Az Európai Parlament,

–  tekintettel az Európai Ügyészség létrehozásáról szóló tanácsi rendeletre irányuló javaslatra (COM(2013)0534),

–  tekintettel az Európai Ügyészség létrehozásáról szóló tanácsi rendeletre irányuló javaslatról szóló, 2014. március 12-i állásfoglalására(1),

–  tekintettel az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságának Büntető Igazságszolgáltatási Együttműködés Európai Ügynökségéről (Eurojust) szóló, 2014. március 14-i munkadokumentumára (PE530.084),

–  tekintettel az Európai Ügyészség létrehozásáról szóló tanácsi rendeletre irányuló javaslatról szóló, 2015. április 29-i állásfoglalására(2),

–  tekintettel az Unió pénzügyi érdekeit érintő csalás ellen büntetőjogi eszközökkel folytatott küzdelemről szóló európai parlamenti és tanácsi irányelvre irányuló javaslatra (COM(2012)0363),

–  tekintettel a Büntető Igazságszolgáltatási Együttműködés Európai Ügynökségének (Eurojust) létrehozásáról szóló európai parlamenti és tanácsi rendeletre irányuló javaslatra (COM(2013)0535),

–  tekintettel az Európai Unió működéséről szóló szerződésre, különösen annak 86., 218., 263., 265., 267., 268. és 340. cikkére,

–  tekintettel az Európai Ügyészségről és az Eurojustról a Tanácshoz és a Bizottsághoz intézett kérdésekre (O-000092/2016 – B8-0715/2016 és O-000093/2016 – B8-0716/2016),

–  tekintettel eljárási szabályzata 128. cikkének (5) bekezdésére és 123. cikkének (2) bekezdésére,

A.  mivel az Európai Unió működéséről szóló szerződés 86. cikke kimondja, hogy az Unió pénzügyi érdekeit érintő bűncselekmények elleni küzdelem érdekében a Tanács külön jogalkotási eljárással elfogadott rendeletekkel, valamint az Európai Parlament jóváhagyását követően létrehozhatja az Európai Ügyészséget;

B.  Mivel „A héabevétel-kiesés vizsgálata a 28 uniós tagállamban és az erről szóló jelentések: 2016. évi végleges jelentés” (TAXUD/2015/CC/131) című legutóbbi tanulmány szerint 2014-ben az EU egészében nyomasztóan sok, 159,5 milliárd EUR összegű hozzáadottértékadó-bevétel tűnt el.

C.  mivel fontos, hogy az Unió pénzügyi érdekeit érintő bűncselekményeket az EU és valamennyi tagállama hatékonyan és visszatartó erővel felderítse és büntető eljárás alá vonja, ezzel védve az uniós költségvetéshez hozzájáruló valamennyi tagállam adófizetőit;

D.  mivel az Eurojust elősegítette a nemzeti nyomozó és vádhatóságok közötti együttműködést a több tagállamot érintő ügyekben, valamint segített a kölcsönös bizalom kialakításában és az Unión belüli jogrendszerek és hagyományok közötti jelentős eltérések áthidalásában; mivel az Eurojust megkönnyítette az együttműködésre irányuló kérelmek végrehajtását és a kölcsönös elismerés elvére épülő eszközök alkalmazását, amivel javult a határokon átnyúló bűnüldözés;

E.  Mivel az elmúlt évtizedben fokozódott a határokon átnyúló szervezett bűnözés, amelyet sok tagállamban és bűncselekményi területen aktív, rendkívül mozgékony, rugalmas csoportok követnek el;

F.  mivel az Európai Unió Bírósága a C–105/14. sz. (Taricco és társai) ügyben kimondta, hogy az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek védelméről szóló egyezmény 1. cikkében megfogalmazott „csalás” fogalma kiterjed a héából származó bevételre is;

1.  újból megerősíti, hogy a Parlament kitartóan támogatja a hatékony és független Európai Ügyészség (EPPO) felállítását az uniós költségvetés védelmére irányuló nemzeti bűnüldözési erőfeszítések jelenlegi széttöredezettségének csökkentése érdekében, erősítve ezáltal az Európai Unióban a csalás elleni küzdelmet;

2.  felszólítja a Tanácsot, hogy az EPPO tekintetében biztosítson egyértelmű és világos hatásköröket és eljárásokat az Unió pénzügyi érdekeit érintő csalás ellen büntetőjogi eszközökkel folytatott küzdelemről szóló irányelvjavaslatban (PIF-irányelv) foglaltak alapján; felszólítja a Tanácsot, hogy fokozza erőfeszítéseit a héára is vonatkozó PIF-irányelvről szóló megállapodás elérése érdekében, és kezdje újra a tárgyalásokat a Parlamenttel, hogy létrejöhessen az EPPO; hangsúlyozza, hogy az EPPO-nak elsődleges hatáskörrel kell rendelkeznie a PIF-irányelvben meghatározott bűncselekmények esetében; mélységesen sajnálja, hogy a Tanács nem engedi, hogy az EPPO hatáskörrel rendelkezzen azon PIF-irányelvben meghatározott ügyekben, ahol az uniós finanszírozás meghaladja a 10 000 EUR-t, de nem teszi ki a társfinanszírozás 50%-át vagy annál nagyobb arányát; ezért felszólítja a Tanácsot, hogy vesse el azt a szabályt, amely megfosztja az EPPO-t annak lehetőségétől, hogy minden olyan PIF-irányelvben meghatározott bűncselekmény esetében gyakorolhassa hatáskörét, ahol az uniós költségvetést érintő kár megegyezik egy másik sértett kárával vagy annál kisebb mértékű; felszólítja a Tanácsot annak biztosítására, hogy a nemzeti hatóságok haladéktalanul értesítsék az EPPO-t a PIF-irányelvhez bármilyen módon kapcsolódó minden ügyről a nyomozás előtt és alatt;

3.  felszólítja a Tanácsot, hogy újra nyissa meg az EPPO-ra vonatkozó konszolidált szöveg (11350/1/16) 17–20. cikkével kapcsolatos vitát annak érdekében, hogy az EPPO számára biztosított legyen a fokozott egyértelműség és hatékonyság; felszólítja a Tanácsot, hogy tegye egyértelművé az EPPO és a nemzeti ügyészségek bűnüldözési hatásköreit (a) a többszörös bűncselekmények (amikor egy szervezett csoport több bűncselekményt követ el, például pénzmosás és emberkereskedelem) és (b) a vegyes bűncselekmények (amikor egy bűncselekmény során több bűntettet követnek el, például héacsalást és pénzmosást) estében; mélységesen sajnálja, hogy a végső döntést nem valamely független bíróság, például az Európai Unió Bírósága fogja meghozni azokban az esetekben, amikor a hatásköröket érintő kérdésekben nem lesz egyetértés az EPPO és a nemzeti ügyészségek között; hangsúlyozza, hogy az EPPO hatékonysága az egyértelmű hatáskörökön fog múlni, és ha ezeket nem sikerül meghatározni, akkor az uniós jogalkotó nem fogja tudni biztosítani az EPPO eredményességét, megsértve ezzel az Európai Parlament egyik elvét;

4.  úgy véli, hogy az EPPO számára a nyomozások végrehajtásához elegendő nyomozati intézkedést kell biztosítani; ezzel összefüggésben emlékeztet arra, hogy a társjogalkotók a büntetőügyekben kibocsátott európai nyomozási határozatról szóló 2014/41/EU irányelvben elfogadták azokat a kritériumokat, amelyek esetén a tagállamok a kölcsönös elismerés elve alapján nyomozati intézkedéseket kérhetnek;

5.  úgy véli, hogy az Európai Unió Alapjogi Chartájának 47. cikkével és a Szerződésekkel összhangban álló bírósági felülvizsgálat hatékonyságának biztosítása érdekében az EPPO által hozott, harmadik feleket érintő bármely operatív határozatot bírósági felülvizsgálatnak kell alávetni valamely illetékes nemzeti bíróságon; úgy véli, hogy lehetővé kell tenni a Bíróság általi közvetlen bírósági felülvizsgálatot;

6.  megállapítja, hogy rendkívül fontos az úgynevezett „nemzeti kapcsolat” kedvezőtlen hatásának elkerülése; ezzel összefüggésben felszólítja a Tanácsot az EPPO függetlenségét garantáló biztosítékok megadására, például olyan rendelkezéssel, amely a hivatal megfelelő működésének indokával lehetővé teszi a nemzeti kapcsolattól való eltérést;

7.  úgy véli, hogy a gyanúsított és a vád alá helyezett személyek eljárási jogainak védelmét tiszteletben kell tartani; a rendeletnek az EPPO által gyanúsított személyek számára különösen a védelemhez fűződő kiegészítő jogokat kell biztosítania, mindenekelőtt a költségmentességhez való jogot, a tájékoztatáshoz és az ügyiratokhoz való hozzáféréshez fűződő jogot, a bizonyíték előterjesztéséhez fűződő jogot és a jogot arra, hogy bizonyítékok gyűjtésére kérje az EPPO-t a gyanúsított nevében;

8.  felszólítja a Bizottságot, hogy nyújtsa be a költség-haszon elemzésében a kollégiumi struktúra költségvetési hatására vonatkozó kiigazított becsléseket, és ismertesse a „valós helyzet felmérésének” eredményeit, valamint emlékeztet arra, hogy a Parlament végső döntése előtt figyelembe fogja venni ezeket az információkat;

9.  Emlékezetet az Eurojust fontos szerepére a tagállami illetékes igazságügyi hatóságok igazságügyi együttműködésének és koordinációjának javításában, valamint a nem uniós országokat bevonó nyomozások támogatásában, és felszólítja a Tanácsot, hogy tegye egyértelművé az Eurojust és az EPPO viszonyát, különösen a testületi struktúra következményeit, továbbá az EPPO viszonyát az OLAF-hoz, annak érdekében, hogy megkülönböztesse az EU pénzügyi érdekeinek védelme során a rájuk háruló feladatokat;

10.  úgy véli, hogy a hatékony együttműködés és információcsere érdekében az EPPO és az Eurojust számára az lenne a legmegfelelőbb, ha egy helyen működnének;

11.  utasítja elnökét, hogy továbbítsa ezt az állásfoglalást a Tanácsnak és a Bizottságnak, valamint a nemzeti parlamenteknek.

(1) Elfogadott szövegek, P7_TA(2014)0234. (2) HL C 346., 2016.9.21., 27. o.