényben lévő jogokat;

51.  kéri, hogy teljes mértékben ismerjék el és támogassák az Éghajlat-változási Technológiai Központ és Hálózat (CTCN) és a Technológiai Végrehajtó Bizottság szerepét az éghajlatváltozástt enyhítő és az ahhoz való alkalmazkodást biztosító technológiai fejlődés megkönnyítésében;

52.  üdvözli az EU és az Egyesült Államok Energiaügyi Minisztériuma közötti együttműködésre irányuló erőfeszítéseket, különösen az éghajlatváltozással kapcsolatos technológiai kutatásokat; úgy véli, hogy nagy lehetőségek rejlenek az EU és a világ más vezető gazdaságai közötti további kutatási együttműködésben; hangsúlyozza, hogy az államilag finanszírozott kutatások eredményeinek szabadon hozzáférhetőknek kell lenniük;

53.  rámutat arra, hogy az éghajlatváltozás csökkentését és az ahhoz való alkalmazkodást célzó intézkedések végrehajtása során fontolóra kell venni az űrbe telepített eszközök használatát, különösen az üvegházhatásúgáz-kibocsátások nyomon követése és megfigyelése terén; sürgeti a Bizottságot, hogy aktívan járuljon hozzá a CO2 és CH4 nyomon követését célzó globális rendszerhez; felszólítja a Bizottságot, hogy támogassa azokat az erőfeszítéseket, amelyek célja egy olyan uniós rendszer kidolgozása, amely a Kopernikusz program küldetéseinek felhasználása és azok kiterjesztése révén önálló és független módon mérné az ÜHG-kibocsátásokat;

Az éghajlatváltozás elleni küzdelem finanszírozása: a párizsi megállapodás sarokköve

54.  véleménye szerint a végrehajtás eszközei – az éghajlatváltozás elleni küzdelem finanszírozását, a technológiatranszfert és a kapacitásépítést is beleértve – fontos szerepet fognak játszani a párizsi konferencián történő megállapodás szempontjából, ezért hiteles, a 2020 előtti és a 2020 utáni időszakot is felölelő „pénzügyi csomag” készítésére szólítja fel az EU-t és a többi országot az üvegházhatásúgáz-kibocsátás csökkentésének nagyobb mértékű támogatása, az erdővédelem és az éghajlatváltozás hatásaihoz való alkalmazkodás támogatása érdekében; felszólít arra, hogy az éghajlatváltozás elleni küzdelem finanszírozását építsék be a megállapodásba olyan dinamikus elemként, amely tükrözi a változó környezeti és gazdasági realitásokat, és támogatja a hatásmérséklési hozzájárulásokra és alkalmazkodási fellépésekre irányuló fokozott ambíciót; felszólítja ezért a megfelelő helyzetben lévő feleket, hogy járuljanak hozzá az éghajlatváltozás elleni küzdelem finanszírozásához;

55.  kéri, hogy a 2020-ig történő, összességében évi 100 milliárd dolláros célzott összegű, különböző állami és magán forrásokból származó vállalásból rá eső méltányos rész elérése érdekében az EU és tagállamai állapodjanak meg a jelenlegi kötelezettségvállalásokkal összhangban álló, kiszámítható, új és kiegészítő finanszírozás fokozásának menetrendjéről, és kezeljék a hatásmérséklésre és az alkalmazkodásra folyósított erőforrások közötti egyenlőtlenségeket; felhívja az EU-t, hogy ösztönözzön minden országot arra, hogy teljesítsék az éghajlatváltozás elleni küzdelem finanszírozása terén rájuk eső méltányos részt; kéri továbbá, hogy állapodjanak meg egy megalapozott nyomon követési és elszámoltathatósági keretben, hogy eredményesen lehessen nyomon követni az éghajlatváltozás elleni küzdelem finanszírozásával kapcsolatos kötelezettségvállalások és célkitűzések végrehajtását; emlékeztet arra, hogy mivel nő az éghajlatváltozás elleni küzdelem segélyezési költségvetésből történő finanszírozása, a teljes addicionalitás irányába tett első lépésként magát a segélyezési összköltségvetést is növelni kell;

56.  konkrét uniós és nemzetközi kötelezettségvállalásokra szólít fel az éghajlatváltozás elleni küzdelem finanszírozásához szükséges további források biztosítása érdekében, beleértve azt is, hogy a 2021–2030-as idõszakban az EU ETS kibocsátási egységeinek egy részét, valamint a légi közlekedés és a hajózás kibocsátásaira irányuló uniós és nemzetközi intézkedésekből származó bevételeket az éghajlatváltozás elleni küzdelem nemzetközi finanszírozására és az Éghajlat-változási Alap javára – többek között technológiai innovációs prokjektekre –különítik el;

57.  a kibocsátások kezelésének globálisan alkalmazandó eszközeként a szén-dioxid átfogó alapokon nyugvó árazására és a kibocsátáskereskedelmi bevételek éghajlatvédelmi beruházásokra fordítására, továbbá a nemzetközi közlekedésben használt üzemanyagok szén-dioxid-tartalom alapján történő árazásából származó bevételek képzésére szólít fel; felszólít továbbá arra, hogy a mezőgazdasági termelésre nyújtott támogatásokat részben olyan beruházások biztosítására használják fel, amelyek a mezőgazdasági üzemekben a megújuló energia termelését és felhasználását szolgálják; kiemeli annak fontosságát, hogy mobilizálják a magánszektor tőkéjét, és felszabadítsák az alacsony szén-dioxid-kibocsátású technológiákhoz szükséges beruházásokat; ambiciózus kötelezettségvállalásra szólítja fel a kormányokat, valamint az állami és magánkézben lévő pénzintézeteket, például bankokat, nyugdíjalapokat és biztosítótársaságokat arra vonatkozóan, hogy hitelezési és beruházási gyakorlataikat összehangolják a 2°C alatti célkitűzéssel és a fosszilis tüzelőanyagokra nyújtott források kivonásával, beleértve a fosszilis tüzelőanyagokkal kapcsolatos beruházásokra nyújtott exporthitelek fokozatos kivezetését is; a zöld beruházásoknak kedvező egyedi állami garanciák nyújtására, a zöld beruházási alapok számára tanúsítványok és adókedvezmények biztosítására, valamint zöld kötvények kibocsátására szólít fel;

58.  úgy véli, hogy a pénzügyi rendszer által hozott beruházási döntések során figyelembe kellene venni az éghajlati kockázatot; felszólítja a Bizottságot, a tagállamokat és az Éghajlat-változási Keretegyezmény összes részes felét, hogy minden rendelkezésre álló eszközt használjanak fel arra, hogy a pénzügyi intézményeket arra ösztönözzék, hogy beruházásaikat a szükséges mértékben úgy irányítsák, hogy finanszírozni tudják az ellenállóképes és alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaságok felé történő átmenetet;

59.  konkrét lépésekre szólít fel, beleértve az összes fosszilis tüzelőanyag 2020-ig történő fokozatos kivezetésének ütemtervét is a G20-ak 2009-es vállalásai alapján;

60.  arra ösztönzi a leghaladóbb szereplőket, hogy az ágazatban már megvalósított bevált gyakorlatokból tőkét kovácsolva tegyenek önkéntes kötelezettségvállalásokat az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaság felé történő átmenet érdekében; azt szeretné, hogy ez a mozgósítás fokozódjon, és hogy a kötelezettségvállalások a jövőben strukturáltabbak legyenek, többek között az Éghajlatváltozási Egyezmény eszközeibe beépített regisztrációs platformok révén;

61.  tudomásul veszi a fejlesztésfinanszírozási konferencia, az ENSZ fenntartható fejlesztési célokkal foglalkozó konferenciája és az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezménye Feleinek 2015. évi 21. Konferenciája közötti szoros kapcsolatokat; elismeri, hogy az éghajlatváltozás hatásai súlyosan aláássák a fenntartható fejlesztés 2015 utáni időszakra tervezett keretrendszerét, valamint hogy az átfogó fejlesztésfinanszírozási keretet össze kell hangolni az alacsony szén-dioxid-kibocsátású és éghajlatváltozással szemben ellenálló világgal, és hogy a keretnek képesnek kell lennie annak támogatására;

62.  ösztönzi, hogy hasznosítsák a pénzügyi szektor magánkezdeményezéseit, többek között a G20-ak 2015. novemberi találkozóján, és általában véve a 2015-ös párizsi konferencia előkészítése kapcsán szervezett, kifejezetten a finanszírozással foglalkozó számos eseményen;

Az éghajlatváltozás hatásaival szembeni ellenálló képesség kialakítása az alkalmazkodás révén

63.  hangsúlyozza, hogy az alkalmazkodás elkerülhetetlen szükségszerűség valamennyi ország számára, ha minimálisra kívánják csökkenteni a negatív hatásokat és maradéktalanul ki kívánják használni az éghajlatváltozásnak ellenálló növekedés és fenntartható fejlődés kínálta lehetőségeket, és hogy az alkalmazkodásnak központi szerepet kell játszania az új megállapodásban; kéri, hogy ennek megfelelően határozzanak meg egy hosszú távú alkalmazkodási célt; kiemeli, hogy a világgazdaság és a nemzetgazdaságok számára kevésbé költséges, és csökkenti az alkalmazkodás költségeit, ha most lépnek fel az üvegházhatásúgáz-kibocsátás csökkentése érdekében; elismeri, hogy az alkalmazkodás szükséges, különösen azokban az országokban, amelyek módfelett ki vannak szolgáltatva ezeknek a hatásoknak, továbbá annak biztosítása érdekében, hogy az élelmiszer-termelés és a gazdasági fejlődés az éghajlatváltozásnak ellenálló módon folytatódhasson; kéri, hogy a fejlődő országokban a helyi szereplők gyakorlatai és a bennszülött népek tudása alapján nyújtsanak aktív támogatást az átfogó alkalmazkodási tervek kidolgozásához;

64.  megjegyzi, hogy a nemzeti szinten meghatározott hozzájárulások által elért hatásmérséklési ambíció jelentősen befolyásolja a szükséges alkalmazkodási erőfeszítéseket; kéri, hogy a párizsi megállapodásba építsenek be egy, az alkalmazkodásra és az alkalmazkodás finanszírozására irányuló általános célt, azon kötelezettségvállalásokkal együtt, hogy továbbfejlesztik a károk és veszteségek hatékony kezelésére szolgáló megközelítéseket;

65.  hangsúlyozza, hogy uniós szinten meg kell erősíteni a koordinációt és az éghajlatváltozással kapcsolatos kockázatok kezelését, illetve egyértelmű uniós alkalmazkodási stratégiát kell kialakítani; regionális alkalmazkodási stratégiák végrehajtására szólít fel;

66.  emlékeztet arra, hogy a fejlődő országok – különösen a legkevésbé fejlett országok és a fejlődő kis szigetállamok – járultak hozzá legkevésbé az éghajlatváltozáshoz, de ők a legkiszolgáltatottabbak az éghajlatváltozás káros hatásaival szemben, valamint ők rendelkeznek a leggyengébb alkalmazkodási képességgel; kéri, hogy az alkalmazkodás támogatása, valamint a károk megtérítése képezzék a párizsi megállapodás lényegi elemeit, továbbá hogy a fejlődő országok kézzelfogható támogatást kapjanak a fenntartható, megújuló és alacsony szén-dioxid-kibocsátású energiára való áttéréshez, garantálva ezáltal, hogy alkalmazkodási igényeik rövid- és hosszú távon is kielégüljenek; kéri a klímamenekültek problémájának és e – globális felmelegedés által kiváltott éghajlati katasztrófák okozta – probléma nagyságának komoly elismerését;

67.  hangsúlyozza, hogy e megállapodásnak rugalmasnak kell lennie annak érdekében, hogy figyelembe lehessen venni az egyes fejlődő országok körülményeit, igényeit és kapacitásait, és bizonyos országok sajátosságait, különösen a legkevésbé fejlett országok és a kis szigetek esetében;

68.  felszólítja a nagyobb fejlett gazdaságokat, hogy meglévő modern infrastruktúrájukat használják a fenntartható növekedés támogatására, bővítésére és fejlesztésére, továbbá vállalják, hogy a fejlődő országokat támogatják saját kapacitásaik kiépítésében annak biztosítása érdekében, hogy a jövőbeli gazdasági növekedés a világ minden részén a környezet további károsítása nélkül valósuljon meg;

69.  hangsúlyozza azon szerep fontosságát, amelyet a fejlesztési közösségnek, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetnek (OECD) és az OECD Fejlesztési Támogatási Bizottságának (DAC) kellene játszania az érdekelt felekkel és az érintett szervezetekkel folytatott szoros együttműködés során, annak érdekében, hogy felmérjék és mérsékeljék az éghajlatváltozás emberekre gyakorolt legsúlyosabb, minden bizonnyal még abban az esetben is komplex hatásait, ha a felmelegedés 2°C alatt marad;

70.  úgy véli, hogy az EU-nak és egyéb nemzetközi szereplőknek stratégiai prioritásként kell tekinteniük az éghajlatváltozás kérdésének hatékony kezelésére, és hogy ehhez az éghajlat-politika általános érvényesítésére van szükség az összes vonatkozó szakpolitikában , valamint törekedni kell a szakpolitikai koherencia megvalósítására; fontosnak tartja az Unió szempontjából a dekarbonizációs fejlesztési módoknak az összes fontos területen és ágazatban történő előmozdítását, és felhívja az Uniót, hogy javasoljon fenntartható termelési és fogyasztási mintákat, többek között terjesszen elő javaslatokat arra vonatkozóan, hogy az Unió hogyan tervezi csökkenteni a fogyasztást és felszámolni az összefüggést a gazdasági tevékenység és a környezetkárosítás között;

71.  aggodalommal jegyzi meg, hogy 2008 és 2013 között 166 millióan kényszerültek otthonuk elhagyására áradások, szélviharok, földrengések vagy egyéb természeti katasztrófák következtében; felhívja a figyelmet különösen arra, hogy Afrika egyes részein az éghajlattal kapcsolatos fejlemények hozzájárulhatnak a földközi-tengeri menekültválság eszkalálódásához; sajnálatosnak tartja, hogy a klímamenekültek státuszát a jog még nem ismeri el, ez pedig joghézagot eredményez, aminek következtében az áldozatok nem élvezhetik a menekültstátuszt;

72.  kitart amellett, hogy a fejlett és a fejlődő országoknak közösen kell erőfeszítéseket tenniük a globális éghajlatváltozás elleni küzdelem fokozása érdekében, összhangban a „közös, de differenciált felelősségek” elvével;

73.  hangsúlyozza, hogy az Európai Unióról szóló szerződés 3. cikkének (5) bekezdése szerint az Unió célja a világ többi részéhez fűződő kapcsolataiban az, hogy hozzájáruljon a szolidaritáshoz és a Föld fenntartható fejlődéséhez, valamint a nemzetközi jog szigorú betartásához és fejlesztéséhez; megjegyzi, hogy az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 191. cikkének (1) bekezdése szerint az uniós környezetpolitika ösztönzi az éghajlatváltozás elleni küzdelemre irányuló nemzetközi szintű intézkedéseket;

Az éghajlatváltozással kapcsolatos diplomácia erősítése

74.  ezzel kapcsolatban hangsúlyozza annak jelentőségét, hogy a klímadiplomácia része legyen az EU külső fellépésére irányuló általános megközelítésnek, és ezzel összefüggésben a konferencián ambiciózus és központi szerepet játszó szereplőként az EU egységes hangon szólaljon meg és játsszon közvetítői szerepet a nemzetközi megállapodás irányába történő elmozdulás elérése érdekében, valamint hogy egységes maradjon e tekintetben;

75.  felszólítja a tagállamokat, hogy e tekintetben hangolják össze álláspontjaikat az EU álláspontjával; hangsúlyozza, hogy az Unió és a tagállamok hatalmas külpolitikai kapacitással rendelkeznek, és vezető szerepet kell vállalniuk az éghajlatváltozással kapcsolatos diplomácia terén, valamint mozgósítaniuk kell ezt a hálózatot annak érdekében, hogy közös nevezőt találjanak a párizsi megállapodás fő témáiban, amelyek az enyhítés, az alkalmazkodás, a finanszírozás, a technológia fejlesztése és átadása, a fellépés és támogatás átláthatósága és a kapacitásépítés;

76.  üdvözli a Külügyek Tanácsa által 2015. január 19-én jóváhagyott uniós klímadiplomáciai cselekvési tervet; elvárja a Bizottságtól, hogy vállaljon proaktív szerepet a tárgyalásokon; felszólítja a Bizottságot annak egyértelmű megfogalmazására, hogy az éghajlatváltozás jelentette kihívás az egyik legfőbb stratégiai prioritás a Bizottság számára, továbbá arra, hogy szervezete az összes szinten és valamennyi ágazatot átívelően tükrözze ezt;

77.  hangsúlyozza az EU vezető szerepét az éghajlat-politikában, és kiemeli, hogy össze kell hangolni és ki kell alakítani a tagállamok közös álláspontját; sürgeti a Bizottságot, a tagállamokat és az Európai Külügyi Szolgálatot (EKSZ), hogy folytassák és fokozzák a konferencia előtt és alatt arra irányuló diplomáciai erőfeszítéseiket, hogy javítsák partnereik álláspontjainak megértését és ösztönözzék arra a többi felet, hogy hozzanak hatékony intézkedéseket a 2°C-os célkitűzés teljesítése érdekében, továbbá hogy olyan megállapodásokat és kötelezettségvállalásokat érjenek el, különösen az Egyesült Államok részéről, amelyek célja, hogy a legjelentősebb kibocsátásokat az uniós polgárok kibocsátásaihoz igazítsák, akik már eddig is sok erőfeszítést tettek a gazdasági fejlődés, illetve a környezet- és éghajlatvédelem összeegyezetése érdekében; felhívja az EU-t, hogy használja ki pozícióját, és érjen el szorosabb együttműködést a szomszédos országokkal és az uniós csatlakozásra váró országokkal az éghajlati ügyekben;

78.  kiemeli, hogy a konferencia előtt és alatt fokozott diplomáciai erőfeszítésekre van szükség különösen ahhoz, hogy a felek nemzeti körülményei és a veszteségekre és károkra vonatkozó mechanizmussal kapcsolatos szerepük fényében megtalálják a közös kiindulási alapot a rájuk háruló kötelezettségek differenciálásának természetét illetően;

79.  felhívja a Bizottság alelnökét/az Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjét, hogy dolgozzon ki stratégiai prioritásokat az általános külpolitikai célkitűzésekben meghatározott külső éghajlat-politika számára, és gondoskodjon róla, hogy az uniós küldöttségek nagyobb hangsúlyt helyezzenek az országoknak az éghajlatváltozás hatásainak enyhítése vagy az ahhoz való alkalmazkodás terén tett erőfeszítései nyomon követésére, és a támogatás nyújtására a kapacitásépítés terén, valamint hogy rendelkezzenek az éghajlat megfigyelésének kérdéseivel kapcsolatos fellépések végrehajtásához szükséges eszközökkel; felszólítja az Uniót, hogy az éghajlatváltozással kapcsolatos kérdésekben folytasson szorosabb együttműködést a szomszédos és tagjelölt országokkal, és sürgesse politikáik összeegyeztetését az Unió éghajlatváltozással kapcsolatos célkitűzéseivel; felkéri a tagállamokat és az EKSZ-t, hogy az uniós küldöttségeken és a tagállami nagykövetségeken belül hozzanak létre az éghajlat-változásra összpontosító kapcsolattartó pontokat;

80.  felszólítja a Bizottságot és a tagállamokat annak biztosítására, hogy a felek által a párizsi megállapodás keretében elfogadott valamennyi intézkedés, amely az üvegházhatású gázok légköri koncentrációjának olyan szinten történő stabilizálására irányul, amely megelőzi az éghajlati rendszerre gyakorolt veszélyes antropogén hatást, vagy amely az Egyesült Nemzetek Éghajlat-változási Keretegyezményének 3. vagy 4. cikkében foglalt elvekkel vagy kötelezettségvállalásokkal kapcsolatos, nem képezi a felek közti olyan létező vagy jövőbeli szerződés tárgyát, amely lehetővé teszi a beruházó és állam közötti vitarendezést;

81.  elismeri az éghajlatváltozás elleni küzdelem fontosságát és az éghajlatváltozás okozta esetleges stabilitási és biztonsági kockázatot, továbbá ­– a párizsi éghajlat-változási konferenciára tekintettel ­– a klímadiplomácia fontosságát;

Az Európai Parlament

82.  üdvözli a Bizottság közleményét és a 2015 decemberében Párizsban tartandó COP 21 éghajlat-változási konferenciához nyújtott uniós hozzájárulás célkitűzéseit;

83.  kötelezettséget vállal arra, hogy felhasználja az Európai Parlament nemzetközi szerepét és a nemzetközi parlamenti hálózatokban való tagságát arra, hogy Párizsban következetesen törekedjen egy jogilag kötelező erejű és ambiciózus nemzetközi éghajlat-változási megállapodás elérésére;

84.  hangsúlyozza, hogy a COP21 tárgyalások alatti és előtti lobbi tevékenységek befolyásolhatják a tárgyalások kimenetelét; kiemeli ezért, hogy a COP21 UNFCCC-jének napirendjében az ilyen tevékenységeknek átláthatónak és egyértelműen megjelöltnek kell lennie, és hogy a Konferenciának minden érdekelt fél részére egyenlő hozzáférést kell biztosítania;

85.  úgy véli, hogy mivel minden nemzetközi megállapodáshoz szükség van az Európai Parlament egyetértésére, integrálni kell az uniós küldöttségbe; elvárja ezért, hogy részt vehessen az uniós koordinátorok párizsi ülésein;

o
o   o

86.  utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak, a tagállamok kormányainak és parlamentjeinek, valamint az Egyesült Nemzetek Éghajlat-változási Keretegyezménye titkárságának azzal a kéréssel, hogy azt juttassák el valamennyi EU-n kívüli szerződő félnek.

(1) HL C 285. E, 2010.10.21., 1. o. (2) HL C 341. E, 2010.12.16., 25. o. (3) HL C 99. E, 2012.4.3., 77. o. (4) HL C 153. E, 2013.5.31., 83. o. (5) Elfogadott szövegek, P7_TA(2012)0452. (6) Elfogadott szövegek, P7_TA(2013)0443. (7) Elfogadott szövegek, P8_TA(2014)0063. (8) HL L 8., 2009.1.13., 3. o. (9) HL C 67. E, 2010.3.18., 44. o. (10) HL C 251. E, 2013.8.31., 75. o. (11) Elfogadott szövegek, P7_TA(2014)0094. (12) Az Eurostat adatai a zöld termékek és szolgáltatások ágazatáról, melyek az „Éghajlat- és energiapolitikai keret a 2020–2030-as időszakra” (COM(2014)0015) című bizottsági közleményben szerepelnek.