Az Európai Parlament,

–  tekintettel az 1948. évi Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatára és különösen annak 25. cikkére, amely a megfelelő életszínvonalhoz való jog részeként ismeri el az élelemhez való jogot,

–  tekintettel a Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmányára és különösen annak 11. cikkére, amely elismeri a megfelelő életszínvonalhoz – többek között a megfelelő táplálkozáshoz – való jogot, valamint mindenkinek azt az „alapvető jogát, hogy ne éhezzék”,

–  tekintettel Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmányhoz kapcsolt, 2008-ben elfogadott fakultatív jegyzőkönyvre, amely az élelemhez való jogot nemzetközi szinten érvényesíthetővé teszi,

–  tekintettel a világ élelmezésbiztonságáról az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) által megrendezett 1996-os római világélelmezési csúcstalálkozón elfogadott Római Nyilatkozatra,

–  tekintettel a FAO által 2004-ben elfogadott, az élelemhez való jogra vonatkozó iránymutatásokra, melyek útmutatást nyújtanak az államoknak arra nézve, hogy miként hajtsák végre az élelemhez való joggal kapcsolatos kötelezettségeiket,

–  tekintettel a FAO „Élelmiszer-veszteség és ételpazarlás” című, 2011-ben publikált tanulmányára, amely pontos információval szolgál az évről évre kárba ment és elpazarolt ételmennyiségekről,

–  tekintettel a 2014. november 19 és 21. között Rómában megrendezett második nemzetközi táplálkozásügyi konferenciára és annak záródokumentumaira: a táplálkozásról szóló Római Nyilatkozatra és az elhúzódó válságok idején fennálló élelmezésbiztonságra és táplálkozásra vonatkozó cselekvési keretre,

–  tekintettel a G8-ak 2009-es Aquilai Élelmezésbiztonsági Kezdeményezésére,

–  tekintettel a Scaling-Up Nutrition (a Táplálkozás Javításáért, SUN) mozgalomra, amely a nemzeti kormányok alultápláltság megszüntetésére irányuló kezdeményezéseinek és prioritásainak támogatásához próbálja megnyerni a nemzetközi döntéshozók jó szándékát és kapacitását,

–  tekintettel az Egészségügyi Világközgyűlés (WHA) 2012. évi 65.6. határozatára „Az anyák, a csecsemők és a kisgyermekek táplálkozására vonatkozó átfogó megvalósítási tervről”,

–  tekintettel az ENSZ főtitkárának a Rio+20 konferencián meghirdetett, Zero Hunger Challenge elnevezésű, az éhezés felszámolására irányuló kampányára, amely felszólítja a kormányokat, a civil társadalmat, a vallási közösségeket, a magánszektort és a kutatási intézményeket, hogy erőiket egyesítve vessenek véget az éhezésnek és számolják fel a hiányos táplálkozás legsúlyosabb formáit,

–  tekintettel az ENSZ Közgyűlésének „A táplálkozásra vonatkozó fellépések évtizede (2016–2025)” című, 2016. április 1-jei A/RES/70/259. számú határozatára, amelynek célja, hogy a világon az éhezés és a hiányos táplálkozás megszüntetése érdekében fokozott fellépésre kerüljön sor, és biztosított legyen az egészségesebb és fenntarthatóbb táplálkozáshoz való egyetemes hozzáférés minden ember számára – tartózkodási helyétől függetlenül, bárkiről is legyen szó,

–  tekintettel az ENSZ Közgyűlésének „Alakítsuk át világunkat: A 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlesztési menetrend” című, 2015. szeptember 25-i A/RES/70/1. számú határozatára,

–  tekintettel a fenntartható fejlesztési célokra, azok egymáshoz kapcsolódó és integrált voltára, főként az 1. célra (a szegénység valamennyi típusának felszámolása mindenütt), a 2. célra (az éhezés felszámolása, az élelmezésbiztonság és a jobb táplálkozás elérése, valamint a fenntartható mezőgazdaság előmozdítása) és a 12. célra (a fenntartható fogyasztási és termelési minták biztosítása),

–  tekintettel a hatékony fejlesztési együttműködésre irányuló, 2011. december 1-jei puszani partnerségre(1) és különösen annak 32. bekezdésére, amely szerint el kell ismerni „a magánszektor vezető szerepét az innováció fejlesztésében, a jólét megteremtésében és a jövedelem- és munkahelyteremtésben, a belföldi erőforrások mozgósításában és ezzel együtt a szegénység csökkentésének elősegítésében” (1. fenntartható fejlesztési cél),

–  tekintettel az Európai Unióról szóló szerződés 21. cikkére, amely kimondja, hogy az Unió külső tevékenységének hozzá kell járulnia a fenntartható fejlesztési célokhoz, az emberi jogok és a nemek közötti egyenlőség tiszteletben tartásához,

–  tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződés 208. cikkére, amely újra megerősíti, hogy „az Unió azon politikáinak végrehajtásakor, amelyek hatással lehetnek a fejlődő országokra, figyelembe veszi a fejlesztési együttműködés célkitűzéseit”,

–  tekintettel az Európai Unió által 2013. november 13-án ratifikált Élelmezésisegély-egyezményre,

–  tekintettel a 2013. június 8-án Londonban megrendezett „Táplálkozás a növekedésért” csúcstalálkozón elfogadott „Globális táplálkozás a növekedésért paktumra”,

–  tekintettel „Az EU rezilienciapolitikája – Az élelmiszerválságok tanulságai” című, 2012. október 3-i bizottsági közleményre (COM(2012)0586),

–  tekintettel a Bizottság „Az anyai és a gyermektáplálkozás előtérbe helyezése a külső támogatásokban: uniós szakpolitikai keret” c. 2013. március 12-i közleményére (COM(2013)0141), illetve a Tanács 2013. május 28-i következtetéseire az élelmezés- és táplálkozásbiztonságról a külső támogatásokban,

–  tekintettel az Európai Bizottság által 2014-ben elfogadott, táplálkozással kapcsolatos cselekvési tervre (SWD(2014)0234), amely arra vállal kötelezettséget, hogy „a fejlődésben visszamaradt gyermekek számát 2025-ig 7 millióval csökkenti”

–  tekintettel a Bizottság táplálkozással kapcsolatos cselekvési tervéről szóló, első eredményjelentésre,

–  tekintettel a Bizottság az Európai Parlamenthez és a Tanácshoz intézett, „Az uniós élelmezés- és táplálkozásbiztonsági kötelezettségvállalások végrehajtása: első kétéves jelentés” című 2014. december 2-i jelentésére (COM(2014)0712),

–  tekintettel az EU, a FAO és az Élelmezési Világprogram (WFP) 2016. márciusi közös átfogó értékelésére, amely „az élelmezési válság által érintett csomópontok élelmezés- és táplálkozásbiztonsági helyzetének globális elemzését” nyújtja,

–  tekintettel a Világélelmezés-biztonsági Bizottság a nemzeti élelmezésbiztonság keretében a földművelés, a halászat és az erdőgazdálkodás felelősségteljes irányítására vonatkozó 2012. május 11-i önkéntes iránymutatásaira,

–  tekintettel az elhúzódó válságok idején fennálló élelmezésbiztonságra és táplálkozásra vonatkozó cselekvési keretre(2),

–  tekintettel az Új Élelmezés- és Táplálkozásbiztonsági Szövetségről szóló, 2016. június 7-i állásfoglalására(3),

–  tekintettel a fejlődő országok élelmezésbiztonsági kihívásainak kezeléséhez nyújtott segítség uniós szakpolitikai keretéről szóló, 2011. szeptember 27-i állásfoglalására(4),

–  tekintettel „a gyermekek alultápláltságáról és hiányos táplálkozásáról a fejlődő országokban” című, 2014. november 27-i állásfoglalására(5),

–  tekintettel a „2015. évi milánói világkiállítás: Bolygónk élelmezése – Életre szóló energia” című, 2015. április 30-i állásfoglalására(6),

–  tekintettel a Milánó városa által támogatott és a világ 113 városa által aláírt, 2015. október 15-i Milánói Városi Élelmiszer-politikai Paktumra(7), amelyet az ENSZ főtitkárának, Ban Ki Munnak nyújtottak be, és amely kiemeli, hogy a városok központi szerepet töltenek be az élelmiszer-politika alakításában;

–  tekintettel a globális célok elérése felé tett következő lépésekről és a világ táplálkozási és élelmezésbiztonsága érdekében tett uniós kötelezettségvállalásokról a Bizottságnak feltett kérdésekre (O-000099/2016 – B8-0717/2016),

–  tekintettel a Fejlesztési Bizottság által benyújtott állásfoglalási indítványra,

–  tekintettel eljárási szabályzata 128. cikkének (5) bekezdésére és 123. cikkének (2) bekezdésére,

A.  mivel a 2. fenntartható fejlesztési cél és a hozzá kapcsolódó célok a hiányos táplálkozás és az éhezés 2030-ig megtörténő felszámolására törekednek a kistermelők számára lehetőségek biztosítása és termelékenységük növelése, a fenntartható és éghajlatváltozáshoz alkalmazkodó mezőgazdaság és élelmiszer-termelés elérése révén, amely képes ellátni a bolygó várhatóan 8,5 milliárdos népességét a biológiai sokféleség, a környezet, valamint a kistermelők érdekeinek és jólétének védelmével egyidejűleg;

B.  mivel beruházásaikkal és termelésükkel a kistermelők töltik be a magánszektor legjelentősebb szerepét a mezőgazdaság, az élelmezésbiztonság és a táplálkozás terén;

C.  mivel az élelmiszerhez való emberi jog csak akkor érvényesíthető teljes mértékben, ha a szegénység és az egyenlőtlenség drasztikus mértékben csökken, biztosított az egyenlőség és megerősödik a sokkhatásokkal szembeni ellenálló képesség, különösen jogokon alapuló társadalmi biztonsági hálók létrehozása, valamint a kiszolgáltatott csoportok teljes mértékű részvételének, a kistermelők és pásztorközösségek biztos földhöz jutásának, a termőföldek felett gyakorolt ellenőrzésének, valamint az erőforrás-gazdálkodás és egyéb termelési eszközök biztosítása révén;

D.  mivel az ipari-mezőgazdasági termelés az üvegházhatásúgáz-kibocsátás növekedéséhez és a monokultúrák elterjedéséhez vezetett, ezáltal jelentős mértékben csökkent a mezőgazdasági biodiverzitás és felgyorsult a talajerózió, ugyanakkor a családi gazdálkodók és kisgazdák bebizonyították, hogy agroökológiai gyakorlatok alkalmazása révén képesek változatos termékek előállítására és az élelmiszer-termelés fenntartható növelésére;

E.  mivel a hiányos táplálkozás csökkentése terén történt már előrehaladás, ám az továbbra is túl lassú és egyenetlen, és a világon jelenleg 795 millióan nem jutnak a normális, tevékeny élethez elegendő ételhez; mivel minden harmadik ember valamilyen módon alultáplált;

F.  mivel 2012-ben az Egészségügyi Világközgyűlés (WHA) megerősítette a 2025-re kitűzött hat globális táplálkozási célt, vagyis az alultáplált öt év alatti gyermekek számának 40%-kal történő csökkentését, a termékeny korú, vérszegény nők számának felére csökkentését, az alacsony születési súllyal világra jött csecsemők számának 30%-os csökkentését, a túlsúlyos gyermekek száma növekedésének megelőzését, az első hat hónapban kizárólag anyatejjel történő táplálás arányának 50%-kal való növelését, valamint a sorvadó gyermekek arányának 5% alá csökkentését;

G.  mivel elsősorban a fejlődő országokban az újszülöttek és kisgyermekek táplálásának legtermészetesebb és legjobb módja a szoptatás, ám az ezzel kapcsolatos tudatlanság és kulturális fenntartások miatt még mindig nem elég újszülöttet táplálnak szoptatás útján;

H.  mivel a 2013-as „Táplálkozás a növekedésért” csúcstalálkozó keretében az EU kötelezettséget vállalt a fejlődésben való visszamaradás 2025-ig legalább 7 millióval való csökkentésére, és 3,5 milliárd eurót irányzott elő a 2014–2020 közötti időszakban e cél elérésére;

I.  mivel a gyermek első 1000 napja során az elégtelen táplálékbevitel a gyermek életére kiható, döntő fontosságú egészségügyi, gazdasági és szociális következményekkel jár, és mivel szerte a világban minden hatodik gyermek súlya elmarad az átlagostól, 41 millió 5 év alatti gyermek túlsúlyos vagy elhízott, és az alultápláltság az oka az öt év alatti gyermekek halálesetei mintegy 45%-ának, ami mintegy 3 millió fiatal életének értelmetlen elvesztését jelenti; mivel a krónikus alultápláltság körülbelül 161 millió gyermeket érint a világban;

J.  mivel a nők gyakran jobban ki vannak téve a súlyos következményekkel – ideértve többek között termelékenységük és családról való gondoskodási képességük gyengülésével – járó hiányos táplálkozásnak;

K.  mivel a világ népessége 2030-ra várhatóan eléri a 8,5 milliárd főt;

L.  mivel a táplálkozásra és az élelmezésbiztonságra vonatkozó globális célok és uniós kötelezettségvállalások teljesítése szempontjából alapvető fontosságúak a fejlődő országok földterületeinek felvásárlása elleni küzdelem érdekében – többek között a földhaszonbérletek biztonságát garantáló konkrét lehetőségek révén – tett hatékony intézkedések;

M.  mivel az alultápláltság és a helytelen táplálkozás a betegség globális terhéért felelős, messze a leggyakoribb kockázati tényezők;

N.  mivel a hiányos táplálkozás elleni küzdelem együtt jár a fenntartható agrárpolitika kialakításával, amely a tápláló étel és a változatos táplálkozás biztosítása céljából előnyben részesíti a növénytermesztés diverzifikálását; mivel a vetőmagok ellenőrzése, tulajdonlása és megfizethetősége ezért alapvetően fontos a kistermelők és a családi gazdálkodók élelmezési válságokkal szembeni ellenálló képességéhez;

O.  mivel az élelemhez való jog érvényesítése többek között a földhöz és egyéb termelő erőforrásokhoz való hozzáféréstől függ;

P.  mivel a beruházási kereskedelmi megállapodások káros következményekkel járhatnak az élelmezésbiztonságra és a hiányos táplálkozásra nézve, amennyiben a szántóföldek magánbefektetőknek történő bérbeadása vagy eladása azt eredményezi, hogy a helyi lakosságot megfosztja a megélhetéséhez nélkülözhetetlen termelő erőforrásoktól, vagy nagy mennyiségű élelmiszert exportálnak és adnak el nemzetközi piacokon, és ezáltal az exportáló fogadó állam még inkább függővé – és még kiszolgáltatottabbá – válik a nemzetközi piacokon tapasztalható nyersanyagár-ingadozásoktól;

Q.  mivel a bioüzemanyagok előállításával a globális élelmiszer-rendszerre új nyomás nehezedik, amelynek nyomán kialakult a földért és a vízért folytatott verseny;

R.  mivel a nem fenntartható hústermelés negatívan hat az élelmezésbiztonságra; mivel a gabonafélék egyharmadát takarmányozásra használják a világon, ugyanakkor az erdőirtás egyik fő oka a legelők és az élelmiszernövények terjedése, különösen Dél-Amerikában (8);

S.  mivel 45 alacsony jövedelmű és/vagy konfliktusban érintett ország 240 millió lakosa élelmiszer- és vízhiánnyal küzd, 80 millió fő pedig élelmiszerválságban szenved, köztük 41,7 millióan a 2016-os – évtizedek óta a legerősebb – El Niño miatt;

T.  mivel az UNICEF szerint naponta 2000 öt évesnél fiatalabb gyermek halálát már most is a szennyezett víz miatti betegségek okozzák, és a világ kórházi ágyainak felét a rossz minőségű ivóvíz okozta betegségben szenvedők foglalják el;

U.  mivel 2050-re a Föld lakosságának 70%-a városokban él majd, és az élelmezés egyre inkább olyan kérdéssé válik, amelyre globális és lokális választ kell adni;

V.  mivel a táplálkozás biztonsága elengedhetetlen előfeltétele a fenntartható és befogadó növekedésnek, és mivel a hiányos táplálkozás évente a GDP mintegy 10%-os veszteségét kitevő gazdasági következményekkel járhat, és mivel a FAO globális táplálkozásról szóló 2015. évi jelentése szerint az élelmezésjavítási intézkedésekre elköltött minden egyes dollár 16 dollár megtérülést eredményez;

W.  mivel a vetőmagok szellemitulajdon-jogi záradékok révén történő privatizálása és a GMO-k veszélyeztetik az országok élelmiszer-önrendelkezését;

1.  ismételten megerősíti, hogy a globális, nemzeti és helyi, kormányzati, nem kormányzati és magánszektorbeli – köztük a tudományos és alkalmazott kutatási szervek – szereplők, valamint az adományozók között valóban összehangolt és felgyorsított fellépésre van szükség az alultápláltság megszüntetése céljából, a 2030-as menetrend betartása és az éhezés felszámolásáról szóló 2. fenntartható fejlesztési cél elérése érdekében; sürgeti a nemzetközi közösséget, az EU-t és a fejlődő országokat, hogy tartózkodjanak a kizárólag a kalóriabevitelen alapuló stratégiák kidolgozásától és a gyógyszerek (mint például az étrend-kiegészítő tabletták) felírásától, és kezeljék az éhezés és a hiányos táplálkozás kiváltó okait; e tekintetben hangsúlyozza a mezőgazdaság, a táplálkozás és az egészség közötti kapcsolatot;

2.  megállapítja, hogy a fejlődő országokban az édesanyjuk által szoptatott gyermekeknek nem szoptatott társaiknál 15-ször kisebb az esélyük arra, hogy tüdőgyulladásban és 11-szer kisebb arra, hogy hasmenésben haljanak meg;

3.  felszólítja a Bizottságot, a Tanácsot, a tagállamokat és a nemzetközi közösséget, valamint a fejlődő országok kormányait, hogy haladéktalanul mozgósítsanak az élelmezés- és a táplálkozásbiztonságba, valamint a fenntartható mezőgazdaságba irányuló hosszú távú pénzügyi beruházásokat, illetve hogy jobb kormányzás és nagyobb elszámoltathatóság, rendszerszerű és jogokon alapuló, továbbá egyrészről a nemi dimenziót, a fenntartható gazdálkodást, a természetes erőforrások felhasználását és az azokhoz való hozzáférést, az állami vízellátást, az állami szennyvízelvezetést és higiéniát, másrészről a juttatásokon alapuló, befogadó társadalmi biztonsági hálók létrehozását és kiterjesztését figyelembe vevő szakpolitikák révén javítsák az élelmezésbiztonságot és a táplálkozást, különösen a legkiszolgáltatottabb és marginális csoportokat célozva;

4.  hangsúlyozza, hogy az elégtelen táplálkozás bármilyen formájának kialakulását eredményező rendszerszintű problémákat kezelni kell; aggodalommal állapítja meg, hogy az exportvezérelt mezőgazdaság előmozdítása a múltban az élelmiszernövényeket helyi fogyasztásra termelő családi gazdálkodások rovására történt; úgy véli, hogy a helyi élelmiszer-termelésbe – különösen a kisüzemi élelmiszer-termelésbe és az agroökológiai gyakorlatokba – történő beruházás kulcsfontosságú a táplálkozásügyi stratégiák sikeréhez; hasonlóképpen elengedhetetlenül fontosnak tartja a szociális védelmi rendszerek kialakítását annak biztosítására, hogy mindenki mindenkor hozzájuthasson tápláló ételhez;

5.  aggodalommal állapítja meg, hogy a világszerte megtermelt élelmiszer harmada, mintegy 1,3 milliárd tonna kárba vész; megállapítja, hogy Észak-Amerikában és Óceániában a legnagyobb a pazarlás, személyenként közel 300 kilogrammnyi étel vész kárba; megjegyzi, hogy az Európai Unió összesen 88 millió tonna élelmiszer-hulladékot termel évente, miközben világszerte 842 millió ember – a világ népességének 12 százaléka – éhezik; hangsúlyozza, hogy az élelmiszer-veszteség vagy -pazarlás felszámolása érdekében az összes élelmiszer-rendszert ki kell igazítani;

6.  nyomatékosan kéri a Bizottságot és a tagállamokat, hogy intézkedéseik során vegyék figyelembe a fejlesztési szempontú szakpolitikai koherenciát, és annak értelmében fontolják meg a kereskedelemre, mezőgazdaságra, energiaügyre stb. vonatkozó szakpolitikák globális élelmiszerbiztonságra gyakorolt hatását;

7.  mély sajnálatát fejezi ki a külföldi befektetők által folytatott, és a helyi mezőgazdasági kistermelőket károsító földszerzések kapcsán, amelyek helyi, regionális és országos szinten hozzájárulnak az élelmiszer-ellátás bizonytalanságához és a szegénység kialakulásához;

8.  felszólítja a nemzetközi közösséget és az EU-t, hogy működjenek együtt az országokkal az adott körülményekhez igazodó, megvalósítható és a fenntartható fejlesztési célokkal összhangban lévő, szilárd nemzeti táplálkozási célkitűzések meghatározásában és végrehajtásában a fejlődésben való visszamaradás és a hiányos táplálkozás csökkentése érdekében; nyomatékosan kéri a Bizottságot és az uniós küldöttségeket, hogy mozdítsák elő az érintett országok irányításával megvalósuló táplálkozási és élelmiszer-biztonsági stratégiákat és megközelítéseket, és ösztönözzék ezek partnerországok általi nyomon követésének és elszámoltathatóságának fejlesztését;

9.  felszólítja az EU-t és a nemzetközi közösséget, hogy világszerte mozdítsák elő a „szoptatáshoz való jogot”, és az anya és gyermek egészségéről szóló tájékoztatási kampányok során hívják fel a figyelmet a szoptatás fontosságára;

10.  felszólítja a tagállamokat és az uniós intézményeket, hogy tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy felhívják az európai közvélemény figyelmét az alultápláltság világszerte fennálló problémájára, mely különösen a gyermekeket és nőket érinti;

11.  kiemeli, hogy az alultápláltság elleni fellépés során elsőbbséget kell biztosítani a helyi élelmiszer-termelés számára, továbbá hangsúlyozza, hogy a mezőgazdasági kistermelőket és a női gazdálkodókat mint élelmiszer-termelőket támogatni kell; felszólítja az EU-t, hogy globális táplálkozási stratégiájának részeként támogassa a fejlődő országokat és a mezőgazdasági kistermelőket a helyi piacok, helyi értékláncok és helyi élelmiszer-feldolgozó létesítmények kialakításában és az azokhoz való hozzáférésben, továbbá kereskedelmi politikákkal támogassa e törekvéseket;

12.  kiemeli, hogy egy olyan környezetben, ahol a hagyományos gazdálkodást a monokultúra jellemzi, a diverzifikált növénytermesztési rendszerekről az egyszerűsített gabonaalapú rendszerekre való áttérés számos fejlődő országban hozzájárult a mikroelemekben szegény táplálkozáshoz; felszólítja az Uniót, hogy kötelezze el magát – az ENSZ élelmezésügyi különmegbízottjának az élelmiszerhez való jogra vonatkozó ajánlásaival összhangban – az agroökológia irányába történő alapvető elmozdulás mellett, ami egyik módja annak, hogy az országok képesek legyenek ellátni magukat élelmiszerrel és javítani a táplálkozást, miközben az éghajlatváltozással és a szegénységgel kapcsolatos problémákat is kezelik; különösen arra szólítja fel az EU-t és a fejlődő országokat, hogy támogassák a növények genetikai sokféleségét, többek között a helyi vetőmagcsere-rendszerek kialakítása és a növénygenetikai források élelmezési és mezőgazdasági felhasználásáról szóló nemzetközi egyezménynek megfelelő vetőmag-szabályozások révén, továbbá – a kulturális értékekkel összhangban – ruházzanak be tápláló, helyi és idényjellegű élelmiszernövények széles skálájába;

13.  rámutat arra, hogy a fejlődő országokban zajló jelentős mértékű földfelvásárlásból eredő földszerzés újfajta veszélyt jelent az élelmezésbiztonságra és a táplálkozásra nézve; kéri, hogy a Bizottság tegyen konkrét intézkedéseket és dolgozzon ki cselekvési tervet a nagyarányú földszerzés megakadályozására, és gondoskodjon a FAO földhasználatról szóló iránymutatásának hatékony végrehajtásáról;

14.  nyomatékosan kéri az EU-t, hogy a politikák fejlesztési célú koherenciájának alapelvével összhangban szüntesse meg az élelmiszernövény-alapú bioüzemanyagok előállítására nyújtott állami ösztönzőket;

15.  hangsúlyozza, hogy a táplálkozási téren megvalósuló beruházások szintje alapjában véve továbbra sem megfelelő, mivel a táplálkozásspecifikus beavatkozások 2014-ben az összes hivatalos fejlesztési támogatásból mindössze 0,57%-ban részesültek, ami az összes szükségletnek csupán 1,4%-át elégíti ki;

16.  elvárja, hogy a Bizottság tegyen eleget azon kötelezettségvállalásának, hogy 3,5 milliárd eurót fordít arra, hogy 2025-ig legalább 7 millióval csökkentse a fejlődésben való visszamaradást; rámutat, hogy a felajánlott 3,5 milliárd euróból csak 400 millió eurót fordítanak táplálkozással kapcsolatos beavatkozásokra, míg a fennmaradó 3,1 milliárd eurót a táplálkozásügyi szempontokat figyelembe vevő beavatkozásoknak szentelik, amelyek például a mezőgazdaság, az élelmezésbiztonság, a nemek közötti egyenlőség, a víz, a szennyvízelvezetés, a higiénia, az oktatás területét érintő kérdésekkel foglalkoznak, de amelyek nem feltétlenül keresik közvetlenül a gyermekek alultápláltságának kiváltó okait;

17.  kiemeli, hogy a fejlődésben való visszamaradás, amely azzal mérhető, hogy a gyermek a korához képest túl alacsony, és amelynek fő oka a tartósan nem megfelelő táplálkozás és az élet első 1000 napjában szerzett, a normális növekedést és fejlődést akadályozó többszöri fertőzés, az emberi fejlődés egyik legjelentősebb akadálya;

18.  felhívja a Bizottságot és a Tanácsot, hogy biztosítsák az EU vezető politikai szerepét, és globális szinten lendítsék elő nemzetközileg elfogadott, világos és nagyra törő táplálkozási célok elérését; nyomatékosan kéri az uniós küldöttségeket és a Bizottságot, hogy a partnerországokkal együttműködve ösztönözzék az érintett országok irányításával megvalósuló, összehangolt táplálkozási és élelmiszer-biztonsági stratégiákat, emellett pedig építsék be a globális táplálkozási célokat valamennyi vonatkozó fejlesztési programba és nemzeti stratégiába;

19.  felszólítja az EU-t, hogy gondoskodjon fenntartható élelmiszer-termelő rendszerekről, és alkalmazzon olyan, ellenállóképes mezőgazdasági gyakorlatokat, amelyek növelik a termelékenységet és a termelést, a dohai fejlesztési forduló megbízatásával összhangban gondoskodjon a globális mezőgazdasági piacot érintő kereskedelmi torzulások megelőzéséről, továbbá az élelmiszer-ellátás bizonytalanságának mérséklése érdekében vonja be a leginkább érintett országokat a globális kereskedelmi piacba;

20.  úgy véli, hogy az Unió pénzügyi keretének felülvizsgálatakor figyelembe kell venni, hogy – tekintettel a forrásokra nehezedő növekvő teherre – az élelmezés- és az élelmiszer-biztonság az elkövetkezendő években kihívást jelent majd; felhívja a figyelmet arra, hogy ezt fel lehetne használni az Unión kívül és a tagállamokban tapasztalt hiányos táplálkozási tendenciák leküzdésére;

21.  elismeri, hogy a fejlődésben való visszamaradás mellett az alultápláltság más megnyilvánulási formáit, mint például a sorvadást (a testmagassághoz képest túl alacsony testtömeg), illetve a mikrotápanyagok hiányát is kezelni kell egészségügyi szakpolitikák és rendszerek révén; a sorvadás előfordulása Dél-Ázsiában olyan súlyos mértékű, alig 15 százalék alatti, hogy megközelíti a kritikus mértékű közegészségügyi probléma szintjét;

22.  hangsúlyozza, hogy a sorvadás problémáját kezelő humanitárius segítségnyújtást ki kell egészíteni a humanitárius és fejlesztési beavatkozásokat összekötő bizottsági stratégiákkal; nyomatékosan kéri a Bizottságot, hogy határozza meg a fejlesztési programokból az öt év alatti gyermekek sorvadásának azonnali és hathatós megoldására törekvő, újonnan meghatározott kötelezettségvállaláshoz történő hozzájárulást;

23.  hangsúlyozza, hogy az iskolákban és a helyi közösségekben elő kell segíteni a táplálkozási oktatási programokat;

24.  felhívja a Bizottságot, hogy – a nemzeti, regionális és nemzetközi kötelezettségvállalásokkal összhangban – határozzon meg egyértelmű szakpolitikai keretet a nemzeti szociális biztonsági hálók támogatásának növelésére, amely hálók számos országban kulcsfontosságú eszköznek bizonyultak sok más kedvező hatás mellett az ellenálló képesség növelésében és az alultápláltság visszaszorításában;

25.  hangsúlyozza, hogy a szoptatást mint az újszülöttek és kisgyermekek legtermészetesebb és legjobb táplálékforrását a nőknek nyújtott tényleges támogatás révén kell garantálni, megfelelő tápláltsági szint és jó munkakörülmények, valamint szociális és családi támogatási hálózatok, illetve fizetett szülési szabadság biztosításával;

26.  hangsúlyozza, hogy évente 7 milliárd dollár értékű további beruházásra van szükség a fejlődésben való visszamaradással, a nők vérszegénységével és a szoptatással kapcsolatos globális célok eléréséhez, és hogy egy ilyen beruházás a 2015-ös adatokhoz képest 3,7 millió gyermek életét mentené meg, a sorvadás legalább 65 millióval kevesebb gyermeket érintene, és 265 millióval kevesebb nő szenvedne vérszegénységben;

27.  felhívja a Bizottságot, hogy vállaljon erőteljesebb vezető szerepet az élelmezés- és táplálkozásbiztonság területén, azáltal, hogy kötelezettségvállalásait – a WHA táplálkozással kapcsolatos céljainak és a fenntartható fejlesztési célok teljesítése érdekében – további 1 milliárd eurónak az élelmezéssel kapcsolatos beavatkozások céljára történő előirányozásával növeli, illetve azáltal bővíti, hogy világos stratégiát dolgoz ki e célok tervekbe és szakpolitikákba való beépítésére és végrehajtására, továbbá egyértelmű ütemtervet határoz meg a felajánlott forrásoknak a 2016–2020 közötti időszakban történő elosztásáról;

28.  felszólítja a Bizottságot és a Scaling-Up Nutrition (a Táplálkozás Javításáért, SUN) adományozóit, hogy továbbra is rendszeresen számoljanak be a „Táplálkozás a növekedésért” kötelezettségvállalások keretében tett előrelépésekről, a SUN hálózat 2013-as lusakai találkozóján elfogadott, a források nyomon követésére szolgáló közös módszertani megközelítés alkalmazásával;

29.  hangsúlyozza, hogy valamennyi uniós szakpolitikát a fejlesztési célú szakpolitikai koherencia elvével összhangban kell kialakítani; kéri ezért, hogy az Unió kereskedelmi és fejlesztési politikája tartsa tiszteletben a fejlődő országok politikai és gazdaságpolitikai mozgásterét annak érdekében, hogy kialakíthassák a fenntartható fejlődés és a népük méltóságának előmozdításához szükséges politikákat, az élemiszer-önrendelkezést is ideértve, tiszteletben tartva a helyi élelmiszertermelők földjük, vetőmag- és a vízkészletük felett gyakorolt ellenőrzési jogát, és visszautasítva a természeti erőforrások privatizációját;

30.  specifikus mutatók kidolgozását szorgalmazza az uniós cselekvési terv végrehajtásának nyomon követése érdekében, ideértve a táplálkozásügyi szempontokat figyelembe vevő és a táplálkozással kapcsolatos kiadásokat is, az OECD Fejlesztési Segítségnyújtási Bizottsága (DAC) által használt alapvető táplálkozási mutató pontosítása, valamint a táplálkozásügyi szempontokat figyelembe vevő beavatkozások DAC-markerének kifejlesztése révén; ezzel összefüggésben kitart amellett, hogy szigorú nyomonkövetési és elszámoltathatósági intézkedéseket kell meghatározni, ezáltal biztosítva az átláthatóságot és az eredmények hatékony nyomon követését;

31.  felszólítja a Bizottságot, hogy támogassa a mezőgazdasági kistermelőket abban, hogy olyan, ellenállóbb és termékenyebb („éghajlatbarát” és agroökológiai szempontból megbízható) mezőgazdasági gyakorlatokat próbáljanak ki és alkalmazzanak, amelyek segítenek visszafordítani a környezetkárosodást, és javítják a mezőgazdasági termelők megélhetését, ami az élelmezésbiztonság és a táplálkozás javításához szükséges;

32.  hangsúlyozza, hogy a vízhez való jog kiegészíti az élelemhez való jogot, és hogy a 2010. évi ENSZ-határozat még nem eredményezett határozott lépéseket a vízhez való jog mint emberi jog biztosítása érdekében;

33.  hangsúlyozza, hogy együtt kell működni a mezőgazdasági termelőkkel megfizethető, a helyi igényekhez alkalmazkodó, tökéletesített növényfajták, valamint biztos lábakon álló és a keresletre reagáló hazai tulajdonú vetőmagtermelési kapacitás kialakítása érdekében, amely önellátó és fennmaradásához nincs szüksége adományozók finanszírozására;

34.  felszólítja az Uniót és a tagállamokat, hogy ne támogassák a géntechnológiával módosított növények termesztését a világ táplálkozás- és élelmezésbiztonsága érdekében tett uniós kötelezettségvállalások teljesítése során;

35.  felkéri a Bizottságot és a többi adományozót és szervet, hogy javítsák a táplálkozásügyi szempontokat figyelembe vevő, lebontott és átfogó adatok gyűjtését a célzottabb jövőbeli fellépések érdekében;

36.  kitart amellett, hogy holisztikus megközelítést kell alkalmazni az alultápláltság problémájával szemben, amelynek megoldásához számos különböző gazdasági és szociális ágazatban hozott intézkedésekre van szükség; kiemeli ezért a több érdekelt felet összefogó partnerségek fontosságát és a magánszektornak az élelmezésbiztonság javítása és az élelmezéssel kapcsolatos beavatkozások bővítése terén játszott szerepét, különösen a fenntartható mezőgazdaság innovációja és az abba történő beruházások, illetve a gazdálkodási és élelmiszerrendszerek szociális, gazdasági és környezetvédelmi gyakorlatainak javítása révén;

37.  felszólítja a Bizottságot, hogy továbbra is járjon élen adományozóként a hiányos táplálkozás felszámolásában azáltal, hogy fokozott erőfeszítéseket tesz kötelezettségvállalásainak teljesítése érdekében, és támogatást nyújt a 2013-as „Táplálkozás a növekedésért” kötelezettségvállalások terén elért eredmények ellenőrzésének biztosításához, illetve a táplálkozás terén fennálló finanszírozási hiány pótlása érdekében további kötelezettségvállalások megtételéhez;

38.  utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak, a Bizottságnak, a tagállamok kormányainak és parlamentjeinek, az Afrikai Uniónak, a FAO-nak, valamint az Egészségügyi Világszervezetnek.

(1) http://www.oecd.org/development/effectiveness/49650173.pdf (2) FAO (2015) Az elhúzódó válságok idején fennálló élelmezésbiztonságra és táplálkozásra vonatkozó cselekvési keret. (3) Elfogadott szövegek, P8_TA(2016)0247. (4) HL C 56. E, 2013.2.26., 75. o. (5) HL C 289., 2016.8.9., 71. o. (6) HL C 346., 2016.9.21., 88. o. (7) http://www.foodpolicymilano.org/wp-content/uploads/2015/10/Milan-Urban-Food-Policy-Pact-EN.pdf (8) Források: Az élelemhez való jog kérdésével foglalkozó különelőadó, Olivier de Schutter 2014. január 24-i jelentése, http://www.srfood.org/images/stories/pdf/officialreports/20140310_finalreport_en.pdf